End Zone
(Célterület)
Sean – Sal
Negyedik részlet
Sean:
Szótlanul
megyünk egymás mellett, nem mond semmit, de érzem, hogy pattanásig feszült. Nem
értem, ha zavarja, csak egy szavába kerül. Tényleg nem jött le neki, hogy őt
akarom?
-
Képes lettél volna megdugni itt a folyosón. – szólal meg végül, a hangja
furcsa, nem tudom eldönteni, mi zajlik le benne.
-
Zavart volna?
-
Te tényleg azt hiszed, hogy mindenki utánad epekedik? - megáll. És szembe fordul velem. – Igen,
zavart volna, mert nem elég, hogy elkéstél volna, az sem jutott eszedbe, hogy
védekezned kéne, és…
-
Nem dugtam volna meg, ennyi eszem még nekem is van, Harrods ügynök. –
sziszegem. El akarom érni, hogy még jobban kiakadjon, és színt valljon. Hallani
akarom, hogy féltékeny, és megőrül a tudattól, hogy más nőhöz nyúltam. – És nem
kések el, még van fél órám.
Elhúzza
a száját.
-
Csak annyit kértem, hogy ne tűnj el a szemem elől, ha nem tudom, hol vagy, nem
tudlak megvédeni.
-
A stadion elég zárt, tudtad, hogy nem mennék ki. – vágok vissza.
-
Felfogtad, hogy merre bujkáltatok? – mutat vissza a folyosóra. – Ide csak az
nem jön be, aki nem akar.
-
Talán az F.B.I szorosabb védelem alá helyezhetné a stadiont, hogy idegenek ne
tudjanak bejönni – sziszegem. Most már tényleg dühös vagyok.
-
A stadion beléptető rendszere nagyon is biztonságos.
-
Akkor mi a bajod? – megállok, és Sal-re nézek.
-
Tényleg nem érted, igaz? Ha te
becipelsz bárkit az elzárt részre, akkor…
-
Nem én hívtam be, már ott volt… beléptető kártyával, Ewannál járt, és az a
kártya mindenhová jó. Sal, könyörgöm, higgadjunk már le. Semmi sem történt.
-
Nem rajtatok múlt – morogja, és újra elindul.
Mosolyognom
kell, tényleg zavarja, csak sikerülne valahogy vallomásra bírnom.
Kiérünk
az aulába, Sal a szokásos módon a büfé felé indul, van valami titkosított gépe,
amit ott használhat, és leadhatja a jelentését, én pedig csatlakozom a
többiekhez, és megyünk a délutáni edzésre.
Sal:
Vagy
nyolcszor kezdek bele a jelentésbe, de mindig elkalandoznak a gondolataim. Az a
kép, ahogy a folyosó falának dönti azt a lányt, szinte beleégett a retinámba.
Nem lehetek ennyire bolond, ő csak egy ügyfél, akit meg kell védenem. Ráadásul
pont az a típus, akiket mindig kerültem, már az egyetemen is. Nem mondom,
gimiben jól esett, amikor a menő, vagy balhés srácok elhívtak randizni, de
hamar megtanultam néhány csúnya szakítás után, hogy nem ők a hozzám való
partnerek. Sean pedig pontosan közülük való. Talán már lehiggadt kissé, de a
vérében van. Túl sokat láttam az előbb ahhoz, hogy tudjam, ő nem az a monogám
fajta, akire nekem szükségem lenne.
Megrázom
magam, és igyekszem túllépni a rossz hangulatomon. Kinézek az előcsarnok felé,
és látom, hogy a vörös démon Ewan-el beszélget. A férfi észrevesz, és odaint,
mire elmosolyodom, aztán látom, hogy a lány… Shauna, ha jól emlékszem, fura
fintorral mér végig. Magamban felkuncogok, és fogalmam sincs miért, de gépelni
kezdek:
"Shauna…
Connely" ez az.
A
nyilvántartás azonnal pörögni kezd, és néhány pillanattal később, kiad néhány
nevet. Gyorsan kizárom a lehetőségeket, és már a kis csábító bűnügyi
nyilvántartásában vagyok.
Csalódnom
kell, nincs semmi komoly, egy-két közlekedési szabálysértésen kívül, nagyrészt
gyorshajtás. A személyi adataiban kezdek kutakodni, és hamarosan valami érdekes
tűnik fel:
"Conelly, Shauna:
Szül: 1991. November 2.,
Dublin, Írország
Apa: ismeretlen
Anya: Conelly, Madison
Zöld kártya: 2004. Május
Iskolái:…"
Ez
meglep. Tehát ő sem itt született, ahogy Sean sem. Azt tudom, hogy Sean-ék is
Dublinból jöttek, de persze jóval korábban, és akkoriban még sokkal könnyebb
volt zöldkártyához jutni. Vajon, Shauna anyja hogyan kapott engedélyt?
Tudom,
hogy nem a legszabályosabb, de kutatni kezdek az anyja adatai közt, és gyorsan
meglelem a választ. Házasság. Feleségül ment egy tengerészgyalogoshoz. Szóval
katonacsalád lettek. Úgy érzem, kísértem a sorsot, de muszáj kutakodnom. Azzal
mentem magam, hogy ezt Sean érdekében teszem, hisz minden ír kapcsolat
veszélyforrás lehet.
Sajnos
azonban ismét csalódnom kell Shauna és a anyja patyolat tiszták, még annál is
tisztábbak.
Lecsapom
a laptop tetejét, és megdörzsölöm az arcom, amikor egy bögre gőzölgő kávé
landol előttem. Elég nagy lendülettel ahhoz, hogy megijedjek, de gyorsan
összeszedem magam. A lakkozott körmök nem hagynak kétséget, hogy kitől kapom,
mégis kíváncsian nézek fel Shaunára.
-
Szia! – veti oda lazán, és kérdés nélkül leül mellém az asztalhoz.
-
Jó napot!
-
Jaj, ne már! Közel járunk hozzá, hogy faroknővérek legyünk, ne magázz már!
-
Megbocsátasz? – elkerekedő szemmel lesek rá. Ennek a nőnek nincs gond az
önbizalmával.
-
Láttam, milyen szemekkel lestél minket a folyosón. Már megvoltál Seannak, igaz?
-
Nem mintha bármi közöd lenne hozzá, de a kapcsolatunk mindössze abból áll,
hogy…
-
Igeeeen, tudom. Te vagy a "testőre" – elnyújtva, majdnem affektálva
beszél, és még idézőjelet is mutat. – Ne nézz pipinek! Sean nem az a fajta, aki
kihagy egy ilyen numerát. Láttam eleget a suliban. Nem sok lány bugyija maradt
száraz tőle.
-
A tiéd igen – vetem oda, kezd idegesíteni a nő.
-
Szóval elmesélte, hogy pattintottam – nevet.
-
Nem, drágám. Te mesélted, amikor
bemutatott minket egymásnak.
-
Úúú, tényleg – még jobban nevet. – Ne mondd el neki, de igazából csak szerettem
volna, ha fut utánam, nem jött be – megvonja a vállát. – Mindegy, most meglesz…
vagy… bekavarok a köreidbe?
-
Nem, már mondtam…
-
Jó, persze – legyint. – Tulajdonképpen nem is ezért jöttem ide, hanem, hogy
kifaggassalak róla. Még mindig akkora hóhányó?
-
Hogy érted, hogy hóhányó?
-
Pimasz, vicces, kedves, szórakoztató?
-
Te ilyennek ismered?
-
Miért, te nem? – néz rám, és érdeklődés csillan a szemében.
-
Tudod, mostanában nem nemigen van kedve az ilyesmikhez. Nehéz időszakon megy
keresztül.
-
Ja, hallottam az apjáról, de úgy tűnik, a nehezén már túl van.
-
Lefoglalja az edzés, és a rengeteg csapatprogram.
-
Nem fogsz mesélni róla, igaz?
-
Nem tudom, mit mondhatnék, amit te nem tudsz. Kettőnk közül, te ismered jobban.
Én nem azért vagyok vele, hogy barátkozzunk.
Shauna
félrebiccenti a fejét, és elgondolkodva néz, majd félrehúzza a száját.
-
Bírnád, ha megdugna.
Hirtelen
nevethetnékem támad ettől az abszurd beszélgetéstől, képtelen vagyok
megszólalni, csak felemelem a bögrét, és amikor a lány értetlenül biccent,
beleiszok.
-
Mi ennyire vicces? – kérdezi egy idő után.
-
Nem értem a generációdat. Mindent annyira felszínesen vesztek. Neked például
csak abból áll az élet, hogy hány focista-trófeát tudsz felsorakoztatni?
-
Amíg megtehetem – értetlenkedve néz.
-
Nem vágynál egy tartósabb, mélyebb kapcsolatra? Amiben nem tekintenek eldobható
játékszernek?
-
Kezdem érteni, miért nem dugott még meg Sean – nevet fel. – Pedig pont a típusa
vagy. Mindig az ilyen aprócska lányokat szerette.
-
Azt hiszem, Shauna, mi sosem leszünk egy hullámhosszon. Ne haragudj, de
dolgoznom kell, köszi a kávét, és a beszélgetést.
Látom,
ahogy a döbbenet szétterül az arcán, gyanítom, még soha nem hajtották el ilyen
egyértelműen, de veszi a lapot, amit értékelek, és magamra hagy.
Szerencsére
már nem sok van az edzésből, de kicsit félek, hogy az új hódítás, majd feltart
minket. Ebben is szerencsém van, látom, amikor Sean kilép az előcsarnokba, és
Shauna azonnal lecsap rá, de néhány puszi, és némi simogatás után udvariasan
lerázza.
Már
hazafelé tartunk, amikor megszólal:
-
Igyekszem távol tartani tőled, oké? Tudom, hogy idegesít.
-
Nem idegesít, csak nagyon rosszul időzít.
-
Tényleg nem érdekellek? – néz rám a baseball sapka sildje alól. Lelassítok a
pirosnál, és felé fordulok. Most nincs pajkosság a tekintetében.
-
Sean, miért nem érted meg? Nem lehet.
Erre
elvigyorodik.
-
Szóval nem nem akarod, hanem nem lehet. Ez bíztató.
-
Szakadj már le erről a témáról – sóhajtok fel, és csak a mondat végén döbbenek
rá, hogy mit is mondtam. Tizenévesen beszéltem így, amikor a bátyáim nem
hagytak nyugtot. – Rossz hatással vagy rám.
-
Az jóóó – vigyorog tovább. Eszembe jutnak Shauna szavai: pimasz, vicces,
kedves, szórakoztató, és én is elmosolyodom. – Min mosolyogsz?
-
Hagyjuk – felelem, és ráfordulok a házhoz vezető földútra.
Sean:
Csendesen
figyelem, ahogy a vacsorát készíti, sokszor elfog a vágy a családom után. Hiába
tudunk beszélni telefonon, és tudom, hogy kezdik összeszedni magukat, ahogy én
is, a hiányukat egyre nehezebben viselem. Az ilyen estéken még inkább vágyom
arra, hogy Sal hozzám bújjon. Nem mutatja, de tudom, hogy kedvel, és azt is,
hogy féltékeny Shuanára. Már a szervizfolyosón eldőlt a dolog, nekem nem az a
liba kell. Talán benőtt a fejem lágya, legalábbis egy bizonyos fokig, mert az,
hogy cukkoljam Salt, túlságosan is mulattató ahhoz, hogy abbahagyjam, de a
végső célom, hogy megszerezzem. Életemben először vágyom többre egy csinos
puncinál, ez a nő szórakoztató, intelligens, érzékeny – még ha el is folytja,
és látom rajta, hogy ő is többre vágyik az élettől.
Fogalmam
sincs, mit szól majd hozzá, de ahogy a pultnál áll, és mossa a salátát,
képtelen vagyok visszafogni magam, odalépek hozzá, és hátulról átölelem. Érzem,
hogy ledermed, miközben a nyakába csókolok.
-
Fejezd be! – suttogja, de a teste mást akar, hozzám simul, és szinte egybeolvad
velem.
-
Majd ha őszintén kéred – morgom a fülébe, és megkóstolom.
Elfojtott,
vágyakozó nyögést kapok válaszul, amitől azonnal merevedni kezdek.
-
Kívánlak – folytatom, és a kezem is megindul, megszabadítom a salátalevelektől,
és magam felé fordítom. – Pindurka, ne lökj el. Nekem te kellesz.
-
A stadionban jól titkoltad – elutasító a hangja.
-
Nem azt mondtad, hogy nyíltan semmi sem lehet köztünk? – kérdezem.
-
Egyáltalán semmi nem lehet köztünk.
Érzem,
hogy tol el magától, ha kicsit jobban nyomulok, enged nekem, de nem akarok
erőszakos lenni, így hagyom.
-
Kérlek – suttogom.
-
Hidd el, így a legjobb – most meg bizonytalan. Mi az isten van már? Akar, vagy
nem? Ennyire nem lehet határozatlan.
Szeretnék
rákérdezni, de tudom, hogy bezárkózna a hivatali szabályzat burkába. A hajamba
túrok, és berohanok a szobába. Muszáj távol lennem tőle, különben nem állok jót
magamért. Lassan három hete össze vagyunk zárva, és én egyre jobban ragaszkodom
hozzá. Isten a tanúm, ha hagyná, mostanra… A francba!
-
Sean! – kiabál be. – Shauna keres telefonon. Jössz?
΅΅΅΅΅΅΅΅
Nem
hittem volna, hogy Shaunát ilyen nehéz lesz leépíteni. Még jó, hogy eldobható
mobilt kaptam, ezzel legalább a hívásaitól megkíméltem magam, de a stadionban
állandóan megtalált. Pedig azt hittem, hogy miután finoman közöltem vele, hogy
most én vagyok az, aki nemet mond, egymásra találtak Ewannel, nagyon úgy tűnt,
hogy nem csak régi barátok. Ewan legalábbis sokat hencegett a lány orális
képességeiről. Nem tudott lázba hozni. Főleg, hogy Ewan háta mögött, többször
is felajánlkozott nekem. Eleinte kinevettem, de lassan kezdett idegesítővé
válni. Ideje volt, hogy segítségül hívjam Salt.
-
Hé, nem azt kérem, hogy látványosan nyaljuk, faljuk egymást, csak csinálj úgy,
mintha lenne köztünk valami. – kezdtem bele sokadszorra ezen a reggelen.
-
Visszajuthat a főnököm fülébe, és az állásomba kerülhet. Értsd már meg.
-
Ki mondaná el neki? A srácok a csapatból már hülyének néznek, hogy még nem
rángattalak az ágyamba.
-
Megtetted – mosolyog rám.
-
Igaz, de ezt senki nem tudja.
-
Maradjon is így, oké.
-
Kérlek, Sal. Ez a nő kikészít, és ha kikészülök, akkor használhatatlan leszek.
Ha használhatatlan vagyok, nem tudom megvédeni az irányítót, aki nem tud
passzolni holnap, sack-elik,
vagy rosszul dob, elveszítjük a labdát, és végül a meccset. Ugye ezt te sem
szeretnéd?
-
Ez érzelmi zsarolás, ugye tudod? – néz rám, miközben leállítja a kocsit a
mélygarázsban.
-
Mindent bevetek – tárom szét a karom, és a mozdulat folytatásaként átölelem a
vállát. – Azonkívül a testőröm vagy, kötelességed megvédeni, mindenféle
támadástól.
-
Pontosan, támadástól. Shauna ártalmatlan.
Lelassítok,
és meredten nézek rá.
-
Lenyomoztad?
-
Nem én, Burt. Nem talált semmit, azonkívül, hogy is migrált az anyjával
Írországból.
-
Ezt nem is tudtam.
-
Hé, minden rendben? – kérdezi Sal, és most ő ölel magához.
-
Persze, csak sosem beszélt erről.
-
És ez fontos?
-
Nem – halványan elmosolyodom. – Csak azt hittem, ő már többedik generációs,
mint Cliff.
-
Mi van velem? – lép mellénk az említett.
-
Hello – köszönünk egyszerre. – Semmi, csak azt mondtam Salnek, hogy te már
sokadik generációs ír vagy.
-
Ja, azt hittem azt ecseteled, hogy szeretnél olyan lepedőhuszár lenni, mint én.
-
Lekörözlek vénember – nevetek fel. – Amúgy megkérdezném erről Megant is.
-
Most sok jót nem mondhat, beléptünk az utolsó hónapba, le vagyok tiltva a baba
miatt.
-
Te szegény – nevet fel Sal, és én megint megborzongok. – Várjátok már, igaz?
-
Majd' megőrülök, alig várom a kis trónörököst.
-
Már csak pár hét.
-
Így van, de a legnehezebb pár hét.
Ekkor
lép be az előcsarnokba Shauna és Ewan, a lány azonnal felénk pillant, és érzem,
hogy Sal megszorítja a derekamat.
-
Showtime, Casanova – suttogja. – Csókolj meg!
Cliff
elképedt tekintetétől kísérve látványosan teljesítem a kérést, és nem fogom
vissza magam, durva műsort adunk az ott lévőknek, persze szigorúan a csók
keretei közt maradva.
Mikor
elhúzódom, látom, hogy Sal arca pirosban pompázik.
-
Kösz – simogatom meg hálásan. – Mennem kell, itt leszel, ugye?
-
Azt hiszem, elintézek néhány dolgot. Egyeztetek a holnapi meccs miatt.
-
Gondolod, hogy szükséges? – kérdezem.
-
Amíg nem kapjuk el a támadódat, mindenképpen.
-
Szerintem már rég megfeledkezett rólam. A lövöldözés óta nem volt semmi.
-
Én csak akkor állok le, ha elkaptam – felel, és mélyen a szemembe néz.
-
Akkor remélem, hogy sohanapján fog sikerülni.
Touchdown,
Sal megremeg, és zavartan elfordul.
-
Ne tűnj el, kis testőröm. – puszit lehelek az arcára, és vigyorogva figyelem,
Shaunát a büfé bejáratánál. Még oda is intek neki üdvözlésképp, aztán
felnevetek, mikor duzzogva hátat fordít nekünk.
Sal:
Végigfutom
a mailjeimet, nézem a jelentéseket, de teljesen nyomot vesztettünk, hacsak a
merénylő nem lép, tehetetlenek vagyunk. Bosszúsan indulnék, hogy vegyek
magamnak egy kávét, de a szemem sarkából észreveszem, hogy Shauna felém
közeledik, ezért gyorsan váltok, visszaülök, és a mobilom után nyúlok.
Szerencsém van, Burt gyorsan felveszi.
-
Szia, Sal? Minden rendben?
-
Szia! Persze, a kis védencem jól viselkedik, és betartja a szabályokat. Néztem
a jelentést, semmi változás?
-
Semmi. Felkészítettük a csapatot, reggel mennek a stadionhoz, és beüzemelik a
beléptető rendszert, nem lesz gond.
-
Már az is gond, hogy ilyenekkel kell foglalkoznunk, rég le kellett volna
kapcsolnunk a támadót. Egyszerűen nem értem, hogy szívódhatott fel ennyire.
-
Nyugi, az ír kapcsolatok újra ráállnak minden vonalra, előbb utóbb lesz valami.
-
Igen, de mikor?
-
Talán meguntad a pesztrálást? – nevet fel a vonal másik végén.
-
Tudod, hogy nem erről van szó – tromfolom le. – De Sean már nagyon kikészült,
hiányzik a családja. Teljesen megértem, el tudom képzelni, milyen töketlen
bagázsnak hisz minket.
-
Hová lett a töretlen optimizmusod?
-
Valahol az erdőben maradt.
-
Akkor fuss el érte. Van egy megérzésem. Az első meccs itthon, valami azt súgja,
hogy holnap hallunk a merénylőről.
-
Remek – morgom.
-
Hé, te ott leszel mellette, mi meg kint védünk le mindent. Senki nem vihet be még
egy golyóstollat se anélkül, hogy ne tudnánk. Te csak vigyázz a sztárjátékosra.
-
Meglesz.
-
Mennem kell. Vigyázz magatokra, holnap találkozunk, és ne szólj Seannak a
meglepetésről.
-
Hallgatok, mint a sír – elmosolyodom, és bontom a vonalat.
-
Látom, azért sikerült összemelegedni Seannal.
Összerezzenek,
amikor Shauna a hátam mögött megszólal.
-
Te mindig így ólálkodsz? – kérdezem.
-
Bocs, nem akartalak megijeszteni, csak gondoltam, gratulálok.
-
Mihez?
-
Seanhoz – forgatja a szemét. – Szabad ezt? Nem ütközik valamiféle szabályba?
Eljátszhatnám,
hogy nem értem, miről beszél, de van valami a szemében, ami arra késztet, hogy
ne titkoljak el mindent.
-
Alakul valami, de igyekszem a határok közt tartani. Nem lehet köztünk semmi.
-
Az a csók elég látványos volt – leül mellém, úgy, mint a múltkor. – Megértelek,
Sean remek pasi, csak imádja, ha a középpontban lehet.
-
Nem mondod?
-
A gimiben barátok voltunk, igaz, hogy nem vágtam neki hanyatt magam. Emlékszem,
az anyja egyszer meg is köszönte, mondta, hogy Seannak kell néha egy-egy pofon,
hogy visszarángassa a földre.
-
Szerintem Sean úgy jó, ahogy van, ezzel a szertelen természetével. Jó, hogy nem
olyan földhöz ragadt.
-
Hűha, azt hiszem, Harrods ügynök, bajban vagy.
Félrebiccentem
a fejem, és kezdek rájönni, mit láttam meg az előbb a szemében. Elmosolyodik.
-
A felszínes liba csak szerep. Nem fogom kiadni magam bárkinek, akivel
találkozom. De azért nekem is jót tett, hogy a múltkor úgy leoltottál, és
persze Sean visszautasítása is. Végre rájöttem, hogy merre kell keresgélnem.
-
Ewan?
-
Úgy tűnik – biccent. – Kezd komollyá válni a dolog, és engem is meglep, de
tetszik. Jó komolyan venni.
Felkuncogok,
és figyelem, ahogy elkalandozik a tekintete. Aztán megrázza magát.
-
Megyek, csak szerettem volna megköszönni a múltkorit. Sokat segítettél, köszi.
-
Szerintem magadnak köszönheted, te jöttél rá a lényegre.
-
Azért kellett az a lökés. Na, megyek, Ewan vár, szia!
-
Szia!
΅΅΅΅΅΅΅΅
Már
visszafelé tartunk, de még mindig Shauna viselkedésén gondolkodom. Nagyon
furcsán viselkedett, és csak fokozza a zavaromat, hogy Sean láthatóan újra
erőre kapott a csók után. Nehezen fogadja el a visszautasítást. Már vagy
nyolcszor kellett lelöknöm a kezét a combomról.
-
Vezethetek én, és akkor nem zavarnálak vezetés közben – vigyorog.
-
Ja, csak feltekerednénk az első fára, mert máshol járna a kezed a kormány
helyett.
-
Akkor ülj az ölembe, te kormányzol, és meg hátulról kényeztetlek.
-
Jesszusom, hogy mekkora barom vagy – sóhajtok, és elfojtok egy szitkot, amikor
egy kocsi bevág elénk a sávba.
-
Miért vagy ennyire feszült?
Mintha
kissé komolyabb lenne a hangja.
-
Ha haza érünk, ellazíthatlak – folytatja.
Megrázom
a fejem, csak hiú ábránd, hogy ebből a srácból akár egy komoly mondat is
kijöjjön.
-
Mennyire ismered Shaunát? – váltok inkább témát.
-
Eléggé, miért? – néz rám. – Piszkálódott? Leállíthatom.
-
Nem, épp ellenkezőleg. Túlságosan kedves volt, odajött, és érdeklődött, hogy
meddig jutottunk.
-
Ez aranyos tőle, nem?
-
Attól függ. Állítólag összejöttek Ewannal, de nekem akkor is rossz érzésem
volt, mintha az egész csak színjáték lett volna.
-
Gondolod, hogy tervez valamit?
-
Nem tudom, de az biztos, ha én beindulnék valakire, és az lepattint, utána nem
lennék kedves azzal, akivel utánam kavar.
-
Mi most kavarunk? – már megint leszűri a lényeget.
-
Sean, ne csináld már!
-
Tudom, álca, és én kértelek. Csak heccellek, annyira jó látni, hogy felhúzod
magad. Szóval Shauna feltűnően kedves.
-
Az nem kifejezés, épp csak használati utasítást nem adott hozzád.
-
Arra nekem lenne szükségem – sóhajt fel, sandán ránézek, de most kifelé bámul
az ablakon. – Szerintem csak féltékeny rád, ne vedd fel. Ha nagyon zavar,
szólj, leállítom. Tudom, mivel tartsam sakkban.
-
Igazán?
-
Megtett Ewannak néhány igazán mocskos dolgot, amiről jobb, ha a szülei nem
szereznek tudomást.
-
Felnőtt nő, ezzel nem szoríthatod sakkba.
-
Hidd el, megtehetem. Amiket Ewan mesélt… még nekem is durván sok volt.
-
Jesszusom, nem akarom tudni, miről szoktatok beszélgetni… te is kibeszéltél
minket? – kérdezem rémülten, mire elkerekedett szemmel néz rám.
-
Ami kettőnk közt történik, az kettőnk közt marad – válaszol. – Annál többet
jelentett nekem, hogy szétkürtöljem.
-
Oké – motyogom zavartan. Nem tudok mit kezdeni ezzel.
-
Felejtsd el! – mondja hirtelen.
-
Miért?
-
Csak kanos vagyok. Nem tehetek róla, de ha egy dögös nő van a közelemben,
elszáll az agyam.
-
Igen, ezt megtapasztaltam.
-
Foglalkozzunk inkább a holnappal. Gyakorolsz velem kicsit?
-
Mire gondolsz? Az emberfogást nem vállalom.
Felnevet.
-
Dobálhatnánk párat.
-
Miért áthelyeztek futónak, vagy esetleg elkapónak?
-
Ha-ha! Csak szeretném levezetni az energiámat.
-
Értem.
Feltűnik,
mennyire zavart.
-
Sean, minden rendben?
-
Félek, Sal. Rossz érzésem van.
-
Miért?
-
Ez lesz a szezon első meccse itthon, ha lépni akar… – nyitva hagyja a mondatot.
Nem
lep meg, hogy neki is ez jár a fejében, Burt ugyanezt mondta, és bennem is ez
motoszkál.
-
Minden rendben lesz. A speciális egység már reggel kint lesz a stadionban,
beüzemelik a detektoros kapukat, és mindenkit ellenőriznek, aki belép. Senki
nem vihet be fegyvert. A meccs alatt is végig ott lesznek, én meg engedéllyel a
kispadotok mellett leszek. Neked nem lesz más dolgod, csak a játékra figyelni.
Csendben
bólogat, de látom, hogy nem nyugodott meg.
-
Vigyázunk rád.
Kinyújtom
a kezem, és megsimogatom az arcát. Ahogy most rám néz, annyira sérülékeny. Még
sosem láttam ilyennek.
-
Ewan elszólta magát a meglepetésről.
-
Tessék? – lepődöm meg.
-
Tudom, hogy anyáék is jönnek. Ugye nem egy díszpáholyba? Ott nagyon könnyű
célpontok lennének.
-
Nem. A torony alsó soraiban lesznek, senkinek nem fognak feltűnni. Utána pedig
együtt lehettek kicsit. Tudom, hogy nagyon hiányoznak.
-
Kösz, Sal – mosolyog hálásan.
-
Ennyit sikerült kiharcolnom.
-
Ez is több mint, amit reméltem.
Megfogja
a kezem, és a tenyerembe csókol.
Megérkezünk
a házhoz, sietve szállok ki, mert az érzés, ami a hatalmába kerít, őrültségre
késztetne, ha hagynám. Talán, ha felgöngyölítjük az ügyet, ha ennek az egésznek
vége…
Reszketve
állok meg, amikor hátulról megfogja a derekamat.
-
Pindurka – suttogja.
-
Tessék – lihegem kifulladva.
-
Nem kérek mást, de ma éjjel aludj velem. Semmi mást, csak bújjunk össze.
Tudom,
hogy ennek szex lesz a vége, de nem tudom eldönteni, hogy az előző beszélgetés
csak ennek az előkészítése volt, vagy tényleg aggódik a másnap miatt. Nem
tudom, mit tegyek?
-
Vacsorázzunk! – sóhajtom, és belépek a házba.
Sean:
Látom,
hogy kíván. Hiába menekül, a lopott pillantások, amikor azt hiszi, hogy nem
látom. A borzongások, amik megrázzák a testét, ahányszor csak hozzáérek, mikor
elsétálok mellette. Jó ötlet volt, hogy felajánlottam a segítségemet. Véletlen
összeérintett kezek, a kis hely, ami miatt összesúrlódtunk. Az étel illata, ami
bejárja a konyhát, csak fokozza az élményt, tudom, ez hülyén hangzik, de
felvillan a szemem előtt, hogy apró kis falatkákkal etetem, miközben a szeme be
van kötve, és két falat közt megcsókolom. Már a gondolattól is merev vagyok.
Egy
pillanatra lehunyom a szemem, hogy megnyugodjak, és ez elég is a bajhoz. A
konyharuha lángra kap.
-
Sean, VIGYÁZZ! – sikolt fel. Kikapja a kezemből, és a mosogatóba hajítja, de
közben megégeti az ujját.
-
A rohadt életbe! – sziszegem, és a kezembe veszem a sérült ujját.
Ahogy
a víz alá teszem, összeakad a pillantásunk. Nem szólok egy szót sem, túl
sokszor rontottam már el azzal, hogy a számat jártattam. Nagyot nyelek, és csak
nézem a szemét.
-
Már nem fáj – suttogja.
Elhúzza
a csap alól a kezét, de nem törli meg, hanem a mellkasomra helyezi. A vékony
mezen át érzem a nedvességet, és most valahogy túlságosan is izgató. A keze
forró, a tekintete vágyakozó.
Alig
fogom fel, hogy felnyújtózik, és felkínálja az ajkát, de nem sokáig habozok. Éhesen
hatolok a nyelvemmel a szájába, és csak homályosan érzékelem, hogy lekapcsolja
a tűzhelyet.
-
Szoba! – utasít, és abban a pillanatban ugrik az ölembe, ahogy a csípője alá
nyúlok.
Ha
a múltkor azt hittem, elrepített a boldogság szigetére abból a káoszból, amibe
az utóbbi hetekben belecsöppentem, most a Paradicsomba juttat. Már tudom, mire
számíthatok, ez számomra hosszú idő óta újdonság, csupa egyéjszakásaim voltak,
már nem is emlékszem, milyen volt egy lánnyal komolyabban foglalkozni. Sal
odaadása, az a gyengédség, amivel átadja magát nekem, még akkor is, amikor épp
ő irányít… órákon át szeretkezünk, hol gyengéden, lassan, hol túlfűtötten,
szenvedélytől hajtva, de képtelenül arra, hogy beteljünk egymással. Nincs éhség,
nincs fáradtság, csak a vágy. Csak akkor adom fel, amikor már mindketten
reszketünk a kimerültségtől. Látom az én kis testőröm szemében a könnyeket,
amiket nem a fájdalom csalt elő, hanem valami egészen más, és ettől boldogság
jár át.
Gyengéden
megcsókolom, mielőtt mellé bújva, szorosan magamhoz húzom, és hagyom, hogy
elragadjon minket az alvás. A külvilág megszűnt, csak mi ketten létezünk.
΅΅΅΅΅΅΅΅
Hangos
dörömbölésre ébredünk. Sal azonnal riadómódba kapcsol, és bár teljesen
meztelen, mégis feszült figyelmet sugároz. Nem tudom, mikor készítette az
éjjeliszekrényre a pisztolyát, de most felkapj, egy pillanattal azután, hogy
belebújt a mezembe. Viccesen néz ki benne, a térdéig ér, de most nincs kedvem
nevetni, az adrenalin csakúgy zubog az ereimben.
Óvatosan
az ajtóhoz lép, és kiles, majd elernyed kissé. Visszapillant rám, a tekintete
aggodalmat sugároz.
-
Burt az. Öltözz föl, mielőtt kijössz. – és eltűnik. Míg összeszedem magam, igyekszem
a beszélgetésre figyelni, de Sal gondosan becsukta az ajtót, így csak az jön
át, hogy vitáznak.
Kapkodni
kezdek, és máris csatlakozom. Nem tévedtem, Solomon ügynök szeme szikrákat szór
Sal felé, míg ő próbálja tartani magát.
-
Ugye tisztában vagy azzal, hogy ezt jelentenem kell – sziszegi a férfi. – Hogy juthatott
eszedbe? Ezért akartad ezt a megbízást. Komolyan egy kanos focistára vágytál?
Olyan
gyorsan peregnek a kérdések, és Sal gyors agya láthatóan leblokkolt, képtelen
összeszedni egy épkézláb mondatot, így én kelek a védelmére.
-
Ha valakit hibáztatni akar Solomon ügynök, akkor velem tegye. Sal nem tehet
róla.
-
Ja, persze, megerőszakolta, igaz?
-
Nem, de egy perc nyugtot sem hagytam neki.
-
Akárhogy is volt, szexuális kapcsolatot létesített önnel, ami teljesen
ellenkezik a szabályzattal, és ennek következményei lesznek.
-
Miért?
A
férfi értetlenül mered rám.
-
Mit miért?
-
Miért lenne következménye? Rajtunk kívül senki sem tud a dologról, és ha maga
eltekint a jelentéstől, nem is lesz. Ugye nem áll szándékában tönkre tenni Sal
karrierjét?
Ezen
elgondolkodik, aztán Sal felé fordul.
-
Képes vagy kordában tartani az érzéseidet?
A
kis ügynököm megkönnyebbülten felsóhajt, és biccent.
-
Rendben, de mára cserélünk, én vigyázok Seanra, te pedig majd a stadion folyosóját
figyeled.
-
Mi van? – kérdezem. – Na, nem! Őt akarom, csak ő lehet mellettem.
-
Mr. MacAlly, pontosan ezért nem lehet érzelmi kapcsolat a védett személy, és a
testőre közt, épp ezért nem szokunk ellenkező nemű partnert választani. Ez a
maga esete különleges volt, és meg is lett az eredménye. Sal már nem láthatja
el a védelmét. Én leszek maga mellett, és erről nem nyitok vitát. És most
készüljön, azért jöttem, hogy induljunk a stadionba, már így is késésben
vagyunk.
΅΅΅΅΅΅΅΅
Feszült,
és kialvatlan vagyok, remélem, ez nem látszik majd a pályán, de nincsenek hiú
ábrándjaim, pocsék napom lesz, érzem.
Még
az előbb találkoztam a családommal, szerencsére mind jól vannak. Biztosítottak róla,
hogy jól bírják az elszigeteltséget, de bíznak benne, hogy hamarosan pontot
tehetünk az ügy végére.
Nem
beszélgethetünk sokáig, de Sal megígérte, hogy a játék után együtt vacsorázhatok
velük. Ettől kicsit megnyugszom, bár nem felhőtlen az örömöm, mert Sal nincs
velem, Solomon ügynök ebből nem engedett, sőt közölte, hogy a meccs után át
kell mennem anyámékhoz, és az ottani védelmet kapom.
Távolról
figyelem, ahogy Sal megkapja az utasításokat, majd eltűnik a folyosó homályában.
Egyszer sem néz vissza, és ettől csak még rosszabb.
-
Jól tönkre tetted, haver.
Ahogy
Ewan felé fordulok, aki a mellvértemet emeli, hogy felvegyem, látom a szemében
a sajnálatot.
-
Miről beszélsz? – kérdezem.
-
A főnöke őrjöng. Valaki eljutatta neki a biztonsági kamera felvételeit a
tegnapi műsorotokról. Tudod, a csók az aulában, legalább ne a kamera előtt
csináltátok volna. Tüzet okád, és Harrods ügynök fejét akarja.
Félrelököm
Ewant, és kirohanok az öltözőből, épp bele Solomon ügynök karjaiba.
-
Megígérte maga rohadék! Megígérte, hogy nem szól senkinek.
-
Nyugalom Sean, és mondja el, miről van szó – néz rám értetlenül.
-
Nem maga volt? Nem maga küldte el a felvételt?
-
Milyen felvételt? – áthatóan a szemembe néz, majd óvatosan oldalra biccent. Félrenézek,
és egy karót nyelt öltönyöst látok a közelben, aki épp magyaráz valamit a
speciálisoknak. – Halkabban vonjon kérdőre, ha nem akarja, hogy az egész ügyosztály
lebukjon a maguk kis afférja miatt. Mi történt?
-
Nem is tudja? Tegnap megcsókoltam Salt az aulában – a szemét forgatja. – Csak azért,
hogy leszereljek egy nyomulós ribancot. De valaki elküldte a felvételt a
főnökének. Tényleg nem tud erről?
-
Eddig nem szólt róla, és lehet, hogy csak blöff, de jobb, ha tartja a száját,
különben maga fogja leleplezni a dolgot. Nem kéne öltöznie? Hamarosan menniük
kell bemelegíteni.
-
De – motyogom, és zavarodottan sétálok vissza. Miért csinálta ezt Ewan, ez az
első, amit meg akarok kérdezni, de nincs sehol, egy másik segítő lép hozzám,
hogy segítsen az öltözködésben, és a lazításban.
Alig
figyelek másra, csak az jár a fejemben, hogy miért? Mit akart elérni ezzel Ewan?
Ha csak azt nem, hogy Salt elszakítsák mellőlem, és védtelenebb legyek.
Úgy
rándulok össze, mint akire ostorral csaptak rá, a segítőm ijedten ugrik hátra,
mielőtt alaposan fejbe rúgnám. Felpattanok, hogy kirohanjak, de már késő, belép
az edző, és jön a meccs előtti utolsó eligazítás.