2009. Aug 15, otthon, Cleveland Browns ellen, győzelem (?)

A pálya szélén álltam, és idegesen rágtam a számat, az első igazi ligás meccsem, apáék a díszpáholyban kaptak helyet, tekintettel apa személyére. Nem ronthatok, meg kell mutatnom a csapatnak, hogy igenis köztük a helyem.

Csakis a játékra figyeltem, kizártam minden más gondolatot. A szememet a Browns centerére tapasztottam, hogy kiismerjem a szándékát. Defensive End-et[1] (DE) játszottam, tökéletes feladat volt, megmutathattam, mennyi erő van bennem. Persze a végcélom az Outside Linebacker[2] (OLB) poszt, a védelem legfontosabb helye, de azokon egyelőre a tökéletes játékosok álltak, az én időm még nem jött el.

MEGNYERTÜK! Életem első NFL mérkőzése, és megnyertük, és ebben nekem is részem volt kicsit, csináltam egy sack-et[3], amiből a csapat előnyhöz jutott.

Boldogan jártam örömtáncot a csapat többi tagjával, aztán körülnéztem, anyáékat kerestem a páholyban, persze hiába, ilyen messziről nem láthattam őket, de tudtam, hogy büszkék rám.

- RYLEY! – hallottam meg egyszer csak a tömeg zúgásán át. Épphogy kihallatszott, de ahhoz elég volt, hogy felismerjem.

Feszülten fordultam a lelátó irányába, és megláttam Christ, ahogy vadul integet, nem törődve az őt lökdöső szurkolókkal.

- Ryley, gyere ide, lécci!

Széles mosolyra húzódott a szám, szóltam a csapattársamnak, hogy pár percre eltűnök, és már futottam is a kölyök felé.

Ahogy odaértem, felkapaszkodtam a korlátra, és átöleltem, vigyázva, nehogy lerántsam.

- Hé, kisember! Mi szél fújt erre? – nevettem rá. A gyomromban valami furcsa érzés kelt életre, ami nem volt rossz, inkább csak szokatlan.

- Kijöttünk megnézni a meccsedet. Anya mondta, hogy ide szerződtél, és ma játszani fogsz.

- Laney is itt van? – kérdeztem elhalkulva.

- Persze – kacagott fel. – gondolod, elengedett volna egyedül? Ott jön.

A lépcsősor felé mutatott, ahol épp lelépett egy tünemény. MILF, ahogy az egyetemi csoporttársaim hívták, én csak a dögös barátnőmnek neveztem. Alig vártam, hogy leérjen, és szorosan átölelhessem. Mégsem hagyott el, kijött, hogy lásson, és most idejön hozzám. A boldogság az arcomra volt írva, de nem bántam.

- Hát itt vagy, Lilmama! – mondtam köszönésképp.

- Ahogy te is – mosolygott. – Elérted a célod, profiligás focista lettél. Most már a tiéd a világ.

- Még nem egészen – feleltem, és felhúzódtam, hogy megcsókoljam. Ekkor kellett volna gyanút fognom, ahogy elfordította az arcát, és nem tudtam megcsókolni, az is feltűnhetett volna, hogy a keze a zsebében volt. Általában mindig magához ölelt, ha találkoztunk. Ez íratlan szabály volt köztünk. – Bocs, tudom, büdös vagyok – nevettem el magam, és leereszkedtem.

- Nem vagy büdös, csak izzadt. – kihúzta a jobb kezét, és megsimogatta az arcom. Körülöttünk egy csomó csaj felhördült, de mi nem is foglalkoztunk velük. Laney a szemembe nézett, és most kezdtem aggódni. Olyan távolinak tűnt, kedvesen mosolygott, de idegenül.

- Baj van, Lilmama? – kérdeztem, és a keze után nyúltam, de elhúzta.

- Nem, nincs. Elképesztően játszottál, remélem az edző a szezonra is beállít a kezdőcsapatba.

- Igen, én is – feleltem, és a szemeit fürkésztem. Valami nagy baj van, valami nagyon nem stimmel. Ez nem az én Laneym. – Mi a tervetek? Nekem még be kell mennem az öltözőbe, de aztán anyáékkal elmegyünk ünnepelni. Gyertek velünk!

- Nem hiszem, hogy sikerül – válaszolt zavartan, és félrenézett, mintha keresne valamit. – Más tervünk van.

- Tudod, hogy beszélnünk kell – nem húztam tovább az időt. – Van egy megállapodásunk.

Az arca most megnyúlt, és idegesebbé vált, mint akkor, amikor rájött, hogy ő nekem az első.

- Laney, mi az ördög van már? Arról volt szó, hogy ha túl vagyok a diplomán, találkozunk, és meglátjuk, hogyan tovább. Még plusz időt is kaptál, ne keress kifogásokat.

- Ez nem kifogás…

- Laney, drágám, bemutatsz a csapat üdvöskéjének? – lépett oda egy pasas, és bensőségesen átölelte Laney derekát, mielőtt az orrom előtt megcsókolta volna.

Úgy éreztem, megáll körülöttem a világ, a hangok elhallgattak, a fülem zúgni kezdett, a szemem előtt karikák táncoltak, az arcomból kiszaladt a vér, és hirtelen nagyon fázni kezdtem, pedig totálisan le voltam izzadva. Szólni akartam, de nem jött ki hang a torkomon, csak bénultan álltam, és figyeltem, ahogy a pasas vadul csókolja. Falta a száját, és Laney végre előhúzta a másik kezét is, hogy átölelhesse a férfi nyakát. A gyűrűsujján gyémántot viselt. GYÉMÁNTOT! Gyűrűs menyasszony volt. Az én Laneym valaki máshoz fog hozzámenni. Újra megtette velem, megint elárult, a düh epés íze úgy öntötte el a torkomat, hogy szívem szerint rájuk köptem volna.

- Kisbabád lesz? – szakadt ki belőlem önkéntelenül. Azokkal a szavakkal, ahogy tíz éve az arcomba vágta.

Meglepve nézett rám.

- Nem, miért?

Meredten néztem a gyűrűt. Ocsmány volt, túl nagy Laney kezére, hivalkodott a pasas pozíciójával. Azonnal levágtam, hogy befolyásos ember.

- Csak, mert férjhez mész – mutattam kettejükre, és próbáltam összeszedni magam.

- Valami gond van? – kérdezte a pasas.

- Nem hiszem – válaszolt Laney. – Csak azt hiszem, megleptük Ryleyt. Hé, Vasgyúró, lazíts! Akartalak hívni, hogy beszélgessünk, de megelőztél.

Felnéztem rá a lelátóra, alig kellett megemelnem a fejem, szinte egy magasságban voltunk.

- Férjhez mész – suttogtam, ő pedig az ajkát beharapva, bocsánatkérő pillantással biccentett. Végig a szemembe nézett, úgy ahogy mindig, és tudtam, hogy még mindig szeret. DE AKKOR MIÉRT?

Hirtelen megrázta magát, mint aki révületből tér magához.

- Gary, hadd mutassam be neked a Packers újonc védőjét, Ryley Jenningst. Ryley, ő a vőlegényem, Garrett Harding.

A férfi a kezét nyújtotta felém, de vártam pár pillanatot, mielőtt elfogadtam. Erős fogása volt, mint a családom férfitagjainak is, alaposan meg akarta ropogtatni az ujjaimat. Vigyorogni kezdtem, és viszonoztam, jó volt látni, hogy megvonaglik az arca.

- Örülök, hogy megismertem, Mr. Harding, de ha lehet, ne törje el az ujjaimat. A közeljövőben szükségem lesz rájuk. – jelentőségteljesen Laneyre néztem – Vannak dolgok, amikhez nélkülözhetetlen.

- Például? – kérdezte Laney.

- Ha nem tudom megfogni a labdát, akkor hogy hozom a csapatnak az interception[4]-öket?

Felkacagott, nem olyan felhőtlenül, mint szokott, de éreztem, hogy oldódik benne a feszültség. Nem úgy bennem, még mindig bevertem volna Gary képét. Hogy képzeli, hogy egyszer csak megjelenik, és lenyúlja a nőmet! Megállapodásunk volt, ami most ugrott.

- Szóval, te leszel, aki győzelemre viszi a csapatunkat? – kedélyeskedett a pasas.

- Azon leszek – bólintottam, és még egy halvány mosolyra is futotta.

Éreztem, hogy valaki hozzám ér, odafordultam, Chris állt mellém, és a karomra tette a kezét.

- Anya, elmegyünk Ryleyékkal bulizni? Olyan rég találkoztam Margarettel, meg Robinnal.

- Nem fog menni kisöreg – szólt közbe Gary. – Tudod, hogy programunk van.

Laney, Chris, és még a háttérben ülő Andy is ránéztek, de a pasas nem zavartatta magát.

- Semmi gond – veregettem meg a másik kezemmel Chrisét. – Majd legközelebb, nem rohanok el. – megint Laneyre néztem, még pont elkaptam, ahogy nyel egyet. – Azt hiszem, jobb, ha megyek, az edző leszedi a fejem, ha kések az elemzésről. Majd összefutunk valahogy.

- Megvan a számod Vasgyúró. Ugye, még mindig a régi? – szólt utánam Laney.

Döbbenten néztem rá, két hete hívott. Tudja a számomat. Persze a vőlegényről nem beszélt, ezzel személyesen akart sokkolni.

- Mintha nem tudnád, Lilmama – szándékosan a becenevén hívtam, láttam, hogy elsápad. Ezt akartam elérni. – Majd beszélünk. Mr. Harding…

- Gary, ha kérhetlek – mosolygott kimérten.

- Gary, örültem. Laney, sok boldogságot nektek.

Megfordultam, megborzoltam Chris haját, amikor elkapta a kezem.

- Figyu, Ryley! Mondta anya, hogy én is focizom?

- Komoly? – mosolyogtam rá szomorkásan. – Nagyon király! Milyen poszton?

- Irányító, de az edző szerint van mit javulnom. Nem tudnál segíteni?

- Chris, nem hiszem, hogy Mr. Jenningsnek lesz rád ideje, majd kerítek neked külön edzőt.

Garyre bámultam.

- Nagyon szívesen szakítok időt Chrisre – feleltem. – Az nekem is gyakorlás. – visszanéztem, és rákacsintottam a srácra. – Majd egyeztetünk, hogy mikor érünk rá.

Már indultam volna, amikor megint megszorította a kezem.

- Felpróbálhatom a sisakodat?

Elnevettem magam, és felé nyújtottam.

- Persze, bajnok.

Segítettem neki belebújni, aztán elismerően csettintettem.

- Piszok jól áll, az arany (sárga) a te színed. Pár év múlva leválthatod Elit (az irányítójátékost).

Elmosolyodott, de a szeme szomorú maradt, ahogy levette a sisakot, halkan, hogy csak én halljam, odasúgta:

- Ne tűnj el Ryley! Ne hagyd ezt! – aprót biccentett az anyjáék felé, és közben igyekezett kipislogni egy áruló könnycseppet.

- Számíthatsz rám, kölyök – súgtam vissza, megpaskoltam a kezét, aztán elfordultam.

Lassan, lehajtott fejjel indultam az öltöző felé, bal kezemben fogtam a sisakot, jobbal kidörzsöltem az engem is eláruló könnycseppeket a szememből.

- Szíjja, Laney! Fel? – suttogtam magam elé elkeseredve. – A jó büdös kurva életbe!

Beletúrtam a hajamba, kihúztam magam, és futni kezdtem.

Mit tegyek?… Komolyan felmerül ez a kérdés?

Némán figyeltem, ahogy távolodik. Túl jól ismertem, hátulról is láttam, hogy szitkozódik, és mielőtt a hajába túrt, a szemét törölte. Istenem, mit tettem már megint vele? Hogy törhettem megint össze a szívét? Egy gonosz, romlott nőszemély vagyok. Csak játszom az érzéseivel, és tönkreteszem az életét. Jobb, ha így válunk el, hogy haragszik rám. Könnyebben túljut rajtam.

Normális vagyok? Hiszen tíz éve képtelen rá, pedig hányszor a földbe döngöltem.

Elfordítottam a fejem, hogy a fiam tekintetével találkozzon az enyém, csalódott volt, és láttam benne megcsillanni valamit, mielőtt a szemére húzta a napszemüvegét.

- Szóval ő az a bizonyos Vasgyúró a telefonkönyvedből? – szólalt meg mellettem Gary.

- Tessék? – tértem magamhoz.

- Jennings. Ő a titokzatos Vasgyúró?

- Honnan tudod, ki van a telefonkönyvemben? – felhorkantam. – Ne válaszolj! Hogy mersz belenézni a telefonomba? Mit képzelsz magadról?

- Nyugi már! Csak valamelyik nap a konyhában csörgött, és a "drága" Vasgyúród hívott. Fel kellett volna vennem?

- Most mégis mi a bajod? – néztem rá.

- Mi van köztetek?

- Hogy mi? – döbbentem meg.

- A Vasgyúró téged is gyúrogat?

- Normális vagy? Itt vannak a gyerekek, hogy kérdezhetsz ilyet?

- Igen, vagy nem? – engedte el a füle mellett a felháborodásomat.

- Persze, hogy nem! – hápogtam. – Ismerem Ryleyt születésétől kezdve, én vigyáztam rá, mikor kiskölyök volt, mégis mire gondoltál?

- Mire is? – simogatta az állát. – Mondjuk, hogy kapott némi extraszolgáltatást.

- Gary, ne beszélj így anyával! – szólalt meg csendesen, de határozottan Chris.

- Te ebből maradj ki, kölyök!

- Hé, elég legyen, nem beszélhetsz így velünk, és nem kérhetsz számon olyasmit, amihez semmi közöd. Nem is tudsz Ryleyról semmit.

- Azt látom, hogy a srác szerelmes beléd – sziszegte.

Andy felnézett a konzoljából.

- Sokan szerelmesek anyába, az egyik osztálytársam is. De akkor is a te feleséged lesz.

Önkéntelenül elnevettem magam, Andy most elsős, és igen, tudtam, hogy a kis Lincoln szerelmes belém, de hogy pont ezzel védjen meg, ez annyira kedves volt tőle.

- Hallottad. A te feleséged leszek.

- Töröld ki a srácot!

- Mi?

- Nem akarom, hogy közöd legyen hozzá. És Chris, te se keresgesd! Nem hiányzik ő nekünk.

- Márpedig én vele akarok edzeni. Ő a legjobb.

- Csak egy kezdő kis focista, találunk neked százszor jobb edzőt.

- Ryley lesz a legjobb védő a ligában, és én vele akarok edzeni. Anya, mondd meg neki – biccentett Gary felé –, hogy ő nekem nem szabhat meg semmit. Nem az apám.

Megint ezt csinálta, ha valami nem tetszett neki, nem volt hajlandó közvetlenül az illetőnek mondani. Ezzel határolta el magát, és én tudtam, hogy itt most komoly feszültségről van szó. Chris csak nagyon ritkán vetette be ezt a fegyverét.

- Gary, kérlek, gondolkodj reálisan! Ennek semmi értelme, teljesen felesleges ezen túráznod.

Megcsörrent a mobilja.

- Még nem végeztünk – sziszegte, és már fel is vette.

Elvonult, én pedig várakoztam, és kényszerű nézelődéssel töltöttem az időt. Ahogy a játékos kijáró alagútjába pillantottam, észrevettem egy árnyékot, nem tudtam kivenni pontosan, de minden porcikám bizseregni kezdett, és képtelen voltam elfordítani a tekintetemet. Végül ő fordult el, és bement a sötétbe.

- Be kell mennem, - lépett vissza Gary. – az egyik szállítmányt feltartóztatták, utána kell járnom. Estére otthon leszek.

- De vasárnap van! – háborogtam. – És ezt még nem zártuk le.

- Tudom, de ha hazaértem, megbeszéljük, rendben?

Futtában megcsókolt, a kezembe nyomta a kocsi kulcsot, és már el is tűnt.

Megfordultam, ránéztem a fiúkra.

- Muszáj hozzámenned? – kérdezte Chris.

- Chris, ezt már megbeszéltük. Kedvelitek őt, én is, és nem szeretnék egyedül maradni.

- De ahogy Ryleyval beszélt, meg mi az, hogy nem találkozhatunk vele. Ryley a barátunk, nehogy már Gary szabja meg!

- Gary szeret, és félt minket.

- Téged szeret, minket Andyvel csak elfogad.

Mélyet sóhajtottam, ez a félelem mindig is bennem volt. Ha a fiam ezt érzi, akkor valami nagyon nincs rendben.

- Menjünk haza!

Gameday… Kickoff… Touchdown (Játéknap… Kezdőrúgás… Gól)

A kis ház, amit béreltem, otthonosnak volt nevezhető, de most idegennek éreztem. Egyhálós, egyszintes, és csak a legfontosabb funkciókat elégítette ki. Egyelőre nem mertem nagyzolni, a csapattársaim mind kacsalábon forgó villákban laktak, ahogy otthon mi is, de nekik családjuk volt. Nekem egyedül nem volt rá szükségem, az egyéjszakásaimat pedig nem zavarta.

A ma reggeli csaj nem volt épp boldog, amikor közöltem vele, hogy fogja be, és viselje el a hóbortomat, még nem tudta, mit vállal be. Hasonlított rá, és én végig Laneynek, vagy Lilmamának hívtam. Azt hiszem, ismeretlenül is meggyűlölte őt.

Ahogy kitöltöttem a kávét, nyílt a háló ajtaja. Kilépett, teljesen felöltözve, és karikás szemekkel.

- Rohadt egy spiné lehet ez a Laney, ha így kínoz – mondta halkan. – Nem érdemli meg, hogy foglalkozz vele.

- Nem tudsz róla semmit – feleltem halkan.

- Igazad van – sóhajtotta. – Ugye nem baj, ha nem szeretném, hogy felhívj.

Erre csak bólintani tudtam, nem is állt szándékomban, de nem fogom megforgatni benne a kést.

- Mindenesetre, szuper volt – mondta, és halványan rám mosolygott. –Akkor, szia!

- Nem kérsz előbb egy kávét? – néztem rá.

- Nem kell kedélyeskedned, viszlát.

Kilépett az ajtón, és halkan becsukta maga után.

Az edzés kemény volt, de én még rátettem egy lapáttal, az erőnléti feladatokat megdupláztam. A mester le akart állítani, de amikor belenézett a szemembe, inkább nem ellenkezett.

- De csak tíz percet kapsz, Ryley, nem hiányzik, hogy túlhajszold magad. És szeretném, ha beszélnél a pszichológusunkkal. Most kezdtél, ha máris kiborulsz, akkor el kell gondolkodnom azon, hogy megérte-e szerződtetni téged.

- Rendben leszek, mester, van bennem egy kis feszültség, kidolgozom, és ígérem, a meccsre 150 %-os leszek.

- Szavadon foglak.

Megveregette a vállam, és magamra hagyott.

Nem feszítettem a húrt, a megengedett idő leteltével az öltözőbe mentem. Páran még ott voltak a csapatból, Brady Pappinga, akinek a helyére vágyakoztam, Eli Kampman, és Chad Clifton. Mind veteránok voltak már, Chad tíz évvel volt idősebb nálam, de a másik két társam is héttel. Öreg, tapasztalt rókák, akik azonnal levágták, mi a dörgés.

- Hé, kölyök – szólt oda Brady, miközben bedobta a mezét a szennyesek közé. – Egy nő sem éri meg, hogy így kikészítsd magad.

Nem válaszoltam, kivettem a tusfürdőt, és törölközőmet.

- Jennings, ha kicsinálod magad, én még el is verlek. Idén kell a trófea, ha nem vagy 100%-ig a pályán, azzal ártasz a csapatnak.

- Ott leszek, nyugodj meg! – fordultam felé.

- Carrie azt mondta, nagyon padlón vagy – szólt közbe, Chad.

- Ki az a Carrie? – néztem rá.

- Akit az éjjel döngettél Casanova. Nem csinálhatod ezt a pompon lányokkal, ne akard magad ellen fordítani őket. Fogadd el a tanácsainkat, ha meg akarsz maradni a csapatnál. Jó játékos vagy, kár lenne, ha elveszítenénk.

Bólintottam, és kibontottam a hajam. Már indultam a zuhanyzó felé, amikor megszólalt a mobilom.

- Ja, már vagy tízszer csengett, valaki nagyon keres. – vigyorgott Chad.

Mire előhalásztam, elhallgatott, megnéztem a naplót, ismeretlen szám. Ki kereshet ennyire? Anyáék száma mentve van, ők nem lehettek, de akkor ki. Már el akartam tenni, amikor újra megszólalt, habozás nélkül vettem fel.

- Jennings – szóltam bele.

- Ry-Ryley… se-segítened kell! – Chris hangja zaklatott, kétségbeesett volt, és hallottam, hogy sír.

- Nyugi kölyök, minden oké? Mi történt? Laneyvel van valami?

- Ne-nem, ő… jól van.

Hatalmas kő esett le a szívemről.

- Oké, akkor mi a baj?

- Találkozhatnánk valamikor? – kérdezte, és hallottam, hogy szipog.

- Persze, kölyök. Most végeztem az edzéssel, összekapom magam, és találkozhatunk.

- Fél óra múlva indulnom kell az edzésre. – sóhajtotta.

- Érted megyek, és elviszlek kocsival, úgy meg tudsz várni?

- Aha.

- Add meg a címet! – elhadarta, én pedig lefirkáltam egy cetlire. – Oké, sietek, ahogy tudok.

Bontottam a vonalat, és nem néztem a többiekre. Brady volt, aki megszólalt.

- Vigyázz a nőügyekkel, Jennings. Volt, akinek ráment a karrierje.

- Észnél leszek, kösz.

Rekord sebességgel készültem el. Mi történhetett, hogy Chris ennyire kiborult? Még soha nem hallottam ennyire hisztérikusnak.

A ház előtt várt toporogva, és ahogy kinyitottam az ajtót, bevágódott.

- Oké, kölyök, mi a baj?

Rám nézett a könnyes szemeivel – még sosem sírt előttem – aztán hirtelen nagyon szorosan átölelt.

- Nem mehet hozzá ehhez a kreténhez. Ne engedd!

- Mi történt? Bántott, Chris?

Megrázta a fejét.

- Nem, csak tudom, hogy mi nem kellünk neki, csak anya.

- Ne butáskodj, tudja, hogy anyával ti is ott vagytok. Nem szakíthat el benneteket.

- Tudom, de…

Visszaült, elfordult, kibámult az ablakon.

- Apa tojik a fejünkre, évek óta nem láttam, de legalább nem undok. Gary azt akarja, hogy ne találkozzunk veled. Azt mondta anyának, hogy törölje a számodat is.

- És megtette? – kérdeztem, és a gyomrom görcsbe rándult.

- Dehogy – fordult vissza. – különben nem tudtalak volna hívni. Azt hiszi, hogy ti ketten… érted… hogy te meg anya…

- Hogy együtt vagyunk? – segítettem ki, mire biccentett.

- Tudom, hogy szeretitek egymást. Anya szokott szomorkodni miattad, még most is. Van egy képe rólad, jól eldugta, hogy az a kretén ne találja meg.

Nem akartam, de a remény éledezni kezdett bennem, talán van még esélyem.

- Figyelj Chris, tényleg nagyon szeretem az anyukádat, de nem hiszem, hogy együtt lehetnénk. Túl sok köztünk a korkülönbség.

- És? Az nem számít. Csak az, hogy szereted. Te sokkal jobb apukánk lehetnél, mint ez.

- Chris, már késő. Mikor is lesz az esküvőjük?

- Szombathoz egy hétre. De nem késő, Ryley, kérlek! Nem akarom, hogy hozzámenjen.

- És ezt neki is elmondtad? – kérdeztem. Fejrázás volt a válasz. – Miért nem?

- Mert azt hiszem, anya ezt szeretné. – nagyot nyeltem. – De nem biztos, mert a nyitómeccsetek után, amikor Gary bement dolgozni, és anyával hazaértünk, ő bement a szobájába, bezárta az ajtót, és legalább egy órát bent volt. Azt hiszem, sírt.

- Sírt – suttogtam.

- Miattad, Ryley. Anya szerintem szerelmes beléd, csak fél.

- Hány éves is vagy kölyök?

- Kilenc, miért?

- Túl sokat tudsz.

Megsimogattam a fejét, és indítottam.

Végignéztem az edzését, kimondottan azt figyeltem, hol hibázik, és próbáltam megjegyezni. Ügyes volt, szép jövő előtt állt, azt hiszem, én kevés leszek neki, hogy segítsek, bár szerencsére ezt tanultam az egyetemen, így volt némi rálátásom. Hazafelé átbeszéltük, hogy a three-step drop[5]-ot, a rövid passzokra alkalmazza, ne a hosszú dobásokra, mert nem lesz elég ideje megtalálni a helyzetben lévő elkapó játékost, és hogy finomítson, a labdaátadásokon, amikor a running back[6] (RB) kezébe adja a labdát, mert többször elejtették.

Figyelmesen hallgatott, és láttam, hogy igyekszik mindent megjegyezni.

- A dobótechnikád piszok jó, csak arra figyelj, hogy ügyesen csavard a labdát. Ha örvényleni kezd, azzal csökken a sebesség, és rövidül a passz. De úgy láttam, ezzel nem lesz gondod. És ami nagyon fontos, fejben mindig legyél a pályán.

- Ryley?

- Igen? – pillantottam rá fél szemmel.

- Neked hogy megy?

- Micsoda?

- A pályán lenni. Nem kattogsz azon, hogy elveszíted anyát? Mert én nagyon.

- Miért veszítenéd el? – lehúzódtam a padkához. – Mindig is te és Andy lesztek neki az elsők. Mindenki más csak utánatok jöhet.

- Gary nagyon arra hajt, hogy ne így legyen – sóhajtotta.

- El kéne mondanod neki, hogy így érzel. Hidd el, megértené.

- Nem segítenél? Nekem olyan nehéz, nem akarom, hogy azt higgye, hogy nem szeretném, ha lenne valakije.

- Ha én mondanám neki, ugyanezt hinné – sóhajtottam.

- De te szereted, és ő is szeret, csak azért megy hozzá, mert fél veled lenni. Értesd meg vele, hogy nem kell félnie!

Ránéztem a srácra, és most én voltam, aki magamhoz öleltem.

- Megpróbálom, kölyök.

A meccs második felében a padon ültem, nem azért, mert rosszul játszottam, hanem mert az edző a többieknek is játékidőt akart adni. Most már nem kellett annyira koncentrálnom, így kicsit körülnéztem. Ez volt a második NFL játékom, nem tudom, meddig számolom, de egyelőre a büszkeségem nem engedi, hogy ne tegyem.

A stadion teljesen lenyűgözött. Persze mindig erre vágytam, egy profi csapat pályáján játszani, és talán elfogult voltam, de számomra a Lambeau Field a legszebb stadion. Klasszikus, és egyben modern, hatalmas belső terek az átriumban, és minden, de tényleg minden értünk, és a szurkolókért van.

De az igazi ok, akit kerestem, nem ült a lelátón. Persze nem vártam el, hogy minden meccsemre kijöjjön, de azért szerettem volna. Keserű belenyugvással hajtottam le a fejem, amikor megéreztem valami aprót, de mégis keményet a karomon. Odanéztem, egy gyerekkéz volt. Követtem a pillantásommal, és Chris arcában ért véget.

- Hé, kölyök! Hogy kerülsz ide? – mosolyogtam rá. A Packers-ös baseball sapka szinte teljesen takarta az arcát, de így is láttam, hogy mennyire sápadt.

- Az edzőnk elintézte, hogy néha jöhessünk, hogy közelről megérezhessük, milyen a profiliga hangulata.

Mintha csak ez lett volna a jelszó, a háttérben felhangzott a szokásos hívódallam, amire válaszul a stadion felhördült: "Go, Pack! Go!"

Most valahogy nem tüzelt fel.

- Nem beszéltél vele – suttogta.

- Próbáltam hívni, de nem veszi fel a telefont.

- Akkor gyere oda!

- Nem hiszem, hogy Gary értékelné.

- Jövő szombaton hozzámegy! – sziszegte hisztérikusan. – Kifutsz az időből, hát nem érted?!

Az arcán legördült egy könnycsepp, amitől zavartan kapkodtam a levegőt.

- Nincs itt? A játék után beszélek vele.

- Nincs. A kretén odaadta a bérletét, valami haverjának.

Felhorkantam.

- Nem akarja, hogy találkozzatok. Ryley, nagyon félek. Nem akarom…

- Mennyire vagy trükkös, kölyök? – kérdeztem hirtelen.

- Miért? – kérdezte meglepődve.

- Megadom a címem, oda tudod csalni valahogy?

- Mikor?

- Amilyen hamar csak tudod. – már firkantottam is a címem. – Csak szólj oda előtte! Menni fog?

- Persze – csillant fel a szeme. – Akár ma is lehet?

- Holnap, rendben? Ma meccs után még megbeszélés lesz.

- Ott lesz.

Összeöklöztem a sráccal, és figyeltem, ahogy lendületes léptekkel visszasietett a csapattársaihoz.

Azt hiszem, sikerült tökéletesen indítanom a játékot, életem első touchdownja profiként, és nem a pályán szereztem.

Mit tegyek? 2… Ez még mindig kérdés?

Amikor Chris felhívott, hogy az edző hazavitte, mert valószínűleg térdszalag szakadása van, és a szomszédja jó nevű orvos, először azt hittem, viccel. Folyamatosan azt kérdeztem, miért nem a kórházba vitte, de Chris hangja annyira kétségbeesett volt.

- Anya, gyere értem! A mester mondta, hogy együtt bevisztek a kórházba, siess, kérlek!

Felírtam a címet, és most a kocsiban ültem. Nem érdekelt a sebességkorlátozás, a fiam megsérült.

Csikorgó kerekekkel fékeztem a ház előtt, és már rohantam az ajtóhoz. Halványan vettem csak tudomást arról, hogy milyen kicsi ház, pedig az edzőnek három gyereke is volt, ha jól tudom, de ezzel most nem foglalkozhatok.

Úgy dörömböltem az ajtón, mint valami eszement, és már akkor belekezdtem, mikor résnyire kinyílt:

- Hol van Chris, hogy va…?

Döbbenten hallgattam el, ahogy Ryley a kezembe nyomta a mobilját, és ugyanazzal a mozdulattal berántott a házba.

Értetlenül meredtem rá, mire a mobilra biccentett:

- Nyugtasd meg Christ, hogy ideértél. Megijedt, amikor őrült módjára elhúztál otthonról.

- Halo? – hebegetem.

- Szia, anya! Minden oké, semmi bajom, itthon vagyok. Beszélj Ryleyval, kérlek! – ezzel bontotta a vonalat.

Még mindig zavarodottan körülnéztem.

- Mi folyik itt, Ryley? – kérdeztem pár pillanattal később.

- Beszélnünk kell – felelte halkan.

- Chrisnek semmi baja, igaz?

- Teljesen jól van, rendben hazaért az edzésről.

- Őt is beszervezted ebbe a cselszövésbe – húztam el a számat.

- Igazából ő szervezett be engem.

- Tessék? Hogy foghatod rá? Ő még csak gyerek, ne keverd bele a szervezkedésedbe!

- Érdekes, most mennyire véded. Velem szemben muszáj, igaz?

- Miért, kivel szemben kéne?

- Őt kérdezd! – morogta.

Értetlenül néztem rá, de csak legyintett.

- Gyere, ülj le, beszélnünk kell.

A nappali felé mutatott, ahol egy hatalmas zsák állt az ajtó mellett. Kíváncsian néztem.

- Tegnap meccs után átjött pár csapattársam – vonta meg a vállát.

Bólintottam, elfordultam és a szoba többi részét figyeltem meg.

- Nem voltak csajok, ha erre gondolsz – folytatta.

- Pedig nem kérhetném számon – sóhajtottam.

- Laney, miért nem beszéltél nekem a pasasról?

Megvontam a vállam, kínosan éreztem magam, nem akartam ezt a beszélgetést.

- Jogom lett volna tudni, hogy ne reménykedjek. Tudod mit éreztem, amikor odalépett hozzád, és megcsókolt?

Erre megálltam, csak most jöttem rá, hogy szép lassan bejártam a lakást, a fürdő, és a háló kivételével. Felé fordultam.

- Nem hittem, hogy a Packers fog szerződtetni.

- Ez a válaszod? – tárta szét a karját. – Ennyi? Volt egy megállapodásunk Laney. Én betartottam, megkerestelek, annyit elvárhattam volna, hogy közlöd velem, találtál valakit. Vagy azt hitted, elfelejtem?

- Te tetted az ajánlatot, Ryley – csattantam fel.

- Te meg beleegyeztél! – emelte fel a hangját. – Beleegyeztél az isten verje meg! Miért csinálod ezt velem folyton? Miért?

- Mert szeretném, ha megértenéd, hogy mi ketten… mi ketten – a szemébe néztem, szikrázott a dühtől, és a fájdalomtól.

- Mi ketten? – vonta fel a szemöldökét. – Szeretjük egymást?

- Én nem…

- Ezzel ne próbálj megetetni, mert tudom, hogy nem igaz! – kiáltott rám.

Közelebb lépett, mire hátrálni kezdtem, de nem hagyta magát. A konyhapultig hátráltam, de ott csapdába ejtett, hatalmas, erős karjait kétoldalt a pultra támasztotta, így nem menekülhettem. Zavartan elfordítottam a tekintetem az arcáról, és megláttam az izomkötegeket. Erős volt a késztetés, hogy végigsimítsak rajtuk, eszembe jutott, milyen érzés volt, amikor belém temette magát. Évek teltek el azóta, de minden apró részletre tisztán emlékeztem, ahogy először elélvezett, aztán a többszöri próbálkozása, és ahogy utána igyekezett maga mellett tartani, azzal a tipikus tizennyolc éves egóval, ami az ilyen korú srácok sajátja. Mosolyogni akartam, de helyette egy könnycsepp gördült le az arcomon.

- Már nem mondhatom le, Ryley – suttogtam, és a fejemet ráztam. – Egy hét, minden le van szervezve, már nem visszakozhatok.

- Miért? – nyögte kétségbeesve. – Csak egy szó, Laney! Egyetlen szó! Olyan nehéz kimondani, hogy nem?

Dühödten töröltem le a könnyeimet, és a szemébe néztem.

- Szereted őt? – kérdezte. – Szereted? Jobban, mint engem?

- Máshogy, Ryley. – nyöszörögtem.

- Hogyan?

- Felnőtt módon.

- Miért, engem hogyan szeretsz?

- Betegesen.

- Betegesen – ismételte meg, és közelebb lépett. – Akkor most nagyon betegesen csókolj meg! Búcsúzóul. Hadd emlékezzek a beteges szerelmedre, arra, hogy mennyire…

Nem hagytam, hogy befejezze, kétségbeesve, zokogva tapadtam a szájára, és csók közben százszor a szájába mormoltam: szeretlek, Vasgyúró.

- Akkor mondd le, legyél velem – zihálta. – Ezt csak én adhatom meg neked, te is tudod.

Eltéptem a számat az övétől.

- Búcsú, Ryley. Te mondtad épp most.

A mellkasára támasztottam a tenyeremet, és próbáltam eltolni, tudtam, ha nem engedne, esélyem sem lenne megmozdítani, mintha hegyet próbálnék kézzel arrébb tolni, de elhátrált. Csak egy pillanattal később reagált.

- NEM! – megragadta a karomat, és a háló felé húzott. – Búcsút akarsz? Megkapod.

- Ryley, állj le! – sziszegtem rettegve, még sosem láttam ilyennek.

Belökött a szobába, de olyan hévvel, hogy az ágyig meg sem álltam, és nagyot huppanva ültem le.

Ahogy belépett utánam, eszelős mozdulattal szaggatta le magáról a pólót.

- Vetkőzz, mert ha nekem kell levennem rólad, nem marad semmi, amiben hazamehetnél.

Hátrálni próbáltam, de csak az ágyon tudtam mászni. Nem érdekelte, a pupillái kitágultak, ahogy cafatokban rángatta le magáról a ruhát.

- Nem viccelek Laney – morogta.

 Rémülten ráztam a fejem, de nem kegyelmezett, amikor megragadta a csuklómat, hogy felrántson, felsikoltottam.

- Oké, várj már! Tudod, hogy ezt erőszaknak hívják, feljelenthetné…

Bennem akadt a szó, ahogy visszakozott, és felegyenesedett. Úgy fújtatott, mint egy felbőszült bika, a mellkasa hullámzott, de a szemében fájdalom villant. Lassan lesiklott a tekintetem az ágyékára, és önkéntelenül felsóhajtottam. Azóta az egyetlen alkalom óta erre vágytam. Őt akartam magamban, és ahogy megláttam azt a csodás testrészét, képtelen voltam ellenállni. Szinte révületben rángattam le magamról a pólót, és a farmert. A francba, hogy csak egy ócska pamut bugyi, és megviselt melltartó volt rajtam, de nem készültem arra, hogy életem szerelmével szeretkezem.

Egy pillanatig csak álltunk egymással szemben, a haja kibontva a mellkasára hullott, én pedig nem fogtam vissza magam, a kezembe fogtam egy tincset, és az ujjaim közt morzsoltam. Lassan lehajolt, és gyengéden a nyakamba csókolt, a keze a derekamra siklott, és vágyakozva nyögött.

- A francba, Ryley! – suttogtam. – Te vagy az én féktelen, őrült, hősszerelmes rajongóm. Olyan, mint egy barbár viking. Ne viselkedj teszetosza papucsként! Abból elegem van.

- Mi? – nézett a szemembe.

- Ne kelljen kimondanom a nevét. Gyere már!

Lerántottam a fejét, és ahogy megcsókoltam, durván az ajkába haraptam. Ennyi kellett neki. A derekamnál fogva felkapott, és az ágyra dobott, hogy aztán villámgyorsan fölém másszon. Ugyanúgy, mint régen, benyomult a lábaim közé, de most nem kapkodott. Erőteljes mozdulattal rántotta szét, és elhelyezkedett köztük, hogy utána a karomat is a fogságába ejthesse. Megragadta a csuklómat, végigsimított a karomon, és a fejem fölé rántotta, majd a másikat, és végül egy kézzel összefogta a fejem fölött. Közben végig éreztem, ahogy a farka keményen nekem feszül, és durván, körkörös mozdulatokkal hozzádörzsölte a csiklómhoz.

- Áááá – nyöszörögtem kéjesen. – Ryley!

- Szeretlek – morogta a fülembe. – Mondd le az esküvőt!

- Búcsúzunk, Ryley.

- Francokat! – hördült fel, és vadul bemarkolt a mellembe, amitől feljajdultam, de nem kímélt. Gyúrta, masszírozta, és közben a fogával ingerelte a mellbimbómat. – Nem engedlek el!

- Ryley! – nyögtem újra.

Kegyetlen volt, olyan hevesen simogatott, hogy sokszor a gyönyör fájdalmasan mélyről szakadt fel bennem, ahogy a testemmel játszott, izgatott, és úgy helyezett a megfelelő pózba, hogy csontig hatolt az érintése. Amikor feltérdelt, és felhúzott, hogy lovaglóülésben elhelyezkedhessem fölötte, még nem tudtam, mekkora extázist tud okozni azzal, ahogy magára húz, és felnyársal.

- RYLEY! – sikoltottam, és hátravetettem a fejem.

Próbáltam átölelni a nyakát, de olyan vadul tett a magáévá, hogy minden erőm elhagyott, félig ájultan ültem az ölében, ő tartott meg. Egyik karja a derekam köré simult, a másikkal a fejem fogta, és közben az ajka bejárta a testem minden zugát, ahova csak elért, csókolt, szívott, harapott. Felfalt, pontosan úgy, ahogy mindig is vágytam rá. És mindeközben dugott, durván, szexin, a lelkemig hatolón. Minden lökését éreztem lényem legmélyén, ott ahol ez a beteg szerelem megszületett még évekkel ezelőtt, és most azt éreztem, hogy beteljesedik.

- Istenem, Ryley! SZERETLEK! Basszus – sikítottam, és ösztönös mozdulattal takartam el az arcom, amikor az orgazmus hevében kitört belőlem a hisztérikus zokogás.

Felemelte a fejét, és szorosan magához húzva, lefektetett, még mindig bennem volt, és keményen kefélt.

- A francba… Laney… ne hagyj… el! – morogta. – BASSZA MEG!

Egy utolsó, szaggatóan kemény lökéssel elélvezett.

Kábultan feküdtem a karjában, remegő kézzel simogattam a mellkasát, és próbáltam felfogni, hogy megint mekkora hülyeséget csináltam. Nem hibáztattam, az én döntésem volt, és isten a tanúm, nem bántam meg, de ugyanakkor tudtam, hogy életem egyik legnagyobb ostobaságát követtem el. Az se volt semmi, hogy én vettem el a szüzességét, de ez… hiszen menyasszony vagyok, egy hét múlva esküszöm, és szeretem Garyt… valahol. Ő megbízható, mellettem áll, és korban tökéletes. Én pedig itt fekszem egy vad, fékezhetetlen félisten karjában, aki nálam sokkal jobbat kaphatna, és élvezem minden pillanatát az együttlétünknek, akkor is, ha épp készülök örökre eltaszítani magamtól. Vajon képes leszek rá?

Felemeltem a fejem, az állam a mellkasára támasztottam, és az arcát figyeltem, a csupasz, de erőteljes állát, szájának határozottan ívelt vonalát, ami most kissé szétnyílt, és hangosan szívta be a levegőt. A szeme csukva volt, egyenletesen lélegzett, én pedig mosolyogva simítottam végig arcának ívén.

- Jaj, Vasgyúró, mit tettem veled már megint? – sóhajtottam.

- Veszett jót dugtál velem – válaszolt, amitől megrezzentem.

- Nem alszol?

Elmosolyodott.

- Melletted? Felejtsd el, még megszöknél.

- Pontosan, mennem kell.

Felültem, és ahogy a ruhám után kutattam, végignéztem magamon. A döbbenet nyögése épp akkor szakadt föl belőlem, amikor visszarántott maga mellé.

- Nem mész te sehová! – sziszegte a fülembe.

- Fejezd be! – vicsorogtam rá, és durván ellöktem. – Normális vagy? Mit csináltál velem?

Felültem, és rémülten simítottam végig a mellemen át le a hasamon a combjaimon. Mindenütt szívás, harapásnyomok, és kivörösödött ujjnyomok, amerre csak láttam.

- Direkt csináltad, igaz? – meredtem rá haragosan, de ő csak vigyorgott.

- Az enyém vagy, az a papucs nem tud így kielégíteni.

- Ez nem…

Feltérdelt, és hátulról magához szorított:

- Mondd el neki, hogy engem szeretsz, mondd le az esküvőt!

- Beteg vagy Ryley!

Leráztam magamról, és összeszedtem a ruháimat. Utánam nyúlt, de egy kézmozdulattal leállítottam.

- Ne merészelj a közelembe jönni! – sziszegtem. – Elbúcsúztunk, elmondtad… megmutattad, amit akartál, én most elmegyek.

- Nem mehetsz hozzá! – emelte fel a hangját, és úgy ahogy volt, pucéran elindult utánam. – Lefeküdtél velem, engem akarsz, ha szeretnéd, nem teszed meg… LANEY!

Már az ajtóban álltam, de a hangjától megtorpantam. Lassan fordultam felé.

- Beteg vagy, arra utazol, hogy tönkretegyél, megragadsz minden alkalmat, hogy a boldogságom útjába állj. Szeretem Garyt, és hozzá fogok menni. Erről nem fog tudni, én is elfelejtem, és neked is melegen ajánlom, hogy tedd ezt. Ha megtudja, akkor csak tőled, de ha így lesz, kicsinállak.

- Miért fenyegetsz? – kérdezte olyan higgadtan, hogy megrémített. – Miért félsz neki bevallani, hogy meggondoltad magad?

- Mert nem gondoltam meg magam – csak a mondat végén jöttem rá, hogy hisztérikusan visítok. Mély levegőt vettem, és folytattam – Mert ő az, aki mellett nyugodtan élhetek, biztonságot nyújt, és nekem erre van szükségem.

- Neked. Mindig neked.

- Mire célzol? – hirtelen feszélyezve éreztem magam a pillantásától pedig én fel voltam öltözve. Félrebiccentett fejjel nézett, és talán elítélő volt a tekintete.

- Felfogtad, hogy ki hívott ide téged? A fiad. Tudod, miért szervezkedett velem? – hangosan szívtam be a levegőt, hogy megszólaljak, de nem hagyta. – Ismered az érzéseit, a félelmeit? Vagy elvakít "szent" Gary? Igen, hozzád képest lehet, hogy kölyök vagyok, de hamarabb észrevettem, hogy a fiad retteg. Megkérdezted őt arról, hogy mit szól ehhez az egész házassághoz? Nem ismerem annyira a srácot, mint szeretném, de azt tudom, hogy mekkora sokk volt, amikor majdnem sírva arra kért, hogy segítsek neki. – a fejemet ráztam, de már nem akartam megszólalni, letaglóztak a szavai. – Oké, nekem nem hiszel, elfogadom, de kérlek, beszélj vele, mielőtt oltári hibát követsz el. Kérdezd meg őt, hogy miért retteg ettől az egésztől.

- Neked elmondta?

- Nem, de nincs is közöm hozzá.

Pár pillanatig döbbenten álltam, aztán összeszedtem magam, és mélyet sóhajtottam.

- Ég veled, Ryley – suttogtam, és kiléptem az ajtón.

2009. Aug. 28. péntek, idegenben, Arizona Cardinals, győzelem… mire holnap hazaérek már férjes asszony lesz

Egész héten nem hallottam róla, de én sem kerestem. Tudtam, ha a vasárnapi próbálkozásom nem volt elég, akkor semmit sem tehetek. A fájdalmamat dühhé formáltam, a dühömet erővé. És az erőmet az edzésbe fektettem, majd a meccsbe, nem hiába, a mester megdicsért a meccs után, és még a srácok is elismerték, hogy helyem van a csapatban. Jól esett, de mégsem tudtam őszintén örülni. Hazafelé a gépen begubóztam, zenét hallgattam, és nem foglalkoztam a többiekkel. Chad volt, aki odajött, és próbált lelket verni belém.

- Kölyök, megéri a nő?

- Tessék?

Leült mellém, körülnézett, és amikor látta, hogy senki sincs hallótávolságban, újra feltette a kérdést.

- Megéri a nő, hogy kikészítsd magad?

Vállat vontam.

- Mire leszállunk, már férjnél lesz, úgyhogy gondolom, nem.

- Gáz – sóhajtotta Chad. – El kéne engedned.

- Tudom, de ismerem, mióta az eszemet tudom, nem egyszerű.

- Van még hal az óceánban. Carriet csúnyán megbántottad a múltkor, de azt mondta Jennynek, hogy hajlandó lenne megbocsátani neked. Nem tudom, mit műveltél vele, de nem kéne veszni hagyni. Carrie a legjobb a lányok közt. Ha nem lenne az asszony, én is megdöngetném párszor.

Halványan elmosolyodtam.

- Majd észben tartom.

- Egy nő sem éri meg, haver.

- Ezt a feleséged is tudja?

- Ő a kivétel – veregette meg a vállam.

Ahogy nekem Laney, gondoltam.

- Ja, oké. – válaszoltam, és kinéztem az ablakon.

Csapatbuli. A hátam közepére se kívántam, de újoncként voltak bizonyos kötelezettségeim, beavatás, meg ilyenek, jó lesz. Remélem nem fognak megalázni, bár inkább valami szívatós idd-le-magad-a-sárga-földig akcióra számítok, amit most annyira nem is bánnék. Legalább nem gondolnék Laneyre… fehérben, boldogan, ahogy az a kretén öleli… felhajtottam a whiskey-t, amit Brady nyomott a kezembe.

- Buli van kölyök, ez a te estéd! Igazi csapatjátékos vagy. Köztünk a helyed!

- Ja, kösz! – vigyorogtam rá ugyanolyan idétlenül, ahogy ő rám. – Kösz, öreg!

Elindultam az asztalhoz utánpótlásért, amikor meghallottam a szurkolólányok hangját.

- Oké! – kiabált Carrie. – Minden újonc megkap ma este egy lányt. Egyszerre, a következő körben pedig dönthet, hogy kér-e repetát.

- És velünk mi lesz? – horkant fel Brady.

- Te maradj csak meg a barátnőd mellett. Hozhattad volna. Nos, kezdjük! Jenna húzz ki egy nevet a kalapból! Ha az illető végrehajtja a rászabott feladatot, választhat.

- Quinn Johnson!

Mosolyogva figyeltem, ahogy a lányok valami nyálas feladattal gyorsan "felavatják", aztán a srác már kézen is fogta a választott csajt, és félrevonultak enyelegni.

- Ryley Jennings! – mondta Jenny, és sokatmondó mosollyal nézett a szemembe. Tudtam, hogy akar engem, de nekem gombóc nőtt a torkomban. Kényszeredetten indultam előre, kicsit botladoztam az elfogyasztott alkoholmennyiségtől, de tudtam, hogy meg kell tennem. Felejtenem kell.

- Hé, várjatok! – kiáltott fel Chad a háttérben. – Hat óránál dögös anyuci, és a mi kis üdvöskénkre pályázik.

A terem elhalkult, és mindenki rám bámult. Végül lassan megfordultam. Barna, hosszú haj kibontva, szomorú tekintet. A mezemet viselte egy ócska farmerrel, azzal, ami egy hete is rajta volt. Engem figyelt, a kezében egy reklámfotó rólam.

- Kaphatok egy aláírást, bajnok? – kérdezte halkan.

- Mit keresel itt?

Megvonta a vállát.

- Nem kéne neked máshol lenned? Mondjuk a lakodalmadban? – sziszegtem.

Az ajkába harapott, de még mindig nem szólalt meg, csak alig észrevehetően megrázta a fejét. Egy könnycsepp gördült le az arcán.

Mi ez az egész? Ez nem így volt megírva. Laney itt, a mezemben, nem fehérben, ahogy kéne.

- Lilmama…? – suttogtam.

Elejtette a képet, és felmutatta a kezét, mind a kettőt. Nem volt gyűrű, és végre megszólalt:

- Lefújtam. Meg tudsz bocsátani? – most már sírt.

Éreztem, hogy fél, szinte éreztem az illatát.

- Szíjja Laney! Fel? – nyögtem, és széttártam a karom.

Ahogy nekem csapódott, az olyan volt, mint egy tornádó. Úgy fonódott körém, mint a lián a fára. Szorított, az arcát a nyakam hajlatába temette, én pedig éreztem a szeméből szivárgó nedvességet.

- Bocsáss meg! – motyogta.

- Az enyém vagy? – kérdeztem, mire bólintott.

- Nem volt esküvő? – erre megrázta a fejét.

- Szeretlek – súgtam a fülébe.

- Szeretlek – kaptam meg a választ, és az ajkunk végre összeforrt.

Beletelt pár másodpercbe, mire felfogtam, hogy hol is vagyunk, zavart mosollyal engedtem le Laneyt, aki a földet bámulta, és az arcát törölgette a mez ujjával.

- Honnan szerezted? Még nem lehet kapni, csak anyának, meg apának tudtam keríteni.

- Margaret nekem adta, azt mondta, úgyis szerzel neki másikat. Ja, és ezt is ideadta, hogy bejussak.

Elővette a póló alól a belépőkártyát, és vissza akarta adni, de megráztam a fejem.

- Maradjon, nehogy valaki szóljon érte.

- Hé, Ryley! – lépett mellénk Chad, és a vállamra csapott. – Most már megértelek.

- Mi lesz a játékkal? – háborgott Carrie. Odanéztem, és láttam a szemében, hogy felnyársalná Laneyt.

- Bocs lányok, tudom, hogy tradíció, de kihagyom, foglalt vagyok. Ugye? – kérdeztem halkan.

Laney felemelte a fejét, a szemei még mindig gyémántosan szikráztak a könnyektől.

- A barátnőm vagy? Mármint… leszel a barátnőm?

Elnevette magát.

- Nem a gimiben vagyunk, Vasgyúró. Én legalábbis nagyon nem.

Átöleltem.

- Ha még egyszer szóba hozod a korodat, nagyon meg fogod bánni, Lilmama. Szóval?

- Őrültség – suttogta, nekem pedig megfeszült a karom. –, de már tudom, hogy őrült vagyok. Félek, Ryley, de meg akarom próbálni.

- Minden rendben lesz, Laney, szeretjük egymást.

Kisimítottam egy hajtincset az arcából, és lágyan megcsókoltam. Mosolyogva biccentett, és hozzám simult. Vele együtt fordultam vissza a többiek felé, de nem kellett megszólalnom.

- Menj csak, Casanova. Ne itt csábítsd el, mert csorog a nyálam – vihogott Brady. – Miért jut neked a dögös mami?

- Nektek itt maradnak a friss pipik – kezdtem vigyorogni.

- Nálad a pont, Jennings – röhögte el magát, és odalépett Jenny mellé – Gyere, majd kárpótollak.

2011. Feb. 06., Super Bowl, Pittsburg Steelers ellen, győzelem neki… fájdalom nekem

Ennyi volt. Sírva csomagoltam, Chris és Andy értetlenül figyeltek, de nem kérdeztek, csak összeszedték a holmijukat, ahogy kértem.

Hogy mi is történt? Igazából semmi, egyszerűen nem tudtam lépést tartani az életvitelével, túl gyors, túl pörgős, és főképp túl zsúfolt volt nekem.

Meccsek, utazások, interjúk, reklámfelkérések. És akkor nem beszéltem az őt körülzsongó lányokról. Persze soha nem adott okot, hogy kételkedjem az hűségében, de ő is érezte, hogy nem működik a kapcsolat. Egyre többet vitáztunk, és utána hiába volt édes a békülés, éreztem, hogy valamit nagyon hiányol. Nem hibáztatott, de tudtam, hogy nekem kéne megadnom ezt neki. Egyszerűen nem ment, nem estem teherbe, pedig az elején annyira bizakodtunk, viszont lassan kezdtem azt érezni, hogy már nem is szabadna bevállalnom a terhességet.

Ryley viszont imádta a gyerekeket, a fiaimat is, de amikor összejöttünk a családdal, Robert, a nővére, de még az unokatestvérei gyerekeit is naphosszat kényeztette. Csak én nem voltam képes megadni neki. Pedig erre vágyott. Nem levélben szándékoztam szakítani vele, de első lépésben ez tűnt a legkönnyebbnek. Elmegyünk a fiúkkal, a levél elég lesz, hogy ne aggódjon, és holnap felhívom, hogy átbeszéljünk mindent.

Már a kocsiban ültünk, és hazafelé hajtottam, haza Kaliforniába, amikor megszólalt a mobil a dokkolóban. Épp ki akartam nyomni, amikor Chris lecsapott a hívásfogadásra.

- Ryley, beszélj anyával, teljesen begőzölt!

- CHRIS! – kiabáltam rá hangosabban, mint akartam.

- Megint elfutsz, Lilmama! – dörögte a hangszóró. – Megtalállak, nem mehetsz sehova!

- Megtettem, Ryley. Holnap felhívlak, és átbeszéljük, rendben? Hidd el, így lesz a legjobb. Most próbálj lenyugodni, és is azon vagyok.

- De MIÉRT? Laney, ne tedd ezt velem az istenit! Nem dobhatsz el!

- Holnap megbeszéljük.

Kinyomtam a telefont, és ki is kapcsoltam.

- Anya? – Chris könnyes szemmel nézett rám.

Hátranéztem, Andy úgy aludt, mint akit fejbe vertek, ágyúval is lőhettem volna, arra se kel föl.

- Anya, bántott, vagy mi?

- Nem szívem – töröltem meg a szemem.

- Akkor? Már nem szereted?

- De szeretem.

- Anya, én ezt nem értem – csattant fel, sokkal okosabb volt, mint szerettem volna. Nem tarthattam sötétben.

- Ryley és én, az nem működik, Chris. Te is tudod, mennyit vitáztunk az utóbbi időben, szinte mindig.

- De kibékültetek, nem hagyhatod el!

- Belefáradtam, Chris. Ryley túl sok nekem, tudom, hogy te imádod, és villogsz vele a suliban, de ez nem minden.

- De olyan, minta a saját apám lenne.

- Tudom, és tényleg sajnálom, tudom, hogy szeretitek egymást, de néha úgy éreztem, én felesleges vagyok köztetek. Sokszor inkább egy anyapótlékot látott bennem.

- Szerintem ez nem igaz.

Lelassítottam, és megálltam a leállósávban.

- Láttam, hogy néz néha a fiatal, csinos lányokra, Chris, és ez a normális. Nem egy ilyen öreg nő mellett kellene lennie. Saját gyereket szeretne, de én már nem biztos, hogy képes vagyok ezt megadni neki, és egy idő után boldogtalan lenne, el kell engednem, az ő érdekében.

- Ne sírj anya! – ölelt át. – Ne sírj! Ryleynak nem számít a gyerek, hát nem érted? Téged akar.

- Önzőség lenne tőlem, ha elvenném tőle a lehetőséget. – zokogtam. – Nekem itt vagytok ti, de neki? Ismerjük a családját, te is tudod, hogy imádja a gyerekeket, nem foszthatom meg ettől.

Azt hiszem, megrémítettem a fiamat, de képtelen voltam gátat szabni a fájdalomnak. A szívem egy hatalmas darabját szakítottam ki magamból, és hagytam Green Bayben.

- Utánunk fog jönni, ugye tudod. Nagyiék nem fognak megvédeni, ők is imádják.

- Egy darabig nem jöhet, lekötik a reklámok, meg a szereplések, és csak addig megyünk haza, amíg a többi csomag is megérkezik. Utána költözünk.

- Hova megyünk? – kérdezte döbbenten.

- Egyelőre nem mondom meg.

- Azt hiszed…

- Tudom, hogy elmondanád neki.

Lehajtotta a fejét, és nem szólt hozzám. Csak pár perc múlva, de ezeket a szavakat sosem akartam hallani.

- Most majdnem gyűlöllek, anya.

---

[1] DE: A védekező fal két szélén elhelyezkedő játékosok szeme előtt egyetlen cél lebeg: az irányító minél hamarabb történő földbe döngölése

[2] OLB: A védőcsapat mindenesei: futás és passz ellen egyaránt alkalmazhatók, továbbá az irányító támadásában is jeleskednek. Igazi atléták, magasak, gyorsak, kemények. Az egyik sztárpozíció védelemben, sok egyetemi játékos áhítozik, hogy profiként ezen a poszton játszhasson

[3] Sack – bezsákolás: a labdát birtokló irányító leszerelése a támadók területén

[4] Interception: előrepasszolt labda védőjátékos általi megszerzése

[5] three-step drop: az irányító a snap (a labda az adott játékban a képzeletbeli kezdővonalról történő játékba hozatala, hátraadás a center közvetítésével) átvétele után, mielőtt beleállna a dobásba, 3 lépést tesz hátra. Ezt a technikát főleg rövid és gyors passzokra építő támadóstratégiánál használják

[6] Running back: futójátékos