7. fejezet

Kiléptek az ajtón, és Jordant elborította valamiféle kábulat. Alig érezte, ahogy az apja levezeti az emeletről, és nem érzékelte a szolgálók ámulattal teli, csodáló pillantását.

Lassan mentek, Max észrevette a lánya bizonytalanságát, és egy pillanatra megállt.

- Nem akarod az esküvőt? – kérdezte a lányától.

- Dehogynem – zihálta halkan. – mehetünk, csak kicsit szédülök.

- Ha gondolod, várhatunk – fordult felé aggódva.

- Ne! Legyünk túl rajta, utána jobb lesz. – mosolygott bágyadtan, és előre lépett.

Az apja idegesen követte, de a lány határozottan megindult, így mellé lépett, és felvette büszke tartását.

Jordan fel sem fogta, mi történik, szinte nem is látta a papot, aki összeadta őket, a tömegből csak egy valakit látott élesen, jövendőbelijét. Conrad Scott hadnagy egyenes derékkal, peckesen állt díszegyenruhájában az oltár előtt, díszkardja fényesen lógott az oldalán. Szőke haját borzolta a lágy északi szél, ami enyhítette a hőséget, amely ezen az őszi napon meglepő módon rátört a vidékre, jelezve, hogy a nyár még nem adta át a helyét az elmúlásnak. A férfi arcán széles, elégedett mosoly terült el, ahogy figyelte közeledő aráját. Büszkeség feszítette a mellkasát, és kihívóan nézett a vendégseregre, akik közt sok ifjú irigy pillantásokkal méregette.

A szertartás rövid volt, Jordan arra sem emlékezett, mikor mondta ki a boldogító igent, az égetően forró, vakító napfényben nem látta férje katonáit sem, akik felemelt karddal, sorfalat állva tisztelegtek az ifjú pár előtt. Az egészből annyit érzékelt, mintha fehér tűzzel égő lugas alatt kellene végigvonulnia.

Végre elkezdődött a lakoma, evett pár falatot, és már tudta, hogy a rosszullétért jórészt az éhsége volt felelős. És a nap erős fénye. Amint a kert árnyékba került, és az asztalok jótékony hűsbe borultak a vendégszárny védelmében, Jordan is jobban érezte magát.

A vendégek hangosan örvendeztek, és gratuláltak, a lány pedig kedvesen mosolyogva fogadta.

A kései ebéd után elérkezett a tánc ideje, az ifjú férj, és édesapja tánca után mindenki fel akarta kérni Jordant. Végül a lány úgy érezte, megfullad, és menekülni akart a tömeg elől.

Zihálva ült le egy félreeső zugban, ahol néhány perc nyugalmat remélt. Az apja észrevette, és azonnal mellé lépett.

- Kicsim, rosszul vagy? – nézte a lány sápadt arcát.

Jordan a mellkasa alá szorította a kezét, a fűző annyira szorította, hogy úgy érezte, menten elájul.

- Nem… kapok… levegőt. – zihálta.

- Gyere, kicsim! – mondta az apja.

Felsegítette a lányát, és amikor Conrad odalépett, kimentette, és elvezette őt az udvarra, ahol végre csend volt, de ez sem segített, Jordan szeme előtt karikák ugrándoztak, a kivilágított udvar elsötétült, és a lába megroggyant. Max érezte, hogy a lánya azonnal elájul, ezért erős karját a dereka köré fonta.

Jordan megérezte az óvó mozdulatot, és bevillant előtte egy bronzos bőrű fiú, komor, de mégis kedves arca:

- Tukayoo – suttogta, aztán elborította a sötétség.

Juanita erős repülősója térítette magához. Fintorogva nyitotta ki a szemét, és édesapja aggódó pillantásával találta szembe magát:

- Jobban vagy? – kérdezte a férfi.

- Igen, köszönöm – suttogta.

- Ki az a Tukayoo?

- Tukayoo? – nézett fel a lány. Honnan tudja az apja az apacs nevét, ő sosem említette neki.

- Ezt a nevet suttogtad, mielőtt elájultál.

- Oh, ő volt az a harcos, aki megmentett tavasszal. – mondta lassan. – Amikor átöleltél, felötlött bennem az emlék.

- Rendben, értem. De lehetőleg a férjed előtt ne hozd szóba. Ismered a véleményét a rézbőrűekről.

- Ahogy a tiédet is – nézett az apja szemébe.

A férfi elgondolkodva viszonozta, aztán pislogott kettőt, és megszólalt:

- Kicsim! Vissza kell menned, a vendégek már hiányolnak!

- Igen – felelt, és felállt.

A szédülés elmúlt, és levegőt is könnyebben kapott, segített neki a kényszerpihenő. Apja oldalán visszament a vendégek közé, és kedvesen mosolygott.

Conrad mellé lépett, aki kissé már kapatos volt az elfogyasztott italmennyiségtől, de még volt ereje táncra hívni a feleségét. Jordan azonban visszautasította, azzal, hogy még mindig nem érzi teljesen jól magát. Nem vette észre a férfi szemében felvillanó haragos fényt, ahogy a háta mögött összesúgó kisasszonyokat sem, akik cinkosan tudni vélték titokzatos rosszullétének okát. Sajnálkozva figyelték, ahogy próbált folyamatosan mosolyogni.

De legbelül borzalmasan érezte magát, nem tudta meghatározni az okát, de tudta, ez az esküvő nem úgy sikerült, ahogy eltervezte. A vendégek álszent viselkedése dühítette, és legszívesebben hazazavart volna mindenkit.

Nem sokkal éjfél előtt Conrad odalépett hozzá:

- Drága Jordan! – kezdte botladozó nyelvvel, és letérdelt. – A mai nap életem legcsodálatosabb napja. Elnyertem a nő kezét, akit szeretek, most szeretnék bebocsátást nyerni az ágyába is.

Megfogta a lány kezét, felállt, és magával húzta. A vendégek felé fordultak, és Conrad elnézést kért, amiért kis időre visszavonul a feleségével.

Jordan reszketve követte a férjét, aki kéjesen röhögő katonái közt vezette ifjú feleségét a ház felé. Jordan apja aggódva figyelte, ahogy egyetlen lánya az asszonnyá válás útjára lép. Csak remélni merte, hogy boldog lesz. Conrad jóképű, intelligens fiatalember, akik ismerik, mind csupa jót mondanak róla. És Jordan is gyengéd érzelmeket táplál iránta.

De Max Cassidy-nek rossz érzése volt, nem tudta, honnan ered, de mélyen befészkelte magát az idős férfi lelkébe.

Conrad bevezette a lányt a házba, fel az emeletre, és megállt a hálószoba előtt. Kinyitotta az ajtót, kedvesen mosolyogva előreengedte a feleségét, majd miután belépett utána, gondosan kulcsra zárta.

Jordan ijedten rezzent össze, amikor Conrad keze vad hevességgel a mellébe markolt. Maga felé fordította a lányt, és olyan vad tűz lobogott a szemében, amilyet Jordan még sosem látott. Remegve próbált hátrálni, de a férfit már elragadta vágy.

- Ne menekülj! – suttogta zihálva. – Ma éjszaka az enyém leszel, Mrs. Scott! – a lányt meglepte a férfi viselkedésében beállt hirtelen változás. – Most már nem kell tartanod a csípős nyelvektől. Holnaptól tisztességes asszonyként fognak rád nézni az emberek.

- Ezt most miért mondod? – nézett fel Jordan értetlenül. – Rólam nem…

- Ugyan drágám! Mit gondolsz, mit beszélnek az emberek? Hogy élhetted túl az apacsokat? Tudják, hogy a szajhájukká tettek.

- Nem, dehogy! – hirtelen elhallgatott. – Te is ezt gondolod?

- Tudom, drágám. De én visszaadom a tisztességedet.

- Conrad, kérlek! Higgy nekem, én még soha…

Vad csókkal némította el a lány erőtlen próbálkozását. Durván feszítette szét az ajkát a nyelvével. Jordan ügyetlenül viszonozta. Remélte, a férfi észreveszi tapasztalatlanságát, de úgy tűnt, tévedett.

- Conrad…

- Hallgass! A mocskos apacs beléd mászhatott, a férjedet nem akarod beengedni?

- Dehogy! Én csak…

- Akkor miért vonakodsz?

Jordan Conrad szemébe nézett, de nem látott, csak éhes vágyat. Egyáltalán nem volt magánál. Durva mozdulattokkal szabadította meg a menyasszonyi ruhától. Amikor Jordan alsóneműben állt előtte, elégedetten szemlélte végig zsákmányát. Bár ebben a házasságban számára nem Jordan volt az érték, hanem a föld, tudta, hogy rengeteg irigyet szerzett magának az ifjú agglegények körében. Hátrált két lépést, és gyorsan vetkőzni kezdett.

Jordan némán figyelte a férfit. Amikor az utolsó ruhadarab is lekerült a róla, a lány hátrálni kezdett. Rettegve meredt az ágaskodó hímtagra. Hatalmas volt, és fenyegetően meredezett előre, mint valami gyilkos lándzsa. Jordan szeméből kicsordultak a rémület könnyei. Hiába beszélt neki erről Juanita, nem erre számított. Amikor a nő elmondta, hogy hova kell a férfi szervének bejutnia, Jordan ártatlan gyermeki kíváncsiságában megpróbálta megkeresni a helyet a kezével, de olyan éles fájdalmat érzett, hogy feladta. Ha az ujja nem fért hozzá, akkor ez a hatalmas meredező, gusztustalan valami, biztosan nem fog bejutni. A teste görcsbe rándult.

Conrad nem vette észre a lányban feléledő rémületet, alkohol mámorban úszva közeledett felé. Amikor közvetlenül elé ért, vágytól elvakultan lökte hanyatt az ágyon. Még sosem volt dolga érintetlen nővel. A bordélyházak odaadó lányai nagyon képzettek voltak, tudták, hogy miként okozzanak örömöt. A férfinak nem tűnt fel a különbség, ködbe burkolózó aggyal feküdt Jordanra. Letépte a csipkeszegélyű, selyem alsónadrágot, szabaddá téve az utat.

- Conrad… kérlek! Kérlek, ne! – könyörgött, de a férfi nem törődött vele.

Vágyakozva nyomta a lábát a lány combjai közé. Szétfeszítette, megragadta Jordan térdeit, és durván beléhatolt, azonnal hevesen pumpálni kezdett. Hangosan nyögött, ahogy megérezte a szűken, görcsösen feszülő ágyékot hímtagja körül. Nem hallotta meg a lány kétségbeesett, fájdalmas sikolyait.

Jordan rettegve feküdt a férfi alatt, az agya próbált védekezni, nem érzékelte, ahogy szétfeszíti a lábait, és erőteljesen a válla felé nyomja, de a mindent elsöprő fájdalom, ahogy szerető férje belényomta azt a valamit, minden bástyát lerombolt. Sikított, remélte, hogy Conrad ettől észhez tér, de tévedett. Csak még inkább felgerjesztette benne a vágyat. A lány rettegve, eltorzult arccal zokogott. Elfordította a fejét, hogy ne kelljen látnia férje kéjesen vonagló arcát, ahogy élvez fölötte. Szerencsére gyorsan végzett. Hörögve gördült le róla, és lihegve pihent.

Jordan mozdulatlanul feküdt, gyengének, megalázottnak érezte magát. Úgy érezte, soha többé nem lesz képes emberek közé menni. Reszketett, ahogy a férfi megmozdult.

Conrad felállt, és lenézett rá.

- Kelj fel! – mondta közömbösen.

Végignézett a lányon, és a szeme megakadt az ágyékánál. Pillantása meglepetést tükrözött.

- Hát mégsem? – mormolta. Elégedett vigyor jelent meg az arcán. – Azt mondtam, kelj fel! Öltözz! Várnak a vendégeink, Mrs. Scott!

Lenyúlt, megragadta Jordan karját, és felrántotta az ágyról. A lány rémülten engedelmeskedett. Gyorsan felvette a menyecske ruhát, és rémülten rándult össze, amikor a férfi a derekához nyúlt.

- Csak segítek felöltözni – a hangja most negédesen kedves volt. – Miért nem mondtad, hogy még ártatlan vagy?

- Próbáltam elmondani – suttogta Jordan.

Hatalmas pofon csattant az arcán.

- Ne hazudj az uradnak, asszony!

Könnyek lepték el a szemét, de csöndben maradt, érezte, hogy az ajka felrepedt.

- Fésülködj meg! Úgy nézel ki, mint egy koszos utcalány. Öt perc múlva pedig lemegyünk, és te mosolyogni fogsz! Te leszel a legodaadóbb háziasszony!

Jordan szótlanul nyúl a keféért.

- Hallottad, amit mondtam? – Conrad megragadta a karját.

- Igen – nyögött fel a lány.

Öt perc múlva valóban elindultak, és Jordan mosolygott, de a szeméből örökre eltűnt a gyermeki ártatlanság, helyét mély fájdalom vette át. A férfi egyik karjával fogva tartotta őt, a másikban büszkén maga előtt vitte a lepedőt, a lány ártatlanságának bizonyítékával.

Kiléptek az udvarra, a hadnagy füttyel hívta fel katonái, és a vendégek figyelmét. Feje fölé emelte a lepedőt:

- Mrs. Scott érintetlen volt! – kiáltott. – Ha még valakitől meghallom, hogy apacsok szajhájának nevezi, azt megölöm!

Az ágyneműt ledobta a porba, és magával ragadta ifjú feleségét a következő táncra.

Jordan rendületlenül mosolygott, de Max Cassidy a háttérből látta őt, és fájdalommal telve jött rá, hogy élete legrosszabb döntése volt, amikor áldását adta erre a házasságra.

Jordan másnap kábán ébredt, először nem is tudta, mi történt vele, a szája kiszáradt, nem tudta kinyitni, bár nem is akarta, lassan oldalra fordult, és megpillantotta a férfit.

Elkerekedett a szeme, hogy kerül az ágyába Scott hadnagy? Aztán tisztulni kezdett a kép. Tegnap hozzáment, Conrad mostantól a férje, hites ura. Semmi kivetnivaló nincs abban, hogy mellette fekszik. Akkor miért szomorú? Aztán ez is eszébe jutott. Juanita elmondta, hogy mit tesz a férfi a nővel, amikor egyesülnek, de azt nem mondta, hogy ez ennyire fájdalmas, gyötrelmes, és főként megalázó.

Felült, hogy rendbe szedje magát, de az ágyékába hasító éles fájdalom megijesztette. „Istenem” – gondolta – „még mindig fájnia kell?” Könnyek szöktek a szemébe.

Lassan felállt, és botladozva a fésülködő asztalhoz lépett. Belenézett a tükörbe, és elborzadva nyitotta sikolyra a száját, amitől újabb éles fájdalom hasított bele. Ezúttal sebzett ajka repedt fel újra. Lerogyott a székre, és hagyta, hogy az elkeseredettség könnyei utat találjanak.

Miért nem mondta el Juanita, hogy ez ilyen? Talán azt hitte, nem jön rá? Vagy ez így természetes, és ezért nem mondta?

Kétségek gyötörték, amikre nem kapott magyarázatot.

Mozgolódást hallott a háta mögül. Kiegyenesedve várt, amikor Conrad mögé lépett, és gyengéden megsimogatta a vállát, amitől a lány összerezzent.

- Jó reggelt, kedvesem! – köszöntötte, és lágyan megcsókolta a nyakát. Jordan rémülten húzódott arrébb. – Mi a baj?

- Semmi – mondta halkan a lány.

Conrad felemelte a fejét, és meglátta Jordan sebes száját.

- Istenem! – nyögte. – Ezt én tettem?

Letérdelt mellé, és maga felé fordította a lányt.

- Én tettem, kedvesem?

Jordan aprót biccentett, szemében félelem villant.

- Bocsáss meg! Hogy tehettem? Istenem, hogy lehettem ilyen vadállat? Bocsáss meg! Azt hiszem, túl sokat ittam, nem emlékszem semmire.

Jordan ölébe hajtotta a fejét, átölelte a derekát, és a hasába motyogott:

- Bocsáss meg, kérlek! Soha többé nem teszek ilyet.

- Rendben – suttogta a lány.

Conrad felemelte a fejét, könyörgés volt a tekintetében:

- Szeretlek.

- Én is szeretlek, Conrad. – válaszolt, és nehézkesen felsóhajtott.

 A férfi felállt, és a szekrényhez lépett. Jordan félénk pillantásától kísérve, kinyitotta, és kivett belőle egy utazóruhát, amit a legutóbbi alkalommal vett neki.

- Ezt vedd fel, kérlek! Megreggelizünk, és azonnal indulunk New Orleansba. A levegőváltozás mindkettőnknek jót fog tenni.

- De hiszen úgy volt, hogy csak a jövő héten indulunk – ellenkezett Jordan.

- Azt mondtam, ma indulunk. Jobb, ha minél hamarabb elmegyünk. Szeretnék távol lenni innen, amíg megnyugszunk. Valahogyan ki kell érdemelnem a bocsánatodat, amit tettem az … istenem, hogy üthettelek meg. Még csak nem is emlékszem rá.

- Megbocsátottam. És ha ezt szeretnéd, akkor menjünk.

Conrad rámosolygott, odavitte neki a ruhát, aztán kilépett a szobából.

Jordan visszafordult a tükörhöz, és nézte az arcát. Nem volt nagy a seb, de rettenetesen fájt, ahogy az ágyéka is. De a legnagyobb fájdalmat a lelkében érezte, és ezt a fájdalmat nem tudta, mi fogja meggyógyítani. Percekig csak ült, és nem mozdult.

Juanita bejött, hogy elkészítse Jordan fürdővizét, de amikor meglátta a lányt, hangosan felkiáltott.

- Kicsikém, mi történt veled?

- Semmi komoly, Juanita – mondta a lány.

- Ezt a hadnagy tette?

- Igen, de csak, mert sokat ivott. Nem is emlékszik rá, és megesküdött, hogy többet nem tesz ilyet.

- Jaj, kicsikém…

- Azt mondta, már ma elutazunk, hogy kivívja a bocsánatomat. Minden rendben lesz. – halványan elmosolyodott, és megsimogatta az asszony könnyes arcát.

Amikor Pedro kivitte őket az állomásra, Jordan jókedvűnek látszott, de csak az apja, és Juanita tudta, hogy a lány lelkében micsoda fájdalom van.

Jordan alig tudta visszafogni őket, amikor meglátták őt reggel. De a lány addig győzködte őket, míg végül engedtek.

- Papa, Isten előtt tettem esküt. Ezt nem másíthatom meg. És Conrad megbánta. Én hiszek neki.

- Ahogy gondolod, kicsim! De ha még egyszer meglátom, hogy bánt, megölöm.

- Papa, kérlek! – nyögte Jordan.

- Rendben, de ebből nem engedek.

Jordan most a szállodai lakosztály nappalijában ült. Három hete voltak New Orleansban. Szomorú szemmel nézett ki az ablakon. A város esti fényei majdnem nappali világosságba vonták az utcákat. A lányt taszította ez a nyüzsgés. Az egész életét a birtokon töltötte, és a város is csak poros falunak tűnt ahhoz képest, ami itt volt. A bérkocsik zaja, a kiabálás, a szórakozóhelyekről kihallatszó hangos zene olyan kavalkádot alkotott, amitől Jordan feje folyamatosan fájt. És mindezt egyedül kellett elviselnie.

Conrad a harmadik éjszakán megelégelte, hogy fiatal felesége nem adja meg neki azt, amit elvár tőle. Csak görcsösen feküdt alatta, az arca undort tükrözött. Arra sem volt képes, hogy felkeltse a vágyat a férfiban. Így Conrad az estéit a bárokban töltötte, és készséges pincérlányok társaságát kereste.

Jordant különösebben nem zavarta a dolog. Tudta, mit művel a férje. Csak azt nem értette, hogy lehet, hogy ezek a lányok örömet leltek abban, amit a férje tett velük. Amikor egy-egy éjszakán mégis Jordan ágyában keresett élvezetet, a lány csak fájdalmat, és gyötrelmet érzett.

Próbált kedves lenni a férfihoz, de amint meglátta férje árulkodó vágyát, a teste tiltakozásul görcsbe rándult, és képtelen volt annyira elengedni magát, hogy egy csöppnyi örömöt is leljen a dologban.

Végül Conrad megunta a város nyüzsgését, és bejelentette, hogy hazatérnek. Jordan végre talált valamit, aminek örülhetett. Otthon legalább nem lesz magányos. Mellette lesz az apja, és Juanita. A városban pedig találkozhat a többi kisasszonnyal, és most már nem lesz oka szégyenkezni.

A férje a nászút alatt elmesélte, hogy mindenki úgy vélte, összeszűrte a levet az apacsokkal, amikor hazahozták.

Már tudta, hogy hálával tartozik a férjének, amiért mindezeket a híreszteléseket megcáfolta, és ő emelt fővel, büszkén mehet az emberek közé.

De itt egyedül volt, és kezdte kirekesztettnek érezni magát. Természetes volt, hogy örült a férje bejelentésének, és örömmel ugrott a nyakába.

Conrad magához húzta, és hevesen megcsókolta. Jordant megint elragadta a jeges rémület. Tiltakozni próbált, de a férfi vágyát felébresztette a lány hirtelen érzelmi kitörése, úgy értelmezte, hogy végre megtörte az ellenállását. Az ágyra fektette őt, és lázasan fosztotta meg a ruhájától.

- Oh, Jordan! Annyira vártam már erre – lihegte elvakultan.

- Conrad, kérlek! – suttogta elhalóan a lány.

A férfi felemelte a fejét, már tudta, hogy tévedett, de ezúttal sem hagyta magát. Jordan karját a feje fölé feszítette.

- Kellesz nekem – hörögte.

- Ne! – nyögte Jordan, de a férfi agyát elborította a düh. Hatalmas pofont kevert le a lánynak, amitől elkábult.

- Miért ellenkezel folyton? – kérdezte. – A férjed vagyok, jogom van hozzád, akár tetszik, akár nem.

Jordan csukva tartotta a szemét, és összeszorította a száját, amikor a férfi beléhatolt. Nem mert sikoltani, de a fájdalom a mellkasáig hatolt. Conrad vad, heves lökései, mint megannyi késdöfés, kiöltek minden érzelmet a lányból. Némán tűrte, hogy a férfi befejezze, szemei üvegesen meredtek az ablakra, és már a könnyeket sem érezte.

A közösülés után olyan durván rántotta fel az ágyról, hogy a lány karján zúzódások jelentek meg.

- Pakolj össze! – köpte felé a szavakat. – Reggel indulunk.

Elfordult, felöltözött és kivonult a szobából.

A tábor ezen a reggelen nyüzsgött. Mióta felállították a téli tábort, a férfiak már csak apróvadakat találtak, azokat is egyre kevésbé. Az állatok menedéket kerestek a téli hideg elől. Mostanra tartósították az élelmiszereket, kikészítették a bőröket, és megvarrták a téli ruhákat.

Ma reggel azonban az egyik felderítő jelezte, hogy rábukkant egy kisebb, elkóborolt antilop csapatra. A vadászok már elindultak, az asszonyok pedig lázasan készülődtek. A friss hús reménye, mindenkit izgalomba hozott. A téli tartalékokkal takarékosan kellett bánniuk. Az idei évben a nagy bölényvadászat nem volt olyan sikeres, mint szerették volna.

Tukayoo is a vadászokkal tartott, és kivette a részét a portyából. Amikor este visszatértek, átadták a zsákmányt a nőknek, akik ízletesen elkészítették, és este nagy ünnepséget tartottak.

A férfi elfogadta az ételt, amit a húga adott neki, de utána elvonult a sátrába. Shadi halála óta nem vett részt az ilyen eseményeken, senki sem neheztelt rá, tudták, hogy a gyász milyen mélyen érintette őt.

De ma reggel keserű remény éledt benne. A felderítő nem csak az állatokról hozott híreket. Találkozott néhány marhahajcsárral az út során, akik elmesélték, hogy a hírhedt indiánvadász, gyűlölt ellensége, Conrad Scott, megnősült.

Tukayoo-ban estére megszületett a terv, és bár ez ellenkezett a neveltetésével, eltökélte, hogy úgy áll bosszút a sápadtarcún, hogy pontosan azt teszi vele, amit ő is tett.

Elveszi, és megöli az asszonyát.

8. fejezet

A téli hónapok gyötrelmesen teltek Jordan számára. A kertben nem volt teendője, Conrad pedig teljesen eltiltotta attól, hogy „alantas szolgamunkát” végezzen az állatoknál, és a földeken. Be volt zárva a házba. Néhanap kiment lovagolni, de csak olyankor, amikor a férje a városban múlatta az időt. Ilyenkor felnyergelte Diablo-t, és órákon át száguldott a birtok körüli területeken. Conrad biztosan megfenyítette volna, ha tudja, hogy férfiruhába öltözik, és vadóc kislány módjára viselkedik. Nem merte elmondani az apjának, hogy a hadnagy veri, mert attól félt, az apja olyat tesz, amivel elveszítheti. Az ütések nyomát ügyesen elrejtette, így senki, még Juanita sem jött rá, mi történik a pár csukott hálószobaajtaja mögött.

A szórakozást az jelentette, amikor a férje vendégséget adott. Ezt sűrűn megtette, a városban gondosan megőrizte jó hírnevét, és mindenki kedvelte őt. A nemesek szívesen jöttek hozzájuk, és Jordan legalább ilyenkor úgy érezhette, hogy fontos. Mostanra tisztelték, és senki nem szólt egyetlen rossz szót sem. A kisasszonyok irigységét azonban nem tudta élvezni. Az igazat megvallva ő irigyelte a lányokat. Látta, ahogy a fiatalemberek udvarolnak nekik, úgy ahogyan régebben neki is, és ők örömmel fogadják a közeledésüket. Neki ebben már nem lehetett része. Persze kapott bókokat, de mind udvarias, és távolságtartó volt, ahogy az egy tisztes úriasszonyhoz illett. A szerelem, amelyre mindig vágyott elkerülte őt. Semmi másra nem vágyott, csak arra, hogy valaki gyengéden bánjon vele.

Boldogtalan volt, de ezt remekül palástolta. Senki nem vett észre semmit. Gyötrelmes éjszakáiról pedig csak ketten tudtak. Conrad egy idő után már nem is törődött azzal, hogy megpróbálja felszítani a vágyát. Érzéketlenül a magáévá tette, de csak azért, mert remélte, hogy a lány hamarosan teherbe esik, és örököst ad neki. De az élvezetet már nem Jordan ölében kereste. Voltak nagyon készséges szolgálók, és a városi szalonok buja utcalányai is tökéletesen kielégítették az igényeit.

Mivel Fort Stocktonban szükség volt rá, így szívesen visszatért a hadsereg soraiba, legalább így is kevesebbet kellett otthon lennie.  Ezen a kora tavaszi napon is éppen a városban volt, és az embereivel ünnepelte, hogy kapitányi rangot kapott.

Jordan megkönnyebbülten beszélgetett az apjával a dolgozószobában, de nem volt felhőtlen a nyugalom.

- Mi aggaszt, papa?

- A gazdaság pénzügyei. – válaszolt a férfi. – A férjed úgy szórja a pénzt, mintha egy feneketlen kútból kapnánk.

- Nagyon rosszul állunk? – kérdezte Jordan aggódva.

- Nem, de ha így folytatja, hamarosan gondjaink lesznek.

- Próbálj meg beszélni vele, papa!

- Rám nem hallgat. Te vagy a felesége, neked kell megtenned.

- Nem – vágta rá a lány. – Én ilyesmit nem hozhatok szóba.

A lánya hangjában bujkáló rettegés azonnal feltűnt Max-nek.

- Még mindig bánt? – kérdezte haragosan.

- Nem érdekes, papa – felelt a lány csendesen.

- Már hogyne lenne az! – kiáltott fel felháborodva. – Nem hagyom, hogy ezt tegye veled! Beszélek a békebíróval, hogy tegye semmissé a házasságot.

- De semmit sem tehetsz! A férjem, Isten színe előtt, ezt senki nem tépheti szét.

- Akkor is tenni fogok ellene – mondta eltökélten az apja.

A következő napokban a férfi folyamatosan figyelte a lányát. Amikor Conrad visszatért, megpróbált beszélni vele, de csak egy kiadós veszekedés lett az eredménye. Aztán este Jordan még gyötrelmesebb éjszakán ment keresztül.

Max Cassidy csak egy megoldást látott a helyzet rendezésére. Belovagol a városba, és megkeresi a békebírót. Egyrészt semmissé teszi azt a szerződést, amely a halála után Jordan férjére ruházza a birtok tulajdonlevelét, másrészt módot keres rá, hogy magát a házasságot is megszüntessék.

A kapitány elérkezettnek látta az időt, hogy megszilárdítsa a birtok fölött tulajdonjogát.

Amikor Max egy kora tavaszi, verőfényes napon belovagolt a városba, Conrad az egyik emberét azonnal utána küldte.

Jordan két napig hiába várta az apját. Már majdnem beleőrült az aggodalomba, amikor egy marhaterelő csapat visszatért, és kétségbeesve, megtörten hozták Max Cassidy megskalpolt holttestét.

- Apacsok tették – mondta elgyötörten a hajcsárok vezetője.

Jordan alig állt a lábán, minden tagja reszketett, de erősen tartotta magát. Odalépett az apja mellé, mély levegőt vett, és ránézett. A gyomra kavargott a látványtól, de a pillantása azonnal a nyílvesszőre tévedt, ami árulkodón meredt ki a férfi szívéből. A fém nyílhegy, és a színes tollszár beszédes volt a lány számára.

- Nem apacsok voltak – suttogta.

- Ugyan, kedvesem – mondta Conrad, és gyengéden megölelte a feleségét.

- Ez kiowa nyílvessző, megismerem – felelt, és lerázta a férje karját. – Azok tették, vagy talán a te bérenceid, és az indiánokra akarták terelni a gyanút. – köpte Conrad felé a szavakat.

A férfiak döbbenten néztek feléjük.

- Kedvesem, ezt most a fájdalom mondatja veled. Hogy gondolhatod, hogy képes lennék ártani az apádnak, vagy neked? Gyere, pihenj le! Én intézkedem a temetésről, neked nem kell tenned semmit.

Jordan kábán ment a szobájába, bezárkózott, az ágyra vetette magát, és keservesen felzokogott. Tudta, hogy a pokol kapui most zárultak be mögötte véglegesen.

A tábor felbolydult, mindenki készült a költözésre.

- Bátyám, apánk hív. Menj! Addig én lebontom a sátrad, és összepakolom a holmidat.

- Köszönöm, Tehya – mondta Tukayoo, és elindult az apja sátra felé.

- Apám, hívtál. Itt vagyok.

- Fiam, itt az ideje, hogy elbeszélgessünk arról, amire készülsz. Komolyan úgy véled, hogy azzal állsz bosszút, ha megölsz egy védtelen asszonyt?

- Scott hadnagy sem törődött azzal, hogy Shadi ártatlan, vagy a fiam. – morogta a férfi. – Esküt tettem. Ne akard, hogy megszegjem!

- Nem akarom. Állj bosszút, de gondold át, mit teszel! Ne máson állj bosszút, csak a bűnösön!

- Már döntöttem. Elveszem az asszonyát…

- De nem szükséges, hogy megöld. Legyen a rabszolgád, de a vére nem kell, hogy a lelkeden száradjon. Gyáva dolog megölni egy védtelen nőt.

- Átgondolom – mondta csendesen Tukayoo, felállt, és visszament a húgához, de közben magában dühöngött.

Nem akart vitába szállni az apjával, mert mélységesen tisztelte, de haragudott, amiért beleszólt az életébe, és a döntéseibe.

- Köszönöm, hogy összerámoltál. – morogta a húgának nem túl kedvesen.

A lány megszeppenve bólintott, és nézte, ahogy a harcos felül a lovára, és csatlakozik a többi férfihoz.

A temetést követően Jordan teljesen magába zárkózott. Minden idejét otthon töltötte, az egyetlen, akivel beszélgetett, Juanita volt, és amit eddig eltitkolt előtte, azt most mind elmondta. Az összes megaláztatást, fájdalmat, és a szörnyű gyanúját, hogy apja haláláért a férje a felelős.

Az asszony elkerekedett szemmel hallgatta a lányt, és tudta, hogy tehetetlenek. Semmit sem tehetett, hogy megvédje Jordant a kapitány kénye-kedvétől, zsarnokoskodásától. Az egyetlen megoldásnak az látszott, ha megöli, de ehhez nem volt bátorsága.

Csak azért imádkozhattak, hogy a férfi minél kevesebb időt töltsön a birtokon, ami szerencsére így volt, hisz Conradot gyakran elszólította a katonai szolgálat, és a városi utcalányok nyújtotta gyönyör.

Most is az erődben volt, és a tábornokkal tárgyalt egy újabb portyázó túra részleteiről.

Jordan úgy döntött, hogy bekocsizik a városba, és beszerez néhány dolgot, a jövő heti nagy vendégséghez. Gyűlölte a fekete ruhát, de ilyenkor kénytelen viselni, különben az emberek megszólták volna.

Amikor belépett Greyson boltjába, érezte magán a kíváncsi, sajnálkozó tekinteteket. Nem foglalkozott velük, egyenesen az öreg tulajdonoshoz lépett:

- Jó napot, Eric!

- Isten hozta Mrs. Scott! Miben segíthetek?

A lány nem vette észre a négy kalapos marcona mexikóit, akik felkapták a fejüket a név hallatán.

- Kellene néhány dolog a jövő heti vendégséghez. – mondta halkan Jordan. – Itt a lista, összeállítaná nekem?

- Természetesen, asszonyom. Elsa, szórakoztasd a kapitány feleségét, amíg elkészülök! – szólt a lányához az öreg.

Jordan nem volt épp beszélgetős kedvében, de udvariasan mosolygott, és válaszolt a fiatal lány csacska kérdéseire.

A négy mexikói, visszarakott mindent, amit válogattak, és szó nélkül kisétáltak.

Greyson gyorsan összeszedte a listán szereplő dolgokat.

- Mrs. Scott, elkészültem, kivigyem a csomagot a kocsihoz?

- Igen, Eric, köszönöm. – sietve odalépett a férfihoz, és kifizette a számlát.

Miután a férfi végzett a pakolással, Jordan szó nélkül felült, és elindult.

- Szegény Miss Jordan – mondta Elsa. – Amióta meghalt az apja, olyan, mint egy kísértet.

- Neked ő Mrs. Scott! De igazad van. Teljesen megváltozott. Már nem is emlékeztet arra a vidám kislányra, aki egy évvel ezelőtt volt.

- Megértem, hogy szükséges a fekete ruha a gyász miatt, de miért van szüksége a fátyolra? Alig lehet felismerni.

- Talán nem akarja, hogy az emberek lássák a fájdalmát. Nagyon szerette az apját, hatalmas csapás volt neki az elvesztése.

- Igen, talán igazad van, apa. Én is így éreznék, ha elveszítenélek. – mondta csendesen Elsa, és melegen átölelte az apját.

Jordan eközben elindult, és egyenesen a birtok felé hajtott. Egy pillanatra sem állt meg, csak némán biccentett az őt üdvözlő ismerősöknek. Nem vette észre a nyomában haladó négy alakot.

Már messze kint járt a városból, amikor zajt hallott, és hátrapillantva meglátta a porfelhőből kibontakozó négy lovast. Sombrerójuk, és ponchójuk azonnal elárulta őket Jordannak. Rémülten fordult vissza, és gyorsabb tempóra ösztökélte a lovat, bár tudta, hogy reménytelen. Az öreg igavonó képtelen volt olyan gyorsan futni, hogy lehagyja üldözőit.

A négy férfi hamarosan beérte őt, és közrefogták. A lány könnyes szemmel, rémülten nézett fel a hozzá legközelebb álló lovasra, de semmit sem látott, mert a kalap alatt porfogó kendő takarta az arcát. Pont olyan, amilyet a rablók hordanak.

Rekedten, szinte suttogva, megszólalt:

- Vigyenek mindent, itt a pénzem.

A férfi felé nyújtotta a kis táskát, de az durván félrelökte. Közelebb hajolt hozzá, és megragadta a karját. Jordan sikoltva próbált ellenállni, de hasztalanul. Az erős szorításból nem szabadulhatott. A szíve eszeveszett tempóban zakatolt, és a következő pillanatban ájultan rogyott vissza az ülésre.

Tukayoo lehúzta a kendőt az arcáról, és ádáz tekintettel nézte az eszméletlen asszonyt, majd erőteljes mozdulattal maga elé rántotta, az embereire nézett, aztán vad vágtára fogta a lovát. Lootah kifogta az igavonó lovat a kocsi elől, és mind a hárman vezérük után indultak.

Estig meg sem álltak, akkor egy sziklacsoport védelmébe húzódtak, és letáboroztak éjszakára.

- Gondolod, hogy elég messzire jutottunk? – kérdezte Hok’ee.

- Majd figyelünk! – felelt Tukayoo. – De gondolom, mire észreveszik az eltűnését, és csapatot szerveznek a keresésére, eltelik némi idő. És sokat haladtunk. Ha el is indulnak, nem juthatnak el idáig.

- Nem értem, mi ez a rengeteg ruha rajta. – nézte a fiatalabbik. – És minek ez az arca elé.

Felemelte a kezét, hogy elhúzza a fátylat, de Tukayoo megállította.

- Várj! Biztosan oka van, talán a por miatt.

Leguggolt a lány mellé, és megrázta a vállát.

- Ha meg akarod ölni, akkor miért ébreszted fel? – kérdezte Kohana.

Tukayoo nem válaszolt, csak újra megrázta a lányt. Most összerezzent, és ijedten felsikkantott, ahogy meglátta a fölé magasodó sötét alakot.

- Mutasd az arcod! – dörrent rá a férfi.

A lánynak ismerős volt a hang, de nem mert megszólalni, csak némán, remegő kézzel nyúlt a fátyolhoz, és feltolta a kalap tetejére.

- Jordan? – döbbent meg a harcos.

- Tukayoo? Tényleg te vagy az? Mi… mi ez az egész?

Felállt, de azonnal megtorpant, ahogy a dühtől eltorzult arcba nézett.

- Tukayoo?

- Te… te vagy Conrad Scott felesége? – kérdezte a férfi döbbenten.

- Igen, az vagyok, de mi ez az egész? Hol vannak a mexikói…? – ekkor végignézett a harcosokon. – Istenem! Ti voltatok? Ti raboltatok el? De mégis miért?

- A férjed miatt – sziszegte Tukayoo.

- De hát, mit tett ő ellenetek? – Jordan-ben feléledt a düh. – Te sem vagy más. Ugyanolyan vagy, mint az összes, mocskos rézbőrű. Azok a szavak, hogy ti nem raboltok, és nem bántjátok az ártatlanokat, csak mese volt, igaz?

- Mert te más vagy? Hozzámentél a legaljasabb sápadtarcúhoz. Még te mondtad, hogy zavar, amiért ártatlanul vádolnak minket, de annak a felesége lettél, aki a legaljasabb módon írt ki minket.

- Hogy mondhatod ezt? – kiabált a lány.

- Hallgass, vagy kipeckelem a szád! Nem akarom a hazug beszédedet hallgatni. – dörgött rá a harcos. – Még egy szó, és az út hátralévő részét összekötve teszed meg.

- Köss csak meg, különben nem megyek veletek! – sziszegte Jordan.

A férfi felmordult, felrántotta a földről, és a lovához húzta. Elővett egy keskeny bőrszalagot, és szorosan összekötötte a lány kezeit, aztán egy közeli fához rángatta, és kikötötte hozzá. A száját is kipeckelte, ahogy mondta, és közben ádáz szemekkel figyelte a reakcióját.

Jordan meg se mukkant, annyira megdöbbentette az indián viselkedése. Némán ült, és igyekezett nem figyelni a másik három harcosra, akik szintén döbbenten figyelték a kettejük közt zajló vitát. A lány könnyes szemmel figyelte, ahogy a férfi visszamegy a többiekhez, leül a tűz mellé, és csendes beszélgetésbe merül velük.

A szája gyorsan kiszáradt, és öklendezni kezdett. Tukayoo odanézett a lányra, de csak dühösen szikrázó szemeit látta a sötétben. Visszafordult, mintha nem hallaná köhögését.

Jordan nem akarta megadni az örömöt, hogy a férfi szenvedni lássa. Elfordította a fejét, és próbált nem törődni a fojtogató érzéssel, de egy idő után már úgy érezte, megfullad.

Ekkor az indián megkönyörült rajta, visszament, kiszabadította a száját, és egy tömlőből vizet adott neki.

- Köszönöm – motyogta Jordan.

Belenézett a férfi szemeibe, és nem látott benne, csak kegyetlen, higgadt gyűlöletet.

- Én…

- Hallgass! – sziszegte Tukayoo. – Mostantól a foglyom vagy, csak akkor beszélhetsz, ha megengedem.

- Miért gyűlölsz? – kérdezte Jordan. – Nem ártottam neked.

- A néped ártott.

- Én nem vagyok…

- Azt mondtam, hallgass! Itt van, egyél pár falatot, aztán aludj, hajnalban továbbmegyünk.

Eloldotta a lány kezét, megvárta, amíg megeszi az ételt, aztán újra megkötözte. Felállt, és visszaindult a többiekhez.

- Tukayoo!… Sajnálom, ami Shadival történt.

A férfi megdermedt egy pillanatra, visszanézett, de most nem haragot, hanem együttérzést látott a smaragdszemekben.

- Köszönöm – suttogta, és visszament a többiekhez.

Nem értette a lány viselkedését, tudnia kell, mit művel a férje. Hisz tud Shadiról is. Csak az a mocskos, aljas féreg dicsekedhetett el azzal, hogy megölt egy védtelen, várandós asszonyt. Micsoda dicső tett! – dühöngött magában. – Igazán büszke lehet rá!

Visszanézett a lány felé, aki most összekuporodva feküdt a fa tövében, szemei csukva voltak, és egyenletesen lélegzett.

- Most még kívánatosabb, mint egy évvel ezelőtt – mondta halkan Kohana.

Tukayoo szeme rávillant.

- Még mindig akarod őt? – kérdezte.

- Csak, ha te lemondasz róla, főnök.

A törzsben mostanra mind elfogadták, hogy az apja halála után őt illeti majd meg a cím. Az utóbbi egy évben olyan harci érdemeket szerzett, amelyek ezt egyértelművé tették. Mind tudták, hogy a bosszú élteti, de azt senki sem sejtette, hogy kergeti a halált. Nem akart élni. Minden csatába úgy indult, hogy készen állt a végzetére. Az első sorban lovagolt, a legvadabb küzdelmek sűrűjébe vetette magát, de mindig győztesen került ki belőle.

Mostanra rájött, hogy a Nagy Szellemnek valami célja van vele. Talán az, hogy megszabadítsa a népét attól a kegyetlen gyilkostól.

Igen, ez a feladata, és a sors most fegyvert adott a kezébe. Megint Jordan felé nézett. Tisztában volt vele, hogy nem tudja megölni, és nem csak azért, mert egyszer tett neki egy esküt. Egy ilyen szépséget nem pusztíthat el. Egy évvel ezelőtt még csak gyereklány volt, mostanra nővé érett, igaza volt Kohanának. Fura gondolat fészkelte be magát a lelkébe. Nem öli meg, az ágyasává teszi. Fanyar mosoly jelent meg az arcán, így még könyörtelenebb lesz a bosszú. Már most kíváncsi volt Scott hadnagy arcára, amikor rájön. Ha majd meglátja kedves, hű feleségét, egy apacs karjai közt.

Arra gondolt, hogy már az első találkozásukkor milyen vágyakat ébresztett benne a lány. Most már senkinek nem tartozik hűséggel. Még mindig gyászolta Shadit, de tudta, hogy az ágyéka megváltásért üvölt. A faluban nem volt egy olyan asszony sem, akinek az ágyában megváltást keresett volna, bár több önként jelentkező is akadt az özvegyek közt. Sokan büszkén lettek volna az asszonyai, de ő mindenkiben halott feleségét kereste.

Ahogy azonban Jordanra nézett, sápadt bőrére, aranyszín hajára, ő teljesen más érzéseket keltett benne. Pusztán fizikailag vonzotta, ez a különleges lány. Az ágyéka felforrt, ahogy ránézett, még így ebben a fekete, förtelmes ruhában is csábítóan vonzotta magához.

Visszafordult, Kohana szemébe nézett, és a másik harcos már tudta a választ. Bólintott, és a tűz felé fordult.

- Ezek szerint nem ölöd meg – mondta halkan.

- Tudom, hogy ezzel az esküm ellen teszek, de ő ártatlan, nem fizethet olyanért az életével, amit nem ő követett el.

- És még mindig kívánod – vigyorgott a férfi, mintha az az egy év el sem telt volna.

A másik két harcos is halkan felnevetett, és Tukayoo is mosolyogni kezdett.

- Itt az ideje, hogy tovább lépj! – mondta Hok’ee. – Shadi a nővérem volt, én is szerettem, de nem temetted el magad vele. És Jordan igazán kívánatos nő, még akkor is, ha fehér.

- Ne győzködjetek! – mondta Tukayoo. – Döntöttem, az ágyasom lesz, és mielőtt megölöm a férjét, visszadobom neki, mint valami használt rongyot. Igen, használni fogom, amíg kedvemet lelem benne, és Scott hadnagy tudni fogja a halála előtt, hogy megszereztem tőle a legdrágább kincsét.

Másnap kora hajnalban indultak. Lootah felkeltette Jordant, aki kábán, ellenkezés nélkül ült fel a lóra. Nem figyelte, hogy a kezeit összekötik, és a lova gyeplőjénél fogva húzzák.

Csak valamikor délelőtt döbbent rá minderre, amikor a nap már elviselhetetlenül tűzött, a haja, és ruhája vizesen tapadt a testére. Akkor tudatosult benne, hogy mi is történik vele. De az agya nem akarta elfogadni a tényt, hogy azok, akik egy évvel ezelőtt megmentették, most elrabolták, és fogolyként viszik egy indián táborba. Hirtelen rettegni kezdett. Hallott történeteket arról, hogy mit művelnek az indiánok a fehér foglyokkal, a válogatott kínzásokról, amit az asszonyok követtek el, miközben élvezettel figyelték áldozatuk szenvedését.

A forróság ellenére reszketni kezdett.

Tukayoo visszafordult a lován, amikor meghallotta Jordan összekoccanó fogait.

- Rosszul vagy? – kérdezte közömbösen.

A lány csak megrázta a fejét, de a szemét könnyek lepték el. Nem amiatt sírt, ami történt vele, hisz annál bármi jobb volt, mint ami a férje mellett várta. Az indián miatt sírt, amiatt a férfi miatt, akivé vált. A barátságos fiú a múlté volt, helyette egy kegyetlen harcos vezette most a lovát. Ha néha eszébe jutott az a pár nap, mindig kedves emlékek ötlöttek fel benne, és most elkeserítette a tény, hogy elrablója egy kíméletlen vademberré vált.

Nem tudta, mire számítson, nem merte remélni, hogy amikor megérkeznek, nem adja a törzs asszonyainak kezére, hogy azok bosszút álljanak rajta a halottaikért.

A félelem újabb hulláma söpört végig rajta, de keményen állta a férfi tekintetét.

Tukayoo látta a lányban zajló érzelmek harcát, és megsajnálta. Nem akarta, hogy szenvedjen, de azt sem akarta, hogy az emberei gyengének lássák. Lelassított, és Jordan mellé léptetett, odaadta neki a vizes tömlőt.

- Hamarosan megpihenünk – mondta halkan. – Javaslom, vedd le a ruhádat, különben rosszul leszel.

Mivel a lány tisztában volt a sivatag kegyetlenségével, nem ellenkezett. A pihenőnél levette a fekete gyászruhát, és csak az alsónemű maradt rajta. Most örült, hogy a vászonblúzt is felvette, mert így nem kellett elviselnie a harcosok sóvár tekintetét a nedves ruha ellenére sem.

Tukayoo a rövid pihenő után gyorsabb tempót diktált a kis csapatnak, estére meg akart érkezni a táborba. Jordan mostanra kimerült a feszültségtől, a könnyei elapadtak, és a combjába hasító fájdalmat sem érezte. Mindez csak halvány visszhangja volt mindannak a fájdalomnak, amit a férje mellett kellett elviselnie. Ám, amikor megpillantotta a hatalmas folyó, és az erdők védelmében felállított indiánfalut, újra elkapta a rettegés.

Rémült szemét Tukayoo-ra meresztette. A férfi visszanézett rá, és megértette a pillantást:

- Az én foglyom vagy, az engedélyem nélkül senki sem nyúlhat hozzád. – mondta halkan, hogy megnyugtassa a lányt, aki most már egyértelműen remegett a félelemtől. – Senki sem bánthat. Erre megesküdtem. – emlékeztette régi ígéretére a lányt.