3. fejezet

Tokalah nem tudhatta, hogy szülei mindig tudták, ha a fiú lódított, vagy eltitkolt valamit. Jordan most gondterhelten feküdt az ágyban. Tukayoo ma éjjel minden igyekezete ellenére képtelen volt elűzni az asszony rossz érzését.

- Mi bánt? – kérdezte, amikor kimerülten felemelte a fejét. – Nem tudtalak boldoggá tenni? – hangja aggodalmat sugárzott.

- Jaj, dehogy! – mosolygott rá a nő. – Csodálatos voltál. Én csak… a fiúnkon gondolkodom.

- Eltitkol valamit – mondta Tukayoo.

- Te is érzed? – nézett rá Jordan.

- Egyértelmű, és az is, hogy szégyelli, és dühös miatta. Holnap kifaggatom.

- De ne legyél kemény vele! – mondta megint a nő.

- Majd igyekezni fogok, de most ne vele foglalkozzunk, szerelmem! – lágyan megsimogatta a felesége hasát. Csodálta, hogy még mindig, húsz év elteltével is képtelen volt ellenállni a csábításának. – Gyere zöld szemű tündérem! – suttogta.

Jordan feldúltan hajtotta a kocsit, a ló alig bírta a tempót, de az asszony nem lassított. A férje csak annyit tudott kiszedni a fiából, hogy a városiak kikötözték, és megkínozták őket. De azt nem tudta megmondani, hogy kik tették, vagy nem akarta. Jordan még mindig kételkedett benne, hogy Tokalah mindent elmondott, de nem akarta tovább erőltetni. Inkább úgy döntött, hogy ő maga fog utánajárni a történteknek.

Egyenesen Elsa boltjához hajtott. Szinte leugrott a bakról, és berohant.

- Jó napot, Miss. Jordan! – köszöntötte az érkezőt John. – Mi járatban? Talán a múlt heti szállítmányból hiányzott valami?

- Jó napot, Mr. Hudson! – válaszolt kipirulva a nő. – A szállítmánnyal minden rendben, köszönöm. Igazából Elsát keresem. Meg tudná mondani, merre találom?

- Fent van a lakásban. Menjen fel nyugodtan! – mosolygott a férfi.

Jordan sebesen felszaladt, alig kopogott, és már be is nyitott.

- Elsa! – szólt be az ajtón.

- Jordan? – nézett fel a nő a varrásból.

- Szervusz barátném – mondta sietve. – Azonnal mondd el, mi történt! Tokalah…

- Sss! – szisszent fel a másik. – Erica, szívem? Emlékszel még Jordan Cassidy-re?

- Nénikém? – lépett be a nappaliba a fiatal lány, és mosolyogva nézett Jordanra. – Oh, nem. Nem hinném. Megtiszteltetés, hogy megismerhetem, Miss. Cassidy.

- Szervusz, kedvesem. – mosolygott a nő.

- Ő az unokahúgom, Erica.

- Szóval te vagy Olaf lánya. Istenem, még kislány voltál, amikor utoljára láttalak. Csodálatos fiatal nővé serdültél – mondta Jordan. – Gondolom, rengeteg fiatalembernek csavartad már el a fejét.

- Á, dehogy – sütötte le a szemét Erica.

Zavartan nézett maga elé, Elsa látta, hogy menne már. Gyorsan témát váltott.

- Hová készülsz, kicsim?

- Lemennék a varrodába. Marcia mondta, hogy csodás ruhák, és kalapok érkeztek New Orleansból.

- És gondolom, szeretnél néhányat megvásárolni – nézett rá a nagynénje.

- Talán. Lehet? Nénikém, kérlek!

- Szó sem lehet róla! Megmondtam, büntetésben vagy a tegnapi viselkedésed miatt.

- De ez igazságtalan! – csattant fel a lány. – A többiek ugyanúgy viselkedtek, és…

- Nem érdekelnek a többiek! Te nem viselkedhetsz így!

- Áhh! – mordult fel duzzogva a lány.

- Lemehetsz, de szó sem lehet vásárlásról!

- De akkor a lányok megvesznek mindent. Lemaradok a legszebb ruhákról. – emelte fel a hangját Erica.

- Nem érdekel. Itt amúgy sincs szükséged puccos báli ruhákra. Úgysem tudnád felvenni sehova. És, ha továbbra is ilyen szemtelenül beszélsz velem, szobafogságra ítéllek.

- Nem vagy az anyám! – sikoltotta a lány, és berohant a szobájába.

- Bocsáss meg, Jordan! Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni.

- Nem történt semmi – mondta csendesen. – A gyerekek már csak ilyenek. Lázadoznak. Pont emiatt jöttem. Mi történt tegnap?

- Nehéz erről beszélnem. Annyira sajnálom, én olyan nagyon szégyellem magam.

- Ugyan, Elsa! Miről beszélsz? Hisz te segítettél nekik megszökni. Nélküled már… – elcsuklott a hangja. – Hálával tartozunk neked, és a férjednek.

- Jaj, Jordan, erre nincs szükség!

- De igen. És ha lehet, szeretnénk valamivel viszonozni. Tukayoo és én szeretnénk meghívni téged, és az unokahúgodat a birtokra.

- Jordan, én nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne. El kell mondanom valamit.

- Mi a baj? Kérlek, magyarázd meg!

- Jordan, Erica is részt vett a dologban. Ő is megalázta a fiadat. – suttogta Elsa, és nem mert felnézni a barátnőjére.

- Hogyan? Megalázták? Miről beszélsz? – döbbent meg az asszony.

- Ő… ő is… ezért van most büntetésben. Jaj, Jordan! Én annyira sajnálom! Legszívesebben kitekertem volna a nyakát, de az emberek… Tudod, milyenek, ha komoly büntetést szabok ki rá, akkor…

- Akkor téged bélyegeznek meg. Megértem. De Tokalah semmit sem mondott a megalázásról. Annyit mesélt, hogy kikötötték, és alaposan helyben hagyták őket – sóhajtott Jordan.

- Talán csak nem akart rátok ijeszteni.

- Lehet, de ha nem bízik bennünk annyira, hogy elmondja, akkor hogy segíthetnénk neki? – sóhajtotta letörten Jordan. – Néha úgy érzem, nem ismerem a fiamat.

- Nem erről van szó. Csak el kell fogadnotok, hogy felnőtt. Már nem az az engedelmes gyermek, aki volt. Keresi a saját útját, és gyakran hibázik, de hagynotok kell, hogy tanulhasson belőle. És biztosan oka volt, amiért nem szólt erről.

- Igaz, de félek, hogy elveszítem. Egyszer le kellett mondanom róla, és majdnem belepusztultam. Amikor visszakaptam őt, megfogadtam, hogy örökké óvni fogom.

- Ez addig rendben is volt, amíg gyermek volt. De mostanra felnőtt, és azzal, hogy ennyire óvod, csak ártasz neki. El kell engedned a kezét!

- Igazad van – nézett fel Jordan. – Ezt fogom tenni, legalábbis megpróbálom. De most térjünk vissza a kérdésemre! Elfogadjátok a meghívást?

- Nem tudom, hogy jó ötlet-e. Ahogy Erica viselkedett a fiaddal…

- Szerintem pompás ötlet. A népek nem tudnak semmiről. Azt mondhatjátok, hogy Erica kíváncsi a környékre, és mivel mi barátnők vagyunk, felajánlottuk, hogy megmutatjuk neki, milyen a farmerélet. A nagyváros után ez hihetőnek tűnik. És így talán a gyermekeinknek módjuk nyílik rá, hogy jobban megismerjék egymást. Néhány hétről lenne szó, addig lenyugszanak a kedélyek.

- És mi lesz, ha a fiaitok haragudni fognak?

- Ugye nem hiszed, hogy bántanák? – kérdezte Jordan enyhe éllel a hangjában.

- Istenem, dehogy! Eszembe sem jutott, csak jogosan neheztelnek Ericára, és lehet, hogy nem fognak örülni, ha megjelenik, főleg a fiad.

- Tokalah?

- Igen. Erica kifejezetten őt bántotta.

- Akkor ezt titkolta a fiam – mondta szinte csak magának Jordan.

- Tessék? – nézett rá Elsa.

- Vajon mi oka volt rá, hogy ezt eltitkolja?

A két nő egy pillanatra egymásra nézett, aztán Elsa sóhajtva így szólt:

- Komolyan hiszed, hogy ez jó ötlet?

- Igen. Egyrészt Tukayoo is szeretne köszönetet mondani, amiért megmentetted a fiúnk életét, és a hallottak után kifejezetten szeretném, ha Tokalah és Erica tisztáznák ezt a dolgot.

- Láttad őt, nagyon makacs teremtés. New Orleans teljesen megváltoztatta. Már nem az a kedves kislány, aki elment. Igazi nagyvilági, elkényeztetett dáma lett belőle. Annyira kétségbe vagyok esve miatta.

- Nyugodj meg! Ez a kis kiruccanás talán segíthet. Te is kipihened magad, és talán visszakaphatod a régi Ericát.

- Bár igazad lenne, de kétlem. Vissza akar menni. Nem mondja ki nyíltan, de szerintem egy udvarló van a dolog mögött.

- Majd meglátjuk. – simogatta meg a karját Jordan. – Nos, mit mondasz?

- Megbeszélem Johnnal, hogy tudja-e vállalni.

- Rendben. Addig én bevásárolok – mosolygott a nő.

Alig két órával később a három nő már a birtok felé kocsizott. A két idősebb asszony vidám beszélgetésbe merült, míg Erica unottan figyelte a tájat.

Elképzelni sem tudta, mi lehet szórakoztató, egy vidéki birtokon. Ott még annyi szórakozási lehetőség sincs, mint a városban, csak a munkások mindenhol. Ez a kilátás nem volt épp kecsegtető a fiatal lány számára. Bár Elsa néni említette, hogy Miss. Cassidy-nek van egy nevelt fia, aki pár évvel idősebb nála, de ő is mexikói, és Erica még a gondolatától is irtózott, hogy barátkozzon egy ilyennel. Azt sem értette, hogy egy ilyen finom hölgy, hogy mehetett feleségül egy mexikói paraszthoz. Hacsak nem volt feltétlenül szükséges. Végignézett az asszonyon, de nem tudta elképzelni róla, hogy valaha is léha életet élt volna. Hallott mendemondákat a múltjáról, az apjáról, aki becsületes, jómódú birtokosként mindent megadott a lányának. De azt is hallotta, hogy Jordan többször is apacsok fogságába került, és ráadásul az első férjét is ők ölték meg, talán pont miatta. Azt mondják a második fogsága alatt, összeszűrte a levet a fogva tartójával, aki végül megölte Scott kapitányt, hogy visszakapja Jordant, de a nő elszökött előle Mexikóba. Egy biztos, amióta visszatért a második férjével, visszavonult, csendes, és botrányoktól mentes életet élt, és láthatóan boldog volt.

Erica furcsállta, hogy egy ilyen finom hölgy hogy lehet elégedett egy ilyen sivár élettel, de végül is ez nem az ő dolga.

Hallgatta a két nő beszélgetését, tényleg jó barátnők voltak, szinte mindenről tudtak beszélgetni. Mosolyogni kezdett. Talán hamarosan ő is részese lehet a beszélgetéseiknek. Más elfoglaltsága valószínűleg úgysem lesz a birtokon.

Azt hitte, egy örökkévalóságig tart, mire odaérnek, de végül csak elérték az úti céljukat.

Erica álla leesett, amikor meglátta a birtok hatalmas falát, és ahogy áthajtottak a kapun, teljesen ámulatba esett. A kúria hatalmas volt… és gyönyörű. Az udvar ugyan egyszerű volt, nem volt semmi látnivaló, de valahogy melegséget árasztott. A ház fehér falai vakítóan verték vissza a nap sugarait, amit csak az ajtók és ablakok keretei törtek meg. A vöröstéglával kirakott félfák éles kontrasztban álltak a fehérséggel. Az emeleti nyitott ablakokon az enyhe szellő kilebbentette a függönyöket. Olyan volt, mintha tündérek táncolnának a szobákban, és a szárnyuk időnként nem férne el. A teraszok korlátjáról futómuskátlik omlottak alá vörös, rózsaszín, és fehér pompában. Az udvar egyhangúságát hatalmas, díszes dézsákba ültetett pálmák törték meg. Erica önkéntelenül mosolyogni kezdett. Teljesen úgy érezte magát, mintha egy mexikói haciendában lenne.

- Hogy tetszik? – kérdezte Jordan, ahogy a lányra nézett.

- Csodálatos! – válaszolt ámulattal. – Én nem is hittem, hogy a sivatag közepén létezhet ilyen.

- Én gyermekkoromban csak Édenkertnek hívtam. – simogatta meg a lány karját. – Biztosan jól fogod itt érezni magad.

- Én is remélem. Csak annyira furcsa, én nyüzsgő élethez szoktam. Nem tudom, hogy mihez kezdjek itt.

- Erica! – szólt rá Elsa.

- Nem, nincs semmi baj. – mosolygott Jordan. – Megértem, hogy nehéz itt neked, de biztosan találunk olyan elfoglaltságot, ami szórakoztat majd.

- Köszönöm – suttogta Erica.

Ekkor a karámok felől hangos nevetés hallatszott, és a következő pillanatban megjelent Tukayoo, Kohana, Hok’ee, és Lootah. Mindannyian fehér inget, hasított bőr nadrágot viseltek, hosszú hajukat bőrszalag fogta össze, és harsányan kacagva közeledtek:

- Azt hiszem, a fiainknak ez épp elég büntetés volt. – vigyorgott Tukayoo. – Láttátok az arcukat, amikor beleestek a sárba?

- Igen – válaszolt Hok’ee. – Tokalah holnap is a mocskot vakarhatja magáról.

Meglátták a jövevényeket, és egy pillanatra megálltak. Aztán Tukayoo mosolyogva elindult feléjük.

Erica remegni kezdett:

- Istenem! – nyögte alig hallhatóan. – Elsa néni, ez itt egy…?

- Apacs? – nézett rá a nénje. – Igen, szívem Jordan férje nem mexikói, hanem apacs.

- Nem maradhatunk! Meg fognak ölni – A lány megtántorodott.

- Butaságokat beszélsz – korholta az asszony. – Tukayoo tökéletes úriember.

Közben a férfi odaért hozzájuk, és látta a rémült lányt. Értetlenül nézett a feleségére:

- Nem mondtátok el neki?

- Nem volt rá alkalom – védekezett a felesége. – Majd elmondom a részleteket.

- Rendben. – a lány felé fordult. – Isten hozott benneteket nálunk Elsa! Miss. Greyson! A nevem Tukayoo. – biccentett a hölgyek felé.

- A törzsfőnökünk, ha egyszer visszaszerezzük a törzset. – nevetett Kohana, aki közben beérte őket. – Megyek, felkészítem Wanetát, mielőtt szélütést kap a fia látványától.

Máris eltűnt az északi szárny egyik ajtaja mögött. Hok’ee és Lootah is sietve távoztak.

- Nos, Miss. Greyson, remélem, nem rémítettem halálra? Higgye el, mi nem vagyunk vademberek.

- Nem… én csak… megdöbbentem. – suttogta félénken.

- Jordan! A fiad, és a barátai alapos sárfürdőt vettek, amikor megpróbálták betörni az új lovakat.

- Gondolom, ez a büntetés része – nézett rá a nő.

- Azt hiszem, a lovak betörése elég kemény feladat.

- Főként, ha kitörik a nyakukat.

- Szerelmem, tudod, hogy a fiúnk remek lovas. Nem lesz baja.

- Uramisten! – hallották a félelemmel teli suttogást a hátuk mögül.

Mindketten odafordultak, Erica sápadtan meredt a karámok felé vezető boltív alá.

Tokalah bénultan állt, és nem tudta levenni a szemét a lányról. Hogy kerül ide? Ki hívta, csak nem az anyjáék? Ez lenne a büntetés? Idehívták ezt a boszorkányt, hogy itt is kínozza?

Megrázta magát, és határozott léptekkel megindult a vendégek felé. Próbált mosolyogni, de a szeme haragosan szikrázott. Útközben lerángatta magáról a sáros inget, és kibontotta csimbókokban lógó haját.

- Hogy kerül ez ide? – förmedt a szüleire.

- Tokalah, fékezd magad! – dörrent rá az apja. – Anyáddal úgy döntöttünk, hogy meghívjuk Elsa Greysont, és az unokahúgát. Légy tisztelettudó! Elsa mentette meg az életedet. Hatalmas hálával tartozol neki!

- Nem is róla beszélek, hanem erről a… a… boszorkányról! – mutatott Ericára.

- Fiam! Gyere velem! – mondta keményen Tukayoo, és elindult a ház felé.

A fiú vetett még egy lesújtó pillantást a lányra, aztán berobogott az apja után.

Erica remegve kapaszkodott a kocsiba, az előbb, ahogy az indián közeledett felé, azt hitte, amint eléri, kitekeri a nyakát. Az a harag, ami zöldesen villant a szeméből, halálra rémítette. Bénultan figyelte a fiú felsőtestén játszadozó izmokat, ahogy mozgott. Még így is lenyűgöző látványt nyújtott, pedig úgy érezte menten elájul.

- Mégis mi történt tegnap? – nézett rájuk Jordan döbbenten.

Erica könnyekben tört ki:

- Istenem! Miért jöttünk ide, nénikém? Így akarsz büntetni? Sikerült!

- Ideje lenne, hogy bocsánatért esedezz! – mondta keményen Elsa.

- Kérlek! Hagyjátok abba! Menjünk be, és beszéljük meg! – mondta Jordan. – Úgy látom, sok mindent kell tisztáznotok a fiammal.

A kezét nyújtotta a lány felé.

- Tokalah sem vadember. De most olyasmi történt vele, ami miatt iszonyatosan dühös. Hajszálon múlt az élete.

- Én… én nem akartam… – nyögte.

- Tudom. Tisztázd vele! Ebbe én nem akarok beleszólni. Nem tudom, mi történt köztetek, a fiam nem mondott semmit, talán jó oka volt rá, de a nénéd és én úgy látjuk, esélyt kell adnunk nektek, hogy kibéküljetek.

Erica riadtan nézett egyik nőről a másikra. Aztán lassan elindultak Jordan után a házba.

Tukayoo a könyvtárszobába vezette a fiát:

- Mégis mi volt ez?

- Semmi – morogta a fiú.

- Akkor miért sértegeted a vendégemet?

- Bocsánatodat kérem apám!

- Nem tőlem kell bocsánatot kérned! Megsértetted a kisasszonyt!

- Kisasszony! – horkant fel.

- Tessék? – nézett haragosan Tukayoo a fiára.

- Ha tudnád, mit művelt, nem neveznéd így! Megalázott.

- Ha szót fogadsz a szüleidnek, és nem mész a városba, ahol tudhattad, mi vár rád, akkor mindez nem történik meg!

- Apám…

- Hallgass! Engedetlen vagy! Büntetést ígértem, hát íme: szórakoztasd a vendégünket! De nem akarom azt hallani, hogy Miss. Greyson unatkozik, vagy rosszul érzi magát, mert akkor igazán megismered a haragomat!

- De apám, ez a lány…

- Végeztem! – fojtotta belé a szót. – Menj, szedd rendbe magad! Várunk a vacsoránál, és ajánlom, hogy viselkedj illendően!

- Indián vagyok. Hogy viselkedhetnék illendően?

- Ne bőszíts fel! – Tukayoo hangja most úgy zengte be a házat, hogy az előszobába érkező nők rémülten torpantak meg.

- Nem akartunk ilyen bonyodalmat okozni – kezdte Elsa.

- Semmi baj – mosolygott nyugtalanul Jordan.

Tokalah kirobogott a könyvtárból, és szó nélkül felrohant a lépcsőn.

- Bocsássatok meg a fiam viselkedéséért! – mondta Tukayoo, ahogy kilépett utána. – Gondolom, szeretnétek lepakolni, és felfrissülni vacsora előtt. Rosie megmutatja a lakosztályotokat.

Feszülten nézett a vendégekről Jordanra, aztán visszament a könyvtárba. Az asszony szégyenkezve állt, végül szólt Rosie-nak.

- Istenem, annyira röstellem! Én… – Jordan nem tudta leplezni a szégyenét.

Ekkor egy tizennégy éves forma kislány szaladt be, nyomában még néhány vele egykorú gyerekkel. Mindegyikükön hagyományos indián viselet volt.

- Anyám! Avita azt mondja, megjöttek a vendégek…

Megtorpant, és félősen nézett a két idegenre.

- Igen, kicsim, megjöttek. Elsa, Erica, ő itt a lányom, Tuwa.

Erica végignézett a kislányon. Hosszú, sűrű, fekete haját kibontva viselte, a vonásaiból egyértelműen látszott, hogy félvér, de ez nem csorbított bájos, gyermeki szépségén. A szeme ugyanolyan zöld volt, mint az édesanyjáé, de arcának markáns vonalaiban ott rejtőztek az apja vonásai. Erica elmosolyodott, ahogy meglátta az ártatlan csodálkozást a kislány szemében.

- De szép vagy! – szólalt meg ámuldozva a kislány.

Mindhárman nevetni kezdtek, a többi gyerek közben kiszaladt.

- Tuwa? Jössz játszani? – kérdezte az egyikük.

- Nem, én inkább beszélgetek Ericával.

Rosie megérkezett, és mondta, hogy előkészítette a lakosztályt.

- Gyere, Erica! – lelkendezett a kislány. – Megmutatom, aztán megnézzük a kertet is, jó? Anyám hozta rendbe, de én is imádom. Annyira szép, és jókat lehet bújócskázni ott. Majd játszol velünk?

Erica szóhoz sem jutott, Tuwa annyit fecsegett. Máris kézen fogta, és húzta maga után a lányt. Folyamatosan kérdezgette, de szinte választ sem várt. Kíváncsi volt a nagyvilágra.

- Úgy látom, Tuwa jó társaság lesz Ericának – mosolygott Jordan.

- Igen, úgy tűnik, és így talán Erica sem lesz ennyire fennhéjázó. Talán igazad volt, és jót fog tenni neki ez a néhány hét elszigeteltség.

- És bízzunk benne, hogy a fiammal is rendeződik a nézeteltérésük.

Elsa nem válaszolt. Nagyon is tisztában volt azzal, hogy a két fiatal közt sokkal többről van szó holmi nézeteltérésnél.

4. fejezet

Tokalah az ablaknál állt. Dühtől remegve figyelte, ahogy a húga kézen fogva szalad Ericával a vendégszárny felé. Lansa, és Muraco épp akkor léptek ki a saját lakásaik bejáratán, és döbbenten nézték a lányt. Tokalah ajka fanyar mosolyra húzódott, ahogy meglátta ökölbe szoruló kezeiket.

Már kezdett kialakulni a terve. Erica Greyson átkozni fogja a napot, amikor velük kezdett.

Csak az zavarta, hogy a húga láthatóan kedvesnek találta ezt a fúriát. Megfordult, és bement a fürdőbe. Halk sóhajjal ereszkedett a kádba, és erőteljes mozdulatokkal szabadult meg a bőrére száradt sártól. Nézte magán a zúzódásokat, és sebeket. Csúnyán elszíneződtek, de nem zavarta. Sokkal jobban fájt neki, hogy ez a lány így megalázta. Pedig semmi különöset nem csinált, csak letépte az ingét, és a hajába tűzött néhány csirketollat. Az ágyéka felforrósodott, ahogy felidézte a lány kezének érintését, a pimasz módon lopott csókot.

Hogy lehet ennyire kívánatos ez a boszorkány? Hogy lehet egy démoni tüzes nő, és egy elviselhetetlen természetű úri kisasszony egyszerre?

Dühösen lebukott a víz alá, és hagyta, hogy a levegője elfogyjon. Addig maradt lent, amíg már szinte elájult, akkor felült, és gyorsan megfürdött.

Erica szinte futva lépett be Tuwa után a vendéglakosztályba. A kislány pár lépéssel előtte megállt, és körbemutatott:

- Hogy tetszik?

- Ámulatba ejtő! – válaszolt a lány, miközben körülnézett.

Belépve azonnal a szalonban találták magukat. A bejárattal szemben hatalmas kanapé foglalta el a szoba közepét, előtte ízléses, fából faragott dohányzóasztal. Nem olyan csicsás kovácsoltvas, mint Elsa néni barátnőjénél New Orleansban. És a nyugati falhoz tolva, egy impozáns könyvespolc állt, roskadásig pakolva szépirodalmi művekkel. Nem volt sok bútor, de Erica nem is hiányolta, tetszett neki a tágas tér. A falak fehérre voltak meszelve, kivéve az egyik oldalt, ahonnan a lépcső indult fölfelé, valószínűleg a hálószobákhoz, és a bejárattal szemközti falat, ahonnan hatalmas többszárnyú ajtó nyílt a kertre. Ezeket a falakat sötétre pácolt tölgyfa borította. Erica kíváncsian nézett a kertre nyíló ajtó felé. Tuwa azonnal észrevette:

- Gyere! Megmutatom a kertet. Imádni fogod!

Erica egyre kevésbé érezte zavarban magát. Miss. Cassidy, vagy Jordan, nem is tudta, hogy nevezhetné, és a lánya, Tuwa meglepően kedvesek voltak. Pedig Jordan neheztelését megértette volna. De az asszony úgy viselkedett, mintha nem lenne tudomása arról, mit tett a fiával. Annak viszont örült, hogy a kislány ilyen kedves vele, legalábbis addig, amíg ő is rá nem jön Erica bűnére.

Elfogta a bűntudat, most, hogy látta a fiú családját, hogy milyen kedvesek, és mennyire civilizáltan élnek.

- Gyere! – kiabált kintről Tuwa.

Mosolyogva kisétált, és újabb ámulatba esett. A kertet látva már értette, miért nevezte Jordan Édenkertnek a birtokot. A trópusi kis paradicsom pillanatok alatt elvarázsolta, pálmák, orchideák mindenütt, és olyan egzotikus növények, amilyeneket még sosem látott. Óvatosan elindult az egyik ösvény felé, de Tuwa visszahúzta.

- Először ne menj be egyedül! Anyám igazi labirintust alakított ki odabent, könnyű eltévedni.

- Jézusom, mekkora ez a kert? – nézett le rá Erica.

- Oh, azért nem olyan nagy, de kacifántos – kacagott a kislány.

Erica figyelte őt, és meglátta a szemében a huncut csillogást.

- Menjünk vissza! – indult el visszafelé. – Vacsora előtt szeretném magam rendbe szedni.

- Rendben, én megyek, szólok a többieknek. Este megismerheted őket is. A bátyám, és a barátai nagyon kedves fiúk. Találkoztál már velük?

Pimasz kíváncsisággal nézett végig Ericán, és mosolyogni kezdett. Aztán megfordult, és elszaladt.

Erica megremegett, amikor tudatosult benne, hogy este szembe kell néznie a három fiúval. Nem tudhatta, miként fognak reagálni a jelenlétére. Lehet, hogy ők is megalázzák a többiek előtt? Rettegett a vacsorától, és azon kezdett gondolkodni, mivel menthetné ki magát. Még mindig bambulva lépett vissza a szalonba.

- Mi van veled? – kérdezte Elsa.

- Jaj, nénikém! Én erre nem vagyok képes!

- Mire, kicsim?

- Nem tudok odamenni, és egy asztalhoz ülni velük. Mi lesz, ha azt teszik velem, amit én tettem?

- Úgy érted, hogy megaláznak? – nézett rá kimérten az asszony. Erica csak bólintott. – Pedig ezzel számolnod kell. És igenis megjelensz, és büszkén viseled, ha számon kérnek a viselkedésedért. Vállalnod kell a tetteid következményeit. Az unokahúgom nem fog gyáván megfutamodni. Most felmegyünk, felfrissítjük magunkat, és te felveszed a legszebb ruhádat.

- Nénikém, kérlek! – könyörgött a lány, de Elsa hajthatatlan maradt.

Hideg pillantással figyelte, ahogy Ericát elragadja a kétségbeesés. A szíve mélyén féltette az unokahúgát, de tudta, hogy Jordan, és a családja nem fogja megszégyeníteni. Egy kicsit sajnálta, de tudta, hogy ez kell, hogy Erica újra a régi lehessen.

A lány szándékosan lassan készülődött, de a nagynénjét nem hatotta meg, így amikor elérkezett az idő mindketten kiléptek az udvarra, és elindultak a másik épület felé. Erica remegve kapaszkodott nénje karjába, és rémülten cikázott a szeme.

Ahogy a szalonba léptek, a félelmei csak erősödtek. A többiek már ott voltak, és bár a ruházatuk kifogástalan volt, Erica halkan felnyögött. Úgy érezte, hogy egy indián táborba csöppent. Most örült, hogy nem fogadott szót Elsának, és egy egyszerű barna vászonruhát vett föl. Így is kirítt a társaságból, de legalább nem volt hivalkodó. Végignézett rajtuk, ott volt Jordan a férjével, és Tuwával, és még három férfi, és asszony. A gyerekek most nem voltak velük, talán a szüleik nem akarták, hogy nagy legyen a nyüzsgés, de ott állt két fiatal indián fiú, akiktől Erica szíve őrült tempóban kezdett zakatolni. Háttal álltak neki, hosszú hajuk a hátukra omlott, és a lépcsőt figyelték.

A lány nem tudhatta, de Lansa és Muraco délután beszéltek Tokalah-val, és most vigyorogva várták barátjukat. Izgatottak voltak, hogy vajon mit fog szólni a lány, ha meglátja.

Jordan mosolyogva fogadta a két nőt, és bemutatta a többieknek. Erica érezte az ellenséges pillantásokat, de látta, hogy mindnyájan próbálnak udvariasan viselkedni vele. Tehát tudják, hogy mit tett, vagy legalábbis annyit, hogy ő is részt vett a fiúk bántalmazásában. Félénken fogadta a kézfogásokat, és pirulva motyogott, amikor érdeklődő kérdéseket kapott.

Ekkor végre megjelent Tokalah. Tukayoo, és Jordan megfeszültek, ahogy meglátták őt. Azonnal tudták, nem véletlen az öltözéke. Hasított szarvasbőr lábszárvédő volt rajta, ágyékkötő, és egy tunika, amit még az anyja varrt neki.

A haját vászonkendővel fogta hátra, csak a rituális festés hiányzott az arcáról.

Erica a döbbenettől szóhoz sem jutott. Soha nem látott még lenyűgözőbb jelenséget. Az indián méltóságteljes volt, ahogy lassú, megfontolt léptekkel lesétált az emeletről, tekintetével végig fogva tartotta a lányt. Ajkán hamis mosoly bujkált, és élvezte a lány reakcióját. Már tudta, hogy áll bosszút, Erica bánni fogja, hogy a sors a fiú útjába sodorta őt. Egy pillanatra meglátta Rosie-t az étkező ajtajában, aki szintén megbűvölve figyelte. Tudta, hogy ma éjjel pompásan fog szórakozni. A szolgáló odaadóan teljesítette férfiúi vágyait, és a szemében izzó vágy sok örömet ígért a fiú számára.

Leért a szalonba, üdvözölt mindenkit, majd odalépett Elsához.

- Jó estét, Mrs. Hudson!

- Kérlek, hagyjuk a formaságokat! Szólíts nyugodtan Elsának, vagy ha mindenképp így szeretnéd Miss. Greysonnak. Senki sem szólít az asszonynevemen.

- Rendben, köszönöm, Miss. Greyson. – felelt mosolyogva. Aztán Erica felé fordult.

- Miss. Greyson! Üdvözlöm a mi civilizált otthonunkban. Látja, talán mégis méltóak vagyunk rá.

Erica elpirult, de nem reagált a célzásra.

- A vacsora tálalva van – hallották az étkező felől Rosie hangját.

Tukayoo a karját nyújtotta a Jordannak és Elsának, a többiek is elindultak, így Tokalah kénytelen volt Ericát az asztalhoz kísérni. Ahogy a lány belekarolt, furcsa remegés futott végig rajta, ugyanazt a bizsergést érezte, mint amikor megcsókolta. Lopva végignézett a lányon. A szolid vászonruha, ha lehet, még jobban hangsúlyozta tökéletes alakját, bár a színválasztás nem volt tökéletes. A barna inkább elnyomta a lány ragyogóan csillogó fekete haját, és félelemtől fátyolos kék szemeit. De talán nem véletlenül öltözött visszafogottan, gondolta a fiú.

Odakísérte az asztalhoz, és az anyja útmutatását követve kihúzott neki egy széket. Csak utána döbbent rá, hogy a szülei direkt a lány mellé ültették őt is. Haragos pillantást küldött feléjük, de ők csak elbűvölően mosolyogtak.

A vacsora a körülményekhez képes nyugalomban telt.

- Meséljen nekünk Miss. Greyson! – szólt Nara. – Milyen New Orleans? A mi Jordanunk töltött ott néhány hetet fiatal korában, de nagyon rossz véleménnyel volt róla. Talán önnek mások a tapasztalatai.

- Oh, én nem tudom, Miss. Cassidy-nek milyen tapasztalatai voltak, én nagyon szeretem New Orleanst.

- Kérlek, szólíts Jordannak! Mindenki így hív – szólt közbe az asszony.

- Köszönöm. Igen, szóval New Orleansban pezseg az élet. Minden csupa vidámság, rengeteg szórakozási lehetőség van.

- Gondolom, ott nem kell félni az indián támadásoktól – mondta halkan Tokalah. – Úgy hallottam, az ottani törzseket rezervátumokba zárták. Bár mi sem élünk az őseink hagyományai szerint. – szúrós pillantást vetett az apjára, aki keményebben fogta a kést.

- Tudod fiam, hogy ez nem rajtunk múlt! – vetette oda.

- Így van – mosolygott negédesen Tokalah. – Nem is azért mondtam. Csak néha hiányzik a barbár élet, amikor szabadon lovagolhatok, vadászhatok, és nekem kell megteremtenem magam körül mindent.

- Fiam! Azt hiszem, ez nem a megfelelő alkalom, hogy újrakezdjük ezt a vitát.

- Bocsáss meg apám! Igazad van. Én csak azt szerettem volna elmondani Miss. Greysonnak, hogy nem mindenkinek jut olyan fényűző élet, mint amilyet megszokott keleten. New Orleans után biztosan olyan itt neki, mintha a pokolban lenne.

- Nem, ez nem így van – Erica próbált könnyed hangnemben beszélni, nem akarta megadni a fiúnak az elégtételt. – Kifejezetten kíváncsi vagyok, milyen itt az élet, ez annyira más, és érdekes. Nagyon élvezem az ittlétet.

- Ennek örülök – nézett rá Tokalah – Akkor talán nem utasítja vissza, ha valamelyik nap elhívom lovagolni. Csodás a sivatag, ha meglátja benne a szépséget. Szeretném megmutatni önnek.

- Örömmel elfogadom a meghívást – mosolygott a lány.

A többiek először meglepve figyelték a beszélgetést, de aztán megnyugodtak. Jordan Elsára nézett, és mosolyogni kezdett. Mindketten arra gondoltak, hogy talán nem is lesz olyan nehéz a békülés a két fiatal számára. Egyikük sem vette észre a két szempár haragos villanásait, ahogy egymásra nézve szinte felnyársalták egymást. Vacsora után a férfiak átvonultak a dolgozószobába, és a birtok ügyeiről kezdtek beszélni, Tokalah még vetett egy szúrós, sokat sejtető pillantást Ericára, aztán elköszönt, és követte a többieket. A nők még beszélgettek egy ideig, ámulattal hallgatták Erica beszámolóját a nagyvárosról, és az ottani életről. A lány részletesen leírt mindent, beszélt a kivilágított utcákról, leírta, hogy néznek ki a mulatók, amiket persze csak kívülről ismert, mert természetesen sosem járt egyben sem, az iskolát, ahol a tanáraik a bálokat is rendezték. Mesélt az udvarlóiról. Az asszonyok elmondták, hogy náluk ez teljesen máshogy van, hisz náluk a fiatal harcosok döntenek, és hamar asszonyt választanak maguknak. De náluk ismeretlen a bálozás.

Aztán ők meséltek neki a régi életükről, és a lány ámulattal hallgatta őket. Egyre inkább szégyellte magát a viselkedéséért. Ahogy hallgatta az asszonyokat, kezdte megérteni, miért vágyakoztak vissza.

Végül elálmosodott, és kimentette magát. Visszasétált a lakosztályhoz, felment a szobájába, és kinyitotta a terasz ajtaját. Az éjszakai hűs levegő, pillanatok alatt felfrissítette a szobát. Levette a ruhát, felvette a hálóinget, és leült a fésülködőasztalhoz.

Kibontotta a haját, és lassú mozdulatokkal fésülni kezdte. Közben azon gondolkodott, hogy mennyire másnak gondolta az indiánokat. Bár tudta, hogy nekik nem ez az életük, ezt az asszonyok egyértelműen elmondták neki, de amennyire megismerte őket, mind nagyon kedvesek voltak. És egyikük sem tett még csak célzást sem szégyenletes tettére. Így még nehezebb lesz bocsánatot kérnie. Azzal tisztában volt, hogy a családokkal nem lesz gond, de a fiúk. Tőlük igazán félt. Muraco és Lansa végig gyűlölködve nézett rá a vacsora alatt. És Tokalah, tőle kifejezetten rettegett. Vacsoránál érezte a burkolt fenyegetést. Valahogy le kell mondania a lovaglást, talán gyomorbántalomra hivatkozhatna. Nem jó, még megsértené a házigazdáit, ha azt mondaná, hogy a vacsora nem felelt meg az ő kényes ízlésének. Dühösen lecsapta a kefét, és felállt.

Halk kopogást hallott.

- Tessék! – szólt ki.

- Jó estét, Miss Greyson! – mondta halkan a szobalány. – Csak szeretném megkérdezni, hogy szüksége van-e még valamire?

- Nem köszönöm – mondta a lány, és elfordult.

- Engedelmével…

- Jó éjszakát!

A szolgáló kiment, Erica pedig lassan leült az ágyra.

Mit találjon ki? Semmi megfelelő kifogás nem jutott az eszébe. Tehetetlenül felállt, és kisétált a teraszra, és a korlátra támaszkodva a kertet nézte.

Egyszer csak izgatott suttogásra lett figyelmes, az egyik ösvényről kiszaladt Rosie, és halkan nevetve nyújtotta vissza a karját.

- Köszönöm – súgta búgó hangon.

A férfi megfogta a kezét, az árnyékban áll, így Erica nem ismerte föl, de amikor megszólalt, megremegett, majd bénultan meredt a sötétbe, képtelen volt megmozdulni.

- Én köszönöm, Rosie. Csodás voltál!

- Oh, persze, és még hány lánynak mondod ezt? Csak könnyítettem rajtad, de tudom, hogy közben a gondolataid máshol jártak.

- Honnan veszed? Errefelé nincsen más lány rajtad kívül – felelt Tokalah, és kilépett a fénybe. Átölelte a lány derekát, és meg akarta csókolni.

Rosie hátravetette a fejét, és ekkor vette észre Ericát. Ijedten elhúzódott a fiútól, aki nem értette, mi történt, de követte a pillantását.

- Hogy az a…! – sziszegte dühösen.

Eltolta Rosie-t, aki elszaladt, és elindult a terasz felé. A szeme villámokat szórt. Erica még mindig bénultan állt, de most már nem a döbbenet, hanem a félelem nem engedte mozdulni. Ahogy az indián közeledett, nem kételkedett benne, hogy most képes lenne felugrani az emeletre, hogy kitekerje a nyakát.

Tokalah úgy lépkedett a terasz felé, hogy közben már a legválogatottabb megtorlásokon járt az esze. Belekapaszkodott a falhoz rögzített lugasba, amire az anyja a loncot futatta fel, és néhány lendületes mozdulattal felhúzta magát. Erica elé lépett, és úgy nézett a lányra, hogy az reszketni kezdett.

Erica hátrálni kezdett, aztán megfordult, és berohant a szobába. Be akarta csukni az ajtót, de Tokalah gyorsabb volt, visszalökte az ajtószárnyat, és berontott utána. Megragadta a lány karját, és enyhén megrázta:

- Leskelődsz utánam? – sziszegte.

- Nem, én…

- Keresed a lehetőséget, hogy még jobban megalázz? Talán most majd mész, és elmondod az apámnak?

- Nem! Kérlek, engedj el!

- Ha bárkinek egy szót is szólsz arról, amit láttál…

- Akkor mi lesz? – tért magához Erica, a félelme egy pillanat alatt elillant. – Hát ettől félsz? Hogy felfedem a titkod?

- Meg ne próbáld! – sziszegte.

- Miért, talán bántasz? Megalázol, hogy viszonozd? – Erica kezdte nyeregben érezni magát. – Oh, nem! Hisz csak kettesben vagyunk. Semmi értelme nem lenne, ha nem lenne közönséged.

- Megtalálom a módját, hogy megbüntesselek!

- Igen, azt sejtem. Elengednéd a karomat? – kérdezte kimérten a lány. – Fájdalmat okozol.

- Téged sem érdekelt tegnap, hogy mekkora fájdalmat okozol.

- Nem csináltam semmi olyat, amivel fájdalmat okoztam volna.

- Valóban? Azt hiszed, csak fizikai fájdalmat lehet okozni? Tévedsz, és én megtanítom neked, hogy létezik másfajta fájdalom is! Könyörögni fogsz, hogy ne kínozzalak.

- Milyen civilizált! – mondta cinikusan a lány.

Tokalah elengedte, és az ajtó felé fordult, nehezen viselte a lány jeges kék szeméből sütő szenvedélyt. Sokkal mélyebb érzelmeket látott benne, mint amit szeretett volna.

- Ennyi telik tőled? – kérdezte elégedetten a lány. – Fenyegetőzni? Azt mondtad, civilizáltan élsz. De pont úgy viselkedsz, mint egy vadember. Egy barbár vadember vagy!

Tokalah olyan gyorsan fordult vissza felé, hogy a lány elfelejtett levegőt venni.

- Ne bőszíts fel, Erica! – sziszegte haragtól elfúló hangon. Újra megragadta, és szorosan magához rántotta, az arcuk néhány centire volt egymástól.

A lány lába megroggyant, a hangjától, ahogy kimondta a nevét. Remegni kezdett. Még soha senki nem mondta ennyi szenvedéllyel, és hévvel. Erica képtelen volt elfordítani a tekintetét, megbabonázva nézte Tokalah-t.

- Miért, mit teszel? Talán megütsz?

- Soha nem ütnék meg nőt – mondta halkan.

- Persze, mert civilizált vagy.

- Fejezd már be ezt! Igazad van, barbár vagyok, egy vadember. Jobb, ha ehhez tartod magad!

Erica szeme megvillant.

- Félsz? – kérdezte Tokalah, és a lány csak nyelni tudott. A fiú vigyorogni kezdett. – Jól teszed.

Ellökte magától a lányt.

- És te persze úgy is viselkedsz, ahogy egy vademberhez illik. – sziszegte a lány.

- Miről beszélsz? – nézett rá az indián.

- Arról, amit az előbb csináltál Rosie-val odalent. – mondta megvetően.

- Oh, hát ez zavar! – kezdett vigyorogni Tokalah. – Szerettél volna a helyében lenni?

- Hogy képzeled! – kiáltott fel a lány. – Én soha!… Eszem ágában sincs olyasmit tenni veled! Mégis, hogy merészeled…?

Tokalah visszahúzta a lányt, átölelte a derekát, és a lány szemébe nézett.

- Akkor mit akarsz? – kérdezte halkan.

- Semmit! – suttogta Erica. – Te sem akarsz mást, mint megalázni.

- Így van – mondta kimérten Tokalah. Elengedte a lányt, és lassan a terasz felé indult. – Jó, ha ezt észben tartod. És ne maradj egyedül! Soha, sehol, mert nem tudhatod, hogy mikor súlyt le a bosszúm. Ne hidd, hogy meggondolom magam. Megaláztál, ezt nem hagyom annyiban. Ígérem, hogy amíg itt vagy, gyötrődni fogsz, és félni.

Kecsesen átugrott a korláton, és lemászott. Erica reszketve futott ki utána, de már csak távolodó alakját látta, ahogy eltűnik a boltív alatt. Remegve becsukta a zsalukat, aztán az ajtót is, és a homlokát az üvegnek támasztotta. Zihálva kapkodta a levegőt, és próbálta fékezni a félelmét.

Elsa beszaladt a szobába:

- Kicsim, baj van? Mintha kiabálást hallottam volna. Járt itt valaki?

- Elsa néni? Nem, dehogy, csak megijedtem. Elrepült egy madár az udvaron, és annyira közel volt. Megrémültem tőle.

- Gyere, szívem! Feküdj le, kimerültnek tűnsz!

- Igen, igazad van. Azt hiszem, az lesz a legjobb. És holnap bocsánatot kell kérnem Miss. Cassidy-től, és a férjétől.

- Beszéltem velük, látják, hogy megbántad. Jordan csak azt szeretné, ha Tokalah és te tisztáznátok egymással. És persze a másik két fiúval is.

Erica nagyot sóhajtva lefeküdt az ágyra, és hagyta, hogy a nagynénje betakargassa, mint régen.

- Aludj jól, kicsim!

- Jó éjt, Elsa néni!

Amikor egyedül maradt, zaklatottan nézett maga elé. Tokalah egyértelműen fogalmazott. Pokollá teszi Ericának az itt eltöltött időt. Könnyek lepték el a szemét, de ezek a harag könnyei voltak. Nem engedheti, hogy az indián megfélemlítse. Küzdeni fog ellene, és visszavág. Lassan megnyugodott, és lehunyta a szemét.

Tokalah dühösen rohant be a házba. Rosie az előszobában várta, és rémülten nézte.

- Nyugodj meg! – vetette oda a lánynak. – Senkinek sem fog beszélni arról, amit látott.

- Biztos vagy benne? – kérdezte a lány.

- Igen, tudja, hogy akkor a haragommal kell szembenéznie. Menj, pihenj le nyugodtan!

A lány sietve eltűnt, Tokalah pedig felment a szobájába. Leült az ágyra, és villámló szemmel meredt maga elé. Mégis mit képzel ez a lány? Leselkedik utána? És még ő nevezi vadembernek? De ahogy a lány ránézett, amikor kimondta a nevét! Olyan tűz villant benne, amitől Tokalah megborzongott.

Nem! Ezzel nem foglalkozhat. Viszont a lány reakciója új gondolatokat ébresztett benne. Miért kínozná, miért bántaná, ha örömét is lelheti a lány bájaiban? Kárörvendően elmosolyodott, ez a tökéletes megoldás. Elcsábítja, megszerzi magának. Ennél nagyobb megaláztatást nem is okozhatna. Eléri, hogy a lány akarja őt, és miután megkapta, eldobja, mint egy rongyot. És neki együtt kell majd élnie a szégyennel. Tökéletes bosszú.