20. fejezet

Ahogy visszafelé mentem a folyosón, az orvost kerestem, de nem láttam sehol. A kórteremhez érve hangokat hallottam, belesajdult a szívem, ahogy Nit fáradt, megkeseredett szavai kiszűrődtek:

- Karen, fejezd be! Ehhez most igazán nincs erőm, és elegem van abból, hogy folyton szervezkedni akarsz.

- Anita, talán ő segíthetne neked.

- Nincs szükségem Matt könyörületére. Elég értelmesen megmondta, hogy nem akar a nyakába venni egy „szaros” kölyköt. Én nem fogok ráakaszkodni.

- De…

- Nincs de! – mondta élesen. – Nekem nem kell egy olyan pasi, akinek csak arra kellenék, hogy élvezkedjen rajtam. Ha nem fogadja el a fiamat, akkor menjen csak.

- És ha meggondolta magát? – kérdezte Karen.

- Matt? – nevetett keserűen. – Ugyan már, Karen! Ezt te sem hiszed, ugye? Nem fog miattam megváltozni, ő igazi agglegény, aki falja a nőket. Nem az én kategóriám. De nem is érdekel, most csak Jake a fontos.

Néztem az ablakon keresztül, és ahogy láttam könnyáztatta arcát, már tudtam, mit kell tennem.

Megfordultam, és az egyik nővérhez léptem:

- Elnézést, megmondaná, hol találom a kis Jake orvosát?

- Doktor Chien az orvosi szobában van, a második ajtó a folyosón balra.

Odaléptem, és bekopogtam.

- Tessék! – jött a válasz.

- Zavarhatnám egy percre, dr. Chien?

- Persze, jöjjön csak! Miben segíthetek?

- Azt hiszem, először is bemutatkozom, Karen mással volt elfoglalva. Matthew Starr vagyok.

- Jó napot, Daniel Chien. Nos, miről lenne szó?

- Az a helyzet, hogy az öcsém Los Angelesben ismer néhány jónevű orvost, és megkértem, hogy segítsen. Ha elfogadja a segítséget, itt van egy nagyon jó diagnoszta telefonszáma, kifejezetten az ilyen speciális esetekre szakosodott. Én már beszéltem vele, éppen egy konferencián van Stillwaterben, egy óra alatt itt lehet, csak arra vár, hogy jelentkezzen.

- Jefferson professzor? – mondta elismerően Chien. – Hallottam már róla, remek szakember, maga ismeri?

- Igen, egyszer már kisegített, és reméltem, hogy talán most is…

- Köszönöm, Mr. Starr! Azonnal felhívom, ha valaki, akkor ő segíthet. Én már kerestem a munkahelyén, de nem voltak hajlandóak megmondani, hol találom meg. Tényleg nagyon köszönöm.

- Nincs mit, remélem, tud segíteni Jake-n.

- Én biztos vagyok benne, legalább Anita megnyugszik kissé. Jöjjön, mondjuk el neki!

- Nem, én nem megyek – mondtam, és felálltam.

- De miért?

- Látni sem akar, amit megértek, azok után, ahogy bántam vele. De szeretnék segíteni a fián.

- Azt hiszem, értem – mondta bizonytalanul. – De talán, ha elmondom neki…

- Ne, kérem, ne szóljon neki! Nem azért teszem.

Felálltam, kezet nyújtottam neki, aztán kifordultam a folyosóra. Lassan lépkedtem, a kórterem előtt megálltam, és benéztem, Nit feje az ágyra borult, és halkan, szuszogva aludt. Nyugtalan volt az álma, a szemén még így is látszott, hogy teljesen kisírta. Körülnéztem, felvettem a lábvédőt, és a kikészített köpenyt. Lassan bementem, leültem a mellette lévő székre, és megsimogattam a fejét.

- Kicsi lány. Édesem, remélem, rendbe jön a fiad. És remélem, boldog leszel, igazán megérdemled. Ilyen erős asszonnyal még nem találkoztam. Szeretlek, Nit!

Óvatosan kisimítottam egy tincset az arcából, és puhán megcsókoltam.

- Te vagy a bácsi Egyiptomból? – motyogta halkan egy beteges hang. – Miattad sír, amióta hazajöttünk.

Felnéztem a bágyadt beesett szemekbe. Jake olyan volt, mint egy kísértet, de most fény csillant a szemében, talán a harag fénye.

- Igen, én vagyok az – suttogtam. – És sajnálom, hogy megbántottam az anyukádat. Nagyon szeretem őt.

- Akkor miért bántottad?

- Mert buta vagyok – megsimogattam a gyerek arcát. – De azon vagyok, hogy helyrehozzam. Segítesz nekem?

- Hogy? – kérdezte, és úgy tűnt, kicsit felélénkül.

- Először is, ne mondd el neki, hogy itt voltam, rendben? Én pedig megígérem, hogy szerzek egy doktor bácsit, aki meggyógyít. Áll az alku?

- Áll! – mosolygott halványan, és szánalmasan gyengén, megszorította a kezem. – De miért ne szóljak neki? Biztosan örülne…

- Jake, te csak azzal törődj, hogy meggyógyulj! Anyukádnak ez a legfontosabb. És ha majd egészséges leszel, akkor beszélek anyukáddal, és megpróbálom megvigasztalni.

- Úgy szereted, ahogy apu szerette?

- Azt hiszem, úgy senki sem tudja szeretni, ahogy apukád szerette, de mindent megteszek, hogy boldog legyen.

- Te indián vagy? – kérdezte hirtelen. - Úgy nézel ki.

Láttam, hogy nincs teljesen magánál, talán jobb is így, lehet, hogy nem is fog emlékezni rám.

- Igen az vagyok.

- Törzsfőnök?

- Nem – nevettem. – És harcos sem vagyok, de azért megpróbálok segíteni.

- Mi a neved?

- Tűztáncos.

- Szép név – mormolta. – Nekem sose lesz ilyen nevem.

- Hiszen van neved – mondtam. – mindenkinek van neve, csak a Szellemek még nem mondták meg, de hamarosan megtudod.

- Oké – sóhajtott álmosan. – Ha nagy leszek, én szeretnék harcos lenni. Hogy megvédjem anyát.

- Az leszel – nyeltem. - Most aludj! – simogattam meg. – Csak akkor leszel erős, hatalmas harcos, hogy anya büszke lehessen rád.

- Igen… megkérdezed a nevem a Szellemektől?

- Persze, megkérdezem, és megmondom neked.

- Kö… szö… nöm.

Visszazuhant az álomba, én pedig feldúltan kirohantam a szobából. A folyosón megálltam, a hátamat a falnak vetettem, és zihálva kapkodtam a levegőt.

- Mi a baj? – Karen hangja visszarángatott a valóságba. – Beszéltél vele?

- Alszik – motyogtam. – Nem akarom felébreszteni.

- Danny elmondta, hogy mit intéztél. Köszönöm – mondta elcsukló hangon.

- Kérlek, ne szólj Nitnek! Még ne! Nem akarom, hogy…

- Pedig…

- Karen! Nincs értelme. Visszamegyek Los Angelesbe.

- De ez hülyeség! – csattant fel. – Beszélj vele! Ne legyél már ilyen bolond!

- Hallottam az előbb, mit mondott. Nem kellek neki. Felhívom a repteret, és az első géppel hazamegyek.

- Matt…

Hiába szólt utánam, már szinte rohantam a kijárat felé. Nit! NIT! Zakatolt a fejemben, legszívesebben visszarohantam volna, hogy a karomba kapjam, és védelmezzem, és megértse, hogy mit akarok, de még várnom kell. Először Jake gyógyuljon meg, a többivel ráérek. Kemény küzdelem lesz, de már tudtam, hogy Karen-nek igaza volt, ez a nő csupa jóság, nem hagyhatom, hogy szenvedjen.

Szerencsére volt egy járat, amit még elértem, így reggelre már otthon voltam, és amikor becsuktam a bejárati ajtót, úgy éreztem, végre engedhettem a fájdalomnak…

Anita:

Meglepve figyeltem a belépő ismeretlen orvost.

- Jó napot, Miss. Hanson! Jefferson professzor vagyok. Szeretném megvizsgálni a fiát. Dr. Chien elmondta, mi a helyzet, de szeretném hallani öntől is, hogy mi is történt? Válaszolna néhány kérdésemre?

- Persze – motyogtam álmosan, és próbáltam összeszedni magam.

Közben belépett egy nővér, aki elhozta Jake kórlapját, az orvos alaposan tanulmányozni kezdte:

- Jó, szeretnék kérni egy újabb teljes vérképet, kisrutin, nagyrutin, a szokásos – nézett a nővérre. – És azt hiszem szükséges lesz egy lumbálfunkció is.

- Értem – mondta a nő. – előkészítem.

- Köszönöm – mosolygott rá, aztán felém fordult. – Nos, akkor először is azt szeretném tudni, hogy a családban volt-e hasonló fertőzés a közelmúltban?

- Nem, senki nem volt beteg.

- Dr. Chien mondta, hogy Egyiptomban jártak.

- Igen két hete jöttünk haza, és néhány nappal később Jake rosszul lett.

- Értem. Minden oltást megkapott a kisfiú az utazás előtt?

- Igen, mind megkaptuk, erről Daniel gondoskodott.

- Doktor Chien?

- Igen, ő.

- Ettek, vagy ittak ellenőrizetlen élelmiszert?

- Nem, csak, amit a szállodában kaptunk – mondtam.

- Anya! – suttogta Jake félve. – Én ittam vizet a fürdőszobában.

- Tessék, - néztünk rá döbbenten. – Miért nem mondtad eddig?

- Mert féltem, hogy haragudni fogsz.

- Jaj, Kicsim, dehogy! Csak ezt tudnunk kellett volna, amikor megbetegedtél.

- A lényeg, hogy most már tudjuk – mondta az orvos, és feljegyzett valamit a kórlapra.

- Doktor úr, muszáj megcsinálni a lumbálást? - kérdeztem

- Attól tartok. Talán a tenyésztés kimutat valamit. Az eddigi eredmények csak a fertőzést mutatják, de nem tudták azonosítani a kórokozót. Talán ebből kideríthetjük.

- Értem – sóhajtottam.

Az orvos még magyarázott pár dolgot, de alig fogtam fel, az aggodalom, és a kimerültség kezdett legyűrni, bár még tartottam magam. A vizsgálatokat elvégezték, és most az eredményekre vártunk. Anya lement a büfébe szendvicsért, és kávéért. Jake megint elaludt, vagy inkább kábulatba zuhant.

Tegnap éjjel megijesztett, amikor álmában kiabált, valami Szellemmel küzdött, és közben valami nevet követelt tőle. Alig tudtam felébreszteni, és még akkor is azt hajtogatta, hogy megígérte, és megkapja a nevét.

Jefferson professzor mindent elkövetett, hogy a gerinccsapolásos vizsgálat minél kevesebb fájdalommal járjon, de még így is láttam, hogy Jake-t mennyire megviseli, az egész testén izzadtság gyöngyözött, és a szemét könnyek marták, amikor visszahozták a szobába. Én is a könnyeimet nyeltem, miközben simogattam őt. Lassan álomba merült, én pedig felálltam. Anya ekkor lépett be a szobába, és mondta, hogy menjek, pihenjek le.

Nehezen vettem rá magam. Karen, és Daniel odajöttek hozzám a büfénél, és a férfi olyasmit mondott, amitől jobb kedvem lett.

- A kairói hatóságok megküldték a listáját azoknak a kórokozóknak, amik mostanában fertőzhetnek náluk a vízzel. Reméljük, a tenyésztés egyezést fog mutatni, és akkor megkezdhetjük a kezelést.

- Istenem, Danny! Köszönöm! – ugrottam a nyakába.

- Még ne örüljünk előre, várjuk meg az eredményt.

- Értem, csak annyira vágyom már, hogy jó hírt kapjak.

- Tudom, hogy nem mondhatnék ilyet, de bizakodó vagyok.

- Még egyszer köszönöm – mondtam, és visszasiettem Jake-hez.

Karen szorosan a nyomomban volt.

- Anita, még mindig biztos vagy abban, hogy nem akarsz kibékülni Matt-el? – kérdezte, ahogy leültünk.

- Most komolyan Karen, meddig fogsz még ezzel piszkálni? Megmondtam, hogy nem kell olyan pasi, aki szajhának tart.

- De nem tart annak. Részeg volt, amikor ezt mondta.

- Beszéltél vele? – csattantam fel.

- Nem! – vágta rá, de ismertem már annyira, hogy tudjam, ez nem igaz.

- Karen, hagyd őt békén! És engem se nyaggass vele! Vége van, oké? Ne nehezítsd meg nekem, hogy túljussak rajta.

- Én csak…

- Nincs csak!

- Oké – sóhajtott, és ő is Jake-t kezdte figyelni.

Másnap reggel a vizitnél Danny, és Jefferson professzor is bejöttek.

- Jó reggelt! – köszöntünk egyszerre, és a két férfi mosolyogni kezdett.

- Anita, jó hírünk van – nézett rám Daniel. – Megvan a vírustörzs, és az egyiptomi kollégák informáltak minket a kezelésről. Szerencsére a kórháznak van készleten a megfelelő gyógyszer, máris elkezdjük a kezelést, és Jake remélhetőleg pár napon belül jobban lesz.

- Istenem, köszönöm! – felugrottam, és mindkét dokit megpusziltam, miközben a megkönnyebbülés könnyei kiszakadtak belőlem.

- Nincs mit, csak a dolgunkat végezzük – mondta a professzor, miközben zavartan félrehúzódott.

- Ennél sokkal többet tettek – suttogtam.

- Lehet – motyogta. – Most mennem kell, a többit már ráhagyhatom Chien doktorra. Viszontlátásra!

Kilépett az ajtón, én pedig visszarogytam a székre. Most jött ki rajtam igazán a fáradtság, remegni kezdtem, és hányingerem volt. Daniel azonnal látta, mi a helyzet:

- Menj haza, Anita, és pihend ki magad! Most már minden rendben lesz.

- Így van – tette hozzá Karen is. – Én itt maradok mellette, és ha van valami, azonnal szólok.

Tanácstalanul néztem rájuk, ők is érezték, mi tart vissza:

- Ez orvosi utasítás, Miss. Hanson! – fogta meg a karomat Daniel, és elindult velem az ajtóhoz. – Ha kell, én viszlek haza! Indulás, és délutánig ne is lássunk!

A kezelésnek köszönhetően Jake látványosan gyógyult, szinte napról napra látható volt a javulás. 

Egyre többet evett, és kezdte visszanyerni az erejét, én pedig boldogan figyeltem őt. Esténként azonban sokat szomorkodtam, hiába volt minden rendben, és a fiam szeretete elsöpörte a gondokat, de a magányos esték eszembe jutatták Matt-et, és ilyenkor az érzelmek kavarogtak bennem. Iszonyatosan dühös voltam rá, amiért úgy bánt velem, mint egy szajhával, de közben fájt, legalább annyira, mint Aaron után. Hiába nem akartam, rengeteg éjszakámat sírtam át, és vágyakozva öleltem magamhoz a párnát. Hiányzott az illata, az ölelése, és becéző szavai, a meleg tűz a szemében. Csak az álmaimban jelent meg, de ilyenkor is csak a fájdalom maradt, amikor egy forró álom után felébredtem.

Jake végre teljesen rendbe jött, és elkezdhette a tanévet, bár két héttel így is lemaradt. Szerencsére nagyon jól tanult, és hamar utolérte magát. Feltűnt, hogy sokat változott, sokkal ragaszkodóbb lett, és néha huncut pillantásokat váltott Karen-nel, utána pedig szorosan hozzám bújt. És végre megint ott volt a vidámság a szemében, amit az apja halála óta nem láttam. Gondolom, a súlyos betegség valahogyan ráébresztette az élet fontosságára, és ez segített neki, hogy túljusson a tragédián. Örültem neki, mert már épp itt volt az ideje. Egyre többet nevetett, és ez nekem is sokat segített.

Ezen a reggelen is meglepett. Szabadnapunk volt, és úgy terveztük Karen-nel, hogy benézünk Kyra-hoz. A barátnőnk említette, hogy megérkezett az új kollekció a régi mentorától, és nekem már régen fájt a fogam egy Roberto Cavalli ruhára, pontosan a fodrászverseny óta.

Jake korábban ébredt, mint én, és mire kábultan, szédelegve kitámolyogtam a konyhába, már elkészítette a reggelit. Persze csak egy kis müzlit tejjel, de már előkészítette a tojásokat, és a szalonnát.

- Szia, anya! Nem nyúltam a sütőhöz, de megcsinálod nekem a rántottát?

- Szia! Persze, máris.

Odaléptem a tűzhelyhez, és feltettem a serpenyőt, a következő pillanatban rohannom kellett. Jake kétségbeesve szaladt utánam:

- Anya, mi a baj? Ugye nem kaptad el te is a betegséget?

- Nem, kicsim – nyögtem. – Ez csak gyomorrontás. Minden rendben van.

Aggódva nézett rám, de végül sikerült megnyugtatnom, de amikor az iskolabusz megérkezett, nagyon nehezen indult el.

Amint egyedül maradtam, leültem, és gondolkodni kezdtem. Amikor Jake a kórházban volt, nem tűnt fel, de most, hogy utánaszámoltam, rájöttem, hogy már a második ciklusom marad ki. Akkor csak a fiamra koncentráltam, és nem tűntek fel a jelek, amik mostanra egyértelművé váltak. Kétségbeesve rohantam el a gyógyszertárba.

Mire Karen megérkezett, már meg is csináltam a tesztet. A barátnőm leült, és döbbenten nézte könnyáztatta arcomat:

- Mi történt?

Szó nélkül elé toltam a pozitív eredményt mutató lapocskát.

- Matt? – kérdezte halkan.

- Ki más? – villant rá a szemem.

- Jó, nem úgy értettem – védekezett. – És eddig nem vetted észre?

- Jake-el voltam elfoglalva.

- Értem. És most mihez kezdesz? – kérdezte, és megsimogatta a karomat.

- Fogalmam sincs. Először is elmegyek a nőgyógyászomhoz. Aztán meglátom. Hat hetes, még van időm dönteni.

- Tessék? Ugye ezt nem gondolod komolyan?

- Miért, mit kéne tennem? Itt vagyok egyedül egy gyerekkel, nem biztos, hogy jó ötlet felvállalni még egy babát, főleg, hogy az apja elhagyott.

- De ő egy kis élet, és talán…

- Ne kezdd el megint!

- Joga lenne tudni.

- Nem tudom, talán, ha úgy döntök, hogy megtartom, akkor elmondom neki.

- Ne vetesd el, kérlek! – könyörgött.

- Még amúgy sem biztos, ez csak egy gyorsteszt. És én már futottam csapdára az ilyennel.

- Tényleg?

- Még Jake előtt, rendesen ráijesztettem Aaron-ra, akkor még csak pár hónapja jártunk.

Nevetni kezdtünk.

- Tudod, mit? Menj el még ma az orvoshoz.

- De ma úgy terveztük, hogy Kyra-hoz megyünk.

- Szerintem belefér az időbe. Hívd az orvost! Estére tudnod kell, mi van. Nem idegeskedhetsz a bulin.

- Nem biztos, hogy menni akarok.

- Na, ez most nem hallottam meg, oké? Megmondtuk, hogy nem engedjük, hogy megint magadba fordulj.

- És szerinted erkölcsös dolog úgy pasiznom, hogy közben egy másik férfi gyerekével vagyok terhes?

- Jaj, Anita! Ne gyere nekem ezzel a kamu szöveggel! Most akkor mit akarsz? Ha nem akarod a kicsit, akkor nem mindegy?

Csak néztem rá, és biztosan kétségbeejtő lehettem, mert felnevetett:

- Szedd már össze magad! Ráérsz még ráparázni a dologra. Gyerünk, most különösen szükséged van a kikapcsolódásra, és Doris egy vagyont fizetett a belépőkért.

- Oké, elmegyek, de ne panaszkodj, ha nem leszek tökéletes társaság.

- Azt majd meglátjuk. Ki tudja, mit hoz az este?

21. fejezet

Ámulva néztem körül, ahogy beléptünk. A lelkifurdalásom még nem múlt el, de amikor anyám felajánlotta, hogy vigyáz Jake-re, már végképp nem maradt ellenérvem. Végül csak megjött a kedvem is.

Most még a délelőtti zsúfolt program se rontott a hangulatomon. Az orvos szerencsére gyorsan fogadott, mire odaértünk, már tűkön ültem.

Az ultrahang igazolta a tesztet, hathetes magzatot hordtam a szívem alatt. Abban a pillanatban, ahogy megláttam a kis maszatot a monitoron, már tudtam, hogy megszülöm. Nincs olyan hatalom, ami rávehetne, hogy elpusztítsam.

Kyra-nak és a lányoknak még nem mondtunk semmit, ez egyelőre kettőnk titka volt, és megkértem Karen-t, hogy Matt-nek se szóljon. Ezt nekem kell elmondanom, akkor is, ha kitekeri a nyakam a hír hallatán.

Az estére mind dögös rucikat választottunk, és elkészítettük egymás toalettjét. Mire anya megérkezett, már készenálltunk.

- Ilyen összeesküvés ellen nem tehetek semmit, de ne higgyétek, hogy ezt megússzátok! – morgolódtam, ahogy a taxi felé tuszkoltak, de már csak dacból, igazából nagyon vártam az estét.

- Ugyan már! Nem fogjuk hagyni, hogy megint befordulj! – mondta Debbie. – Ideje, hogy újra ringbe szállj! Azért, mert nem Matt az igazi, még nem jelenti azt, hogy nem találhatsz rá a szerelemre – átölelte a vállam, és határozottan kinyitotta nekem az ajtót. Nevetve pukedliztem, mielőtt beültem.

A „Nitta csillaga” ma nyílt meg, egy kicsit féltem, hogy nagy lesz a tömeg, de a lányok ragaszkodtak hozzá, hogy idejöjjünk.

Végül nem csalódtam, a hely jó volt. Háromszintes, több teremmel, és kellemes bárral. Így a rengeteg kíváncsi látogató eloszlott, és nem volt zsúfolt.

Karen egyenesen az alsó terembe vezetett, és rögtön a táncparkettre húzott. A DJ kellemes zenéket játszott, és néha még nekem is kifejezetten tetszett.

Aztán egyszer csak megszólalt a dalunk. Könnybe lábadt a szemem, és le akartam ülni az asztalunkhoz, de Karenék nem engedték:

- Nem mész sehova! Ha most eltűnsz, akkor a pasi, aki téged bámul, lelép.

- Milyen pasi? Karen ne csináld! Még egyszer nem megyek bele.

- Jaj, ne legyél már ilyen!

- Te ne legyél ilyen! – csattantam fel. – Eddig elviseltem, hogy játszod a kerítőt, de vége. Matt-el se lett jó vége.

- Még nincs vége – vigyorgott.

- Mi van? – néztem rá, de azonnal elhallgattam.

Megdöbbentem, amikor a DJ rekedtes bariton hangja betöltötte a termet:

- Bocs srácok, hogy megzavarom az estét, de nagyon fontos, hogy ez a dal eljusson ahhoz, akit megillet. Olyasvalakinek játszom, aki nagyon sokat jelent nekem, még akkor is, ha ő jogosan a pokolba kíván. Sajnos csak későn jöttem rá, hogy mennyire értékes, és mit veszítettem, amikor elküldtem. Tudom, hogy nem kérhetem a bocsánatát, mert nem érdemlem meg, csak azt kérem, hogy beszéljük meg, és tisztázzuk. Kérlek, Nit! Beszélj velem!

Elhallgatott, de én nem mozdultam. Mérgesen néztem Karenre, aki továbbra is mosolygott:

- Elmondtad neki? – kérdeztem.

- Egy szót sem váltottam vele, azóta, hogy… szóval jóideje nem beszéltem vele. Csak hallgasd meg!

- Minek?

- Mert szeretném, ha mi ketten tisztáznánk a dolgunkat. – szólalt meg közvetlenül mögöttem.

Megfordultam, és belenéztem a mogyoróbarna szemekbe.

- Mégis mit vársz tőlem? – kérdeztem kimérten.

- Szeretnék bocsánatot kérni. Nem tudom, mi volt velem, amikor úgy viselkedtem.

- Ha gondolod, én elmondom – vetettem oda neki. – Rájöttél, hogy van egy fiam, és ez sok volt neked. Semmi baj, megértem, csak talán ezt nem így kellett volna. Elég lett volna, ha csendesen elmondod, és akkor eltűntem volna…

- De én nem akarom, hogy eltűnj! – mondta halkan. – Nem beszélhetnénk nyugodtabb helyen?

- Mondjuk a galérián? – kérdeztem epésen.

- Itt az nincs, csak az irodám.

- Oh! Szóval ez a hely is a tiéd. Látom, jól megy a bolt, már terjeszkedsz.

- Nit! Kérlek!

- Rendben – sóhajtottam. – De csak beszélünk.

- Igen, persze – mondta gyorsan.

Megfogta a kezem, és húzni kezdett. Hátranéztem, de a lányok csak integettek felém, és nem mozdultak.

Végül engedtem, és hagytam, hogy felvigyen az emeletre.

Az irodája megszólalásig hasonlított a másikra, de nem foglalkoztam vele, annál most sokkal idegesebb voltam, mert amikor hozzám ért, a testem árulkodó módon bizseregni kezdett. Még mindig felkavarta a vérem, hiába próbáltam száműzni a szívemből.

Amikor beléptünk, becsukta az ajtót, de most nem zárta kulcsra, hanem az egyik fotelhez vezetett, és leültetett. Felém fordult, és az asztalnak támaszkodva nézni kezdett.

- Nos? – emeltem fel a fejem.

- Gyönyörű vagy – suttogta.

- Na, nem! Ezt nem játsszuk! – idegesen nevettem, és lehajtottam a fejem. – Mit akarsz mondani?

- Bocsáss meg… ha tudsz!

-  Nem azt mondtad, hogy nincs jogod ezt kérni?

- De! És ez így is van, de mégis ezt kérem. Rájöttem, hogy mekkora barom vagyok, és hogy hibát követtem el. De már csak akkor, amikor elkéstem. Aztán megláttam Jake-t a kórházban, és…

-TESSÉK??? Mi… miről beszélsz? Honnan tudod… Karen! – csaptam a homlokomra. – Az a cserfes fruska! De ezért még számolok vele.

Ránéztem, annyira kétségbeesve nézett vissza, hogy egy pillanatra megszántam.

- Na, jó, akkor most mindent elmesélsz! – mondtam. – Kezdve onnan, hogy olyan finoman beszéltél velem Kairóban.

Ellökte magát az asztaltól, és a komódhoz lépett:

- Kérsz inni valamit? – kérdezte.

- Nem, ezt józanul szeretném végighallgatni – mondtam, és figyeltem, ahogy kitölt magának egy hatalmas adag whiskyt. – Nem is gondoltam, hogy ennyit iszol.

- Nem szoktam, csak most…

Felém fordult, ránézett a pohárra, aztán a szoba sarkában álló mosdóhoz lépett, és kiöntötte. Letette a poharat, és két határozott lépéssel előttem termett.

- Nem ülnénk át a kanapéra, ott kényelmesebb?

- Nekem itt nagyon kényelmes – néztem rá negédesen, amitől megvonaglott az arca.

- Ezt megérdemeltem – motyogta, és leguggolt.

Felemelte a fejét, és segítséget kérve nézett a szemembe, de én rezzenéstelen arccal figyeltem.

- Oké – sóhajtott. – Szóval, amikor eljöttem Kairóból… már a repülőn rájöttem, hogy milyen hülye voltam. Túlreagáltam a dolgot, csak sokkolt, amikor megláttam Jake-t. Az volt a legrosszabb, hogy nem emlékeztem semmire. Teljes filmszakadás volt, Nit. Soha többé nem iszom – ezt csak magának mormolta, de meghallottam. – És Jake annyira megdöbbentett!

- De miért? Ő csak egy kisfiú.

- Igen, csak én… mindegy, ez nem fontos. Az én nyomorom nem magyarázat arra, ahogy viselkedtem. A lényeg, hogy egyszerűen már minden esetben csapdát sejtek, azt hittem, az egészet kiterveltétek, már az elejétől.

- Mégis hogy gondoltad? Nem is ismertünk téged. – mondtam.

- Tudom, de elkezdtem összeesküvés elméletet szőni. A vége az lett, hogy azt hittem, már az elején kiszúrtál magadnak a diszkóban, és ügyesen becserkésztetek, aztán meg eljátszottad, hogy nem érdekellek, és folyton lepattintottál.

- De…

Az ujját a számra helyezte, és folytatta:

- Emlékszel, amikor hazavittelek? Beszéltünk Egyiptomról, és aztán hopp, Karen felhív, hogy odautaztok, és milyen buli lenne, ha utánad mennék, persze, te nem tudsz semmit, és biztosan örülnél neki. Én meg, amilyen idétlen módon viselkedtem, rohantam utánad, mint egy hűséges kiskutya. Aztán megláttam Jake-t, és úgy hittem, bezárult a csapda. Én pedig elmenekültem, még örültem is, hogy nem sétáltam bele. Ha tudtam volna, mekkorát tévedek, ha nem helyeztem volna a makacsságomat a szívem elé…

- És Jake betegsége, honnan tudtál róla?

- Karen eljött, amikor beteg volt. Elhívott, hogy legyek melletted, mert teljesen kikészültél. Akkor kezdtem megérteni, hogy hibáztam, láttam, hogy Karen őszinte, és te tényleg nem tudsz semmiről, és ez az egész, amit kitaláltam, csak egy elvadult elmeszülemény. Megtudtam, hogy mi történt Jake-el, láttam, hogy mekkorát tévedtem, és hogy mennyire hülye voltam. Kérlek, könyörgöm, adj egy esélyt, hogy bebizonyítsam!

- Mit? – néztem könnyes szemébe.

- Hogy akarlak – suttogta. – Jake-el együtt, csak nem mertem elfogadni, mert féltem. Féltem újra elkötelezni magam, ugyanúgy, ahogy te is. Helyre szeretném hozni, boldoggá akarlak tenni. Amikor Karen elmesélte, hogy mi történt Aaron-al…

- Istenem! Ezt is elmondta? Van valami, amit nem mondott el neked? Mert engem bezzeg semmiről sem tájékoztatott. Kezdem azt hinni, hogy inkább ti szőttetek összeesküvést ellenem.

Felálltam, és dühösen vágtam keresztül a szobán. Azonnal éreztem, hogy mögém lép, nem hagyta, hogy kimenjek, szorosan magához húzott.

- Ne menj el! – suttogta feszülten, és a vállamra hajtotta a fejét. – Ne menj el, kérlek!

- Miért? – kérdeztem. – Mondd meg, miért kellene most itt maradnom?

Visszanyeltem a könnyeimet, de megálltam.

- Mert szeretlek – lehelte a fülembe. – Nagyon szeretlek, és nélküled minden értelmetlen. Te és Jake… ti ketten… Csak egy esélyt kérek Nit, hogy boldoggá tegyelek benneteket.

- Mi változott, Kairóban úgy néztél Jake-re, mint valami pondróra?

- Nit, el kell mondanom még egy titkomat. Kérlek, hallgass meg!

Ránéztem, aztán leültem a kanapéra, és magam mellé húztam.

- Én már voltam nős. Tíz évvel ezelőtt. Az asszisztensem volt, Mary-anne, ő huszonöt éves volt, és volt egy kétéves fia. Azt mondta, hogy a gyerek apja, még akkor elhagyta, amikor kiderült, hogy terhes. Rendesen behálózott, ezért hittem először, hogy te is… – könyörögve nézett rám. – Szóval a lényeg, hogy akkor szerelmes voltam, azt hiszem. Elvettem őt, egy ideig minden rendben is volt, de aztán elromlottak a dolgok, már csak veszekedtünk. És egy alkalommal hivatalos ügyben sokáig dolgoztam. Az öcsém…

- Van öcséd? – néztem döbbenten.

- Karen ezek szerint erről sem beszélt. – mosolygott. – Igen, Brandon az ikertestvérem. Akkoriban Chicago-ban élt, ott dolgozott az egyik kórházban, merthogy orvos. De ez most nem lényeges. Megbeszéltük, hogy meglátogat, és amikor hazaértem, fura hangokat hallottam, beléptem a hálószobába, az öcsém épp a feleségemen dolgozott.

Iszonyatosan összevesztünk, előálltak egy olyan magyarázattal, hogy Mary-anne azt hitte, én vagyok az, Brandon meg azt mondta, hogy Mary-anne a bejárónőmnek adta ki magát. Azzal védekezett, hogy azt hitte játszani akarok, és nem gondolta, hogy Brandon tényleg nem én vagyok. Nem tudom, mi volt az igazság, de akkor elköltözött. Utána évekig nem beszéltünk az öcsémmel, de végül tisztáztuk. Igazából köszönettel tartozom neki, hogy megszabadított attól a nőtől. Elváltam, és csak az égieknek köszönhettem, hogy nem fogadtam örökbe a fiát. Így is megkopasztotta a bankszámlámat. Két hónappal később pedig láttam egy fazonnal, a kölyök megszólalásig hasonlított rá. Nem akarok találgatni, úgyhogy nem mondok semmit. De megértheted, hogy én sem voltam épp bizalommal senki iránt. Akár hiszed, akár nem, amikor együtt voltunk, akkor már én is nagyon régen nem voltam senkivel. Aztán megláttalak, és bumm!

Felemelte a kezét, és robbanást imitált. Utánakaptam, és belecsókoltam a tenyerébe.

- Félek – suttogtam.

- Tudom, én is, Kedves. Félek, hogy elveszíthetlek, még egyszer nem viselném el.

- Matt…

Nem tudtam befejezni a mondatot, mert kopogtattak.

- Szabad – szólt ki vonakodva Matt.

Kinyílt az ajtó, és Jake szaladt be, a nyomában Karennel.

- Jake? Te hogy kerülsz ide? Hol van a nagyi? Mégis mi…? Neked nem szabad…

- Anya, Matt segített, ne küldd el őt! Elmondta, hogy ő szerezte azt a specialistát? – döbbenten kapkodtam a fejem. – Neki köszönhetem az életemet.

- De hogyan? – néztem rá könnyes szemmel.

- Karen elmondta, hogy mi a helyzet, és mivel Brandon orvos, vannak ismeretségei. Így szereztük meg Jefferson professzort.

- Köszönöm – suttogtam. – Képes voltál…?

- Mondtam neked, hogy rájöttem, mit érzek, és aztán bementem a kórházba, és láttam, ahogy ott ülsz az ágya mellett, elkeseredve, kétségbeesve. Figyeltem őt, és hirtelen azt éreztem, hogy talán ez az esély, amire mindig is vágytam. Amikor Egyiptomban elutasítottam a fiad, csak az járt az eszemben, hogy eltitkoltad előlem, úgy éreztem, hogy tényleg nem kell neked tőlem más, csak szex és persze a pénzem. Nem volt szép, amit tettem, de fájt, és sértett voltam. Aztán megláttalak benneteket a kórházban, és tudtam, ha Jake-t is elveszíted, akkor te is utánamész. Boldognak akartalak látni, akkor is, ha én már nem kellettem neked. Azt akartam, hogy újra nevess, és megoszd a fiaddal az életedet. Megkerestem Brandont, és megkértem, hogy segítsen. Boldog vagyok, hogy sikerült meggyógyítani Jake-t.

- De miért nem jelentkeztél utána? Miért nem mondtad el?

- Mert nem azért tettem, hogy ezzel szerezzelek vissza, hanem Jake-ért. Eldöntöttem, hogy harcolok érted, de nem ilyen eszközökkel akartam.

- Matt… én… én azt hittem, te nem akarsz gyereket, családot. Hogy irtózol az elkötelezettségtől.

- Sokáig így is volt, de aztán megismertelek, és nem tudtalak kiverni a fejemből, ráadásul a szívembe is befészkelted magad… örökre. Már tudom, hogy te vagy a tökéletes, mindent meg akarok adni nektek, szeretnélek kárpótolni a fájdalmakért.

- De én sosem kértem tőled ezt – néztem rá. – Nem kérem, hogy ennyire elkötelezd magad.

- Miért? Még mindig haragszol? Nem akarsz kibékülni?

- Anya, kérlek! Szeretem Matt-et. – szólalt meg Jake, és könyörögve nézett.

- Nem is ismered – néztem rá mosolyogva

- Ami azt illeti, ismeri – szólalt meg Karen.

- Tessék?

- Amíg te dolgoztál, addig Matt többször is meglátogatta Jake-t.

- De mikor?

- Már itt vagyok egy ideje – vette vissza a szót a férfi. – Amióta beindítottam a diszkóprojektet, itt vagyok, volt időm megismerkedni Jake-el.

- Ezt most nem mondjátok komolyan – hápogtam. – És én most legyek boldog, hogy a hátam mögött szervezkedtetek?

Láttam, hogy Matt pillantása szomorúvá válik.

- Én azt szerettem volna, ha megérted, hogy mit jelentesz nekem, és boldog voltam, hogy Jake rendben van. Szerettem volna megismerni őt, hogy…

- Anya, Matt szeret téged – mondta egyszerűen. – Ne küldd el! Direkt azért költözött ide, hogy velünk lehessen.

Mosolyogva néztem rájuk.

- Te ideköltöztél Los Angelesből?

- Nit, Jake is mondta, szeretlek. Számomra csak az számít, hogy a közeledben legyek. A Los Angeles-i hely vezetését átadtam Dylan-nek, így csak erre kell figyelnem, és persze rátok, ha te is akarod.

- Matt, komolyan ezt akarod? Alig ismersz, képes lennél mindent feladni egy egyéjszakás kalandért?

Nem válaszolt azonnal, letérdelt, és elővett egy kis dobozkát. Kinyitotta, én pedig halkan felsikkantottam, amikor megláttam a zafírköves gyűrűt.

- Már régen rájöttem, hogy többet akarok. Tudom, hogy szinte alig ismerjük egymást, és nem is várom, hogy most dönts. Ez a gyűrű nem eljegyzési gyűrű, ha még nem akarod, csak azért szeretném neked adni, hogy tudd, mit érzek. Szeretnék veletek lenni, és majd egyszer hozzátok kötni az életemet, ha te is ezt szeretnéd. Nem vagyok már fiatal, nincs mire várjak, meg akarok állapodni… melletted… és Jake mellett.

- Akkor ez most egy nem eljegyzési jegygyűrű? – kérdeztem.

- Olyasmi.

Óvatosan kivettem a dobozból, megnéztem, aztán Matt felé fordultam.

- Akkor ne jegyezz el vele! – felemeltem a kezem, és várakozva néztem rá.

Mosolyogni kezdett, és felhúzta az ujjamra, aztán szorosan magához húzott, és megcsókolt. Visszaöleltem, és boldogság járt át.

- Szeretlek, Matt – suttogtam, és a mellkasához bújtam. – Már Los Angeles után is tudtam, hogy érzek valamit, és idővel tisztába kerültem vele. Egyiptomban úgy éreztem, meghalok, amikor elutasítottál, de nem akartam rád akaszkodni. Reméltem, hogy idővel túljutok rajta. De nem ment, szenvedtem, de makacs voltam, hogy megvalljam neked. De most itt vagy, és ilyeneket mondasz, már tudom, hogy nem akarlak elengedni.

- Én is szeretlek, Nit. Melletted maradok, és Jake mellett.

Jake odalépett mellénk.

- Anya, akkor most ugye Matt hozzánk költözik?

Ránéztem a kedvesemre, aki reménykedve nézett vissza rám.

- Ha ő is ezt szeretné – mondtam.

- Minden vágyam – felelt halkan.

- Én szeretném – fogta meg a kezünket Jake. – És azt is szeretném, ha apa feleségül venne.

Meglepve néztünk rá, aztán egymásra.

- Úgy érzed, hogy Matt jó apukád lenne? – kérdeztem, és kibuggyantak a könnyeim.

- Szeretem Matt-et – mondta újra. – És szeretném, ha ő lenne az új apukám.

Félénken nézett a kedvesemre, de ő bátorítóan rámosolygott, megsimogatta a fejét.

- Köszönöm, Napayshni Moki. Megtiszteltetés, hogy így érzel. Szívesen leszek az apukád.

- Napayshni Moki? – néztem rájuk.

- Igen, azt jelenti, Bátor Szarvas – mosolygott Jake. – Matt megkérdezte a Szellemektől a nevemet.

A férfi felé fordultam.

- A Szellemek segítettek Bátor Szarvasnak meggyógyulni, erőt adtak neki.

- Miért érzem azt, hogy kihagytatok valamiből? – kérdeztem.

- Mert ez a férfiak dolga, anya. – mondta Jake határozottan.

Matt lenézett rám, gyengéden megcsókolt, és utána halkan a fülembe súgott:

- Azt hiszem, a fiad nem szeretne várni. Hozzám jössz feleségül?

- De csakis Jake, és a kicsi miatt – feleltem huncut mosollyal, és közben megsimogattam a hasam alját.

- Tessék? – nézett döbbenten.

- Ezt a kis csapdát még nem említettem – sütöttem le a szemem. – de ha te nem akarod…

- Ezt hallani sem akarom! – vágott közbe. -  Negyven évesen nem fogok lemondani egy babáról, főleg, hogy te vagy az édesanyja. Még hogy nem akarom! Micsoda feltételezés? Viszont akkor sietnünk kell Nit, azt szeretném, hogy a babánk házasságban szülessen meg.

- Ezen nem veszünk össze! – mosolyogtam rá.

- Akkor viszont van itt valami más. – mondta. Elővett egy újabb ékszeres dobozt. – Ezzel várni akartam a megfelelő időpontig, de azt hiszem ennél tökéletesebb nem lesz. EZ az eljegyzési gyűrűd.

Kinyitotta, én pedig meglepve kiáltottam fel.

Az elképesztően széles aranygyűrű meseszép volt, fehér és sárgaarany keveréke volt. A két szín összefonódott, és gyémántberakások díszítették.

- Pont olyan, mint mi – mondta halkan Matt. – Két különböző fém, és mégis tökéletes összhangban vannak. Szeretném, ha mi is így élnénk. Együtt, elválaszthatatlanul. Nit, számomra te vagy minden, még ha eleinte nem is akartad. Leszel a feleségem?

- Ez minden vágyam – suttogtam.

Lehajolt, és gyengéd csókot lehelt a számra, közben felhúzta a gyűrűt a bal kezem gyűrűsujjára.

- Soha többé nem hagylak magadra. – mondta halkan.

- Ebben ne legyél biztos, alig ismersz, a hárpiát még nem mutattam meg.

- Szerintem elbánok vele.

Felnevetett, és szenvedélyesen megölelt minket. Boldogan bújtunk hozzá, de aztán Jake elengedett, és elhúzódott.

Karen megfogta a kezét, és kihúzta az irodából:

- Azt hiszem, Jake-nek ideje hazamenni. Ti pedig avassátok fel az irodát, mielőtt Brandon teszi meg. Láttam, hogy nagyon csapja a szelet Debbie-nek.

Nevetni kezdtünk, aztán becsukódott az ajtó.

- Szegény Doris – mondta Matt, ahogy az ajtóhoz lépett, és kulcsra zárta. – Már csak ő árul petrezselymet.

-  Doris szerintem hamar rátalál a pultos fiúra. Nem focizik véletlenül a srác?

- De, bár nem értem, mit szeret az európai fociban.

- Az nem számít, Doris imádja az ilyen fazonokat. Szerintem majd egy kis protekciót fogunk kérni neki.

Matt felvette a telefont:

- Hallo, David? Matt vagyok. Figyelj, láttad Anita barátait ugye?… Igen, a ház vendégei, és külön figyelmedbe ajánlom Dorist, igazi vadmacska.

Kacagva néztem, ahogy elindul felém, és mire odaért, az inge a földön pihent, én pedig újra gyönyörködhettem tökéletes felsőtestében. Lassan fölém hajolt:

- Engedje meg, Miss. Hanson…

Megráztam a fejem:

- Mrs. Starr – suttogtam.

- Mrs. Starr – ízlelgette mosolyogva. – Nos, engedje meg, hogy elrepítsem a mennyországba…

A kanapén feküdtünk, és jólesően simogattuk egymást.

- Matt, hogy jutott eszedbe ez a név Jake-nek?

- Amikor a kórházban voltam, benéztem a szobába. Te annyira ki voltál merülve, hogy nem ébredtél fel, ő viszont magához tért néhány percre, akkor beszélgettünk, és megkért, hogy kérdezzem meg az indián nevét.

- De ő nem indián.

- Mindenkinek van egy neve, amit a Szellemek adnak neki.

- Nekem is? – néztem rá.

- Igen – nevetett. – Szeretnéd tudni?

- Még szép!

- Namid. – mosolygott.

- ÁÁÁ, és mit jelent?

- Csillagtáncos.

- Csodaszép.

- Pont, mint te. – suttogta, és megcsókolt.

- Tudod, ez nagyon kedves, akkor is, ha csak hiedelem.

- Ez nem hiedelem – mondta megjátszott sértettséggel. -  A Szellemek tényleg megmondták. Egy éjjel álmot láttam. Megjelent előttem egy férfi, és arra kért, hogy adjam át az üzenetét nektek. Azt mondta, a Szellemek küldték, és nevet adtak a fiadnak, és neked. A távolba mutatott, ahol egy fiatal hím szarvas ugrándozott boldogan: Napashni Moki, ezt mondta. A bátor gyermek, aki olyan erősen küzdött az életéért, mint egy szarvas. Néztem egy ideig, aztán az állat megindult, egy hatalmas tábortűz felé szaladt. – elhallgatott, mély levegőt vett, és rekedt hangon folytatta. – Én ott álltam a tűzben, először megrémültem, hogy a halálomat látom, de aztán észrevettem, hogy mosolygok, és táncolok, pont, ahogy kisfiú koromban. Boldog voltam, mert tudtam, hogy minden rendben van. Aztán megjelent egy tünemény, fehér fény ragyogta körül, és a tűz mellett lebegett, lassan ereszkedett lefelé, és közben felém nyújtotta a karját, az ajka mozgott, de nem értettem mit mond. A szeme barna volt, és a haja lágyan lebegett körülötte, mintha vízben úszna. Amikor leért mellém, táncolni kezdett, és a csillagok felragyogtak, de még így sem tudták fakítani a lány szépségét. Körbetáncolta a tüzet, és végig engem nézett, a csillagok követték őt, és vele táncoltak. És akkor a lány megállt előttem, felém hajolt, és alig hallhatóan a fülembe súgott: Szeretlek! Kinyújtotta a karját, és kihúzott a tűzből. Te voltál az, Namid. Odavezettél a férfihoz, aki végig figyelt minket, és amikor elé álltam, megszólalt:

- Neveld fel a fiamat, és tedd boldoggá a nőt, akit szerettem! – aztán eltűnt.

Amikor felébredtem, már tudtam, mit akarok. Aztán Jake mutatott egy képet Aaron-ról, őt láttam az álmomban.

Felnéztem rá a könnyeimen át:

- Szeretlek, Tűztáncos! – suttogtam.

- Én is szeretlek, Csillagtáncos!

Forró csókban egyesültünk, és az égbolt csillagai felragyogtak, amikor a boldogságunk elérte őket.