11. fejezet

Erica szélesre tárta a terasz ajtaját, és mosolyogva figyelte, ahogy Tokalah fürgén felmászik. A szobája ajtaját már előzőleg bereteszelte, így nem kellett tartaniuk váratlan látogatótól.

A fiú pajkosan megállt kint, és halkan megkocogtatta az üveget:

- Miss Greyson! Megengedi, hogy bejöjjek?

- Természetesen, Mr. Cassidy – mosolygott huncutul a lány.

- Uhh! Mondtam, hogy ne hívj így! A nevem TO-KA-LAH, csak így, semmi több.

- Gyere! – suttogta a lány. – Gyere, Tokalah!

Egy hete minden éjszakát együtt töltöttek, egyikük sem beszélt az érzéseiről, mindketten elfogadták, hogy a másik számára ez csak a testiségről szól. Nem merték bevallani, még maguknak sem, de ezek a csodálatos lopott órák sokkal többet jelentettek.

Napközben igyekeztek tartani a távolságot, de amikor senki sem látta őket, forró csókokat loptak egymástól, felizgatta őket a titkolózás.

- Nem, meggondoltam magam – mondta hidegen a fiú.

- Tessék? – Erica rémült szemeket meresztett rá.

- Most te gyere velem!

- Mégis hova?

- A labirintusba – kezdett vigyorogni a fiú.

- Mi? Ne! Én nem… az olyan… olyan…

- Milyen? Állatias?

- Igen. – Erica szinte sziszegett felháborodásában. – Rosie lehet, hogy kimegy veled oda, de én…

- Szeretnék mutatni neked egy helyet, ahonnan csodásak a csillagok – Erica érezte a hangjából, hogy csak ámítja, de olyan kisfiús bájjal nézett rá, hogy képtelen volt nemet mondani neki.

- Én nem tudok itt lemászni – próbálkozott.

- Elsa szerintem már rég alszik, nyugodtan lejöhetsz a lépcsőn. – Erica még mindig tétovázott. – Kérlek, Kedves! – könyörgött neki a fiú.

Erica szó nélkül az ajtóhoz szaladt, és mire Tokalah lemászott, már ő is kint volt a kertben.

A fiú megfogta a kezét, és húzni kezdte az egyik ösvény felé.

Sokáig gyalogoltak, Ericában kétségek merültek fel, hogy Tokalah tudja-e, merre mennek, amikor a fiú megállt egy kanyar előtt:

- Anyám ezt a zugot azért alakította ki, hogy ha magányra vágyik, ki tudjon jönni. Innen nem látszik a ház, és onnan sem látni semmit. Itt nem kell visszafogni magunkat, senki nem hall meg minket – nézett a lányra leplezetlen vággyal. – Azt tehetünk, amit csak akarunk.

Bevezette a lányt az eldugott zsákutcába, amit a keskeny ösvény alkotta bejáraton kívül minden oldalról sűrű bokros sövény rejtett. Az egyik sarokban kényelmes, fehér kerti pad pihent, amire Tokalah előzőleg egy puha őzbőr takarót terített.

Erica csak kapkodta a levegőt:

- Istenem, Tokah! Ez… erre nem találok szavakat!

- Tudtam, hogy tetszeni fog – átölelte a lányt, és a padhoz irányította.

Lassan leültek, és Erica Tokalah mellkasának dőlve nézte a csillagokat.

- Valóban csodás – áradozott.

- Igen – búgta a fülébe Tokalah – csodás.

Erica hátranézett, és a fiú azonnal lecsapott az ajkára, a kezével pedig hevesen masszírozni kezdte a lány mellét. Erica halkan nyögdécselve élvezte az érintést. Tokalah eltolta magától, és a pad másik végéhez ültette, lassan fölé térdelt, előrehajolt, a haja lágyan előreomlott, és csiklandozni kezdte Erika mellkasát és arcát. Újra megcsókolta, gyengéden, amitől a lány remegni kezdett, de aztán erőt vett magán, és elfordította a fejét:

- Arról… volt szó… hogy megmutatod… a csillagokat! – zihálta erőtlenül.

- Ígérem, Kedves, ezernyi csillagot fogsz látni ma éjjel. – lehelte a lány fülébe, és Erica vágyakozva felnyögött.

A fiú hajába markolt, és vadul a szájához húzta az ajkát, most ő volt, aki támadást indított a nyelvével, és Tokalah azonnal megadta magát. Hevesen viszonozta a forró csókot, közben a keze besiklott a lány hálóinge alá, ujjbegyével puhán körözni kezdett combjának belső oldalán, és lassan haladt felfelé.

Erica lejjebb csúszott, lábai közé húzta az indiánt, és megemelte a csípőjét, hogy a hálóing szabadon csúszhasson fel a derekára. Tokalah megértette a célzott mozdulatot, és sebesen megszabadította a lányt a felesleges ruhadarabtól.

Lassan cirógatni kezdte a lány derekát, gyengéden végigsiklott a hasán, közben felemelte a fejét, és pillantásával fogságba ejtette a lány tekintetét. Teljesen hátrahúzódott, csak az ujjai értek Erica testéhez. Milliméterekre volt a mellétől, de nem ért hozzá, hanem végigsiklott mellette, és kaján mosollyal figyelte a lány elkerekedő szemeit, ahogy kapkodva veszi a levegőt.

Lejjebb csúsztatta a kezét, megcirógatta a finom mélyedést a lány köldökénél, aztán továbbsiklott az ujja. Megállt a sötét háromszög fölött, és szinte alig ért hozzá, ahogy körberajzolta. Hangosan sóhajtott, és megnyalta az ajkát, majd Erica szemébe nézett.

- Mit művelsz? – zihálta halkan a lány.

- Ismerkedem a testeddel – suttogta.

Még jobban elhátrált, és most a lágy combokat kezdte becézni, először lassan, szinte masszírozva, aztán a kezei besiklottak a hívogató testrész belső oldalára. Egyre nehezebben állt ellen a csábításnak, halkan zihálva kapkodta a levegőt, amikor a lány remegni kezdett alatta.

- Tokah! – lihegte, és vágyakozva nyögdécselt.

- Itt vagyok, Kicsim – kitartott, és tovább simogatta a lányt, elkerülve az intim részeket, de már érezte, hogy kezd elgyengülni.

Ekkor Erica utána nyúlt, nem szólt semmit, csak reszkető kézzel kioldotta a vékony bőrcsíkot, ami az ágyékkötőt tartotta. Tokalah megkönnyebbülten érezte, ahogy az egyre szűkebbé váló bőrdarab lecsúszik róla. A lány gyorsan feltérdelt, és hátralökte a fiút, aki meglepve nézte az elszánt vágyat a sötétkéken ragyogó szemekben.

Most Erica kezdte simogatni, visszaadott minden cirógatást, ujjaival kényeztette a fiú mellkasát, feszes hasát, és ahogy egyre lejjebb haladt, érezte, hogy ő is ugyanazt a vibráló remegést váltja ki az indián testéből, halványan elmosolyodott, és kacéran a szemébe nézett:

- Milyen érzés? – kérdezte remegve. – Most visszakapod.

- Te kis bosszúálló… ah! – lihegte a fiú. – Miért kínzol?

- Egyformák vagyunk – suttogta a lány, és lehajolt.

A haja Tokalah mellkasára omlott, de nem állt le gyengéden megcsókolta a fiú hasát, és nyelvével végigsiklott a sötétmárvány, szoborszerű testen.

- Istenem, Erica! – nyögött fel hangosan a fiú, és támadásba lendült.

Hanyatt fektette a lányt, a combjai közé siklott, és szenvedélyesen behatolt, de azonnal leállt, csak nézte a lány szemeit. Egyikük sem mozdult, annyira meghitt volt ez a pillanat, a vad hév egy pillanatra lecsitult bennük, és valami egészen más vette át a helyét.

- Ne siess, kérlek! – suttogta Erica.

Tokalah bólintott, és lassú táncba kezdett, azonnal összehangolódtak, egyszerre mozdultak, és a lány úgy érezte, teljesen eggyé váltak, szorosan kapaszkodott a fiúba, és halkan zihálta a nevét. Tokalah megint kisfiúnak érezte magát, képtelen volt uralni a testét. Egyre gyorsabban mozgott, és érezte, hogy hamarosan a csúcsra ér, de ekkor Erica lejjebb siklott, és lecsúsztak a padról. Mindketten egyszerre kuncogtak fel, és egy pillanatra magukhoz tértek a révületből.

A fiú lefektette a lányt a földre, és már nyúlt a takaróért, amikor Erica lefogta a kezét:

- Felejtsd el! – zihálta. – Mutasd a csillagokat!

Lábát szorosan a fiú csípője köré fonta, és hozzásimult. Tokalah újra mozgásba lendült, de közben az ajka megtalálta a lány forró keblét, szenvedélyesen csókolta, és izgatta a nyelvével, amitől Erica elvesztette a fejét, ívbe feszítette a hátát, és sikoltott:

- Tokah! Istenem, folytasd!

A fiú most nem fogta be a száját, a füléhez hajolt:

- Csodás… a hangod! – zihálta.

- Szeress! – a lány mindent kiadott magából, szorosan feszült a fiú testéhez, és élvezettel zihált.

- Rica!… Istenem, Édesem! – nyögte a fiú, és görcsösen simult a lányhoz.

Erica látta a csillagokat, érezte, amikor felrobbannak, és görögtűzzel vonják be a testüket. Remegve bújt Tokalah testéhez, és nem vette észre a kicsorduló könnyeket.

A fiú reszketve emelte fel a fejét:

- Miért sírsz, Kicsim? Fájdalmat okoztam? – kérdezte aggódva.

- Nem, épp ellenkezőleg – suttogta Erica alig hallhatóan. – Köszönöm… valóban láttam a csillagokat.

Tokalah mosolyogni kezdett, gyengéden lecsókolta a könnyeket.

- Szívesen – mondta bután, oldalra gördült, magához ölelte a lányt, és magukra húzta a takarót.

Amikor a testük lenyugodott, a fiú felsegítette Ericát, és a padra ültek. Szorosan összebújva figyelték az eget.

- Még mindig úgy gondolod, hogy ez állatias volt? – kérdezte csendesen Tokalah.

- Mennyei volt, szeretném megismételni. – felelt a lány, és érezte, hogy elpirul a szemérmetlen megjegyzéstől. – Lehet?

- Bármikor, Édes – kuncogott a fiú. – Bármikor.

Erica ránézett, és mosolyogni kezdett. Nem kellett mondania semmit, a fiú ajka, és keze azonnal tudta, mit tegyen.

Egy órával később kimerülten, mosolyogva ültek. Erica képtelen volt visszafogni teste fáradt remegését. Tokalah gyengéden szorította magához, és jóleső boldogság járta át. Az eget nézték, a fiú mutatott Ericának néhány csillagképet. Hirtelen fényes csík suhant végig az égbolton:

- Hullócsillag! – mondta izgatottan Tokalah. – Kívánj valamit!

Erica behunyta a szemét, és mosolyogni kezdett.

- Mit kívántál? – kérdezte a fiú.

- Ha elmondom, nem válik valóra. – suttogta a lány, és próbált elnyomni egy ásítást.

- Vissza kellene mennünk!

- Jó itt. Maradjunk még! – tiltakozott Erica nagyokat pislogva.

- Amúgy se maradhatunk. Képzeld, mekkora felfordulás lenne, ha reggel megjelennénk, kézen fogva, hiányos öltözékben, csapzottan a labirintus kijáratánál…

- Értem, értem – morogta durcásan a lány. – menjünk!

Felvette a hálóingét, és megfordult, de Tokalah nem volt sehol.

- Tokah! – suttogta. – Tokah, merre vagy?

Rémülten szaladt az ösvény felé, a második kanyarnál elé lépett a fiú.

- Hu!

Erica dühösen ütögetni kezdte a mellkasát.

- Hogy tehetted? Te mocsok! – a szemét könnyek lepték el. Tokalah alig tudta lefogni a karját.

- Ne haragudj! Viccnek szántam. Nem akartam rád ijeszteni.

- Bolond! Öntelt…

- Ne folytasd! – suttogta a fiú, és lágy csókot lehelt a szájára. – Ne nevezz így többé, kérlek! – a hangja lágy, bűnbánó volt.

- Annyira megrémítettél! – szipogta a lány. – Nem találtam volna ki innen, és ez a sötét, én…

- Bocsáss meg, Kicsim! Nem tudtam, azt hittem, jó móka lesz. Bocsáss meg! – Felemelte Erica fejét, és puhán csókolgatni kezdte a szemét, az arcát. – Bocsáss meg!

Megölelte a lányt, aki szorosan hozzásimult.

- Nincs baj, csak nagyon félek a sötétben.

- Ne haragudj! – megölelte a lányt, és szorosan maga mellett tartva elindultak kifelé.

- Tokah?

- Igen?

- Rosie-val is idejártok?

- Nem, őt nem hoztam el erre a helyre. Csak egy félreeső ösvényig. Ezt a zugot anyámon, Tuwán és rajtam kívül csak Te láttad.

- Édesapád sem?

- Nem. Ő nem szokott kijárni ide.

- Értem – mondta csendesen Erica, és melegség járta át a lelkét. – És Rosie…

- Ne! – szólt közbe a fiú. – Kérlek, ne beszéljünk róla!

- Rendben, ne haragudj! – ránézett az indián arcára, a sápadt holdfényben is látszott, hogy mennyire zavarja ez a téma. – Tokah!

- Igen – nézett le.

- Annyira örülök, hogy megbocsátottál.

A fiú mosolyogni kezdett:

- Én is. – suttogta, és megcsókolta.

Néhány perccel később kiértek, Tokalah elkísérte a lányt az ajtóig, még egy forró csókkal elköszöntek, aztán Erica beszaladt.

Kézen fogva sétáltak, a pálmák, és egyéb trópusi növények helyett mindenfelé magasra nőtt sövények voltak. Erica vidáman kacagva nézett Tokalah-ra, először nem vette észre a változást. Aztán a fiú dühösen kirántotta a kezét az övéből, és elrohant.

- Tokah! – a hangja tompán szólt, mintha egy másik szobából szólt volna. Hirtelen eltűnt a napfény, és minden sötétbe borult. – Tokah! – sikította Erica – Ne hagyj itt, kérlek!

De nem jött vissza. Erica remegő tagokkal elindult arra, amerről jöttek, de már a második kanyarnál elkavarodott. Alig látott valamit, a csillagok sem jöttek föl az égre, és a hold is elbújt egy vaskos felhő mögé. Eleredtek a könnyei, és vakon, egyre inkább pánikba esve kereste a kiutat.

Egy sarok után Lansa várta. Vérfagyaszó sikoly szakadt fel belőle, ahogy meglátta a harci festékkel kikent arcot, a benne villogó őrült szemeket. A fiú, kezében véres tomahawkot szorongatva figyelte őt. Erica sarkon fordult, és rohanni kezdett. Valami a lábára tekeredett, megakadályozva ezzel a mozgásban. Lenézett, és látta, hogy az almazöld selyemruha lucskosan tapad a lábára. Rúgkapálni kezdett, érezte, hogy valaki a vállánál fogva megrázza.

-Erica! – megfordult, a gurgulázó hang gazdája, mosolyogva nézett rá. – Gyere vissza!

Theodore megsimogatta az arcát. Erica döbbenten nézte.

- Fura a hangod – suttogta.

A férfi nem válaszolt, kifejezése eltorzult, és az ádáz tekintet szinte égette. Sikoltva kitépte magát a fogásból, és újra menekülni kezdett. A sövény hirtelen megremegett, és furcsa döngő hang reszkette meg a levegőt. Erica csak futni akart, de képtelen volt, a ruha teljesen rátekeredett a lábára, a dübörgés egyre erősödött, ő pedig végképp elveszett a sövényrengetegben. Már sikoltozni sem volt ereje, tudta, hogy senki olyan nem hallja meg, aki segíthetne. A következő lépésnél beleütközött a sövénybe. Karok nyúltak ki, és vadul megrázták:

- Erica! Erica! – a hang fojtott volt, és félelem itatta át. – Rica, Kedves! Rica, ébredj!

Zihálva nyitotta ki a szemét. Bambán pislogott, végre érezte, hogy csillapodik a rázkódás, de a dörömbölés nem.

- Kicsim, jól vagy? – zihálta Tokalah.

- Erica! Ébredj! Nyisd ki az ajtót! – Elsa néni hangja a folyosóról szűrődött be, és tele volt rettegéssel.

- Kimegyek a teraszra, engedd be, vagy betöri az ajtót – suttogta a fiú, és remegő tagokkal felállt.

Erica az ajtóhoz botorkált, ekkor vette észre, hogy a takaró a lábára tekeredett. Remegő kézzel kihúzta a reteszt, és a nagynénje szinte beesett a szobába:

- Jól vagy? Mi történt? Azt hittem megtámadtak – vadul magához ölelte a lányt.

- Elsa néni! – motyogta. – Csak rosszat álmodtam, most már minden rendben.

- Jaj, Kicsim! Mondtam, hogy ne zárd be az ajtót. – Végignézett a lányon. – Miért vagy meztelen? – kérdezte döbbenten.

- Én… én… melegem volt – motyogta gyorsan.

- Ez nem illő! Azonnal vedd fel a hálóingedet!

- Máris – suttogta a lány, és rémülten figyelte, ahogy a néni követi őt az ágyhoz. – Elsa néni, már jól vagyok. Nyugodtan visszafekhetsz.

- Nem, megvárom, amíg megnyugszol – leült az ágy szélére, és gyengéd erőszakkal lenyomta a lányt.

Erica magára húzta a takarót, és ekkor az ágy végénél kivillant egy bőrdarab. Rettegve nézett az asszony felé, hogy észrevette-e, de őt sokkal jobban lekötötte a lány, megsimogatta az arcát.

- Feküdj le, kicsim! Itt maradok, míg elalszol.

- Nincs szükség rá – erősködött Erica, és igyekezett a lábával elrejteni Tokalah ágyékkötőjét. Egy pillanatra a terasz felé nézett, és látta a fiú feszült arcát. – Menj vissza nyugodtan!

- Biztos? Nem akarsz beszélni az álmodról?

- Már el is felejtettem – motyogta a lány. – Minden rendben, Elsa néni.

- Rendben – sóhajtott az asszony.

Felállt, még egyszer megsimogatta a lány arcát, megigazította a takarót, és elindult az ajtó felé. Hirtelen visszafordult, pont, amikor Erica megigazította a takarót.

- Kinek a hangját hallottam? Volt itt valaki?

- Tessék? – rémült meg a lány.

- Kiabáltál, de mintha valaki másnak a hangját is hallottam volna.

- Nem, ki lett volna itt? Biztos engem hallottál.

- Nagyon furcsa volt a hangod.

- Csak, mert féltem. – Erica hangja remegett.

- Biztosan. – mondta a nő, de kutatva figyelte a lányt.

- Jó éjt, Elsa néni! – Erica becsukta a szemét, de résnyire nyitva tartotta.

- Jó éjt, Kicsim!

Miután becsukódott az ajtó, a lány felugrott, bereteszelte. Mire megfordult, Tokalah már felvette az ágyékkötőt, és félénken vigyorogva nézett a lányra.

- Tényleg félelmetes volt, ahogy kiabáltál – suttogta. Odalépett a lányhoz gyorsan megpuszilta. – Jobb, ha most megyek. Találkozunk reggel, és ne feledkezz el a kirándulásról! Nina és a fiúk is várják már.

- Igen, én is várom. De most tényleg menned kell. Elsa néni bármikor visszajöhet. Szerintem egész éjjel figyelni fog.

- Igazad van – suttogta, és kilépett a teraszra.

Fürgén átmászott a korláton, és visszanézett rá. A lány mosolyogva viszonozta, a szemében melegség bujkált.

- Rica! – suttogta gyengéden. Erica furcsa fényt látott a szemében. – Jó éjszakát!

- Jó éjt, Tokah!

A fiú lemászott, még felnézett, aztán elfutott a boltív felé.

Erica lassan visszament, leült az ágy szélére, és az álmára gondolt. Theodore, vajon hogy került most hirtelen az álomba? Kirántotta az éjjeliszekrény fiókját, elővette a férfi képét, egy rövid ideig nézte, aztán dühösen darabokra tépte.

- Nem hagyom, hogy felkavard az életemet. – suttogta. – Már nem.

Eldőlt az ágyon, lehunyta a szemét, és tudta, hogy soha nem akar a férfi közelében lenni.

Végre sikerült visszaaludnia, és az éjszaka további részében elkerülték az álmok.

Tokalah majdnem nevetett, ahogy visszafutott a házba. Felidézte a lány arcát, tudta, hogy szereti őt, de ez most nem a győzelem mámorát okozta, hanem boldogságot.

Szinte repült felfelé a lépcsőn, berobogott a szobájába, az ágyra vetette magát, és nyugodt álomba merült. A fekete hajú, kék szemű angyal egész éjjel vele volt, és boldog kacaja megédesítette az álmát.

12. fejezet

Habzsolva ettek. Elsa és Jordan többször figyelmeztették őket, hogy lassítsanak, mert a végén rosszul lesznek.

- Fiam, a többiek még nincsenek sehol, és a tó is megvár. Azon a néhány percen semmi sem múlik.

Tokalah bólogatott, de nem lassított a tempón.

Rosie behozta a kávét a felnőtteknek, aztán Erica felé fordult:

- Miss Greyson! Ne haragudjon, de Jose ezt tegnap elfelejtette odaadni önnek.

 Erica a lány felé nézett, aki egy levelet nyújtott felé:

- Egy bizonyos Theodore Whitmore írt önnek New Orleansból – mondta, és jelentőségteljesen Tokalah-ra nézett.

A fiú megfeszült, és figyelte, ahogy Erica elsápad. A lány remegő kézzel elvette a levelet, és döbbenten nézte a címzést.

- Megbocsátotok? – kérdezte, és lassan felállt.

Átszaladt a könyvtárba, és gyorsan elolvasta a hosszú levelet. Képtelen volt felfogni, hogy miért írt neki a férfi, de az ömlengő szavak egyértelművé tették. Émelygett, ahogy sorról sorra haladva egyre inkább tudta, mit akar.

„Szerelmem… hiányzik… vágyom magára”

Erica próbálta visszatartani a rosszullétet. Néhány hete még boldog lett volna, ha ilyeneket hall a férfitól, talán vissza se jön, de most úgy érezte, a sors bünteti, hogy utána küldi a múltját.

Az utolsó sorokat olvasva pedig kifejezetten dühös lett:

„Drága szerelmem! Egyetlen szavába kerül, és megszabadítom abból a porfészekből. Epekedve várom, hogy megossza velem az életét. Ígérem, a világ legboldogabb, legmegbecsültebb asszonyává teszem, csak mondjon igent.

Hű szerelme:

Theodore”

Mit képzel magáról ez a ficsúr, akkor, amikor lehetősége lett volna rá, eszébe sem jutott, hogy ilyen ajánlatot tegyen, és most egyszer csak fontos lett neki, hogy visszakapja. Talán a többi kisasszony már nem jelent elég kihívást neki?

Erica dühösen összegyűrte a levelet, és ahogy visszament az étkezőbe, lendületes mozdulattal a szemetesbe hajította.

Leült az asztalhoz, és nem nézett senkire, csak befejezte a reggelijét.

Tokalah feszülten figyelte őt, de nem mutatta ki, mennyire zavarja a dolog. Látta, ahogy a lány dühösen kidobja a levelet, és ez kissé megnyugtatta, de nem hagyta nyugodni a tudat, hogy egy másik férfi írt neki.

Reggeli után a fiatalok összegyűltek, és amíg a fiúk felpakolták a lovakat, a lányok elindultak átöltözni.

- Nem örülök, hogy a tóhoz mész – mondta morogva Elsa.

- Ugyan Elsa néni! Nem egyedül megyek, és ígérem, vigyázni fogok.

- De ez nem illendő! Idegen fiúkkal menni, netán még fürdeni is akartok?

- Istenem! Úgy beszélsz, mint egy középkori matróna. Semmi olyan nem fog történni, amit szégyellnem kéne – háborgott a lány, de közben érezte, hogy elpirul.

- Amióta itt vagyunk, egyre szemtelenebb vagy. Nem tetszik a viselkedésed, kisasszony.

- Ne haragudj, Elsa néni. Csak az van, hogy nagyon jól érzem magam, és tényleg nincs okod rá, hogy ne bízz bennem. Kérlek, ne rontsd el a kedvemet!

Elsa nem tudott mit mondani, hisz tisztában volt azzal, hogy Erica visszavágyik New Orleans forgatagába, számára ez a kisváros maga a pokol. Ha sokáig akadékoskodik, a lány felül az első vonatra, és itt hagyja.

Ekkor odajött hozzájuk Nina:

- Erica? Miben jössz? – kérdezte.

- Ebben a ruhában megy – felelt helyette Elsa.

- Nagyon meleg lesz, és a szoknya a múltkor sem volt megfelelő viselet – mondta mosolyogva az indiánlány. – Én adhatok neki olyan ruhát, ami kényelmes.

- Rendben – kapott az alkalmon Erica, és már indult is Nina után.

Elsa rá akart szólni, de végül meggondolta magát, és halványan mosolyogva figyelte unokahúgát. Örülnie kellene, hogy Erica végre jól érzi magát, és nem a távozáson jár az esze.

Nina behúzta Ericát a szobájába, és ráadott egy hasított bőr tunikát, meg egy hozzáillő nadrágot.

Erica csodálva nézte magát a tükörben, amikor Nina mögé lépett:

- Ha befonnánk a hajad, pont olyan lennél, mint én – nevetett.

- Bár olyan lehetnék – válaszolt Erica.

- Spanyol vagy indián, külsőre nem sok különbség van köztünk. És ahogy megismertelek, talán belsőre sem. Az pedig biztos, hogy Tokalah-t ez egyáltalán nem zavarja. – mondta pajkosan, és Ericára kacsintott.

Erica elpirult, de nem szólt semmit. Végül Nina megfogta a kezét, és elindultak a fiúkhoz.

Tokalah a lova mellett állt, és figyelte, ahogy a két lány közeledik. Elkerekedett a szeme, amikor meglátta Ericát. Teljesen úgy nézett ki, mint egy indián, nagyot kellett nyelnie, hogy a hirtelen keletkező gombóc feloldódjon a torkában.

Megfogta Carmen gyeplőjét, és odavezette Erica mellé:

- Segítsek felülni? – kérdezte kedvesen.

- Köszönöm – mosolygott rá a lány.

Nem vették észre a többiek titokzatos szemvillanásait, ahogy elhelyezkedtek a nyeregben, és elindultak. Fél órája lehettek úton, és rengeteget nevettek közben. Nina megjegyezte, hogy Erica remekül lovagol, a lány megköszönte, és elmondta, hogy gyerekkorában a nagybátyjával sokat lovagoltak.

Tokalah egy alkalommal előre lovagolt Lansával, mert megláttak valamit a távolban, és ellenőrizni akarták. Nina is előrébb ment, mert nem akart túl feltűnően Muraco közelében haladni.

Erica félénken a fiú mellé léptetett, és ránézett. Muraco felé fordult, zord tekintete megrémítette a lányt, de nem hátrált meg. A szél belekapott a fiú hajába, és ahogy az arcába fújta, a pillantása megváltozott. Erica ebben a percben megértette, miért szeretett bele Nina.

- Muraco?

- Igen? – nézett rá továbbra is a fiú.

- Szeretnék két szót mondani neked.

Az indián vigyorogni kezdett, de nem szólt.

- Bocsáss meg! Kérlek! Tudom, hogy amit tettem, az nagyon…

- Sss! – tette az ujját a szája elé Muraco. – Elárulok egy titkot. Nem erősségem a haragtartás. Üdv közöttünk – nyújtotta felé a jobbját vigyorogva.

- Köszönöm – fogadta el Erica hatalmas, megkönnyebbült sóhajjal. – El sem tudom mondani, mennyire.

- Tudom, hogy már rég megbántad. Láttam. Viszont kérnék valamit, vigyázz a harmadikkal!

- Tessék? – nézett rá a lány értetlenül.

- Vigyázz a harmadikkal! Volt egy látomásom, nem volt tiszta, és én sem értem, ez mit jelent, de tudom, hogy figyelmeztetnem kellett rá. Szóval vigyázz! Ha eljön az ideje, megérted.

- Értem… azt hiszem – motyogta a lány.

A két másik fiú visszalovagolt hozzájuk, és Tokalah kutató pillantással mérte végig őket:

- Baj van?

- Nem, dehogy – mosolyodott el Muraco. – Csak beszélgettünk. Mit láttatok?

- Csak néhány antilop volt, nem érdekes.

Tokalah Erica mellé léptette a lovát, mire a másik két fiú azonnal Nina után indult.

- Tudják? – kérdezte a lány.

- Muraco igen. Lansa csak sejti. Tudod, Muraco lát bizonyos dolgokat.

- Igen, Nina mesélt róla. Így jött rá?

- Igen – úgy tűnt Tokalah-t zavarja, hogy a titkukra fény derült.

- Még mindig a bosszú hajt? – kérdezte szomorúan Erica. – El akarod érni, hogy beléd szeressek, és fájjon?

- Nem akarom, hogy fájjon – mondta csendesen a fiú. – Rica, én nem akarok fájdalmat okozni neked. Már rég megbocsátottam.

- De neked ez csak játék, igaz?

- Bár az lenne! Akkor nem félnék attól, hogy visszamész New Orleansba.

- Nem megyek vissza – nézett rá a lány. – Itt van az otthonom.

- De az a levél az udvarlódtól…

- Theodore nem az udvarlóm, és soha nem is volt. Persze szívesen lett volna, de sosem mondta. Most pedig már nem érdekel.

- Ezek szerint volt idő, hogy érdekelt? – kérdezte Tokalah, a gyomra furcsa táncot járt.

- Nem, úgy soha nem érdekelt igazán. Csak imponált, hogy a közelemben volt, de mégsem volt tolakodó.

- Akkor miért küldött most levelet?

- Ráébredt, hogy szeret, de azt sem tudja, ez mit jelent. – nézett rá a lány.

- És te tudod, mit jelent szeretni?

Erica vágyakozva a szemébe nézett, és nem kellett mondania semmit. Tokalah odahajolt a lányhoz, és megcsókolta.

Távolról kiabálás hallatszott, mire mindketten odakapták a fejüket:

- Igyekezzetek már, így estig sem érünk oda, és indulhatunk vissza! – Lansa kárörvendő nevetése visszarángatta őket a földre.

Fél óra múlva lepakoltak a folyóparton, Erica és Nina leterítették a takarókat, és mind leültek az árnyékba.

Tokalah azonban nem mozdult a lova mellől, csak nézett maga elé. Aztán megmozdult, levette a nyereg mögül a pokrócot, odalépett Erica mellé, és a kezét nyújtotta. A lány szó nélkül felállt, és elindultak a tó felé.

- Tokah… – szólt utánuk Lansa.

- Hamarosan jövünk – mondta vissza se nézve, és türelmetlenül húzta maga után a lányt.

Megálltak a tóparton, és Erica érezte, hogy a fiú reszket.

- Mi a baj? – kérdezte, és megsimogatta a karját.

- Semmi – fordult a lány felé.

Ledobta a takarót, és átölelte. Lassan csókolta, élvezve minden pillanatot, Erica szorosan a dereka köré fonta a karját, és lágyan viszonozta. Percekig csak élvezték ezt a mozdulatlan játékot, és elmerültek egymásban.

Végül Tokalah elengedte a lányt, és izzó szemekkel nézte, ahogy a karjaiban remeg az izgalomtól.

- Látni akarlak! – suttogta elfúló hangon.

- Itt vagyok – mosolygott meglepve Erica, hátrébb lépett, és pukedlizett.

- Nem. Még sosem láttalak napfényben – suttogta a fiú, a szemében izzó tűz még lángolóbbá vált. – Látni akarlak!

Erica vállához nyúlt, és lágy mozdulattal lefejtette a ruhát a lányról. Ugyanazzal a vágyakozással nézte, mint az első éjjel, de most a nap fényénél Erica látta a meleg barna szemekben a zöldes fényt. Kábultan nézte a fiút, és mozdulatlanul várta, hogy közelebb lépjen hozzá. Tokalah nem váratta meg, hozzábújt, és vágyakozva sóhajtott, ahogy a lány feszes mellei a mellkasához préselődtek. Remegő kezét becsúsztatta a nadrág dereka alá, és letolta, szabaddá téve a lány rejtett nőiességét.

Tokalah egyre jobban reszketett, de hátralépett, és sietős mozdulattal szétterítette a takarót, aztán letérdelt, és áhítattal nézte a tökéletes testet.

Erica zavartan mosolygott, nem most látta először az indián, de átható pillantása egy idő után kényelmetlenné vált. Pirulva takarta el magát a karjával.

- Ne! – nyögött fel Tokalah. – Kérlek, ne takard el magad!

- De ez annyira…

- Gyönyörű vagy, Rica! Még sosem láttam nálad tüneményesebb jelenést. Ne fossz meg a látványtól, kérlek!

Erica reszketve leengedte a karját, és még jobban elpirult.

- Gyere ide, Kedves! – nyúlt felé a fiú.

Lehúzta maga mellé, gyengéden lefektette a takaróra, és vágyakozva végignézett rajta. Még mindig térdelve, a derekához nyúlt, és az odaerősített zacskóból előhúzott valamit.

Erica ránézett, és felnyögött:

- Azt hittem, ezt már rég eldobtad – mondta szomorúan.

- Mondtam, hogy megtartom – suttogta. – Ha előveszem, mindig eszembe jut, amikor először megcsókoltalak.

- Nekem erről valami sokkal rosszabb jut az eszembe, amit szeretnék elfelejteni.

- Segítek, hogy ez a toll többé ne jelentsen rosszat – mondta, és végighúzta a lány orrának vonalán.

Erica megremegett, és el akarta lökni, de a fiú nem hagyta, most az állát simította végig, és amikor a lány felnyögött, mosolyogva folytatta. Lassan haladt lefelé a nyakán, majd lágyan cirógatta a lány keblei közti völgyet.

- Tokah! – lihegte Erica erőtlenül, de a fiú folytatta az útját.

Gyengéden simogatta a toll végével a lány hasát, eljátszadozott a köldökénél, és csak akkor haladt tovább, amikor Erica remegve, reszketegen felsóhajtott.

Lesiklott a combjai közé, körberajzolta a finom nőiességet, de nem ért hozzá. Erica apró remegésekkel rángatózott, és egyre erőteljesebben zihált. Még mindig próbált ellenkezni, de Tokalah halkan felnevetett, és elhúzta a kezét. A lány kinyitotta a szemét, és a fiú meglátta benne a sötétkéken ragyogó vágyat.

- Istenem, Rica, annyira gyönyörű vagy a napfényben! Ragyogsz, mint egy tündér. – mondta áhítattal.

- Látni akarlak – suttogta Erica, amikor kicsit összeszedte magát. Feltérdelt, és eltolta a meglepett fiú kezét. – Állj fel!

Tokalah lassan megtette, Erica pedig gyors mozdulattal kioldotta az ágyékkötőt tartó szalagot. Az apró bőrdarab pillanatok alatt eltűnt, feltárva az indián vágyát.

Erica gyengéden a kezébe vette Tokalah férfiasságát, és simogatni kezdte. Megbabonázva nézte, most jött rá, hogy még sosem látta. Nem is számolta, hányszor érezte magában a fiú gyönyört okozó testrészét, hányszor fogta a kezébe, de még egyszer sem látta teljes valójában. Furcsa kísértést érzett, hirtelen minden szégyenérzete elszállt, és megcsókolta.

Tokalah felkiáltott meglepetésében, és a rátörő villámcsapásszerű érzéstől.

- Rica! Mit… mit csinálsz? – nyögte.

- Rossz volt? – kérdezte, de a fiú szeméből kiolvasta, hogy nem.

Nyelvével végigcirógatta, és halkan nyögött, amikor Tokalah zihálva, reszketve a hajába markolt.

- Rica! – letérdelt a lány elé. – Édesem!

Lázasan megcsókolta a lányt, és amikor a lány újra a férfiassága köré fonta a kezét, ő szenvedélyes mozdulattal a nőiességbe hatolt az ujjával. Erica halkan felsikkantott, és közelebb nyomult hozzá. A másik karjával a fiú tarkójába markolt, és még közelebb húzta a fejét. Tokalah lefektette a lányt a takaróra, és fölé helyezkedett. A kezében még mindig ott pihent a csirketoll.

- Aú! – nyögött fel Erica hirtelen.

- Mi a baj, Kedves? – kapta fel Tokalah a fejét.

- Valami megszúrta a hátamat.

A fiú felemelkedett, és Erica azonnal támadásba lendült. Hanyatt lökte a fiút, és lovaglóülésben a csípőjére telepedett.

- Mit csinálsz? – kérdezte újra a fiú.

- Szerintem tudod – súgta halkan Erica, ahogy előrehajolt, és Tokalah karját a válla mellett a földhöz szegezte.

A fiú fel akart emelkedni, de ekkor a lány mozgolódni kezdett az ölében. Tokalah nyögve visszaereszkedett, Erica pedig cirógatni kezdte az alkarját, majd a csuklója belső oldalát, aztán összefonta az ujjaikat. Lágy mozdulattal kivette a fiú kezéből a tollat, és lassan végighúzta az egyenes vonalú orron, majd a szögletes, markáns állon, végül cirógatni kezdte vele az indián mellkasát. A fiú remegni kezdett, szikrázó szemmel kereste Erica pillantását. Amikor megtalálta, nem eresztette el, és amikor megérezte, hogy a lány elgyengül, gyors mozdulattal átfordította őt.

- Mi volt ez a támadás? – kérdezte megjátszott haraggal. – Most meg kell, hogy büntesselek.

Erica halkan felkuncogott, de a fiú pillantása elnémította.

Tokalah lassan lehajolt, és csókolgatni kezdte a melleit, majd fokozatosan lefelé haladt, a köldökénél elidőzött kissé, és megvárta, amíg a lány halk nyögdécselése vágyakozó zihálássá, majd apró sikolyokká fokozódott, akkor tovább haladt, és nem állt meg, csak amikor elérte a combjának tövét. A nyelvével megízlelte a lágy domborulat közt rejtőző bejáratot, Erica pedig képtelen volt visszafogni magát. Hangosan felsikoltott:

- Istenem! Tokalah!

A háta ívbe feszült, először reszketve próbált menekülni, de a fiú karja erősen tartotta, és a nyelve vad, érzéki játékba kezdett. A lány gyönyörtől sikoltozva vonaglott az indián ügyességétől, képtelen volt ellenállni. A fiú nyelve egyre mélyebben hatolt a szeméremajkak közti forróságba, és fokozta Erica extázisát. Végül a lány beletúrt a fiú hajába, fuldokolva sikoltozott:

- Folytasd, Édesem! Ne hagyd abba!

Aztán egyszer csak úgy érezte, meghal a gyönyörtől. Villámok cikáztak keresztül a testén, reszketett, nem tudta uralni a mozdulatait, miközben próbálta ellökni a fiút, és görcsösen rángatózva nyögött. Tokalah ráemelte a tekintetét, és sóvárogva figyelte, ahogy a lány élvezete az egekig ér. Felemelkedett, a combjai közé siklott, és nem törődve a lány görcsös, remegő, hívogató tiltakozásával, behatolt.

Vad szenvedéllyel tette a magáévá, zihálva hörgött, és hallgatta a lány kéjes sikolyait. Amikor Erica újra a csúcsra jutott, Tokalah vele együtt élvezett, hangosan kiáltotta a lány nevét, és szorosan összefonódva feszült a másik testéhez.

Percekkel később, már kevésbé remegve, összebújva feküdtek egymás karjában. Tokalah gyengéden simogatta Erica hátát, és a hajába csókolt.

- Van kedved úszni? – kérdezte.

Erica rémülten kapta fel a fejét:

- Én nem megyek a tóba!

- Talán nem tudsz úszni? – kérdezte mosolyogva.

- De igen, csak… – remegve nézett a víz felé.

- Nem lesz baj, itt vagyok veled – búgta a fülébe Tokalah. – Gyere! Itt nem mélyül olyan hirtelen.

Kézen fogta a lányt, és a vízhez vezette. Lassan sétáltak be, Erica megborzongott, ahogy a kellemesen langyos víz a bőrét simogatta, pont olyan érzés volt a számára, mint Tokalah simogatása. A fiú lemerült, és kedves mosollyal hívta magához a lányt. Erica picit remegve mellé siklott, de amikor egy enyhe hullám az arcába csapódott, felsikoltott, és kiemelkedett. Tokalah megfogta a kezét, és próbálta visszahúzni, de a lány hevesen tiltakozott, a szemében rémület csillant. Az indián felállt, mellé lépett, és gyengéden megszorította a derekát:

- Muszáj, Kicsim! Ha most feladod, egy életen át rettegni fogsz.

Erica könnyes szemmel bólintott, és újra elindult a fiú után. Tokalah türelmesen, folyamatosan a lány kezét fogva, besiklott a mélyebb részekhez.

- Itt vagyok melletted, vigyázok rád, ne aggódj! – suttogta megnyugtatóan. – Bízhatsz bennem!

- Bízom benned – lehelte a lány, és Tokalah lelkét melegség járta át, ahogy a lány rémült, de odaadó tekintettel a szemébe nézett.

Végre Ericában is feloldódott a görcs, és lassan tempózni kezdett. Hamarosan ott hagyta a fiút, és egyedül úszott, néhány perccel később megjelent az arcán a gyermeki mosoly, ami elvarázsolta a fiút, és kergetőzni kezdtek a vízben. A bőrük néha összeért, és ilyenkor mindketten megborzongtak, és halkan egymásra nevettek.

Aztán Tokalah hirtelen lebukott, és nem jött fel. Erica rémülten kezdte keresni, de sehol sem látta, végül összeszedte a bátorságát, és ő is a víz alá merült. A látvány, ami fogadta meseszép volt, a halakat persze elriasztották, de a vízinövények kavalkádja mindenért kárpótolta, a színek ugyan elmosódottak voltak, de Erica tucatnyi különböző növényt fedezett fel, nem győzött betelni velük, ám közben a szeme folyton egyvalaki után kutatott.

Aztán megpillantotta a fiút. Most a felszínen volt, alulról látta, ahogy lassan tempózva tartja fönn magát, a vízfelszínen beszűrődő fakó napfény egészen különlegessé változtatta őt. Erica úgy érezte, egy istent lát maga fölött. Fellökte magát, és pont akkor bukkant a víz fölé, amikor Tokalah már lebukott. Kuncogni kezdett, és lenyúlt a fiú után, aki azonnal felbukkant, ahogy megérezte a finom érintést.

- Teremtőm! Te ezt élvezed? – kérdezte dühösen. – Halálra rémítettél.

A lány nem válaszolt, csak melegen megcsókolta. A testük szorosan összesimult, a lábaik szinte összegabalyodtak, ahogy próbáltak a vízfelszínen maradni, de végül annyira elmerültek a csókban, hogy lassan süllyedni kezdtek. Végül elengedték egymást, és a víz alatt fogócskáztak, a fogó díja mindig egy futó csók volt. Ha lett volna sellő a tóban, megirigyli a játékukat, olyan kecsesen siklottak, testük néha izgatóan súrlódott, kezük sűrűn tévedt a másik intim testrészeihez, míg végül mindketten remegve kapaszkodtak egymásba. Tokalah felhúzta a lányt a felszínre, és forrás felé indult. Erica most vette észre, hogy egy mohával borított kis padozat rejtőzik a tövénél. A sziklából előtörő víz egy kis vízesést alkotott, épp akkorát, hogy a sziklaperem egy része megbújhatott mögötte, de a fiú nem oda úszott, hanem pontosan mellé, felült, és maga mellé húzta Ericát.

A lány azonban visszaereszkedett a vízbe, egy kézzel megkapaszkodott az indián mellett, a másik kezével pedig lassan kényeztetni kezdte a fiú újraéledő férfiasságát.

- Hova… lett… az a… szolid… vissz… visszahúzódó… kislány? – zihálta pillanatokkal később Tokalah.

- A birtokon maradt – búgta a lány, mosolyogva felnézett, aztán kínzó lassúsággal lehajolt, hogy a nyelvével becézze a fiút.

- Istenem, Rica! – lehelte aléltan.

A lány eleinte félénken próbálkozott, de amikor látta, hogy az indián férfiassága hevesen reagál, és élvezettel teli nyögdécselések szakadnak fel a mellkasából, bátrabbá vált, végül megízlelte. Tokalah hangosan felkiáltott, és belemarkolt a lány hajába:

- Rica! Istenem, egyetlenem! Neeeee!

Apró rángások futottak végig a testén, a keze erőtlenül esett le a teste mellé, csak annyira volt képes, hogy könyörögve nézzen a lány szemébe.

Erica látta a barna szemekben tomboló zöld tüzet, és megkegyelmezett a fiúnak. Kiemelkedett a vízből, és finoman az ölébe helyezkedett. Tokalah csak nyelni tudott, ahogy a lány forró teste magába fogadta.

- Oh, istenem! – suttogta. Szorosan magához húzta, és nem hagyta, hogy a lány irányítson, vad mozgásba kezdett, közben hevesen simogatta a lány hátát, és halkan a fülébe suttogta, mennyire kívánja. Erica hátravetett fejjel várta az elsöprő gyönyört, ami most gyorsabban érte el, mint előzőleg. Most sem fogta vissza magát, hangosan sikoltotta a fiú nevét, és remegve omlott a mellkasára.

Tokalah maga mellé engedte, mert erőtlen karjával képtelen volt megtartani a lányt. Zihálva ültek egymás mellett.

Néhány perccel később Erica lassan felállt, a lábai remegtek, de odabotorkált a vízeséshez, és beállt alá.

Hagyta, hogy a zubogó víz kibontsa összetapadt haját, és közben finom mozdulatokkal végigdörzsölte a testét, hogy a szinte meleg forrásvíz ellazítsa az izmait.

Tokalah kimerülten figyelte őt, és hamarosan új vágy ébredt benne. Követte a lányt, és gyengéden átölelte. Lágyan masszírozta, és közben egyre közelebb ért a combja tövéhez.

- Nem tudok betelni veled, Kedves! Akarlak, újra! Lehet?

Erica mosolyogni kezdett, felé fordult, és szorosan hozzásimult. Lassan simogatták egymást, és lefeküdtek a sziklaperemre. Tokalah végigcsókolta a lány minden porcikáját, aki remegve, kimerülten sóhajtozott. Végül a fiú újra behatolt a gyönyör forrásába, és lassan, egymásban elveszve szeretkeztek. Tokalah minden alkalommal teljesen elmerült a lányban, és csak amikor a bizsergés forró lánggá hevült, akkor kezdtek újra gyorsabban mozogni, tökéletes összhangban. Ezúttal halk zihálásuk vert visszhangot a kis barlangban, amit a vízesés mögötti perem alkotott. Végül nyögve simultak egymáshoz, a fiú felemelte a fejét, és kimerülten Ericára nézett:

- Maradj velem! Maradj velem örökre, Rica! – suttogta lágyan.

- Örökre! – felelt a lány, és boldogan mosolyogva lehunyta a szemét.