7. fejezet

Tuwa még mindig tanácstalanul állt, amikor a bátyjáék kiléptek az ösvényről. Zavartan nézett rájuk.

- Mi a baj? – kérdezte Tokalah.

- Azt hiszem, nagyon megbántottuk Ericát. – nézett rá szomorúan.

Lansa és Muraco nevetni kezdtek, de Tokalah odalépett a húgához.

- Miből gondolod?

- Az előbb sírva szaladt be a házba. Itt hagytuk, gondolom eltévedt. Most akartam érte menni, de csak elszaladt mellettem.

- Nem hiszem, hogy miattatok sírt – simogatta meg a kislány arcát. – Összetalálkoztunk vele, és megijedt tőlünk.

- Mit csináltatok? – kérdezte hirtelen Tuwa. – Bántottátok?

- Nem, csak az egyik ösvényen egymásba botlottunk – vigyorgott Lansa – ő pedig nagyon megijedt, és elszaladt.

Tuwa sandán a bátyjára nézett, de az nem szólt semmit, csak elgondolkodva nézett a vendéglakosztály ajtaja felé.

Tuwa megfordult, és sietve követte Ericát. Halkan bekopogott:

- Tessék? – hallotta a lány kásás hangját.

- Bejöhetek? – kérdezte bátortalanul.

- Gyere csak! – szipogott Erica, és gyorsan letörölte a könnyeit.

- Miért sírsz? Megbántottalak? – ült le mellé a kanapéra Tuwa.

- Nem, dehogy! Nem miattad sírok.

- Akkor mégis a bátyámék bántottak – sóhajtott.

- Nem. Nem bántottak, csak…

- Megijesztettek. Az ugyanaz. Még mindig haragszanak rád?

- Nincs okuk, hogy ne tegyék. Még nem volt módom bocsánatot kérni tőlük.

- Az előbb a labirintusban nem sikerült?

- Szóhoz se tudtam jutni. De igazából nem tudom, mi lenne a jó.

- Ezt most miért mondod? Tokalah nem haragtartó, ha bocsánatot kérsz tőle, biztos elfogadja.

- Igen, ezt már mondtad, de ha tudnád, mit tettem, akkor megértenél. Én sem bocsátanék meg magamnak. És megérteném, ha ő is így gondolná.

- De hát mit tettél? – nézett Tuwa egyre feszültebben.

- Nagyon csúnyán megaláztam a városiak előtt – sírta el magát megint. – Annyira szégyellem, amit tettem, úgy szeretném visszacsinálni, de nem lehet. Úgy sajnálom!

- Akkor ezt mondd el neki! Beszélj vele négyszemközt!

- Sosincs egyedül.

Tuwa hirtelen felállt, és egy puszit nyomott Erica arcára:

- Azt hiszem, kitaláltam valamit – mondta sejtelmesen mosolyogva, és az ajtó felé szaladt. – Tokalah meg fog bocsátani. – ezekkel a szavakkal eltűnt.

Erica meglepetten nézett utána, aztán újra pityeregni kezdett. Tuwa szavai, még mindig a fejében zakatoltak. Egyre jobban szerette volna, ha a fiú megbocsát neki. Az előbb, amikor megcsókolta, úgy érezte felrobban körülötte a világ, és ő elolvad a forróságban, ha nincs ott az indián, hogy ölelő karjában menedéket leljen. Soha egyetlen udvarlója sem csókolta még így, ennyi szenvedéllyel. Úgy érezte, az indián becézni akarja, kényeztetni. A többiek csak birtokolni akarták, vadul a magukénak tudni, és elvenni Ericától. Tokalah csókja adakozó volt, kedvesen lágy, és vággyal teli, nem elvenni akart, hanem adni neki valami mást, valami újat. Épp úgy, ahogy a főtéri csók után, most is égett a szája a forró érintéstől, és arra vágyott, hogy újra lecsapjon rá a telt, érzéki ajak. Összefonta a karját a mellkasa előtt, és ringatni kezdte magát. Miért kavarja föl ennyire ez a dolog? Még sosem érzett ilyet.

- Rosszul vagy, kicsim? – szólította meg Elsa, aki ekkor jött le az emeletről.

- Nem – rázta meg magát a lány. – Csak elgondolkodtam.

- Te sírtál – sietett mellé a nénje.

- Nem érdekes. Azt próbálom kitalálni, hogy kérjek bocsánatot Tokalah-tól. Annyira szégyellem magam.

- Biztos vagyok benne, hogy megtalálod a módját. – simogatta meg az asszony a karját. – Pihenj le még egy kicsit vacsora előtt! Jordan mondta, hogy este maradjunk ott beszélgetni, és zenét hallgatni. Tuwa gyönyörűen énekel, azt mondta, ad nekünk egy kis műsort. Addigra legyél ragyogó!

- Rendben nénikém – suttogta a lány, és elindult fölfelé.

Tuwa úgy rontott be a bátyja szobájába, hogy szinte elsodorta a fiút, aki épp levette az ingét.

- Mit művelsz? – nézett rá dühösen. – Kopogásról még nem hallottál?

A kislány megdermedt, ahogy meglátta a bátyja zúzódásokkal, horzsolásokkal tarkított felsőtestét.

- Ezt Erica tette veled? – döbbent meg.

- Akkor már nem élne – morgott Tokalah. – Nem, ezt a városiak tették.

- Elmondod, mi történt?

- Nem – felelt kurtán.

- Erica azt mondja, hogy nagyon gonosz volt veled.

- Hát igen – mormolta a fiú, és előkészített egy selyeminget a vacsorához. – De miért foglalkozol ezzel?

- Mert nagyon bántja a dolog, ezért sírt. Tokah, bocsáss meg neki, kérlek!

- Ez nem tartozik rád!

- Tokah! Nagyon sajnálja, csak nem tudja, hogy kérjen bocsánatot. Nem mer még csak hozzád szólni sem. Nagyon fél tőled.

Tokalah halkan felnevetett:

- Féljen is! Akkor persze nem félt, amikor letépte a ruhámat, és összekent trágyával… – morogta magában.

- Micsoda? – kérdezte Tuwa megrökönyödve.

- Semmi! Hugi, nem hallottál semmit! – guggolt gyorsan a kislány elé. – Ne mondd el anyáéknak! Főleg ne apánknak! Majd én elrendezem vele.

- Ezt tette veled?

- Tuwa! Te mondtad, hogy megbánta!

- Most már értem, miért szégyenkezik ennyire. De ő annyira nem tűnik ilyen gonosznak. Nem értem, miért csinálta?

- Én sem értem. De nem akarom, hogy a szüleink is haragudjanak rá. Én nem akarom megalázni, csak megbüntetni, érted? Egyedül én. Engem bántott meg, majd én tisztázom vele. Más ne büntesse emiatt. Te végképp ne! Benned barátra talált, ne lökd el magadtól!

- Tokah, te igazából nem is haragszol rá, igaz?

- De igen. Csak azt nem akarom, hogy mindenki őt bántsa. Elég, ha tőlem megkapja a magáét.

- Értem. – mondta a kislány halkan.

- Képes leszel rá, hogy ne mutasd ki? Ne lássa rajtad, hogy tudod! Gondolj arra, amit mondtál! Hogy nagyon megbánta.

- Ugye elhiszed, hogy őszinte? – kérdezte Tuwa.

- Tudom, hogy őszinte. De addig, amíg nem kér bocsánatot, én nem bocsátok meg neki.

- Értelek. És megígérem, hogy nem leszek vele undok. Én amúgy is szeretem őt.

- Tudom, hugi. És köszönöm. Most menj, és készülj, művésznő! Anyánk mondta, hogy estére műsort szerveztek. Neked kell a legelragadóbbnak lenned!

Játékosan megcsiklandozta a kislány derekát, aki kacagva szaladt ki a szobából.

A fiú leült az ágyra, és maga elé meredt. Teljesen összezavarodott, egyrészt örült, hogy sikerült a terve, és Erica megrémült tőle, de ugyanakkor bántotta, hogy ennyire sikerült.  Amikor felidézte a lány arcát, rémülettől csillogó szemeit, és azt a furcsa fényt, miután megcsókolta, nagyot nyelt. Nem tudott megfeledkezni arról a bizsergésről, amit akkor érzett, amikor megölelte, és a lány viszonozta a csókját. Úgy tűnik, a terve második részét sokkal könnyebben tudja végrehajtani, mint az elsőt. Egyre jobban nehezére esett, hogy bántsa, és egyre inkább kedvére volt a gondolat, hogy a karjában tartsa a lányt.

NEM! Nem gyengülhet el. Az nem számít, hogy Erica milyen csinos, és mennyire csábító. Ha enged ezeknek a gondolatoknak, akkor megint ő fog nyerni, és Tokalah megint megalázottnak fogja érezni magát. Most neki kell felülkerekednie a lányon. Betöri, mint reggel a lovat, mosolygott. Erica pont olyan, mint ő volt, makacs és erős akaratú, küzdeni fog, de nem hagyja győzni.

Felállt, és szinte nevetve kezdett készülődni a vacsorához.

Erica lesétált a lépcsőn, és, még mindig szomorúan, a nagynénjére nézett.

- Kicsim, szedd össze magad! Ezt az összejövetelt a te tiszteletedre adják. Ne légy ilyen búsképű!

- Nem érdemlem meg – mondta halkan a lány.

- Dehogynem kicsim. Gyere! – próbált mosolyogni Elsa.

Kezét nyújtotta a lány felé, és elindultak a ház felé. Amint beléptek, látták, hogy a többiek már mind ott voltak. Erica végignézett rajtuk, most mindenki „fehér” módon volt felöltözve, a nők szolid estélyi ruhákat viseltek, és a hajuk is fel volt tűzve. A férfiakon szmoking volt, és ők is hátrafogták a hajukat. Ha a lány nem tudta volna, hogy a nagyapja kasztíliai származású, azt hihette volna, hogy ő is az indiánok közé tartozik.

Ahogy a két nő belépett, minden szem feléjük fordult, de csak egy szempár tulajdonosa érzett furcsa gombócot a torkában. Tokalah alig kapott levegőt, megint úgy érezte magát, mint amikor először meglátta Ericát. Most is halványsárga ruhát viselt, de ez sokkal elegánsabb volt, mint az utazóruhája. Mélyen kivágott volt, és szűk szabású, csak a lány csípőjénél bővült, ahogy a szoknya lágyan omlott le, körülölelve a lábait. A fiú még élénken látta maga előtt, ahogy reggel a szűk nadrágban megjelent, és most nem tudta megállni, elképzelte, mit viselhet a szoknya alatt. A ruha felső részét vékony csipke szegélyezte, ami csak kihangsúlyozta a lány formás kebleit, és lágyívű vállát. A nyakát gyöngysor díszítette, de csak szolidan. A haja huncut kontyba volt tűzve, melyből néhol kicsúszott egy-egy rakoncátlan tincs, de azok is mesterien simultak a lány hattyúnyakához.

Tokalah ugyanolyan bénultan állt, mint néhány napja a városban. Alig érezte, hogy az apja gyengéden megböki hátulról:

- Fiam! – suttogta, aztán látta, hogy hasztalan.

Megkerülte a fiút, és üdvözölte az érkezőket:

- Kerüljetek beljebb! Elsa, Erica, elbűvölőek vagytok!

A két nő zavartan lépett beljebb, szerencsére a vacsora már tálalva volt, így a hangulat hamar felengedett. Egész étkezés alatt könnyed beszélgetések folytak az asztalnál. Erica igyekezett figyelmen kívül hagyni a mellette ülő, jóképű indiánt, aki most úgy festett, mint a legelőkelőbb New Orleansi fiatalemberek. Sőt, talán túl is tett rajtuk. A szmoking úgy állt rajta, mintha ráöntötték volna, a haja szorosan hátra volt fésülve, és bőrszalag tartotta kordában. Kifogástalanul viselkedett, és egész idő alatt udvariasan beszélgetett mindenkivel… kivéve Ericát. A lány sem mert hozzászólni, a mai nap eseményei után ha lehet, még jobban félt a fiútól, és most bosszantotta, hogy ennyire vonzónak találja. Folyamatosan rettegett attól, hogy egy óvatlan pillanatban újabb visszavágással áll elő, és megalázza a többiek előtt. Reszkető kézzel fogta az evőeszközt, és nem mert felé nézni. Illendően válaszolt a kérdésekre, és közben arra gondolt, hogy mentse ki magát minél hamarabb, hogy meneküljön ebből a zavaró helyzetből.

Vacsora után átsétáltak a szalonba, ahol a férfiak konyakot ittak, a nők pedig beszélgetni kezdtek. A kislányok, és a kisebb fiúk újabb kérdésekkel ostromolták Ericát, és ő készséggel válaszolt mindenre. Nem lepte meg őt, hogy mennyire kíváncsiak a nagyvilágra, hisz itt szinte teljes elszigeteltségben éltek.

Jordan egyszer csak felállt, és a zongorához lépett. Tuwa azonnal követte, és hamarosan minden szem rájuk szegeződött, ahogy a kislány édesanyja játékától kísérve énekelni kezdett. Erica megilletődötten hallgatta a csilingelő gyermeki hangot. Annyira tisztán énekelt, hogy a lányban felmerült, talán beszél Jordannal, hogy küldjék el őt egy konzervatóriumba zenét tanulni.

Néhány dal után Jordan fel akart állni, de a többiek nem akarták elengedni, Ekkor Elsa megszólalt:

- Esetleg Erica is játszhatna. Ő is tanult zongorázni, és énekelni.

- Pompás! – tapsikolt Tuwa. – Gyere, kísérj engem, kérlek!

- Én nem is tudom… – hebegett Erica zavartan, és érezte, hogy az arca pipacspirossá válik.

- Kedves Miss Greyson! Ne fosszon meg minket a zenéjétől! – nézett rá kedvesen Tokalah. – Kérem, játsszon nekünk valamit!

Erica remegő térdekkel állt fel, képtelen volt megszólalni, csak lassan odasétált a zongorához, és leült. Azonnal egyeztettek Tuwával, és néhány pillanattal később felcsendültek a dal első akkordjai.

Tokalah a kanapé mögött állt, anyja válla fölött és figyelte a lány zavarát. Furcsán bájosnak látta, és ez zavarta. Ahogy elpirult, a ruha még jobban kiemelte a szépségét, és a fiú gyomrában remegés indult el. Nem tudta megállítani, és már érezte, hogy a térdei remegni kezdenek.

Ahogy a dal felcsendült Tokalah megdermedt, erősen belemarkolt a kanapé támlájába, és nem tudta levenni tekintetét a lányról. Ujjai úgy siklottak a zongora billentyűin, mint könnyű csónak a tó vizén, és a lágy dallamok úgy simogatták a fiú érzékeit, mint a csendes hullámok a partot. Szeretett volna elmerülni a dallam habjai közt, és megérinteni a forrását. Szerette volna megsimogatni a kecses ujjakat, aztán a kezet, és a kart, amihez tartoztak. Remegni kezdett, és a keze lecsúszott előre, beleütközött az anyja vállába, aki meglepve nézett föl, aztán mosolyogva megfogta a fia kezét. Egymásra mosolyogtak, és továbbhallgatták a csodás előadást.

Erica eljátszott még néhány dalt, amikor Tuwa odahajolt, és súgva kérdezett tőle valamit. A lány mosolyogva bólintott:

- Tiéd a felső szólam – mondta a kislánynak.

Belekezdtek a dalba, és Tokalah lábai megroggyantak, ahogy meghallotta a húga csilingelő harangjátékát, összhangban a kellemes szélhárfa hangjával elvegyülve. Erica úgy énekelt, mint egy angyal. A fiú azonnal felismerte a dalt, gyermekkorában mindig ezt énekelte neki esténként az anyja. Érezte, hogy Jordan megszorítja a kezét, lenézett rá, és látta az asszony könnyes szemeit. Halványan elmosolyodott, és újra Erica felé nézett.

Jordan gyengéden meghúzta Tokalah kezét, jelezve, hogy üljön mellé, a fiú pedig örömmel foglalt helyet, érezte, hogy a lábai pillanatokon belül feladják. Nem tudta levenni a szemét a zongora mögött ülő égi jelenésről.

Végül a két lány befejezte a dalt, hatalmas tapsot kaptak a többiektől, és mindketten pirulva foglaltak helyet, hogy bekapcsolódjanak az épp megkezdett beszélgetésekbe.

Erica lopva többször Tokalah felé nézett. Amíg játszott, érezte, hogy a fiú megint azzal az áhítattal nézi, mint a városban, és neki nehezére esett a játékra összpontosítani a kezei remegtek, a gyomra furcsán elnehezült, de tudta, hogy nem az étel az oka. Igyekezett kizárni a vágyakozó pillantást, amíg be nem fejezte a játékot, és most csalódottan figyelte, hogy az indián még csak felé sem néz. Muraco-val és Lansával beszélgetett, néha felnevettek, de ügyet sem vetettek a lányra, vagy bármelyik másikra. Erica most vette csak észre azt a lányt, aki Nara mellett ült, és csendes beszélgetésbe merült a nénjével. Odalépett melléjük:

- Oh, Erica! – szólt Elsa. – Azt hiszem, még nem ismerkedtél meg Nara legidősebb lányával, Ninával.

- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek – mosolygott Ericára a lány, ő pedig szintén mosolyogva fogadta a meleg üdvözlést.

Halkan beszélgetni kezdtek, és Nina hamarosan arról beszélt, milyen jó barátok Tokalah-val.

- Ezek szerint születésetek óta ismeritek egymást? – kérdezte halkan Erica.

- Igen, tudod, amikor Tokalah megszületett, és Jordan lemondott róla, hogy élhessen, Tukayoo megkérte anyámat, hogy táplálja őt. Az első pillanattól kezdve együtt voltunk. Amikor Tukayoo-nak el kellett mennie portyázni, vagy csatába, akkor Tehya, Tokah nagynénje, mindig elhozta őt hozzánk, és együtt vártuk vissza az apáinkat. Igazából a törzsben az volt a szokás, hogy a gyerekek úgy nevelkedtek, mintha minden felnőtt gyerekei lennének. Emlékszem, milyen furcsa volt, mikor Jordan visszajött, és Tokah-t nem lehetett levakarni róla. Folyton a nyomában volt, és szinte mindig a kezét fogta. Persze Jordan sem engedte el őt soha. Az az öt év, amit külön kellett tölteniük, szerintem mindnyájuk számára maga volt a pokol. Be akarták pótolni az elvesztett időt. Akkor nagyon hiányzott. Sokat szomorkodtam, mert nem játszott velünk annyit.

Erica gyomrában erősödött a nyomás, ahogy hallgatta a lányt. Annyi szeretettel beszélt Tokalah-ról, és úgy csillogott a szeme, hogy Erica szíve sajogni kezdett. Úgy érezte, ő soha nem kerülhet ennyire közel senkihez, főleg nem a fiúhoz. Ettől kimondhatatlan szomorúság járta át. Nézte a lányt, és tudta, ő és Tokalah összetartoznak.

- De most már nem kell hiányolnod őt, igaz?

Nina nevetni kezdett:

- Ha ti nem lennétek itt, akkor nem ilyenek lennének a mindennapjaink. Azok hárman – intett a fiúk felé – őrizni akarják a hagyományainkat. Alig állnak szóba velünk, lányokkal. Tudod nálunk nem illendő, hogy a férfiak és a nők beszélnek egymással olyankor, amikor nem otthon vannak.

- De hát ti itt éltek. Ez az otthonotok – lepődött meg Erica.

- Úgy értem, hogy a táborban a sátron kívül. Itt ez úgy működik, hogy a falakon kívül. De persze nem tartjuk be annyira szigorúan. – mosolygott Tokalah felé.

- Szereted őt, igaz? – kérdezte Erica.

- Igen, nagyon kedves fiú – nézett Ericára a lány, és furcsa fény villant a szemében, huncutul elmosolyodott. – Olyan, mintha az öcsém lenne. Egy anya táplált minket, ha nem is vér szerint, de testvérek vagyunk.

Figyelte, ahogy Erica arca felenged, és kedvesen megsimogatta a karját:

- Úgy látom, neked tetszik az „öcsém” – kacsintott rá pajkosan.

- Nem, dehogy! – tiltakozott hevesen Erica, de közben érezte, hogy a gombóc a gyomrában feloszlik, és a helyét ezernyi pillangó foglalja el.

Lassan a fiúk felé fordult, és nézte, ahogy beszélgetnek.

- De az előbb, ahogy feléjük néztél – fordult vissza Ninához – úgy tűnt, valamelyikük közel áll a szívedhez.

- Muraco – mondta szomorúan. – De semmi esélyem nála.

- Miért?

- Mert őt is, ahogy a többieket is csak az érdekli, hogy visszaszerezzék a törzset, és ha ez sikerül nekik, akkor lehet, hogy ő lesz a sámán.

- Sámán? – döbbent meg Erica.

- Igen, tudod, Muraconak vannak bizonyos képességei, tud olvasni a szellemek jeleiből, és képes beszélni velük. Ez a sámánok tulajdonsága. Ha újra a törzsünkkel fogunk élni, jó esélye van erre a megtiszteltetésre.

- De attól még…

- Nem biztos, hogy asszonyt akar maga mellé venni. Vannak olyan sámánok, akik úgy hiszik, egy asszony elhomályosítja a látásukat.

- Beszéltél már vele erről?

- Nem, még azt sem tudja, hogy így érzek.

- Hát valahogy éreztesd vele! – mondta Erica.

- Úgy hiszed, ez olyan könnyű? Te miért nem mondod meg Tokah-nak?

- Mert tévedsz – mosolygott rá a lány. – Nekem nem tetszik Tokah. De még ha tetszene is, kettőnk közt úgysem lehetne semmi. Nagyon megbántottam, és soha nem fog megbocsátani.

- Nem szólok bele, de szerintem tévedsz.

- Nem tudom – sóhajtott Erica, és megint a fiúk felé nézett.

Tokalah is éppen feléjük fordult, és a pillantásuk összekapcsolódott. A lány valami furcsa zöld tüzet látott a fiú szemében, és képtelen volt elfordítani a tekintetét. Úgy nézte az indiánt, mintha az hipnotizálta volna.

Tokalah is Ericát nézte, és nem tudta elfordítani a fejét, a tengerszín szemek rabul ejtették. Nyelnie kellett, mert úgy érezte gombóc nő a torkában, felidézte a délutáni csókot, és kiszáradt a szája. Újra érezni akarta a lány ajkát.

- Erica? – hallotta távolról a lány. – Erica, kincsem? Azt hiszem ideje visszavonulnunk.

Elsa néni megfogta a lány karját, és a kijárat felé húzta.

- Jordan, remélem, nem veszitek rossz néven, de mi visszavonulunk.

- Természetesen nem, remélem, jól éreztétek magatokat.

- Csodásan – mosolygott a nő. – Erica?

- Tessék? – nézett fel a lány ábrándosan. – Oh, igen pompás volt az összejövetel. Köszönjük!

- Te voltál pompás – mosolygott rá Jordan. – Mi köszönjük, hogy részesei lehettünk a csodás zenei tudásodnak.

Erica valamiféle köszönetet mormolt, de annyira zavarba jött, hogy nem tudott értelmesen megszólalni.

- Ugye máskor is énekelsz velem? – szaladt hozzá Tuwa.

- Persze, ez természetes – most már nevetni kezdett. – De azt hiszem, valóban ideje elbúcsúznunk. Jó éjszakát, mindenkinek!

Sietve követte nénikéjét az ajtóhoz, egyre fojtóbbnak érezte a légkört, ahogy magán tudta Tokalah kutató pillantását.

Az udvaron mély levegőt vett, és körülnézett. Elsa néni már belépett a vendéglakosztály ajtaján. Egyedül volt az udvaron, lassan elindult, amikor meghallotta maga mögött a lépteket.

- Megint egyedül vagy – suttogta valaki közvetlenül a háta mögött.

Ericán remegés futott végig.

- Kérlek, Tokah! Ne kínozz! – suttogta reszketve.

A fiú maga felé fordította, és vadul megcsókolta a lányt. Erica képtelen volt ellenkezni, hagyta, hogy az erős karok magukhoz szorítsák, és a forró ajkak becézzék. Az indián nyelve előretört, és utat követelt, Erica ajka megadóan szétnyílt, és engedte, hogy a fiú megszerezze a hatalmat. A lány odaadóan követte a fiú követelését, és nyelvük vad, érzéki játékba kezdett. Erica az indián tarkójára simította a kezét, és ügyetlenül próbálta kibontani a szoros bőrszalagot. Tokalah felemelte a fejét, és halkan kuncogva kibontotta a haját. A lazán szétomló zuhatag előrehullott, és lágy selyemként cirógatta Erica vállát, és mellkasát. A lány megborzongott a csiklandozó érzéstől, és reszketegen felsóhajtott.

- Tetszik, amit látsz, Miss Greyson? – suttogta a fiú, de nem várt választ, újra lecsapott az ajka, Erica pedig egyre hevesebb vágyakozással csókolta vissza a vadembert, aki óvó karjaiban tartotta.

Végül kifulladva, zihálva elengedték egymást, és az indián kajánul vigyorogva így szólt:

- Jó éjszakát, Miss Greyson! Vigyázzon magára az éjjel!

Megfordult, és ruganyos léptekkel magára hagyta a lányt.

8. fejezet

Nem mert hátranézni, szinte rohant a szobájába. Magára zárta az ajtót, és zihálva nekitámaszkodott.

„Mit művelek? Elcsábítani akarom, nem elcsábulni.”

Bement a fürdőszobába, ledobálta a ruháit, és elnyúlt a kád vízben, amit a szolgálók készítettek elő neki. Minden porcikája remegett a csóktól. Erica nem ellenkezett, hanem olyan hévvel viszonozta a közeledését, ami még az ő önuralmát is kikezdte.

Nem engedheti, hogy a lány szépsége megtévessze. Ma este Erica tökéletesen tisztában volt azzal, milyen hatással van a fiúra, és ki is használta. Dühös lett a lányra, hogy így játszik. Mégis, mit képzel? Csak nem azt akarja elérni, hogy majd megbocsát neki a két szép szeméért? A két gyönyörű, óceánkék szeméért, aminek a mélységében olyan szívesen elmerülne. Lehunyta a szemét, és megjelent a lány arca.

Nem! Abba kell hagynia! Sietve megfürdött, felkapta magára az ágyékkötőt, a tunikát, és lerohant az udvarra. Elindult a munkások szállása felé.

Erica döbbenten állt az udvaron, és figyelte, ahogy Tokalah berohan a házba. Kapkodva vette a levegőt, és nem tudta, mit tegyen. Ma már másodszor döbbentette meg a fiú. Zavartan besétált az udvarról, és szinte öntudatlanul ment fel a szobájába. Kábultan vetkőzött le, és amikor a teraszajtóhoz lépett, akkor tudatosult benne, mit mondott búcsúzóul Tokalah: „Vigyázzon magára az éjjel!”

Erica megremegett, a keze lecsúszott a kilincsről. Csak állt a csukott ajtó előtt, és küzdött a rátörő érzelmekkel. A szíve szerint szélesre tárta volna az ajtót, hogy beengedje a rá leselkedő veszélyt, az esze azonban tudta, hogy zárva kellene tartania… az ajtót is, de főképp a szívét. Ám egyre nehezebben tudott ellenállni, és amitől a legjobban félt, egyre kevésbé akart ellenállni. Dühös volt, amiért ennyire vágyott Tokalah érintésére, miközben tisztában volt azzal, hogy a fiú csak játszik vele. Ha így akar bosszút állni, és fájdalmat okozni, akkor jó úton halad. Eszébe jutott Rosie, hát persze! Megfordult, és az ágyhoz lépett, többé nem foglalkozott azzal, hogy kinyissa az ajtót. Ma éjjel, és amíg itt van, minden éjjel vigyázni fog. Lefeküdt, és hamarosan zaklatott álomba merült.

A szoba fülledt levegője nem segített neki, fél óra múlva csapzottan rúgta le magáról a takarót, és izzadtan dobálta magát. Nem tudta, de valaki vágyakozva figyelte őt a terasz zárt ajtaján túlról. Tokalah a földön ült, tenyerét az ajtóra simította, és figyelte a lány nyugtalan álmát.

A lány megfogadta a figyelmeztetést, és emiatt kissé dühös volt, de ugyanakkor örült is. Lassan lecsillapodott benne az érzelmi vihar, ami az este folyamán végigsöpört rajta. Észnél kell maradnia, ha véghez akarja vinni a tervét. Már tudta, hogy a lány önszántából sosem fog bocsánatot kérni, ha ezt akarja, akkor kényszerítenie kell. Talán valóban ezt kellene tennie, talán az adná meg neki az elégtételt. Fanyarul elmosolyodott, és felállt.

Most össze kell szednie magát, tudta, hogy valami megváltozott. Abban a pillanatban tudta, amikor megállt Rosie ajtaja előtt, de ahelyett, hogy bement volna, megfordult, és idejött. Nem engedheti, hogy ez a szépséges, csábító, elkényeztetett tünemény megbabonázza. Erősnek kell maradnia.

Megfordult, lemászott, és tétova léptekkel visszament a szobájába.

Másnap délelőtt Erica megint kint volt a karámnál, és a lovakkal ismerkedett. Az egyik kanca nagyon kezesnek tűnt. Tukayoo mosolyogva állt mellette:

- Jó választás. Carmen a legkezesebb. Szeretnél lovagolni?

- Igen – mosolygott lelkesen a lány.

Az indián segítségével felnyergelték a lovat, és Tukayoo megmutatta, merre mehet biztonságosan.

- A birtok határain kerítés van, ha azon belül maradsz, nem eshet bajod. Senki nem szokta átlépni a határt.

- Köszönöm – válaszolt Erica, és máris könnyű ügetésre fogta az állatot.

Bejárta az egész birtokot, és csodálkozott, mekkora. Mindenfelé termőföldek, szántók voltak. Erica sejtette, hogy nagyon jól hozhat a farm. Nem csodálta, hogy ennyi emberre van szükségük, ha minden munkát el akarnak látni. Egy órányi lovaglás után visszaindult, amikor három lovast pillantott meg, ahogy gyorsan közeledtek felé.

Tokalah hirtelen állt meg a lány előtt, és merengve figyelte őt, amikor a két másik fiú beérte.

- Nocsak! – vigyorgott Lansa kajánul. – Vakmerő dolog kijönni ide egyedül.

Erica nem mert megszólalni a lába remegni kezdett, alig tudott fennmaradni a ló hátán.

- Tegnap este milyen szépen kiengedted a hangod, mostanra megnémultál? – folytatta tovább.

Erica nyelt egyet, és halkan megszólalt:

- Azt akarod, hogy énekeljek?

- Énekelni? – hahotázott a fiú. – Nem, abból elég volt tegnap. Szerintem, mi valami mást szeretnénk hallani tőled.

- Lansa! Erre most semmi szükség – szólt közbe Tokalah. – Szerintem Erica már tökéletesen tisztában van azzal, hogy mit akarunk, és mire vagyunk képesek. Ha folyton megrémítjük, azzal nem érünk célt.

Muraco közelebb lépett:

- Tegnap nagyon csinos voltál – nézett végig a lányon. – Ez a mostani ruha olyan silány. Hiányzik róla valami. Már tudom!

Leugrott a lóról, és elszaladt a kukoricasorok közé. A többiek döbbenten figyelték, ahogy visszatért, és néhány sáros levelet font egybe.

- Tokah? – nyújtotta felé. – Szerintem hiányzik a kisasszony nyakéke.

Erica szeme megtelt könnyel, de nem szólt. Tokalah elvette a sáros fonatot, és nézegetni kezdte.

- Bízzátok rám a dolgot! – intett a másik kettőnek, akik értetlenül néztek, de amikor szúrósan rájuk nézett, szó nélkül megfordultak, és ellovagoltak.

- Add csak ide! – nézett rá a lány. – Aztán jöhetnek a pofonok is.

- Nem foglak megütni – mondta csendesen, és eldobta a fonatot.

Közelebb léptetett a lányhoz, szemben volt vele, a térdük összeért. Igyekezett figyelmen kívül hagyni az elektromos bizsergést, ami hirtelen végigfutott rajta.

Erica értetlenül figyelte:

- Akkor mégis, mi a célod? Mit vársz tőlem?

- Két szót. Mindössze két őszinte szót. Ők is ezt várják – intett a távolodó fiúk felé. – és rögtön abbahagyjuk ezt az egészet.

- Zsarolással nem fogjátok kikényszeríteni belőlem – mondta dacosan a lány.

Tokalah hirtelen, egészen közel hajolt hozzá, megragadta a lány állát, és keményen maga felé fordította.

- Miért? Miért nem tudnak ezek az ajkak édes szavakat kiejteni? Miért kell mindig dacoskodnod?

Hüvelykujjával végigsimított a lány telt alsó ajkán, amitől Erica megremegett.

- Csak azoknak mond édes szavakat, akik megérdemlik – sziszegte dühösen.

- Akkor inkább teljesen elnémítom – suttogta a fiú.

Nem türtőztette magát tovább, vadul megcsókolta. Erica tiltakozott, kezével próbálta eltolni magától, ez a csók most nem volt gyengéd, hanem erőszakos, vad, és követelő. A lány ajka fájt, ahogy az indián egyre hevesebben próbálta megszerezni az irányítást. A fiú nem vette észre, mikor lépte túl a határt, de Erica belejajdult a csókba. Elengedték egymást, és a lány rémülten törölte le a kiserkenő vért.

- Soha… többé… ne… merészelj… hozzám érni! – suttogta dühtől elfúló hangon.

- Tegnap este élvezted a csókom, ahogy mindig. Most mi történt? – vigyorgott Tokalah.

- Te csak egy vadállat vagy! – morogta Erica, miközben elővett egy zsebkendőt, hogy megtörölje sérült száját.

A fiú vadsága eltűnt, gyengéden elvette tőle a kendőt, és óvatosan megtörölte a lány ajkát.

- Bocsáss meg! – mondta halkan. – Elragadtattam magam.

- Miért csinálod ezt velem? – nézett rá döbbenten Erica.

- Nem tudod?

- Ha arra számítasz, hogy ezzel elvarázsolsz, hát nagyon tévedsz – megfordította a lovat, és szó nélkül elvágtatott.

Tokalah mosolyogva nézett utána. Tudta, hogy ez a heves ellenkezés honnan fakad, és furcsa öröm járta át.

Erica a nap további részében kerülte Tokalah-t, és a másik két fiút, inkább megkereste Tuwát, és a többi gyereket. Épp velük játszadozott, amikor megérkezett Kiernan, a nevelőnő, aki előzőleg a szüleit látogatta meg, örömmel csatlakozott a kis csapathoz, és élénk beszélgetésbe merülve töltötték a délutánt.

Este Tukayoo felvetette a vacsoránál, hogy Kiernan érkezésének örömére szeretne szervezni egy kirándulást a folyóhoz. Ezt az ajánlatot mindenki örömmel fogadta, így megbeszélték, hogy másnap reggeli után azonnal indulnak.

Erica reggel kétségbeesve állt a szobában, és nézte a ruhatárát. Tudta, hogy talán a nadrág lenne megfelelő a kiránduláshoz, de félt, hogy illetlennek tartanák. Végül a gondját Elsa néni oldotta meg, amikor belépett, és elővette a fűzőt.

- Komolyan úgy hiszed, hogy ez a megfelelő öltözék? – kérdezte kétkedve a nénjét.

- Szívem, te úrilány vagy. Tudom, hogy Jordant nem zavarná, de most úgy vélem, igenis ezt kell felvenned.

- De a múltkor pont te akartál lebeszélni róla.

- Mert égető meleg volt. Ha hűvösebb lett volna, nem beszéllek le róla, de most igenis öltözz illendően.

- Jaj, Elsa néni! Néha annyira fordítva gondolkodsz, mint mások.

- Vagy felveszed, vagy nem jössz velünk – jelentette ki a néni ellentmondást nem tűrően.

Aztán kiválasztott egy illendően zárt, egyszerű, almazöld selyemruhát, amit Erica sosem szeretett igazán. Hiába próbált ellenkezni, Elsa hajthatatlan maradt.

- De miért, Elsa néni? – panaszkodott a lány.

- Úgy vettem észre, hogy a fiúk figyelmét felkeltetted. Nem kell, hogy a kihívó ruhákkal még jobban bíztasd őket.

- Oh! – fújtatott dacosan Erica. – Még hogy érdeklem őket! Elsa néni, te nagy tévedésben élsz, ha azt hiszed, hogy mindazok után, amit tettem, bármelyikük is gyengéd érzelmeket táplálna irántam.

- Ne feleselj! Akkor sem kell úgy öltöznöd, mint egy farmerlány, vagy egy…

- Egy micsoda? Szajha?

- Nem ezt akartam mondani. De nem kell kihívóan viselkedned.

- Értettem – mondta halkan. – Induljunk, ne várjanak ránk!

Végül Erica igazat adott a nénjének, amikor meglátta, hogy Jordan, a kislánya, és a nevelőnő is hasonlóan volt felöltözve. Felültek az egyik kocsira, és figyelték, ahogy a férfiak csatlakoznak hozzájuk, a másik két kocsira Tehya és Nara ültek a lányaikkal. Erica szándékosan nem csodálta meg a három apacs harcost, akik az ágyékkötőn, és a térdig érő lábszárvédőn kívül, csak vászon hajpántot viseltek.

Élénk beszélgetésbe kezdett a többiekkel, és a továbbiakban csak ezzel törődött.

A fiúk önfeledten lovagoltak előre, és aztán vissza, nevetgélve figyelték a kocsiban ülőket. Tokalah közben lopva csak egy lányt figyelt, amikor kellően közel került hozzájuk, áhítattal hallgatta gyöngyöző kacaját. Alaposan megfigyelte a szolid ruhát, látta, hogy a lány nagyon kényelmetlenül érzi magát benne, és ez mulatatta a fiút. Sejtette, hogy Erica ennél kihívóbb helyzetekhez szokott, és az ilyen egyszerű szórakozás valószínűleg untatta, de el kellett ismernie, hogy nagyon jól titkolta.

Amikor megérkeztek, a folyópartra, lepakoltak, és hamarosan játszadozni kezdtek. Egész délelőtt fogócskáztak, labdáztak, bújócskáztak, és rengeteget nevettek. Egyikük sem vette észre, de Tokalah folyamatosan kereste a lehetőséget, hogy Erica közelében lehessen, és csodálta a lányt.

Végül mind kimerülten ültek le a fák árnyékába, hogy elfogyasszák az ebédet. Folyamatosan csacsogva, nevetgélve ettek, mindent elpusztítottak az utolsó morzsáig, aztán jóllakottan eldőltek, és halkan beszélgettek, hamarosan a gyerekek elszundítottak, és a felnőttek is közel álltak hozzá.

Erica felállt, és elindult a folyó mentén, gyönyörködve figyelte a víz felszínén úszkáló kacsákat, ahogy lágy hullámot vonva maguk mögött, az árnyékos részek felé úsztak. Nézte a buborékköröket, amiket a halak indítottak levegővétel közben. A déli nap fénye ragyogó, fehér csillámokban verődött vissza, és egy idő után bántani kezdte a lány szemét, ezért inkább a parton álló fákat figyelte, de egy idő után elálmosította őt a lágy szellőben halkan zizegő levelek játéka. Leült egy kisebb sziklára, felhúzta a térdét, és rátámasztotta az állát. Csukott szemmel hallgatta a neszeket, és édes megnyugvást érzett. Egész délelőtt arra várt, mikor támadják le újra a fiúk, és most örült, hogy nem tették. Eszébe sem jutott, hogy az ebédutáni pihenőt is kihasználhatják.

Lansa álmosan figyelte, ahogy a lány feláll és elindul. Megbökte Tokalah vállát, és utána intett. Az indián vigyorogni kezdett, és bólintott. Felkelt, és már indult utána, amikor látta, hogy a másik kettő is készül követni. Feléjük fordult, és megrázta a fejét:

- Ti itt maradtok! – tátogta.

Muraco sokat sejtetően mosolyogni kezdett, és visszahúzta Lansát.

Tokalah az apjától örökölt párducmozgással követte a lányt, semmi zajt nem csapott, így az nem vehette észre őt. Amikor Erica leült, halkan a háta mögé lépett, és megszólította:

 - Miért nem pihensz te is?

A lány megfordult, és az indián megint ellágyult a kék szemekből sugárzó szomorú szépségtől. Felemelte a kezét, hogy megérintse a lányt, de ő ijedten felugrott, és elhátrált.

- Ne! Kérlek, ne! – mondta gyötrődve Erica. – Inkább alázz meg, lökj a mocsokba, állíts pellengérre, mondd el mindenkinek, mennyire aljas voltam, csak ezt ne!

- Miért? – kérdezte a fiú.

- Azt mondtad, megmutatod, hogy nem csak fizikai fájdalmat lehet okozni. Sikerült. Inkább elviselem a fizikai fájdalmat.

- Már mondtam, csak két őszinte szót várok tőled.

Erica szó nélkül megfordult, és elindult a part mentén. Tokalah dühösen utána sietett, és megragadta a karját:

- Állj meg!

- Engedj el! – rántotta el a karját a lány.

- Miért nem mondod ki? – húzta magához a fiú. – Miért?

- Mert akkor te győznél – suttogta elgyengülve, és képtelen volt másfelé nézni.

- Én nem győzni akarok – mondta halkan Tokalah.

- Akkor mégis mit akarsz?

- Bár tudnám!

- Én viszont tudom, mit akarok. Egyedül maradni. Engedj!

Nagy nehezen kiszabadult a fiú öleléséből, és futni kezdett. Tokalah először csak állt, és figyelte, ahogy távolodik, aztán gyorsan utána iramodott. Ott érte utol, ahol a folyó eredt. A bővizű forrás egy apró tavat formált az erdő rejtekén. Aprót, de mélyet.

Tokalah egy pillanattal előbb érezte meg a bajt, de már nem volt ideje figyelmeztetni a lányt. Erica megbotlott egy szikla kiszögellésében, és a tóba esett. Tokalah azonnal utána vetette magát, de a lány ruhája súlyos volt, pillanatok alatt megszívta magát vízzel, az alsószoknya rátekeredett a lábára, és menthetetlenül húzni kezdte lefelé a kapálózó lányt. Igyekezett visszatartani a levegőt, hogy tovább bírja, de érezte, hogy ebben a ruhában képtelen lesz a felszínre verekedni magát, kétségbeesve próbált megszabadulni tőle, de a kapcsok hátul voltak, és ő nem érte el. Egyre erőtlenebbül nyúlt hátra, de az ujjai már bénultan álltak ellen az akaratának. Rettegve nézett a felszín felé, nyitott szeme előtt fehéren villódzó fények jelentek meg, és ekkor megadta magát. Tehetetlenül merült a mélységbe.

Tokalah rémülten kereste az almazöld ruhát, de a mély vízben minden egyforma volt. Végre megpillantotta az ernyedten süllyedő testet, de a levegője fogytán volt, gyorsan a felszínre úszott, és szinte azonnal visszabukott, amint friss oxigén töltötte meg a tüdejét. Mire ki tudta húzni, Erica már eszméletlen volt. Lefektette a parton, és próbálta magához téríteni a sápadt lányt.

- Erica! Kicsim, ne csináld! – suttogta kétségbeesve. – Erica! Térj magadhoz, kérlek!

Látta, hogy Erica nem lélegzik, azon gondolkodott, mit tegyen. Visszamenni nincs ideje, addig a lány megfullad, neki kell tennie valamit.

A ruha szorosan simult a törékeny testhez. Tudta, hogy le kell vennie, hogy a lány levegőhöz juthasson. Maga felé fordította, a hátához nyúlt, és remegő kézzel oldotta ki a kapcsokat. Sietni akart, de ettől csak ügyetlenné vált. Figyelmeztette magát, hogy csillapodjon le. Mély levegőt vett, és újra nekilátott. Most végre sikerült megszabadítania a nedvesen tapadó selyemtől a lány testét, de csak még jobban megrémült. Fűzőt viselt. Még soha nem találkozott ilyen ruhadarabbal, de tudta, hogy ezt is hátul rögzítik. Visszafordította Ericát, és próbálta meglazítani a szalagokat, ám a nedvesen összetapadt csomót képtelen volt kibogozni. Remegve káromkodott, és őrjöngve kereste a megoldást, amikor a keze hozzáért a tőréhez. Gondolkodás nélkül előhúzta, és óvatos mozdulattal becsúsztatta a lány mellei közé. A hasadó anyag hangja sértette a fülét, de boldog volt, amikor a lány teste végre megszabadult a szoros béklyótól.

Nem tudta, mit kell ilyenkor tenni, bátortalanul nyúlt a lány mellei alá, és végső kétségbeesésében pumpálni kezdte. Remélte, így kiszoríthatja a tüdejébe került vizet. Néhány nyomás után Erica felnyögött, és bugyborékolva köhögni kezdett.

- Köpd ki! – nyögte rémülten, és abbahagyta a masszást. – Köpd ki, kicsim! Vegyél levegőt! Lélegezz!

Amikor a lány szeme kinyílt, és hatalmasat szívott a friss levegőből, Tokalah felhúzta a földről, és szorosan magához ölelte:

- Teremtőm, köszönöm! – nyögte – Jól vagy? – kérdezte a lányt, és a szemébe nézett.

Erica lassan bólintott, és viszonozta a fiú pillantását.

- Többször ne ijessz meg! Értetted? – suttogta Tokalah remegő hangon. Kisimított néhány tincset az arcából, és aggódva figyelte.

Erica nem válaszolt, csak nézte őt, alig jutott el a tudatáig, hogy mi történik körülötte. Látta a fiú aggodalomtól fátyolos szemeit, és végre megértette.

- Köszönöm – suttogta rekedten.

- Soha többé ne csinálj ilyet! – mondta halkan a fiú, és szorosan magához húzta Ericát.

A lány erőtlenül ölelte vissza, hozzásimult az indián meztelen felsőtestéhez, és ekkor tudatosult benne, hogy szinte meztelenül fekszik az indián karjában. Felemelte a fejét, és belenézett a rémülettől zölden csillogó szempárba. Némán figyelték egymást, aztán a fiú megkönnyebbülten csókolgatni kezdte az arcát, a szemét, az orrát, mindenütt, ahol érte, és közben tovább ölelte.

- Soha… soha… soha ne ijessz meg még egyszer!

Megint magához szorította, és ringatni kezdte.

Erica a döbbenettől képtelen volt megszólalni, csak hozzásimult a fiúhoz, és próbálta megfejteni a reakcióját.

- Mi történik itt? – hallották meg a dörgő hangot. – Fiam, mégis mit művelsz? Erica, bántott téged?

Tukayoo haragosan megragadta Tokalah karját, és felrántotta a földről.

- Apám, én…

- Megmentette az életemet – krákogta gyorsan Erica.

Megpróbált felállni, de elgyengült lábai nem engedelmeskedtek. Végignézett magán, és rémülten látta, hogy csak a vékony ing van rajta, annak is szakadt a széle, és ráadásul nedvesen tapadt a testére, így semmit sem takart. Maga elé rántotta a karját, és felnézett a dühtől remegő indiánra.

- Beestem a tóba. Ha Tokalah nem jön utánam beszélgetni, és nem ugrik be utánam, akkor…

- Így történt? – nézett Tukayoo a fiára.

- I-igen – motyogta a fiú zavartan.

- Értem – higgadt le a férfi, de közben kutatva nézte a tőrt, és a szétszabdalt fűzőt a földön.

- Le kellett vágnia rólam, mert nem kaptam levegőt – folytatta a lány, ránézett Tokalah-ra.

- Soha nem bántanám Ericát, apám – mondta a fiú. – Nagyon megijedtem, nem tudtam, mit tegyek, amikor nem lélegzett. Ösztönösen ez jutott az eszembe.

- Nos, szerencse. Helyesen cselekedtél. – nézett rá az apja. – De most menjünk vissza! A többiek már várnak, amúgy is indulnánk haza, de úgy látom, jobb is, ha nem késlekedünk. Fel tudsz öltözni egyedül, kedvesem? – nézett le a lányra.

- Azt hiszem – nyögte Erica, és amint a két férfi elfordult, visszarángatta magára a ruhát. Nem nagyon sikerült neki, mivel még mindig a földön kuporgott. Tokalah nem törődve apja rosszalló pillantásával, lehajolt, talpra segítette, és próbálta eligazítani a lányon a ruhát.

- A fűző nélkül nem fog menni – mondta halkan Erica.

Végül nagyjából felhúzta magára a tönkrement anyagot, és támolyogva elindult Tukayoo után. A következő lépésnél érezte, hogy erős karok simulnak a dereka köré, és egy pillanattal később Tokalah karjában volt. A fiú szó nélkül vitte apja mellett az elgyengült lányt.

Nagy ijedelmet keltettek, amikor visszaértek, de szerencsére Tukayoo gyorsan megnyugtatta az asszonyokat.

- Amint hazaérünk, elküldetek az orvosért. – mondta.

- Nem szükséges – válaszolt gyorsan Erica. – már sokkal jobban vagyok.

Tokalah felsegítette a lányt a kocsira, azonnal takarót borítottak a vállára, és mindenki nyugtalanul kérdezgette, hogy érzi magát. Próbált mosolyogni, és megnyugtatni mindenkit, hogy jól van. Végül elindultak, és ahogy hazafelé hajtottak, Tokalah végig mellette lovagolt.

Aggódva figyelte a lányt, aki kábultan ült, és nehezen vette a levegőt.

- Jól vagy? – kérdezte nyugtalanul.

Erica bátortalanul felnézett rá, és csak bólintani mert. Örült, hogy Tokalah azt hiszi, a tavi kaland miatt ilyen zavart. De a valóság az volt, hogy a fiú reakciója zavarta össze. Felkorbácsolta az érzékeit, olyan érzelmeket ébresztett fel benne a heves szeretettel teli aggódás, amilyet eddigi életében még soha nem tapasztalt. A bőrét még mindig égette az indián forró ölelése, ugyanúgy, ahogy a csókjai égették az ajkát. Vágyott rá, hogy újra érezze. Nem foglalkozott azzal, hogy nemrég majdnem meghalt, csak arra tudott gondolni, hogy a fiú tétovázás nélkül utána ugrott, hogy megmentse.

Félve ránézett, és meglátta, hogy az indián folyamatosan őt nézi.

- Jól vagyok, köszönöm – suttogta, és halványan elmosolyodott. A torka kaparni kezdett, és köhögnie kellett, hogy könnyebb legyen. Tokalah azonnal felé hajolt, és megérintette az arcát. – Jól vagyok.

A lány teste borzongott az érintéstől, hálásan nézett a fiú szemébe, aki megint úgy érezte, elmerül a kék hullámokban.

Amikor megérkeztek a házhoz, Erica gyorsan visszavonult a szobájába, hálóingbe bújt, és lefeküdt. A takarót egészen az orráig húzta, és rögtön elaludt. Arra ébredt, hogy Elsa néni forró teával kínálja. Megitta, és azonnal visszaaludt.

Tokalah a szobájában volt, feszülten járkált fel-alá, amikor az anyja belépett:

- Nyugodj meg! Minden rendben van. Erica jól lesz. Kialussza magát, és el is felejti az egészet.

- De én nem tudom elfelejteni – mondta Tokalah remegő hangon.

- Ugye nem te tettél olyasmit, ami…?

- Nem! Hogy gondolhatsz ilyet? Csak annyira borzalmas volt!… Amikor beesett, és láttam, hogy elmerül… Annyira megijedtem.

- De észnél voltál. Helyesen cselekedtél, és megmentetted.

- Remélem, tényleg nem lesz baja.

Jordan odalépett hozzá, és szeretettel átölelte.

- Nyugodj meg! Tudom, hogy így lesz.