Jó reggelt, és Kellemes Húsvétot Mindenkinek!

Az idő borongós, mintha a történtet fonalát követné. Nem árulok el többet, olvassátok el :)

B. F.

13. fejezet

Kimerülten, álmosan mosolyogva pihentek a tóparton. Tokalah az egyik pálma törzsének dőlt, szorosan a mellkasához húzta Ericát, aki ragaszkodva bújt hozzá, arcát a fiú vállgödrébe simította, és jólesően sóhajtott. Egyikük sem akart mozdulni. Még mindig úgy érezték, a testük összeolvadt, nem akarták, hogy bármi is közéjük kerüljön. Csak feküdtek csukott szemmel, egymás karjában, ebben az édeni nyugalomban, és elfeledkeztek mindenről.

Nem tudták, mennyi idő telhetett el, amikor lágy szellő söpört végig a parton, megborzongatva mindkettőjüket, és valami puhát sodort Erica arcába. A lány kuncogva nyúlt az arcához, és megfogta a csirketollat.

Tokalah gyengéden megszorította a kezét:

- Gyere! – suttogta.

Felálltak, és a parthoz léptek. A fiú előrenyújtotta összekulcsolt kezüket a víz fölé.

- Szabaduljunk meg a múlt démonától! – mondta, és kinyitotta a tenyerét. Erica követte a mozdulatot, és a toll lágyan lebegve a vízbe hullott.

Összeölelkezve figyelték, ahogy az áramlás elragadja, és elindul lefelé a folyón. Tokalah felsóhajtott:

- Most már nincs, ami emlékeztessen a csókodra. Találnom kell valami más megoldást, hogy ne felejtsem el – mondta huncut kötekedéssel.

- Én szívesen ajánlok egy módszert – nézett rá Erica.

- Erre számítottam – nevetett fel.

A lány megint elalélt az indián kellemesen selymes, vidám kacajától. Átjárta őket a megkönnyebbülés.

Tokalah felöltözött, aztán segített a lánynak, mert nehezen boldogult a tunikával.

Kézen fogva indultak vissza, Erica lábai remegtek. Félve nézett a fiúra:

- Mit fognak gondolni? – kérdezte nyugtalanul.

- Semmit. Most már tudják.

- De azt fogják hinni, hogy egy céda vagyok.

- Nem fogják. Megismertek már annyira.

- És Lansa?

- Még mindig félsz tőle? Nincs rá okod. Nem gondol rád úgy, és nem fog bántani.

- Remélem – suttogta a lány.

Tokalah bátorítóan átölelte:

- Ne félj!

- Nem fogják elmondani…?

- Nem, komolyan mondom, hogy nincs okod aggódni. Tiszteletben tartják a döntésünket.

Közben visszaértek a többiekhez, akik valóban nem tettek megjegyzést hirtelen távozásukra. Muraco kedves mosollyal figyelte őket, és amikor a lány ránézett, felé biccentett. Erica azonnal megnyugodott, és tudta, hogy valóban minden rendben van.

A vendégszárny árnyas oldalán ült, a fal mellé állított padon, szemét lehunyta, és hallgatta a délután neszeit. Az utóbbi napok a boldogság rózsaszín ködébe burkolóztak. A többiek folyamatosan segítettek, hogy a szülők semmire ne jöjjenek rá. Még Lansa is, pedig Erica rettegett, hogy a fiú leleplezi őket.

Örült, hogy Elsa nénit végre nem zavarta, ha könnyedebben öltözött fel. A világos blúz, és a könnyű szoknya most tökéletes volt. Nehezen viselte a meleget, nem emlékezett, mikor zavarta ennyire. Gyerekként mindig élvezte, New Orleansban pedig a párás levegő miatt másként hatott rá, de tudta, hogy ezt a száraz levegőt könnyebben kellene viselnie, és mégis napok óta úgy érezte, megsül, ha ki kell mennie a tűző napra.

Könnyű lépteket hallott, felnézett, és látta, ahogy Muraco közeledik felé.

- Leülhetek?

- Persze, gyere – mondta meglepve Erica. Muraco, még sosem kereste a társaságát.

- Látom, jól érzed itt magad.

- Igen, nagyon. – mosolygott a lány.

- Tudod, hogy meghódítottad Tokalah szívét? Egészen megváltozott, mióta itt vagy.

- Ezt hogy érted?

- Megfontoltabb lett, és ez jó, mert ha vissza akarja szerezni a törzset, és főnök akar lenni, akkor szüksége is van a komoly gondolkodásra. Bár, ha belegondolok, pont a felelőtlenségének köszönhető, hogy megismert.

- Én örülök, hogy felelőtlen volt, csak bár én ne lettem volna olyan gonosz.

- Ennek így kellett történnie. Meg volt írva. Ha akkor nem viselkedsz így, most nem lennétek együtt.

- És nem komolyodott volna meg? – kérdezte nevetve.

- Pontosan – mosolygott rá Muraco.

- Előbb-utóbb megtalálta volna azt a lányt, aki miatt érdemes.

- Ha nem megyünk a városba, akkor nem találkozik veled, úgyhogy esélye sem lett volna rá.

- Miről beszélsz? Nem vagyok én olyan különleges.

- De az vagy, pont ezért kellesz neki. Higgy nekem!

- Rendben – sóhajtott Erica. Szerette volna, ha másra terelik a szót. Zavarta, hogy a fiú ennyire nyíltan beszéli ki a kapcsolatukat. – Veled mi a helyzet? Megtaláltad már a szíved hölgyét?

- Igen, csak reménytelen.

- Miért, ki az?

Muraco hallgatott, lehunyta a szemét, és a fejét a falnak támasztotta.

- Na, nem! – csattant fel Erica. – Engem kibeszélsz, de te hallgatsz, ez nem járja!

- Nem beszéllek ki. Senkinek nem beszéltem rólatok.

- Tudom, ne haragudj!

- Nina – sóhajtott. – De ő már most a sámánt látja bennem. Nem a jelenben él, hanem a jövőben. Azt hiszi, hogy egyszer hatalmas sámán lesz belőlem, és akkor nem akarok majd asszonyt.

- És nem így van? – kérdezte Erica.

- A dédapám sámán volt. Szerinted megszülettem volna, ha nincs asszonya.

Erica nevetni kezdett, tisztában volt azzal, hogy a gyermekek nem attól születnek, hogy a szüleik házasok, de értette, mire gondolt a fiú.

- Szerintem beszélj Ninával, és tisztázzátok!

- Tudsz valamit? – nézett rá Muraco.

- Csak beszélj vele!

 A fiú vigyorogni kezdett.

- Köszönöm! – mondta sugárzó arccal, futó puszit lehelt Erica arcára. – Én most…

- Menj! – nevetett a lány.

Figyelte, ahogy a fiú halkan bekopog Lootah otthonának ajtaján, aztán izgatottan belép.

Mosolyogva hátradőlt, és rettentően meglepődött, amikor néhány pillanat múlva valaki megint leült mellé.

- Istenem! – nyögött fel, amikor felismerte Lansát. – Mi az? Most mind megtaláltok?

- Látom, velem még mindig nem békéltél meg. – nézett rá szúrósan a fiú.

- Nem erről van szó, csak mindig megrémítesz.

Lansa kajánul felnevetett.

- Alázzalak meg inkább? Ha már Tokah képtelen rá.

Erica ránézett, és a szemében félelem villant. A fiú állta a pillantását. A lány nagyot nyelt, de képtelen volt megszólalni.

- Ennyire nehéz kimondani? – kérdezte az indián. – Csak két szó.

- Bocsáss meg! – nyögte szinte hangtalanul, a torka kiszáradt, és alig tudott levegőt venni. Megint bevillant elé az álombeli kép, és remegni kezdett.

- Nem is volt olyan nehéz, igaz? Miért félsz tőlem ennyire?

- Nem tudom. Talán mert te annyira… indián vagy.

A fiú felnevetett:

- Tokalah-tól nem félsz?

- Először tőle is féltem – sóhajtotta a lány. – Csak ő valahogy… van benne valami, ami feledteti velem.

- Tőlem sem kell félned. Mellettetek állok, épp elég lesz kiállnotok a család elé. De ugye nem azért csinálod, hogy újra megalázd, mert akkor…

- Eszembe se jutna – mondta gyorsan Erica, és Lansa a hanghordozásából tudta, hogy igazat mond.

- Akkor minden rendben – kezdett mosolyogni. – Csodálom, hogy Tokah nincs most itt veled.

- Nap közben, bárki megláthatna minket? – nézett rá a lány.

Lansa kacagni kezdett.

- A tónál egyáltalán nem zavart. – Erica elpirult, és zavartan a pálmák felé nézett. – Bocs, nem akartalak zavarba hozni.

- Nem érdekes – motyogta a lány.

- Láttam, az előbb Muracoval beszéltél. Végre valakinek sikerült felnyitni a szemét.

- Tényleg nem vette észre, hogy Nina rajong érte?

- Muraco sok mindent lát, de néha a számára fontos dolgok rejtve maradnak előtte. Szerencsére, te most rávilágítottál egy ilyenre. Köszönettel tartoznak neked.

- Ugyan, azzal köszönik meg, ha valóban egymásra találnak.

- Most már nem lesz nehéz – mosolygott a fiú. – Gyere, menjünk! Tokah már biztosan felébredt, azt mondta ki akar menni lovagolni veled.

Lassan elindultak, és pont akkor értek a házhoz, amikor a fiú kijött. Meglepve nézte a kettőst, de amikor mosolyogva elváltak, az ő szeme is felragyogott.

- Kibékültetek? – kérdezte, amikor Erica felé fordult.

- Igen, végre – sóhajtotta a lány.

A kezét nyújtotta, de Tokalah alig észrevehetően megrázta a fejét. Jordan kilépett melléjük:

- Hogy érzed magad? – nézett Ericára. – Nem zavar a meleg?

- Az igazat megvallva zavar. Most nehezen viselem, talán csak túl meleg van.

- Igen, az lehet, az utóbbi napok szinte elviselhetetlenek. Nem hiszem, hogy jó ötlet most lovagolni.

- Lehet, hogy igazad van anyám – mondta Tokalah is. – Inkább menjünk a könyvtárba, Tuwa és a többiek is ott vannak. Kiernan zongorázik nekik, biztosan nekünk is tetszene.

Csatlakoztak a többiekhez, és a délután további részében a nevelőnő zongorajátékát hallgatták, a lányok kézimunkáztak, vagy olvastak. Tokalah Erica mellett ülve ugyanazt a könyvet olvasta, és amikor a többiek nem láthatták, titokban meg-megsimogatta a lányt, aki kedves mosollyal köszönte meg a gesztust.

Annyira belemerültek az elfoglaltságukba, hogy egyikük sem hallotta meg az udvarról érkező hangokat.

Örömteli kiabálás töltötte be a teret, ahogy John Hudson behajtott a kapun titokzatos vendégével.

Elsa nevetve szaladt eléjük, és szinte belerepült férje karjaiba:

- Istenem, John! Mi szél hozott erre? De jó, hogy eljöttél!

- Hiányoztál, drága Elsa! És vendéget hoztam – mutatott a kocsin ülő férfira, aki zavartan mosolyogva figyelte őket.

Közben a ház lakói is kijöttek a zsivajra. Tokalah Erica mögött lépkedett, ők jöttek utoljára, így senki nem láthatta, ahogy a fiú pajkosan csipkelődik a lánnyal.

Erica azonban döbbenettől elkerekedő szemmel torpant meg, amikor meglátta a bakon ülő alakot.

A napszítta, világosbarna hajú férfi kezdte összeszedni magát, nyeglén átvetette a lábait, és leugrott a porba. Szűkre szabott fekete nadrágja, erősen kiemelte lovagláshoz szokott, izmos combjait, a bőrcsizma porosan simult a lábszárához, a fehér bő szabású ing, és a lazán megkötött nyakkendő, bohém, nagyvilági, gazdag ficsúr jelleget kölcsönzött külsejének.

Égkék szemeivel a ház összesereglett népét kutatta, és amikor meglátta Ericát, szája elégedett mosolyra húzódott:

- Drága, Miss Greyson! Annyira örülök, hogy itt lehetek! – kiáltott Theodore, és futva megindult a megrökönyödött lány felé.

Nem vette észre a hirtelen beálló csendet, határozott léptekkel Ericához sietett, és forrón átölelte. Aztán meglátta a mögötte álló indiánt, és a kalapját, melyet addig a kezében szorongatott, egy laza mozdulattal felé dobta:

- Köszönöm, fiam!

Tokalah elkapta, és ugyanazzal a lendülettel visszahajította a férfinak:

- Szívesen, de nem vagyok a fiad! – keményen nézett farkasszemet az idegennel, aztán futó pillantást vetett Ericára, megfordult, és felrobogott a lépcsőn.

- Theodore – nyögte zavartan a lány. – Hogy kerül ide?

- Hisz Ön hívott Kedvesem! – lepődött meg a férfi.

- Én nem…

- Kerüljünk beljebb! – szólt közbe Jordan, aki látta, hogy a férfi még nincs tisztában, kinek a birtokára csöppent.

Bevezette a vendéget a szalonba, és miután megtörtént a bemutatás, és kényelembe helyezték magukat, próbált beszélgetést kezdeni, de a kínos csend mindenkire átragadt.

Végül John törte meg, amikor arról beszélt, hogy Elsa-nak és Ericának vissza kellene mennie a városba, már épp elég időt töltöttek a birtokon, és sokan hiányolják őket. Erica rémülten nézett rá, egyáltalán nem akart visszamenni, segélykérően pillantott Elsa nénire, de látta, hogy ő legalább annyira szeretne visszamenni, mint amennyire a férje hívja. Aztán Jordanra nézett, de az ő szeméből csak meglepett tanácstalanság sugárzott.

Ekkor lépett be Tukayoo, akin még látszottak a munka nyomai, leporolta koszos csizmáját a kalapjával, és nevetve felemelkedett. Theodore döbbenten figyelte az izmos indiánt, aki szintén meglepődött a látogatótól.

- Drágám! – szólt Jordan kedvesen. – Ismerkedj meg, Mr. Theodore Whitmore-al, New Orleansból. Theodore, ő itt a férjem Tukayoo.

- Üdvözlöm a birtokon, Mr. Whitmore – nyújtotta a kezét.

A férfi még mindig teljes némaságban fogadta, nem fogta fel, mi történik körülötte.

- Látom, meglepi, hogy indián vagyok – mosolygott kedvesen Tukayoo. – de remélem, nem rémült meg. Nincs rá oka.

- Nem, persze – hebegte a férfi, de látszott, hogy nem nyugtatják meg az indián szavai.

- Úgy vélem – szólalt meg John. – jobb, ha indulunk, ha meg sötétedés előtt vissza akarunk érni. Elsa, Erica?

- Ne! – nyögött fel a lány. – Nincs összecsomagolva a holmink.

- Igaza van John! – mondta Jordan is. – Ma már nem indulhatnak vissza! Veszélyes lenne. Szívesen látjuk önöket a házunkban, ahogy eddig Elsát és Ericát is. – közben lopva a férjére nézett, aki beleegyezően bólintott.

- Rendben – állt fel a békebíró. – Elsa, Kedves, menjünk a szállásotokra, és szedjük rendbe magunkat!

Mind fölálltak, csak Erica érezte úgy, hogy a szoba megfordul vele, és Tokalah nem volt mellette, hogy elkapja a szédelgő lányt. Helyette Theodore ölelte át a derekát, amitől undor futott végig a testén. A férfi izzadtságszaga taszította, és ahogy vizenyős kék szemeit az övébe fúrta, hányinger fogta el. Az előtérben kihúzta magát, és eltávolodott tőle. Bizonytalan léptekkel, lehorgasztott fejjel követte a nagynénjét. Nem látta a lépcsőforduló árnyékában álló pattanásig fesztült alakot. Tokalah legszívesebben Theodore torkának ugrott volna, aki úgy ölelte a szeretett lányt, mintha az övé lenne.

Miért jött ide? Mit akar Ericától? Hisz a lány elmondta, hogy számára semmit sem jelent ez a pojáca. Vagy hazudott neki? Lehet, hogy megint csak játszott vele? Zavart volt, nem tudta, mi játszódhat le most a lány fejében, amióta a férfi megérkezett, Tokalah nem ment a közelükbe. Félt, hogy elragadtatná magát, és olyasmit tenne, amivel szégyent hozna magára, a családjára, de legfőképp kivívná Erica gyűlöletét. Inkább csendben figyelt, és várta a megfelelő alkalmat, hogy letörölje ennek a ficsúrnak a mosolyát.

- Elsa néni, kérlek – könyörgött Erica öltözködés közben. – Nem maradhatnánk? Annyira jól érzem itt magam.

Fél órája jöttek át a szállásukra, és Elsa azonnal félrevonult a férjével. Szerencsére Erica vissza tudott vonulni, hogy elkészüljön a vacsorához. Egyáltalán nem volt kedve kettesben maradni Theodore-al.

- Erica. Nem élhetünk vissza a vendégszeretetükkel. Már így is rengeteget raboltunk el az idejükből.

- De Jordant és a családját egyáltalán nem zavarjuk. – erősködött a lány.

- Nem! A bácsikád azért jött, mert ideje hazamennünk, és én is szeretnék már otthon lenni.

- Elsa néni, könyörgöm, csak pár napot még.

- Erica, fejezd be! Ne viselkedj úgy, mint egy neveletlen csitri. John bátyád megmondta, mit akar, és mi követjük.

- De…

- Még egy szó, és büntetésre számíthatsz! – mondta ellentmondást nem tűrően az asszony. – Holnap reggel hazamegyünk.

Erica a könnyeivel küszködve öltözött. Dühösen rángatta a ruhát, amit a nagybátyja adott a kezébe.

- Muszáj ilyen kirívó holmit felvennem? – duzzogott, ahogy a tükör előtt állt.

Az óarany, hímzett selyem idegesítően idegennek tűnt a lány számára, a ráaggatott tüll, és csipkedíszítések, kifejezetten zavarták a lányt. A mély dekoltázs alatt szinte fojtogatta az új fűző, amit szintén most kapott, és az abroncsok is akadályozták a mozgásban. Nem érezte, hol ér véget a ruha. Legutoljára New Orleansban viselt ilyet az évzáró bálon, de most úgy érezte, az már sok évvel ezelőtt volt. Most annyira távolinak, üresnek érezte azt a világot, kezdte megszeretni ezt a vidéket, az itt élőket, és különösen egy valakit.

Nem akarta itt hagyni Tokalah-t, valahogy szerét kell ejtenie, hogy beszéljen vele a vacsoránál. Talán meg tudja kérni, hogy segítsen neki, talán megkéri a szüleit, hogy engedjék itt maradni. Igen, ezt fogja tenni, ha kell, megalázkodik előtte, felfedi az érzéseit, de nem hagyja veszni a lehetőséget. Halványan elmosolyodott a gondolattól, hogy talán a fiú is viszonozza az érzelmeit, és megkéri a kezét, de a szíve egy rejtett zuga rettegett, hogy Tokalah hazudott neki, és ez az egész egy előre megrendezett játék volt. Tudta, hogy megérdemelné, de érezte, hogy abba belehalna. Megszakadna a szíve, ha Tokalah elutasítaná. A mosolya azonnal semmivé foszlott a gondolattól. Elfordult a tükörtől, hogy lemenjen a nappaliba, és majdnem elbotlott az ágy szélében. Meg kellett kapaszkodnia az oszlopban, és hirtelen villámként cikázott végig rajta a gondolat: Tokalah az első együtt töltött éjszakájukon ehhez az oszlophoz dőlt. Könnyek lepték el a szemét.

- Istenem, segíts meg! – suttogta.

A másik épület emeleti szobájában, Tokalah-ban hasonló érzelmek vívtak csatát, érezte, hogy a mai vacsora az utolsó alkalom, hogy megszerezze Ericát. Ha nem cselekszik, a lány örökre kisétál az életéből. Nem tudta, mit akar tőle a ficsúr, de sejtette. Nem engedheti, hogy előbb lépjen, mert akkor a lány úgy dönt, hogy vele megy. Beszél vele, még a vacsora előtt, és megkéri. Ha igent mond, beszél az apjával, az engedélyét kéri, és még ma este megkéri a kezét a nagybátyjától. Kihúzta magát, és boldogan nézett a fürdőszobai tükörbe. Fiatalabb volt ugyan Theodore-nál, de látta, hogy férfi könnyed külseje mögött egy puhány alak rejtőzik. Egy ilyen férfi sosem lesz képes megadni Ericának azt, amire szüksége van. Arra csak ő képes, csak ő tudja boldoggá tenni a lányt. Csak ő tudja úgy szeretni, ahogy megérdemli.

De mi van akkor, ha Erica nem viszonozza az érzéseit? Ha nemet mond, és kineveti a kisfiús rajongását? Nem mert erre gondolni, az nem lehet, hogy újra megtegye vele.

Halk kopogás riasztotta fel a töprengésből:

- Tokah! Anyánk üzeni, hogy gyere! Ericáék azonnal itt lesznek.

- Máris megyek Tuwa – szólt hátra, de már érezte, hogy a húga mögötte áll. – Na, mi történt, te kis cselszövő? – mosolygott le rá a fiú.

- Ne hagyd elmenni! – mondta szomorúan a kislány. – Annyira szeretem őt.

Tokalah letérdelt elé:

- Nem hagyom, megteszek mindent, hogy itt tartsam, Tuwa. Én is szeretem. Összeölelkeztek, egy idő után egymásra néztek, a kislány pedig meglátta a bátyja fájdalmát.

- Ő is szeret – simogatta meg a fiú arcát.

Tokalah rámosolygott, felállt, és kézen fogva elindultak a lépcső felé. Épp időben értek le, a bejárati ajtón ekkor léptek be a vendégek, Erica vonakodva követte Theodore-t, aki viszont büszke mosollyal vonszolta maga után. Tokalah-nak feltűnt, hogy a férfi az apja egyik szmokingját viseli, és lenézően vigyorogni kezdett. A pillantása összefonódott Ericáéval, aki szintén elmosolyodott.

A fiú végignézett rajta, és majdnem felnyögött, alig tudta leplezni a csodálatát, és érezte, hogy újra eluralkodik rajta a vágy, szerette volna lehámozni a lány ruháját, és élvezni a kettejük közti békét, most az sem zavarta volna, ha mindenki látja őket, akarta őt.

A férfiak csendes beszélgetésbe merültek, míg várták, hogy a vacsorát tálalják, és Theodore végre elengedte maga mellől a lányt.

Tokalah azonnal kihasználta a pillanatot, és mellé lépett, alig észrevehetően előre biccentette a fejét:

- Lélegzetelállító ma este, Miss Greyson! Szeretném lecsókolni a ruháját. – duruzsolta a lány fülébe, hogy más ne hallja.

- De Mr. Cassidy! Micsoda szemérmetlen kijelentés ez? – súgta vissza mosolyogva Erica.

Halk nyögés jelezte a fiú nemtetszését, de nem szólt.

- A vacsora tálalva – jelentette be Rosie, és elégedett mosollyal figyelte, ahogy Theodore a karját nyújtja, és elvezeti Ericát a döbbent Tokalah mellől.

Miután végeztek a vacsorával – ami alatt a fiú dühös, féltékeny pillantásokkal nézte a ficsúrt, aki egyértelműen kimutatta igényét Ericára –, Jordan átinvitálta a vendégeket a szalonba.

- Erica, Kedves? Megtennéd, hogy az utolsó estén elbűvölsz minket a játékoddal, és az énekeddel? – kérdezte a lánytól.

- Én is énekelek veled – szaladt hozzá Tuwa.

- Rendben – mondta csendesen a lány, és leült a hangszer mellé.

Játszani kezdett, de hamarosan elszomorodott, a vendégek újra azokat a dalokat szerették volna hallani, amit a legutóbbi alkalomkor is játszottak, és Ericában feléledtek az emlékek. Látta Tokalah szomorú tekintetét, és bár többször bátorítóan rámosolygott, érezte, hogy az ő mosolya sem őszinte.

A vendégség a végéhez közeledett, és ekkor John Hudson ünnepélyesen felállt.

- Kedves barátaim! Mielőtt távozunk, szeretnék megosztani veletek egy örömteli hírt.

Minden szem rászegeződött, és Erica szívébe jeges félelem mart.

- Az én drága Theodore barátom a mai napon megkérte Erica unokahúgom kezét, és én boldogan mondtam igent neki. Szeretném bejelenteni az eljegyzésüket.

14. fejezet

A szalonban egy pillanatra megállt a levegő, aztán a felnőttek mosolyogva álltak fel, hogy gratuláljanak. Erica még mindig a zongoránál ült, érezte magán a többiek kutató, dühös pillantásait, nem mert felnézni. Tudta, ha most meglátja a fájdalmat Tokalah szemében, akkor képtelen lesz visszafogni magát, és megszégyeníti a családját. Először a nagybátyjával kell tisztáznia mindezt. Utána azonnal beszél a fiúval. Ő soha nem lesz Theodore Whitmore felesége. Már tudta, mi taszította a férfiban, az önteltsége, pökhendisége, és az, hogy mindent annyira magától értetődőnek tekintett. Hiszen őt meg sem kérdezték. Miből gondolta a nagybátyja, hogy érdekli őt ez a piperkőc?

Érezte, hogy valaki megszorítja a kezét. Felnézett, és Theodore szemeivel találta szembe magát. A férfi hevesen megcsókolta a többiek előtt, de nem élvezhette sokáig, mert Erica, dühösen elhúzódott. Elrántotta a kezét, és felállt, ma már másodszor szédült meg, és úgy érezte, hogy a fűző megfojtja. Felnézett, Tokalah-t kereste annyira szerette volna, ha az indián közéjük ugrik, és kiragadja ennek a szörnyetegnek a karjából, de a fiú nem volt sehol, ahogy a többiek sem.

Ericának sírni lett volna kedve, amit most érzett, az borzalmas volt, a világ sötétedni kezdett. Ki oltja el a petróleumlámpákat?

Tukayoo volt, aki észrevette a lány rosszullétét, épp időben kapta el, mielőtt a földre roskadt volna. Szó nélkül vitte át a másik szárnyba, és egyenesen a szobájába ment. Gyengéden lefektette a lányt az ágyra, és elvette Elsától a repülősót.

Amikor a lány magához tért, megkérte a nőt, hogy lazítsa meg a ruháját, és hagyják pihenni.

Valamivel később, belépett a nagybátyja:

- Jobban vagy, szívem? – kérdezte, ahogy leült az ágy szélére.

Erica meglepődött, a férfi eddig soha nem látogatta meg azért, hogy a hogyléte felől érdeklődjön.

- Nem! – morogta a lány. – Mégis, mi ez az egész? Hogy kerül ide Theodore? És mi ez a lánykérés? Engem meg se kérdeztél? Hogy mertél nélkülem dönteni?

Tudta, hogy illetlen volt, de annyira felháborította ez a viselkedés, hogy képtelen volt visszafogni magát.

- Te kérdezed ezt? Hisz te sürgönyöztél Theodore-nak, hogy hiányzik neked, és jöjjön érted.

- Én nem – rökönyödött meg Erica. – Eszemben sem volt ilyet tenni.

- Theodore, amikor ma reggel megérkezett a vonattal, megmutatta a sürgönyt.

- Milyen sürgönyt, bácsikám? – Erica most már kétségbeesett, ki űzhetett ilyen csúf tréfát vele. – Én nem küldtem sürgönyt Theodore-nak. Nem hiányzott egy percig sem, azt pedig végképp nem akartam, hogy utánam jöjjön.

Gondolkodni kezdett, egyedül Tokalah-nak beszélt a férfi érzelmeiről. NEM! Ezt nem tehette, vagy mégis? Lehetséges, hogy ilyen kegyetlen bosszút forralt ellene? Ő tudott a levélről, és azon rajta volt a cím. Nem okozhatott nehézséget, hogy feladjon egy sürgönyt. A szeme könnybe lábadt a feltörő haragtól. Hirtelen úgy érezte, meg tudná fojtani.

- John bácsi, ez az egész egy rettenetes félreértés. Gonosz tréfa. Én nem üzentem Theodore-nak, megyek és beszélek vele. Nem akarok hozzámenni. Máris bocsánatot kérek tőle, amiért ennyit fáradt…

- Állj le, Erica! Theodore megkérte a kezed, és én beleegyeztem. Nem másítom meg a szavam.

- De engem meg sem kérdeztetek, és én nem akarom…

- A szavamat adtam neki, Erica. Már a házassági szerződést is megírtuk. Hozzá fogsz menni.

- Tessék? Milyen szerződést? John bácsi, ezt nem teheted…

- Már megtettem, ha visszalépek, akkor szerződésszegés jogcímén kisemmizhet minket. Ha nemet mondasz, akkor is. Tőle függünk.

- Miről beszélsz? – kérdezte Erica kétségbeesve.

- A bolton súlyos adósságok vannak, ha nem fizetjük ki a hitelezőket két héten belül, mindent elveszítünk. Amióta visszajöttél, a megoldáson dolgoztam, és most Theodore felajánlotta a segítségét.

- Hogy? – a lány alig kapott levegőt.

- Az esküvő estéjén, Theodore kifizeti a váltókat, és megszabadulunk az adósságtól, ellenkező esetben…

- Te eladtál a boltért? – sikította Erica magából kikelve. – Mégis, hogy jutott eszedbe? Hát ennyit érek nektek? Istenem, mindig tudtam, hogy nem szerettek igazán, csak megtűrtök magatoknál. – Zokogva az ágyra vetette magát. – Nem leszek a felesége, soha! Inkább meghalok.

- Fejezd be, hisz amikor hazaértél, te magad mondtad, mennyire hiányzik neked New Orleans, és Theodore. Most mindkettőt visszakapod.

- Már nem akarok visszamenni, itt akarok maradni, bácsikám. Ne tedd ezt, könyörgöm!

- Más van emögött, igaz?

- Nem – vágta rá gyorsan. Nem árulhatja el, hogy olyasvalakibe szerelmes, aki talán elárulta. Ráadásul indián. A nagybátyja eltűrte őket, de azt soha nem hagyta volna, hogy Erica egy indiánnal éljen. Annyira nem volt liberális. – Én csak nem szeretem Theodore-t.

- Majd megszereted. Ahogy az anyád is megszerette apádat – volt valami furcsa él a hangjában, amikor az édesanyját említette, de Erica nem értette, mi lehet az.

- Kérlek, ne! – próbált könyörögni a lány. Most nem akart arra gondolni, hogy mindez Tokalah, és a barátai műve lehet, a szíve mélyén remélte, hogy nem így van. Nem akarta elhinni, hogy mindazok után, ami kettejük közt történt, megtenné ezt vele, de félt, hogy téved, és félreismerte az indiánt.

- Döntöttem, Erica! Hozzámész Theodore-hoz!

- Nem! Ha felfedem a titkát, hogy megzsarolt, akkor nem kell…

- Megtiltom! Megtiltom, hogy bárkinek is beszélj erről, főleg Miss Cassidy-nek! Nem tudhatják meg, milyen helyzetben vagyunk.

- De Jordan talán tudna segíteni, és akkor nem kéne eladnod engem.

- SOHA! – tajtékzott a férfi. – Soha, nem hagynám, hogy egy indián segítsen rajtam. Mekkora szégyen lenne! Hogy képzelted?

- De Jordan nem indián.

- Egy mocskos rézbőrű felesége, ez nekem elég.

Erica döbbenten nézte a férfit, soha nem gondolta volna, hogy ennyire gyűlöli őket.

- Bácsikám…

- Ha beszélni mersz erről bárkinek, esküszöm, hogy megbánod a napot, amikor a szajha anyád a világra hozott. A szüleidnek köszönhetjük, hogy ilyen helyzetbe kerültünk, a te kötelességed, hogy kihúzz minket a bajból!

Kiviharzott a szobából, nem törődve többé a döbbenettől kővé dermedt lánnyal.

Sosem beszélt még így vele a nagybátyja, mi történhetett? Ennyire súlyos lenne a gond? Ennyire szégyellné? De miért nevezte szajhának az anyját? Mi történhetett ez alatt a néhány hét alatt, ami radikálisan megváltoztatta a férfit.

Lassan lesétált a nappaliba, ahol Elsa néni ült, magába roskadva.

- Nénikém, mi történt?

- Jaj, kincsem? – mondta, és könnyekben tört ki.

- Elsa néni!

Erica ijedten ült le mellé.

- Mi a baj? Mi ez az egész? John bácsi úgy beszél, mint aki nem önmaga, te zokogsz. Mi történt?

- Jaj, édesem. Hogyan mondjam el? Édesapád… édesapád tett valamit, ami miatt most nagy bajba kerültünk.

- Papa? – nézett döbbenten Erica. – De hiszen papa már évek óta halott. Mégis mit tett?

- John elmondta, hogy adósság van a bolton?

- Igen, de nem értem hogyan, hiszen eddig minden rendben volt.

- Az történt, hogy apád, még St. Louisban, amikor elvette az anyádat, tett valamit. Nem ment valami jól a szőrmekereskedelem, és nem volt pénzük. Apád ezért játszani kezdett. Abban reménykedett, amiben minden más szerencsejátékos, hogy majd ő robbant bankot, és meggazdagszik. De ahogy a többiek is, végül csak veszített. Egyre több váltót halmozott fel, míg végül a hitelezők megfenyegették, akkor idemenekült az anyáddal. Aztán, miután ő meghalt, apád elment, és itt hagyott téged. Egészen a haláláig nem is hallottunk róla. A hitelezők pedig most megtaláltak minket, és rajtunk követelik apád tartozását.

- Istenem! – suttogta Erica. – És ennyire nagy a baj?

- Nagyon nagy. Sosem hittem, hogy Olaf képes tönkretenni mindent maga körül, de megtette.

- És erről az anyám tehet? – kérdezte Erica.

- Nem, kicsim. Ez hogy jutott az eszedbe?

- Mert John bácsi úgy beszélt róla… – elcsuklott a hangja – szajhának nevezte őt.

- Istenem, dehogy! Édesanyád mindvégig próbálta lebeszélni őt, de hasztalan, az apád elméje elborult, ha a játékról volt szó. Végül úgy érkeztek meg hozzánk, hogy mindössze az a ruhájuk volt, amit viseltek. Semmi egyebük nem maradt.

- És anyám családja? Ők nem segítették ki őket, amikor bajba kerültek?

- Nem, épp ellenkezőleg, amikor anyád összeállt az apáddal, a családja kitagadta, és nekik köszönhették, hogy minden üzlet, amibe belekezdett az apád, kudarcba fulladt.

- A nagyszüleim tönkretették a saját lányukat?

- Igen kicsim.

- És most megtaláltak minket – suttogta a lány. – És John bácsi nem tud tenni valamit? Haladékot kérni, hitelt kérni a banktól? Valamit?

- A hitelezők már eddig is éveket vártak a pénzükre, nem adnak haladékot, a bank pedig nem lát kellő fedezetet a bolton, hogy kölcsönözzön nekünk.

- És senki más nem tud segíteni? – Erica szemét már a könnyek égették, tudta, hogy így van, de nem akarta elfogadni.

- Theodore felajánlotta a segítségét, amikor meghallotta, hogy mi a helyzet. Épp akkor érkezett meg, amikor a hitelezők megfenyegették a nagybátyádat.

- Értem – a lány beletörődve dőlt hátra a kanapén. – De pont Theodore. Miért? Egyáltalán hogy kerül ide?

- Kicsim, hisz te üzentél neki.

- Miért mondja ezt mindenki! – csattant fel. – Én nem küldtem semmiféle sürgönyt. Elsa néni, én nem akartam idehívni, én…

Abbahagyta, a szeme megtelt könnyel.

Elsa ránézett, és ekkor megértette:

- Nem szereted őt.

Erica megrázta a fejét:

- Sosem szerettem, soha nem bátorítottam, nem akartam tőle semmit.

- De nem csak erről van szó, igaz? – simogatta meg az arcát a néni. – Mi bánt ennyire, kicsim?

- Beszélnem kell Tokalah-val – suttogta. – Azt hiszi, hogy ez az én művem, és haragszik. El kell mondanom neki, hogy nem tudtam róla.

- Nem értelek.

Erica hirtelen észbe kapott, meg kell válogatnia a szavait.

- Amióta kibékültünk, nagyon jó barátokká váltunk, és én azt mondtam neki, hogy nem vágyom már vissza New Orleansba, nincs ott senki, aki miatt mennék. Mindketten úgy éreztük, hogy ez a barátság fontos, és ő most azt hiheti, hogy elárultam. Hogy ezzel újból megaláztam.

- És ez bánt téged.

- Nagyon – nézett a nagynénje szemébe Erica.

- Beleszerettél, igaz?

A lány szeméből kicsordultak a könnyek.

- Istenem, Erica! John soha nem engedné, hogy ti ketten…

- Tudom. De talán, ha beszélnék vele, vagy Jordannal. Ők segíthetnének, és akkor nem kellene…

- John nem fog egy indiántól segítséget kérni. Ne is kérd tőle!

- Igen, az imént beszéltünk, és egyértelműen közölte velem, de miért kell engem odadobni?

- Ha lenne más választása, megtenné. De Theodore és te csodás pár lesztek, és azért nem teljesen közömbös neked a fiatalember. Valld csak be!

- Elsa néni, a szívemben csak Tokalah-nak van hely – emelte fel a hangját Erica.

- Ne kiabálj! Ha John meghallja, képes, és megöl.

- Inkább a halál, minthogy Theodore felesége legyek! – mondta indulatosan a lány.

- Ne beszélj így! Erre nem gondolhatsz.

- Elsa néni, beszélnem kell Tokalah-val!

- Nem! Senkinek nem mondhatod el, értsd meg! Megszégyenülnénk, Theodore megesküdött, hogy soha senkinek nem árulja el, hát neked sem lehet.

- De tudnia kell, hogy miért…

- Miről beszéltek? – jött le a nappaliba John.

- Semmiről – mondta gyorsan Elsa.

- A nénédnek könyörögsz? Hiába. Nincs értelme ellenkezni. Holnap reggel hazamegyünk, és hozzámész Theodore-hoz. Nem tűrök ellenvetést. Most pedig menj a szobádba!

Erica megsemmisülten ment fel, szélesre tárta a teraszajtót, kilépett, és várt. Tokalah azonban nem jött, a lány szeméből addig potyogtak a könnyek, míg végül már képtelen volt nyitva tartani. Lekuporodott a terasz korlátja mellé, oda, ahol a fiú fel szokott mászni hozzá, és elaludt.

Tokalah nem tudott tovább bent maradni. Amikor meglátta, hogy az a kéjenc megcsókolja az imádott nőt, neki akart ugrani, de Lansa és Muraco hátulról visszafogták. A szeme eszelősen villogott, ahogy a két másik kirángatta a szalonból.

- Eresszetek! – sziszegte. – Nem hagyom, hogy az a…

- Gyere! Elkéstél – súgta a fülébe Lansa. Kihallatszott a hangjából, hogy őt is emészti a gyűlölet. – Becsapott, megalázott. Már megint. Azt a ficsúrt választotta.

- Nem – hörögte Tokalah, már az udvaron. – Nem tenné meg! Nem, nem!

- Megtette, Testvér. – fogta le Lansa, két kezébe fogta barátja elgyötört arcát. – Fogadd el!

- Nem – a fiú szemét ellepték a könnyek. – Szeret engem, tudom. Nem tenné ezt velem, ő az enyém!

- Tokah! Fogd fel, hogy játszott veled.

Berángatták Lansa szobájába, és az ágyra lökték. Muraco elé térdelt:

- Testvér! Tudtad, hogy veszélyes játékba kezdesz.

- Igen, te figyelmeztettél – nézett fel. – De ő annyira… annyira…

- Elvakított. De igazat kell adnom Lansának, már nem ő a préda.

Tokalah szemébe harag költözött. Képes volt a bolondját járatni vele, hazudott, miközben végig arra a másikra gondolt. A kettesben eltöltött varázslatos órákban, a másik férfi csókjára, és ölelésére vágyott. Hányingere lett a gondolattól, hogy Theodore-t képzelte az ő helyébe, és felnyögött.

- Nem akarok találkozni vele! – suttogta. – Látni sem bírom őt!

- Úgyis azt terveztük, hogy néhány napra elmegyünk táborozni. Induljunk el most! – mondta Lansa.

- A holminkkal nincs gond, akár fél órán belül indulhatunk. – mondta Muraco is.

- Igazatok van – sóhajtott Tokalah. – Beszélek apámmal.

Egy órával később már a sivatagban vágtattak, Tokalah eszelős iramra sarkalta őket, minél hamarabb szabadulni akart a kísértéstől, hogy visszaforduljon. Folyamatosan a szeme elé kúszott a lány arca, ahogy a vízesés mögött fekszenek, és azt suttogja: „Örökre” Micsoda álszent kis dög! Tokalah pedig elhitte neki. Képes volt a legszebb pillanatban a szemébe hazudni, pedig akkor úgy érezte, a lány valóban szereti.

Mennyire gyerek volt. Rosie tudása nem készítette fel az érzelmi sokkra, amit Erica volt képes okozni neki, többszörösen. Azért dőlt be a lánynak, mert érzelmileg a hatása alá került. A lelke sajgott, úgy érezte, minden egyes újabb megtett méterrel cafatok szakadnak le belőle. Arra várt, hogy mikor fogy el, mikor lesz képes maga mögött hagyni a fájdalmat.

Erica hajnalban ébredt, mindene sajgott, és rettenetesen fázott. A szeme szúrt, és a felkelő nap fénye éles késként hasított belé. Nem voltak könnyek, amik csillapíthatták volna, de nem is akarta csillapítani. Tudta, hogy nem beszélhet senkinek a tegnap elhangzottakról, de valahogy tudatnia kell Tokalah-val, hogy számára ő az egyetlen, akkor is, ha nem lehet vele. Soha senki nem foglalhatja el a helyét a szívében.

Döntött, nem foglalkozik a nagybátyja tiltásával, beszél a fiúval, elmond neki mindent. Megkéri, hogy bocsásson meg, és felejtse el. Legyen boldog valakivel, aki érdemes rá.

Lassan felállt, és betámolygott a szobába, gépiesen öltözködött, és fésülte a haját. Alig vette észre, hogy Elsa belép, és int a szobalánynak, aki szó nélkül összeszedte Erica holmiját.

A következő pillanatban már a nagy házban volt, az asztalnál ült, érzékelte, hogy Theodore mellette ül, és szemérmetlenül simogatja a kezét. Felemelte a fejét, és megdöbbent, ahogy meglátta Tokalah üres székét. Jordan felé nézett:

- A fiúk tegnap este elindultak táborozni. Kérték, hogy búcsúzzunk el a nevükben – mondta az asszony.

Erica szeme ismét könnybe lábadt, pedig úgy hitte, már soha nem lesz képes sírni.

- Köszönés nélkül elment? – kérdezte.

- Azt mondta, este jobban tudnak haladni, mint napközben, a hőségben – válaszolt kissé ridegen Tuwa, és nem nézett a lány felé.

- Értem – suttogta maga elé meredve Erica. Némán nyeldeste a könnyeit. Alig piszkálta az ételt, nem volt étvágya.

Miután végeztek, szó nélkül a szobájába vonult, hogy összeszedje a maradék holmiját. Az éjjeliszekrény fiókjában megtalálta a széttépett kép darabjait, dühösen visszalökte, és körbenézett. Annyi kedves emlék kötötte ide, ilyen rövid idő alatt. Úgy érezte a szívét kell kitépnie, ha elmegy. De boldogan megtette volna, ha csak még egyszer láthatja, ha hallhatja búgó hangját, ahogy a fülébe súg, érezni akarta az ölelését, a fülébe súgni, mennyire szereti.

Zokogva hanyatt dőlt:

- Tokalah? Merre jársz?

Valaki halkan bekopogott:

- Bejöhetek? – kérdezte Jordan.

- Persze – motyogta a lány, és letörölte a könnyeit.

Az asszony leült mellé:

- Mi bánt, kedvesem? Látom, mennyire megviselt vagy. Boldognak kellene lenned.

- Én boldog… – megint eleredtek a könnyei.

- Erica? Mi az igazság?

A lány felült, és reménytelenül nézett.

- Nem szeretnéd ezt a házasságot?

A lány megrázta a fejét.

- De hiszen, emlékszem, amikor Elsa azt mondta, hogy szeretnél visszamenni, mert Theodore ott van, és vár rád.

- Nem egészen, ő szerette volna, de ha úgy döntöttem volna, hogy visszamegyek, akkor sem miatta. – mondta halkan. – Jordan, én nem szeretem őt.

A nő gyengéden átölelte:

- Jaj, édesem! Beszélj a bácsikáddal! Biztosan megérti.

- Már beszéltem vele, hajthatatlan. Már szerződést is írtak.

- Szerződést? Milyen szerződést?

- Házassági szerződést. Nem érdekes – válaszolt gyorsan. – a lényeg, hogy nincs választásom.

- Ha lenne, akkor nem mennél hozzá?

- Nem. Valaki mást szeretek.

- Kit, kicsim?

Erica nem mondott semmit.

- Istenem! Ezért voltatok ilyen sokat együtt Tokalah-val? Szereted őt?

- Teljes szívemből. De reménytelen, elfogadom. Számára én csak egy jóbarát vagyok, olyan, mint Nina.

- Ebben ne legyél biztos.

- Tudom, Jordan. Máskülönben nem ment volna el, hagyta volna, hogy megmagyarázzam.

- Magyarázd el nekem, és én elmondom neki.

- Nincs értelme. Mire visszajön, én úton leszek New Orleansba, Theodore pedig a férjem lesz.

- De ha elmondanád, talán tudnék segíteni.

- Nem lehet, családi ügy. Tokah-nak is csak azért akartam elmondani, hogy megértse a döntésemet.

- De ez nem a te döntésed.

- Ez semmin sem változtat. John bácsi már határozott, és ő nincs itt, hogy tegyen ellene, ha akar. De azzal, hogy elment, tudtomra adta, hogy nem akar tenni ellene. - Erica felállt. – Mennem kell! Már biztosan elkészültek, és várnak rám.

- Édesem…!

- Jordan? Megmondanád neki, hogy életem legcsodásabb néhány hetét köszönhetem neki. Hálás vagyok, amiért megbocsátott, és boldogságot adott. Soha nem fogom elfelejteni őt! Kívánom, hogy legyen boldog.

Megfordult, és lassan kisétált.

Alig tíz perccel később Jordan szomorúan figyelte, ahogy a kocsi kifordul a kapun, és hatalmas porfelhőt kavarva távolodik a város felé.