5. fejezet
Erica az ágy oszlopába kapaszkodott, és halkan nyögött.
Lélegzetvisszafojtva tűrte, hogy Elsa megszorítsa a fűző szalagjait.
- Aú! – szisszent fel.
- Ne hisztizz! Csinos akarsz lenni, hát tűrd! – pirongatta a
nénje.
- Kinek legyek csinos?
- Erica, van itt néhány jóképű, fiatal…
- Vadember… Aúúúú! Elsa néni, megfulladok.
- Megérdemelnéd, hogy kiszorítsam belőled a szuszt. Hogy
beszélhetsz így róluk! Ugyanolyan emberek, mint te vagy én.
- Persze – szuszogta Erica. – Elsa néni, kérlek, lazíts rajta!
Tényleg megfojt.
Végre levegőhöz jutott.
- Ne mondd, hogy olyanok! – mondta kifulladva. – Láttam,
hogy kényszerből élnek így, és Jordan férje is mondta, hogy ezt nem ők
választották.
- Így van, de elfogadják, amíg nem változtathatnak rajta.
- Tehát vissza akarnak térni, ahhoz a barbár élethez –
szögezte le a lány.
- Az nem barbár élet. Nem figyeltél tegnap, mit meséltek
neked? Nara, Tehya, és Waneta?
- De igen. Biztosan szép, hogy ennyire közel állnak a
természethez, de ez annyira távol esik a civilizációtól… olyan… olyan…
- Barbár? Kicsim, Jordan, és a családja sokkal műveltebb,
mint a legtöbb ember a városban, akiket ismerünk.
- Attól, mert van néhány könyvük, amit esetleg el is
olvastak, még nem nevezném műveltnek őket. – mondta halkan Erica, a könyvespolc
tartalmára utalva.
- Látod, ez van, ha ismeretlenül alkotsz véleményt. A fiúk
mind iskolázottak. Angol iskolába jártak St. Louisban. Tukayoo ragaszkodott
hozzá, hogy mind a hárman képzettek legyenek, hogy majd később a népük hasznára
váljon a tudásuk. A kicsiket nevelőnő tanítja, és a fiúk hamarosan követik a
bátyjaikat.
Erica döbbenten hallgatott.
- Soha ne ítélj elhamarkodottan! – tette még hozzá a
nagynénje.
Ekkor kopogtattak az ajtón.
- Bejöhetek? – kérdezte Jordan.
- Persze, gyere csak! – szólt ki Elsa.
- Szervusztok! Hogy telt az éjszaka, remélem nem zavart
nagyon a meleg.
- Remekül aludtunk, köszönjük – mosolygott az asszony.
Erica is köszönt, és már a ruháért nyúlt.
- Várj! – mondta sietve Jordan. – Azért jöttem, mert Tukayoo
kérdezte, hogy lenne-e kedved ma kimenni velük az állatokhoz. Pár hete befogtak
néhány musztángot, és a fiúk ma fogják betörni őket. Ha akarod, megnézhetjük.
Erica félénken nézett a nénjére:
- Elsa néni?
- Ne engem kérdezz! Van hozzá kedved?
- Igen! – lelkesült fel a lány.
Még sosem látott ilyet. New Orleansban, a cirkuszban látott
már eljátszott szelídítéseket, de tudta, hogy a lovak be voltak tanítva. Élőben
még sosem volt a részese. Kíváncsi volt, hogy vajon a fiúk is olyan ügyesen,
határozottan ülik-e meg a vad lovakat, mint az akrobaták.
- Rendben, de akkor ne ezt a ruhát vedd föl! – mosolygott
Jordan. – Hoztam neked egy lovaglónadrágot, és egy inget. Valamikor régen az
enyém volt, de nem sokat hordtam. Az első férjem nem nézte jó szemmel, ha
ilyesmit viseltem. Most pedig már nem jönne rám. Remélem jó lesz a méret.
Erica szinte kikapta az asszony kezéből a ruhadarabokat, és
már húzta volna föl a nadrágot.
- Várj! – nevetett Jordan. – A fűzőt vedd le!
Meglepve nézett a nőre.
- De hát, akkor olyan lesz, mintha meztelen lennék.
- Nem dehogy. Az ing elég vastag anyagból van. Egyáltalán
nem látszik át, de ma nagyon melegnek ígérkezik az idő. Csak rosszul lennél.
Erica Elsa segítségével gyorsan megszabadult a szűk
ruhadarabtól, aztán a szatén ingtől. Szerencsére az alsónadrágot nem kellett
levennie, akkor biztos nem veszi fel a szokatlan öltözéket. Ahogy felvette a
szűk bőrnadrágot, elmosolyodott. Furcsa érzés volt, de valahogy kellemes is
egyben, olyan szabadon mozoghatott benne, ahogy egy szoknyában nem. Ezután
gyorsan felvette a vászoninget. Ez kicsit feszült rajta, de így is kényelmes
viseletnek bizonyult.
Megállt a tükör előtt, és ábrándosan nézte magát,
megpördült, és mosolyogni kezdett.
- Csinos vagy benne – mondta Jordan, de Elsa rosszallóan
csóválta a fejét.
- Szerintem nagyon kihívó.
- Ugyan Elsa néni, hiszen semmivel sem mutat többet, mintha
ruha lenne rajtam, és sokkal kényelmesebb, könnyebb benne a mozgás.
- De igenis többet mutat, nézd a csípődet.
- Nyugodj meg, Elsa! A fiúk, és a munkások hozzá vannak
szokva, hogy egy nőt ilyenben lássanak. Mi is sokszor viselünk ilyet, ha
segítünk a munkákban.
Elsa még mindig csóválta a fejét, de nem ellenkezett tovább.
- Menjünk reggelizni! – mondta Jordan. – Igyekeznünk kell,
ha nem akarunk lemaradni a mókáról.
Lesiettek a másik épületbe, és egyenesen az étkezőbe mentek,
ahol Tuwa, Tukayoo, és Tokalah már javában reggeliztek. A két férfi azonnal
felállt, hogy köszöntse őket.
Erica látta, hogy mindketten bőrnadrágot, és inget viselnek,
a hajukat bőrszalag fogta össze.
Csendesen lépett be Jordan és Elsa után, és sietve leült
Tuwa mellé, ahova Jordan irányította. Hirtelen nem tudta, hogy örüljön, vagy
bosszankodjon azon, hogy szembe került Tokalah-val. Szándékosan nem vett
tudomást, a fiú elismerő pillantásáról, hanem nekilátott az ételnek.
Tokalah szeme elkerekedett, amikor meglátta a belépő lányt,
a fekete bőrnadrág izgatóan simult formásan kerek csípőjére, a világos ing
megfeszült gömbölyű keblein. A fiúnak nyelnie kellett, hogy összeszedje magát.
Látta már a birtokon lakó lányokat férfiruhában, de Erica valahogy más
érzéseket váltott ki belőle. Nézte őt, ahogy kecsesen leült vele szemben, és
mosolyogni kezdett a lány feltűnő közömbösségén.
- Úgy látom – jegyezte meg Tukayoo, amikor már mind
jóllaktak. – Hogy te is kijössz velünk, Erica. Örülök neki. Remélem, jól fogod
érezni magad.
- Biztos vagyok benne, és köszönöm. – felelt mosolyogva a
lány.
- Ha akarod, utána akár lovagolhatunk is – vigyorgott
Tokalah. – Persze nem vadlovon.
- Nem is tudom – nézett felé a lány csöppnyi ijedtséggel a
hangjában.
Tokalah kaján vigyort eresztett felé, és alig észrevehetően
biccentett.
- Talán félsz a lovaktól?
- Nem – vágott vissza Erica. – Csak régen lovagoltam, és a
ti lovaitokat nem ismerem. Talán jobb lenne, ha előbb kicsit megismerkednék
velük.
- Ezt én is jó ötletnek tartom – mondta Tukayoo. – Fiam, ne
erőltesd Ericát! Van időtök, néhány nap múlva már biztosan mehettek.
- Igen, biztosan. Csak szívesen megmutattam volna neki a
folyót, és a tavat.
- Köszönöm, nagyon kedves tőled – mondta negédesen Erica.
- Mindent a vendégért. – mosolygott a fiú. – Szeretném, ha
emlékezetes lenne számodra az itt töltött idő.
- Biztos vagyok benne, hogy ha rajtad múlik, akkor sosem
fogom elfelejteni. – mosolygott vissza a lány.
- Nos, azt hiszem, ideje indulnunk – állt fel Tukayoo. –
Elsa, Jordan, engedelmetekkel, mi megyünk. Erica?
Kezét nyújtotta a lány felé, aki készségesen elfogadta, és
hagyta, hogy a férfi kivezesse a házból. A karám felé fordultak, és Erica a
boltív alól látta, hogy Muraco, és Lansa már ott várakoznak. Ahogy meglátták
Ericát, ők is megdermedtek egy pillanatra, de hamar összeszedték magukat, és
kérdőn néztek Tokalah-ra, aki csak vállat vont, és megrázta a fejét, odasietett
hozzájuk, és hármasban elvonultak az állatok irányába.
Tuwa közben utolérte apjáékat, és megfogta Erica kezét.
- Gyere, a karám mellé állunk, onnan jól lehet látni. Én
annyit szoktam nevetni, amikor leesnek.
Már húzta maga mögött a bátortalanul lépkedő lányt. És
integetett a többi gyerek felé. Megálltak mellettük, köszöntek egymásnak.
Tuwa felnézett Ericára.
- Tudod, a bátyám nagyon jó ember.
- Tessék? – nézett le a kislányra.
- Tokalah. Nála jobb testvért nem is kívánhatnék magamnak.
Ha ő nem lenne, én nem élnék.
- Ezt hogy érted? Megmentette az életedet?
- Nem – mosolygott. – De ha ő nincs, én meg sem születek. Ő
mondta apánknak, hogy jöjjön vissza anyánkért, és szerezze vissza attól a
mocsoktól.
- Ezt most nem igazán értem – Erica kíváncsisága kezdett
feléledni. A kerítésre támaszkodott, és figyelmesen itta a kislány szavait.
- Tudod, az úgy volt, hogy amikor anyám már a szíve alatt
hordta a bátyámat, akkor el kellett válniuk apámmal, és anyámnak vissza kellett
térnie a férjéhez.
- A férjéhez? – nézett döbbenten a lány.
- Hosszú történet, de a lényeg, hogy nem maradhattak együtt.
És apám akkor még nem tudta, hogy fia lesz, ha tudta volna, nem engedi vissza
anyámat. De nem tudta, és anyám itt szülte meg a bátyámat. Azt mondta a
férjének, hogy meghalt, és az egyik szolgájával elküldte apámhoz, hogy
megmentse, mert a férje gyűlölte a fajtánkat, és megölte volna Tokalah-t, aztán
anyámat is. Aztán egyszer, évekkel később, apám nem tudott ellenállni a
kísértésnek, és meglátogatta őt Tokalah-val. A bátyám akkor látta először anyámat,
és azonnal megszerette. Kérte apámat, hogy szerezze vissza.
- És ő megtette. – mondta Erica.
- Igen. – mosolygott Tuwa. – És így megszülethettem. Neki
köszönhetem.
- Ezt most miért mesélted el nekem? –kérdezte Erica.
- Mert tudnod kell, hogy a bátyám, mennyire szereti a
családját. Bármire képes értünk. Ha valakit szeret, azért meghalna.
- És ha valakit gyűlöl?
- Azt nem tudom, még soha senkit nem gyűlölt. Talán
megverné.
- Vagy megkínozná, esetleg meg is ölheti?
- Nem, azt nem hinném. Bár mint harcosnak, előbb-utóbb meg
kell tennie. Tudod, vissza akarja szerezni a törzset, pontosabban a családunk
becsületét. Tudtad, hogy apám a mescalerók törzsfőnöke volt? Csak a kiowák
elűzték, de megígérte, hogy egyszer visszavág. És Tokalah segíteni fog neki –
mondta büszkén a kislány.
Erica megborzongott.
- Mi a baj? – kérdezte Tuwa.
- Semmi, csak amit mondtál. Ijesztő, hogy harcra készültök.
- Azért ez nem ennyire komoly – nevetett fel. – Te nem ettől
ijedtél meg, igaz? Látom, hogy a bátyám haragszik rád. Ezért félsz tőle?
- Tudod, amikor a városban járt, tettem ellene valamit,
valami gonosz dolgot. Jogosan haragszik rám.
- Miért nem kérsz bocsánatot tőle?
- Nem olyan könnyű – sóhajtott Erica.
- Pedig örülnék, ha megtennéd.
- Miért?
- Mert szerintem aranyos vagy, és szerintem jó barátok
lehetnétek. És szerintem nem lehetett annyira gonosz az a dolog. Ő nem
haragtartó, ha bocsánatot kérsz tőle, biztosan megbocsát. Tokalah is
megkedvelhetne, és talán…
- Talán? – nézett le.
- Tudod, itt nincsenek olyan lányok, akikbe a bátyám
szerelmes lehetne…
- Jaj, kicsi Tuwa. Csak nem hiszed, hogy a bátyád és én?
Nem, ez lehetetlen –nevetett fel Erica.
- De miért?
- Tudod, mi annyira különbözünk egymástól.
- Szerintem nem – mondta a kislány, és elfordult.
Erica csendesen nézte. Milyen aranyos, hogy azt képzeli, ő
egy kedves lány, pedig nagyon téved. Hirtelen szerette volna visszacsinálni a
múltkori dolgot, de nem tehette. Talán, igaza van Tuwa-nak. Ha túlesik a
bocsánatkérésen, akkor Tokalah eltekint a bosszútól, és jól érezhetik magukat.
- Nézd, Erica! – mutatott előre a kislány. – Látod azt a
foltos kancát? Tokalah őt szemelte ki magának.
- Azt akarja betörni? – kérdezte a lány, és alaposan
megszemlélte az állatot. – Gyönyörű! Annyira szabad, olyan nehéz elhinni, hogy
hajlandó megtörni egy ember akarata előtt.
- Oh, hidd el, ha valaki, akkor a bátyám képes lesz
megszelídíteni. Már egy csomó lovat betört.
- Akkor ezek szerint gyakorlott benne.
- Persze, tudja, hogy kell bánni velük, majd meglátod.
Először megtöri őket, úgy, hogy már mindent megtennének neki, aztán pedig
megmutatja nekik, hogy milyen kedves tud lenni. A lovak a végén szeretik őt.
- De előtte megalázza őket? – döbbent meg Erica.
- Nem, csak megtöri az akaratukat, hogy elfogadják őt.
- És ez mindig sikerül neki?
- Majdnem mindig, bár néha elég kemény küzdelembe kerül.
Nézd! – mutatott az istálló felé, ahol most feltűnt a három fiú.
Az ingüket levették, csak a nadrág volt rajtuk, és a
vállukra lasszót vetettek. Erica tátott szájjal figyelte, ahogy ruganyos
léptekkel haladtak a karám felé, most nem nevettek, hanem feszült pillantással
méregették az állatokat.
Tokalah a szeme sarkából látta, hogy Erica felegyenesedik,
ahogy megjelentek, és izgatottan nézi őket. Aztán már minden figyelmét a lónak
szentelte.
Erica némán figyelte, ahogy az ifjú indián leveszi a
lasszót, lassan pörgetni kezdi, és megközelíti a kiszemelt lovat, a másik két
fiú hátrébb maradt, de kellően közel, ha szükség lenne rájuk.
A kötél repült, és egyenesen a tarka ló nyakára fonódott.
Tokalah azonnal megfeszítette, és a karjára tekerte. A ló pedig vad táncba
kezdett, hogy szabaduljon. Az ifjú harcos megfeszítette magát, a csizma sarkát
a homokba fúrta, és keményen tartotta. Erica
elhűlve nézte, ahogy a fiú izmai kidagadnak, és feszesen reszketnek,
ahogy erősen küzdött a prédával. A fogoly állat keményen harcolt a
szabadságáért, de ahogy a lány nézte, már tudta, hogy esélye sincs az
acélkeménységű izmok ellen. Tokalah arca megfeszült, és lassan, araszolva
elindult felé. Amikor mellé ért, eleinte lágyan simogatta, és kedvesen
duruzsolt neki, majd amikor az állat megpihent egy pillanatra, azonnal
kihasználta a lehetőséget, egyik kezével megragadta a sörényét, a másikkal a ló
farára támaszkodott, és a következő pillanatban már a hátán ült. Az állat vadul
rángatózni kezdett, és próbált megszabadulni a terhétől, de a fiú keményen a
horpaszába nyomta a sarkát, aztán megragadta a lasszót, és abba kapaszkodott. A
ló a hátsó lábaira ágaskodott, és körbe forgott, De Tokalah ekkor a nyakába
kapaszkodott, és nem hagyta, magát. A ló
visszaereszkedett, és kétségbeesve próbált szabadulni, de hasztalan, az erős
combok, és karok bilincsként tartották. A néma küzdelem perceken át tartott, de
Tokalah nem engedett, a ló képtelen volt fölébe kerülni. Erica elborzadva
figyelte, ahogy az állat egyre erőtlenebbül küzd az indián ellen. Végül lassan
engedett, és engedelmesen követte a fiú utasításait.
Tokalah körülnézett, és meglátta Erica elborzadt tekintetét,
ahogy sajnálkozva nézte a lovat, aztán ráemelte a pillantását, és felizzott
benne a gyűlölet. A fiúban harag ébredt, arra számított, a lány majd csodálni
fogja az ügyességét, de pont ellenkezőleg reagált. Úgy döntött, nem foglalkozik
vele, megszerezte a lovat, és meg fogja szerezni a lányt is. Az arcán
diadalittas mosoly jelent meg, és lazított a fogásán. A ló csak erre várt, újra
harcba szállt. A fiú a következő pillanatban a földön volt, pontosan az állat
patái alatt. Erica felsikoltott, ahogy meglátta a ló lábát, amint a fiú feje
fölé magasodik. Tokalah szemében egy pillanatra halálfélelem villant, aztán
furcsa, éles hangot adott ki, amitől az állat megijedt, és a levegőben irányt
változtatva ért a földre. Erica csak annyit látott, hogy a pata a földre
csapódik, és hatalmas port ver föl.
- Tokalah! – sikított.
Alig látta, hogy Tukayoo, és a két másik fiú az indián felé
fut. Tuwa kétségbeesve szorította a kezét. Mindkét lány szeme megtelt könnyel,
de ekkor Tokalah lassan, kissé kábán felállt. Az apja odaért, és elrántotta a
ló közeléből, és a kötelet Lansa kezébe nyomta:
- Vidd vissza a többi közé! Jól vagy, fiam? – kérdezte, és
alaposan végignézte Tokalah-t.
- Igen, rendben vagyok – felelt rekedten. – Lansa, hozd vissza! – kiáltott a másik
után. – Nem hagyom, hogy ő nyerjen.
- Fiam!
- Rendben vagyok, apám. Be kell fejeznem.
Figyelte, ahogy Lansa bizonytalanul visszahozza az állatot.
Nem akart tudomást venni az előbbi rémült kiáltásról, de Erica rettegő hangja
visszhangként zúgott a fejében.
Most másra kell összpontosítania. Ez a ló olyan volt, mint
Erica, arrogáns, elkényeztetett, és makacs. Ha őt megtöri, akkor a lányt is
képes lesz megszelídíteni.
Újra a ló hátán volt, és megint elkezdték a hatalomért
vívott harcot. Végül újabb húszpercnyi küzdelem után a ló végleg megadta magát,
és ahogy Tuwa megmondta, szeretettel nézett új gazdájára. Tokalah büszkén
járatta körbe a karámban. Aztán hirtelen Ericára nézett, és elindult felé.
Egyre gyorsabban haladt, a munkások is felfigyeltek a különös jelenetre.
Tokalah a lány szemébe fúrta a tekintetét, és nem engedte
el, vad szenvedéllyel nézett rá. Talán csak meg akarta mutatni neki a hatalmát,
vagy csak rá akart ijeszteni, mindenesetre Erica rémülten kezdett hátrálni.
Megbotlott, és hanyatt esett. Egyenesen egy hatalmas pocsolya közepébe. A
körülöttük álló munkások hangosan felröhögtek. A fiú leugrott a lóról, és
kárörvendő vigyorral az arcán elindult felé. A látvány eszébe juttatott
valamit. Erica elé lépett, felé nyújtotta a kezét, és tovább mosolygott. A lány
félénken nyúlt fel, és megragadta a segítő kezet. Tokalah húzni kezdte, de félúton
lazított a fogáson, és elengedte Ericát, aki visszazuhant, újabb adag sarat
fröcskölve magára. A nevetés hahotába csapott át, és Erica már tudta, hogy mi
volt a fiú célja. De amikor Tokalah lehajolt, és a hóna alá nyúlt, meglepődött.
Az indián felemelte, de közben az ő kezére is sár került. Amikor Erica ismét
talpon volt, Tokalah elengedte, és sáros kezét beletörölte a lány ingébe:
- Ennyit jelentesz nekem – súgta a fülébe, hogy más ne
hallhassa.
Hátrébblépett, és kedvesen folytatta:
- Jól vagy? Nem ütötted meg magad?
- Nem – sziszegte dühösen, és elfordult.
Nem mert végignézni magán, tudta, hogy borzalmasan nézhet
ki. Az előbbi ijedtsége, amit a fiú esése okozott, már elmúlt, a helyét harag
váltotta föl. Még hogy Tokalah jó ember? Mennyire elfogult vele a húga. Csak
egy sértett, dacos kölyök.
Felszegte a fejét, és belenézett a fiú szemébe:
- Gondolom, örömmel tölt el, hogy megalázhattál egy védtelen
állatot.
- Nem aláztam meg. A magamévá tettem, és ő most szeret.
Hogy igazolja a szavait, a ló a háta mögé lépett, és az
orrával gyengéden megbökte a vállát.
- Fél tőled, és megadja magát, ez nem szeretet.
- Mit tudsz te a szeretetről? – kérdezte a fiú. – Egy
elkényeztetett városi liba vagy, akit csak az érdekel, hogy a ruhája megfelel-e
a legújabb divatnak. Soha nem törődsz mások érzéseivel, csak az saját önző
érdekeiddel. Egyáltalán, hogy mersz számon kérni? Amit te tettél, az talán
megbocsátható? Meg kéne bocsátanom, hogy annyi ember előtt beletiportál a
büszkeségembe? Nézz magadba, Erica, mielőtt ítélkezel!
A lány döbbenten állt a kirohanással szemben, először
képtelen volt válaszolni. Ma már kétszer vágták hozzá ezt a megjegyzést, de
most haragot érzett:
- Mert te nem ítélkezel, igaz? Nem ismersz, nem tudod, hogy
milyen vagyok, csak azt látod, amit látni akarsz. Rajtam akarsz bosszút állni,
mindazért, amit a fehérek elkövettek a családod ellen. Igaz, én is megérdemlem,
és vállalom a tettem következményeit, de ne akarj engem büntetni azért, amit
Scott kapitány tett az anyáddal!
Dühösen megfordult, és emelt fővel elindult a ház felé. Nem
foglalkozott a nevetgélő munkásokkal, a könnyeit próbálta visszatartani.
„Felfuvalkodott,
öntelt alak! – dohogott magában. – Azt hiszi, hogy meg tud félemlíteni. Hát
téved.”
Besétált a házba, és kapkodva lerángatta magáról az átázott,
mocskos ruhát.
Tokalah némán állt, és figyelte a távolodó lányt. Aztán
lassan a húgára nézett:
- Honnan tud anyánkról? – dörrent rá.
A kislány összerezzent.
- Mit mondtál el neki?
- Tokalah, ezt nem a munkások előtt kellene megbeszélnünk –
szólt az apja. – Azt hiszem, itt az ideje, hogy igazán komolyan beszélj
Ericával, és tisztázzátok azt, ami történt.
- Nekem nincs beszélnivalóm vele, amíg nem kér bocsánatot. –
morogta a fiú dühösen, és frissen betört lova felé fordult. – Gyere, Szépségem!
Ismerkedjünk meg egymással!
6. fejezet
Kiléptetett a karámból, és gyengéden irányította a lovat.
Előrehajolt, simogatta, és halkan duruzsolt hozzá. Az állat eleinte még próbált
ellenkezni, de egy idő után teljesen alárendelte magát a gazdájának.
- Jól van, kicsim – suttogta a fiú. – Az enyém vagy,
megszereztelek. Nyugodj meg! Mellettem jó dolgod lesz.
Gyorsítani kezdett a tempón, és türelmesen oktatni kezdte az
állatot. Mire két órával később visszatért a karámhoz, már egy engedelmes hátas
ügetetett alatta.
Amíg lovagolt, igyekezett nem gondolkodni, attól csak ideges
lett volna, és a ló is. Nem akart megint küzdeni vele. Azt akarta, hogy
engedelmes, kezelhető legyen. De amikor visszaért, és csutakolni kezdte, az
állatra száradt sár azonnal emlékeztette a lányra.
Visszagondolt, milyen ámulva figyelte őket, amikor
megjelentek, aztán a gyűlölködő pillantásra, amikor a ló megtört az ő akarata
előtt. De hiszen Erica ugyanezt akarta elérni nála, amikor megalázta. Hogy
megtörjön előtte. Persze nem sikerült elérnie, és talán ezért volt ennyire
ellenséges. Tokalah is haragudott a lányra, csak annyit szeretett volna, hogy
bocsánatot kérjen tőle a viselkedéséért, de láthatóan a lánynak esze ágában sem
volt, hogy megtegye. Annyira fennhordta az orrát, mintha egy fikarcnyival is
többet érne nála, pedig annyira sekélyes volt, és ahogy az anyjával vágott
vissza az előbb. Milyen jogon veszi a szájára az anyját, a becsületét, vagy a
múltját? Mit képzel magáról?
A ló megugrott a keze alatt. Dühében fájdalmat okozott az
állatnak.
- Ne haragudj! – súgta a fülébe, és óvatosan megsimogatta.
Amikor végzett, elengedte az állatot a karámban a többiek
közé, és bement a házba. A nap már a delelőn járt, mindenki eltűnt ebédelni, és
a délutáni sziesztára készültek.
Tokalah nehezen értette meg ezt a szokást, de nem volt
ellenére. Ilyenkor minden annyira lenyugodott, volt ideje, hogy meglátogassa
Rosie-t, és senki nem tudta meg. Bár ma valószínűleg nem lesz lehetősége rá.
Látta apja haragosan villanó szemét, amikor kilovagolt. Erica miatt volt dühös
rá, ez a lány teljesen felforgatta a békéjét. Amióta itt volt, csak bosszúságot
okozott neki.
Ahogy sétált a boltív árnyékában, Rosie elé ugrott:
- Meglátogatsz ebéd után? – kérdezte búgó hangon.
Tokalah végignézett a nő buja testén. Sötét bőrén
megcsillant a vékony izzadtságpára, dús keblei majdnem kivillantak a lezserül
gombolt blúz alól, formás csípőjét vágyakozva nyomta a fiú ágyéka felé. Idősebb
volt Tokalah-nál. Csak neki mesélte el, hogy azért menekült el Mexikóból, mert
az apja elől bujkálva egy olyan férfi karjaiba futott, aki kényszerítette, hogy
bocsássa áruba a testét, hogy abból éljenek meg. A lány néhány év alatt mindent
megtanult, amit csak lehetett, de ez az élet borzasztotta, így újra menekült.
Végül itt kötött ki a birtokon, és boldog volt, mert olyan menedékre talált,
amilyenről nem is álmodott. Az csak ráadás volt, hogy Tokalah itt élt. A jóképű
félvér azonnal megtetszett a lelkileg meggyötört nőnek, és addig mesterkedett,
amíg elcsábította. Tokalah pedig az ártatlan kisfiúk érdeklődésével fogadta a
nő közeledését, és remek tanítványnak bizonyult.
Hamarosan szinte minden lopott órát kihasználtak az
együttlétre. Most azonban Tokalah furcsán úgy érezte, hogy nincs szüksége Rosie
kegyeire.
- Ne haragudj, Rosie, de azt hiszem, apám ma spártai
szigorral fogja figyelni a lépteimet. Kellően magamra haragítottam.
- Sajnálom, akkor majd máskor – sóhajtott vágyakozva a nő,
és lassú léptekkel, csípőjét izgatóan ringatva elindult a szállása felé.
Tokalah a szemével követte, az ágyéka megmozdult az
egyértelmű felhívásra, de nem érzett elsöprő vágyat, hogy a nő után induljon,
elgondolkodva továbbment, és csak a szalonban kapott észbe, amikor apja hátába
ütközött:
- Már épp ideje volt, hogy visszaérj! – mondta komoran
Tukayoo. – Siess, szedd rendbe magad az ebédhez!
- Talán jobb lenne, ha én most nem…
- De ott leszel! És bocsánatot kérsz…
- NEM! – üvöltötte Tokalah az apja szemébe. – Nem érdemli
meg. Először neki kell bocsánatot kérnie!
- Azt mondod, már felnőttél, hát viselkedj is úgy! – Tukayoo
alig hallhatóan beszélt, de a fia így is reszketni kezdett a hangjában bujkáló
fenyegető éltől. – Nem mondod el, mi történt. Én nem is fogom megkérdezni,
gondolom, jó okod van rá, amiért ezt megtartod magadnak, de akkor legalább adj
esélyt neki, és beszéljétek meg a dolgot!
- Majd meglátom – motyogta a fiú beleegyezően.
- Most menj, és öltözz normális ruhába! – veregette vállon
békülékenyen Tukayoo.
- Apám! – szólt vissza a lépcsőről.
- Igen – nézett fel a férfi.
- Köszönöm, hogy nem faggatsz az okokról.
Tukayoo elmosolyodott, és felé biccentett. Tokalah felsétált
a szobába, és közben azon rágódott, hogy vajon miért nem avatja be a családját
a történtekbe. Arra jutott, hogy bármennyire is volt kegyetlen vele a lány, ő
nem fog lesüllyedni arra a szintre. Gyerekesnek találta, hogy árulkodjon,
amikor saját maga is elégtételt vehet. Kinézett az ablakon, és látta, hogy Elsa
épp behajtja a zsanérokat szobájának teraszajtaján.
A nő kilépett a szobájából, és bekopogott Ericához. Mivel
nem kapott választ, belépett:
- Erica, kincsem! Kész vagy?
- Máris Elsa néni – szólt ki a fürdőből a lány.
A következő pillanatban kilépett, és felvette az
alsónadrágot. A sáros ruhákat már levetette, és tiszta alsóneműben sétált az
ágyhoz, hogy felvegye a könnyű, világoskék vászonruhát. Most nem vett alá inget
sem, mert nagyon meleg volt.
- Ugye nem baj, ha most nem veszek fűzőt? Vagy illetlenség?
- Dehogy, szívem. Én reggel is le akartalak beszélni róla,
de te ragaszkodtál ahhoz a ruhához. Az pedig máshogy nem jött volna rád.
Segített a lánynak a ruha kapcsaival, aztán végignézett
rajta:
- Talán azért felvehetnél alá egy inget – mondta.
- Nagyon meleg van, Elsa néni – panaszkodott Erica. – És ez
a ruha nem kihívó.
- Igazad van – mosolygott az asszony. – Gyere, menjünk! Ne
várakoztassuk meg Jordan-ékat!
- Máris, csak megfésülködöm. Várj meg nyugodtan odalent!
- Jó, de siess!
A nő kilépett a szobából, Erica pedig leült a
fésülködőasztal elé. Amióta visszajött a karámoktól, Tokalah-n gondolkodott.
Megértette a fiú reakcióját, hisz ő sem volt könyörületes vele szemben, de nem
értette, hogy ez miért kelt benne ilyen érzéseket. Miért nem haragszik, és
miért nem akarja kikaparni a szemét? És legfőképp, miért akar a közelében
lenni? Hisz tudta, hogy mi Tokalah célja: visszavágni neki minden elhangzott
megalázó szóért, elcsattant pofonért, és a többiért, amit vele tett. Mégsem
akart menekülni előle. A haragja abban a pillanatban elszállt, amikor a fiú
kikerült a látóteréből. Csak az a rettenetes pillanat maradt meg benne, amikor
a musztáng majdnem széttaposta a fejét. Most is beleremegett, ha arra gondolt,
hogy Tokalah élete millimétereken múlt.
Bocsánatot kell kérnie, mégpedig a lehető leghamarabb. És
nem azért, mert félt, hanem, mert… mert… MIÉRT? Kérdezte magától. Miért
foglalkozik azzal, hogy a fiú haragszik-e rá, vagy sem? Néhány hét múlva
hazamennek, és ők úgysem jönnek a városba. Ráadásul Erica azt tervezte, hogy a
lehető leghamarabb visszautazik New Orleansba. Akkor mégis miért?
- Erica, szívem! Gyere, ne késsünk el! – kiabált fel Elsa
néni, és a lány ijedten ugrott fel. Gyorsan laza kontyba tűzte a haját, és
lesietett.
Az ebéd feszült hangulatban indult, a két fiatal feszültsége
átragadt a felnőttekre is. Csendesen ettek, és közben mind egymást figyelték.
Egyedül Tuwa volt vidám, csak fecsegett, és mindenkit szóval tartott.
Rengeteget mesélt a csínyekről, amiket a többiekkel szoktak csinálni:
- Oh, és képzeld, Erica, egyszer sikerült megtréfálnunk
Tokalah-ékat. Lansa, Muraco és ő elmentek fürdeni a kis tóhoz, mi pedig utánuk
mentünk…
- Tuwa, fejezd be! – szólt rá keményen a fiú, de a kislány
úgy folytatta, mintha meg sem hallotta volna.
- …és elvettük a ruháikat – fejezte be nevetve. – Annyira
viccesek voltak, ahogy meztelenül kellett hazalovagolniuk.
Erica lehajtotta a fejét, és igyekezett úgy nevetni, hogy a
többiek ne vegyék észre.
- Tuwa! A bátyád megkért, hogy fejezd be! – szólt rá az
anyja. – Ilyesmiről nem illik az asztalnál beszélni.
- De hát annyira vicces volt, és Ericának tetszik –
ellenkezett a kislány.
Hirtelen mind a lány felé fordultak, ő pedig igyekezett
komoly képpel állni a tekintetüket. Látta a vele szemben ülő fiú haragosan
villámló szemeit, és a nyelvébe kellett harapnia, hogy ne kezdjen hangosan
kacagni.
Végül az ebéd nagy nehezen véget ért, és mindenki
visszavonult pihenni. Erica a szobába lépve azonnal megszabadult a ruhájától.
Kinyitotta a terasz ajtaját, de a sötétítő zsalukat csukva hagyta, így csak a
levegő tudott behatolni, de a hőség kint maradt. Lefeküdt az ágyra, és néhány
percen belül elaludt.
Tokalah egy ideig fel-alá járkált a szobájában, aztán
kilépett a folyosóra. Le akart menni a könyvtárba, hogy olvasson, mert aludni
képtelen volt a feszültségtől. Amikor elhaladt szülei hálószobája előtt, egy
pillanatra megtorpant. Fojtott hangok szűrődtek ki a csukott ajtó mögül, ő
pedig irigykedve mosolyogni kezdett. Eszébe jutott az az éjszaka, amikor a
sokéves távollét után a szülei újra egymásra találtak. Akkor is kihallgatta a
szeretkezésüket. Most lelkifurdalása támadt, és gyorsan továbbment. Akkor,
tizenöt évvel ezelőtt, még kisfiú volt, és nem értette, mi történik. Csak azt
tudta, hogy a szülei szerelmet vallottak egymásnak. Most már tökéletesen
tisztában volt mindennel. Szerette a szüleit, és boldog volt, hogy még ennyi
idő után is ugyanazzal a heves tűzzel szerették egymást, mint régen. Csak
remélhette, hogy egy napon ő is megtalálja azt a lányt, akit képes lesz így
szeretni.
Kettesével szedte a lépcsőfokokat, de félúton meggondolta
magát, és kilépett a rekkenő kora délutáni hőségbe. Az északi szárny felé
fordult, és csendesen bekopogott Kohana ajtaján. A férfi kótyagosan nyitott
ajtót:
- Üdv! – köszönt
röviden. – Lansa alszik?
- Nem, gyere be! – tárta ki az ajtót.
A fiú gyorsan besiklott, és becsukta maga mögött, hogy
kizárja a hőséget.
- Üdv, Testvér! – szólt ki Lansa a szobájából. – Gyere be!
- Üdv! – vigyorgott, és lerogyott az ágy mellé, a hátát a
szélének támasztotta, és felhúzta a térdét. Lansa felült.
- Mi van? – kérdezte.
- Sikerült betörni a lovakat? – nézett fel Tokalah.
- Persze, de ezt te is tudod. Mi van? – kérdezte ismét.
- Azt hiszem, tudom, hogy állok bosszút azon a kisasszonyon.
- Ki vele! – kezdett ő is vigyorogni, és lecsúszott a másik
mellé a földre.
- Egy kicsit ráijesztek, megfélemlítem, aztán, ha látom,
hogy elértem a célom, akkor… – sokatmondóan elhallgatott.
- Akkor?
- Az ágyamba viszem.
- Nem gondolod, hogy ez veszélyes? – nézett rá Lansa.
- Miért lenne az?
- Mi van, ha túlságosan belemászol?
- Úgy érted, hogy beleszeretek? – nevetni kezdett. –
Ericába? Soha! Abba a boszorkányba? Ez most úgy hangzott, mintha te nem lettél
volna ott, amikor megalázott.
- De más valakit megfélemlíteni, és más elcsábítani.
- Rosie-ba se szerettem bele.
- Igaz, de Rosie egy szajha. Csinos, ez igaz, de csak
szajha, és tudod, hogy nem csak veled… Erről jut eszembe, mit mondtál neki ebéd
előtt? Olyan dorombolva jött hozzám, hogy azt hittem, az udvaron magára ránt.
- Nemet mondtam neki. – nevetett halkan Tokalah, tudta, hogy
Lansa is ki szokta elégíteni a vágyait Rosie-val. – Még szerencse, hogy te is
itt vagy neki.
- Ja, de most nekem se volt kedvem – vigyorgott Lansa.
- Szegény Rosie – sóhajtott vidáman. – Nem gond, ha maradok?
– suttogta álmosan.
Hátrahajtotta a fejét, lehunyta a szemét, és pillanatokon
belül elaludt.
A húga csilingelően kacagó hangjára ébredt, és tudta, mire
készül, felugrott, és felrázta a barátját:
- Lansa, van egy ötletem. Te és Muraco legyetek tíz perc
múlva a labirintusnál!
Ezzel kirohant, és egyenesen a szobájába futott.
Kinyitotta a komód felső fiókját, és az ingei alól elővette
a megtisztított csirketollat. Gyorsan az inge alá rejtette, és már indult is
vissza.
Erica kipihenten ébredt, mosolyogva kinyitotta a szemét, és
körülnézett. Eszébe jutott az álma, Tokalah-t és a fiúkat látta, amint
ágyékkötőben közelednek felé vizesen, és rettenetesen zavarban voltak. Tetszett
neki a gondolat, hogy valamivel zavarba hozhatja őket. Aztán hirtelen
összeszedte magát, többé nem tehet ilyet. Éppen arra készül, hogy bocsánatot
kérjen tőlük, még csak gondolnia sem szabad ilyesmire.
Kintről gyerekzsivajt hallott, gyorsan felvette a ruháját,
és kilépett a teraszra. Tuwa a barátaival játszadozott a labirintus
bejáratánál, ahogy meglátta Ericát, felkiabált:
- Gyere le! Megmutatjuk a kertet – kacagott pajkosan, és
Erica képtelen volt nemet mondani.
Leszaladt, és csatlakozott a gyerekekhez, akik azonnal kézen
fogták, és behúzták a gyönyörű trópusi növények alkotta útvesztőbe. Közben
folyamatosan csacsogtak, hogy eltereljék a lány figyelmét. Sikerült, Erica tíz
perc elteltével teljesen elvesztette a tájékozódási képességét. Ekkor hirtelen
az őt húzó kezek eltűntek, és mire felnézett, egyedül állt egy zsákutca végén.
Tuwa, és a többi gyerek elszaladt, magára hagyva Ericát a
labirintus közepén. A kislány valahonnan messziről visszakiabált, hogy keresse
meg őket, de a lány tanácstalanul állt. Magában morgolódott, a kislány pont az
ebédnél mesélt arról, hogy Jordan ugyanígy tette csúffá annakidején a
nevelőnőit, és most ő is besétált a csapdába.
Nem félt, hisz itt nem tévedhetett el komolyan, de akár
órákba is beletelhet, mire kitalál. Hirtelen megdermedt, közeledő léptek zaját
hallotta. Pár pillanattal később a három fiú megjelent az ösvényen. Mind
hasított bőr nadrágot, és világos inget viseltek, ahogy ezt már megszokta itt a
birtokon.
Erica ijedtében felsikoltott, mire az indiánok kárörvendően
felnevettek:
- Mi történt, Miss Greyson? Most nincs itt senki, aki
lekötözzön minket, hogy megalázhass? – sziszegte Tokalah, és fenyegetően
közelebb lépett.
- Ne! – nyögte a lány. – Engedjetek el! Sikoltok! Apád
meghallja, és…
- Apám az állatoknál van.
- Tuwa…
- A húgomat beküldtem a házba, anyám hívta, hogy segítsen
neki. Hiába sikítanál, senki sem hallja meg.
Lansa és Muraco vidáman kacarásztak a háttérben.
- Bántani akartok? – kérdezte kétségbeesve, de aztán
hirtelen megváltozott. – Nem tehettek semmit, kiderülne, és akkor az apáitok
megbüntetnek!
- Húúúúúú! Most aztán nagyon megijedtünk – vigyorgott Lansa.
- Inkább neked kéne megijedned – folytatta Muraco. – Feldühítettél
három apacs harcost. Mégis mit vársz? Hogy majd mosolyogva azt mondjuk, ugyan
nem számít? Megaláztál minket, megsértetted a büszkeségünket. Ha most a
törzsben lennél, ezért kiadós korbácsolást kapnál.
Előhúzott egy hosszú, vékony, bőrből készült ostort a háta
mögül.
- Ne! Kérlek, ne! – nyögte elhalóan a lány. A lábai remegni
kezdtek, a szemét képtelen volt levenni az ostorról. Hátrálni kezdett, de
nekiment egy pálma törzsének.
- Milyen szánalmas – mondta csendesen Lansa. – Mi nem
könyörögtünk, és ha valaki büntetést érdemel, az sem szokott könyörögni a
kegyelemért. Akkor nem féltél, amikor letépted a ruhánkat.
Lansa megkerülte Tokalah-t, és egészen közel lépett a
lányhoz. Erica most már láthatóan reszketett.
- Lansa!
Tokalah a vállánál fogva visszahúzta barátját, és odalépett
a lány elé, egészen közel állt hozzá, hogy Erica érezhesse a leheletét.
- Mit tegyek veled? Te leszaggattad a ruhámat, hogy
megalázz, és pucéran láss. – lehajolt a lány füléhez.
- Istenem – suttogta könnyes szemmel Erica. Sejtette, mire
készül a fiú, és rettegett tőle. – Kérlek, ne!
- Lássuk, milyen vagy valójában… Erica! – súgta búgó hangon.
Baljával intett a másik kettőnek, akik hangtalanul
elhátráltak, és eltűntek a következő kanyar mögött.
- Tokalah, könyörgöm! – sírta kétségbeesve.
- Mi a baj? Neked tetszett a látvány. Megfosztanál attól,
hogy én is gyönyörködjek benned? Mondtam neked, hogy soha ne maradj egyedül.
Hátrált egy lépést, és alaposan végigmérte. Nehezen tudta
visszafogni a feltörő borzongást, ahogy nézte a világoskék ruhában reszkető
lányt. Ezt a ruhát össze sem lehetett hasonlítani azzal, amit az első
vacsoránál viselt. A színe tökéletesen egyezett a szeme színével, és
lélegzetelállító volt a kontraszt, amit a hajával alkotott. Nem volt túl
kivágott, de látszott, hogy alatta csak egy leheletvékony fehérnemű van. A lány
telt keblei, és karcsú dereka tökéletesen látszottak az anyag alatt.
Ahogy Tokalah a lány szemébe nézett, és látta a félelmet,
mosolyogni kezdett, de közben érezte, hogy menthetetlenül elmerül az óceánszín
mélységben. Lassan felemelte a kezét, és lágyan végigsimított Erica
dekoltázsán, aztán ujja megállt a ruha szegélyénél. Érezte, hogy a lány reszket
a félelemtől. Felemelte a másik kezét, előhúzta a csirketollat az inge alól, és
gyengéden végigcirógatta a lány rémülettől zaklatottan emelkedő és süllyedő
keblét. Erica beleborzongott a gyengéd érintésbe, de most csak a félelemre
tudott figyelni. A fiú egészen a pálmához préselte. Erica az indián mellkasához
nyomta a tenyerét, de képtelen volt eltolni.
Tokalah az álla alá nyúlt, és kényszerítette, hogy a szemébe
nézzen.
- Látod? Megőriztem. – mutatta a tollat, ahogy az ujjai közt
pörgetve játszadozott vele. – Hogy soha ne feledkezzek meg arról, amit velem
tettél, ahogy megaláztál, ahogy élvezted a csókomat. Nem akarom elfelejteni.
Erica szeme rémülten csillogott, de nem mert megszólalni. A
fiú ajka néhány milliméterre volt az övétől.
- Nem akarom elfelejteni az ajkad ízét – suttogta a fiú, és
gyengéden megcsókolta.
Nem volt követelőző, lágyan érintette a lány ajkát, inkább
csak ízlelte, és élvezte a nedves, puha érintést. Erica annyira megdöbbent,
hogy elfelejtett védekezni, az ujjai lágyan játszadozni kezdtek a kemény,
feszes izmokon, és örült, hogy a fiú karja a derekára fonódott, különben
összecsuklott volna. Tokalah megérezte a selymes cirógatást, és remegni
kezdett. Még szorosabban ölelte a lány derekát, nem akarta, de elvarázsolta a
szépsége, és elégtétellel töltötte el Erica félelme. De ami valójában
elbódította, az a lány mézédes ajka volt, ahogy reszketve viszonozta a csókot.
Nem akarta abbahagyni, de egy idő után már nem kaptak levegőt. Zihálva húzódott
el a lánytól.
- Édes, gyötrelmes bosszú – suttogta. Szeme most teljesen
zöld fényben ragyogott.
Erica valami mást is észrevett benne, de nem tudta
megmagyarázni.
- Miért? – kérdezte zavarodottan.
- Mit miért? – mosolygott a fiú.
- Miért csókoltál meg? Hisz azt mondtad, bosszút akarsz
állni rajtam. – még mindig zihált a csóktól.
- Megmondtam, nem csak fizikai fájdalmat tudok okozni neked.
Sokkal gyötrőbb lesz a bosszúm, mint hiszed.
Hátrébb lépett, és elégedett mosollyal nézte a lányt.
- Ha elindulsz balra, kétszer jobbra fordulsz, aztán mindig
balra, kijutsz.
Megfordult, és elsietett.
Erica zavartan áll egy ideig, aztán kábán elindult. Követte
Tokalah utasításait. Az egyik elágazásnál elnézett a megadott iránnyal
ellentétes ösvényre, és pár méterrel messzebb meglátta, ahogy Tokalah guggolva
figyeli, és még mindig elégedetten mosolyog. Ijedten elfordult, és futni
kezdett. A szemét könnyek lepték el, alig látta az utat, de csak rohant előre.
Amikor kiért az útvesztőből, beleütközött Tuwába.
- Jaj, nagyon megijesztettünk? Ne haragudj! Érted indultam –
mondta védekezőn, de Erica nem is nézett rá. Beszaladt a szállásukra, és
becsukta maga mögött az ajtót.
Amint a lány eltűnt a következő kanyarnál, a fiú mosolya
lehervadt. Felállt, és hallgatta, ahogy Lansa és Muraco csatlakozik hozzá.
- Úgy látom, sikerült ráijeszteni – vigyorgott Lansa.
- Igen – mondta egyszerűen. – De még nem győztem. Hidd el,
van még benne ellenállás.
- Nem féltelek, be fogod törni.
- Igen, be fogom törni. Letöröm a büszkeségét. Azt akarom,
hogy könyörögjön nekem.
Muraco mellé lépett, és megveregette a vállát:
- Csak nehogy visszavágjon a préda… főnök.
Tokalah ránézett, és elmosolyodott.
Nagyon tetszett. Olyan szépen játszol a szavakkal, az érzelmeikkel, hogy teljesen elvarázsolod az olvasót. Szinte látom magam előtt őket, annyira élethűek az leírásaid, ábrázolásaid, úgy a ruházatukat, mint a személyüket illetően. Ismét remekül szórakoztam, köszönöm! Várom az újabb bonyodalmakkal teli fejezeteket.
VálaszTörlésKöszönöm
VálaszTörlésEgy hét múlva érkezik a folytatás, és jön a "játék", meg az ismerkedés :)