19. fejezet
Erica kinyitotta a szemét, és kábán nézett körbe.
- Felébredtél, kicsim? – nézett hátra Jordan.
- Igen – motyogta. – Mennyi ideig aludtam, merre járunk?
- Nem sokat, de hamarosan hazaérünk, és pihenhetsz.
- Nem akarok aludni. Tudni akarom, mi történik.
- Arra még várnunk kell, amíg visszatérnek.
Erica kinyújtózott, de a karja nem engedelmeskedett.
- Várj, kikötöm a kezed – mondta Jordan, és már el is
oldozta.
- Köszönöm – suttogta. – Jordan? Honnan tudtátok?
- Kangee üzenetet hagyott Tukayoo-nak, amikor elrabolt. De
azt mi sem tudtuk, hogy honnan tudott rólad, és arról, hogy mennyit jelentesz
nekünk.
- Azt hiszem, én tudom. Rosie ott volt velük, amikor
elhoztak.
- Rosie? – döbbent meg az asszony.
- Igen, azt nem tudom, hogy a foglyuk volt, vagy valami más,
de… de meg… megerőszakolták.
- Istenem! Szerencsétlen lány! Bár nem kellene sajnálnom,
mert ezt az egész fölfordulást ő okozta. Ő küldte a sürgönyt.
- Azt akarta, hogy Theodore közénk álljon? – nézett fel
Erica. – De miért? – aztán eszébe jutott, és kihúzta magát – Azt hiszem, tudom.
Féltékeny volt rám. Tokalah…
- Mielőtt megismert téged, sok időt töltött vele. Tudom.
- Tudtad? – lepődött meg a lány.
- Majd ha édesanya leszel, megérted – nevetett az asszony. –
Sok minden van, amit egy anya megérez, vagy tud, és a gyermeke nem is sejti.
- Értem – motyogta Erica alig hallhatóan.
- Rólatok is tudok. Azonnal észrevettem a változást kettőtök
közt.
- Én… igazán…
- Ne mentegetőzz! – Jordan hátranyúlt, és megsimogatta a
lány arcát. – Örülök, hogy szeretitek egymást. A fiam végre megtalálta önmagát,
és ezt neked köszönheti. Bármire képes lenne érted.
- Én is – suttogta Erica. – Az életemnél is jobban szeretem.
- Tudom, kicsim.
Csendben lovagoltak tovább, aztán egyszer csak Jordan
megállította a lovat, és előremeredt:
- Mi az ott? – nézett értetlenül.
Erica előrehajolt:
- Istenem! – nyögte. – Tűz.
- Casa de Sol! – rémült meg Jordan. – biztos vagy benne,
hogy…?
- Láttam háztüzet éjszaka. Még New Orleansban. Pont ilyenre
festette az eget – bámult előre a narancsszín égboltra.
- Ég a birtok! – sikoltott fel Jordan. – Kapaszkodj, Erica!
Vágtára fogta a lovat, és eszelős tempóban nyargalt a
fényesség felé.
Az asszony rettegve nézett előre, és nem mert belegondolni,
hogy mi vár rá.
- Tuwa! – suttogta, és könnyek lepték el a szemét.
Erica hallotta, de nem válaszolt, szorosan kapaszkodott, és
imádkozott, hogy mindenki rendben legyen.
Amikor megérkeztek, mindketten leugrottak, és rohanni
kezdtek.
Az emberek tehetetlenül rohangáltak, vödrökkel próbálták
oltani a tüzet, de hiába. A lángok az egész birtokot elborították.
- Tuwa! Kicsim, hol vagy? – sikoltozta Jordan rémülten.
- Anyám, itt vagyok! – szaladt oda a kislány, és a nő
karjába vetette magát. – Mindenki kijutott – nyugtatta meg az anyját. – De a
ház…
- Kit érdekel a ház! – zokogta Jordan. Felállt, és
körülnézett. – Megyek, segítek oltani. Te maradj itt a többiekkel! Erica,
megtennéd, hogy vigyázol rájuk?
- Én is segíthetnék.
- Kimerült vagy. Azzal teheted a legtöbbet, hogy vigyázol
rájuk.
- Rendben.
Jordan visszaterelte a kislányt a többi gyerekhez, és már
rohant is.
- Erica? – nézett rá Tuwa. – Hogy kerülsz ide?
- Hosszú történet – mondta feszülten a lány. – Most legyen
elég annyi, hogy soha senki más nem kellene nekem, csak a bátyád. El akartak
szakítani tőle, de nem tudtak. Szeretem őt.
Tuwa szó nélkül, mosolyogva átölelte, Erica pedig melegen
viszonozta. Aztán mindketten a ház felé fordultak, és szomorúan figyelték,
ahogy tűz megállíthatatlan könyörtelenséggel felemészti minden zugát.
Jordan kétségbeesetten próbálkozott, szakadatlanul merte a
vizet a csatornából, de semmit sem ért. Végül Tehya lépett mellé:
- Hagyd abba! Nincs értelme. Nem tudjuk megmenteni.
Jordan zokogni kezdett. Nézte, ahogy a tetőszerkezet
beomlik, és maga alá temeti a középső szárnyat. A dübörgő hang mindenkit
megrémített. A dühös lángok félelmetesen köpködték magukból a narancsszín
szikrákat a fekete égbolt felé. Jordan képtelen volt nézni a pokoli
tűzijátékot, elfordult és elindult a karámok felé. Az egyik idősebb munkás már
szólt neki, hogy az állatokat biztonságba helyezték a hátsó karámokban, de a
saját szemével is látni akarta.
Alig haladt pár lépést, amikor mozgásra lett figyelmes. Egy
fura alak osont, fáklyával a kezében a karámok felé.
Jordanban meghűlt a vér, azonnal tudta, hogy ez az alak a
felelős a tüzért:
- Állj meg! – kiáltott rá. – Ki vagy te? Mit művelsz?
Az alak megfordult, és eszelősen nevetve válaszolt:
- Hogy tetszik, Miss Jordan? Nem számított rá, hogy még
találkozunk, igaz?
- Rosie? – döbbent meg az asszony. – De hát…
- Azt hitte, asszonyom, hogy annyiban hagyom? Megaláztak,
elkergettek. Nekem már nincs vesztenivalóm. De azt akartam, hogy maguk is
érezzék, milyen elveszíteni mindent. Most pedig meg fogom ölni magát. Hogy a
férje, és a fia átérezze a veszteséget. – miközben beszélt, egyre közeledett,
és a fáklyával hadonászott.
- Ők már tudják, milyen a veszteség – nyögte Jordan.
Hátrálni kezdett, és kétségbeesve kutatott valami fegyver után.
A szeme megakadt egy vasvillán, azonnal felkapta, és
védekezőn maga elé tartotta.
- Rosie, térj észhez! Ennek nincs értelme.
- Oh, dehogynem! Csak ennek van értelme – vigyorgott a másik
nő, és előrelökte a fáklyát.
Jordan elhajolt a forró lángnyelv elől, és előrebökött a
vasvillával. Rosie ügyesen kitért a támadás elől, és újra támadott. A két
asszony elkeseredetten próbált a másik közelébe férkőzni, de mindketten ügyesen
bántak a fegyverükkel. Kerülgették egymást, és közben észre sem vették, de a
munkások szárnyához araszoltak. Az égető hőségtől mindketten izzadni kezdtek,
Jordan keze síkossá vált, és a vasvilla kicsúszott a kezéből. Rosie kihasználta
a lehetőséget, és előrelendült. A fáklya tüze megpörkölte az asszony karját, de
szerencsére a blúz nem kapott lángra. Jordan érezte a fájdalmat, de nem
törődött vele. Őrülten ugrott a másik nő felé. Rosie meglepődött a hirtelen
kitöréstől, és elejtette a fáklyát. Jordan keze a nyakára fonódott, és
fojtogatni kezdte. Rosie kábultan markolt Jordan hajába, és vadul tépni kezdte,
mire a nő szorítása enyhült. Rosie előrerúgott, Jordan érezte a gyomrába hatoló
fájdalmat, és hanyatt esett. Mire feltápászkodott, Rosie már rohant a fáklya
felé. Jordan utána vetette magát, és akkor ugrott a nő hátára, amikor annak
keze a fáklya nyelére simult. A lendülettől mindketten előreestek, és Rosie
arccal a lángnyelvekre borult. Vérfagyasztóan sikoltott, ahogy a bőre
felhólyagzott a forróságtól, de Jordan most már nem kegyelmezett, a hajánál
fogva felrántotta, és ököllel az arcába csapott. A tehetetlen sebzett arcú
Rosie megszédült, és hátra tántorodott. Egyensúlyát vesztve az épület falának
esett, és rémülten nézett föl.
Halálsikolyát elnyelte a ráomló tetőgerendázat robaja. A
felszökő lángok, és szikrák visítva köszönték meg táplálékukat, és pillanatok
alatt elemésztették a nőt.
Jordan tántorogva, öklendezve hátrált. Hangosan zokogott,
nem tudta levenni a szemét a lángoló kupacról, ami egykor Rosie volt.
Érezte, hogy valaki megragadja, és húzni kezdte:
- Gyere, Jordan! Itt már semmit sem tehetsz. Vége. Minden
elpusztult. Menjünk innen, mielőtt bajunk esik.
Tehya erősen fogta, és húzta maga után. Jordan felszisszent,
ekkor jutott el a tudatáig, hogy a karja megégett.
- Rosie tette – mondta sírva. – Ezt is ő tette.
- Semmi baj – nyugtatta Tehya – már vége! Csak az számít,
hogy mind túléltük.
- Rosie nem – Jordan elgyötörten nézett a sógornőjére. –
Megöltem.
- Nyugodj meg! Megérdemelte a halált.
- Nem, nem ezt érdemelte. – suttogta. – Ő csak… a
körülmények… áldozata.
- Akkor sem kellett volna ezt tennie. – mondta Tehya, és
közben megvizsgálta Jordan karját – Szerencsére nem komoly, de látnia kéne egy
orvosnak. Menjünk be a városba. Itt már semmit sem tehetünk.
A ház népe összegyűlt, Jose, néhány munkással, kihozta a
lovakat, és a megmaradt kocsit. A gyerekeket, és Jordant felültették, a többiek
pedig lóháton indultak el.
Szótlanul haladtak, senkinek nem volt kedve beszélgetni. Két
órával később feltűntek a város körvonalai. Mindnyájan megkönnyebbülten
sóhajtottak fel, ahogy előrenéztek. Erica Jordan mellé léptetett:
- Nagyon fáj a karod? – kérdezte.
- Nem vészes – mosolygott rá a nő.
- Doktor Stewart nagyon jó orvos, pillanatok alatt rendbe
hozza.
- Igen, köszönöm, hogy aggódsz.
- Most már hamarosan megérkezünk. – nézett hátra Erica.
Szomorúan figyelte a kis konvojt.
Rosie miatt most mind földönfutókká váltak. Szeretett volna
segíteni rajtuk, de ekkor eszébe jutott, hogy milyen helyzetben van a
nagybátyja, és elszorult a torka. Bármennyire szeretne, nem tud tenni semmit.
Könnyes szemmel fordult előre, nem tudta sajnálni Rosie-t. Nem volt épp
keresztényi gondolat, de örült neki, hogy megkapta a büntetését.
A harcosok letették a fegyvereiket, és előkészítettek egy
területet a két főnök számára. Tokalah az apja mellett állt:
- Apám, talán nekem kellene megküzdenem vele.
- Nagylelkű az ajánlatod, fiam, de ez Kangee és az én
csatám. Ha rád hagynám, joggal nevezne gyávának. Ráadásul az én törzsem sorsa függ ettől.
- Értem, de pont ezért. Mi lesz a törzzsel, ha bajod esik?
- Akkor a te feladatod lesz, hogy bosszút állj értem, és visszaszerezd
a becsületünket. Most a támogatásoddal tudsz a legtöbbet segíteni.
- Igen apám – hajtott fejet Tokalah.
A harcosok széles kört formáltak, Tukayo és Kangee beléptek,
az egyetlen fegyverük egy-egy tőr volt. A szócsatározás ideje lejárt, Kangee még
próbálkozott néhány sértéssel, de Tukayoo könnyedén visszavágott, így belátta,
hogy ezzel nem hozza ki a sodrából ellenfelét.
Lassan kerülgetni kezdték egymást, néhány próbálkozó
mozdulattal felmérték a másik képességeit, aztán szinte teljesen egy időben
támadásba lendültek. Karok feszültek egymásnak, és tartották távol a másik
fegyverét. Sokáig csak ez a mozdulatlan erőfitogtatás látszott. Aztán Kangee
cselhez folyamodott, előrefejelt, meglepve ezzel Tukayoo-t, aki megtántorodott.
A kiowa elrántotta a karját, és előrecsapott a tőrrel. Tukayoo az utolsó
pillanatban húzta el a nyakát, így a penge milliméterekkel elkerülte, de közben
elvesztette az egyensúlyát, és hanyatt esett. Kangee azonnal ráugrott, de
Tukayoo már résen volt, és egy határozott mozdulattal átlendítette a feje
fölött az ellenfelét. Villámgyorsan megfordult, és a kiowa mellkasára térdelt.
Tőrét a nyakának feszítette, és ádáz tekintettel meredt rá. Tudta, hogy remek
esélye van a győzelemre, de nem akart gyilkolni. Pillanatnyi habozása azonban
feltűnt a másiknak, és a tőrét az apacs combjába döfte. Tukayoo arca megrándult
a fájdalomtól, és megvonaglott. Ezt kihasználva, Kangee hátralökte, és most ő
került fölébe, de a mozdulat közben megdermedt. A szeme üvegessé vált, és
Tukayoo-ra roskadt. A harcos tőre a mellkasából állt ki.
A férfi lelökte magáról a holttestet, és támolyogva felállt.
Tokalah oda akart rohanni hozzá, de Hok’ee és Lootah visszafogták:
- Várj! Most kell visszaszereznie a törzs tiszteletét. Nem
mutathat gyengeséget.
Tukayoo felegyenesedett, és emelt hangon megszólalt:
- Én vagyok ennek a törzsnek a főnöke! Legyőztem a bitorlót.
Aki elfogadja, és hűséget fogad, a törzsemben élhet, aki nem, az távozzon még
most az éjjel. Akik ellenem támadnak, azoknak nem kegyelmezek.
Körbenézett a harcosokon, figyelte a kiowák arcát. Tudta,
hogy az eltelt tíz év alatt szoros kötelékek alakultak ki a két törzs emberei
közt, ezért nem akart kegyetlennek mutatkozni, de szíve mélyén tudta, hogy a
kiowák többsége nem fogja elfogadni őt vezérnek.
Hania ekkor odalépett Tokalah mellé, és intett neki:
- Gyere! Mutassuk meg apádnak, hol pihenhet le.
A fiú megmutatta Kangee sátrát, Tukayoo pedig szó nélkül
ledőlt a fekhelyére. Három hű barátja azonnal mellette volt, és bekötözték a
sebét.
- Reggelig pihenj, Főnök! – mondta Kohana. – A családjaink
biztonságban vannak, de te most inkább ne ülj lóra.
- Rendben – nyögte a férfi. – Meg kell várnom a harcosok
döntését.
- Én itt maradok veled – mondta Hok’ee. – A többiek
visszamehetnek. El kell rendeznünk néhány dolgot a birtokon, mielőtt
visszatérünk a törzshöz, de azt ránk bízhatod.
- Köszönöm. – nézett rá Tukayoo. – Fiam, térjetek vissza
nyugodtan a birtokra! A harcosaim mellettem állnak.
Tokalah aggódva nézett a férfiakra, de ők megnyugtatóan
bólintottak.
- Lansa és Muraco veled mennek. Velünk nem lesz baj.
Értesítsétek anyáitokat, hogy minden a legnagyobb rendben van.
Tokalah kilépett a sátorból, és szembe találta magát
Hania-val.
- Tokalah, köszönöm, hogy megakadályoztad. Chu’a-t a
barátomként, testvéremként tiszteltem, de képes lettem volna megölni, mert a
törzs becsülete volt a tét. Őszintén követem az apádat, és büszkeséggel tölt
el, hogy visszatérte ilyen dicső.
- A vérontásnak semmi értelme nem lett volna. – mondta
Tokalah.
- Talán, de így most sok ellenséget szereztetek magatoknak.
Még nem érkezett el a béke ideje. Meg kell védenetek a törzset.
- Ezt mondanod sem kell. Tisztában vagyok vele, de esküszöm
neked, egyikünk sem hoz szégyent a törzsre.
- Tudom, bízom apádban, és benned.
- Tokalah! – hallott egy kétségbeesett kiáltást a háta
mögül. – Muraco, mi van veled Testvér?
Megfordult, és odarohant két barátjához. Lansa erővel
igyekezett megtartani Muracot, aki kifrdult szemekkel meredt az ég felé.
- Mi történt? – kérdezte Lansától.
- Nem tudom – suttogta.
- Láttam – nyögte Muraco. – Vörös volt az ég! A birtok
fölött. Tűzmadarak csaptak le. Baj van otthon! Mennünk kell!
- Hozzátok a lovakat! – sziszegte Tokalah. – Addig én
beszélek apáinkkal.
A hajnali égbolt már kivilágosodott, mire a városba értek,
Erica azonnal a bolthoz vezette a csapatot. Elsa lent várt, képtelen volt
elaludni. Amikor meglátta a belépő lányt, hangos kiáltással, sírva szorította a
karjába:
- Jól vagy, kicsim? Nem bántottak? Édesem, jaj, annyira
aggódtam.
- Minden rendben Elsa néni, velem legalábbis.
- Miről beszélsz?
- Rosie felgyújtotta Casa de Sol-t. Minden odaveszett.
- Istenem! Meghalt valaki?
- Csak Rosie. A többiek mind túlélték, itt vannak velem.
Ugye bejöhetnek. Segítünk nekik.
- Persze, kicsim! – mondta az asszony. Kinézett az utcára,
és hevesen integetve jelezte, hogy jöjjenek be.
- Köszönöm, Elsa néni. Én elmegyek, és idehívom doktor
Stewart-ot. Jordan karja megsérült.
- Kicsim, kimerült vagy, majd elküldök valakit.
- Nem! Én jól vagyok – felelt a lány, és már futott is.
Türelmetlenül zörgette meg az orvos házának ajtaját,
hamarosan morgolódó hangot hallott:
- Jövök már! Ki az?
- Doktor Stewart! Erica Greyson vagyok. Kérem, jöjjön
gyorsan! Jordan Cassidy megsérült, segítenie kell!
- Erica? – nézett ki motyogva az öreg orvos, de azonnal öröm
csillant a szemében, amikor meglátta. – Erica! Hát megmenekültél! Minden
rendben van?
- Igen, de most nem én számítok, Miss Jordan karja megégett.
El kell látnia a sebét! Gyorsan!
Már kifelé rángatta volna az orvost, aki végre magához tért.
- Várj két percet! Felöltözök, és hozom a felszerelésemet.
Erica idegesen toporgott a bejáratnál. Végre megjelent az
orvos, karon ragadta, és szinte vonszolta, ahogy futott a bolthoz.
Doktor Stewart sietve megnézte az asszony karját, aztán
nagyot sóhajtva megszólalt:
- Nyugodjanak meg! Csak felületi a sérülés. A krém, amit
rákentek, sokat segített.
- Igen, Waneka krémjei általában hatásosak – mondta Jordan.
- Nekem nem is maradt dolgom. Bekötözöm, csak annyit
javaslok, hogy a kötést sűrűn cseréljék néhány napig, amíg beheged, aztán
minden rendben lesz. Lehet, hogy marad némi nyoma, de szerencsés, hogy ennyivel
megúszta.
- Az a csoda, hogy senki sem sérült meg komolyan.
- És mi van a birtokkal? – kérdezte az orvos.
Jordan megrázta a fejét, aztán lehajtotta.
- Sajnálom.
- Az élet nem mindig kegyes, de bízom benne, hogy a férfiak
sikerrel járnak, és az majd kárpótol mindenért. – Jordan szeme reménykedéssel
telt meg. – Megnézné Ericát is?
- Máris. Miss Greyson, kérem, jöjjön velem!
Erica visszavonult a szobájába az orvossal, és néhány perc
alatt végeztek. Amikor visszatértek, a lány leült az aszal mellé, ahol a
többiek is várakoztak, az orvos gyorsan megnézte őket is, aztán kiment a ház
mögé, ahol a munkások várakoztak, hogy őket is megvizsgálja.
Elsa ekkor jött vissza:
- Beszéltem a szálloda tulajdonosával, néhány napig ingyen
lakhatnak ott, aztán kitaláljuk, mi legyen, de addig sem kell az istállóban
tengődniük. Amint végzett doktor Stewart, átmehetnek.
- Köszönöm, Elsa – mondta hálásan Jordan. Felállt, és már el
is szaladt, közölni a jó hírt az emberekkel.
Elsa főzött egy erős kávét, és mindenkit megkínált. A
feszültség most kezdett eluralkodni rajtuk, egyre idegesebben pillantottak
egymásra, ahogy telt az idő. Végül Erica félve feltette a kérdést:
- Theodore itt van még a városban, vagy hazautazott?
- Itt van még, azt mondta, hogy nem mond le rólad.
- Istenem! Elsa néni, én nem lehetek a felesége! – nyögött
fel a lány. – Szerelmes vagyok Tokalah-ba.
- Kicsim, én megértelek, de a nagybátyád nem fog engedni.
Köti a szerződés.
- Elsa – szólalt meg Jordan. – Milyen szerződés lehet ilyen
kegyetlen? A gyermekeink szeretik egymást. Én láttam ma éjjel, mennyire. Nem
szakíthatjuk el őket egymástól.
Waneka felemelte a fejét, és az asszonyra nézett, de nem
szólt.
- Én… – kezdte Elsa.
- Mondd el, miről van szó! Mi lehet ilyen komoly, hogy
esélyt sem adtok nekik?
- Elsa néni, el kell mondanunk – suttogta könnyes szemmel
Erica.
- Hatalmas adósságaink vannak. Theodore felajánlotta, hogy
kifizeti, ha Erica a felesége lesz. És John beleegyezett.
- Micsoda? Eladtátok? – döbbent meg Jordan.
- Ha lenne más megoldás, én sem engedném.
- De hát a bolt nagyon jól jövedelmezett. Mégis mi történt?
- Az apám, még életében felhalmozott egy hatalmas
kártyaadósságot – mondta halkan Erica. – A hitelezők most Elsa néniéktől
követelik.
- És ez annyira nagy összeg? – kérdezte Jordan.
- Mindent elveszítünk, ha nem lesz meg az esküvő.
Jordan ekkor felállt:
- Mennem kell! Hamarosan visszajövök.
Döbbenten nézték, ahogy az asszony sietős léptekkel elhagyja
a boltot. Csendben néztek maguk elé. Erica könnyes szemmel gondolta végig, hogy
mit csinálhat most Jordan. Talán kiszellőzteti a fejét, és azt próbálja meg
kitalálni, mit mondjon Tokalah-nak és neki, amivel visszautasíthatja őt. Talán
úgy gondolta, hogy ezek után Erica mégsem elég méltó, hogy a fia felesége
legyen. Egy földönfutó, koldus nem lehet a család tagja. De nem! Jordan nem
ilyen, ő annyira kedves, sosem tenne ilyet, de akkor mégis mi lehet most vele?
Fél órával később Jordan visszatért, és miközben leült, Elsa
orra elé dobott egy hatalmas köteg papírt.
- Mik ezek? – kérdezte meglepve a néni.
- A váltók. Többé nincs gondotok vele. Ez ne nyomasszon a
döntésben.
- Úgy érted, hogy…
- Nincs tartozásotok. Kifizettem mindent. Ezért ne
kényszerítsétek Ericát, ahhoz a szerencselovaghoz! Engedjétek, hogy ő döntsön!
- Jordan, ezt nem fogadhatjuk el – nyögte Elsa. – John
sosem… – elhallgatott.
- Soha nem egyezne bele, hogy egy indián lekötelezettje
legyen – fejezte be Jordan. – Elsa, most már nem tehet semmit. Kifizettem a
váltókat, nekem és a családomnak nem lesz szüksége erre a pénzre. Nem tartoztok
semmivel. Nem azért tettem, hogy most azt higgyétek, megvásároltam Ericát.
Szabadon dönthet.
Erica, aki mindeddig döbbenten hallgatott, most zokogva Elsa
nyakába borult:
- Elsa néni! Kérlek, könyörgöm! Szeretem Tokalah-t, ne
szakíts el tőle!
- Jordan – szólalt meg Waneka. – Erica nem indián, hanem
fehér.
- Ahogy én sem születtem annak, de elfogadtatok. Erica
ugyanúgy a törzsünk tagja lehet.
- Gondolod, Tukayoo örülni fog ennek?
- Számára a fia boldogsága a fontos.
- Erica nem fehér – szólalt meg Elsa.
Mind döbbenten néztek felé.
- Elsa néni?
- Hazudtunk neked, kicsim. Az anyádról. Senki nem tudta az
igazságot rajtunk kívül. Apád megtiltotta, hogy bárkinek elmondjam.
- Milyen igazságot – suttogta a lány.
- Elmesélem…
20. fejezet
Őrülten vágtattak hazafelé, Tokalah szíve a torkában
dobogott. Rettegett, hogy mi történhetett otthon. Az anyja, Erica és Tuwa! Mi
történhetett velük? Imádkozni kezdett a Szellemekhez, hogy ne érjenek oda
későn, de a birtok közelébe érve elborította a rettegés, amikor meglátta a
füstölgő romokat.
Üvöltve ugrott le a lóról, és berohant a kapun:
- Anyám, Rica, Tuwa! Merre vagytok?
A két másik fiú is a kiégett épületek közt rohangált, és
nyomokat kerestek.
- Tokalah, nincsenek holttestek – mondta egy idő után Lansa.
– Csak egyet találtam, de nem ismertem fel.
- Igen – tette hozzá Muraco. – Láttam a nyomokat. A város
felé vezetnek. Szerintem mind elmentek. Nyugodjunk meg, aztán menjünk utánuk!
Biztosan mindenki jól van.
- Igen – suttogta a férfi. – Az nem lehet, hogy bajuk esett.
Most, hogy minden rendben van, ezt nem engedhetik a Szellemek.
Szomorúan nézett végig a romokon, semmi sem maradt az egykor
gyönyörű birtokból, csak a csupasz falak. Most fogta fel, milyen mennyei
menedék volt számukra ez a hely, az otthonuk volt annyi éven át. Eszébe jutott,
mennyi munkájukba került, mire rendbe hozták, és milyen büszke volt rá.
Besétált a kormos falak közé oda, ahol egykor a szalon volt. Meglátta a zongora
maradványait, és könnybe lábadt a szeme. Erica játszott rajta utoljára, soha
többé nem fogja hallani. Tudta, ha visszatérnek a törzshöz, erről le kell
mondania. Vajon a lány képes lenne lemondani a kényelmes életről őérte? Félt,
hogy nem. És most már lehetősége sincs, hogy más utat ajánljon fel neki, ha a
törzs kitaszítja őt.
- Mi lesz velünk, drága Rica? – suttogta.
Körülnézett, és elindult, de hamarosan meggondolta magát.
Kisietett a romok közül, a másik két harcos is ekkor jelent meg az udvaron. Ők
legalább annyira zaklatottak voltak, mint ő maga.
Szótlanul néztek egymásra, egyiküknek sem kellett mondania
semmit, mindnyájuk arcán ugyanaz a fájdalom ült.
Tokalah végül összeszedte magát:
- Menjünk! Tudni akarom, hogy mindenki jól van.
Némán felültek a lovakra, és többé hátra sem nézve,
elindultak a város felé.
Elsa nagyot sóhajtott:
- Erica, tudnod kell, hogy az apád mindig nyughatatlan volt.
Sosem érte be azzal, amit az élet nyújtott neki. Jordan, te talán emlékszel még
rá, a bátyám mindig többet akart.
- Igen – mosolygott halványan a nő. – mindig azt kereste,
hogyan gyarapíthatná a pénzét.
- Így van. És volt egy nagy titka, amit csak velem osztott
meg, szerelmes volt beléd.
Jordan és Erica meglepve kapta föl a fejét.
- Apám, szerelmes volt Jordanba?
- Igen. Ez volt az oka, hogy nem sokkal azután, hogy férjhez
mentél – fordult vissza az asszonyhoz. – elutazott. St. Louisba ment felejteni.
Ott aztán mindenféle kereskedelmi üzletekbe bonyolódott. Kereskedett
fehérekkel, feketékkel és indiánokkal egyaránt, sokszor nem is voltak teljesen
legálisak az üzletei. De rengeteg pénzt halmozott fel. Akkoriban még ő
segítette apámat, amikor nem ment jól a bolt. Emlékszem, papa milyen büszke
volt rá, hányszor mondta Johnnak és nekem, hogy Olafnak minden arannyá válik a
kezében.
Aztán egyszer történt, hogy apád elutazott egy kis indián
faluba. Egy creek törzshöz. Szőrméket akart vásárolni tőlük. Az üzletet meg is
kötötték, de apád ott rekedt, mert iszonyatos ítéletidő tört a környékre, és az
apád ráadásul megbetegedett. Az egyik család befogadta, és ápolták. Apád pedig
úgy hálálta meg ezt, hogy megrontotta a lányukat. Mire annyira erőre kapott,
hogy elindulhatott, a lány már a szíve alatt hordott téged. Elmondta apádnak,
és persze a szüleinek, akik iszonyatosan megharagudtak, és kitagadták a lányt a
törzsből.
- De akkor a történet arról, hogy anyám egy elszegényedett
spanyol nemes lánya…
- Hazugság volt, amit az apád talált ki. – simogatta meg
Erica karját az asszony.
- És utána mi történt?
- Apád és az anyád St. Louisba mentek, és összeházasodtak.
Apád igyekezett megtenni mindent, de az üzletei sorban dugába dőltek. Amihez
csak nyúlt tönkrement. Apád néhány ellenlábasa támadásba lendült, és minden
lehetséges módon ártott neki. Az sem segített, hogy a felesége indián volt.
Senki nem akart üzletet kötni vele. Ezért kezdett játszani, pénzt kellett
szereznie, hogy legyen mit enniük. Eleinte nem is volt probléma, de aztán Olaf
veszteni kezdett, és végül hatalmas adósságot halmozott fel, de erről már te is
tudsz. Akkor ide menekült az anyáddal. Titokban érkeztek, éjszaka. Senki sem
látta őket. Apád ekkor már meggyűlölte anyádat a származása miatt. Őt okolta
minden bajáért. Amikor megérkeztek, anyád már mindenórás volt. Néhány napon
belül megszült téged, és belehalt. Apád titokban eltemette, és kitalálta a
mesét a spanyol nemesi származásról.
- Ezek szerint én félvér vagyok? – kérdezte Erica meglepve.
- Igen.
- De hát ez csodás – mondta Jordan. – Így nem kell attól
félned, hogy a törzs nem fogad be, igaz Waneka?
A másik asszony mosolyogni kezdett.
- Így van.
Erica felugrott az asztaltól, és Elsa nyakába borult:
- Nénikém, köszönöm! Köszönöm, hogy elmondtad – mondta
zokogva, aztán Jordan felé fordult. – Megölelhetlek?
A nő szó nélkül átölelte a lányt.
- Most már csak azért imádkozzunk, hogy épségben
hazatérjenek – szipogta Erica, mikor lecsillapodott.
- Minden rendben lesz – simogatta meg Jordan. – Érzem.
Tokalah észvesztve vágtatott be a városba. Nem törődött az
őt követő tekintetekkel. Rettegve cikázott a tekintete az emberek közt, de nem
találta, akit keresett. Végül beért a főtérre, és kivágódott a bolt ajtaja,
Jordan és Erica szinte egyszerre rontottak ki.
Erica egy pillanatra megtorpant, figyelte, ahogy a lovas
felé vágtat. Lenyűgöző látványt nyújtott, ahogy a ló két lábra ágaskodott,
miközben a harcos megállt vele. Szilárdan tartotta magát a nyeregben,
tekintetében aggodalom szikrázott, miközben végigpásztázta a főteret. Erica
látta az izmos testet, ahogy megfeszül, és a szívét újra melegség járta át.
Futni kezdett, hogy mihamarabb a karjaiba vethesse magát. A férfi leugrott a
lováról, és megkönnyebbülten rohant feléjük.
Egyszerre omlottak egymás karjába. Amikor végre szét tudtak
válni Erica hátrált két lépést, és végignézett Tokalah-n. Fáradt volt, az arcán
és mellkasán még mindig ott volt a harci festés, a vörös és fehér csíkokat vér
tarkította. De a lány azonnal látta, hogy sértetlen.
Könnyekben tört ki, ahogy a férfi felé fordult, és lázas
hévvel magához ölelte.
- Nyugodj meg, szerelmem! – suttogta a fülébe. – Minden
rendben! Győztünk, hazamehetünk végre! Az asszonyom leszel, és boldogok
leszünk.
- Igen – zokogta Erica. – Igen, szerelmem!
- Beszélek apámmal, nem hagyom, hogy bárki megakadályozza…
- Nincs rá szükség, fiam. Elsa mesélt nekünk Erica
származásáról. Mostanáig titkolta, mert… Erica apja szégyellte, és nem engedte,
hogy fény derüljön az igazságra… mostanáig. A lényeg, hogy Erica édesanyja
creek indián, nem egy spanyol nemes lánya.
- Hogyan? – döbbent meg a férfi.
- Erica ugyanúgy félvér, ahogy te is.
- Ez azt jelenti, hogy nem kell a törzs előtt…
- Azt fiam.
- Erica! Szerelmem, hallod ezt?
Felkapta a lányt, és nevetve körbeforgott vele.
- Az asszonyommá teszlek! – nevetett.
- Már az asszonyod vagyok – kacagott vissza rá a lány.
Az emberek kezdtek köréjük seregleni, és figyelték az
eseményeket.
- Erica! – kiáltott Theodore a szálloda bejáratán kilépve. –
Hát visszatértél, édesem!
- Istenem! – suttogta a lány, és a jókedve azonnal elszállt.
Rémülten nézett egyik férfiról a másikra. – Tokalah, kérlek! Ne foglalkozz
vele!
- Erica – mosolygott a férfi. Odalépett mellé, és átölelte.
– Annyira örülök, hogy nem esett bajod.
A lány kiszabadult a férfi karjaiból, és visszahúzódott
Tokalah mellé.
- Theodore, mondanom kell valamit. Én soha nem leszek a
feleséged. Másé a szívem. Máshoz tartozom. Tokalah-t szeretem, és az ő asszonya
leszek.
- Inkább választanál egy mocskos indiánt? Inkább élnél
barbár módon, minthogy megoszd velem a gazdagságot, és a pompát, amit New
Orleansban nyújthatok neked?
- Igen – mondta határozottan a lány.
- Te sosem leszel képes megszokni a nélkülözést, az éhezést.
- Nem ismersz, nem tudod, mire vagyok képes.
- Csalódtam benned – mondta a férfi. – az sem érdekel, hogy
a nénéd, és a nagybátyád koldusbotra jut miattad?
- Megmondtam neked – szólt közbe Tokalah. –, hogy ne próbáld
kényszeríteni őt! Ő választ. Zsarolással nem szerezheted meg a szerelmét.
- Te mivel szerezted meg? Mivel csábítottad el, hogy így
ragaszkodik hozzád?
- Olyasmivel, amivel te sosem leszel képes.
- Meggyaláztad őt – emelte fel a hangját.
- Azzal csábított el, hogy szeret. Tiszta szívből – mondta
Erica. – Ahogy én is őt. Ezt senki nem veheti el tőlünk.
- Egy rézbőrű kutya szajhájaként akarsz élni? Azzal a
tudattal, hogy szegénységbe taszítottad a családodat?
- A családomnak nincs szüksége a pénzedre. Az adósságokat
kifizettük, nem tudsz megvásárolni.
- Hát legyen! – sziszegte a férfi. – Viseld a döntésed következményeit,
de ne hidd, hogy ebbe belenyugszom. A nagybátyád ezt nem fogja annyiban hagyni.
Tokalah megfeszült, a keze remegni kezdett, Erica próbálta
visszatartani a harcost.
- Még mindig nem nyugszol? – kiáltott Theodore felé az
indián. – Az asszonyom megmondta, hogy hagyd békén.
Erica szerelmes pillantással nézett az indián szemébe.
- Ne hidd, hogy hagyom Miss Greysont egy ilyen mocskos féreg
szajhájaként élni. – fújtatott Theodore elvakultan.
Tokalah agyát elborította a köd, és megindult a férfi felé.
Theodore felemelte a coltját, és célzott.
- Ne! – kiáltott fel Erica, és az indián elé ugrott…
A lövés hatalmasat dörrent a néma főtéren. Tokalah karja
automatikusan szerelme derekára fonódott, ahogy az felé fordult.
- Rica! – suttogta az indián rémülten. Tehetetlenül
figyelte, ahogy a lány kék szemére fátyol borul. Érezte, ahogy a törékeny test
elernyed a karjában, és semmit sem tehet. – ERICA!
- Szeretlek – suttogta a lány, aztán lecsukódott a szeme.
Remegni kezdett, képtelen volt megtartani a lányt, a földre
roskadt.
- Rica, ne! – reszkető kézzel simogatta a lány arcát. Apró
pofonokkal próbálta magához téríteni, de hiába, az apró test élettelenül hevert
a karjai közt. – Egyetlenem! Életem! NEEEEEE!
Jordan lekuporodott, és próbált segíteni:
- Hívjátok az orvost! – kiáltott az emberek felé. – Elsa! Be
kell vinnünk! Fiam! – kapott Tokalah felé, aki most felállt, előrántotta a
tőrét, és eszelős üvöltéssel vetette magát Theodore felé.
A férfi döbbenten
figyelte, ahogy a démoni kinézetű harcos rohan felé. Az utolsó, amire
emlékezett, Tokalah hangja volt:
- Te nem követheted oda, ahova ő jutott! Készülj, elküldelek
a poklodba!
A tőrt a férfi mellkasába mártotta, majd üvöltve kihúzta, és
határozott mozdulattal megskalpolta. Nem is hallotta áldozata halálsikolyát,
csak egyvalakit látott maga előtt, az egyetlent, akiért érdemes volt élni.
Aztán visszafordult, és őrült tekintettel nézett végig a
döbbenten álló embereken. Nem fogta fel, mi történik, csak a szeretett nőt
kereste, Rica!
Nem halhatott meg! Nem lehet ennyire kegyetlen az élet! De a
szíve sajgott, látta a lány üveges szemeit, érezte ernyedt, élettelen testét. Meghalt! Megölte őt ez a ficsúr, de
megfizetett érte. Mostantól keresni fogja a halált, elébe megy, hogy minél
hamarabb újra együtt lehessenek.
Jordan és Elsa megfogták Erica testét, és próbálták a bolt
felé vinni, amikor Jose odaugrott hozzájuk. Felemelte a lányt, és futva bevitte
a boltba. Azonnal az asztalra fektette. Az orvos máris ott volt.
- Jordan, hívja be a fiát! Félek, hogy meglincselik, ha kint
marad.
Az asszony kirohant, közben Elsa zokogva nézett doktor
Stewart szemébe:
- Mondja már! Mi van a kicsikémmel?
- Máris megvizsgálom, még él, de nem tudom, mennyire súlyos.
Hozzon vizet, ki kell tisztítanom a sebet!
Jordan odaszaladt a fiához, és átölelte. Rettegve nézett
körbe, de senki nem akarta megtámadni. Még mindenki az események hatása alatt
állt. Tokalah szeme eszelősen csillogott, látszott, hogy nincs magánál.
- Gyere, fiam! – Jordan szeme könnyben úszott. – Gyere!
- Anyám – végre felszakadt belőle a zokogás. – Mi van vele?
Könyörgöm, mondd, hogy nem igaz! Hogy nem halt meg – elcsuklott a hangja. – Az
nem lehet, ő nem… A Nagy Szellem nem lehet ilyen könyörtelen, nem veheti el őt.
Ő az életem, anya!
- Tudom. Gyere! – suttogta a nő, és a bolt felé vezette a
megtört fiút.
A téli tábor éjszakai csendjét gyermeksírás hangja törte
meg.
A harcos gyengéden ölelte asszonyát. Az asszony hátával a
férfi mellkasának támaszkodott, és kimerülten zihálva mosolygott. A karját a
kis csomag felé nyújtotta. Jordan átadta neki a kislányt, és a férfi óvatosan
segített megtartani a kicsit. A nő remegett, a szeméből szakadatlanul potyogtak
a könnyek:
- Isten hozott, Kicsim! A Nagy Szellem óvja az utad!
Felnézett a férfira.
- Köszönöm, drága asszonyom! – suttogta elérzékenyülve a
harcos. – Köszönöm, hogy megajándékoztál ezzel a csodával.
- Mi legyen a neve, férjem?
- Tansy, a virág után, ami néhány napja született a sátrunk
előtt.
Mindketten emlékeztek, amikor néhány napja sétálni indultak,
és a sátor előtt megpillantották az apró fehér hóvirágot. Bátortalanul, de
életerővel telve tört utat a fagyos földön keresztül.
A tél nehezen vonult vissza, a tavasz hiába próbálkozott, a
kemény északi szelek nem engedték, hogy a föld és a levegő felmelegedjen. Az
egész falu arra várt, hogy mikor indulhatnak a nyári táborba, de a férfi most
örült, hogy még nem indultak el.
Nem sokkal azután, hogy két napja visszatértek a sétából,
megindult a szülés.
A vajúdás több mint egy napig tartott, és Tokalah félt, hogy
a felesége képtelen lesz végigcsinálni. Az indián végig rettegett, hogy
Ericának nem lesz elég ereje. A végzetes golyó, amit Theodore neki szánt,
Ericát találta el. Elsa szerint isteni csoda volt, hogy túlélte, senki sem
adott volna egy árva centet sem az életéért.
Amikor Tokalah meglátta őt az ágyban, falfehéren, azt hitte,
elveszítette. Leroskadt mellé, és imádkozni kezdett a Nagy Szellemhez. Nem
mozdult a lány betegágya mellől. Nem evett, nem ivott, senkihez nem szólt.
Jordan és Tukayoo mondta az orvosnak, hogy hagyja. A fiúk a
felesége életéért könyörög.
Emlékezett, amikor egy alkalommal csak ő volt a szobában, és
az orvos bejött. A vállára tette a kezét, és amikor a fiú karikás, fakó
szemekkel felemelte a fejét, csendesen leült mellé.
- Anyád elmondta, hogy érzel Miss Greyson iránt. Tudni
szeretném, ez mennyire igaz?
- Miért? – kérdezte rekedten.
- Csak válaszolj, kérlek!
- Feleségül akarom venni, szeretem őt.
- Értem. Tokalah, Miss Greysonnak most nagyon sok segítségre,
és támogatásra lesz szüksége.
- Túl fogja élni, ugye? – kérdezte rettegve. – Mondja, hogy
nem hal meg!
- Most minden azon múlik, mennyire akar meggyógyulni. A
sérülése nem olyan súlyos, de van valami, ami legyengíti a szervezetét. Először
nem tudtam, mi az oka, hogy nem javul, ezért megvizsgáltam.
- Mi az? – nézett rá követelőn a férfi.
- A kisasszony várandós, és ez nagyon sokat ront az
állapotán.
- Tessék? – hebegett Tokalah.
- Miss Greyson gyermeket vár. Nagyon az elején van, talán
egy hónapos. De ez most kritikus időszak, és a sérülése miatt fenn áll a
veszélye, hogy elveszíti, vagy esetleg ő is…
- Ne! Ne-ne-ne! Rica nem halhat meg! – nyögte az indián, és
a lány felé fordult. – Életem, itt vagyok. Nem halhatsz meg, tarts ki, szedd
össze az erődet, könyörgöm! Doktor, segítsen rajta! Mondja meg, mit tegyek?
- Csak legyél mellette! Ezt a csatát neki kell megvívnia.
Nem elég, hogy a sérülést kell legyőznie, de küzdenie kell a gyermekért is. Te
most csak támogatni tudod, imádkozz értük!
- Úgy lesz, köszönöm, doktor!
Végül a harmadik napon, Erica felnyögött, és néhány
pillanatra magához tért. Az orvos azt mondta, most már reménykedhetnek, de még
ne éljék bele magukat semmibe.
Hosszú hetekbe telt, mire Erica teljesen felépült. Tokalah
és Jordan folyamatosan óvta mindentől. Végül már Tehya-hoz, Wanekához, vagy
Narához menekült.
Lansa persze nem tagadta meg magát, és visszavitte a
férjéhez, a törzs nagy vigalmára, mert sokszor a vállára vetve cipelte a
tiltakozó asszonyt. Persze csak addig, amíg ezzel nem veszélyeztette a babát.
Ilyenkor aztán Tokalah dühös pillantása kísérte a harcost.
Lansa úgy tekintett Ericára, mintha a húga lett volna, szerencsére a
kapcsolatuk rendeződött, és Tokalah megkérte a másik harcost, hogy legyen
születendő gyermekük keresztapja.
Mindketten nagyon várták már a szülést. Erica feszült volt,
mert az utóbbi két hetet Tokalah távol töltötte a harcosaival. Próbáltak friss
húst szerezni a törzs számára.
Tokalah is ideges volt, és sietett minél hamarabb
visszatérni, de apja utasítását nem tagadhatta meg. Végül az apja elfogadta a
törzs felkérését, és újra ő lett a törzsfőnök, de mindenki tudta, hogy a fia
hamarosan átveszi a helyét. És neki fel kell készülnie a feladatra.
De most itt volt, és Erica mellett lehetett életük
legboldogabb, és legfárasztóbb óráiban. Támogatta feleségét, ha kellett,
megitatta, és lélekben próbálta átvenni a fájdalmait.
Büszke volt Ericára, az asszony egyetlen jajszó nélkül
vajúdott, többször látta, hogy könnyek homályosítják a szemét, de nem
sikoltozott, keményen küzdött, és csak a legvégén adott hangot a fájdalmának,
amikor a kicsi végre megérkezett.
Lenézett, és mosolyogva figyelte, ahogy a felesége bágyadtan
simogatja a lányukat.
- Bocsáss meg, férjem! – nézett fel. – Nem tudtam fiút adni
neked.
- Miről beszélsz, szerelmem? Gyönyörű gyermeket kaptam
tőled.
Lágyan megcsókolta az asszonyt, majd csókot lehelt a baba
homlokára.
- Fiam! – szólt csendesen Jordan. – Be kell jelentened a
törzsnek!
- Máris hagyjam itt őket? – nézett fel.
- Utána visszajöhetsz – mosolygott Erica fáradtan.
Tokalah kelletlenül felállt, és kimászott. Néhány pillanattal
később örömteli hujjogás verte fel a tábort. Majd hangos éneklés hallatszott.
- Azt hiszem, Tokalah-nak egy ideig nem lesz lehetősége
visszajönni. – mondta Jordan.
Ekkor félrelibbent a bőrszárny, és belépett Tukayoo.
- Drága lányom! A fiam elmondta, hogy kislánnyal
ajándékoztad meg. Büszke vagyok rá, hogy a nagyapja lehetek. Köszönöm neked,
hogy boldoggá teszed a fiamat. – mondta, és lekuporodott Erica mellé.
Megnézte az újszülöttet, és boldog mosoly terült el az
arcán.
- Nem haragszol, hogy nem tudtam fiút szülni? – kérdezte az
asszony.
- A gyermek a Nagy Szellem ajándéka. Biztosan oka volt, hogy
először lányt küldött nektek. Biztos vagyok benne, hogy fiút is fogsz adni
Tokalah-nak.
- Köszönöm – suttogta bágyadtan.
- Most pihenj! Kimerített a szülés. Te pedig menj!– mondta
Jordan, és kitessékelte Tukayoo-t. – Küldd vissza a fiadat! – szólt utána.
A férfi ellenkezni akart, de Jordan nem tűrt ellenvetést.
Jordan odatette a kis bölcsőt Erica mellé, és elhelyezett
benne egy szent követ, ami védelmet biztosított a gyermek számára.
- A szemed színe hasonlít rá – mosolygott az ifjú anyukára.
– Hiszem, hogy ez a baba, és majd a testvérei is békében, és boldogságban
nőhetnek fel.
- Köszönöm, anyám! – suttogta fáradtan Erica, és hagyta,
hogy a kicsit a bölcsőbe tegye.
Tokalah hamarosan megjelent, és egy pillanatra megijedt,
amikor azt látta, hogy Erica csukott szemmel fekszik.
- Anyám? Mi baja van Ricának?
Az asszony kinyitotta a szemét:
- Semmi bajom, Tokah.
A férfi mellé bújt, és a bölcsőbe helyezett egy hóvirágot a
szent kő mellé.
- Legyél nagyon boldog, Tansy! – mormolta a kislánynak,
aztán a feleségére nézett.
Erica megcsókolta, aztán lehunyta a szemét, és hamarosan
elaludt. Tokalah gyengéden simogatta az arcát, magához ölelte, és lefeküdt
mellé.
- Anyám, ugye minden rendben lesz?
- Persze, csak pihennie kell. A sérülése miatt sokkal
nehezebben viselte a szülést, de mondtam neked, erős asszony. Viszont most
szüksége lesz segítségre. Itt maradok veletek néhány napig. Aludj te is, és
vigyázz rájuk!
A férfi szorosan az asszony mellé bújt, aki még álmában is
szeretettel bújt az ölelő karok védelmébe, és ő is nyugodt álomba szenderült.
Vége
Nagyon jól szórakoztam, tetszett a történet.
VálaszTörlésKöszi, jövő héten pedig rendesen belevágok a harmadik részbe :)
Törlés