4. fejezet

Ábrándos szemekkel figyeltem, ahogy kiveszi a szekrényből a tányérokat, és poharakat. A hátizmai izgatóan játszottak, figyelmeztetnem kellett magam, hogy maradjak ülve. Megráztam magam, álmosan belekortyoltam a kávémba, és igyekeztem másra gondolni.

- Ha indián vagy, akkor nem kéne, hogy legyen indián neved? – kérdeztem.

Visszanézett rám, és pajkosan mosolygott.

- Van nevem.

- Megmondod, mi az?

- Tűztáncos. – lepakolta a tányérokat, és a tűzhelyhez fordult, hogy elkészítse az omlettet – a pirítós már a kosárban várakozott.

- Tűztáncos – suttogtam, és csillogó szemmel néztem őt, a bőröm bizseregni kezdett.

- Nem azért – nevetett, rögtön megértette, mire gondolok. – Gyerekkoromban a rezervátumban állandóan játszadoztunk a fiúkkal, és sokszor táncoltunk a tábortűz körül. A sámánunk azt mondta, hogy amikor a tűz közelébe kerültem, a lángok sokkal magasabbra csaptak. Úgy vélte, én hívom életre az erejüket.

- Igaza volt – mondtam félénk mosollyal. – képes vagy felszítani a tüzet.

Felkacagott, odahajolt hozzám, és megcsókolt.

- Nem volt szükségem az erőmre, te kis vadmacska. Inkább te hoztad ki belőlem.

Mosolyogva lehajtottam a fejem, és végignéztem magamon. Matthew inge úgy lógott rajtam, mint tehénen a gatya, de ő állította, hogy izgatóan festek benne.

Zavarban voltam, az előbb a fürdőszobában alaposan megnéztem magam, a hajam teljesen szétzilálódott, a rengeteg fixálónak és hajlakknak köszönhetően lehetetlen volt rendesen kifésülni, és a fonatok nyoma még mindig benne volt, a kihúzgált tincsek pedig szálkásan meredeztek mindenfelé, inkább kértem Matthew-tól egy hajgumit, és összefogtam, de ez sem segített sokat. A sminkemet mostanra sikerült lemosnom, de az első látvány sokkolt, emlékszem, valamikor a szenvedély hevében Matthew alaposan szétkente az arcomon, és úgy festettem, mint valami démon. Jó fél órámba telt, míg tökéletesen megszabadultam tőle. Aztán gyorsan vettem egy forró zuhanyt, és kisétáltam.

Matthew már a konyhában serénykedett. Mostanra visszavedlett, és egy egyszerű boxert és trikót vett föl. Örültem neki, mert az indián öltözéke csak újra felkavart volna.

Hirtelen egy tányér jelent meg előttem, rajta a frissen sült, illatos omlettel. Felemeltem a fejem, és belenéztem a varázslatos szempárba.

- Elkalandoztál – mosolyogott.

- Csak a tegnapon gondolkodtam – motyogtam zavartan. – Még sose voltam modell.

- Nem tetszett a dolog? Nekem úgy tűnt, remekül megállod a helyed. Mindenki mást lesöpörtél, te voltál a legszebb. – Leült velem szemben, és falatozni kezdett. – Egyél, mielőtt kihűl!

Bekaptam az első falatot, és rájöttem, mennyire éhes vagyok. Gyorsan nekiláttam, és pillanatok alatt eltüntettem mindent.

Mosolyogva figyelt, és ő is befejezte az evést.

- Mit nézel? – kérdeztem.

- Látom az étvágyaddal nincs gond.

- Ja, csak tudnád, mennyi munkám van benne, hogy ne is látsszon meg rajtam.

- Miről beszélsz? Elképesztően nézel ki – nyelt egyet.

- Ja, sejtem. Szénaboglya a fejemen, az arcom, mint egy hulláé…

- Azonnal fejezd be! – csattant fel keményen, és én megszeppenve néztem rá. – Te vagy a leggyönyörűbb nő, akivel hosszú idő óta találkoztam. Pontosan az tetszik benned, hogy természetes vagy, és mindenféle kence nélkül is árad belőled a szépség.

- Matthew…

- Tanuld meg szeretni önmagad! – fojtotta belém a szót. – Ne veszítsd el az önbizalmad! Te egy gyönyörű nő vagy! Bármelyik férfi boldog lehet, akinek odaadod a szíved.

Az utolsó mondatnál furcsa zöngést hallottam a hangjából, ránéztem, és figyeltem, mennyire mélyen néz a szemembe.

- Nem tudom, hogy akarom-e ezt – mondtam. – Mármint odaadni a szívemet.

- Miért ne akarnád? Mindenkinek szüksége van egy társra.

- Bagoly mondja – néztem körül a lakásban. Most feltűnt, hogy a tegnapi rendhez képest mekkora kupit csináltunk. – Nálad sincs jótündér, aki rendet rakjon helyetted.

- Nekem itt van Juanita – mosolygott. – De most nem erről beszélek. Ne mondd, hogy élvezed az egyedüllétet!

- Te is egyedül élsz Matthew.

- Az más, én férfi vagyok.

- Mi a különbség? Ne hidd, hogy annyira különbözünk!

- Akkor most miről beszélünk? Épp most mondtad ki, hogy nem jó egyedül.

- Én most jól elvagyok így – vontam meg a vállam. – Legalább nem kell máshoz igazodnom.

- Félsz elkötelezni magad. Erről van szó, igaz?

- Talán, de ezt nem értheted. Nem ismered az indokaimat.

- Hát mondd el, hogy megértsem!

- Nem, pont ezt nem akarom. Ez csak a szexről szól. Arról, hogy jól érezzük magunkat.

- Nit… – összerázkódtam, ahogy kimondta a nevem, de nem szóltam érte. – Valld be az igazat, te sem ezt akarod!

- De…

- Éreztem éjjel, te nem csak egy egyéjszakás partnert keresel. Neked egy társ kell, aki melletted van.

- De az nem te leszel. – mondtam, mire megrándult. – Bármennyire tetszel is, én nem fogok belemenni ebbe.

- Mégis mibe?

- Először is, nem akarlak rávenni semmire – kezdtem, és gyorsan folytattam, mielőtt közbevághatott volna. – Másrészt, ha úgy is lenne, mégis hogy képzelted? Havonta egyszer találkozunk, mondjuk félúton, és együtt töltünk néhány órát? Neked itt van az életed, nekem Tulsában. Maradjunk meg a megállapodásnál. Én holnap hazamegyek, addig, ha úgy gondolod, szórakoztatjuk egymást, utána pedig megelégszünk a szép emlékkel.

- Nagyon keményen tartod magad, de ez is csak álca – fogta meg a kezem, és felsóhajtott. – Nem erőltetem, ez a te döntésed.

- Így van. – helyeseltem.

- Beérem azzal, amit nyújtasz, egyelőre.

Felkaptam a fejem, a pimasz mosoly mögött azonban láttam, hogy valami más is megbújik. Nem akartam tudni, mi az.

- Visszaviszel a panzióhoz? – kérdeztem. – Ebben a ruhában nem szeretnék végigsétálni az utcán.

- Persze, de máris menni akarsz?

- Rendbe kell szednem magam, és van néhány elintéznivalóm.

- Azért utána még láthatlak, ugye?

Kérlelve nézett rám, én pedig mosolyogva bólintottam.

Kínlódva visszavettem a ruhát, ami közben alaposan összegyűrődött – lesz mit kimagyaráznom a ruhaszalonban – de a zipzárral nem boldogultam. Szerencsére közben Matthew is felöltözött, és a nappaliban várt.

- Segítenél? Ez kifog rajtam.

Hátat fordítottam neki, és visszanéztem. Lassan lépkedett felém, és a tekintete megint éhesen siklott végig a testemen.

- Muszáj menned? – kérdezte.

- El kell intéznem pár dolgot.

- De ugye sietsz? Szeretnélek levinni a partra. – mormolta, és közben óvatosan felhúzta a zipzárat.

- Komolyan randira hívsz?

- Nit, kérlek! Megállapodtunk, azt mondtad, szórakozzunk együtt. És én gyönyörű emlékeket akarok adni neked. Felejthetetleneket.

Az utolsó szót már a fülembe súgta, vágytól rekedten, és azonnal tudtam, mi a célja, én pedig nem akartam ellenállni neki.

- Rendben – suttogtam. – Este randi a parton.

- Oké – engedett el vonakodva. – Valami könnyű, sportos cuccban gyere, és hozz fürdőruhát is, bár…

- Igenis – vágtam közbe. – Könnyű, sportos, és fürdőruha. Viszont most induljunk, a lányok már biztosan izgulnak miattam.

- Jó kifogás – mormolta az orra alatt alig hallhatóan.

Végül nagy nehezen elindultunk, én pedig nagyon kényelmetlenül éreztem magam. Most tudatosult bennem, mennyire merész is ez a ruha. Matthew keze folyamatosan a combomon nyugodott, a slicc tövénél, ami kínosan közel volt ahhoz a helyhez, ahol az éjjel a gyönyört kaptam tőle. Biztosan érezte, mennyire reszketek, de nem engedett el. Félúton járhattunk, amikor megszólalt a mobilja. Morogva vette föl:

- Starr, tessék!… oké Dylan, nyugodj meg, és mondd el, mi a gond… értem, de a papírok rendben vannak, nem?… Ki volt az a barom?… Jeff, gondoltam… Egy órán belül ott tudok lenni, hívd oda, és lerendezem vele… a rendőröket is értesítették?… Hála istennek, legalább nem lesz ügy belőle. Viszont készítsd össze Jeff papírjait… Persze, ez volt az utolsó csepp. Ne mondj neki semmit! Nem akarom, hogy eltűnjön.… Jó, hamarosan ott vagyok.

Bontotta a vonalat, és halkan, fura nyelven morogni kezdett.

- Baj van? – kérdeztem megszeppenve.

- Mi? Ja, nem vészes – úgy tűnt, egészen megfeledkezett rólam. – Csak az egyik beosztottam…

- Mi történt?

- Tegnap éjjel beengedett egy kiskorút a diszkóba, valami ismerősét, és kaptunk egy ellenőrzést, ahol persze lebukott. Ilyenkor persze rögtön a tulajt veszik elő. Már éjjel is kerestek, de Dylan kimentett. A francba, ez nem hiányzott!

- Miattam nem voltál ott. – mondtam csendesen. – Ne haragudj!

- Miről beszélsz? – nézett rám. – Ne butáskodj, amúgy sem vagyok bent minden éjjel. Ez nem rajtad múlt, nehogy magadat okold!

- Oké – sóhajtottam. A támlára hajtottam a fejem, és lehunytam a szemem.

- Komolyan mondom, Anita! Tényleg ne okold magad!

Felé fordultam, lelassított az egyik lámpánál, és finoman megcsókolt. Mosolyogni kezdtem, képtelen voltam ellenállni a varázsának. Megfogtam a kezét, és a tenyerébe csókoltam.

- Kérdezhetek valamit? – néztem a szemébe.

- Persze – mosolygott.

- Gyerekes dolog, ne nevess ki, jó?

- Oké.

- Miért fogod mindig össze a hajad?

- Egyszerű, melegem van. – mosolygott. – Ha hűvösebb az idő, ki szoktam bontani, jobban szeretem úgy. Miért kérdezed?

- Csak mert nekem is sokkal jobban tetszik úgy.

Nem nevetett, hanem hátranyúlt, és egy lendületes mozdulattal kivette a hajgumit, megrázta a fejét, és hagyta, hogy a fekete zuhatag lágy selyemként omoljon alá. Felsóhajtottam, és szinte öntudatlanul beletúrtam, ekkor kezdett nevetni.

- Jaj, Nit! Ha tudnád, mit művelsz velem!

Megremegtem, és visszahúztam a kezem.

- Mi a baj? Rosszat mondtam? – kérdezte, miközben leállította a motort.

- Nem, nincs semmi – motyogtam, és gyorsan kiszálltam a kocsiból.

Most úgy kellett utánam futnia.

- Nit! Várj, nem beszéltünk meg semmit!

- Oh! Ja, igen. Akkor? Mikor találkozunk?

Furcsán idegen volt a hangom, és ezt ő is észrevette.

- Oké, mi történt? Mit mondtam, amivel megbántottalak?

- Semmit, csak gondoltam, most, hogy gondjaid adódtak…

- Ugyan, ez semmiség, gyorsan elintézem, és szabad vagyok. Figyelj, ha végeztem, felhívlak, és érted jövök, rendben?

- Rendben.

- Akkor? Megkaphatom a számod? – kissé lehajolt, hogy a szemembe nézzen, most annyira kisfiús volt, hogy nyelnem kellett.

- Gyere, megkérdezzük a recepción.

Mire felfogta volna, én már bent voltam, megkérdeztem a számot, és ki is léptem. A kezébe adtam a kártyát:

- 210-es szoba – mosolyogtam.

- Aha! – mormolta csalódottan. – Akkor hívlak, ha végeztem. Szia!

Ezzel megfordult, és elsietett.

Addig néztem utána, amíg befordult a sarkon, aztán besétáltam, és egyenesen felmentem a szobánkba. Ahogy kinyitottam az ajtót három pár kéz ragadott meg, és berángattak.

- Mesélj, mi volt?

- Milyen volt?

- Ugye nem csalódtál?

Egyszerre ontották rám a kérdéseiket, hirtelen azt sem tudtam melyikre válaszoljak.

- Eltörtem a márványlapos asztalát – mondtam bután.

Ettől mindhárman elhallgattak, és tátott szájjal meredtek rám. Lassan leültek körém.

- Kicsit hevesek voltunk az éjjel – vontam meg a vállam. – és hát az asztal kényelmes volt, de…

- Istenem, Anita! – áradozott Debbie. – Ha én kifognék egy ilyen pasit…

- Ugyan már! – csitítottam. – Van egy jó hétvégém, és kész.

- Mi van?

- Nem lesz folytatás. Kellett valaki, aki rendbe tesz. Ezt most megkapom, ezután egy ideig elleszek.

- Te hülye vagy! – csattant fel Karen. – Miért nem akarod megfogni? Látom, hogy tetszik neked.

- Mégis, mit kezdjek vele, több száz mérföld választ el minket. Ne faggassatok, oké! – teljesen össze voltam zavarodva, csak hebegtem össze-vissza.

Láttam, hogy összenéznek, de nem nyaggattak tovább.

- És mára van valami terved? – kérdezte Doris, aki közben a kezembe nyomott egy bögre kávét. – Vele leszel, vagy…?

- Akadt valami dolga, de utána szeretne levinni a partra – mondtam halkan. – Abban maradtunk, hogy addig én is elintézem a dolgom, aztán majd jelentkezik.

- Az jó, de mikor?

- Ha végzett.

- Istenem, de mulya vagy! Nem beszéltél meg vele időpontot?

- Majd hív.

- De mikor? És legalább tudja a számod? Ezek után kinézem belőled, hogy azt elfelejtetted megadni neki.

- A panzió számát adtam meg neki.

- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Te nem vagy normális! – szinte egyszerre nyögtek felém.

- Én kitekerem a nyakát! – hőbörgött Doris.

- Elég legyen! – csattantam fel. – Ez az én döntésem, köszönöm, hogy segíteni akartok, nagyon jól esik, és tényleg, ennél jobb hétvégét nem is szerezhettetek volna, de hosszútávra nem Matthew a megfelelő partner – bár lehet, hogy nem lenne rossz, tettem hozzá gondolatban.

- Kár – higgadt le Doris. – Pedig olyan jól mutattatok együtt.

Ránéztem, de nem mondtam ki, hogy mire gondolok, a gyomrom hirtelen összeszűkült.

- Megyek, lefürdök, és átöltözök. – álltam fel. – Ki kéne találnom valamit, különben Kiernan megöl, ha így viszem vissza neki a ruhát.

- Miért, mi van vele? – kezdett vizsgálódni Karen. – Leetted, vagy mi?

- Nem, de teljesen összegyűrődött. Nem igazán figyeltem oda rá.

- Szerinted a bemutatók után hogy festenek a ruhák? Nyugi nem lesz semmi baj, de add majd ide, felakasztom, és kilógja magát.

- Köszi.

Bementem a fürdőbe, levetkőztem, kiadtam a ruhát, és beálltam a zuhany alá. Igaz, hogy reggel megfürödtem Matthew-nál, de most jólesett kiáztatni magamból a feszültséget, igazából csak ezt akartam, megszabadulni néhány percre a lányoktól, hogy kibeszélhessenek. És persze a hajamat is meg akartam mosni. Legalább fél órán át álltam a vízsugár alatt, mire úgy éreztem, hogy képes vagyok szembenézni a lányokkal, csak remélhettem, hogy nem kezdenek ostromolni, és hagyják, hogy én döntsek a sorsomról. Matthew épp eléggé felkavarta az állóvizet. Az történt, amitől mindig féltem, vonzódtam hozzá. Már tudtam, hogy az egyéjszakás kalandot nem csak a gyomrom nem bírja, de a lelkem sem. Ahogy Matthew eltűnt a szemem elől, megjelent az arca a fejemben, és nem akart távozni. Hiába próbáltam másra gondolni, minduntalan visszatolakodott, és pajkosan pimasz mosolyával fogságban tartotta a gondolataimat.

Végül az egyetlen dologhoz menekültem, ami segíthetett; felhívtam anyámat.

- Szia! – kezdtem. – Mi a helyzet otthon?

- Szia, szívem! Minden rendben. Mindenki jól van. Remélem, jól érzitek magatokat. Milyen volt a verseny?

- Nagyon jó, megnyertük. A lányok zseniálisat alkottak.

- Megmondtam neked – nevetett anyám a vonal másik végén.

- Igen, megmondtad – mosolyogtam álmosan.

- És? Volt valami? Karen mondta, hogy bedobnak a mélyvízbe.

- Mondhatjuk, de nem szeretnék erről beszélni, főleg nem telefonon, és nem most.

- Annyira rossz volt?

- Nem, ellenkezőleg, de kérlek!

- Jó rendben, majd itthon mesélsz.

- Beszélhetnék Jake-el?

- Nincs itt a barátainál játszik, majd mondom, hogy kerested, és puszilod.

- Jó kösz, hiányzik a kis öcskös.

- Megmondom neki.

- Megyek, lefekszem, a tegnapi nap kimerítő volt.

- Jól van, kicsim aludj jól, és érezd jól magad a hátralévő időben.

- Kösz, anya. Szia!

Letettem a telefont, eldőltem az ágyon, és pillanatokon belül mély álomba zuhantam.

5. fejezet

Nem aludtam sokat, de kipihenten ébredtem, és azonnal tudtam, hogy sietnem kell. Gyorsan a szekrényhez léptem, és mosolyogva elővettem a bikinimet, egy sárga topot, és egy khaki színű rövidnadrágot. Felöltöztem, megfésülködtem, és leültem az ágyra. Izgatott várakozással szuggeráltam a telefont.

Karen belépett a szobába:

- Jó reggelt, hétalvó! – mosolygott. – Kialudtad magad?

- Úgy tűnik – nyújtózkodtam, és nem vettem le a szemem a telefonról.

- Gondolod, ha folyamatosan bámulod, hamarabb megszólal? – ült le mellém a barátnőm mosolyogva.

Játékosan rámordultam.

- Látom, beindultál a pasira.

- Jaj, maradj már! – motyogtam. – Csak jól elszórakozunk.

- Aha, ebben biztos vagyok. Mit művelt veled, hogy az asztal bánta? – vigyorgott. – Külsérelmi nyomokat nem látok, tehát nem vert meg…

- Bolond! Addig élt volna – nevettem el magam. – Istenem, olyan éjszakám volt, hogy… Ha tudnád!  Bejártam az Édent.

- Ebben biztos vagyok. Úgy csillog a szemed, ahogy már rég nem.

- Pillanatnyilag boldognak érzem magam.

- Érzel is valamit, vagy csak… tudod? – kérdezte.

- Nem tudom, remélem, nem. Nem ismerem, semmit sem tudok róla – Tűztáncos, mert életre hívom a tüzet – így könnyebb.

Könnyedén mondtam a szavakat, de közben próbáltam csendre inteni az agyamat, mert olyasmit kezdett közvetíteni, amit nem akartam befogadni.

- Tényleg nem akarsz tőle mást? Nekem úgy tűnt, ő nem ellenkezne.

- Nem. Megbeszéltük, hogy én csak kalandot akartam, és ő sem várt mást.

- Lehet, de ha egy pasi csak egy éjszakát akar, akkor utána eltűnik. Ő viszont megkeresett, és most randira visz.

- Csak a hétvégét töltjük együtt, ő sem akar mást. – mondtam újra, idegesített, hogy Karen ennyire erőlteti a dolgot. – Miért nyúzol ezzel? Ennek Matthew és köztem nem lesz folytatása. Teljesen értelmetlen lenne. Én nem adom fel az életemet, és tőle sem várom el, hogy megtegye. Ennyi. Most jó, aztán hazamegyünk, és majd otthon találok valakit, aki megfelel.

- Néha nagyon dühítő, hogy mennyire makacs tudsz lenni. – duzzogott a barátnőm.

Megszólalt a telefon, én pedig gyorsan felkaptam, hogy véget vessek ennek a kínos beszélgetésnek.

- Hallo?

- Szia, Anita! Matthew vagyok. Végeztem, mikorra menjek érted?

- Én már készen vagyok – mosolyogtam.

- Rendben, fél óra, és ott vagyok. A fürdőruhát ne felejtsd el!

- Oké.

Miután letettem a kagylót, Karenre néztem, aki vidáman figyelt.

- Ne mondj semmit! – sziszegtem felé.

- Meg se szólaltam – védekezett felemelt kézzel.

- De akartál. Amúgy hol vannak a lányok?

- Lent a parton, szerintem vadásznak.

- Te miért nem vagy velük? – néztem rá, és közben még egyszer átfésültem a hajam.

- Nem volt kedvem – felelt. – most nem izgatnak a kigyúrt, izomagyú kopaszok.

Felnevettem, és laza lófarokba fogtam a loboncomat.

Vidáman mentem le a recepcióra, leültem az egyik fotelba, és vártam. Amikor Matthew belépett, alig tudtam visszafogni magam.

„Nyugi!” – intett a belső hang. – „Ez csak egy kis kaland.”

Felálltam, és odaléptem mellé:

- Szia, megint! – mosolygott.

- Szia! Minden rendben? Sikerült elintézni azt a dolgot?

- Persze, beszéltem az illetékesekkel, nem lesz semmi komoly ügy belőle.

- Akkor jó – sóhajtottam, és megkönnyebbülést éreztem, bár nem akartam tudni, miért.

- Akkor, mehetünk?

- Igen – néztem rá.

Megfogta a kezem, és már húzott is kifelé. A döbbenettől felnyögtem, amikor megláttam, hogy mivel érkezett. A kétszemélyes quad pirosan ragyogott a délutáni napfényben, és szemkápráztatóan nagy volt.

- Ezzel megyünk? – kérdeztem elhűlve.

- Igen, talán baj? Mást vártál?

- Nem, igen, illetve…

- A parton ez a legjobb közlekedési eszköz – nevetett. Annyira édes volt, hogy beleborzongtam.

Felült, aztán segített, hogy elhelyezkedjek mögötte.

- Istenem, hogy mikre rá nem veszel? – morgolódtam.

- Nem quadoztál még? – nézett hátra. Megráztam a fejem. – Oké, nem kell megijedni, ez nem olyan, mint a motor, a kanyarnál nem olyan gáz, csak kapaszkodj, nehogy egy bukkanónál elveszítselek.

- Jó vicc! – nyögtem, a hátához simultam, és szorosan átöleltem a derekát.

Minden porcikám remegett, és valahol mélyen éreztem, hogy nem csak az enyhe félelem okozza, ahogy a kezem a pólójához ért, és éreztem az alatta feszesen simuló izmokat, jóleső bizsergés járt át. Még szorosabban hozzábújtam, ő pedig megfogta a kezem.

- Ne félj! Vigyázok rád – félig hátrafordult az egyik lámpánál, és kedvesen mosolygott.

- Még jó – morogtam, de közben úgy éreztem elolvadok a pillantásától.

Rám kacsintott, és előrefordult.

Azt hittem, ha leérünk a partra, jobb lesz, mert nem száguldoznak körülöttünk az autók, de tévedtem. Matthew itt rákapcsolt, élvezte, hogy száguldhat. Szerencsére a fövenyes rész egyenletes volt, és legalább nem voltak bukkanók, de a szárazabb részeken nagyon felverte a homokot, és ez zavart. A száguldást meg sosem szerettem igazán, nem igazán értékeltem az ötletét, olyan görcsösen kapaszkodtam belé, hogy hamarosan nem kapott levegőt, megállt, és zihálva felém fordult. Most vettem csak észre, hogy a kezem lecsúszott a derekáról, és a combja tövét szorongattam.

Gyorsan elengedtem őt, és pirulva a víz felé néztem.

- Mi a baj? – kérdezte. – Nagyon megijesztettelek?

- Egy kicsit – nyögtem. – Kissé gyors volt a tempó.

- Oké, akkor lassítunk, még mennünk kell egy keveset, de olyan helyre viszlek, ahol nyugodtan ellehetünk, senki sem fog zavarni.

Ránéztem, és hirtelen felfogtam, hogy a szavainknak mélyebb értelme volt, ettől még inkább elpirultam. Feszülten felnevetett, és gyengéd puszit lehelt az arcomra.

- Miért vagy zavarban?

- Nem tudom – mondtam halkan. – Úgy érzem magam, mint egy tapasztalatlan tini.

Idegesen nevetni kezdtem.

- Hidd el, ezt én egyáltalán nem érzem, és a visszafogottságod csak még jobban izgat. Amúgy mindig eljön a pillanat, amikor ezt teljesen levetkőzöd, és akkor aztán…

 A hátának támasztottam a homlokom, és halkan felnyögtem.

- Ne hozz még jobban zavarba! – kértem.

Nevetve visszafordult, előrehúzta a kezem:

- Indulhatunk? Már csak pár perc, és ott vagyunk.

Beindította a motort, én pedig szorosan hozzábújtam. Úgy irányította a kezem, hogy a csípőjéhez érjen, éreztem, hogy ő is feszült, a vékony bermuda legalábbis erről árulkodott.

Behunytam a szemem, és próbáltam másra gondolni, mielőtt teljesen elveszítem a fejem, de nehezen ment, mert érzetem szaggatott légzését, és az ismerős lüktetést elölről. Amikor néhány perccel később megállt, sietve leszálltam mögüle, és hagytam, hogy kicsit eltávolodjon tőlem. Elővette a csomagtartóból a pokrócot, egy kis piknikkosarat, és egy üveg bort.

Mellé léptem, és segítettem neki elrendezni a dolgokat, de aztán úgy ültem le – vele szemben –, hogy esélye legyen összeszedni magát. A szeme most szinte fekete volt, és nagyokat nyelt, amikor előpakolta a vacsorára hozott szendvicseket.

- Nem baj, hogy csak ennyivel készültem? – nézett rám.

- Viccelsz? – kérdeztem, miközben jóízűen beleharaptam az egyikbe. – Első osztályú a választék. Ilyen finom szendvicset még az életben nem ettem.

Nevetni kezdtünk, és örültem, hogy kicsit ellazul.

- Kérsz bort? – emelte fel az üveget, én pedig mosolyogva nyújtottam felé a két poharat.

Miután kitöltötte, közelebb húzódott hozzám, átölelte a derekamat, és a poharamhoz koccintotta az övét.

- Mondanám, hogy kettőnkre, de neked nem tetszene – suttogta.

- Erre a mesés hétvégére – néztem a szemébe.

Lassan kortyoltam az italba, közben nem vettem le a szemem róla. Hirtelen letettem a poharat.

- Úszni szeretnék – mondtam.

Mosolyogni kezdett, és felhúzott.

- Hoztál fürdőruhát? – végignézett rajtam, mintha csak most tudatosult volna benne, hogy nincs nálam táska.

Válasz helyett lassan gombolni kezdtem a rövidnadrág sliccét, és kaján mosollyal figyeltem, ahogy nagyot nyel. Miután megszabadultam a ruhadarabtól, a fölsőmet is levettem, és elindultam a víz felé. A vállam fölött hátranéztem:

- Nem jössz?

Hirtelen észbekapott, lerángatta magáról a trikót, és a bermudát. A szűk úszónadrág nem volt épp előnyös, hogy elrejtse a gondolatait, de engem nem zavart. Visszafordultam a víz felé, és futni kezdtem. Amikor a hullámok már a mellkasomat nyaldosták, megálltam, hogy bevárjam őt, de szinte azonnal éreztem, ahogy a karja körém siklik.

- Elúszunk a bójáig? – kérdezte rekedten.

- Verseny? – kérdeztem vissza, és már el is löktem magam.

Hamar beért, de nem hagyott le, mellettem tempózott, és amikor megérkeztünk segített kimászni.

- Nagyon jól úszol – simogatta végig a karomat. Ahogy az ujja hegye hozzám ért villámok cikáztak a bőröm alatt, zihálva néztem rá, még szerencse, hogy az úszástól kifáradtam, így könnyedén ráfoghattam.

- Ne mondd már, a suliban mindig az utolsók közt voltam. Csak lubickolok.

- Azért, mert nem vagy olimpiai bajnok? Kikkel úsztál együtt, delfinekkel?

Nevetni kezdtem, szerettem volna, ha nem ennyire kedves, szinte kényszert éreztem, hogy meséljek neki. Szerettem volna elmondani magamról mindent, de szerencsére a belső hang észnél volt, és figyelmeztetett.

- Lehet, hogy azok voltak, néha nem értettem, miről karattyolnak – mondtam inkább.

Egy nagyobb hullám meglökte a bóját, és majdnem lecsúsztam, Matthew az utolsó pillanatban fogott meg.

- Visszamenjünk? Ez már nyílt víz, éjszaka jöhetnek nagyobb hullámok, és akkor nehéz kijutni. Amúgy is hamarosan besötétedik.

- Jó menjünk! – sóhajtottam, és becsúsztam a vízbe.

Visszafelé nem versenyeztünk, többször éreztem, hogy a keze végigsiklik a testemen, de igyekeztem nem figyelni rá. Végül a parttól nem messze megragadta a karomat, odahúzott magához, és megcsókolt.

- Csináltad már tengerben? – kérdezte vágyakozva.

- Nem – ziháltam, és a derekára fontam a lábam.

Vadul csókolt, a keze szenvedélyes táncot járt a hátamon, én pedig hozzányomtam a csípőmet.

Egy hatalmas hullám keresztülcsapott a fejünk fölött, mi pedig prüszkölve, nevetve próbáltunk talpon maradni.

- Azt hiszem, Posszeidonnak nem tetszik az ötlet – nevettem, amikor megszabadultam a számba tóduló sós víztől.

- Igen, talán ezt elnapolhatjuk – köhögött Matthew.

Ránéztem, de úgy tűnt nem vette észre az elszólását, megfogta a kezem, és kisétáltunk a takaróhoz. Kimerülten feküdtem le, és halkan pihegve figyeltem, ahogy elhelyezkedik mellettem. Oldalt feküdt, a könyökére támaszkodott, és úgy tartotta a fejét. Mosolyogva nézett, és én kezdtem megőrülni.

- Ne nézz így rám! – kértem.

- Miért? Nem csodálhatlak?

- Miért csinálod ezt?

- Mit? – kérdezte ártatlanul.

- Úgy viselkedsz, mint aki udvarolni akar.

- Jelen pillanatban egészen mást akarok – kezdett vigyorogni. A pajkos pimaszság egyszerűen kikészített.

- Kipróbálhatom a quadot? – ültem fel hirtelen.

- Most? – nézett rám.

- Igen.

- Hazafelé vezetheted.

- Nem szeretném forgalomban, itt nincs senki. Most akarom kipróbálni.

Felálltam, és várakozva néztem rá. Lassan ő is felállt, és nehézkesen elindult utánam.

Felültem a gépre, ő pedig elhelyezkedett mögöttem, és gyorsan elmagyarázta, mi hol van.

- Indulhatunk? – kérdezte.

Bólintottam, most nagyon gyávának éreztem magam, de nem visszakoztam, nehogy kinevessen.

Beindítottam a motort, és csigatempóban elindultunk. Matthew eleinte még fogta a kormányt, hogy segítsen, de aztán engedte, hogy egyedül menjek.

- Ügyes vagy! – kiabált előre, amikor már a parton száguldottam.

- Kösz – kiabáltam vissza, de közben mereven előre néztem.

- Fordulj vissza! Nagyon messzire eljöttünk.

Bólintottam, óvatosan megfordultam, közben sikerült lefulladnom, amin jót derültünk, de végül szerencsésen megérkeztünk. Leállítottam a motort, és le akartam szállni, de Matthew visszarántott az ölébe, és szenvedélyesen a nyakamba csókolt.

- Gyere! – hörögte.

A keze a bikinim alá siklott, és durván masszírozni kezdte a mellem. Hangosan nyögve feszítettem a hátamat a mellkasának, és amikor lerángatta rólam a bugyit, élvezettel sóhajtottam. Előre nyomott, és nem tétovázott. A kormányba kapaszkodva próbáltam megtartani magam, miközben Matthew éhesen nyögött a hátam mögött. Állatias volt, de imádtam…

A karjában vitt vissza a pokróchoz, és olyan gyengéden fektetett le maga mellé, mintha az előbb nem is vesztette volna el a fejét. Nem tudom, mikor varázsolta elő a másik takarót, de most lágyan magunkra terítette, és szorosan magához húzott.

- Bocs, hogy elvesztettem a fejem – mondta halkan. – De annyira kívánatos vagy, hogy nem tudok ellenállni neked.

- Nincs, miért bocsánatot kérj – bújtam hozzá, és cirógatni kezdtem a mellkasát.

Lassan lehunytam a szemem, és próbáltam elaludni.

Nem sikerült, éreztem a kezem alatt, izmos mellkasát, és remegni kezdtem. Lassan felemeltem a fejem, és az arcát néztem. Milyen jóképű, és én egy ilyen pasi karjában fekszem. Kár, hogy ilyen nagy távolság választ el minket, igaza van Karennek, őt el tudnám fogadni, talán…

„Nem gondolhatsz ilyesmire!”

Visszaengedtem a fejem, a fülem bordáihoz simult, és hallottam a szívverését, szabályos volt, erőteljes, és annyira varázslatos. Elfeledtette velem a bajokat. Mintha csak ő létezett volna, a homok, a part, az óceán, és én.

- Mire gondolsz, kislány? – kérdezte suttogva.

- Ébren vagy? – emeltem fel újra a fejem. – Azt hittem, alszol.

- Melletted, Édes? – mosolygott. – Csak nem hagyom, hogy egy ilyen éjszaka parlagon maradjon?

Gyengéden simogatni kezdte a derekamat, és közben megcsókolt.

Ösztönösen cselekedtem, a kezem az úszónadrág felé siklott, és hamarosan megérintettem a nemi szervét. Szinte azonnal reagált, és éreztem, ahogy pillanatok alatt élettel telik meg. Határozottan köré fontam az ujjaimat, és mozgatni kezdtem.

- Huh! Kislány! Mit művelsz velem? – nyögte, és elhúzta a kezem.

Hanyatt fordított, és miközben a keze végigsimogatta a testemet, szenvedélyesen csókolt, amikor a térdhajlatomhoz ért, megragadta a lábam, és a csípőjére rántotta.

- Kívánlak, Nit! – suttogta elcsukló hangon.

- Istenem, Matt! – nyögtem. Szorosan öleltem a nyakát, és a hajába markoltam. - Én… is… kívánlak!

Feltérdelt, és villámgyorsan megszabadult a nadrágtól, utána pedig vadul rángatta le rólam a bikinit. Alig fogtam fel, mit csinál, és már bennem volt.

Hangosan nyögtem, ahogy férfiassága feszülve nyomult egyre beljebb, a szemébe néztem, de a sötétben csak halvány csillogást láttam.

- Teremtőm! – zihálta. – Annyira finom vagy. – Lehajolt, és gyengéden a vállamba harapott. - Olyan… nagyon… finom.

Minden szónál lökött egyet, de nagyon lassan.

- Matt… Istenem!

Hirtelen felemelkedett, és arrébb húzódott. Fájt az üresség, amit maga után hagyott.

- Mi a baj? – kérdeztem rémülten, és utánakaptam.

- Semmi, csak erre szükség van – mosolygott, és feltépte a gumi tasakját.  – Segíts!

- Az előbb nem zavart – mosolyogtam, ahogy érte nyúltam.

- Ez igaz, de ne kísértsük a sorsot – nézett a szemembe.

A kezembe vettem, és finom, de határozott mozdulattal feladtam rá, aztán nem engedtem el, könnyedén simogatni kezdtem. Hangosan felnyögött:

- Te kis boszorkány! - Elrántotta a kezem, és újra a lábaim közé siklott. – Vadul akarod? Hát tessék!

Keményen tett a magáévá, és én minden pillanatát élveztem, szorosan hozzásimultam, és hirtelen úgy éreztem, nem akarom elengedni többé.

A belső hang most hallgatott, talán ő is élvezte, amit kapott. A gyönyör elsöprő volt, remegve ernyedtem el, amikor Matthew hangosan kiáltva egy utolsó, erőteljes lökéssel elélvezett.

Csendesen feküdtünk egymás mellett, lágyan simogatott, és erőtlenül csókolgatta a vállam.

- Nagyon fájt? – kérdezte. – Amikor megharaptalak?

- Alig éreztem – kuncogtam. – Viszont a többit annál inkább.

Fölé gördültem, és elhelyezkedtem a csípőjén.

- Van még gumid?

- Huh! Te mohó asszony! – nevetett, de közben a keze már a kosárban keresgélt…

Reggel a tengeri sirályok vijjogása ébresztett bennünket. Kimerült, de boldog voltam. Felültem, és néztem, ahogy a visszahúzódó dagály otthagyja maga után a hordalékot. Valami nyomot, ami a következő dagályig még ottmarad.

Matthew csukott szemmel feküdt mellettem, és a hátamat simogatta.

- Szép ez a part – mondtam halkan.

- Még nem jártál itt?

- A nyugati parton még nem. A keleti parton nyaraltam egyszer, és Floridában a párommal… de az már nagyon rég volt – tettem hozzá gyorsan.

- A pároddal? – azonnal tudtam, hogy ezt nem kellett volna mondanom.

- Már nincs velem – néztem rá. – Évek óta.

- Miatta vagy egyedül?

- Igen.

- Nagy szerelem volt?

- Miért kérded?

- Mert elszomorodtál, amikor megemlítetted?

- Az volt, de már túljutottam rajta. Csak az emlékek…

- Értem. – felült, és átölelte a vállamat. – Nem faggatlak.

- Kösz – motyogtam. – Visszamegyünk?

- Máris? – kérdezte, és közben a nyakamba csókolt.

- Igen – néztem rá, és azonnal megértette, hogy miért kérem.

- Rendben, találkozunk még, mielőtt hazamentek?

- Nem tudom.

- Hadd kísérjelek ki a reptérre!

- Jó – sóhajtottam. – Egykor indulunk a panzióból.

- Ott leszek – mondta szomorkásan, és megfogta a kezem.

A reptéri forgatagban alig jutottunk el a terminálhoz, de végül sikerült, most a bejelentkezésre vártunk. Matthew feszülten álldogált mellettem, láttam, hogy mondana valamit, de nem könnyítettem a dolgán. A lányokkal csacsogtam, és csak néha vonultam félre vele. Az egyik ilyen alkalomkor hirtelen megfogta a kezem:

- Add meg a címedet, megkereslek, ha Tulsában járok.

- Matthew, tudod, hogy nincs értelme.

- Akkor legalább a számodat add meg!

- Nem! Matthew, ennyi volt.

Magához húzott, és megcsókolt, próbáltam eltolni, de most erőszakosan szorított magához, a nyelve vadul táncolt a számban, néhány pillanattal később úgy éreztem, megfulladok, felnyögtem, és ekkor végre elengedett.

- Soha nem fogsz elfelejteni – zihálta. – Nem hagyom!

Elengedett, hátat fordított, és szinte futva eltűnt a tömegben.

- Ez mi volt? – lépett mellém Karen.

- Elbúcsúztunk – suttogtam, és nem akartam felfogni, hogy miért keletkezik gombóc a torkomban, és miért fojtogat a sírás.