20. fejezet
Ahogy
visszafelé mentem a folyosón, az orvost kerestem, de nem láttam sehol. A
kórteremhez érve hangokat hallottam, belesajdult a szívem, ahogy Nit fáradt,
megkeseredett szavai kiszűrődtek:
-
Karen, fejezd be! Ehhez most igazán nincs erőm, és elegem van abból, hogy
folyton szervezkedni akarsz.
-
Anita, talán ő segíthetne neked.
-
Nincs szükségem Matt könyörületére. Elég értelmesen megmondta, hogy nem akar a
nyakába venni egy „szaros” kölyköt. Én nem fogok ráakaszkodni.
-
De…
-
Nincs de! – mondta élesen. – Nekem nem kell egy olyan pasi, akinek csak arra
kellenék, hogy élvezkedjen rajtam. Ha nem fogadja el a fiamat, akkor menjen
csak.
-
És ha meggondolta magát? – kérdezte Karen.
-
Matt? – nevetett keserűen. – Ugyan már, Karen! Ezt te sem hiszed, ugye? Nem fog
miattam megváltozni, ő igazi agglegény, aki falja a nőket. Nem az én
kategóriám. De nem is érdekel, most csak Jake a fontos.
Néztem
az ablakon keresztül, és ahogy láttam könnyáztatta arcát, már tudtam, mit kell
tennem.
Megfordultam,
és az egyik nővérhez léptem:
-
Elnézést, megmondaná, hol találom a kis Jake orvosát?
-
Doktor Chien az orvosi szobában van, a második ajtó a folyosón balra.
Odaléptem,
és bekopogtam.
-
Tessék! – jött a válasz.
-
Zavarhatnám egy percre, dr. Chien?
-
Persze, jöjjön csak! Miben segíthetek?
-
Azt hiszem, először is bemutatkozom, Karen mással volt elfoglalva. Matthew
Starr vagyok.
-
Jó napot, Daniel Chien. Nos, miről lenne szó?
-
Az a helyzet, hogy az öcsém Los Angelesben ismer néhány jónevű orvost, és
megkértem, hogy segítsen. Ha elfogadja a segítséget, itt van egy nagyon jó
diagnoszta telefonszáma, kifejezetten az ilyen speciális esetekre szakosodott.
Én már beszéltem vele, éppen egy konferencián van Stillwaterben, egy óra alatt
itt lehet, csak arra vár, hogy jelentkezzen.
-
Jefferson professzor? – mondta elismerően Chien. – Hallottam már róla, remek
szakember, maga ismeri?
-
Igen, egyszer már kisegített, és reméltem, hogy talán most is…
-
Köszönöm, Mr. Starr! Azonnal felhívom, ha valaki, akkor ő segíthet. Én már kerestem
a munkahelyén, de nem voltak hajlandóak megmondani, hol találom meg. Tényleg
nagyon köszönöm.
-
Nincs mit, remélem, tud segíteni Jake-n.
-
Én biztos vagyok benne, legalább Anita megnyugszik kissé. Jöjjön, mondjuk el
neki!
-
Nem, én nem megyek – mondtam, és felálltam.
-
De miért?
-
Látni sem akar, amit megértek, azok után, ahogy bántam vele. De szeretnék
segíteni a fián.
-
Azt hiszem, értem – mondta bizonytalanul. – De talán, ha elmondom neki…
-
Ne, kérem, ne szóljon neki! Nem azért teszem.
Felálltam,
kezet nyújtottam neki, aztán kifordultam a folyosóra. Lassan lépkedtem, a
kórterem előtt megálltam, és benéztem, Nit feje az ágyra borult, és halkan,
szuszogva aludt. Nyugtalan volt az álma, a szemén még így is látszott, hogy
teljesen kisírta. Körülnéztem, felvettem a lábvédőt, és a kikészített köpenyt.
Lassan bementem, leültem a mellette lévő székre, és megsimogattam a fejét.
-
Kicsi lány. Édesem, remélem, rendbe jön a fiad. És remélem, boldog leszel,
igazán megérdemled. Ilyen erős asszonnyal még nem találkoztam. Szeretlek, Nit!
Óvatosan
kisimítottam egy tincset az arcából, és puhán megcsókoltam.
-
Te vagy a bácsi Egyiptomból? – motyogta halkan egy beteges hang. – Miattad sír,
amióta hazajöttünk.
Felnéztem
a bágyadt beesett szemekbe. Jake olyan volt, mint egy kísértet, de most fény
csillant a szemében, talán a harag fénye.
-
Igen, én vagyok az – suttogtam. – És sajnálom, hogy megbántottam az anyukádat.
Nagyon szeretem őt.
-
Akkor miért bántottad?
-
Mert buta vagyok – megsimogattam a gyerek arcát. – De azon vagyok, hogy
helyrehozzam. Segítesz nekem?
-
Hogy? – kérdezte, és úgy tűnt, kicsit felélénkül.
-
Először is, ne mondd el neki, hogy itt voltam, rendben? Én pedig megígérem,
hogy szerzek egy doktor bácsit, aki meggyógyít. Áll az alku?
-
Áll! – mosolygott halványan, és szánalmasan gyengén, megszorította a kezem. –
De miért ne szóljak neki? Biztosan örülne…
-
Jake, te csak azzal törődj, hogy meggyógyulj! Anyukádnak ez a legfontosabb. És
ha majd egészséges leszel, akkor beszélek anyukáddal, és megpróbálom megvigasztalni.
-
Úgy szereted, ahogy apu szerette?
-
Azt hiszem, úgy senki sem tudja szeretni, ahogy apukád szerette, de mindent
megteszek, hogy boldog legyen.
-
Te indián vagy? – kérdezte hirtelen. - Úgy nézel ki.
Láttam,
hogy nincs teljesen magánál, talán jobb is így, lehet, hogy nem is fog
emlékezni rám.
-
Igen az vagyok.
-
Törzsfőnök?
-
Nem – nevettem. – És harcos sem vagyok, de azért megpróbálok segíteni.
-
Mi a neved?
-
Tűztáncos.
-
Szép név – mormolta. – Nekem sose lesz ilyen nevem.
-
Hiszen van neved – mondtam. – mindenkinek van neve, csak a Szellemek még nem
mondták meg, de hamarosan megtudod.
-
Oké – sóhajtott álmosan. – Ha nagy leszek, én szeretnék harcos lenni. Hogy
megvédjem anyát.
-
Az leszel – nyeltem. - Most aludj! – simogattam meg. – Csak akkor leszel erős,
hatalmas harcos, hogy anya büszke lehessen rád.
-
Igen… megkérdezed a nevem a Szellemektől?
-
Persze, megkérdezem, és megmondom neked.
-
Kö… szö… nöm.
Visszazuhant
az álomba, én pedig feldúltan kirohantam a szobából. A folyosón megálltam, a
hátamat a falnak vetettem, és zihálva kapkodtam a levegőt.
-
Mi a baj? – Karen hangja visszarángatott a valóságba. – Beszéltél vele?
-
Alszik – motyogtam. – Nem akarom felébreszteni.
-
Danny elmondta, hogy mit intéztél. Köszönöm – mondta elcsukló hangon.
-
Kérlek, ne szólj Nitnek! Még ne! Nem akarom, hogy…
-
Pedig…
-
Karen! Nincs értelme. Visszamegyek Los Angelesbe.
-
De ez hülyeség! – csattant fel. – Beszélj vele! Ne legyél már ilyen bolond!
-
Hallottam az előbb, mit mondott. Nem kellek neki. Felhívom a repteret, és az
első géppel hazamegyek.
-
Matt…
Hiába
szólt utánam, már szinte rohantam a kijárat felé. Nit! NIT! Zakatolt a
fejemben, legszívesebben visszarohantam volna, hogy a karomba kapjam, és
védelmezzem, és megértse, hogy mit akarok, de még várnom kell. Először Jake
gyógyuljon meg, a többivel ráérek. Kemény küzdelem lesz, de már tudtam, hogy
Karen-nek igaza volt, ez a nő csupa jóság, nem hagyhatom, hogy szenvedjen.
Szerencsére
volt egy járat, amit még elértem, így reggelre már otthon voltam, és amikor
becsuktam a bejárati ajtót, úgy éreztem, végre engedhettem a fájdalomnak…
Anita:
Meglepve
figyeltem a belépő ismeretlen orvost.
-
Jó napot, Miss. Hanson! Jefferson professzor vagyok. Szeretném megvizsgálni a
fiát. Dr. Chien elmondta, mi a helyzet, de szeretném hallani öntől is, hogy mi
is történt? Válaszolna néhány kérdésemre?
-
Persze – motyogtam álmosan, és próbáltam összeszedni magam.
Közben
belépett egy nővér, aki elhozta Jake kórlapját, az orvos alaposan tanulmányozni
kezdte:
-
Jó, szeretnék kérni egy újabb teljes vérképet, kisrutin, nagyrutin, a szokásos
– nézett a nővérre. – És azt hiszem szükséges lesz egy lumbálfunkció is.
-
Értem – mondta a nő. – előkészítem.
-
Köszönöm – mosolygott rá, aztán felém fordult. – Nos, akkor először is azt szeretném
tudni, hogy a családban volt-e hasonló fertőzés a közelmúltban?
-
Nem, senki nem volt beteg.
-
Dr. Chien mondta, hogy Egyiptomban jártak.
-
Igen két hete jöttünk haza, és néhány nappal később Jake rosszul lett.
-
Értem. Minden oltást megkapott a kisfiú az utazás előtt?
-
Igen, mind megkaptuk, erről Daniel gondoskodott.
-
Doktor Chien?
-
Igen, ő.
-
Ettek, vagy ittak ellenőrizetlen élelmiszert?
-
Nem, csak, amit a szállodában kaptunk – mondtam.
-
Anya! – suttogta Jake félve. – Én ittam vizet a fürdőszobában.
-
Tessék, - néztünk rá döbbenten. – Miért nem mondtad eddig?
-
Mert féltem, hogy haragudni fogsz.
-
Jaj, Kicsim, dehogy! Csak ezt tudnunk kellett volna, amikor megbetegedtél.
-
A lényeg, hogy most már tudjuk – mondta az orvos, és feljegyzett valamit a
kórlapra.
-
Doktor úr, muszáj megcsinálni a lumbálást? - kérdeztem
-
Attól tartok. Talán a tenyésztés kimutat valamit. Az eddigi eredmények csak a
fertőzést mutatják, de nem tudták azonosítani a kórokozót. Talán ebből
kideríthetjük.
-
Értem – sóhajtottam.
Az
orvos még magyarázott pár dolgot, de alig fogtam fel, az aggodalom, és a
kimerültség kezdett legyűrni, bár még tartottam magam. A vizsgálatokat
elvégezték, és most az eredményekre vártunk. Anya lement a büfébe szendvicsért,
és kávéért. Jake megint elaludt, vagy inkább kábulatba zuhant.
Tegnap
éjjel megijesztett, amikor álmában kiabált, valami Szellemmel küzdött, és
közben valami nevet követelt tőle. Alig tudtam felébreszteni, és még akkor is
azt hajtogatta, hogy megígérte, és megkapja a nevét.
Jefferson
professzor mindent elkövetett, hogy a gerinccsapolásos vizsgálat minél kevesebb
fájdalommal járjon, de még így is láttam, hogy Jake-t mennyire megviseli, az
egész testén izzadtság gyöngyözött, és a szemét könnyek marták, amikor
visszahozták a szobába. Én is a könnyeimet nyeltem, miközben simogattam őt.
Lassan álomba merült, én pedig felálltam. Anya ekkor lépett be a szobába, és
mondta, hogy menjek, pihenjek le.
Nehezen
vettem rá magam. Karen, és Daniel odajöttek hozzám a büfénél, és a férfi
olyasmit mondott, amitől jobb kedvem lett.
-
A kairói hatóságok megküldték a listáját azoknak a kórokozóknak, amik
mostanában fertőzhetnek náluk a vízzel. Reméljük, a tenyésztés egyezést fog
mutatni, és akkor megkezdhetjük a kezelést.
-
Istenem, Danny! Köszönöm! – ugrottam a nyakába.
-
Még ne örüljünk előre, várjuk meg az eredményt.
-
Értem, csak annyira vágyom már, hogy jó hírt kapjak.
-
Tudom, hogy nem mondhatnék ilyet, de bizakodó vagyok.
-
Még egyszer köszönöm – mondtam, és visszasiettem Jake-hez.
Karen
szorosan a nyomomban volt.
-
Anita, még mindig biztos vagy abban, hogy nem akarsz kibékülni Matt-el? –
kérdezte, ahogy leültünk.
-
Most komolyan Karen, meddig fogsz még ezzel piszkálni? Megmondtam, hogy nem
kell olyan pasi, aki szajhának tart.
-
De nem tart annak. Részeg volt, amikor ezt mondta.
-
Beszéltél vele? – csattantam fel.
-
Nem! – vágta rá, de ismertem már annyira, hogy tudjam, ez nem igaz.
-
Karen, hagyd őt békén! És engem se nyaggass vele! Vége van, oké? Ne nehezítsd
meg nekem, hogy túljussak rajta.
-
Én csak…
-
Nincs csak!
-
Oké – sóhajtott, és ő is Jake-t kezdte figyelni.
Másnap
reggel a vizitnél Danny, és Jefferson professzor is bejöttek.
-
Jó reggelt! – köszöntünk egyszerre, és a két férfi mosolyogni kezdett.
-
Anita, jó hírünk van – nézett rám Daniel. – Megvan a vírustörzs, és az
egyiptomi kollégák informáltak minket a kezelésről. Szerencsére a kórháznak van
készleten a megfelelő gyógyszer, máris elkezdjük a kezelést, és Jake
remélhetőleg pár napon belül jobban lesz.
-
Istenem, köszönöm! – felugrottam, és mindkét dokit megpusziltam, miközben a
megkönnyebbülés könnyei kiszakadtak belőlem.
-
Nincs mit, csak a dolgunkat végezzük – mondta a professzor, miközben zavartan
félrehúzódott.
-
Ennél sokkal többet tettek – suttogtam.
-
Lehet – motyogta. – Most mennem kell, a többit már ráhagyhatom Chien doktorra.
Viszontlátásra!
Kilépett
az ajtón, én pedig visszarogytam a székre. Most jött ki rajtam igazán a
fáradtság, remegni kezdtem, és hányingerem volt. Daniel azonnal látta, mi a
helyzet:
-
Menj haza, Anita, és pihend ki magad! Most már minden rendben lesz.
-
Így van – tette hozzá Karen is. – Én itt maradok mellette, és ha van valami,
azonnal szólok.
Tanácstalanul
néztem rájuk, ők is érezték, mi tart vissza:
-
Ez orvosi utasítás, Miss. Hanson! – fogta meg a karomat Daniel, és elindult
velem az ajtóhoz. – Ha kell, én viszlek haza! Indulás, és délutánig ne is
lássunk!
A
kezelésnek köszönhetően Jake látványosan gyógyult, szinte napról napra látható
volt a javulás.
Egyre többet evett, és kezdte visszanyerni az erejét, én pedig
boldogan figyeltem őt. Esténként azonban sokat szomorkodtam, hiába volt minden
rendben, és a fiam szeretete elsöpörte a gondokat, de a magányos esték eszembe
jutatták Matt-et, és ilyenkor az érzelmek kavarogtak bennem. Iszonyatosan dühös
voltam rá, amiért úgy bánt velem, mint egy szajhával, de közben fájt, legalább
annyira, mint Aaron után. Hiába nem akartam, rengeteg éjszakámat sírtam át, és
vágyakozva öleltem magamhoz a párnát. Hiányzott az illata, az ölelése, és
becéző szavai, a meleg tűz a szemében. Csak az álmaimban jelent meg, de
ilyenkor is csak a fájdalom maradt, amikor egy forró álom után felébredtem.
Jake
végre teljesen rendbe jött, és elkezdhette a tanévet, bár két héttel így is
lemaradt. Szerencsére nagyon jól tanult, és hamar utolérte magát. Feltűnt, hogy
sokat változott, sokkal ragaszkodóbb lett, és néha huncut pillantásokat váltott
Karen-nel, utána pedig szorosan hozzám bújt. És végre megint ott volt a
vidámság a szemében, amit az apja halála óta nem láttam. Gondolom, a súlyos
betegség valahogyan ráébresztette az élet fontosságára, és ez segített neki,
hogy túljusson a tragédián. Örültem neki, mert már épp itt volt az ideje. Egyre
többet nevetett, és ez nekem is sokat segített.
Ezen
a reggelen is meglepett. Szabadnapunk volt, és úgy terveztük Karen-nel, hogy
benézünk Kyra-hoz. A barátnőnk említette, hogy megérkezett az új kollekció a
régi mentorától, és nekem már régen fájt a fogam egy Roberto Cavalli ruhára,
pontosan a fodrászverseny óta.
Jake
korábban ébredt, mint én, és mire kábultan, szédelegve kitámolyogtam a
konyhába, már elkészítette a reggelit. Persze csak egy kis müzlit tejjel, de
már előkészítette a tojásokat, és a szalonnát.
-
Szia, anya! Nem nyúltam a sütőhöz, de megcsinálod nekem a rántottát?
-
Szia! Persze, máris.
Odaléptem
a tűzhelyhez, és feltettem a serpenyőt, a következő pillanatban rohannom
kellett. Jake kétségbeesve szaladt utánam:
-
Anya, mi a baj? Ugye nem kaptad el te is a betegséget?
-
Nem, kicsim – nyögtem. – Ez csak gyomorrontás. Minden rendben van.
Aggódva
nézett rám, de végül sikerült megnyugtatnom, de amikor az iskolabusz
megérkezett, nagyon nehezen indult el.
Amint
egyedül maradtam, leültem, és gondolkodni kezdtem. Amikor Jake a kórházban
volt, nem tűnt fel, de most, hogy utánaszámoltam, rájöttem, hogy már a második
ciklusom marad ki. Akkor csak a fiamra koncentráltam, és nem tűntek fel a
jelek, amik mostanra egyértelművé váltak. Kétségbeesve rohantam el a
gyógyszertárba.
Mire
Karen megérkezett, már meg is csináltam a tesztet. A barátnőm leült, és döbbenten
nézte könnyáztatta arcomat:
-
Mi történt?
Szó
nélkül elé toltam a pozitív eredményt mutató lapocskát.
-
Matt? – kérdezte halkan.
-
Ki más? – villant rá a szemem.
-
Jó, nem úgy értettem – védekezett. – És eddig nem vetted észre?
-
Jake-el voltam elfoglalva.
-
Értem. És most mihez kezdesz? – kérdezte, és megsimogatta a karomat.
-
Fogalmam sincs. Először is elmegyek a nőgyógyászomhoz. Aztán meglátom. Hat
hetes, még van időm dönteni.
-
Tessék? Ugye ezt nem gondolod komolyan?
-
Miért, mit kéne tennem? Itt vagyok egyedül egy gyerekkel, nem biztos, hogy jó
ötlet felvállalni még egy babát, főleg, hogy az apja elhagyott.
-
De ő egy kis élet, és talán…
-
Ne kezdd el megint!
-
Joga lenne tudni.
-
Nem tudom, talán, ha úgy döntök, hogy megtartom, akkor elmondom neki.
-
Ne vetesd el, kérlek! – könyörgött.
-
Még amúgy sem biztos, ez csak egy gyorsteszt. És én már futottam csapdára az
ilyennel.
-
Tényleg?
-
Még Jake előtt, rendesen ráijesztettem Aaron-ra, akkor még csak pár hónapja
jártunk.
Nevetni
kezdtünk.
-
Tudod, mit? Menj el még ma az orvoshoz.
-
De ma úgy terveztük, hogy Kyra-hoz megyünk.
-
Szerintem belefér az időbe. Hívd az orvost! Estére tudnod kell, mi van. Nem
idegeskedhetsz a bulin.
-
Nem biztos, hogy menni akarok.
-
Na, ez most nem hallottam meg, oké? Megmondtuk, hogy nem engedjük, hogy megint
magadba fordulj.
-
És szerinted erkölcsös dolog úgy pasiznom, hogy közben egy másik férfi
gyerekével vagyok terhes?
-
Jaj, Anita! Ne gyere nekem ezzel a kamu szöveggel! Most akkor mit akarsz? Ha
nem akarod a kicsit, akkor nem mindegy?
Csak
néztem rá, és biztosan kétségbeejtő lehettem, mert felnevetett:
-
Szedd már össze magad! Ráérsz még ráparázni a dologra. Gyerünk, most különösen
szükséged van a kikapcsolódásra, és Doris egy vagyont fizetett a belépőkért.
-
Oké, elmegyek, de ne panaszkodj, ha nem leszek tökéletes társaság.
-
Azt majd meglátjuk. Ki tudja, mit hoz az este?
21. fejezet
Ámulva
néztem körül, ahogy beléptünk. A lelkifurdalásom még nem múlt el, de amikor
anyám felajánlotta, hogy vigyáz Jake-re, már végképp nem maradt ellenérvem.
Végül csak megjött a kedvem is.
Most
még a délelőtti zsúfolt program se rontott a hangulatomon. Az orvos szerencsére
gyorsan fogadott, mire odaértünk, már tűkön ültem.
Az
ultrahang igazolta a tesztet, hathetes magzatot hordtam a szívem alatt. Abban a
pillanatban, ahogy megláttam a kis maszatot a monitoron, már tudtam, hogy
megszülöm. Nincs olyan hatalom, ami rávehetne, hogy elpusztítsam.
Kyra-nak
és a lányoknak még nem mondtunk semmit, ez egyelőre kettőnk titka volt, és
megkértem Karen-t, hogy Matt-nek se szóljon. Ezt nekem kell elmondanom, akkor
is, ha kitekeri a nyakam a hír hallatán.
Az
estére mind dögös rucikat választottunk, és elkészítettük egymás toalettjét.
Mire anya megérkezett, már készenálltunk.
-
Ilyen összeesküvés ellen nem tehetek semmit, de ne higgyétek, hogy ezt
megússzátok! – morgolódtam, ahogy a taxi felé tuszkoltak, de már csak dacból,
igazából nagyon vártam az estét.
-
Ugyan már! Nem fogjuk hagyni, hogy megint befordulj! – mondta Debbie. – Ideje,
hogy újra ringbe szállj! Azért, mert nem Matt az igazi, még nem jelenti azt,
hogy nem találhatsz rá a szerelemre – átölelte a vállam, és határozottan
kinyitotta nekem az ajtót. Nevetve pukedliztem, mielőtt beültem.
A
„Nitta csillaga” ma nyílt meg, egy kicsit féltem, hogy nagy lesz a tömeg, de a
lányok ragaszkodtak hozzá, hogy idejöjjünk.
Végül
nem csalódtam, a hely jó volt. Háromszintes, több teremmel, és kellemes bárral.
Így a rengeteg kíváncsi látogató eloszlott, és nem volt zsúfolt.
Karen
egyenesen az alsó terembe vezetett, és rögtön a táncparkettre húzott. A DJ
kellemes zenéket játszott, és néha még nekem is kifejezetten tetszett.
Aztán
egyszer csak megszólalt a dalunk. Könnybe lábadt a szemem, és le akartam ülni
az asztalunkhoz, de Karenék nem engedték:
-
Nem mész sehova! Ha most eltűnsz, akkor a pasi, aki téged bámul, lelép.
-
Milyen pasi? Karen ne csináld! Még egyszer nem megyek bele.
-
Jaj, ne legyél már ilyen!
-
Te ne legyél ilyen! – csattantam fel. – Eddig elviseltem, hogy játszod a
kerítőt, de vége. Matt-el se lett jó vége.
-
Még nincs vége – vigyorgott.
-
Mi van? – néztem rá, de azonnal elhallgattam.
Megdöbbentem,
amikor a DJ rekedtes bariton hangja betöltötte a termet:
-
Bocs srácok, hogy megzavarom az estét, de nagyon fontos, hogy ez a dal eljusson
ahhoz, akit megillet. Olyasvalakinek játszom, aki nagyon sokat jelent nekem,
még akkor is, ha ő jogosan a pokolba kíván. Sajnos csak későn jöttem rá, hogy
mennyire értékes, és mit veszítettem, amikor elküldtem. Tudom, hogy nem
kérhetem a bocsánatát, mert nem érdemlem meg, csak azt kérem, hogy beszéljük
meg, és tisztázzuk. Kérlek, Nit! Beszélj velem!
Elhallgatott,
de én nem mozdultam. Mérgesen néztem Karenre, aki továbbra is mosolygott:
-
Elmondtad neki? – kérdeztem.
-
Egy szót sem váltottam vele, azóta, hogy… szóval jóideje nem beszéltem vele.
Csak hallgasd meg!
-
Minek?
-
Mert szeretném, ha mi ketten tisztáznánk a dolgunkat. – szólalt meg közvetlenül
mögöttem.
Megfordultam,
és belenéztem a mogyoróbarna szemekbe.
-
Mégis mit vársz tőlem? – kérdeztem kimérten.
-
Szeretnék bocsánatot kérni. Nem tudom, mi volt velem, amikor úgy viselkedtem.
-
Ha gondolod, én elmondom – vetettem oda neki. – Rájöttél, hogy van egy fiam, és
ez sok volt neked. Semmi baj, megértem, csak talán ezt nem így kellett volna.
Elég lett volna, ha csendesen elmondod, és akkor eltűntem volna…
-
De én nem akarom, hogy eltűnj! – mondta halkan. – Nem beszélhetnénk nyugodtabb
helyen?
-
Mondjuk a galérián? – kérdeztem epésen.
-
Itt az nincs, csak az irodám.
-
Oh! Szóval ez a hely is a tiéd. Látom, jól megy a bolt, már terjeszkedsz.
-
Nit! Kérlek!
-
Rendben – sóhajtottam. – De csak beszélünk.
-
Igen, persze – mondta gyorsan.
Megfogta
a kezem, és húzni kezdett. Hátranéztem, de a lányok csak integettek felém, és
nem mozdultak.
Végül
engedtem, és hagytam, hogy felvigyen az emeletre.
Az
irodája megszólalásig hasonlított a másikra, de nem foglalkoztam vele, annál
most sokkal idegesebb voltam, mert amikor hozzám ért, a testem árulkodó módon
bizseregni kezdett. Még mindig felkavarta a vérem, hiába próbáltam száműzni a
szívemből.
Amikor
beléptünk, becsukta az ajtót, de most nem zárta kulcsra, hanem az egyik
fotelhez vezetett, és leültetett. Felém fordult, és az asztalnak támaszkodva
nézni kezdett.
-
Nos? – emeltem fel a fejem.
-
Gyönyörű vagy – suttogta.
-
Na, nem! Ezt nem játsszuk! – idegesen nevettem, és lehajtottam a fejem. – Mit
akarsz mondani?
-
Bocsáss meg… ha tudsz!
- Nem azt mondtad, hogy nincs jogod ezt kérni?
-
De! És ez így is van, de mégis ezt kérem. Rájöttem, hogy mekkora barom vagyok,
és hogy hibát követtem el. De már csak akkor, amikor elkéstem. Aztán megláttam
Jake-t a kórházban, és…
-TESSÉK???
Mi… miről beszélsz? Honnan tudod… Karen! – csaptam a homlokomra. – Az a cserfes
fruska! De ezért még számolok vele.
Ránéztem,
annyira kétségbeesve nézett vissza, hogy egy pillanatra megszántam.
-
Na, jó, akkor most mindent elmesélsz! – mondtam. – Kezdve onnan, hogy olyan
finoman beszéltél velem Kairóban.
Ellökte
magát az asztaltól, és a komódhoz lépett:
-
Kérsz inni valamit? – kérdezte.
-
Nem, ezt józanul szeretném végighallgatni – mondtam, és figyeltem, ahogy kitölt
magának egy hatalmas adag whiskyt. – Nem is gondoltam, hogy ennyit iszol.
-
Nem szoktam, csak most…
Felém
fordult, ránézett a pohárra, aztán a szoba sarkában álló mosdóhoz lépett, és
kiöntötte. Letette a poharat, és két határozott lépéssel előttem termett.
-
Nem ülnénk át a kanapéra, ott kényelmesebb?
-
Nekem itt nagyon kényelmes – néztem rá negédesen, amitől megvonaglott az arca.
-
Ezt megérdemeltem – motyogta, és leguggolt.
Felemelte
a fejét, és segítséget kérve nézett a szemembe, de én rezzenéstelen arccal
figyeltem.
-
Oké – sóhajtott. – Szóval, amikor eljöttem Kairóból… már a repülőn rájöttem,
hogy milyen hülye voltam. Túlreagáltam a dolgot, csak sokkolt, amikor megláttam
Jake-t. Az volt a legrosszabb, hogy nem emlékeztem semmire. Teljes filmszakadás
volt, Nit. Soha többé nem iszom – ezt csak magának mormolta, de meghallottam. –
És Jake annyira megdöbbentett!
-
De miért? Ő csak egy kisfiú.
-
Igen, csak én… mindegy, ez nem fontos. Az én nyomorom nem magyarázat arra,
ahogy viselkedtem. A lényeg, hogy egyszerűen már minden esetben csapdát sejtek,
azt hittem, az egészet kiterveltétek, már az elejétől.
-
Mégis hogy gondoltad? Nem is ismertünk téged. – mondtam.
-
Tudom, de elkezdtem összeesküvés elméletet szőni. A vége az lett, hogy azt
hittem, már az elején kiszúrtál magadnak a diszkóban, és ügyesen
becserkésztetek, aztán meg eljátszottad, hogy nem érdekellek, és folyton
lepattintottál.
-
De…
Az
ujját a számra helyezte, és folytatta:
-
Emlékszel, amikor hazavittelek? Beszéltünk Egyiptomról, és aztán hopp, Karen
felhív, hogy odautaztok, és milyen buli lenne, ha utánad mennék, persze, te nem
tudsz semmit, és biztosan örülnél neki. Én meg, amilyen idétlen módon
viselkedtem, rohantam utánad, mint egy hűséges kiskutya. Aztán megláttam
Jake-t, és úgy hittem, bezárult a csapda. Én pedig elmenekültem, még örültem
is, hogy nem sétáltam bele. Ha tudtam volna, mekkorát tévedek, ha nem helyeztem
volna a makacsságomat a szívem elé…
-
És Jake betegsége, honnan tudtál róla?
-
Karen eljött, amikor beteg volt. Elhívott, hogy legyek melletted, mert teljesen
kikészültél. Akkor kezdtem megérteni, hogy hibáztam, láttam, hogy Karen
őszinte, és te tényleg nem tudsz semmiről, és ez az egész, amit kitaláltam, csak
egy elvadult elmeszülemény. Megtudtam, hogy mi történt Jake-el, láttam, hogy
mekkorát tévedtem, és hogy mennyire hülye voltam. Kérlek, könyörgöm, adj egy
esélyt, hogy bebizonyítsam!
-
Mit? – néztem könnyes szemébe.
-
Hogy akarlak – suttogta. – Jake-el együtt, csak nem mertem elfogadni, mert
féltem. Féltem újra elkötelezni magam, ugyanúgy, ahogy te is. Helyre szeretném
hozni, boldoggá akarlak tenni. Amikor Karen elmesélte, hogy mi történt
Aaron-al…
-
Istenem! Ezt is elmondta? Van valami, amit nem mondott el neked? Mert engem
bezzeg semmiről sem tájékoztatott. Kezdem azt hinni, hogy inkább ti szőttetek
összeesküvést ellenem.
Felálltam,
és dühösen vágtam keresztül a szobán. Azonnal éreztem, hogy mögém lép, nem
hagyta, hogy kimenjek, szorosan magához húzott.
-
Ne menj el! – suttogta feszülten, és a vállamra hajtotta a fejét. – Ne menj el,
kérlek!
-
Miért? – kérdeztem. – Mondd meg, miért kellene most itt maradnom?
Visszanyeltem
a könnyeimet, de megálltam.
-
Mert szeretlek – lehelte a fülembe. – Nagyon szeretlek, és nélküled minden
értelmetlen. Te és Jake… ti ketten… Csak egy esélyt kérek Nit, hogy boldoggá
tegyelek benneteket.
-
Mi változott, Kairóban úgy néztél Jake-re, mint valami pondróra?
-
Nit, el kell mondanom még egy titkomat. Kérlek, hallgass meg!
Ránéztem,
aztán leültem a kanapéra, és magam mellé húztam.
-
Én már voltam nős. Tíz évvel ezelőtt. Az asszisztensem volt, Mary-anne, ő
huszonöt éves volt, és volt egy kétéves fia. Azt mondta, hogy a gyerek apja,
még akkor elhagyta, amikor kiderült, hogy terhes. Rendesen behálózott, ezért
hittem először, hogy te is… – könyörögve nézett rám. – Szóval a lényeg, hogy
akkor szerelmes voltam, azt hiszem. Elvettem őt, egy ideig minden rendben is
volt, de aztán elromlottak a dolgok, már csak veszekedtünk. És egy alkalommal
hivatalos ügyben sokáig dolgoztam. Az öcsém…
-
Van öcséd? – néztem döbbenten.
-
Karen ezek szerint erről sem beszélt. – mosolygott. – Igen, Brandon az
ikertestvérem. Akkoriban Chicago-ban élt, ott dolgozott az egyik kórházban,
merthogy orvos. De ez most nem lényeges. Megbeszéltük, hogy meglátogat, és
amikor hazaértem, fura hangokat hallottam, beléptem a hálószobába, az öcsém épp
a feleségemen dolgozott.
Iszonyatosan
összevesztünk, előálltak egy olyan magyarázattal, hogy Mary-anne azt hitte, én
vagyok az, Brandon meg azt mondta, hogy Mary-anne a bejárónőmnek adta ki magát.
Azzal védekezett, hogy azt hitte játszani akarok, és nem gondolta, hogy Brandon
tényleg nem én vagyok. Nem tudom, mi volt az igazság, de akkor elköltözött.
Utána évekig nem beszéltünk az öcsémmel, de végül tisztáztuk. Igazából
köszönettel tartozom neki, hogy megszabadított attól a nőtől. Elváltam, és csak
az égieknek köszönhettem, hogy nem fogadtam örökbe a fiát. Így is
megkopasztotta a bankszámlámat. Két hónappal később pedig láttam egy fazonnal,
a kölyök megszólalásig hasonlított rá. Nem akarok találgatni, úgyhogy nem
mondok semmit. De megértheted, hogy én sem voltam épp bizalommal senki iránt.
Akár hiszed, akár nem, amikor együtt voltunk, akkor már én is nagyon régen nem
voltam senkivel. Aztán megláttalak, és bumm!
Felemelte
a kezét, és robbanást imitált. Utánakaptam, és belecsókoltam a tenyerébe.
-
Félek – suttogtam.
-
Tudom, én is, Kedves. Félek, hogy elveszíthetlek, még egyszer nem viselném el.
-
Matt…
Nem
tudtam befejezni a mondatot, mert kopogtattak.
-
Szabad – szólt ki vonakodva Matt.
Kinyílt
az ajtó, és Jake szaladt be, a nyomában Karennel.
-
Jake? Te hogy kerülsz ide? Hol van a nagyi? Mégis mi…? Neked nem szabad…
-
Anya, Matt segített, ne küldd el őt! Elmondta, hogy ő szerezte azt a
specialistát? – döbbenten kapkodtam a fejem. – Neki köszönhetem az életemet.
-
De hogyan? – néztem rá könnyes szemmel.
-
Karen elmondta, hogy mi a helyzet, és mivel Brandon orvos, vannak ismeretségei.
Így szereztük meg Jefferson professzort.
-
Köszönöm – suttogtam. – Képes voltál…?
-
Mondtam neked, hogy rájöttem, mit érzek, és aztán bementem a kórházba, és
láttam, ahogy ott ülsz az ágya mellett, elkeseredve, kétségbeesve. Figyeltem
őt, és hirtelen azt éreztem, hogy talán ez az esély, amire mindig is vágytam.
Amikor Egyiptomban elutasítottam a fiad, csak az járt az eszemben, hogy
eltitkoltad előlem, úgy éreztem, hogy tényleg nem kell neked tőlem más, csak
szex és persze a pénzem. Nem volt szép, amit tettem, de fájt, és sértett
voltam. Aztán megláttalak benneteket a kórházban, és tudtam, ha Jake-t is
elveszíted, akkor te is utánamész. Boldognak akartalak látni, akkor is, ha én
már nem kellettem neked. Azt akartam, hogy újra nevess, és megoszd a fiaddal az
életedet. Megkerestem Brandont, és megkértem, hogy segítsen. Boldog vagyok,
hogy sikerült meggyógyítani Jake-t.
-
De miért nem jelentkeztél utána? Miért nem mondtad el?
-
Mert nem azért tettem, hogy ezzel szerezzelek vissza, hanem Jake-ért.
Eldöntöttem, hogy harcolok érted, de nem ilyen eszközökkel akartam.
-
Matt… én… én azt hittem, te nem akarsz gyereket, családot. Hogy irtózol az
elkötelezettségtől.
-
Sokáig így is volt, de aztán megismertelek, és nem tudtalak kiverni a fejemből,
ráadásul a szívembe is befészkelted magad… örökre. Már tudom, hogy te vagy a
tökéletes, mindent meg akarok adni nektek, szeretnélek kárpótolni a
fájdalmakért.
-
De én sosem kértem tőled ezt – néztem rá. – Nem kérem, hogy ennyire elkötelezd
magad.
-
Miért? Még mindig haragszol? Nem akarsz kibékülni?
-
Anya, kérlek! Szeretem Matt-et. – szólalt meg Jake, és könyörögve nézett.
-
Nem is ismered – néztem rá mosolyogva
-
Ami azt illeti, ismeri – szólalt meg Karen.
-
Tessék?
-
Amíg te dolgoztál, addig Matt többször is meglátogatta Jake-t.
-
De mikor?
-
Már itt vagyok egy ideje – vette vissza a szót a férfi. – Amióta beindítottam a
diszkóprojektet, itt vagyok, volt időm megismerkedni Jake-el.
-
Ezt most nem mondjátok komolyan – hápogtam. – És én most legyek boldog, hogy a
hátam mögött szervezkedtetek?
Láttam,
hogy Matt pillantása szomorúvá válik.
-
Én azt szerettem volna, ha megérted, hogy mit jelentesz nekem, és boldog
voltam, hogy Jake rendben van. Szerettem volna megismerni őt, hogy…
-
Anya, Matt szeret téged – mondta egyszerűen. – Ne küldd el! Direkt azért
költözött ide, hogy velünk lehessen.
Mosolyogva
néztem rájuk.
-
Te ideköltöztél Los Angelesből?
-
Nit, Jake is mondta, szeretlek. Számomra csak az számít, hogy a közeledben
legyek. A Los Angeles-i hely vezetését átadtam Dylan-nek, így csak erre kell
figyelnem, és persze rátok, ha te is akarod.
-
Matt, komolyan ezt akarod? Alig ismersz, képes lennél mindent feladni egy
egyéjszakás kalandért?
Nem
válaszolt azonnal, letérdelt, és elővett egy kis dobozkát. Kinyitotta, én pedig
halkan felsikkantottam, amikor megláttam a zafírköves gyűrűt.
-
Már régen rájöttem, hogy többet akarok. Tudom, hogy szinte alig ismerjük
egymást, és nem is várom, hogy most dönts. Ez a gyűrű nem eljegyzési gyűrű, ha
még nem akarod, csak azért szeretném neked adni, hogy tudd, mit érzek.
Szeretnék veletek lenni, és majd egyszer hozzátok kötni az életemet, ha te is
ezt szeretnéd. Nem vagyok már fiatal, nincs mire várjak, meg akarok állapodni…
melletted… és Jake mellett.
-
Akkor ez most egy nem
eljegyzési jegygyűrű? – kérdeztem.
-
Olyasmi.
Óvatosan
kivettem a dobozból, megnéztem, aztán Matt felé fordultam.
-
Akkor ne jegyezz el vele! – felemeltem a
kezem, és várakozva néztem rá.
Mosolyogni
kezdett, és felhúzta az ujjamra, aztán szorosan magához húzott, és megcsókolt.
Visszaöleltem, és boldogság járt át.
-
Szeretlek, Matt – suttogtam, és a mellkasához bújtam. – Már Los Angeles után is
tudtam, hogy érzek valamit, és idővel tisztába kerültem vele. Egyiptomban úgy
éreztem, meghalok, amikor elutasítottál, de nem akartam rád akaszkodni.
Reméltem, hogy idővel túljutok rajta. De nem ment, szenvedtem, de makacs
voltam, hogy megvalljam neked. De most itt vagy, és ilyeneket mondasz, már
tudom, hogy nem akarlak elengedni.
-
Én is szeretlek, Nit. Melletted maradok, és Jake mellett.
Jake
odalépett mellénk.
Ránéztem
a kedvesemre, aki reménykedve nézett vissza rám.
-
Ha ő is ezt szeretné – mondtam.
-
Minden vágyam – felelt halkan.
-
Én szeretném – fogta meg a kezünket Jake. – És azt is szeretném, ha apa
feleségül venne.
Meglepve
néztünk rá, aztán egymásra.
-
Úgy érzed, hogy Matt jó apukád lenne? – kérdeztem, és kibuggyantak a könnyeim.
-
Szeretem Matt-et – mondta újra. – És szeretném, ha ő lenne az új apukám.
Félénken
nézett a kedvesemre, de ő bátorítóan rámosolygott, megsimogatta a fejét.
-
Köszönöm, Napayshni Moki. Megtiszteltetés, hogy így érzel. Szívesen leszek az
apukád.
-
Napayshni Moki? – néztem rájuk.
-
Igen, azt jelenti, Bátor Szarvas – mosolygott Jake. – Matt megkérdezte a
Szellemektől a nevemet.
A
férfi felé fordultam.
-
A Szellemek segítettek Bátor Szarvasnak meggyógyulni, erőt adtak neki.
-
Miért érzem azt, hogy kihagytatok valamiből? – kérdeztem.
-
Mert ez a férfiak dolga, anya. – mondta Jake határozottan.
Matt
lenézett rám, gyengéden megcsókolt, és utána halkan a fülembe súgott:
-
Azt hiszem, a fiad nem szeretne várni. Hozzám jössz feleségül?
-
De csakis Jake, és a kicsi miatt – feleltem huncut mosollyal, és közben
megsimogattam a hasam alját.
-
Tessék? – nézett döbbenten.
-
Ezt a kis csapdát még nem említettem – sütöttem le a szemem. – de ha te nem
akarod…
-
Ezt hallani sem akarom! – vágott közbe. -
Negyven évesen nem fogok lemondani egy babáról, főleg, hogy te vagy az
édesanyja. Még hogy nem akarom! Micsoda feltételezés? Viszont akkor sietnünk
kell Nit, azt szeretném, hogy a babánk házasságban szülessen meg.
-
Ezen nem veszünk össze! – mosolyogtam rá.
-
Akkor viszont van itt valami más. – mondta. Elővett egy újabb ékszeres dobozt.
– Ezzel várni akartam a megfelelő időpontig, de azt hiszem ennél tökéletesebb
nem lesz. EZ az eljegyzési gyűrűd.
Kinyitotta,
én pedig meglepve kiáltottam fel.
Az
elképesztően széles aranygyűrű meseszép volt, fehér és sárgaarany keveréke
volt. A két szín összefonódott, és gyémántberakások díszítették.
-
Pont olyan, mint mi – mondta halkan Matt. – Két különböző fém, és mégis
tökéletes összhangban vannak. Szeretném, ha mi is így élnénk. Együtt,
elválaszthatatlanul. Nit, számomra te vagy minden, még ha eleinte nem is
akartad. Leszel a feleségem?
-
Ez minden vágyam – suttogtam.
Lehajolt,
és gyengéd csókot lehelt a számra, közben felhúzta a gyűrűt a bal kezem
gyűrűsujjára.
-
Soha többé nem hagylak magadra. – mondta halkan.
-
Ebben ne legyél biztos, alig ismersz, a hárpiát még nem mutattam meg.
-
Szerintem elbánok vele.
Felnevetett,
és szenvedélyesen megölelt minket. Boldogan bújtunk hozzá, de aztán Jake
elengedett, és elhúzódott.
Karen
megfogta a kezét, és kihúzta az irodából:
-
Azt hiszem, Jake-nek ideje hazamenni. Ti pedig avassátok fel az irodát, mielőtt
Brandon teszi meg. Láttam, hogy nagyon csapja a szelet Debbie-nek.
Nevetni
kezdtünk, aztán becsukódott az ajtó.
-
Szegény Doris – mondta Matt, ahogy az ajtóhoz lépett, és kulcsra zárta. – Már
csak ő árul petrezselymet.
- Doris szerintem hamar rátalál a pultos fiúra.
Nem focizik véletlenül a srác?
-
De, bár nem értem, mit szeret az európai fociban.
-
Az nem számít, Doris imádja az ilyen fazonokat. Szerintem majd egy kis
protekciót fogunk kérni neki.
Matt
felvette a telefont:
-
Hallo, David? Matt vagyok. Figyelj, láttad Anita barátait ugye?… Igen, a ház vendégei,
és külön figyelmedbe ajánlom Dorist, igazi vadmacska.
Kacagva
néztem, ahogy elindul felém, és mire odaért, az inge a földön pihent, én pedig
újra gyönyörködhettem tökéletes felsőtestében. Lassan fölém hajolt:
-
Engedje meg, Miss. Hanson…
Megráztam
a fejem:
-
Mrs. Starr – suttogtam.
-
Mrs. Starr – ízlelgette mosolyogva. – Nos, engedje meg, hogy elrepítsem a
mennyországba…
A
kanapén feküdtünk, és jólesően simogattuk egymást.
-
Matt, hogy jutott eszedbe ez a név Jake-nek?
-
Amikor a kórházban voltam, benéztem a szobába. Te annyira ki voltál merülve,
hogy nem ébredtél fel, ő viszont magához tért néhány percre, akkor
beszélgettünk, és megkért, hogy kérdezzem meg az indián nevét.
-
De ő nem indián.
-
Mindenkinek van egy neve, amit a Szellemek adnak neki.
-
Nekem is? – néztem rá.
-
Igen – nevetett. – Szeretnéd tudni?
-
Még szép!
-
Namid. – mosolygott.
-
ÁÁÁ, és mit jelent?
-
Csillagtáncos.
-
Csodaszép.
-
Pont, mint te. – suttogta, és megcsókolt.
-
Tudod, ez nagyon kedves, akkor is, ha csak hiedelem.
-
Ez nem hiedelem – mondta megjátszott sértettséggel. - A Szellemek tényleg megmondták. Egy éjjel
álmot láttam. Megjelent előttem egy férfi, és arra kért, hogy adjam át az
üzenetét nektek. Azt mondta, a Szellemek küldték, és nevet adtak a fiadnak, és
neked. A távolba mutatott, ahol egy fiatal hím szarvas ugrándozott boldogan:
Napashni Moki, ezt mondta. A bátor gyermek, aki olyan erősen küzdött az
életéért, mint egy szarvas. Néztem egy ideig, aztán az állat megindult, egy
hatalmas tábortűz felé szaladt. – elhallgatott, mély levegőt vett, és rekedt
hangon folytatta. – Én ott álltam a tűzben, először megrémültem, hogy a
halálomat látom, de aztán észrevettem, hogy mosolygok, és táncolok, pont, ahogy
kisfiú koromban. Boldog voltam, mert tudtam, hogy minden rendben van. Aztán
megjelent egy tünemény, fehér fény ragyogta körül, és a tűz mellett lebegett,
lassan ereszkedett lefelé, és közben felém nyújtotta a karját, az ajka mozgott,
de nem értettem mit mond. A szeme barna volt, és a haja lágyan lebegett
körülötte, mintha vízben úszna. Amikor leért mellém, táncolni kezdett, és a
csillagok felragyogtak, de még így sem tudták fakítani a lány szépségét.
Körbetáncolta a tüzet, és végig engem nézett, a csillagok követték őt, és vele
táncoltak. És akkor a lány megállt előttem, felém hajolt, és alig hallhatóan a
fülembe súgott: Szeretlek! Kinyújtotta a karját, és kihúzott a tűzből. Te
voltál az, Namid. Odavezettél a férfihoz, aki végig figyelt minket, és amikor
elé álltam, megszólalt:
-
Neveld fel a fiamat, és tedd boldoggá a nőt, akit szerettem! – aztán eltűnt.
Amikor
felébredtem, már tudtam, mit akarok. Aztán Jake mutatott egy képet Aaron-ról,
őt láttam az álmomban.
Felnéztem
rá a könnyeimen át:
-
Szeretlek, Tűztáncos! – suttogtam.
-
Én is szeretlek, Csillagtáncos!
Forró
csókban egyesültünk, és az égbolt csillagai felragyogtak, amikor a boldogságunk
elérte őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése