13. fejezet

Tukayoo nem ellenkezett tovább az ellen, hogy kettejük kapcsolta szorosabbá váljon, de azt nem engedte, hogy mély érzelmek keljenek életre benne. Napközben mindenesetre kerülte őt, amennyire tehette, de távolról többször figyelte, és örült, hogy igyekszik beilleszkedni.

Tehya, és Nara is sokat segített ebben. Jordan is szívesen vette a lányok barátságát, és boldognak érezte magát.

Lassan az idősebb asszonyok, is kezdték elfogadni őt, és néha a gyerekeiket is rábízták, mert látták, milyen jól bánik velük. Sokszor levitte őket a folyópartra játszadozni, ilyenkor volt, hogy Tehya, és Nara is csatlakoztak hozzá.

Az egyik ilyen alkalomkor Jordan észrevette, hogy Nara sápadtabb, mint máskor.

- Rosszul érzed magad? – kérdezte a nőt.

- Nem – mosolygott sejtelmesen. – Minden a lehető legnagyobb rendben van.

Ám a következő pillanatban az arca szinte elsárgult, felugrott, és elszaladt az egyik szikla mögé. Mire Jordan odaért, már csak az öklendezést hallotta.

- Nara, mi a bajod? Szóljak Lootah-nak?

- Ne, nem kell! – mondta remegve néhány pillanattal később. – Semmi bajom, csak… – Lágyan végigsimított a hasán.

- Oh, Istenem! Egy baba?

Az asszony bólintott

- Nara, ez csodálatos! – megölelte őt. – És biztos?

- Igen – mosolygott.

- Mégis, honnan tudod?

- Vannak jelei. Például ez a rosszullét, a fáradékonyság, és a melleim olyanok, mint két hatalmas labda, feszülnek.

- Gondolom, Lootah nagyon boldog.

- Még nem mondtam neki, majd ma este.

- Miért? – nézett meglepve Jordan.

- Mert nem voltam biztos benne. Tudod, Lootah már nagyon szeretne egy fiút, és egyszer már elvesztettem egy babát. Most nem akartam hiú reményt ébreszteni benne, de ez már biztos. – mosolygott. – Wahkan Tanka megajándékozott minket. A népünk számára egy gyermek a legnagyobb ajándék.

- Annyira örülök a boldogságotoknak – mondta Jordan könnyes szemmel.

Lódobogást hallottak, és arrafelé fordultak. Lootah közeledett.

- Menj, mondd el neki! – intett Jordan nevetve.

Amikor az asszony eltűnt a sziklák mögött, visszament a gyerekekhez, és leült közéjük.

Tukayoo jókedvűen ment haza, az antilop nemcsak neki, de apjáéknak is pár napig friss élelmet szolgáltat. Gondolta, a folyó felől kerül, így lemoshatja a lovat, és ő is tisztálkodhat. Mosolyogni kezdett, eddig nem zavarta, hogy csak reggel fürdött, most viszont volt valaki, aki miatt nem akart mocskosan hazatérni.

A part felől gyerekkacajt hallott, és fecsegést. Aztán egy idősebb asszony nevetős hangját angolul. Az egyik fiú válaszolt neki valamit, amin nevetni kezdtek, aztán a nő apacs nyelven próbált beszélni.

Tukayoo megállt, és leszállt a lóról. Nem akarta meglesni Jordant, de a kíváncsisága erősebb volt. Figyelte a lányt, ahogy tunikában összefont hajjal ült a sarkán a gyerekek közt, és mosolyogni kezdett. Leszámítva a haját, és a szemét, most annyira közülük valónak tűnt, annyira indiánnak. A bőrét az itt eltöltött idő alatt megbarnította a nap, már nem volt annyira hamvas, mint az első napokban, de még így is világosabb volt az övéknél. Annyira kívánatos volt, ahogy ott játszott, mintha ő maga is gyerek lenne. Tukayoo szíve gyorsabban kezdett verni, ahogy titokban figyelte.

A sziklák közt ültek, és a gyerekek körbevették a lányt, hevesen gesztikulálva magyaráztak neki, és kacagva figyelték, ahogy ügyetlenül próbál felfűzni egy láncot. Úgy tűnt, Jordant ez egyáltalán nem zavarja, sőt, élvezte, hogy együtt lehet a lányokkal, amikor hirtelen néhány fiú rontott rájuk. Megjátszott ijedtséggel ugrottak fel, és futni kezdtek.

A férfi jókedve elpárolgott, ahogy végignézte a játékot, a fiúk úgy tettek, mintha lerohannák a lányokat. Az egyik nagyobb fiú, ő már közel járt a férfivá avatásához, Jordanra ugrott, és a földre teperte. Hanyatt fordította a meglepett lányt, és a derekára ült. Tukayoo azonnal észrevette a rémületet a lány szemében. A fiú a játék hevében, és tudatlanságában nem tudta, hogy Jordan komolyan megijedt, és erőszakosan lefeszítette a karját.

Az indián előrontott rejtekéből, és felrántotta a fiút Jordanról, miközben dühösen kiabált vele. A játék azonnal abbamaradt, és a gyerekek megszeppenve szaladtak vissza a faluba.

Tukayoo leguggolt, és gyengéden felültette a lányt.

- Bocsáss meg Oya-nak! Még gyermek, nem tudta, mit tesz.

Jordan reszketve bólintott.

- Hogy jutott eszetekbe ilyet játszani? – kérdezte hirtelen a férfi.

- A fiúk szerettek volna harcosat játszani, nem hittem, hogy számukra ez jelenti a harcot. – csattant fel a lány haragosan. – Hogy számotokra ezt jelenti a harc. Lerohanni védtelen nőket, és gyerekeket. Megölni, és meggyalázni őket.

Kirántotta a karját Tukayoo kezéből, és felállt.

- Nem ezt jelenti – kapott utána a férfi. – Oya tele van bosszúvággyal. A kiowák megölték az apját, az anyját a szeme láttára erőszakolták meg. Ne várd tőle, hogy könyörületes legyen. Ha felnő, ő lesz az egyik legkegyetlenebb harcosunk. Ezt már most tudja mindenki.

- Úgy fog bosszút állni, hogy minden nőt megerőszakol?

- Igazad van. Azt hiszem, beszélnem kell a keresztapjával.

A lány lassan lehiggadt.

- Oya anyját megerőszakolták? – kérdezte.

- Igen – mondta röviden.

- Azért voltál vele olyan kedves a múltkor?

- Azért is, meg másért is, de arról nem szeretnék beszélni. Nem akarom feltépni a sebeidet.

- El akartál távolodni tőlem, igaz?

- Rájöttél? – nézett a lányra.

- Nem volt nehéz, de tényleg ne beszéljünk róla. Korán visszaértél. – váltott témát.

- Sikeres volt a vadászat – mosolygott. – Gyere!

Odavezette a lóhoz, és elindultak a táborhoz.

- Szép példány – mondta elismerően a lány, ahogy végignézett az elejtett antilopon. – Adsz belőle apádéknak is, igaz?

Tukayoo lelkét melegség járta át, ez a lány ide tartozik. Miért küzd még ellene?

Ugyanakkor eszébe jutott, miért hozta ide. Lelassította a lépteit, és hagyta, hogy a „foglya” megelőzze. Nem gondolhat rá másként, hamarosan itt az idő. Nem viheti magával az őszi vadászatra, a téli táborba pedig biztosan nem. Még előtte be kell végeznie a bosszúját. Vissza kell adnia a lányt, és tudatni a gyilkossal, hogy elvette tőle mindazt, amire büszke volt. Amire most ő büszke; a lány az övé. Conrad soha nem kapja vissza azt a szerető asszonyt, akit elhozott tőle. Már ez örömmel kellene, hogy eltöltse, de Tukayoo lelkét szomorúság járta át. Önmagának is hazudott, de tartotta magát az eredeti tervéhez. Még ha fájdalommal is jár, akkor is visszaviszi őt. Esküt tett a törzs előtt, ha megszegi, megszégyenül.

Jordan megállt, és visszafordult felé.

- Előremegyek, szólok a húgodnak, hogy visszatértél. Elkészítjük a húst.

Ezzel előreszaladt. Tukayoo egyenesen az apja tipijéhez ment, és átadta neki a zsákmányt. A két lány késedelem nélkül nekilátott a feldolgozásának.

A törzsfőnök egy ideig figyelte őket, aztán intett a fiának, hogy kövesse.

- Biztos vagy a döntésedben, fiam?

- Igen.

- A gyász ideje lejárt. Fiatal harcos vagy. Kötelességed, hogy asszonyt válassz, és gyarapodj!

- Majd választok asszonyt, ha úgy látom jónak, apám!

- Miért nem veszed magadhoz a fehér asszonyt? Úgy látom, dolgos, és Tehya szerint rendben tartja a tipidet. És azt vettem észre, hogy te is vonzónak találod.

- Ő már egy másik férfi asszonya. – tisztában volt vele, hogy ez nem magyarázat. Sok olyan esetről hallott már, hogy apacs harcos más, fehér férfi asszonyát rabolta el magának, és aztán az asszonyává tette. – Ő csak a foglyom. Beteljesítem a bosszúmat. Ezen nem változtatok.

Az apja nehézkesen sóhajtott, nem erőltette a dolgot. De éles szeme észrevette a fia tipródását. Tudta, hogy Tukayoo újra megnyitotta a szívét, csak még magának sem akarja elismerni. Nem erőltethette a dolgot, ha ezt teszi, azzal csak dacot vált ki belőle.

Vacsora után a férfi bevonult Jordannal a sátorba, és ahogy minden éjjel, ezen az éjszakán is szeretkeztek. A harcos pedig megint érezte a lány kötődését iránta, és ettől megijedt. Nem akarta magához láncolni őt, nem akart érezni semmit, csak használni akarta.

Hajnalban felriadt. Rossz érzése volt, és azonnal a lány felé nézett. Békésen aludt, a takaró teljesen lecsúszott róla, és a tunika is a derekára gyűrődött. Formásan kerek csípője csábítóan hívta. A vágya azonnal legyőzte.

Felkelt, és mellé bújt. Szorosan hozzásimult, és meredező férfiasságával a lány ágyékát kereste. Ahogy besiklott, Jordan megremegett, görcsösen összerándult:

- Conrad, ne! Kérlek, ne! – nyögte rémülten.

Felpattant a szeme, és próbált elhúzódni.

- Tukayoo vagyok – suttogta a férfi, és azonnal visszakozott. – Nem Conrad! Ne félj, nem bántalak!

- Ne! – nyöszörögte továbbra is. – Conrad!

A végén szinte felsikított, a harcos gyengéden befogta a száját.

- Ébredj fel, Kedves! Conrad nincs itt – suttogta.

Ekkor végre Jordan magához tért, a férfi nem tudta, de a lány meghallotta a megszólítást, és ettől melegség járta át, a rémület egy pillanat alatt elillant.

- Tukayoo – suttogta megkönnyebbülten, és elengedte magát. Hagyta, hogy az indián magához húzza.

- Annyira megkívántalak – lihegte a lány fülébe.

Jordan vágyakozva igazította a csípőjét a férfi ágyékához, és hangosan sóhajtott, amikor megérezte a beléhatoló nemi szervet.

Tukayoo a mozdulatot, és a sóhajt a keserű megadás jelének vette, próbált megállni. Nem akarta, hogy a lány erőszakosságnak vegye a közeledését, de nem tudott ellenállni a csábító forróságnak.

Megkönnyebbülve siklott a lány szűk, gyönyört rejtő nőiességébe. Lassan kezdett mozogni, hogy Jordan teljesen magához térhessen, és élvezze, közben lágy csókokkal halmozta el a nyakát és vállát.

Jordan halkan, szenvedélyesen nyögdécselt Tukayoo mozgásának a ritmusára. Karja hátrasiklott, és simogatni kezdte a harcos izmos fenekét, amitől a férfit elkapta a hév. Gyorsított a tempón, és ő is zihálni kezdett.

- Istenem – suttogta Jordan. – Ne hagyd abba, harcosom!

Még jobban hátrafeszítette a csípőjét, és vonaglani kezdett. Hangosan nyögött, Tukayoo teljesen elvesztette az irányítást. Jordan is megérezte, és elhúzódott. Megfordult, hanyatt lökte a férfit, a csípőjére helyezkedett, és vad táncba kezdett. Az indián megdöbbent a lány merészségén, de tetszett neki. Erőteljesen megragadta a lány fenekét, és vadul adta át magát az élvezetnek. Nyögve, zihálva élveztek, a férfi egy idő után magához tért, és visszakövetelte az irányítást, de a lány nehezen adta. Ekkor a tenyerébe fogta a törékeny arcot:

- Engedj! – hörögte.

A lány csukott szemmel rázta a fejét.

- Nézz rám!… Engedj!

Jordan kinyitotta a szemét, meglátta a szenvedélytől fekete tekintetet, és hangosan felnyögött. Elragadták az érzelmek. Engedett, hagyta, hogy az indián a csillagok közé repítse.

Néhány pillanattal később a csillagok felrobbantak, és fényes esővel hűtötték le tűzben égő testét. Tukayoo mellkasára zuhant, és zihálva suttogta a férfi nevét.

- Köszönöm, harcosom – mondta halkan.

Tukayoo a gyönyör pillanatában olyan vágyat látott meg a lány szemében, amitől újra elöntötte lelkét a fájdalom. Szorosan húzta magához, és keményen küzdenie kellett, hogy ne nyíljon meg a lány előtt.

A nyelvébe harapott, és próbálta felidézni Shadi arcát, de csak homályos foltot látott. Aztán az aranyosan simogató hajtenger mindent elborított.

Nyelt egyet, és visszatolta Jordant a fekhelyére. Pillanatok alatt felöltözött, és szó nélkül magára hagyta a sátorban.

Szinte futva ment a folyóhoz, belegázolt a vízbe. Örült, hogy a hideg víz lehűti a benne dúló forró vágyat. Remegve kelet felé fordult, kisétált, és a sarkára rogyva imádkozni kezdett a Nagy Szellemhez. Erőt kért, hogy legyőzze alantas emberi vágyait, és a bosszúra tudjon összpontosítani. Jordan csak eszköz. Nem kelthet benne érzéseket.

A lány értetlenül ült a fekhelyén, az előbb olyasmit látott Tukayoo szemében, ami reménnyel töltötte el. Érzelmet, de aztán olyan gyorsan eltűnt, hogy azt hitte, csak képzelődik. Lassan felállt, felöltözött, rendbe tette a fekhelyeket, megfésülte, és befonta a haját, aztán kilépett a kelő nap fényébe. Körülnézett, látta, hogy a tábor még alszik, csendesen elindult a folyó felé, az asszonyok fürdőhelyéhez. Útközben látta, hogy Tukayoo a parton imádkozik. Megállt egy kicsit, és figyelte a férfit. Erőtől duzzadó feszes izmai pattanásig feszültek, ahogy a sarkán ült, és csukott szemmel, lehajtott fejjel meditált. Kibontott haja nedvesen tapadt a hátához, a légzése egyenletes, de gyors volt. A lány azonnal tudta, hogy zaklatott. Talán túl kihívó volt az előbb? – gondolta magában. – Talán most lett elege belőle, lehet, hogy nem kellett volna így viselkednie, de elragadta a szenvedély.

Eldöntötte, hogy ha az indián vissza akarja vinni, meggyőzi, hogy ne tegye. Bár hiányzott neki az otthona, de az apja halála óta már csak Juanita és Pedro volt ott, akik miatt érdemes lett volna visszamennie. A férje miatt pedig egyenesen menekült onnan. Nem, nem akart visszamenni. Elkövet mindent, hogy rávegye ezt a megtört, zord, ugyanakkor szenvedélyes férfit, hogy szeresse.

Továbbindult, a hideg víz megborzongatta a testét, de jólesett neki. Sietett, vissza akart érni, hogy elkészítse a férfi reggelijét, mire visszaér.

A sátor előtt ülve várta őt, és amikor a harcos mogorva tekintettel odalépett hozzá, szó nélkül felé nyújtotta az ételt. Bevonultak a sátorba, és a férfi elismerően nézett végig, Jordan valóban odaadóan leste minden igényét.

Gyorsan ettek, aztán az indián már el is tűnt. Jordan úgy érezte, beleőrül ebbe az erőltetett némaságba. Félt. Amióta idekerült, az első éjszakákat leszámítva, most félt igazán. Érezte a kettejük közt tomboló érzelmi vihart, és szerette volna, ha megbeszélik, ha csillapíthatja a feszültséget. Annyira szerette volna elmondani a férfinak, hogy beleszeretett, és csak ő számít, senki más, hogy vele akar maradni, de a forró éjszakákon túl, Tukayoo teljesen közömbösen viselkedett vele. Napközben fogolyként kezelte, és volt, hogy egész nap nem szólt hozzá, még csak felé sem nézett. Tehya ilyenkor mindig vigasztalta őt, de neki ez nem volt elég. Azt akarta, hogy a férfi úgy viselkedjen, ahogy az a fehérek közt működött. Hogy legyen büszke arra, hogy a lány mellette van. Hogy együtt vannak, és ezt mindenki tisztelje.

Merengéséből Nara térítette magához:

- Jordan! Gyere! – intett felé.

Felállt, és követte az asszonyt.

- Baj van? – kérdezte.

- Nincs – mosolygott. – A gyerekek szeretnének lemenni a folyóhoz.

- Oh, értem. Vigyázzak rájuk?

Nara bólintott.

- A többieket nem zavarja, hogy ennyit vannak velem? – kérdezte Jordan.

- Nem, örülnek, hogy valaki figyel rájuk, amíg ők a dolgukat végzik. Mostanában a felderítők kiowa portyázókat láttak a környéken, nem merik egyedül hagyni őket.

- Rendben, értem. Nem megyek messzire velük. Itt maradunk a sziklák védelmében.

- Jó, majd szólok az asszonyoknak.

A gyerekek kacagva szaladtak hozzá. Neka beszélt angolul, az apja ragaszkodott hozzá, hogy megtanulja a nyelvet, így nem okozott gondot, hogy megértsék egymást.

A parton aztán a lányok különvonultak, és babázni kezdtek. Jordan lassan sétált, és figyelte őket, de közben a fiúk birkózására is ügyelt. Aztán Neka és Oya odaléptek hozzá.

- Jordan – kezdte Neka. – Oya szeretne megkövetni a múltkori ballépése miatt.

Ránézett a fiúra, aki bűntudatos, de büszke arccal nézett. Mondott valamit, aztán Neka Jordan felé fordult, és lefordította.

- Szeretné, ha tudnád, hogy ő csak játéknak szánta, de az érzelmei elragadták.

- Mondd meg neki, hogy megértem. Hallottam, mi történt a szüleivel, és értem a fájdalmát. Elfogadom a bocsánatkérését.

Miután Neka lefordította a fiúnak, amit mondott, Jordan ölelésre tárta a karját. Oya kicsit zavartan ugyan, de elfogadta.

Aztán a lány kedves mosoly kíséretében félrelépett, hogy a fiúk futkoshassanak.

A délelőtt nagy részében kint voltak a folyónál, még fürödtek is egy keveset.

A játék hevében Neka elesett, és meghúzódott a bokája, Jordan levette a mokaszinját, és a vízhez lépett, hogy benedvesítse borogatásnak, míg hazaérnek, és elláthatják, amikor porfelhőre lett figyelmes a folyó túlsó partjánál az északi oldalon.

- Neka! Nem tudod, vannak kint portyázó csapatok? – kérdezte a fiút.

- Nem, nincsenek, miért?

A lány a porfelhő irányába mutatott, aztán azonnal összeterelte a kicsiket.

- Szólj Oya-nak, hogy vigye vissza őket, és figyelmeztesse a falut! – kiáltott Jordan.

A gyerek gyorsan lefordította a kérést, de Oya nem mozdult. Mondott valamit az egyik idősebb lánynak, aki bólintott, majd elfutott a kicsikkel. Közben egy másik idősebb fiú is csatlakozott Jordan mellé. Ketten felemelték a sérült Nekát, és a sziklák védelmébe húzták.

- Menj, Jordan! – sziszegte fájdalmas arccal a fiú. – Én elbújok, nem fognak észrevenni.

- Nem hagylak egyedül. Vállaltam, hogy vigyázok rátok.

- Ennek semmi értelme, ha többen vagyunk, akkor felfedeznek, és titeket is megölnek.

- Nem hagylak egyedül! – mondta most már éles hangon a lány, és lehúzta a másik két fiút. – Mondd meg nekik, hogy menjenek vissza!

Közben a tábor felé mutatott, de a két ifjú a fejét rázta. Jordan kétségbeesve nézett körbe, hirtelen nem tudta, mit tegyen.

Már nem volt esélyük elérni a tábort. Jordan megkérdezte Nekát, hogy hova bújt el a múltkor, amikor nem találták meg. A fiú azonnal megmutatta a két nagyobb szikla közti szűk hasadékot. A lány odaintette őket, és a két fiú behúzta Nekát, majd ők is behúzódtak. Ők gond nélkül befértek, de Jordan már nem.

- Mi lesz veled? – kérdezte rémülten Neka.

A lány tanácstalanul nézett, már hallotta a lovasokat. Lekuporodott a hasadék bejáratához.

- Maradjatok csendben! – tátogta.

Neka elővette a tőrt, és Jordan felé nyújtotta. A lány megrázta a fejét.

- Vedd el! – suttogta a gyerek.

- Tukayoo…

- Nincs itt – sziszegte. – lefoglalja a falu védelme. Minket neked kell megvédened!

Jordan remegve vette el a fegyvert. Tudta, hogy egy tőr vajmi kevés a kiowa harcosok íjaival szemben, de látta, hogy a fiúkat megnyugtatja.

 A lovak elérték a sziklák tövét, a lány intett, hogy maradjanak teljesen csendben, és ne mozduljanak.

Hallották, ahogy a férfiak hangosan beszélnek, aztán Jordan megkönnyebbülve hallgatta, amint a lovak távolodni kezdenek.

Már éppen fel akart állni, amikor kavicscsikorgásra lett figyelmes. Mire felnézett, a harcos már előtte állt. Elégedett vigyorral ragadta meg a karját, felrántotta, és az egyik szikla falához lökte. A szeme rémülten villant a gyerekek felé, de ők némán figyelték a jelenetet. A kiowa láthatóan nem vette észre őket.

Jordan az alkarjához feszítette a kést, és remegve figyelte az indián mozgását. A férfi láthatóan könnyű prédának tekintette, véres ujjával jelezte, hogy maradjon csendben. Eldobta az íját, és az ágyékkötőjéhez nyúlt. Közben kimért lépésekkel közeledett a lány felé. Jordan hallgatott, és várt.

Ahogy a harcos odaért elé, jobb karját a háta mögé rejtette, a férfi nem gyanakodott, megfogta Jordan bal kezét, és durván a hímtagjához rántotta. Egyértelműen jelezte a lánynak, hogy mit akar. Jordan mosolyogni kezdett.

Hirtelen mozdult, a tőr villant, a harcos pedig döbbenten meredt Jordan kezére, aztán elviselhetetlen hangon visítani kezdett, amint meglátta férfiúi büszkeségét. Jordan keze szétnyílt, és a húsdarab ernyedten hullott a földre.

Az indián tehetetlenül rogyott össze, de közben úgy üvöltött, hogy Jordan tudta, nagy bajba került.

Lehajolt, és a férfi mellkasába mártotta a tőrt, aki elhallgatott, már csak halk nyögdécselésre futotta az erejéből. Aztán az is elhalt.

Tukayoo döbbenten meredt a sziklák felé, amikor meghallotta a visítást. Amikor Chapa rettegve szaladt vissza a faluba, hogy figyelmeztesse őket, mindenki arra figyelt, hogy a gyerekeket, és az asszonyokat biztonságban eljuttassák az erdőbe. A harcosok pedig azonnal a fegyvereikért, és a lovaikért rohantak. Azt senki sem vette észre, hogy Jordan, és a három fiú eltűnt. Most jutott eszébe, hogy a lány napok óta a folyóparton játszadozott a gyerekekkel. A támadás kezdete óta nyomát se látta. Jeges félelem járta át a lelkét.

- Jordan! – suttogta rettegve.

Vágtára fogta a lovát, odakiáltott Hok’ee-nak, és Lootah-nak, hogy kövessék, és a sziklák felé indult.

Remegve rohant be a hasadékhoz.

Megkönnyebbülten nyögött fel, amikor meglátta a rémülettől reszkető lányt. Láthatóan kikészült, de Tukayoo nem látta rajta sérülésnek a nyomát.

Odalépett elé:

- Jól vagy?

Képtelen volt válaszolni, csak biccentett. A harcos megfogta a kezét, lefeszítette az ujjait a tőr markolatáról.

- Semmi baj! – suttogta megnyugtatóan. – Vége van.

Jordan felemelte a fejét, könnyek áztatták az arcát. Még sosem ölt embert, főleg nem ilyen kegyetlenül. Tukayoo gyengéd erőszakkal elvette tőle a kést, és simogatni kezdte a kezét.

- Megöltem – motyogta a lány.

- Ha nem teszed, ő öl meg téged. – magához húzta, most nem érdekelte, hogy milyen fogadalmat tett magában. Nem tarthatta távol magát a lány érzéseitől.

- A gyerekek – suttogta Jordan, és a hasadék felé pillantott.

Tukayoo követte a lány mozdulatát, és felnyögött.

- Hok’ee, Lootah! Gyertek ide!

A két harcos néhány másodperccel később ott állt mellettük.

- Vigyétek ki innen a fiúkat! – intett a kicsik felé.

- Máris. Ti nem…? – nézett vissza Hok’ee.

- Mi is megyünk utánatok – nézett Tukayoo a barátjára. – Igyekezzetek, mielőtt a kiowák észrevesznek minket!

A két férfi kiterelte a három megszeppent gyereket, felültették őket a lovaikra, és elindultak. Neka visszanézett:

- Köszönjük, Jordan!

A lány csak biccenteni tudott.

Miután eltűntek, Tukayoo gyengéden magához szorította a lányt.

- Minden rendben! – mondta halkan. – Nagyon bátor voltál. Köszönöm, hogy megvédted őket.

A lány ráemelte a szemeit.

- Azt hitted, hagyom, hogy bántsa a kicsiket?

- Nem. Tudom, hogy nem hagytad volna. – mosolygott le rá. – Most viszont menjünk vissza! Nem maradhatsz itt! Gyere!

Hátrált egy lépést, de aztán hirtelen megtorpant, a torkát fura, nyögéshez hasonló hang hagyta el, mintha hirtelen elszállt volna a levegő a tüdejéből. A szeme elhomályosult, hogy aztán végtelen fájdalom jelenjen meg benne. A szája néma sikolyra nyílt, és lenézett a mellkasára. Jordan is lenézett, és sikoltani akart, de Tukayoo keze a szájára tapadt.

A nyílvessző véresen meredt ki a férfi mellkasából, Tukayoo lábai megroggyantak, de ahogy összeroskadt, maga alá húzta a lányt.

- Ne mozdulj! – lehelte a fülébe.

Jordan érezte, ahogy a nyílhegy a mellének feszül, de szót fogadott a férfinak.

A következő pillanatban árnyék vetült rá.

Hallotta, ahogy a két kiowa harcos a fejük fölött beszél. Az egyik belerúgott Tukayoo oldalába, aztán nevetve odébb álltak.

Jordan egy idő után kinyitotta a szemét:

- Tukayoo? Hallasz? – kérdezte.

Az indián halkan felnyögött. A lány óvatosan felült, és felemelte a harcost.

- Húzd… húzd ki! – nyögte, és erőtlenül a nyílvesszőhöz nyúlt.

Jordan remegve emelte fel a kezét:

- Hogyan? Ha visszafelé húzom…

- Törd le… a… hegyét! – zihálta fájdalmasan.

Jordan ügyetlenül megfeszítette a nyilat, de azonnal elengedte, ahogy meglátta Tukayoo megvonagló arcát.

- Ne… foglalkozz… velem!… Húzd ki!

Jordan szeméből kicsordultak a könnyek, megfeszítette a vesszőt, és letörte a hegyét. Tukayoo a lány vállára hajtotta a fejét, és megragadta a derekát, hogy Jordan a hátához férjen.

- Húzd! – nyögte.

Jordan hallotta, ahogy halkan felnyög, érezte, hogy egy pillanatra megszorítja a derekát, ahogy kirántotta a nyílveszőt, aztán elernyedt, és ájultan zuhant a lány karjába. Szája szegletéből vér szivárgott.

14. fejezet

Jordan sikítani akart, segítségért kiáltani, de tudta, amíg a kiowák a környéken vannak, semmit sem tehet.

Letépte a tunika alját, és azzal próbálta csillapítani a vérzést. Zokogva nyomta a sebre, és imádkozott, hogy minél hamarabb megtalálják őket.

Percekkel később megint megcsikordult a kavics. Rettegve nézett föl, de azonnal felsóhajtott, amikor meglátta Hok’ee alakját.

- Hol vagytok már? Kezdtünk aggód…

Amint meglátta, mi történt, azonnal cselekedett. Felnyalábolta a férfit, és szó nélkül elindult a tábor felé. Jordan remegő lábakkal követte.

- Rendbe jön, ugye? – kérdezte aggódva a fiút.

- Súlyos a sebe – felelt csendesen. – Remélem nem lesz gond.

- Az én hibám, ha nem maradunk ilyen sokáig…

- Ne hibáztasd magad! – vágott közbe, és próbált kedvesen nézni a lányra. – Neka elmondta, miért maradtál.

Beértek a faluba, és Hok’ee azonnal a sátrába vitte a sebesültet. Jordan körülnézett, látta, hogy mindenki elrejtőzött. A harcosok a kiowákat üldözték, a falu teljesen kihalt volt. A lány felkapott egy tálat, és visszaszaladt a folyóhoz, vizet hozott, és bement utánuk. Hok’ee addigra lefektette Tukayoo-t az ágyra, és kerített egy tiszta kendőt.

- Hoztam vizet – suttogta Jordan, és leült a fiú mellé.

Megnedvesítette a kendőt, és nagyon óvatosan lemosta a férfi mellkasát a seb körül.

- Emeld meg, kérlek! – nézett Hok’ee-ra.

Az ifjú indián megtette, és aggódva figyelte, mit csinál a lány.

- Csináltál már ilyet? – kérdezte.

- Egyszer. Apámat megtámadta néhány apa… – elharapta a szót. – néhány indián. Akkor kapott ilyen sebet, de az nem volt ennyire súlyos. Neki csak a karja sérült. Visszaengedheted.

Körbenézett, meglátta az alsószoknyáját, ami azóta itt pihent a sátorban, hogy az első éjjel levette. Magához húzta, és lehasított belőle egy darabot.

- Segítenél? – nézett a fiúra. – Ebből kéne ilyen csíkokat tépni.

Hok’ee bólintott, és követte Jordan mozdulatait. Hamarosan a fehér vászonagyag tökéletes kötszerként feküdt a bőrön.

A lány gyors, gyengéden erős mozdulatokkal bekötözte a sebet.

- Mikor jönnek vissza a többiek? Most bekötöztem, de valamivel fertőtleníteni kellene, és ahhoz én nem értek.

- Utánanézek. Elleszel egyedül?

- Persze. Menj csak! Minél hamarabb segítség kell neki. – mondta Jordan.

Visszafordult a férfi felé, és lágyan megcirógatta az arcát. Hok’ee a bejárattól visszafordult, és még látta a mozdulatot. Szomorkásan figyelte a lányt, sajnálta, amiért a barátja ennyire semmibe veszi az érzéseit.

Jordan egy másik ruhát is benedvesített, és megtörölte az indián gyöngyöző homlokát. Tukayoo szeme felnyílt.

- Jordan?

- Itt vagyok – suttogta a lány.

- Jól vagy?

- Istenem! – nyögte. – Én igen. Te sebesültél meg.

- Emlékszem – motyogta. – De téged nem bántottak?

- Nem, a testeddel védtél meg. Köszönöm.

A férfi fölé hajolt, és lágy csókot lehelt az ajkára.

- Köszönöm.

- Kérlek, ne! – suttogta Tukayoo.

- Mit ne?

- Ne legyél kedves velem!

- Én csak…

- Jordan… kérlek!

- Rendben.

A lány felegyenesedett. Megint megtörölte a homlokát. Percekig némán nézték egymást, Jordan a nedves ronggyal hűsítette Tukayoo testét, mert látta, hogy a fájdalom kezdi legyűrni. Végül a férfi ismét az öntudatlanságba zuhant.

Zajt hallott kintről, rémülten dermedt meg.

- Ne ijedj meg, Jordan! – hallotta Hok’ee hangját.

Mahal berontott a sátorba, és a fia mellé guggolt. Megnézte a kötést, aztán elismerően pillantott a lányra.

- Ügyes vagy. Köszönöm, hogy elláttad a sebét.

- Kellene valami, amivel kitisztítjuk. – mondta Jordan. – Csak azért kötöttem be, hogy elállítsam a vérzést.

- Értem. Tehya azonnal hoz gyógynövényt, és kenőcsöt, meg gyógyitalt. – Megérintette a fia mellkasát.

Tehya megjött, és Jordan hátrébb húzódott, hogy a két nő elláthassa a férfit. Rátették a kenőcsöt a sebre, aztán a gyógynövény leveleivel fedték be. Végül az alsószoknya darabjaival bekötözték.

- Ez nem a te ruhád volt? – kérdezte Tehya.

- Nem találtam mást, amit használhattam volna. – vonta meg a vállát.

- Köszönjük. – mondta Mahal.

Jordan szeme könnybe lábadt.

- Ugye meggyógyul?

- Csak remélhetjük – suttogta az asszony. – Ha a seb elfertőződik, akkor csak a szellemek jóindulatában bízhatunk.

- Istenem – sóhajtott Jordan.

Az egész éjszakát a férfi mellett töltötte, gyengéden törölte fájdalomtól eltorzuló arcát, és ha kellett, kicserélte a kötést. Tehya, és Mahal is ott voltak, felváltva ültek Tukayoo-nál. Hajnalban az anyja visszament a sátrába, amikor Tehya bejött.

- Aludj egy kicsit, Jordan! – mondta.

- Nem vagyok álmos.

- Pihenned kell, én itt vagyok.

Jordan megrázta a fejét, de nem tágított. Gyengéden simogatta Tukayoo mellkasát ott, ahogy nem borította kötés.

Már annyira fáradt volt, hogy nem tudta megtartani magát. Óvatosan ledőlt a férfi mellé, és a fejét ép vállára fektette. Gyengéden cirógatta.

- Gyógyulj meg, Tukayoo! – suttogta, és lehunyta a szemét.

Néhány perc elteltével lágy érintést érzett a haján.

- Jordan?

Nem válaszolt, még ahhoz is fáradt volt, hogy a száját kinyissa.

- Jordan? –ismételte Tukayoo kábán egy idő után.

A lány felemelte a fejét.

- Felébredtél? – kérdezte a férfit.

- Igen, köszönöm, hogy itt vagy.

- Ez természetes.

Az indián erőtlenül megsimogatta a lány arcát. A tekintete meleg volt.

- Pihenj! Anyám és a húgom is itt vannak.

- Tudom – suttogta Jordan. – Most ők pihennek.

- Aludj te is! Én jól vagyok.

- Csak, ha te is alszol!

- Legyen! – mosolygott a férfi.

Átölelte Jordant, és szorosan magához húzta, halkan felnyögött, de amikor a lány el akart húzódni, nem engedte.

- Maradj! Jólesik a közelséged. – mondta halkan. – Van valahol egy takaró?

Jordan hátranyúlt, és magukra húzta a szőrmét. Tukayoo szeme lecsukódott, és perceken belül visszaaludt. Jordan szívét melegség töltötte el, mosolyogva hunyta be a szemét.

Hajnalban furcsa éneklésre, és dobszóra ébredt. Felemelte a fejét, és a kintről beszűrődő fényben látta a mozgolódást.

Kiment, és épp összetalálkozott Tehya-val, aki a bátyjához jött.

- Hogy van? – kérdezte a lány.

- Alszik, de félek – mondta Jordan. – nyugtalan, és folyamatosan rázza a hideg. Attól tartok elfertőződik a sebe.

- Van gyógyszerünk, majd elhozom, hogy kezelhesd vele.

- Köszönöm. Mire készülnek a férfiak? – fordult a hatalmas tűz felé Jordan.

- Bosszúra. – felelt egyszerűen a lány.

- Mi? Megtámadják a kiowákat?

- Igen. Nem hagyhatjuk megtorlatlanul, amit tettek.

- De… ez…

- Barbárság? – kérdezte élesen Tehya.

- Pontosan. Ezzel csak szítjátok az ellenségeskedést.

- Jordan, ők nem csak egyszerűen portyáztak. Nem a lovaink kellettek nekik, ölni jöttek. Nőkre, gyerekekre, és idősekre támadtak könyörtelenül. Ezt nem hagyhatjuk. Ha most nem lépünk, akkor lerohannak, és elpusztítanak mindenkit. Nézd meg Tukayoo-t! Hátulról, gyáván lőtték le, mint valami állatot.

- Igen, de nem féltitek a férfiakat? – kérdezte a lány rémülten.

- De igen. Csak nem mutathatjuk.

- És mi ez a tánc, meg éneklés? Ha harcba indulnak, nem arra kellene összpontosítaniuk?

- Pontosan azt teszik. Ez egy rituális tánc. A Nagy Szellem áldását, és védelmét kérik.

- És miért festik ki magukat? Már láttam, hogy mindenféle jeleket szoktak viselni. Ezzel akarják elijeszteni az ellenséget?

- Nem, ez is a része a védelemnek. Megmutatják az ellenségnek, hogy mekkora harcosok, milyen tetteket hajtottak végre, és hogy mennyire bátrak. De főként ezek védik őket az ellenfél fegyvereitől.

- Értem – suttogta Jordan, és csendben figyelte a harcosok készülődését. – Nem fogja visszavetni őket, hogy Tukayoo nincs ott, hogy vezesse a csapatot?

- Kohana, majdnem olyan nagy vezér, mint a bátyám. Utána őt tisztelik a legjobban.

Most értette meg, miért volt annyira feszült a viszonyuk, amikor először találkoztak. Csendes hatalmi harcot vívtak. Büszke volt, hogy ezt a csatát Tukayoo nyerte.

- Jordan! – hallották a sátor belsejéből.

Mindketten berohantak, és azonnal látták, hogy baj van. A férfit rázta a hideg, szemei kifordultak. Jordan rögtön tudta, hogy igaza volt, a harcos sebe elfertőződött.

Délután hallotta, hogy a harcosok, győzelmi mámorban kiabálva visszatértek, de nem foglalkozott velük. Reszkető kézzel törölgette a férfi homlokát, és folyamatosan cserélte a vizes borogatást, de hiába.

- Hoztam ennivalót – suttogta Tehya, ahogy belépett a sátorba.

Gyengéden elhúzta a lányt, és a kezébe nyomta a tálat.

- Nem vagyok éhes – tiltakozott Jordan.

- Enned kell! – mondta ellentmondást nem tűrően a másik.

Legyűrt néhány falatot – addig Tehya ült a harcos mellett –, de aztán visszakuporodott a férfi mellé, és nem mozdult.

Önkívületben feküdt, a sebláz minden porcikáját átjárta. Hideg veríték borította a testét, és reszketett.

Jordan tudta, hogy a seb csúnyán elfertőződött. Látott már ilyet, és tudta, mi lesz a vége, de nem tágított. Eltökélte, hogy megmenti az életét. Folyamatosan Tukayoo mellett ült, nedves kendővel próbálta csillapítani a lázát, és sűrűn cserélte a kötést a seben. Mindig friss gyógykenőcsöt tett rá, és közben imádkozott, hogy hasson. Mahal is a fia mellett virrasztott, többször rászólt a lányra, hogy pihenjen le, de Jordan nem hallgatott rá.

- Hol van az a gyógyital? – kérdezte az asszonyt.

- Tehya elment érte. Hamarosan itt lesz. – felelt aggódva.

- Mi van, ha már késő? – nézett fel Jordan.

- Akkor a fiam átkel a vadászmezőkre.

- Ne! – nyögte a lány. – Tukayoo, hallasz? Nem halhatsz meg! A törzsnek szüksége van rád! Anyádnak, és a húgodnak szüksége van rád! Nem hagyhatod cserben őket! Térj vissza!

Újra megnedvesítette a rongyot, és megtörölte a férfi homlokát.

- Shadi…! – nyögött fel Tukayoo. – Shadi!

Jordan elejtette a kendőt, szemét ellepték a könnyek.  Nem akart Mahalra nézni, tudta, hogy mit látna a szemében. Lágyan megsimogatta a férfi arcát, de tudta, hogy neki itt nincs helye. Felemelkedett, hiába nyúlt utána Mahal, és kimászott a sátorból. Zokogva rohant le a folyóhoz, leült, átölelte a térdét, és elkeseredetten nézte a fodrozódó vizet. Nem ment oda a sziklákhoz, oda se nézett. A támadáskor valami szikra fellobbant benne attól, ahogy Tukayoo a testével védte őt, és ahogy a szemébe nézett. De most már tudta, hogy tévedett, az a tüzes elszántság a csata hevének volt köszönhető. Csak reménytelen vágy volt, hogy Tukayoo szeretheti.

Az orrában érezte a harcos vérének a szagát, a láz szagát, a betegségét. Öklendezni kezdett, majd azt a kevéske ételt is kihányta, amit aznap megevett.

Mahal eközben tovább törölgette a fia homlokát, aki továbbra is motyogott lázálmában. Tehya is megérkezett a gyógyszerrel.

- Shadi!… Ne!… Menj el! Ne!… Már nem!… JORDAN!

Kinyílt a szeme, de nem volt magánál. A távolba meredt, és rettegés jelent meg benne.

- Jordan! A kiowák… vigyázz! … Kedves… vigyázz!

A két nő felkapta a fejét.

- Jordan! – a harcos megragadta az anyja kezét, hirtelen nagyon tisztán, összefüggően kezdett beszélni. – Anyám, Jordan a szikláknál van a gyerekekkel, a kiowák. Érte kell mennem! – a keze elernyedt. – Jordan!… Jordan!

- Menj, lányom! Hozd vissza! – szólt az asszony, aztán a fiához fordult. – Elküldtem érte, nyugodj meg! Nem lesz baja!

Tehya lélekszakadva kereste meg Jordant. A parton ülve talált rá.

- Jordan! Téged hív.

- Ugyan! Erre nincs szükség! – mondta elcsukló hangon a lány.

Tehya mellé lépett, és megrángatta.

- A bátyám téged akar! Téged hív, ne hagyd magára!

Jordan bénultan emelte fel a fejét, de végre felállt. Botladozva futott Tehya után.

A sátorba lépve reszketni kezdett.

- Shadi, menj el! – suttogta Tukayoo delíriumban. – Nem mehetek veled… Jordan!… Jordannak kellek… Nem hagyhatom… magára. Jordan!

A lány mellé térdelt, és átvette a kendőt Mahaltól.

- Itt vagyok! – suttogta a férfi fülébe. – Itt vagyok melletted.

- Jordan! – suttogta megnyugodva. – Jordan, szeretlek.

A lányból hangosan szakadt fel a zokogás. Tukayoo vállára hajtotta a fejét, közben az arcát simogatta.

Elöntötte a fájdalom, a rettegés, hogy elveszíti a harcost.

Nem vette észre, hogy egyedül maradtak. Nem szólalt meg, kétségbeesve csókolta meg a férfi láztól forró ajkait. Nem mondta ki, látni akarta a szemét közben. Szerette az indiánt.

Gyengéd mozdulatokkal törölte végig a férfi tűzben égő testét, lassan simogatta a feszes mellkast, az izmos hasfalat. Remegő kezét a férfiassága fölé emelte, de rájött, mennyire bűnös dolog, amit tenni készül. Visszahúzta hát, és megnedvesítette a kendőt.

Tukayoo homlokára akarta helyezni, amikor ijedten felsikkantott. Az indián lázban égő szemmel nézte őt.

- Jordan! – suttogta rekedten.

- Jobban vagy, harcosom?

- Jól vagy, Kedves?

- Én igen, de te megsérültél.

- Akkor jó – sóhajtott, mintha nem is hallotta volna a mondat második felét. – Épségben akarlak visszaadni neki.

A lány karja megfeszült.

- Nem akarok visszamenni – suttogta, de nem mert a férfi szemébe nézni.

- Jordan…

- Igen? – kapta fel a fejét. A harcos megint nem volt magánál, a szemei kábán meredtek az ég felé.

- Jordan – suttogta.

- Mondd, harcosom! – törölgette meg a homlokát.

A könnyei megállíthatatlanul potyogtak. Tudta, hogy Tukayoo állapota rosszabbodott. A fertőzés nem javult, és ő semmit sem tehet, amivel megmenthetné. Imádkozni kezdett, nem törődött azzal, hogy Mahal, és Tehya visszajöttek, és döbbenten figyelték. A harcos mellett térdelt, és a Mindenhatóhoz fohászkodott.

Kintről beszűrődött a harcosok hangja. Ők is imádkoztak, a maguk módján.

Mahal levette a kötést a fia sebéről, és megtisztította. Egy másik kenőcsöt kent rá, Jordan kíváncsian nézte.

- A másik nem használ. A sámánunk kikevert egy másik gyógyszert, azt mondta, ha ez sem segít, akkor…

- Ne mondd ki, kérlek! – nézett rá elgyötörten a lány. – Az nem történhet meg.

Mahal megsimogatta a karját, aztán felállt.

- Neki most rád van szüksége – mondta, amikor a lány ellenkezni akart. – Maradj mellette!

Ezzel kilépett a sátorból.

Jordan Tukayoo mellé feküdt, egészséges vállára hajtotta a fejét, és lassan álomba szenderedett. De csak felületesen. A férfi első, apró rezdülésére felpattant. Már nyúlt a kendőért, hogy megtörölje a homlokát, amikor megérezte, hogy elmúlt a láz.

Végignézett a harcoson, és látta, hogy nyugodtan alszik. Nem zihált, és az arca végre békés volt. A lány azonnal felébredt, és feszülten várakozott.

Néhány órával később Tukayoo kinyitotta a szemét, és kábán körbenézett.

- Jordan?

- Itt vagyok, szer… harcosom.

- Mi… mi történt?

- Eltalált egy nyílvessző. Súlyos sebet kaptál, és elfertőződött. De úgy látom, most már jobban vagy.

Az indián megpróbált felülni, de Jordan visszanyomta:

- Ne erőlködj! Pihenned kell!

- Te nem sérültél meg? A fiúk épségben visszaértek?

- Mind rendben vagyunk – helyezte a tenyerét a férfi vállára. – Most magaddal törődj! Meg kell erősödnöd!

Tukayoo végignézett magán, látta a kötésnek elhasznált alsóneműt, és meglepve nézett Jordanra.

- Fáradt vagy, pihenj! – suttogta. – Neked is aludnod kell.

- Majd, ha biztos leszek benne, hogy jól vagy.

- Jordan…

- Hozok neked levest – áll fel hirtelen a lány, de közben megszédült, és visszarogyott.

- Jól vagy? – ült fel hirtelen Tukayoo, és sérült oldalára támaszkodott. – Aohh! – üvöltött fel.

Jordan azonnal visszakuporodott mellé.

- Harcosom, ne erőlködj! Szétnyílhat a seb.

Tukayoo fölé hajolt, hogy megnézze a vállát, ám a férfi ép karjával megragadta, hevesen magához húzta, és olyan hévvel csókolta, ahogy eddig soha. Jordan remegve simult hozzá, a könnyek ellepték a szemét, és amikor az ajkuk szétvált, szóra nyitotta a száját.

Ekkor a sátor bejárata kinyílt, és Mahal rontott be.

- Fiam! Jól vagy?

- Igen, anyám, sokkal jobban – próbált mosolyogni, de felszisszent.

Jordan lehajtott fejjel húzódott arrébb, amikor az asszony szúrós pillantással nézett rá.

- Nem az ő hibája – mondta Tukayoo. – Én akartam felkelni, ő csak próbált visszatartani.

Jordan felemelte a fejét, Mahalra nézett.

- Hozok ételt a fiadnak – mondta, és kisietett.

Az asszony leült a fia mellé:

- Mit teszel vele? – kérdezte.

- Visszaviszem – mondta eltökélten. – esküt tettem.

- Azzal megölöd.

Tukayoo felkapta a fejét.

- Erős asszony, túl fogja élni. – mondta zaklatottan.

- Végig melletted volt. Ápolt, nem törődött azzal, hogy kifárad. Etetett, itatott, csillapította a lázad, cserélte a kötést. Ennél odaadóbban senki sem tudott volna gondozni.

- Elég! – szólt haragosan. – Ne akard megtörni az elhatározásomat! Vissza KELL vinnem. – nyögte.

- Fiam…

- Anyám, kérlek! Ne!

Jordan visszatért, lekuporodott a férfi fejéhez, és a szájához emelte a tálat.

- Add ide! – mordult rá. – Egyedül is tudok enni. Most hagyjatok magamra!

Kimentek, és Tukayoo nem vette észre a lány szemében gyűlő könnyeket.

Túl dühös volt az anyjára, és a családjára. Mindenki bele akart szólni az életébe, az apja, az anyja, még a húga is, az a kotnyeles kislány. Miért akarnak helyette dönteni? Megszégyenítik a törzs előtt, ha úgy bánnak vele, mint egy taknyos kölyökkel.

Megitta a levest, azonnal tudta, hogy Jordan készítette, ő máshogy ízesítette, mint az anyja, vagy a húga. Letette a tálat, és visszadőlt. A sebe fájni kezdett, kezével óvatosan megérintette, és levette a kötést. Szépen gyógyult a gyulladás ellenére, szabadon hagyta, és lehunyta a szemét.

Amikor újra felnézett, látta a lányt, amint épp lefekvéshez készül.

- Jordan – suttogta.

Azonnal mellette termett.

- Jól vagy? – kérdezte aggódva.

- Igen. Bocsáss meg! Nem akartam gorombáskodni veled. És köszönöm, hogy ápoltál.

- Nincs mit megköszönnöd, ha nem vagy ott, már halott vagyok.

Tukayoo megremegett a szavaktól.

- Nem – simogatta meg a lány arcát. – Visszajutottál volna. Tudom.

- Bekötöm a sebed – motyogta zavartan a lány.

- Várj! – suttogta vágyakozva a férfi, lassan magához húzta, és megcsókolta. – Szeretkezel velem?

- A sérülésed…

- Úgy, ahogy akkor hajnalban – mondta mosolyogva. – Kérlek!

Jordan szó nélkül a férfi ölébe siklott. Lassú mozdulatokkal, hogy neki ne kelljen mozdulnia. Lehajolt, megcsókolta az ajkát, majd a nyakát. Az indián megfogta a lány egyik fonatát, és bontogatni kezdte, de nem boldogult. Jordan megértette, villámgyors mozdulatokkal kiszabadította rakoncátlan tincseit, és hagyta, hogy a fürtök Tukayoo mellkasára omoljanak. A férfi megragadott néhányat, és mélyen beleszippantott. Vágyakozva nézett a zöld szemekbe, amelyek most is, mint már annyiszor, rabul ejtették.

A lány érezte, hogy a férfi vágya követelve lüktet combja tövénél, de még várt. Végigsimogatta a feszes mellkast, aztán az ajkával becézte, amitől a harcos remegni kezdett, reszketve nyögött, és zihálva könyörgött bebocsátásért. Jordan végül engedett, kissé felemelkedett, hogy aztán szenvedélyes sóhajjal befogadja a férfit. Óvatos táncba kezdett, de a vágy hamarosan mindkettejüket elragadta, és az őrületig fokozták az eksztázist. Tukayoo végül nem érezte a fájdalmat, felült, magához szorította a lányt, és hagyta, hogy az a fejét a válla gödrébe hajtsa. Végül a gyönyör egyszerre érte el őket, és Jordan zihálva felemelte a fejét. Belenézett Tukayoo ónix szemeibe, és végre kimondta:

- Szeretlek, harcosom.

A férfi megmerevedett. A tekintete elsötétült, kifejezése haragossá vált. Durván lelökte a lányt az öléből, és felállt. Nem foglalkozott vele, hogy felvegye az ágyékkötőt, látta, hogy már késő éjszaka van, senki nem láthatja meg, és a sátor bejáratához lépett. Mielőtt kimászott volna, visszafordult:

- Elég volt belőled! Meguntalak. Készülj fel! Amint a vállam teljesen rendbe jön, hazaviszlek a férjednek. Beszélek apámmal, holnaptól az ő sátrában alszol! Ma még itt maradhatsz.

Ezzel eltűnt, és a lány összetörten kuporgott a földön, a könnyei megállíthatatlanul potyogtak. Képtelen volt elhinni, amit hallott. Alig fél órája a férfi könyörgött neki, úgy bánt vele, mintha az asszonya lenne. És most itt ült egyedül, megalázottan, reménytelenül.

Végül gépiesen a fekhelyéhez kúszott, és lefeküdt. Zavaros álomba sírta magát.

Tukayoo sokkal később merészkedett csak vissza, amikor a lány már mélyen aludt. Meztelen volt, és a férfi dühösen fordult el. Még ezután is kívánta őt, de úgy érezte, hogy a lány hazudott neki.

Abból, ahogy a családja erőltette a dolgot, és ahogy most szerelmet vallott, úgy érezte, összebeszéltek ellene. Jordan annyira menekülni akart a férjétől, hogy még ő is megfelelt volna neki. Abba nem gondolt bele, hogy a lány vallomása igaz lehet.

Morgolódva feküdt le a fekhelyére, és hátat fordított a fehér démonnak. Milyen régen hívta így, persze, hisz elvarázsolta. De most magához tért, megtört a bűbáj.

Megkönnyebbülten sóhajtott fel. Hát persze, erről volt szó. És most, hogy rájött, megszabadult tőle. Amint jobban lesz, hazaviszi, és aztán csak a bosszúra figyelhet.

Asszonyt bármikor találhat magának. Oya anyja is szívesen megosztaná vele az ágyát. Nincs szüksége a fehér nő ágyékára.

Végül elaludt, de az álmai kísértették, Jordan megosztotta vele az ágyát, és mennyei örömöket adott neki. Zihálva ébredt, a válla sajgott, de nem ez keltette fel. A szemét könnyek égették.

- Manitu, ne kínozz! – suttogta.