9. fejezet

Tokalah aggódva nézte, hogy Elsa egyedül lép be a házba. Tudta, hogy délután akaratlanul felfedte az érzéseit. Talán Erica megérezte, és ezért nem jött, vagy valóban nincs jól.

- Elsa? – kérdezte csöndesen. – Hol van Erica? Rosszul érzi magát?

- Már jobban van, de megfájdult a feje, kérte, hogy mentsem ki.

- Értem. Megmondaná, hogy jobbulást kívánok neki?

- Persze – mosolygott a nő.

A fiú a vacsora alatt végig feszült volt, alig evett, és várta, hogy véget érjen már. Amikor végre asztalt bontottak, azonnal fáradtságra hivatkozott, és kiment az étkezőből. Amikor már nem látták sietve kilépett az udvarra, és szinte futott a kert felé.

Látta, hogy a teraszajtó nyitva van, fürge mozdulatokkal felmászott, és máris a szobában volt.

Erica ijedten kapta fel a fejét a könyvből. Tokalah mosolyogni kezdett, és lazán az ágy oszlopának támaszkodott. Nem szólt, csak parázsló szemekkel nézte a lányt.

- Mit képzelsz? – fortyant fel a lány. – Azt hiszed, bármikor bejöhetsz, ha úgy tartja kedved?

Az indián megkönnyebbülten sóhajtott, ha kötekszik, akkor már jól van.

Ellökte magát, és könnyedén az ágy véghez ült, Erica rémülten húzta fel a lábát.

- Hogy merészeled? – a takaró lejjebb csúszott róla, így kilátszott a selyem, és csipke hálóing szegélye.

Tokalah ámulattal figyelte, ahogy a lány keble emelkedik és süllyed. A szeme ragyogott a petróleumlámpa fényénél, szorosan hátrafésült, fekete haja egyenesen omlott le a hátán, de néhány tincs izgatóan simult a mellkasára. Még mindig aggódott, de látta, hogy már tényleg sokkal jobban van.

- Azt hittem, nagyon rosszul vagy – mosolygott kedvesen.

- Menj el! Kérlek!

Ám Tokalah közelebb húzódott hozzá.

- Ezt te sem akarod igazán – suttogta.

- De! Én pontosan ezt akarom.

Tokalah feltérdelt, és lassan Erica ajkához hajolt.

- Hazudsz! Erre vágysz – mondta búgó hangon, és megcsókolta. – Azért nem jöttél le vacsorázni, mert engem hívtál. Jó indokod volt kimenteni magad, és ezzel tudtad elérni, hogy utánad jöhessek.

- Nem… rosszul vagyok – nyögte halkan. – Fáj a fejem, és még mindig… szédülök.

- Kedves, te miattam szédülsz – suttogta a fiú, és lágy csókot lehelt a lány vállának gödrébe.

- Miről beszélsz? – kérdezte felháborodva Erica. – Mit gondolsz te rólam? Mégis mit hiszel, mit akarhatnék én tőled?

- Hogy azt tegyem veled, amit Rosie-val. Szeretnéd, ha…

- Öntelt, arrogáns rézbőrű – sziszegte a lány. – Soha! Én soha nem tenném meg veled! Hogy hihetted? Távozz a szobámból!

Tokalah visszahúzódott. A lány szavai mellbe vágták. Délután már úgy érezte, valami megváltozott köztük, hogy közel kerültek egymáshoz. Ennyire félreértette őt?

- Semmit sem változtál – mondta halkan. – Még mindig meg akarsz alázni. Keresed az alkalmat, hogy minden módon megsebezz. Próbáltam elfeledkezni erről, megbocsátani neked, de méltatlan vagy rá. Számodra én csak egy mocskos indián vagyok. Az sem számít, hogy… – elhallgatott, és szomorúan nézett a lányra.

Megrázta a fejét, felállt, és elindult. Erica döbbenten nézett utána. Nem tudta, mit is akar, de azt semmiképpen, hogy a fiú megbántottan menjen el. Ő csak azt nem akarta.

- Várj! – kiáltott fojtottan, és Tokalah után iramodott. Épp átmászott a korláton, és indult volna lefelé, de a lány megfogta a kezét. – Várj, Tokah! Én nem úgy gondoltam. Én… én… Kérlek, bocsáss meg! Az előbbiért, meg mindazért, amit tettem. Istenem! – nyögte, és könnyes szemeit a fiú tekintetébe fúrta.

Tokalah némán figyelte a lányt.

- Nem akarok mentegetőzni, hisz amit tettem, az elfogadhatatlan, tudom. Akkor úgy éreztem, hogy meg kell tennem. Tudom, hogy hiba volt, óriási hiba, és nagyon megbántam, nem mondhatok mást. Ha visszacsinálhatnám, megtenném. Bocsáss meg! Kérlek! – az utolsó szavaknál már zokogott.

Tokalah visszamászott, és átölelte.

- Ne sírj, Kedves! – suttogta a fiú

Lehajolt, és gyengéden megcsókolta. Erica elveszett a lágy érintésben, és a férfias, de mégis puha ajkak becézésében. Tokalah a karjába kapta, és visszavitte a szobába. A lábára állította a lányt, megfordult, és a zsanér felé nyúlt.

- Elmész? – kérdezte a lány.

Az indián nem válaszolt, csak némán behúzta a zsanért, majd behajtotta az üvegajtót. Könnyed mozdulattal beakasztotta a zárat, és megfordult.

Erica remegve figyelte, ahogy odalép hozzá, karját a dereka köré csúsztatja, és lágyan megcsókolja.

- Kérlek! – suttogta elhaló hangon a lány. – Én nem vagyok olyan, mint Rosie.

- Nem is akarom azt tenni veled, amit Rosie-val.

- De…

- Ő csak egy szajha. – suttogta Tokalah, és megcirógatta Erica arcát.

- Akkor velem mi a szándékod?

- Csak annyi, amennyit engedsz. – mondta vágyakozva.

Erica elhúzódott, és mélyen a fiú szemébe nézett. Nem volt ostoba, már rájött, hogy ez volt Tokalah célja. Az esze tiltakozott az ellen, amire készült, de a teste, a szíve akarta, nem érdekelte, hogy mi lesz utána.

Már tudta, hogy a gyomrában repdeső pillangók táncát, és a forróságot a hasa aljában csak egy módon csillapíthatja, és nem érdekelte, hogy ezzel pont azt adja meg a fiúnak, amit akar. Ő is akarta.

Megfordult, az ajtóhoz lépett, és betolta a reteszt. Remegett, nem mert megfordulni, csak állt, homlokát a hűvös fának támasztotta, és várt.

Néhány pillanattal később érezte, hogy gyengéd kezek simulnak a derekára.

- Kedves, ha nem akarod, elmegyek. – suttogta a lány fülébe.

Erica megrázta a fejét, alig mozdult, de Tokalah érezte, lágyan Erica nyakába csókolt, és maga felé fordította. Elhúzódott, megfogta a lány kezét, és lassan hátrálni kezdett az ágy felé, maga után húzva őt.

A petróleumlámpa fénye visszatükröződött a lány rémült szemeiben, de Tokalah látta bennük a vágyat is. Elengedte Erica kezét, és megcirógatta az arcát, lassan lesiklott a nyakán át a vállára, és a hálóing szegélyével babrált. Az ujjával megkereste a szalagot, és óvatosan megfogta.

Belenézett a tengerkék szemekbe, és biztatásra várt, de Erica képtelen volt megszólalni, reszketve állt a fiú tüzes, vágyakozó pillantásának fogságában.

- Láthatom, milyen vagy valójában? – kérdezte az indián kedvesen, és a lány csak bólintani tudott.

Tokalah mosolyogva meghúzta a szalagot, kioldotta, majd lassan lefejtette a hálóinget a lány válláról. A könnyű anyag lágyan, suhogva omlott Erica lábához, felfedve a fiú előtt tökéletes szépségét. Az indián halkan felnyögött, ahogy végignézett rajta. Éhesen siklott végig a pillantása a lány formás keblein, kerek csípőjén, nagyot nyelt, ahogy megpillantotta a combok közt rejtőző gyönyör forrását. Újra felemelte a fejét, és Erica szemébe nézett, az ágyéka forrón lüktetett, érezte, hogy a nadrág kényelmetlenül tartja vissza férfiasságát. A keze remegni kezdett, arra vágyott, hogy megérintse a lány hamvas, selymes bőrét, és a karjában tartsa a törékeny, tüneményes szépséget.

- Erica – suttogta megigézve.

- Tetszik, amit látsz, Tokah? – kérdezte a lány remegő hangon.

- Gyönyörű vagy! – mondta vágytól rekedten a fiú.

Közelebb lépett, a kezét a lány tarkójára simította, beletúrt a fekete hajzuhatagba, és az ujjaival meglazította, hogy a tincsek buján öleljék körbe a vállát. Aztán az ajka lecsapott, hevesen csókolta, és egészen közel húzta magához. Amikor az ajkuk elvált egymástól, Tokalah halkan megszólalt:

- Csak akkor, ha igazán ezt akarod.

Erica válaszul a fiú ingéhez nyúlt, és reszkető kézzel gombolni kezdte. Tokalah eltolta a kezét, és gyorsan megszabadult a ruháitól. Megállt, és hagyta, hogy Erica végignézhesse. Csendben figyelte a lány szemét, amikor Erica meglátta árulkodóan meredező férfiasságát. A megjelenő rémület azonnal elárult mindent a fiúnak. Lassan közel lépett a lányhoz, a karjába vette, és gyengéden az ágyra fektette. Mellé feküdt, és lágy csókot lehelt a reszkető ajkakra.

- Ne félj! – suttogta.

Lassan simogatni kezdte a telt kebleket, végigsiklott a lány oldalán, aztán vissza, érezte, ahogy Erica megremeg az érintésétől.

A lány képtelen volt megszólalni, vagy bármi mást tenni, csak feküdt, és nézte a zölden csillogó szemeket, ahogy melegen, bátorítva figyelték őt, aztán végigsiklottak a testén, és melegen újra rátaláltak az ő szemeire.

- Érints meg, Kedves! – suttogta rekedten Tokalah. – Szeretném, ha te is éreznéd, amit én. Add át magad az ösztöneidnek!

Újra megcsókolta, és közben megfogta Erica kezét, és a vállára húzta:

- Érints meg, Kedves! Úgy, ahogy akkor, a vacsora után – zihálta növekvő vággyal.

És Erica szót fogadott, a fiú hajába túrt, forrón viszonozta a csókot, és a testét vágyakozva nyomta Tokalah-hoz. Érezte a combjának feszülő keménységet, és hirtelen visszahúzódott. A fiúra nézett, aki bátorítóan simogatta:

- Ne félj, Kedves! – suttogta újra.

A kezét lassan a lány lábai közé csúsztatta, és simogatni kezdte az érzékeny nőiességet.

Erica remegve felsóhajtott, és néhány pillanattal később zihálni kezdett. Idegen forróság járta át, halkan felnyögött, ahogy a gyengéd ujjak körbejárták nőiességének minden pontját.

Tokalah visszahúzta a kezét, és megnyálazta az ujját, majd visszahelyezte, és becsúsztatta a lányba. Lassan, vigyázva, és közben folyamatosan nézte a szemét.

Erica arca megfeszült, de csak nézte a fiút, az ajkába harapott, és alig hallhatóan felnyögött. Tokalah azonnal mozdulatlanná vált:

- Abbahagyjam? – nézett rá melegen.

A lány megrázta a fejét, feszülten feküdt a fiú mellett, és várta a folytatást.

Tokalah dühös volt magára, úgy viselkedett, mint egy tapasztalatlan kölyök, csak arra figyelt, hogy minél hamarabb elérje a célját. Visszahúzta a kezét:

- Ne haragudj! – súgta a lány fülébe. – Nem akartam fájdalmat okozni.

Lassan megint simogatni kezdte, és az ajkával cirógatni kezdte a lány állát, aztán felsiklott a füléhez, és becézni kezdte a mögötte lévő puha gödröcskét. Erica felnyögött, és még szorosabban ölelte a fiú nyakát. A keze lesiklott a fiú izmos hátára, és bátortalanul simogatni kezdte. Tokalah felemelte a fejét, és mosolyogni kezdett, Erica félénken megdermedt:

- Folytasd, Kedves! – mondta melegen az indián.

Felhúzta a lábát, és Erica combjai közé nyomta, majd folytatta a lány ajkának becézését, és most végre érezte, hogy a lány ellazul.

Tokalah most a lány kebleit kezdte kényeztetni, először gyengéden simogatta, majd egyre hevesebben, egészen addig, amíg a lány mellbimbója megkeményedett, akkor lehajolt, és bekapta, hogy a nyelvével megízlelje.

Ericában ekkor valami megindult, felnyögött, és ívbe feszítette a hátát, hogy a borzongató érzés még jobban átjárja, megragadta a fiú fejét, és vadul magához szorította, zihálva élvezte a finom érintést, és hevesen simogatni kezdte az indián hátát. Vonaglani kezdett, és szinte dorombolva feszült az izmos férfitestnek.

- Tokah… – lehelte halkan.

- Mondd, Édes! – emelte fel a fejét.

Egymás szemébe néztek, és a fiú tudta, hogy most érte el, amit akart, sikerült felkorbácsolnia Erica vágyát, újra megkereste a lány combja közti forróságot, érezte, hogy nedvesen lüktetve várja a beteljesülést. Benyomta az ujját, és határozottan mozgatni kezdte. Erica most nem feszült meg, hanem vonaglani kezdett, és egyre hangosabban zihálva adta át magát az új érzéseknek.

Tokalah kihúzta a kezét, megfogta a lányét, és lehúzta a férfiasságához:

- Érintsd meg, kérlek!

Erica bátortalanul nyúlt a szervhez, lassan ismerkedett vele, de ahogy simogatta, és érezte a fiú reakcióját, az egyre keményebben lüktető hímtagot, ő is bátrabbá vált. Tokalah kezével segítette a lányt, és végül el kellett tolnia magától, mert a lány annyira ügyesen simogatta, hogy úgy érezte, azonnal szétrobban.

Ránézett a lányra, és mosolyogva figyelmeztette:

- Ha azt akarod, hogy leálljak, most szólj, vagy befejezem!

- Fejezd be, harcosom! – zihálta Erica.

Tokalah besiklott a lány combjai közé, felhúzta a lány lábait, és óvatosan behatolt. Erica felszisszent, ő pedig megállt, és várta, hogy a lány remegése csituljon. Akkor mozogni kezdett, lassan kiemelkedett, aztán visszacsúszott, teljesen benne volt a lányban, alig tudta visszafogni magát, ahogy érezte a szűk forróságot. Erre az élményre nem készítette fel Rosie tudása. Ahogy látta az odaadó csillogást Erica szemében, érezte tapasztalatlan, édes reakcióját a mozdulataira, az ajkába harapva próbált másra gondolni, hogy az elsöprő tüzet visszatartsa, de Ericában felébredt a nő, és ösztönös mozgásával szemben Tokalah tehetetlennek bizonyult. Felgyorsult, amikor érezte, hogy pillanatokon belül eléri a csúcsot. A lány vállába temette az arcát, és nyögve, görcsösen engedte ki magából a forróságot.

Erica nem tudta, mire számítson, az érzés elsöprő volt, ahogy érezte magában a fiút. A gyönyörtől reszketve simult Tokalah-hoz, és hagyta, hogy magával ragadja az élvezet. Érezte, amikor a fiú lassú mozgása felgyorsul, és elragadja a hév, és ő is tűzben égett. Amikor Tokalah teste görcsbe rándult, közel járt hozzá, hogy felsikítson attól az ismeretlen elsöprő erőtől, ami átjárta, de csak az ajkába harapva nyögött.

Összeborulva remegtek mindketten, végül Tokalah felemelte a fejét, és nyugtalanul nézte Ericát. A lány kedvesen viszonozta a pillantását, de a fiú tekintete komorrá vált.

- Neked nem volt jó, igaz? – kérdezte halkan.

- De igen – suttogta. – Csak furcsa volt, még soha…

- Tudom, hogy nem tudtalak eljuttatni a csúcsra. Ígérem, legközelebb sikerülni fog – simogatta gyengéden a lány arcát.

- Legközelebb? – nézett rá Erica, és a szemében izgatott fény villant.

- Csak, ha akarod.

- Azt hittem, csak ennyit akarsz – mondta Erica.

- Mennyit? – kérdezte Tokalah értetlenül.

- Megkapni. Elvenni az ártatlanságomat. Elérted a célod, – suttogta Erica. – most már boldog lehetsz.

- Nem, még nem értem el – felelte Tokalah. – Csak akkor lesz teljes a bosszúm, ha belém szeretsz.

A lány szemében harag villant:

- Arra ne számíts, soha nem foglak szeretni. – felült, és elhúzódott. – Nagyon sokra tartod magad.

- Még mindig így akarsz játszani? – a fiú felugrott az ágyról. – Azt hittem, azért kértél bocsánatot, mert úgy kezeltél, mint egy mocskos férget. De még mindig nem változtál. Akkor miért hagytad magad? – sziszegte dühöngve. – Gondoltad, jó lesz velem próbálkozni?

- Mégis mit vártál? – fakadt ki Erica. – Amióta itt vagyok, csak bántasz, te, és a barátaid. Igen, kíváncsi voltam, hogy milyen, és láttam, hogy ez a terved, hát kihasználtalak. Azt hitted, hogy majd remegve, szerelmesen a karjaidba omlok? Tévedtél. Ne hidd, hogy könnyű megszerezni a szívemet! Sokan próbálták már, és elbuktak.

Tokalah megsemmisülten állt az ágy mellett, Erica alig néhány perce még elragadtatva feküdt a karjaiban, érezte a belőle áradó elfojtott vágyat, most pedig majdnem úgy beszél vele, mint először. Nem tudta, mivel vághatna vissza, ezért csak ennyit mondott:

- Az előbb nem volt igazad. Pontosan olyan vagy, mint Rosie.

Megfordult, dühösen feltépte az ajtót, és mire Erica felfogta szavai értelmét, Tokalah már a boltív alatt járt, és haragtól könnyes szemmel csörtetett át az udvaron. Nem nézett körül, így nem láthatta a munkások szállása alatt megbújó alakot, aki féltékenyen, dühösen követte a lépteit.

Nem ment be, tudta, hogy ha most csörtetne végig a házon, mindenki felébredne. Leült a verandán, és maga elé meredt. Miért dühös, hisz ezt akarta? Akkor miért zavarja, hogy Erica így reagált? Természetes, hogy haragszik rá, amiért sikerült az ágyába férkőznie.

De Tokalah többet akart. És pontosan ez dühítette. Kívánta a lányt, újra érezni akarta őt, elveszni a tűzben, amit adott.

- Mit művelsz velem, Erica Greyson?

A tenyerébe temette az arcát. Érezte, hogy vesztésre áll.

Erica csendben ült, és nézte a lepedőt. Nem akarta felfogni az előbbi beszélgetést. Megint ő volt az, aki mindent elrontott, a fiú közeledni akart, de ő ellökte magától. Felpattant az ágyról, lerángatta az összemocskolódott lepedőt, berúgta az ágy alá, és zokogva hasra vetette magát.

„Hogy lehetek ennyire aljas?”

Remegve felemelkedett. Nem hagyhatja ennyiben, nem! Beszélnie kell vele! Nem tudta, miért, de érezte, hogy meg kell tennie. Felvette a köntösét, és leszaladt, cipőt sem vett fel, mezítláb futott a ház felé, félúton egy kavicsra lépett, és a talpába éles fájdalom hasított. Felszisszent, és összerogyott a porban, nem akart hangoskodni, nehogy felébressze a ház népét, a nyelvébe harapva próbálta visszatartani feltörő könnyeit. Lassan felemelkedett, és indulni akart, amikor valaki átölelte. Felnézett, és a könnyein át félénk mosollyal emelte fel a kezét:

- Tokah! – simogatta meg a zord arcot. – Bocsáss meg, újra, ha tudsz, kérlek! Nem tudom, mi van velem. Összezavarsz. Nem érdekel, ha ez a célod, zavarj össze! Csak ne haragudj rám, kérlek!

Az indián nem szólt, csak ölelte a lányt, lassan lehajolt, és megcsókolta. Felemelte a karjába, és elindult vele a veranda felé, leültette a lócára. Az ajka egy pillanatra sem engedte el, a nyelvük vad táncot járt. Tokalah érezte Erica lelkifurdalását, olyan vággyal csókolta, ahogy eddig még nem. Tudta, hogy nem szereti őt, de akarta, és ez elég volt Tokalah-nak… egyelőre. Elengedte, és mosolyogva nézett rá:

- Nem haragszom, Kedves.

- Nem akarok olyan lenni, mint Rosie – mondta halkan, zokogva.

- Nem vagy olyan, és nem is leszel.

Erica átölelte a fiút, és az arcát a vállába temette.

- Bocsáss meg! – suttogta újra.

- Erica! Nézz rám!

A lány felemelte a fejét, Tokalah pedig gyengéden letörölte a könnyeit.

- Ne sírj! Semmi baj. Én is gonosz voltam veled. Már rég tudom, hogy megbántad, én csak azt akartam elérni, hogy bocsánatot kérj. De akkor sem lett volna jogom ilyennek lenni. De most már vége. Én is bocsánatkéréssel tartozom…

- Nem, dehogy! – suttogta Erica. – Igazad volt, megérdemeltem.

- Sss, Kedves! – megcsókolta a lányt. – Ne legyen tovább bűntudatod, kérlek! Kezdjük újra! Mintha semmi sem történt volna.

- Azért… azért valami történt – szipogta Erica. – Valami jó… valami csodás dolog. – felemelte a fejét. – Ugye?

- Örülök, hogy így érzed – mondta mosolyogva a fiú.

- Én is – suttogta a lány, és átölelte a fiú derekát.

Megborzongott, mire a fiú azonnal megdörzsölte a karját.

- Fázol, kicsim? – kérdezte.

- Nem, csak szédülök.

- Gyere, feküdj le! Talán holnap mégiscsak el kell küldenünk az orvosért.

- Nem, nem kell – tiltakozott a lány. – Csak pihennem kell. Megyek – suttogta.

- Várj, mutasd meg a lábad! - Erica meglepve nézett rá. – Az előbb ráléptél valamire. Lehet, hogy megsérült.

Óvatosan lenyúlt a lábához, és felemelte. Alaposan megvizsgálta, aztán így szólt:

- Nem vágtad el, de butaság volt mezítláb jönnöd – nézett rá kedvesen. – Gyere, Kedves, visszaviszlek.

A karjába kapta a lányt, és néhány pillanat alatt a hálószobájában voltak.

- Hol a lepedőd? – kérdezte a fiú, ahogy körülnézett.

- Az ágy alatt. – motyogta Erica zavartan.

Tokalah mosolyogni kezdett, a szekrényhez lépett, tiszta ágyneműt vett elő, és gyorsan rendbe tette az ágyat.

Erica szótlanul figyelte, aztán, amikor a fiú felegyenesedett, és felé nyújtotta a kezét, vágyakozva vetette magát a karjába.

10. fejezet

Hajnalban arra riadt fel, hogy valaki meglöki. Kinyitotta a szemét, és kábán érzékelte, hogy egy fekete hajú tündér zihál mellette, és próbálja visszatartani a sikolyát.

- Erica? Mi a baj?

A lány görcsösen remegett, kezét a mellkasára szorította, és könnyes szemmel kapkodott levegő után:

- Kicsim, mi a baj? – kérdezte Tokalah növekvő rettegéssel.

- Úgy… éreztem… megfulladok.

A fiú szorosan magához húzta, és gyengéden simogatni kezdte a hátát:

- Csak álmodtál. A tegnapi dolog miatt van. Semmi baj! Biztonságban vagy, Kedves! Itt vagyok. Lassan vegyél mély levegőt, mindjárt jobb lesz. Lassan! Ez az! Nyugodj meg! Minden rendben, itt vagyok!

- Annyira valóságos volt – nyögte halkan Erica.

- Tudom, tegnap tényleg közel jártál a halálhoz. Nem csoda, ha ilyeneket álmodsz.

- Köszönöm, hogy itt vagy – suttogta a lány. – Ha egyedül lennék, biztosan halálra rémítenék mindenkit a sikoltozásommal.

- Sss, nyugodj meg! – simogatta tovább a fiú.

Erica felemelte a fejét, és belenézett az aggódó szemekbe, képtelen volt megszólalni. Pillanatok alatt megnyugodott. Emlékezett a múlt éjszakára. Amikor Tokalah visszahozta, és újra szerette. Már megértette a fiú kétségeit. Többször szeretkezett a lánnyal, és Erica minden alkalommal egyre magasabbra emelkedett a gyönyörök kertjében.

Tokalah is érezte, hogy sikerült megadnia a lánynak, amit szeretett volna, és számára idegen módon, boldogsággal töltötte el, amikor látta a lány szemeit elsötétülni az élvezet pillanataiban, vele akart kiáltani, amikor be kellett fognia a száját, hogy a sikolya ne árulja el őket. Olyan gyönyört élt meg, amilyet Rosie mellett soha.

Miután a lány elaludt a karjai közt, még órákig gyönyörködött tökéletes szépségében, elégedetten figyelte, ahogy hozzábújik. Nem emlékezett, mikor aludt el, de jó érzés volt, a lány mellett ébredni, még akkor is, ha Ericát rémálom ébresztette. Legalább itt volt, hogy megnyugtassa.

A lány most az ajtó felé nézett:

- Istenem! Tokah, menned kell! Hajnalodik, észrevehetnek – mondta rémülten, ahogy a keleti derengést figyelte.

- Igen – válaszolt vonakodva a fiú. – mennem kell, hacsak…

- Nincs hacsak, Tokah! – Erica elhúzódott tőle. – Menj! Kérlek!

- Megbántad? – nézett rá szomorúan a fiú.

- Sok mindent bántam már meg életemben, legutóbb azt, amit veletek tettem, de ha van valami, amit soha nem fogok megbánni, akkor ez volt az. De kérlek, mindkettőnk miatt! Most menj!

Lenyúlt, felvette a fiú ingét, és felé nyújtotta. A fiú felállt hátat fordított, és lassan vette fel, nem nézett Ericára. Már épp kezdte gombolni, amikor a lány odasiklott mögé, átölelte a derekát.

- Bár ne kellene elmenned! – suttogta.

A fiú jólesően elmosolyodott:

- Bár maradhatnék! – megfordult, és vágyakozva megcsókolta a lányt, alig simogatta az ajkát, mert félt, ha hevesebben teszi, akkor képtelen itt hagyni őt. – Tényleg mennem kell, Édes! Reggelinél találkozunk.

Búcsúzóul megcirógatta Erica arcát, felrángatta a nadrágját, és már ki is lépett a teraszajtón. A lány visszahanyatlott az ágyra. Kezét a hasán pihentette, és nem tudta abbahagyni a mosolygást. Nagyokat pislogott, aztán megnyugodva merült vissza az álmok birodalmába.

Tokalah óvatosan lopakodott, tudta, hogy túl sokáig maradt a lánynál, de nem bánta. Élvezte, hogy a lány mennyire meg volt zavarodva, küldte volna, de marasztalta is. Mosolyogni kezdett a gondolatra. Még sosem próbált elcsábítani senkit, és Erica olyan könnyen bedőlt neki. Kihúzta magát, úgy érezte, hogy nála ellenállhatatlanabb férfi nincs a földön.

A boltív alatt megállt, mert hangokat hallott. Felismerte az apját, és Jose-t:

- Rendben, Tukayoo. De doktor Stewart nem tudja, hogy maguk…

- Majd nem leszünk szem előtt, elég, ha Jordan és Elsa itt lesznek, de szeretném, ha látná az orvos. Tegnap nem volt épp megnyugtató, hogy annyira rosszul érezte magát.

- Ahogy gondolja uram. De szerintem, ha Miss Greyson mostanáig nem lett rosszabbul, akkor már nem lesz gond.

Tokalah legszívesebben előlépett volna, hogy elmondja az apjának, Erica teljesen jól van, nincs szüksége orvosra. Nem értette, miért erőlteti ennyire a dolgot. De nem tehette, így csak állt a sötétben, és várta, hogy végre elmenjenek az útjából.

Amikor végre tiszta volt a terep, futva ment a házig, csendesen beosont, körülnézett, és már ment is fel az emeletre. Bement a fürdőbe, és megmosdott. Utána megnézte magát a tükörben, annyira furcsán érezte magát, de nem tudta megmagyarázni az okát.

Erica a nénje kopogására ébredt. Most örült, hogy nem nyitotta ki a reteszt, bár ezzel alaposan megijesztette Elsát:

- Miért zárkóztál be? És ha történik valami?

- Mi történhetne itt Elsa néni? A legizgalmasabb dolog az, ha esetleg az egyik ló, vagy valamelyik bika megvadul.

- Hát nekem az is elég volt, hogy tegnap majdnem megfulladtál. – korholta a lányt. – Soha többet ne menj egyedül a tó közelébe!

- Gondolod, hogy mindennaposak lesznek a kirándulások? Én nem hiszem. De jól van, megígérem. Amúgy ott volt Tokalah, és megmentett.

- Erről jut eszembe! Bocsánatot kértél már tőle? – nézett a lányra szúrós szemmel.

- Igen, pont tegnap… a tónál – tette hozzá halkan.

Érezte, hogy elpirul a hazugság miatt, ezért gyorsan elfordult, és a ruháit kezdte nézegetni. Elsa elővett egy másik fűzőt, amitől Ericát kirázta a hideg:

- Ne! Kérlek, ne! Érts meg, ezt most képtelen lennék felvenni. – könyörögve nézett az asszonyra, aki végül megenyhült.

- Rendben.

Erica elővett egy egyszerű vászonruhát, és szó nélkül felöltözött.

Akkor értek be a házba, amikor a többiek is leértek az emeletről. Tukayoo épp akkor jött vissza a karámoktól:

- Jó reggelt! – köszöntötte az érkezőket, és rögtön Erica felé fordult. – Hogy érzed magad, kedvesem?

- Remekül – válaszolt mosolyogva a lány. – Egy kissé kimerült vagyok, de gondolom, ez csak az izgalmaknak köszönhető. Ezt leszámítva teljesen jól vagyok.

- Arra gondoltam, azért elküldetek az orvosért. Jobb, ha megvizsgál.

- Semmi szükség rá, tényleg. Csak feleslegesen fárasztanánk. De köszönöm, hogy aggódsz miattam, jól esik.

- Ahogy érzed, akkor megyek, szólok Jose-nak, hogy nincs szükség a doktorra. De ha rosszul éreznéd magad, azonnal szólj!

- Úgy lesz, ígérem.

Erica lopva Tokalah felé nézett, és megint elpirult a fiú átható, meleg pillantásától.

Tokalah lesietett mellé:

- Jó reggelt, Erica! – mondta mosolyogva, és a karját nyújtotta. – Elkísérhetlek az asztalhoz?

- Jó reggelt! Köszönöm – motyogta meglepve a lány.

- Úgy látom, valami megváltozott köztetek – nézte őket kutató tekintettel Tukayoo.

- Igen – nézett rá Erica mosolyogva. – Bocsánatot kértem, és Tokalah elfogadta.

- Így van – értett egyet a fiú. – Tisztáztuk a nézeteltérést, és szent a béke.

Leültek, és vidám hangulatban megreggeliztek. A két fiatal igyekezett úgy viselkedni, hogy a többiek ne vegyék észre a változást.

- Erica, délelőtt Kiernannal tanulunk. Csatlakozol hozzánk? – kíváncsiskodott Tuwa.

- Persze, ha nem zavarok.

- Jaj, dehogy zavarsz! – szólt közbe Kiernan. – Mesélhetnél nekünk New Orleansról, meg a keleti városokról. Egy kis földrajzi ismeret nem árt meg a kicsiknek.

- Rendben – mosolygott a lány, de közben észrevette, hogy Tokalah arca megfeszül, és kutatva figyeli. – Végül is, amit tudok, azt elmondhatom, meg, amit az iskolában tanultam…

- Pompás – ragyogott fel Kiernan arca. – Reggeli után azonnal neki is láthatunk.

- Várjatok! – szólalt meg Tokalah. – Én szerettem volna elhívni Ericát lovagolni.

- Fiam, szerintem a lovaglással várjatok pár napot, amíg Erica teljesen rendbe jön. – fogta meg a karját az apja.

A fiú szeme a lányra villant, aki kedvesen mosolyogva nézett rá.

- Igen, talán néhány nap múlva jobb lenne – mondta, és feltűnés nélkül az ölébe nézett.

- Hát jó – visszakozott a fiú. – de szavadon foglak.

Nevetni kezdtek, és nem törődtek a többiek meglepett pillantásaival.

Reggeli után Erica Kiernannal, Tuwával, és a többiekkel a könyvtárba vonult, és belekezdtek a tanulásba. A nevelőnő először visszakérdezte azokat a dolgokat, amiket már megtanított a gyerekeknek. Szeretett volna büszkélkedni Erica előtt, aki csodálattal hallgatta, mennyire okosak.

Aztán megkérték Ericát, hogy meséljen nekik New Orleansról, ő pedig elmesélt mindent, amire emlékezett.

Legalább egy órát beszélt, és a gyerekek tátott szájjal hallgatták. Tokalah a lépcső alatt ült, ahonnan nem láthatták, és mosolyogva hallgatta a lány kedvesen búgó hangját. Többször megremegett, szeretett volna felugrani, odarohanni, kirángatni a szobából, és felvinni magával a hálószobájába.

- És mondd csak Erica – kérdezte Kiernan. – nem vágysz vissza? Az, ahogy beszélsz, erre enged következtetni.

- Tudja Miss Evans – nevetett Tuwa. – Erica most tért vissza. Nemrég fejezte be az iskolát, és szeretne minél hamarabb visszamenni. Egyszer kérdeztem, hogy nem tetszik-e neki a bátyám, mert akkor itt maradhatna, aminek én nagyon örülnék, de Erica nem akar.  – szomorúan folytatta. – Azt mondta, hogy nem akar semmit a bátyámtól. Gondolom, várja ott egy udvarló.

Tokalah felállt, és elkeseredetten kisétált az udvarra. Szó nélkül a lovakhoz ment, felült a foltos kancára, és vad vágtában kilovagolt a birtokról. Nem akarta hallani, ahogy Erica a New Orleans-i lovagjairól mesél.

Erica hallotta, ahogy egy lovas sietősen távozik, de nem látta, ki az, inkább a nevelőnő felé fordult, aki épp Tuwára nézett.

- Jaj, Tuwa! Megint butaságokat locsogsz. Nem téged kérdeztelek – feddte meg Kiernan.

- Az igazat megvallva – nézett rájuk Erica. – már nem tűnik olyan vonzónak, hogy visszamenjek. Legalábbis most így érzem. Amióta idejöttem, csupa szeretetet kaptam, annak ellenére, hogy nem érdemeltem meg. New Orleans olyan személytelen. Sok minden van ott, igaz, de az emberek nem törődnek egymással. És nincs udvarlóm, aki várna rám – nézett sokatmondóan Tuwára.

- Bocsánat – motyogta a kislány – én azt hittem, azért szeretnél visszamenni.

- Nem, eszemben sincs – nevetett a lány.

Ezt követően még sok mindenről beszéltek, Erica mesélt Floridáról, a Mississippiről, és a mocsarakról. Arról, hogy mennyit kirándult Elsa néni barátnőjével, és mennyi minden érdekeset látott.

A beszélgetést Jordan szakította félbe, jelezte, hogy elkészült az ebéd. Amikor asztalhoz ültek, Erica meglepve látta, hogy a fiú nincs ott.

- Tokalah nem csatlakozik hozzánk? – kérdezte.

- Még délelőtt kiment lovagolni, és azóta nem ért vissza – mondta Tukayoo. – Tudja, mikor eszünk, nem fogunk arra várni, hogy méltóztasson megjelenni.

- És ha baja esett? – kérdezte aggódva a lány.

- Nyugodj meg, remek lovas! Nem lesz baja. Csak néha engedetlen – tette hozzá bosszúsan a férfi.

- Én nem a lovaglásra gondoltam, láttam, hogy nagyon jól lovagol – mondta halkan Erica. – De ha esetleg a város felé ment…

- A múltkori incidens után nem hiszem, hogy újra a város közelébe menne – felelt Tukayoo. Erica lehajtotta a fejét, és nagyot sóhajtott. – Jaj, ne haragudj, nem akartalak emlékeztetni!

- Semmi baj, én csak aggódom – mondta halkan.

- Szerintem hamarosan megérkezik, és mentegetőzik majd, hogy nem figyelt az időre.

Tokalah ez idő alatt a tóparton üldögélt, és kavicsokat dobált a vízbe. Nem törődött gyomra követelésével, tudta, hogy rég vissza kellett volna mennie, már biztosan aggódnak, hogy hol lehet, de dühös volt. Szeretett volna megnyugodni, mielőtt hazamegy.

„Ne hidd, hogy könnyű megszerezni a szívemet! Sokan próbálták már, és elbuktak.”

Erica szavai még mindig a fejében kavarogtak. Mégis miről beszélt a lány, hisz egész éjjel együtt voltak? Tokalah érezte, hogy nem csak a testét kapta meg, és mégis úgy viselkedik. Reggeli magabiztossága rég elszállt. Nem, nem csábította el a lányt, ő csak játszadozott vele. Hogy lehetett ennyire vak? Hogy nem vette észre, hogy Erica pont úgy viselkedik, mint Rosie. Ugyanúgy. Minden nő egyforma.

Nem!

Erica más, ő nem játszotta az élvezetet, hisz még tapasztalatlan, képtelen volt irányítani a testét. Tokalah tudta, érezte, hogy másképp reagált, mint a másik nő, de akkor hogy lehet? Miért nem tudta megérinteni a szívét? Tényleg várja valaki New Orleansban?

A gondolat a lelkébe mart. Furcsa fájdalmat érzett.

- Megszerzem a szíved, Erica! A tested az enyém, nem hagyom, hogy a szíved másé legyen! – suttogta, és újabb kavicsot dobott a vízbe. Olyan erővel hajította el, hogy az nagyot csobbanva vízpermettel szórta be.

Nem fogta fel, mit jelentenek a szavai. Csak arra gondolt, hogy a bosszúja így lesz teljes. A lány hiába kért bocsánatot, még mindig dacos volt, és a nyelve úgy csípett, mint egy csörgőkígyóé. Meg akarta törni az ellenkezését, be akarta törni, hogy engedelmesen omoljon a karjába. Nem hagyhatta, hogy legyőzze ez az elkényeztetett tündér.

Felállt, és a lovához lépett:

- Sosem hittem, hogy ennyire nehéz lesz vele – suttogta az állatnak, és megsimogatta a homlokát. – Te mennyivel kezesebb vagy.

Amikor hazaért, és belépett a házba, Tuwa már a lépcsőn állt:

- Tokah! Hol voltál? Apánk már dühöng. Jobb, ha nem kerülsz a szeme elé egy ideig.

- Lovagolni voltam – felelt a fiú, és indult volna a húga után, de az apja hangja megállította:

- Tokalah! Beszédem van veled!

A fiú a kislányra nézett, aki szánakozva figyelte, ahogy megsemmisülten elindul a könyvtárszoba felé.

- Itt vagyok, apám.

- Ülj le!

Tokalah követte az utasítást, és azonnal mentegetőzni kezdett:

- Ne haragudj, nem figyeltem az időt, én nem akartam lekésni az ebédet.

Tukayoo becsukta az ajtót:

- Mi történt tegnap a tónál? Miss Greyson és közted?

- Semmi – hökkent meg a fiú. – Pontosabban, beesett a vízbe, én meg kihúztam. Miért?

- Mert valami nagyon megváltozott köztetek. Eddig kerülted, amennyire lehetett, ma reggel pedig olyan kedves voltál vele, mintha gyerekkori jóbarátok lennétek.

- Tisztáztuk a dolgainkat. Te kérted, hogy tegyem meg. Nem értelek. Egyébként ma délelőtt is kerültem őt.

- De csak, mert a húgod előbb hívta el. Amúgy a lovaglás nem is lett volna jó program.

- Igen, rájöttem – mondta csendesen a fiú. Nem osztotta meg a gondolatait az apjával, hogy Ericának talán most nem lett volna kényelmes lóra ülni. Halványan elmosolyodott.

- Tokalah, mit érzel iránta? – ült mellé az apja.

- Semmit – vágta rá a fiú.

- Én nem hiszem, hogy így van. Látom, azt, ahogy ránézel. Láttam, amikor délelőtt itt volt a húgoddal, te őt figyelted. Fiam, Erica nem való hozzád.

- Nem is akarok tőle semmit. Ti hívtátok ide, te kérted, hogy legyek kedves vele. Nem értem, mit szeretnél. Akkor inkább kerüljem? – Ne kérd ezt, kérlek! – Teljesen összezavarsz.

- Nem, természetesen nem kérem ezt. Csak figyelmeztetni szeretnélek, Erica nem tartozik közénk. Nem a mi fajtánk.

- Úgy érted, fehér? – Tokalah tudta, hogy ezzel megfogta az apját. Ő nem védekezhet ezzel az indokkal.

- Az sem utolsó szempont, de nincs jogom erre hivatkozni. Én arra gondoltam, hogy Ericának egészen már tervei vannak, mint neked. Te szeretnél visszatérni az őseinkhez. Őt elborzasztaná a gondolat, hogy köztünk éljen. Neki a nagyváros való. Beszélgettem Elsával, még ő is retteg attól, hogy Erica mikor menekül vissza New Orleansba. Nem hiszem, hogy miattad itt maradna.

- Ezt nem is kérném tőle – motyogta a fiú meggyőződés nélkül.

- Tokalah, ismerlek, látom a fényt a szemedben, amikor ránézel.

- Valamit félreértesz, apám.

- Nem hinném, én ugyanígy néztem anyádra.

- Ti mások vagytok – nézett fel a fiú.

- Lehet. Én csak féltelek. Nem akarom, hogy ez a lány összetörje a szíved.

- Nem fogja. Nem táplálok ilyen érzéseket iránta.

- Ha te mondod – figyelte áthatóan az apja.

- Elmehetek? – kérdezte Tokalah türelmetlenül.

- Persze – motyogta a férfi, és leült az asztalhoz.

Szinte menekült, az éhsége elmúlt, ahogy az apja szavaira gondolt. Felkavarta, hogy ezt hiszi. Vajon kívülről tényleg így tűnik? De neki nem tetszik a lány!

Észre sem vette, de a családi sírkert felé baktatott. Ha nem a labirintusban keresett menedéket, akkor idejött. Tudta, hogy ebben a melegben senkit sem talál itt. Tévedett.

Erica, azon a padon üldögélt, amin az anyja is oly sokat időzött. A nagyapja sírjánál. Odalépett hozzá:

- Miért nem vagy odabent? – kérdezte. – Még hőgutát kapsz.

- Jó itt ülni. Olyan nyugodt – nézett fel mosolyogva a lány. – Merre jártál? Hiányoltalak az ebédnél.

- Csak lovagoltam. – válaszolt röviden a fiú, és Erica megérezte, hogy bántja valami.

- Feszültnek tűnsz. Mi bánt? – arrébb húzódott, hogy Tokalah mellé ülhessen. Az indián csak nézte őt, de nem mozdult. – Megint rosszat tettem? – kérdezte rémülten a lány.

Erre Tokalah nem tudott mit mondani, leült mellé, és nézte a sírokat.

- Miért jöttél ki ide? – kérdezte egy idő után a fiú.

Lopva a lány felé nézett, a szél belekapott kékesfekete hajába, és az arcába fújta, de Erica nem simította ki. A fiú késztetést érzett, hogy megtegye helyette, de nem mert mozdulni, ekkor látta meg a lány szemében a könnyeket.

- Mi a baj?

- Szerencsés vagy, hogy ilyen szerető családod van – suttogta Erica.

- Neked is van családod, és Elsa imád téged.

- De nem az anyám. Úgy nevelt persze, mintha az lenne, de vannak dolgok, amiket nem tudok megmagyarázni… úgy érzem, engem okol azért, hogy az apám ráhagyott.

- Ez butaság – simította ki a lány haját a szeméből.

- Tudom, de mégis így érzem. Anyámat nem ismertem, meghalt, amikor születtem, az apám pedig visszament St. Louis-ba, alig láttam. Elsa haragudott rá, amiért magamra hagyott. Aztán megölték egy kocsmai verekedésben. Tudod te, mennyire szerencsés vagy, hogy vannak szüleid? Tudom, neked is volt egy pokoli időszakod, de végül visszakaptad édesanyádat, és a szüleitek szeretnek titeket. Én anyámat nem is ismertem, az apám meg gyűlölt valamiért. Elsa néni ezt nem tudta feledtetni velem. Talán azért nem szeretett a lányaként, mert arra emlékeztettem, hogy neki nem lehetett saját gyereke. Ezért menekülök innen. El akarom tépni a láncokat.

- Akkor Elsa szíve megszakadna – mondta csendesen Tokalah. Meglepte a lány hirtelen vallomása, nem számított ilyen indokokra. – Tévedsz a nénéddel kapcsolatban. Anyám mondta, hogy amikor nem voltál itthon, és levelet kapott tőled, napokig áradozott rólad, és boldogtalan volt, hogy nem vagy a közelében. Úgy szeret, mintha a saját lánya lennél.

Erica ránézett, és szomorkásan elmosolyodott.

- Hidd el, vannak itt olyanok, akik szeretnek! – folytatta a fiú. – Ez nem lehet indok, hogy visszamenj. Hacsak nem egy férfi miatt akarsz…

- Miről beszélsz? Nincs semmiféle férfi – letörölte a könnyeit, és kihúzta magát. – Vagyis… persze, voltak, akik szerettek volna közel kerülni hozzám, de már mondtam, nem könnyű megkapni a szívemet.

- Ezek szerint senki sem vár New Orleansban? – csillant fel Tokalah szeme.

- Dehogy – nevetett fel halkan Erica, végre kezdett visszatérni a jókedve. – Ezt hitted?

- Nem, csak Tuwa… – hirtelen elhallgatott, a lányra nézett, vajon rájött, hogy hallotta a beszélgetésüket.

- Tuwa még csak egy romantikus lelkű kislány. Sokszor csacsog, de nem lehet rá haragudni. Nem úgy, mint rám.– Erica legszívesebben megcsókolta volna a fiút. Féltékeny rá, és ez melegséggel töltötte el.

- Már rég nem haragszom rád.

Megfogta a lány kezét, és a szemébe nézett. Erica viszonozta, és alig érzékelte, hogy a fiú arca közeledik az övéhez. Amikor az ajkuk összeért, és lágy csókban egyesült, úgy érezte, a Mennyekbe repül. Nehezen engedték el egymást, és Tokalah nem is hagyta eltávolodni, magához húzta, és tovább ültek a forróságban, de egyikük sem érezte.

- Kié az a kis sír? Ott, a nagyapádé mellett? – kérdezte Erica suttogva egy idő után.

- Az enyém – felelt a fiú.

- Micsoda? – döbbent meg a lány.

- Anyám emeltette, amikor megszülettem. Így hitette el a férjével, hogy meghaltam. Csak így tudott megmenteni.

- Borzalmas lehetett nektek – suttogta Erica.

- Igen, az volt, de a sors kegyes volt hozzánk. – lágyan, szinte öntudatlanul simogatta a lány arcát, amitől Ericában újraéledt az éjszakai bizsergés.

- Szerencse – lehelte vágyakozva.

Tokalah halkan felnevetett.

- Mire gondolsz? - kérdezte

- Arra, hogy vajon hozzám is kegyes lesz?

- Téged ismerve, megtalálod a boldogságodat – mondta csendesen a fiú. Hirtelen szomorúság járta át, tényleg igazat mondott, és nincs senki, aki New Orleasban várná? – Ha nem is itt, ebben a porfészekben, de akkor is megleled.

- Miért hívod porfészeknek az otthonodat? – nézett rá a lány.

- Ez itt nem az otthonom. A törzsem jelenti az otthont, de elveszítettem.

- Biztos vagyok benne, hogy egy napon visszaszerzed. Elég erős, és bátor vagy hozzá. És meg is érdemled.

- Remélem, igazad van, és egy napon így lesz.

Erica megremegett a karjában.

- Csak nem fázol? – kérdezte viccelődve.

- Szédülök. Biztosan a meleg.

- Be kellene menned, pihenni!

- Igazad van. Jobb, ha nem maradok a napon.

Tokalah elkísérte a lányt az ajtóig, majd figyelte, ahogy lassan felsétál az emeletre.