Jó reggelt kívánok!

Félre a hivataloskodást. Sziasztok!

Lassan a történet végéhez érünk, jövő héten az utolsó bejegyzés érkezik, és megtudhatjátok, hogy alakul Jordan élete... egyelőre.
Ha kíváncsiak vagytok, a történetnek van folytatása, talán Jordan - talán nem :) szívesen felteszem, ha van rá igény.

További jó olvasást

B. F.

Ízelítőnek egy kép:

15. fejezet

Felült az ágyon, a férfi megint izzadtan feküdt. Azonnal mellette termett, de amikor megérintette, érezte, hogy nem lázas.

Tukayoo szeme felpattant:

- Mit akarsz? – mordult a lányra.

- Azt hittem, visszatért a láz – motyogta rémülten.

- Jól vagyok – mondta keményen. – Öltözz, reggeli után beszélek apámmal, és átmész az ő sátrába!

- Kérlek, ne! Tukayoo, ne küldj el! Könyörgöm! Soha többé nem mondom ki, csak ne…

- Nekem nem kell egy szajha szerelme! – köpte felé a szavakat, amitől a lány szemét ellepték a könnyek.

- Mi…?

- Nem kellesz, szajha! – ismételte meg, és ellökte magától. – Öltözz!

Felkelt, és dühösen dobta oda a lánynak a ruhát.

- Kérlek! – suttogta újra erőtlenül.

- Hallgass!

Valaki megzörgette a bejáratot, és Mahal már be is lépett. Döbbenten nézte a földön kuporgó, meztelen lányt, és a dühösen fölé tornyosuló fiát.

- Mi folyik itt? – kérdezte.

- Anyám, ha apám is beleegyezik, Jordan a sátratokba költözik. Amint rendbe jövök, visszaviszem a férjének. – dörögte Tukayoo, és kirobogott a sátorból.

Jordan felzokogott, az asszony pedig mellé kuporodott, és átölelte.

- Mégis mi történt? – kérdezte.

- Meg… megmondtam… neki, hogy… hogy szeretem – hüppögte Jordan. Elgyötört szemeit Mahalra szegezte. – Tudom, hogy nem tehet mást, nem tehet az asszonyává, de…

- Jaj, kicsim! – suttogta a nő. – Kemény választás elé állítottad. Döntenie kell, hogy téged választ, és elviseli, hogy a törzs kitaszítja, vagy a törzset, és rólad mond le.

- Sosem fog engem választani, igaz?

- Nem teheti, de szenved. Ő is szeret téged, de nem hajlandó beismerni, még önmagának sem.

- Szeret? – csillant fel a lány szeme.

- Igen, de nem téged fog választani.

- Akkor ne is reménykedjek?

- Öltözz fel! – sóhajtott, és megsimogatta a lány fejét.

Egy hét telt el, és Jordan teljesen összeroppant. Tukayoo egész héten a közelébe sem ment, ha a lány közelített felé, inkább elfordult, és ellovagolt. Volt, hogy csak késő éjjel ért vissza a faluba.

Tukayoo-t nem zavarta sajgó válla, ha meglátta Jordant, menekült. Volt egy hely, ahova sokszor kilovagolt, ha magányra vágyott, és az utóbbi napokban itt töltötte az ideje nagy részét. De sajnos most itt sem lelt nyugalomra. Folyamatosan kísértették a lány szavai, a mosolya, vagy épp vágytól ragyogó smaragdzöld szeme. Menekült a démoni lány elől, aki ennyire megbabonázta. Minden éjjel küzdött a vágy ellen, hogy átrohanjon az apja sátrába, és magával ragadja őt, visszarángassa, és szeretkezzen vele.

Amikor eszébe jutottak ezek a dolgok, dühtől reszketve üvöltött, és imádkozott a szellemekhez, hogy kíméljék meg ezektől a gondolatoktól.

Jordan alig járt el a faluban, Tukayoo apja megengedte, hogy főként a sátor körüli teendőkben segítsen, a férfi sem akarta, hogy a törzs asszonyai a lányon csámcsogjanak, de nem tudta elejét venni a pletykáknak. Nara volt az egyetlen, aki kiállt mellette, és Tehya-val együtt igyekeztek vigasztalni a lányt.

Nara próbálta elterelni a gondolatait, és mindig mesélt az állapotáról, bár még alig látszott, de a boldogsága mindenkire átragadt, még Jordan is mosolygott néha, de mind a két lány látta, hogy az öröme nem őszinte.

Tehya egy alkalommal elment a bátyja után, és próbált a lelkére beszélni, de hiába, a férfi hajthatatlan volt.

- Jordannak mennie kell! – sziszegte dühösen. – Az egész törzset veszélybe sodrom azzal, ha itt tartom. A férje utána jön, és nem egyedül.

- Csak ez az oka? Nem az, hogy félsz, mert szereted?

- Nem szeretem.

- Bátyám…

- Fejezd be! – förmedt rá. – Nem maradhat!

Felállt, és otthagyta a húgát.

Amikor a lány visszaért a sátorhoz, Jordant megint ott találta, összekuporodva, ahogy a zöldségeket pucolta. Leült mellé, de nem szólt. Nem volt értelme még jobban elkeseríteni.

- Nocsak! – hallották meg Suletu hangját. – Tukayoo hamar rád unt. Tudtam én, hogy egy ilyen büszke harcos csak addig használ egy fehér szajhát, amíg az ágyéka örömöt lel benne.

- Tukayoo beteljesíti a bosszúját. – mondta Jordan csendesen. – Végig tudtam, hogy erre kellek neki. Melegítettem az ágyát, mert megkért rá, de a célja az volt, hogy megalázza Shadi gyilkosát. Most jött el ennek az ideje, visszavisz, hogy Scott kapitány lássa, mit tett, aztán pedig megöli.

Döbbent csend követte a szavait. Nem nézett fel, így csak Tehya látta, amint a könnycseppek a kezére hullanak. Suletu zavarodottan állt egy darabig, aztán csendben megfordult, és elment.

Tukayoo pontosan ekkor lépett ki a sátor védelméből, hallotta a lány szavait, és fájdalom mart a lelkébe, de megacélozta magát. Odalépett az apja elé:

- Apám, a sebem begyógyult. Köszönöm az eddigi segítségedet, már csak holnapig kell megtűrnöd a foglyomat. Reggel elindulok vele.

Gyorsan megfordult, és elsietett.

Jordant iszonyatos remegés rázta meg, zihálva kapkodta a levegőt, és a kés kiesett a kezéből.

- Mahal, megbocsátanál, ha én most egy kicsit lemennék a folyóhoz? Egyedüllétre vágyom.

- Menj csak! – nézett rá megértően az asszony.

Zokogva futott, nem állt meg, hanem a part mentén sétált, és próbálta lecsillapítani sajgó lelkét, amikor egy kiszögellés után hirtelen szembetalálta magát a harcossal.

Néhány pillanatig szótlanul néztek egymás szemébe, aztán a férfi magához rántotta, és szenvedélyesen megcsókolta.

- Ne küldj vissza hozzá! – könyörgött a lány, amikor az ajkuk elvált egymástól. – Megteszek bármit, adj oda valamelyik harcosodnak, ha már nem kellek, de ne dobj vissza neki!

- Nem maradhatsz! – nyögte Tukayoo. – Te is tudod, hogy esküt tettem.

- Kérlek! – a szemeiből előtörtek a könnyek.

- Ne akarj elbűvölni! – mondta erőltetett közönnyel. – Nem tudsz meghatni.

- Értem – suttogta a lány, és elhúzódott. – Tudom, hogy nincs jogom hozzá, hisz csak a szajhád vagyok, de kérhetnék egy valamit?

Tukayoo beleremegett, amikor a lány kimondta a lealacsonyító jelzőt, felé lépett, hogy megsimogassa, de Jordan még távolabb húzódott.

- Bármit – lehelte a férfi.

- Add nekem az utolsó éjszakát! Tudod, mi vár rám, ha visszaviszel. Kitaszított leszek. Egy utolsó boldog éjszakára vágyom veled. Kérlek, könyörgöm, ne tagadd meg tőlem!

Térdre esett a férfi előtt, és zöld szemeit a férfi közömbös fekete szemeibe mélyesztette.

Tukayoo látta a gyötrelmet, felemelte Jordant.

- Kérlek! – suttogta a lány.

- Este beviszlek a sátramba – mondta halkan. – De ne reméld, hogy megváltoztatom a döntésemet!

- Értem. Köszönöm! – mondta reszketve. – Köszönöm!

Megölelte az indiánt, aki nem tudott ellenállni, visszaölelte őt. Tukayoo felemelte a fejét, és igyekezett leplezni a gyötrelmét, nem akarta, ő sem akarta elengedni a lányt. Szeretett volna elszökni vele, örökre elveszni az ölelésében, a gyönyörben, amit nyújtott neki.

De végül elengedte.

- Most menj! – suttogta. – Este elbúcsúzunk.

Jordan Mahal mellett ült, és a tűz fészkét bámulta, napok óta alig hallották a hangját. Mahal gyengéden megsimogatta a karját, amitől összerezzent.

- Jordan, így lesz a legjobb. Hazamész a férjedhez, és elfelejtheted ezt az egészet.

Lassan az asszony felé nézett, szemében könnyek csillogtak.

- Nem akarom elfelejteni – suttogta.

- Jordan, téged a sorsod nem ide köt.

- Én sehova sem tartozom.

- Jordan, holnap hazavisz a fiam, a férjedhez.

- Gondolod, hogy a férjem vissza fog fogadni ezek után? Meg fog ölni.

- Nem, dehogy! Ne mondj ilyet!

Jordan sóhajtott, és visszafordult a tűz felé. Az asszony nem értheti, nem tudja, mit érez a kapitány iránt. Azt meg főleg nem tudhatja, mi vár rá, ha visszamegy.

A férfiak a nagy tűz mellett ültek, Tukayoo gyógyulását ünnepelték. Az indián többször lopva az asszonyok felé nézett. A lány összekuporodva ült, és némán bámult maga elé, hiába beszélt hozzá az anyja, nem tudta felrázni.

Kegyetlen volt vele, de amikor Jordan a fülébe suttogta azt a szót, úgy érezte, a lány az érzéseivel játszik. Hogy szerethetné, hisz, amióta itt van, Tukayoo folyamatosan megalázta a testét. Használta, mint egy szajhát. Ezt neki is tudnia kell.

Most mégis zavarta, hogy a lány ennyire szomorú. Délután, amikor egyedül volt a folyóparton, és Jordan odament hozzá, legszívesebben visszautasította volna, de ahogy a smaragdszemekbe nézett, képtelen volt nemet mondani neki. Csak annyit kellene tennie, hogy látványosan visszavonul a sátrába, Jordan nem merne utána jönni, megértené, hogy meggondolta magát.

Felállt, és elindult. Jordan felkapta a fejét, és ránézett. A pillantásuk találkozott, és a férfi megbabonázva lépett hozzá. Felé nyújtotta a kezét.

Jordan kétségbeesetten ragadta meg. Remény csillant a szemében, ahogy követte a férfit.

Beléptek a sátorba. Tukayoo eltökélte, hogy folytatja a kegyetlen játékot:

- Vetkőzz! – mondta nyersen.

Jordan összerezzent a hangtól, de szótlanul megtette, amit a férfi kért tőle. Mire megfordult, az indián megszabadult az ágyékkötőtől. Letérdelt, megfogta a lány kezét, és maga mellé húzta. Határozottan az ágyra nyomta, és nem kegyelmezett. Durván a lányba hatolt.

Jordan felnyögött, könnyben úszó szemeit az indián szemébe fúrta:

- Ennyire meguntál? – kérdezte. – Hogy ilyen türelmetlenül akarj megkapni?

Őt magát is meglepte, milyen kimért a hangja, de hatott. A férfi visszakozott, kihúzódott a lányból, kissé megemelkedett, és csak nézte őt.

- Csak ezt az utolsó éjszakát kérem tőled – suttogta a lány. – Kérlek, ne légy olyan, mint… mint…

- Mint ki? – kérdezte Tukayoo, bár tudta a választ.

- Mint az a barbár. Te nem vagy olyan.

- Ne akarj elcsábítani! – sziszegte a férfi.

- Már megtettem – mondta, és megmarkolta a lüktető férfiasságot. – Azt akarom, hogy az utolsó éjszakád velem, csodálatos legyen.

Lassan mozgatni kezdte a kezét, Tukayoo pedig elgyötörten felnyögött:

- Fejezd be!

- Azon vagyok, harcosom. – súgta a fülébe Jordan. – Azon vagyok.

Tukayoo megszorította a csuklóját, és a feje fölé feszítette. Aztán vadul megcsókolta a lányt, aki vágyakozva vonaglani kezdett alatta. A lábát szorosan a dereka köré fonta.

- Jordan, állj le! – nyögte.

- Nem kérek mást – zihált. – Csak légy önmagad. Szeress! Még egyszer utoljára, szeress!

Tukayoo elvesztette az önuralmát, elmerült a hófehér gyönyörben, és mozogni kezdett.

- Drága, kicsi Jordan! – zihálta.

A lány szorosan magához húzta, fogságban tartotta a derekát a lábával, a nyakát a karjával.

- Szeretlek, Tukayoo! – nyögte.

A férfi megállt, de Jordan kegyetlen volt, megemelte a csípőjét, megrándította a lábát, és ahogy megfeszítette a hátát, már tudta, hogy a férfi az övé. Újra kezdte a táncot, vadabbul, mint eddig. Jordan belemarkolt a hajába, és felemelte az indián fejét:

- Egyszer… – zihált. – Csak egyszer… mondd ki! Kérlek! – Kicsordultak a könnyei, ahogy a férfi lökései a csúcs felé repítették. – Kérlek! – zokogta. – Hazudj!

Tukayoo nézte a könnyben úszó zöld szemeket, de nem szólalt meg.

- Hazudj! – könyörgött a lány. – Hazudj!

- Gyűlöllek! – nyögte Tukayoo. – Gyűlöllek, Jordan! Gyű… löllek… Kedves! – zihálta élvezettől elfúló hangon.

Egyszerre értek a csúcsra. Hangosan kiáltották az éjszakába szenvedélyüket, aztán összebújva maradtak még egy ideig.

- Ne küldj vissza! – suttogta Jordan. – Ne dobj vissza neki, könyörgöm! Élve ne! Ölj meg inkább!

Szorosan a férfihoz bújt. Zokogva kapaszkodott az utolsó reménybe.

- Ölj meg! – suttogta egyre elhalóbb hangon. – Kérlek, szerelemem!

Tukayoo kiszabadította magát az ölelésből.

- Nem tehetem. Nem leszek a gyilkosod. – a hangja keményen csengett. Jordan nem érezte meg, mit rejt előle az indián. – Visszaadlak neki, különben hajtóvadászatot indít ellenünk.

- Ne! – zokogott újra a lány.

- Maradj itt nyugodtan! Majd alszom máshol. – mondta, és felállt mellőle.

- Tukayoo, kérlek! Ne hagyj magamra! Legalább ma éjjel ne, kérlek!

A férfi még egy utolsó pillantást vetett az őzbőrön kuporgó lányra, és már indult volna kifelé, amikor megérezte a mozdulatot. Jordan gyors volt, mire visszaért, a lány már a saját torkának szegezte a kést.

- Tedd le! – sziszegte rettegve Tukayoo.

Jordan nem válaszolt, csak hátrébb húzódott. A férfi felé nyújtotta a kezét:

- Add ide a tőrt!

- Nem megyek vissza – mondta eltökélten.

- Nyugodj meg! És add ide a tört! Veled maradok ma éjjel, csak add ide, kérlek! – a hangja most kedvesen, melegen csengett. Pont úgy, mint amikor először találkoztak.

Jordan megingott, Tukayoo pedig kihasználta az alkalmat, és kirántotta a kezéből a gyilkos szerszámot. Újra egymás karjában voltak, az ajkuk alig pár centire egymástól, és a férfi nem tudott ellenállni a mézédes ajkak újabb csábításának. Megcsókolta a lányt, szenvedélyesen, vadul, de csak addig, amíg meg nem érezte, hogy a lány ellazul. Akkor lelassult, és gyengéddé vált.

Nem tudott kegyetlen lenni vele, nem tudott fájdalmat okozni neki, mint az a másik. Nem akarta bántani, megesküdött neki, hogy sosem teszi.

- Drága Jordan! – suttogta, amikor az ajkuk szétvált. – Nem maradhatsz velem, a férjed utánad jön. – a hangja elgyötört volt.

- Eddig sem jött. – suttogta a lány.

- Mert nyomokat keresett, és embereket gyűjtött. Visszaviszlek, nem tudod megakadályozni.

- Inkább meghalok.

- Azt nem hagyom – mosolygott az indián, és mire Jordan kapcsolt volna, már bőrszalagok fonódtak szorosan a csuklójára, a háta mögé kényszerítve a kezét. – Ma éjjel már nem teszel kárt magadban, Mrs. Scott.

Jordan döbbenten nézett a férfira.

- Te kérted, hogy hazudjak – magyarázta. – Hazudtam, hogy elgyengülj, és én győzhessek. Nem hagyom, hogy kárt tegyél magadban. Épségben adlak vissza a férjednek.

- Épségben, de nem érintetlenül. – sziszegte a lány.

- Shadi életére esküdtem meg. Az az eskü már nem köt.

- Gyűlöllek, apacs!

- Így csak jobb – mosolyogott rendületlenül az indián.

- Bár meghalnál, rézb…

Tukayoo úgy nézett Jordanra, hogy a lány ereiben megfagyott a vér. A férfi szó nélkül az ágyhoz vonszolta őt, lelökte, és rádobott egy takarót.

- Reggel indulunk. Aludj!

Mielőtt kiment, körülnézett, hogy semmi ne maradjon, amivel Jordan ostobaságot csinálhatna.

 „Gyűlöllek, apacs! Bár meghalnál!” Miért fájnak neki ezek a mondatok? Hisz pont ezt akarta, hogy a lány ne szeresse.

Iszonyatosan dühös volt magára, amiért hagyta, hogy a dolgok idáig fajuljanak. Igen, itt az ideje, hogy visszavigye! Ez a démon megzavarja a lelkét. Nem mehet vissza hozzá, akkor megint elvarázsolja. Annyira kívánta a lányt, mint még soha senkit. Még Shadit sem.

Hazudott neki, igen, mert kérte. De legfőképp magának hazudott. Akkor sem hagyhatja, hogy az ellenségének a felesége ilyen hatással legyen rá.

Jordan felnyögött a sátorban, Tukayoo pedig egy gepárd gyorsaságával és kecsességével siklott vissza hozzá.

A lány aludt, de nyugtalan volt. A karja természetellenesen csavarodott hátra a kötés fogságában.

A férfi mellé bújt, és gyengéd mozdulatokkal kiszabadította a kezét. Jordan abban a pillanatban szorosan átölelte. Nem ébredt fel, de még álmában is vigyázott, hogy ne érjen a harcos érzékeny vállához. A finoman feszes, kecses test lágyan simult Tukayoo felsőtestéhez, és azonnal felébresztette benne a vágyat.

„NE!”- nyögte magában az indián.

Jordan álmában motyogni kezdett:

- Ne!… Ne küldj vissza…! Ölj meg! – Még szorosabban simult a férfihoz. - Conrad… NEEEE! Neeeeee! – sikoltott fel, és görcsösen szorította meg az indián derekát. – Tukayoo, menekülj!

A harcos megremegett, könnyek csordultak ki a szeméből.

„Erősnek kell lennem – gondolta magában. – Ő nem hozzám tartozik, nem az én világomba. Vissza kell őt adnom!…”

Lassan megsimogatta a lány haját, mire Jordan felemelte a fejét:

- Szeress, kérlek! – suttogta álomittasan. – Ma éjjel felejts el mindent, hogy kik vagyunk, és hova tartozunk. Hogy mire készülsz. Add át magad a testednek, hagyd, hogy a vágyaid vezessenek!

- Ne kérd ezt! – suttogta a férfi, de tudta, hogy képtelen ellenállni. Nem tudta legyűrni a vágyat, akarta a lányt – Istenem, miért vagy fehér? – nyögte. És fölé gördült, hogy újra szeretkezzenek.

Alig aludtak az éjjel, a férfi minden pillanatot ki akart használni. Tudta, hogy Jordan után megint sokáig nem fog más nő után vágyakozni. A lány pedig mindent megtett, hogy így érezzen. Odaadóan szerette, és titkon mégis remélte, hogy megváltoztathatja a férfi elhatározását.

- Szeretlek – suttogta a fülébe többször a gyönyör pillanataiban, de nem kapott választ.

Tukayoo keményen ellenállt, a nyelvébe harapva hallgatott. Ám közben a lelkében olyan fájdalom született, mint Shadi elvesztésekor. Amikor a lány hajnalban kimerült álomba zuhant, sírva ölelte magához.

- Nem maradhatsz velem, szerelmem! – suttogta. – Bár ne lenne így, de vissza kell, hogy vigyelek. Conrad nem nyugszik, amíg vissza nem kap. Ha megölöm, talán…

„Akkor sem! Ő fehér, nem lehet az asszonyod! Azzal elárulnád a törzsedet.”

- Bocsáss meg! Bocsáss meg azért, hogy ezt tettem veled! És bocsásd meg azt is, ahogy bánni fogok veled! Nem gyengülhetek el, azt kell hinned, hogy gyűlöllek. Bár ne lennél fehér, hogy harcolhassak érted! Akkor már az asszonyom lennél.

Magához húzta a lányt, lágyan megcsókolta, és lehunyta a szemét.

- Bár elmondhatnám neked, hogy mit érzek, de nem tehetem! Remélem, egyszer megértesz, és megbocsátasz nekem mindenért.

16. fejezet

Kivörösödött szemmel figyelte, ahogy a harcos a ládájában kotorászik, majd elővesz valami selymes fekete anyagot.

Felállt, és kemény pillantással Jordan ölébe dobta a ruháját.

- Vedd fel! Abban viszlek vissza, amiben elhoztalak. Szólok Tehya-nak, hogy segítsen.

- Ne készítsek előbb reggelit neked? – próbálkozott Jordan kétségbeesetten.

- Anyám elintézi, és az útravalót is, te csak öltözz! Én addig előkészítem a lovakat.

Úgy lépett ki, hogy nem nézett a lányra. Nem hagyhatta, hogy meglássa a szemében bujkáló gyötrelmet. Eldöntötte, hogy nem fog ránézni.

Jordan zavarodottan nézte az ölében heverő halmot, először fel sem fogta, mi az. Kellett néhány perc, hogy rájöjjön, ezt a ruhát viselte egykor régen – számára éveknek tűnt –, amikor Tukayoo elhozta magával. Közben belépett a sátorba Tehya, és szólongatta, hogy visszatérjen:

- Jordan! Jordan, hallasz? Fel kell öltöznöd!

- Hogy? Ja, persze – motyogott kábán, és felállt.

- Segítek, csak mondd meg, hogy kell bekapcsolni! Még sosem láttam ilyet.

Jordan megmutatta, hogy használják a gombokat, és a kapcsokat, aztán nehézkesen felhúzta a ruhadarabot. Tehya elkezdte begombolni, de hiába rángatta, nem sikerült. Jordan végül már zihálva mondta, hogy hagyja abba.

- Jordan, ez a ruha nem megy rád. Nem tudom bekapcsolni.

- Talán a fűző miatt – lihegte a lány.

- Nem emlékszem, hogy lett volna rajtad fűző, amikor idejöttél.

- Tukayoo útközben levetette velem a ruhát a meleg miatt, akkor eldobtam a fűzőt – hazudta. Tökéletesen emlékezett, hogy ez alá a ruha alá nem vett fűzőt, pontosan a nagy meleg miatt.

- Akkor ez a gond, de így nem tudod felvenni.

Közben belépett a férfi, és mogorván figyelte őket.

- Miért késlekedtek?

- Fűző nélkül nem megy rá Jordanra a ruha – mondta a húga.

- Akkor adj rá egy tunikát! Ezt meg add ide, odakötöm a nyereghez. Nem akarom, hogy bármi itt maradjon tőle. – sziszegte, és kifordult a szabadba.

Jordan szemét újra ellepték a könnyek.

- Ne sírj! – mondta Tehya, de az ő pillantása is fátyolos volt.

- Tegnap éjjel a Mennyekben jártam, most megint olyan, mintha a pokolba kívánna. Miért gyűlöl? Miért ilyen kegyetlen velem?

- Ne hidd, hogy ezért csinálja! Meg akarja könnyíteni neked.

- Mivel? Hogy könyörtelen velem?

- Te maradni akarsz, de ez lehetetlen. Nem ide tartozol, bármennyire szeretnéd, és szeretném én is. A világaink nem keveredhetnek.

- Igazad van – mondta Jordan hirtelen. – Nem tartozom ide.

Megrázta magát, a lány szavai annyira igazak voltak. Éles tőrként hasítottak a szívébe. Látta Tehya szemében a bánatot, tudta, hogy nagyon jó barátot veszít el, de ekkor már érezte, hogy minden hiába. Nem tehet semmit, letörölte az utolsó könnyeket, a másik lányra nézett, és miközben sietve átöltözött, lopva végignézett az otthonán. Minden részletet magába égetett, hogy soha ne feledje el, de egy szót sem szólt.

Amikor a férfi újra belépett, már teljesen készen állt.

- Indulunk – mondta halkan az indián, és Jordan némán követte.

Felült az igavonó hátára, amit most felnyergeltek, hogy kényelmesen utazhasson, és döbbenten figyelte, hogy Tukayoo odalép hozzá egy bőrszíjjal. Elrántotta a kezét:

- Nem fogok megszökni. Vagy azt hiszed, visszajönnék? Végre megszabadulok tőled. Erre várok, amióta idehoztál.

A férfi összevonta a szemöldökét a rideg megnyilvánulástól, de visszahúzódott.

- Rendben – mondta halkan.

Ekkor odalépett hozzájuk Mahal, a férje, és Tehya. Nem szóltak Jordanhoz, az arcuk rezzenéstelen volt, de a tekintetük elárulta az érzelmeiket. Jordan szomorúan biccentett feléjük, aztán elfordult, hogy ne lássák a könnyeit. Tukayoo felé nézett, aki épp felült a lovára, intett Lootah-nak, és Hok’ee-nak, hogy kövessék őket, és elindultak. Nara ott állt a sátruk előtt, és nem csak a férjétől, hanem Jordantól is búcsút vett egy kedves-szomorú pillantással, és most már nem tudott parancsolni a könnyeinek. Dühösen törölte le az arcát, nem akarta, hogy Tukayoo észrevegye. Eldöntötte, hogy nem mutatja ki a férfinak az érzelmeit, lassan megnyugodott, és kifejezéstelen arccal lovagolt mögötte.

Némán haladtak, az indián ment elől, őt követte a lány, majd a két másik harcos. A férfi egyszer sem nézett hátra, meg sem szólalt, Jordan hiába meredt kitartóan a hátára. A két másik férfi pedig nem mert közelebb menni, ki akartak maradni a néma csatából, mindketten érezték, hogy a két ember közt olyan feszültség vibrál, amit ők nem érthetnek.

A lányban gyűlt a harag, és a dac. Már tudta, hogy nem fog könyörögni a férfinak, és némán tűri, amit neki szánt. De a szíve sajgott, ahogy nézte az előtte lovagoló büszke harcost, és tudta, hogy többé nem ölelheti, nem szeretheti. Legszívesebben üvöltött volna vele, hogy legalább szóljon hozzá, vagy nézzen rá, de néma a maradt. Nem tudhatta, hogy mi megy végbe a férfiban, hogy a kemény, rendíthetetlen harcos arcát könnyek áztatják, és nem mer megfordulni, nehogy a többiek meglássák a gyengeségét.

Dél körül megálltak egy facsoportnál pihenni, de a néma játék folytatódott. Tukayoo csak a legszükségesebb dolgokat mondta, és igyekezett a lehető legtávolabb húzódni a lánytól, aki viszonozta a viselkedését, és megvetően figyelte a férfi feszült mozdulatait.

Délután kezdte érezni a hasa aljában a tompa fájdalmat, sejtette, mi okozza, de nem szólt. Csak abban reménykedett, hogy Tukayoo nem akar egész éjjel lóháton maradni.

Szerencsére a férfi is így gondolta, és nem sokkal azután, hogy a nap lenyugodott, megállította a kis csapatot. Mostanra Jordan tagjai teljesen elgémberedtek, ahogy leszállt a lóról, a lábai össze akartak csuklani. Még volt annyi ereje, hogy megkapaszkodjon a nyeregben, de megtántorodott.

Tukayoo azonnal mellette termett, és a derekára siklott a karja:

- Mi a baj? Rosszul vagy? – kérdezte, és ahogy a pillantása találkozott Jordanéval, a lány aggodalmat vélt felfedezni benne.

- Semmi bajom – sziszegte dühösen. – Mit érdekel az téged?

Elhúzódott a férfitól, és odalépett Hok’ee mellé:

- Megharagudnál, ha melletted aludnék? – kérdezte kedvesen.

A fiú rémülten nézett Tukayoo felé, de ő közömbösen vállat vont.

- Persze, gyere nyugodtan – mondta, de közben a másik férfit figyelte.

Csendesen megvacsoráztak, közben Hok’ee kitartóan figyelte hol Jordant, hol Tukayoo-t.

- Jordan! – szólította meg a lányt csendesen.

- Tessék.

- Sajnálom.

- Mégis mit? – nézett rá meglepve a lány.

- Ezt az egészet, amin keresztülmentél, és mész. Tudom, hogy te az egészről nem tehetsz. Szeretném, ha tudnád, hogy sosem hibáztattalak a nővérem haláláért.

- Köszönöm – mormolta halkan Jordan.

- Sajnálom, hogy Tukayoo így bánt veled. Látom, hogy szereted.

- De ez mit sem számít.

- Te méltó lettél volna arra, hogy Shadi örökébe lépj. – mondta a fiú kedvesen. – Sajnálom, hogy ő nem így gondolta.

- Neked nincs mit sajnálnod – mosolygott rá Jordan, és ösztönösen megsimogatta a karját. A fiú döbbenten húzódott el. – Oh, bocsáss meg! Nem akartam túl közvetlen lenni.

Nem vette észre, hogy Tukayoo kissé távolabbról őket figyeli, és szinte felrobban a dühtől. Az indián leült, és hátat fordított nekik, de legszívesebben odaugrott volna, hogy elragadja a lányt a fiú mellől, és alaposan megrázza. Reszketett a haragtól, a gondolatai az előző éjszaka körül forogtak, az a szenvedély, ami a lányból áradt, a szerelem, amit neki adott, most úgy tűnt, mintha csak a képzeletében létezett volna. Szerette volna megkérdezni, hogy csak megjátszotta a lány az érzéseit, vagy komolyak voltak. Magával akarta rángatni, hogy újra szeresse, és ettől iszonyatos haragra gerjedt. Ez a lány még mindig birtokolta az érzékeit, képtelen volt szabadulni a bűbája alól. Elbizonytalanodott, pedig tudta, hogy erősnek kell maradnia. Nem lágyíthatja meg a szívét Jordan játszadozása, hisz pont ezt akarja elérni. Kihúzta magát, és eltökélte, hogy erős marad a végsőkig. Eldőlt, és nyugtalan álomba merült.

Másnap reggel minden folytatódott tovább, csendben lovagoltak, és Jordan sejtette, hogy hamarosan elérik a végcéljukat, egyre komorabbá vált, de nem mutatta. Sokkal jobban aggasztotta a hasa aljában állandósuló fájdalom, félt, hogy baj lesz, de nem volt, akinek szólhatott volna. Remélte, hogy már nem tart soká az út.

Lootah reggel óta figyelte a lányt, feltűnt neki, mennyire kába. Amikor látta, hogy a keze ernyedten leesik, és a gyeplő kicsúszik az ujjai közül, azonnal mellé léptetett, épp időben, hogy elkapja, mielőtt leesett volna a lóról.

- Tukayoo! Álljunk meg, Jordan elájult!

A férfi egy pillanat alatt mellettük volt, és maga elé húzta a lányt.

- Jordan! – suttogta aggódva. – Kedves, hallasz?

- Tukayoo, van ott nem messze egy árnyas liget – mondta Lootah, figyelmen kívül hagyva a másik elejtett megszólítását. – talán be kellene húzódnunk, nagyon meleg van. Szerintem ezért ájult el.

- Igazad van – válaszolt a férfi, és máris vágtára fogta a lovát, hogy minél hamarabb odaérjen.

Lootah és Hok’ee jelentőségteljesen összenéztek, de tudták, hogy nem szólhatnak bele. Hiába látták társuk szenvedését, és a lány megtört reakcióit, ez nem az ő döntésük volt, nem vonhatták kérdőre a törzsfőnök fiát.

Tukayoo lefektette a lányt az egyik fa árnyékába, és gyengéden paskolni kezdte az arcát.

- Jordan, kérlek, térj magadhoz!

A lány pislogni kezdett, aztán zavartan felemelte a fejét:

- Mi történt?

- Elájultál, Kedves. Hogy vagy, minden rendben?

- Nem kell kedveskedned egy szajhával – mondta Jordan, és felült. – Jól vagyok, gondolom, a meleg miatt volt.

Közben a két másik harcos is megérkezett.

- Miért beszélsz így? – kérdezte a férfi.

- Nincs szükségem a szánalmadra, Tukayoo. Elfogadtam a sorsomat, nem kell, hogy kedveskedj.

Felállt, és elindult a lovak felé.

- Menjünk, szeretnék minél hamarabb hazaérni. – nem nézett hátra, odalépett a lova mellé, és megpróbált felülni.

Erős karok ragadták meg hátulról, és visszahúzták.

- Pihenned kell! Ebben a nagy hőségben őrültség továbbmenni. – súgta a fülébe Tukayoo, és szorosan magához ölelte.

- Eressz el! – mondta kimérten a lány. – Undorodom attól, hogy hozzámérsz.

A férfi megrökönyödve engedte el. Jordan lassan visszasétált az árnyékba, és leült.

- Mikor mehetünk tovább? – kérdezte látszólag nyugodtan.

- Várunk, amíg egy kicsit csökken a hőség. Nem akarom, hogy megint elájulj. – felelt Tukayoo, és értetlenül nézte.

- Mikorra érünk haza?

- Ha jól számolom, estére már a birtokon leszel.

- Csodás, végre megszabadulok tőled – nézett jelentőségteljesen a férfira, és pimaszul mosolygott.

Tukayoo rezzenéstelenül állta a tekintetét. Percekig nézték egymást, végül mindkettejük szeme égni kezdett, és egyszerre fordultak el.

- Azt hiszem, mehetünk tovább – állt fel végül az indián. – Ne vesztegessük tovább az időt!

Néhány órán belül Jordan ismerős helyeket látott, és tudta, hogy most már tényleg hamarosan vége. Rémülten nézett körbe, pillantása a harcosra szegeződött. Kétségbeesetten kívánta, hogy a férfi megforduljon, odalépjen hozzá, és kérje, hogy menjen vissza vele, de nem tette.

„Ne küldj el! – rimánkodott magában, remélve, hogy az indián meghallja néma könyörgését. – Szeretlek, engedd, hogy veled maradjak!”

És ekkor felértek a birtok közelében lévő domb tetejére. Jordan meglepve nézett körbe a kis ligetben, melynek fái alatt annyit játszott. Emlékezett, hogy az udvarról nézve semmit nem lehetett látni, a bokrok remek takarást nyújtottak.

Tukayoo megállt, és felé fordult.

- Hazaértél, Mrs. Scott – mondta ridegen.

- Végre – sóhajtotta a lány, a fájdalom most már kifejezetten aggasztotta.

A férfi megremegett, tényleg ennyire menekülni akart tőle? Ennyire gyűlölt vele lenni?

Elfordult, és dühös volt, hogy a szeme megint készült elárulni őt.

Egy ideig szótlanul figyelt, aztán megfogta a lány lovának a gyeplőjét, és kiléptek a fák rejtekéből. Néhány perccel később a birtok kapuja kinyílt, és egy magányos lovas vágtatott ki rajta. Ahogy közelebb ért, Jordan felismerte Miguelt, érezte, hogy Tukayoo megfeszül mellette, és tudta, hogy ő is tudja, ki közeledik.

A mexikói húsz méterre tőlük megállt.

- Miss Jordan, maga az? – nézett gyanakodva.

- Igen, Miguel, én vagyok – kiáltott vissza.

- Jól van, asszonyom?

- Igen. Hazajöttem. Szólnál a férjemnek?

- A kapitány a városban van.

Jordan Tukayoo felé pillantott. A férfi arca megfeszült.

- Hát… – szólt neki Jordan. – Nem kapod meg a lehetőséget a bosszúra.

- Megtalálom a módját – vágott vissza csendesen, de a hangja elfojtott haragról árulkodott.

Lassan elindult a mexikói felé, és a gyeplőnél fogva húzta maga után Jordan lovát. A lány tudta, hogy a két másik harcos készenlétben figyel. Ha most megszólalna, egy csapásra elintézhetné mindhármukat, de ez eszébe sem jutott.

Amikor elég közel értek, Tukayoo megállt, és így szólt:

- Emlékszel rám? Én mentettem meg az úrnődet egy évvel ezelőtt a barátaid karmából.

Miguel megremegett, ahogy felismerte a harcost.

- Mondd meg az uradnak, hogy mialatt én megmentettem azt, akit szeretett, ő megölte azt, akit én szerettem. Bosszút esküdtem a feleségem sírjánál, elraboltam az asszonyát, és elvettem tőle, minden módon, ahogy egy asszonyt el lehet venni. Mondd el neki, hogy a nő, akit szeret, az én ágyamat melegítette, és nekem adta a szerelmét. Így a bosszúm egyik része teljesült. De nem végeztem be. Tudasd vele, hogy Tukayoo, a mescalero egy napon újra eljön, és szörnyű kínok közt vet véget az életének. Minden reggel úgy ébredjen, és minden este úgy térjen nyugovóra, hogy nem tudhatja, mennyi időt adtam még neki.

Elengedte a gyeplőt, és Jordanra nézett:

- Hazahoztalak épen, ahogy ígértem. – belenézett a lány smaragdszemeibe, és látta benne a fájdalom, és a harag könnyeit. Bocsáss meg! – gondolta. – Egyszer visszatérek, és magammal viszlek, de nem most. – Visszatérhetsz a régi életedhez. Remélem, látlak még.

- Én nem – mondta halkan a lány. – Remélem, hogy többé nem hallok rólad. Most hallasz tőlem ilyet utoljára, soha többé nem beszélek veled. Gyűlöllek! Átkozom a napot, amikor megismertelek. Bár hagytad volna, hogy azok a rablók végezzenek velem, akkor nem kellett volna átélnem mindezt a szenvedést.

- Jordan…

- Szenvedtem! – fojtotta belé a szót. – Attól a perctől csak szenvedtem! Az egyetlen örömöt az apám jelentette, de már ő sincs. Aztán jöttél te, és csak gyötrelmet okoztál. Gyűlöllek, mert elérted, hogy beléd szeressek, hogy aztán még jobban a porba tiporhass. Gyűlölöm, hogy szeretlek! De van valami, ami elégtételt nyújt, amivel én is gyötörhetlek egész hátralévő életedben. Tudnod kell, hogy most fosztalak meg attól, ami a legnagyobb kincsed az életben. Elveszem tőled, úgy, hogy nem is sejted.

Ezzel megfordult, és az elképedt indiánt otthagyva elindult a kapu felé. Miguel rémülten figyelte, hogy mikor emeli fel a harcos az íját, hogy lelője a lányt az arcátlanságáért.

Tukayoo szemét könnyek égették, nem értette a lány minden szavát, de így is beletiport a lelkébe. Szeretett volna utána menni, visszafogni, és hazavinni, megfeledkezni minden törvényről, de Hok’ee, és Lootah ott álltak a fák közt, és éber szemmel figyelték, és tudta, hogy minden szót tisztán hallottak. Nem gyengülhet el, nem helyezheti a fehér nőt a törzs elé.

Figyelte, amint a mexikói Jordan mellé léptet, és a lányt támogatva elindulnak a birtok kapuja felé.

Lassan megfordult, és visszament a társaihoz.

- Talán jobb is így – mondta halkan Lootah. – Ez az asszony túl akaratos, és túlságosan sokra tartja magát.

- Lehet – suttogta Tukayoo. – de ha még egy rossz szót szólsz rá, megöllek. Menjetek előre, én is megyek hamarosan.

Megfordult, és szemével kísérte a távozókat. Amikor hallotta, hogy a társai eltávolodnak, utat engedett a fájdalmának. Tudta, hogy most kell kiadnia magából a gyászt, hagyta, hogy a könnyei áztassák az arcát, nézte a távolodó lány kecses alakját, és siratta őt.

Figyelte, ahogy áthalad a kapun, és remélte, hogy visszafordul. Hangosan felnyögött, amikor a lány visszanézett, és a szeme a fák közé tévedt. Egyenesen őt nézte, és Tukayoo tudta, hogy látja őt. Felemelte a karját, ökölbe szorított kezét a szívére tette, majd búcsúzóul előrenyújtotta:

- Isten veled, szerelmem! Légy boldog! A Nagy Szellem óvjon utadon!

Megfordította a lovát, letörölte a könnyeit, és a társai után vágtatott.

Jordan az utolsó szavakat alig tudta kimondani, szerette volna tudatni a férfival, az örömteli hírt, de tudta, hogy csak cselnek hinné. Azt gondolná, ezzel akarja elérni, hogy visszavigye. Hisz a faluban senkinek sem beszélt róla, még Narának, és Tehya-nak sem, pedig mostanra biztos volt benne. De figyelte a férfi kemény vonásait, és eszébe jutott az esküje, hogy nem könyörög neki. Nem mondta hát el.

Amikor befejezte a mondandóját, elfordult, és Miguel mellé léptetett. Elindultak, és a lány remegve próbálta visszatartani a könnyeit, senki sem láthatja a fájdalmát, csak így lesz esélye, hogy visszatérjen a régi életéhez. Nem tudhatják meg, hogy visszavágyik az apacsok közé, mert kitaszítják.

Beléptek a kapun, és Jordan még egy elgyötört pillantást vetett a domb felé. Tudta, kit keressen, és meg is látta a fák árnyékában rejtőző harcost.

- Isten veled – suttogta némán. – Sosem felejtelek el drága harcosom.

Ekkor meglátta, hogy a férfi a szívére teszi a kezét, majd a búcsú jelét inti felé, aztán megfordult, és elvágtatott a megnyúló árnyékok irányába.