8. fejezet

Anita:

A laptop előtt ültem az ágy szélén, és a mailjeimet néztem át. Anya vállalta, hogy néhány napig vigyáz Jake-re, aminek most örültem, Karen idegesítően önálló akart lenni, így jobbnak láttam, ha odaköltözöm, amíg jobban lesz.

- Ülj már le a fenekedre! – szóltam rá. – Így az életbe nem jön rendbe a lábad. Az orvos is megmondta, hogy legalább egy hétig pihentetned kell.

- De már nem fáj! – nyafogott.

- Persze, de ha nem tartod be az utasítást, akkor fog. Hidd el, van tapasztalatom. Nekem is kiment egyszer a bokám, és nem pihentettem rendesen, akkor ugyanígy viselkedtem, és most böjtölök miatta. Egy csomószor fáj, amikor egy kicsit is megerőltetem.

- Igen doktornéni! – morgolódott. – A WC-re azért kimehetek?

- Ha-ha! – visszafordultam a géphez.

Odakúszott mellém, és hanyattfeküdt.

- Mostanában annyira mufurc vagy – mondta.

- Tessék? – mormoltam, de közben egy értesítést néztem éppen.

- Megint depis vagy.

- Ja, persze!

- Hahó, itt vagy? Hozzád beszélek. – oldalba bökött.

- Jaj, ne haragudj, csak kaptam egy értesítést a társasági oldalról. Valami „Ismeretlen hódoló” bejelölt.

- „Ismeretlen hódoló”? – kérdezte, és felkönyökölt.

- Aha. Ilyen megnevezést még sosem láttam. Gondolod, hogy ez a felhasználó neve?

- Nem tudom, nézd meg, ki az!

Fintorogva néztem rá.

- Nem szeretem az ilyet – mondtam elgondolkozva.

- Jaj, ne legyél már ennyire nyuszi. Mit veszíthetsz? Legfeljebb elutasítod.

Úgy néztem rá, hogy nevetni kezdett, és mire észbe kaptam, megnyomta a gombot.

- Na, jelentkezz be! Kíváncsi vagyok a hódolódra – kacarászott. – És ne nézz már ilyen anyátlanul!

- Piszok idegesítő tudsz lenni – mondtam.

- Te meg nyuszi vagy. Hogy akarsz pasit szerezni, ha megijedsz egy bejelöléstől is?

Bejelentkeztem, és megkerestem a hódolót, döbbenten nyögtem fel:

- Ez nem lehet!

- Hoppá! – vigyorgott Karen. – Tűztáncos? Ez egy tök szuper nickname.

- Ez nem nickname – suttogtam. – Ő Matthew.

- Mi van? Biztos vagy benne? Nyisd meg a fényképét.

- A Tűztáncos Matthew indián neve. Száz százalék, hogy ő az. Hogy talált meg?

- Szerintem keresett – nevetgélt tovább Karen, és megnyitotta a képet – Elég egyértelmű. Jelöld vissza!

- Nem.

- De miért?

Lefogta a kezem, mielőtt az „elutasít” gombra klikkelhettem volna.

- Nincs értelme. Egyáltalán, mit akarhat tőlem? – nyöszörögtem.

- Na, akkor most figyelj rám Anita Hanson! Már L.A.-ben is mondtam neked, hogy Matthew többet akar tőled egy éjszakánál, de te hajthatatlan voltál. Aztán hazajöttünk, és…

- És én lezártam a dolgot.

- Nem, Anita! Nem zártad le, csak ezzel áltatod magad! Amióta visszajöttünk, te nem vagy itt igazán.

- Dehogynem! Miről beszélsz?

- Arról, Nit, hogy megint depis vagy! Pont, mint amikor Aaron… – emelte fel a hangját.

- Nem vagyok depis, és ne hívj Nit-nek! – vágtam közbe. – Senki nem hívott így, csak apám.

- És Matthew. Te pedig imádtad!

- Nem…

- És amióta itthon vagy igenis depis vagy. A szíved ott maradt.

- Hülyeség!

A kurzort az „elutasít” gombra irányítottam. Karen továbbra is fogta a kezem.

- Ne szalaszd el Anita! Adj neki egy esélyt! – kért csendesen.

- Karen…

- Csak jelöld vissza, abban nincs semmi rossz! Érdekel, hogy mi lehet vele. Tudom, hogy izgat, hogy mi történt a diszkóval. Láttam az újságcikket a könyvedben.

- Kutattál a cuccaim közt? – néztem rá döbbenten.

- Nem, csak amikor elaludtál olvasás közben, kicsúszott a lapok közül, és megláttam. Nem őrizgetnéd, ha nem érdekelne.

Sóhajtottam, és megnyomtam a „megerősítést”.

- Valami azt súgja, hogy ezt megbánom – suttogtam.

- Nekem pedig azt súgja az ösztönöm, hogy csak egy dolgot veszíthetsz: a magányt.

Elgyötörten néztem rá, Karen pedig most már szívből kacagott:

- Istenem, téged kolostorba kéne zárni! Hogy lehetsz ennyire mulya?

- Mégis milyen legyek? A pasi ezerötszáz mérföldnyire lakik, mi lehet ebből?

- Szerelem? Költözés? – nézett rám.

- Kizárt, hogy L.A.-be költözzek – mondtam határozottan.

- Akkor ő költözik – felelt egyszerűen.

- Persze, negyvenévesen majd mindent felad értem. Ébresztő, nem ő a mesebeli herceg.

- Miért? Csak mert nem szőke, és nincs fehér lova?

- Hát, lova akár lehetne is – nevettem el magam.

- Bolond! Nézd, fent van a chaten.

- Nem izgat.

- De azért válaszolsz neki, ugye? – mutatott a felnyíló ablakra:

„Hello, Nit! Annyira örülök, hogy rád találtam. Hogy vagy? Hiányzol!”

Megszeppenve néztem a gépre.

- Honnan tudja, hogy bejelentkeztem?

- Automatikusan beléptél a chatre. És azt látja.

- De hogyan? ÁÁÁÁÁ! Utálom, hogy nem értek ehhez a vacakhoz.

- Majd korrepetállak – vígasztalt Karen. – De most válaszolj neki!

- Nem. Nem merek. Inkább kilépek.

- Azzal megsérted, és tartozol neki ennyivel.

- Nem is.

- De is. És én most kimegyek a mosdóba, ha megengedi a doktornéni. Úgyhogy nyugodtan beszélj vele!

Csak ültem, és kábán meredtem a monitorra, aztán lassan a billentyű fölé emeltem a kezem:

„Szia, Matthew! Én remekül vagyok. Veled mi a helyzet?”

Rövid szünet után jött a válasz:

„Minden rendben, csak hiányzol.”

„A diszkóval is? Olvastam az újságcikket. Az a Jeff rendesen befűtött neked.”

„Nem vészes, csak vagdalkozik. Teljesen alaptalanok a vádjai, hamarosan lezárjuk a dolgot.”

„Ennek örülök.”

„Mi van Veled, Nit? Hogy vagy mostanában?”

„Remekül, dolgozom, élem az életem.”

„Miért vagy ennyire távolságtartó?”

Az ujjaim megálltak a billentyűk fölött, mit írjak erre? Már megmondtam neki, hogy nem akarok semmit.

„Mit vársz tőlem?” – kérdeztem.

„Azt hittem, egy kicsit örülni fogsz nekem.”

Még így is kiéreztem a csalódottságát.

„Fáradt vagyok, mennem kell.”

„Várj, Nit! Ne menj még! Annyira jó, hogy megtaláltalak.”

„Matthew, mennem kell. Majd még keressük egymást.”

Karen visszaért, és én idegesen fordultam felé:

- Hogy kell kilépni erről a szarról?

- Mi van? – nézett rám.

- Csak mutasd!

Megmutatta, és én gyorsan kiléptem.

- Mi történt? – kérdezte. – Miért sírsz?

- Nem sí… – ekkor éreztem meg a könnyeket, amik az arcomon csorogtak. – Én ezt nem akarom, ennek nincs értelme, ez a pasi túl messze van, túl sok nekem! Annyira más világban él, én képtelen lennék igazodni hozzá!

A végén már zokogtam.

- Anita! Gyere ide! – Karen mellém mászott, és átölelt. – Nem kell így lennie! Ne legyél már ennyire makacs! Csak egy kicsit kell tenned érte, és boldog lehetsz.

- Nem tudhatod, ahogy én sem. Nem is ismerem őt, csak pár nap volt, és direkt nem beszéltünk magunkról. Csak annyit tudok róla, hogy isteni szerető, de ez nem elég.

- Jaj, istenem! Anita, miért zárkózol el ennyire mindentől? Mitől félsz?

- Nem tudom, hogy akarom-e azt, hogy valaki betolakodjon az életünkbe. Jake-el már olyan jól berendezkedtünk, megvannak a szokásaink, minden tökéletesen működik, és boldog vagyok.

- Boldog! Ezt te sem mondod komolyan. Csak belenyugodtál ebbe az állapotba, de az nem boldogság, hogy alárendeled magad egy nyolcéves fiúnak.

- Ő a fiam, Aaron fia. – néztem fel.

- És ez feljogosítja arra, hogy kisajátítson?

- Nem sajátít ki.

- Dehogynem. Te már csak Jake-t nézed, azt, hogy neki mi a jó. A te vágyaidra ki figyel? Ugyanúgy megérdemled a boldogságot, mint bárki más, sőt, jobban! Ne ásd el magad!

- De nem Matthew a megfelelő…

- Honnan tudod? Meg sem próbálod megismerni. Esélyt sem adsz neki. Talán pont ő az, akire szükséged van, talán ő lehet a nagy ő. Tudom, neked Aaron volt az – mondta gyorsan, amikor kinyitottam a számat. – De nem hiszed, hogy az ember életében nem csak egy nagy szerelem lehet? Annyian élünk a földön, én nem hiszem, hogy a lelkednek csak egy párja lenne. Keresd meg azt, aki újra felébreszthet, aki boldoggá tehet! Talán pont Matthew az!

- Nem tudom – motyogtam.

- Te félsz – simogatta meg az arcom. – Félsz újra szeretni. De hidd el, ami Aaronnal történt, az nem fog megismétlődni, ilyen nincs! Engedd őt a közeledbe, engedd, hogy megismerjen, és szeressen!

- És ha csalódok benne? Ha fájni fog?

- Ennyi kockázat kell! Ha nem próbálkozol, nem találhatsz rá a boldogságra.

Megtöröltem az arcom.

- Jó, majd beszélek még vele – próbáltam határozottnak látszani.

- Ez az csajszi!  - ölelt át. – Most gyere, segíts megfürödni!

Vigyorogva belekapaszkodott a karomba.

Jake álmosan kóválygott a szobába.

- Anya, mit csinálsz?

- Csak megnézek pár dolgot a gépen. Feküdj le, mindjárt megyek!

- Jó, csak siess!

Rámosolyogtam, aztán visszafordultam a géphez. Az utazási iroda remek lehetőségeket kínált. A lányokkal megbeszéltük, hogy a pénznyereményt nem fogjuk okos dologba fektetni. Mind a négyünknek szüksége volt egy jó alapos pihenésre, ezért elhatároztuk, hogy valóra váltjuk az álmunkat. Régi vágyunk volt eljutni Egyiptomba, és ezt most megtehettük. A keresést rám bízták, mivel én Jake-t is vinni akartam, és azt mondták, hogy olyan helyet keressek, ahol ő is jól érezheti magát.

A társasági oldalt napok óta kerültem, féltem újra beszélni vele, nem tudtam volna, mit mondani, és az ostromától pedig rettegtem. De most kénytelen voltam bejelentkezni, mert meg akartam nézni valamit a szállodával kapcsolatosan. Azt még mindig nem tudtam – Karen direkt nem mondta el – hogy miként kerüljem el, hogy automatikusan rákapcsolódjak a chatre.

Igyekeztem minél gyorsabban elintézni, de úgy tűnt Matthew-nak van egy figyelő programja, és amint bejelentkeztem, máris keresett:

„Szia, Nit! Rég jártál erre, csak nincs baj?”

„Szia! Minden rendben, csak nagyon elfoglalt voltam.”

Direkt nem érdeklődtem a hogyléte felől, de nem tudtam kivédeni a kérdését:

„Hogy vagy mostanában?”

„Csak úgy a szokásos módon.”

„Találtál valakit?”

Micsoda kérdés ez? – döbbentem meg.

„Nem! Ez hogy jutott eszedbe?”

„Csak mert annyira eltűntél? Azt hittem, mással vagy elfoglalva.”

„Nem értem, ez téged miért zavarna?”

Egy ideig vártam, de nem jött válasz, láttam, hogy még nem jelentkezett ki, talán sikerült megbántanom, és hirtelen úgy éreztem, ezt nem kellett volna.

„Itt vagy még?” – írtam. – „Nem, nincs senkim, nem keresgélek. Időm se lenne, meg amúgy is…”

„Amúgy? Hogy?” – kérdezte.

„Sehogy! Mennem kell!”

„Miért menekülsz mindig, ha igazán beszélgetni kezdhetnénk?”

„Nem menekülök, csak fáradt vagyok.” – próbáltam úgy fogalmazni, hogy ne sértsem meg.

„Jól jön, hogy nem láthatlak, igaz? Azt írhatsz, amit akarsz. Nit, találkozni akarok veled!”

„Ez hülyeség! Mégis hogyan?”

„Lesz néhány szabad napom az ünnepek alatt, meglátogatnálak.”

„Az ünnepeket az apámnál töltöm. Már megbeszéltem vele.”

„Nem mondhatnád le?”

„Apámat hónapok óta nem láttam. Nem fog menni, bocs.”

„Értem, de azért összehozhatjuk valamikor?”

„Persze, de most mennem kell, tényleg. Nálunk már későbbre jár, álmos vagyok. Ne haragudj! Jó éjszakát!”

„ Jó éjszakát! Hiányzol!”

Kilépett, és én is gyorsan követtem a példáját. Remegett a kezem, nem értettem, miért zaklat fel ennyire. Nem tagadom, jól esett, hogy ennyire keres, és találkozni akar, de tisztában voltam azzal, hogy ilyen távolságból nem fog működni a dolog. És én már így is nehezen álltam ellent neki, ha hagyom, hogy még mélyebben belemásszunk, akkor csak fájni fog. Nem akartam újabb fájdalmat. Nem akartam megint elveszíteni olyasvalakit, aki fontos lehet. Ő inkább ne legyen az enyém, minthogy fél év, vagy egy év múlva azt mondja, hogy megunta az utazgatást, és fejezzük be.

Kikapcsoltam a gépet, és bementem Jake szobájába.

- Idebújsz mellém? – kérdezte álmosan.

- Persze – lefeküdtem, betakartam magunkat, és pár perc múlva már nem emlékeztem semmire.

Matt:

Néztem sötét képernyőt, hallottam lentről az R’n’B teremből felszűrődő hangokat, és az ujjammal az asztalon doboltam.

Miért utasít el? Nem akarom elhinni, hogy ennyire közömbös. Amikor azt írta, hogy nem kéne, hogy zavarjon, ha mással van, akkor úgy éreztem a gyomrom kiugrik a helyéről, és utána mentegetőzött. Miért? Sosem értettem a nőket. Ha akar valamit, akkor miért ódzkodik tőle? A távolság nem lehet akadály, mondtam, hogy én odamegyek. Jaj, Nit? Mit akarsz? Akarsz engem, vagy én képzelgek, mert már annyira akarok valakit magam mellett?

Felálltam, összeszedtem a holmimat, és elindultam haza. Eszembe jutott, hogy még mindig nem intéztem semmit asztalügyben, és mosolyra húzódott a szám. Ahányszor ránéztem a törött márványlapra, Nit arca jelent meg előttem, ahogy a szenvedélytől elvakultan nyög a fülembe, remegő keze, ahogy belém kapaszkodik, sötét óaranyszín haja, ahogy fölém borul, és beborít bódító illatával. Vajon milyen parfümöt használ? Legközelebb megkérdezem, talán egyszer meglephetem vele.

Makacs voltam, egyre inkább éreztem, hogy kell nekem ez a nő, már csak azért is, mert ennyire ellenkezik. Ez nem szerelem, de a vadászösztönöm hajt, és azt el kell ismernem, hogy Nit érdekel, sokkal jobban, mint eddig bárki más. Van benne valami, ami vonz hozzá, és amit ki kell derítenem. A közelében akarok lenni, bár nem tűnt egy védtelen kislánynak, de valami miatt mégis ezt éreztem. Amikor szóba került az előző kapcsolata, bezárkózott, vajon milyen trauma érte őt, hogy ennyire bezárkózott utána. Reméltem, hogy nem a férfi bántotta őt, de ha mégis, megkeresem, és ellátom a baját…

Istenem! Miket gondolok, nem is ismerem őt, nem várhatom el, hogy megossza velem a gondjait, de ezt szerettem volna.

Megráztam a fejem, és beültem a kocsiba. Bekapcsoltam a rádiót, és megszólalt a kedvenc bandám egyik új száma, a szöveget hallgatva megint eszembe jutott, hogy mennyire nem akarom elveszíteni ezt a nőt. Mosolyogva indítottam, és eldöntöttem, hogy nem adom fel.

Anita:

Reggel a telefon csöngésére ébredtem, korán volt még, de a hang annyira követelőző volt, hogy muszáj volt felvennem:

- Tessék? – motyogtam álmosan.

- Jó reggelt! Elnézést a korai zavarásért. Daniel Chien vagyok. Én voltam, aki segített nemrég a barátnőjének, amikor kificamodott a bokája.

- Igen? – értetlenül pislogtam. Miért keres engem ez az orvos.

- Karen most hívott, beviszem a kórházba kivizsgálásra, elég rosszul érzi magát. Remélhetőleg nem komoly, de jobb, ha megnézünk mindent. Ő kért, hogy szóljak magának.

- Oké, köszönöm. A Szent Ferencbe viszi? Utánamegyek, de mi van vele?

- Ahogy elnézem, influenza, de a csúnyább fajta. Biztos, ami biztos, jobb ha látja szakorvos.

- Értem, mondja meg neki, hogy szólok bent, azzal ne legyen gondja, elviszem a fiamat az anyámhoz, és már megyek is utána.

- Rendben, és kösz – mondta a férfi, és letette a telefont.

Gyorsan lezuhanyoztam, addig még hagytam Jake-t aludni, aztán felkeltettem, és amíg összekészült, csináltam neki egy szendvicset, és felhívtam anyámat, hogy hamarabb viszem át.

- Kicsim, elkészültél? – kiabáltam ki a konyhából.

- Igen, itt vagyok – lépett be.

- Jól van. Gyere, sietnünk kell, majd útközben megeheted a szendvicset.

- Miért sietünk? – kérdezte.

- Keresztanyus megbetegedett, most hívott a doktor bácsi. Átmegyek hozzá, és segítek neki.

- Nagyon beteg? – a hangjából aggodalom csengett.

- Nem, kicsim, csak nagyon megfázott, de szeretnék segíteni neki. Most biztos nem fog tudni bevásárolni, pihennie kell.

- Mondd meg neki, hogy gyógyuljon meg! Vele akarom nézni a tűzijátékot.

- Jó megmondom, de július 4-ike még egy hét, addig biztosan rendbe jön.

- Oké, igyon sok teát, és pihenjen! – mondta komolyan. – Nekem is mindig azt kell, neki is segíteni fog.

- Persze megmondom. Na, gyere, induljunk, a nagyi már vár.

9. fejezet

A forgalmas főúton lavíroztam, Jake már izgatottan fészkelődött a gyerekülésben, még Karen sem tudta megnyugtatni.

- Miért nem alhatok nagyapánál? – kérdezte sokadszorra.

- Azért kicsim, mert nagyapa ma éjjel szolgálatban lesz, és csak reggel ér haza – mondtam vagy húszadszorra. – Mi holnap délelőtt még megnézzük a felvonulást, és az ünnepséget. Majd délután a lányokkal együtt megyünk. A meccset már együtt nézhetitek.

- Szuper! – kiáltott fel. – Remélem, nyerünk, és jól elverjük a Los Angeles-i majmokat.

- Ne beszélj így Jake! – szóltam rá, de magamban jót derültem rajta. – Neked se esne jól, ha majomnak neveznének.

- Jó, igaz, de azért nem fogsz nekik szurkolni, ugye?

- Mit képzelsz? A Los Angeles-i majmoknak? – nevettem el magam.

- Pontosan! – szállt be Karen is. – Tulsa a legjobb!

Összepacsiztak Jake-el, és hangosan kacagtak. Aztán énekelni kezdték a csapat indulóját, amibe én is beszálltam, és amikor megérkeztünk Karenhez, kifulladva szálltunk ki.

- Maradj csak! Én ezt elintézem – nézett hátra a csomagokra, ahogy kikászálódtunk, és becsuktuk az ajtót.

- Ugyan, korán van még. Segítek előkészíteni a húst – léptem mellé. – Amúgy is meg akarom tanulni.

- Oké, bár még én is most próbálom először.

- Akkor összehozzuk kettecskén – nevettem el magam.

Bementünk, Jake bevette magát a nappaliba, és leragadt a tévé előtt.

- Nem akarsz olvasni inkább? – kérdeztem, miközben lepakoltam a frissen vásárolt hozzávalókat.

- Most megy a kedvenc sorozatom – szólt hátra sem nézve.

- Hagyd már szegényt, egész évben úgyis nyúzod a tanulással. – szólt Karen, és kihúzott a konyhába.

Nekiláttunk, és elkészítettük a páclét, aztán beleforgattuk a bordát, Karen gondosan elcsomagolta, és utána a többi hozzávalót készítettük össze, hogy reggel ne kelljen húzni az időt a pakolással.

- Jól van – nyújtóztam, amikor elkészültünk. – Akkor mi megyünk, reggel itt vagyunk nyolcra. Jake!

- Még tíz perc, anya! – nyafogott.

- Nyugi! Ülj le, ha már bejöttél, akkor ne siess olyan nagyon!

Huncutul nézett rám, és én kezdtem gyanítani, hogy nem fogok örülni a kérdésének.

- Mi van a lovagoddal?

- Semmi – feleltem kurtán.

- Nem is beszéltél vele azóta?

Megráztam a fejem, és egy apró szakadást kezdtem piszkálni a terítőn.

- Anita!

- Tessék?

- Néha úgy érzem, én vagyok harminckettő, nem te. Olyan vagy, mint egy tizenéves csitri, aki csak álmodozik, de nem meri megvalósítani az álmait.

- Nem Matthew-ról álmodom.

- Oh, persze! Én pedig a francia király felesége vagyok. Ébresztő! Ismerlek egy ideje, és tudom milyen szoktál lenni. Ráadásul tudom, milyen, ha valaki szerelmes.

- Nem vagyok szerelmes! – csattantam fel.

- Akkor minek neveznéd azt, hogy naphosszat bambulva ülsz, amikor a vendégeid arcát masszírozod? Olyan ábrándos az arcod, a szemed pedig olyan messzire téved. A vak is látja, hogy lélekben máshol jársz. Miért nem ismered be végre? Matthew befészkelte magát a szívedbe.

- Nem. – mondtam halkan, de kezdtem gyanítani, hogy van igazság a barátnőm szavaiban.

Amióta visszajöttünk Los Angeles-ből, nem tudom kiverni Matthew-t a fejemből, és ráadásul az álmaimba is egyre gyakrabban beférkőzik. Tényleg gyakran fordult elő, hogy napközben arról képzelegtem, hogy nyílik a szalon ajtaja, és belép rajta, hol pólóban, farmerral, hol pedig elegáns öltönyben, de mindig mosolyogva lazán lobogó hajjal közeledik felém, és én csak arra vágyom, hogy a karjába vonjon, és szenvedélyesen megcsókoljon.

Nagyot nyeltem, és a szoba felé fordultam:

- Jake!

- Mindjárt, anya, pár perc!

- Gyagyás vagy, tudod? – fogta meg a kezem Karen. – Miért nem hagyod, hogy megismerkedjetek?

- Mert ha csalódnom kellene benne, az nagyon fájna – néztem rá. – Ő az a férfi, akit el tudnék képzelni magam mellett, de nem merek hinni benne.

- Anita, már így sem tudod elfelejteni, akkor nem mindegy?

- Nem, mert még nem másztam bele annyira, hogy ne tudjak túljutni rajta.

- Jaj, anyóca! Nehéz eset vagy.

- Tudom – nevettem el magam.

Jake kisompolygott a szobából, és gyanakodva nézett ránk:

- Miről beszéltek? – kérdezte.

- Olyasmiről, amibe belepuhulna az orrod, ha beleütnéd – feleltem, és megsimogattam a fejét. – Vége a sorozatnak? Mehetünk?

- Igen – mondta nehézkesen, és Karen-re nézett.

- Szeretnél itt aludni? – kérdezte a barátnőm.

- Anya, lehet?

Rájuk néztem, és nevetni kezdtem.

- Oké, legalább ki tudok takarítani. Reggel nyolcra itt vagyok értetek. Jó éjszakát, Jake! Karen!

- Jó éjt, anya!

Otthon körülnéztem az üres szobában, és fura érzésem volt. Jake nem először aludt Karen-nél, de most valahogy úgy tűnt, nélküle ijesztő a ház. Gyorsan bekapcsoltam a tévét, hogy elűzzem a csöndet, éppen híreket mondtak:

„És most egy kis bulvárhír: a nagy port kavart Los Angeles-i diszkóbotrány a végéhez közeledik. D.J.Star ügyvédje elmondta riporterünknek, hogy Mr. Collins vádjai mind megbuktak, és valószínűleg a rágalmazás, és hitelrontás ügyében indított keresetük is győzelemmel végződik.

     ’Jeffrey Collins alaptalan vádaskodása csak arra volt jó, hogy saját magát járassa le – mondta egy fiatal férfi. – Én mindig is tudtam, hogy a diszkó feddhetetlen. Az a fazon már többször is megpróbált keresztbe tenni Matthew-nak, pedig ha valaki, akkor ő mindig nagyon odafigyelt arra, hogy soha ne kövessen el semmi szabálytalanságot. Számára mindig is a tiszta üzlet az első.’

Dylan Parker, D.J. Star asszisztense teljes vállszélességgel áll ki a főnöke mellett, de ebben az esetben minden oka megvan rá. A volt lemezlovas valóban feddhetetlennek tűnik az ügyben.

Paris Hilton újabb botrányba keveredett, ezúttal…”

A többi hír nem érdekelt, lassan felálltam a kanapéról – nem emlékeztem rá, hogy mikor ültem le – és miután egy zenecsatornára kapcsoltam, bekapcsoltam a számítógépet. Amíg felállt a rendszer dudorászva hallgattam a kedvenc bandám új számát. Szerettem, hogy az énekes írta a dalok szövegét, annyira költőien fogalmazott, és a legtöbb dalnak külön jelentése volt, mint ennek is. Bár ez kissé a Matthew-val kialakuló kapcsolatomra emlékeztetett. Ő pontosan így próbált a szívemhez férni, mint a dalban szereplő férfi a nőhöz. Megráztam a fejem, nem gondolhatok erre. Csak fájdalmat kapnék, ha hagynám magamat az érzelmeimtől befolyásolni.

Végre felállt a rendszer, és én azonnal beléptem a társasági oldalra, még mindig automatikusan bejelentkeztem a chat-re, de most nem zavart, pont ez kellett nekem:

„Szia, Matthew! Ott vagy?”

Nem kaptam választ, és nem tudtam, hogy ennek most örüljek, vagy inkább szomorkodjak. Azért üzenetben leírtam, amit akartam, így biztosan vissza tudja nézni.

„Szia! Most hallottam a hírekben, hogy szerencsésen alakul a dolog a diszkóval. Örülök neki, izgultam, hogy ne legyen gondod belőle. Látom, hogy most nem vagy gépközelben, de szerettem volna, hogy tudd.”

Nem akartam többet írni, hogy ne értse félre, de közben a gyomrom furán lesüllyedt. Nagyot nyeltem, hogy könnyebb legyen, és gyorsan kiléptem, mielőtt valami történt volna.

Kikapcsoltam a gépet, és Jake szobájába mentem, hogy felvegyem a harcot a rendetlenséggel. Ilyenkor éreztem, hogy hiányzik az apai szigor, sokszor belefáradtam, hogy megküzdjek a fiammal a rendrakást illetően, és inkább ráhagytam a dolgot, bár tudtam, hogy ezzel csak elrontom őt. Szerencsére most csak egy pár játék-katona hevert a szőnyegen, és az ágyát kellett összepakolnom. Gyorsan végeztem, utána a konyhát, és a nappalit is rendbe tettem, és még egészen emberi időben ágyba kerültem.

Az álom azonban csak kerülgetett. Egy szívfájdítóan kedves indián személyében jött, és nem engedte, hogy a megnyugtató alvás elragadjon. Végül már minden porcikám bizsergett, és sajgott, annyira vágytam az érintésére. Fel kellett kelnem, és egy kiadós hideg zuhany csökkentette az érzést, de ezután is csak kimerült, zavaros álomba sikerült merülnöm, és még itt is kísértett a harcos, aki a szívemet akarta…

Matt:

Vigyorogva léptem az irodába, még mindig éreztem a számban a pezsgő ízét. Andy a legfinomabbat bontotta fel, hogy megünnepeljük a győzelmet. Dylan még az én örökké pesszimista hangulatomat is felpörgette a nyilatkozatával. Persze már csak akkor nyilatkozott, miután a bíróság kihirdette az ítéletet, addig ő sem mert  duhajkodni, de most már megnyugodhattunk. Már csak az írásos végzést kell megvárnunk. Jeff ugyan fellebbezni akart, de az ügyvédje sietősen lebeszélte, mondván, hogy esélye sincs megnyerni az ügyet. A diszkó csak azért kapott elmarasztalást, hogy beengedték a kiskorút – ezért még várhatok egy kellemes bírságot –, de minden egyéb vádpontban ártatlannak nyilvánítottak minket.

Miután ma este végre újra kinyithattunk, örömmel tapasztaltam, hogy ez a pár hét kiesés, és a botrány egy cseppet sem számított. A törzsvendégeink szinte tolongtak, és láttam egy csomó új arcot is, akik valószínűleg a hírverésnek köszönhetően kíváncsiak voltak a helyre. Végül a bejáratnál álló ember mellé segítséget kellett hívnom, és csak ketten voltak képesek kordában tartani az embereket.

Boldog voltam, hogy nem kell megszorítanom az övet, nem jött volna jól, sem nekem, sem a srácaimnak. Nem szívesen küldtem volna el senkit.

Dylan már hazament, hogy készüljön a másnapi utazásra, a lenti dolgok mentek a maguk útján, igazából én is mehettem volna, de még rá akartam nézni a mailjeimre. Életre keltettem a gépet, és megint nyelnem kellett, ahogy megláttam Anita mosolygós arcát a háttérképen. Hogy hiányozhat ennyire valaki, akit alig ismerek? Senkinek nem vallottam be, még Dylan-nek sem, hogy milyen mély érzéseket hozott belőlem a felszínre. Az a tűz, ami éjszakánként felváltotta a nappali visszafogottságot, és az, hogy mennyire nem hajtott a pénzemre teljesen elég volt, hogy magával ragadjon, és az őrületbe kergessen. Tudtam, hogy vele nem égetném meg magam, ő képes lenne begyógyítani azt a sebet, amit Mary-anne ejtett rajtam. Persze fogalmam sem volt róla, hogy mindezt honnan veszem, de éreztem, és a megérzéseim sosem csaltak meg eddig.

Bekapcsoltam a levelezőt, és láttam, hogy a társasági oldalon üzent nekem valaki. Beléptem, és hangosan felszisszentem, amikor megláttam a nevét.

Villámgyorsan elolvastam a szűkszavú üzenetet, és úgy éreztem a lelkem a fellegekbe száll. Hiába volt visszafogott, ahogy a beszélgetéseink során is mindig, de ebből a három mondatból annyi aggódás sugárzott, hogy teljesen meghatódtam. Ezek szerint nem vagyok közömbös neki, ez jó érzéssel töltött el. Eddig is éreztem, hogy a szavai mást mondanak, mint amit valójában érez, de ez az üzenet most bizonyosságot nyújtott, és csak növelte az elhatározásomat, hogy megszerezzem őt.

Láttam, hogy már nem elérhető, de ez most nem zavart annyira, éreztem, hogy a következő nap szerencsém lesz, néha úgy éreztem magam, mint egy sámán – talán anyám ezért mondogatta mindig, hogy elpazarolom magam, ha csak a zenével foglalkozom, mert sokkal több van bennem.

Kikapcsoltam a gépet és felálltam, amikor megszólalt a mobilom. Meglepve láttam, hogy a nővérem az, délután beszéltem anyával, amikor megtudtuk az ítéletet, gondolom, elmondta neki is, talán csak gratulálni akart.

- Szia, Maddie! – köszöntem.

- Szia! Hallottam, mi volt, gratulálok. Mindig is tudtam, hogy az öcsikém nem lehet egy szélhámos – hallottam, hogy vigyorog a vonal végén.

- Még szép – kezdtem én is mosolyogni.

- Na, figyelj te tékozló fiú! Hazajössz holnap?

- Nem. Anyának már mondtam, hogy Dylan-ékkel töltöm az ünnepet.

- Komolyan, a barátaid fontosabbak, mint a családod?

- Zach a keresztfiam, és Dylan külön megkért, hogy én is legyek ott a meccsén – ez persze nem volt teljesen igaz, de a mikor elhívtak boldogan mondtam igent.

Amióta apám meghalt, nehezen viseltem a családi légkört. Nem mintha nem szerettem volna őket, de az ilyen családi összejövetelek végül mindig szomorúságba torkolltak, igazából egyikünk sem jutott túl apánk halálán. Hiába volt beteg, és tudtuk, mire számítsunk, a vég akkor is tragikusan fájdalmas volt mindnyájunk számára.

- Értem – felelt durcásan a nővérem.

- Figyelj, majd az ünnepek után elmegyek – fogadkoztam.

- Ja, úgy ahogy tavasszal – mordult fel.

- Akkor kapott el az influenza – mondtam.

- Jaj, szegény – éreztem a gúnyt a hangjából. – És ráadásul nem volt senki, aki ápolt volna.

- Mire akarsz kilyukadni, Maddie? – kérdeztem gyanakodva.

- Még mindig nincs senkid? Nem ártana már, legalább neked összejöhetne valami, Bran és te vagytok a kakkuktojások a családban. Nincs senki, aki továbbvigye a nevünket.

- Igen, nővérke. Igazad van. Azért, mert te és Tammy jól választottatok párt, most már mindig ezt kell hallgatnom?

- Bocs – visszakozott. – Csak szeretnélek már boldognak látni. Te sem vagy már húszéves, meg kellene állapodnod.

- Ezt bízd rám, oké! Egyszer épp elég volt, hogy megégettem magam.

- De ez nem nyomhatja rád a bélyegét. Azért, mert Mary-anne egy kurva volt, már bocs, a többi nő nem kell, hogy az legyen. Ráadásul te annyi nőt szedhetsz fel a diszkódban, amennyit csak akarsz.

- Hidd el, azok közül talán ha egy olyan lehet, aki nekem kell.

- Na, neked pont azt az egyet kell megtalálnod – vágta rá.

Már megtaláltam, csak ő nem akar engem. – gondoltam keserűen.

- Majd egyszer – mondtam inkább. – Na, nekem mennem kell, fáradt vagyok. Majd felhívlak, és megbeszéljük, hogy mikor menjek, oké?

- Oké, de ne hidd, hogy békén hagylak. Táncolni akarok az esküvődön, és nem járókerettel botladozni.

Elnevettem magam, és elköszöntem.

Gyorsan kikapcsoltam mindent, leszóltam Andy-nek, hogy elmentem, és már robogtam is a kocsihoz, hogy minél hamarabb hazaérjek.