Üdv Mindenkinek!

Az idő borongós, de ez talán jókedvre derít mindenkit. Megtudhatjátok, hogy Ted meggyógyul-e, és rátalál-e a szerelem, vagy...

jó olvasást

B. F.

April's Trophy

(April trófeája)

2/2

Ted apjának köszönhetően, aki végül hivatalosan is megkérte a főnökeimet, hogy engedélyezzék, hogy egyedül Tedet kelljen ápolnom – fogalmam sincs, mivel érte el – állandó nappali műszakra osztottak be, így Tednek csak az éjszakákat kellett nélkülem töltenie.

A főnővér majdhogynem száműzött Ted szobájába, azt mondta, ne ténferegjek a folyosón, mikor dolgom van. Láttam, hogy ő volt az egyetlen, aki nem örült ennek az állapotnak, amit meg is értettem, én is szívesebben lettem volna más betegekkel is, mint állandóan Ted mellett őrködjek.

Hiába kedveltem, és hiába tudtam, hogy a hangulatingadozásai az állapotától függnek, nehéz volt elviselnem, amikor kocsisokat megszégyenítő szitkokat szórt rám. Főleg a kezelések során. Hiába volt mellette Cliff, Megan, vagy épp Sean, nem zavartatta magát.

Az egyik ilyen kirohanása után sírva szaladtam ki a folyosóra, most még Jones, a terapeuta sem állított meg. Ted olyan mocskos szavakkal illetett, amitől még egy örömlány is elpirult volna.

Megálltam a folyosó végén, és igyekeztem összeszedni magam. Hallottam, hogy valaki utánam jön, de befordultam a sarokba, nem hiányzott, hogy ilyen állapotban meglássanak.

- April! – Sean állt meg mögöttem, és finoman a vállamra tette a kezét. – Minden rendben?

- Igen, persze – szipogtam, és kifújtam az orrom. – Pár perc, és összeszedem magam.

- Ha akarod, visszamegyek, és leütöm.

Halkan felnevettem, és megráztam a fejem.

- Ne beszélj butaságokat!

- De, komolyan. Azért, mert megjátssza itt a beteget, és kihasznál mindenkit, még nem jogosítja fel, hogy így viselkedjen – mondta határozottan, és maga felé fordított.

- Miről beszélsz, Mac? – fel se tűnt, hogy a gimis becenevén hívom. – Ted súlyosan megsérült, és komoly fájdalmai vannak. Azt se tudja, miket beszél.

- Akkor viszont nem értem, miért borultál így ki rajta?

Félrebiccentette a fejét, és behajlított térddel próbált az arcom szintjéig ereszkedni. Amikor felemeltem a fejem, hogy a szemébe nézzek, huncut fény villant benne.

- Gyere ide, babuci! – átölelt, és a mellkasára húzta a fejem. – Tudom, hogy nehéz elviselni. Nekünk se könnyű hallgatni. Nem fogadja el, hogy most ilyen állapotban van. De most erősnek kell lennünk, és kitartani. Mielőtt bejöttél, Cliffet, és engem osztott ki rendesen, azért van két füled, hogy az egyiken be, a másikon ki. Ne vedd magadra, igazából önmagára dühös, hogy ennyire tehetetlen.

Szipogva bólogattam párszor, aztán felemeltem a fejem.

- Igazad van! El kell viselnem ezeket, és ha ezen a pályán akarok maradni, akkor tudnom kell kezelni.

Elmosolyodtam, és visszaindultam a tornaterembe. Sean mellettem jött, és valamin nagyon mosolygott.

- Mi van? – néztem föl rá.

- Kerestelek a gimis évkönyvben, de nem találtalak meg.

- Mert nem egy évfolyamra jártunk.

- Ja, tényleg, mondtad. Néha kihagy az agyam. Akárhogy erőltetem, sehogy se ugrik be, hogy láttalak volna.

- Közel kétezren jártunk a suliba, én csak az edzéseken láttalak, meg néha a rajongóid körében.

- Meccsen soha?

- Akkoriban még nem érdekelt a foci.

- Odajöhettél volna.

- Minek? Nézz rám! Szerinted a pompon lány barátnőd, milyen szellemes mondattal hajtott volna el a közeledből?

- Nagyon alábecsülöd magad.

- Csak realista vagyok. Gondold végig, milyen lányok vannak a közeletekben most is? Ted körül még most is itt sürög a fél szurkolócsapat. A másik fele meg csak azért nincs itt, mert vége a szezonnak, és hazautaztak. Egy ilyen lánynak, mint én sosem volt, és sosem lesz esélye a ti fajtátoknál, és ne mondd, hogy nincs igazam.

Nem válaszolt, csak csendben jött mellettem, aztán az ajtó előtt megállt.

- Tudod, nem minden a külső. Te egy kedves lány vagy, és Ted előbb utóbb észre fogja venni, hogy a szurkolócsajoknak csak azért kell, mert jól fizető szerződése van. De lássuk be, ezzel a sérüléssel, lehet, hogy úszik az egész, és akkor nem fognak ott tolongani körülötte. Akkor eljön a te időd, babuci.

- Miről beszélsz, Sean? Milyen időm?

- Ted az egyetlen, aki a nagy önsajnálatban nem veszi észre, mennyire rajongsz érte.

- Ennyire látszik? – suttogtam kétségbeesve.

- Emiatt ne érezd magad rosszul! Láttam, hogy viselkedsz vele, pont, ahogy megérdemli. Nem babusgatod, és ez kell neki, csak még nem tudja. Ha valaki, akkor te képes leszel kirángatni ebből a nyomorúságos lelkiállapotból. Csak maradj ilyen vele!

- Fura tőled ilyet hallani. A suliban mindig te voltál a nagy nőcsábász.

- Azok az idők elmúltak – válaszolt, és szomorúság csillant a szemében. – Csak nézz rám, én te vagyok férfiban. Az edző azt mondta, hogy erősítsek, különben repülök. Akkora vagyok, mint egy támadó falember. Lehet, át kéne mennem arra a posztra.

- Lehet ilyet? – kérdeztem.

- Volt már rá példa – mosolygott rám. – Na, gyere! Menjünk vissza és rúgjuk szét a seggét ennek a szimuláns kurafinak!

΅΅΅΅΅΅΅΅

A hetek teltek, és Ted, ha lassan is, de folyamatosan javult. Fürdetésnél már azzal szórakozott velem, hogy néha elhúzta a lábát. Az érzékelése még messze nem volt rendben – a csípője még mindig holt terület volt –, de napról napra többet érzett.

Ezen a napon ritka rosszkedvűen ébredt, már reggel kiborította a takarítónőt, aki majdnem hiszti rohamot, amikor Ted egy laza mozdulattal a frissen felmosott padlóra borította a teáját. Aztán üvöltözni kezdett velem, mármint Ted, hogy igazán figyelhettem volna, hogy hova teszem a poharat.

Mit mondjak, rendesen összevesztem vele, és végül dühösen kirohantam a szobájából, amikor a húga, és Cliff megérkeztek. Egész délelőtt felé sem néztem, inkább kikönyörögtem a főnővérnél, hogy hadd segítsek a lányoknak a többi beteg ellátásában.

Csak akkor láttam újra Tedet, amikor a kezelés kezdődött. Már a fizikai gyakorlatoknál tartottunk, ma éppen a korlátnál kellett sétálnia. Cliff végig ott állt mellette, de nem hagytam, hogy segítsen Tednek, ezért persze megint kiérdemeltem néhány keresetlen szót. Végül Cliff elment a büfébe frissítőért, bár láttam, hogy inkább szünetre van szüksége, mert ő sem bírta Ted elviselhetetlen hangulatát. Ez volt az a nap, amikor megelégeltem.

- Meg tudod mondani, hogy mi a bajod? – sziszegtem felé, amikor Jones a másik beteg közelében volt, és így nem hallhatta. Kaptam volna a fejemre, hogy nem biztatom a rám bízott ápoltat. – Úgy nyavalyogsz, mint egy hároméves, elkényeztetett kisfiú, akit haza akarnak rángatni a játszótérről.

- Engem senki nem rángat már sehova – morogta vissza, és ahogy a korlát végéhez ért, leroskadt a kerekesszékbe.

- Tessék? Mit akarsz mondani ezzel? – álltam elé, és a kezem nyújtottam, hogy felhúzzam az újabb körre.

Ellökte a karomat, és villámló szemekkel nézett rám.

- Mit játszod itt a nagy terapeutát? Nem látod, hogy nem javulok? Fáj minden porcikám, még az ülés is nehéz. Hallottam, mikor Jones azt mondta neked, hogy nem lát javulást.

- Miről beszélsz? – leguggoltam elé. – Mikor hallottad ezt?

- Az óra elején, amikor Cliffel bemelegítettünk, akkor beszélgetettek erről.

- Istenem, hogy te mekkora ökör vagy – sóhajtottam. – Egyrészt, az a mondat így hangzott: "Nem látom, hogy bármi is változna az ügyben." Másrészt, ez a munkakörülményekre vonatkozott. Harmadrészt, milyen jogon hallgatod ki mások beszélgetését?

Lehajtotta a fejét, aztán boci szemekkel felsandított rám:

- Nem rólam beszéltetek?

- Nem. Jobb, ha tudod, a páciensek állapotát nem a kezelés közepén beszéljük át. Arra van külön egy óra, miután visszaviszlek a szobádba.

- Akkor bocs.

- Nem gond. Na, gyere, folytassuk, ne pazarold az értékes időt!

- Nem megy April, nagyon kimerültem. Komolyan, lehetne, hogy ma hamarabb befejezzük?

Felálltam, és úgy meredtem rá lefelé, mint egy szigorú tanár néni.

- Ted, csak akkor érsz el eredményt, ha nem adod fel. Vagy egész életedben tolókocsis kripli akarsz maradni, aki csak nézi, ahogy mások élik az életüket? Na, kapd össze magad, és csináld meg azt a nyavalyás feladatot, hogy újra pályára léphess! Mi lesz velem, ki miatt nézzem a következő szezont, ha te nem leszel ott?

Ted ledermedt, aztán nagyon lassan felemelte a fejét:

- Miattam nézted a meccseket?

Leesett, mit is mondtam, éreztem, hogy elpirulok. Próbáltam menteni a helyzetet:

- Miattad is, imádtam a futásaidat. Szeretném még látni – a hangom közel sem volt olyan határozott, mint eddig. Ő is észrevette, mert szélesen elvigyorodott.

- Isten mentsen, hogy megfosszam a csapatot a legnagyobb Seahawks drukkertől.

Nehézkesen álló helyzetbe tolta magát, és megkapaszkodott a korlátban. Cliff ekkor ért vissza, és segítségként odanyújtotta a karját, de Ted megrázta a fejét.

- Menni fog egyedül – sziszegte, és végigküzdötte magát a kétméteres távon.

Végig mellette haladtunk, és amikor a végén izzadtan, könnyes szemmel felnézett, láttam a büszkeséget a szemében.

΅΅΅΅΅΅΅΅

A műszakom vége rohamosan közeledett, de Ted még mindig aludt, az anyja, és a többiek már elmentek, nem akarták felkelteni. Megígértem az anyjának, hogy mielőtt végzek, megfürdetem a fiát. Azt mondta, Ted csak nekem engedi, hogy fürdessem, sem az anyja, sem az éjszakás nővérek nem nyúlhatnak hozzá. Halványan elmosolyodtam ettől a hírtől, de nem hagytam, hogy ez bármiféle reményt keltsen bennem.

Volt még fél órám, halkan beléptem a szobába, és az ágyhoz mentem. Békésen aludt, de látszott, hogy a mai nap kimerítette. Annyira kisfiús volt most az arca, szerettem volna megcirógatni, és puszit adni a homlokára, de nem mertem, így csak megigazítottam a takaróját, és végigsimítottam a karján. Amikor a kezéhez értem, hirtelen megfogta.

- Szia, nővérke! Ugye nem marad el a napi fürdetés? – motyogta álmosan.

Mosolyogni kezdtem, és a szemébe néztem.

- Ezért vagyok itt.

- Akkor hajrá! – túrt a hajába, aztán megrázta a fejét. – Le kéne vágni, túl hosszú.

- Azt nem vállalom – simítottam ki egy tincset a homlokából, de hirtelen visszarántottam a kezem, amikor a pillantásunk összefonódott. – Bocs – suttogtam.

- Ne butáskodj! – nevette el magát, de ő is zavarba jött.

- Hozom a vizet – sietve a mosdóhoz léptem, megtöltöttem a lavórt, fogtam a szappant, a törlőkendőt, és visszamentem. Elhúztam a paravánt, hogy ne tárjam közszemlére Ted minden kincsét, majd remegő kézzel nekiláttam a mosdatásnak.

Fentről haladtam lefelé, de most valahogy sokkal inkább zavarban voltam, mint máskor. Nem tudtam az okát, csak éreztem, hogy ma valami más. Talán, ahogy nézett. Sosem vette ki a kezemből a kendőt, mindig hagyta, hogy végezzem a munkám, azt mondta, ez is része az ellátásnak. Most viszont az arcát, és a nyakát ő maga mosta meg, aztán levette a pólót, Ahogy áthúzta a fején, megfeszültek az izmai, és nekem nyelnem kellett, hogy ne nyögjek fel az ámulattól. Az a pár hét kihagyás, amit az ágyhoz kötöttség okozott, már egyáltalán nem látszott, sőt, mivel a kezével segítette magát az edzésen, a felsőteste elképesztő sebességgel nyerte vissza eredeti fizikumát.

Zavart mosollyal töröltem le a hátát, és amikor visszafeküdt a párnára, széttárt karral várta a folytatást. Erre végre elnevettem magam, és kissé lenyugodva mosdattam tovább.

Aztán beszélni kezdett, mindenféléről, ami csak eszébe jutott. A meccsekről, a srácokról az edzésen, Meganról, és Cliffről, hogy szerinte szép pár lennének. Erről engem is megkérdezett, de mivel nem ismertem őket túl jól, nem nyilatkoztam.

Kiöblítettem a kendőt, és most a lábához léptem, ahogy mosdattam, hirtelen úgy éreztem, muszáj megtennem valamit, és megcsikiztem a talpát. Felnevetett, és elrántotta. Egymásra néztünk, mosolyogva felvontam a szemöldököm, és az ujjam hegyével cirógatni kezdtem a lábszárát, lassan haladva fölfelé.

- Ezt érzed? – kérdeztem, amikor a térdéhez értem.

Mosolyogva bólintott, de amikor feljebb haladtam, szétolvadt a mosoly, és szomorú tekintettel megrázta a fejét.

- Csak idő kérdése – biztattam. – Ne keseredj el!

Biccentett, de elfordult, és kinézett az ablakon. Gyengéd mozdulatokkal mosdattam végig a lábait, aztán az ágyékához értem. Felemeltem a férfiasságát, hogy jobban hozzáférjek, közben pedig az arcát figyeltem.

- Semmi?

Megrázta a fejét, és a karjával eltakarta a szemét, ahogy a kendővel megtörölgettem, döbbenten vettem észre, hogy a férfiassága életre kel, és megkeményedik a kezemben. Felnéztem az arcára, de mozdulatlanul feküdt, semmi jelét nem adta, hogy érezné, vagy reagálna a dologra. Finoman végigsimítottam a selymesen, bársonyos, ugyanakkor kőkemény testrészen, és megborzongtam. Csodálatos volt, ha lehet ilyet mondani, és én úgy éreztem, akarom. Becézni akartam, rásimulni, elérni, hogy újra érezze, és újra harcra kész férfiként csábítson vele. Magabiztosan, ahogy egy ilyen kaliberű focistához illik.

Nem vettem észre, hogy mikor fordult vissza, de a hangja furcsán érdes volt.

- Végzett, nővérke? Kicsit fázom.

Ijedten engedtem el, és gyorsan betakartam.

- I-igen. – hebegtem, és elindultam, hogy kiöntsem a vizet.

- Hé, April!

Pipacs piros lehettem, ahogy visszafordultam felé, mert elmosolyodott.

- Ne mondd, hogy nem láttál még ilyet?

- Hogyne láttam volna, minden nap.

- Tényleg? Ilyen mutatós szerszámot?

Ha lehet, még jobban elvörösödtem, és menekülni szerettem volna, de megint megállított.

- April, kérhetek valamit?

- Mit szeretnél?

- Felmenni a tetőre.

- Az veszélyes, lezuhanhatsz – feleltem. – Az orvosok nem engedik, hogy a súlyos sérültek odafent bóklásszanak.

- Attól félnek, hogy leugrunk?

- Gondolom, ez is benne van – vontam meg a vállam.

- Én nem akarok leugrani, csak szeretném látni a csillagokat, és szívni egy kis friss levegőt. Ha veled megyek, nem szólhatnak. Különben is, a "sportverdámmal" mennék. A műszakod mindjárt lejár, ha nem sietsz, megkérhetlek erre a szívességre?

Nemet akartam mondani, azt, hogy fontos dolgom van, de ahogy rám nézett, képtelen voltam hazudni neki.

- Tényleg csak ezért szeretnél felmenni?

- Igen, gondolom, jót tenne a depressziómnak, a pszichodoki úgyis azt mondja, hogy nagyon meg vagyok zuhanva.

- Most az érzéseimre akarsz hatni? – kérdeztem, és halványan elmosolyodtam.

- Ha muszáj, de jobban örülnék, ha nem kéne ilyen eszközhöz folyamodnom.

- Nem kell. Átadlak az éjszakás nővérnek, átöltözöm, és jövök.

- Mi lenne, ha azt mondanám, hogy nem akarom az éjszakást, hanem téged?

- Valószínűleg egy héten belül melletted feküdnék végkimerültséggel.

- Azt élvezném, leszámítva a kimerültség részét.

Zavartan elnevettem magam, felé intettem, és kimentem a szobából.

Ilyen gyorsan még sosem készültem el, megbeszéltem Serenával a sétadolgot is, bár ő nem repdesett az ötlettől.

- Nehogy valami baj történjen! Tudod, mit mondanak az orvosok az ilyen lelkiállapotban lévő betegekről.

- Ott leszek vele, és kerekesszékben lesz, nem tolom ki a széléig, egyedül meg nem tud odamenni. Vigyázok rá, megígérem, de viszem a vészjelzőt is, ha ne adj isten mégis történne valami.

- Rendben, de ne maradjatok túl sokáig, ma a tábornok az éjszakás.

- Uhh, rendben, igyekszem rövidre fogni. Köszi.

Nem akartam a tető széléig menni, bár a közel méteres védőkorlát úgysem engedte volna, hogy baj érje Tedet, hacsak nem próbál erőből ütközni vele, de úgy tűnt, ehhez nem sok kedve van.

Ahogy felértünk, alaposan betakargattam, nehogy megfázzon, ő pedig végig engem figyelt, az arcán titokzatos mosoly bujkált, amitől zavarba jöttem, de igyekeztem elrejteni. Egy ideig nem beszéltünk csak az eget kémleltük, de végül Ted nem bírta tovább.

- Mit szól a barátod, hogy itt lógsz velem?

- Semmit, nincs barátom – vontam meg a vállam, és kicsit előredőltem a szék támláján.

- Hogyhogy? – ahogy hátranézett a szeme kíváncsian csillogott.

- A suliban nem voltam túl népszerű, és amióta dolgozom, nem jut időm ilyenekre.

- Ne! Sosem jártál még senkivel?

Egyértelműen kihallottam a döbbenetet a hangjából, amitől elnevettem magam.

- Tetszett volna, ha ilyen nyuszi lennék, igaz? Persze, hogy volt barátom, csak nem működött a dolog, és lecserélt. Az viszont tény, hogy nem sok időm marad a pasikra a munka mellett.

- Pedig egy ilyen lány, mint te, nem maradhat parlagon.

Felegyenesedtem, és arrébb léptem.

- Nem kell megjátszanod a jófiút, Ted.

- Milyen jófiút?

- Aki elhiteti velem, hogy jó nő vagyok. – a hangom élesebb volt, mint szerettem volna.

- Oké, mi is pontosan a bajod? – kérdezte, és türelmetlenül a kerékhez nyúlt, hogy utánam induljon.

- Nézz rám! – mutattam végig magamon. – Kövér vagyok, nyúzott, és a sportostól nagyon messze állok. Meg sem közelítem az ideális csajokat, akikre a jó pasik buknak.

- Akkor most figyelj rám, Miss Önutálat! – nem emelte fel a hangját, de határozott volt, és ez meglepett. – Ha valakinek van oka gyűlölni magát, az én vagyok. A kripli, akit délután lehordtál a sárga földig. Mikor néztél tükörbe úgy igazán?

- Reggel? – vontam fel a szemöldököm, nem értettem, mire akar kilyukadni?

- Akkor cseréld le, mert hamis képet mutat! Az életben nem láttam még ilyen bársonyosan zöld szemeket, ilyen kedves, mindig mosolygós arcot.

- Mintha azt mondtad volna, hogy komor vagyok.

- Hazudtam. Akkor is vidámnak tűnsz, amikor pedig tudom, hogy legszívesebben sírnál, mert a doki, vagy a főnővér leszid. Örökké sürögsz, és a legjobbat hozod ki mindenkiből. A betegek gyorsabban gyógyulnak, ha csak a közelükben vagy. Ne mondd nekem, hogy ez nem számít, ez belülről jön, amit a smink, meg a plasztikázott cickók meg sem közelítenek.

- De a pasik akkor is a sminkelt plasztikokra buknak, nem az ilyen dagi…

- Fogd be! – most rám kiáltott.

Megszeppenve hallgattam el.

- Gyere ide! – felém nyújtotta a kezét, én pedig félve odaléptem.

Amikor az ölébe vont, el akartam húzódni, de nem engedte, hanem szorosan a derekam köré fonta a karját.

- April, a te szépséged belülről jön. Hidd el, én sokkal jobban értékelném, mint Shaffront… ha az enyém lennél.

Elakadt a lélegzetem.

- De nem akarom, hogy azt hidd, csak azért mondom ezt, mert beteg vagyok, te meg a nővér, aki ápol. Nem is azért, mert úgysem tudok kezdeni veled semmit. Tényleg szeretném, ha megértenéd, hogy szép vagy.

- Miért mondasz nekem ilyeneket? – kérdeztem, és próbáltam lenyelni a gombócot a torkomból.

- Mert már többször láttam, milyen szomorúan nézed a csajokat, amikor bejönnek hozzám. Nem kell alábecsülnöd magad. Nem szabad alábecsülnöd magad, ugyanolyan értékes, ha nem értékesebb vagy, mint ők. Ígérd meg, hogy nem emészted magad ilyen butaságon.

Aprót biccentettem, és mélyet sóhajtottam, mielőtt a szemébe néztem. Jobb kézzel felnyúlt, és könnyedén a fülem mögé simította a hajam. Olyan mozdulat volt, ami után azt vártam, hogy talán megcsókol, de ehelyett, zavartan elfordult.

- Te is megígérsz nekem valamit? – kérdeztem halkan. Visszanézett, és kérdőn figyelt. – Ne add fel! Szépen gyógyulsz, és egyre jobban mennek a feladatok. Napról napra erősebb vagy, meg fogsz gyógyulni.

Elmosolyodott, megfogta a kezem, és az arcához húzta.

- Látod, erről beszélek, máris jobb a kedvem.

Másodpercekig csak bámultuk egymást, pislogni sem mertem, annyira meglepett a köztünk kialakuló közelség.

- A francba! – suttogta, és elfordult.

- Mi a baj? – kérdeztem, és ujjaimmal megcirógattam az arccsontját.

- Az, hogy egy kripli vagyok, aki semmit sem érez. – hátrahajtotta a fejét, és lehunyt szemmel mélyet sóhajtott. – Visszaviszel? Nem szeretném, ha bajba kerülnél miattam.

- Persze – motyogtam.

Nem mondhatnám, hogy szívesen, de visszatoltam Tedet a szobájába. Amikor leemeltem róla a takarót, mindketten döbbenten meredtünk az ölére. Aztán gyorsan elkaptam a fejem, és igyekeztem minél gyorsabban besegíteni az ágyába, közben ügyeltem rá, hogy véletlenül se érjek meredező férfiasságához. Már betakartam, amikor végre megszólalt:

- Az agyam nagyon akarja – a hangja alig volt több suttogásnál.

- Ez jó jel, a testi funkcióid működnek. Lassan az érzékeid is helyreállnak.

- Akkor biztos megkereslek – sóhajtott, és halvány mosolyra húzódott a szája.

- Ne hitegess! Akkor Shaffront fogod megkeresni, és ezzel te is tisztában vagy – feleltem, és választ nem várva magára hagytam a szobában.

Egy kis betekintés Ted fejébe:

Reggel korán ébredtem a sustorgásra. Kábán pislogtam a srácokra, akik körbefogták az ágyamat.

- Hello, hétalvó! – vigyorgott Sean. – Hasadra süt a nap.

- Hello – motyogtam. – Mit kerestek itt? Hogy jutottatok be?

- Ügyesen – válaszolt Mark. – Serena nővér nagyon segítőkész volt, miután adtam neki két jegyet az edzőtáborba. Mondtam, hogy megleshet minket, erre ő rögtön beengedett. Gondoltuk, megnézünk, mielőtt megyünk a dolgunkra.

- Aha. Miért Serena? April nincs bent?

- Ki az az April? – lepődött meg Mark.

- A nővér, akit az apja külön kért mellé – válaszolt helyettem Sean.

- Hűha! És dögös a kicsike? Remélem, apád tudja, mitől gyógyulsz gyorsan – vigyorgott Mark.

- Nem hiszem, hogy jelen állapotomban az foglalkoztatna, hogy megdöngessem a nővért – mondtam epésen. – Amúgy pedig kedves lány, nem az a fajta, aki után megfordulsz, de van benne valami.

- Ennyi, nagyon leadtál a macsóból.

- Most nem vagyok a legjobb formámban, ha nem vetted volna észre.

- De a nővérke azért van, hogy ellásson, és leápoljon. Megdolgozta már a fegyvert? – vigyorgott Mark, bennem pedig felment a pumpa.

- Ember, azt se érzem, ha hugyoznom kell. Szerinted?

- Oké-oké, vettem. De mesélj már a kicsikéről!

- Mit kéne mesélnem, ő az ápolóm, ennyi.

- Haver, teljesen kiakasztasz. Itt van Serena, ő dögös, elvinném pár körre, te meg rá se nézel, és itt van ez a titokzatos April-nővér, nem mondasz róla semmit, és előadod a szerzetest.

- Ő az ápolóm, mindennap megfürdet, oké? Elég ennyi?

Sean kivételével mind röhögni kezdtek, aztán Mark a vállamra csapott.

- Ez az ember, nem csalódtam benned.

Ekkor kinyílt a szoba ajtaja, nekem pedig leesett az állam, ahogy a belépőnek is.

- Jó reggelt, uraim! – szólalt meg halkan April. – Ted, Sean!

- Hello, szépségem! – feleltem, Sean is köszönt neki, de a többiek döbbenten meredtek rá.

April már nővérköpenyben volt, de most másképp állt rajta, mintha szorosabbra fogta volna a derekánál, a haja a szokásos konty helyett szabadon omlott a hátára, és most láttam a lágy hullámokat, amiket eddig szigorúan elrejtett, ahogy közelebb ért, észrevettem, hogy finoman sminkelt is. Épp csak alig, de én láttam a különbséget.

Kecses mozdulattal, megkerülte a srácokat, ahogy odalépett az ágyhoz, és elővette a lázmérőt.

- Muszáj? – kérdeztem, miközben bociszemeket meresztettem rá.

- Reggeli rutin, nyelv alá. Öt perc, és jövök vissza. Uraim, ha megkérhetem önöket, távozzanak, különben, ha a doktor úr itt találja magukat, hatalmas botrány lesz. Délután Ted örömmel látja önöket. Sean, ez rád is vonatkozik.

- Igenis, April – tisztelgett Sean, és még rá is kacsintott, mielőtt a lány kilépett az ajtón.

- Ez a csaj az? Róla áradozol? – nyögte Mark. – Ez egy tank. Láttad a zsírpárnáit?

- April egy kedves lány…

- Ne mondd nekem, hogy ha választhatsz, márpedig választhatsz egy dögös szurkolócsajt, akkor ezt a Tonnadonnát választod helyette.

- Ne beszélj így róla, nem is ismered – sziszegtem.

- Őt nem, és nem is szeretném megismerni. Téged viszont ismerlek, neked nem ilyen nő kell. Hívd fel Shaffront, biztos kibékül veled. Tudod, hogy csak megijedt ettől az egésztől.

- Ja, megijedt attól, hogy elveszti a csődört, akin lovagolhat. Mark, megkérhetlek, hogy húzz el?

- Ja, de gondold át, amit mondtam!

A srácok felálltak, és elindultak, Sean, aki eddig némán ült, most utánuk szólt.

- Csak hogy képben legyél, lehet, hogy April nem épp egy modellalkat, de sokkal több van benne, mint Shaffronban.

- Vettem észre, – széles karmozdulattal jelezte, mire gondol, ahogy "lerajzolta" maga előtt egy testes nő képét – gyertek srácok! Menjünk, nem akarok elkésni. Sean, te nem jössz? Az edző már így is kiakadt rád.

- De máris megyek – sóhajtott, és felállt. – Vigyázz magadra, haver!

Kezet fogtunk, én pedig dühös arccal néztem a többiek után.

- Én is ilyen voltam régebben? Ennyire gusztustalanul bántam az ilyen lányokkal?

- Mit mondjak, hogy egy hős lovag voltál? – kérdezte.

- A francba!

- Hé, Aprillel nem vagy ilyen, látom.

- Nem is tudnék ilyen lenni.

- Ted, azt ugye tudod, hogy ez a változás rajta, kinek szól?

Csak bólintani tudtam.

- Ne játssz vele!

- Nem játszom – felnéztem Sean szemébe, aki elmosolyodott, és mielőtt elment, vállon veregetett.

- Délután lehet, hogy benézek Cliffel.

- Oké – sóhajtottam, és a számba tettem a lázmérőt.

April

Butaság volt tudom, de megálltam a félig nyitott ajtó előtt. Hallottam, hogy beszélnek rólam a csapattársai, vagyis csak az egyik, de az is épp elég volt. Mit is vártam? Épp ezt nem akartam, elhinni, hogy érdekelhetek egy ilyen pasit. Erre mit csinálok? Kirittyentem magam, mint valami olcsó kis liba.

Letörten mentem vissza a nővérpulthoz.

- Serena, lenne még öt perced? Feltűzöm a hajam.

- Persze, nem gond. De miért akarod feltűzni, sokkal jobban áll így.

- Zavar, belelóg mindenbe.

Serena vállat vont, és visszafordult a polchoz. Épp a táskámban kotorásztam a csatokért, amikor hallottam magam mögött a lépteket. Aztán valaki gúnyosan felhorkant. Megfordultam, és még pont elkaptam Mark pillantását, ahogy végigmér.

- Hölgyem, nem kéne ennyire kidobni ezt a sok mindent, anélkül is látszik, mennyi van belőle.

Dermedten álltam, képtelen voltam reagálni, ahogy a többiekkel együtt röhögve elsétáltak a folyosón.

A könnyek marták a szemem, amikor Sean odaért, de nem akartam, hogy észrevegye:

- Hé, Sean! Hogy vagy? – köszöntöttem, és felvarázsoltam a szokásos műmosolyt.

A férfi szó nélkül mellém lépett, és átölelt. Néhány másodperc elteltével aztán elhúzódott.

- Feldobtad Ted napját, azokkal meg – intett a fejével a távozók után – ne foglalkozz, babuci! Csak nagy a pofájuk. Ma kifejezetten gyönyörű vagy, és ezt ő is észrevette.

Zavartan biccentettem.

- Mennem kell – suttogtam. – Kezdődik a műszakom, és mindjárt itt az orvos a vizitre.

- Rendben, de ne felejtsd el, amit mondtam. Ne hagyd, hogy néhány sekélyes alak elvegye a kedved.

Megint mosolyogni kezdtem, és saját megdöbbenésemre felnyújtóztam, és puszit nyomtam Sean arcára.

- Köszönöm.

Ted elkerekedő szemmel meredt rám, amikor beléptem a szobába, kivette a lázmérőt a szájából:

- Hová tűntek a hullámok?

- Tedd vissza a lázmérőt! – mondtam közömbösen, de megragadta a kezem.

- Bontsd ki a hajad!

- Zavar a munkában.

- Csak azért jöttél be úgy, hogy felizgass? Mert sikerült.

- Reggel elaludtam, nem volt időm feltűzni – hazudtam.

- April, mi a baj?

- Nincs baj – mosolyogtam rá.

- Látom, a sírás határán állsz.

Elrántottam a kezem, és dühösen néztem rá.

- Komolyan élvezitek ezt a játékot?

- Milyen játékot, April?

- Tegnap előadod, hogy beindultál rám, ma meg a haveroddal a földbe döngöltetsz. Hányszor játszottátok már el ezt?

- Miről beszélsz?

- Hallottam, amit a haverod mondott rólam, miután kimentem a szobából.

- Miért hallgatod ki mások beszélgetését? – dobta vissza a saját szavaimat, úgy éreztem, arcul köp.

- Beszélek a főnővérrel, nem tudlak tovább ápolni – mondtam ridegen, és kirobogtam a szobából.

Ted

Tényleg megtette, még anyámmal is beszélt, nem tudom, mit mondott neki, de nem az igazi okot, különben anya kitekeri a nyakam, az biztos. Annyira került, hogy még csak nem is láttam, csak a kezelésen, de ott is távolról, mert megkérte azt a Jones nevű tagot, hogy a másik beteggel foglalkozhasson.

- Mi történt köztetek? – kérdezte egyik nap Cliff, egy héttel a vitánk után.

- Összekaptunk, és nem hajlandó meghallgatni – vontam meg a vállam flegmán, és megkapaszkodtam a korlátba, hogy felhúzzam magam.

- Gondolom, nem olyasmi, mint ami köztünk volt Megannel.

- Ember, ti együtt jártok, mi el se jutunk oda. Ez a csaj egy két lábon járó önutálat. Próbáltam elmondani neki, hogy nem csúnya, és hogy kedves, erre jött Mark, és belerondított. Ez a liba meg inkább neki hisz.

- Több évnyi önbizalomhiányt nem fogsz pár szóval eloszlatni, legyél türelmes vele. Meg fogja érteni, hogy tetszik neked.

- Csak nem tudom, ezt akarom-e, bárkit megkaphatok, érted? Bárkit. Erre én egy ilyen lányt akarok befűzni.

Ahogy felé néztem, ő épp minket bámult, de elkapta a fejét.

- Akkor hajrá, szerezz meg mindenki mást! – bökött a vállamba Cliff.

A mozdulattól kibillentem az egyensúlyomból, és a két korlát közt előrebuktam, Cliff nem tudott utánam kapni, mert a másik oldalon állt, de April, épp akkor ment el mellettünk. Ösztönösen kapott utánam, és megtartott, bár láttam, hogy megroggyan a súlyom alatt.

- Jól vagy? – kérdezte aggódva, ahogy lassan leengedett a földre.

- Most már igen – feleltem halkan, mosolyogva.

- Mi ilyen vicces?

- Végre szóba állsz velem.

- Ez csak munka, nem akarom, hogy újra megsérülj-ön, Mr. Hendry.

Hidegzuhanyként értek az utolsó szavai.

- April, beszéljük ezt meg, kérlek!

- Nincs mit megbeszélnünk. Ön a beteg, én pedig az ápoló. Maradjunk meg ennél, akkor nem lesz gond. - Felállt, ránézett Cliffre – Segítenél, egyedül nem tudom felemelni.

A barátom zavartan közénk lépett, és egy szó nélkül felhúzott, mire körülnéztem, April már a terem másik végében volt.

΅΅΅΅΅΅΅΅

April

- April, Mr. Hendry megmakacsolta magát, azt akarja, hogy te vidd be a szobájába – lépett mellém a kezelés végén Jones.

- Mintha olyan sokat tehetne, ha más tolja a kocsiját. – sóhajtottam, de már elindultam felé.

- Befékezte, és nem hajlandó kiengedni.

- Kezd nagyon magára találni az úr – motyogtam, mire Jones elnevette magát.

- Az biztos, a hét végén lehet, hogy hazaengedik, úgy tűnik, már meggyógyult. A kezelésekre be tud járni, de már minden eredménye negatív.

- Igen, hallottam. – közben odaértünk. – Nos, Mr. Hendry, jól hallom, hogy rosszalkodik? Szabad így viselkedni az ápolójával?

- Nekem te vagy az ápolóm – nézett fel a szemembe, de most nem hatott meg a kérlelő tekintet. Megkerültem a széket, és megfogtam a karokat. – Mehetünk, uram?

- Uram? Ezt egy másik helyzetben szívesebben hallanám a szádból. Kipróbálhatnánk egyszer, mit gondolsz?

- Engedje fel a féket Mr. Hendry! Így nem tudom tolni.

Mélyet sóhajtott, kioldotta a zárat, és elindultunk. Már félúton jártunk, amikor hirtelen rácsapott a fékre, én pedig nekicsapódtam a szék támlájának.

- Aú! Ted, mit művelsz?

- Beszélj velem! – nyögte, és hátra ejtette a fejét, hogy a szemembe nézhessen. – Kérlek, ne nézz levegőnek!

- Nem nézlek levegőnek, te is egy beteg vagy, így is bánok veled.

- Én nem csak egy beteg vagyok! – csattant fel elég hangosan, hogy a folyosón elhaladó orvos felénk forduljon.

- Valami gond van, Mr. Hendry? – kérdezte.

- Nem, semmi nincs, a nővérke csak félreértette, amit mondtam neki.

- Értem – biccentett az orvos, de közben szúrós szemmel meredt rám.

- Ezért elő fognak venni – sziszegtem, miután eltűnt a szemünk elől. – Ezt akartad elérni? Kösz!

- Majd beszélek vele, hogy minden rendben van – vonta meg a vállát. – Hol is tartottunk? Ja, igen! Szóval én nem csak egy beteg vagyok, hanem a te ápoltad, akkor is, ha kerülsz.

- Sokat képzelsz magadról – sóhajtottam, és betoltam az ajtón, és megállítottam a széket az ágy lábánál.

Megkerültem, és eligazítottam a párnát, meg a takarót, hogy átsegíthessem Tedet, de ő megelőzött, és az ágy végébe kapaszkodva felállt. Ösztönösen mosolyogni kezdtem, amiért már ilyen jó állapotban van. Odaléptem, és a karom nyújtottam, hogy segítsek neki, de ő ahelyett, hogy elindult volna, magához rántott.

- Azt akarom, hogy segíts nekem otthon! – suttogta elfúló hangon.

- Nem tudok másodállást vállalni a kórház mellett – motyogtam halkan. – És nem tudom, akarnám-e egyáltalán.

- Miért állsz ellen? Engem hibáztatsz azért, amiket Mark mondott? Próbáltalak megvédeni.

- De nem eléggé – sóhajtottam. – Tudom, hogy igazából szégyellnéd, ha ilyen barátnőd lenne – a szájára tettem az ujjam, mert szólni akart. – Hidd el, teljesen megértem, melléd egy karcsú, sportos lány illik, nem egy ilyen, mint én. Jól estek a szavaid, de tudom, hogy nem voltak igazak. Nem haragszom, csak kérlek, ne fokozd azzal, hogy tovább hitegetsz!

A csókja egyszerre volt gyengéd, és határozott, a derekamnál fogva tartott, vagy kapaszkodott belém, nem is tudom, de nem is érdekelt. Ami minden figyelmemet lekötötte, az az érzéki érintés volt, ahogy az ajka az enyémnek feszült, a lágy erőszak, ahogy a nyelvével próbált utat törni, és amikor engedtem, éreztem a hatalmas sóhajt felszakadni a mellkasából. Lassan engedte el a számat, a homlokát az enyémhez támasztotta.

- Elhiszed, ha azt mondom, hogy nem hitegetlek? Ne menekülj már előlem, kérlek!

- Ennek semmi értelme, Ted. Csak azért vagy ilyen, mert a szurkolócsajok elkerülnek, amint meggyógyulsz, megint körülötted fognak legyeskedni, és én már nem foglak érdekelni.

- Mi az, hogy nem fogsz érdekelni? Szerinted ez a csók is azért volt, mert annyira nem érdekelsz? Ha nem érdekelnél, akkor kaptál volna egy puszit az orrodra, és kész. Vedd már észre, mit akarok tőled, te kis buta! – felsóhajtott, és szorosan magához ölelt.

Remegni kezdtem az érintésétől, egyszerre volt feszes, és lágy, védelmező, és birtokló. Teljesen összezavart, szerettem volna hinni neki, de annyira nehéz volt. Elég volt csak ránéznem a kettőnk közti különbözőségekre. Felemeltem az arcom, és a szemébe néztem.

- Te ezt nem érted – fakadtam ki. – Kinek kell egy ilyen dagadt, lestrapált ápolónő? És ne mondd, hogy nem azért foglalkozol velem, mert annyira számítok. Nincs más! Csak erről van szó. Túl kevés vagyok neked – folytattam halkabban. – Ne akarj belerángatni olyasmibe, amit nem gondolsz igazán komolyan! Nem neked fog fájni a végén, hanem nekem.

- Tudod, mi a te nagy bajod? Hogy nem szereted magad. Tanuld meg elfogadni azt, aki vagy, és akkor mások közeledését is értékelni tudod. Csak így tudod majd elhinni, hogy kellhetsz valakinek.

Óvatosan elhátráltam, és a karjánál fogva az ágyhoz támogattam. Ő csak a fejét rázta, és szomorúan bámult rám. Amikor kiléptem a szobából, hallottam, hogy valami csattan, lopva visszanéztem, és láttam, hogy a pohara a földön gurul, a tea szétfröcsögött a padlón, Ted pedig a tenyerébe temeti az arcát.

΅΅΅΅΅΅΅΅

Eljött ez a nap is, a nővérek szomorkás mosollyal kísérték ki Tedet az osztályról. Az utolsó héten még jobban igyekeztem elkerülni őt, már így is sok fájdalmat okozott a közelsége, nem akartam továbbfokozni. Pont akkor értem be, amikor az utolsó nővér is kapott tőle egy puszit, nem a szájára, aztán még visszaintett a többiek felé, majd felnézett Cliffre, aki a kerekesszéket tolta.

Odaléptem hozzájuk.

- Hát itt a vége – mosolyogtam le rá. – Meggyógyultál.

- Olyasmi – motyogta, de nem nézett közvetlenül a szemembe.

Zavartan álltam egy pillanatig, aztán előrenyújtottam a kezem. Döbbenten emelte rám a pillantását, mire elnevettem magam, lehajoltam, és adtam neki egy puszit.

Azonnal reagált, megragadta a tarkómat, és az ajkához húzta a számat. Nem volt durva, sem szenvedélyes, inkább vágyakozó, és gyors, talán más észre sem vette.

- Ne hidd, hogy ennyivel megúszod! – suttogta, de közben Cliff tolni kezdte. Felegyenesedtem, és arrébb akartam lépni, de Ted keze bilincsként szorította a csuklómat, és húzott magával.

Kint, a kórház előtt aztán elvette az anyjától a mankókat, és többé-kevésbe egyedül álló helyzetbe küzdötte magát. Egymásra néztünk, és ekkor végre elmosolyodott:

- Köszönök mindent April! Nélküled sokkal nehezebb lett volna. Amúgy még találkozunk, a kezeléseken.

- Így van – feleltem félénken.

- Remélem, megtalálod önmagad, hogy más is megtalálhasson. Én rád találtam, de ellöktél – egészen a fülemhez hajolt, hogy csak én halljam a szavait. – Már hetek óta éreztem mindent, amikor fürdettél, imádtam a kezed. Csak azt akartam, hogy felfogd, mennyit jelentesz nekem. Sajnos nem jött össze. Ezen gondolkozz el, Szépségem!

Kaptam egy puszit az orromra, aztán Cliff segítségével beült a kocsiba.

΅΅΅΅΅΅΅΅

Amikor Serena elhívott az edzésre, először nemet akartam mondani, már így is elég feszélyezett volt a légkör a kezeléseken. Ted mindig próbálkozott. Nem nyomulósan, de mindig volt egy apró gesztus, egy kedves mosoly, egy lopott simogatás, szigorúan olyan testrészen, ami nem volt kellemetlen. Próbáltam hinni neki, és közben döntöttem, amikor az beosztásom engedte, eljártam edzeni. Nem volt könnyű, nagyon nem, de csak az első pár órát szenvedtem át, utána egyre könnyebb lett, és amikor egy számmal kisebb nővérköpenyt kellett kérnem, az kifejezetten feltornázta az eltökéltségemet. Nem tudom, Ted észrevette-e, de nem is ez számított, én jobban éreztem magam. Úgy éreztem, ha ő képes elfogadni ezt az énemet, akkor nekem, ha elfogadni nem tudom, változtatnom kell, és ezt úgy, hogy az Ted számára csak jót jelentsen. Nem bátorítottam, de nem is húzódtam el a közeledése elől, és úgy éreztem, valami sokkal tartalmasabb kötelék szövődik köztünk egy könnyed viszonynál, bár ezt még nem mertem elhinni.

Így hát most itt álltunk az edzőpálya lelátóján, és figyeltük a játékosokat. Ted még nem kezdhette el a gyakorlást, de már kijárt a fiúkhoz, hogy együtt legyen velük, és támogassa őket a jelenlétével. Ma viszont még nem érkezett meg. Csendesen álltam a korlátnál, nem akartam feltűnni senkinek, főleg Marknak nem, aki a támadófal tagjaként pont az orrunk előtt edzett. Serena persze igyekezett felhívni magára a figyelmet, de úgy tűnt, egyvalakire összpontosít. Az a valaki hirtelen felénk nézett, és mosolyogni kezdett, a következő szünetben pedig odaszaladt hozzánk.

- Hello, lányok! Hát eljöttetek? Már azt hittem, sosem váltjátok be azokat a jegyeket.

- Sean? – néztem rá meglepődve. – Hát pozíciót váltottál?

- Jobb vagyok offensive guardnak[1], mint védőnek, legalábbis az edző szerint.

- Mázlid van, hogy nem járt le a szerződésed – lépett mellé Mark, aztán felénk nézett. – Serena nővér? Hát eljött! Nagyon örülök. Hogy telnek a napjai a kórházban, most, hogy a szívtipró távozott?

- Nem különösebben izgatott a jelenléte… engem legalábbis. – nevetett Serena, és fél szemmel rám pillantott.

Szerettem volna elsüllyedni, amikor Mark felismert.

- Elhozta Miss Röfit is? Minek, csak rontja az összképet.

- Mark! – mordult rá Sean, de a másik nem zavartatta magát.

- Hé, Shaffron! Gyere már ide! – intett a szurkolócsapat felé. 

Amikor a lány odaért, látványosan rám mutatott. – Ismered a kórház királynőjét? Aki elcsábítja a gyanútlan focistákat? Tudtad, hogy rá cserélt le Ted?

- Erre a dagi libára? – alaposan végigmért, aztán felhorkant. – Mit érdekel engem, találtam Tednél sokkal jobbat.

- Ha jól emlékszem, te dobtad Tedet, amikor azt hitted, nem gyógyul meg. Úgyhogy ne játszd itt a sértett drámakirálynőt – mondtam csendesen, de meghallotta, és szikrázó szemekkel meredt rám.

- Te meg úgy gondoltad, hogy lecsapsz rá, amíg sérülékeny? Remélem, hamar észhez tér és pattint. Hozzá nem egy ilyen töltött galamb való.

- Azt majd én eldöntöm, ki való hozzám.

Ted

Egyszerre fordultak felém, de én csak Aprilt láttam, ahogy könny csillan a szemében, mert észrevette, hogy többen kinevetik a jelzők miatt, amiket Shaffron, és Mark aggattak rá. De igazából nem ez tűnt fel, hanem ahogy kinézett. Feltűnt, hogy fogyott pár kilót, de az az otromba nővérruha mindent eltakart, amit érdemes lett volna észrevenni, most viszont egy szűk farmer, és egy lezser pulcsi volt rajta, nekem pedig azonnal szaporábbá vált a pulzusom.

Kicsit elfordult, és észrevétlenül megtörölte a szemét, hogy aztán újra rám emelje azokat a zöld kristályokat.

- Ted? Most komolyan? Egy ilyen nő kell neked? – kérdezte Shaffron, és fintorogva végigmérte Aprilt.

- Milyen nő? – vágtam vissza. – Olyan, aki nem pakoltat magába szilikont, hogy jobban nézzen ki? Olyan, aki természetesen szép, és kedves, akit az sem érdekelt volna, ha béna maradok? – felnéztem a lányra, aki félszegen állt a lelátón, és most fülig pirult. – Igen April, volt, aki felvilágosított erről.

Láttam, hogy Sean felé fordul, aki most zavartan lehajtotta a fejét.

- De hát ez a csaj egy víziló! – nyögte kétségbeesve Shaffron.

Elszakadt a cérna, lassan odabicegtem, óvatosan lavíroztam a mankóval, míg végül ott álltam előtte. A jobb kezemmel elengedtem a támaszomat, és alaposan megmarkoltam a mellét.

- Mintha a focilabdát fogdosnám – aztán April felé fordultam. – Nyugi szépségem, nem foglak mindenki előtt tapizni, de az biztos, hogy sokkal inkább teszem veled, mint vele.

- Menj te a francba! – sziszegte Mark, és meglökött. – Mit fogdosod a barátnőmet?

- Ne lökdöss! – mordultam hátra.

- Miért mi lesz? – nevetett fel kárörvendőn.

Nem gondolkoztam, nem érdekelt, hogy eltiltást kaphatok, ez a jelen állapotomban nem izgatott egy cseppet sem. Alaposan behúztam neki, amitől elterült a földön.

A közönség felhördült, és most végre felfogtam, hogy kamerák kattognak, vakuk villannak, és mindenki felénk rohan.

Nem érdekelt.

Odaléptem a korláthoz, átnyúltam fölötte, és átöleltem April derekát:

- Nem fogok átmászni, lejössz?

Bólintott, és kicsit esetlenül ugyan, de átverekedte magát a kerítésen. Ahogy átért, azonnal szorosan magamhoz húztam.

- Nem tudok tovább várni rád. Azt hittem, ennyi idő elég lesz, de nem kapsz többet. Majd én megtanítalak arra, hogy szeresd magad – suttogtam a fülébe, majd forrón megcsókoltam.

Rémlett, hogy még több kattogást hallok, és még több villanást érzékelek a lehunyt szemhéjam mögül, de nem foglalkoztam velük. A nő, akiért bármit megtettem volna, most a karomban volt, és végre önfeledten csókolt, félelmek nélkül gyönyörűen.

---

[1] Offensive guard – támadó falember, a támadóknál a center jobbján/balján áll fel