Az öltöző folyosóját messze elkerültem már meccs előtt, ezt akkor szoktam meg, amikor Ted a kezdőcsapatba került. Tudtam, hogy ilyenkor már semmi más nem létezik számukra, csak a labda, a pálya, és a győzni akarás.

Bár Ted most még a kispadhoz sem mehetett le, mivel inaktív besorolásban volt, így velem együtt ült a SeaHawks padja mögött. Hozzátartozóként, a legjobb helyeket kaptuk meg. És mivel számomra az volt fontos, hogy mindent lássak, ne csak a touchdown-okat, így boldog voltam, nem akartam a páholyba ülni, itt éreztem a meccs hangulatát.

Végre pályára léptek a csapatok, a mieinket természetesen olyan üdvrivalgással fogadták, hogy beleremegtek a lelátók, aztán jött a himnusz, ahogy az már lenni szokott, én pedig a végén tapsoltam, és figyeltem a férfit, akiért ma szoríthatok. Igaz ő most két és fél órára azt is elfelejti, hogy a világon vagyok, de ez egy csöppet sem zavart. Pontosan ezért lepett meg, amikor feltette a sisakját, és megfordult. Tekintetével megkereste az enyémet, füstöskék szemeit az enyémbe fúrta, majd miután bekapcsolta az állvédő patentját, csókot dobott felém. Pontosan úgy, mint hét hónapja. Ki gondolta volna akkor, hogy mostanra a gyűrűs menyasszonya leszek. Elmosolyodtam, a kezeimmel szívet formáztam, és a mellkasom elé emeltem.

- Szeretlek – kiabáltam le neki. – Mossátok le őket a pályáról!

Elnevette magát, bólintott, és visszafordult. Szinte éreztem a pillanatot, amikor megfeledkezett rólam, de én továbbra is csak mosolyogtam, aztán leültem Ted mellé, aki savanyú képpel figyelte a csapattársait.

- Nyugi, hamarosan te is ott leszel – löktem vállon, de nem használt.

- Nem hugi. Én többet nem játszhatok.

- Tessék? – fordultam felé döbbenten.

- Nem akartuk, csak a meccs után elmondani, de reggel a doki közölte velem, ha nem akarok záros határidőn belül kerekesszékbe ülni, akkor felejtsem el a profi játékot.

- Jaj, istenem! Annyira sajnálom, Ted – átöleltem a vállát, és bátorítóan simogattam. – April mit szól hozzá?

 - Ő tartja bennem a lelket – kezdett mosolyogni. – Elképesztő, milyen erők vannak ebben a törékeny lányban.

- Igen, tudom. Sok mindent elviselt érted. Még Mark meg Shaffron beszólásait is. Bár mostanában mintha nem kapna tőlük.

- Shaffron belenyugodott, Markkal meg elbeszélgettem kicsit. Hol van már? – nézett hátra Ted.

- Nyugi jönni fog, biztos hosszú a sor. Amúgy szemét húzás volt, hogy hagytad egyedül vásárolni.

- Mondtam neki, hogy ott maradok, de leparancsolt, hogy jöjjek, és üljek le. Na, ott jön!

- Rám csöröghettél volna, hogy segítsek! – kiabáltam, és felálltam, hogy a leendő sógornőm elé szaladjak.

Épp kiértem a sor végére, amikor az utolsó lépcsőn megbicsaklott a bokája, és majdnem egy testes férfi ölében kötött ki.

- Óvatosan husi! – vizslatta végig a pasas, és megállapodott a tekintete a hatalmas tálcán, rajta az öt hot dog, és az üdítők. – Kibírod ezzel a meccs végéig, szivi? Ha nem csak szólj, a következő körre meghívlak.

Láttam, hogy April arca lángra gyúl, az ilyen hirtelen támadásokra nem volt felkészülve szegénykém, így nem is szólalt meg, helyette viszont máshonnan jött a segítség.

- Fogd be, Buddha! A szeretet és elfogadás nem a te hitvallásod?

Egyszerre fordultunk a pálya felé, ahol a szurkolólányok melegítették a közönséget, és most épp Shaffron vigyorgott negédesen a férfira, aki nem tudta hová bújjon zavarában.

- Talán bocsánatot kérhetnél!

- Bocs, Miss!

- Rendben, semmi gond. – hebegte April.

Elvettem a tálcát, és csúnya szemeket meresztettem a pasira, tényleg úgy festett, mint Buddha a megvilágosodása előtt, és ettől nevethetnékem támadt.

- Kösz, Shaffron! – szólalt meg végre April, de olyan halkan, hogy szinte hallani sem lehetett.

A szurkolólány csak vállat vont, és már a csapattársaival foglalkozott.

Ahogy a helyünkhöz botladoztunk, eszembe jutott, hogy még a meccs előtt, beszélni akartam Aprillel, de a jelenlegi állapotát tekintve úgy gondoltam, jobb, ha megvárom, míg leül.

Amikor végre elhelyezkedtünk – Tedet száműztük a szélre, így egymás mellé ülhettünk –, és az én drága bátyám nekiesett az uzsonnájának, végre megszólaltam, de előtte még ellenőriztem, hogy April magához vette-e az ásványvizet.

- Oké csajszi – kezdtem bele. – Tudom, hogy nemrég ismerjük egymást, de te ennek a lököttnek a barátnője vagy, bár nem tudom, mivel érdemelt ki…

- A lényegre Megan – kotyogott bele Ted, és a szemét forgatta.

- Jól van már, te csak egyél! Szóval, tudod, hogy a nyakunkon az esküvő, és én szeretném, ha nem csak két koszorúslányom lenne, ráadásul Rachelről vagy jót, vagy semmit. Őt semmiképp nem szeretném fő koszorúslánynak. Olyasvalakit akarok, akit szeretek, és családtag. Szóval – ismételtem magam – Lennél a fő koszorúslányom?

- Istenem, én? – suttogta, és láttam, hogy könnyek lepik el a szemét. A következő pillanatban kinyitotta az üveget, és hatalmasat kortyolt belőle.

- Igen, ki más? Te már majdnem a sógornőm vagy, és megtisztelnél azzal, hogy elfogadod. Akkor Cliff nyugodtan felkérhetné azt a hígagyú bátyámat is.

- Neki ott van Cary, én nem kellek.

- De kellesz, mondta. Csak addig nem akart megkérni, amíg nem beszéltem Aprillel. Nos? Vállalod?

- Persze! – sikoltott fel örömében, és átölelt, majd hirtelen elengedett. – De hogy fogok mutatni a többiek közt? Én nem vagyok egy…

- Csinos vagy, és hidd el, olyan ruhát választunk, amiben utánam te leszel a legszebb.

΅΅΅΅΅΅΅΅

Az esküvőszervezőnek nem volt velem könnyű dolga. Szolid esküvőt akartam, csak a családdal, és a barátokkal. Ráadásul igen rövid határidővel, mert nem akartam nagyon bekavarni Cliffnek a ficiszezonba. Egyedül abban engedtem a fiúk kérésének, ezt is főleg azért, mert tudtam, hogy nem tarthatjuk titokban a dolgot, hogy a Sports Illustrated sztárriportere ott lehet a fotósával.

Egy fárasztó nap után, amikor végigkóstoltunk vagy harminc tortát, és már a sütemények gondolatától is hányingerem volt, fáradtan rogytam le a kanapéra, és hátraejtettem a fejem. Elizabeth leült mellém, és az ölembe tett valamit.

- Mi ez? – emeltem fel a fejem.

- Egy fotóalbum. A legtöbb képet már digitalizáltuk, majd átküldöm, de gondoltam, talán megnéznéd így is.

- Húúú, naná! – lelkesedtem fel, és azonnal elmerültem a képek közt.

Cliff persze rögtön kiakadt, amikor meglátta, mit nézegetek, ki akarta kapni a kezemből, de egy könnyed mondattal leszereltem:

- Annyira szeretném, ha a mi fiúnk is ilyen gyönyörű lenne majd.

Azonnal elengedte az albumot, leült a dohányzóasztalra, magához húzott, és forrón megcsókolt.

- Ilyen génpárosítással nem is lehet más – mormolta a számba.

Elnevettem magam.

- Azért van olyan kép rólad, ahol csúnyán kételkedtem a választásomban.

- Tessék? – nézett rám döbbenten.

- Ez itt – mutattam rá az egyetemi nyilvántartási képére. – Most komolyan, olyan a fejed, mint egy régi gimis filmben a suli macsó, nagyképű, futballsztárjának, aki mindenkinek beszól, mindenkit lenéz, és akit a végén alaposan lealáznak. Ha ilyennek ismerlek meg, tuti szétröhögöm az agyam, és nagy ívben elkerüllek.

Nézte a képet, aztán vigyorogni kezdett.

- Ezeken a képeken mindenki béna. Kíváncsi lennék, a tiéd milyen?

- Sosem fogod megtudni – öltöttem nyelvet rá.

- Ó, dehogynem! – már nyúlt a telefonért.

- Mit csinálsz? – kérdeztem aggódva.

- Hívom anyádat.

Nevetni kezdtem.

- Akkor jó, ő a szövetségesem ebben.

Hátradőltem, és nyugodtan nézegettem tovább az albumot, miközben Elizabeth, aki eddig mosolyogva figyelt minket, magyarázta, hogy melyik kép mikor, és hol készült.

- Nagyon jók vagytok együtt. – mondta hirtelen. – Örülök, hogy te leszel a menyem. Felnéztem rá, és átöleltem. – Amikor az a szörnyű baleset volt, nem hittem, hogy szóba állsz a fiammal azok után, amit a bátyáddal tett.

- Ezerszeresen jóvátette – feleltem. – Nélküle Ted még mindig lelki roncs lenne, Cliff vert belé akaraterőt.

- Ebben van valami, jó, hogy a bátyád így átvészelte, csak kár, hogy nem játszhat többet.

- Ó, én nem féltem, lesznek hálaadások, amikor összejön a család.

- Igaz, majd egy csapatba pakoljuk őket.

Nevetni kezdtünk, és figyeltük, ahogy Cliff visszatér a nappaliba, arcán győzedelmes vigyor.

- Minek örülsz őstulok? – kérdeztem.

Felém fordította a telefonja kijelzőjét, én pedig rémült sikollyal kaptam utána.

- Ezért anya nagyon meg fog fizetni.

- Csini voltál azzal a hajpánttal – nevetett Cliff, és elugrott előlem.

- Töröld ki! – sziszegtem.

- Á-á! Legalább lesz, mivel sakkban tartsalak, ha kell.

- Cliff Marcus, nagyon rossz világ jön rád, ha megteszed!

- Majd leharcoljuk, bébi – kacsintott, aztán odalépett, és átölelt. – Azért még mindig imádlak – mondta, és megcsókolt.

΅΅΅΅΅΅΅΅

Szerettem, amikor minden rendben volt körülöttem, ahogy azt is, ha boldogság vett körül, és most abban volt részem. Végül April mellett, egy régi barátnőm, Rachel, az unokahúgom, Paula, és a szomszéd kislány Marnie, lettek a koszorúslányaim. A ruhapróbákon annyira jól éreztük magunkat, hogy sokszor a varrónők nem tudtak, mint kezdeni velünk, mert a nevetéstől nem tudták ránk igazítani a ruhákat. Egyedül a színválasztásban álltam a sarkamra, rozsdaszín ruhát akartam. Az ok egyszerű volt, kora őszi esküvő otthon anyáék farmján, a természet lágy ölén, ahol ilyenkor varázslatosak a színek. 

Nem akartam, hogy valami habcsókos rózsaszín tönkretegye az összhangot. A fazont a lányokra bíztam, és reméltem, hogy nem esnek túlzásba. Szerencsére ők is a hagyományok hívei voltak, és az egyszerű szabású alkalmi ruhák közt válogattak. Egyedül a szomszéd Marnie választott egy térdig érő pántos enyhén rakott szoknyás költeményt, bár ő is inkább az édesanyja unszolására. Szerinte Marnie, még ráért felnőttnek kinézni. Némi duzzogás után megegyeztek, és végül mind a négy koszorúslányom kiválasztotta a megfelelő ruhát. Csodálatosak voltak, és úgy éreztem, most már minden tökéletes lesz, főleg ha én is megtalálom a megfelelő ruhát. Nem volt könnyű dolgom, csodásabbnál csodásabb ruhakölteményeket mutatott nekem a szalon tulajdonosa. Nem akartam túl hivalkodó ruhát, sőt, inkább egyszerűt szerettem volna, de amikor a tulajdonosnő behozta a következőt, egyszerűen minden más darab megszűnt létezni. Ahogy finoman elém húzta a próbababán a RUHÁT,

igen így csupa nagybetűvel, könnybe lábadt a szemem, finoman szabott, a felső rész puha selyemanyagán lágy mintázatú, pihelágyságú csipke, a szoknya kissé abroncsos, de nem eltúlzottan, és puha tüll borította, amit nem túl sűrűn aranyszálak szőttek át. Váll nélküli volt, de a puha tüll itt is érvényt kapott a kendő révén, amit fölé helyeztek, és a mellrésznél egy arany bross fogta a ruhához.

- Drágám! – szólalt meg anya áhítattal. – Ez meseszép, igazi hercegnő leszel benne. Próbáld föl!

Nem kellett többször biztatni. Amikor belebújtam, mélyet sóhajtottam, és mielőtt megmutattam magam a többieknek, félve a tükörbe néztem. Féltem, hogy sok lesz, és elveszek benne, de nem így volt. Még így smink, és frizura nélkül is tudtam, hogy ez az igazi. Ragyogtam benne. Lassan kiléptem a próbafülkéből, és a többiek arcát látva, tudtam, hogy igazam van. Képtelenek voltak megszólalni, csak bámultak, anya még el is sírta magát. Nem haboztam, és bár tudtam, hogy nem feltétlenül kellene, de úgy döntöttem, megveszem. Egyszer szándékoztam férjhez menni életemben, és még ha nem is akartam nagy felhajtást, szerettem volna megadni a módját.

Borsos ára volt, anya szeme el is kerekedett, de amikor a fülébe súgtam, hogy ez Ted nászajándéka, akkor megnyugodott.

- Tudod, hogy a bátyó mennyire szeretne boldognak látni. A csillagos eget is lehozná érte. Nos, ennyit kértem tőle. – mondtam vállvonogatva.

΅΅΅΅΅΅΅΅

A szervezés további része is rendben zajlott, és az idő csak úgy repült. Mire kettőt pislogtam, már ott tartottunk a próbavacsorán, egy nappal a szertartás előtt, szerencsére nem sok embert hívtunk meg rá, és nem terveztük hosszúra, mert a hagyományos leány, és legénybúcsú még várt ránk. Nem mintha annyira vágytam volna rá, de jó volt, hogy kiengedhetem a gőzt a másnapi őrület előtt. Azt természetesen kikötöttem, hogy semmi kompromittáló dologban nem veszek rész, amin a lányok jót nevettek, és már a kezemnél fogva húztak a várakozó limuzin felé.

A Heathman hotel recepciósa alaposan megnézett minket, amikor kissé hangosan betódultunk a lobbiba, de amikor rájött, kik vagyunk, csak mosolyogva odaadta a lakosztály kulcsát.

Mit lehet mesélni egy lánybúcsúról? Csupa jót, a legjobb barátnőim, bár nem sokan vannak, mind eljöttek, és April is ott volt természetesen, már annyira egymásra hangolódtunk, hogy el sem tudtam képzelni nélküle a bulit. A szobaszerviz tökéletes volt, megkaptunk mindent, amit kértünk, és a hangulat már elég virgonc volt, amikor megkaptam az ajándékokat. Egy csipke, és egy szatén fehérnemű – miért hívják fehérnek, amikor az egyik fekete, a másik piros, egyszer majd kiderítem – egy kis könyvecske, amit nem igazán értettem, fekete bőrborítással, teljesen szolid külsővel.

- Jézusom, csak nem egy Biblia? – kérdeztem döbbenten, mire a többiek hangos kacagásban törtek ki.

- De az, drágám – vihogott Rachel. – A szex bibliája, csak hogy képben legyél a nászéjszakán.

- Azzal nem hinném, hogy gond lenne – fogta a hasát Lexy. – Emlékszem, amikor Johnny Lenson beavatta az egyik hazatérőbulin a kocsija hátsó ülésén.

- Nem is történt meg – tiltakoztam olyan vörösen, hogy a szatén fehérnemű megfakult a kezemben. – Annyira részeg volt, hogy azt sem tudta, hogy kell lehúzni a farmerja sliccét.

Felidéztem azt az estét, és nem bántam, hogy úgy alakult, ahogy. Persze később megtettük, mivel együtt jártunk, ez szinte törvényszerű volt a gimiben. Ha volt valami, amit megbántam, az ez volt. Olyan srácnak adtam magam, aki nem érdemelte meg, nem sokkal később szakított velem egy pompon lány miatt, ó, hogy gyűlöltem őket. A suli irigyelt-csodált, és persze a hétköznapi lányok körében gyűlölt primadonnákat. Arra viszont tökéletesen jó volt a helyzet, hogy átértékeljem magamban a dolgokat. Ezután már nem voltam annyira könnyelmű, igaz nem is jártam túl sok sráccal, és mindig alaposan megválogattam őket. Meg is szereztem a legkülönbet a sorból, és végül mégiscsak egy focista jutott, ráadásul a profi ligából. Johnny Lenson pedig otthon, a helyi általános iskola buszsofőrje, és már most pocakosodott.

- Elbambultál – integetett előttem April.

- Csak eszembe jutott Johnny. Istenem, de jó, hogy akkor nem hagytam magam.

- A szende szűz – nevettek tovább a lányok, én pedig a szaténba temettem az arcom.

A hangos kopogásra felkaptam a fejem, Rachel már fel is pattant, és szaladt az ajtóhoz. A futball szerelésbe öltözött srácok úgy rontottak be, ahogy a játékosok a pályára ki, de ez most nem tetszett. Rosszallón néztem a lányokra.

- Kértem, hogy ne szervezzetek vetközőshowt!

Felálltam, és az egyik hálószoba felé indultam, de az egyik srác elkapott, és a derekamnál fogva visszapenderített a szobába.

- Úgy hallom, te vagy az ifjú menyasszony – duruzsolta a fülembe.

- Így van, és szeretném, ha elengednél.

- Hé, csak szórakoztatni akarunk, ne ess kétségbe!

- Egészen eddig jól szórakoztam, de ha nem veszed le rólam a kezed, hívom a biztonságiakat.

Eleresztett, és kissé dühösen meredt Rachel-re.

- Arról volt szó, hogy a menyasszonynak vetkőzzek. Most mi lesz?

- Vetkőzzetek nyugodtan – sóhajtottam fel. – De engem kerüljetek. Itt vannak a lányok, biztosan értékelik.

Láttam, hogy nem igazán veszik jól a reakciómat, de nem érdekelt. Nem fogom hagyni, hogy majdnem pucér pasik dörgölőzzenek hozzám, miközben holnap férjhez megyek.

Leültem a lakosztály egyik zugába, és figyeltem, ahogy a két táncos tökéletesen kidolgozott izomzattal, és precízen megkoreografált mozdulatokkal kezd megszabadulni a jelmeztől. Nagyot sóhajtottam, és eszembe jutott, amikor Cliffel először voltunk együtt, és ettől mosolyogni kezdtem. April mellém kuporodott, és a kezemre hajtotta a fejét, ő se volt oda ezért.

- Nagyon ciki, ha nem érdekel? – kérdezte. – Inkább nézném Tedet.

Felkuncogtam.

- Kösz, én kihagyom a bátyámat, de Cliffet befűtöm, holnap a nászéjszakánkon. Talán én is rendezek neki egy kis műsort.

- Ugye nem hiszed, hogy neki nem szerveztek ilyet? – nyújtott elém egy igen gyanús itallal töltött poharat Rachel.

- De, biztos szerveztek ilyesmit. Viszont abban is biztos vagyok, hogy a saját belátása szerint fog viselkedni.

- Pasiból van, és ha kap egy öltáncot valami dögös táncosnőtől, akkor nem lesz könnyű dolga.

Szúrós szemmel nézhettem Rachelre, mert gyorsan visszasétált a szoba közepére, és minden figyelmét a tangában riszáló pasinak szentelte.

- Nyugi, Cliff sosem…

- Tudom – néztem Aprilre. – Ted sem tenne ilyet veled.

- Tudom – mosolygott rám.

Megcsörrent a mobilom, a kijelzőn Cliff arca villogott, nevetve mutattam Aprilnek, majd felálltam, és kisétáltam a teraszra.

- Szia! – szóltam bele.

- Neked is szerveztek táncosokat?

Felnevettem.

- Bent táncolnak. Gondolom, most épp egy dögös félpucér cicababa vonaglik az öledben.

- Hozzád meg egy izomagy dörgölőzik, igaz?

- Utálom ezt az egészet Cliff. – sóhajtottam.

- Lépj le! Kiveszek egy szobát valami motelban, és eltűnünk.

- Nem lehet. Tudod, holnapig…

- Tudom, nem láthatlak. De addig kikészülök. Itt van Paula pasija, még a nevét se tudom, és folyamatosan tolja felém az egyik csajt.

- Vidd el egy körre, utána békén hagy – feleltem, és mosolyogtam a beálló csenden.

- Megan… nem te vagy az?

Felnevettem.

- Rendben, bocs a megjegyzésért. Csak én is eltűnnék innen a csudába.

- Én már meg is teszem – válaszolt. – Ted, Cary és én elmegyünk egy bárba, a többieket meg itt hagyjuk a tündéreknek. Ha megvan a hely, rád csörögjünk? Utánunk jöttök Aprillel?

- Talán, bébi. De az is lehet, hogy inkább bevállalok egy szépítő alvást. Hogy festene a menyasszonyod az esküvőn karikás szemekkel?

- Szeretlek, bébi – hallottam, hogy mosolyog. – Akkor holnap az oltár előtt.

- Igen, mulassatok jól.

Bontottuk a vonalat, és ahogy visszafordultam, April az ajtóban állt.

- Lépjünk le? – kérdezte. – Észre sem fogják venni egy ideig – sandított hátra. Én is láttam, hogy a lányok nagyon is jól szórakoznak a táncosokkal, ezért mi ketten halkan kiosontunk, és meg sem álltunk April szobájáig.

΅΅΅΅΅΅΅΅

Miután az éjszaka további részét Aprillel kettesben töltöttük, rengeteget beszélgettünk. Egyre jobban megszerettem a bátyám barátnőjét, gondolom a hivatásának is köszönhető, de végtelen nyugalma volt, és tudta, hogyan terelje el a figyelmemet a másnapi őrületről. Hiába volt a gondos szervezés, és tudom, hogy anya, és Elizabeth még a mai napot is azzal töltötte, hogy mindent újra leellenőrizzenek, bennem mégis volt egy kis félelem, hogy valami balul üt ki, és tönkre teszi az esküvőmet.

April azonban itt volt mellettem, és a vicces történeteivel teljesen levett a lábamról, annyit nevettem, amikor Ted rehabjáról, és a sok ügyetlenkedéséről beszélt, hogy a végén már fájt a hasam. Pedig, ha belegondoltam, egyáltalán nem volt vicces, a bátyám majdnem egy életre mozgásképtelen lehetett volna. Ettől elment a nevethetnékem, és átöleltem April nyakát.

- Te vagy a megmentője, tudod? Nélküled tuti feladta volna.

- Csak a dolgomat végeztem, aki lelket öntött belé, az a vőlegényed.

- Jó, akkor ti ketten – hajtottam April vállára a fejem.

- Le kéne feküdnöd, mi lesz a szépítő alvással?

- Megyek – sóhajtottam és az ágyam felé indultam.

A dörömbölés ijesztő volt, gyanítom, Rachel az egész folyosót felverte az ordibálásával.

- Nem gondoljátok komolyan, hogy elbújtok! Most kezdődik a buli! Irány a bár!

April intett, hogy menjek be a hálószobába, és amikor eltűntem a látóteréből, óvatosan ajtót nyitott.

- Ne kiabálj, Megan már alszik.

- Mi az, hogy alszik? – hangoskodott továbbra is a barátnőm. – Ezt a bulit neki szerveztem.

- Igen, de nagyon elfáradt, tudod, a szervezés, az idegeskedés, és holnap szeretne csodaszép lenni Cliffnek.

- De…

- Majd bepótoljuk holnap a lagziban, rendben?

Még hallottam, hogy Rachel morgolódik valamit arról, hogy csalódott bennem, de aztán becsukódott az ajtó, és pár pillanattal később megjelent April.

- Azt hiszem, Rachel holnap alapos fejfájással fog megküzdeni. Ugye van nálatok otthoni patika szükség esetére?

- Persze – rogytam az ágyra. – Ennyire berúgott?

- Hát nem szomjas. És hacsak nem bírja veszettül az alkoholt, akkor nehéz napnak néz elébe.

- Istenem!

- Nyugi! – ölelte át a vállam. – Nővér vagyok, tudom, mi ilyenkor a teendő. Ha más nem, a szertartásra összekanalazom neked.

Elnevettem magam.

- Köszönöm, igazi barát vagy, és a legjobb leendő sógornő.

- Az egyetlen.

Nem szóltam neki Cliff bátyjáról, aki szintén vőlegény, és Cary-ről, aki most ugyan épp facér, de nem féltettem. Hamarosan úgyis a horgára akad valaki.

- Feküdjünk le, tényleg szükségem van alvásra.

΅΅΅΅΅΅΅΅

April korán keltett, és meglepően csendesen készülődtünk. Gyorsan összeszedte a holminkat, és mire teljesen magamhoz tértem, már a kocsijában ültünk, és hazafelé autóztunk.

- Rachel, és Paula?

- Jönnek ők is, beszéltem Paulával, de neked hamarabb ott kell lenned, már vár a fodrász, és a kozmetikus.

Türelmesen tűrtem a szakemberek munkáját, de aggódtam, mert Paula és Rachel még sehol sem voltak, a szertartás pedig alig két óra múlva kezdődik.

Láttam, hogy April is nyugtalan, de nem szólt, igyekezett vidámnak tűnni. Lopva figyeltük az érkező vendégeket, nem hívtunk sok embert, csak a családjainkat, és néhány csapattársat. A széksorok már majdnem megteltek, és élénk beszélgetés zaja szűrődött be a régi szobám ablakán.

Szerencsére Cliff is jó ötletnek tartotta, hogy a családi farmon tartsuk meg a szertartást, ez kellően elszigetelt volt, és számomra megnyugtató volt az ismerős helyszín.

Cliff szülei viszont ragaszkodtak hozzá, hogy a Sports Illustrated riportere jelen legyen egy fotóssal. Azt mondták, inkább így tudják meg, mint lesifotók alapján. Nem akartam a nyilvánosság elé lépni annál jobban, amennyire feltétlenül szükséges volt, de elfogadtam az érvüket.

- Megjöttek az újságírók – lépett be a leendő anyósom – Már rendezkednek, szeretnének majd pár exkluzív fotót is rólatok.

Mellém lépett, és nem törődve a fodrásszal, puszit lehelt az arcomra.

- Gyönyörű vagy drágám! Lassan kezdhetünk.

- Rachel és Paula még nincsenek itt – nyögtem fel rémülten, és megint Aprilt kerestem a tekintetemmel, de ő is csak tanácstalanul vonta meg a vállát.

- Utána nézek – mosolygott rám biztatóan Elizabeth, de amint felegyenesedett, kinyílt az ajtó, és beléptek az érintettek.

Azt hittem, a föld megnyílik alattam és elájulok, mielőtt a szakadékba zuhannék. Paula-val nem volt baj, de Rachel úgy festett, mint aki napok óta nem aludt, és ráadásnak összeszedett egy jó kis gyomorfertőzést. Néhány percen belül kiderült, hogy nem járok messze az igazságtól. Nem szólt csak egyenesen a mosdóba rohant, és hallottam, ahogy öklendezik.

- Jézusom! – suttogtam, és most már eleredtek a könnyeim. – Tönkre teszi az esküvőt.

- Nyugodj meg! Minden rendben lesz – anya azonnal odaintette a sminkest, aki máris megkezdte a kárelhárítást, nem sok sikerrel.

- De Cary-nek nem lesz partnere, hogy fog kinézni, és különben is…

- Lesz partnere, nem hagyom, hogy a másik fiam partvonalon maradjon – mondta Elizabeth, aki teljesen higgadt maradt, és nagyon törte a fejét. Hirtelen mosolyogni kezdett. – Te csak készülj tovább, tudom, ki lesz a megfelelő lány Rachel helyett.

Kisietett a szobából, én pedig döbbenten figyeltem, majd hirtelen az ablakhoz szaladtam. Épp időben, hogy lássam, amint megszólít egy fiatal, nagyon csinos lányt, aki nehéznek tűnő táskákkal volt megpakolva. A szemem sarkából láttam, hogy Cliff apja is intézkedett valamit, aztán már csak a félénken belépő újságíró gyakornokot láttam.

A sors keze, hogy így ismerkedtünk meg Stella Reynolds-al.

΅΅΅΅΅΅΅΅

A szertartás teljesen homályba veszett a számomra. Rémlett, hogy apa a kertben felállított oltárhoz kísért, aztán a pap beszélt, Cliff elmondta az esküjét, valamit én is, talán nem sültem bele. Akkor ébernek éreztem magam, és úgy rémlik, minden úgy történt, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Én csak egy embert láttam magam előtt, Cliffet, ahogy rám mosolygott, csak rám, most kiadta magát, és az érzelmek szétáradtak rajta. Mindig is kedves arca volt, de most egyenesen ragyogott, és a szemében azt láttam, hogy ő az, akire mindig számíthatok, aki örökké szeretni fog, védelmezni, és ha kell, helyre tenni a lelkem. Minden bajtól megoltalmaz az erejével, a szerelmével.

A boldogságtól sírni lett volna kedvem, de tartottam magam, bár éreztem, hogy néhány könnycsepp legördül az arcomon, a nagyját sikerült visszaszorítanom. Rémlik, hogy rémesen lassan jutottunk el az étterembe, amit apáék foglaltak le a vacsorához, pedig igazán nem volt messze. De végre itt voltunk, és leülhettem, a tűsarkú már nagyon kínozta a lábamat, de még nem vehettem le. Már mindenki elfoglalta a helyét, a mi asztalunknál, csak a szüleink voltak, mivel Cliffnek népes családja volt, elég nehézkesen állítottuk össze az ülésrendet anélkül, hogy ne kellett volna sértődéstől tartani. Ted és Cary Aprillel, azzal az újságíró lánnyal, Paula-val, és a partnerével a hozzánk legközelebb lévő asztalt kapták meg.

A vacsora mennyei volt, persze, hiszen gondos keresgélés, válogatás után választottunk ki minden fogást. Azt hiszem, az esküvőszervező agyára mentem a végére, de megérte, ahogy végignéztem a vendégeken, mindenki jóllakottnak tűnt. Néhányan pedig kevésbé szomjasnak.

- Úgy látom, Cary remekül érzi magát – súgtam a férjemnek, hogy csak ő hallja.

- Látom – húzta a száját. – Még jó, hogy vidám részeg, és nem buliromboló.

- Azt hiszem, azt az újságíró-gyakornok lányt hiányolja. Észrevetted, mennyire kedveskedett neki.

- Próbálkozott nála – mosolyodott el Cliff. –, de a lány rövid úton lerázta. Az előbb mesélte Ted, hogy sikeresen beszólt neki, mire a csaj elmenekült. De mit is várok, az öcsém egy bohóc.

- Egy kedves bohóc, kéne már neki egy rendes lány.

- Ne féltsd őt, mindig talál magának, ha épp akar.

- Tudom, ez olyan focista macsó dolog.

- Ó, igen, én is hajtom a nőket, mert nem elég az az egy, aki mellettem ül ebben a csodás ruhában.

- Ne hízelegj! – nevettem fel, és rövid puszit leheltem a szájára, amire válaszul hallottuk a skandálást:

- Csókot! Csókot!

Egymásra néztünk, és teljesítettük a lakodalmi sokaság kérését, aztán Cliff a fülembe súgott.

- Mit szólnál hozzá, ha angolosan eltűnnénk egy fél órára? Totál begerjeszt ez a ruha, és ha nem segítesz, felrobbanok itt helyben, és képtelen leszek gyereket csinálni neked.

- Szép kilátások, ezt nem hagyhatom – súgtam vissza. – Bemegyek, öt perc múlva gyere utánam!

Megszorítottuk egymás kezét, még egyszer végignéztem a vendégeken, aztán kimentve magam, bevonultam a házba. Szerencsére a hangulat remek volt, és mindenki jól szórakozott, így nem sokaknak tűnt fel, de én egy csöppet ideges voltam, elvégre ünnepeltként elég udvariatlan dolognak éreztem. Viszont a férjem kívánságát is teljesíteni szerettem volna, főleg, hogy egybevágott a saját vágyaimmal. Még szerencse, hogy az abroncs nem volt a ruhához rögzítve, gyorsan megszabadultam tőle, a többit a férjemre bízom.

Nem kellett sokat várnom, pár perc múlva kivágódott a hátsó ajtó, és Cliff felajzottan, szikrázó szemekkel rontott be. Becsukta maga mögött, és azonnal hozzám lépett. Kiéhezve, durván csapott le a számra, és a kezével kutakodni kezdett, hogy miként szabadíthatna meg a ruhámtól.

- Várj! – lihegtem. – Menjünk a szobámba, itt bárki rajtakaphat.

- Nem érdekel – morogta. – A feleségem vagy.

- Cliff – dorgáltam erőtlenül, és közben már a nyakkendőjét bontogattam. – Kérlek! Ha anya bejön…

Elhúzódott, és a szemembe nézett, mindkettőnknek eszébe jutott az a réges régi alkalom, amikor megmutatta magát az anyámnak.

- Szoba! – utasított, és már húzott maga után.

Alig értünk be, épp csak becsukta az ajtót, és máris a falnak taszított.

Kapkodva rángatta fel a szoknyámat, és közben minden szabad bőrfelületet végigcsókolt a dekoltázsomon. Éreztem, ahogy az állával simogat, de most selymes volt, az esküvőre megborotválkozott.

- Hiányzik a borostád – ziháltam a fülébe.

- Tényleg? – nézett fel két csók között mosolyogva, és tovább próbálkozott kiszabadítani a ruharengetegből. – Hagyjam megnőni?

A hajába túrtam, kiszabadítottam a gumi fogságából, és beletemetkeztem.

- Igen – sóhajtottam. – Oh, istenem, Cliff!

Felemeltem a lábam, hogy könnyebben a ruha alá férkőzhessen. Végre megéreztem a kezét a bugyimnál.

- Végre! – nyögött fel. – Rendesen elrejtetted előlem.

Halkan felkuncogtam, miközben lenyúltam, és kiszabadítottam őt a nadrágjából. Azonnal elhelyezkedett a combjaim közt, de még várt. Villámgyorsan ledobta a szmokingját, és kigombolta a mellényt, az ingre nem maradt ideje, mert közben vadul csókolni kezdtem, és lenyúltam, hogy eltávolítsam az utolsó akadályt az ágyékomtól, majd egy határozott mozdulattal magamba rántottam őt. Belenyögött a csókomba, de nem váratott tovább. Most vettem észre, hogy eddig megrogyva áll, mert a lábam alól eltűnt a talaj, ahogy felemelt, és keményen a falhoz szorított. Köré fontam a lábaimat és hagytam, hogy diktálja a ritmust. Fojtottan nyögdécselve élveztem minden pillanatot, tudtam, hogy fel fog tűnni az eltűnésünk, és izgatott a gondolat, hogy valaki keresni kezd minket, ettől csak még édesebbé vált ez a lopott együttlét. Tisztában voltam vele, hogy most nem sok időnk lesz egymásra, az edzések, utazások, és a meccsek minden erőt kivesznek majd Cliffből, ki kellett használnom minden rövidke pillanatot. Felemeltem a fejem, és a férjem szemébe néztem:

- Szeretlek – suttogtam aléltan.

- Szeretlek – sziszegte a fogai közt, majd néhány igazán erőteljes lökéssel a csúcsra juttatott, miközben ő is elélvezett belém.

Kimerülten engedett le, de megtartott, nehogy összeessek. Néhány pillanatig még összesimulva álltunk, majd kapkodva öltözni kezdtünk.

Fura érzés volt, mintha a gimiben elbújtunk volna a tornacsarnok lelátója alá egy gyors menetre, és most mindketten zavarban lennénk, hogy bárki rajtakaphat minket. Az érzés csak egy pillanatra kapott el, mert Cliff a következő mozdulatával elsöpört belőlem minden zavart. Letérdelt, és könnyedén eligazgatta a ruhám redőit, de közben volt rá gondja, hogy átölelje a derekamat.

- Nagyon boldog vagyok, Mrs. Marcus. Köszönöm! – felnézett, és rám mosolygott.

Felállt, és a szmokingért nyúlt, én is segítettem rendbe szedni őt, majd az ajtó felé indultam, de megelőzött. Kilépett, és miután meggyőződött róla, hogy minden csendes, kihúzott maga után. Útközben még elidőztünk kicsit, az abroncsot visszarendezni sokkal nehezebbnek bizonyult, mint levenni, de végül többé-kevésbé sikerült.

Kézen fogva sétáltunk ki a hátsó kertbe, de úgy tűnt, a vendégek nem igazán vették észre, hogy megléptünk. Csak a szüleim néztek kissé szúrós tekintettel, ahogy elhaladtunk mellettük, és anya egy pillanatra visszahúzott, hogy megigazítsa a fűzőmet hátul.

- Kissé türelmetlenek vagytok – súgta a fülembe.

- Lemaradtunk valamiről? – kérdeztem vissza.

- Csak az újságíróról. Szeretett volna beszélni veletek, de Cliff apja elintézte azzal, hogy nem volt szó interjúról, csak képes tudósításról.

- Majd megköszönjük neki – mosolyogtam, és kecsesen leültem a férjem mellé.

Már a vacsora végénél jártunk, amikor Cary, kissé bizonytalan léptekkel odajött hozzánk, és nem törődve a szűkös hellyel, széket rángatott közénk. Érdeklődve figyeltük, Cliff még hátba is veregette az öccsét, aki komoly arcot vágva kihúzta magát, és igyekezett nagyon józannak tűnni.

- Te Megan, az a csaj, aki a barátnőd helyett volt… – elhallgatott, és a homlokát ráncolta, ahogy próbálta felidézni, kiről is beszél.

- Stella? – segítettem ki.

- Ja, Stella, a sörös lány – ezen nevetnem kellett, de a kezemmel eltakartam a számat. – Igen, szóval Stella. Hová lett? Beszélnem kell vele.

- Mégis miről? – néztünk rá a férjemmel.

- Nem adta meg a számát, pedig én…

- Az újságírókkal jött, és csak beugrott Rachel helyett.

- Újságíró? A francba – nyögte, és elgondolkodott. – Pedig olyan helyeske volt. Na, mindegy. És mi van Rachel-el? Beteg, vagy mi? Tegnap a próbavacsorán megdumáltuk, hogy ma jól elszórakozunk, erre nincs sehol. Megan, ti megeszitek a koszorúslányokat? Vagy bezárjátok őket a pincébe? – nézett rám gyanakvón.

- Kiütötte magát tegnap a leánybúcsún, pont úgy, ahogy most te, öcskös. – Cliff halkan, de kellő szigorral szólalt meg. – Már úton van haza. Neked se ártana visszamenni a szállodába, és kialudni magad.

- Azt lesheted! Még táncolni fogok a feleségeddel, és talán elcsábítom, főleg ha ilyen zsarnok vagy vele is.

- Nyugi, Cary! – szálltam be a testvérek szócsatájába. – Megígérem, hogy táncolok veled, a csábításra nem reagálok. Cserébe viszont te is megígéred, hogy utána visszavonulsz, akár a szobámba, és kialszod magad.

- Áll az alku, de kerítsd elő nekem a sörös lányt! Segíthetne ezzel a nyavalyás mellénnyel, úgy szorít.

- Megkeresem neked – nevettem, és adtam egy puszit az arcára.

- Te vagy a kedvenc sógornőm – vigyorgott.

- Ő az egyetlen sógornőd, öcskös.

- Ja, tényleg, ezért a kedvenc. – alaposan megnézte a bátyját. – Legyél nagyon boldog, tesó!

- Ne félts! Így lesz.

- Csak tudnám, mit esznek rajtad a csajok, a csupasz képeddel. – végigsimított a gondosan karban tartott, háromnapos borostáján. – Fogadok, hogy azt hiszed, ettől sármosabb vagy. Pedig a csajok a férfias pasikra buknak. Igaz, Megan?

Nem válaszoltam, csak összenéztünk Cliffel.

- Nyugi, eldobom a borotvát, addig elő sem veszem, míg teherbe nem ejtem Megant.

- Tessék? – nyögtem elhűlve. – Én megelégszem a borostával, nem egy ZZ Top taghoz mentem feleségül.

- Késő, te mondtad, hogy nem csíped a csupasz képemet.

- Én nem ezt mondtam.

Cary nevetni kezdett, és felállt.

- Rekord. Az esküvő után pár órával sikerült összevesznetek.

- Nem veszekszünk – feleltünk egyszerre, és összevillant a tekintetünk.

- Csak ne legyél Rumcájsz – tettem hozzá halkan.

- Vagy gyújtsd be a rakétáidat, tesó, akkor nem kell sokáig növesztened – fűzte tovább a gondolatot Cary. – Én mindenestre viszem az asszonykádat táncolni, mielőtt gyökeret ver a széken.

- Azt már nem – szólalt meg mögöttünk apa. – Az első tánc engem illett.

Megfogta a kezem, és kihúzott a két testvér közül.

- Kicsim?

- Mehetünk.

Visszamosolyogtam, és vidáman követtem a parkettre apámat. Mindig nagyon közel álltunk egymáshoz, így most nem kellettek a szavak, de az elérzékenyült arcunk, és a boldogság könnyeitől csillogó szemünk mindent elmondott. Aztán jött Cliff, és utána a többiek. Végül már azt sem tudtam, kivel táncolok éppen, de nagyon kimerültem, a lábam sajgott, mire végre újra leülhettem.

Folyt a pezsgő, a bor, elhangzottak a beszédek, túl voltunk a szokásos rituálékon, úgy mint csokordobás, Cliff megszabadított a combszalagtól, amit nem is tudom, ki kapott el. Sőt a csokorról sem tudom, kinél kötött ki.

Boldog voltam, az esküvő tökéletesen sikerült, a rövid szervezés dacára. Anya szerint csak az számított, hogy Cliff és én hogy éreztük magunkat, de örültem, hogy mindenki jó szórakozott, és miután a vendégek hajnalban, vagy inkább kora reggel távoztak, mi is ágyba kerültünk végre.

- Most örülök, hogy előrébb hoztuk a nászéjszakát – morogta Cliff. Ő sem volt épp józan, de tudtam, hogy nem ez az oka a kijelentésének.

- Én is elfáradtam, bébi.

Hagytam, hogy szorosan hozzám bújjon, szerettem kifliben aludni vele, ilyenkor biztonságos meleg ölelésben voltam, és örökkévalónak tűnt az, ami sokáig csak távoli képzelgésnek.

Férjnél voltam, a férjem olyasvalaki, akit önmagáért szerettem, akkor is, ha először a pokol bugyraiba kívántam őt. Most már tudtam, hogy oda is utána mennék, csak hogy megmentsem, ha kell, ahogy ő is megtette volna ugyanezt értem. Mégis mi mást kívánhattam volna még az élettől?…