2016. október 28., péntek

Jó reggelt ismét!

Szeretnék valami frappánssal kedveskedni Nektek, de azt hiszem a történet folytatása talán elég.
Jó olvasást, és nagyon kellemes pihenést a hosszú hétvégén.

B. F.
7. fejezet



Mostanában nem sok időt tudtunk együtt tölteni. Csak reggel, és este egy keveset, amikor lovagolni tanítottam, meg az étkezések alkalmával, de akkor sosem voltunk kettesben.
Az meglepett, hogy Tomnak nem tűnt fel, hogy reggelente korán eltűnök, de végül is ő olyan sokáig aludt, hogy mindig az utolsó percben ráztuk ki a hálózsákból.
Most épp a ház felé bandukoltam, korábban végeztünk, és arra gondoltam, szólok Jamie-nek, hogy este is lovagolhat, ha van kedve. Nagyon jól haladt, hamar ráérzett a dolog ritmusára, és láthatóan élvezte. Kachina is nagyon barátságos volt vele, aminek külön örültem, mert ő volt az egyetlen olyan ló, amelyikre soha nem engedtem mást ülni. Mindenkit ledobott magáról rajtam kívül. Volt köztünk egy szoros kötelék, szinte éreztük egymás gondolatait, és érzéseit. Lehet, hogy most megérezte, mennyire fontos nekem Jamie.
Istenem! Nem szabad ilyenekre gondolnom!
Tom hirtelen mellettem termett:
- Nem jössz játszani? – kérdezte.
- De, mindjárt, csak beszélni szeretnék Mai-val. Kezdjétek el nélkülem!
- Nem láttad a húgomat?
- Nem, talán ő is a házban van, Taimát láttam bemenni.
- Hűha, akkor mindjárt halljuk őket – nyögött fel, aztán nevetni kezdtünk.
- Szóljak neki, ha látom?
- Nem fontos, csak ma egész nap nem láttam – vigyorgott.
- Hiányzik?
- Hát hogyne – viccelődött. – ha már velem jött, illene figyelnem rá.
- Ha gondolod, én is odafigyelek rá, ha épp nem vagy a közelben – ajánlottam föl, és reméltem, hogy nem érti félre.
- Kösz – nézett rám gyanakodva.
- Hé, én is szeretném távol tartani Bubbától, nagyon ráakaszkodott. Nem hiányzik, hogy az a bohóc összetörje a szívét, gondolom, egyet értesz.
- Ja – mondta megnyugodva. – Akkor várunk a mezőn, siess!
Már futott is a többiek után, én pedig folytattam az utamat a ház felé. Milyen mocsok vagyok, szinte kisajtoltam Tomból, hogy engedjen a húga közelébe, miközben tudom, hogy nem lenne szabad. Egyre inkább éreztem, hogy vonzódom hozzá, pedig ellen kéne állnom neki. Teljesen értelmetlen dolog, fiatal, csak néhány hétig marad, és ha mégis lenne valami, akkor én törném össze a szívét, ami azt eredményezné, hogy Tom meg az én képemet törné össze, joggal.
Totál hülyén viselkedtem, az eszem tudta, mit kellene tennem, de épp az ellenkezőjét csináltam. És a legrosszabb az volt, hogy ez jó érzéssel töltött el.
Láttam, hogy Taima kirobog az ajtón, szinte fellökött, de észre sem vett.
Beléptem a házba, és ledermedtem: egy gyönyörű, fiatal indián lány nézte magát elámulva.
- A fehérek nem tudják, miről maradnak le, hogy nem ilyeneket hordanak. Bár ismerve a fajtámat, gondolom, már nem lenne élő állat a Földön, ha tudnák. – mondta halkan.
- Az biztos – szólaltam meg önkéntelenül, ahogy megláttam. Nyelnem kellett, hogy magamhoz térjek, annyira csodásan festett a hasított bőr ruhában, mint egy látomás. – A fehérek sosem tudják, hol a határ. Mindig többet akarnak, mint amennyire szükségük van.
- Hogy tetszik? – kérdezte kedves, zavart hangon, és körbefordult, hogy jól láthassam.
- Olyan… emberi lettél – nyögtem, és újra nyeltem. Hogy álljak ellen egy ilyen tüneménynek?
- Mai megtanít varrni. – mondta mosolyogva. – A következőt már én fogom megcsinálni magamnak.
- Ha jól sikerül, varrhatsz egy inget nekem is – végre kezdtem összeszedni magam, elképzeltem, ahogy tűvel a kezében ül, és varrogat, és ettől mosolyognom kellett.
- Megígérem. – kacagott. – De akkor neked meg hordanod kell majd!
- Ha van kedved, este elviszlek, hogy gyakorold egy kicsit a lovaglást. – gyorsan témát váltottam, mert megint furcsa késztetést éreztem, hogy odarohanjak hozzá. Láttam, hogy Mai a háttérből mosolyogva figyel minket.
- Persze, megbeszéltük. – felelt.
Remegve kifordultam a házból, és mélyeket lélegeztem, mielőtt elindultam a fiúk után játszani.

Jókedvűen ébredtem, mára kitaláltam valamit Jamie számára. Annyira jól ment neki a lovaglás, hogy úgy gondoltam, megpróbálkozhat a gyeplővel, és ha jól megy neki, akkor pár nap múlva, már kivihetem lovagolni a tóhoz.
Mosolyogva másztam ki a sátorból, és elindultam a ház felé. Már kezdtem feladni, hogy ellenálljak neki, pedig ezt kellett volna tennem.
Erős leszek, nem hagyom, hogy a kanos érzelmeim vezessenek, Jamie nem az a lány, akit félvállról vehetnék, viszont hosszabb kapcsolatra esélyem se lehet, tehát csak rossz vége lenne, ha történne valami.
Csendesen beléptem a házba, mert ilyenkor Mai-n, Mikán és Jamie-n kívül még mindenki aludt. Épp a haját fogta össze, végignéztem rajta, a vászonnadrág, és a trikó szorosan simult a testére, de nem volt időm, hogy gyönyörködjek benne, mert felém fordult.
- Kész vagy, Jamie? – kérdeztem gyorsan. – Kachina már vár.
- Megyek, csak megmosom a fogam. Öt perc múlva a karámnál leszek.
- Ott várlak – mondtam, és félrehúzódtam, hogy elmehessen mellettem.
Kábán néztem utána, aztán meghallottam Mai hangját:
- Van oka, hogy engeded őt felülni Kachinára?
- Olyan tehetsége van a lovagláshoz – feleltem – hogy rosszabb képességű lóra bűn lenne felültetni. Ez a lány lóhátra született.
- Nagy szerencséd van, hogy nem dobta le.
- Igen. – mormoltam, és közben figyeltem, ahogy távolodik.
- Talán ő is érzi köztetek a vonzódást – mosolygott Mai.
Döbbenten néztem rá.
- Miről beszélsz? Ő csak Tom húga.
- Persze. Na, menj, ne várjon rád!
Elindultam a karámhoz, kivezettem Kachinát, és gyorsan felnyergeltem. Ma már a gyeplőt is felraktam. Bár volt bennem egy csöppnyi nyugtalanság, de bíztam a lovamban, és Jamie tényleg ügyes volt.
Megfordultam, és láttam, hogy már jön. Nem öltözött át, aminek örültem. Láttam, hogy zavarba jött, amikor megláttam ebben a ruhában, és féltem, hogy mást vesz föl. Valamiért most nem akartam tunikában látni. Az ujjatlan póló, és a szűk nadrág úgy simult rá, mintha második bőre lett volna. Tökéletesen mutatta csodás formáit. Néztem, ahogy jött, és mosolyogva figyeltem álmos botladozását. Tetszett, hogy mennyire nincs tudatában annak, hogy milyen gyönyörű. A haját laza lófarokba fogta, és ahogy futott, könnyedén lengedezett a tarkóján.
Megráztam magam, mert megint beindultak nálam a kanos gondolatok. Nem nézhetek így rá, bármilyen csodás is. Vele nem fekhetek le, hiába kívánom ennyire.
Közben odaért hozzám, én pedig, hogy eltereljem a gondolataimat, azonnal belevágtam:
- Ma te fogsz irányítani – mondtam. – Én csak rásegítek majd.
Könnyedén felült, és megfogta a gyeplőt.
- Oké, ha elindultok, onnantól ezzel irányítod, ha lassítani akarsz, visszahúzod, ha gyorsítani, lazítasz rajta. A forduláshoz arra húzod, amerre menni akarsz. Egyelőre maradj a körben. Rendben?
- Igen.
Hátráltam néhány lépést, és lazán tartottam a vezetőszárat, készen arra, hogy megfogjam, ha szükség lenne rá.
Óvatosan, talán kicsit bátortalanul indult, de aztán gyorsított.
- Ez az, kislány! Ügyes! – kezdtem mosolyogni.
- Kislány? – horkant föl.
- Kachi-hoz beszéltem. – nevetettem. – Te remekül irányítod, ő pedig ügyesen fogad szót.
- Aha, kösz – motyogta.
- Komolyan beszéltem – fel sem fogtam, de máris ott álltam mellette bal kezem Kachi nyakán, jobbom pedig Jamie combján nyugodott. – Nagyon jól lovagolsz, ahhoz képest, hogy csak néhány napja kezdted.
Csak néztem őt, a kezem remegni kezdett attól, ahogy mélyen a szemembe fúrta meleg tekintetét. Elhúztam a kezem, és megráztam magam.
- Menjünk vissza, még le kell csutakolnunk, és mindjárt kész a reggeli. Sok dolog vár ma ránk. – zavarba jöttem, életemben először.
Leugrott a lóról, és a gyeplőnél fogva vezette mellettem.
Én a ló másik oldalán lépkedtem, és megfogtam a másik kantárszárat.
- Mai azt mondta, hogy csak engem engedtél felülni Kachi-ra. Miért? – kérdezte halkan.
- Mert a többiek nem tudnák megülni. Láttalak akkor reggel, amikor a formagyakorlatot csináltad, és rögtön tudtam, hogy te képes leszel rá. Csak te. Amúgy ő sem engedne bárkit a hátára – simogattam meg a ló fejét. – Megszeretett téged.
- Legalább van valaki. – ahogy ránézett a lóra, az ő szeméből is szeretet sugárzott.
- Nem hinném, hogy ő az egyetlen. – mondtam, de nem mertem felé nézni.
- Mit tudsz? – a hangja kíváncsivá vált.
- Van néhány lány, aki kedvel, és egy-két srác is.
- Mondjuk Bubba? – kérdezte.
- Mondjuk – morogtam, dühített, hogy rögtön rá gondolt. – És persze Apony.
- Igen, Apony kedves, és Bubba is jó fej. – mosolygott.
- Kedveled Bubbát? – kérdeztem feszülten.
- Ezt miért kérded?
- Nem érdekes. Csak szerintem, ő nem haverként néz rád.
- Ugyan már! – szinte kinevetett a feltételezés miatt.
- Tényleg nem vetted észre? – most ránéztem, örültem a válaszának. – Bár igaz, téged otthon vár a barátod.
- Ja, vár rám. – mormolta.
- Mi? Talán nem akarod?
- Nem is tudom, most olyan távolinak tűnik, ami otthon vár. Nem is hiányzik.
- Ennek örülök. – elfordultam. Ezt nem kellett volna mondanom, mintha bármit is akarhatnék tőle. Tom kitekerné a nyakam.
- Én is örülök, hogy itt lehetek – mondta.
Csendben maradtam, de a mosolyomat nem tudtam visszafogni.
A karámnál kikötöttem Kachit, és nyúltam a kefékért, hogy lecsutakoljam.
- Engedd meg, hogy segítsek! – kérte.
Ránéztem, ennyi még nem bűn, legalább egy kicsit hadd érezzem a közelemben. Magam elé húztam, és hozzásimultam. A kezébe adtam a lókefét.
- Gondolom, még sosem csináltál ilyet – mondtam feszülten.
- Soha – suttogta megilletődve.
- Lassan kezdd! – mondtam, és megfogtam a kezét. – Szőrirányban húzd a kefét!
Szorosan fogtam a kezét, és irányítottam, mert kissé bizonytalan volt. A karunk összesimult, és a bőrünk összeért, rajtam pedig elektromos kisülések futottak végig. Minden idegvégződésem bizsergett, szerettem volna magamhoz ölelni, és megcsókolni.
Még közelebb húzódtam, és a vállára támasztottam az állam.
- Kezdheted, kissé erősebben kefélni, hogy letisztítsuk az izzadtságot. – suttogtam elfúló hangon.
Aztán huron nyelven kezdtem beszélni Kachihoz, hogy lehiggadjak. Egyszer csak vágyakozva felsóhajtott.
- Mi van? – kérdeztem kuncogva.
- Semmi – motyogta. – Csak csodás érzés.
- Micsoda?
Egy pillanatig tétovázott.
- A ló, a lovaglás, meg ez az egész. Annyira csodás!
Tudtam, hogy terel, a sóhaj elárulta, de ezt nem engedhetem. Hiába vágytam rá, ő TABU! TABU!
- Most már jó lesz! Ügyes voltál. – mondtam, és kétségbeesve kerestem a kiutat ebből a helyzetből. Még egy pillanat, és megcsókolom.
- Kösz – mondta, és ebben a pillanatban korogni kezdett a gyomra.
- Gyere! – megkönnyebbülve nevettem, és futni kezdtem a házak felé.
Futva mentünk vissza, a pataknál mindketten lemosakodtunk, és még vizesen érkeztünk a ház elé.
- Merre jártatok? – nézett minket Tom gyanakodva.
- Sonny lovagolni tanít. – mosolygott rá kedvesen a húga.
- Felültél egy lóra? Te? – kérdezte hitetlenkedve. Láttam, ahogy Jamie elpirul, és pisszegni kezd, de Tom nem figyelt rá. – Hé, Sonny? Hogy vetted rá?
- Könnyen ment, szinte könyörgött. – feleltem. – Miért?
- Nem mesélte? Egyszer ült gyerekkorában lovon, és lecsúszott a hátáról. Nem történt semmi, de azóta messzire elkerülte a lovakat, annyira félt.
- Kösz – morgott Jamie.
- Te félsz a lovaktól? – döbbentem meg.
- Már rég nem, Tom félrebeszél. – mondta, de engem mulattatott a helyzet, annyira zavarba jött.
- Akkor még inkább csodálom, hogy néhány nap alatt eddig jutottál – mellé húzódtam, és úgy súgtam a fülébe. Beleborzongtam a közelségébe. – Tommal meg ne törődj! Szereti földbe döngölni azokat, akiket szeret. Így mutatja ki az érzelmeit.
- Te mondod meg nekem, hogy milyen a bátyám? Ez remek! – morgolódott durcásan, és eltűnt a házban.
Odamentem az asztalhoz, és leültem Tom mellé. Mai és Mika már feltálalták a reggelit.
- Miért oltogatod állandóan? – kérdeztem.
- Te mit szoktál csinálni Taimával? – kérdezett vissza.
- Oké, ott a pont. De szegény lány annyira szeretné megállni a helyét, te meg a porba döngölöd.
Furcsán nézett rám, és hirtelen úgy éreztem, jobb, ha csendben maradok, inkább a ház felé néztem.
Amikor Jamie újra megjelent, úgy éreztem, direkt engem akar kínozni. Tunikában volt, és a haját befonta, ha nem lett volna világosabb, mint a többieké, azt hittem volna, hogy közénk tartozik.
- Nocsak! Új lánnyal bővült a törzs! Üdv kicsi Dee! – szaladt oda Bubba, és az agyamat azonnal elborította a vörös köd.
- Szia! – felelt félénken Jamie, most nem láttam olyan felszabadultnak, mint eddig.
- Csodásan nézel ki! Pont, mint egy indián! – fűzte tovább a haverom.
- Hát attól azért messze jár – Taima rendesen belerondított az udvarlásba, és most nagyon örültem neki.
- Csak ez tűnt kényelmesnek – Jamie szinte suttogott, és nem mert felnézni, ahogy leült.
Bubba azonnal vigyorogva levágódott mellé, az sem zavarta, hogy bokán rúgom. Ekkor Jamie felnézett, és a pillantásunk találkozott, gyorsan elkaptam a fejem.
Bubba folyamatosan fecsegett. Úgy éreztem, csak azért beszél a régi dolgainkról, hogy lejárasson. Kibeszélte az összes régi hülyeségünket. A végén, amikor apámék válásáról kezdett beszélni, már nem sok kellett, hogy kinyírjam. Jamie ekkor megszólalt, és valahogy éreztem, hogy azért, mert őt is zavarja Bubba viselkedése:
- Egy válás mindig kemény, és mindig a gyerekek isszák meg a levét. Amikor a mi szüleink váltak, én totál kiborultam.
- Nem csak te – nézett rá Tom. – Én is úgy éreztem, hogy belepusztulok.
- Engem az készített ki, amikor szétválasztottak minket – egymásra néztek, és azonnal tudtam, hogy nekünk most mennünk kell. Intettem Bubbának, felálltunk, és félrevonultunk.
Átültünk a többiekhez, de közben folyamatosan csúnya pillantásokat vetettem a barátomra.
- Most mi van? – kérdezte egy idő után.
- Remélem, örülsz. Muszáj volt szóba hoznod ezt a témát? Jamie végre kezdte jól érezni magát, erre te elszomorítottad.
- Miről beszélsz? Azért, mert a szüleikről beszélgetnek?
- Nézz rájuk!
Mindketten odafordultunk, és a szívem megsajdult, láttam, hogy Jamie sír.
- De mi miatt sír? – döbbent meg Bubba.
- A múltkor tett egy megjegyzést, szerintem nem jön ki jól az anyjával. Néha úgy beszél róla, hogy az az érzésem, legszívesebben megszabadulna tőle – mondtam csendesen, hogy a többiek ne hallják. – Nem hiányzott neki, hogy ezt most szóba hoztad.
- Nem tudhattam – morogta.
- Persze, oké, csak… rossz látni, hogy szomorkodik.
Bubba elgondolkodva nézett. Közben láttam, hogy Tom beviszi Jamie-t a házba, szegény lány nagyon sírt. Legszívesebben utána mentem volna, de visszafogtam magam.
Aztán néhány perccel később láttam, hogy kisírt szemekkel ugyan, de kissé megnyugodva visszajön. Mennünk kellett dolgozni, de én nagyon nehezen szántam rá magam, olyan erős késztetést éreztem, hogy mellette legyek, és megvigasztaljam.
Már vagy két órája dolgoztunk, amikor Hinun odaszaladt hozzám, hogy apám megérkezett. Azonnal elé siettem, és meglepődtem, hogy azt láttam, kedvesen átöleli Jamie-t. Egy pillanatra megtorpantam, de aztán odaléptem:
- Apám! Üdvözöllek.
- Én is, fiam. Hogy alakulnak a dolgok?
- Minden a tervek szerint. A házakkal egész jól haladunk. Hamarosan elkészülnek.
- Ennek örülök. Itt maradok néhány napig, lazíts egy kicsit!
- Köszönöm – mosolyogtam.
Mai szólt, hogy kész az ebéd, leültünk enni, apám mellém ült, Jamie pedig velem szembe. Néztem a szemét, még mindig szomorú volt, de már próbált nevetni. Csodáltam, hogy mennyire képes uralkodni magán.
- Szárnyaló Sas, úgy látom, nagyon szépen haladtok – mondta az apám. – Mára elég a munkából! Szólj a többieknek is, pihenjetek kicsit, rátok fér!
- Köszönjük! – néztem rá hálásan. – De csak akkor, ha te is pihensz, nem kell azonnal belevetned magad a munkába! Te is fáradtnak tűnsz.
- Jól van – mosolygott az apám, én pedig néztem, hogy valóban elmélyültek a ráncai, és a bőre is sápadt. Tényleg orvoshoz kéne mennie, majd beszélek vele, ha kettesben leszünk.
Ebéd után felálltunk, és a srácokkal elmentünk játszani. A szemem sarkából láttam, hogy Jamie Apony-val leül a fűre, és süttetik magukat a napon, de közben Jamie valami ruhafélét nézegetett.
- Sonny! – szólt rám Bubba, mert nekem passzolt, de elvétettem.
- Bocs, itt vagyok – fordultam meg.
- Hé, Sonny! Idejönnél? – Apony kiabált felém, én pedig azonnal otthagytam mindent, és szaladtam feléjük. Úgy viselkedtem, mint egy kölyök, de nem érdekelt, ahogy az sem, hogy a csapattársaim rosszallóan néznek utánam.
- Mindjárt visszajövök – szóltam hátra.
Pillanatok alatt odaértem hozzájuk:
- Itt vagyok. Mi van? – kérdeztem lihegve.
- Dee elkészült az ingeddel. – vigyorgott Apony, és már el is tűnt.
Jamie a kezében fogta az inget, és nem mert felnézni.
- Akkor? Felpróbálhatom? – kérdeztem, és közben úgy éreztem, a gyomromban vidámpark kel életre.
- Pe-persze – felnyújtotta, de még mindig nem emelte fel a fejét.
Hirtelen nem akartam ellenállni, megfogtam a kezét, és felhúztam. Megint szerettem volna megcsókolni. Úristen, egyre többször gondolok erre, pedig ezt nem szabad! Megfordultam, és a ház felé húztam. Amikor beértünk, megfordultam, és ránéztem.
- Ez nálunk úgy szokás, hogy az adja a férfira, aki megvarrta. – nem tudom, miért mondtam ezt, de muszáj volt, kettesben akartam lenni vele.
Láttam, hogy sikerült zavarba hoznom, elnevettem magam.
- Nyugi, vicceltem. – nem húzhatom tovább.
Elvettem a kezéből, és könnyedén belebújtam. Pont jó volt a méret, gondolom, Mai segített neki a szabásnál. Eligazgattam, és azt néztem, hogy áll rajtam.
- Remélem, nem túl rossz – mormolta még mindig zavartan. – Néhány helyen elrontottam, és lehet, hogy…
- Tökéletes – suttogtam meghatva. – Nagyon szép lett, köszönöm.
Még soha egy lánynak sem jutott eszébe, hogy ilyesmivel kedveskedjen nekem, bár nem volt még komoly barátnőm, akiktől számíthattam volna ilyenre, de mégis meghatott, hogy ő gondolt rá.
- Köszönöm – mondtam újra.
- Szívesen.
- Van kedved odajönni hozzánk? – kérdeztem. – Nézheted, ahogy játszunk. Azt nem mondom, hogy állj be, mert ezt a lányok nem szokták játszani, de szeretik nézni. Neked is biztos tetszene.
- Oké, menjünk! De nem lesz meleged ebben?
- Kit érdekel? Tőled kaptam. – kacsintottam rá. – Bubbát meg fogja enni a sárga irigység.
Felnevetett.
- Féltékennyé akarod tenni?
- Mi az, hogy? Hiába mondtam neki, hogy tabu vagy…
- Oh, igen erről már akartam beszélni veled. Mi az, hogy te döntöd el, ki közeledhet felém. – a hangja most számon kérővé vált.
- Tom húga vagy, barátod van. Ez is épp elég indok. De nem akarom, hogy rád másszanak, és azt hidd, hogy mi olyan nyomulós szatírok vagyunk. – mondtam egy szuszra, nem akartam, hogy haragudjon rám.
- Na, ez most megint nagy hülyeség volt. – mondta. – Ha kell, én le tudom rázni a nem kívánt nyomulókat, oké? Nincs szükségem testőrre.
- Oké. Csak segíteni akartam. Bubba időnként nem tudja, meddig mehet el.
- Jó, rendben. Kösz, hogy gondoltál rám. – békülékenyen mosolyogni kezdett.
Közben visszaértünk, és nekem ott kellett hagynom őt, mert a többiek már csúnyán néztek felém. Amikor csatlakoztam a csapatomhoz, láttam, hogy Bubba dühösen méreget, azonnal tudta, hogy kitől kaptam az inget, és ez láthatóan bosszantotta őt. Én viszont örültem ennek. Játék közben többször kerültünk olyan helyzetbe, hogy közel álltunk ahhoz, hogy egymásnak essünk, ilyenkor úgy néztünk egymásra, hogy ha pillantással ölni lehetett volna, akkor mindketten holtan esünk össze.
Most már tudtam, Bubba rástartolt Jamie-re. De ha önmagammal szemben védeni akartam, akkor Bubbával szemben még inkább ezt kell tennem. A srác nagyon jó barátom, kedveltem őt, de tisztában voltam azzal, hogy ő nem gondolja komolyan a csajozást, számára Jamie csak egy nyári kaland lenne. Ezt viszont nem fogom hagyni.


8. fejezet


Egész estig játszottunk, és rendesen kifáradtunk, de nem zavart. Végül levettem az inget, mert nem akartam beleizzadni, de azonnal bevittem a sátorba, nehogy valami baja legyen. Este aztán, amikor a tűzhöz készültünk, visszavettem, és büszkén viseltem.
És persze élveztem Bubba őrülten féltékeny pillantásait is, még rá is tettem egy lapáttal. Amikor Apony odajött mellém, megdicsértem, hogy ő is hallja. A lány nevetve figyelte a barátom morgását, azonnal megértette, miért csinálom, és vette a lapot:
- Igen, Jamie nagyon igyekezett, és félt, hogy csalódást okoz.
- Épp ellenkezőleg – válaszoltam vigyorogva. – Nagyon tetszik, még soha senki nem okozott ilyen kellemes meglepetést.
Bubba duzzogva ment előttünk, én pedig alig bírtam megállni nevetés nélkül. Aztán megérkeztünk a többiekhez, leültünk közéjük, és beszélgetni kezdtünk. Várakoztunk, amíg az asszonyok megsütötték a hot dogokat. Aztán szétosztották, és Apony Bubba és közém ült, tudtam, hogy direkt. Látta a délutáni csendes csatánkat, és szerette volna, ha nem fajul el a dolog. Mielőtt idejöttem volna, beszélt Bubbával is, de nem tudtam, miről.
Jamie is közeledett, a kezében neki is volt két hot dog, az egyiket már el is kezdte enni. Le akart ülni Apony és Bubba közé, amitől megrándult a gyomrom, de Apony azonnal reagált. Megbökött, és helyet cserélt velem.
Jamie először meglepődött, Apony-ra nézett, de aztán mosolyogni kezdett. Bubba rögtön felvidult, és én szerettem volna a képébe mászni. Kényszeredetten vigyorogtam, de belül dühöngtem. Amikor Jamie végzett a második hot doggal, jóllakottan sóhajtott, én pedig indokot kerestem, hogy hozzászóljak:
- Kérsz még? – kérdeztem, és odanyújtottam a saját adagomat.
- Nem, kösz tele vagyok. – mosolygott kedvesen.
Vacsora után mind eldőltünk, és az öregek történeteket meséltek. Apám elmesélte az egyik legnagyobb legendánkat, a Nagy Teknős történetét. Közben végig Jamie arcát figyeltem, áhítattal hallgatta, láttam, hogy teljesen magával ragadja a történet, és a szeme csillogott.
Amikor a mesék ideje lejárt, elkezdődött a tánc. Azonnal a tűz köré gyűltünk. Jamie felé néztem, de ő Apony-val beszélgetett.
Aztán meghallottam a dalt, és mozogni kezdtem. Teljesen magával ragadott, de egyvalamit élesen éreztem, Jamie tekintetét magamon, néha, ha felé néztem, olyasmit láttam a szemében, amitől átjárt az öröm.
A következő dalnál a lányok is csatlakoztak, de Jamie továbbra is ott ült, és nézett minket, de azt láttam, hogy énekel. Mai mondott neki valamit, de ő bizonytalanul megrázta a fejét, és közben felém pillantott. Elindultam felé, ma este nem akartam visszafogni magam, táncolni akartam vele, a közelében lenni. Már majdnem odaértem, amikor Bubba bevágódott elém, és felhúzta. Mondott neki valamit, és nem engedte, hogy tiltakozzon. Dühösen megtorpantam, és rámeredtem a barátomra, ő felém villantott egy kaján vigyort, de nem reagáltam, inkább morogva leültem Mai mellé.
- Mi a baj, szívem? – kérdezte.
- Semmi – morogtam, és gyilkos szemmel méregettem Bubbát.
- Csak táncolnak – simogatta meg a karomat.
- Ez annál több, legalábbis Bubba részéről.
- Kedveled Dee-t, igaz?
Nem válaszoltam, de ekkor már tudtam, hogy valóban így van. Mosolyogni kezdtem, aztán a mosolyom lefagyott. Bubba arcon csókolta Jamie-t, aki meglepve leállt, és döbbenten nézett maga elé. A következő pillanatban megtántorodott, és a tűz felé dőlt. Úgy ugrottam, mintha rugóval lőttek volna ki. Épp időben értem oda, és a mellkasomhoz rántottam.
- Jól vagy? – kérdeztem, és a hangom remegett a félelemtől.
- Persze. Minden rendben. Csak elkapott a zene lendülete. – hebegett.
- Gyere, ülj le inkább! – leültem, de közben magam mellé húztam, kissé közel. Láttam, hogy Bubba dühös szemeket mereszt rám, és leült Jamie másik oldalához.
- Hol van Tom? – kérdezte hirtelen Jamie.
- Én úgy láttam, elmentek Taimával a patak felé – mondtam. – De miért érdekel?
- Csak úgy. Mostanában kissé hanyagol.
- Én nem bánom, így legalább nem vizslat állandóan – vigyorgott Bubba.
- Tudod, csak vigyáz rám – vágott vissza Jamie élesen.
Bubba nem vette a lapot, de én örültem, hogy így reagált.
- Van még kedved táncolni? – kérdezte.
- Nem, kösz – motyogott álmosan Jamie.
- Ha álmos vagy, bekísérhetlek a házba. – mondta a haverom.
Nem tudtam megállni, állati morgás tört fel belőlem – tényleg nem veszi észre magát? – de ekkor Jamie gyengéden megszorította a karomat, és melegség járt át.
- Még elvagyok egy darabig, de te menj nyugodtan. Én inkább csak nézlek titeket. – mosolygott felé, de most nem zavart annyira.
Bubba hervadt képpel felállt, de aztán a megszólaló dal felvidította.
- Menj te is! – nézett rám Jamie.
- Jó nekem itt melletted.
- Nem muszáj miattam itt ücsörögnöd.
- Nézni akarsz? – kérdeztem, és valami mélyen megmozdult bennem.
- Hát persze, ez minden vágyam – nevetett. – Na, menj!
Gyengéden meglökte a vállam, én pedig felálltam, és levettem az inget:
- Vigyázol rá nekem? – kérdeztem mosolyogva.
- Persze.
Könnyedén elvette, és a térdére hajtotta. Csatlakoztam a többiekhez, de ahogy Bubbára néztem, megint felforrt bennem a düh. Tánc közben szinte küzdöttünk egymással. Láttam, hogy ő is forrong, azt hiszem, később beszélnem kell vele.
Oldalra néztem, Jamie az ingemre hajtotta a fejét, és a szeme csukva volt. Azonnal odaugrottam, mielőtt Bubba észrevehette volna.
- Jamie, kedves, álmos vagy?
Kábán nézett rám, de rögtön visszacsukódott a szeme.
- Sonny?
- Gyere – suttogtam.
A karomba emeltem, és elindultam vele a ház felé.
- Nem kell… – motyogta félálomban.
- Hiszen alszol, kislány. – búgtam a fülébe kedvesen. – Mindjárt pihenhetsz.
Ahogy vittem befelé, ösztönösen hozzám simult, és ettől csak még kínzóbban éreztem a vágyat, ami most már napok óta gyötört. Beértünk a házba, leültem vele, és az ágyra fektettem. Ott voltam mellette, szinte mellé dőltem, és percekig nem engedtem el. Végül megmozdultam, és betakartam. Utána leheletfinoman megcirógattam az arcát. Éreznem kellett őt.
- Aludj jól, kicsi városi lány! – suttogtam, és csókot leheltem a homlokára.
Lassan felálltam. Mégis mit művelek? Megígértem Tomnak, hogy békén hagyom a húgát. De annyira nehéz ellenállnom ennek a csábításnak.
- Sonny? – szólt utánam.
- Tessék? – meglepődtem. Azt hittem, már alszik.
- Az inged – felém nyújtotta, de a szeme csukva volt.
Elvettem tőle, és mosolyogni kezdtem.
- Köszönöm. De reggel úgyis visszakértem volna. Aludj kislány!
- Nem vagyok kislány! – morogta durcásan.
- Persze, hogy nem – suttogtam mosolyogva, és megint megcirógattam az arcát. – egyáltalán nem vagy kislány.
Néztem őt, és erős vágyat éreztem, hogy megérintsem. Vártam pár percet, és lágyan megcsókoltam az arcát, de aztán hallottam, hogy valaki közeledik, és gyorsan felálltam. Épp időben, mert Tom nézett be az ajtón.
- Bubba mondta, hogy behoztad Dee-t – mondta, és éreztem a hangjából a rosszallást.
- Pszt! – intettem le. – Elaludt a tűz mellett – suttogtam, és kilökdöstem a házból – Ne ébresszük fel!
- Oké, kösz – motyogta a barátom, és elgondolkodva nézett.
- Baj van? – kérdeztem, hogy eltereljem a gondolatait.
- Nem, dehogy, csak nem értelek, eddig ki sem állhattad, most meg úgy gondoskodsz róla, mintha a te testvéred lenne.
- Ezt csak azért gondolod így, mert nem figyelsz rá eléggé. – feleltem. – Kezdünk összebarátkozni. Igazad volt, és én tévedtem vele kapcsolatban. Tényleg megállja itt a helyét.
- Ennek örülök – motyogta, de nem tűnt meggyőzőnek.
- Hé, most mi van? Ezt úgy mondod, mintha azt várnád, hogy utáljam őt. Nem jobb, hogy jól elvagyunk, és nem marakodunk, mint eleinte?
- De igen – mondta. – Csak fura, hogy ennyire megváltoztál vele szemben.
- Te hülye vagy – mondtam gyorsan, és visszamentem a tűzhöz.
Zavart, hogy ennyire látszik, mit érzek, ha Tom észrevette, akkor valószínűleg Jamie is, és hirtelen félni kezdtem, hogy visszautasít.
Mi van velem? Hogy juthat ilyesmi az eszembe? Még csak gondolnom sem szabad arra, hogy bármi legyen, nemhogy megkérdezzem! Dühösen ültem le a tűzhöz.
Néhány perccel később apám odajött:
- Fiam, beszélnünk kell! – mondta feszülten.
Felnéztem rá, és láttam, hogy valami komoly dologról van szó, ezért szó nélkül követtem őt a karámokhoz.
- Szárnyaló Sas, el kell neked mondanom valamit, ami nem könnyű, és előrebocsátom, hogy ha lett volna más lehetőségem, akkor nem így döntök.
- Miről van szó? – kérdeztem, és most már én is kezdtem ideges lenni.
- Mr. Southern idén is vásárolt néhány lovat.
- Értem, és mi ezzel a gond? Elviszem őket, csak mondd, hogy mikor kell indulnom.
- Négy lovat vett meg, úgyhogy vinned kell magaddal még valakit. De nem ez a fő gond.
- Akkor mi?
- Mr. Southern Sayen-t, Paytah-t, Wahkan-t, és Kachinát vette meg.
- MICSODA? – üvöltöttem fel.
Többen felkapták a fejüket a tűznél, és döbbenten néztek felénk.
- Csendesebben, fiam! Nem tehettem mást.
- Mi az, hogy nem tehettél mást? – még mindig hangosabban beszéltem, szinte hörögtem. – Hogy adhattad el a lovaimat?!
- Mr. Southern ragaszkodott hozzájuk. Tenyészetet akar csinálni.
- Miért pont az én lovaim kellenek neki? Kachina, és Wahkan? Miért? Nem mondtad neki, hogy ők nem eladók?
- Fiam, papíron ők az enyémek, és mivel…
- Köszönöm, ez most jól esett! – morogtam dühösen. Elfordultam, hogy elmenjek, de megállított:
- Mindegyik lóért négy másikat ajánlottam neki, de ragaszkodott hozzájuk.
- Szarok rá! Akkor sem adhattad volna el őket!
- Fiam, a múzeumnak nincs pénze, kényszerhelyzetben vagyunk. Nem tehettem mást. Nőj fel! Ezek csak lovak, és tudnod kell, hogy kikért tartozol felelősséggel.
- És persze pont azokat a lovakat kellett eladnod, amelyikeket szeretem. – morogtam könnyes szemmel.
Nem foglalkoztam vele tovább, elrohantam. Egyenesen bevágódtam a furgonba, és ész nélkül hajtottam. Csak akkor tértem magamhoz, amikor egy elhagyatott ösvény végénél kénytelen voltam megállni. Nem szálltam ki, a fejemet a kormányra hajtottam, és hagytam, hogy a könnyeim utat találjanak.
Képek jelentek meg előttem: az a nap, maikor Kachina megszületett, még szinte gyerek voltam, de ott álltam apám mellett, és segítettem neki. Kachi volt az első ló, amelyiknek a születésénél jelen voltam. Aztán ahogy cseperedett, és egyre szebb, tüzesebb kancává vált, istenem milyen gyönyörű volt. Amikor aztán elérte azt a kort, hogy be lehetett fogni hátasnak, napokig könyörögtem apámnak, hogy engedje meg nekem. Végül belement, és én szinte pillanatok alatt megszelídítettem. Már akkor is olyan kötelék volt köztünk, amit senki, és semmi nem tudott elszakítani. Már az első naptól kezdve senki mást nem engedett a hátára, kivéve most Jamie-t – újabb könnycsepp gördült végig az arcomon – igaza volt Mai-nak, Kachi érezte, mit jelent nekem. Istenem! Mennyit lovagoltam vele a tónál! Volt, hogy kora hajnalban kimentünk, és csak délben, vagy este jöttünk vissza. Csak ültem rajta, és száguldottunk, hagytam, hogy a szél lobogtassa a hajamat, ahogy Kachi szinte repült velem. Vagy beúsztunk a tóba, és játszadoztunk. Sokkal több volt számomra, mint egy ló, a barátom volt. Éreztük egymást, ahogy egy állat, és egy ember érezheti a másikat.
Hangosan zokogtam, hamarosan el kell búcsúznom tőle, és ez már most fájt, annyira, hogy úgy éreztem szétszakadok.
Nem tudom, meddig ültem ott, de amikor visszaindultam, a lábam zsibbadt volt, alig tudtam mozgatni. Mire végül nagy sokára megérkeztem a parkolóba, kissé lehiggadtam.
Lassan haladtam, már mindenki lefeküdt, és a tűz is leégett. Szinte vakon botorkáltam el a sátorig, és szinte beestem.
- Hol a francban voltál? – mordult rám álmosan Tom.
- Ki kellett szellőztetnem a fejemet – suttogtam rekedten. – Hallottad, mi történt?
- Nem. Mi van?
- Apám eladta a lovaimat.
- Mi van? – kérdezte döbbenten. – Kachinát?
- És Wahkan-t.
- Akkor ezért balhéztatok? Apád nagyon felhúzta magát, még rosszul is lett.
- Nem nagyon érdekel, őt sem érdekelte, hogy én mit fogok érezni.
- Sonny, ne legyél ilyen! – ült fel. - Apád…
- Hagyjuk! Inkább aludjunk! – morogtam, és magamra húztam a hálózsákot.
De nem tudtam elaludni, egész éjjel forgolódtam, és küzdöttem a rám törő emlékekkel. Végül hajnalban sikerül elszenderednem, de az első zajra felriadtam.
Nem próbáltam visszaaludni, éreztem, hogy hiábavaló lenne, inkább kimásztam, és elindultam a ház felé. Talán Jamie jelenléte, és az, hogy még egy kis időt Kachi-val tölthetünk, megnyugtat.
Épp a bejárathoz értem, amikor Mai kiszaladt, és a karámok felé futott:
- Mi történt? – szóltam utána.
- Apád meg akarja nézni, mennyire tud lovagolni Dee. – és már futott is tovább.
Csak egy pillanatig tétováztam, amint felfogtam, mit mondott, azonnal rohanni kezdtem. Már láttam, hogy Jamie egyedül megy a lóval. Másik állat esetében nem aggódtam volna, hiszen már nagyon jól lovagolt, de Kachi más eset volt. Nem tudhattam, hogy nem gondolja-e meg magát. Őrült tempóban értem oda hozzá, alig tudtam megállni:
- Jól vagy, Jamie? – kérdeztem aggódva, de láttam, hogy minden rendben.
- Persze, miért ne lennék?
- Apám, Jamie még alig egy hete lovagol. Még nem lenne szabad egyedül…
- Jamie remekül bánik Kachinával. Nem kell féltened őt.
- Akkor is korai egyedül engedni – miért csinálja ezt, direkt idegesíteni akar?
- Sonny, ne beszélj így az édesapáddal! Nem akart rosszat. – szólt halkan Jamie, de ez most olaj volt a tűzre.
- Te ebbe a vitába ne szólj bele! – mordultam rá.
Megszeppenve, kissé megbántva nézett le rám, aztán lassan leszállt.
Mai közben odaért, és elhúzta apámat, ő is szapulta.
- Menj reggelizni! – néztem Jamire, próbáltam uralkodni magamon.
- Lecsutakolom…
Hátrahajtottam a fejem, és hangosan fújtattam:
- Már megint ellenkezik. Azt mondtam, menj reggelizni! – most már dühös voltam, láttam, hogy Kachi nyugtalan, mit akar még itt? Hagyjon már egyedül!
Szó nélkül hátat fordítottam neki, felültem a lóra, és elvágtattam.
Csak mentem, behunytam a szemem, és hagytam, hogy a ló vezessen. Éreztem, hogy egy idő után lelassul, és megáll. Kinyitottam a szemem, ott álltunk a domb tetején, ahova sokszor kijöttem vele. Szerettem ezt a helyet, itt minden olyan csöndes volt. El kell hoznom ide Jamie-t – villant belém a gondolat. Csak álltunk, éreztem, hogy megint folynak a könnyeim.
- Minden rendben lesz – suttogtam, és megsimogattam a ló nyakát. – Minden rendben lesz.
Nem tudom, hogy magamat akartam meggyőzni, vagy Kachinát megnyugtatni. Előrehajoltam, és a nyakához simulva, csukott szemmel ültem. Nem tudom meddig maradtam, az idő valahogy elvesztette a jelentőségét.
Aztán Kachi megrázta magát, és ettől én is észhez tértem. Lassan megfordultam, és elindultam vissza. Láttam, hogy a többiek hamarosan végeznek a reggelivel, nekem is ennem kellett volna, de nem volt étvágyam. Bevittem Kachinát a helyére, lecsutakoltam, aztán megmosakodtam a pataknál, és azonnal az építkezés felé indultam. Éreztem, hogy a többiek megbámulnak, de nem foglalkoztam velük.
Délelőtt többen is próbáltak vigasztalni, de elkerültem őket, végül inkább békén hagytak.
Ebédnél leültem egy félreeső asztalhoz, és szó nélkül befaltam az ételt. Utána felálltam, és otthagytam őket. Lesétáltam a karámhoz, a korlátra támaszkodtam, és figyeltem, ahogy a lovak gondtalanul játszadoznak.
- Sonny! – szólt halkan Jamie.
- Mi van? – kérdezte morogva, most nem akartam, hogy lásson.
- Ne haragudj, hogy reggel beleszóltam a vitátokba.
- Apám eladta Kachinát – nem fordultam felé, reméltem, hogy ebből megérti.
- Tudom, Taima mondta. Hogy érzed magad?
- Szerinted? Ő az én lovam! – fakadtam ki. – Nem volt joga eladni a tudtom nélkül. – nem tudtam uralkodni magamon.
- Nem csak erről van szó, igaz? Nem az bánt, hogy nem tudtál róla.
- Szeretem ezt a lovat. – hirtelen úgy éreztem, mégis jó, hogy itt van, a hangja megnyugtatott kissé.
- Tudom, látom abból, ahogy bánsz vele. Annyira szeretnék segíteni valahogy.
- Nem tudsz. – mondtam higgadtabban. – Ezen már nem változtathatok. Mr. Southern nagyon gazdag, és rengeteg pénzt ajánlott fel értük. És nekünk most szükségünk van a pénzre. Apám azt mondta, fel kell nőnöm, és el kell fogadnom a felelősségteljes döntéseket, de annyira nehéz.
Megint sírni kezdtem, elfordultam, hogy ne lássa, de megfogta a karomat, és maga felé fordított. Rám nézett, annyira együtt érző volt a tekintete, megdöbbentem tőle, és ekkor hirtelen megölelt. Egy pillanatig csak álltam, aztán visszaöleltem. Az érzelmek megrohantak, kavarogtak bennem. Még soha senki nem viselkedett így velem.
- Annyira sajnálom – suttogta.
- Tudom, és köszönöm.
Nem tudtam, mit tegyek, el kellett engednem, de olyan nehezemre esett.
- Kösz, még egyszer – megráztam magam, hogy észhez térjek – Tovább kell lépnem. Kachi végül is csak egy ló. – mondtam, muszáj erőt vennem magamon.
- Nyugodj meg! Gondolj arra, hogy biztos jó helyre kerül, ahol legalább annyira fogják szeretni, ahogy te is szeretted. – a szavai simogatták sebzett lelkemet.
- Igen, ez jó ötlet. – halványan mosolyogni kezdtem. – Menjünk vissza, már biztos keresnek.
Lassan sétáltunk, Tom ott toporgott Bubba mellett. Mindketten ránk vártak.
- Merre voltatok? – kérdezte a barátom. A hangjában ingerültség bujkált.
- Megnéztük Kachi-t – vágott vissza Jamie. – Talán gond?
- Nem, de mennünk kéne folytatni a munkát.
- Fiam! – szólt utánunk az apám. – Beszédem van veled!
- Menjetek csak, mindjárt én is ott leszek! – visszafordultam a házhoz, de közben még Jamie-re néztem.
- Ne szomorkodj! – tátogta.
Bementem az apám után a házba, és leültem vele szemben az asztal mellé.
- Itt vagyok – morogtam.
- Szeretném megkérdezni, hogy vállalod-e, hogy elviszed a lovakat?
A szemem haragosan villant rá.
- Tudod, hogy elviszem őket. Ezért akartál behívni? Kár volt.
Fel akartam állni, de megfogta a kezemet.
- Bocsáss meg! – mondta halkan. – Próbáltam másképp megoldani, de nem tudtam. Gregory nem engedett, neki Kachina kell, és Wahkan. Szükségünk van a pénzre, ha nemet mondok, akkor bezárhatjuk a múzeumot.
- Ne túlozz! – suttogtam.
- Itt van, nézd! – elővett egy bankszámlakivonatot, és az orrom elé tolta.
Megnéztem, és elkerekedett a szemem, tanultam könyvvitelt, azonnal átláttam, miről beszélt az apám.
- Istenem – mondtam halkan. – nem gondoltam, hogy ekkora a baj. De miért nem jó neki másik ló, miért ők kellenek neki?
- Te is tudod, hogy Kachina a legígéretesebb tenyészkanca.
- Áááh! – dühösen felálltam.
- Fiam…
- Igen, értem – fojtottam belé a szót. – De kérlek, most hagyj békén, kérlek!
Könnyes szemmel néztem rá, bólintott, én pedig kirohantam a házból. Futva mentem a többiek után, és egész délután keményen dolgoztam, közben nem tudtam kiverni a fejemből apám szavait. Már értettem, hogy kényszerből cselekedett, de ettől a szívem nem lett könnyebb. Egy kicsit lehiggadtam, mert tudtam, hogy nem tehetek semmit. Próbáltam felnőttként viselkedni, nem akartam, hogy a többiek azt higgyék, egy ostoba kölyök vagyok. Végül ez segített, és amikor végeztünk, és a srácok játszani hívtak, én is mentem.