13. fejezet

Kitört belőlem a káromkodás, de aztán Tom szinte visítva felugrott, és nevetnem kellett. De a következő pillanatban már a lovak felé indultam. Fél szemmel láttam, hogy Tom is összeszedi magát, miközben a lányok eltűnnek a sátrakban, hogy kikapkodják a holminkat.

- Sonny! – hallottam meg Jamie hangját. – Csukjátok be a kocsidat, addig mi elintézzük a lovakat.

Ránéztem, és elindultam, de közben megcsúsztam egy sárfolton, felé kaptam, ő pedig megtartott, hogy ne essek el. Ahogy a szemébe néztem, megint furcsa érzés futott át rajtam, de gyorsan tovább mentem, most nincs időm ezen agyalni. Ha szétázik a kocsi, akkor nagyon nagy bajban leszünk. Tom tétován állt, és nem tudta, mit tegyen.

- Tom! Gyere, segíts! Akaszd ki a kapcsot! – kiabáltam rá, és a Barracuda felé intettem.

- Ja, persze! – odaszaladt, és azonnal munkához látott.

Szerencsére a szél nem fújt, így azzal nem kellett szembeszállnunk. Rögzítettem a tetőt, és intettem Tomnak, hogy üljön be a Buick-ba.

- Megyek, segítek a lovaknál – szóltam.

- Addig én befűtök – válaszolt, és már be is csusszant az ülésre.

Visszafordultam a lányokhoz, láttam, hogy Jamie épp Kachinát próbálja behúzni, míg Taima a ló faránál állva akar segíteni neki.

- Hugi, szállj be Tomhoz, ezt majd mi befejezzük!

Csak bólintott, és pedig már az utánfutó végénél álltam. Jamie épp meg akarta kötni a kötőféket, de a nedves bőrszalag kicsúszott a kezéből, ő pedig fájdalmas grimaszt vágott.

- Várj, segítek! – mondtam, és már ott is voltam mellette.

A szűk helyen egészen egymáshoz préselődtünk, megcsapott a bőrének, és a hajának nedves illata. Akkor is ezt éreztem, amikor első reggel a patakparton utánamentem, és megsimogattam a haját. Beleborzongtam, ahogy a tűz füstös illata elkeveredett Jamie parfümjével, és mindezt felerősítette a nedvesség.

Hirtelen megremegett, és nekem dőlt.

- Rosszul vagy? – kérdeztem aggódva.

- Nem, minden rendben – hebegett. – Csak az eső… egy kicsit fázom.

- Gyere! – mondtam, és megfogtam a kezét.

Kihúztam a kocsiból, aztán szorosan magamhoz öleltem, hogy legalább egy kicsit védjem az esőtől.

Futva igyekeztünk a Buick-hoz, megvártam, míg beszáll, aztán én is beültem. A húgom és Tom, azonnal törölközőt nyomtak a kezünkbe. Gyors mozdulatokkal dörzsöltem át magam.

- Kösz! – hallottam Jamie halk hangját. – A sátrakkal mi lesz? – kimeredt a kocsiból, de az esőfüggönyön át semmit sem lehetett látni.

- Eláznak – válaszoltam. – Holnap tuti motelben alszunk, ott talán majd ki tudjuk szárítani őket.

Jamie már a haját szárítgatta, de közben vacogott.

- Vegyél fel száraz ruhát! – szólt hátra Tom.

- Mégis hogy? – nézett rá döbbenten.

- Nem nézünk oda – vigyorogva előrefordultam.

Miután a lányok átöltöztek, mi is ruhát cseréltünk.

- Ha Jamie még egyszer esőtáncot akar járni, szóljatok rám, hogy kötözzem le – próbáltam enyhíteni a hangulaton.

Jamie durcásan hozzám vágta a törölközőt, de egy laza mozdulattal elkaptam, és kihúztam a kezéből.

Ránéztem, és képtelen voltam nem rámosolyogni. Annyira aranyos volt így elázva, átfázva. Legszívesebben mellé másztam volna, hogy átöleljem, és felmelegítsem. Zavartan pislogni kezdett, aztán elfordult. Felnevettem, és a fejére dobtam a törölközőt.

A kocsi levegője párás volt, a vizes ruháktól, és a fűtéstől, lassan mind elkókadtunk. Aztán Tom, mint aki csak erre várt volna, dumálni kezdett. Imádtam, amikor a két testvér egymásnak esett, Jamie most nem hazudtolta meg magát.

- Figyelj, lehet, hogy te kialudtad magad, de vagyunk még hárman, akik aludnának, úgyhogy jó lenne, ha befognád.

- Remek, a húgom leolt – morgolódott a haverom.

- Mert álmos, ahogy mi is – csatlakozott Taima, és hatalmasat ásított. – Próbálj meg lakatot tenni a szádra, aludni akarunk.

- Jó, látom, összefogtatok ellenem…

- Fogd már be! – nyögtünk fel mindhárman egyszerre, mire Tom duzzogva kinézett az ablakon át az esőbe. A kocsi kezdett egyre inkább szaunára emlékeztetni, úgy éreztem, újra kéne a törölköző, ezért lejjebb vettem a fűtést, és résnyire nyitotta az ablakot, hogy egy kis friss levegő áramolhasson be, és vele az eső is, amire nem számítottam. Felemeltem a fejem, és három dühös szempárral találtam szemben magam, őgyhogy inkább gyorsan becsuktam az ablakot.

– Jó éjszakánk lesz – motyogta Jamie félálomban, mire nevetni kezdtünk, de végül tényleg elcsendesedtünk, és a fűtött kocsi megtette a hatását, egymás után elaludtunk.

Másnap reggel zsibbadtan ébredtünk, kótyagosan készülődtünk össze, nehézkesen hajtottuk össze a szétázott sátrakat, de végül megoldottuk.

- Jamie, te mellém ülsz! – vigyorogtam. Láttam, hogy Tomnak nem tetszik, de én élveztem a helyzetet. – Ma szerintem álljunk meg az első motelnél, ez az éjszaka nem volt épp pihentető.

- Egyetértek – mondta Taima, és bevágódott a Buick-ba. Közben cinkosan rám nézett.

Útközben reggeliztünk meg. Jamie nem vette észre, de folyamatosan őt figyeltem. Tegnap este, amikor táncoltunk, és hozzám simult, teljesen elvesztem, és a hideg eső nagyon jókor jött, hogy lehűtse az újra feléledő vágyaimat. Nem mertem megint belegondolni, hogy mit kezdek érezni, de közben újra érezni akartam, ahogy a bőrünk összeér, és a légzésünk felveszi ugyanazt a ritmust. Sürgető vágyat éreztem arra, hogy megsimogassam.

Ekkor beértünk egy furgont, ami csak tötyörgött előttünk gyorsan megelőztem.

- Úgy bűzlök, mint egy ázott kutya – szólalt meg Jamie morgolódva.

- Ugyan, ennyi kell a bulihoz. Ez a sátorozás romantikája.

Kacagni kezdett, és felém nézett. Milyen kedvesen nevet. Nem tudok ellenállni neki, nyögtem magamban.

- Igen, hát neked sincs Hugo Boss illatod. – heccelt, én pedig nem tudtam megállni, felé nyúltam, és játékosan meghúztam a haját.

A francba, mint egy óvódás, mit művelek? Le kell foglalnom magam valami mással, különben bajban leszek. Ijesztőek ezek az érzések, de az még ijesztőbb, hogy most már egyre kevésbé akarok hadakozni ellenük.

Hirtelen észrevettem az út mentén egy átalakított istállót, ami úgy tűnt diszkóként üzemelt, és azonnal beindult az agyam. Ha látom, ahogy másokkal táncol… vagy velem… akarom én ezt? Elmosolyodtam, igen, pontosan ezt akarom.

Amikor dél körül megálltunk egy közeli motelnél, már kész volt a tervem.

- Tom? Mit gondolsz, a lányok benne lennének egy esti kiruccanásban?

- Mire gondolsz? – nézett rám.

- Láttad azt a diszkószerűséget?

- Aha. Menjünk el táncolni? – kérdezte.

- Ja, szerintem ránk fér egy kis bulizás. Amíg megfürdesz, addig megbeszélem velük.

- Rendben – vigyorgott, és már el is tűnt a fürdőszobában.

Gyorsan kikaptam a hátizsákból a csomagot, amit Jamie szobájából csentem el, és átrobogtam a lányok szobájába. Nem gondolkodtam, csak kettőt kopogtam az ajtón, és benyitottam. Jamie épp akkor lépett ki a fürdőből. Csak egy hófehér fürdőlepedő volt köré tekerve, ami alig ért a combja közepéig. Nedves bőre csillogott, ahogy a nap besütött az ablakon. A másik törölközővel a haját szárítgatta, és én hirtelen úgy éreztem, csak egy dolgot tehetek. Szerencsére a húgom, felült az ágyon, már azt hittem elaludt.

- Én csak… csak azért, khm, jöttem, mert… – dadogtam, de aztán összeszedtem a gondolataimat, és gyorsan elmondtam, mit akarok. – Nem messze innen láttam az út szélén egy kis csehót, és Tommal arra gondoltunk, hogy esetleg lenne kedvetek este kiruccanni.

- Jó ötlet – mosolyodott el Taima. – Dee, mit szólsz?

- Benne vagyok, jól jön egy kis tánc, ha nem esőtáncról van szó.

Csak néztem őt, most nem az esőtáncra gondoltam, hanem valami egészen másra. „Szedd össze magad!”

- Ígérem, az nem lesz. – hebegtem, és megint végignéztem rajta, ahogy a törölköző a testéhez tapadt, csak szította bennem a tiltott vágyat. Éreztem, hogy valami megmozdul a lábaim közt.

- Csak azt szeretném még kérni, hogy este ezt vedd fel! – nyögtem, ledobtam a csomagot az ágyára, és kicsörtettem a szobából.

Odakint megálltam, hátamat a falnak támasztottam, és behunyt szemmel mélyeket lélegeztem, hogy visszanyerjem az önuralmam. Nem tehetem, ő tabu, a francba! Teljesen össze vagyok zavarodva. Pont én tiltottam le Bubbánál, akkor mégis mit akarok tőle? Nem vagyunk egy súlycsoport. Nekem csak arra kellenek a lányok, vele is ezt tenném, megkapnám, és aztán már nem lenne érdekes. Ő pedig ennél sokkal többet érdemel, és meg is van neki. Otthon várja a barátja. Nem rángathatom bele ebbe a dologba, de… Annyira kívánom!!!

Felpattant a szemem, kimondtam, még ha csak gondolatban is, de kimondtam. Hatalmas megkönnyebbülés járt át. Akarom őt! Akarom Jamie-t! Nincs erőm, hogy ellenálljak neki. Gyenge vagyok, akkor is így érzek, ha tudom, hogy nem szabad. Ha rajtam múlik, már ma este az enyém lesz. NEM! ÁLLJ LE! Rá kell bíznom, igen, ez a megoldás. Mosolyogni kezdtem. Amennyire utált már az első perctől kezdve, neki nem lesz nehéz nemet mondania. Hagynom kell, hogy ő döntsön, én képtelen vagyok rá. De amit Taima mondott, és azok a gesztusok, pillantások, meg amiket mondott… JAMIE! Akarlak!

Bementem a szobába, és felvettem a pókerarcot, Tom nem szerezhet tudomást minderről. Megölne, ha csak megsejtené, hogy mit érzek. Kerekperec megmondta már nyár elején, hogy ne merjek kikezdeni a húgával.

- Na, benne vannak? – kérdezte Tom.

- Mi?… Ja, persze! Mehetünk. – motyogtam.

- Mi van veled? Olyan vagy, mint aki szellemet látott.

- Nem, csak kókadt vagyok. Megyek fürdeni.

Ebédnél alig mertem felnézni. Jamie pont velem szemben ült, frissen mosott haja lágyan omlott a vállára és a hátára. Még a szabadidőruhában is izgató volt.

Délután mind aludtunk egy hatalmasat, aztán gyorsan nekiálltunk, és elkészültünk. Pontosabban én, kedvenc haverom rosszabb volt, mint egy menyasszony.

- Tom, mit szerencsétlenkedsz már annyit? Induljunk már!

- Menj csak, és szólj a lányoknak! Addig elkészülök – nevetett ki a tükör mellől. – Szerintem, ők még fehérneműben kínlódnak, hogy mit vegyenek fel.

Bekopogtam, és Taima nyitott ajtót. Cinkosan rám kacsintott, ahogy kisiklottak mellettem, és villámgyorsan bevágódtak a Buick hátsó ülésére.

Szerencse, alig kaptam levegőt, ahogy megláttam Őt. A bordó top olyan finoman emelte ki telt kebleit, hogy szinte kiáltott azért, hogy rásimítsam a tenyerem, a nadrág pedig… ha semmi nem lett volna rajta, az sem lett volna izgatóbb!

Nagyot nyeltem, és beültem előre.

- Mitől félsz ennyire? – kérdezte tőle a húgom.

- Ha Tom meglátja ezt a göncöt, tüzet fog okádni.

- Mondtam neked, megvédelek tőle – fordultam hátra, és megint végignéztem rajta. Hogy fogom kibírni az estét? – nyögtem magamban. Igaza volt Tomnak, amikor azt mondta, túl kihívó ez a nadrág.

Előre fordultam, mert Tom beszállt, és azonnal indultunk is, de közben folyamatosan Jamie járt az agyamban.

Amikor megérkeztünk, és kiszálltunk, Tom haragos, döbbent kiáltása térített magamhoz.

- Mi van? – nézett rá Jamie.

- Mi van rajtad? – ordította Tom.

- Halkabban! – sziszegte Jamie. – Ha eddig nem vettek volna észre minket, akkor most biztosan.

- Megyünk vissza! – mondta, és már tolta a kocsi felé.

- Állj már le! – szóltam most már én is. – Én mondtam neki, hogy ezt vegye föl. Nekem kifejezetten tetszik. Nagyon dögös benne.

- Sonny? Mi az, ribancot akarsz csinálni belőle?

- Eszemben sincs! És ha körülnézel, nem Jamie a legfeltűnőbb jelenség.

- Igazuk van – szólt most már közbe Taima is. – Különben is, ha most visszamegyünk, hogy átöltözzön, akkor utána már nincs értelme visszajönni. Úgyhogy higgadj le, és menjünk!

Tom morgolódva elindult, mi pedig vigyorogva követtük.

- Kösz – mosolygott ránk Jamie kedvesen.

Átöleltem a vállát, mintha a barátnőm lenne. Mennyei érzés volt hozzáérni. Meglepve nézett föl rám.

- Hogy a sok tahó azt higgye, foglalt vagy. – mosolyogtam.

- Aha.

Tom visszanézett, egy pillanatra fennakadt a szeme, de aztán megnyugodott.

- Remélem, azért nem fog lecsúszni rólad a buli közepén. – morogta.

- Istenem, Tom! – háborgott Jamie, de utána odasúgta nekem – Én is remélem, hogy nem fog.

Nevetni kezdtem.

- Majd segítek fent tartani.

- A pasik nem pont az ellenkezőjét akarják?

- Hogy érted?

- Hát lehúzni.

- Szeretnéd, hogy lehúzzam? – néztem rá vágyakozva.

- Nem – mondta gyorsan, de közben elpirult.

Nem akartam semmit belegondolni, de erős kísértést éreztem, és megcirógattam az arcát. Furán éreztem magam, számtalanszor éreztem már fizikai vonzódást lányokhoz, de ez most valahogy más volt, nem tudtam pontosan meghatározni, de mintha többet éreztem volna ennél. Elfordultam, és nagyot nyeltem, ahogy beléptünk az épületbe.

Tommal kerestünk egy félreeső asztalt, és leültettük a lányokat, mi pedig elmentünk italért.

- Sonny, ha már voltál ilyen barom, és ezt a ruhát vetetted föl vele, akkor remélem, megkérhetlek, hogy te is vigyázz rá! Én is figyelek, de…

- Ezt kérned sem kell! Látom, milyen fazonok vannak itt, egy percre sem tágítok Jamie mellől, megígérem.

- Mégis, hogy jutott eszedbe? – fakadt ki.

- Akkor jó ötletnek tűnt – vontam meg a vállam.

Közben visszaértünk, leültünk az asztalhoz és beszélgetni kezdtünk. Nem akaródzott felállni, és táncolni. Láttam, hogy többen is felénk meresztik a szemüket, és ez nem csak annak szólt, hogy idegenek vagyunk. Végül aztán Jamie már úgy toporgott, hogy megszántam. Megfogtam a kezét, és magammal húztam a parkettre. Néhány számot áttáncoltunk, de nem tudtam fesztelenül viselkedni, folyamatosan járt a tekintetem. Láttam, hogy jópáran azt fontolgatják, hogy lekérik, de egy jól irányzott szúrós pillantás eltérítette őket.

Úgy tűnt beválik, hogy a barátjának adom ki magam, de közben nem mertem hozzáérni.Már bántam a nadrág-dolgot, de nem tehettem semmit.

Végül örültem, mikor azt kérte, hogy üljünk le. Ahogy visszakísértem, magam elé húztam, és úgy ültettem, hogy kívülről takarásban legyen.

- Mi baj? – kérdezte.

- Még semmi, de feltűntél néhány fickónak, és nem szeretnék balhét. – súgtam úgy, hogy Tom ne hallja.

Egészen közel hajoltam hozzá, mintha meg akarnám csókolni. Teremtőm, milyen parfümöt használ? Elkábultam, a vérem azonnal megindult lefelé. Mély levegőt kellett vennem, hogy meg tudjak szólalni:

- Tulajdonképpen megértem őket, szívdöglesztő vagy ma este – éreztem, hogy a hangom elárult, és ahogy ő rám nézett, az is elég beszédes volt.

Tudtam, hogy én elvesztem, minden tőle függ. Számomra már csak ő létezett, nem láttam mást, nem hallottam a zenét.

Hirtelen felugrott:

- Gyere! – megragadta a kezem, de ahogy lépett elbotlott, és az ölembe esett. Nevetve nézett a szemembe. Végre magamhoz tértem, és én is nevetni kezdtem. Felálltam, és magam után húztam.

- Gyere, te táncmániás!

Ismerős volt a szám, de csak annyit érzékeltem, hogy Jamie izgatóan táncolni kezd, lassan közeledett felém, közben lágyan ringatta a csípőjét, aztán végül egészen hozzám simult. Átöleltem a derekát, és szorosan magamhoz húztam. Éreztem, ahogy a vér lefelé tódul, és életre kel bennem a vágy. Az egyik combomat sóvárogva toltam a lábai közé, ő pedig készségesen engedte. A nadrágom megfeszült, de nem akartam, hogy rájöjjön, mennyire megkívántam. Hirtelen mozdulattal megfordítottam, hogy a feneke legyen felém, és magamhoz húztam, így még egy ideig képes voltam titkolni a gyengeségemet. Legalábbis így hittem. Annyira érzékien feszült hozzám, hogy legszívesebben azonnal a magamévá tettem volna. Lehajoltam a nyakához:

- Mit művelsz velem? – ziháltam.

- Táncolunk, nem? – annyira ártatlanul kérdezett, hogy ezzel csak felkorbácsolta a vágyamat.

- Kezdünk egyre messzebb jutni tőle. – súgtam a fülébe, és majdnem belecsókoltam.

A kezemnek már nem tudtam parancsolni, lágyan cirógatva a bőrét kezdtem felsiklani a melle felé, érezni akartam a tenyeremben, de lefogott.

Aztán olyat tett, amire nem számítottam, először hátravetette a fejét, halkan, szenvedélyesen felsóhajtott, majd megfordult, és a nyakamba csókolt.

Ekkor véget ért a szám, és mindketten hátraugrottunk. Láttam, hogy zavarban van, ahogy én is, de meg akartam nyugtatni. Lehajoltam:

- Köszönöm – súgtam a fülébe.

Aztán megfogtam a kezét, hogy leüljünk, mert már nem tudtam visszafogni magam, de mintha minden ellenünk dolgozott volna, felcsendült a következő szám:

- Ezt a dalt most a szerelmeseknek ajánljuk, szóljon az O.A.R. – mondta a DJ.

Mintha hipnózisban lettem volna, úgy húztam újra magamhoz, és csak hörögni tudtam:

- Ezt ne hagyjuk ki!

Úgy öleltem, mintha soha többé nem akarnám elengedni, és amikor elkezdődött a szöveg, énekelni kezdtem.

Éreztem, hogy megremeg a karomban, aztán olyan szorosan simult hozzám, hogy szinte fájt. Az arcát a vállamba temette, és zihálni kezdett. Végem volt. A kezem lassan lesiklott a csípőjére, gyengéden megszorítottam a fenekét, és ekkor éreztem meg, vagyis nem éreztem meg. Csak nem? Vagy pántos tanga lenne rajta? Azonnal megmerevedtem… mindenhol. Rémülten húzódtam hátra.

- Mi történt? – suttogta elcsukló hangon.

- Jamie, neked… a nadrág alatt… nincs… nincs semmi? – ziháltam.

- Te mondtad, hogy minimalizáljam a tangákat, a másik túlságosan kilógott volna.

- A franc! – nyögtem, ekkora csábításnak nem tudtam ellenállni, magamhoz ragadtam, és keményen belemarkoltam a fenekébe.

Most már lüktettem, és csak az járt a fejemben, hogy hova vihetném magammal, hogy szeretkezzek vele. Ő sem könnyítette meg a dolgom, még szorosabban simult hozzám, kábulatban csókoltam a nyakát, majd egyre feljebb haladva az ajkát kerestem. Amikor egymásra találtunk, az olyan volt, mint valami robbanás, nem könnyített rajtam, de megnyugvást adott. A csókjában annyi szenvedély volt, annyi vágy, hogy úgy éreztem én is beleőrülök.

- Sonny? Mégis, mit művelsz? – hallottam Tom dühös hangját.

Elengedtük egymást, és zavartan néztünk Tomra.

- Mit csináltok? – kérdezte ismét.

- Tom, ez csak… ez csak színjáték – dadogott Jamie.

- Színjáték! Hát nekem nem úgy tűnt! Vagy pedig nagyon jó színészek vagytok.

- Tesó – mondtam feszülten. – Figyelj! Van itt néhány tag, aki kiszúrta a húgodat. Arra gondoltunk, hogy ha úgy viselkedünk, mint akik együtt vannak, akkor elkerülhetjük a balhét.

- Ja, de ha leszaggatod róla ezt a… micsodát, akkor az nem tűnik ártatlan színjátéknak.

- Igazad van. Kicsit túljátszottuk. – motyogtam.

- De így legalább hatásos volt, és te is jókor jöttél, hogy még igazibbnak tűnjön – tette hozzá Jamie, közben hozzám bújt, és átölelte a derekamat.

Érzékeltem, hogy felnéz rám, de nem tudtam visszanézni rá. Reszkettem, alig álltam a lábamon, az ágyékom lüktetett, a karomba akartam kapni, hogy kirohanjak vele, és csókoljam.

- Oké – higgadt le Tom. – De talán most jobb lenne, ha lelépnénk, nekem is feltűntek azok a fickók.

- Rendben – motyogtam.

- Csak hadd menjek még ki a mosdóba – Jamie elengedett, és már el is tűnt.

Amíg odavolt, mi visszamentünk az asztalhoz, de én csak nekidőltem, és feszülten várakoztam. Nem tudtam leülni.

Figyeltem, ahogy Jamie kijön a mosdóból, és elindul felénk, de két tagbaszakadt fazon elállta az útját, azonnal felemelkedtem, hogy odamenjek segíteni, de Tom visszahúzott:

- Várj! Szerintem megoldja egyedül – vigyorgott.

- De…

- Csak adj neki egy percet.

A következő pillanatban Jamie mosolyogni kezdett, aztán olyan gyorsan történt minden, hogy fel sem fogtam. Az egyik tag a kezét szorongatva kiabált, a másik pedig az orrát fogta, és összerogyott. Jamie kung fu tudománya meggyőző volt. Ám már láttam, hogy újabb fazonok indulnak meg felé, és most már nem hagytam visszafogni magam. Hallottam, hogy Tomék is jönnek mögöttem.

- Mit vársz egy ilyen…! – mondta az egyik férfi.

- Most már be lehet fejezni a húgom gyalázását. – mondta Tom.

Felkaptam a fejem, és őrjöngve akartam a férfinak ugrani, de közben Tomra voltam dühös. Mégis mit akar, azt hitte, elér náluk bármit a szavakkal?

- Nyugi! – szólt közbe Jamie. – Nem lesz semmi gond. Menjünk!

Elém állt, hogy visszatartson, puha, meleg kezét a mellkasomra simította.

- Hogy engedheted, hogy egy ilyen rézbőrű hozzád érjen? – kérdezte az egyik alak.

- Ennek a… rézbőrűnek a lába nyoma többet ér, mint ti itt mindannyian – vágott vissza, és tolni kezdett, mert megindultam a férfi felé. – Menjünk!

Végre le mertem nézni rá, most a düh, és a hála dolgozott bennem. Annyira szerettem volna megint megcsókolni. Kiállt értem, vadidegenekkel szemben.

De inkább hallgattunk rá, kirohantunk, és bevágódtunk a kocsiba. Taima előre ült, de közben még visszanézett rám, és kacsintott.

Nem értettem, de örültem a gesztusnak.

Tom padlógázzal indított, és csikorgó kerekekkel száguldott.

Egy idő után Jamie nevetni kezdett, de olyan kedvesen, hogy nem tudtuk megállni, mi is vele nevettünk.

Végül, amikor percekkel később sikerült abbahagynunk, Jamie kuncogva így szólt:

- Lássátok be! Oltári buli volt!

- Aha – felelt Tom. – De ha még egyszer felveszed ezt a nadrágot, megöllek! És téged is – közben felém nézett. – Pont ezért nem engedtem, hogy felvegye.

- Igazad van – suttogtam, de közben furcsa örömöt is éreztem.

- Te is begerjedtél – folytatta – azok a részeg disznók pedig ott helyben elkapták volna, ha tudják.

„Ennyire látszik?” – döbbentem meg magamban. Jobban kell uralkodnom magamon.

- De nem tudtak. – csitította Jamie. – Nyugi, Tom! Vége van. Amúgy, ha rajtad múlik, tényleg elkapnak. „Most már be lehet fejezni a húgom gyalázását.” Ennyi telik tőled, hogy megvédj?

- Láttam, hogy ura vagy a helyzetnek – mondta.

- Ja, még jó, hogy ilyen harcias húgod van – suttogta az orra alatt.

- Oké, igazad van, legközelebb majd keményebb leszek – sóhajtott, és újraindított.

Jamie nagyot sóhajtva elnyúlt az ülésen a kezét maga mellé ejtette. Gyengéden megfogtam, és figyeltem őt. Rám nézett, és visszaszorította. Halvány, mégis bátorító mosolyt küldött felém. A szívem egy gyorsvonat tempójával kezdett zakatolni. Alig vártam, hogy visszaérjünk.

Ahogy kiszálltunk a kocsiból, Jamie és Taima a szoba felé iramodtak, Tom pedig dühöngve rohant utánuk. Talán nekem is be kellett volna mennem, hogy megvédjem a bátyja haragjától, de képtelen voltam. Olyan heves érzelmi sokkban voltam, hogy ha most a közelébe jutok, akkor azonnal leteperem az ágyon.

Elrohantam az istálló felé. Reméltem Kachina közelsége segít lenyugodnom.

Odaléptem mellé a sötétben, és zihálva a nyakához nyomtam a homlokomat.

„Mi történik velem? Miért kavar fel ennyire? Már a rezervátumban is éreztem, még senki nem keltett bennem ilyen érzéseket… Ne álltasd magad! Csak játszik veled, pár hét, és elutazik, barátja van. Neki csak egy indián vagy, pont, mint a többi libának is. Izgatja, hogy egzotikus vagy.”

De tudtam, hogy ezek a belső hangok most hazudnak, sokkal többről van szó, akar engem, ahogy én is őt.

Halk, puha lépteket hallottam a bejárat felől. Rögtön felismertem, és behúzódtam a ló mögé a sötétbe. Féltem, hogy képtelen leszek uralkodni magamon, ha meglátom.

De nem volt szerencsém, egészen közeljött Kachinához, még egy pillanat, és észrevesz.

Befordult a bokszhoz, és láttam, hogy megijed, már nyitotta a száját, hogy kiáltson.

- Nyugi Jamie, csak én vagyok! – suttogtam visszafogva magam, és odaléptem mellé, hogy megnyugtassam.

Hátrálni kezdett, talán fél tőlem?

- Mi a baj? – kérdeztem.

- Semmi… azt hiszem, inkább visszamegyek.

- Félsz tőlem?

- Nem, dehogy, csak ha Tom kijön…

- Nem fog kijönni – leheltem, és próbáltam uralkodni az ösztöneimen, de éreztem, hogy egyre kevésbé vagyok rá képes.

Már a falig hátrált, hagynom kellett volna, hogy elmenjen, de már tudtam, hogy legyőzött.

- Sonny, nem kéne…

- Mit Kedves? – a szemébe néztem, és figyeltem a kavargó érzelmeket, a bizonytalanságot, és a vágyat.

- Én ezt nem akarom. – suttogta.

- Tényleg nem? – újra meg akartam ízlelni a mézédes ajkakat, játszadozni a nyelvével.

Elutasítóan lehajtotta a fejét, de már nem visszakoztam, az ujjammal kényszerítettem, hogy felemelje. Választ akartam.

- Mondd a szemembe! Mondd, hogy mit nem akarsz! – suttogtam vágyakozva.

- Nem tudom – nyögte. – A barátom… Csaba… nem tehetem.

- Ő nincs itt. Mondd, hányszor jutott eszedbe, mióta itt vagy?

- Sokszor. – suttogta. Istenem, micsoda elsöprő vágy van a pillantásában!

- Hányszor hívtad fel?

- Egy- egyszer.

- Felhívtad, amikor New Yorkban voltunk?

- Otthon késő éjszaka volt. – zihálta erőtlenül.

- Ha engem a barátnőm felhívna a világ másik végéről, azért, hogy elmondja, szeret, és hiányzom neki, nem érdekelne, mennyi az idő. Ha őt ez zavarja, akkor nem érdemes a szerelmedre.

Lehajoltam, és lágyan megcsókoltam. Azt éreztem, amire vágytam. Tudtam, hogy többé nem akarom elengedni.

- Mondd, hogy nem akarod! – suttogtam.

- Nem… akarom… hogy abbahagyd! – nyögte, és vadul átölelt.

Úgy éreztem, felrobbanok, az ágyékom felforrósodott, és ki akart törni. Szorosan magamhoz húztam, hogy csillapítsam a feltörő, görcsös fájdalmat. Az egyik kezemmel a hajába túrtam, és élveztem a bársonyosan puha tincsek cirógatását. A nyelvemmel támadásba lendültem, de nem ellenkezett, hagyta, hogy táncra hívjam az övét. Aztán már éreztem, ahogy óvatosan végigsimít az arcomon, felfedezte, majd a tarkómra csúsztatta a kezét, és erősen húzta magához a fejemet. Úgy éreztem beleőrülök, ha el kell engednem, de végül a levegőhiány győzött.

Zihálva engedtem el, de a homlokomat az övéhez nyomtam. Már majdnem kimondtam, hogy kell nekem, amikor hirtelen eltolt magától, és zavarodott tekintettel elrohant.

Döbbenten néztem utána, és mikor az ajtó becsukódott mögötte, elindultam. Tétován lépkedtem.

„Menj utána! Kopogj be! Akar téged, ebből a csókból kiderült. Most már biztos.”

NEM!

Most nem rohanhatom le, idő kell neki, és nekem is, lassan elhaladtam az ajtajuk előtt.

Beléptem a szobába, és azonnal a fürdő felé indultam:

- Megyek fürdeni – vetettem oda Tomnak remegő hangon.

- Épp most akartam…

Nem vártam meg, hogy befejezze. Nem is néztem rá, csak becsaptam magam mögött az ajtót. Ledobáltam a ruháimat, de az inget még megszagoltam, átjárta édes illata. Éreztem a fájdalmas lüktetést. Nyögve álltam be a zuhany alá, és megnyitottam a hideg vizet. Jólesett, ahogy a jeges áradat végigfolyik a hajamon, a hátamon. Megfordultam, és hagytam, hogy elölről is hűtsön. Néhány perc múlva éreztem, hogy a lüktető feszesség lankadni kezd, de a hasam alját átjáró görcsös fájdalom nem csökkent. Egyetlen megoldás volt; felidéztem az arcát, törékeny testét, ahogy a csípőmnek feszülve vonaglik. Az illatát. És nyögve a lábaim közé nyúltam…

14. fejezet

Nem tudom, meddig álltam a zuhany alatt, már vacogtam, amikor Tom bekopogott:

- Ember! Rosszul vagy?

- Nem… csak elméláztam.

- Én is fürdenék! – morgott az ajtó másik oldalán.

- Megyek – feleltem kábán, és a törölközőért nyúltam.

- Mi van? Meleged volt? – nézett végig rajtam Tom, ahogy vacogva kiléptem.

- Ha-ha! – mordultam rá, és szó nélkül az ágyra vetődtem.

A fizikai kín elmúlt, de az érzéseim nem hagytak nyugtot, átléptem a határt, és ő tárt karokkal fogadott a túloldalon. Már nem érdekelt Tom, csak az, hogy mi lesz ennek a vége, néhány hét boldogság, aztán hazamegy. Számomra talán nem nagy dolog, mert független vagyok, de neki ott a barátja. Belerángattam valamibe, és miattam lelkifurdalása lesz. De közben belül melegséget éreztem, hiába fáztam át a hidegvíz alatt, a lelkem szárnyalt.

Lehunytam a szemem, és magam előtt láttam őt, ahogy hozzám simul, a vágyat a szemében, miután megcsókoltam. Fejben újra átéltem az este minden pillanatát, és megint remegni kezdtem, éreztem, hogy megint feléled bennem a vágy. Felpattant a szemem, nem szabad hagynom! Bele fogok bolondulni! Jamie, mit keltettél életre bennem? Ez a szerelem?

Mélyet sóhajtottam, és a fejemet a párnába fúrtam.

Reggel hunyorogva ébredtem, az álomkép nehezen akart szertefoszlani, bár ennek örültem. Jamie nevető arca velem akart maradni, de az ébredező napfény végül áttört a szemhéjamon, és aranyglóriába vonta a látomást, mielőtt tovatűnt.

Oldalra néztem, Tom is ébredezett, sietve beelőztem, és rendbe szedtem magam, aztán megvártam, és együtt mentünk a lányokért. Reggelinél közöltem, hogy Jamie megint velem jön, láttam, hogy megrémül, de nem értettem, miért. Az éjjel annyira éreztem köztünk a vonzódást, mi történhetett?

Láttam, hogy a húgom súg neki valamit, mielőtt beül Tom mellé, végül lassan, vonakodva ő is beült. Amint elindultunk bekapcsolta a rádiót, és elfordult. Többször is próbáltam hozzászólni, de annyira tüntetően fordult el, hogy képtelen voltam kinyögni bármit is.

Végül megelégeltem, kikapcsoltam a rádiót, és felé fordultam:

- Most akkor mi lesz? – kérdeztem. – Ezután már nem is szólsz hozzám?

- Dehogynem – felelt közömbösen.

- Tudod, ez a kínos csönd megőrjít.

- Nem kell csendben lennünk – mondta. – Mondj valamit!

- Mit mondjak? – kérdeztem.

- Te akarsz beszélgetni.

- Uhh! Jamie, ne csináld ezt! – nyögtem.

- Mit?

- Hogy bezárkózol, és elutasítasz.

- Nem utasítalak el. – tiltakozott.

- Szerinted ez a szótlanság akkor micsoda?

- Fáradt vagyok.

- Tegnap éjjel valami megváltozott köztünk.

- Erről nem szeretnék beszélni.

- Pedig pontosan erről kell beszélnünk! – mondtam hangosabban, mint szerettem volna.

- Sonny, kérlek! – felém fordult, de nem láttam a szemét a napszemüvegtől.

Villámgyorsan odanyúltam, és lekaptam. Látni akartam a szemeit. Egy pillanatra elnémultam, a szeme bedagadt, és vörös volt a sok sírástól.

- Átsírtad miattam az éjszakát – suttogtam elérzékenyülve. – Ne mondd, hogy nincs mit megbeszélnünk!

- Nem sírtam – mondta dacosan.

- Jamie, kérlek! Ne nézz hülyének!

- Nem nézlek annak.

- Akkor legalább azt mondd el, hogy mi játszódik most le benned! Tudnom kell, mit érzel! – könyörögtem.

- Mit számít az neked?

- Viccelsz? Persze, hogy számít! Nekem igenis fontos volt az este, és…

- Nekem is – suttogta. – Túlságosan is.

Úgy éreztem, a mennybe repülök, és lezuhanok a pokolba.

- Akkor miért húzódsz vissza? – néztem rá gyengéden.

- Mert értelmetlen. Nem akarok belemenni egy olyan nyári kalandba, aminek fájdalom a vége.

- Miért lenne az? – kérdeztem, de tudtam, hogy igaza van.

- Ugyan, Sonny! Egy fél világ áll köztünk, szerinted lehet ebből bármi?

- Nem hiszel a távkapcsolatban? – nem tudom, mi járt a fejemben, de rögeszmésen akartam őt.

- Miért, te talán hiszel? – kérdezte elkeseredve.

- Ha megéri, akkor igen.

- Mikor éri meg? Sonny, neked az egyetemen annyi nőd lehet, amennyit csak akarsz. Ne mondd, hogy én vagyok az, aki megér egy távkapcsolatot.

- Pedig egyre inkább hiszem, hogy így van – suttogtam. Hogy hiheti, hogy másra vágyom?

- Alig egy hónapja ismersz. – nyögte döbbenten.

- Nem az idő számít! – mondtam.

- Akkor mi?

- Amit érzek.

- És mit érzel?

- Azt, hogy elvesztem.

- Ne mondd ezt! – szinte haragosan mondta.

- Kérdezted, hogy mit érzek. Én ezt érzem, Jamie. – győzködtem.

Elfordult, nem válaszolt, és ekkor megértettem, félreértelmeztem a jeleit.

- Azt hiszem, értelek – suttogtam letörten.

- Nem, nem érthetsz. – csattant fel indulatosan. – Annyi akadály van köztünk, és én képtelen vagyok legyűrni őket. Ha tudnám, hogy sikerülhet…

Megsimogattam az arcát, akkor hát mégis jól éreztem? Csak fél, hogy mi lesz velünk? Könnybe lábadt a szemem, ahogy visszanézett rám.

- Engedj az érzéseidnek! Kérlek! – könyörögtem, képtelen voltam elhúzni a kezem, annyira jólesett selymes bőrének érintése.

Hirtelen megragadta, és belecsókolt.

- Meg fogom bánni – suttogta.

- Azt nem hagyom – belenéztem a szemeibe, legszívesebben megcsókoltam volna.

- Jaj, Sonny! Mi lesz, amikor hazamegyek? – mosolygott szomorúan.

- Nem tudom, de addig azt akarom, hogy jól érezd magad, boldoggá akarlak tenni. – feleltem elszántan.

- És megéri néhány hét boldogság, hogy utána szenvedjünk?

Ez telibe talált. Vonakodva elhúzódtam, kimondta azt, amitől a legjobban féltem. Mi lesz azután, hogy hazamegy? Felvettem a napszemüveget, és sóhajtva néztem előre.

Olyan heves érzelmeket váltott ki belőlem, mint eddig senki, és a csók után már tudtam, hogy nem elégszem meg ennyivel. Ő is ezt akarta, átszakadt bennünk a gát, és az áradatot nem lehet megállítani. Ölelni akartam, folyamatosan a karomban tartani, becézni, akkor is, ha később emiatt szenvedni fogok.

- Megéri – suttogta hirtelen, felém fordult, és csókot lehelt az arcomra. – Megéri.

Felé fordultam, és majdnem elsírtam magam.

- Nagyon megéri – nyögtem. Semmi nem érdekelt, magamhoz rántottam, és szenvedélyesen megcsókoltam. Nem ellenkezett, sőt, vágyakozva simult hozzám. Éreztem, hogy a kocsi lassulni kezd, és furcsán zötykölődött is.

Hangos dudaszó térített magamhoz. Vonakodva elhúzódtam, és sietve visszakormányoztam a kocsit az útra.

Zavartan nevetni kezdtem.

- Olyanok vagyunk, mint két szerető, akik attól félnek, hogy a férj rajtakapja őket.

- Belehalnék, ha Tom lenne a férjem – mosolygott ő is.

- Végre – néztem rá. – Újra mosolyogsz.

Megsimogattam, de közben észrevettem egy sötét foltot a távolban.

- Nézd, ott egy bölény! – mutattam előre.

- Nem támad meg minket? – kérdezte ijedten.

- Messze van, és egyedül – nevetettem. – És szerintem, ő jobban félne tőlünk, ha közelebb lennénk. Szerintem ez ugyanaz a hím, amit néhány napja is láttam.

- Honnan veszed?

- Csak tipp. De általában csordában élnek. Ritkán vándorolnak magányosan. Talán beteg, vagy valamiért elűzte a csordája.

- Gyönyörű állat – suttogta áhítattal. – Örülök, hogy nem haltak ki.

- Igen, több mint száz évet vártunk, hogy visszatérjenek, de itt vannak. Manitu nem hagyta, hogy elvesszenek.

- Nálunk otthon az egyik állatkertben van egy pár bölény, néhány méterről láttam. Hatalmas volt, legalább három méter magas. – mondta.

- Akkor az egy kifejlett példány volt. – vigyorogtam.

- Azért szabadon nem szeretnék ennyire közel kerülni egy ekkora állathoz. Félelmetes látvány volt.

Most már nevetnem kellett.

- Nyugi, ez nem fog a közelünkbe jönni, a motorzaj elriasztja.

Megszólalt a mobil.

- Felvegyem? – nézett rám.

- Aha.

- Mondd Tom!

- Mikor akartok enni? – hallottam a barátom zsémbes hangját.

- Már éhes vagy? – lepődött meg Jamie.

- Figyelitek ti az időt? Mindjárt fél kettő, Taima már rosszul van.

- Tom kérdezi, hogy mikor eszünk, mert a húgod kidőlt. – fordult felém.

- Mondd meg, hogy úgy húsz kilométerre van egy pihenő, ott megállunk. – feleltem.

- Hallottam, rendben. – szólt Tom a vonalban. – Ott találkozunk!

- Tényleg, te nem vagy éhes? – néztem Jamie-re.

- Nem különösebben. Ha feszült vagyok, nem tudok enni.

- Még mindig nem nyugodtál meg? – kérdeztem aggódva.

- De, csak… az érzelmek most tombolnak bennem.

- Minden rendben lesz! – mondtam, ahogy lehúzódtam a parkolóba.

- Tom nem is sejt semmit – motyogta.

- És szeretnéd, ha ez így maradna. – fejeztem be helyette.

- Végül is nem lenne gond, csak lehet, hogy túlreagálná. Úgy, mint tegnap este.

- Igen, az lehet. – bólintottam. – Neki nem kell tudnia róla… egyelőre.

- Az ott egy mozi? – bambult el hátrafelé.

- Igen, autósmozi. Volna kedved este mozizni?

- Nem is tudom. Kérdezzük meg Tomékat is!

- Oké. Félsz kettesben lenni velem?

- Nem, dehogy! – felelt, miközben kiszállt, és hátrament Kachinához. – Hogy vagy, kicsim? Délután megfuttatjuk őket? – nézett rám.

- Persze, de ha mozizni akarsz, akkor itt maradunk.

- Ha így haladunk, nem fogunk odaérni… Hova is megyünk pontosan?

- Navajo City. És oda fogunk érni. Eddig jó időt futottunk. – most gondoltam bele, milyen gyorsan haladunk, mire észbe kapok, már véget is ér az egész, és Jamie elmegy. NEM! Még nem foglalkozhatok ezzel.

- Ne haragudj! Nem akartalak emlékeztetni rá. – mondta csendesen.

- Nem haragszom. – mellé léptem, és a derekánál fogva magamhoz húztam.

Lehajoltam a nyakához, és lágyan beleleheltem a válla gödrébe.

- Sonny…

- Mi a baj? Azt mondtad, megéri. – suttogtam vágyakozva.

- Tom mindjárt ideér.

- Akkor most ő lesz a pajzsod? – kérdeztem.

- Tessék?

- Eddig a barátodat használtad, most pedig Tomot. Miért?

- Védenem kell a szívemet. – nyögte elhalóan.

- Tőlem? – búgtam a fülébe.

- Igen. – zihálta. – Főleg tőled.

- Miért játszol velem? A kocsiban mást mondtál.

Szorosan az utánfutóhoz toltam, az ajkát kerestem, érezni akartam a méz édes zamatát.

- Nem játszom, össze vagyok zavarodva. – motyogta, de nem ellenkezett, hagyta, hogy birtokba vegyem, és kényeztessem. Lágyan viszonozta a közeledésemet, félénken ízlelgettük egymást, nem akartam tolakodni. Körém fonta a karját, és szorosan hozzám simult, megint elkapott a remegés. Néhány pillanattal később Kachina meglökte a fejünket, nevetve húzódtunk el egymástól.

- Nem játszol – cirógattam az arcát lágyan. – De Kachi féltékeny.

- Remélem, azért nem kell lejátszanom vele – mosolygott, és nekem hirtelen eszembe jutott az álmom.

Belenéztem a ló szemébe, és gondolatban figyelmeztettem, hogy ne bántsa a kedvesemet.

Tom begördült a parkolóba, kiszálltak a kocsiból, és felénk jöttek.

- Hogy vagy, Taima? Bírod még? – kérdezte Jamie a húgomat.

- Nehezen, a gyomrom már ki akar ugrani. Együnk gyorsan valamit!

Az étteremben úgy helyezkedtem, hogy szembe kerüljek vele, és miközben ettünk, a lábammal folyamatosan cirógattam az övét. Szerencsére a mokaszin talpa annyira puha, és lágy volt, hogy nem okozott gondot. Bár nevetnem kellett, amikor beléptünk, és a pincér végignézett rajtunk. Halkan meg is kérdezte, hogy valami indián rendezvényre megyünk-e, mert nem megszokott, hogy a vendégeik így öltözzenek.

Láttam, hogy Jamie zavarban van, próbálta elhúzni a lábát, de nem engedtem, mosolyogva mindig utánanyúltam.

- Jamie kiszúrta, hogy van itt egy autósmozi – mondtam hirtelen Tom felé fordulva, amikor a döbbenettől belém fagyott a szó. Apró, finom érintést éreztem az ágyékomnál, ami lassan, de megállíthatatlanul előrébb nyomult. Fél szemmel Jamie-re néztem, kacéran mosolygott, és folytatta, amit elkezdett. Pillanatok alatt megmerevedtem, kapkodva lenyúltam, és lefogtam a piciny lábat, és próbáltam eltolni. Közben nyeltem egyet, és igyekeztem feltűnés nélkül folytatni a mondandómat. – Szó… szóval arra gondoltunk, hogy esetleg este megnézhetnénk, mit játszanak. Nem messze innen van egy erdős terület, ott letáborozhatunk, hacsak nem akartok itt aludni.

Közben éreztem, hogy visszahúzza a lábát, és észrevétlenül felsóhajtottam.

- Neee! Sátrat akarok! – nézett felénk Taima.

- Egyetértek, délután pedig elvihetjük a lovakat egy hosszabb útra, amúgy is rájuk fér egy kiadós mozgás. – mondtam, és felálltam, szerencsére a tunika jótékonyan takart.

- Remek! – vigyorgott Tom. – Ez a motel dolog nekem se jön be igazán.

- Jó, akkor induljunk! – állt fel Jamie is, és mint, aki jól végezte dolgát elindult a kijárat felé.

Tommal rendeztük a számlát, és kimentünk a kocsikhoz. Elnéztem a motel irányába, és láttam, hogy van béristálló, mosolyogva raktároztam az infót, jó lesz, ha este vissza akarunk jönni.

- Látom, ma már jobb a kedved – veregetett vállon Tom.

- Ja – mondtam halkan. – Jót tett, hogy tegnap este kimozdultunk kicsit.

- Meg gondolom az is, hogy smároltál a húgommal.

- Tom, muszáj?

- Oké, tudom, a tahók miatt volt, de valld be jólesett!

- Hát igen, istenien csókol – sóhajtottam.

- Valóban? – kérdezte.

Szúrós szemmel nézett rám, talán elmondhatnám neki. Már nyitottam a számat, de aztán eszembe jutottak Jamie szavai. Tom nem is sejt semmit. Túlreagálná. Úgy, mint tegnap este. Igen, igaza van, még korai lenne elmondani neki. Nagyot sóhajtottam.

- Este akár a lovakkal is visszajöhetünk – böktem az istálló felé.

Odamentünk a kocsikhoz, és figyeltük, ahogy a két lány nevetgélve közeledik.

- Na, van értelme visszajönni? – kérdezte Tom.

- Ha szereted a régi Road-movie-t. A Szelíd motorosokat játsszák. – felelt Jamie.

- Az király! Sonny?

- Jöhet, én is szeretem azt a filmet. Viszont akkor húzzunk bele, ha még lovagolni is akarunk.

- Várjatok! És ki marad ott a lovakkal? – kérdezte Jamie elgondolkodva.

Tom, és Taima egymásra néztek, és vállat vontak. Vigyorogni kezdtem.

- Van itt egy béristálló. Majd a lovakkal jövünk. – mondtam.

- Autósmoziba? – döbbent meg Jamie.

- Ahhoz nem kell autó, vannak padok, ahova leülhetünk – feleltem mosolyogva.

- Oké, akkor minden rendben! – úgy beszélt, mint egy nagyvilági úriasszony. Kitört belőlünk a nevetés.

Kacarászva ültünk be, de amint kikanyarodtunk a parkolóból, elkomorodtam:

- Mi volt az a dolog az előbb az étteremben?

- Milyen dolog? – nézett rám ártatlan őzike szemekkel, és nem tudtam haragudni rá, azt akartam, hogy folytassa, amit akkor elkezdett.

- Tudod jól! – feleltem.

- Nem – suttogta.

- Arra gondoltam, amit a lábaddal műveltél – nyeltem, és éreztem, hogy megint megmozdul az ágyékom.

- Ja, arra! Csak visszakaptad a kölcsönt. – mosolygott pimaszul.

- Erre még visszatérünk! – vigyorogtam vissza rá, de a pillantásom elárulta, hogy komoly a fenyegetésem.

Szinte repültünk, így pillanatok alatt odaértünk az erdős részhez. Leálltunk, és azonnal kihoztuk a lovakat, Tom és Taima máris felpattantak a hátukra, és türelmetlenül vártak. Én Jamie-t figyeltem, már fel tudott ülni egyedül, de Kachi ma makrancos hangulatban volt. Odaléptem mellé, és már szólni akartam, hogy üljön inkább Wahkan-ra, mert nem tetszik a ló viselkedése, de Jamie meglepett:

- Mi a baj, Kachi? – suttogta a lónak, ahogy megsimogatta a fejét, és az állat szelíden megállt. Csodálattal figyeltem, hogy mennyire egy hullámhosszon vannak. Jamie felült, és mosolyogva nézte, ahogy én is csatlakozom hozzá.

- Velük akarsz menni, vagy külön? – kérdeztem halkan.

- Ők úgyis mindig előrerohannak – felelte. – Nem baj, ha egy kicsit lemaradunk.

Csendesen ügettünk egymás mellett, képtelen voltam levenni róla a szemem, a haja lágyan lengedezett, ahogy a szellő belefújt, a szeme boldogan csillogott, a mosolya lehengerlő volt.

- Mit nézel? – kérdezte, éreztem, hogy zavarban van.

- Azt, hogy mennyire csodás vagy – suttogtam.

Elpirult, lehajtotta a fejét, a haja előreomlott, és így eltakarta előlem.

- Ne! – suttogtam. – Ne rejtőzz előlem!

- Akkor ne hozz zavarba, kérlek! – mondta remegő hangon.

Mosolyogni kezdtem.

- Száguldunk egy kicsit? – kérdeztem.

- Érj utol! – nevetett fel, és már vágtázott is.

Eleinte egymás mellett száguldottunk, de Jamie még gyorsabb tempóra sarkallta a lovat, miközben hangosan kacagott. Egy kicsit megijedtem, a múltkori álom, Kachina viselkedése az étteremnél. Aztán hirtelen iszonyatos érzés hasított belém:

- Jamie, ne siess annyira! – kiáltottam utánam, de nem figyelt rám. – Jamie, várj meg!

Egy pillanat alatt történt, úgy éreztem villám csap belém, Kachina nyerítve felágaskodott, kapálózott a mellső lábaival, és a következő, amit láttam, hogy Jamie lecsúszik a hátáról:

- Kachi, NEEE! – üvöltöttem kétségbeesve, és őrült tempóban odavágtattam.

Wahkan még meg sem állt, máris leugrottam a hátáról. Arrébb löktem a zavartan toporgó lovat. És lekuporodtam Jamie eszméletlen teste mellé.

- Kicsike! – nyögtem.

Láttam a követ a feje mellett, óvatosan megtapogattam a tarkóját, de nem vérzett. Próbáltam magához téríteni, de nem sikerült.

Könnybe lábadt a szemem, láttam, hogy a húgomék közelednek. Amint észrevették, mi történt, azonnal odarohantak:

- Mi történt? – kérdezte Tom rémülten.

- Kachi ledobta – nyögtem, remegve.

- Istenem, hugi! Térj magadhoz – pofozgatni kezdte, de ellöktem a kezét.

- Tom, vigyétek vissza a lovakat! És gyere vissza a kocsival! Lehet, hogy orvoshoz kell vinnünk.

- Rendben – hebegett tanácstalanul.

- Menj már! – üvöltöttem rá!

- Talán nekem kéne maradnom…

- Ne húzd az időt! Gyere! – rángatta Taima. Végre eltűntek.

- Kicsike! Térj magadhoz, kérlek! – zokogtam, de meg sem mozdult. – Jamie! Ne csináld ezt! – nyögtem egyre elkeseredettebben. – Térj magadhoz!

Feljebb emeltem, és a mellkasomhoz húztam.

- Ne vegyétek el! – suttogtam elcsukló hangon. – Drága Szellemek, ne! Ne vigyétek el! Könyörgöm! Manitu, segíts! – zokogtam, és ringatni kezdtem a törékeny, élettelen testet. – Jamie, térj magadhoz!

Lefektettem a földre, és fölé hajoltam. Simogatni kezdtem az arcát, a kezem remegett, a könnyeim az arcára hullottak.

- Segítsetek! Mit tegyek? – felnéztem az égre. – Manitu! MIT TEGYEK? Segíts!

Az ujjammal gyengéden cirógattam, de tudtam, hogy ezzel nem segítek. Kétségbe voltam esve, tehetetlennek éreztem magam, és lehet, hogy ezzel hagyom meghalni, ha él még.

NEM! Erre nem is szabad gondolnom, nem halhat meg, most, amikor rátaláltam, a szellemek nem lehetnek ennyire kegyetlenek, hogy elveszik tőlem.

Lágy selymes simogatást éreztem az arcomon, felkaptam a fejem, és vakon meredtem előre, megcsapott Jamie parfümje, és remegni kezdtem, már hallucinálok is.

„Hogy segítsek Neked, ha én is összeroppanok?” – gondoltam rettegve.

A kezem a hasán pihent, de hirtelen úgy éreztem, egy láthatatlan erő megmozdítja, szinte magától siklott a mellkasára.

„Istenem! Nem lélegzik!”

Mély levegőt vettem, felidéztem az elsősegély tanfolyamon tanultakat, és lélegeztetni kezdtem.

Néhány pillanattal később, köhögni kezdett, és pislogva kinyitotta a szemét:

- Sonny! – suttogta rekedten.