22. fejezet

- Ez most nem megy nekem – sóhajtottam, és lecsúsztam az öléből. – Ne haragudj!

Elfordult, és én tudtam, hogy dühös.

- Édes! – megcirógattam a hátát, de nem reagált. – Matt, kérlek, ne fordulj el!

Nem mozdult, ezért a vállánál fogva visszafordítottam.

- Matt! Tényleg ne haragudj, én csak…

- Azt hiszed, nem tudom, mi van? – kérdezte. – Tudom, hogy velem van a baj, nézz rá, már…

Lenézett az ágyékához, és elkeseredve felhorkant.

- Miről beszélsz? – megsimogattam az arcát. – Nem erről van szó, odalent minden a legnagyobb rendben van veled, csak én most annyira nem vagyok ráhangolva. Lehet, hogy a kicsi miatt, ez nem a te hibád.

- Nit, ne akarj vigasztalni!

- Matt, ha nem hagyod abba, akkor tényleg megtudod, milyen a hárpia énem… az őrjöngő hárpia énem.

Rám nézett, és halványan elmosolyodott. Óvatosan mellé bújtam, és hagytam, hogy magához öleljen.

- Igazából nem a baba miatt van, csak a gondolataim most egészen máshol járnak.

- Mi a baj, Kicsim?

- A szalon. Még nem akartam elmondani, mert nem biztos, de nagyon úgy fest, hogy Brittany nem tudja fizetni a bérleti díjat, meg a többi költséget. Valószínűleg a hónap végén bezárunk.

- Miért nem mondtad el eddig? – nézett rám Matt aggódva, és megsimogatta az arcomat.

- Én is csak ma tudtam meg – sóhajtottam.

- Emiatt ne aggódj! Itt vagyok, együtt megoldjuk.

- Köszönöm. De igazából az bánt, hogy én nem vagyok az az otthonülő fajta. Jó, hamarosan szülni fogok, de mi lesz utána, ha a kicsi már nagyobb lesz? És mi lesz a lányokkal? Nekik ez az életük.

- Kicsim, ha ezen múlik, akkor segíthetek.

- Hogyan? Van ismerősöd? Matt, a közelben csak Brittany szalonja volt, ha bezár, nem lesz másik, és Karen már utánanézett néhány helynek, de sehol nem keresnek embert.

- Pont erre gondoltam – mondta. – A környéken nem lesz senki, és innen mindenki hozzátok járt, igaz? Mi lenne, ha ti négyen nyitnátok egy saját szalont?

- Igen, ez remekül hangzik, de se pénzünk nincs, se egy hely, ahol fogadhatnánk a vendégeket…

- Tegnap beszéltem Mr. Lewis-al, amikor a rózsát hoztam – mosolygott kedvesen. – Be akar zárni, azt mondja, hogy amióta megnyílt az a nagy virágpiac nem messze, az ő forgalma nagyon megcsappant. Talán megkérdezhetnénk, hogy nem adja-e el a bérleti jogot a boltra.

- Már mondtam, nincs annyi pénzünk, hogy beindítsunk egy szalont. Csak a fizetésünkből élünk, abból nem lehet megtakarítani semmit.

- Akkor majd én leszek a csendestárs – mondta határozottan.

- Nem!

- Tessék?

- Nem hagyom, hogy kockáztasd a pénzed! Egyáltalán nem biztos, hogy fenn tudjuk tartani a boltot. Egyikünk sem csinált még ilyet, nincs tapasztalatunk…

Az ujját a számra nyomta.

- Egy: én bízom bennetek! Elég nagy vendégkörötök van, és szerintem, mindenki szívesen követ titeket, vagytok annyira profik. Kettő: nekem van emberem, aki a könyveléssel, és a gazdasági ügyekkel foglalkozik, nem hiszem, hogy ne bírna el ezzel. És három: mi az, hogy a pénzemet? Kicsim, az a mi pénzünk. Együtt élünk, két héten belül a feleségem leszel, csak nem hiszed, hogy a pénzt külön kezeljük? Ami az enyém, az a tiéd is. A miénk, és a gyerekeinké.

- Jake nem a te fiad. Nem akarom, hogy azt hidd, el akarom venni a pénzed, én…

- Nit, fejezd be! Te nem vagy Mary-anne! Soha nem is voltál, és soha nem is leszel, tudom. És Jake… lehet, hogy biológiailag nem a fiam, de úgy szeretem. A sors nem engedte, hogy Aaron nevelje fel, a Szellemek viszont úgy döntöttek, hogy lehetőséget adnak nekem. TE ne vedd el! Ne mondd még egyszer, hogy nem a fiam. Ő ugyanúgy a gyermekem, mint Jaybird – megsimogatta a hasamat. – Sosem kell azt éreznie, hogy a húgát jobban szeretem.

- Oh, Matt! – suttogtam könnyek közt.

- Holnap beszélek a gyámüggyel az örökbefogadás ügyében.

Nem tudtam válaszolni, folyamatosan potyogtak a könnyeim.

- Szeretlek, Nit! És nincs semmi, ami elszakíthat tőled, és a gyerekektől.

 - Nem is engednélek el – sírtam. – Soha-soha!

Hagytam, hogy megcsókoljon, és gyengéden becézzen. Mosolyogva vettem észre, hogy igazam volt… odalent minden tökéletesen működött…

Reggel vidáman készülődtem, izgatott voltam, ma végre megyünk ultrahangvizsgálatra. Amikor először voltam, a kicsi még csak hathetes volt, és semmi sem látszott, de mostanra már lesz szívhang, és látszódni fognak a piciny karocskái, és a lábai.

- Kedves, ha nem iparkodsz kicsit, akkor lekéssük a vizsgálatot.

- Máris megyek – szóltam ki Matt-nek, és már nyitottam is a fürdőszobaajtót.  – Micsoda hajcsár vagy! Lehet, hogy meggondolom ezt az esküvődolgot.

Megölelt, és a nyakamba csókolt.

- Erről már lekéstél, nem engedlek ki a karjaimból.

Felnevettem:

- Meg fogod ezt még bánni. Ha majd akkora leszek, mint egy bálna…

- Miről beszélsz? – kérdezte megrökönyödve. – Láttam azokat a képeket, amikor Jake-t vártad. Gyönyörű voltál, most is az leszel… Anyád mutatta meg a képeket – védekezett nevetve, és futva megkerülte az asztalt, hogy elmeneküljön előlem.

A váróban úgy toporogtam, mintha az első babámat várnám. Hiába tudtam, mire számítsak, most mégis annyira izgatott voltam, mint egy kislány.

- Mi a baj, Kicsim? – szorongatta a kezem Matt, ő legalább annyira izgult, mint én.

- Nincs baj, csak izgulok. De ahogy látom, te is.

- Csodálod? Az első gyerekemről van szó, a kislányomról, még jó, hogy féltem.

- Miért vagy ennyire biztos benne, hogy kislány?

- Nem vagyok, de annyira szeretném, ha lány lenne.

- Azt hittem, trónörököst akarsz, aki továbbviszi a neved.

- Ha Jake-t örökbe fogadtam, akkor ez már meglesz, de egy kislány olyan gyönyörű tud lenni.

- Jaj, Matt! – bújtam hozzá.

- Miss. Hanson! – lépett ki az asszisztens, mi pedig gyorsan bementünk a vizsgálóba.

- Üdvözlöm! – köszönt az orvos, felém mosolygott, én pedig már el is helyezkedtem a vizsgálóasztalon. – Ön gondolom, a férje – nyújtott kezet Matt-nek. – Megkérném, hogy maradjon itt!

Kedvesem leült a felkínált székre, én pedig a függöny mögött várakoztam:

- Miért nem jöhet ide, doktor úr? – kérdeztem.

- Hüvelyi vizsgálatnál sosem lehet jelen más.

- Hüvelyi ultra…? De erről eddig nem volt szó! – nyögtem fel. – Csak a kicsit kell megvizsgálni!

 Matt sem tűrte tétlenül a dolgot:

- Nem csinálhatja! – szólt az orvosra. – Ha valami baja lesz a kicsinek…

- Egy pillanat! – nézett ránk az orvos. Felvette a kórlapot, és megnézte. – Ön nem Mrs. Darnell?

- Nem, Miss. Hanson vagyok, és terhességi vizsgálatra jöttem.

- Clara! – üvöltött fel az orvos.

- Igen, doktor úr?

- Megint összecserélte a kórlapokat! Majdnem rossz vizsgálatot végeztem el a kismamánál.

- Én nem tudom, hogy történhetett, mindent ellenőriztem – védekezett a nő.

- Várjon meg az orvosi szobában, megvizsgálom a kismamát, és beszélünk.

A nővér idegesen nézett rám, aztán könnyes szemmel kiszaladt. Nem tudtam sajnálni. Hogy lehetett ennyire felelőtlen?

Matt leült mellém, és megfogta a kezem.

- Itt maradok – mondta határozottan.

- Rendben, így semmi akadálya – felelt az orvos. – És elnézést kérek. Szerencse, hogy kiderült a dolog.

Kissé remegő kézzel helyezte az érzékelőt a hasamra, de pár pillanat alatt visszanyerte az önuralmát. Szakszerűen nézett végig mindent.

- A mindenit! – szólalt meg egy idő után. – Itt aztán lesz gyermekáldás!

- Tessék? – néztünk rá mindketten.

- Ahogy látom, itt van néhány baba.

- Néhány? – kérdezte alig hallhatóan Matt.

- Ha jól számolok, van itt egy… ket-tő… és… igen. Itt van a harmadik csöppség.

- Jézusom! – nyögött fel Matt. – Teremtőm, mit tettél velünk?

- Azt hiszem, a Teremtőnek ehhez nincs köze. Maga már megoldotta a dolgot, apuka – nevetett fel az orvos, mire én is kacagni kezdtem.

Ránéztem Matt-re, és félelmet láttam a szemében.

- Nem örülsz? – kérdeztem aggódva.

- Dehogynem! Csak… féltelek, Kicsim.

- Nem én leszek az első a világon, aki ikreket vár. – kacsintottam rá.

- Igen, igaz.  De aggódhatok érted, ugye?

- Igen, persze – nevettem fel.

Az orvos végzett a vizsgálattal, és adott egy képet a srácokról. Mosolyogva nézegettem, miközben a folyosón sétáltunk kifelé, amikor valaki elénk állt.

- Sziasztok!

- Szia, Danny! – köszönt Matt.

- Szi… szia! – motyogtam.

- Hogy vagy? Dr. Warner mondta, hogy látott bejönni a nőgyógyászatra. Minden rendben?

- Igen, ultrahangvizsgálaton voltam.

- Hármas ikreink lesznek – vigyorgott Matt, és nem törődött azzal, hogy próbálom elhúzni. – Nézd, itt vannak!

Kivette a kezemből a fotót, és megmutatta Daniel-nek.

Döbbenten figyeltem őket, olyanok voltak, mint két bajtárs, ahogy kedvesem mutogatta a babákat.

- Matt, mennünk kell! Jake már nagyon vár.

- Máris, Kicsim! – felelt rám se nézve. – Nézd, itt van egyikük keze. Remélem, legalább az egyik kislány lesz.

- Biztosan – mosolygott halványan Daniel. – Nagyon aranyosak.

- Igen, csak féltem Anitát.

- Úgy beszélsz, mint akinek nincs ikertestvére.

- Az más. De ő nagyon meglepődött – pillantott felém. – Nem mondja, de szerintem fél.

- Anita – nézett rám. – Nincs okod félni. Minden rendben lesz, és Matt itt van melletted, segíteni fog. Azt tudtad, hogy a terhességek nyolcvan százaléka ikerterhesség, – folytatta, hogy megnyugtasson. – csak az egyik magzat még azelőtt felszívódik, mielőtt kiderülne?

- Tényleg? – néztem rá. – Jake-nek is volt egy testvére?

- Lehet – mosolygott szomorúan. – És mivel Matt-nek van ikertestvére, nálatok nagyobb volt az esély. Sok boldogságot hozzájuk. És gratulálok az esküvőhöz is. Mikor is lesz pontosan?

- Szombathoz két hétre – válaszolt Matt.

- Gondolom, Karen lesz a tanúd? – nézett felém, és most már egyértelműen szomorú volt.

- Igen, és a lányok.

- Értem – sóhajtott. - Hát… még egyszer gratulálok. És megmondanátok Karen-nek, hogy… hogy… mindegy, nem érdekes.

Megfordult, és elindult.

- Danny! – szóltam utána. – Karen nagyon csalódott. Miért tetted ezt vele?

- Nem tettem semmit – állt meg. – Tudom, ez nem magyarázat, de a múltam ellen nem tehetek semmit. Az a baj, hogy ezt nem tudom elmondani Karen-nek, mert nem áll szóba velem. Folyamatosan próbálom keresni, de nem tudom elérni. A telefont leteszi, a szalonban meg nem lehet ilyesmit tisztázni.

- Ha gondolod, segítek.

- Mégis hogyan? – kérdezte tanácstalanul.

- Gyere el az esküvőnkre! – mondtam. – Ott nem rendezhet jelenetet, és beszélhetsz vele.

- De nem vagyok meghívva, és most már nem boríthatjuk fel a terveket.

- Most hívtalak meg – néztem a szemébe. – És a terveinkkel ne törődj!

- Kösz, Anita! – nyelt egy nagyot. – És neked is, Matt.

- Ugyan! – nyújtotta a kezét kedvesem. – Ha segíthetek nektek, akkor megteszem. Remélem, rendezni tudjátok. Tudom, milyen érzés, és senkinek nem kívánom.

- Kösz – motyogta, és zavarodottan elsietett.

- Remélem, kibékülnek – néztem utána. – Karen nagyon szereti őt. Csak ugyanolyan bolond, mint én voltam.

- De észhez tértél – ölelt át Matt. – Igaz, kellett egy kis ráhatás.

- Macsó – kuncogtam.

- Ahogy elnézem, a doki is szerelmes.

- Nem kicsit – értettem egyet.

- Gyere, Édes! Jake már biztosan kíváncsi a húgaira.

Felnevettem, és követtem Matt-et a parkolóba.

Kyra az utolsó simításokat végezte a lányok ruháján, az én kreációm még a fogason lógott, de már csak percek kérdése, és én is elkészülök.

Végignéztem a lányokon, és mosolyogni kezdtem. Amikor a ruhaválasztásra került a sor, alig tudtak dönteni. Kyra kimondottan az elegáns esélyi-, és esküvői ruhákra specializálódott. Akkora választéka volt, hogy mind csak kapkodták a fejüket. Végül sikerült választaniuk, mind a négyen mesésen festettek.

Debbie ruhájának a felső része vállpántos volt, ami a nyakánál záródott, így sejtelmes „V” alakú dekoltázst varázsolt neki, amitől titokzatosnak tűnt. Doris ezzel szemben vállat szabadon hagyó felsőrész mellett döntött. Mindkét felső rész szűk, fűzőszabású volt, és így kiemelte csodás alakjukat.

Karen és Kyra pedig vállnélküli ruhát választott, aminek a felsőrésze kagyló alakban volt kialakítva, és ezeknek is finoman szűk szabása volt, ami szintén arra volt hivatott, hogy megmutassa viselője alakját.

A szoknyájuk „A” vonalú szabást követett, Karen, Doris és Debbie ruhájánál több helyen is visszahúzták az anyagot így lágyítva az esésüket.

Az összes ruha ezüstszínű volt, hogy passzoljanak a ruhámhoz.

Kyra most felém fordult:

- Te jössz, menyasszony! – mosolygott, és megfogta a kezem.

Ahogy a szekrény felé lépkedtem, eszembe jutott a nap, amikor kitaláltuk, milyen ruhát szeretnék. Kyra felvázolta az elképzelését, és épp ámulva csodáltam, amikor Doris odajött, és kifejezte a véleményét:

- Ez lesz a ruhád? – fogta meg a papírt.

- Igen – néztem fel. – Mi a baj?

- Semmi, csak olyan… semmilyen. Szép, de nekem túl egyszerűnek tűnik.

- Doris, pocakosan nem választhatok szűk fazonú ruhát – nevettem.

- Igen, de akkor még nem lesz olyan nagy a pocid.

Felálltam, és kifeszítettem a pólót a hasamon. Már most látható volt az apró duzzanat.

- Kilenchetes vagyok, és már látszik. Mire odaérünk, már igenis látszódni fog, Jake-el is nagy hasam volt, és a második babánál nagyobb szokott lenni. És nekem kifejezetten tetszik ez a ruha. – zártam le a beszélgetést.

Most végigsimítottam a hasamon, már tudtam, hogy hárman szűkölködnek odabent, és örültem a választásnak, és persze Kyra kreativitásának. Kedvenc divattervezőnk segített felvenni az álomszerű ruhát.

Ez is váll nélküli volt, törtfehér színű. A mellem fölött rejtett gumírozás fogta, és lágy redőkben omlott alá egészen a földig. Több vékony, szaténrétegből állt, és a felső réteg a csípőm alatt ért véget, szolid ezüst csipkeminta szegélyezte.

Karen előzőleg finom kontyba rendezte a hajamat, amit hajtűkkel fogott meg, de most Kyra elővett valamit a retiküljéből. Egy gyémántberakásos, háromszög alakú ezüst fésű volt, amit beletűzött a tüllfátyolba, és a hajamba fogott:

- Valami kölcsön. – mosolygott.

Könnybe lábadt a szemem, mire Debbie azonnal mellettem termett:

- Oké, hogy vízálló a sminked, de ha kivörösödik a szemed, azzal nem tudok mit kezdeni. Úgyhogy ne sírj!

- Igyekszem – nevettem el magam. – Köszönöm, Kyra!

- Láttam, hogy a múltkor nagyon nézegetted – igazította meg, hogy tartsa a hajamat.

- Ha már itt tartunk – szólalt meg Karen, és elővett egy hatalmas ékszeres dobozt. – Valami új. Ezt a lányokkal választottuk, remélem tetszeni fog.

Kivette, és mielőtt a nyakamba helyezte volna, hagyta, hogy megnézzem. Elakadt a szavam, a gyémánt nyakék csodaszép volt, az első részén tölcsér alakú ezüstfüggők voltak, nem tudtam rájönni, mennyi, de mindet gyémántok díszítették, és csak úgy ragyogott az ablakon beszűrődő fényben.

- Hogy tehetitek ezt velem? És ne sírjam el magam?

Karen nevetve a nyakamba akasztotta, és eligazította, hogy tökéletesen álljon.

Némán csodáltam magunkat. Életem legszebb napja, hát végre elérkezett, még ha sokat kellett is várnom rá. Igaz, templomi esküvőnk nem lehetett, mert Matt volt már nős, de ez egy cseppet sem zavart.

Az esküvőszervező szinte szárnyalt, amikor Matt letette elé a százezer dolláros csekket. Nagyot nyeltem, mert emlékeztem rá, amikor megírta.

- Ezt a pénzt neked szántam. – súgta a fülembe. – Persze akkor sem azzal a céllal, csak hülye voltam. Így a legjobb dologra költöm el. Jake iskolájára ráérünk még spórolni.

A szervező tudta, hogy a házunk közelében van egy kedves kis tó, azonnal megkereste a tulajdonosát, és kibérelte a legszebb partszakaszt. Megszerezte a környék legjobb fotósát, és olyan menüt állított össze, hogy biztosan mindenkinek ízleni fog.

Kyra felajánlotta, hogy a lányok ékszereit biztosítja, csak annyi volt a bibi, hogy ezeket vissza kellett adniuk, de egyikük sem bánta. A szolid gyöngyfülbevalók, és egyszerű ezüst karperecek nem vonták el a figyelmet a ruháikról, viszont tökéletesen kiegészítették őket. Olyanok voltak, mint valami tavi tündérek.

Mosolyognom kellett, ahogy eszembe jutott, milyen csodásak lesznek a vízparton.

A többiek már kint voltak az esküvő helyszínén, csak anya volt még itthon velünk. Ő vitt ki minket kocsival, most belépett, és könnyes szemmel csodált végig.

- Te vagy a legszebb menyasszony, Kicsim! – suttogta, és átölelt.

Zavartan mosolyogtam, és próbáltam megnyugtatni.

- Minden rendben lesz. Jake?

- Kint van Matt-el, és a többiekkel. – szipogta. – Jaj, nehogy elfelejtsem. Ezt még anyámtól kaptam, csak én nem vettem fel az esküvőn. Attól féltem, hogy elhagyom. Meg is lett az eredménye, úgyhogy neked feltétlenül viselned kell. Valami régi.

Átnyújtotta a dédnagyanyám fülbevalóját, ami tökéletesen illett a nyakékhez. Sandán Karen-re néztem, aki inkább elfordult, hogy ne lássam a cinkos mosolyt az arcán.

Aztán felvettem az asztalról a zafírgyűrűt.

- Valami kék – suttogtam.

A nem eljegyzési gyűrűt is felhúztam, és várakozva néztem a többiekre.

- Indulhatunk – mondta anya, és mind az ajtó felé léptünk.

- Hol vannak a csokrok? – kiáltott fel Doris.

- A konyhában – álltam meg, de aztán már mentem is utána.

- Ha én nem lennék, itt hagytad volna a lényeget – dorgált kedvesen, amikor összeszedtük a fehér rózsákból, és kálákból összeállított csokrokat. A lányoké valamivel kisebb volt, mint az enyém, de egyik sem volt túl nagy. A tóparton úgyis annyi szép virág nőtt, a természetes díszítést semmi sem múlhatta felül, és én ragaszkodtam hozzá, hogy ne rondítsunk bele az idillbe.

Doris még egyszer végignézett rajtam.

- Igazad volt, ez a ruha tökéletes. Gyönyörű menyasszony vagy!

Megöleltük egymást, és pár pillanatig csak álltunk.

- Gyertek már lányok, vagy a vőlegény lelép az oltártól! – szólt be Debbie, és gyorsan követtük őt.

A nászinduló dallamára indultunk el, apa meglepően emberi volt, és büszkeség sugárzott az arcáról. Lassan lépkedtünk, bár én futottam volna.

- Ne siess! Hadd csodáljon meg mindenki – súgta a fülembe apa.

Megszorítottam a karját, és próbáltam az előttem leterített szőnyegre figyelni. A kislányok, akik a koszorúslányaim mögött lépkedtek, nem spóroltak a rózsaszirmokkal. Még egy vastag szőnyegréteget szórtak le, ami a tűsarkúm alatt vészesen csúszott.

- Vigyázz rám apa! – súgtam vissza. – Nem szeretnék elesni.

- Úgy lesz, szívem! És ígérem, soha többé nem kell félned tőlem.

Egy pillanatra megtorpantam, és ránéztem.

- Bocsáss meg minden rosszért, amit elkövettem ellened!

- Jaj, apa! Nincs semmi baj, megbocsátok! – suttogtam elfúló hangon.

- Köszönöm, később még beszélünk erről, de most fontosabb dolog vár rád – próbált mosolyogni. – És egy nálam sokkal fontosabb, és érdemesebb férfi.

Előrenézett, én pedig követtem a pillantását. Matt ott állt az anyakönyvvezető mellett. Egyszerű, fehér öltönyben, és ingben, amihez a ruhám csipkedíszével megegyező árnyalatú nyakkendőt kötött. A haja kibontva omlott le a hátán, és ahogy az enyhe szellő felborzolta, az én szerelmem lángja is magasba csapott. Alig hittem el, hogy az a férfi, akitől csak egy forró éjszakát akartam, most itt áll előttem, és szerelemtől fátyolos tekintete rabul ejt.

Nyelnem kellett, hogy lépni tudjak. Alig láttam, hogy Matt mögött ott áll a fivére, és David, akikkel a lányok a diszkóban ismerkedtek meg, mind fekete öltönyben voltak, és csodásan festettek, de elhalványultak kedvesem mellett. És Matt balján ott volt a kisfiam, ugyanolyan öltönyben, mint a vőlegényem. A kezében tartotta a párnát, amin a gyűrű volt, és a szemei áhítattal csüngtek rajtam. Pont úgy nézett, ahogy Matt.

Végre odaértünk az emelvényhez, apám átnyújtotta a kezemet, Matt pedig úgy kapott utána, mintha attól félne, elszaladok, ha nem teszi. Hallottam, hogy az anyakönyvvezető kérdez valamit, de nem értettem. Aztán Matt megszorította a kezem.

- Kicsim! Rosszul vagy? – kérdezte súgva.

Magamhoz tértem, és láttam, hogy az anyakönyvvezető engem néz:

- Megismétlem a kérdést: Anita Brigitte Hanson akarod-e az itt megjelent Matthew Starrt törvényes férjedül?

- Igen – suttogtam rekedten, és próbáltam mosolyogni.

- Fogadod, hogy hűséges, szerető társa leszel jóban-rosszban, egészségben, betegségben, míg a halál el nem választ?

- Fogadom.

- Most a vőlegényhez fordulok…

Feltette ugyanezeket a kérdéseket neki is, aztán folytatta:

- Kérném a gyűrűt!

Jake felbotladozott mellénk, és kedvesem megfogta az ékszert.

- Tudom, hogy most az következne, hogy ismételjem meg az esküt, de én szeretnék mást mondani.

Az anyakönyvvezetőre nézett. A férfi rámosolygott, és hátralépett egyet.

- Drága szerelmem! Tudom, hogy te sosem hitted, hogy a boldogság újra megtalál, én is ezt hittem. Amikor találkoztunk, csak egy csinos nőt láttam, akivel kötetlenül eltölthetek néhány napot, de amikor először kimondtad a nevem, és először belenéztél a szemembe, már tudtam, hogy többet akarok. Mindent. Sokáig hazudtam magamnak, és emiatt rengeteg szenvedésen mentünk keresztül, de most, itt a családunk előtt megfogadom, hogy mindenért kárpótollak, és boldoggá teszlek. Mert te vagy az én őrangyalom, aki megmentett a tűzből, amiben égtem. Leszálltál értem, és felemeltél magadhoz. Pont ilyennek láttalak az álmomban, szeretlek Egyetlenem, és most ezzel a gyűrűvel hozzád kötöm az életemet.

Felhúzta az ékszert a helyére, és az anyakönyvvezető felé pillantott.

- Ezennel Oklahoma állam által rám ruházott hatalmamnál fogva, férj és feleségnek nyilvánítom önöket. Megcsókolhatja a menyasszonyt!

Az érintése elsöprő volt, a világ megszűnt, és én úgy kapaszkodtam belé, hogy belesajdult az ujjam.

Hallottuk a zavart krákogásokat, de nem engedtük el egymást, csak amikor már nem kaptunk levegőt, akkor Matt megfogta a kezem, és a násznép felé fordított.

- Van szerencsém bemutatni önöknek Mr. és Mrs. Matthew Starr-t! Az ifjú pár fogadja a gratulációkat. – jelentette be az anyakönyvvezető.

A vendégek körénk sereglettek, én csak kábultan álltam, éreztem magam körül a nyüzsgést, de alig fogtam föl.

Villanások jelentek meg előttem, a vacsora, a nevető arcok, és folyamatos gratulációk.

Egyszer csak a terem közepén álltam, és Matt-el táncoltam. A dalunk szólt, és Brandon hangja a hátam mögött búgott:

- Boldog vagyok, hogy a bátyám végre megtalált. Így legalább a többi nő közt egyedül mazsolázhatok.

- Remélem, ezt Debbie nem hallotta – néztem rá, de a barátnőm mellette állt.

- Nyugi, ugyanolyan hangember, mint Matt. – nevetett fel, aztán a fülemhez hajolt. – Hétfőn költözik be a lakásba, amit bérelt – súgta.

- Ideköltözöl, testvér? – nézett rá a férjem.

- Igen, azt hiszem, Debbie az én szívemet is rabul ejtette – kacsintott, és már el is táncoltak mellőlünk.

Figyeltem, ahogy egymásra néznek, és mosolyogni kezdtem. Egyértelmű volt köztük a vonzódás.

A távolban láttam, hogy Doris is összebújva táncol a pultosfiúval.

- David és Doris? – néztem Matt-re.

- Doris majdnem minden este ott van a diszkóban. Úgy tűnik, ők is egymásra találtak – nevetett.

Kyra pedig csendesen ült az egyik asztalnál, és nagyon elmerültek valamiben a kedvesével.

Aztán megláttam Danny-t, aki épp akkor szólította meg Karen-t.

- Menjünk messzebb, ehhez nem kell nekik társaság – súgtam Matt fülébe.

A következő néhány tánc alatt sorban lekértek, és szinte mindenkivel pördültem néhányat.

Matt családja is eljött az esküvőre, és az édesanyja boldogan csillogó szemmel figyelt minket. A nővérei pedig az értésemre adták, hogy Matt a legszeretnivalóbb férfi a világon, és örülnek, hogy én lettem az, aki mellett boldogságra talált.

Néha körülnéztem, mert sehogy sem jutottam a lányok közelébe, Doris volt az egyik legélénkebb a társaságban, most sem tagadta meg magát. Felénk nézett, és hangosan megszólalt:

- Lássuk, ahogy az ifjú férj teljesíti a kötelességét!

A többiek is csatlakoztak hozzá, és valaki behozott egy széket a parkett közepére. Nem ültem le, hanem feltettem a lábam, Matt pedig lassan a bokámhoz nyúlt, és érzékien simogatva, felcsúsztatta a kezét a combomig.

- Nehogy már kézzel! – kiáltott fel Doris, amire hangos nevetés volt a válasz.

Matt elpirult, és zavartan mosolygott, még sosem láttam ilyennek, de teljesítette a kérést. Felemelte a szoknyát, és a fogával lefejtette a combfixet. Amikor a bokámhoz ért lágyan megcsókolta, és átbújtatta a szalagot a lábfejemen. Utána hangos kiáltással a mögötte összesereglett férfiak közé dobta.

Egy pillanatra megdermedt a levegő, amikor Daniel felemelte, de aztán mindenki ellazult.

- Hé, Dannyfiú, ki lesz a szerencsés áldozat?

Hangos nevetés volt a válasz, és Daniel elvörösödve zsebre vágta a szalagot.

Hirtelen megálltam, és Matt-re néztem.

- Mi a baj? – kérdezte aggódva, ahogy meglátta az arcomat.

Én szó nélkül a hasamra húztam a kezét, és ekkor megint éreztem.

- Oh! – kiáltott fel. – Ezek… ők?

- Igen – mosolyogtam.

- Nem korai?

- Hárman vannak, nincs túl sok helyük odabent. – nevettem. Megint éreztük a rúgást.

- Hé, Jaybird! Ne bántsátok anyát! – szólt kedvesen, és a ruhán át megcsókolta a hasam. – Ő csak szeretetet érdemel.

Utószó

Jake az ágyam végénél állt, és kíváncsian figyelt minket.

- Hogy tudjátok megkülönböztetni őket? – kérdezte.

- Pár nap, és neked is menni fog… azt hiszem – mondta bizonytalanul Matt. – Ő ugye Jaybird?

- Nem, ő Winona – nevettem.

- Még jó, hogy Aaron-t nem keverhetjük össze velük – hajolt a harmadik kiságy fölé Jake. – Igaz öcskös?

Lenyúlt a babához, aki azonnal megragadta az ujját.

- Mikor jöttök haza, anya!

- Pár nap szívem, csak tudod a babák kicsit korán jöttek, és Danny doki szerint még kell nekik az orvosi felügyelet.

- A hét végére otthon lesztek – lépett be az orvos Karen-nel az oldalán.

A barátnőm sápadt volt, és lassan mozgott, ahogy leült mellém.

- Baj van? – kérdeztem.

- Nem, csak a tegnapi szusi nem tett jót a gyomromnak. – enyhe rosszallással nézett a párjára. Rápillantott a Matt karjában ficergő kicsire. – Szia, Winona! Lerendezted már apádat?

- Honnan tudod, hogy ő melyik? – kérdezte kedvesem döbbenten, mire mindketten nevetni kezdtünk.

- Férfiak – mormoltam. –, nem látnak tovább az orruknál.

- Még jó, hogy te mindig az orrom előtt vagy – vágott vissza, és megcsókolt.

- És ott is maradok egy életen át.

Megsimogattam, és a szemébe néztem. Tudtam, hogy az egész világ az enyém, ebben az egy férfiban. Soha senki nem veheti el tőlem a boldogságot.

Vége