3. fejezet

„Amíg a zsűri meghozza a döntést, kérjük a versenycsapatokat, és vendégeinket, hogy nézzenek körül a pavilonoknál, ahol a különböző cégek kínálják legújabb termékeiket.”

 Lebotladoztam a színpadról, és egyenesen Karen hátát bámultam, miközben visszamentünk a helyünkre.

- Levehetem már ezt a maskarát? – kérdeztem morcosan.

- Az eredményhirdetésig semmiképp – felelt Karen. – Tudom, hogy unod, de már nem tart sokáig.

- Legalább a tollakat…! – könyörögtem, amikor valaki finoman megérintette a vállam.

- Üdvözöllek, Pocahontas! – búgta a fülembe. – Nem is gondoltam, hogy egy hercegnőt tartottam a karomban tegnap.

A hangjában nyoma sem volt sértettségnek, lassan, pirulva fordultam felé:

- Szia, Matthew! Mi járatban erre? – éreztem, hogy remeg a hangom. Ahogy a szemembe nézett, az felért egy tűzhányó tombolásával. Olyan vágyakat korbácsolt fel bennem, amilyeneket már régen nem éltem át.

- Te mondtad, hogy ma itt lesztek. Kíváncsi voltam, mit alkottok, de arra álmomban sem gondoltam, hogy te leszel a modell – mondta ámulattal, és végignézett rajtam. – Gyönyörű vagy!

- Bolondokat beszélsz – pirultam el még jobban.

- Anita teljesen hibás képet alkot magáról – vigyorgott Karen. – Szia, Matthew! Győzd már meg, hogy szép, nekünk nem hisz.

- Hello! Matthew Starr vagyok, elnézést, kicsit fonáka helyzet. – nézett hátra a férfi a lányokra, akik vihogva mutatkoztak be neki. Miután túl voltak az udvariassági körön, visszanézett rám – Igazuk van, Anita. Csodásan festesz, mint egy indián hercegnő.

- Az indiánoknak vannak hercegnőik?

- Nem úgy, ahogy nektek – nevetett fel.

- Tudom… Pocahontas – mosolyogtam.

- Így van.

- Oh, Matthew! – szólt Doris. – Szeretnénk megköszönni a tegnap estét.

- Nincs mit – felelt, de közben folyamatosan engem nézett. – Máskor is szívesen látunk benneteket.

Elfordultam, mert nem tudtam elviselni az egyértelmű célzást, és a szeméből sütő vágyakozást.

- Karen…! – néztem rá könyörögve, és megfogtam az egyik tollat.

Két kéz rántotta vissza az enyémet.

- Hozzá ne nyúlj! – sziszegte a barátnőm, de én csak az elektromos bizsergést éreztem, ahogy Matthew ujjai végigsimítottak az alkaromon, miközben visszahúzta a kezét.

- Elnézést, kisasszony! – szólított meg egy vadidegen férfi, fényképezőgéppel a kezében. – Készíthetnék néhány képet az újságom számára?

Odanyújtott egy névjegyet. Bambán álltam, nem fogtam föl, mit kérdez, csak hagytam, hogy elkattintsa a gépet, aztán már el is tűnt.

- Rendben, Anita! Még egy kicsit szedd össze magad, aztán pihenhetsz! – duruzsolta a fülembe Karen.

- Én nem is zavarok, látom, hogy nagyon izgulsz. Majd megkereslek az eredményhirdetés után. – Matthew elfordult, és elsétált.

Csak néztem utána, mint valami bábu, most fogtam csak fel, mit látok.

Most elegáns öltöny volt rajta, tejeskávé színű, ami tökéletesen ellensúlyozta a feszes eleganciát, amivel a többi vendég rendelkezett. Úgy tűnt, mintha kifejezetten azért öltözött volna így, hogy kilógjon a többiek közül. A haját szorosan összefogta a tarkója alatt, talán ez volt az egyedüli, amivel be akart illeszkedni. Valamiért zavart, hogy mindig így hordja, szerettem volna szólni neki, hogy kibontva sokkal szexisebb, de aztán eszembe jutott, hogy mit is foglalkozom én ezzel. Két nap múlva hazamegyünk, és többé nem látom.

Karen felé fordultam, aki azonnal igazgatni kezdte a hajamat.

- Mi a baj? – kérdezte. – Most már nem kell izgulnod. A zsűri hamarosan dönt, és túl leszünk az egészen.

 - Aha – mormoltam halkan, de gondolatban máshol jártam.

- Hahó, Anita! Föld hívja Anitát, Anita jelentkezz!

- Hogy? – kaptam föl a fejem. – Mit kérdeztél?

- Semmit – nevetett a barátnőm. – Csak azt mondtam, hogy hamarosan vége, és megszabadulhatsz ettől a ruhától.

- Meg a tollaktól – nyögtem.

- Ennyire zavar?

- Csak úgy érzem, ez nem én vagyok.

- Szívem, ez erről szól, meg arról, hogy minél extravagánsabb legyél.

- Hát azt hiszem, ezt sikerült elérnünk.

- Én úgy láttam, hogy sokaknak tetszettél, főleg egy valakinek. Matthew teljesen el volt ámulva.

- Gondolod? Szerintem csak azért mondta, mert nem akart udvariatlan lenni.

- Figyelted te a szemét, ahogy rád nézett? – kérdezte hitetlenkedve Karen. – Szinte elolvadt.

- Nem, kettőnk közül én olvadtam el – néztem rá.

- Belezúgtál? – vigyorgott.

- Jaj, dehogy! – háborogtam. - Csak… Istenem, még soha senki nem volt ilyen hatással rám. Ha meglátom, olyanná válok, mint egy tapasztalatlan csitri, azt se tudom, merre nézzek, mit mondjak, vagy csináljak. Közben pedig a karjába ugranék, hogy…

- Hogy? Jaj, csajszi, tényleg nagyon szükséged van rá. Talán beszélhetnél vele…

- Nem! És ne akarj győzködni! – fojtottam bele a szót, mielőtt tiltakozni kezdett volna.

- Te tudod – sóhajtott.

- Hol vannak Debbiék? – kérdeztem, hogy másra tereljem a szót.

- Elmentek a pavilonokhoz. Debbie szeretné felfrissíteni az arzenálját, meg fogyóban van a sminkkészlete is.

- Értem – mondtam, és közben lassan körülnéztem.

Figyeltem a nyüzsgést, a modellek a saját helyükön ültek, és várták a verseny végét. Volt, aki nyugodt volt, de a többség ugyanúgy izgult, mint én.

A fotósok a vendégek közt sürgölődtek, és igyekeztek elkapni minden fontos pillanatot. Körülöttem is többen kattogtatták a gépeiket, és feltűnt, hogy az, amelyik odaadta a névjegyét, még mindig a közelemben van, és folyamatosan engem figyel. Kezdtem ideges lenni, ezért inkább hátrahúzódtam, a függöny mögé.

- Rosszul vagy? – kérdezte Karen.

- Nem, csak az a fotós az idegeimre megy.

- Neki is tetszel – vigyorgott, én pedig nyelvet öltöttem rá.

Nevetni kezdtünk, de nem mozdultam, csak amikor a barátnőm jelzett, hogy kamerás lovagom megunta a várakozást, és odébb somfordált.

Végre a lányok is csatlakoztak hozzánk, és a hangosbemondó színpadra kérte a versenyző csapatokat. Felsorakoztunk, és izgatottan vártuk az eredményt.

A fotósok elfoglalták az első sorokat, és persze a már említett illető pont elém furakodott. A rosszalló fintorom se tántorította el, sőt, még szélesebben mosolygott.

Aztán megpillantottam Mattet a vendégek mögött. Mivel jócskán kitűnt a többiek fölött, nem kellett előrejönnie, de engem örömmel töltött el, hogy ott van. Rámosolyogtam, amit viszonzott, és szinte repdestem, amikor felemelte a kezét, és felém intett. Hirtelen minden feszültségem elszállt, és már nem érdekelt az sem, ha orra bukok a színpadon.

- Anita! Minden rendben? – kérdezte Doris, és megfogta a karomat.

- Persze – mosolyogtam hátra. – Miért ne lenne?

- Csak azt hittem, leszaladsz a színpadról – vigyorgott. – Várd meg a végét, aztán mehetsz a lovagodhoz.

- Miről beszélsz, én nem…

- Ja, akkor csak repülni tanultál – suttogta.

Közben elkezdődött a díjátadás, és a teljes figyelmünket ennek szenteltük. Sorban adták át a szponzorok által felajánlott díjakat: a márkás kozmetikai cégek ajándékcsomagjait, a közönségdíjat, ezt szerintem megérdemelten egy tüneményes alkotás nyerte el Phoenix-ből, és végül a szakmai zsűri díjai következtek.

 Már kiosztották a harmadik, és a második helyezést, és most már csalódottan álltunk a többiek közt, amikor végre az első helyhez értünk:

- És következzék a fődíj, ami egy éves teljes kozmetikai és fodrászfelszerelés a nyertes csapatnak, és ezen felül ötvenezer dollár pénzdíj. És amelyik csapat mindezt megnyerte, az nem más, mint a Tulsából érkezett csapat, kreációjuk az „Indián Álom”!

Nem hittem a fülemnek, hallottam a feltörő tapsot, az örömkiáltásokat, és a távolról érkező gratulációkat, éreztem, hogy a lányok magukkal ragadnak, és kisétálunk a többi csapat elé, átvesszük a díjakat, de én az egészből csak azt fogtam föl, hogy valaki mosolyogva tapsol a háttérben, és meleg szemekkel figyeli minden mozdulatomat.

Nagyot nyeltem, és óvatosan felé pillantottam, nem mertem megmozdulni, mert féltem, hogy összeesek. Karen támogatott ki a kifutóra, ahol egymás mellett állva hagytuk, hogy a fotósok kiéljék magukat, kattogtak a gépek, villantak a vakuk, én pedig pislogva, elvakulva álltam, és tűrtem. Hallottam, ahogy néhányan megkérnek, hogy forduljak feléjük.

Végül aztán csitult a dolog, és lassan elindulhattunk a helyünk felé. Ekkor azonban a névjegyes fotós elém állt, és közvetlen közelről lefényképezett.

- Megkérhetném, hogy fejezze be! – mordultam rá, és vakon pislogtam.

- Csak még néhány képet, kisasszony! Annyira csodás, nagyon kifejező a sminkje.

- A hölgy megkérte, hogy fejezze be! – éreztem, hogy erős kéz siklik lágyan a csípőmre.

- Csak még…

- Azt mondtam, NEM! – Matthew hangja mennydörgésszerűen zengett, összerezzentem, de a férfit nem hatotta meg.

- Talán kérdezzük meg erről a hölgyet!

Közelebb lépett, és megpróbált az egyik lámpa alá húzni, de Matthew megszorította a derekamat, és nem engedett.

- Kicsim, szeretnéd, ha ez a goromba fráter tovább zaklatna? – nézett le rám.

- Nem – motyogtam alig hallhatóan.

- Hallotta a hölgyet, ugye? És most legyen szíves elengedni minket, mielőtt hívom a biztonságiakat!

A fotós hátrált két lépést, Matthew pedig még mindig a csípőmön nyugtatva a kezét a kijárat felé terelt.

- Nem tűnhetek el, a lányok…! – próbáltam tiltakozni.

- Majd felhívod őket, hogy velem vagy.

Mire végigmondta, már kint is voltunk az utcán, ő pedig intett a parkolófiúnak, leadta a jegyet, és néhány pillanaton belül megállt előttünk egy hatalmas Audi, a típusát képtelen voltam meghatározni. Matthew már nyitotta is az ajtót, és mire a fiú kiszállt, én már bent ültem.

Beszállt mellém, és padlógázzal indított. Csak ekkor kapcsoltam:

- A csudába! Mindenem ottmaradt a csarnokban! – sopánkodtam. – A telefon, a papírjaim, a ruhám…

- Szerintem van rajtad ruha – nézett felém fél szemmel, és láttam, hogy élvezi a helyzetet. – Bár, ami azt illeti… ha a barátnőm lennél, nem engedném, hogy bugyi nélkül járkálj.

- Tessék? – döbbentem meg. – Honnan veszed…?

- Édesem, egy egyszerű szemlélő is láthatja, hogy a hasíték mögött nem tudsz elrejteni egy fehérneműt. A fotós is kiszúrta. Mit gondolsz, miért nyomult rád?

Éreztem, hogy elvörösödök, lehajtottam a fejem, és próbáltam elrejteni a zavaromat. A két hajfonat előreesett, én pedig dühösen kapkodva nyúltam a tollakhoz, hogy kiszedjem.

Matthew lefogta a kezem:

- Még ne szedd ki! Gyönyörű vagy így.

- Miért jöttél el a versenyre?

- Kíváncsi voltam, már megmondtam.

- Persze, egy bártulajdonos pont egy fodrászversenyre kíváncsi.

- Diszkó. És igen, kíváncsi voltam, de nem kimondottan a versenyre. Téged akartalak újra látni.

- Miért? Mondtam, hogy nem akarok tőled semmit. Nem voltam elég érthető?

- Még nem mondtam, hogy ha eldöntök valamit, akkor nem adom fel? – nézett rám.

- Mit döntöttél el? – elfordultam, és kinéztem az ablakon, nem bírtam elviselni tüzes pillantását.

- Hogy megismerlek.

- Azt mondtad, hogy nem adsz mást, csak szexet. Akkor hazudtál?

Leállította a motort, és komótosan felém fordult.

- Nem, csak közben meggondoltam magam.

- Nem értelek. Mire jó ez az egész?

- Anita! Nem hiszed el, hogy érdekelhetsz? Talán nekem nem elég egy éjszaka.

- Matthew, már megmondtam, hogy…

Nem hagyta, hogy befejezzem az ujját a számra nyomta.

- Oké, nem győzködlek. Csak válaszolj néhány kérdésemre!

Biccentettem.

- Nagyon rég voltál már férfival olyan intim helyzetben, mint velem, igaz?

- Igaz.

- És jól esett, amit tegnap éjjel kaptál tőlem?

- Igen.

- Szeretnél még kapni belőle?

Ráemeltem a szemem, és nem kellett válaszolnom, tudta, mit gondolok.

- Akkor térjünk vissza az eredeti felálláshoz! – suttogta rekedten. – Meddig vagy még itt?

- Vasárnap megyünk haza – mondtam alig hallhatóan.

- Megengeded, hogy addig kényeztesselek? – közelebb hajolt, és finoman végigsimított a számon. – Nagyon szeretném.

- Matt… én nem… tudom, hogy… ez jó ötlet-e? – mi történik velem, megint elvesztettem magam. Csak néztem a szemét, hallgattam bódító hangját, éreztem a leheletét a bőrömön, és végem volt.

- Kérlek, Anita!… Nit! – suttogta vágyakozva.

Nyelnem kellett, gyerekkoromban hívott így az apám, amikor részegen jött haza, és dühös volt rám. Ilyenkor mindig tudtam, hogy verést kapok. De ahogy Matthew mondta, az annyira más volt, most nem zavart, sőt.

- Fel kellene hívnom Karent – nyögtem.

- Látta, hogy velem jössz el, majd később felhívod.

- Matt…

Lassan előrehajolt, és megcsókolt. Lágyan kóstolta az ajkamat, és csak amikor biztos volt benne, hogy engedem, akkor tört előre a nyelvével. Érzéki táncra hívta a nyelvem, hosszan finoman csókolt, és közben egészen szorosan magához ölelt.

- Mit szólnál egy vacsorához nálam? – kérdezte miután elengedett. – Aztán megnézhetnénk egy filmet, utána pedig…

- Ez most úgy hangzik, mint egy randevú. – suttogtam.

- Nem szeretnéd? – miközben halkan duruzsolt, az ajka az államon játszadozott.

Nem emlékeztem, mikor kezdtem simogatni.

- Csodásan hangzik – nyögtem halkan.

- Akkor gyere!

Kiszállt a kocsiból, gyorsan megkerülte, és kisegített. Nem szoktam ilyesmire várni, de most képtelen voltam egyedül megmozdulni, a lábam remegett, és ahogy erős kezével megfogta az enyémet, úgy éreztem, nélküle képtelen lennék megtenni akár egy lépést is.

Átölelte a derekamat, de közben éreztem, hogy a keze finoman csúszik a csípőm felé. Nem ellenkeztem, az érintésétől kellemes bizsergés járt át, szaporábban vettem a levegőt, és szorosabban bújtam hozzá.

Nem voltam már kislány, tudtam, mit akarok. Eldöntöttem, kár lett volna húzni az időt felesleges illendőségi körök lefutásával. Mély levegőt vettem, és amikor Matthew kinyitotta nekem az ajtót, felszegett fejjel beléptem.

A lakás lenyűgöző volt, igazi legénylakás, de a jobbik fajtából, minden makulátlanul tiszta, sehol egy eldobott zokni, vagy alsónadrág. A letisztult berendezés egy pontján sem láttam nyomát egyetlen porszemnek sem. Nem akartam, de gondolom, ha megnéztem volna, a bútorok alatt sem találtam volna porcicát. Körülnéztem, a nappali polcain itt is megszámlálhatatlan mennyiségű lemez volt, de csak az egyik falfelületen, az összes többin könyvespolcok voltak, roskadásig pakolva különféle könyvekkel. A szépirodalomtól kezdve a történelmi, politikai könyvek mellett rengeteg lexikon is volt. És útikönyvek, elképesztő mennyiségű útikönyv.

Ámulva sétáltam a polcok előtt, Matthew mosolyogva figyelt.

- Itt mind jártál? – kérdeztem.

- Voltam néhány helyen, de sokfelé még csak most tervezem. Ausztrália, és Indonézia volt eddig a kedvencem.

- Az én álmom Egyiptom – suttogtam.

- Nekem is szerepel a listámon – mosolygott.

Megfordultam, és elhallgattam. Ingoványos talajra tévedtem. Ha nem akarom, megismerni, akkor én sem beszélhetek neki a vágyaimról. Mintha megérezte volna, mire gondolok, megkérdezte:

- Hagyjuk inkább?

Biccentettem.

- Rám bízod a vacsorát, vagy van valami elképzelésed? Ha gondolod, foglaltatok asztalt, és…

- Ebben a ruhában nem szívesen mennék nyilvános helyre, már így is elég volt.

- Nem tetszik?

- A ruha csodás, csak a hajam… ezekkel a tollakkal annyira nevetségesnek érzem magam.

- Szerintem ez dobja fel. Gyönyörű vagy! – mondta sokadszorra az este folyamán. – De semmi baj, rendelek valamit. Mit szeretnél?

- Kínai?

- Rendben. Ha gondolod, ott van a telefon, amíg elintézem, hívd fel Karent.

Elővette a mobilját, és kifordult a szobából, hogy nyugodtan beszélhessek. Odaléptem a csinos kis asztalkához, amin a telefon nyugodott, tárcsáztam, és közben leültem a kanapéra.

- Halló? – Karen hangja kíváncsi volt.

- Szia, Hugi! Anita vagyok.

- Jaj, szia! Mi van veled? Már elmerültetek a gyönyörben?

- Bolond! – dorgáltam. – Most érkeztünk meg hozzá, épp vacsorát rendel, aztán mozizunk.

- Mi van? Anita, ugye csak viccelsz? Ha most azt mondod, hogy tinirandira készültök, akkor ne merj a szemem elé kerülni, mert kitekerem a nyakad!

- Vacsora, mozi… – itt nyitva hagytam a mondatot.

- Jaaaa, értem – hallottam, hogy mosolyog. – Reggelnél előbb nem akarlak látni.

- Figyelj, a holmim…

- Nyugi! Ugye nem hitted, hogy otthagyjuk? Minden rendben.

- Akkor jó – sóhajtottam.

- De?

- Félek. Úgy érzem magam, mint egy elsőrandis csitri.

- Jelenleg az is vagy, de szerintem Matthew tudja, mihez kezdjen veled.

Idegesen felnevettem.

- Rendben, akkor most szórakozz! Érezd jól magad! És jót ne halljak!

- Úgy lesz! Na, szia!

- Szia!

Megfordultam, és körülnéztem a szobában. A hatalmas plazmatévé uralta az egyetlen szabad fal nagyrészét, alatta méregdrága szórakoztatócenter volt. Matthew még nem ért vissza a hálószobából. Lassan a konyhapulthoz sétáltam, és megint megdöbbentem. Nem gondoltam, hogy egy egyedülálló férfi így felszereli a konyháját jobbnál, jobb holmikkal. Még nekem sem volt ilyen jó kávéfőzőm, vagy turmixgépem. Körülnéztem, egy pohár után kutattam. Nem akartam belenyúlni a szekrénybe, de elől nem találtam semmit.

Visszamentem, leültem a kanapéra, és feszülten várakoztam. Megszólalt a csengő, és zavartan néztem arra.

- Máris megyek – hallottam Matthew hangját. – Azonnal jövök Kicsim – szólt be, de nem láttam őt.

Néhány perc múlva hallottam, hogy belép a szobába.

- Hölgyem! A vacsora tálalva.

Megfordultam, és meglepve felkiáltottam. Egy indián harcos állt előttem, félmeztelenül, csak egy ágyékkötő rejtette a férfiasságát, a lábszárvédő feszesen simult izmos combjára. A haját most kibontotta, és vászonszalagot kötött a homlokára.

 A kínai rendelés dobozai, idétlenül mutattak a kezében, de én most egészen másra figyeltem. Nagyot nyeltem, ahogy megindult felém:

- Drága indián hercegnőm, készen áll egy varázslatos éjszakára, egy apacs harcossal?…

Hirtelen idegesen vihogni lett volna kedvem, de visszafogtam magam. Szerencsére a lenyűgöző látvány segített. Tegnap éjjel nem tűnt fel milyen izmos Matthew teste – talán csak nem akartam észrevenni –, de most teljes valójában magasodott fölém. Karcsú dereka, és elképesztően széles mellkasa minden mást elhomályosított. A karján duzzadó izmok erőről árulkodtak, én pedig hirtelen nagyon gyengének, és gyámoltalannak éreztem magam.

Nagyot nyeltem, ahogy letérdelt elém, és a szemembe nézett:

- Mi a baj? – kérdezte, közben az asztalra tette a dobozokat.

- Gyönyörű vagy – tátogtam szinte hang nélkül.

Mosolyogni kezdett, és gyengéden megcsókolt. Remegni kezdtem, ahogy a keze a combomra siklott, és finoman masszírozni kezdte, lágy, körkörös mozdulatokkal, és közben a combom töve felé haladt.

- Kívánatos, buja hercegnőm, légy az enyém!

Az ajka folyamatosan az állam vonalát simogatta, aztán lassan a nyakam felé siklott. Halkan felnyögtem, és hátradőltem a kanapén.

Kuncogva felemelkedett:

- Milyen mohó asszony vagy! Gyere!

Felhúzott, leült mellém, és kinyitotta a dobozokat:

- Mit kérsz, Édes?

Csalódottan néztem rá, amitől még jobban nevetni kezdett:

- Vacsora, mozi, és majd utána. Tartsuk be a sorrendet – súgta a fülembe.

A vacsorát még kibírtam valahogy, bár nem volt könnyű dolgom, amikor incselkedve adta a számba az egyes falatokat, de aztán úgy döntött, hogy a mai estéhez a Veszedelmes viszonyok a tökéletes film.

Talán húsz percig bírtam, de ahogy ott ült mellettem, és gyengéden simogatta a combomat, a vágyak legyőztek.

Hirtelen felgyűrtem a ruhát a derekamra, és az ölébe vetettem magam. Meglepve nézett rám, de azonnal reagált, megragadta a copfomat, és finoman lehúzta a fejem, hogy megcsókolhasson, aztán a keze a combomra siklott, hogy a ruha alatt megkeresse a gyönyör forrását.

Kínzóan lassan simogatott, halkan nyögdécselve mozogtam az ölében. Éreztem, ahogy a keze egyre följebb tűrte a ruhámat, a vállába kapaszkodtam, de amikor a mellemhez ért a keze elengedtem:

- Várj!… Ez így… nem fog menni – suttogtam. Rám nézett. – Zipzár – mosolyogva hátrahúztam a kezét.

Lassan lehúzta, aztán finoman lefejtette a ruhát a vállamról. Felálltam, és ahogy lecsúszott, remegve kiléptem belőle. Felemeltem a fejem, belenéztem a szemébe. Ellépett mellettem, és határozott mozdulattal lesöpörte a vacsora maradékát a márványlapú dohányzóasztalról. Leült rá, és az ölébe húzott. Finoman masszírozni kezdte a fenekemet, közben pedig az ajkával folyamatosan becézte a melleimet. A csókjától úgy éreztem, megőrülök, minden porcikám bizseregni kezdett, és villám cikázott végig a bőröm alatt, halkan felnyögtem, megragadtam a tarkóját, de a hajpánt miatt nem tudtam a hajába túrni. Vad mozdulattal lerántottam, ő pedig nevetve szétrázta a haját, hogy hozzáférjek.

- Mohó asszony – zihálta.

Feltolt, és gyors mozdulattal megszabadult az ágyékkötőtől, utána háttal fordított magának, és úgy húzott vissza az ölébe. Szenvedélyesen sikoltottam, ahogy belém hatolt, nem tudtam mibe kapaszkodni, de nem volt szükség rá, olyan erősen tartott. Hátrahúzta a fejem, és durván végighúzta a kezét az arcomon, élveztem, hogy ennyire vad. Ahogy maga felé fordított, hogy megcsókoljon, láttam, hogy a tenyere barna a sminkemtől, mosolyogni kezdtem, és az ajkába haraptam. Hangosan, kéjesen nyögve igazodtam a mozgásához. Felemeltem a lábam, és az asztal szélére támaszkodtam, miközben Matthew vad táncot járt alattam. A szoba elsötétült, kivilágosodott, és hirtelen minden nagyon távolinak tűnt, hallottam a hangját, ahogy elkeveredik a zihálásommal, de nem jutott el a tudatomig, csak az élvezet. Aztán valami elpattant, a lábam lecsúszott a földre, és hirtelen ürességet éreztem odabent. Rémülten néztem rá, de a szeme sötét volt a vágytól. Megemelt, és a kanapéra taszított, vadul fölém hajolt, és újra belém nyomult, újra, és újra, és újra… Vad volt, szenvedélyes, és én élveztem, úgy, ahogy még soha. Hallottam, hogy kéjesen morog, és ahogy a vállam csókolta, a fogai néha végigsiklottak a bőrömön, mintha meg akarna kóstolni. Felnyögtem, és én valóban megkóstoltam; finoman a vállába haraptam, amitől még jobban begerjedt, és még hevesebben szeretett.

- Kicsi… Nit! – nyögte. - Csodás… vagy!

- Istenem… Matt! – sikoltottam, és éreztem, hogy fellángol bennem a tűz.

Elemésztett a gyönyör, remegve feküdtem a karjában, ő reszketve ereszkedett rám, a szeme, még fátyolosan a gyönyörtől az enyémbe fúródott. Láttam, hogy mondana valamit, de tudtam, hogy csak a szenvedély okozta, ezért az ujjamat az ajkára nyomtam:

- Most… ne… mondj… semmit! – suttogtam.

Elmosolyodott, a vállamra hajtotta a fejét, és szorosan magához húzott. Néhány percig csak feküdtünk, aztán eszembe jutott valami:

- Mi volt az a zaj? – kérdeztem.

- Eltört az asztallap – kuncogott. – Nem hittem, hogy ilyen vadmacska vagy.

- Istenem, ne haragudj, én…

- Hé, ez már egy ócska vacak volt, úgyis ki akartam cserélni.

Lassan felültünk, én pedig döbbenten néztem az asztal széléből letört darabot.

- Matthew, ez…?

- Márványlap. De nagyon rossz minőségű, ezért is akarom kicserélni.

- Uramisten! – lehajoltam, és végigsimítottam a törés mentén.

- Vigyázz, nehogy megsértsd magad! – visszahúzott maga mellé.

- Kifize…

A számra tapasztotta a kezét:

- Ez hallani sem akarom!

- De… – alig lehetett érteni, mit motyogok.

- Ha törleszteni akarsz, azt a hálószobában tedd, de nekem soha ne fizessen egy nő, ahogy én se fizetek senkinek.

Mire válaszolhattam volna, a karjába kapott, és elindult velem a másik szoba irányába…