19. fejezet

Erica kinyitotta a szemét, és kábán nézett körbe.

- Felébredtél, kicsim? – nézett hátra Jordan.

- Igen – motyogta. – Mennyi ideig aludtam, merre járunk?

- Nem sokat, de hamarosan hazaérünk, és pihenhetsz.

- Nem akarok aludni. Tudni akarom, mi történik.

- Arra még várnunk kell, amíg visszatérnek.

Erica kinyújtózott, de a karja nem engedelmeskedett.

- Várj, kikötöm a kezed – mondta Jordan, és már el is oldozta.

- Köszönöm – suttogta. – Jordan? Honnan tudtátok?

- Kangee üzenetet hagyott Tukayoo-nak, amikor elrabolt. De azt mi sem tudtuk, hogy honnan tudott rólad, és arról, hogy mennyit jelentesz nekünk.

- Azt hiszem, én tudom. Rosie ott volt velük, amikor elhoztak.

- Rosie? – döbbent meg az asszony.

- Igen, azt nem tudom, hogy a foglyuk volt, vagy valami más, de… de meg… megerőszakolták.

- Istenem! Szerencsétlen lány! Bár nem kellene sajnálnom, mert ezt az egész fölfordulást ő okozta. Ő küldte a sürgönyt.

- Azt akarta, hogy Theodore közénk álljon? – nézett fel Erica. – De miért? – aztán eszébe jutott, és kihúzta magát – Azt hiszem, tudom. Féltékeny volt rám. Tokalah…

- Mielőtt megismert téged, sok időt töltött vele. Tudom.

- Tudtad? – lepődött meg a lány.

- Majd ha édesanya leszel, megérted – nevetett az asszony. – Sok minden van, amit egy anya megérez, vagy tud, és a gyermeke nem is sejti.

- Értem – motyogta Erica alig hallhatóan.

- Rólatok is tudok. Azonnal észrevettem a változást kettőtök közt.

- Én… igazán…

- Ne mentegetőzz! – Jordan hátranyúlt, és megsimogatta a lány arcát. – Örülök, hogy szeretitek egymást. A fiam végre megtalálta önmagát, és ezt neked köszönheti. Bármire képes lenne érted.

- Én is – suttogta Erica. – Az életemnél is jobban szeretem.

- Tudom, kicsim.

Csendben lovagoltak tovább, aztán egyszer csak Jordan megállította a lovat, és előremeredt:

- Mi az ott? – nézett értetlenül.

Erica előrehajolt:

- Istenem! – nyögte. – Tűz.

- Casa de Sol! – rémült meg Jordan. – biztos vagy benne, hogy…?

- Láttam háztüzet éjszaka. Még New Orleansban. Pont ilyenre festette az eget – bámult előre a narancsszín égboltra.

- Ég a birtok! – sikoltott fel Jordan. – Kapaszkodj, Erica!

Vágtára fogta a lovat, és eszelős tempóban nyargalt a fényesség felé.

Az asszony rettegve nézett előre, és nem mert belegondolni, hogy mi vár rá.

- Tuwa! – suttogta, és könnyek lepték el a szemét.

Erica hallotta, de nem válaszolt, szorosan kapaszkodott, és imádkozott, hogy mindenki rendben legyen.

Amikor megérkeztek, mindketten leugrottak, és rohanni kezdtek.

Az emberek tehetetlenül rohangáltak, vödrökkel próbálták oltani a tüzet, de hiába. A lángok az egész birtokot elborították.

- Tuwa! Kicsim, hol vagy? – sikoltozta Jordan rémülten.

- Anyám, itt vagyok! – szaladt oda a kislány, és a nő karjába vetette magát. – Mindenki kijutott – nyugtatta meg az anyját. – De a ház…

- Kit érdekel a ház! – zokogta Jordan. Felállt, és körülnézett. – Megyek, segítek oltani. Te maradj itt a többiekkel! Erica, megtennéd, hogy vigyázol rájuk?

- Én is segíthetnék.

- Kimerült vagy. Azzal teheted a legtöbbet, hogy vigyázol rájuk.

- Rendben.

Jordan visszaterelte a kislányt a többi gyerekhez, és már rohant is.

- Erica? – nézett rá Tuwa. – Hogy kerülsz ide?

- Hosszú történet – mondta feszülten a lány. – Most legyen elég annyi, hogy soha senki más nem kellene nekem, csak a bátyád. El akartak szakítani tőle, de nem tudtak. Szeretem őt.

Tuwa szó nélkül, mosolyogva átölelte, Erica pedig melegen viszonozta. Aztán mindketten a ház felé fordultak, és szomorúan figyelték, ahogy tűz megállíthatatlan könyörtelenséggel felemészti minden zugát.

Jordan kétségbeesetten próbálkozott, szakadatlanul merte a vizet a csatornából, de semmit sem ért. Végül Tehya lépett mellé:

- Hagyd abba! Nincs értelme. Nem tudjuk megmenteni.

Jordan zokogni kezdett. Nézte, ahogy a tetőszerkezet beomlik, és maga alá temeti a középső szárnyat. A dübörgő hang mindenkit megrémített. A dühös lángok félelmetesen köpködték magukból a narancsszín szikrákat a fekete égbolt felé. Jordan képtelen volt nézni a pokoli tűzijátékot, elfordult és elindult a karámok felé. Az egyik idősebb munkás már szólt neki, hogy az állatokat biztonságba helyezték a hátsó karámokban, de a saját szemével is látni akarta.

Alig haladt pár lépést, amikor mozgásra lett figyelmes. Egy fura alak osont, fáklyával a kezében a karámok felé.

Jordanban meghűlt a vér, azonnal tudta, hogy ez az alak a felelős a tüzért:

- Állj meg! – kiáltott rá. – Ki vagy te? Mit művelsz?

Az alak megfordult, és eszelősen nevetve válaszolt:

- Hogy tetszik, Miss Jordan? Nem számított rá, hogy még találkozunk, igaz?

- Rosie? – döbbent meg az asszony. – De hát…

- Azt hitte, asszonyom, hogy annyiban hagyom? Megaláztak, elkergettek. Nekem már nincs vesztenivalóm. De azt akartam, hogy maguk is érezzék, milyen elveszíteni mindent. Most pedig meg fogom ölni magát. Hogy a férje, és a fia átérezze a veszteséget. – miközben beszélt, egyre közeledett, és a fáklyával hadonászott.

- Ők már tudják, milyen a veszteség – nyögte Jordan. Hátrálni kezdett, és kétségbeesve kutatott valami fegyver után.

A szeme megakadt egy vasvillán, azonnal felkapta, és védekezőn maga elé tartotta.

- Rosie, térj észhez! Ennek nincs értelme.

- Oh, dehogynem! Csak ennek van értelme – vigyorgott a másik nő, és előrelökte a fáklyát.

Jordan elhajolt a forró lángnyelv elől, és előrebökött a vasvillával. Rosie ügyesen kitért a támadás elől, és újra támadott. A két asszony elkeseredetten próbált a másik közelébe férkőzni, de mindketten ügyesen bántak a fegyverükkel. Kerülgették egymást, és közben észre sem vették, de a munkások szárnyához araszoltak. Az égető hőségtől mindketten izzadni kezdtek, Jordan keze síkossá vált, és a vasvilla kicsúszott a kezéből. Rosie kihasználta a lehetőséget, és előrelendült. A fáklya tüze megpörkölte az asszony karját, de szerencsére a blúz nem kapott lángra. Jordan érezte a fájdalmat, de nem törődött vele. Őrülten ugrott a másik nő felé. Rosie meglepődött a hirtelen kitöréstől, és elejtette a fáklyát. Jordan keze a nyakára fonódott, és fojtogatni kezdte. Rosie kábultan markolt Jordan hajába, és vadul tépni kezdte, mire a nő szorítása enyhült. Rosie előrerúgott, Jordan érezte a gyomrába hatoló fájdalmat, és hanyatt esett. Mire feltápászkodott, Rosie már rohant a fáklya felé. Jordan utána vetette magát, és akkor ugrott a nő hátára, amikor annak keze a fáklya nyelére simult. A lendülettől mindketten előreestek, és Rosie arccal a lángnyelvekre borult. Vérfagyasztóan sikoltott, ahogy a bőre felhólyagzott a forróságtól, de Jordan most már nem kegyelmezett, a hajánál fogva felrántotta, és ököllel az arcába csapott. A tehetetlen sebzett arcú Rosie megszédült, és hátra tántorodott. Egyensúlyát vesztve az épület falának esett, és rémülten nézett föl.

Halálsikolyát elnyelte a ráomló tetőgerendázat robaja. A felszökő lángok, és szikrák visítva köszönték meg táplálékukat, és pillanatok alatt elemésztették a nőt.

Jordan tántorogva, öklendezve hátrált. Hangosan zokogott, nem tudta levenni a szemét a lángoló kupacról, ami egykor Rosie volt.

Érezte, hogy valaki megragadja, és húzni kezdte:

- Gyere, Jordan! Itt már semmit sem tehetsz. Vége. Minden elpusztult. Menjünk innen, mielőtt bajunk esik.

Tehya erősen fogta, és húzta maga után. Jordan felszisszent, ekkor jutott el a tudatáig, hogy a karja megégett.

- Rosie tette – mondta sírva. – Ezt is ő tette.

- Semmi baj – nyugtatta Tehya – már vége! Csak az számít, hogy mind túléltük.

- Rosie nem – Jordan elgyötörten nézett a sógornőjére. – Megöltem.

- Nyugodj meg! Megérdemelte a halált.

- Nem, nem ezt érdemelte. – suttogta. – Ő csak… a körülmények… áldozata.

- Akkor sem kellett volna ezt tennie. – mondta Tehya, és közben megvizsgálta Jordan karját – Szerencsére nem komoly, de látnia kéne egy orvosnak. Menjünk be a városba. Itt már semmit sem tehetünk.

A ház népe összegyűlt, Jose, néhány munkással, kihozta a lovakat, és a megmaradt kocsit. A gyerekeket, és Jordant felültették, a többiek pedig lóháton indultak el.

Szótlanul haladtak, senkinek nem volt kedve beszélgetni. Két órával később feltűntek a város körvonalai. Mindnyájan megkönnyebbülten sóhajtottak fel, ahogy előrenéztek. Erica Jordan mellé léptetett:

- Nagyon fáj a karod? – kérdezte.

- Nem vészes – mosolygott rá a nő.

- Doktor Stewart nagyon jó orvos, pillanatok alatt rendbe hozza.

- Igen, köszönöm, hogy aggódsz.

- Most már hamarosan megérkezünk. – nézett hátra Erica. Szomorúan figyelte a kis konvojt.

Rosie miatt most mind földönfutókká váltak. Szeretett volna segíteni rajtuk, de ekkor eszébe jutott, hogy milyen helyzetben van a nagybátyja, és elszorult a torka. Bármennyire szeretne, nem tud tenni semmit. Könnyes szemmel fordult előre, nem tudta sajnálni Rosie-t. Nem volt épp keresztényi gondolat, de örült neki, hogy megkapta a büntetését.

A harcosok letették a fegyvereiket, és előkészítettek egy területet a két főnök számára. Tokalah az apja mellett állt:

- Apám, talán nekem kellene megküzdenem vele.

- Nagylelkű az ajánlatod, fiam, de ez Kangee és az én csatám. Ha rád hagynám, joggal nevezne gyávának. Ráadásul az én törzsem sorsa függ ettől.

- Értem, de pont ezért. Mi lesz a törzzsel, ha bajod esik?

- Akkor a te feladatod lesz, hogy bosszút állj értem, és visszaszerezd a becsületünket. Most a támogatásoddal tudsz a legtöbbet segíteni.

- Igen apám – hajtott fejet Tokalah.

A harcosok széles kört formáltak, Tukayo és Kangee beléptek, az egyetlen fegyverük egy-egy tőr volt. A szócsatározás ideje lejárt, Kangee még próbálkozott néhány sértéssel, de Tukayoo könnyedén visszavágott, így belátta, hogy ezzel nem hozza ki a sodrából ellenfelét.

Lassan kerülgetni kezdték egymást, néhány próbálkozó mozdulattal felmérték a másik képességeit, aztán szinte teljesen egy időben támadásba lendültek. Karok feszültek egymásnak, és tartották távol a másik fegyverét. Sokáig csak ez a mozdulatlan erőfitogtatás látszott. Aztán Kangee cselhez folyamodott, előrefejelt, meglepve ezzel Tukayoo-t, aki megtántorodott. A kiowa elrántotta a karját, és előrecsapott a tőrrel. Tukayoo az utolsó pillanatban húzta el a nyakát, így a penge milliméterekkel elkerülte, de közben elvesztette az egyensúlyát, és hanyatt esett. Kangee azonnal ráugrott, de Tukayoo már résen volt, és egy határozott mozdulattal átlendítette a feje fölött az ellenfelét. Villámgyorsan megfordult, és a kiowa mellkasára térdelt. Tőrét a nyakának feszítette, és ádáz tekintettel meredt rá. Tudta, hogy remek esélye van a győzelemre, de nem akart gyilkolni. Pillanatnyi habozása azonban feltűnt a másiknak, és a tőrét az apacs combjába döfte. Tukayoo arca megrándult a fájdalomtól, és megvonaglott. Ezt kihasználva, Kangee hátralökte, és most ő került fölébe, de a mozdulat közben megdermedt. A szeme üvegessé vált, és Tukayoo-ra roskadt. A harcos tőre a mellkasából állt ki.

A férfi lelökte magáról a holttestet, és támolyogva felállt. Tokalah oda akart rohanni hozzá, de Hok’ee és Lootah visszafogták:

- Várj! Most kell visszaszereznie a törzs tiszteletét. Nem mutathat gyengeséget.

Tukayoo felegyenesedett, és emelt hangon megszólalt:

- Én vagyok ennek a törzsnek a főnöke! Legyőztem a bitorlót. Aki elfogadja, és hűséget fogad, a törzsemben élhet, aki nem, az távozzon még most az éjjel. Akik ellenem támadnak, azoknak nem kegyelmezek.

Körbenézett a harcosokon, figyelte a kiowák arcát. Tudta, hogy az eltelt tíz év alatt szoros kötelékek alakultak ki a két törzs emberei közt, ezért nem akart kegyetlennek mutatkozni, de szíve mélyén tudta, hogy a kiowák többsége nem fogja elfogadni őt vezérnek.

Hania ekkor odalépett Tokalah mellé, és intett neki:

- Gyere! Mutassuk meg apádnak, hol pihenhet le.

A fiú megmutatta Kangee sátrát, Tukayoo pedig szó nélkül ledőlt a fekhelyére. Három hű barátja azonnal mellette volt, és bekötözték a sebét.

- Reggelig pihenj, Főnök! – mondta Kohana. – A családjaink biztonságban vannak, de te most inkább ne ülj lóra.

- Rendben – nyögte a férfi. – Meg kell várnom a harcosok döntését.

- Én itt maradok veled – mondta Hok’ee. – A többiek visszamehetnek. El kell rendeznünk néhány dolgot a birtokon, mielőtt visszatérünk a törzshöz, de azt ránk bízhatod.

- Köszönöm. – nézett rá Tukayoo. – Fiam, térjetek vissza nyugodtan a birtokra! A harcosaim mellettem állnak.

Tokalah aggódva nézett a férfiakra, de ők megnyugtatóan bólintottak.

- Lansa és Muraco veled mennek. Velünk nem lesz baj. Értesítsétek anyáitokat, hogy minden a legnagyobb rendben van.

Tokalah kilépett a sátorból, és szembe találta magát Hania-val.

- Tokalah, köszönöm, hogy megakadályoztad. Chu’a-t a barátomként, testvéremként tiszteltem, de képes lettem volna megölni, mert a törzs becsülete volt a tét. Őszintén követem az apádat, és büszkeséggel tölt el, hogy visszatérte ilyen dicső.

- A vérontásnak semmi értelme nem lett volna. – mondta Tokalah.

- Talán, de így most sok ellenséget szereztetek magatoknak. Még nem érkezett el a béke ideje. Meg kell védenetek a törzset.

- Ezt mondanod sem kell. Tisztában vagyok vele, de esküszöm neked, egyikünk sem hoz szégyent a törzsre.

- Tudom, bízom apádban, és benned.

- Tokalah! – hallott egy kétségbeesett kiáltást a háta mögül. – Muraco, mi van veled Testvér?

Megfordult, és odarohant két barátjához. Lansa erővel igyekezett megtartani Muracot, aki kifrdult szemekkel meredt az ég felé.

- Mi történt? – kérdezte Lansától.

- Nem tudom – suttogta.

- Láttam – nyögte Muraco. – Vörös volt az ég! A birtok fölött. Tűzmadarak csaptak le. Baj van otthon! Mennünk kell!

- Hozzátok a lovakat! – sziszegte Tokalah. – Addig én beszélek apáinkkal.

A hajnali égbolt már kivilágosodott, mire a városba értek, Erica azonnal a bolthoz vezette a csapatot. Elsa lent várt, képtelen volt elaludni. Amikor meglátta a belépő lányt, hangos kiáltással, sírva szorította a karjába:

- Jól vagy, kicsim? Nem bántottak? Édesem, jaj, annyira aggódtam.

- Minden rendben Elsa néni, velem legalábbis.

- Miről beszélsz?

- Rosie felgyújtotta Casa de Sol-t. Minden odaveszett.

- Istenem! Meghalt valaki?

- Csak Rosie. A többiek mind túlélték, itt vannak velem. Ugye bejöhetnek. Segítünk nekik.

- Persze, kicsim! – mondta az asszony. Kinézett az utcára, és hevesen integetve jelezte, hogy jöjjenek be.

- Köszönöm, Elsa néni. Én elmegyek, és idehívom doktor Stewart-ot. Jordan karja megsérült.

- Kicsim, kimerült vagy, majd elküldök valakit.

- Nem! Én jól vagyok – felelt a lány, és már futott is.

Türelmetlenül zörgette meg az orvos házának ajtaját, hamarosan morgolódó hangot hallott:

- Jövök már! Ki az?

- Doktor Stewart! Erica Greyson vagyok. Kérem, jöjjön gyorsan! Jordan Cassidy megsérült, segítenie kell!

- Erica? – nézett ki motyogva az öreg orvos, de azonnal öröm csillant a szemében, amikor meglátta. – Erica! Hát megmenekültél! Minden rendben van?

- Igen, de most nem én számítok, Miss Jordan karja megégett. El kell látnia a sebét! Gyorsan!

Már kifelé rángatta volna az orvost, aki végre magához tért.

- Várj két percet! Felöltözök, és hozom a felszerelésemet.

Erica idegesen toporgott a bejáratnál. Végre megjelent az orvos, karon ragadta, és szinte vonszolta, ahogy futott a bolthoz.

Doktor Stewart sietve megnézte az asszony karját, aztán nagyot sóhajtva megszólalt:

- Nyugodjanak meg! Csak felületi a sérülés. A krém, amit rákentek, sokat segített.

- Igen, Waneka krémjei általában hatásosak – mondta Jordan.

- Nekem nem is maradt dolgom. Bekötözöm, csak annyit javaslok, hogy a kötést sűrűn cseréljék néhány napig, amíg beheged, aztán minden rendben lesz. Lehet, hogy marad némi nyoma, de szerencsés, hogy ennyivel megúszta.

- Az a csoda, hogy senki sem sérült meg komolyan.

- És mi van a birtokkal? – kérdezte az orvos.

Jordan megrázta a fejét, aztán lehajtotta.

- Sajnálom.

- Az élet nem mindig kegyes, de bízom benne, hogy a férfiak sikerrel járnak, és az majd kárpótol mindenért. – Jordan szeme reménykedéssel telt meg. – Megnézné Ericát is?

- Máris. Miss Greyson, kérem, jöjjön velem!

Erica visszavonult a szobájába az orvossal, és néhány perc alatt végeztek. Amikor visszatértek, a lány leült az aszal mellé, ahol a többiek is várakoztak, az orvos gyorsan megnézte őket is, aztán kiment a ház mögé, ahol a munkások várakoztak, hogy őket is megvizsgálja.

Elsa ekkor jött vissza:

- Beszéltem a szálloda tulajdonosával, néhány napig ingyen lakhatnak ott, aztán kitaláljuk, mi legyen, de addig sem kell az istállóban tengődniük. Amint végzett doktor Stewart, átmehetnek.

- Köszönöm, Elsa – mondta hálásan Jordan. Felállt, és már el is szaladt, közölni a jó hírt az emberekkel.

Elsa főzött egy erős kávét, és mindenkit megkínált. A feszültség most kezdett eluralkodni rajtuk, egyre idegesebben pillantottak egymásra, ahogy telt az idő. Végül Erica félve feltette a kérdést:

- Theodore itt van még a városban, vagy hazautazott?

- Itt van még, azt mondta, hogy nem mond le rólad.

- Istenem! Elsa néni, én nem lehetek a felesége! – nyögött fel a lány. – Szerelmes vagyok Tokalah-ba.

- Kicsim, én megértelek, de a nagybátyád nem fog engedni. Köti a szerződés.

- Elsa – szólalt meg Jordan. – Milyen szerződés lehet ilyen kegyetlen? A gyermekeink szeretik egymást. Én láttam ma éjjel, mennyire. Nem szakíthatjuk el őket egymástól.

Waneka felemelte a fejét, és az asszonyra nézett, de nem szólt.

- Én… – kezdte Elsa.

- Mondd el, miről van szó! Mi lehet ilyen komoly, hogy esélyt sem adtok nekik?

- Elsa néni, el kell mondanunk – suttogta könnyes szemmel Erica.

- Hatalmas adósságaink vannak. Theodore felajánlotta, hogy kifizeti, ha Erica a felesége lesz. És John beleegyezett.

- Micsoda? Eladtátok? – döbbent meg Jordan.

- Ha lenne más megoldás, én sem engedném.

- De hát a bolt nagyon jól jövedelmezett. Mégis mi történt?

- Az apám, még életében felhalmozott egy hatalmas kártyaadósságot – mondta halkan Erica. – A hitelezők most Elsa néniéktől követelik.

- És ez annyira nagy összeg? – kérdezte Jordan.

- Mindent elveszítünk, ha nem lesz meg az esküvő.

Jordan ekkor felállt:

- Mennem kell! Hamarosan visszajövök.

Döbbenten nézték, ahogy az asszony sietős léptekkel elhagyja a boltot. Csendben néztek maguk elé. Erica könnyes szemmel gondolta végig, hogy mit csinálhat most Jordan. Talán kiszellőzteti a fejét, és azt próbálja meg kitalálni, mit mondjon Tokalah-nak és neki, amivel visszautasíthatja őt. Talán úgy gondolta, hogy ezek után Erica mégsem elég méltó, hogy a fia felesége legyen. Egy földönfutó, koldus nem lehet a család tagja. De nem! Jordan nem ilyen, ő annyira kedves, sosem tenne ilyet, de akkor mégis mi lehet most vele?

Fél órával később Jordan visszatért, és miközben leült, Elsa orra elé dobott egy hatalmas köteg papírt.

- Mik ezek? – kérdezte meglepve a néni.

- A váltók. Többé nincs gondotok vele. Ez ne nyomasszon a döntésben.

- Úgy érted, hogy…

- Nincs tartozásotok. Kifizettem mindent. Ezért ne kényszerítsétek Ericát, ahhoz a szerencselovaghoz! Engedjétek, hogy ő döntsön!

- Jordan, ezt nem fogadhatjuk el – nyögte Elsa. – John sosem… – elhallgatott.

- Soha nem egyezne bele, hogy egy indián lekötelezettje legyen – fejezte be Jordan. – Elsa, most már nem tehet semmit. Kifizettem a váltókat, nekem és a családomnak nem lesz szüksége erre a pénzre. Nem tartoztok semmivel. Nem azért tettem, hogy most azt higgyétek, megvásároltam Ericát. Szabadon dönthet.

Erica, aki mindeddig döbbenten hallgatott, most zokogva Elsa nyakába borult:

- Elsa néni! Kérlek, könyörgöm! Szeretem Tokalah-t, ne szakíts el tőle!

- Jordan – szólalt meg Waneka. – Erica nem indián, hanem fehér.

- Ahogy én sem születtem annak, de elfogadtatok. Erica ugyanúgy a törzsünk tagja lehet.

- Gondolod, Tukayoo örülni fog ennek?

- Számára a fia boldogsága a fontos.

- Erica nem fehér – szólalt meg Elsa.

Mind döbbenten néztek felé.

- Elsa néni?

- Hazudtunk neked, kicsim. Az anyádról. Senki nem tudta az igazságot rajtunk kívül. Apád megtiltotta, hogy bárkinek elmondjam.

- Milyen igazságot – suttogta a lány.

- Elmesélem…

20. fejezet

Őrülten vágtattak hazafelé, Tokalah szíve a torkában dobogott. Rettegett, hogy mi történhetett otthon. Az anyja, Erica és Tuwa! Mi történhetett velük? Imádkozni kezdett a Szellemekhez, hogy ne érjenek oda későn, de a birtok közelébe érve elborította a rettegés, amikor meglátta a füstölgő romokat.

Üvöltve ugrott le a lóról, és berohant a kapun:

- Anyám, Rica, Tuwa! Merre vagytok?

A két másik fiú is a kiégett épületek közt rohangált, és nyomokat kerestek.

- Tokalah, nincsenek holttestek – mondta egy idő után Lansa. – Csak egyet találtam, de nem ismertem fel.

- Igen – tette hozzá Muraco. – Láttam a nyomokat. A város felé vezetnek. Szerintem mind elmentek. Nyugodjunk meg, aztán menjünk utánuk! Biztosan mindenki jól van.

- Igen – suttogta a férfi. – Az nem lehet, hogy bajuk esett. Most, hogy minden rendben van, ezt nem engedhetik a Szellemek.

Szomorúan nézett végig a romokon, semmi sem maradt az egykor gyönyörű birtokból, csak a csupasz falak. Most fogta fel, milyen mennyei menedék volt számukra ez a hely, az otthonuk volt annyi éven át. Eszébe jutott, mennyi munkájukba került, mire rendbe hozták, és milyen büszke volt rá. Besétált a kormos falak közé oda, ahol egykor a szalon volt. Meglátta a zongora maradványait, és könnybe lábadt a szeme. Erica játszott rajta utoljára, soha többé nem fogja hallani. Tudta, ha visszatérnek a törzshöz, erről le kell mondania. Vajon a lány képes lenne lemondani a kényelmes életről őérte? Félt, hogy nem. És most már lehetősége sincs, hogy más utat ajánljon fel neki, ha a törzs kitaszítja őt.

- Mi lesz velünk, drága Rica? – suttogta.

Körülnézett, és elindult, de hamarosan meggondolta magát. Kisietett a romok közül, a másik két harcos is ekkor jelent meg az udvaron. Ők legalább annyira zaklatottak voltak, mint ő maga.

Szótlanul néztek egymásra, egyiküknek sem kellett mondania semmit, mindnyájuk arcán ugyanaz a fájdalom ült.

Tokalah végül összeszedte magát:

- Menjünk! Tudni akarom, hogy mindenki jól van.

Némán felültek a lovakra, és többé hátra sem nézve, elindultak a város felé.

Elsa nagyot sóhajtott:

- Erica, tudnod kell, hogy az apád mindig nyughatatlan volt. Sosem érte be azzal, amit az élet nyújtott neki. Jordan, te talán emlékszel még rá, a bátyám mindig többet akart.

- Igen – mosolygott halványan a nő. – mindig azt kereste, hogyan gyarapíthatná a pénzét.

- Így van. És volt egy nagy titka, amit csak velem osztott meg, szerelmes volt beléd.

Jordan és Erica meglepve kapta föl a fejét.

- Apám, szerelmes volt Jordanba?

- Igen. Ez volt az oka, hogy nem sokkal azután, hogy férjhez mentél – fordult vissza az asszonyhoz. – elutazott. St. Louisba ment felejteni. Ott aztán mindenféle kereskedelmi üzletekbe bonyolódott. Kereskedett fehérekkel, feketékkel és indiánokkal egyaránt, sokszor nem is voltak teljesen legálisak az üzletei. De rengeteg pénzt halmozott fel. Akkoriban még ő segítette apámat, amikor nem ment jól a bolt. Emlékszem, papa milyen büszke volt rá, hányszor mondta Johnnak és nekem, hogy Olafnak minden arannyá válik a kezében.

Aztán egyszer történt, hogy apád elutazott egy kis indián faluba. Egy creek törzshöz. Szőrméket akart vásárolni tőlük. Az üzletet meg is kötötték, de apád ott rekedt, mert iszonyatos ítéletidő tört a környékre, és az apád ráadásul megbetegedett. Az egyik család befogadta, és ápolták. Apád pedig úgy hálálta meg ezt, hogy megrontotta a lányukat. Mire annyira erőre kapott, hogy elindulhatott, a lány már a szíve alatt hordott téged. Elmondta apádnak, és persze a szüleinek, akik iszonyatosan megharagudtak, és kitagadták a lányt a törzsből.

- De akkor a történet arról, hogy anyám egy elszegényedett spanyol nemes lánya…

- Hazugság volt, amit az apád talált ki. – simogatta meg Erica karját az asszony.

- És utána mi történt?

- Apád és az anyád St. Louisba mentek, és összeházasodtak. Apád igyekezett megtenni mindent, de az üzletei sorban dugába dőltek. Amihez csak nyúlt tönkrement. Apád néhány ellenlábasa támadásba lendült, és minden lehetséges módon ártott neki. Az sem segített, hogy a felesége indián volt. Senki nem akart üzletet kötni vele. Ezért kezdett játszani, pénzt kellett szereznie, hogy legyen mit enniük. Eleinte nem is volt probléma, de aztán Olaf veszteni kezdett, és végül hatalmas adósságot halmozott fel, de erről már te is tudsz. Akkor ide menekült az anyáddal. Titokban érkeztek, éjszaka. Senki sem látta őket. Apád ekkor már meggyűlölte anyádat a származása miatt. Őt okolta minden bajáért. Amikor megérkeztek, anyád már mindenórás volt. Néhány napon belül megszült téged, és belehalt. Apád titokban eltemette, és kitalálta a mesét a spanyol nemesi származásról.

- Ezek szerint én félvér vagyok? – kérdezte Erica meglepve.

- Igen.

- De hát ez csodás – mondta Jordan. – Így nem kell attól félned, hogy a törzs nem fogad be, igaz Waneka?

A másik asszony mosolyogni kezdett.

- Így van.

Erica felugrott az asztaltól, és Elsa nyakába borult:

- Nénikém, köszönöm! Köszönöm, hogy elmondtad – mondta zokogva, aztán Jordan felé fordult. – Megölelhetlek?

A nő szó nélkül átölelte a lányt.

- Most már csak azért imádkozzunk, hogy épségben hazatérjenek – szipogta Erica, mikor lecsillapodott.

- Minden rendben lesz – simogatta meg Jordan. – Érzem.

Tokalah észvesztve vágtatott be a városba. Nem törődött az őt követő tekintetekkel. Rettegve cikázott a tekintete az emberek közt, de nem találta, akit keresett. Végül beért a főtérre, és kivágódott a bolt ajtaja, Jordan és Erica szinte egyszerre rontottak ki.

Erica egy pillanatra megtorpant, figyelte, ahogy a lovas felé vágtat. Lenyűgöző látványt nyújtott, ahogy a ló két lábra ágaskodott, miközben a harcos megállt vele. Szilárdan tartotta magát a nyeregben, tekintetében aggodalom szikrázott, miközben végigpásztázta a főteret. Erica látta az izmos testet, ahogy megfeszül, és a szívét újra melegség járta át. Futni kezdett, hogy mihamarabb a karjaiba vethesse magát. A férfi leugrott a lováról, és megkönnyebbülten rohant feléjük.

Egyszerre omlottak egymás karjába. Amikor végre szét tudtak válni Erica hátrált két lépést, és végignézett Tokalah-n. Fáradt volt, az arcán és mellkasán még mindig ott volt a harci festés, a vörös és fehér csíkokat vér tarkította. De a lány azonnal látta, hogy sértetlen.

Könnyekben tört ki, ahogy a férfi felé fordult, és lázas hévvel magához ölelte.

- Nyugodj meg, szerelmem! – suttogta a fülébe. – Minden rendben! Győztünk, hazamehetünk végre! Az asszonyom leszel, és boldogok leszünk.

- Igen – zokogta Erica. – Igen, szerelmem!

- Beszélek apámmal, nem hagyom, hogy bárki megakadályozza…

- Nincs rá szükség, fiam. Elsa mesélt nekünk Erica származásáról. Mostanáig titkolta, mert… Erica apja szégyellte, és nem engedte, hogy fény derüljön az igazságra… mostanáig. A lényeg, hogy Erica édesanyja creek indián, nem egy spanyol nemes lánya.

- Hogyan? – döbbent meg a férfi.

- Erica ugyanúgy félvér, ahogy te is.

- Ez azt jelenti, hogy nem kell a törzs előtt…

- Azt fiam.

- Erica! Szerelmem, hallod ezt?

Felkapta a lányt, és nevetve körbeforgott vele.

- Az asszonyommá teszlek! – nevetett.

- Már az asszonyod vagyok – kacagott vissza rá a lány.

Az emberek kezdtek köréjük seregleni, és figyelték az eseményeket.

- Erica! – kiáltott Theodore a szálloda bejáratán kilépve. – Hát visszatértél, édesem!

- Istenem! – suttogta a lány, és a jókedve azonnal elszállt. Rémülten nézett egyik férfiról a másikra. – Tokalah, kérlek! Ne foglalkozz vele!

- Erica – mosolygott a férfi. Odalépett mellé, és átölelte. – Annyira örülök, hogy nem esett bajod.

A lány kiszabadult a férfi karjaiból, és visszahúzódott Tokalah mellé.

- Theodore, mondanom kell valamit. Én soha nem leszek a feleséged. Másé a szívem. Máshoz tartozom. Tokalah-t szeretem, és az ő asszonya leszek.

- Inkább választanál egy mocskos indiánt? Inkább élnél barbár módon, minthogy megoszd velem a gazdagságot, és a pompát, amit New Orleansban nyújthatok neked?

- Igen – mondta határozottan a lány.

- Te sosem leszel képes megszokni a nélkülözést, az éhezést.

- Nem ismersz, nem tudod, mire vagyok képes.

- Csalódtam benned – mondta a férfi. – az sem érdekel, hogy a nénéd, és a nagybátyád koldusbotra jut miattad?

- Megmondtam neked – szólt közbe Tokalah. –, hogy ne próbáld kényszeríteni őt! Ő választ. Zsarolással nem szerezheted meg a szerelmét.

- Te mivel szerezted meg? Mivel csábítottad el, hogy így ragaszkodik hozzád?

- Olyasmivel, amivel te sosem leszel képes.

- Meggyaláztad őt – emelte fel a hangját.

- Azzal csábított el, hogy szeret. Tiszta szívből – mondta Erica. – Ahogy én is őt. Ezt senki nem veheti el tőlünk.

- Egy rézbőrű kutya szajhájaként akarsz élni? Azzal a tudattal, hogy szegénységbe taszítottad a családodat?

- A családomnak nincs szüksége a pénzedre. Az adósságokat kifizettük, nem tudsz megvásárolni.

- Hát legyen! – sziszegte a férfi. – Viseld a döntésed következményeit, de ne hidd, hogy ebbe belenyugszom. A nagybátyád ezt nem fogja annyiban hagyni.

Tokalah megfeszült, a keze remegni kezdett, Erica próbálta visszatartani a harcost.

- Még mindig nem nyugszol? – kiáltott Theodore felé az indián. – Az asszonyom megmondta, hogy hagyd békén.

Erica szerelmes pillantással nézett az indián szemébe.

- Ne hidd, hogy hagyom Miss Greysont egy ilyen mocskos féreg szajhájaként élni. – fújtatott Theodore elvakultan.

Tokalah agyát elborította a köd, és megindult a férfi felé. Theodore felemelte a coltját, és célzott.

- Ne! – kiáltott fel Erica, és az indián elé ugrott…

A lövés hatalmasat dörrent a néma főtéren. Tokalah karja automatikusan szerelme derekára fonódott, ahogy az felé fordult.

- Rica! – suttogta az indián rémülten. Tehetetlenül figyelte, ahogy a lány kék szemére fátyol borul. Érezte, ahogy a törékeny test elernyed a karjában, és semmit sem tehet. – ERICA!

- Szeretlek – suttogta a lány, aztán lecsukódott a szeme.

Remegni kezdett, képtelen volt megtartani a lányt, a földre roskadt.

- Rica, ne! – reszkető kézzel simogatta a lány arcát. Apró pofonokkal próbálta magához téríteni, de hiába, az apró test élettelenül hevert a karjai közt. – Egyetlenem! Életem! NEEEEEE!

Jordan lekuporodott, és próbált segíteni:

- Hívjátok az orvost! – kiáltott az emberek felé. – Elsa! Be kell vinnünk! Fiam! – kapott Tokalah felé, aki most felállt, előrántotta a tőrét, és eszelős üvöltéssel vetette magát Theodore felé.

 A férfi döbbenten figyelte, ahogy a démoni kinézetű harcos rohan felé. Az utolsó, amire emlékezett, Tokalah hangja volt:

- Te nem követheted oda, ahova ő jutott! Készülj, elküldelek a poklodba!

A tőrt a férfi mellkasába mártotta, majd üvöltve kihúzta, és határozott mozdulattal megskalpolta. Nem is hallotta áldozata halálsikolyát, csak egyvalakit látott maga előtt, az egyetlent, akiért érdemes volt élni.

Aztán visszafordult, és őrült tekintettel nézett végig a döbbenten álló embereken. Nem fogta fel, mi történik, csak a szeretett nőt kereste, Rica!

Nem halhatott meg! Nem lehet ennyire kegyetlen az élet! De a szíve sajgott, látta a lány üveges szemeit, érezte ernyedt, élettelen testét. Meghalt! Megölte őt ez a ficsúr, de megfizetett érte. Mostantól keresni fogja a halált, elébe megy, hogy minél hamarabb újra együtt lehessenek.

Jordan és Elsa megfogták Erica testét, és próbálták a bolt felé vinni, amikor Jose odaugrott hozzájuk. Felemelte a lányt, és futva bevitte a boltba. Azonnal az asztalra fektette. Az orvos máris ott volt.

- Jordan, hívja be a fiát! Félek, hogy meglincselik, ha kint marad.

Az asszony kirohant, közben Elsa zokogva nézett doktor Stewart szemébe:

- Mondja már! Mi van a kicsikémmel?

- Máris megvizsgálom, még él, de nem tudom, mennyire súlyos. Hozzon vizet, ki kell tisztítanom a sebet!

Jordan odaszaladt a fiához, és átölelte. Rettegve nézett körbe, de senki nem akarta megtámadni. Még mindenki az események hatása alatt állt. Tokalah szeme eszelősen csillogott, látszott, hogy nincs magánál.

- Gyere, fiam! – Jordan szeme könnyben úszott. – Gyere!

- Anyám – végre felszakadt belőle a zokogás. – Mi van vele? Könyörgöm, mondd, hogy nem igaz! Hogy nem halt meg – elcsuklott a hangja. – Az nem lehet, ő nem… A Nagy Szellem nem lehet ilyen könyörtelen, nem veheti el őt. Ő az életem, anya!

- Tudom. Gyere! – suttogta a nő, és a bolt felé vezette a megtört fiút.

A téli tábor éjszakai csendjét gyermeksírás hangja törte meg.

A harcos gyengéden ölelte asszonyát. Az asszony hátával a férfi mellkasának támaszkodott, és kimerülten zihálva mosolygott. A karját a kis csomag felé nyújtotta. Jordan átadta neki a kislányt, és a férfi óvatosan segített megtartani a kicsit. A nő remegett, a szeméből szakadatlanul potyogtak a könnyek:

- Isten hozott, Kicsim! A Nagy Szellem óvja az utad!

Felnézett a férfira.

- Köszönöm, drága asszonyom! – suttogta elérzékenyülve a harcos. – Köszönöm, hogy megajándékoztál ezzel a csodával.

- Mi legyen a neve, férjem?

- Tansy, a virág után, ami néhány napja született a sátrunk előtt.

Mindketten emlékeztek, amikor néhány napja sétálni indultak, és a sátor előtt megpillantották az apró fehér hóvirágot. Bátortalanul, de életerővel telve tört utat a fagyos földön keresztül.

A tél nehezen vonult vissza, a tavasz hiába próbálkozott, a kemény északi szelek nem engedték, hogy a föld és a levegő felmelegedjen. Az egész falu arra várt, hogy mikor indulhatnak a nyári táborba, de a férfi most örült, hogy még nem indultak el.

Nem sokkal azután, hogy két napja visszatértek a sétából, megindult a szülés.

A vajúdás több mint egy napig tartott, és Tokalah félt, hogy a felesége képtelen lesz végigcsinálni. Az indián végig rettegett, hogy Ericának nem lesz elég ereje. A végzetes golyó, amit Theodore neki szánt, Ericát találta el. Elsa szerint isteni csoda volt, hogy túlélte, senki sem adott volna egy árva centet sem az életéért.

Amikor Tokalah meglátta őt az ágyban, falfehéren, azt hitte, elveszítette. Leroskadt mellé, és imádkozni kezdett a Nagy Szellemhez. Nem mozdult a lány betegágya mellől. Nem evett, nem ivott, senkihez nem szólt.

Jordan és Tukayoo mondta az orvosnak, hogy hagyja. A fiúk a felesége életéért könyörög.

Emlékezett, amikor egy alkalommal csak ő volt a szobában, és az orvos bejött. A vállára tette a kezét, és amikor a fiú karikás, fakó szemekkel felemelte a fejét, csendesen leült mellé.

- Anyád elmondta, hogy érzel Miss Greyson iránt. Tudni szeretném, ez mennyire igaz?

- Miért? – kérdezte rekedten.

- Csak válaszolj, kérlek!

- Feleségül akarom venni, szeretem őt.

- Értem. Tokalah, Miss Greysonnak most nagyon sok segítségre, és támogatásra lesz szüksége.

- Túl fogja élni, ugye? – kérdezte rettegve. – Mondja, hogy nem hal meg!

- Most minden azon múlik, mennyire akar meggyógyulni. A sérülése nem olyan súlyos, de van valami, ami legyengíti a szervezetét. Először nem tudtam, mi az oka, hogy nem javul, ezért megvizsgáltam.

- Mi az? – nézett rá követelőn a férfi.

- A kisasszony várandós, és ez nagyon sokat ront az állapotán.

- Tessék? – hebegett Tokalah.

- Miss Greyson gyermeket vár. Nagyon az elején van, talán egy hónapos. De ez most kritikus időszak, és a sérülése miatt fenn áll a veszélye, hogy elveszíti, vagy esetleg ő is…

- Ne! Ne-ne-ne! Rica nem halhat meg! – nyögte az indián, és a lány felé fordult. – Életem, itt vagyok. Nem halhatsz meg, tarts ki, szedd össze az erődet, könyörgöm! Doktor, segítsen rajta! Mondja meg, mit tegyek?

- Csak legyél mellette! Ezt a csatát neki kell megvívnia. Nem elég, hogy a sérülést kell legyőznie, de küzdenie kell a gyermekért is. Te most csak támogatni tudod, imádkozz értük!

- Úgy lesz, köszönöm, doktor!

Végül a harmadik napon, Erica felnyögött, és néhány pillanatra magához tért. Az orvos azt mondta, most már reménykedhetnek, de még ne éljék bele magukat semmibe.

Hosszú hetekbe telt, mire Erica teljesen felépült. Tokalah és Jordan folyamatosan óvta mindentől. Végül már Tehya-hoz, Wanekához, vagy Narához menekült.

Lansa persze nem tagadta meg magát, és visszavitte a férjéhez, a törzs nagy vigalmára, mert sokszor a vállára vetve cipelte a tiltakozó asszonyt. Persze csak addig, amíg ezzel nem veszélyeztette a babát.

Ilyenkor aztán Tokalah dühös pillantása kísérte a harcost. Lansa úgy tekintett Ericára, mintha a húga lett volna, szerencsére a kapcsolatuk rendeződött, és Tokalah megkérte a másik harcost, hogy legyen születendő gyermekük keresztapja.

Mindketten nagyon várták már a szülést. Erica feszült volt, mert az utóbbi két hetet Tokalah távol töltötte a harcosaival. Próbáltak friss húst szerezni a törzs számára.

Tokalah is ideges volt, és sietett minél hamarabb visszatérni, de apja utasítását nem tagadhatta meg. Végül az apja elfogadta a törzs felkérését, és újra ő lett a törzsfőnök, de mindenki tudta, hogy a fia hamarosan átveszi a helyét. És neki fel kell készülnie a feladatra.

De most itt volt, és Erica mellett lehetett életük legboldogabb, és legfárasztóbb óráiban. Támogatta feleségét, ha kellett, megitatta, és lélekben próbálta átvenni a fájdalmait.

Büszke volt Ericára, az asszony egyetlen jajszó nélkül vajúdott, többször látta, hogy könnyek homályosítják a szemét, de nem sikoltozott, keményen küzdött, és csak a legvégén adott hangot a fájdalmának, amikor a kicsi végre megérkezett.

Lenézett, és mosolyogva figyelte, ahogy a felesége bágyadtan simogatja a lányukat.

- Bocsáss meg, férjem! – nézett fel. – Nem tudtam fiút adni neked.

- Miről beszélsz, szerelmem? Gyönyörű gyermeket kaptam tőled.

Lágyan megcsókolta az asszonyt, majd csókot lehelt a baba homlokára.

- Fiam! – szólt csendesen Jordan. – Be kell jelentened a törzsnek!

- Máris hagyjam itt őket? – nézett fel.

- Utána visszajöhetsz – mosolygott Erica fáradtan.

Tokalah kelletlenül felállt, és kimászott. Néhány pillanattal később örömteli hujjogás verte fel a tábort. Majd hangos éneklés hallatszott.

- Azt hiszem, Tokalah-nak egy ideig nem lesz lehetősége visszajönni. – mondta Jordan.

Ekkor félrelibbent a bőrszárny, és belépett Tukayoo.

- Drága lányom! A fiam elmondta, hogy kislánnyal ajándékoztad meg. Büszke vagyok rá, hogy a nagyapja lehetek. Köszönöm neked, hogy boldoggá teszed a fiamat. – mondta, és lekuporodott Erica mellé.

Megnézte az újszülöttet, és boldog mosoly terült el az arcán.

- Nem haragszol, hogy nem tudtam fiút szülni? – kérdezte az asszony.

- A gyermek a Nagy Szellem ajándéka. Biztosan oka volt, hogy először lányt küldött nektek. Biztos vagyok benne, hogy fiút is fogsz adni Tokalah-nak.

- Köszönöm – suttogta bágyadtan.

- Most pihenj! Kimerített a szülés. Te pedig menj!– mondta Jordan, és kitessékelte Tukayoo-t. – Küldd vissza a fiadat! – szólt utána.

A férfi ellenkezni akart, de Jordan nem tűrt ellenvetést.

Jordan odatette a kis bölcsőt Erica mellé, és elhelyezett benne egy szent követ, ami védelmet biztosított a gyermek számára.

- A szemed színe hasonlít rá – mosolygott az ifjú anyukára. – Hiszem, hogy ez a baba, és majd a testvérei is békében, és boldogságban nőhetnek fel.

- Köszönöm, anyám! – suttogta fáradtan Erica, és hagyta, hogy a kicsit a bölcsőbe tegye.

Tokalah hamarosan megjelent, és egy pillanatra megijedt, amikor azt látta, hogy Erica csukott szemmel fekszik.

- Anyám? Mi baja van Ricának?

Az asszony kinyitotta a szemét:

- Semmi bajom, Tokah.

A férfi mellé bújt, és a bölcsőbe helyezett egy hóvirágot a szent kő mellé.

- Legyél nagyon boldog, Tansy! – mormolta a kislánynak, aztán a feleségére nézett.

Erica megcsókolta, aztán lehunyta a szemét, és hamarosan elaludt. Tokalah gyengéden simogatta az arcát, magához ölelte, és lefeküdt mellé.

- Anyám, ugye minden rendben lesz?

- Persze, csak pihennie kell. A sérülése miatt sokkal nehezebben viselte a szülést, de mondtam neked, erős asszony. Viszont most szüksége lesz segítségre. Itt maradok veletek néhány napig. Aludj te is, és vigyázz rájuk!

A férfi szorosan az asszony mellé bújt, aki még álmában is szeretettel bújt az ölelő karok védelmébe, és ő is nyugodt álomba szenderült.

Vége