Sziasztok!

Nos, itt vagyunk, elérkeztünk a Touchdown végéhez, remélem, ez a rész is tetszeni fog.
Ígérem, nem tűnök el.
Jövő hétre már kész az ötletem, Bízom benne, hogy egy teljesen más kaliberű történet is éberen tartja az érdeklődéseteket. Ez egy régi próbálkozás, igaz három részes történet lett belőle. Történelmi, és mégsem, mert nincs benne semmi tényszerű, az egész a fantáziám szülötte. Előzetesnek, itt az első rész bevezetője:

Bármerre nézett sötét volt, csak a távolban remegő halvány fényfolt mutatott némi útjelzést. A hasadék sziklafalai fekete óriásként tornyosultak fölébe. Jordan Cassidy rettegve rohant a másfél méter széles szurdokban.

Nem mert hátranézni, üldözőinek hangja egyre közelebbről hallatszott. Az egyetlen reményt a hasadék túlsó végén pislákoló fény jelentette. Tábortűz fénye volt. És ahol tábortűz van, ott emberek is vannak. Csak remélhette, hogy nem ugyanolyan haramiák várnak rá a túloldalon, mint akik üldözték, de már ez sem számított. Csak jusson ki ebből a halálcsapdából.

Szerencsére követői is gyalogosan voltak, lovaikat a hasadék bejáratánál hagyták. Azt persze nem tudhatták, hogy Jordan remek futó volt, amikor kisgyermek volt, az apja arra nevelte a ranchon, hogy fiútestvér híján, mindent magának kell megoldania. Remekül bánt a lovakkal, és naponta hosszú mérföldeket futott, hogy az erőnléte rendben legyen.

Még jó, hogy amikor kilovagolt a csordákhoz nadrágot és inget viselt, így most nem kellett a súlyos szoknyával bajlódnia. Az lényegesen lelassította volna, de a fűző már így is fojtogatta. A tüdeje sípolt a megerőltetéstől, és az izmai is kezdtek begörcsölni. A félelem jócskán rontotta az esélyeit.

Végre kiszabadult a fojtogatóan szűk járatból, a csillagos ég szinte olyan érzést nyújtott, mintha mély vízből merült volna fel, hogy levegőhöz jusson. De a reményei abban a pillanatban elszálltak, amint körülnézett.

Valóban volt tábortűz, és valóban voltak körülötte… apacsok. És a tűz a sziklaperem alatt meghúzódó kis völgyben volt, amit képtelen lett volna időben elérni.

Kétségbeesve próbált kiutat keresni, de nem vette észre a kaktuszok és cserjék közt megbújó szűk ösvényt. A lábai remegni kezdtek, és reszketve rogyott térdre. Megadta magát a sorsnak. A vállai előrebuktak, ahogy zokogva összeroskadt.

A kábulat előtti pillanatban még úgy érezte, erős karok ragadják meg, és emelik fel: hát utolérték…