Sziasztok!

Sajnos kifogytam a frappáns felvezetőkből, de a sztorit természetesen hozom. Bízom benne, hogy amit ott írok, kevésbé lesz unalmas.
Cserébe itt egy kép "Sonny"-ról.

Jó olvasást

B. F.

15. fejezet

- Jamie! Kicsike! Jól vagy? – kérdeztem remegve.

- Aha… khm… asszem. Mi… mi történt? – motyogta zavartan.

- Kachi ledobott. Fáj valamid?

- Csak… a fejem. Megütöttem, gondolom.

- A hátad, a lábaid? Érzed a lábadat? – óvatosan végigsimogattam, de egyszer sem szisszent fel, még csak meg sem rándult.

- Persze, csak… a fejem. – végre kezdtem megnyugodni kissé.

- Istenem! Annyira megijesztettél. Azt hittem elveszítelek – suttogtam könnyes szemmel.

- Nem akartam elmenni – suttogta rekedten. – És te nem hagytál. Köszönöm.

- Mi? – döbbenten néztem rá. – Mit köszönsz?

- Hogy visszahoztál.

- Miről beszélsz? – újra végigsöpört rajtam az aggodalom.

- A fényről… és hogy… nem akartam… elmenni. Te vissza… hoztál.

- Jamie? Jól vagy? – istenem, talán mégis beütötte a fejét.

- Láttalak… láttam… magunkat… fentről.

- Mi? Ezt nem mondod komolyan!

- De… de már nem számít. Itt vagyok, veled, még nem kell mennem.

- Megijesztesz. – öleltem magamhoz vigyázva.

- Ne! Ne ijedj meg! Jobban vagyok. Rendben leszek. Csak a fejem… fáj.

Fel akart ülni, de nem engedtem el.

- Maradj! Jobb, ha nem mozogsz. – intettem őt.

- Tényleg jobban vagyok. Segíts, kérlek!

Végül engedtem, de még mindig öleltem, ahogy hagytam, hogy felüljön.

- Nem szédülsz? Nincs hányingered? – kérdeztem, és a szemét figyeltem, de nem volt zavaros.

- Nem, jól vagyok. Hogy van Kachina?

- Mi… miért érdekel? – hirtelen nagyon haragudtam a lóra.

- A kígyó. Nem marta meg?

- Milyen kígyó?

- Amelyik megijesztette.

- Egy kígyó miatt bokrosodott meg? – néztem értetlenül.

- Igen. Nem láttátok?

- Nem – körülnéztem, lehet, hogy még mindig itt van?

Végre meghallottam a kocsi motorját. Egy pillanattal később Tom megállt mellettünk, és kiugrott.

- Hogy vagy, Dee? – máris a húga mellett guggolt.

- Nyugi, megmaradok – nyögte türelmetlenül.

- Gyere, beviszlek a városba! Felhívtam a motelt, van itt egy kórház, ott megvizsgálnak.

- Nem kell! – tiltakozott.

- Dehogynem, elvesztetted az eszméleted! – mondta.

- És még az a fura láto… – nem tudtam befejezni, befogta a számat, és figyelmeztetően nézett rám.

- Jó, menjünk, de csak megvizsgálnak. Nem maradok bent.

- Gyere! – nyúlt felé Tom, de ellökte a kezét.

- Vezess te! – mondta. – Sonny majd segít.

- Nem! Sonny vezethet, majd én segítek!

- Tom, kérlek, ne most vitázzunk ezen! – nyögte, és rám támaszkodva megpróbált felállni. – Uhh!

Erőtlenül rogyott vissza, de szorosan tartottam.

- Jamie, Kicsike! Minden rendben? – kérdeztem, alig érzékeltem Tom döbbent pillantását. Ez az a pillanat volt, amikor ez egy csöppet sem érdekelt.

Jamie azonban nem hagyta szó nélkül:

- Mi van?

Szorosan tartottam, mert megingott, de keményen állta a bátyja tekintetét.

- Mi van köztetek? – nézett gyanakodva Tom.

- Ezt ne most beszéljük meg, oké? – szóltam közbe. – A húgodat látnia kell egy orvosnak.

- Rendben, menjünk! – morgott.

A kocsiban forrt a levegő, láttam, hogy Tom legszívesebben megfojtana, de volt annyi esze, hogy nem kezdett vitázni velünk. Jamie kábultan feküdt a karjaimban, lágyan cirógattam az arcát. Nem hagytam, hogy felhúzzon. Majd később tisztázzuk ezt a dolgot, de most Jamie az első.

Csikorgó fékkel állt meg a bejárat előtt, kinyitotta az ajtót, én pedig lassan betámogattam Jamie-t. Tom már intézkedett a recepciónál, és mire odaértünk, már jött is az ügyeletes orvos. Elmondtam, mi történt, de arról hallgattam, hogy milyen látomása volt Jamie-nek. Szerencsére nem voltak sokan, így azonnal a röntgenbe vitette. Tom ment volna utánuk, de a doki leállította, hogy várjuk meg idekint.

Miután eltűntek a folyosón, Tom őrjöngő szemekkel fordult felém:

- Oké, most elmondod, mi történt pontosan!

- Nem tudom. – feleltem őszintén. – Utánatok lovagoltunk, aztán Jamie szeretett volna vágtázni. Egy kicsit lehagyott, aztán csak azt láttam, hogy Kachi felágaskodik, és Jamie lecsúszott a hátáról. Amikor magához tért, azt mondta, hogy volt ott egy kígyó, de én nem láttam. Lehet, hogy tényleg volt, csak addigra elkúszott.

- Gondolod, hogy Kachina megijedt? – nézett rám lecsillapodva.

- Az biztos, hogy retteg a kígyóktól.

Leültem az egyik műanyag székre a váróban, és a tenyerembe temettem az arcom.

- De neked lehetett volna annyi eszed, hogy nem hagyod vágtázni! – morgolódott, ahogy leült mellém.

- Mi? Talán fognom kéne a kezét? Vagy hogy gondoltad? Ültessem magam elé?

Láttam, hogy ezt nem kellett volna mondanom, a tekintete elsötétült.

- Élveznéd, mi? – csattant fel. – Megmondtam, hogy hagyd békén!

- Tom, mi van veled? Azt akarod, hogy vigyázzak rá, de közben hagyjam békén! Ezt mégis hogy gondolod?

- Használd a fejed! Ahelyett, hogy a farkaddal gondolkozol.

- Tom állj le! – néztem rá.

- Erre kértelek. Nem akarom, hogy rástartolj a húgomra. Ő még fiatal, és sebezhető. Ha rámászol, azzal összetöröd, de akkor kicsinállak.

- Az eszedbe se jut, hogy esetleg komolyan érdekelhet? – kérdeztem csendesen.

- Téged? Sonny, téged soha nem érdekeltek a csajok.

- Talán most mégis – nem néztem rá, talán rosszul tettem, de képtelen lettem volna belenézni a dühösen szikrázó szemekbe.

- Pár hét és hazamegy. Nincs szüksége arra, hogy összezavard a szívét, aztán meg szégyenkezzen a barátja előtt.

- Tudom. Tudom, hogy igazad van, de…

- Nincs de! Sonny, HAGYD ŐT BÉKÉN!

- Mi van, ha azt mondom, hogy járni akarok vele? – kérdeztem, és most már felemeltem a fejem.

- Te hülye vagy! Mégis hogy? Ha sikerül összeszedni a pénzt az utazásra, akkor évente találkoztok néhány hetet? Térj észhez, ennek semmi értelme.

Már válaszolni akartam, amikor az egyik nővér odalépett hozzánk, és szólt, hogy bemehetünk a kezelőbe, az orvos azonnal ott lesz, és elmond mindent.

Feszülten léptünk be, Jamie az ágyon feküdt, kicsit sápadt volt, és a kórházi ruha sem volt kifejezetten előnyös neki. Két oldalról mellé álltunk. Még mindig kábultnak tűnt, Tom azonnal lecsapott rá:

- Jól vagy?

- Persze – motyogta alig hallhatóan.

Közben egymásra néztünk a bátyjával, és a szeme figyelmeztetően megvillant.

- Mi van? – kérdezte Jamie, és dühös pillantást vetett Tomra. – Balhéztatok?

- Nem – mondtuk egyszerre.

- Tom! Ne csináld!

- Dee, ezt megbeszéljük, ha kikerültél innen.

- Igaza van – mondtam halkan, és megsimogattam a haját, kiérdemelve egy újabb haragos szemvillanást.

- Tom… – szólalt meg Jamie, de az orvos félbeszakította.

- Rendben Miss Carter, minden rendben – felnézett a kórlapból. – Önök a hozzátartozói?

- Igen, én a bátyja vagyok – felelt Tom.

- Én a… a barátja vagyok – mondtam halkan, és éreztem, hogy Jamie megszorítja a kezem. Rámosolyogtam, nem is tudja, mennyi erőt, és elszántságot kaptam ettől az apró mozdulattól.

- Értem. Nos, a húgának van egy enyhe agyrázkódása – fordult Tom felé a doki –, de szerencsére semmi egyéb traumára utaló jel nincs. Bent tartanám éjszakára megfigyelésre…

- Ne! – szólalt meg Jamie idegesen. – Nem szeretnék bent maradni.

- Okosabb lenne, ha itt maradna. – erősködött a férfi.

- Vigyázni fogok magamra, ígérem!

- Rendben, de csak saját felelősségére, és ma szigorú ágynyugalmat írok elő. Hazamegy, és fekszik! Amint hányingert, vagy fejfájást érez, azonnal jöjjön vissza!

- Úgy lesz – ígérte buzgón.

- Itt van fájdalomcsillapító. Ezt vegye be lefekvés előtt!

- Rendben.

- Jó, akkor mehetnek, de kérem, amint gond van, jöjjenek vissza, és Mr. Carter, alá kellene írnia néhány papírt! Velem jönne?

- Persze – mondta Tom. – Várjatok a kocsinál!

Visszanézett rám, láttam, hogy dühös, de eldöntöttem, hogy szembe szállok vele. Küzdeni fogok Jamie-ért.

A parkolóba érve, beültünk hátra, és azonnal magamhoz húztam. Beleszagoltam a hajába, de a kórházi fertőtlenítő szaga elnyomta a kellemes aromát.

- Mi történt? – kérdezte tőlem csendesen.

- Csak, amire számítottál. Nem örül a dolognak.

- Mit mondtál neki?

- Hogy úgy fest, most együtt járunk. – csúsztattam. Nem akartam, hogy tudjon a vitánkról.

- Gondolom, most azt hiszi, hogy mi ketten…

- Aha. Az előéletem nem egy biztosítás a számára. – önkéntelenül mosolyogni kezdtem.

- Hát nyugtasd meg! Mondd el neki, hogy ez csak ártatlan flört.

- Valóban az? – kérdeztem, és megdermedtem, tényleg így gondolja?

- Sonny, nem léphetünk át egy határt.

- Tudom, nincs értelme – sóhajtottam, értettem, mire gondol.

- Így van. – suttogta, és behunyta a szemét.

- Jamie, gyere kedves! Megérkeztünk. – cirógattam gyengéden az arcát.

- Tessék? – motyogta.

- Elaludtál, megérkeztünk. Nem tudlak bevinni a sátorba.

Alig állt a lábán, ahogy betámogattam, és azonnal eldőlt, mint egy liszteszsák. Szerettem volna mellé bújni, és átölelni.

- Maradj velem! – kérte.

- Mindjárt visszajön – mordult Tom, és a karomnál fogva elhúzott. – Szóval, most akkor együtt vagytok? – kérdezte, amikor kint voltunk.

- Úgy tűnik. – mondtam csendesen, de határozottan.

- Miért kéne ezt eltűrnöm? Sonny, ő nem olyan, mint akikkel eddig volt dolgod.

- Tudom, és nem is akarok úgy bánni vele.

- Ha összetöröd a szívét, kicsinállak!

- Ez nem fog megtörténni. – feleltem. – Nem áll szándékomban, hogy ártsak neki. Ha nem gond, most visszamegyek hozzá.

Ezzel elfordultam, és a sátorhoz léptem.

„- Elcsalom a bátyádat a moziba” – súgta a húgom és nekem mosolyognom kellett, milyen jó szövetséges.

„- Kösz” – motyogta álmatagon Jamie.

„- Jól vagy? Fejfájás, hányinger?”

„- Semmi, már jobb. Csak most jobb, ha pihenek.”

Bemásztam, és azonnal Jamie mellé kuporodtam, gyengéden átöleltem, és hagytam, hogy a mellkasomhoz simuljon. Tom tíz perccel később benézett:

- Jól ellesztek? Nem gond, ha elmegyünk?

- Menjetek csak – mondta Jamie kicsit erősebb hangon. – Már jobban vagyok, de ha még egyszer el kell mondanom, akkor morcos leszek.

Elmosolyodott.

- Szeretlek hugi.

- Ja, én is. – mosolygott vissza. – Menjetek már, lekésitek a filmet!

Miután végre a Buick hangja elveszett a távolban, rám nézett:

- Mivel győzted meg?

- Megígértem, hogy nem töröm össze a szíved. – mondtam halkan.

- És hogy fogod betartani, te szívtipró! – éreztem, hogy viccel, de fájt, hogy mennyire rátapint a lényegre.

- Sosem törném össze a szíved – suttogtam őszintén.

Mosolyogni kezdett, és aztán megcsókolt. Boldog voltam, hogy ő kezdeményezte, lágyan viszonoztam, és közben még szorosabban öleltem, reméltem, ezzel nem ártok neki.

- Elmegyek, megmosakszom. – mondta halkan. – De ne leskelődj!

- Majd visszafogom magam – nevettem föl idegesen. – Menni fog egyedül?

- Ha gond van, kiabálok, oké?

- Oké.

Figyeltem, ahogy kimászik és lassú, kissé bizonytalan léptekkel elindul a vízhez. Legszívesebben utána futottam volna, hogy támogassam, de visszafogtam magam, ha egyedül akar lenni, akkor tiszteletben kell tartanom. Ekkor azonban hangos csobbanást hallottam, és már nem érdekelt, mit mondott, rohantam utána.

Szerencsére minden rendben volt, a vízben ült, és a haját nedvesítette. A vékony fehérnemű az esti szürkületben is izgatóan tapadt a testére, halványan áttetsző volt, és nekem nyelnem kellett.

Lassan beereszkedtem mögé, és gyengéden masszírozni kezdtem a fejbőrét:

- Ne ijedj meg! Csak én vagyok.

- Kértem, hogy ne leselkedj! – dorgált mosolyogva.

- Nem is akartam, de amikor hallottam a csobbanást, azt hittem, beestél a vízbe. Meg kellett, hogy nézzelek, ne haragudj!

Lassan benedvesítettem a haját, aztán előrehajoltam a samponért, és közben beleszagoltam. Végre nem érződik a kórházi szag, felsóhajtottam.

Könnyedén sampont nyomtam a hajára, és mosni kezdtem, ahogy az ujjaim hozzáértek, az egész kezem, majd utána a karom, és minden porcikám bizseregni kezdett. Jamie felnyögött, és reszketni kezdett, de rögtön tudtam, hogy nem azért, mert hideg a víz. Kapkodni kezdte a levegőt, csukott szemhéja feszülten megrebbent, de nem nyitotta ki a szemét. Nem szólaltam meg, felesleges lett volna. A kezem lassan a vállára siklott, megnyaltam a szám szélét, ahogy selymes bőre az ujjaimhoz ért, és nagyot nyelve lejjebb nyomtam a vízben. Ösztönösen hátrahajtotta a fejét, én pedig megtámasztottam a tarkójánál. Kimostam a habot a hajából, és néztem, ahogy a tincsei táncolnak, mint valami vízi növény szárai, és lassan lehajoltam. Alig értem az ajkához, mire ő vadul reagált, a karját a nyakam köré fonta, és szenvedélyesen visszacsókolt. Belemosolyogtam a csókba, miközben magam felé fordítottam, és kiemeltem a vízből. Visszavittem a sátorhoz, leültettem a tűz mellé, és rámosolyogtam:

- Azonnal jövök.

Bemásztam a sátrunkba, és előkerestem egy vastag szőrmetakarót, és a hajkefét, majd gyorsan visszamentem, Jamie köré terítettem, aztán a tűzhelyhez guggoltam, hogy meggyújtsam. Enyhén remegtem, ahogy a hűs esti szellő végigsimogatta a bőrömet.

- Te nem fázol? – kérdezte.

- Csak egy kicsit – mondtam.

- Gyere! – ahogy felé fordultam, láttam, hogy szétnyitja a takarót, és úgy hív.

Villámgyorsan mögé bújtam, és úgy igazítottam a takarót, hogy mindkettőnket védjen. Szorosan összebújtunk, gyengéden simogattam, és közben mélyen beszívtam az illatát. A kezem hozzáért a hajához, éreztem, hogy kezd megszáradni, ezért elővettem a hajkefét, és óvatosan bontogatni kezdtem.

Enyhén megremegett, de nem húzódott el, hanem finoman még közelebb húzódott, és hagyta, hogy kényeztessem. Mikor végre teljesen kibontottam a haját, lágyan belefúrtam az ujjaimat a tincsek közé, és végighúztam a kezem.

Megint zihálni kezdett, és halkan felnyögött, amikor az ujjam hegye a fejbőréhez ért. Lassan masszírozni kezdtem.

- Ez finom – suttogta elhaló hangon.

Ahogy megéreztem vágyakozó remegését, éreztem, hogy megint lerohan a vágy. Dühös voltam magamra, amiért ennyire nem tudok uralkodni az érzéseimen, de közben akartam. Zihálni kezdtem, és küzdöttem, hogy lecsillapítsam magam.

- Jobb lenne, ha felvennél… valamit – suttogtam elfúló hangon.

- Aha… oké. – motyogta.

Bemászott a sátorba, addig én is követtem a példáját, és felvettem egy laza tunikát. Közben eszembe jutott, mit mondott az orvos, felkaptam egy bögrét, vizet töltöttem bele, és előkotortam a gyógyszert. Mire visszajött, már újra a tűz mellett ültem.

- Vegyél be egy fájdalomcsillapítót! – mondtam, miközben visszahelyezkedett az ölembe.

- Nem fáj a fejem – ellenkezett.

- Most még nem, de így legalább végig tudod aludni az éjszakát. – simogattam meg az arcát lágyan. – Talán le is fekhetnél.

- Nem akarok egyedül bemenni a sátorba. Olyan kellemes idekint.

- Oké – suttogtam. – De amint Tomék visszajönnek, lefekszel!

Földöntúli érzés járt át attól, hogy ennyire velem akar lenni. Hát van jogom megfosztani ettől?

- Úgy lesz –mondta, és még szorosabban simult hozzám.

- Merre van az Orion? – kérdezte egy idő után álmosan.

- A mi?

- Az Orion.

- Az űrhajó? – kuncogtam. És én is kémlelni kezdtem az eget.

- A csillagkép, te bolond – felnevetett, és játékosan a vállamba bokszolt. – Megvan! – mutatott fel hirtelen.

- Ott van! – szinte vele egy időben találtam meg én is. – Miért érdekel? – kérdeztem mosolyogva.

- A kedvenc csillagképem, de ne kérdezd meg, miért, mert nem tudom!

- Tényleg szép.

- Nem szép, gyönyörű – motyogta.

- Te vagy gyönyörű! – búgtam a fülébe.

- Bolond vagy, mondtam már?

- Igen, a te bolondod. – újra megcsókoltam.

Egy idő után elengedtem az ajkát, és csak gyengéden simogattam. Lassan lecsukódott a szeme, és hamarosan hallottam, ahogy a légzése egyenletessé válik. A lehelete csiklandozta a mellkasomat, ahogy szorosan hozzám bújva aludt. Annyira gyámoltalannak tűnt, annyira szeretnivalónak, túlcsordultak bennem az érzelmek: szeretem őt.

- Szeretlek – suttogtam, és megcirógattam az ajkát. Szinte éreztem az édes zamatot, ami a csókja után maradt a számon.

Óvatosan magam mellé eresztettem, de figyeltem, hogy a takaró ne csússzon le róla, aztán mögé bújtam, és átöleltem őt.

Hallottam, hogy a Buick közeledik, egy kicsit eltávolodtam, de csak annyira, hogy még érezzem testének melegét.

A kocsi megállt, és Tomék megérkeztek. A haverom azonnal leguggolt mellénk:

- Elaludt? – kérdezte halkan.

- Igen – feleltem.

- Be kéne vinni a sátorba!

- Itt szeretett volna maradni. Most meg már nem szeretném felébreszteni. – néztem rá.

- Hányinger? Fejfájás? – egészen Jamie arcához hajolt, és figyelte őt.

- Nem panaszkodott, de adtam neki egy fájdalomcsillapítót.

- Oké, de talán mégis be kéne vinnünk.

- Itt maradok mellette, nem lesz gond – suttogtam alig hallhatóan.

- Kösz, Tesó! – most végre megláttam Tom szemében, hogy megértett. Hálásan biccentettem utána.

- Tom, majd hozd ki a fogkeféjét, hogy reggel ne zavarjuk vele Taimát!

- Rendben.

Egész éjjel fent voltam, csak néztem őt, és időnként, amikor összerezzent, gyengéden megsimogattam, hogy megnyugodjon. Olyan gyönyörű volt, ahogy a hold ezüstös fénybe vonta az arcát. Úgy éreztem, túl sok ez nekem.

A hajnal túl hamar érkezett el, de nem haragudtam, mert azt éreztem, hogy Jamie megmozdul a karjaim közt:

- Jó reggelt, Kicsike! Hogy érzed magad? – súgtam a fülébe, amikor pislogni kezdett.

- Egész jól – válaszolt rekedten.

- Szédülsz, vagy…?

- Csak egy kicsit, de semmi más. – próbált kiszabadulni, ezért hátrébb húzódtam, de visszahúzta a kezem. – Ne! Maradj! Csak a kezem kell.

Halkan felnevettem, és visszabújtam mellé. Kiszabadította a kezét, és gyors mozdulattal megragadta az enyémet, de csak azért, hogy az ajkához húzza, és belecsókoljon. A bársonyos érintés elégedett sóhajt csalt ki belőlem.

- Rendbe kell szednem magam – mondta halkan.

- Rendben – feleltem, és máris felültem, hogy segítsek neki.

Megtántorodott a mozdulattól, azonnal a dereka köré fontam a karom, hogy megtartsam.

- Jól vagyok, nyugodj meg! – nézett rám, és felnyögött. – Istenem, Sonny! Mi van veled? A szemed! Mitől vörösödött ki? – elhallgatott, aztán a felismerés a döbbenet fényét csalta a szemébe. – Jézus! Egész éjjel fent voltál?

Bágyadtan pislogva bólintottam.

- De miért? Nem kellett volna, kedves! – mondta.

- Vigyáztam rád. Gyere! – és a víz felé húztam.

A parton lekuporodtunk, és Jamie meglepően gyorsan megmosdott. Néztem, ahogy kissé bizonytalan mozdulatokkal végigtörölte magát, a haja lágyan omlott előre, a kelő nap fényében még inkább aranyfényűnek látszott. A szemei karikásak voltak, de nem tűnt fáradtnak, gondolom az agyrázkódás miatt lehetett. Aggódtam érte, reméltem, hogy nem lesz semmilyen következménye az esésnek, azt nem tudtam volna megbocsátani magamnak.

Amikor végzett, lassan felállt, de én azonnal a kezébe nyomtam a fogkefét.

- Még este kihoztam, hogy ne kelljen felébresztenünk Taimát. – mosolyogtam rá.

Amíg a fogát mosta, én előre meredtem, kezdtem érezni az alvás hiányát, de szerencsére hozzá voltam szokva a bulizáshoz, csak néhány óra, és rendben leszek. De valahogy furábban éreztem magam, az agyam tiltakozott, a szemem le akart csukódni, szokatlanul fáradt voltam.

- Talán nem kéne ma továbbmennünk – mondta halkan.

- Miért? – néztem felé.

- Alig tudod nyitva tartani a szemed.

- Kibírom. – motyogtam.

- Ne hősködj! Pihenned kell! – szólt rám.

Annyira aranyos volt, hogy értem aggódik, szerettem volna megcsókolni. Most már nem kell emiatt nyugtalankodnom, de…

Hirtelen bedugtam a fejem a vízbe, hogy lehiggadjak, és felébredjek. Néhány másodpercig a víz alatt maradtam, aztán kiemeltem a fejem. A hajam az arcomba tapadt. Ezért egy lendületes mozdulattal hátravetettem, éreztem, ahogy a vizes tincsek ostorként csapódnak a hátamra.

Tudtam, hogy engem figyel.

- Mi az? – fordultam felé mosolyogva.

- Se-semmi. – motyogta zavartan.

Felnevettem, aztán már nem akartam jófiú lenni. Odahajoltam hozzá, és megcsókoltam. Azonnal reagált, és közel húzódott. A kezemet a tarkójára csúsztattam, és gyengéden lefektettem a parton. Halkan felnyögött, amikor a nyelvem utat tört, és játékra hívta az övét. Lágyan simogatni kezdtem, végigcirógattam a testét, de nem voltam tolakodó, egyelőre csak a derekával, és a combjával ismerkedtem. Úgy tűnt, nem zavarja, és ettől melegség járt át. Csók közben mélyen beszívtam az illatát, nedves hajától megint elbódultam. Végül felemeltem a fejem, vigyázni akartam, nem terhelhetem őt. néztem a szemét, de csak kedves melegséget láttam benne. Felnyúlt, és kisimította a hajamat az arcomból, és végigsimogatta az arccsontomat, megborzongtam az érintésétől.

- Most… szédülök – suttogta.

Aggódva néztem rá, felemelkedtem, hogy visszavigyem a sátorhoz, de a hátamra simította a kezét, és visszahúzott magához.

- Megszédítettél – mosolygott elbűvölően.

Én is mosolyogni kezdtem, és megnyugodtam. Lágy puszit leheltem az orrára, és nyitottam a számat, hogy megmondjam, szeretem, amikor a húgom hangja megtörte a varázst. Hogy tudnak ezek ketten mindig a legrosszabbkor megjelenni? – dühöngtem.

- Jó reggelt, turbékoló galambok!

Letelepedett mellénk, és mosakodni kezdett.

- Hogy vagy, Dee? – kérdezte közben.

- Én egész jól, de a bátyád kiütötte magát – mondta, ahogy felült.

- Mit csináltál? – nézett rám Taima.

- Semmit – motyogtam, ez nem volt szép Jamie-től. Miért árult el?

- Egész éjjel nem aludt. – folytatta. – Így nem vezethet. Talán itt maradhatnánk, és csak holnap induljunk tovább.

- Akkor aztán tényleg nem fogunk odaérni – ellenkeztem. – Pihenek néhány órát, aztán mehetünk.

- Nem, Dee-nek igaza van, így nem vezethetsz. – végignézett rajtam. – De szerencséd van, itt van a jogsim, majd én vezetek – vigyorgott.

- Nincs az az Isten! – nyögtem fel idegesen. – A Barracudát, senki nem vezetheti rajtam kívül, azonkívül, még sosem szállítottál lovakat.

- Jaj, ugyan már! Ne féltsd már ennyire azt a tragacsot – dühösen meredtem rá, de nem érdekelte. – És tavaly igenis vittem már lovakat, ősszel szállítottunk, amikor te már az egyetemen voltál.

- Sonny, igaza van. Így legalább mehetünk, és te is tudsz pihenni – csatlakozott a szövetséghez kedvesem.

- De akkor neked Tommal kell menned – mordultam fel csalódottan.

- Hát ez zavar? – kérdezte nevetve.

- Majd megbeszélem Tommal, oké? – vigyorgott Taima.

- Mit beszélsz meg velem? – hallottuk az említett hangját.

- Sonny egész éjjel Dee mellett virrasztott. Arra gondoltunk, hogy ma én vezetem a másik kocsit, és akkor ők tudnak pihenni.

- Rendben, Dee, akkor te gyere velem! – mondta rögtön.

- Igazából úgy terveztük, hogy ők is velem jönnének… a hátsó ülésen. – mondta bizonytalanul Taima.

- Nem.

- Kérlek, bátyó! – nézett fel Jamie, olyan elesetten nézett, hogy azonnal tudtam, megfőzte Tomot. Lassan felállt, és odalépett hozzá.

Valamit a fülébe súgott, amitől Tom tekintete bizonytalanná vált.

- Dee, nem tudom, hogy ez jó ötlet-e.

- Tom, kérlek! – könyörgött tovább. – Kérlek!

- Oké – nyugodott bele.

- Kösz – Jamie átölelte a nyakát, aztán megszédült.

Tom elkapta, mielőtt elesett volna.

- Jól vagy, hugi? – kérdezte aggódva.

- Igen, csak megszédültem.

- Biztos, hogy jól vagy? Ne menjünk vissza a kórházba? – figyelte az arcát.

- Csak pihennem kell. Majd alszom a kocsiban.

- Sonny karjában? – kérdezte fanyarul.

- A tiédben nem alhatok – csattant fel, és elindult a táborhely felé. – Na, reggelizzünk meg, aztán menjünk már!

Lassan, szinte megszeppenve követtük, Tom értetlenül nézett:

- Nem is gondoltam, hogy ennyire határozott tud lenni – mondta halkan.

- Nekem tetszik, hogy ilyen – feleltem.

- Azt elhiszem – morogta.

- Még mindig dühös vagy? – kérdeztem.

- Talán örülnöm kéne, hogy a legjobb barátom rámászik a húgomra?

- Nem másztam rá – mondtam sértetten.

- De nem rajtad múlt.

- És ezután sem rajtam fog múlni. Ő szabja a határokat.

Tom megállt, és rám nézett.

- Mi van? – kérdeztem.

- Komolyan beszélsz? Vissza tudnád fogni magad?

- Igen – mondtam határozottan. – Csak addig megyek el, ameddig ő engedi.

- Akkor most abban kell reménykednem, hogy van elég esze, és nemet mond neked.

- Kösz a bizalmat – morogtam.

Odaértünk a sátrakhoz, megreggeliztünk, és azonnal nekiláttunk összepakolni. A lányok is gyorsan elkészültek, és elindultak a kocsi felé. Jamie beült hátra, és nagyokat sóhajtva elnyúlt. Csak reméltem, hogy nincs rosszul.

Láttam, hogy Tom is odalép, váltanak néhány szót, aztán a Buick-hoz indult. Befejeztem a pakolást, bedobáltam a táskákat, és látványosan mártír arccal másztam be, de amint belenéztem Jamie szemeibe, elfelejtettem minden bajomat. Magamhoz húztam, kényelmesen elhelyezkedtünk, és előrenéztünk Taimára.

- Oké – szólt hátra. – Majd óvatos leszek, pihenjetek nyugodtan.

Hátradőltünk, Jamie a mellkasomhoz simult, és lágyan simogatott, én a hátát cirógattam, aztán kezdtem érezni, hogy a szemhéjam elnehezül, egyre nehezebb volt nyitva tartani a szemem. Végül nem is sikerült, az álmok elragadtak.

16. fejezet

A tó partján ültem, és a vizet figyeltem, lágyan fodrozódott a felszín. A nap fénye lágyan csillogott, az ég megtévesztően kék volt, még a messzi túlparton emelkedő hegyvonulatok sötétje sem tudta megtörni az idillt. A mosolyom lassan lehervadt, hol van? Valakit kerestem, de nem tudtam, kit. Egyre nyugtalanabbul néztem körül, és felálltam, hogy a vízhez menjek. Hátulról a vállamra simította a kezét:

- Ne aggódj! Itt vagyok – suttogta.

Megfordultam, és ahogy szembe kerültünk egymással, szorosan hozzám bújt.

- Ne ijessz meg! Azt hittem megint baj ért. – suttogtam.

- Itt vagy mellettem, milyen baj érhetne?

Mosolyogva öleltem magamhoz, de hirtelen köddé vált, én pedig rémülten néztem körül.

Meghallottam, ahogy a hátam mögött kacag:

- Gyere, ússz velem! – mondta ezüsthangon.

Beszaladtam a vízbe, a karomba kaptam, és szorosan magamhoz húztam. Nem értettem, miért menekül folyton, én akartam őt, és tegnap már kimutatta, hogy ő is akar, akkor most miért menekül.

A derekamra fonta a lábát, és lenézett rám, elmerültem a szemeiben, láttam bennük a tüzet, amik engem is lángra lobbantottak. Többet akartam a csóknál, mindent akartam. Vágyakozva hajoltam felé, de nevetve elhúzta a fejét.

- Ne menekülj! – könyörögtem zihálva.

Lehajolt, és gyengéden megcsókolt, a homlokát az enyémhez érintette, pont úgy, mint akkor az istállóban, és én remegni kezdtem.

Felemelte a fejét, a nap fénye átszűrődött nedves hajtincsein, és szinte glóriát vont köré, olyan volt, mint egy istennő. Aztán hirtelen a part felé fordult, és megint elillant:

- Jamie! – kiáltottam, és máris utána fordultam.

Kint futott a parton, és a következő pillanatban Bubba karjába vetette magát, önfeledten kacagott, ahogy a barátom körbeforgott vele.

Dühösen indultam kifelé, de a víz gátolt a mozgásban, alig haladtam, pedig legszívesebben már ott lettem volna, hogy kiragadjam a karjai közül.

Végre kiértem, de Bubba már egyedül állt ott:

- Hova lett? – kérdeztem zihálva.

- Vigyáznod kellene rá! – mondta szigorúan a barátom.

- Ne te szabd meg, mit tegyek! Mondtam, hogy ne hajts rá!

- Nem is teszem. Jamie a barátom, de nem fogom hagyni, hogy baja essen. Hol van most? Most se vigyázol rá!

- Jamie! – pislogni kezdtem. – Jamie, hol vagy?

Rémülten néztem körül, láttam, hogy ott áll a távolban, a karját nyújtotta felém:

- Itt vagyok – hallottam a hangját távolról.

- Gyere ide! – mondtam, és elindultam felé. – Gyere, Kedves!

A következő pillanatban megéreztem az illatát, kinyitottam a szemem, és ő a karomban pihent, gyengéden, szeretettel nézett rám.

- Ne menj el! – suttogtam. – Maradj velem, kérlek!

Lecsuktam a szemem, és élveztem a pillanatot, ahogy összesimulunk.

- Vigyázni fogok rád! – suttogtam.

Kedvesen simogatta az arcomat:

- Sonny! Ébredj, enned kell!

Próbáltam kinyitni a szemem, de nehezen ment, most éreztem csak igazán, mennyire megviselt a tegnap délután, és az éjszaka.

- Gyere, Édes! – mondta halkan, ahogy felült, és gyengéden felhúzott.

Lassan támolyogtam, éreztem a karját a derekamon, és igyekeztem nem túlságosan ránehezedni.

Az étteremben bambán ültem, nem láttam ki a fejemből, csak halványan éreztem, hogy Jamie keze folyamatosan az enyémen nyugszik. Néha rámosolyogtam, miközben öntudatlanul lapátoltam magamba az ebédet, és öntöttem utána a hatalmas adag kávét, amit rendeltek nekem.

Nem figyeltem az időt, de azt tudtam, hogy elég sokáig elidőztünk, és végül már elfogadható állapotba kerültem. Amikor elindultunk, Jamie szorosan mellém húzódott:

- Jobban vagy? – kérdezte csendesen.

- Kezdem összeszedni magam, kösz – mondtam halkan. – Te jól vagy?

- Igen, minden rendben.

- Tom, nem gond, ha ma Taima vezet, nem vagyok csúcsformában? – néztem reménykedve a barátomra, és közben szorosan fogtam Jamie kezét. – Már úgy értem, hogy velünk marad.

- Persze, és arra gondoltam, ma éjjel aludjunk motelben. Mindnyájunknak jobb lesz, ha puha ágyban pihenhetünk. Megnéztem a térképet, estig mehetünk, Eldon után van egy motel. És ha arra megyünk tovább, akkor a sátorozáshoz is jó helyek lesznek, az a környék tele van kisebb tavakkal, ott tudunk kempingezni.

- Oké, kösz, hogy megnézted. Ma nem vagyok beszámítható. – feleltem.

- Jól van, Tesó. Taima, te tudod, merre kell menni? – nézett a húgomra.

- Nem, de ha megmutatod a térképet, akkor meg fogom találni.

- Jó, viszont akkor nem kéne húzni az időt, az út úgy százötven mérföld.

- Felőlem indulhatunk – motyogtam, és elindultam Jamie-vel a kocsi felé.

- Ja, mehetünk – mondta Jamie is.

- Dee, kérlek, gyere velem! – ledermedtem, miért hívja el, most megint kezdi az akadékoskodást? – Nagyon gáz egyedül menni, majdnem elaludtam.

Szomorúan mosolyogtam Jamie-re, tudtam, ha most ellenkezünk, csak olajat öntünk a tűzre, amit nemrég oltottunk el.

- Menj csak! Nem akarom, hogy megharagudjon. Ki fogom bírni.

- Rendben – mondta halkan.

Megsimogatta az arcomat, lehajoltam, és megcsókoltam.

- A motelnél találkozunk. – suttogtam vágyakozva.

Beültem Taima mellé, és lopva a másik kocsi felé néztem.

- Mondtam, hogy szeret téged – mondta mosolyogva Taima.

- Tessék? – néztem rá.

- Csak azt mondtam…

- Igen, hallottam. De miért mondod most ezt nekem?

- Mit fogsz csinálni? – kérdezett vissza.

- Bár tudnám! – sóhajtottam. – Most csak azt érzem, hogy magam mellett akarom tudni, érezni őt.

- Belegondoltál, hogy mi lesz, ha majd hazamegy?

- Nem merek belegondolni. Félek.

- Hát találj ki valamit! Tartsd itt, kérd meg, hogy maradjon!

- Tudod, hogy ennek nincs értelme – mondtam csendesen. – Tisztában vagyok vele, hogy nem maradhat. Csak azt remélem, hogy neki ez nem annyira komoly, mint nekem. Én megbirkózom vele, de azt nem akarom, hogy szenvedjen miattam.

- Ezzel elkéstél. Már akkor elkéstél, amikor a diszkóban megcsókoltad. – suttogta, és megsimogatta a karomat. – Szenvedni fog. Ezért mondom, hogy találj ki valamit. Vagy most állj le, és akkor egy kicsit dühös lesz, de mire elutazik, túljut rajta.

- Arra nem leszek képes. – Lefogtam a szemem, és masszírozni kezdtem. – Teremtőm!

- Próbálj pihenni!

Az út további részében bambán néztem ki az ablakon, Taima nem erőltette a beszélgetést, és én örültem ennek. A gondolataim kavarogtak. Eszembe jutott az álom, hogy vigyázni akarok rá, és azt akarom, hogy velem legyen. Tudom, hogy hülyeség, hisz alig ismerem, tegnap pont ezt mondta ő is, de a szívem mélyén éreztem, hogy nincs okom tétovázni. Olyan érzelmek keltek életre bennem, amilyenekről még csak nem is sejtettem, hogy léteznek. Bosszantott a tény, hogy a másik kocsiban ül, és nincs mellettem, érezni akartam, hogy hozzám ér, vagy csak hallani, ahogy levegőt vesz mellettem, ránézni, és látni a boldog csillogást a szemében.

Ki kell találnom valamit, amivel itt tarthatom. Nem hagyhatom elmenni, mert akkor talán soha nem lesz lehetőségem visszakapni. Tudtam, hogy ez nem csak fellángolás, az érzés a zsigereimben született, és beleitta magát minden porcikámba, képtelen voltam elképzelni, hogy ezután nélküle létezzek.

De mégis mit tehetnék, hisz még kiskorú, az anyjáé a felügyeleti jog, bár igaz csak néhány hónap, és betölti a tizennyolcat, talán, ha beszélnénk az anyjával, akkor… fanyar mosolyra húzódott a szám. Mégis, hogy képzelem? Amikor New Yorkból felhívta az anyját, majdnem hazarángatta, csak mert olyat mondott, ami nem tetszett neki. Miből gondolom, hogy hagyni fogja, hogy itt maradjon?

Mit tehetnék? És egyáltalán, ő vajon ugyanezt akarja, vagy csak nyári szórakozás vagyok neki? A pasija már nem jelent neki sokat, és gondolta, egy kicsit kitombolja magát. Beleremegtem a gondolatba, de aztán felidéztem a tegnapi beszélgetésünket a kocsiban, kisírt szemeit, és a vágyakozó csókját. Nem, az nem lehet, hogy csak szórakozik, megismertem már annyira, hogy tudjam, ő nem ilyen gonosz, nem játszik velem, csak meg van zavarodva. Ez pedig azt jelenti, hogy nem vagyok közömbös neki. Halványan mosolyogni kezdtem, az biztos, hogy én mindent megteszek, és remélem, hogy nem fogok csalódni. Hinni akartam benne, hogy igazam van.

Belenéztem a visszapillantó tükörbe, de sajnos nem láttam őt, csak az utánfutót. Szerettem volna már odaérni a motelhoz, hogy a közelében legyek, ha csak pár percre is.

- Sonny, mi a baj? – kérdezte Taima.

- Semmi, csak elgondolkodtam – feleltem.

- Jamie-n?

- Igen.

- Bánt valami vele kapcsolatban?

- Nem… vagyis… félek, hogy ez a dolog egyoldalú.

- Bolond vagy! – jelentette ki. – Az előbb már mondtam, hogy mi van. Hidd el, hogy ő ugyanúgy érez, ahogy te is, ettől nem kell félned.

- Aha – mormoltam.

- Mindjárt odaérünk – váltott témát. – Látom, hogy fáradt vagy, gyorsan megvacsorázunk, aztán menjünk aludni.

- Ja, szerintem is.

Éreztem, hogy elgondolkodva figyel, de már nem szólt többet.

Amikor megérkeztünk, és Tomék is beálltak mellénk, a lányokat előreküldtük az étterembe, mi pedig elintéztük a bejelentkezést. Aztán ettünk, és mind bevonultunk a szobáinkba. Én persze egész idő alatt Jamie-t figyeltem, és láttam, hogy ő is így tesz, de igyekeztünk higgadtan viselkedni. Az ajtóból még vetettünk egymásra egy vágyakozó pillantást, Jamie kedvesen rám mosolygott, aztán eltűnt.

Reggel Tom motozására ébredtem, kábán ültem fel:

- Ne haragudj! – mondta halkan. – Nem akartalak felkelteni.

- Semmi gond – motyogtam félálomban, felálltam, és a fürdőszoba felé indultam.

Pár perc alatt elkészültem, és már vigyorogva mentünk a lányokért. Tom erőteljesen bekopogott.

- Lányok! Ébresztő! Hasatokra süt a nap. Reggelizzünk, aztán indulunk tovább.

Várnunk kellett néhány percet, de hallottuk, hogy valaki mozgolódik odabent. Végül Jamie fátyolos szemekkel, kócosan ajtót nyitott, a trikó és a vékony rövidnadrág izgatóan simult az alakjára, nyelnem kellett, hogy ne rántsam azonnal magamhoz.

- Hajcsárok vagytok, mondták már? – duzzogta.

Mindketten felnevettünk, aztán kedvesen megjegyeztem:

- Keltsd fel a húgomat! Kaptok tíz percet, különben reggeli nélkül kell jönnötök! Addig mi a boltban bevásárolunk.

Becsukódott az ajtó, mi pedig az üzlet felé indultunk. Megvettük a péksüteményeket, tejet, és némi útravalót, aztán a kocsinál vártuk a lányokat. Figyeltem Tomot, aki meg engem figyelt kitartóan, de direkt nem hoztam szóba az előző napokat. Ha beszélni akar, akkor neki kell elkezdenie. Érezhető volt a feszültség, de meg se nyikkant, reméltem előbb-utóbb belenyugszik.

Nekidőltem a kocsi oldalának, és a lányok ajtaját néztem. Végül kinyílt, és kiléptek. Elakadt a lélegzetem, amikor megláttam Jamie-t. Egy szűk szabású tunika volt rajta, a combja közepéig ért, és nem vett hozzá nadrágot. A haját lazán befonta, és mosolyogva közeledett felém. A szemem sarkából láttam, hogy Tom szinte felrobban, de én repdestem, valami azt súgta, hogy az én kedvemért öltözött így, és ettől melegség járt át.

Miután beszálltunk, azonnal elindultunk. Egész délelőtt, és még délután is mentünk. Többször erős kísértést éreztem, hogy oldalra nyúljak, és megsimogassam őt, hogy a kezem a bőréhez érjen, de visszafogtam magam, nem viselkedhetek bunkó módon. Ilyenkor mély lélegzetet vettem, és magamban dudorászni kezdtem egy régi gyerekdalt, ami elterelte a gondolataimat.

Amikor megálltunk a kiszemelt pihenőnél, figyeltem Jamie arcát, boldog átszellemüléssel nézte a kis tavat, a körülötte elhelyezkedő fákat, és amikor kiszálltunk, nevetve megragadtam a kezét. Levezettem a parthoz, és szorosan összebújva leültünk.

- Mennyi csodás táj van nálatok! – suttogta. – Annyira szép!

- Örülök, hogy itt vagy velem – mondtam csendesen, és közben folyamatosan simogattam a kezét. Olyan jó érzés volt, hogy végre hozzáérhetek.

- Hé, segítenétek? Vagy ott fogtok ücsörögni egész estig? – kiabált utánunk Tom, mintha direkt élvezné, hogy megzavarhat minket.

Duzzogva álltunk fel, visszasétáltunk, Tommal felállítottuk a sátrakat, addig a lányok elkészítették a vacsorát, és miután befejeztük, jóllakottan nyúltunk el a földön. Boldog voltam, hogy Jamie nem húzódott el, amikor mellé feküdtem, a karomat a feje alá toltam, hogy ne a kemény földön legyen, ő pedig hálás mosollyal köszönte meg, és szorosan hozzám bújt.

Egy idő után észrevettem, hogy a húgom gondolkodik valamin. Nem is csalódtam benne, amikor megszólalt:

- Tom! Amikor áthajtottunk azon a városon, láttam ott egy mozit. Nincs kedved eljönni?

- Nem is tudom – nézett felénk.

- Ugyan, Tom! – nyafogott.

- Oké – sóhajtott beleegyezően. – Menjünk!

Már félúton jártak a kocsihoz, amikor hirtelen visszafordult:

- És ne rosszalkodjatok!

- Úgy lesz – felelt Jamie vigyorogva, és cinkos pillantást váltottak Taimával.

- Alakul köztük valami? – kérdeztem, amikor a kocsi elhajtott. Valahol örültem volna a dolognak, mert akkor Tomnak nem lehetett volna joga beleszólni, hogy mi ketten együtt vagyunk Jamie-vel.

- Szerintem, csak Taima akart nekünk szerezni néhány nyugodt órát. – mosolyogva nézett a szemembe, csillogó tekintete megint elvarázsolt. Valahogy el kell terelnem a gondolataimat.

- Van kedved lovagolni? – mondtam hirtelen, és felültem.

Lassan ő is felült, láttam, hogy bizonytalan.

- Izé… én nem is… tudom. – motyogta.

- Vissza kell ülnöd rá! Így is sokáig vártunk vele. Gyere! Végig melletted leszek, nem történhet semmi baj! Vigyázok rád, megígérem!

- Oké – sóhajtott.

Megfogtam a kezét, felhúztam, és az utánfutóhoz vezettem. Csendben hoztam ki a lovakat, minden tagom remegett, részben féltem, hogy ne legyen gond halkan duruzsoltam Kachinának:

- Ne dobd le őt még egyszer, kérlek! Könyörgöm, nem eshet baja!

Odavezettem Jamie mellé, és várakozva néztem rá.

- Mi lesz Paytah-val, és Sayennel? – kérdezte.

- Semmi bajuk sem lesz. Innen nem látszik, hogy itt vagyunk. Nem fogják észrevenni őket.

Tudtam, hogy igaza van, felelőtlen vagyok, de bíztam a jó szerencsében, és hajtott valami megmagyarázhatatlan érzés. Éreztem, hogy minden rendben lesz. Előkészítettem a két lovat, aztán odaléptem hozzá, és megöleltem.

- Nyugodj meg, minden rendben lesz! Gyere, Kicsike! – a hangom elcsuklott, ahogy egymáshoz értünk.

Vigyáznom kell, ha így folytatom, nem fogok tudni uralkodni magamon. Felsegítettem őt, és szép lassan elindultunk, eleinte nagyon bátortalan volt, de én igyekeztem bíztatni:

- Ne félj!

Végül összeszedte a bátorságát, gyorsított, és már lazán ügetett.

- Mondtam, hogy menni fog. Kachina szeret, és vigyáz rád. Megpróbálsz vágtázni? – néztem a szemébe.

Nyelt egyet, de aztán bólintott, és megsarkallta a lovat. Hamarosan szabadon szárnyaltunk egymás mellett, a hajunk lobogott, és Jamie felszabadult mosolya is visszatért.

Fél órán át csak száguldottunk, és megnyugodva láttam, hogy kedvesem félelme semmivé foszlik, Kachina készségesen követte az utasításait. Aztán Jamie hirtelen megállt, és a távolba révedt. Először megijedtem, hogy baj van, de aztán megláttam, hogy a lemenő napban gyönyörködik. Engem azonban nem ez érdekelt, folyamatosan őt néztem, ahogy a nap vörösbe forduló fénye megfesti az arcát, a szemét. Megint láttam azt a különleges arany ragyogást, ami a patakparton is elvarázsolt, és képtelen voltam elfordulni. Felém fordult, és elvesztünk egymás tekintetében, csak néztem a szemét, és éreztem, hogy végem van, nem kellett hozzáérnem, hogy felszítsa bennem a vágyat, elég volt a pillantása, és én úgy éreztem szétrobban az ágyékom.

Ekkor a nap végleg búcsút mondott, és a táj teljes sötétségbe borult, csak a csillagok, és a hold fénye adott némi támpontot. Már nem láttam mást, csak Jamie körvonalait, de még mindig éreztem perzselő tekintetét, és a lüktető vágyat, amit felébresztett bennem.

- Menjünk vissza! – nyögtem elfúló hangon.

- Oké – motyogta, és kihallottam belőle ugyanazt a sürgetést, ami bennem is volt. – De mutasd az utat, különben eltévedek.

Idegesen felnevettem.

- Mellettem sosem tévedhetsz el. – mondtam halkan, és elindultunk.

Mindketten hajtottuk a lovakat, minél hamarabb vissza akartunk érni. Már a tó melletti erdőben jártunk, amikor elszakadt nálam a cérna.

- Úgy látom, Kachina elfáradt. Gyere, ülj át elém! Hagyjuk pihenni. Mr. Southern dühös lesz, ha kimerült lovat kap.

Mellé léptettem, és határozott mozdulattal magam elé húztam, a csípője keményen feszült az ágyékomnak, amitől csak még jobban elkapott a vágy. Aztán elhelyezkedett, és figyelte, ahogy remegő kézzel, Wahkan gyeplőjéhez kötöttem Kachiét.

Lassan elindultunk, szorosan összesimultunk, a kezemet a combján pihentettem, nem mertem belekezdeni, valami visszatartott, de amikor szinte észrevétlenül felsóhajtott, nem bírtam tovább, egy kézbe fogtam a gyeplőt, és körkörös mozdulatokkal masszírozni kezdtem a combját. Lassan haladtam a csípője felé, de nem ellenkezett, belecsókoltam a nyakába, és vágyakozva gyorsítottam a kezem mozgásán. Végre elértem a gyönyör forrását, erőteljesen megszorítottam, de csak annyira, hogy ne okozzak fájdalmat neki, mire felnyögött, megfeszítette a hátát, hátranyúlt, és megragadta a tarkómat. Zihálni kezdett:

- Sonny, én még… még soha… – nyögte.

Azonnal elengedtem. Még szűz lenne? Teremtőm, hogy nem vettem észre?

- Ne haragudj! Én nem tudtam… Azt hittem… azt hittem, te is…

- Mit hittél? – nézett rám döbbenten. Nem értettem a reakcióját.

- Semmit. Nem érdekes. – mondtam bizonytalanul.

- Nem érdekes? De! Még szép, hogy érdekes! Engedj visszaülni Kachinára! Kifáradt, mi?

Bénultan ültem, és csak néztem, ahogy dühösen kiszabadítja a gyeplőt, visszaszáll a másik lóra, és elvágtat. Lassan botorkáltam, teljesen le voltam taglózva, csak remélhettem, hogy nem rontottam el mindent, azt nem viselném el. Zavarodottan értem a táborhelyre, Jamie épp Kachinát csutakolta.

Leszálltam, és mellé léptem:

- Kérlek, Jamie! Ne haragudj! Én csak azt hittem, hogy te már… szóval, hogy már…

- Hogy nem vagyok szűz? Hát tévedtél! – morogta.

- Bocsáss meg!

Szikrázó szemmel fordult felém.

- Mégis mit… mit képzeltél? De jó, itt van a haverom húga a világ másik végéről? Csak néhány hét, semmi kötöttség. Jól meghúzom, aztán úgyis lelép. Ezt hitted? – kiabálva köpte felém a szavakat, de tudtam, hogy igaza van. Hogy lehettem ilyen, mint egy elefánt a porcelánboltban. Pont úgy viselkedtem, mint azokkal a csajokkal New Yorkban.

- Nem, dehogy, sosem gondoltam rád így – suttogtam.

- Jaj, ne mondd már! Emlékszem, hogy néztél rám az első napokban.

- Annak nincs jelentősége, én azóta…

- Hagyjuk! Te azóta eldöntötted, mit akarsz. Én viszont nem akarom, így biztosan nem!

- Kívánlak – suttogtam, és azonnal tudtam, hogy a lehető legnagyobb hibát követtem el.

Döbbenten nézett rám.

- Erről beszélek, Sonny. Beindultak a hormonjaid, mert nem jelentek veszélyt, és biztos jó kis numera lehetek…

- Várj! Rosszul fogalmaztam. – javítottam magam. Nem hagyhatom, hogy minden elromoljon. – Vágyom rád, akarlak, mindenestül.

- Ja, persze! – mordult dühösen.

Elfordult, és elindult a vízhez, rögtön utána eredtem.

- Jamie!

- Mi van?

Leültem mellé.

- Nem akartam a lelkedbe gázolni, ha tudtam volna, hogy mi a helyzet, nem próbálkozom be. – győzködtem.

- De mert azt hitted, ezért mégis próbálkoztál. Nézd! Tudom, hogy egy plazacica vagyok, akit nem érdekel más, csak a vásárlás, bulizás, meg a pasik, de nem megyek mindenkivel ágyra. Pontosabban eddig senkivel sem mentem ágyra. Megválogatom, hogy kivel teszem meg.

- Nem vagy plazacica. – suttogtam kétségbeesve, mire gúnyosan nevetni kezdett.

- Tényleg nem vagy az. – mondtam tovább. – Lehet, hogy az voltál, amikor idejöttél. De te olyan messze vagy azoktól a libáktól, mint én attól, hogy az Államok elnöke legyek. És ezt most bóknak szántam. Én csak azt hittem, te is szeretnéd.

Leült mellém, és zavartan a nadrágjába törölte a kezét. Hirtelen valamit tennem kellett, megfogtam a kezét, és odahúztam magamhoz.

- Szépen begyógyult – próbáltam mosolyogni, de minden porcikámban remegtem.

- Most mi van? – kérdezte értetlenül.

- Semmi – suttogtam. – Tényleg ne haragudj, kérlek!

- Rendben, semmi baj! – hozzám bújt, megsimogatta az arcomat, és én hatalmas megkönnyebbülést éreztem. Talán sikerült helyrehoznom a hibámat. – Csak az zavart, hogy ilyen hirtelen nyomultál rám.

Megfogtam a kezét, és megcsókoltam.

- Nem teszem többé. – suttogtam szerelmesen.

- Nem ezt kérem, csak… vedd figyelembe, hogy én még nem vagyok felkészülve erre!

- Ígérem. – néztem rá könnyes szemmel.

Meglepve figyeltem, ahogy az ölembe siklik, hozzám simul, és gyengéden megcsókol. A derekára fontam a karom, és magamhoz húztam, lassan csókoltam, nem mertem lépni, de amikor az ajka éhesen elnyílt, a nyelvem ösztönösen támadott, szenvedélyesen hívtam táncra, közben éreztem, hogy a hajamba markol. A kezem elindult, és úgy irányítottam, hogy magam alá fordíthassam. Most nem ellenkezett, amikor elengedtem az ajkát, hogy levegőt vegyen, halkan, felhevülten zihált. Újra csókolni kezdtem, és közben már nem tudtam irányítani a kezemet. Végigsimogattam a testét, a csípőjét, a combját, aztán lassan a mellére tévedt a kezem, az ujjaim kihívó játékba kezdtek. A lábát hirtelen a derekamra fonta, éreztem, hogy most már nem fogok tudni leállni. Egyszerre akartam, hogy állítson le, és adjon engedélyt. Én már képtelen voltam arra, hogy ésszel cselekedjek. Hevesen masszíroztam a mellét, amitől a mellbimbója izgatóan megkeményedett, és ekkor rángatni kezdte magáról a tunikát. Halkan felnevettem, és egy kissé felemeltem a fejem:

- Mert nem vagy felkészülve, igaz? – suttogtam zihálva.

A kezem önálló életre kelt, és vad vággyal csúsztattam a ruha alá, amint a bőréhez értem, férfiasságom lüktetve tért magához, és én reszketve próbáltam egyre közelebb kerülni Jamie-hez.

Aztán, mint akire hideg vizet zúdítottak, ledermedtem. A Buick jellegzetes dübörgése már messziről figyelmeztetett, hogy Tomék visszaértek.

- A francba! – nyögtem fel dühösen, és felültem.

- Mi a baj? – zihált Jamie, még nem tért magához az előbbiből.

- Tom és Taima visszaértek. Nem hallod a kocsit? – morogtam, de közben már segítettem neki, megigazgatni a tunikát, és az ujjammal kissé lesimítottam a haját. Vágyakozva néztem, de igyekeztem lehűteni az ösztöneimet.

Remegve mentem a lovakhoz, aztán felszítottam a tüzet. Jamie bevitte Kachit a helyére, én meg elhúztam Wahkant, a vízhez, derékig belegázoltam a hideg hullámokba, és ott csutakoltam le. Akkor értünk vissza, amikor a húgomék mosolyogva kiszálltak, és leültek a tűzhöz.

- Lovagoltatok? – nézett ránk Tom.

- Igen – Jamie válaszolt helyettem, mert én még képtelen voltam megszólalni.

- Hogy vetted rá, hogy visszaüljön? – kérdezte tőlem.

- Szinte könyörgött – vigyorogtam erőltetve, alig tudtam kinyögni még ezt a két szót is.

- Hoztunk fagyit – váltott gyorsan témát Taima. – Együk meg, mielőtt elolvad!

Bevittem Wahkant a helyére, és visszamentem a tóhoz, hogy sikerüljön teljesen lehiggadnom.

Amikor visszaértem, Jamie mosolyogva nyújtotta felém a fagyis dobozt, és a kanalat. Leültem, és amikor az arcomra kent egy adagot, végre elnevettem magam, letöröltem, és én is belenyomtam az ujjam a fagyiba, de közben megláttam Tom szúrós tekintetét, és inkább leálltam.

Jobb is, gondoltam, ha most belemennék ebbe a játékba, biztos, hogy nem állnék meg, és akár itt előttük venném el a szüzességét.

Miután végeztünk, a lányok elmostak mindent, aztán gyorsan elbúcsúztak, és elindultak a sátrukhoz.

Jamie után léptem, gyengéden megfogtam a karját, ő pedig azonnal megfordult.

Gyengéd csókot leheltem az ajkára, megöleltem, és beszívtam a haja illatát:

- Aludj jól, Kedves! – súgtam halkan.

- Te is… Sas! – mondta aléltan, és bemászott a sátorba.