Betty Forester

Apacsok tüze
Folytatás

9. fejezet

Tokalah aggódva nézte, hogy Elsa egyedül lép be a házba. Tudta, hogy délután akaratlanul felfedte az érzéseit. Talán Erica megérezte, és ezért nem jött, vagy valóban nincs jól.

- Elsa? – kérdezte csöndesen. – Hol van Erica? Rosszul érzi magát?

- Már jobban van, de megfájdult a feje, kérte, hogy mentsem ki.

- Értem. Megmondaná, hogy jobbulást kívánok neki?

- Persze – mosolygott a nő.

A fiú a vacsora alatt végig feszült volt, alig evett, és várta, hogy véget érjen már. Amikor végre asztalt bontottak, azonnal fáradtságra hivatkozott, és kiment az étkezőből. Amikor már nem látták sietve kilépett az udvarra, és szinte futott a kert felé.

Látta, hogy a teraszajtó nyitva van, fürge mozdulatokkal felmászott, és máris a szobában volt.

Erica ijedten kapta fel a fejét a könyvből. Tokalah mosolyogni kezdett, és lazán az ágy oszlopának támaszkodott. Nem szólt, csak parázsló szemekkel nézte a lányt.

- Mit képzelsz? – fortyant fel a lány. – Azt hiszed, bármikor bejöhetsz, ha úgy tartja kedved?

Az indián megkönnyebbülten sóhajtott, ha kötekszik, akkor már jól van.

Ellökte magát, és könnyedén az ágy véghez ült, Erica rémülten húzta fel a lábát.

- Hogy merészeled? – a takaró lejjebb csúszott róla, így kilátszott a selyem, és csipke hálóing szegélye.

Tokalah ámulattal figyelte, ahogy a lány keble emelkedik és süllyed. A szeme ragyogott a petróleumlámpa fényénél, szorosan hátrafésült, fekete haja egyenesen omlott le a hátán, de néhány tincs izgatóan simult a mellkasára. Még mindig aggódott, de látta, hogy már tényleg sokkal jobban van.

- Azt hittem, nagyon rosszul vagy – mosolygott kedvesen.

- Menj el! Kérlek!

Ám Tokalah közelebb húzódott hozzá.

- Ezt te sem akarod igazán – suttogta.

- De! Én pontosan ezt akarom.

Tokalah feltérdelt, és lassan Erica ajkához hajolt.

- Hazudsz! Erre vágysz – mondta búgó hangon, és megcsókolta. – Azért nem jöttél le vacsorázni, mert engem hívtál. Jó indokod volt kimenteni magad, és ezzel tudtad elérni, hogy utánad jöhessek.

- Nem… rosszul vagyok – nyögte halkan. – Fáj a fejem, és még mindig… szédülök.

- Kedves, te miattam szédülsz – suttogta a fiú, és lágy csókot lehelt a lány vállának gödrébe.

- Miről beszélsz? – kérdezte felháborodva Erica. – Mit gondolsz te rólam? Mégis mit hiszel, mit akarhatnék én tőled?

- Hogy azt tegyem veled, amit Rosie-val. Szeretnéd, ha…

- Öntelt, arrogáns rézbőrű – sziszegte a lány. – Soha! Én soha nem tenném meg veled! Hogy hihetted? Távozz a szobámból!

Tokalah visszahúzódott. A lány szavai mellbe vágták. Délután már úgy érezte, valami megváltozott köztük, hogy közel kerültek egymáshoz. Ennyire félreértette őt?

- Semmit sem változtál – mondta halkan. – Még mindig meg akarsz alázni. Keresed az alkalmat, hogy minden módon megsebezz. Próbáltam elfeledkezni erről, megbocsátani neked, de méltatlan vagy rá. Számodra én csak egy mocskos indián vagyok. Az sem számít, hogy… – elhallgatott, és szomorúan nézett a lányra.

Megrázta a fejét, felállt, és elindult. Erica döbbenten nézett utána. Nem tudta, mit is akar, de azt semmiképpen, hogy a fiú megbántottan menjen el. Ő csak azt nem akarta.

- Várj! – kiáltott fojtottan, és Tokalah után iramodott. Épp átmászott a korláton, és indult volna lefelé, de a lány megfogta a kezét. – Várj, Tokah! Én nem úgy gondoltam. Én… én… Kérlek, bocsáss meg! Az előbbiért, meg mindazért, amit tettem. Istenem! – nyögte, és könnyes szemeit a fiú tekintetébe fúrta.

Tokalah némán figyelte a lányt.

- Nem akarok mentegetőzni, hisz amit tettem, az elfogadhatatlan, tudom. Akkor úgy éreztem, hogy meg kell tennem. Tudom, hogy hiba volt, óriási hiba, és nagyon megbántam, nem mondhatok mást. Ha visszacsinálhatnám, megtenném. Bocsáss meg! Kérlek! – az utolsó szavaknál már zokogott.

Tokalah visszamászott, és átölelte.

- Ne sírj, Kedves! – suttogta a fiú

Lehajolt, és gyengéden megcsókolta. Erica elveszett a lágy érintésben, és a férfias, de mégis puha ajkak becézésében. Tokalah a karjába kapta, és visszavitte a szobába. A lábára állította a lányt, megfordult, és a zsanér felé nyúlt.

- Elmész? – kérdezte a lány.

Az indián nem válaszolt, csak némán behúzta a zsanért, majd behajtotta az üvegajtót. Könnyed mozdulattal beakasztotta a zárat, és megfordult.

Erica remegve figyelte, ahogy odalép hozzá, karját a dereka köré csúsztatja, és lágyan megcsókolja.

- Kérlek! – suttogta elhaló hangon a lány. – Én nem vagyok olyan, mint Rosie.

- Nem is akarom azt tenni veled, amit Rosie-val.

- De…

- Ő csak egy szajha. – suttogta Tokalah, és megcirógatta Erica arcát.

- Akkor velem mi a szándékod?

- Csak annyi, amennyit engedsz. – mondta vágyakozva.

Erica elhúzódott, és mélyen a fiú szemébe nézett. Nem volt ostoba, már rájött, hogy ez volt Tokalah célja. Az esze tiltakozott az ellen, amire készült, de a teste, a szíve akarta, nem érdekelte, hogy mi lesz utána.

Már tudta, hogy a gyomrában repdeső pillangók táncát, és a forróságot a hasa aljában csak egy módon csillapíthatja, és nem érdekelte, hogy ezzel pont azt adja meg a fiúnak, amit akar. Ő is akarta.

Megfordult, az ajtóhoz lépett, és betolta a reteszt. Remegett, nem mert megfordulni, csak állt, homlokát a hűvös fának támasztotta, és várt.

Néhány pillanattal később érezte, hogy gyengéd kezek simulnak a derekára.

- Kedves, ha nem akarod, elmegyek. – suttogta a lány fülébe.

Erica megrázta a fejét, alig mozdult, de Tokalah érezte, lágyan Erica nyakába csókolt, és maga felé fordította. Elhúzódott, megfogta a lány kezét, és lassan hátrálni kezdett az ágy felé, maga után húzva őt.

A petróleumlámpa fénye visszatükröződött a lány rémült szemeiben, de Tokalah látta bennük a vágyat is. Elengedte Erica kezét, és megcirógatta az arcát, lassan lesiklott a nyakán át a vállára, és a hálóing szegélyével babrált. Az ujjával megkereste a szalagot, és óvatosan megfogta.

Belenézett a tengerkék szemekbe, és biztatásra várt, de Erica képtelen volt megszólalni, reszketve állt a fiú tüzes, vágyakozó pillantásának fogságában.

- Láthatom, milyen vagy valójában? – kérdezte az indián kedvesen, és a lány csak bólintani tudott.

Tokalah mosolyogva meghúzta a szalagot, kioldotta, majd lassan lefejtette a hálóinget a lány válláról. A könnyű anyag lágyan, suhogva omlott Erica lábához, felfedve a fiú előtt tökéletes szépségét. Az indián halkan felnyögött, ahogy végignézett rajta. Éhesen siklott végig a pillantása a lány formás keblein, kerek csípőjén, nagyot nyelt, ahogy megpillantotta a combok közt rejtőző gyönyör forrását. Újra felemelte a fejét, és Erica szemébe nézett, az ágyéka forrón lüktetett, érezte, hogy a nadrág kényelmetlenül tartja vissza férfiasságát. A keze remegni kezdett, arra vágyott, hogy megérintse a lány hamvas, selymes bőrét, és a karjában tartsa a törékeny, tüneményes szépséget.

- Erica – suttogta megigézve.

- Tetszik, amit látsz, Tokah? – kérdezte a lány remegő hangon.

- Gyönyörű vagy! – mondta vágytól rekedten a fiú.

Közelebb lépett, a kezét a lány tarkójára simította, beletúrt a fekete hajzuhatagba, és az ujjaival meglazította, hogy a tincsek buján öleljék körbe a vállát. Aztán az ajka lecsapott, hevesen csókolta, és egészen közel húzta magához. Amikor az ajkuk elvált egymástól, Tokalah halkan megszólalt:

- Csak akkor, ha igazán ezt akarod.

Erica válaszul a fiú ingéhez nyúlt, és reszkető kézzel gombolni kezdte. Tokalah eltolta a kezét, és gyorsan megszabadult a ruháitól. Megállt, és hagyta, hogy Erica végignézhesse. Csendben figyelte a lány szemét, amikor Erica meglátta árulkodóan meredező férfiasságát. A megjelenő rémület azonnal elárult mindent a fiúnak. Lassan közel lépett a lányhoz, a karjába vette, és gyengéden az ágyra fektette. Mellé feküdt, és lágy csókot lehelt a reszkető ajkakra.

- Ne félj! – suttogta.

Lassan simogatni kezdte a telt kebleket, végigsiklott a lány oldalán, aztán vissza, érezte, ahogy Erica megremeg az érintésétől.

A lány képtelen volt megszólalni, vagy bármi mást tenni, csak feküdt, és nézte a zölden csillogó szemeket, ahogy melegen, bátorítva figyelték őt, aztán végigsiklottak a testén, és melegen újra rátaláltak az ő szemeire.

- Érints meg, Kedves! – suttogta rekedten Tokalah. – Szeretném, ha te is éreznéd, amit én. Add át magad az ösztöneidnek!

Újra megcsókolta, és közben megfogta Erica kezét, és a vállára húzta:

- Érints meg, Kedves! Úgy, ahogy akkor, a vacsora után – zihálta növekvő vággyal.

És Erica szót fogadott, a fiú hajába túrt, forrón viszonozta a csókot, és a testét vágyakozva nyomta Tokalah-hoz. Érezte a combjának feszülő keménységet, és hirtelen visszahúzódott. A fiúra nézett, aki bátorítóan simogatta:

- Ne félj, Kedves! – suttogta újra.

A kezét lassan a lány lábai közé csúsztatta, és simogatni kezdte az érzékeny nőiességet.

Erica remegve felsóhajtott, és néhány pillanattal később zihálni kezdett. Idegen forróság járta át, halkan felnyögött, ahogy a gyengéd ujjak körbejárták nőiességének minden pontját.

Tokalah visszahúzta a kezét, és megnyálazta az ujját, majd visszahelyezte, és becsúsztatta a lányba. Lassan, vigyázva, és közben folyamatosan nézte a szemét.

Erica arca megfeszült, de csak nézte a fiút, az ajkába harapott, és alig hallhatóan felnyögött. Tokalah azonnal mozdulatlanná vált:

- Abbahagyjam? – nézett rá melegen.

A lány megrázta a fejét, feszülten feküdt a fiú mellett, és várta a folytatást.

Tokalah dühös volt magára, úgy viselkedett, mint egy tapasztalatlan kölyök, csak arra figyelt, hogy minél hamarabb elérje a célját. Visszahúzta a kezét:

- Ne haragudj! – súgta a lány fülébe. – Nem akartam fájdalmat okozni.

Lassan megint simogatni kezdte, és az ajkával cirógatni kezdte a lány állát, aztán felsiklott a füléhez, és becézni kezdte a mögötte lévő puha gödröcskét. Erica felnyögött, és még szorosabban ölelte a fiú nyakát. A keze lesiklott a fiú izmos hátára, és bátortalanul simogatni kezdte. Tokalah felemelte a fejét, és mosolyogni kezdett, Erica félénken megdermedt:

- Folytasd, Kedves! – mondta melegen az indián.

Felhúzta a lábát, és Erica combjai közé nyomta, majd folytatta a lány ajkának becézését, és most végre érezte, hogy a lány ellazul.

Tokalah most a lány kebleit kezdte kényeztetni, először gyengéden simogatta, majd egyre hevesebben, egészen addig, amíg a lány mellbimbója megkeményedett, akkor lehajolt, és bekapta, hogy a nyelvével megízlelje.

Ericában ekkor valami megindult, felnyögött, és ívbe feszítette a hátát, hogy a borzongató érzés még jobban átjárja, megragadta a fiú fejét, és vadul magához szorította, zihálva élvezte a finom érintést, és hevesen simogatni kezdte az indián hátát. Vonaglani kezdett, és szinte dorombolva feszült az izmos férfitestnek.

- Tokah… – lehelte halkan.

- Mondd, Édes! – emelte fel a fejét.

Egymás szemébe néztek, és a fiú tudta, hogy most érte el, amit akart, sikerült felkorbácsolnia Erica vágyát, újra megkereste a lány combja közti forróságot, érezte, hogy nedvesen lüktetve várja a beteljesülést. Benyomta az ujját, és határozottan mozgatni kezdte. Erica most nem feszült meg, hanem vonaglani kezdett, és egyre hangosabban zihálva adta át magát az új érzéseknek.

Tokalah kihúzta a kezét, megfogta a lányét, és lehúzta a férfiasságához:

- Érintsd meg, kérlek!

Erica bátortalanul nyúlt a szervhez, lassan ismerkedett vele, de ahogy simogatta, és érezte a fiú reakcióját, az egyre keményebben lüktető hímtagot, ő is bátrabbá vált. Tokalah kezével segítette a lányt, és végül el kellett tolnia magától, mert a lány annyira ügyesen simogatta, hogy úgy érezte, azonnal szétrobban.

Ránézett a lányra, és mosolyogva figyelmeztette:

- Ha azt akarod, hogy leálljak, most szólj, vagy befejezem!

- Fejezd be, harcosom! – zihálta Erica.

Tokalah besiklott a lány combjai közé, felhúzta a lány lábait, és óvatosan behatolt. Erica felszisszent, ő pedig megállt, és várta, hogy a lány remegése csituljon. Akkor mozogni kezdett, lassan kiemelkedett, aztán visszacsúszott, teljesen benne volt a lányban, alig tudta visszafogni magát, ahogy érezte a szűk forróságot. Erre az élményre nem készítette fel Rosie tudása. Ahogy látta az odaadó csillogást Erica szemében, érezte tapasztalatlan, édes reakcióját a mozdulataira, az ajkába harapva próbált másra gondolni, hogy az elsöprő tüzet visszatartsa, de Ericában felébredt a nő, és ösztönös mozgásával szemben Tokalah tehetetlennek bizonyult. Felgyorsult, amikor érezte, hogy pillanatokon belül eléri a csúcsot. A lány vállába temette az arcát, és nyögve, görcsösen engedte ki magából a forróságot.

Erica nem tudta, mire számítson, az érzés elsöprő volt, ahogy érezte magában a fiút. A gyönyörtől reszketve simult Tokalah-hoz, és hagyta, hogy magával ragadja az élvezet. Érezte, amikor a fiú lassú mozgása felgyorsul, és elragadja a hév, és ő is tűzben égett. Amikor Tokalah teste görcsbe rándult, közel járt hozzá, hogy felsikítson attól az ismeretlen elsöprő erőtől, ami átjárta, de csak az ajkába harapva nyögött.

Összeborulva remegtek mindketten, végül Tokalah felemelte a fejét, és nyugtalanul nézte Ericát. A lány kedvesen viszonozta a pillantását, de a fiú tekintete komorrá vált.

- Neked nem volt jó, igaz? – kérdezte halkan.

- De igen – suttogta. – Csak furcsa volt, még soha…

- Tudom, hogy nem tudtalak eljuttatni a csúcsra. Ígérem, legközelebb sikerülni fog – simogatta gyengéden a lány arcát.

- Legközelebb? – nézett rá Erica, és a szemében izgatott fény villant.

- Csak, ha akarod.

- Azt hittem, csak ennyit akarsz – mondta Erica.

- Mennyit? – kérdezte Tokalah értetlenül.

- Megkapni. Elvenni az ártatlanságomat. Elérted a célod, – suttogta Erica. – most már boldog lehetsz.

- Nem, még nem értem el – felelte Tokalah. – Csak akkor lesz teljes a bosszúm, ha belém szeretsz.

A lány szemében harag villant:

- Arra ne számíts, soha nem foglak szeretni. – felült, és elhúzódott. – Nagyon sokra tartod magad.

- Még mindig így akarsz játszani? – a fiú felugrott az ágyról. – Azt hittem, azért kértél bocsánatot, mert úgy kezeltél, mint egy mocskos férget. De még mindig nem változtál. Akkor miért hagytad magad? – sziszegte dühöngve. – Gondoltad, jó lesz velem próbálkozni?

- Mégis mit vártál? – fakadt ki Erica. – Amióta itt vagyok, csak bántasz, te, és a barátaid. Igen, kíváncsi voltam, hogy milyen, és láttam, hogy ez a terved, hát kihasználtalak. Azt hitted, hogy majd remegve, szerelmesen a karjaidba omlok? Tévedtél. Ne hidd, hogy könnyű megszerezni a szívemet! Sokan próbálták már, és elbuktak.

Tokalah megsemmisülten állt az ágy mellett, Erica alig néhány perce még elragadtatva feküdt a karjaiban, érezte a belőle áradó elfojtott vágyat, most pedig majdnem úgy beszél vele, mint először. Nem tudta, mivel vághatna vissza, ezért csak ennyit mondott:

- Az előbb nem volt igazad. Pontosan olyan vagy, mint Rosie.

Megfordult, dühösen feltépte az ajtót, és mire Erica felfogta szavai értelmét, Tokalah már a boltív alatt járt, és haragtól könnyes szemmel csörtetett át az udvaron. Nem nézett körül, így nem láthatta a munkások szállása alatt megbújó alakot, aki féltékenyen, dühösen követte a lépteit.

Nem ment be, tudta, hogy ha most csörtetne végig a házon, mindenki felébredne. Leült a verandán, és maga elé meredt. Miért dühös, hisz ezt akarta? Akkor miért zavarja, hogy Erica így reagált? Természetes, hogy haragszik rá, amiért sikerült az ágyába férkőznie.

De Tokalah többet akart. És pontosan ez dühítette. Kívánta a lányt, újra érezni akarta őt, elveszni a tűzben, amit adott.

- Mit művelsz velem, Erica Greyson?

A tenyerébe temette az arcát. Érezte, hogy vesztésre áll.

Erica csendben ült, és nézte a lepedőt. Nem akarta felfogni az előbbi beszélgetést. Megint ő volt az, aki mindent elrontott, a fiú közeledni akart, de ő ellökte magától. Felpattant az ágyról, lerángatta az összemocskolódott lepedőt, berúgta az ágy alá, és zokogva hasra vetette magát.

„Hogy lehetek ennyire aljas?”

Remegve felemelkedett. Nem hagyhatja ennyiben, nem! Beszélnie kell vele! Nem tudta, miért, de érezte, hogy meg kell tennie. Felvette a köntösét, és leszaladt, cipőt sem vett fel, mezítláb futott a ház felé, félúton egy kavicsra lépett, és a talpába éles fájdalom hasított. Felszisszent, és összerogyott a porban, nem akart hangoskodni, nehogy felébressze a ház népét, a nyelvébe harapva próbálta visszatartani feltörő könnyeit. Lassan felemelkedett, és indulni akart, amikor valaki átölelte. Felnézett, és a könnyein át félénk mosollyal emelte fel a kezét:

- Tokah! – simogatta meg a zord arcot. – Bocsáss meg, újra, ha tudsz, kérlek! Nem tudom, mi van velem. Összezavarsz. Nem érdekel, ha ez a célod, zavarj össze! Csak ne haragudj rám, kérlek!

Az indián nem szólt, csak ölelte a lányt, lassan lehajolt, és megcsókolta. Felemelte a karjába, és elindult vele a veranda felé, leültette a lócára. Az ajka egy pillanatra sem engedte el, a nyelvük vad táncot járt. Tokalah érezte Erica lelkifurdalását, olyan vággyal csókolta, ahogy eddig még nem. Tudta, hogy nem szereti őt, de akarta, és ez elég volt Tokalah-nak… egyelőre. Elengedte, és mosolyogva nézett rá:

- Nem haragszom, Kedves.

- Nem akarok olyan lenni, mint Rosie – mondta halkan, zokogva.

- Nem vagy olyan, és nem is leszel.

Erica átölelte a fiút, és az arcát a vállába temette.

- Bocsáss meg! – suttogta újra.

- Erica! Nézz rám!

A lány felemelte a fejét, Tokalah pedig gyengéden letörölte a könnyeit.

- Ne sírj! Semmi baj. Én is gonosz voltam veled. Már rég tudom, hogy megbántad, én csak azt akartam elérni, hogy bocsánatot kérj. De akkor sem lett volna jogom ilyennek lenni. De most már vége. Én is bocsánatkéréssel tartozom…

- Nem, dehogy! – suttogta Erica. – Igazad volt, megérdemeltem.

- Sss, Kedves! – megcsókolta a lányt. – Ne legyen tovább bűntudatod, kérlek! Kezdjük újra! Mintha semmi sem történt volna.

- Azért… azért valami történt – szipogta Erica. – Valami jó… valami csodás dolog. – felemelte a fejét. – Ugye?

- Örülök, hogy így érzed – mondta mosolyogva a fiú.

- Én is – suttogta a lány, és átölelte a fiú derekát.

Megborzongott, mire a fiú azonnal megdörzsölte a karját.

- Fázol, kicsim? – kérdezte.

- Nem, csak szédülök.

- Gyere, feküdj le! Talán holnap mégiscsak el kell küldenünk az orvosért.

- Nem, nem kell – tiltakozott a lány. – Csak pihennem kell. Megyek – suttogta.

- Várj, mutasd meg a lábad! - Erica meglepve nézett rá. – Az előbb ráléptél valamire. Lehet, hogy megsérült.

Óvatosan lenyúlt a lábához, és felemelte. Alaposan megvizsgálta, aztán így szólt:

- Nem vágtad el, de butaság volt mezítláb jönnöd – nézett rá kedvesen. – Gyere, Kedves, visszaviszlek.

A karjába kapta a lányt, és néhány pillanat alatt a hálószobájában voltak.

- Hol a lepedőd? – kérdezte a fiú, ahogy körülnézett.

- Az ágy alatt. – motyogta Erica zavartan.

Tokalah mosolyogni kezdett, a szekrényhez lépett, tiszta ágyneműt vett elő, és gyorsan rendbe tette az ágyat.

Erica szótlanul figyelte, aztán, amikor a fiú felegyenesedett, és felé nyújtotta a kezét, vágyakozva vetette magát a karjába.

10. fejezet

Hajnalban arra riadt fel, hogy valaki meglöki. Kinyitotta a szemét, és kábán érzékelte, hogy egy fekete hajú tündér zihál mellette, és próbálja visszatartani a sikolyát.

- Erica? Mi a baj?

A lány görcsösen remegett, kezét a mellkasára szorította, és könnyes szemmel kapkodott levegő után:

- Kicsim, mi a baj? – kérdezte Tokalah növekvő rettegéssel.

- Úgy… éreztem… megfulladok.

A fiú szorosan magához húzta, és gyengéden simogatni kezdte a hátát:

- Csak álmodtál. A tegnapi dolog miatt van. Semmi baj! Biztonságban vagy, Kedves! Itt vagyok. Lassan vegyél mély levegőt, mindjárt jobb lesz. Lassan! Ez az! Nyugodj meg! Minden rendben, itt vagyok!

- Annyira valóságos volt – nyögte halkan Erica.

- Tudom, tegnap tényleg közel jártál a halálhoz. Nem csoda, ha ilyeneket álmodsz.

- Köszönöm, hogy itt vagy – suttogta a lány. – Ha egyedül lennék, biztosan halálra rémítenék mindenkit a sikoltozásommal.

- Sss, nyugodj meg! – simogatta tovább a fiú.

Erica felemelte a fejét, és belenézett az aggódó szemekbe, képtelen volt megszólalni. Pillanatok alatt megnyugodott. Emlékezett a múlt éjszakára. Amikor Tokalah visszahozta, és újra szerette. Már megértette a fiú kétségeit. Többször szeretkezett a lánnyal, és Erica minden alkalommal egyre magasabbra emelkedett a gyönyörök kertjében.

Tokalah is érezte, hogy sikerült megadnia a lánynak, amit szeretett volna, és számára idegen módon, boldogsággal töltötte el, amikor látta a lány szemeit elsötétülni az élvezet pillanataiban, vele akart kiáltani, amikor be kellett fognia a száját, hogy a sikolya ne árulja el őket. Olyan gyönyört élt meg, amilyet Rosie mellett soha.

Miután a lány elaludt a karjai közt, még órákig gyönyörködött tökéletes szépségében, elégedetten figyelte, ahogy hozzábújik. Nem emlékezett, mikor aludt el, de jó érzés volt, a lány mellett ébredni, még akkor is, ha Ericát rémálom ébresztette. Legalább itt volt, hogy megnyugtassa.

A lány most az ajtó felé nézett:

- Istenem! Tokah, menned kell! Hajnalodik, észrevehetnek – mondta rémülten, ahogy a keleti derengést figyelte.

- Igen – válaszolt vonakodva a fiú. – mennem kell, hacsak…

- Nincs hacsak, Tokah! – Erica elhúzódott tőle. – Menj! Kérlek!

- Megbántad? – nézett rá szomorúan a fiú.

- Sok mindent bántam már meg életemben, legutóbb azt, amit veletek tettem, de ha van valami, amit soha nem fogok megbánni, akkor ez volt az. De kérlek, mindkettőnk miatt! Most menj!

Lenyúlt, felvette a fiú ingét, és felé nyújtotta. A fiú felállt hátat fordított, és lassan vette fel, nem nézett Ericára. Már épp kezdte gombolni, amikor a lány odasiklott mögé, átölelte a derekát.

- Bár ne kellene elmenned! – suttogta.

A fiú jólesően elmosolyodott:

- Bár maradhatnék! – megfordult, és vágyakozva megcsókolta a lányt, alig simogatta az ajkát, mert félt, ha hevesebben teszi, akkor képtelen itt hagyni őt. – Tényleg mennem kell, Édes! Reggelinél találkozunk.

Búcsúzóul megcirógatta Erica arcát, felrángatta a nadrágját, és már ki is lépett a teraszajtón. A lány visszahanyatlott az ágyra. Kezét a hasán pihentette, és nem tudta abbahagyni a mosolygást. Nagyokat pislogott, aztán megnyugodva merült vissza az álmok birodalmába.

Tokalah óvatosan lopakodott, tudta, hogy túl sokáig maradt a lánynál, de nem bánta. Élvezte, hogy a lány mennyire meg volt zavarodva, küldte volna, de marasztalta is. Mosolyogni kezdett a gondolatra. Még sosem próbált elcsábítani senkit, és Erica olyan könnyen bedőlt neki. Kihúzta magát, úgy érezte, hogy nála ellenállhatatlanabb férfi nincs a földön.

A boltív alatt megállt, mert hangokat hallott. Felismerte az apját, és Jose-t:

- Rendben, Tukayoo. De doktor Stewart nem tudja, hogy maguk…

- Majd nem leszünk szem előtt, elég, ha Jordan és Elsa itt lesznek, de szeretném, ha látná az orvos. Tegnap nem volt épp megnyugtató, hogy annyira rosszul érezte magát.

- Ahogy gondolja uram. De szerintem, ha Miss Greyson mostanáig nem lett rosszabbul, akkor már nem lesz gond.

Tokalah legszívesebben előlépett volna, hogy elmondja az apjának, Erica teljesen jól van, nincs szüksége orvosra. Nem értette, miért erőlteti ennyire a dolgot. De nem tehette, így csak állt a sötétben, és várta, hogy végre elmenjenek az útjából.

Amikor végre tiszta volt a terep, futva ment a házig, csendesen beosont, körülnézett, és már ment is fel az emeletre. Bement a fürdőbe, és megmosdott. Utána megnézte magát a tükörben, annyira furcsán érezte magát, de nem tudta megmagyarázni az okát.

Erica a nénje kopogására ébredt. Most örült, hogy nem nyitotta ki a reteszt, bár ezzel alaposan megijesztette Elsát:

- Miért zárkóztál be? És ha történik valami?

- Mi történhetne itt Elsa néni? A legizgalmasabb dolog az, ha esetleg az egyik ló, vagy valamelyik bika megvadul.

- Hát nekem az is elég volt, hogy tegnap majdnem megfulladtál. – korholta a lányt. – Soha többet ne menj egyedül a tó közelébe!

- Gondolod, hogy mindennaposak lesznek a kirándulások? Én nem hiszem. De jól van, megígérem. Amúgy ott volt Tokalah, és megmentett.

- Erről jut eszembe! Bocsánatot kértél már tőle? – nézett a lányra szúrós szemmel.

- Igen, pont tegnap… a tónál – tette hozzá halkan.

Érezte, hogy elpirul a hazugság miatt, ezért gyorsan elfordult, és a ruháit kezdte nézegetni. Elsa elővett egy másik fűzőt, amitől Ericát kirázta a hideg:

- Ne! Kérlek, ne! Érts meg, ezt most képtelen lennék felvenni. – könyörögve nézett az asszonyra, aki végül megenyhült.

- Rendben.

Erica elővett egy egyszerű vászonruhát, és szó nélkül felöltözött.

Akkor értek be a házba, amikor a többiek is leértek az emeletről. Tukayoo épp akkor jött vissza a karámoktól:

- Jó reggelt! – köszöntötte az érkezőket, és rögtön Erica felé fordult. – Hogy érzed magad, kedvesem?

- Remekül – válaszolt mosolyogva a lány. – Egy kissé kimerült vagyok, de gondolom, ez csak az izgalmaknak köszönhető. Ezt leszámítva teljesen jól vagyok.

- Arra gondoltam, azért elküldetek az orvosért. Jobb, ha megvizsgál.

- Semmi szükség rá, tényleg. Csak feleslegesen fárasztanánk. De köszönöm, hogy aggódsz miattam, jól esik.

- Ahogy érzed, akkor megyek, szólok Jose-nak, hogy nincs szükség a doktorra. De ha rosszul éreznéd magad, azonnal szólj!

- Úgy lesz, ígérem.

Erica lopva Tokalah felé nézett, és megint elpirult a fiú átható, meleg pillantásától.

Tokalah lesietett mellé:

- Jó reggelt, Erica! – mondta mosolyogva, és a karját nyújtotta. – Elkísérhetlek az asztalhoz?

- Jó reggelt! Köszönöm – motyogta meglepve a lány.

- Úgy látom, valami megváltozott köztetek – nézte őket kutató tekintettel Tukayoo.

- Igen – nézett rá Erica mosolyogva. – Bocsánatot kértem, és Tokalah elfogadta.

- Így van – értett egyet a fiú. – Tisztáztuk a nézeteltérést, és szent a béke.

Leültek, és vidám hangulatban megreggeliztek. A két fiatal igyekezett úgy viselkedni, hogy a többiek ne vegyék észre a változást.

- Erica, délelőtt Kiernannal tanulunk. Csatlakozol hozzánk? – kíváncsiskodott Tuwa.

- Persze, ha nem zavarok.

- Jaj, dehogy zavarsz! – szólt közbe Kiernan. – Mesélhetnél nekünk New Orleansról, meg a keleti városokról. Egy kis földrajzi ismeret nem árt meg a kicsiknek.

- Rendben – mosolygott a lány, de közben észrevette, hogy Tokalah arca megfeszül, és kutatva figyeli. – Végül is, amit tudok, azt elmondhatom, meg, amit az iskolában tanultam…

- Pompás – ragyogott fel Kiernan arca. – Reggeli után azonnal neki is láthatunk.

- Várjatok! – szólalt meg Tokalah. – Én szerettem volna elhívni Ericát lovagolni.

- Fiam, szerintem a lovaglással várjatok pár napot, amíg Erica teljesen rendbe jön. – fogta meg a karját az apja.

A fiú szeme a lányra villant, aki kedvesen mosolyogva nézett rá.

- Igen, talán néhány nap múlva jobb lenne – mondta, és feltűnés nélkül az ölébe nézett.

- Hát jó – visszakozott a fiú. – de szavadon foglak.

Nevetni kezdtek, és nem törődtek a többiek meglepett pillantásaival.

Reggeli után Erica Kiernannal, Tuwával, és a többiekkel a könyvtárba vonult, és belekezdtek a tanulásba. A nevelőnő először visszakérdezte azokat a dolgokat, amiket már megtanított a gyerekeknek. Szeretett volna büszkélkedni Erica előtt, aki csodálattal hallgatta, mennyire okosak.

Aztán megkérték Ericát, hogy meséljen nekik New Orleansról, ő pedig elmesélt mindent, amire emlékezett.

Legalább egy órát beszélt, és a gyerekek tátott szájjal hallgatták. Tokalah a lépcső alatt ült, ahonnan nem láthatták, és mosolyogva hallgatta a lány kedvesen búgó hangját. Többször megremegett, szeretett volna felugrani, odarohanni, kirángatni a szobából, és felvinni magával a hálószobájába.

- És mondd csak Erica – kérdezte Kiernan. – nem vágysz vissza? Az, ahogy beszélsz, erre enged következtetni.

- Tudja Miss Evans – nevetett Tuwa. – Erica most tért vissza. Nemrég fejezte be az iskolát, és szeretne minél hamarabb visszamenni. Egyszer kérdeztem, hogy nem tetszik-e neki a bátyám, mert akkor itt maradhatna, aminek én nagyon örülnék, de Erica nem akar.  – szomorúan folytatta. – Azt mondta, hogy nem akar semmit a bátyámtól. Gondolom, várja ott egy udvarló.

Tokalah felállt, és elkeseredetten kisétált az udvarra. Szó nélkül a lovakhoz ment, felült a foltos kancára, és vad vágtában kilovagolt a birtokról. Nem akarta hallani, ahogy Erica a New Orleans-i lovagjairól mesél.

Erica hallotta, ahogy egy lovas sietősen távozik, de nem látta, ki az, inkább a nevelőnő felé fordult, aki épp Tuwára nézett.

- Jaj, Tuwa! Megint butaságokat locsogsz. Nem téged kérdeztelek – feddte meg Kiernan.

- Az igazat megvallva – nézett rájuk Erica. – már nem tűnik olyan vonzónak, hogy visszamenjek. Legalábbis most így érzem. Amióta idejöttem, csupa szeretetet kaptam, annak ellenére, hogy nem érdemeltem meg. New Orleans olyan személytelen. Sok minden van ott, igaz, de az emberek nem törődnek egymással. És nincs udvarlóm, aki várna rám – nézett sokatmondóan Tuwára.

- Bocsánat – motyogta a kislány – én azt hittem, azért szeretnél visszamenni.

- Nem, eszemben sincs – nevetett a lány.

Ezt követően még sok mindenről beszéltek, Erica mesélt Floridáról, a Mississippiről, és a mocsarakról. Arról, hogy mennyit kirándult Elsa néni barátnőjével, és mennyi minden érdekeset látott.

A beszélgetést Jordan szakította félbe, jelezte, hogy elkészült az ebéd. Amikor asztalhoz ültek, Erica meglepve látta, hogy a fiú nincs ott.

- Tokalah nem csatlakozik hozzánk? – kérdezte.

- Még délelőtt kiment lovagolni, és azóta nem ért vissza – mondta Tukayoo. – Tudja, mikor eszünk, nem fogunk arra várni, hogy méltóztasson megjelenni.

- És ha baja esett? – kérdezte aggódva a lány.

- Nyugodj meg, remek lovas! Nem lesz baja. Csak néha engedetlen – tette hozzá bosszúsan a férfi.

- Én nem a lovaglásra gondoltam, láttam, hogy nagyon jól lovagol – mondta halkan Erica. – De ha esetleg a város felé ment…

- A múltkori incidens után nem hiszem, hogy újra a város közelébe menne – felelt Tukayoo. Erica lehajtotta a fejét, és nagyot sóhajtott. – Jaj, ne haragudj, nem akartalak emlékeztetni!

- Semmi baj, én csak aggódom – mondta halkan.

- Szerintem hamarosan megérkezik, és mentegetőzik majd, hogy nem figyelt az időre.

Tokalah ez idő alatt a tóparton üldögélt, és kavicsokat dobált a vízbe. Nem törődött gyomra követelésével, tudta, hogy rég vissza kellett volna mennie, már biztosan aggódnak, hogy hol lehet, de dühös volt. Szeretett volna megnyugodni, mielőtt hazamegy.

„Ne hidd, hogy könnyű megszerezni a szívemet! Sokan próbálták már, és elbuktak.”

Erica szavai még mindig a fejében kavarogtak. Mégis miről beszélt a lány, hisz egész éjjel együtt voltak? Tokalah érezte, hogy nem csak a testét kapta meg, és mégis úgy viselkedik. Reggeli magabiztossága rég elszállt. Nem, nem csábította el a lányt, ő csak játszadozott vele. Hogy lehetett ennyire vak? Hogy nem vette észre, hogy Erica pont úgy viselkedik, mint Rosie. Ugyanúgy. Minden nő egyforma.

Nem!

Erica más, ő nem játszotta az élvezetet, hisz még tapasztalatlan, képtelen volt irányítani a testét. Tokalah tudta, érezte, hogy másképp reagált, mint a másik nő, de akkor hogy lehet? Miért nem tudta megérinteni a szívét? Tényleg várja valaki New Orleansban?

A gondolat a lelkébe mart. Furcsa fájdalmat érzett.

- Megszerzem a szíved, Erica! A tested az enyém, nem hagyom, hogy a szíved másé legyen! – suttogta, és újabb kavicsot dobott a vízbe. Olyan erővel hajította el, hogy az nagyot csobbanva vízpermettel szórta be.

Nem fogta fel, mit jelentenek a szavai. Csak arra gondolt, hogy a bosszúja így lesz teljes. A lány hiába kért bocsánatot, még mindig dacos volt, és a nyelve úgy csípett, mint egy csörgőkígyóé. Meg akarta törni az ellenkezését, be akarta törni, hogy engedelmesen omoljon a karjába. Nem hagyhatta, hogy legyőzze ez az elkényeztetett tündér.

Felállt, és a lovához lépett:

- Sosem hittem, hogy ennyire nehéz lesz vele – suttogta az állatnak, és megsimogatta a homlokát. – Te mennyivel kezesebb vagy.

Amikor hazaért, és belépett a házba, Tuwa már a lépcsőn állt:

- Tokah! Hol voltál? Apánk már dühöng. Jobb, ha nem kerülsz a szeme elé egy ideig.

- Lovagolni voltam – felelt a fiú, és indult volna a húga után, de az apja hangja megállította:

- Tokalah! Beszédem van veled!

A fiú a kislányra nézett, aki szánakozva figyelte, ahogy megsemmisülten elindul a könyvtárszoba felé.

- Itt vagyok, apám.

- Ülj le!

Tokalah követte az utasítást, és azonnal mentegetőzni kezdett:

- Ne haragudj, nem figyeltem az időt, én nem akartam lekésni az ebédet.

Tukayoo becsukta az ajtót:

- Mi történt tegnap a tónál? Miss Greyson és közted?

- Semmi – hökkent meg a fiú. – Pontosabban, beesett a vízbe, én meg kihúztam. Miért?

- Mert valami nagyon megváltozott köztetek. Eddig kerülted, amennyire lehetett, ma reggel pedig olyan kedves voltál vele, mintha gyerekkori jóbarátok lennétek.

- Tisztáztuk a dolgainkat. Te kérted, hogy tegyem meg. Nem értelek. Egyébként ma délelőtt is kerültem őt.

- De csak, mert a húgod előbb hívta el. Amúgy a lovaglás nem is lett volna jó program.

- Igen, rájöttem – mondta csendesen a fiú. Nem osztotta meg a gondolatait az apjával, hogy Ericának talán most nem lett volna kényelmes lóra ülni. Halványan elmosolyodott.

- Tokalah, mit érzel iránta? – ült mellé az apja.

- Semmit – vágta rá a fiú.

- Én nem hiszem, hogy így van. Látom, azt, ahogy ránézel. Láttam, amikor délelőtt itt volt a húgoddal, te őt figyelted. Fiam, Erica nem való hozzád.

- Nem is akarok tőle semmit. Ti hívtátok ide, te kérted, hogy legyek kedves vele. Nem értem, mit szeretnél. Akkor inkább kerüljem? – Ne kérd ezt, kérlek! – Teljesen összezavarsz.

- Nem, természetesen nem kérem ezt. Csak figyelmeztetni szeretnélek, Erica nem tartozik közénk. Nem a mi fajtánk.

- Úgy érted, fehér? – Tokalah tudta, hogy ezzel megfogta az apját. Ő nem védekezhet ezzel az indokkal.

- Az sem utolsó szempont, de nincs jogom erre hivatkozni. Én arra gondoltam, hogy Ericának egészen már tervei vannak, mint neked. Te szeretnél visszatérni az őseinkhez. Őt elborzasztaná a gondolat, hogy köztünk éljen. Neki a nagyváros való. Beszélgettem Elsával, még ő is retteg attól, hogy Erica mikor menekül vissza New Orleansba. Nem hiszem, hogy miattad itt maradna.

- Ezt nem is kérném tőle – motyogta a fiú meggyőződés nélkül.

- Tokalah, ismerlek, látom a fényt a szemedben, amikor ránézel.

- Valamit félreértesz, apám.

- Nem hinném, én ugyanígy néztem anyádra.

- Ti mások vagytok – nézett fel a fiú.

- Lehet. Én csak féltelek. Nem akarom, hogy ez a lány összetörje a szíved.

- Nem fogja. Nem táplálok ilyen érzéseket iránta.

- Ha te mondod – figyelte áthatóan az apja.

- Elmehetek? – kérdezte Tokalah türelmetlenül.

- Persze – motyogta a férfi, és leült az asztalhoz.

Szinte menekült, az éhsége elmúlt, ahogy az apja szavaira gondolt. Felkavarta, hogy ezt hiszi. Vajon kívülről tényleg így tűnik? De neki nem tetszik a lány!

Észre sem vette, de a családi sírkert felé baktatott. Ha nem a labirintusban keresett menedéket, akkor idejött. Tudta, hogy ebben a melegben senkit sem talál itt. Tévedett.

Erica, azon a padon üldögélt, amin az anyja is oly sokat időzött. A nagyapja sírjánál. Odalépett hozzá:

- Miért nem vagy odabent? – kérdezte. – Még hőgutát kapsz.

- Jó itt ülni. Olyan nyugodt – nézett fel mosolyogva a lány. – Merre jártál? Hiányoltalak az ebédnél.

- Csak lovagoltam. – válaszolt röviden a fiú, és Erica megérezte, hogy bántja valami.

- Feszültnek tűnsz. Mi bánt? – arrébb húzódott, hogy Tokalah mellé ülhessen. Az indián csak nézte őt, de nem mozdult. – Megint rosszat tettem? – kérdezte rémülten a lány.

Erre Tokalah nem tudott mit mondani, leült mellé, és nézte a sírokat.

- Miért jöttél ki ide? – kérdezte egy idő után a fiú.

Lopva a lány felé nézett, a szél belekapott kékesfekete hajába, és az arcába fújta, de Erica nem simította ki. A fiú késztetést érzett, hogy megtegye helyette, de nem mert mozdulni, ekkor látta meg a lány szemében a könnyeket.

- Mi a baj?

- Szerencsés vagy, hogy ilyen szerető családod van – suttogta Erica.

- Neked is van családod, és Elsa imád téged.

- De nem az anyám. Úgy nevelt persze, mintha az lenne, de vannak dolgok, amiket nem tudok megmagyarázni… úgy érzem, engem okol azért, hogy az apám ráhagyott.

- Ez butaság – simította ki a lány haját a szeméből.

- Tudom, de mégis így érzem. Anyámat nem ismertem, meghalt, amikor születtem, az apám pedig visszament St. Louis-ba, alig láttam. Elsa haragudott rá, amiért magamra hagyott. Aztán megölték egy kocsmai verekedésben. Tudod te, mennyire szerencsés vagy, hogy vannak szüleid? Tudom, neked is volt egy pokoli időszakod, de végül visszakaptad édesanyádat, és a szüleitek szeretnek titeket. Én anyámat nem is ismertem, az apám meg gyűlölt valamiért. Elsa néni ezt nem tudta feledtetni velem. Talán azért nem szeretett a lányaként, mert arra emlékeztettem, hogy neki nem lehetett saját gyereke. Ezért menekülök innen. El akarom tépni a láncokat.

- Akkor Elsa szíve megszakadna – mondta csendesen Tokalah. Meglepte a lány hirtelen vallomása, nem számított ilyen indokokra. – Tévedsz a nénéddel kapcsolatban. Anyám mondta, hogy amikor nem voltál itthon, és levelet kapott tőled, napokig áradozott rólad, és boldogtalan volt, hogy nem vagy a közelében. Úgy szeret, mintha a saját lánya lennél.

Erica ránézett, és szomorkásan elmosolyodott.

- Hidd el, vannak itt olyanok, akik szeretnek! – folytatta a fiú. – Ez nem lehet indok, hogy visszamenj. Hacsak nem egy férfi miatt akarsz…

- Miről beszélsz? Nincs semmiféle férfi – letörölte a könnyeit, és kihúzta magát. – Vagyis… persze, voltak, akik szerettek volna közel kerülni hozzám, de már mondtam, nem könnyű megkapni a szívemet.

- Ezek szerint senki sem vár New Orleansban? – csillant fel Tokalah szeme.

- Dehogy – nevetett fel halkan Erica, végre kezdett visszatérni a jókedve. – Ezt hitted?

- Nem, csak Tuwa… – hirtelen elhallgatott, a lányra nézett, vajon rájött, hogy hallotta a beszélgetésüket.

- Tuwa még csak egy romantikus lelkű kislány. Sokszor csacsog, de nem lehet rá haragudni. Nem úgy, mint rám.– Erica legszívesebben megcsókolta volna a fiút. Féltékeny rá, és ez melegséggel töltötte el.

- Már rég nem haragszom rád.

Megfogta a lány kezét, és a szemébe nézett. Erica viszonozta, és alig érzékelte, hogy a fiú arca közeledik az övéhez. Amikor az ajkuk összeért, és lágy csókban egyesült, úgy érezte, a Mennyekbe repül. Nehezen engedték el egymást, és Tokalah nem is hagyta eltávolodni, magához húzta, és tovább ültek a forróságban, de egyikük sem érezte.

- Kié az a kis sír? Ott, a nagyapádé mellett? – kérdezte Erica suttogva egy idő után.

- Az enyém – felelt a fiú.

- Micsoda? – döbbent meg a lány.

- Anyám emeltette, amikor megszülettem. Így hitette el a férjével, hogy meghaltam. Csak így tudott megmenteni.

- Borzalmas lehetett nektek – suttogta Erica.

- Igen, az volt, de a sors kegyes volt hozzánk. – lágyan, szinte öntudatlanul simogatta a lány arcát, amitől Ericában újraéledt az éjszakai bizsergés.

- Szerencse – lehelte vágyakozva.

Tokalah halkan felnevetett.

- Mire gondolsz? - kérdezte

- Arra, hogy vajon hozzám is kegyes lesz?

- Téged ismerve, megtalálod a boldogságodat – mondta csendesen a fiú. Hirtelen szomorúság járta át, tényleg igazat mondott, és nincs senki, aki New Orleasban várná? – Ha nem is itt, ebben a porfészekben, de akkor is megleled.

- Miért hívod porfészeknek az otthonodat? – nézett rá a lány.

- Ez itt nem az otthonom. A törzsem jelenti az otthont, de elveszítettem.

- Biztos vagyok benne, hogy egy napon visszaszerzed. Elég erős, és bátor vagy hozzá. És meg is érdemled.

- Remélem, igazad van, és egy napon így lesz.

Erica megremegett a karjában.

- Csak nem fázol? – kérdezte viccelődve.

- Szédülök. Biztosan a meleg.

- Be kellene menned, pihenni!

- Igazad van. Jobb, ha nem maradok a napon.

Tokalah elkísérte a lányt az ajtóig, majd figyelte, ahogy lassan felsétál az emeletre.

11. fejezet

Erica szélesre tárta a terasz ajtaját, és mosolyogva figyelte, ahogy Tokalah fürgén felmászik. A szobája ajtaját már előzőleg bereteszelte, így nem kellett tartaniuk váratlan látogatótól.

A fiú pajkosan megállt kint, és halkan megkocogtatta az üveget:

- Miss Greyson! Megengedi, hogy bejöjjek?

- Természetesen, Mr. Cassidy – mosolygott huncutul a lány.

- Uhh! Mondtam, hogy ne hívj így! A nevem TO-KA-LAH, csak így, semmi több.

- Gyere! – suttogta a lány. – Gyere, Tokalah!

Egy hete minden éjszakát együtt töltöttek, egyikük sem beszélt az érzéseiről, mindketten elfogadták, hogy a másik számára ez csak a testiségről szól. Nem merték bevallani, még maguknak sem, de ezek a csodálatos lopott órák sokkal többet jelentettek.

Napközben igyekeztek tartani a távolságot, de amikor senki sem látta őket, forró csókokat loptak egymástól, felizgatta őket a titkolózás.

- Nem, meggondoltam magam – mondta hidegen a fiú.

- Tessék? – Erica rémült szemeket meresztett rá.

- Most te gyere velem!

- Mégis hova?

- A labirintusba – kezdett vigyorogni a fiú.

- Mi? Ne! Én nem… az olyan… olyan…

- Milyen? Állatias?

- Igen. – Erica szinte sziszegett felháborodásában. – Rosie lehet, hogy kimegy veled oda, de én…

- Szeretnék mutatni neked egy helyet, ahonnan csodásak a csillagok – Erica érezte a hangjából, hogy csak ámítja, de olyan kisfiús bájjal nézett rá, hogy képtelen volt nemet mondani neki.

- Én nem tudok itt lemászni – próbálkozott.

- Elsa szerintem már rég alszik, nyugodtan lejöhetsz a lépcsőn. – Erica még mindig tétovázott. – Kérlek, Kedves! – könyörgött neki a fiú.

Erica szó nélkül az ajtóhoz szaladt, és mire Tokalah lemászott, már ő is kint volt a kertben.

A fiú megfogta a kezét, és húzni kezdte az egyik ösvény felé.

Sokáig gyalogoltak, Ericában kétségek merültek fel, hogy Tokalah tudja-e, merre mennek, amikor a fiú megállt egy kanyar előtt:

- Anyám ezt a zugot azért alakította ki, hogy ha magányra vágyik, ki tudjon jönni. Innen nem látszik a ház, és onnan sem látni semmit. Itt nem kell visszafogni magunkat, senki nem hall meg minket – nézett a lányra leplezetlen vággyal. – Azt tehetünk, amit csak akarunk.

Bevezette a lányt az eldugott zsákutcába, amit a keskeny ösvény alkotta bejáraton kívül minden oldalról sűrű bokros sövény rejtett. Az egyik sarokban kényelmes, fehér kerti pad pihent, amire Tokalah előzőleg egy puha őzbőr takarót terített.

Erica csak kapkodta a levegőt:

- Istenem, Tokah! Ez… erre nem találok szavakat!

- Tudtam, hogy tetszeni fog – átölelte a lányt, és a padhoz irányította.

Lassan leültek, és Erica Tokalah mellkasának dőlve nézte a csillagokat.

- Valóban csodás – áradozott.

- Igen – búgta a fülébe Tokalah – csodás.

Erica hátranézett, és a fiú azonnal lecsapott az ajkára, a kezével pedig hevesen masszírozni kezdte a lány mellét. Erica halkan nyögdécselve élvezte az érintést. Tokalah eltolta magától, és a pad másik végéhez ültette, lassan fölé térdelt, előrehajolt, a haja lágyan előreomlott, és csiklandozni kezdte Erika mellkasát és arcát. Újra megcsókolta, gyengéden, amitől a lány remegni kezdett, de aztán erőt vett magán, és elfordította a fejét:

- Arról… volt szó… hogy megmutatod… a csillagokat! – zihálta erőtlenül.

- Ígérem, Kedves, ezernyi csillagot fogsz látni ma éjjel. – lehelte a lány fülébe, és Erica vágyakozva felnyögött.

A fiú hajába markolt, és vadul a szájához húzta az ajkát, most ő volt, aki támadást indított a nyelvével, és Tokalah azonnal megadta magát. Hevesen viszonozta a forró csókot, közben a keze besiklott a lány hálóinge alá, ujjbegyével puhán körözni kezdett combjának belső oldalán, és lassan haladt felfelé.

Erica lejjebb csúszott, lábai közé húzta az indiánt, és megemelte a csípőjét, hogy a hálóing szabadon csúszhasson fel a derekára. Tokalah megértette a célzott mozdulatot, és sebesen megszabadította a lányt a felesleges ruhadarabtól.

Lassan cirógatni kezdte a lány derekát, gyengéden végigsiklott a hasán, közben felemelte a fejét, és pillantásával fogságba ejtette a lány tekintetét. Teljesen hátrahúzódott, csak az ujjai értek Erica testéhez. Milliméterekre volt a mellétől, de nem ért hozzá, hanem végigsiklott mellette, és kaján mosollyal figyelte a lány elkerekedő szemeit, ahogy kapkodva veszi a levegőt.

Lejjebb csúsztatta a kezét, megcirógatta a finom mélyedést a lány köldökénél, aztán továbbsiklott az ujja. Megállt a sötét háromszög fölött, és szinte alig ért hozzá, ahogy körberajzolta. Hangosan sóhajtott, és megnyalta az ajkát, majd Erica szemébe nézett.

- Mit művelsz? – zihálta halkan a lány.

- Ismerkedem a testeddel – suttogta.

Még jobban elhátrált, és most a lágy combokat kezdte becézni, először lassan, szinte masszírozva, aztán a kezei besiklottak a hívogató testrész belső oldalára. Egyre nehezebben állt ellen a csábításnak, halkan zihálva kapkodta a levegőt, amikor a lány remegni kezdett alatta.

- Tokah! – lihegte, és vágyakozva nyögdécselt.

- Itt vagyok, Kicsim – kitartott, és tovább simogatta a lányt, elkerülve az intim részeket, de már érezte, hogy kezd elgyengülni.

Ekkor Erica utána nyúlt, nem szólt semmit, csak reszkető kézzel kioldotta a vékony bőrcsíkot, ami az ágyékkötőt tartotta. Tokalah megkönnyebbülten érezte, ahogy az egyre szűkebbé váló bőrdarab lecsúszik róla. A lány gyorsan feltérdelt, és hátralökte a fiút, aki meglepve nézte az elszánt vágyat a sötétkéken ragyogó szemekben.

Most Erica kezdte simogatni, visszaadott minden cirógatást, ujjaival kényeztette a fiú mellkasát, feszes hasát, és ahogy egyre lejjebb haladt, érezte, hogy ő is ugyanazt a vibráló remegést váltja ki az indián testéből, halványan elmosolyodott, és kacéran a szemébe nézett:

- Milyen érzés? – kérdezte remegve. – Most visszakapod.

- Te kis bosszúálló… ah! – lihegte a fiú. – Miért kínzol?

- Egyformák vagyunk – suttogta a lány, és lehajolt.

A haja Tokalah mellkasára omlott, de nem állt le gyengéden megcsókolta a fiú hasát, és nyelvével végigsiklott a sötétmárvány, szoborszerű testen.

- Istenem, Erica! – nyögött fel hangosan a fiú, és támadásba lendült.

Hanyatt fektette a lányt, a combjai közé siklott, és szenvedélyesen behatolt, de azonnal leállt, csak nézte a lány szemeit. Egyikük sem mozdult, annyira meghitt volt ez a pillanat, a vad hév egy pillanatra lecsitult bennük, és valami egészen más vette át a helyét.

- Ne siess, kérlek! – suttogta Erica.

Tokalah bólintott, és lassú táncba kezdett, azonnal összehangolódtak, egyszerre mozdultak, és a lány úgy érezte, teljesen eggyé váltak, szorosan kapaszkodott a fiúba, és halkan zihálta a nevét. Tokalah megint kisfiúnak érezte magát, képtelen volt uralni a testét. Egyre gyorsabban mozgott, és érezte, hogy hamarosan a csúcsra ér, de ekkor Erica lejjebb siklott, és lecsúsztak a padról. Mindketten egyszerre kuncogtak fel, és egy pillanatra magukhoz tértek a révületből.

A fiú lefektette a lányt a földre, és már nyúlt a takaróért, amikor Erica lefogta a kezét:

- Felejtsd el! – zihálta. – Mutasd a csillagokat!

Lábát szorosan a fiú csípője köré fonta, és hozzásimult. Tokalah újra mozgásba lendült, de közben az ajka megtalálta a lány forró keblét, szenvedélyesen csókolta, és izgatta a nyelvével, amitől Erica elvesztette a fejét, ívbe feszítette a hátát, és sikoltott:

- Tokah! Istenem, folytasd!

A fiú most nem fogta be a száját, a füléhez hajolt:

- Csodás… a hangod! – zihálta.

- Szeress! – a lány mindent kiadott magából, szorosan feszült a fiú testéhez, és élvezettel zihált.

- Rica!… Istenem, Édesem! – nyögte a fiú, és görcsösen simult a lányhoz.

Erica látta a csillagokat, érezte, amikor felrobbannak, és görögtűzzel vonják be a testüket. Remegve bújt Tokalah testéhez, és nem vette észre a kicsorduló könnyeket.

A fiú reszketve emelte fel a fejét:

- Miért sírsz, Kicsim? Fájdalmat okoztam? – kérdezte aggódva.

- Nem, épp ellenkezőleg – suttogta Erica alig hallhatóan. – Köszönöm… valóban láttam a csillagokat.

Tokalah mosolyogni kezdett, gyengéden lecsókolta a könnyeket.

- Szívesen – mondta bután, oldalra gördült, magához ölelte a lányt, és magukra húzta a takarót.

Amikor a testük lenyugodott, a fiú felsegítette Ericát, és a padra ültek. Szorosan összebújva figyelték az eget.

- Még mindig úgy gondolod, hogy ez állatias volt? – kérdezte csendesen Tokalah.

- Mennyei volt, szeretném megismételni. – felelt a lány, és érezte, hogy elpirul a szemérmetlen megjegyzéstől. – Lehet?

- Bármikor, Édes – kuncogott a fiú. – Bármikor.

Erica ránézett, és mosolyogni kezdett. Nem kellett mondania semmit, a fiú ajka, és keze azonnal tudta, mit tegyen.

Egy órával később kimerülten, mosolyogva ültek. Erica képtelen volt visszafogni teste fáradt remegését. Tokalah gyengéden szorította magához, és jóleső boldogság járta át. Az eget nézték, a fiú mutatott Ericának néhány csillagképet. Hirtelen fényes csík suhant végig az égbolton:

- Hullócsillag! – mondta izgatottan Tokalah. – Kívánj valamit!

Erica behunyta a szemét, és mosolyogni kezdett.

- Mit kívántál? – kérdezte a fiú.

- Ha elmondom, nem válik valóra. – suttogta a lány, és próbált elnyomni egy ásítást.

- Vissza kellene mennünk!

- Jó itt. Maradjunk még! – tiltakozott Erica nagyokat pislogva.

- Amúgy se maradhatunk. Képzeld, mekkora felfordulás lenne, ha reggel megjelennénk, kézen fogva, hiányos öltözékben, csapzottan a labirintus kijáratánál…

- Értem, értem – morogta durcásan a lány. – menjünk!

Felvette a hálóingét, és megfordult, de Tokalah nem volt sehol.

- Tokah! – suttogta. – Tokah, merre vagy?

Rémülten szaladt az ösvény felé, a második kanyarnál elé lépett a fiú.

- Hu!

Erica dühösen ütögetni kezdte a mellkasát.

- Hogy tehetted? Te mocsok! – a szemét könnyek lepték el. Tokalah alig tudta lefogni a karját.

- Ne haragudj! Viccnek szántam. Nem akartam rád ijeszteni.

- Bolond! Öntelt…

- Ne folytasd! – suttogta a fiú, és lágy csókot lehelt a szájára. – Ne nevezz így többé, kérlek! – a hangja lágy, bűnbánó volt.

- Annyira megrémítettél! – szipogta a lány. – Nem találtam volna ki innen, és ez a sötét, én…

- Bocsáss meg, Kicsim! Nem tudtam, azt hittem, jó móka lesz. Bocsáss meg! – Felemelte Erica fejét, és puhán csókolgatni kezdte a szemét, az arcát. – Bocsáss meg!

Megölelte a lányt, aki szorosan hozzásimult.

- Nincs baj, csak nagyon félek a sötétben.

- Ne haragudj! – megölelte a lányt, és szorosan maga mellett tartva elindultak kifelé.

- Tokah?

- Igen?

- Rosie-val is idejártok?

- Nem, őt nem hoztam el erre a helyre. Csak egy félreeső ösvényig. Ezt a zugot anyámon, Tuwán és rajtam kívül csak Te láttad.

- Édesapád sem?

- Nem. Ő nem szokott kijárni ide.

- Értem – mondta csendesen Erica, és melegség járta át a lelkét. – És Rosie…

- Ne! – szólt közbe a fiú. – Kérlek, ne beszéljünk róla!

- Rendben, ne haragudj! – ránézett az indián arcára, a sápadt holdfényben is látszott, hogy mennyire zavarja ez a téma. – Tokah!

- Igen – nézett le.

- Annyira örülök, hogy megbocsátottál.

A fiú mosolyogni kezdett:

- Én is. – suttogta, és megcsókolta.

Néhány perccel később kiértek, Tokalah elkísérte a lányt az ajtóig, még egy forró csókkal elköszöntek, aztán Erica beszaladt.

Kézen fogva sétáltak, a pálmák, és egyéb trópusi növények helyett mindenfelé magasra nőtt sövények voltak. Erica vidáman kacagva nézett Tokalah-ra, először nem vette észre a változást. Aztán a fiú dühösen kirántotta a kezét az övéből, és elrohant.

- Tokah! – a hangja tompán szólt, mintha egy másik szobából szólt volna. Hirtelen eltűnt a napfény, és minden sötétbe borult. – Tokah! – sikította Erica – Ne hagyj itt, kérlek!

De nem jött vissza. Erica remegő tagokkal elindult arra, amerről jöttek, de már a második kanyarnál elkavarodott. Alig látott valamit, a csillagok sem jöttek föl az égre, és a hold is elbújt egy vaskos felhő mögé. Eleredtek a könnyei, és vakon, egyre inkább pánikba esve kereste a kiutat.

Egy sarok után Lansa várta. Vérfagyaszó sikoly szakadt fel belőle, ahogy meglátta a harci festékkel kikent arcot, a benne villogó őrült szemeket. A fiú, kezében véres tomahawkot szorongatva figyelte őt. Erica sarkon fordult, és rohanni kezdett. Valami a lábára tekeredett, megakadályozva ezzel a mozgásban. Lenézett, és látta, hogy az almazöld selyemruha lucskosan tapad a lábára. Rúgkapálni kezdett, érezte, hogy valaki a vállánál fogva megrázza.

-Erica! – megfordult, a gurgulázó hang gazdája, mosolyogva nézett rá. – Gyere vissza!

Theodore megsimogatta az arcát. Erica döbbenten nézte.

- Fura a hangod – suttogta.

A férfi nem válaszolt, kifejezése eltorzult, és az ádáz tekintet szinte égette. Sikoltva kitépte magát a fogásból, és újra menekülni kezdett. A sövény hirtelen megremegett, és furcsa döngő hang reszkette meg a levegőt. Erica csak futni akart, de képtelen volt, a ruha teljesen rátekeredett a lábára, a dübörgés egyre erősödött, ő pedig végképp elveszett a sövényrengetegben. Már sikoltozni sem volt ereje, tudta, hogy senki olyan nem hallja meg, aki segíthetne. A következő lépésnél beleütközött a sövénybe. Karok nyúltak ki, és vadul megrázták:

- Erica! Erica! – a hang fojtott volt, és félelem itatta át. – Rica, Kedves! Rica, ébredj!

Zihálva nyitotta ki a szemét. Bambán pislogott, végre érezte, hogy csillapodik a rázkódás, de a dörömbölés nem.

- Kicsim, jól vagy? – zihálta Tokalah.

- Erica! Ébredj! Nyisd ki az ajtót! – Elsa néni hangja a folyosóról szűrődött be, és tele volt rettegéssel.

- Kimegyek a teraszra, engedd be, vagy betöri az ajtót – suttogta a fiú, és remegő tagokkal felállt.

Erica az ajtóhoz botorkált, ekkor vette észre, hogy a takaró a lábára tekeredett. Remegő kézzel kihúzta a reteszt, és a nagynénje szinte beesett a szobába:

- Jól vagy? Mi történt? Azt hittem megtámadtak – vadul magához ölelte a lányt.

- Elsa néni! – motyogta. – Csak rosszat álmodtam, most már minden rendben.

- Jaj, Kicsim! Mondtam, hogy ne zárd be az ajtót. – Végignézett a lányon. – Miért vagy meztelen? – kérdezte döbbenten.

- Én… én… melegem volt – motyogta gyorsan.

- Ez nem illő! Azonnal vedd fel a hálóingedet!

- Máris – suttogta a lány, és rémülten figyelte, ahogy a néni követi őt az ágyhoz. – Elsa néni, már jól vagyok. Nyugodtan visszafekhetsz.

- Nem, megvárom, amíg megnyugszol – leült az ágy szélére, és gyengéd erőszakkal lenyomta a lányt.

Erica magára húzta a takarót, és ekkor az ágy végénél kivillant egy bőrdarab. Rettegve nézett az asszony felé, hogy észrevette-e, de őt sokkal jobban lekötötte a lány, megsimogatta az arcát.

- Feküdj le, kicsim! Itt maradok, míg elalszol.

- Nincs szükség rá – erősködött Erica, és igyekezett a lábával elrejteni Tokalah ágyékkötőjét. Egy pillanatra a terasz felé nézett, és látta a fiú feszült arcát. – Menj vissza nyugodtan!

- Biztos? Nem akarsz beszélni az álmodról?

- Már el is felejtettem – motyogta a lány. – Minden rendben, Elsa néni.

- Rendben – sóhajtott az asszony.

Felállt, még egyszer megsimogatta a lány arcát, megigazította a takarót, és elindult az ajtó felé. Hirtelen visszafordult, pont, amikor Erica megigazította a takarót.

- Kinek a hangját hallottam? Volt itt valaki?

- Tessék? – rémült meg a lány.

- Kiabáltál, de mintha valaki másnak a hangját is hallottam volna.

- Nem, ki lett volna itt? Biztos engem hallottál.

- Nagyon furcsa volt a hangod.

- Csak, mert féltem. – Erica hangja remegett.

- Biztosan. – mondta a nő, de kutatva figyelte a lányt.

- Jó éjt, Elsa néni! – Erica becsukta a szemét, de résnyire nyitva tartotta.

- Jó éjt, Kicsim!

Miután becsukódott az ajtó, a lány felugrott, bereteszelte. Mire megfordult, Tokalah már felvette az ágyékkötőt, és félénken vigyorogva nézett a lányra.

- Tényleg félelmetes volt, ahogy kiabáltál – suttogta. Odalépett a lányhoz gyorsan megpuszilta. – Jobb, ha most megyek. Találkozunk reggel, és ne feledkezz el a kirándulásról! Nina és a fiúk is várják már.

- Igen, én is várom. De most tényleg menned kell. Elsa néni bármikor visszajöhet. Szerintem egész éjjel figyelni fog.

- Igazad van – suttogta, és kilépett a teraszra.

Fürgén átmászott a korláton, és visszanézett rá. A lány mosolyogva viszonozta, a szemében melegség bujkált.

- Rica! – suttogta gyengéden. Erica furcsa fényt látott a szemében. – Jó éjszakát!

- Jó éjt, Tokah!

A fiú lemászott, még felnézett, aztán elfutott a boltív felé.

Erica lassan visszament, leült az ágy szélére, és az álmára gondolt. Theodore, vajon hogy került most hirtelen az álomba? Kirántotta az éjjeliszekrény fiókját, elővette a férfi képét, egy rövid ideig nézte, aztán dühösen darabokra tépte.

- Nem hagyom, hogy felkavard az életemet. – suttogta. – Már nem.

Eldőlt az ágyon, lehunyta a szemét, és tudta, hogy soha nem akar a férfi közelében lenni.

Végre sikerült visszaaludnia, és az éjszaka további részében elkerülték az álmok.

Tokalah majdnem nevetett, ahogy visszafutott a házba. Felidézte a lány arcát, tudta, hogy szereti őt, de ez most nem a győzelem mámorát okozta, hanem boldogságot.

Szinte repült felfelé a lépcsőn, berobogott a szobájába, az ágyra vetette magát, és nyugodt álomba merült. A fekete hajú, kék szemű angyal egész éjjel vele volt, és boldog kacaja megédesítette az álmát.

12. fejezet

Habzsolva ettek. Elsa és Jordan többször figyelmeztették őket, hogy lassítsanak, mert a végén rosszul lesznek.

- Fiam, a többiek még nincsenek sehol, és a tó is megvár. Azon a néhány percen semmi sem múlik.

Tokalah bólogatott, de nem lassított a tempón.

Rosie behozta a kávét a felnőtteknek, aztán Erica felé fordult:

- Miss Greyson! Ne haragudjon, de Jose ezt tegnap elfelejtette odaadni önnek.

 Erica a lány felé nézett, aki egy levelet nyújtott felé:

- Egy bizonyos Theodore Whitmore írt önnek New Orleansból – mondta, és jelentőségteljesen Tokalah-ra nézett.

A fiú megfeszült, és figyelte, ahogy Erica elsápad. A lány remegő kézzel elvette a levelet, és döbbenten nézte a címzést.

- Megbocsátotok? – kérdezte, és lassan felállt.

Átszaladt a könyvtárba, és gyorsan elolvasta a hosszú levelet. Képtelen volt felfogni, hogy miért írt neki a férfi, de az ömlengő szavak egyértelművé tették. Émelygett, ahogy sorról sorra haladva egyre inkább tudta, mit akar.

„Szerelmem… hiányzik… vágyom magára”

Erica próbálta visszatartani a rosszullétet. Néhány hete még boldog lett volna, ha ilyeneket hall a férfitól, talán vissza se jön, de most úgy érezte, a sors bünteti, hogy utána küldi a múltját.

Az utolsó sorokat olvasva pedig kifejezetten dühös lett:

„Drága szerelmem! Egyetlen szavába kerül, és megszabadítom abból a porfészekből. Epekedve várom, hogy megossza velem az életét. Ígérem, a világ legboldogabb, legmegbecsültebb asszonyává teszem, csak mondjon igent.

Hű szerelme:

Theodore”

Mit képzel magáról ez a ficsúr, akkor, amikor lehetősége lett volna rá, eszébe sem jutott, hogy ilyen ajánlatot tegyen, és most egyszer csak fontos lett neki, hogy visszakapja. Talán a többi kisasszony már nem jelent elég kihívást neki?

Erica dühösen összegyűrte a levelet, és ahogy visszament az étkezőbe, lendületes mozdulattal a szemetesbe hajította.

Leült az asztalhoz, és nem nézett senkire, csak befejezte a reggelijét.

Tokalah feszülten figyelte őt, de nem mutatta ki, mennyire zavarja a dolog. Látta, ahogy a lány dühösen kidobja a levelet, és ez kissé megnyugtatta, de nem hagyta nyugodni a tudat, hogy egy másik férfi írt neki.

Reggeli után a fiatalok összegyűltek, és amíg a fiúk felpakolták a lovakat, a lányok elindultak átöltözni.

- Nem örülök, hogy a tóhoz mész – mondta morogva Elsa.

- Ugyan Elsa néni! Nem egyedül megyek, és ígérem, vigyázni fogok.

- De ez nem illendő! Idegen fiúkkal menni, netán még fürdeni is akartok?

- Istenem! Úgy beszélsz, mint egy középkori matróna. Semmi olyan nem fog történni, amit szégyellnem kéne – háborgott a lány, de közben érezte, hogy elpirul.

- Amióta itt vagyunk, egyre szemtelenebb vagy. Nem tetszik a viselkedésed, kisasszony.

- Ne haragudj, Elsa néni. Csak az van, hogy nagyon jól érzem magam, és tényleg nincs okod rá, hogy ne bízz bennem. Kérlek, ne rontsd el a kedvemet!

Elsa nem tudott mit mondani, hisz tisztában volt azzal, hogy Erica visszavágyik New Orleans forgatagába, számára ez a kisváros maga a pokol. Ha sokáig akadékoskodik, a lány felül az első vonatra, és itt hagyja.

Ekkor odajött hozzájuk Nina:

- Erica? Miben jössz? – kérdezte.

- Ebben a ruhában megy – felelt helyette Elsa.

- Nagyon meleg lesz, és a szoknya a múltkor sem volt megfelelő viselet – mondta mosolyogva az indiánlány. – Én adhatok neki olyan ruhát, ami kényelmes.

- Rendben – kapott az alkalmon Erica, és már indult is Nina után.

Elsa rá akart szólni, de végül meggondolta magát, és halványan mosolyogva figyelte unokahúgát. Örülnie kellene, hogy Erica végre jól érzi magát, és nem a távozáson jár az esze.

Nina behúzta Ericát a szobájába, és ráadott egy hasított bőr tunikát, meg egy hozzáillő nadrágot.

Erica csodálva nézte magát a tükörben, amikor Nina mögé lépett:

- Ha befonnánk a hajad, pont olyan lennél, mint én – nevetett.

- Bár olyan lehetnék – válaszolt Erica.

- Spanyol vagy indián, külsőre nem sok különbség van köztünk. És ahogy megismertelek, talán belsőre sem. Az pedig biztos, hogy Tokalah-t ez egyáltalán nem zavarja. – mondta pajkosan, és Ericára kacsintott.

Erica elpirult, de nem szólt semmit. Végül Nina megfogta a kezét, és elindultak a fiúkhoz.

Tokalah a lova mellett állt, és figyelte, ahogy a két lány közeledik. Elkerekedett a szeme, amikor meglátta Ericát. Teljesen úgy nézett ki, mint egy indián, nagyot kellett nyelnie, hogy a hirtelen keletkező gombóc feloldódjon a torkában.

Megfogta Carmen gyeplőjét, és odavezette Erica mellé:

- Segítsek felülni? – kérdezte kedvesen.

- Köszönöm – mosolygott rá a lány.

Nem vették észre a többiek titokzatos szemvillanásait, ahogy elhelyezkedtek a nyeregben, és elindultak. Fél órája lehettek úton, és rengeteget nevettek közben. Nina megjegyezte, hogy Erica remekül lovagol, a lány megköszönte, és elmondta, hogy gyerekkorában a nagybátyjával sokat lovagoltak.

Tokalah egy alkalommal előre lovagolt Lansával, mert megláttak valamit a távolban, és ellenőrizni akarták. Nina is előrébb ment, mert nem akart túl feltűnően Muraco közelében haladni.

Erica félénken a fiú mellé léptetett, és ránézett. Muraco felé fordult, zord tekintete megrémítette a lányt, de nem hátrált meg. A szél belekapott a fiú hajába, és ahogy az arcába fújta, a pillantása megváltozott. Erica ebben a percben megértette, miért szeretett bele Nina.

- Muraco?

- Igen? – nézett rá továbbra is a fiú.

- Szeretnék két szót mondani neked.

Az indián vigyorogni kezdett, de nem szólt.

- Bocsáss meg! Kérlek! Tudom, hogy amit tettem, az nagyon…

- Sss! – tette az ujját a szája elé Muraco. – Elárulok egy titkot. Nem erősségem a haragtartás. Üdv közöttünk – nyújtotta felé a jobbját vigyorogva.

- Köszönöm – fogadta el Erica hatalmas, megkönnyebbült sóhajjal. – El sem tudom mondani, mennyire.

- Tudom, hogy már rég megbántad. Láttam. Viszont kérnék valamit, vigyázz a harmadikkal!

- Tessék? – nézett rá a lány értetlenül.

- Vigyázz a harmadikkal! Volt egy látomásom, nem volt tiszta, és én sem értem, ez mit jelent, de tudom, hogy figyelmeztetnem kellett rá. Szóval vigyázz! Ha eljön az ideje, megérted.

- Értem… azt hiszem – motyogta a lány.

A két másik fiú visszalovagolt hozzájuk, és Tokalah kutató pillantással mérte végig őket:

- Baj van?

- Nem, dehogy – mosolyodott el Muraco. – Csak beszélgettünk. Mit láttatok?

- Csak néhány antilop volt, nem érdekes.

Tokalah Erica mellé léptette a lovát, mire a másik két fiú azonnal Nina után indult.

- Tudják? – kérdezte a lány.

- Muraco igen. Lansa csak sejti. Tudod, Muraco lát bizonyos dolgokat.

- Igen, Nina mesélt róla. Így jött rá?

- Igen – úgy tűnt Tokalah-t zavarja, hogy a titkukra fény derült.

- Még mindig a bosszú hajt? – kérdezte szomorúan Erica. – El akarod érni, hogy beléd szeressek, és fájjon?

- Nem akarom, hogy fájjon – mondta csendesen a fiú. – Rica, én nem akarok fájdalmat okozni neked. Már rég megbocsátottam.

- De neked ez csak játék, igaz?

- Bár az lenne! Akkor nem félnék attól, hogy visszamész New Orleansba.

- Nem megyek vissza – nézett rá a lány. – Itt van az otthonom.

- De az a levél az udvarlódtól…

- Theodore nem az udvarlóm, és soha nem is volt. Persze szívesen lett volna, de sosem mondta. Most pedig már nem érdekel.

- Ezek szerint volt idő, hogy érdekelt? – kérdezte Tokalah, a gyomra furcsa táncot járt.

- Nem, úgy soha nem érdekelt igazán. Csak imponált, hogy a közelemben volt, de mégsem volt tolakodó.

- Akkor miért küldött most levelet?

- Ráébredt, hogy szeret, de azt sem tudja, ez mit jelent. – nézett rá a lány.

- És te tudod, mit jelent szeretni?

Erica vágyakozva a szemébe nézett, és nem kellett mondania semmit. Tokalah odahajolt a lányhoz, és megcsókolta.

Távolról kiabálás hallatszott, mire mindketten odakapták a fejüket:

- Igyekezzetek már, így estig sem érünk oda, és indulhatunk vissza! – Lansa kárörvendő nevetése visszarángatta őket a földre.

Fél óra múlva lepakoltak a folyóparton, Erica és Nina leterítették a takarókat, és mind leültek az árnyékba.

Tokalah azonban nem mozdult a lova mellől, csak nézett maga elé. Aztán megmozdult, levette a nyereg mögül a pokrócot, odalépett Erica mellé, és a kezét nyújtotta. A lány szó nélkül felállt, és elindultak a tó felé.

- Tokah… – szólt utánuk Lansa.

- Hamarosan jövünk – mondta vissza se nézve, és türelmetlenül húzta maga után a lányt.

Megálltak a tóparton, és Erica érezte, hogy a fiú reszket.

- Mi a baj? – kérdezte, és megsimogatta a karját.

- Semmi – fordult a lány felé.

Ledobta a takarót, és átölelte. Lassan csókolta, élvezve minden pillanatot, Erica szorosan a dereka köré fonta a karját, és lágyan viszonozta. Percekig csak élvezték ezt a mozdulatlan játékot, és elmerültek egymásban.

Végül Tokalah elengedte a lányt, és izzó szemekkel nézte, ahogy a karjaiban remeg az izgalomtól.

- Látni akarlak! – suttogta elfúló hangon.

- Itt vagyok – mosolygott meglepve Erica, hátrébb lépett, és pukedlizett.

- Nem. Még sosem láttalak napfényben – suttogta a fiú, a szemében izzó tűz még lángolóbbá vált. – Látni akarlak!

Erica vállához nyúlt, és lágy mozdulattal lefejtette a ruhát a lányról. Ugyanazzal a vágyakozással nézte, mint az első éjjel, de most a nap fényénél Erica látta a meleg barna szemekben a zöldes fényt. Kábultan nézte a fiút, és mozdulatlanul várta, hogy közelebb lépjen hozzá. Tokalah nem váratta meg, hozzábújt, és vágyakozva sóhajtott, ahogy a lány feszes mellei a mellkasához préselődtek. Remegő kezét becsúsztatta a nadrág dereka alá, és letolta, szabaddá téve a lány rejtett nőiességét.

Tokalah egyre jobban reszketett, de hátralépett, és sietős mozdulattal szétterítette a takarót, aztán letérdelt, és áhítattal nézte a tökéletes testet.

Erica zavartan mosolygott, nem most látta először az indián, de átható pillantása egy idő után kényelmetlenné vált. Pirulva takarta el magát a karjával.

- Ne! – nyögött fel Tokalah. – Kérlek, ne takard el magad!

- De ez annyira…

- Gyönyörű vagy, Rica! Még sosem láttam nálad tüneményesebb jelenést. Ne fossz meg a látványtól, kérlek!

Erica reszketve leengedte a karját, és még jobban elpirult.

- Gyere ide, Kedves! – nyúlt felé a fiú.

Lehúzta maga mellé, gyengéden lefektette a takaróra, és vágyakozva végignézett rajta. Még mindig térdelve, a derekához nyúlt, és az odaerősített zacskóból előhúzott valamit.

Erica ránézett, és felnyögött:

- Azt hittem, ezt már rég eldobtad – mondta szomorúan.

- Mondtam, hogy megtartom – suttogta. – Ha előveszem, mindig eszembe jut, amikor először megcsókoltalak.

- Nekem erről valami sokkal rosszabb jut az eszembe, amit szeretnék elfelejteni.

- Segítek, hogy ez a toll többé ne jelentsen rosszat – mondta, és végighúzta a lány orrának vonalán.

Erica megremegett, és el akarta lökni, de a fiú nem hagyta, most az állát simította végig, és amikor a lány felnyögött, mosolyogva folytatta. Lassan haladt lefelé a nyakán, majd lágyan cirógatta a lány keblei közti völgyet.

- Tokah! – lihegte Erica erőtlenül, de a fiú folytatta az útját.

Gyengéden simogatta a toll végével a lány hasát, eljátszadozott a köldökénél, és csak akkor haladt tovább, amikor Erica remegve, reszketegen felsóhajtott.

Lesiklott a combjai közé, körberajzolta a finom nőiességet, de nem ért hozzá. Erica apró remegésekkel rángatózott, és egyre erőteljesebben zihált. Még mindig próbált ellenkezni, de Tokalah halkan felnevetett, és elhúzta a kezét. A lány kinyitotta a szemét, és a fiú meglátta benne a sötétkéken ragyogó vágyat.

- Istenem, Rica, annyira gyönyörű vagy a napfényben! Ragyogsz, mint egy tündér. – mondta áhítattal.

- Látni akarlak – suttogta Erica, amikor kicsit összeszedte magát. Feltérdelt, és eltolta a meglepett fiú kezét. – Állj fel!

Tokalah lassan megtette, Erica pedig gyors mozdulattal kioldotta az ágyékkötőt tartó szalagot. Az apró bőrdarab pillanatok alatt eltűnt, feltárva az indián vágyát.

Erica gyengéden a kezébe vette Tokalah férfiasságát, és simogatni kezdte. Megbabonázva nézte, most jött rá, hogy még sosem látta. Nem is számolta, hányszor érezte magában a fiú gyönyört okozó testrészét, hányszor fogta a kezébe, de még egyszer sem látta teljes valójában. Furcsa kísértést érzett, hirtelen minden szégyenérzete elszállt, és megcsókolta.

Tokalah felkiáltott meglepetésében, és a rátörő villámcsapásszerű érzéstől.

- Rica! Mit… mit csinálsz? – nyögte.

- Rossz volt? – kérdezte, de a fiú szeméből kiolvasta, hogy nem.

Nyelvével végigcirógatta, és halkan nyögött, amikor Tokalah zihálva, reszketve a hajába markolt.

- Rica! – letérdelt a lány elé. – Édesem!

Lázasan megcsókolta a lányt, és amikor a lány újra a férfiassága köré fonta a kezét, ő szenvedélyes mozdulattal a nőiességbe hatolt az ujjával. Erica halkan felsikkantott, és közelebb nyomult hozzá. A másik karjával a fiú tarkójába markolt, és még közelebb húzta a fejét. Tokalah lefektette a lányt a takaróra, és fölé helyezkedett. A kezében még mindig ott pihent a csirketoll.

- Aú! – nyögött fel Erica hirtelen.

- Mi a baj, Kedves? – kapta fel Tokalah a fejét.

- Valami megszúrta a hátamat.

A fiú felemelkedett, és Erica azonnal támadásba lendült. Hanyatt lökte a fiút, és lovaglóülésben a csípőjére telepedett.

- Mit csinálsz? – kérdezte újra a fiú.

- Szerintem tudod – súgta halkan Erica, ahogy előrehajolt, és Tokalah karját a válla mellett a földhöz szegezte.

A fiú fel akart emelkedni, de ekkor a lány mozgolódni kezdett az ölében. Tokalah nyögve visszaereszkedett, Erica pedig cirógatni kezdte az alkarját, majd a csuklója belső oldalát, aztán összefonta az ujjaikat. Lágy mozdulattal kivette a fiú kezéből a tollat, és lassan végighúzta az egyenes vonalú orron, majd a szögletes, markáns állon, végül cirógatni kezdte vele az indián mellkasát. A fiú remegni kezdett, szikrázó szemmel kereste Erica pillantását. Amikor megtalálta, nem eresztette el, és amikor megérezte, hogy a lány elgyengül, gyors mozdulattal átfordította őt.

- Mi volt ez a támadás? – kérdezte megjátszott haraggal. – Most meg kell, hogy büntesselek.

Erica halkan felkuncogott, de a fiú pillantása elnémította.

Tokalah lassan lehajolt, és csókolgatni kezdte a melleit, majd fokozatosan lefelé haladt, a köldökénél elidőzött kissé, és megvárta, amíg a lány halk nyögdécselése vágyakozó zihálássá, majd apró sikolyokká fokozódott, akkor tovább haladt, és nem állt meg, csak amikor elérte a combjának tövét. A nyelvével megízlelte a lágy domborulat közt rejtőző bejáratot, Erica pedig képtelen volt visszafogni magát. Hangosan felsikoltott:

- Istenem! Tokalah!

A háta ívbe feszült, először reszketve próbált menekülni, de a fiú karja erősen tartotta, és a nyelve vad, érzéki játékba kezdett. A lány gyönyörtől sikoltozva vonaglott az indián ügyességétől, képtelen volt ellenállni. A fiú nyelve egyre mélyebben hatolt a szeméremajkak közti forróságba, és fokozta Erica extázisát. Végül a lány beletúrt a fiú hajába, fuldokolva sikoltozott:

- Folytasd, Édesem! Ne hagyd abba!

Aztán egyszer csak úgy érezte, meghal a gyönyörtől. Villámok cikáztak keresztül a testén, reszketett, nem tudta uralni a mozdulatait, miközben próbálta ellökni a fiút, és görcsösen rángatózva nyögött. Tokalah ráemelte a tekintetét, és sóvárogva figyelte, ahogy a lány élvezete az egekig ér. Felemelkedett, a combjai közé siklott, és nem törődve a lány görcsös, remegő, hívogató tiltakozásával, behatolt.

Vad szenvedéllyel tette a magáévá, zihálva hörgött, és hallgatta a lány kéjes sikolyait. Amikor Erica újra a csúcsra jutott, Tokalah vele együtt élvezett, hangosan kiáltotta a lány nevét, és szorosan összefonódva feszült a másik testéhez.

Percekkel később, már kevésbé remegve, összebújva feküdtek egymás karjában. Tokalah gyengéden simogatta Erica hátát, és a hajába csókolt.

- Van kedved úszni? – kérdezte.

Erica rémülten kapta fel a fejét:

- Én nem megyek a tóba!

- Talán nem tudsz úszni? – kérdezte mosolyogva.

- De igen, csak… – remegve nézett a víz felé.

- Nem lesz baj, itt vagyok veled – búgta a fülébe Tokalah. – Gyere! Itt nem mélyül olyan hirtelen.

Kézen fogta a lányt, és a vízhez vezette. Lassan sétáltak be, Erica megborzongott, ahogy a kellemesen langyos víz a bőrét simogatta, pont olyan érzés volt a számára, mint Tokalah simogatása. A fiú lemerült, és kedves mosollyal hívta magához a lányt. Erica picit remegve mellé siklott, de amikor egy enyhe hullám az arcába csapódott, felsikoltott, és kiemelkedett. Tokalah megfogta a kezét, és próbálta visszahúzni, de a lány hevesen tiltakozott, a szemében rémület csillant. Az indián felállt, mellé lépett, és gyengéden megszorította a derekát:

- Muszáj, Kicsim! Ha most feladod, egy életen át rettegni fogsz.

Erica könnyes szemmel bólintott, és újra elindult a fiú után. Tokalah türelmesen, folyamatosan a lány kezét fogva, besiklott a mélyebb részekhez.

- Itt vagyok melletted, vigyázok rád, ne aggódj! – suttogta megnyugtatóan. – Bízhatsz bennem!

- Bízom benned – lehelte a lány, és Tokalah lelkét melegség járta át, ahogy a lány rémült, de odaadó tekintettel a szemébe nézett.

Végre Ericában is feloldódott a görcs, és lassan tempózni kezdett. Hamarosan ott hagyta a fiút, és egyedül úszott, néhány perccel később megjelent az arcán a gyermeki mosoly, ami elvarázsolta a fiút, és kergetőzni kezdtek a vízben. A bőrük néha összeért, és ilyenkor mindketten megborzongtak, és halkan egymásra nevettek.

Aztán Tokalah hirtelen lebukott, és nem jött fel. Erica rémülten kezdte keresni, de sehol sem látta, végül összeszedte a bátorságát, és ő is a víz alá merült. A látvány, ami fogadta meseszép volt, a halakat persze elriasztották, de a vízinövények kavalkádja mindenért kárpótolta, a színek ugyan elmosódottak voltak, de Erica tucatnyi különböző növényt fedezett fel, nem győzött betelni velük, ám közben a szeme folyton egyvalaki után kutatott.

Aztán megpillantotta a fiút. Most a felszínen volt, alulról látta, ahogy lassan tempózva tartja fönn magát, a vízfelszínen beszűrődő fakó napfény egészen különlegessé változtatta őt. Erica úgy érezte, egy istent lát maga fölött. Fellökte magát, és pont akkor bukkant a víz fölé, amikor Tokalah már lebukott. Kuncogni kezdett, és lenyúlt a fiú után, aki azonnal felbukkant, ahogy megérezte a finom érintést.

- Teremtőm! Te ezt élvezed? – kérdezte dühösen. – Halálra rémítettél.

A lány nem válaszolt, csak melegen megcsókolta. A testük szorosan összesimult, a lábaik szinte összegabalyodtak, ahogy próbáltak a vízfelszínen maradni, de végül annyira elmerültek a csókban, hogy lassan süllyedni kezdtek. Végül elengedték egymást, és a víz alatt fogócskáztak, a fogó díja mindig egy futó csók volt. Ha lett volna sellő a tóban, megirigyli a játékukat, olyan kecsesen siklottak, testük néha izgatóan súrlódott, kezük sűrűn tévedt a másik intim testrészeihez, míg végül mindketten remegve kapaszkodtak egymásba. Tokalah felhúzta a lányt a felszínre, és forrás felé indult. Erica most vette észre, hogy egy mohával borított kis padozat rejtőzik a tövénél. A sziklából előtörő víz egy kis vízesést alkotott, épp akkorát, hogy a sziklaperem egy része megbújhatott mögötte, de a fiú nem oda úszott, hanem pontosan mellé, felült, és maga mellé húzta Ericát.

A lány azonban visszaereszkedett a vízbe, egy kézzel megkapaszkodott az indián mellett, a másik kezével pedig lassan kényeztetni kezdte a fiú újraéledő férfiasságát.

- Hova… lett… az a… szolid… vissz… visszahúzódó… kislány? – zihálta pillanatokkal később Tokalah.

- A birtokon maradt – búgta a lány, mosolyogva felnézett, aztán kínzó lassúsággal lehajolt, hogy a nyelvével becézze a fiút.

- Istenem, Rica! – lehelte aléltan.

A lány eleinte félénken próbálkozott, de amikor látta, hogy az indián férfiassága hevesen reagál, és élvezettel teli nyögdécselések szakadnak fel a mellkasából, bátrabbá vált, végül megízlelte. Tokalah hangosan felkiáltott, és belemarkolt a lány hajába:

- Rica! Istenem, egyetlenem! Neeeee!

Apró rángások futottak végig a testén, a keze erőtlenül esett le a teste mellé, csak annyira volt képes, hogy könyörögve nézzen a lány szemébe.

Erica látta a barna szemekben tomboló zöld tüzet, és megkegyelmezett a fiúnak. Kiemelkedett a vízből, és finoman az ölébe helyezkedett. Tokalah csak nyelni tudott, ahogy a lány forró teste magába fogadta.

- Oh, istenem! – suttogta. Szorosan magához húzta, és nem hagyta, hogy a lány irányítson, vad mozgásba kezdett, közben hevesen simogatta a lány hátát, és halkan a fülébe suttogta, mennyire kívánja. Erica hátravetett fejjel várta az elsöprő gyönyört, ami most gyorsabban érte el, mint előzőleg. Most sem fogta vissza magát, hangosan sikoltotta a fiú nevét, és remegve omlott a mellkasára.

Tokalah maga mellé engedte, mert erőtlen karjával képtelen volt megtartani a lányt. Zihálva ültek egymás mellett.

Néhány perccel később Erica lassan felállt, a lábai remegtek, de odabotorkált a vízeséshez, és beállt alá.

Hagyta, hogy a zubogó víz kibontsa összetapadt haját, és közben finom mozdulatokkal végigdörzsölte a testét, hogy a szinte meleg forrásvíz ellazítsa az izmait.

Tokalah kimerülten figyelte őt, és hamarosan új vágy ébredt benne. Követte a lányt, és gyengéden átölelte. Lágyan masszírozta, és közben egyre közelebb ért a combja tövéhez.

- Nem tudok betelni veled, Kedves! Akarlak, újra! Lehet?

Erica mosolyogni kezdett, felé fordult, és szorosan hozzásimult. Lassan simogatták egymást, és lefeküdtek a sziklaperemre. Tokalah végigcsókolta a lány minden porcikáját, aki remegve, kimerülten sóhajtozott. Végül a fiú újra behatolt a gyönyör forrásába, és lassan, egymásban elveszve szeretkeztek. Tokalah minden alkalommal teljesen elmerült a lányban, és csak amikor a bizsergés forró lánggá hevült, akkor kezdtek újra gyorsabban mozogni, tökéletes összhangban. Ezúttal halk zihálásuk vert visszhangot a kis barlangban, amit a vízesés mögötti perem alkotott. Végül nyögve simultak egymáshoz, a fiú felemelte a fejét, és kimerülten Ericára nézett:

- Maradj velem! Maradj velem örökre, Rica! – suttogta lágyan.

- Örökre! – felelt a lány, és boldogan mosolyogva lehunyta a szemét.

13. fejezet

Kimerülten, álmosan mosolyogva pihentek a tóparton. Tokalah az egyik pálma törzsének dőlt, szorosan a mellkasához húzta Ericát, aki ragaszkodva bújt hozzá, arcát a fiú vállgödrébe simította, és jólesően sóhajtott. Egyikük sem akart mozdulni. Még mindig úgy érezték, a testük összeolvadt, nem akarták, hogy bármi is közéjük kerüljön. Csak feküdtek csukott szemmel, egymás karjában, ebben az édeni nyugalomban, és elfeledkeztek mindenről.

Nem tudták, mennyi idő telhetett el, amikor lágy szellő söpört végig a parton, megborzongatva mindkettőjüket, és valami puhát sodort Erica arcába. A lány kuncogva nyúlt az arcához, és megfogta a csirketollat.

Tokalah gyengéden megszorította a kezét:

- Gyere! – suttogta.

Felálltak, és a parthoz léptek. A fiú előrenyújtotta összekulcsolt kezüket a víz fölé.

- Szabaduljunk meg a múlt démonától! – mondta, és kinyitotta a tenyerét. Erica követte a mozdulatot, és a toll lágyan lebegve a vízbe hullott.

Összeölelkezve figyelték, ahogy az áramlás elragadja, és elindul lefelé a folyón. Tokalah felsóhajtott:

- Most már nincs, ami emlékeztessen a csókodra. Találnom kell valami más megoldást, hogy ne felejtsem el – mondta huncut kötekedéssel.

- Én szívesen ajánlok egy módszert – nézett rá Erica.

- Erre számítottam – nevetett fel.

A lány megint elalélt az indián kellemesen selymes, vidám kacajától. Átjárta őket a megkönnyebbülés.

Tokalah felöltözött, aztán segített a lánynak, mert nehezen boldogult a tunikával.

Kézen fogva indultak vissza, Erica lábai remegtek. Félve nézett a fiúra:

- Mit fognak gondolni? – kérdezte nyugtalanul.

- Semmit. Most már tudják.

- De azt fogják hinni, hogy egy céda vagyok.

- Nem fogják. Megismertek már annyira.

- És Lansa?

- Még mindig félsz tőle? Nincs rá okod. Nem gondol rád úgy, és nem fog bántani.

- Remélem – suttogta a lány.

Tokalah bátorítóan átölelte:

- Ne félj!

- Nem fogják elmondani…?

- Nem, komolyan mondom, hogy nincs okod aggódni. Tiszteletben tartják a döntésünket.

Közben visszaértek a többiekhez, akik valóban nem tettek megjegyzést hirtelen távozásukra. Muraco kedves mosollyal figyelte őket, és amikor a lány ránézett, felé biccentett. Erica azonnal megnyugodott, és tudta, hogy valóban minden rendben van.

A vendégszárny árnyas oldalán ült, a fal mellé állított padon, szemét lehunyta, és hallgatta a délután neszeit. Az utóbbi napok a boldogság rózsaszín ködébe burkolóztak. A többiek folyamatosan segítettek, hogy a szülők semmire ne jöjjenek rá. Még Lansa is, pedig Erica rettegett, hogy a fiú leleplezi őket.

Örült, hogy Elsa nénit végre nem zavarta, ha könnyedebben öltözött fel. A világos blúz, és a könnyű szoknya most tökéletes volt. Nehezen viselte a meleget, nem emlékezett, mikor zavarta ennyire. Gyerekként mindig élvezte, New Orleansban pedig a párás levegő miatt másként hatott rá, de tudta, hogy ezt a száraz levegőt könnyebben kellene viselnie, és mégis napok óta úgy érezte, megsül, ha ki kell mennie a tűző napra.

Könnyű lépteket hallott, felnézett, és látta, ahogy Muraco közeledik felé.

- Leülhetek?

- Persze, gyere – mondta meglepve Erica. Muraco, még sosem kereste a társaságát.

- Látom, jól érzed itt magad.

- Igen, nagyon. – mosolygott a lány.

- Tudod, hogy meghódítottad Tokalah szívét? Egészen megváltozott, mióta itt vagy.

- Ezt hogy érted?

- Megfontoltabb lett, és ez jó, mert ha vissza akarja szerezni a törzset, és főnök akar lenni, akkor szüksége is van a komoly gondolkodásra. Bár, ha belegondolok, pont a felelőtlenségének köszönhető, hogy megismert.

- Én örülök, hogy felelőtlen volt, csak bár én ne lettem volna olyan gonosz.

- Ennek így kellett történnie. Meg volt írva. Ha akkor nem viselkedsz így, most nem lennétek együtt.

- És nem komolyodott volna meg? – kérdezte nevetve.

- Pontosan – mosolygott rá Muraco.

- Előbb-utóbb megtalálta volna azt a lányt, aki miatt érdemes.

- Ha nem megyünk a városba, akkor nem találkozik veled, úgyhogy esélye sem lett volna rá.

- Miről beszélsz? Nem vagyok én olyan különleges.

- De az vagy, pont ezért kellesz neki. Higgy nekem!

- Rendben – sóhajtott Erica. Szerette volna, ha másra terelik a szót. Zavarta, hogy a fiú ennyire nyíltan beszéli ki a kapcsolatukat. – Veled mi a helyzet? Megtaláltad már a szíved hölgyét?

- Igen, csak reménytelen.

- Miért, ki az?

Muraco hallgatott, lehunyta a szemét, és a fejét a falnak támasztotta.

- Na, nem! – csattant fel Erica. – Engem kibeszélsz, de te hallgatsz, ez nem járja!

- Nem beszéllek ki. Senkinek nem beszéltem rólatok.

- Tudom, ne haragudj!

- Nina – sóhajtott. – De ő már most a sámánt látja bennem. Nem a jelenben él, hanem a jövőben. Azt hiszi, hogy egyszer hatalmas sámán lesz belőlem, és akkor nem akarok majd asszonyt.

- És nem így van? – kérdezte Erica.

- A dédapám sámán volt. Szerinted megszülettem volna, ha nincs asszonya.

Erica nevetni kezdett, tisztában volt azzal, hogy a gyermekek nem attól születnek, hogy a szüleik házasok, de értette, mire gondolt a fiú.

- Szerintem beszélj Ninával, és tisztázzátok!

- Tudsz valamit? – nézett rá Muraco.

- Csak beszélj vele!

 A fiú vigyorogni kezdett.

- Köszönöm! – mondta sugárzó arccal, futó puszit lehelt Erica arcára. – Én most…

- Menj! – nevetett a lány.

Figyelte, ahogy a fiú halkan bekopog Lootah otthonának ajtaján, aztán izgatottan belép.

Mosolyogva hátradőlt, és rettentően meglepődött, amikor néhány pillanat múlva valaki megint leült mellé.

- Istenem! – nyögött fel, amikor felismerte Lansát. – Mi az? Most mind megtaláltok?

- Látom, velem még mindig nem békéltél meg. – nézett rá szúrósan a fiú.

- Nem erről van szó, csak mindig megrémítesz.

Lansa kajánul felnevetett.

- Alázzalak meg inkább? Ha már Tokah képtelen rá.

Erica ránézett, és a szemében félelem villant. A fiú állta a pillantását. A lány nagyot nyelt, de képtelen volt megszólalni.

- Ennyire nehéz kimondani? – kérdezte az indián. – Csak két szó.

- Bocsáss meg! – nyögte szinte hangtalanul, a torka kiszáradt, és alig tudott levegőt venni. Megint bevillant elé az álombeli kép, és remegni kezdett.

- Nem is volt olyan nehéz, igaz? Miért félsz tőlem ennyire?

- Nem tudom. Talán mert te annyira… indián vagy.

A fiú felnevetett:

- Tokalah-tól nem félsz?

- Először tőle is féltem – sóhajtotta a lány. – Csak ő valahogy… van benne valami, ami feledteti velem.

- Tőlem sem kell félned. Mellettetek állok, épp elég lesz kiállnotok a család elé. De ugye nem azért csinálod, hogy újra megalázd, mert akkor…

- Eszembe se jutna – mondta gyorsan Erica, és Lansa a hanghordozásából tudta, hogy igazat mond.

- Akkor minden rendben – kezdett mosolyogni. – Csodálom, hogy Tokah nincs most itt veled.

- Nap közben, bárki megláthatna minket? – nézett rá a lány.

Lansa kacagni kezdett.

- A tónál egyáltalán nem zavart. – Erica elpirult, és zavartan a pálmák felé nézett. – Bocs, nem akartalak zavarba hozni.

- Nem érdekes – motyogta a lány.

- Láttam, az előbb Muracoval beszéltél. Végre valakinek sikerült felnyitni a szemét.

- Tényleg nem vette észre, hogy Nina rajong érte?

- Muraco sok mindent lát, de néha a számára fontos dolgok rejtve maradnak előtte. Szerencsére, te most rávilágítottál egy ilyenre. Köszönettel tartoznak neked.

- Ugyan, azzal köszönik meg, ha valóban egymásra találnak.

- Most már nem lesz nehéz – mosolygott a fiú. – Gyere, menjünk! Tokah már biztosan felébredt, azt mondta ki akar menni lovagolni veled.

Lassan elindultak, és pont akkor értek a házhoz, amikor a fiú kijött. Meglepve nézte a kettőst, de amikor mosolyogva elváltak, az ő szeme is felragyogott.

- Kibékültetek? – kérdezte, amikor Erica felé fordult.

- Igen, végre – sóhajtotta a lány.

A kezét nyújtotta, de Tokalah alig észrevehetően megrázta a fejét. Jordan kilépett melléjük:

- Hogy érzed magad? – nézett Ericára. – Nem zavar a meleg?

- Az igazat megvallva zavar. Most nehezen viselem, talán csak túl meleg van.

- Igen, az lehet, az utóbbi napok szinte elviselhetetlenek. Nem hiszem, hogy jó ötlet most lovagolni.

- Lehet, hogy igazad van anyám – mondta Tokalah is. – Inkább menjünk a könyvtárba, Tuwa és a többiek is ott vannak. Kiernan zongorázik nekik, biztosan nekünk is tetszene.

Csatlakoztak a többiekhez, és a délután további részében a nevelőnő zongorajátékát hallgatták, a lányok kézimunkáztak, vagy olvastak. Tokalah Erica mellett ülve ugyanazt a könyvet olvasta, és amikor a többiek nem láthatták, titokban meg-megsimogatta a lányt, aki kedves mosollyal köszönte meg a gesztust.

Annyira belemerültek az elfoglaltságukba, hogy egyikük sem hallotta meg az udvarról érkező hangokat.

Örömteli kiabálás töltötte be a teret, ahogy John Hudson behajtott a kapun titokzatos vendégével.

Elsa nevetve szaladt eléjük, és szinte belerepült férje karjaiba:

- Istenem, John! Mi szél hozott erre? De jó, hogy eljöttél!

- Hiányoztál, drága Elsa! És vendéget hoztam – mutatott a kocsin ülő férfira, aki zavartan mosolyogva figyelte őket.

Közben a ház lakói is kijöttek a zsivajra. Tokalah Erica mögött lépkedett, ők jöttek utoljára, így senki nem láthatta, ahogy a fiú pajkosan csipkelődik a lánnyal.

Erica azonban döbbenettől elkerekedő szemmel torpant meg, amikor meglátta a bakon ülő alakot.

A napszítta, világosbarna hajú férfi kezdte összeszedni magát, nyeglén átvetette a lábait, és leugrott a porba. Szűkre szabott fekete nadrágja, erősen kiemelte lovagláshoz szokott, izmos combjait, a bőrcsizma porosan simult a lábszárához, a fehér bő szabású ing, és a lazán megkötött nyakkendő, bohém, nagyvilági, gazdag ficsúr jelleget kölcsönzött külsejének.

Égkék szemeivel a ház összesereglett népét kutatta, és amikor meglátta Ericát, szája elégedett mosolyra húzódott:

- Drága, Miss Greyson! Annyira örülök, hogy itt lehetek! – kiáltott Theodore, és futva megindult a megrökönyödött lány felé.

Nem vette észre a hirtelen beálló csendet, határozott léptekkel Ericához sietett, és forrón átölelte. Aztán meglátta a mögötte álló indiánt, és a kalapját, melyet addig a kezében szorongatott, egy laza mozdulattal felé dobta:

- Köszönöm, fiam!

Tokalah elkapta, és ugyanazzal a lendülettel visszahajította a férfinak:

- Szívesen, de nem vagyok a fiad! – keményen nézett farkasszemet az idegennel, aztán futó pillantást vetett Ericára, megfordult, és felrobogott a lépcsőn.

- Theodore – nyögte zavartan a lány. – Hogy kerül ide?

- Hisz Ön hívott Kedvesem! – lepődött meg a férfi.

- Én nem…

- Kerüljünk beljebb! – szólt közbe Jordan, aki látta, hogy a férfi még nincs tisztában, kinek a birtokára csöppent.

Bevezette a vendéget a szalonba, és miután megtörtént a bemutatás, és kényelembe helyezték magukat, próbált beszélgetést kezdeni, de a kínos csend mindenkire átragadt.

Végül John törte meg, amikor arról beszélt, hogy Elsa-nak és Ericának vissza kellene mennie a városba, már épp elég időt töltöttek a birtokon, és sokan hiányolják őket. Erica rémülten nézett rá, egyáltalán nem akart visszamenni, segélykérően pillantott Elsa nénire, de látta, hogy ő legalább annyira szeretne visszamenni, mint amennyire a férje hívja. Aztán Jordanra nézett, de az ő szeméből csak meglepett tanácstalanság sugárzott.

Ekkor lépett be Tukayoo, akin még látszottak a munka nyomai, leporolta koszos csizmáját a kalapjával, és nevetve felemelkedett. Theodore döbbenten figyelte az izmos indiánt, aki szintén meglepődött a látogatótól.

- Drágám! – szólt Jordan kedvesen. – Ismerkedj meg, Mr. Theodore Whitmore-al, New Orleansból. Theodore, ő itt a férjem Tukayoo.

- Üdvözlöm a birtokon, Mr. Whitmore – nyújtotta a kezét.

A férfi még mindig teljes némaságban fogadta, nem fogta fel, mi történik körülötte.

- Látom, meglepi, hogy indián vagyok – mosolygott kedvesen Tukayoo. – de remélem, nem rémült meg. Nincs rá oka.

- Nem, persze – hebegte a férfi, de látszott, hogy nem nyugtatják meg az indián szavai.

- Úgy vélem – szólalt meg John. – jobb, ha indulunk, ha meg sötétedés előtt vissza akarunk érni. Elsa, Erica?

- Ne! – nyögött fel a lány. – Nincs összecsomagolva a holmink.

- Igaza van John! – mondta Jordan is. – Ma már nem indulhatnak vissza! Veszélyes lenne. Szívesen látjuk önöket a házunkban, ahogy eddig Elsát és Ericát is. – közben lopva a férjére nézett, aki beleegyezően bólintott.

- Rendben – állt fel a békebíró. – Elsa, Kedves, menjünk a szállásotokra, és szedjük rendbe magunkat!

Mind fölálltak, csak Erica érezte úgy, hogy a szoba megfordul vele, és Tokalah nem volt mellette, hogy elkapja a szédelgő lányt. Helyette Theodore ölelte át a derekát, amitől undor futott végig a testén. A férfi izzadtságszaga taszította, és ahogy vizenyős kék szemeit az övébe fúrta, hányinger fogta el. Az előtérben kihúzta magát, és eltávolodott tőle. Bizonytalan léptekkel, lehorgasztott fejjel követte a nagynénjét. Nem látta a lépcsőforduló árnyékában álló pattanásig fesztült alakot. Tokalah legszívesebben Theodore torkának ugrott volna, aki úgy ölelte a szeretett lányt, mintha az övé lenne.

Miért jött ide? Mit akar Ericától? Hisz a lány elmondta, hogy számára semmit sem jelent ez a pojáca. Vagy hazudott neki? Lehet, hogy megint csak játszott vele? Zavart volt, nem tudta, mi játszódhat le most a lány fejében, amióta a férfi megérkezett, Tokalah nem ment a közelükbe. Félt, hogy elragadtatná magát, és olyasmit tenne, amivel szégyent hozna magára, a családjára, de legfőképp kivívná Erica gyűlöletét. Inkább csendben figyelt, és várta a megfelelő alkalmat, hogy letörölje ennek a ficsúrnak a mosolyát.

- Elsa néni, kérlek – könyörgött Erica öltözködés közben. – Nem maradhatnánk? Annyira jól érzem itt magam.

Fél órája jöttek át a szállásukra, és Elsa azonnal félrevonult a férjével. Szerencsére Erica vissza tudott vonulni, hogy elkészüljön a vacsorához. Egyáltalán nem volt kedve kettesben maradni Theodore-al.

- Erica. Nem élhetünk vissza a vendégszeretetükkel. Már így is rengeteget raboltunk el az idejükből.

- De Jordant és a családját egyáltalán nem zavarjuk. – erősködött a lány.

- Nem! A bácsikád azért jött, mert ideje hazamennünk, és én is szeretnék már otthon lenni.

- Elsa néni, könyörgöm, csak pár napot még.

- Erica, fejezd be! Ne viselkedj úgy, mint egy neveletlen csitri. John bátyád megmondta, mit akar, és mi követjük.

- De…

- Még egy szó, és büntetésre számíthatsz! – mondta ellentmondást nem tűrően az asszony. – Holnap reggel hazamegyünk.

Erica a könnyeivel küszködve öltözött. Dühösen rángatta a ruhát, amit a nagybátyja adott a kezébe.

- Muszáj ilyen kirívó holmit felvennem? – duzzogott, ahogy a tükör előtt állt.

Az óarany, hímzett selyem idegesítően idegennek tűnt a lány számára, a ráaggatott tüll, és csipkedíszítések, kifejezetten zavarták a lányt. A mély dekoltázs alatt szinte fojtogatta az új fűző, amit szintén most kapott, és az abroncsok is akadályozták a mozgásban. Nem érezte, hol ér véget a ruha. Legutoljára New Orleansban viselt ilyet az évzáró bálon, de most úgy érezte, az már sok évvel ezelőtt volt. Most annyira távolinak, üresnek érezte azt a világot, kezdte megszeretni ezt a vidéket, az itt élőket, és különösen egy valakit.

Nem akarta itt hagyni Tokalah-t, valahogy szerét kell ejtenie, hogy beszéljen vele a vacsoránál. Talán meg tudja kérni, hogy segítsen neki, talán megkéri a szüleit, hogy engedjék itt maradni. Igen, ezt fogja tenni, ha kell, megalázkodik előtte, felfedi az érzéseit, de nem hagyja veszni a lehetőséget. Halványan elmosolyodott a gondolattól, hogy talán a fiú is viszonozza az érzelmeit, és megkéri a kezét, de a szíve egy rejtett zuga rettegett, hogy Tokalah hazudott neki, és ez az egész egy előre megrendezett játék volt. Tudta, hogy megérdemelné, de érezte, hogy abba belehalna. Megszakadna a szíve, ha Tokalah elutasítaná. A mosolya azonnal semmivé foszlott a gondolattól. Elfordult a tükörtől, hogy lemenjen a nappaliba, és majdnem elbotlott az ágy szélében. Meg kellett kapaszkodnia az oszlopban, és hirtelen villámként cikázott végig rajta a gondolat: Tokalah az első együtt töltött éjszakájukon ehhez az oszlophoz dőlt. Könnyek lepték el a szemét.

- Istenem, segíts meg! – suttogta.

A másik épület emeleti szobájában, Tokalah-ban hasonló érzelmek vívtak csatát, érezte, hogy a mai vacsora az utolsó alkalom, hogy megszerezze Ericát. Ha nem cselekszik, a lány örökre kisétál az életéből. Nem tudta, mit akar tőle a ficsúr, de sejtette. Nem engedheti, hogy előbb lépjen, mert akkor a lány úgy dönt, hogy vele megy. Beszél vele, még a vacsora előtt, és megkéri. Ha igent mond, beszél az apjával, az engedélyét kéri, és még ma este megkéri a kezét a nagybátyjától. Kihúzta magát, és boldogan nézett a fürdőszobai tükörbe. Fiatalabb volt ugyan Theodore-nál, de látta, hogy férfi könnyed külseje mögött egy puhány alak rejtőzik. Egy ilyen férfi sosem lesz képes megadni Ericának azt, amire szüksége van. Arra csak ő képes, csak ő tudja boldoggá tenni a lányt. Csak ő tudja úgy szeretni, ahogy megérdemli.

De mi van akkor, ha Erica nem viszonozza az érzéseit? Ha nemet mond, és kineveti a kisfiús rajongását? Nem mert erre gondolni, az nem lehet, hogy újra megtegye vele.

Halk kopogás riasztotta fel a töprengésből:

- Tokah! Anyánk üzeni, hogy gyere! Ericáék azonnal itt lesznek.

- Máris megyek Tuwa – szólt hátra, de már érezte, hogy a húga mögötte áll. – Na, mi történt, te kis cselszövő? – mosolygott le rá a fiú.

- Ne hagyd elmenni! – mondta szomorúan a kislány. – Annyira szeretem őt.

Tokalah letérdelt elé:

- Nem hagyom, megteszek mindent, hogy itt tartsam, Tuwa. Én is szeretem. Összeölelkeztek, egy idő után egymásra néztek, a kislány pedig meglátta a bátyja fájdalmát.

- Ő is szeret – simogatta meg a fiú arcát.

Tokalah rámosolygott, felállt, és kézen fogva elindultak a lépcső felé. Épp időben értek le, a bejárati ajtón ekkor léptek be a vendégek, Erica vonakodva követte Theodore-t, aki viszont büszke mosollyal vonszolta maga után. Tokalah-nak feltűnt, hogy a férfi az apja egyik szmokingját viseli, és lenézően vigyorogni kezdett. A pillantása összefonódott Ericáéval, aki szintén elmosolyodott.

A fiú végignézett rajta, és majdnem felnyögött, alig tudta leplezni a csodálatát, és érezte, hogy újra eluralkodik rajta a vágy, szerette volna lehámozni a lány ruháját, és élvezni a kettejük közti békét, most az sem zavarta volna, ha mindenki látja őket, akarta őt.

A férfiak csendes beszélgetésbe merültek, míg várták, hogy a vacsorát tálalják, és Theodore végre elengedte maga mellől a lányt.

Tokalah azonnal kihasználta a pillanatot, és mellé lépett, alig észrevehetően előre biccentette a fejét:

- Lélegzetelállító ma este, Miss Greyson! Szeretném lecsókolni a ruháját. – duruzsolta a lány fülébe, hogy más ne hallja.

- De Mr. Cassidy! Micsoda szemérmetlen kijelentés ez? – súgta vissza mosolyogva Erica.

Halk nyögés jelezte a fiú nemtetszését, de nem szólt.

- A vacsora tálalva – jelentette be Rosie, és elégedett mosollyal figyelte, ahogy Theodore a karját nyújtja, és elvezeti Ericát a döbbent Tokalah mellől.

Miután végeztek a vacsorával – ami alatt a fiú dühös, féltékeny pillantásokkal nézte a ficsúrt, aki egyértelműen kimutatta igényét Ericára –, Jordan átinvitálta a vendégeket a szalonba.

- Erica, Kedves? Megtennéd, hogy az utolsó estén elbűvölsz minket a játékoddal, és az énekeddel? – kérdezte a lánytól.

- Én is énekelek veled – szaladt hozzá Tuwa.

- Rendben – mondta csendesen a lány, és leült a hangszer mellé.

Játszani kezdett, de hamarosan elszomorodott, a vendégek újra azokat a dalokat szerették volna hallani, amit a legutóbbi alkalomkor is játszottak, és Ericában feléledtek az emlékek. Látta Tokalah szomorú tekintetét, és bár többször bátorítóan rámosolygott, érezte, hogy az ő mosolya sem őszinte.

A vendégség a végéhez közeledett, és ekkor John Hudson ünnepélyesen felállt.

- Kedves barátaim! Mielőtt távozunk, szeretnék megosztani veletek egy örömteli hírt.

Minden szem rászegeződött, és Erica szívébe jeges félelem mart.

- Az én drága Theodore barátom a mai napon megkérte Erica unokahúgom kezét, és én boldogan mondtam igent neki. Szeretném bejelenteni az eljegyzésüket.

14. fejezet

A szalonban egy pillanatra megállt a levegő, aztán a felnőttek mosolyogva álltak fel, hogy gratuláljanak. Erica még mindig a zongoránál ült, érezte magán a többiek kutató, dühös pillantásait, nem mert felnézni. Tudta, ha most meglátja a fájdalmat Tokalah szemében, akkor képtelen lesz visszafogni magát, és megszégyeníti a családját. Először a nagybátyjával kell tisztáznia mindezt. Utána azonnal beszél a fiúval. Ő soha nem lesz Theodore Whitmore felesége. Már tudta, mi taszította a férfiban, az önteltsége, pökhendisége, és az, hogy mindent annyira magától értetődőnek tekintett. Hiszen őt meg sem kérdezték. Miből gondolta a nagybátyja, hogy érdekli őt ez a piperkőc?

Érezte, hogy valaki megszorítja a kezét. Felnézett, és Theodore szemeivel találta szembe magát. A férfi hevesen megcsókolta a többiek előtt, de nem élvezhette sokáig, mert Erica, dühösen elhúzódott. Elrántotta a kezét, és felállt, ma már másodszor szédült meg, és úgy érezte, hogy a fűző megfojtja. Felnézett, Tokalah-t kereste annyira szerette volna, ha az indián közéjük ugrik, és kiragadja ennek a szörnyetegnek a karjából, de a fiú nem volt sehol, ahogy a többiek sem.

Ericának sírni lett volna kedve, amit most érzett, az borzalmas volt, a világ sötétedni kezdett. Ki oltja el a petróleumlámpákat?

Tukayoo volt, aki észrevette a lány rosszullétét, épp időben kapta el, mielőtt a földre roskadt volna. Szó nélkül vitte át a másik szárnyba, és egyenesen a szobájába ment. Gyengéden lefektette a lányt az ágyra, és elvette Elsától a repülősót.

Amikor a lány magához tért, megkérte a nőt, hogy lazítsa meg a ruháját, és hagyják pihenni.

Valamivel később, belépett a nagybátyja:

- Jobban vagy, szívem? – kérdezte, ahogy leült az ágy szélére.

Erica meglepődött, a férfi eddig soha nem látogatta meg azért, hogy a hogyléte felől érdeklődjön.

- Nem! – morogta a lány. – Mégis, mi ez az egész? Hogy kerül ide Theodore? És mi ez a lánykérés? Engem meg se kérdeztél? Hogy mertél nélkülem dönteni?

Tudta, hogy illetlen volt, de annyira felháborította ez a viselkedés, hogy képtelen volt visszafogni magát.

- Te kérdezed ezt? Hisz te sürgönyöztél Theodore-nak, hogy hiányzik neked, és jöjjön érted.

- Én nem – rökönyödött meg Erica. – Eszemben sem volt ilyet tenni.

- Theodore, amikor ma reggel megérkezett a vonattal, megmutatta a sürgönyt.

- Milyen sürgönyt, bácsikám? – Erica most már kétségbeesett, ki űzhetett ilyen csúf tréfát vele. – Én nem küldtem sürgönyt Theodore-nak. Nem hiányzott egy percig sem, azt pedig végképp nem akartam, hogy utánam jöjjön.

Gondolkodni kezdett, egyedül Tokalah-nak beszélt a férfi érzelmeiről. NEM! Ezt nem tehette, vagy mégis? Lehetséges, hogy ilyen kegyetlen bosszút forralt ellene? Ő tudott a levélről, és azon rajta volt a cím. Nem okozhatott nehézséget, hogy feladjon egy sürgönyt. A szeme könnybe lábadt a feltörő haragtól. Hirtelen úgy érezte, meg tudná fojtani.

- John bácsi, ez az egész egy rettenetes félreértés. Gonosz tréfa. Én nem üzentem Theodore-nak, megyek és beszélek vele. Nem akarok hozzámenni. Máris bocsánatot kérek tőle, amiért ennyit fáradt…

- Állj le, Erica! Theodore megkérte a kezed, és én beleegyeztem. Nem másítom meg a szavam.

- De engem meg sem kérdeztetek, és én nem akarom…

- A szavamat adtam neki, Erica. Már a házassági szerződést is megírtuk. Hozzá fogsz menni.

- Tessék? Milyen szerződést? John bácsi, ezt nem teheted…

- Már megtettem, ha visszalépek, akkor szerződésszegés jogcímén kisemmizhet minket. Ha nemet mondasz, akkor is. Tőle függünk.

- Miről beszélsz? – kérdezte Erica kétségbeesve.

- A bolton súlyos adósságok vannak, ha nem fizetjük ki a hitelezőket két héten belül, mindent elveszítünk. Amióta visszajöttél, a megoldáson dolgoztam, és most Theodore felajánlotta a segítségét.

- Hogy? – a lány alig kapott levegőt.

- Az esküvő estéjén, Theodore kifizeti a váltókat, és megszabadulunk az adósságtól, ellenkező esetben…

- Te eladtál a boltért? – sikította Erica magából kikelve. – Mégis, hogy jutott eszedbe? Hát ennyit érek nektek? Istenem, mindig tudtam, hogy nem szerettek igazán, csak megtűrtök magatoknál. – Zokogva az ágyra vetette magát. – Nem leszek a felesége, soha! Inkább meghalok.

- Fejezd be, hisz amikor hazaértél, te magad mondtad, mennyire hiányzik neked New Orleans, és Theodore. Most mindkettőt visszakapod.

- Már nem akarok visszamenni, itt akarok maradni, bácsikám. Ne tedd ezt, könyörgöm!

- Más van emögött, igaz?

- Nem – vágta rá gyorsan. Nem árulhatja el, hogy olyasvalakibe szerelmes, aki talán elárulta. Ráadásul indián. A nagybátyja eltűrte őket, de azt soha nem hagyta volna, hogy Erica egy indiánnal éljen. Annyira nem volt liberális. – Én csak nem szeretem Theodore-t.

- Majd megszereted. Ahogy az anyád is megszerette apádat – volt valami furcsa él a hangjában, amikor az édesanyját említette, de Erica nem értette, mi lehet az.

- Kérlek, ne! – próbált könyörögni a lány. Most nem akart arra gondolni, hogy mindez Tokalah, és a barátai műve lehet, a szíve mélyén remélte, hogy nem így van. Nem akarta elhinni, hogy mindazok után, ami kettejük közt történt, megtenné ezt vele, de félt, hogy téved, és félreismerte az indiánt.

- Döntöttem, Erica! Hozzámész Theodore-hoz!

- Nem! Ha felfedem a titkát, hogy megzsarolt, akkor nem kell…

- Megtiltom! Megtiltom, hogy bárkinek is beszélj erről, főleg Miss Cassidy-nek! Nem tudhatják meg, milyen helyzetben vagyunk.

- De Jordan talán tudna segíteni, és akkor nem kéne eladnod engem.

- SOHA! – tajtékzott a férfi. – Soha, nem hagynám, hogy egy indián segítsen rajtam. Mekkora szégyen lenne! Hogy képzelted?

- De Jordan nem indián.

- Egy mocskos rézbőrű felesége, ez nekem elég.

Erica döbbenten nézte a férfit, soha nem gondolta volna, hogy ennyire gyűlöli őket.

- Bácsikám…

- Ha beszélni mersz erről bárkinek, esküszöm, hogy megbánod a napot, amikor a szajha anyád a világra hozott. A szüleidnek köszönhetjük, hogy ilyen helyzetbe kerültünk, a te kötelességed, hogy kihúzz minket a bajból!

Kiviharzott a szobából, nem törődve többé a döbbenettől kővé dermedt lánnyal.

Sosem beszélt még így vele a nagybátyja, mi történhetett? Ennyire súlyos lenne a gond? Ennyire szégyellné? De miért nevezte szajhának az anyját? Mi történhetett ez alatt a néhány hét alatt, ami radikálisan megváltoztatta a férfit.

Lassan lesétált a nappaliba, ahol Elsa néni ült, magába roskadva.

- Nénikém, mi történt?

- Jaj, kincsem? – mondta, és könnyekben tört ki.

- Elsa néni!

Erica ijedten ült le mellé.

- Mi a baj? Mi ez az egész? John bácsi úgy beszél, mint aki nem önmaga, te zokogsz. Mi történt?

- Jaj, édesem. Hogyan mondjam el? Édesapád… édesapád tett valamit, ami miatt most nagy bajba kerültünk.

- Papa? – nézett döbbenten Erica. – De hiszen papa már évek óta halott. Mégis mit tett?

- John elmondta, hogy adósság van a bolton?

- Igen, de nem értem hogyan, hiszen eddig minden rendben volt.

- Az történt, hogy apád, még St. Louisban, amikor elvette az anyádat, tett valamit. Nem ment valami jól a szőrmekereskedelem, és nem volt pénzük. Apád ezért játszani kezdett. Abban reménykedett, amiben minden más szerencsejátékos, hogy majd ő robbant bankot, és meggazdagszik. De ahogy a többiek is, végül csak veszített. Egyre több váltót halmozott fel, míg végül a hitelezők megfenyegették, akkor idemenekült az anyáddal. Aztán, miután ő meghalt, apád elment, és itt hagyott téged. Egészen a haláláig nem is hallottunk róla. A hitelezők pedig most megtaláltak minket, és rajtunk követelik apád tartozását.

- Istenem! – suttogta Erica. – És ennyire nagy a baj?

- Nagyon nagy. Sosem hittem, hogy Olaf képes tönkretenni mindent maga körül, de megtette.

- És erről az anyám tehet? – kérdezte Erica.

- Nem, kicsim. Ez hogy jutott az eszedbe?

- Mert John bácsi úgy beszélt róla… – elcsuklott a hangja – szajhának nevezte őt.

- Istenem, dehogy! Édesanyád mindvégig próbálta lebeszélni őt, de hasztalan, az apád elméje elborult, ha a játékról volt szó. Végül úgy érkeztek meg hozzánk, hogy mindössze az a ruhájuk volt, amit viseltek. Semmi egyebük nem maradt.

- És anyám családja? Ők nem segítették ki őket, amikor bajba kerültek?

- Nem, épp ellenkezőleg, amikor anyád összeállt az apáddal, a családja kitagadta, és nekik köszönhették, hogy minden üzlet, amibe belekezdett az apád, kudarcba fulladt.

- A nagyszüleim tönkretették a saját lányukat?

- Igen kicsim.

- És most megtaláltak minket – suttogta a lány. – És John bácsi nem tud tenni valamit? Haladékot kérni, hitelt kérni a banktól? Valamit?

- A hitelezők már eddig is éveket vártak a pénzükre, nem adnak haladékot, a bank pedig nem lát kellő fedezetet a bolton, hogy kölcsönözzön nekünk.

- És senki más nem tud segíteni? – Erica szemét már a könnyek égették, tudta, hogy így van, de nem akarta elfogadni.

- Theodore felajánlotta a segítségét, amikor meghallotta, hogy mi a helyzet. Épp akkor érkezett meg, amikor a hitelezők megfenyegették a nagybátyádat.

- Értem – a lány beletörődve dőlt hátra a kanapén. – De pont Theodore. Miért? Egyáltalán hogy kerül ide?

- Kicsim, hisz te üzentél neki.

- Miért mondja ezt mindenki! – csattant fel. – Én nem küldtem semmiféle sürgönyt. Elsa néni, én nem akartam idehívni, én…

Abbahagyta, a szeme megtelt könnyel.

Elsa ránézett, és ekkor megértette:

- Nem szereted őt.

Erica megrázta a fejét:

- Sosem szerettem, soha nem bátorítottam, nem akartam tőle semmit.

- De nem csak erről van szó, igaz? – simogatta meg az arcát a néni. – Mi bánt ennyire, kicsim?

- Beszélnem kell Tokalah-val – suttogta. – Azt hiszi, hogy ez az én művem, és haragszik. El kell mondanom neki, hogy nem tudtam róla.

- Nem értelek.

Erica hirtelen észbe kapott, meg kell válogatnia a szavait.

- Amióta kibékültünk, nagyon jó barátokká váltunk, és én azt mondtam neki, hogy nem vágyom már vissza New Orleansba, nincs ott senki, aki miatt mennék. Mindketten úgy éreztük, hogy ez a barátság fontos, és ő most azt hiheti, hogy elárultam. Hogy ezzel újból megaláztam.

- És ez bánt téged.

- Nagyon – nézett a nagynénje szemébe Erica.

- Beleszerettél, igaz?

A lány szeméből kicsordultak a könnyek.

- Istenem, Erica! John soha nem engedné, hogy ti ketten…

- Tudom. De talán, ha beszélnék vele, vagy Jordannal. Ők segíthetnének, és akkor nem kellene…

- John nem fog egy indiántól segítséget kérni. Ne is kérd tőle!

- Igen, az imént beszéltünk, és egyértelműen közölte velem, de miért kell engem odadobni?

- Ha lenne más választása, megtenné. De Theodore és te csodás pár lesztek, és azért nem teljesen közömbös neked a fiatalember. Valld csak be!

- Elsa néni, a szívemben csak Tokalah-nak van hely – emelte fel a hangját Erica.

- Ne kiabálj! Ha John meghallja, képes, és megöl.

- Inkább a halál, minthogy Theodore felesége legyek! – mondta indulatosan a lány.

- Ne beszélj így! Erre nem gondolhatsz.

- Elsa néni, beszélnem kell Tokalah-val!

- Nem! Senkinek nem mondhatod el, értsd meg! Megszégyenülnénk, Theodore megesküdött, hogy soha senkinek nem árulja el, hát neked sem lehet.

- De tudnia kell, hogy miért…

- Miről beszéltek? – jött le a nappaliba John.

- Semmiről – mondta gyorsan Elsa.

- A nénédnek könyörögsz? Hiába. Nincs értelme ellenkezni. Holnap reggel hazamegyünk, és hozzámész Theodore-hoz. Nem tűrök ellenvetést. Most pedig menj a szobádba!

Erica megsemmisülten ment fel, szélesre tárta a teraszajtót, kilépett, és várt. Tokalah azonban nem jött, a lány szeméből addig potyogtak a könnyek, míg végül már képtelen volt nyitva tartani. Lekuporodott a terasz korlátja mellé, oda, ahol a fiú fel szokott mászni hozzá, és elaludt.

Tokalah nem tudott tovább bent maradni. Amikor meglátta, hogy az a kéjenc megcsókolja az imádott nőt, neki akart ugrani, de Lansa és Muraco hátulról visszafogták. A szeme eszelősen villogott, ahogy a két másik kirángatta a szalonból.

- Eresszetek! – sziszegte. – Nem hagyom, hogy az a…

- Gyere! Elkéstél – súgta a fülébe Lansa. Kihallatszott a hangjából, hogy őt is emészti a gyűlölet. – Becsapott, megalázott. Már megint. Azt a ficsúrt választotta.

- Nem – hörögte Tokalah, már az udvaron. – Nem tenné meg! Nem, nem!

- Megtette, Testvér. – fogta le Lansa, két kezébe fogta barátja elgyötört arcát. – Fogadd el!

- Nem – a fiú szemét ellepték a könnyek. – Szeret engem, tudom. Nem tenné ezt velem, ő az enyém!

- Tokah! Fogd fel, hogy játszott veled.

Berángatták Lansa szobájába, és az ágyra lökték. Muraco elé térdelt:

- Testvér! Tudtad, hogy veszélyes játékba kezdesz.

- Igen, te figyelmeztettél – nézett fel. – De ő annyira… annyira…

- Elvakított. De igazat kell adnom Lansának, már nem ő a préda.

Tokalah szemébe harag költözött. Képes volt a bolondját járatni vele, hazudott, miközben végig arra a másikra gondolt. A kettesben eltöltött varázslatos órákban, a másik férfi csókjára, és ölelésére vágyott. Hányingere lett a gondolattól, hogy Theodore-t képzelte az ő helyébe, és felnyögött.

- Nem akarok találkozni vele! – suttogta. – Látni sem bírom őt!

- Úgyis azt terveztük, hogy néhány napra elmegyünk táborozni. Induljunk el most! – mondta Lansa.

- A holminkkal nincs gond, akár fél órán belül indulhatunk. – mondta Muraco is.

- Igazatok van – sóhajtott Tokalah. – Beszélek apámmal.

Egy órával később már a sivatagban vágtattak, Tokalah eszelős iramra sarkalta őket, minél hamarabb szabadulni akart a kísértéstől, hogy visszaforduljon. Folyamatosan a szeme elé kúszott a lány arca, ahogy a vízesés mögött fekszenek, és azt suttogja: „Örökre” Micsoda álszent kis dög! Tokalah pedig elhitte neki. Képes volt a legszebb pillanatban a szemébe hazudni, pedig akkor úgy érezte, a lány valóban szereti.

Mennyire gyerek volt. Rosie tudása nem készítette fel az érzelmi sokkra, amit Erica volt képes okozni neki, többszörösen. Azért dőlt be a lánynak, mert érzelmileg a hatása alá került. A lelke sajgott, úgy érezte, minden egyes újabb megtett méterrel cafatok szakadnak le belőle. Arra várt, hogy mikor fogy el, mikor lesz képes maga mögött hagyni a fájdalmat.

Erica hajnalban ébredt, mindene sajgott, és rettenetesen fázott. A szeme szúrt, és a felkelő nap fénye éles késként hasított belé. Nem voltak könnyek, amik csillapíthatták volna, de nem is akarta csillapítani. Tudta, hogy nem beszélhet senkinek a tegnap elhangzottakról, de valahogy tudatnia kell Tokalah-val, hogy számára ő az egyetlen, akkor is, ha nem lehet vele. Soha senki nem foglalhatja el a helyét a szívében.

Döntött, nem foglalkozik a nagybátyja tiltásával, beszél a fiúval, elmond neki mindent. Megkéri, hogy bocsásson meg, és felejtse el. Legyen boldog valakivel, aki érdemes rá.

Lassan felállt, és betámolygott a szobába, gépiesen öltözködött, és fésülte a haját. Alig vette észre, hogy Elsa belép, és int a szobalánynak, aki szó nélkül összeszedte Erica holmiját.

A következő pillanatban már a nagy házban volt, az asztalnál ült, érzékelte, hogy Theodore mellette ül, és szemérmetlenül simogatja a kezét. Felemelte a fejét, és megdöbbent, ahogy meglátta Tokalah üres székét. Jordan felé nézett:

- A fiúk tegnap este elindultak táborozni. Kérték, hogy búcsúzzunk el a nevükben – mondta az asszony.

Erica szeme ismét könnybe lábadt, pedig úgy hitte, már soha nem lesz képes sírni.

- Köszönés nélkül elment? – kérdezte.

- Azt mondta, este jobban tudnak haladni, mint napközben, a hőségben – válaszolt kissé ridegen Tuwa, és nem nézett a lány felé.

- Értem – suttogta maga elé meredve Erica. Némán nyeldeste a könnyeit. Alig piszkálta az ételt, nem volt étvágya.

Miután végeztek, szó nélkül a szobájába vonult, hogy összeszedje a maradék holmiját. Az éjjeliszekrény fiókjában megtalálta a széttépett kép darabjait, dühösen visszalökte, és körbenézett. Annyi kedves emlék kötötte ide, ilyen rövid idő alatt. Úgy érezte a szívét kell kitépnie, ha elmegy. De boldogan megtette volna, ha csak még egyszer láthatja, ha hallhatja búgó hangját, ahogy a fülébe súg, érezni akarta az ölelését, a fülébe súgni, mennyire szereti.

Zokogva hanyatt dőlt:

- Tokalah? Merre jársz?

Valaki halkan bekopogott:

- Bejöhetek? – kérdezte Jordan.

- Persze – motyogta a lány, és letörölte a könnyeit.

Az asszony leült mellé:

- Mi bánt, kedvesem? Látom, mennyire megviselt vagy. Boldognak kellene lenned.

- Én boldog… – megint eleredtek a könnyei.

- Erica? Mi az igazság?

A lány felült, és reménytelenül nézett.

- Nem szeretnéd ezt a házasságot?

A lány megrázta a fejét.

- De hiszen, emlékszem, amikor Elsa azt mondta, hogy szeretnél visszamenni, mert Theodore ott van, és vár rád.

- Nem egészen, ő szerette volna, de ha úgy döntöttem volna, hogy visszamegyek, akkor sem miatta. – mondta halkan. – Jordan, én nem szeretem őt.

A nő gyengéden átölelte:

- Jaj, édesem! Beszélj a bácsikáddal! Biztosan megérti.

- Már beszéltem vele, hajthatatlan. Már szerződést is írtak.

- Szerződést? Milyen szerződést?

- Házassági szerződést. Nem érdekes – válaszolt gyorsan. – a lényeg, hogy nincs választásom.

- Ha lenne, akkor nem mennél hozzá?

- Nem. Valaki mást szeretek.

- Kit, kicsim?

Erica nem mondott semmit.

- Istenem! Ezért voltatok ilyen sokat együtt Tokalah-val? Szereted őt?

- Teljes szívemből. De reménytelen, elfogadom. Számára én csak egy jóbarát vagyok, olyan, mint Nina.

- Ebben ne legyél biztos.

- Tudom, Jordan. Máskülönben nem ment volna el, hagyta volna, hogy megmagyarázzam.

- Magyarázd el nekem, és én elmondom neki.

- Nincs értelme. Mire visszajön, én úton leszek New Orleansba, Theodore pedig a férjem lesz.

- De ha elmondanád, talán tudnék segíteni.

- Nem lehet, családi ügy. Tokah-nak is csak azért akartam elmondani, hogy megértse a döntésemet.

- De ez nem a te döntésed.

- Ez semmin sem változtat. John bácsi már határozott, és ő nincs itt, hogy tegyen ellene, ha akar. De azzal, hogy elment, tudtomra adta, hogy nem akar tenni ellene. - Erica felállt. – Mennem kell! Már biztosan elkészültek, és várnak rám.

- Édesem…!

- Jordan? Megmondanád neki, hogy életem legcsodásabb néhány hetét köszönhetem neki. Hálás vagyok, amiért megbocsátott, és boldogságot adott. Soha nem fogom elfelejteni őt! Kívánom, hogy legyen boldog.

Megfordult, és lassan kisétált.

Alig tíz perccel később Jordan szomorúan figyelte, ahogy a kocsi kifordul a kapun, és hatalmas porfelhőt kavarva távolodik a város felé.