11. fejezet

A hajnal egymás karjában találta őket. Mindketten ébren voltak már, de egyikük sem mozdult. Jordan a férfi mellkasán pihentette a fejét, és mosolyogva nézett végig a lapos, izmos hasfalon, majd lejjebb. Most is elpirult, amikor meglátta az elősző éjszaka gyönyörének a forrását. Tudta, hogy bűnös dolgot tett, megvetendőt. Megcsalta a férjét, ráadásul egy indiánnal, és mindezt még élvezte is, de mégsem érzett bűntudatot. Furcsa érzelmek kavarogtak benne, amiket nem értett, de jóérzéssel töltötték el. Nem akarta, hogy ezek az érzések elmúljanak, vágyott rá, mint az éhező egy falat kenyérre.

Többször szerették még egymást az éjjel, és a lány mindannyiszor elképzelhetetlen magasságokba jutott, és olyan boldogságot élt át, amiről nem is álmodott.

Szorosabbra fonta karját a férfi derekán, erre válaszul, érezte, ahogy puha ajkak csókolnak a hajába, és gyengéd kéz simogatja meg a hátát.

Lassan felemelte a fejét, és belenézett a fekete szempárba. Meleg mosolyt kapott válaszul, de észrevette, hogy Tukayoo valahol a lelke mélyén szomorúvá válik.

- Mi a baj? – kérdezte Jordan. – Megbántad, amit tettél?

- Nem – simogatta meg a lány arcát. – Csodálatos gyönyört adtál nekem. Arra gondoltam, hogy a hadnagy miért bánt úgy veled, mint egy szajhával.

- Kapitány – suttogta alig hallhatóan Jordan.

- Tessék?

- Kapitány. Tavasszal előléptették. Erről nem tudtak a felderítőitek?

- Nem – keményedett meg Tukayoo hangja. – Milyen hőstettet hajtott végre, hogy kiérdemelte? Hány testvéremet ölte meg a címért?

- Bár tudnám! Mindenesetre nagyon kérkedik vele.

- Meg fogom ölni – mondta egyszerűen a férfi, és Jordan szemét fürkészte, hogy miként reagál a szavaira.

A lány azonban meg sem rezzent, zöld szemeiből nem olvasott ki sajnálatot, vagy rémületet. Állta a férfi pillantását, sőt az ajkán halvány mosoly jelent meg. Felemelte a kezét, és lágyan megsimogatta a férfi ajkát.

- Nem is érdekel, amit mondtam? – kérdezte megzavarodva Tukayoo.

- Most nem akarok Conraddal foglalkozni.

A szeme lázasan villant, és az indián lelkébe félelem mart. Néhány napja, álmában a lány ugyanígy nézett rá, szerelemmel telve. Nem akarta ezt, nem szeretheti a lány, hiszen megalázta, most vette el a becsületét.

Talán csak az éjszaka történtek hatása – nyugtatta magát –, ha mindketten intézik a dolgukat, elmúlik ez az érzés. Hisz ő maga is elégedettséget érez, a lány az összes igényét teljesítette. Az ágyéka megkönnyebbült, és éket vert a had… kapitány és felesége szerelme közé. Befurakodott, és készen áll szétzúzni a boldogságát, mielőtt megöli.

Aztán eszébe jutottak Jordan sebei, és az első esték, amikor rettegve, boldogtalanul várta, hogy mit tesz majd vele. Talán Jordan tényleg nem bánná, ha megszabadulhatna a férjétől.

Ezzel nem törődhet, csak az számít, hogy a kapitány szenvedjen, és lássa, miként válik szajhává a felesége. Nem engedi, hogy a lány belészeressen, úgy bánik vele, ahogy eredetileg tervezte. Csak a testét használja, akkor nem fog így nézni rá, azt sem fogja bánni, ha gyűlöli, csak ne kelljen még egyszer látnia ezeket a gyönyörű szemeket ilyen fényben ragyogni.

A kapitány őrjöngve vágta földhöz a whiskey-s üveget, ami ezer szilánkra robbant szét a simára döngölt földön. Tántorogva ment a priccséig, leült, és a felderítők jelentésein gondolkodott. Már hat napja, hogy úton voltak, és semmi nyomát nem találták a rablóknak.

Conrad éppen otthon volt, és már a megfelelő büntetésen járt az esze. Nem hagyhatta, hogy a felesége ilyen sokáig időzzön a városban az engedélye nélkül. Az utóbbi időben teljesen a befolyása alá vonta a lányt, és ez az engedetlenség most nagyon feldühítette. Talán itt lenne az ideje, hogy alaposan megfenyítse, eddig csak fenyegetőzött, és néhány kisebb pofonnal elintézte az ügyeit, de nem használt. Ha komolyabb büntetést kap, akkor szófogadó lesz.

Ekkor lovagolt be az udvarra néhány katona. Conrad épp az udvaron veszekedett Pedroval.

- Kapitány úr! Találtunk egy kirabolt kocsit félúton a városból.

- Milyen kocsit? – üvöltötte mennydörgő hangon.

- A… felesége… kocsiját – nyögte reszketegen a közlegény.

- Pedro, hozd a lovamat!

Egy óra múlva, már az elhagyatott kocsi mellett állt, és féktelenül dühöngve átkozta felesége elrablóit.

Nem késlekedett, hívott egy kiowa nyomolvasót, aki tartozott neki egy szívességgel.

- Chankoowashtay, eljött az idő, hogy segíts nekem! Mit látsz a nyomokból?

A zömök férfi vizsgálódni kezdett, hosszasan nézte a nyomokat, időnként leguggolt, és megérintette a földet, körberajzolt néhány nyomot. Végül felemelkedett.

- Indiánok voltak. Talán apacsok. Követték őt dél felől. – magyarázta erősen gesztikulálva közben.

- Így van, uram – szólt közbe az egyik újonnan érkező altiszt. – A városban is láttak néhány fura alakot, de azt mondták, mexikóiak voltak.

- Ezek a nyomok indián lovaktól származnak – mutatott az indián a földre. – a feleségét az egyik maga mellé ültette, az igavonót vezetőszáron vitték magukkal. Kelet felé mentek.

- Uram – szólt a katona, mikor látta, hogy a kapitány dühtől tehetetlenül áll – szervezhetnénk egy mentőcsapatot.

- Igaz – nyögte. – Persze, intézkedjen!

- Igen, uram! Egy órán belül készen állunk.

- Chankoowashtay, te velünk jössz! Szükségem van rád.

A kiowa bólintott, és rezzenéstelen arccal csatlakozott a tiszthez.

Most itt ül, hat nap telt el, bejárták az egész környéket, de reménytelen volt. Egy nagyobb sziklacsoportnál elvesztették a nyomukat, még az indián nyomkövető sem talált rá újra. Most csak találomra indultak minden irányba, de hasztalan volt.

Conrad elkeseredésében az italhoz nyúlt. Ma már túl volt a harmadik üveg whiskey-n, és már kezdték kényszerképzetek kísérteni. Rémképek jelentek meg előtte, hogy mit művelhetnek a feleségével az indiánok. Sejtette, hogy már túl van az első erőszakon, de vajon hányan élvezik a bájait? Hirtelen keserűen felnevetett; bájait. Ő sem lett volna ennyit távol, ha a felesége megosztja vele a bájait, és mindez meg sem történik. Talán a vademberek rájönnek, hogy semmi örömöt nem lelhetnek egy érzéketlen nőben. Az esküvő előtt Jordannak szerencséje volt, a jóisten védte őt, amikor olyan apacsok kezére adta, akik nem bántották. De most, már tudják, hogy nem egy ártatlan virágszállal van dolguk. Bár ez sosem zavarta a barbár vadembereket. De Jordan – ha még él – halálos veszélyben van. Nem fogja hagyni, hogy elvegyék tőle a feleségét.

Megpróbált felállni, hogy beszéljen a nyomkövetővel, el akarta küldeni, már nem vette hasznát. A nyomok használhatatlanná váltak. Újabb tervet kell kitalálnia a felesége felkutatására.

De ahogy megpróbált felemelkedni, szédülni kezdett, majd öntudatlanul a priccsre zuhant.

Tukayoo eltolta magától a lányt, felkelt, felöltözött, és szó nélkül magára hagyta. Jordan mosolyogva készülődött, és vidáman nézett föl, amikor Tehya belépett. A lány is észrevette a változást, és még kedvesebb volt vele. Jordan örült, hogy legalább egy vele egykorú lány elfogadja.

A nap folyamán Tehya még inkább mellette volt, mint eddig.

- Miért véded a szajhát? – kérdezte élesen Suletu, amikor épp visszatértek a bogyógyűjtésből. – Talán Tukayoo fehér lotyót akar maga mellé venni asszonynak, a büszke és szép Shadi helyére? Ennyire nem tiszteli a népét?

- Fékezd a nyelved Suletu! – szólt rá Tehya. – Jordan a bátyám szolgája, nem pedig a szajhája.

- Azért hallottam az éjjel, hogy az ágyban is milyen remekül szolgálja a bátyádat. – vágott vissza élesen a lány.

- Féltékeny vagy egy szolgára? – kérdezte Tehya. – Hallgatózol, kutakodsz a bátyám után? Képes vagy ennyire megalázni magad, hogy megszerezd? A bátyámnak nem kell olyan nő, aki felajánlja magát, mint egy szajha.

- Gondolod, hogy a fehér lotyó nem ajánlkozott fel? Azt reméli, így jobban bánik majd vele.

- Lehet, de ő egy fehér nő, aki tudja, hogy semmi mást nem kaphat. Tudja, hogy örökre fogoly, és szolga marad. Te mire számítasz? Féltékeny vagy rá, amiért kiszolgálja a bátyám igényeit?

- Közülünk valót kellene választania!

- Majd választ, ha asszonyt akar. Most beéri egy szolgával.

Ezzel megfordult, és karon fogva elvezette az értetlenül álló Jordant.

- Gyere! – mondta halkan. – Ne nézz vissza! – mondta halkan, amikor Jordan feje elindult. – Meg kell őriznünk a felsőbbrendűséget. Nem hiheti, hogy figyelemre méltatjuk a szavait.

- Mégis, mi volt ez az egész? – kérdezte Jordan ijedten.

- Majd a sátorban elmondom.

Kissé durvábban lökte be a lányt, mint várta, így majdnem orra bukott.

- Ne haragudj! Azt kell látniuk, hogy haragszom rád, amiért féltékennyé tetted őt.

- Féltékennyé? Suletu féltékeny rám?

- Majdnem minden lány az.

- De hát én csak egy fogoly vagyok.

- A bátyám ma éjjel megosztotta veled az ágyát. Sokan szerették volna ezt Shadi halála óta, és ő téged, egy sápadtarcút választott. Dühösek rád.

- Akkor most meg fogsz büntetni? – nézett rá.

Tehya felnevetett.

- Semmi rosszat nem tettél. De, ha így is lenne, a bátyám foglya vagy, csak ő büntethet.

- Mi van, ha Suletu panaszkodni fog rám?

- Lehet, hogy megpróbál bemocskolni, de a bátyám ismeri őt, és kettőnk közül nekem fog hinni. Ne aggódj! Ne félj attól, hogy bántani fog!

Megsimogatta Jordan karját, a mitől a lány megrándult.

- Nem tudom, min mentél keresztül, de látom, hogy sokat szenvedtél. A bátyám nem fog bántani.

- Tudom – suttogta Jordan. – És köszönöm.

Lekuporodott a tűhelyhez, és meggyújtotta. Mire a férfi megérkezett, elkészült a vacsorával.

Zord tekintettel lépett be a sátorba, és ahogy leült, folyamatosan Jordanon tartotta a szemét.

A lány sejtette, hogy a gyanúja beigazolódott, és Suletu panaszkodott rá, de fogolyként nem hozhatta szóba.

- Mi történt? – kérdezte a férfi.

- Mire gondolsz?

- Suletu azt mondta, sértegetted. – mondta vádlón.

- Mivel nem beszélem a nyelveteket, ez nehezen ment volna – csattant fel Jordan. – De te vagy az úr, dönts belátásod szerint, én nem fogok vagdalkozni.

- Mondd el, mi történt!

- Vitáztak Tehya-val miattam, de semmit sem értettem belőle. – mondta csendesen a lány.

- Tehya szerint Suletu féltékeny, és sértéseket mondott rád. Miért véded?

- Én nem…

- Dehogynem. Ha nem mondod el, hogy bántanak, nem tudlak megvédeni.

Jordan meglepetten nézett rá.

- Meg akarsz védeni? Egy fehéret a fajtáddal szemben? Tukayoo, ennek nincs értelme. Ezzel megingatod a tiszteletüket.

- Megvédem a tulajdonomat.

- Ennyi vagyok? – sápadt el a lány. – A tulajdonod? Értem.

Felállt, és odaadta az ételt a férfinak. Tukayoo elvette, és mosolyogva nézett fel rá.

- Gyere ide! – paskolta meg maga mellett az ágyat. – Nem lehetsz több a szolgámnál.

- Szajhát akartál mondani. – suttogta a lány. – Mindenki így tekint rám, főként Suletu.

- Ő szívesen lenne az asszonyom, de nekem sosem kéne. Féltékeny, mert hallotta mi történt a múlt éjjel. Dühös rád, és rám is, mert valami különleges volt köztünk.

Jordan reménykedve nézett a férfira.

- Nem tekintelek a tulajdonomnak, de kifelé ezt kell látniuk. Viszont nem szeretném, ha félreértenéd a helyzetet. A foglyom vagy, és egy napon visszamész a férjedhez.

- Elégedetlen vagy velem, igaz? – sóhajtott. – Nem nyújtom azt, amit szeretnél. De tudnod kell, hogy én még soha nem voltam így, Conrad soha nem törődött azzal, hogy én…

- Sss – fojtotta belé a szót Tukayoo. Gyengéden a szájára nyomta az ujját. – Nem tudom szavakba foglalni, mennyire elégedett vagyok. Csodás éjszakával ajándékoztál meg, és még jó ideig élvezni szeretném, de csak a foglyom vagy. Ezen semmi sem változtat. Annyit ígérhetek, hogy a családom és én megvédünk, amíg itt vagy.

- És az meddig lesz? Két hét, három? Vagy talán egy-két hónap?

- Nem tudom. Amíg nem unok rád. – mondta sóhajtva. Nem mert még csak gondolni sem arra, hogy mennyire kívánja a lányt. Tegnap éjjel olyasmit kapott tőle, amire nem számított, lényegében Jordan neki adta a szüzességét.  Mert Tukayoo számára egyértelműen kiderült, hogy a lánynak szemernyi tapasztalata sincs, pusztán az ösztönei vezették. Amit a kapitány tett vele, az kegyetlen erőszak volt, egy ártatlan tündérrel. Tukayoo szemét elhomályosították a könnyek, amikor a lány szemében felcsillant az öröm, és a vágy, a felismerés, hogy a szeretkezés jó is lehet. Nem akart erre gondolni. Nem engedheti közel magához, hatalmas, megbocsáthatatlan hiba lenne. Akkor képtelen lenne visszaküldeni, és a törzs előtt megszégyenülne. Ráadásul az apjára is szégyent hozna a gyengeségével.

Jordan felé nézett, látta a szomorú szemeket.

- Ne nézz így rám! – kérte a lányt.

- Hogy nézek?

- Elesetten. Megmondtam, ne várd, hogy túl kedves legyek. Fogadd el, hogy nem maradhatsz velem!

- Tisztában vagyok vele – nézett a férfi szemébe Jordan. – De addig…

- Addig a sátram, és a családom védelmét élvezed. Megosztom veled az ágyamat, mint a szolgámmal. Nem, mint a szajhámmal – tette hozzá, és megsimogatta a lány arcát, akinek könnyes lett a szeme.

Jordan is érezte a különbséget a két jelző közt, és halványan elmosolyodott.

- Sosem tekintenélek a szajhámnak. – suttogta Tukayoo, és lágyan megcsókolta. – Akkor osztoznom kellene rajtad másokkal. Azt pedig nem viselném el.

Az utolsó két mondat mélyen beleégett Jordan szívébe.

Az elmúlt évben többször eszébe jutott az indián, emlékezett, hogy már az első találkozásukkor is védelmezte. És most, bár még csak néhány napja volt itt, sokkal nagyobb biztonságban érezte magát mellette, mint a férje mellett. Tukayoo-tól a körülmények ellenére csak gyengédséget, és megértést kapott, és a férfi segített neki, hogy csökkenjenek a félelmei. Nézte a markáns arcot, a meleg szemeket, amelyek tökéletesen ellentmondtak az elhangzott szavaknak, és a lelkét elöntötte valami újfajta melegség. Nem tudott hála nélkül nézni a férfira.

- Ne nézz így rám! – kérte újra a férfi, de a hangja elcsuklott a vágytól.

- Hogyan? – suttogta érzékien a lány.

Elvette a kiürült tányért, és elindult, hogy elmossa, amikor megérezte magán a férfi kezét.

- Várj vele! – búgta a fülébe. Gyengéden a lány nyakába csókolt, Jordan ijedtében elejtette a tálat, ami kettétört. Rémülten nézett Tukayoo-ra, de ő csak mosolygott.

- Semmi baj, gyere!

Visszahúzta az ágyhoz, átölelte a derekát, és maga elé állította.

- Ne félj tőlem!

A keze lassan a lány combjaira siklott, gyengéd erőszakkal szétfeszítette a lábait, és az ölébe húzta.

- Engedd el magad! – súgta Jordan fülébe, és óvatosan megharapta.

A lány ujjai a férfi vállába markoltak, és halkan felsikkantott.

- Ez…? – nyögte vágyakozva.

- Rossz volt neked? – nézett a szemébe az indián.

- Nem, csak… nekem minden olyan új, én…

- Szólj, ha rossz, és leállok – mosolygott a férfi.

Lassan a lány nyakára tapasztotta a száját, és lágyan becézni kezdte az artériáját a nyelvével. Jordan nyögve vetette hátra a fejét, és vágyakozó mosolyra húzódott a szája. Közelebb nyomult a férfi mellkasához, aki a reakciótól felbátorodott, szorosabban ölelte, és nyögve csókolta tovább.

Valaki megzörgette a sátornyílást takaró bölénybőrt, és a következő pillanatban belépett Mahal.

Tukayoo az anyjára nézett, bűntudatos, kisfiús pillantással tolta maga mellé Jordant, aki igyekezett összeszedni magát, és csillapítani heves zihálását.

Az indián nő a földön heverő összetört tányérra nézett, aztán a lány csapzott külsejére, de nem tett megjegyzést.

- Tehya beszámolt a délutáni vitáról – mondta kertelés nélkül. – A szolgád bölcsen csöndben maradt, így nem adott okot a büntetésre.

- Nem is állt szándékomban megbüntetni – nézett rá Tukayoo. – Ok nélkül nem bántom.

A nő megint a tányérra nézett.

- Nem Jordan hibája – mondta gyorsan a fia.

- Értem – nézett jelentőségteljesen. – De azért ne legyél túl elnéző vele. Megértem, hogy kedveled, és nem akarsz szigorú lenni, de ne engedj meg neki mindent. Tudnia kell, hogy te vagy a gazdája.

- Köszönöm a figyelmeztetést, anyám, de tudom, hogy bánjak vele. – nézett fel a férfi, dühítette, hogy az anyja még mindig gyermeknek kezeli, és beleszól a dolgaiba. – Eddig azt hittem, kedveled.

- Így is van, de ha hagyod, hogy a maga feje után menjen, előbb-utóbb kivívod a néped megvetését.

- Megszabom a határokat, Jordan tudja, hogy a szolgám, és nem szegül ellen. Teljesíti az utasításaimat. Mi mást kellene még tennem?

- Ahogy érzed, fiam. – megint az összetört tányérra nézett, majd a lányra.

Jordan ijedten nézett vissza rá, aztán szó nélkül felkapta a cserepeket, és kivitte a sátorból.

Conrad Scott a következő hetekben folyamatosan rajtaütéseket szervezett különböző apacstáborok ellen, amivel elérte, hogy az összes törzs haragját kivívta maga ellen. A törzsfőnökök tárgyalást szerveztek, hogy megbeszéljék az ellencsapást.

A megbeszélést egy távoli helyre szervezték, ahol nem kellett a fehér ember rajtaütésétől tartaniuk. Csak a főnökök, és egy-két harcos volt jelen.

Tukayoo apja beszámolt minden részletről, és előzményről, ami elvezetett idáig.

- Értem – mondta az egyik főnök. – A kapitány a feleségét keresi, talán vissza kellene adni neki, és akkor véget érne, ez a mészárlás.

- Ezt te sem hiszed, testvérem – mondta Tukayoo apja. – Tudod, hogy fehér ellenségeink mohósága nem ismer határokat. Hiába küldenénk vissza a fehér nőt.

- Apám, talán igazuk van, ha…

- Fiam, a kapitány és az emberei nem jelenthetnek komoly veszélyt, ha összefogunk, legyőzhetjük őket.

- Mi mellétek állunk – mondta a másik törzs főnöke. – A harcosaim együtt fognak lovagolni a ti harcosaitokkal.

- Köszönjük, testvérem. – mondta Tukayoo rezzenéstelen arccal, de magában megkönnyebbült.

- Távozzatok békével! Remélem, a fehér asszony megéri – nézett a harcosra.

Tukayoo nem válaszolt, elfordult, mielőtt az arca elárulta volna. Felült a lovára, és elindult az apja után.

Az út vissza a táborba két napig tartott, de a férfi olyan gyors tempóra ösztökélte a lovát, hogy másfél nap alatt visszaért. Hajtotta a vágy, hogy újra lássa Jordant, rossz érzése volt. Félt, hogy baj éri, most, hogy nincs ott, hogy megvédje.

Jordan szomorúan figyelte, ahogy Tukayoo az apja oldalán ellovagol. Érezte magán Suletu izzó pillantását, de nem reagált rá. Szó nélkül visszament a sátorhoz, hogy ellássa a feladatát. Néhány perc múlva meghallotta, hogy valaki a bejáratnál motoszkál. Kilépett, és szembe találta magát az indián lánnyal, és a barátaival.

Megvetően mérték végig, és számára idegen sértéseket vágtak a fejéhez. Szótlanul tűrte, de közben megremegett. Most senki sem volt itt, hogy megvédje, és ő nem vághatott vissza nekik következmények nélkül.

Suletu felé nyúlt, és megrángatta a haját, közben tovább szidalmazta. Amikor elengedte, a kezében jó csomónyi hajszál éktelenkedett.

- Mit műveltek? – csattant egy éles hang.

- Ne szólj bele, Nara! – nézett vissza Suletu. – A fehér szajha tiszteletlen volt, megbüntetjük.

- Semmit sem tett, láttam. Ne hívjátok ki Mahal, és a főnök haragját! Hagyjátok békén!

- Miért véded? Megbabonázott?

- Nem tűröm, hogy ok nélkül bántsátok. – mondta Nara egyszerűen.

Jordan semmit sem értett, de hálásan nézett a segítségére siető lányra. Mostanáig egyszer sem adta jelét, hogy foglalkozna vele, így most meglepte a fehér lányt, hirtelen reakciójával.

Közben Tehya is odaért, mert hiába várták Jordant a sátrukban. Látta a jelenet végét, és hálásan biccentett Nara felé. Suletu látva, hogy hátrányba került, vetett még egy gyűlölködő pillantást Jordan felé, aztán szó nélkül visszavonult.

- Mi történt? – kérdezte Tehya Jordant.

- Nem tudom. Kijöttem, ők itt álltak, beszéltek hozzám, de nem értettem, aztán jött Nara, és megvédett. – mondta egy szuszra, aztán a másik indián lány felé fordult. – Köszönöm. Tehya, hogy mondják a nyelveteken?

A lány lefordította Narának, aki kedvesen elmosolyodott.

Ettől a pillanattól kezdve a három lány elválaszthatatlanná vált. Jordan lassan kezdte megérteni a szavakat, és néha próbált beszélni velük, de ez inkább csak nevetésre adott okot. Mindenesetre Nara, és Tehya mindig a közelében voltak, és nem hagyták, hogy a többiek bántsák őt, és ettől Jordant újabb melegség járta át. Örült, hogy barátokra lelt, és nem kell egyedül szembenéznie az egész törzzsel.

A következő napon, amikor éppen végeztek a házimunkával, és begyűjtötték a csapdákból az apróvadakat, hangos kiabálásra lettek figyelmesek. Ők is odanéztek, és Jordan torkából hangosan tört fel a megkönnyebbülés okozta nyögés. Tukayoo és az apja bevágtattak a faluba. A férfi tekintetével a lányt kereste, és a fény, ami megcsillant a szemében, Jordan számára megváltást jelentett, és egy gyönyörrel teli éjszaka ígéretét.

12. fejezet

Kilépett a dolgozószobából, és olyan erővel vágta be maga mögött az ajtót, hogy az ablaküvegek beleremegtek. Hiábavalók voltak a portyák, az emberei már hőbörögtek, parancsmegtagadásról beszéltek. Úgy vélték, Scott kapitány lassan beleőrül a kutatásba, de abban mind biztosak voltak, hogy megszállottá vált.

Conrad mindenkibe belekötött, aki a közelébe jutott, folyamatosan üvöltözött. Juanita rettegett, ha meglátta, félt, hogy éppen milyen ürüggyel fogja megbüntetni.

De ezen a napon a kapitány mosolygott. A sátáni vigyor oka pedig nem volt más, mint az, hogy megtalálta a megoldást felesége felkutatására.

Jordan csendesen kelt fel a harcos mellől, nem akarta felébreszteni. Mosolyogva végigsimított a feszes mellkason, aztán a saját ágyához lépett.

- Miért mész el?

Összerezzent a kérdéstől.

- Meg kell mosdanom – mondta csendesen. – Mostantól néhány napig nélkülöznöd kell a… – pirulva elhallgatott.

Tukayoo elmosolyodott:

- Használd az asszonyok sátrát!

- Suletu is ott van a napokban, én inkább nem mennék oda. Zavarna?

- Nem – ült fel. – Ha téged nem zavar.

- A fehér nőknek is megvannak a módszerei erre az időszakra, és nem vonulunk félre a férfiaktól.

- Értem.

- Sietek vissza – mosolygott a férfira.

Amikor visszatért, Tukayoo még mindig ülve várta, tekintete feszült volt

- Mi a baj? – nézett felé.

- Sokáig voltál oda, azt hittem, elszöktél.

- Nem bízol bennem? – kérdezte elszomorodva. – Nem bizonyítottam eléggé?

Leült Tukayoo mellé, és a kezét a férfi vállára simította.

- Miért mennék el? Jobb sorom van itt a szolgádként, mint ott a birtok úrnőjeként.

- Ne beszélj így, megzavarnak a szavaid. – az indián szavai keményen csengtek.

- Valóban így érzem. Hogy értessem meg veled? Conrad cudarul bánt velem, sőt arra nincsenek is szavak, ahogy velem bánt. Te könyörületesebb vagy. Az a vadállat, minden éjjel megerőszakolt, már amikor gusztust kapott rám. Mert szerencsére inkább kereste a szajhák társaságát. Örültem, amikor így tett, de a megaláztatásnak nem. Bár lett volna bátorságom számon kérni őt! Bár mertem volna megölni, mielőtt elvette apám életét!

Jordan kifakadása megdöbbentette az indiánt, sosem hallott még ennyi keserűséget elhangozni egy asszony szájából.

Felé fordult, magához húzta a lányt, és átölelte. Tudta, hogy nem lenne szabad így bánnia vele, mert bátorításnak veszi, de az elmúlt órákban olyan érzelmi gátakat rombolt le a lányban, hogy ő maga is látta, egyedül képtelen megbirkózni vele. Amikor visszatért a tárgyalásról, meglátta a csillogást a szemében, úgy örült a viszontlátásnak, amennyire ő is. Boldog volt, hogy balsejtelmei nem igazolódtak be, és a lány vidáman fogadja. Alig várta az estét, hogy kettesben lehessenek, és nem csalódott. Jordan odaadóbban szerette, mint eddig bármikor.

- Ennyire gyűlölöd? – kérdezte, hogy elterelje a gondolatait. Most néhány napig fékeznie kell a vágyait.

- Miért kéne szeretnem?

- Akkor miért mentél hozzá?

- Amikor udvarolt, egy teljesen más embert láttam benne, másnak mutatta magát, udvariasnak, igazi úriembernek. Soha nem hittem volna, hogy képes mindarra, amit tett.

- Szeretted őt valaha?

- Talán… az elején. Annyira kedves volt, és jóképű, és én naiv voltam. Csak később tudtam meg, mit gondolnak rólam az emberek. Ha egy fehér nő indiánok közt tölt, akár csak egy napot is, megbélyegzik. Kikiáltják szajhának, nem hisznek a tisztességében. És ő mellém állt, visszaadta a becsületemet. De csak azért, hogy kihasználjon, és magához láncoljon. – Könnyek lepték el a szemét. – Most már tudom, hogy csak Casa de Sol kellett neki. Most boldog lehet, megkapta. Már nem vágyom vissza oda.

Tukayoo nem szólt, a lány szavaiból tudta, hogy egyre jobban kötődik hozzá. Fanyar mosolyra húzódott a szája, ezt akarta, de azt nem, hogy beleszeressen. Teljesen összezavarodott. Most jött rá, hogy a két dolog mennyire nem fér meg egymással, hogy köthetné magához a lányt, anélkül, hogy az ne szeressen belé?

Mostantól úgy kell kezelnie, mint egy foglyot, nem lehet barátságos vele. Ellen kell állnia a csábításának, örült ennek a néhány napnak, mert így kialakíthat kettejük közt egy kis távolságot. Gyengéden eltolta a lányt.

- Pihenj le! Kimerültnek tűnsz.

- Megviselt, hogy elmentél.

- Nem harcba mentem, csak egy békés törzsi megbeszélésre – nevetett fel halkan.

- Tudom, de hiányoztál, és… és féltem Suletu-tól.

- De nem volt okod rá. Anyám és Tehya vigyáztak rád.

- És Nara – mosolygott Jordan.

- Nara? Lootah asszonyára gondolsz?

- Igen, a barátom lett.

Tukayoo mélyet sóhajtott.

- Örülök, de most aludj! Kimerültél, és én is.

- Igen – mondta halkan a lány. – Jó éjszakát!

- Jó éjszakát!

A következő néhány napban Tukayoo rengeteg időt töltött az apjával, és a többi férfival. Volt ideje gondolkodni, és arra jutott, hogy meg kell tartania ezt a távolságot, csak így lesz képes uralni a helyzetet. Megpróbált minél közömbösebben viselkedni a lánnyal, aki ettől megzavarodott. Értetlenül figyelte, hogy a férfi barátságos viselkedése megváltozik, és nem tudta, milyen hibát követett el. Amikor rákérdezett, Tukayoo kitért a válasz elől.

Próbált erről beszélni Tehya-val, de ő sem értette a bátyját, azzal magyarázta, hogy így áll ellen addig a néhány napig, amíg nem lehetnek újra együtt.

Jordan ezen a reggelen vidáman készülődött. Tukayoo már elment, és nem szólhatott neki, hogy este már nem kell megtartóztatniuk magukat, de egész napra felvidította a gondolat.

Délután kilépett az erdőből, szorosan fogta a halom tüzelőt, és mosolyogva indult a sátor felé. A következő lépésnél egy pillanatra megdermedt, és a lába a levegőben maradt.

Tukayoo, kedvesen simogatta meg az asszony karját, és csillogó szemmel nézett rá. Vidám kacaja az egész falut bejárta.

Jordan szemét ellepték a könnyek, hangos nyögés szakadt fel belőle, és dühösen eldobta a rőzséket.

Többen felé néztek, köztük a férfi is, és értetlenül figyelte, ahogy a lány haragtól villogó szemmel közeledett felé.

- Mégis mit képzelsz? – sziszegte az indián felé.

- Mi bajod van? – kérdezte Tukayoo.

- Oya anyja ennyire elbódított? Látom, mennyire jó kedved van, ha vele vagy.

- Szedd össze a fát, és vidd a sátorba! – mondta keményen a férfi, magában azonban jót mulatott a lány féltékenységén.

- Nem!  - szegte fel az állát büszkén.

- Azt mondtam, vidd be! – sziszegte most az anyanyelvén.

Jordan nem jött rá, hogy mi a célja a férfinak. Eddig szinte mindig angolul beszélt vele, de már nem okozott gondot, hogy megértse.

- Vitesd be Oya anyjával, ha az ágya jó neked, akkor szolgáljon ki ő! – sziszegte haragosan.

Elrobogott Tukayoo mellett, hogy a sátorban keressen nyugalmat, de a férfi erős kézzel megragadta a karját, és maga felé fordította.

- Szedd össze, és vidd a sátramba! – sziszegte indián nyelven.

- Nem!

A pofon hangosan csattant, többen odakapták a fejüket. A következőt Jordan már alig érezte, mert az elsőtől is elkábult kissé. Döbbenten nézett a harcos dühtől szikrázó fekete szemeibe. A harmadik pofontól felrepedt az ajka, és ahogy Tukayoo elengedte a karját, ernyedten rogyott a földre.

- Szedd össze a fát, és vidd be! – mondta remegő hangon a férfi. Háttal áll a többieknek, így senki sem láthatta a szemében megjelenő bűntudatot. Legszívesebben a karjába kapta volna Jordant, hogy most azonnal a bocsánatáért esedezzen. Gyűlölte, hogy nem tehette, gyűlölte, hogy meg kellett ütnie.

Felemelte a fejét, rendezte a vonásait, és rezzenéstelen arccal nézte, ahogy Jordan támolyogva felállt, elmegy a fáért, összeszedi, és szó nélkül bemegy a sátorba.

Megfordult, és szembe találta magát a törzzsel. Többen elismerően néztek rá, az asszonyok pedig egyenesen kárörvendően vigyorogtak. Ekkor találkozott a pillantása az apjáéval. A törzsfőnök szótlanul intett, hogy kövesse a sátrába.

- Mi volt ez az egész? – kérdezte, amikor a bölénybőr lehullt mögöttük.

- Jordan engedetlen volt. Túl sokat enged meg magának.

- Mi sosem ütjük meg a foglyainkat.

- Meg kellett tennem, apám. Nem hagyhattam, hogy nyíltan szembeszegüljön velem.

- Tudod, hogy van más módja is a büntetésnek.

- Igen. De Jordan az én foglyom, én döntöm el, hogy miként fegyelmezem. Teljes jogú harcos vagyok, úgy élem az életemet, ahogy jónak látom.

- A törzsfőnök fia vagy, a népünk elvárja, hogy eszerint élj, és cselekedj. Követned kell a törvényeinket!

- A törvényeink nem tiltják, hogy megfenyítsem a foglyomat, ha engedetlen.

- Jordan nem volt engedetlen, bátyám – szólt közbe Tehya. – Úgy érezte, megalázod, amikor Oya anyjának udvaroltál.

- Nem udvaroltam…

- Ő ezt így értelmezte. Senki nem tűri el, ha megalázzák mások előtt, akkor sem, ha csak fogoly.

- Úgy tűnik, túl barátságos voltam vele. Keményebbnek kell lennem.

- Ezt tanultad a sátramban? – kérdezte döbbenten az apja. – Mit tehet ez a lány arról, hogy nem bírsz parancsolni az ágyékodnak. Ő úgy érezte, ha magatok vagytok, akkor nem csak egyszerű szolgáló. Ha annak tartod, közöld vele, és aszerint fog viselkedni. De ezt nem veréssel kell elérned.

- Nem akarok változtatni azon, ahogy bánok vele. Nem akarok kemény lenni vele, épp eleget szenvedett a férje mellett. De úgy érzem, kezd túlságosan kötődni, ennek gátat kell szabnom.

- És ezért ütötted meg?

- Igen, és mert a törzs úgy véli, hogy… hogy nekem ő sokkal többet jelent, és legyengít. Az asszonyok féltékenyek rá, féltem, hogy előbb-utóbb bántalmaznák. Most legalább látták, hogy nem így van.

- Védelmet ígértél neki, ezt most megszegted.

- Megyek, és beszélek vele. – állt fel.

- Várj! Adj időt neki, és a húgodnak. Megpróbálja megnyugtatni.

Tukayoo körülnézett, most vette észre, hogy a húga eltűnt a sátorból.

Tehya óvatosan lépett be, de Jordan így is ijedten húzódott hátrébb. Az indiánlány leült mellé, és kivette a kezéből a benedvesített kendőt, amivel a száját próbálta letörölni. Óvatosan borogatta a lány duzzadt ajkát.

- Nem volt bölcs dolog, amit tettél – mondta csendesen.

- Tudom, de amikor megláttam, nem tudtam uralkodni magamon, én…

- Jordan, mindegy, hogy te mit érzel, Tukayoo nem vállalhat fel a törzs előtt. A szolgája vagy, semmi több. El kell fogadnod! Soha nem lehetsz az asszonya. Nem is viselkedhetsz úgy. És ő nem engedheti, hogy így viselkedj mások előtt. A sátorban megteheted, ha engedi, de odakint csak egy szolga vagy. És még örülhetsz neki, hogy nem a szajhájaként kezel, és nem ad oda valamelyik harcosnak. Így is büntethetne, de nem teszi. Ne játssz a türelmével, és a becsületével.

Jordan arcán szakadatlanul csurogtak a könnyek, elkeveredtek az ajkából szivárgó vérrel, és a sós íz összeszorította a torkát, alig tudott nyelni, nehezen nyögte ki a szavakat:

- Apád nagyon haragszik rám, amiért ilyen helyzetbe hoztam, igaz? Szégyent hoztam mindnyájatokra.

- Nem, de csak azért, mert a bátyám megbüntetett. Ha ezt válasz nélkül hagyta volna, akkor most szégyenkezhetnénk. De nem ért egyet azzal, hogy a bátyám megütött.

- Bocsánatot kell kérnem tőle, és anyádtól.

- Nem kell, csak viselkedj bölcsen!

Felállt, hogy kimenjen. Pillantása a tűz fölött rotyogó üstre tévedt.

- Ragut készítesz neki?

Jordan csendben bólintott, Tehya pedig halványan mosolyogva kiment.

Még mindig szomorúan ült a sátorban, amikor a férfi belépett. Nem nézett fel, nem tudta, mi jár a férfi fejében. Félt, hogy megtört köztük az a bizalom, ami eddig megvolt, és mostantól ugyanaz a sors vár rá, mint a férje mellett. Tukayoo sem nézett a lányra, még mindig zavarodott volt. Az apja szavai még mindig a fejében visszhangzottak, és bűntudat gyötörte. De ugyanakkor dühös is volt, amiért Jordan az egész falu előtt felemelte a hangját, és vitába szállt vele, kikényszerítve ezzel, hogy megüsse. Amióta csak élt, még soha egyetlen asszony, főként fogoly asszony, nem mert így beszélni a férfival, aki ellátta. Ő pedig úgy perlekedett vele mindenki előtt, mintha a felesége lenne. Ezt nem hagyhatta, ugyanakkor tudta, hogy nem engedhette volna, hogy így reagáljon.

Ráadásul, bosszantotta a tudat, hogy amikor a lány haragosan kiabált vele, a szemei méregzöld szikrákat szórtak felé, és a keble úgy emelkedett és süllyedt izgalmában, hogy őrjítő vágyat ébresztett a férfiban. Amikor beküldte a sátorba, csak egy hajszál választotta el attól, hogy utána menjen, és fényes nappal a magáévá tegye, elfeledkezve a kötelességéről. Gyűlölte, hogy nem tud ellenállni neki.

Most, ahogy Jordan összekuporodva ült, és az ő ingét varrta, elszállt minden haragja. Látta a lány kisírt szemeit, és szerette volna megbékíteni, ám amikor a pillantásuk találkozott, Jordan szemében félelem villant, és ez szétzúzta a pillanatot.

A lány felállt, és a kész ételt elvette a tűz fölül, szedett a harcosnak, és némán odaadta. Aztán szedett magának is.

Vacsora után Jordan visszaült, és folytatta a varrást, a harcos pedig magában morogva a ládájához lépett, és kotorászni kezdett benne. Nem tudta, mit keres, de el akarta foglalni magát, hogy ne kelljen a lányra figyelnie. Gondolkodás nélkül dobálta ki a holmiját.

- Remélem, nem várod el, hogy majd én rámolom vissza! – mormolta halkan Jordan. – Vagy ezért is megütsz?

- Semmit sem várok tőled – sziszegte. – De nem foglak megütni. – bántotta a tudat, hogy Jordanban újra előhívta a félelmet, amit végre sikerült elűznie.

Már majdnem üres volt a láda, amikor megtalálta a furulyát, amit régen mindig elől tartott. Elővette, és elbambult. Szinte minden este játszott rajta. Most inkább félredobta.

Jordan odanézett, és megakadt rajta a pillantása. Az egyszerű, fából faragott hangszert tollak, és színes szalagok díszítették. Óvatosan a kezébe vette, és csodálta.

Tukayoo felemelte a fejét, először ki akarta venni a lány kezéből, de aztán meggondolta magát.

- Tudsz játszani rajta? – kérdezte.

Jordan a fejét rázta.

- Zongorázni tanultam gyerekkoromban – felelt.

- Zongora – ismételte a férfi, hallott már a fehérek fura hangszeréről. A városi szalonokban láttak ilyet néhányan. Lenézően felhorkant.

- Nem a kocsmai hangszerre gondolok – Jordan azonnal megértette a férfi gondolatát. – Hanem a hangversenyzongorára. Nagyon szép műveket lehet eljátszani rajta.

- Értem – mondta halkan.

- És ezen ki játszik? – kérdezett vissza a lány félénken.

- Én játszottam… régebben.

- Most már nem játszol?

- Nem – mondta zordan.

- Miért?

- Shadi-nak játszottam, amikor szomorú volt… vagy megbántottam. Így kértem bocsánatot.

Ez a mondat mellbe vágta Jordant. Szó nélkül letette a furulyát, visszafordult az inghez, és nem nézett újra a férfira.

„Még mindig szereti” – gondolta. – „Mire számítottam, hogy miattam elfelejti a nőt, akit imádott?”

Megint szomorúság költözött a szemébe, de megfogadta, hogy nem sír az indián előtt.

Az első hangoknál fel sem fogta, mit hall, aztán könnyes szemmel fordult a férfi felé. Lassan maga mellé tette az inget.

Tukayoo észrevette a lány szomorúságát, ahogy visszafordult. Nem akarta ilyennek látni, azt szerette volna, hogy mosolyogjon, és megbocsásson neki. A szájához emelte a furulyát, és játszani kezdett egy kedves dallamot.

Ahogy Jordan megfordult, meglátta könnyben úszó szemét, és még erősebb késztetést érzett, hogy megvigasztalja. Tekintetét a lányéba fúrta, és csak akkor hunyta be a szemét, amikor biztos volt benne, hogy Jordan nem fordul el.

A tipi előtt Mahal már emelte a kezét, hogy bezörgessen, amikor meghallotta a játékot. Meg akarta kérdezni, hogy a fia rendezte-e a vitát a lánnyal, de ebben a pillanatban már tudta a választ. Hangtalanul megfordult, és könnyek közt mosolyogva visszament a férje sátrába.

Tukayoo végigjátszotta a dalt, a furulyát visszahelyezte a régi helyére az ágy fölé, és lassan felnézett Jordanra.

- Meg tudsz nekem bocsátani?

Jordan nem válaszolt.

- Ha lett volna más lehetőségem, akkor nem teszem ezt. Én soha nem ütöttem meg nőt, és…

- Én már megszoktam, rajtam gyakorolhatsz. – Jordan hangja közömbös volt.

- Ne, ne mondd ezt! Soha többé nem ütlek meg. – mondta a férfi, és könnyek lepték el a szemét.

- Ezt már hallottam. – mondta a lány keserűen.

Tukayoo villámgyorsan előtte termett, letérdelt elé.

- Bocsáss meg! Könyörgöm. – a kezét Jordan combjára helyezte, mint az első éjjel, és a lány most ugyanúgy hőkölt vissza. – Jordan! Könyörgöm! Mondd meg, mit tegyek! Annyira szer… szer… annyira szeretném meg nem történtté tenni. Szeretném átvenni a fájdalmadat, amit okoztam, a sebet, amit ejtettem rajtad.

- Az esküvőnk éjszakáján… – kezdte Jordan, és félrenézett, nem akarta észrevenni, hogy Tukayoo megrándul –, miután megerőszakolt… akkor kaptam tőle az első pofont. Az még fájt… a többit már nem éreztem. Egészen mostanáig. Ez a pofon nagyon fájt. Akkor ő is azt mondta, hogy nem üt meg többször, de tudtam, hogy hazudik. Nem hittem neki, és igazam volt. Amikor az előbb te mondtad, hinni akartam neked. A te szemedben látom a megbánást, amit az övében sosem láttam. Ne engedd, hogy csalódjak!

- Oh, Jordan! Köszönöm! – suttogta könnyek közt, a fejét a lány hasához szorította. – Oya anyja semmit sem jelent nekem. Nem is történt köztünk semmi.

Felemelte a fejét, és meglátta a zölden csillámló tengert, és a benne rejtőző fájdalmat a lány tekintetében.

- Bocsáss meg! Megesküdtem, hogy soha nem bántalak. Sem a testedet, sem a lelkedet, és most mindkét eskümet megszegtem. Remélem, egyszer feledtethetem veled ezt a csalódást. Nem kerestem megkönnyebbülést más asszony ölében, és nem is fogok.

Jordannak ennyi elég volt, látta az őszinte megbánást, és tudta, hogy Tukayoo valóban így is gondolja. A tenyerébe fogta a férfi arcát, és felhúzta. Ő engedelmesen felemelkedett, amíg az arcuk egy magasságba került. A harcos felemelte a kezét, és nagyon óvatosan végigsimított a felsebzett ajkakon. Szomorúan nézte, az arca megrándult, ahogy az ujja hozzáért.

- Hogy tehetném jóvá? – kérdezte elgyötörten.

- Légy velem gyengéd! Hitesd el velem, amit mondtál! Hinni akarok neked.

- Bebizonyítom – suttogta, közel hajolt, és óvatosan megcsókolta, vigyázva, hogy ne okozzon újabb fájdalmat.

Lassan érzékien simogatta a lányt, aki az érintése nyomán végül megnyugodott. Lefektette az ágyra, és mellébújt.

- Itt maradhatok? – kérdezte a férfi.

Jordan válaszul átölelte.

Hosszan, gyengéden szeretkeztek. A férfi végtelenül figyelmes volt, folyamatosan a lányra figyelt, közben többször a bocsánatáért esedezett. Egyikükben sem tudatosult, hogy ennél közelebb nem is kerülhettek volna lélekben.

Késő éjjel, amikor Tukayoo zaklatott álomba merült – legalábbis Jordan így hitte – fejét Jordan mellkasán pihentetve, Jordan szomorúan nézett ki a sátor nyílásán. Könnyes szemmel simogatta a férfi haját, és átkozta a sorsot, amiért így érzett. Nem tudott haragudni rá, pedig az ő pofonjai sokkal nagyobb fájdalmat okoztak neki, mint azok, amiket a férjétől kapott. Nem fizikailag, az a fájdalom csupán néhány percig tartott. Tukayoo ütései a lelkét sebezték meg, és mégis tudta, hogy a férfi megbánása sokkal őszintébb volt, mint a férje mentegetőzései. Tudta, hogy hihet neki.

Mintha erre kapna választ. A harcos karja szorosabban ölelte a derekát:

- Bocsáss meg! – motyogta.

Jordan elmosolyodott, újra megsimogatta a férfi haját, lehunyta a szemét, és elaludt.

Tukayoo érezte, amikor a lány elaludt. A simogató kéz megállt, és ellazulva, lágyan a tarkójára csúszott. A férfi mélyet sóhajtott.

„Miért nem tudok ellenállni neki? Nem tudok távolságot tartani, pedig muszáj lenne. Nem hagyhatom, hogy magával ragadjon!”

Óvatosan felemelte a fejét, látta a lány arcán bujkáló kedves mosolyt, és ő is mosolyogni kezdett. Gyengéden megcsókolta a lány melleit, amitől Jordan jólesően megborzongott. Mellé gördült, szorosan magához húzta, és ő is álomba merült.