2. fejezet

Másodszor sokkal aktívabb voltam, és láttam, hogy ezt ő is értékeli. Szenvedélyesen szeretkeztünk, hangosan nyögve élvezett, ahogy én is. Alig egy órája még nem hittem volna, hogy így alakul az estém, de végre hosszú idő óta, boldognak éreztem magam. Bár tudtam, hogy ez nem tart sokáig, csak erről az estéről szól, de most ezzel is megelégedtem.

Amikor kiléptünk az irodából, gyengéden átölelte a derekamat, és belecsókolt a nyakamba.

- Ne! – nyögtem. – Kérlek, ezt itt fejezzük be!

- Miért? Én nagyon élveztem. Nem muszáj…

- Ami az irodádban történt, az maradjon ott. Ne érts félre, hosszú idő óta nem éreztem ilyen jól magam, de ez csak erről szólt. Szexet ígértél, és adtál. Mást nem kértem.

- De én talán adnék mást is – mondta, amitől megdermedtem. – Szívesen találkoznék veled.

- Az nem fog menni – feleltem, és megálltam, hogy a szemébe nézzek.

- Miért? Mégsem volt jó neked? Nem mondtál igazat?

- Matthew, én csak néhány napig vagyok itt.

- Tessék? Miről beszélsz?

- A lányok és én az országos fodrász- és kozmetikai versenyre jöttünk. Tulsában lakom.

- Ugye most csak viccelsz? Mondd inkább azt, hogy csalódtál, és nem akarsz látni többet.

- De nem így van, én…

Ránéztem, és hirtelen elhallgattam. Nem akartam, hogy bármit is megtudjon rólam, erre úgy csacsogok, mintha kötelező lenne. Nem akartam belebonyolódni, és főleg nem akartam, hogy azt higgye, akarok tőle valamit.

- Jobb, ha én most megyek – nyögtem. – Köszönöm ezt a csodás estét, innen egyedül is letalálok.

Elengedtem a kezét, és a lépcső felé indultam, de visszarántott. A falhoz szegezett, és vadul megcsókolt. Próbáltam ellenkezni, de az érintése megbabonázott, az ajka íze, a határozott, vad és egyszerre lágy csóktól megroggyant a lábam. Tehetetlenül öleltem, és húztam magamhoz, nyögve viszonoztam minden rezdülését, és amikor eleresztett, éhesen kaptam utána.

- Lehet, hogy nem kértél mást – suttogta rekedten. – de a tested többet akar. Te nem az a fajta nő vagy, aki beéri egy éjszakával.

- Nem ismersz. Ez csak azért van, mert már rég nem voltam férfival. De nem akarok mást, kielégítettél, ez nekem most pont elég volt. Ne akarj rám akaszkodni!

A hangom kellően elutasító volt, láttam, hogy megbántottam. Elengedett, hátrébb lépett, és szótlanul figyelte, ahogy elindultam lefelé.

A táncteremben feszülten kerestem a többieket. Amikor megláttam őket az asztalunknál, már tudtam, hogy Matthew nem lódított, a lányok három sráccal beszélgettek.

Amikor Karen meglátott, azonnal felugrott, és vigyorogva szaladt elém:

- Na? Milyen volt? – nézett rám. – Áh, mit is kérdezek? Látszik rajtad!

- Igen – hebegtem. – Csodás volt, de azt hiszem, én visszamegyek a szállodába.

- Mi a baj?

- Semmi, csak elfáradtam.

- Szólok a lányoknak…

- Nem. Maradjatok csak, miattam ne gyertek. Élvezzétek az estét, én úgyis aludni fogok.

- Mégsem úgy sikerült, ahogy szeretted volna? – kérdezte aggódva.

- De. Túl is szárnyalta az elképzeléseimet, csak…

Ekkor megláttam Matthew-t, lassan lépkedett lefelé a lépcsőn.

A farmer nem rejtette el feszes combizmait, és ettől újra felidéztem minden mozdulatát, ahogy az ölembe siklott, és a heves, szenvedélyes örömöt, amit okozott. Remegve álltam, de képtelen voltam elfordulni, épp ekkor gombolta be az utolsó gombot az ingén, és miközben összefogta a haját, körülnézett. Találkozott a pillantásunk, de villámgyorsan elfordult.

- Ez most mi volt? – nézett rám Karen.

- Majd elmondom később – suttogtam remegő hangon. – Most inkább megyek. Szórakozzatok jól!

Zaklatottan siettem ki, leintettem egy taxit, és egyenesen a szállodához mentem.

A szalon főnöke nem volt túl bőkezű, amikor az utazás költségeiről volt szó. Szállodának neveztem, de inkább csak egy panzió volt. Egyszerű, kissé talán túl egyszerű, de minket nem zavart. A kétágyas szobák szolidan voltak berendezve, de szerencsére mindhez volt külön fürdőszoba. Azt nem viseltem volna el, ha osztoznom kellett volna másokkal. Doris és Debbie a mellettünk lévő szobát kapták, Karen és én osztoztunk a másikon.

Nem volt sok holmink, csak egy hétre jöttünk, bár Doris és Debbie nem tagadták meg magukat. Jobbnál jobb rucikat hoztak, azt mondták, hogy ők tombolni akarnak. A második napon aztán engem is elrángattak vásárolni.

- Ha ki akarunk mozdulni, akkor kell neked néhány dögös cucc – vigyorgott Doris.

Így vettük régebben azt a felsőt is, amit ma viseltem, szerintem kissé kihívó volt, de élveztem. Végre felszabadultam, és fel mertem venni ilyen ruhákat, bár emlékszem, amikor anyám először meglátta rajtam, elkerekedett a szeme, szerinte már öreg voltam bohócnak. De végül rájöttem, hogy nincs igaza, amikor az első néhány alkalom után besöpörtem a férfiak elismerő pillantásait, visszatért az önbizalmam. Aaron halála után úgy hittem, már kijutott az a boldogság, amit az élet nekem szánt, és nem is számítottam rá, hogy bárki felfigyelne rám.

Most megint úgy éreztem, hogy van esélyem, bár ez csak egy kaland volt, de legalább tudtam, hogy vannak még férfiak, akiket érdekelhetek.

Gyorsan lezuhanyoztam, lefeküdtem, és próbáltam elaludni, de folyamatosan magam előtt láttam Matthew arcát. Újra bizseregni kezdtem, ahogy felidéztem, amit tettünk.

Túl régen voltam férfival – gondoltam. – Igen, biztosan erről van szó. De annyira jóképű, és udvarias, egyáltalán nem volt tolakodó, sőt, ha nemet mondtam volna, biztosan megérti. De nem akartam nemet mondani, életemben talán először hallgattam az ösztöneimre, és nem bántam meg, vagy talán csak azért éreztem így, mert túlságosan felzaklatott.

Hasra fordultam, az arcomat a párnába fúrtam, és próbáltam elaludni. Végül sikerült, mert nem emlékeztem, mikor értek haza a lányok.

A reggeli készülődés kész kínvallatás volt, a lányok megdöbbentően korán felkeltek pusztán azért, hogy halljanak minden szaftos részletet, de csalódást okoztam nekik. Csak szűkszavúan válaszoltam a kérdéseikre, láttam, hogy csalódottak, de ismertek már annyira, hogy tudják, nem fogom kibeszélni az estét.

- De a számodat elkérte legalább? – kérdezte Debbie izgatottan.

- Nem volt ideje. Csak megtörtént, aztán én eljöttem.

- Ne mááár! – hitetlenkedett. – Azért csak beszélgettél vele.

Megráztam a fejem, és a felszerelésem után néztem. Gyorsan bepakoltam a krémeket, és a különböző szerszámokat a táskába.

- Anita!… Nem lehetsz ilyen mulya! – noszogatott.

- Csak egy éjszaka volt, nem lesz folytatás – mondtam. – Zárjuk le, oké?

- Nem jött be a pasi? – ismertem Debbie-t, és tudtam, hogy most estig hallgathatom.

- De, a pasi bejött, csak az nem, hogy van köztünk úgy 1500 mérföld.

- Ugyan már! Ez manapság nem lehet gond. Van internet, telefon, ja, és a repülőről ne beszéljünk. Alig pár óra utazás.

- Ugye nem gondolod, hogy felnőtt fejjel belemegyek egy távkapcsolatba? Tisztában vagyok vele, hogy Matthew egy dögös facér pasi, nem fogja azt várni, hogy én mikor érek rá. A diszkóban minden este válogathat a jobbnál jobb nők között.

- Gondolod, hogy minden este ott van? Nem tűnt annyira bulizósnak – ült le az ágyamra Doris.

- Pedig ez valószínű, mivel az övé a hely – mondtam.

- Hoppá, csajszi! Nem is hittem volna, hogy ilyen magasra törsz. Akkor ezért nem kellett fizetnünk?

- Jaj, fejezzétek már be! Kész vagytok már? Le fogjuk késni a regisztrációt.

- Oké, most békén hagyunk – nézett a szemembe Debbie. – de ne hidd, hogy befejeztük!

- Kifelé, és szedjétek össze a holmitokat!

Kilökdöstem őket a szobából, és Karen felé fordultam:

- Mi van? – kérdeztem.

- Semmi – mosolygott sokat sejtetően.

- Karen, ne kombinálj!

- Én? Szoktam én olyat?

- Mindig.

- Baj, hogy szeretném, ha boldog lennél? – kérdezte megjátszott sértettséggel. – Amióta Aaron nincs, te úgy élsz, mint egy apáca…

- Egy apácának nem lett volna ilyen éjszakája – szóltam közbe.

Elmosolyodott, és folytatta:

- Oké, de ezt rendszeresítened kéne. Egészséges felnőtt nő vagy, szükséged van erre is. Egy férfira, aki szeret, és kényeztet.

- Matthew nem szeret, még csak nem is ismer. És nem hiszem, hogy bármit is akarna azután, ahogy elváltunk.

- Miért? Mi történt? Tényleg, mondtad, hogy elmondod.

- Azt mondta utána, hogy találkozni akar velem.

- És? Mi ebben a baj?

- Karen! Az előbb mondtam.

- Nem értelek.

- Elég durván adtam a tudtára, hogy hagyjon békén. Matthew nem az én súlycsoportom.

- Miért, milyen a TE súlycsoportod? Negyvenes, pocakos, eltunyult?

- Nem, de…

- Jó, nem őt akarod, de keresned kell! Ha nem teszed, magától nem repül az öledbe.

- Igen, tudom, de…

- Anita! Csak annyit tegyél meg, hogy hagyod. Hagyd, hogy rád találjon, és legyél nyitott!

- Oké – mormoltam. Le akartam zárni a beszélgetést.

- Jó, nem nyúzlak – vigyorgott rám. – Kész vagy? Szólok a lányoknak, és mehetünk reggelizni.

Végül sietnünk kellett, hogy időben odaérjünk, de szerencsére nem késtünk el. Karen, mint a csapat főnöke, elintézte a regisztrációt, és elfoglaltuk a számunkra kijelölt helyet.

Furán éreztem magam, remegtem, mint a nyárfalevél, most idiótának éreztem magam. Miért is hagytam, hogy rábeszéljenek? Néztem a többi csapat modelljét, és dinoszaurusznak tűntem.

- Mi a gond? – lépett mellém Karen, miközben reszketeg kézzel kentem fel a hidratálókrémet.

- Nézd meg a többi modellt, mellettük úgy fogok festeni, mint egy satrafa. Inkább neked, vagy valamelyik másik lánynak kellene ezt csinálni.

- Te tiszta bolond vagy! – dorgált. – Gyönyörű vagy, hidd már el! Ezek a lányok itt mind kiégett modellek, benned van élet. És a legfőbb ok, amiért téged választottalak, az a hajad. Ehhez a frizurához ez kell, sűrű, hosszú, és barna. Képzeld el, milyen lenne ez egy szőke modellel.

- Csodás – motyogtam, mire játékosan fejbe kólintott.

- Gyagyás! – nevetett. – Na, készülj, hogy Debbie és Doris kezelésbe vehessenek!

- Jaja – fordult felém Doris, és a kezembe adta a ruhát rejtő szállítózsákot.

- Istenem! – nyögtem. – Nem várhatunk még vele?

- Nyugi! – nevetett a lány. – Felveszel rá egy köntöst, hogy ne piszkoljuk össze, de akkor már nem fogod tudni felvenni, ha elkészülünk. Gyere, itt átöltözhetsz!

Megmutatta az öltözőfülkét, aztán Karen berángatott, és segített felvenni a ruhakölteményt.

- Annyira rosszul érzem magam – morogtam, amikor megnéztem magam a tükörben. – Ez nem én vagyok.

- Dehogynem, csajszi! – nevetett Karen. – Csak fel kell fognod.

Feladta rám a köntöst, és kilökdösött, Debbie és Doris sandán mosolyogtak, ahogy beültettek a székbe. Doris megragadta a kezem, Debbie pedig hátranyomta a fejem.

- És most pihenj! A többit ránk bízhatod – már éreztem, ahogy Debbie sminkecsete az arcomhoz ér.

Hosszan dolgoztak a megjelenésemen, és bár sokszor megcsinálták rajtam a próbák során, most mégis sokkal hosszabbnak éreztem. Ráadásul a gyomrom is háborgott, és rosszullét kerülgetett, szédelegtem.

- Lámpalázam van – motyogtam. – Karikák táncolnak a szemem előtt.

- Persze, mert most sminkelem, és biztos zavar az ecset – kuncogott Debbie.

- Haha! – duzzogtam. – Akkor is nevetni fogsz, ha elájulok a színpadon?

- Nem fogsz elájulni. Káprázatos leszel, és mindenkit leveszel a lábáról.

- Ja, biztos! – motyogtam.

- Kész! Karen győzd meg, én már nem bírok a kishitűségével. Tényleg azt hiszed, hogy hagyjuk, hogy csúnyán lépj fel? Te leszel a legszebb!

- Karen, mi készen vagyunk, most már rajtad múlik! – állt fel mellőlem Doris.

Éreztem, ahogy a barátnőm ujjai a hajamba túrnak, és mesteri ügyességgel formálják a tincseimet. Most inkább hallgattam, a feszültség annyira átjárt, hogy jobbnak láttam, ha másra gondolok. A fejemben mindenféle zenéket kezdtem felidézni, és ez hatásos volt. A következő pillanatban arra eszméltem, hogy Karen szólongat.

- Csajszi, kész vagyok! Hahó, elaludtál?

- Tessék? Nem… csak…

- Jobb is, legalább nem nyafogtál – vigyorgott.

- Milyen lett? – kérdeztem, és tükör felé akartam fordulni.

- Várj! Még nem vagy versenykész.

- De azt mondtad…

- Igen, de az utolsó simítások a színpadon várnak ránk.

- Hadd nézzem meg magam előtte! Tudnom kell, milyen lett a végeredmény, ha már voltatok olyan kedvesek, és a próbák alatt egyszer sem engedtétek. Mielőtt bolondot csinálok magamból, látnom kell, mire számítsak!

- Nem! – mondta határozottan Doris. – Még a végén lefújod.

- Annyira borzalmas? – szörnyülködtem.

- Ellenkezőleg, de téged ismerve, sokkolna a látvány – mondta Karen. – A színpadon, ha elkészülök, megnézheted magad.

- Mondtam már, hogy utállak titeket? – morogtam.

Nevetni kezdtek, aztán Karen a köntöshöz nyúlt. Közben hallottuk, ahogy a zsűri már szólította a versenyzőket.

Lassan elindultunk, és próbáltam nagyon óvatosan lépkedni a magas sarkú szandálban, nehogy az utolsó pillanatban hasra essek, és elrontsak mindent.

Leültem a számunkra kijelölt helyen, és amikor elindították az utolsó félórát jelző órát, Karen újra munkához látott. Szakértő mozdulatokkal fejezte be a frizurámat, és közben halkan dudorászott. Tisztában voltam vele, hogy ő is ideges, és ezzel próbálja nyugtatni magát.

- Most már minden rendben lesz – suttogtam. – Innen már teljesen mindegy, mi lesz. Itt vagyunk. Annyira nem lehet rossz, amit csináltatok, különben már mindenki rajtam nevetne.

- Igazad van – kuncogott idegesen. – én viszont azt szeretném, ha nem csakhogy nem nevetnének ki, hanem elakadna a lélegzetük.

Kicsomagolta a selyemkendőből a tollakat, amiket most a hajamba tűzött.

Nagyot sóhajtottam, eszembe jutott, mekkora őrültségnek tartottam, amikor előálltak az ötlettel, hogy én legyek a modell, de mindenki, a főnököt is beleértve, egyet értett velük. Mondjuk az ő szempontja pusztán anyagi volt, mert így nem kellett külön lányt fizetnie. Viszont megmondtam neki, hogy cserébe a verseny utáni hétvégét még kifizeti nekünk. Így az eredményhirdetés után lesz még két napunk, amikor kipihenhetjük az izgalmakat.

- Jaj, istenem! Legyünk már túl rajta! – nyögtem. – Nagyon gáz, ha lehányom a bírókat?

- Meg ne próbáld! Mély levegő, igyál kólát, vagy mit tudom én! Csak könyörgöm, ne rontsd el!

- Igyekezni fogok – nyeltem.

Végül néhány perccel a vége előtt, Karen befejezte az utolsó simításokat, és elégedetten nézegette a végeredményt. Aztán lassan segített felállni, és a tükör felé fordított:

- Próbálj nem nagyon megdöbbenni! – súgta a fülembe, de így is nehezemre esett hang nélkül reagálni a látványra.

- Jézusom! – suttogtam. – Karen, ez varázslatos! Istenem, ez nem is én vagyok, ki ez?

Halkan felnevetett.

- Te vagy az, csak elfogadhatnád végre, hogy nem vagy csúnya.

- Azt hiszem, ideje hinnem nektek.

"Kérnénk a csapatokat, hogy sorakozzanak fel a zsűrizéshez!"

Remegni kezdtem, és halkan felnyögtem.

- Minden rendben lesz! – nyugtatott Karen. – Mély levegő, és mosoly. Csodás leszel.

Előrementünk a színpad széléhez, a szemem sarkából megnéztem a többi csapat munkáját, és meg kellett állapítanom, hogy szoros versenynek nézünk elébe. A modellek szebbnél szebb sminkkel, és frizurával álltak mellettem. A csodás ruhakölteményekről nem is beszélve. Mind tökéletes összhangban voltak. Egyértelműen látszott, hogy mind gyakorlott modellek, csak reméltem, hogy megállom a helyem.

A zsűritagok végigsétáltak előttünk, mindegyikük sűrűn jegyzetelt a papírjára, és árgus szemmel nézett meg minden apróságot. Próbáltam rezzenéstelen arccal állni, és igyekeztem magabiztosan mosolyogni, de néha megvonaglott az arcom.

Végül a bírák visszavonultak, és a műsorvezető megkérte a modelleket, köztük persze engem is, hogy sétáljunk végig a kifutón, hogy a vendégek is láthassák a kreációkat.

Néztem a fiatal lányokat, ahogy határozott léptekkel haladnak, miközben a bemondó részletesen elmondott mindent a sminkről, és frizuráról, aztán engem szólítottak:

- És most következzék a Tulsából érkezett csapat modellje: a kreáció elnevezése „Indián álom”.

Kiléptem, és elindultam, csak távolról hallottam, ahogy rólam beszél:

"A modellen az őslakos indián kultúra jegyeit ötvözték a modern divatirányzatokkal, a haj két fonatban hullik alá, és olyan hatású, mintha madártoll lenne, ezt hangsúlyozzák, a fonatok közé tűzött páva-, és sastollak is. A smink erőteljes, és vadászó sasra emlékeztet, a színek főként a természetes barna, és fehér árnyalatai közt mozognak, az ajkakon a sas csőréhez hasonló magasfényű, narancsos szájfény ragyog.

A modell ruhája Roberto Cavalli alkotás, ami mesésen ötvözi a két kultúrát. A több darabból szabott ruha különlegessége, hogy az illesztéseknél, bőrszalag fogja össze, ezzel kissé erotikus kisugárzást biztosítva a viselőjének."

                                                                     

Kissé erotikus – gondoltam ironikusan. – Úgy érzem, mintha meztelen lennék, főleg, hogy a hasítékok miatt nem vehettem föl alsóneműt. Most örültem annak, hogy Aaron halála után a depressziónak köszönhetően rengeteget fogytam, és szinte teljesen visszanyertem tinédzserkori alakomat.

Végre visszaértem, és remegve kapaszkodtam Karen karjába, aki bátorítóan mosolygott:

- Vége, megtetted a feladatodat. Mostantól csak élvezd a dolgot! – suttogta.

Közben Doris és Debbie is csatlakoztak hozzánk, és most együtt néztük a többi modell vonulását.

Hirtelen úgy éreztem, elájulok, a nézők közt megpillantottam őt. Kimagaslott a tömegből, legalább egy fejjel. De amúgy is észrevettem volna, hiszen egyenesen rám nézett. Mogyoróbarna szemei tágra nyíltak, az ajka kissé szétnyílt, és nem tudtam nem észrevenni az ámulatot a tekintetében.

Zavartan elfordultam, és próbáltam nem figyelni rá, de a pillantásom időről időre odatévedt. Rezzenéstelen arccal nézett, mint egy szobor, még csak nem is pislogott.

Egy alkalommal aprót biccentettem felé, amit viszonzott, és mosolyogni kezdett. Azt hittem elolvadok, ahogy a vonásai ellágyultak, és megjelent a két kedves gödröcske. Hirtelen úgy éreztem, oda kell futnom hozzá, hogy átöleljem…

Mégis miket gondolok? – dorgáltam magam. – Csak egy éjszaka volt, nem bonyolódhatok bele semmibe.

Elfordultam, és komolyan arra koncentráltam, hogy hallgassam a többi modell leírását, de éreztem, hogy Matthew izzó tekintete nem enged. A testem elárult, a gyomrom megint görcsbe rándult, és fura táncot kezdett járni, az ágyékom felforrósodott.

Úristen! Mire képes ez a férfi, pusztán azzal, hogy rám néz?

Elgyötörten néztem körül, és megláttam Karen arcát, ahogy sejtelmesen mosolyogva figyel.