7.
fejezet
Mostanában nem sok időt
tudtunk együtt tölteni. Csak reggel, és este egy keveset, amikor lovagolni
tanítottam, meg az étkezések alkalmával, de akkor sosem voltunk kettesben.
Az meglepett, hogy Tomnak
nem tűnt fel, hogy reggelente korán eltűnök, de végül is ő olyan sokáig aludt,
hogy mindig az utolsó percben ráztuk ki a hálózsákból.
Most épp a ház felé
bandukoltam, korábban végeztünk, és arra gondoltam, szólok Jamie-nek, hogy este
is lovagolhat, ha van kedve. Nagyon jól haladt, hamar ráérzett a dolog
ritmusára, és láthatóan élvezte. Kachina is nagyon barátságos volt vele, aminek
külön örültem, mert ő volt az egyetlen olyan ló, amelyikre soha nem engedtem
mást ülni. Mindenkit ledobott magáról rajtam kívül. Volt köztünk egy szoros
kötelék, szinte éreztük egymás gondolatait, és érzéseit. Lehet, hogy most
megérezte, mennyire fontos nekem Jamie.
Istenem! Nem szabad ilyenekre gondolnom!
Tom hirtelen mellettem
termett:
- Nem jössz játszani? –
kérdezte.
- De, mindjárt, csak
beszélni szeretnék Mai-val. Kezdjétek el nélkülem!
- Nem láttad a húgomat?
- Nem, talán ő is a házban
van, Taimát láttam bemenni.
- Hűha, akkor mindjárt
halljuk őket – nyögött fel, aztán nevetni kezdtünk.
- Szóljak neki, ha látom?
- Nem fontos, csak ma
egész nap nem láttam – vigyorgott.
- Hiányzik?
- Hát hogyne –
viccelődött. – ha már velem jött, illene figyelnem rá.
- Ha gondolod, én is
odafigyelek rá, ha épp nem vagy a közelben – ajánlottam föl, és reméltem, hogy
nem érti félre.
- Kösz – nézett rám
gyanakodva.
- Hé, én is szeretném
távol tartani Bubbától, nagyon ráakaszkodott. Nem hiányzik, hogy az a bohóc
összetörje a szívét, gondolom, egyet értesz.
- Ja – mondta megnyugodva.
– Akkor várunk a mezőn, siess!
Már futott is a többiek
után, én pedig folytattam az utamat a ház felé. Milyen mocsok vagyok, szinte
kisajtoltam Tomból, hogy engedjen a húga közelébe, miközben tudom, hogy nem
lenne szabad. Egyre inkább éreztem, hogy vonzódom hozzá, pedig ellen kéne
állnom neki. Teljesen értelmetlen dolog, fiatal, csak néhány hétig marad, és ha
mégis lenne valami, akkor én törném össze a szívét, ami azt eredményezné, hogy
Tom meg az én képemet törné össze, joggal.
Totál hülyén viselkedtem,
az eszem tudta, mit kellene tennem, de épp az ellenkezőjét csináltam. És a
legrosszabb az volt, hogy ez jó érzéssel töltött el.
Láttam, hogy Taima kirobog
az ajtón, szinte fellökött, de észre sem vett.
Beléptem a házba, és
ledermedtem: egy gyönyörű, fiatal indián
lány
nézte magát elámulva.
- A fehérek nem tudják,
miről maradnak le, hogy nem ilyeneket hordanak. Bár ismerve a fajtámat,
gondolom, már nem lenne élő állat a Földön, ha tudnák. – mondta halkan.
- Az biztos – szólaltam
meg önkéntelenül, ahogy megláttam. Nyelnem kellett, hogy magamhoz térjek,
annyira csodásan festett a hasított bőr ruhában, mint egy látomás. – A fehérek
sosem tudják, hol a határ. Mindig többet akarnak, mint amennyire szükségük van.
- Hogy tetszik? – kérdezte
kedves, zavart hangon, és körbefordult, hogy jól láthassam.
- Olyan… emberi lettél –
nyögtem, és újra nyeltem. Hogy álljak ellen egy ilyen tüneménynek?
- Mai megtanít varrni. –
mondta mosolyogva. – A következőt már én fogom megcsinálni magamnak.
- Ha jól sikerül,
varrhatsz egy inget nekem is – végre kezdtem összeszedni magam, elképzeltem,
ahogy tűvel a kezében ül, és varrogat, és ettől mosolyognom kellett.
- Megígérem. – kacagott. –
De akkor neked meg hordanod kell majd!
- Ha van kedved, este
elviszlek, hogy gyakorold egy kicsit a lovaglást. – gyorsan témát váltottam,
mert megint furcsa késztetést éreztem, hogy odarohanjak hozzá. Láttam, hogy Mai
a háttérből mosolyogva figyel minket.
- Persze, megbeszéltük. –
felelt.
Remegve kifordultam a
házból, és mélyeket lélegeztem, mielőtt elindultam a fiúk után játszani.
Jókedvűen ébredtem, mára
kitaláltam valamit Jamie számára. Annyira jól ment neki a lovaglás, hogy úgy
gondoltam, megpróbálkozhat a gyeplővel, és ha jól megy neki, akkor pár nap
múlva, már kivihetem lovagolni a tóhoz.
Mosolyogva másztam ki a
sátorból, és elindultam a ház felé. Már kezdtem feladni, hogy ellenálljak neki,
pedig ezt kellett volna tennem.
Erős leszek, nem hagyom,
hogy a kanos érzelmeim vezessenek, Jamie nem az a lány, akit félvállról
vehetnék, viszont hosszabb kapcsolatra esélyem se lehet, tehát csak rossz vége
lenne, ha történne valami.
Csendesen beléptem a
házba, mert ilyenkor Mai-n, Mikán és Jamie-n kívül még mindenki aludt. Épp a
haját fogta össze, végignéztem rajta, a vászonnadrág, és a trikó szorosan
simult a testére, de nem volt időm, hogy gyönyörködjek benne, mert felém
fordult.
- Kész vagy, Jamie? –
kérdeztem gyorsan. – Kachina már vár.
- Megyek, csak megmosom a
fogam. Öt perc múlva a karámnál leszek.
- Ott várlak – mondtam, és
félrehúzódtam, hogy elmehessen mellettem.
Kábán néztem utána, aztán
meghallottam Mai hangját:
- Van oka, hogy engeded őt
felülni Kachinára?
- Olyan tehetsége van a
lovagláshoz – feleltem – hogy rosszabb képességű lóra bűn lenne felültetni. Ez
a lány lóhátra született.
- Nagy szerencséd van,
hogy nem dobta le.
- Igen. – mormoltam, és
közben figyeltem, ahogy távolodik.
- Talán ő is érzi köztetek
a vonzódást – mosolygott Mai.
Döbbenten néztem rá.
- Miről beszélsz? Ő csak
Tom húga.
- Persze. Na, menj, ne
várjon rád!
Elindultam a karámhoz,
kivezettem Kachinát, és gyorsan felnyergeltem. Ma már a gyeplőt is felraktam.
Bár volt bennem egy csöppnyi nyugtalanság, de bíztam a lovamban, és Jamie
tényleg ügyes volt.
Megfordultam, és láttam,
hogy már jön. Nem öltözött át, aminek örültem. Láttam, hogy zavarba jött,
amikor megláttam ebben a ruhában, és féltem, hogy mást vesz föl. Valamiért most
nem akartam tunikában látni. Az ujjatlan póló, és a szűk nadrág úgy simult rá,
mintha második bőre lett volna. Tökéletesen mutatta csodás formáit. Néztem,
ahogy jött, és mosolyogva figyeltem álmos botladozását. Tetszett, hogy mennyire
nincs tudatában annak, hogy milyen gyönyörű. A haját laza lófarokba fogta, és
ahogy futott, könnyedén lengedezett a tarkóján.
Megráztam magam, mert megint
beindultak nálam a kanos gondolatok. Nem nézhetek így rá, bármilyen csodás is.
Vele nem fekhetek le, hiába kívánom ennyire.
Közben odaért hozzám, én
pedig, hogy eltereljem a gondolataimat, azonnal belevágtam:
- Ma te fogsz irányítani –
mondtam. – Én csak rásegítek majd.
Könnyedén felült, és
megfogta a gyeplőt.
- Oké, ha elindultok,
onnantól ezzel irányítod, ha lassítani akarsz, visszahúzod, ha gyorsítani,
lazítasz rajta. A forduláshoz arra húzod, amerre menni akarsz. Egyelőre maradj
a körben. Rendben?
- Igen.
Hátráltam néhány lépést,
és lazán tartottam a vezetőszárat, készen arra, hogy megfogjam, ha szükség
lenne rá.
Óvatosan, talán kicsit
bátortalanul indult, de aztán gyorsított.
- Ez az, kislány! Ügyes! –
kezdtem mosolyogni.
- Kislány?
– horkant föl.
- Kachi-hoz beszéltem. –
nevetettem. – Te remekül irányítod, ő pedig ügyesen fogad szót.
- Aha, kösz – motyogta.
- Komolyan beszéltem – fel
sem fogtam, de máris ott álltam mellette bal kezem Kachi nyakán, jobbom pedig
Jamie combján nyugodott. – Nagyon jól lovagolsz, ahhoz képest, hogy csak néhány
napja kezdted.
Csak néztem őt, a kezem
remegni kezdett attól, ahogy mélyen a szemembe fúrta meleg tekintetét. Elhúztam
a kezem, és megráztam magam.
- Menjünk vissza, még le
kell csutakolnunk, és mindjárt kész a reggeli. Sok dolog vár ma ránk. – zavarba
jöttem, életemben először.
Leugrott a lóról, és a
gyeplőnél fogva vezette mellettem.
Én a ló másik oldalán
lépkedtem, és megfogtam a másik kantárszárat.
- Mai azt mondta, hogy
csak engem engedtél felülni Kachi-ra. Miért? – kérdezte halkan.
- Mert a többiek nem
tudnák megülni. Láttalak akkor reggel, amikor a formagyakorlatot csináltad, és
rögtön tudtam, hogy te képes leszel rá. Csak te. Amúgy ő sem engedne bárkit a
hátára – simogattam meg a ló fejét. – Megszeretett téged.
- Legalább van valaki. –
ahogy ránézett a lóra, az ő szeméből is szeretet sugárzott.
- Nem hinném, hogy ő az
egyetlen. – mondtam, de nem mertem felé nézni.
- Mit tudsz? – a hangja
kíváncsivá vált.
- Van néhány lány, aki
kedvel, és egy-két srác is.
- Mondjuk Bubba? –
kérdezte.
- Mondjuk – morogtam,
dühített, hogy rögtön rá gondolt. – És persze Apony.
- Igen, Apony kedves, és
Bubba is jó fej. – mosolygott.
- Kedveled Bubbát? –
kérdeztem feszülten.
- Ezt miért kérded?
- Nem érdekes. Csak
szerintem, ő nem haverként néz rád.
- Ugyan már! – szinte
kinevetett a feltételezés miatt.
- Tényleg nem vetted
észre? – most ránéztem, örültem a válaszának. – Bár igaz, téged otthon vár a
barátod.
- Ja, vár rám. – mormolta.
- Mi? Talán nem akarod?
- Nem is tudom, most olyan
távolinak tűnik, ami otthon vár. Nem is hiányzik.
- Ennek örülök. –
elfordultam. Ezt nem kellett volna mondanom, mintha bármit is akarhatnék tőle.
Tom kitekerné a nyakam.
- Én is örülök, hogy itt
lehetek – mondta.
Csendben maradtam, de a
mosolyomat nem tudtam visszafogni.
A karámnál kikötöttem
Kachit, és nyúltam a kefékért, hogy lecsutakoljam.
- Engedd meg, hogy
segítsek! – kérte.
Ránéztem, ennyi még nem
bűn, legalább egy kicsit hadd érezzem a közelemben. Magam elé húztam, és
hozzásimultam. A kezébe adtam a lókefét.
- Gondolom, még sosem
csináltál ilyet – mondtam feszülten.
- Soha – suttogta
megilletődve.
- Lassan kezdd! – mondtam,
és megfogtam a kezét. – Szőrirányban húzd a kefét!
Szorosan fogtam a kezét,
és irányítottam, mert kissé bizonytalan volt. A karunk összesimult, és a bőrünk
összeért, rajtam pedig elektromos kisülések futottak végig. Minden
idegvégződésem bizsergett, szerettem volna magamhoz ölelni, és megcsókolni.
Még közelebb húzódtam, és
a vállára támasztottam az állam.
- Kezdheted, kissé
erősebben kefélni, hogy letisztítsuk az izzadtságot. – suttogtam elfúló hangon.
Aztán huron nyelven
kezdtem beszélni Kachihoz, hogy lehiggadjak. Egyszer csak vágyakozva
felsóhajtott.
- Mi van? – kérdeztem
kuncogva.
- Semmi – motyogta. – Csak
csodás érzés.
- Micsoda?
Egy pillanatig tétovázott.
- A ló, a lovaglás, meg ez
az egész. Annyira csodás!
Tudtam, hogy terel, a
sóhaj elárulta, de ezt nem engedhetem. Hiába vágytam rá, ő TABU! TABU!
- Most már jó lesz! Ügyes
voltál. – mondtam, és kétségbeesve kerestem a kiutat ebből a helyzetből. Még
egy pillanat, és megcsókolom.
- Kösz – mondta, és ebben
a pillanatban korogni kezdett a gyomra.
- Gyere! – megkönnyebbülve
nevettem, és futni kezdtem a házak felé.
Futva mentünk vissza, a
pataknál mindketten lemosakodtunk, és még vizesen érkeztünk a ház elé.
- Merre jártatok? – nézett
minket Tom gyanakodva.
- Sonny lovagolni tanít. –
mosolygott rá kedvesen a húga.
- Felültél egy lóra? Te? –
kérdezte hitetlenkedve. Láttam, ahogy Jamie elpirul, és pisszegni kezd, de Tom
nem figyelt rá. – Hé, Sonny? Hogy vetted rá?
- Könnyen ment, szinte
könyörgött. – feleltem. – Miért?
- Nem mesélte? Egyszer ült
gyerekkorában lovon, és lecsúszott a hátáról. Nem történt semmi, de azóta
messzire elkerülte a lovakat, annyira félt.
- Kösz – morgott Jamie.
- Te félsz a lovaktól? –
döbbentem meg.
- Már rég nem, Tom
félrebeszél. – mondta, de engem mulattatott a helyzet, annyira zavarba jött.
- Akkor még inkább
csodálom, hogy néhány nap alatt eddig jutottál – mellé húzódtam, és úgy súgtam
a fülébe. Beleborzongtam a közelségébe. – Tommal meg ne törődj! Szereti földbe
döngölni azokat, akiket szeret. Így mutatja ki az érzelmeit.
- Te mondod meg nekem,
hogy milyen a bátyám? Ez remek! – morgolódott durcásan, és eltűnt a házban.
Odamentem az asztalhoz, és
leültem Tom mellé. Mai és Mika már feltálalták a reggelit.
- Miért oltogatod
állandóan? – kérdeztem.
- Te mit szoktál csinálni
Taimával? – kérdezett vissza.
- Oké, ott a pont. De
szegény lány annyira szeretné megállni a helyét, te meg a porba döngölöd.
Furcsán nézett rám, és
hirtelen úgy éreztem, jobb, ha csendben maradok, inkább a ház felé néztem.
Amikor Jamie újra
megjelent, úgy éreztem, direkt engem akar kínozni. Tunikában volt, és a haját
befonta, ha nem lett volna világosabb, mint a többieké, azt hittem volna, hogy
közénk tartozik.
- Nocsak! Új lánnyal
bővült a törzs! Üdv kicsi Dee! – szaladt oda Bubba, és az agyamat azonnal
elborította a vörös köd.
- Szia! – felelt félénken
Jamie, most nem láttam olyan felszabadultnak, mint eddig.
- Csodásan nézel ki! Pont,
mint egy indián! – fűzte tovább a haverom.
- Hát attól azért messze
jár – Taima rendesen belerondított az udvarlásba, és most nagyon örültem neki.
- Csak ez tűnt
kényelmesnek – Jamie szinte suttogott, és nem mert felnézni, ahogy leült.
Bubba azonnal vigyorogva
levágódott mellé, az sem zavarta, hogy bokán rúgom. Ekkor Jamie felnézett, és a
pillantásunk találkozott, gyorsan elkaptam a fejem.
Bubba folyamatosan
fecsegett. Úgy éreztem, csak azért beszél a régi dolgainkról, hogy lejárasson.
Kibeszélte az összes régi hülyeségünket. A végén, amikor apámék válásáról
kezdett beszélni, már nem sok kellett, hogy kinyírjam. Jamie ekkor megszólalt,
és valahogy éreztem, hogy azért, mert őt is zavarja Bubba viselkedése:
- Egy válás mindig kemény,
és mindig a gyerekek isszák meg a levét. Amikor a mi szüleink váltak, én totál
kiborultam.
- Nem csak te – nézett rá
Tom. – Én is úgy éreztem, hogy belepusztulok.
- Engem az készített ki,
amikor szétválasztottak minket – egymásra néztek, és azonnal tudtam, hogy
nekünk most mennünk kell. Intettem Bubbának, felálltunk, és félrevonultunk.
Átültünk a többiekhez, de
közben folyamatosan csúnya pillantásokat vetettem a barátomra.
- Most mi van? – kérdezte
egy idő után.
- Remélem, örülsz. Muszáj
volt szóba hoznod ezt a témát? Jamie végre kezdte jól érezni magát, erre te
elszomorítottad.
- Miről beszélsz? Azért,
mert a szüleikről beszélgetnek?
- Nézz rájuk!
Mindketten odafordultunk,
és a szívem megsajdult, láttam, hogy Jamie sír.
- De mi miatt sír? –
döbbent meg Bubba.
- A múltkor tett egy
megjegyzést, szerintem nem jön ki jól az anyjával. Néha úgy beszél róla, hogy
az az érzésem, legszívesebben megszabadulna tőle – mondtam csendesen, hogy a
többiek ne hallják. – Nem hiányzott neki, hogy ezt most szóba hoztad.
- Nem tudhattam – morogta.
- Persze, oké, csak… rossz
látni, hogy szomorkodik.
Bubba elgondolkodva
nézett. Közben láttam, hogy Tom beviszi Jamie-t a házba, szegény lány nagyon
sírt. Legszívesebben utána mentem volna, de visszafogtam magam.
Aztán néhány perccel
később láttam, hogy kisírt szemekkel ugyan, de kissé megnyugodva visszajön.
Mennünk kellett dolgozni, de én nagyon nehezen szántam rá magam, olyan erős
késztetést éreztem, hogy mellette legyek, és megvigasztaljam.
Már vagy két órája
dolgoztunk, amikor Hinun odaszaladt hozzám, hogy apám megérkezett. Azonnal elé
siettem, és meglepődtem, hogy azt láttam, kedvesen átöleli Jamie-t. Egy
pillanatra megtorpantam, de aztán odaléptem:
- Apám! Üdvözöllek.
- Én is, fiam. Hogy
alakulnak a dolgok?
- Minden a tervek szerint.
A házakkal egész jól haladunk. Hamarosan elkészülnek.
- Ennek örülök. Itt
maradok néhány napig, lazíts egy kicsit!
- Köszönöm – mosolyogtam.
Mai szólt, hogy kész az
ebéd, leültünk enni, apám mellém ült, Jamie pedig velem szembe. Néztem a
szemét, még mindig szomorú volt, de már próbált nevetni. Csodáltam, hogy
mennyire képes uralkodni magán.
- Szárnyaló Sas, úgy
látom, nagyon szépen haladtok – mondta az apám. – Mára elég a munkából! Szólj a
többieknek is, pihenjetek kicsit, rátok fér!
- Köszönjük! – néztem rá
hálásan. – De csak akkor, ha te is pihensz, nem kell azonnal belevetned magad a
munkába! Te is fáradtnak tűnsz.
- Jól van – mosolygott az
apám, én pedig néztem, hogy valóban elmélyültek a ráncai, és a bőre is sápadt.
Tényleg orvoshoz kéne mennie, majd beszélek vele, ha kettesben leszünk.
Ebéd után felálltunk, és a
srácokkal elmentünk játszani. A szemem sarkából láttam, hogy Jamie Apony-val
leül a fűre, és süttetik magukat a napon, de közben Jamie valami ruhafélét
nézegetett.
- Sonny! – szólt rám Bubba,
mert nekem passzolt, de elvétettem.
- Bocs, itt vagyok –
fordultam meg.
- Hé, Sonny! Idejönnél? –
Apony kiabált felém, én pedig azonnal otthagytam mindent, és szaladtam feléjük.
Úgy viselkedtem, mint egy kölyök, de nem érdekelt, ahogy az sem, hogy a csapattársaim
rosszallóan néznek utánam.
- Mindjárt visszajövök –
szóltam hátra.
Pillanatok alatt odaértem
hozzájuk:
- Itt vagyok. Mi van? –
kérdeztem lihegve.
- Dee elkészült az
ingeddel. – vigyorgott Apony, és már el is tűnt.
Jamie a kezében fogta az
inget, és nem mert felnézni.
- Akkor? Felpróbálhatom? –
kérdeztem, és közben úgy éreztem, a gyomromban vidámpark kel életre.
- Pe-persze –
felnyújtotta, de még mindig nem emelte fel a fejét.
Hirtelen nem akartam
ellenállni, megfogtam a kezét, és felhúztam. Megint szerettem volna
megcsókolni. Úristen, egyre többször gondolok erre, pedig ezt nem szabad!
Megfordultam, és a ház felé húztam. Amikor beértünk, megfordultam, és ránéztem.
- Ez nálunk úgy szokás,
hogy az adja a férfira, aki megvarrta. – nem tudom, miért mondtam ezt, de
muszáj volt, kettesben akartam lenni vele.
Láttam, hogy sikerült
zavarba hoznom, elnevettem magam.
- Nyugi, vicceltem. – nem
húzhatom tovább.
Elvettem a kezéből, és
könnyedén belebújtam. Pont jó volt a méret, gondolom, Mai segített neki a
szabásnál. Eligazgattam, és azt néztem, hogy áll rajtam.
- Remélem, nem túl rossz –
mormolta még mindig zavartan. – Néhány helyen elrontottam, és lehet, hogy…
- Tökéletes – suttogtam
meghatva. – Nagyon szép lett, köszönöm.
Még soha egy lánynak sem
jutott eszébe, hogy ilyesmivel kedveskedjen nekem, bár nem volt még komoly
barátnőm, akiktől számíthattam volna ilyenre, de mégis meghatott, hogy ő
gondolt rá.
- Köszönöm – mondtam újra.
- Szívesen.
- Van kedved odajönni
hozzánk? – kérdeztem. – Nézheted, ahogy játszunk. Azt nem mondom, hogy állj be,
mert ezt a lányok nem szokták játszani, de szeretik nézni. Neked is biztos
tetszene.
- Oké, menjünk! De nem
lesz meleged ebben?
- Kit érdekel? Tőled
kaptam. – kacsintottam rá. – Bubbát meg fogja enni a sárga irigység.
Felnevetett.
- Féltékennyé akarod
tenni?
- Mi az, hogy? Hiába
mondtam neki, hogy tabu vagy…
- Oh, igen erről már
akartam beszélni veled. Mi az, hogy te döntöd el, ki közeledhet felém. – a
hangja most számon kérővé vált.
- Tom húga vagy, barátod
van. Ez is épp elég indok. De nem akarom, hogy rád másszanak, és azt hidd, hogy
mi olyan nyomulós szatírok vagyunk. – mondtam egy szuszra, nem akartam, hogy
haragudjon rám.
- Na, ez most megint nagy
hülyeség volt. – mondta. – Ha kell, én le tudom rázni a nem kívánt nyomulókat,
oké? Nincs szükségem testőrre.
- Oké. Csak segíteni
akartam. Bubba időnként nem tudja, meddig mehet el.
- Jó, rendben. Kösz, hogy
gondoltál rám. – békülékenyen mosolyogni kezdett.
Közben visszaértünk, és
nekem ott kellett hagynom őt, mert a többiek már csúnyán néztek felém. Amikor
csatlakoztam a csapatomhoz, láttam, hogy Bubba dühösen méreget, azonnal tudta,
hogy kitől kaptam az inget, és ez láthatóan bosszantotta őt. Én viszont örültem
ennek. Játék közben többször kerültünk olyan helyzetbe, hogy közel álltunk
ahhoz, hogy egymásnak essünk, ilyenkor úgy néztünk egymásra, hogy ha
pillantással ölni lehetett volna, akkor mindketten holtan esünk össze.
Most már tudtam, Bubba
rástartolt Jamie-re. De ha önmagammal szemben védeni akartam, akkor Bubbával
szemben még inkább ezt kell tennem. A srác nagyon jó barátom, kedveltem őt, de
tisztában voltam azzal, hogy ő nem gondolja komolyan a csajozást, számára Jamie
csak egy nyári kaland lenne. Ezt viszont nem fogom hagyni.
8. fejezet
Egész estig játszottunk,
és rendesen kifáradtunk, de nem zavart. Végül levettem az inget, mert nem
akartam beleizzadni, de azonnal bevittem a sátorba, nehogy valami baja legyen.
Este aztán, amikor a tűzhöz készültünk, visszavettem, és büszkén viseltem.
És persze élveztem Bubba
őrülten féltékeny pillantásait is, még rá is tettem egy lapáttal. Amikor Apony
odajött mellém, megdicsértem, hogy ő is hallja. A lány nevetve figyelte a
barátom morgását, azonnal megértette, miért csinálom, és vette a lapot:
- Igen, Jamie nagyon
igyekezett, és félt, hogy csalódást okoz.
- Épp ellenkezőleg –
válaszoltam vigyorogva. – Nagyon tetszik, még soha senki nem okozott ilyen
kellemes meglepetést.
Bubba duzzogva ment
előttünk, én pedig alig bírtam megállni nevetés nélkül. Aztán megérkeztünk a
többiekhez, leültünk közéjük, és beszélgetni kezdtünk. Várakoztunk, amíg az
asszonyok megsütötték a hot dogokat. Aztán szétosztották, és Apony Bubba és
közém ült, tudtam, hogy direkt. Látta a délutáni csendes csatánkat, és szerette
volna, ha nem fajul el a dolog. Mielőtt idejöttem volna, beszélt Bubbával is,
de nem tudtam, miről.
Jamie is közeledett, a
kezében neki is volt két hot dog, az egyiket már el is kezdte enni. Le akart
ülni Apony és Bubba közé, amitől megrándult a gyomrom, de Apony azonnal
reagált. Megbökött, és helyet cserélt velem.
Jamie először meglepődött,
Apony-ra nézett, de aztán mosolyogni kezdett. Bubba rögtön felvidult, és én
szerettem volna a képébe mászni. Kényszeredetten vigyorogtam, de belül dühöngtem.
Amikor Jamie végzett a második hot doggal, jóllakottan sóhajtott, én pedig
indokot kerestem, hogy hozzászóljak:
- Kérsz még? – kérdeztem,
és odanyújtottam a saját adagomat.
- Nem, kösz tele vagyok. –
mosolygott kedvesen.
Vacsora után mind
eldőltünk, és az öregek történeteket meséltek. Apám elmesélte az egyik
legnagyobb legendánkat, a Nagy Teknős történetét. Közben végig Jamie arcát
figyeltem, áhítattal hallgatta, láttam, hogy teljesen magával ragadja a
történet, és a szeme csillogott.
Amikor a mesék ideje
lejárt, elkezdődött a tánc. Azonnal a tűz köré gyűltünk. Jamie felé néztem, de
ő Apony-val beszélgetett.
Aztán meghallottam a dalt,
és mozogni kezdtem. Teljesen magával ragadott, de egyvalamit élesen éreztem,
Jamie tekintetét magamon, néha, ha felé néztem, olyasmit láttam a szemében,
amitől átjárt az öröm.
A következő dalnál a
lányok is csatlakoztak, de Jamie továbbra is ott ült, és nézett minket, de azt
láttam, hogy énekel. Mai mondott neki valamit, de ő bizonytalanul megrázta a
fejét, és közben felém pillantott. Elindultam felé, ma este nem akartam
visszafogni magam, táncolni akartam vele, a közelében lenni. Már majdnem
odaértem, amikor Bubba bevágódott elém, és felhúzta. Mondott neki valamit, és
nem engedte, hogy tiltakozzon. Dühösen megtorpantam, és rámeredtem a barátomra,
ő felém villantott egy kaján vigyort, de nem reagáltam, inkább morogva leültem
Mai mellé.
- Mi a baj, szívem? –
kérdezte.
- Semmi – morogtam, és
gyilkos szemmel méregettem Bubbát.
- Csak táncolnak –
simogatta meg a karomat.
- Ez annál több,
legalábbis Bubba részéről.
- Kedveled Dee-t, igaz?
Nem válaszoltam, de ekkor
már tudtam, hogy valóban így van. Mosolyogni kezdtem, aztán a mosolyom
lefagyott. Bubba arcon csókolta Jamie-t, aki meglepve leállt, és döbbenten
nézett maga elé. A következő pillanatban megtántorodott, és a tűz felé dőlt.
Úgy ugrottam, mintha rugóval lőttek volna ki. Épp időben értem oda, és a
mellkasomhoz rántottam.
- Jól vagy? – kérdeztem,
és a hangom remegett a félelemtől.
- Persze. Minden rendben.
Csak elkapott a zene lendülete. – hebegett.
- Gyere, ülj le inkább! –
leültem, de közben magam mellé húztam, kissé közel. Láttam, hogy Bubba dühös
szemeket mereszt rám, és leült Jamie másik oldalához.
- Hol van Tom? – kérdezte
hirtelen Jamie.
- Én úgy láttam, elmentek
Taimával a patak felé – mondtam. – De miért érdekel?
- Csak úgy. Mostanában
kissé hanyagol.
- Én nem bánom, így
legalább nem vizslat állandóan – vigyorgott Bubba.
- Tudod, csak vigyáz rám –
vágott vissza Jamie élesen.
Bubba nem vette a lapot,
de én örültem, hogy így reagált.
- Van még kedved táncolni?
– kérdezte.
- Nem, kösz – motyogott
álmosan Jamie.
- Ha álmos vagy,
bekísérhetlek a házba. – mondta a haverom.
Nem tudtam megállni,
állati morgás tört fel belőlem – tényleg nem veszi észre magát? – de ekkor
Jamie gyengéden megszorította a karomat, és melegség járt át.
- Még elvagyok egy
darabig, de te menj nyugodtan. Én inkább csak nézlek titeket. – mosolygott
felé, de most nem zavart annyira.
Bubba hervadt képpel
felállt, de aztán a megszólaló dal felvidította.
- Menj te is! – nézett rám
Jamie.
- Jó nekem itt melletted.
- Nem muszáj miattam itt
ücsörögnöd.
- Nézni akarsz? –
kérdeztem, és valami mélyen megmozdult bennem.
- Hát persze, ez minden
vágyam – nevetett. – Na, menj!
Gyengéden meglökte a
vállam, én pedig felálltam, és levettem az inget:
- Vigyázol rá nekem? –
kérdeztem mosolyogva.
- Persze.
Könnyedén elvette, és a
térdére hajtotta. Csatlakoztam a többiekhez, de ahogy Bubbára néztem, megint
felforrt bennem a düh. Tánc közben szinte küzdöttünk egymással. Láttam, hogy ő
is forrong, azt hiszem, később beszélnem kell vele.
Oldalra néztem, Jamie az
ingemre hajtotta a fejét, és a szeme csukva volt. Azonnal odaugrottam, mielőtt
Bubba észrevehette volna.
- Jamie, kedves, álmos
vagy?
Kábán nézett rám, de
rögtön visszacsukódott a szeme.
- Sonny?
- Gyere – suttogtam.
A karomba emeltem, és
elindultam vele a ház felé.
- Nem kell… – motyogta
félálomban.
- Hiszen alszol, kislány.
– búgtam a fülébe kedvesen. – Mindjárt pihenhetsz.
Ahogy vittem befelé,
ösztönösen hozzám simult, és ettől csak még kínzóbban éreztem a vágyat, ami
most már napok óta gyötört. Beértünk a házba, leültem vele, és az ágyra
fektettem. Ott voltam mellette, szinte mellé dőltem, és percekig nem engedtem
el. Végül megmozdultam, és betakartam. Utána leheletfinoman megcirógattam az
arcát. Éreznem kellett őt.
- Aludj jól, kicsi városi
lány! – suttogtam, és csókot leheltem a homlokára.
Lassan felálltam. Mégis
mit művelek? Megígértem Tomnak, hogy békén hagyom a húgát. De annyira nehéz
ellenállnom ennek a csábításnak.
- Sonny? – szólt utánam.
- Tessék? – meglepődtem.
Azt hittem, már alszik.
- Az inged – felém
nyújtotta, de a szeme csukva volt.
Elvettem tőle, és
mosolyogni kezdtem.
- Köszönöm. De reggel
úgyis visszakértem volna. Aludj kislány!
- Nem vagyok kislány! –
morogta durcásan.
- Persze, hogy nem –
suttogtam mosolyogva, és megint megcirógattam az arcát. – egyáltalán nem vagy
kislány.
Néztem őt, és erős vágyat
éreztem, hogy megérintsem. Vártam pár percet, és lágyan megcsókoltam az arcát,
de aztán hallottam, hogy valaki közeledik, és gyorsan felálltam. Épp időben,
mert Tom nézett be az ajtón.
- Bubba mondta, hogy
behoztad Dee-t – mondta, és éreztem a hangjából a rosszallást.
- Pszt! – intettem le. –
Elaludt a tűz mellett – suttogtam, és kilökdöstem a házból – Ne ébresszük fel!
- Oké, kösz – motyogta a
barátom, és elgondolkodva nézett.
- Baj van? – kérdeztem,
hogy eltereljem a gondolatait.
- Nem, dehogy, csak nem
értelek, eddig ki sem állhattad, most meg úgy gondoskodsz róla, mintha a te
testvéred lenne.
- Ezt csak azért gondolod
így, mert nem figyelsz rá eléggé. – feleltem. – Kezdünk összebarátkozni. Igazad
volt, és én tévedtem vele kapcsolatban. Tényleg megállja itt a helyét.
- Ennek örülök – motyogta,
de nem tűnt meggyőzőnek.
- Hé, most mi van? Ezt úgy
mondod, mintha azt várnád, hogy utáljam őt. Nem jobb, hogy jól elvagyunk, és
nem marakodunk, mint eleinte?
- De igen – mondta. – Csak
fura, hogy ennyire megváltoztál vele szemben.
- Te hülye vagy – mondtam
gyorsan, és visszamentem a tűzhöz.
Zavart, hogy ennyire
látszik, mit érzek, ha Tom észrevette, akkor valószínűleg Jamie is, és hirtelen
félni kezdtem, hogy visszautasít.
Mi van velem? Hogy juthat
ilyesmi az eszembe? Még csak gondolnom sem szabad arra, hogy bármi legyen,
nemhogy megkérdezzem! Dühösen ültem le a tűzhöz.
Néhány perccel később apám
odajött:
- Fiam, beszélnünk kell! –
mondta feszülten.
Felnéztem rá, és láttam,
hogy valami komoly dologról van szó, ezért szó nélkül követtem őt a karámokhoz.
- Szárnyaló Sas, el kell
neked mondanom valamit, ami nem könnyű, és előrebocsátom, hogy ha lett volna
más lehetőségem, akkor nem így döntök.
- Miről van szó? –
kérdeztem, és most már én is kezdtem ideges lenni.
- Mr. Southern idén is
vásárolt néhány lovat.
- Értem, és mi ezzel a
gond? Elviszem őket, csak mondd, hogy mikor kell indulnom.
- Négy lovat vett meg,
úgyhogy vinned kell magaddal még valakit. De nem ez a fő gond.
- Akkor mi?
- Mr. Southern Sayen-t, Paytah-t,
Wahkan-t, és Kachinát vette meg.
- MICSODA? – üvöltöttem
fel.
Többen felkapták a fejüket
a tűznél, és döbbenten néztek felénk.
- Csendesebben, fiam! Nem
tehettem mást.
- Mi az, hogy nem tehettél
mást? – még mindig hangosabban beszéltem, szinte hörögtem. – Hogy adhattad el a
lovaimat?!
- Mr. Southern
ragaszkodott hozzájuk. Tenyészetet akar csinálni.
- Miért pont az én lovaim
kellenek neki? Kachina, és Wahkan? Miért? Nem mondtad neki, hogy ők nem eladók?
- Fiam, papíron ők az
enyémek, és mivel…
- Köszönöm, ez most jól
esett! – morogtam dühösen. Elfordultam, hogy elmenjek, de megállított:
- Mindegyik lóért négy
másikat ajánlottam neki, de ragaszkodott hozzájuk.
- Szarok rá! Akkor sem
adhattad volna el őket!
- Fiam, a múzeumnak nincs
pénze, kényszerhelyzetben vagyunk. Nem tehettem mást. Nőj fel! Ezek csak lovak,
és tudnod kell, hogy kikért tartozol felelősséggel.
- És persze pont azokat a
lovakat kellett eladnod, amelyikeket szeretem. – morogtam könnyes szemmel.
Nem foglalkoztam vele
tovább, elrohantam. Egyenesen bevágódtam a furgonba, és ész nélkül hajtottam.
Csak akkor tértem magamhoz, amikor egy elhagyatott ösvény végénél kénytelen
voltam megállni. Nem szálltam ki, a fejemet a kormányra hajtottam, és hagytam,
hogy a könnyeim utat találjanak.
Képek jelentek meg
előttem: az a nap, maikor Kachina megszületett, még szinte gyerek voltam, de
ott álltam apám mellett, és segítettem neki. Kachi volt az első ló, amelyiknek
a születésénél jelen voltam. Aztán ahogy cseperedett, és egyre szebb, tüzesebb
kancává vált, istenem milyen gyönyörű volt. Amikor aztán elérte azt a kort,
hogy be lehetett fogni hátasnak, napokig könyörögtem apámnak, hogy engedje meg
nekem. Végül belement, és én szinte pillanatok alatt megszelídítettem. Már
akkor is olyan kötelék volt köztünk, amit senki, és semmi nem tudott
elszakítani. Már az első naptól kezdve senki mást nem engedett a hátára, kivéve
most Jamie-t – újabb könnycsepp gördült végig az arcomon – igaza volt Mai-nak,
Kachi érezte, mit jelent nekem. Istenem! Mennyit lovagoltam vele a tónál! Volt,
hogy kora hajnalban kimentünk, és csak délben, vagy este jöttünk vissza. Csak
ültem rajta, és száguldottunk, hagytam, hogy a szél lobogtassa a hajamat, ahogy
Kachi szinte repült velem. Vagy beúsztunk a tóba, és játszadoztunk. Sokkal több
volt számomra, mint egy ló, a barátom volt. Éreztük egymást, ahogy egy állat,
és egy ember érezheti a másikat.
Hangosan zokogtam,
hamarosan el kell búcsúznom tőle, és ez már most fájt, annyira, hogy úgy
éreztem szétszakadok.
Nem tudom, meddig ültem
ott, de amikor visszaindultam, a lábam zsibbadt volt, alig tudtam mozgatni.
Mire végül nagy sokára megérkeztem a parkolóba, kissé lehiggadtam.
Lassan haladtam, már
mindenki lefeküdt, és a tűz is leégett. Szinte vakon botorkáltam el a sátorig,
és szinte beestem.
- Hol a francban voltál? –
mordult rám álmosan Tom.
- Ki kellett szellőztetnem
a fejemet – suttogtam rekedten. – Hallottad, mi történt?
- Nem. Mi van?
- Apám eladta a lovaimat.
- Mi van? – kérdezte
döbbenten. – Kachinát?
- És Wahkan-t.
- Akkor ezért balhéztatok?
Apád nagyon felhúzta magát, még rosszul is lett.
- Nem nagyon érdekel, őt
sem érdekelte, hogy én mit fogok érezni.
- Sonny, ne legyél ilyen!
– ült fel. - Apád…
- Hagyjuk! Inkább
aludjunk! – morogtam, és magamra húztam a hálózsákot.
De nem tudtam elaludni,
egész éjjel forgolódtam, és küzdöttem a rám törő emlékekkel. Végül hajnalban
sikerül elszenderednem, de az első zajra felriadtam.
Nem próbáltam
visszaaludni, éreztem, hogy hiábavaló lenne, inkább kimásztam, és elindultam a
ház felé. Talán Jamie jelenléte, és az, hogy még egy kis időt Kachi-val
tölthetünk, megnyugtat.
Épp a bejárathoz értem,
amikor Mai kiszaladt, és a karámok felé futott:
- Mi történt? – szóltam
utána.
- Apád meg akarja nézni,
mennyire tud lovagolni Dee. – és már futott is tovább.
Csak egy pillanatig
tétováztam, amint felfogtam, mit mondott, azonnal rohanni kezdtem. Már láttam,
hogy Jamie egyedül megy a lóval. Másik állat esetében nem aggódtam volna,
hiszen már nagyon jól lovagolt, de Kachi más eset volt. Nem tudhattam, hogy nem
gondolja-e meg magát. Őrült tempóban értem oda hozzá, alig tudtam megállni:
- Jól vagy, Jamie? –
kérdeztem aggódva, de láttam, hogy minden rendben.
- Persze, miért ne lennék?
- Apám, Jamie még alig egy
hete lovagol. Még nem lenne szabad egyedül…
- Jamie remekül bánik
Kachinával. Nem kell féltened őt.
- Akkor is korai egyedül
engedni – miért csinálja ezt, direkt idegesíteni akar?
- Sonny, ne beszélj így az
édesapáddal! Nem akart rosszat. – szólt halkan Jamie, de ez most olaj volt a
tűzre.
- Te ebbe a vitába ne
szólj bele! – mordultam rá.
Megszeppenve, kissé
megbántva nézett le rám, aztán lassan leszállt.
Mai közben odaért, és
elhúzta apámat, ő is szapulta.
- Menj reggelizni! –
néztem Jamire, próbáltam uralkodni magamon.
- Lecsutakolom…
Hátrahajtottam a fejem, és
hangosan fújtattam:
- Már megint ellenkezik.
Azt mondtam, menj reggelizni! – most már dühös voltam, láttam, hogy Kachi
nyugtalan, mit akar még itt? Hagyjon már egyedül!
Szó nélkül hátat
fordítottam neki, felültem a lóra, és elvágtattam.
Csak mentem, behunytam a
szemem, és hagytam, hogy a ló vezessen. Éreztem, hogy egy idő után lelassul, és
megáll. Kinyitottam a szemem, ott álltunk a domb tetején, ahova sokszor
kijöttem vele. Szerettem ezt a helyet, itt minden olyan csöndes volt. El kell
hoznom ide Jamie-t – villant belém a gondolat. Csak álltunk, éreztem, hogy
megint folynak a könnyeim.
- Minden rendben lesz –
suttogtam, és megsimogattam a ló nyakát. – Minden rendben lesz.
Nem tudom, hogy magamat
akartam meggyőzni, vagy Kachinát megnyugtatni. Előrehajoltam, és a nyakához
simulva, csukott szemmel ültem. Nem tudom meddig maradtam, az idő valahogy
elvesztette a jelentőségét.
Aztán Kachi megrázta
magát, és ettől én is észhez tértem. Lassan megfordultam, és elindultam vissza.
Láttam, hogy a többiek hamarosan végeznek a reggelivel, nekem is ennem kellett
volna, de nem volt étvágyam. Bevittem Kachinát a helyére, lecsutakoltam, aztán
megmosakodtam a pataknál, és azonnal az építkezés felé indultam. Éreztem, hogy
a többiek megbámulnak, de nem foglalkoztam velük.
Délelőtt többen is
próbáltak vigasztalni, de elkerültem őket, végül inkább békén hagytak.
Ebédnél leültem egy
félreeső asztalhoz, és szó nélkül befaltam az ételt. Utána felálltam, és
otthagytam őket. Lesétáltam a karámhoz, a korlátra támaszkodtam, és figyeltem,
ahogy a lovak gondtalanul játszadoznak.
- Sonny! – szólt halkan
Jamie.
- Mi van? – kérdezte
morogva, most nem akartam, hogy lásson.
- Ne haragudj, hogy reggel
beleszóltam a vitátokba.
- Apám eladta Kachinát –
nem fordultam felé, reméltem, hogy ebből megérti.
- Tudom, Taima mondta.
Hogy érzed magad?
- Szerinted? Ő az én
lovam! – fakadtam ki. – Nem volt joga eladni a tudtom nélkül. – nem tudtam
uralkodni magamon.
- Nem csak erről van szó,
igaz? Nem az bánt, hogy nem tudtál róla.
- Szeretem ezt a lovat. –
hirtelen úgy éreztem, mégis jó, hogy itt van, a hangja megnyugtatott kissé.
- Tudom, látom abból,
ahogy bánsz vele. Annyira szeretnék segíteni valahogy.
- Nem tudsz. – mondtam
higgadtabban. – Ezen már nem változtathatok. Mr. Southern nagyon gazdag, és
rengeteg pénzt ajánlott fel értük. És nekünk most szükségünk van a pénzre. Apám
azt mondta, fel kell nőnöm, és el kell fogadnom a felelősségteljes döntéseket,
de annyira nehéz.
Megint sírni kezdtem,
elfordultam, hogy ne lássa, de megfogta a karomat, és maga felé fordított. Rám
nézett, annyira együtt érző volt a tekintete, megdöbbentem tőle, és ekkor
hirtelen megölelt. Egy pillanatig csak álltam, aztán visszaöleltem. Az érzelmek
megrohantak, kavarogtak bennem. Még soha senki nem viselkedett így velem.
- Annyira sajnálom –
suttogta.
- Tudom, és köszönöm.
Nem tudtam, mit tegyek, el
kellett engednem, de olyan nehezemre esett.
- Kösz, még egyszer –
megráztam magam, hogy észhez térjek – Tovább kell lépnem. Kachi végül is csak
egy ló. – mondtam, muszáj erőt vennem magamon.
- Nyugodj meg! Gondolj
arra, hogy biztos jó helyre kerül, ahol legalább annyira fogják szeretni, ahogy
te is szeretted. – a szavai simogatták sebzett lelkemet.
- Igen, ez jó ötlet. –
halványan mosolyogni kezdtem. – Menjünk vissza, már biztos keresnek.
Lassan sétáltunk, Tom ott
toporgott Bubba mellett. Mindketten ránk vártak.
- Merre voltatok? –
kérdezte a barátom. A hangjában ingerültség bujkált.
- Megnéztük Kachi-t –
vágott vissza Jamie. – Talán gond?
- Nem, de mennünk kéne
folytatni a munkát.
- Fiam! – szólt utánunk az
apám. – Beszédem van veled!
- Menjetek csak, mindjárt
én is ott leszek! – visszafordultam a házhoz, de közben még Jamie-re néztem.
- Ne szomorkodj! –
tátogta.
Bementem az apám után a
házba, és leültem vele szemben az asztal mellé.
- Itt vagyok – morogtam.
- Szeretném megkérdezni,
hogy vállalod-e, hogy elviszed a lovakat?
A szemem haragosan villant
rá.
- Tudod, hogy elviszem
őket. Ezért akartál behívni? Kár volt.
Fel akartam állni, de
megfogta a kezemet.
- Bocsáss meg! – mondta
halkan. – Próbáltam másképp megoldani, de nem tudtam. Gregory nem engedett,
neki Kachina kell, és Wahkan. Szükségünk van a pénzre, ha nemet mondok, akkor
bezárhatjuk a múzeumot.
- Ne túlozz! – suttogtam.
- Itt van, nézd! – elővett
egy bankszámlakivonatot, és az orrom elé tolta.
Megnéztem, és elkerekedett
a szemem, tanultam könyvvitelt, azonnal átláttam, miről beszélt az apám.
- Istenem – mondtam
halkan. – nem gondoltam, hogy ekkora a baj. De miért nem jó neki másik ló,
miért ők kellenek neki?
- Te is tudod, hogy
Kachina a legígéretesebb tenyészkanca.
- Áááh! – dühösen
felálltam.
- Fiam…
- Igen, értem – fojtottam
belé a szót. – De kérlek, most hagyj békén, kérlek!
Könnyes szemmel néztem rá,
bólintott, én pedig kirohantam a házból. Futva mentem a többiek után, és egész
délután keményen dolgoztam, közben nem tudtam kiverni a fejemből apám szavait.
Már értettem, hogy kényszerből cselekedett, de ettől a szívem nem lett
könnyebb. Egy kicsit lehiggadtam, mert tudtam, hogy nem tehetek semmit.
Próbáltam felnőttként viselkedni, nem akartam, hogy a többiek azt higgyék, egy
ostoba kölyök vagyok. Végül ez segített, és amikor végeztünk, és a srácok
játszani hívtak, én is mentem.