Betty Forester

Apacsszív
Folytatás

7. fejezet

Kiléptek az ajtón, és Jordant elborította valamiféle kábulat. Alig érezte, ahogy az apja levezeti az emeletről, és nem érzékelte a szolgálók ámulattal teli, csodáló pillantását.

Lassan mentek, Max észrevette a lánya bizonytalanságát, és egy pillanatra megállt.

- Nem akarod az esküvőt? – kérdezte a lányától.

- Dehogynem – zihálta halkan. – mehetünk, csak kicsit szédülök.

- Ha gondolod, várhatunk – fordult felé aggódva.

- Ne! Legyünk túl rajta, utána jobb lesz. – mosolygott bágyadtan, és előre lépett.

Az apja idegesen követte, de a lány határozottan megindult, így mellé lépett, és felvette büszke tartását.

Jordan fel sem fogta, mi történik, szinte nem is látta a papot, aki összeadta őket, a tömegből csak egy valakit látott élesen, jövendőbelijét. Conrad Scott hadnagy egyenes derékkal, peckesen állt díszegyenruhájában az oltár előtt, díszkardja fényesen lógott az oldalán. Szőke haját borzolta a lágy északi szél, ami enyhítette a hőséget, amely ezen az őszi napon meglepő módon rátört a vidékre, jelezve, hogy a nyár még nem adta át a helyét az elmúlásnak. A férfi arcán széles, elégedett mosoly terült el, ahogy figyelte közeledő aráját. Büszkeség feszítette a mellkasát, és kihívóan nézett a vendégseregre, akik közt sok ifjú irigy pillantásokkal méregette.

A szertartás rövid volt, Jordan arra sem emlékezett, mikor mondta ki a boldogító igent, az égetően forró, vakító napfényben nem látta férje katonáit sem, akik felemelt karddal, sorfalat állva tisztelegtek az ifjú pár előtt. Az egészből annyit érzékelt, mintha fehér tűzzel égő lugas alatt kellene végigvonulnia.

Végre elkezdődött a lakoma, evett pár falatot, és már tudta, hogy a rosszullétért jórészt az éhsége volt felelős. És a nap erős fénye. Amint a kert árnyékba került, és az asztalok jótékony hűsbe borultak a vendégszárny védelmében, Jordan is jobban érezte magát.

A vendégek hangosan örvendeztek, és gratuláltak, a lány pedig kedvesen mosolyogva fogadta.

A kései ebéd után elérkezett a tánc ideje, az ifjú férj, és édesapja tánca után mindenki fel akarta kérni Jordant. Végül a lány úgy érezte, megfullad, és menekülni akart a tömeg elől.

Zihálva ült le egy félreeső zugban, ahol néhány perc nyugalmat remélt. Az apja észrevette, és azonnal mellé lépett.

- Kicsim, rosszul vagy? – nézte a lány sápadt arcát.

Jordan a mellkasa alá szorította a kezét, a fűző annyira szorította, hogy úgy érezte, menten elájul.

- Nem… kapok… levegőt. – zihálta.

- Gyere, kicsim! – mondta az apja.

Felsegítette a lányát, és amikor Conrad odalépett, kimentette, és elvezette őt az udvarra, ahol végre csend volt, de ez sem segített, Jordan szeme előtt karikák ugrándoztak, a kivilágított udvar elsötétült, és a lába megroggyant. Max érezte, hogy a lánya azonnal elájul, ezért erős karját a dereka köré fonta.

Jordan megérezte az óvó mozdulatot, és bevillant előtte egy bronzos bőrű fiú, komor, de mégis kedves arca:

- Tukayoo – suttogta, aztán elborította a sötétség.

Juanita erős repülősója térítette magához. Fintorogva nyitotta ki a szemét, és édesapja aggódó pillantásával találta szembe magát:

- Jobban vagy? – kérdezte a férfi.

- Igen, köszönöm – suttogta.

- Ki az a Tukayoo?

- Tukayoo? – nézett fel a lány. Honnan tudja az apja az apacs nevét, ő sosem említette neki.

- Ezt a nevet suttogtad, mielőtt elájultál.

- Oh, ő volt az a harcos, aki megmentett tavasszal. – mondta lassan. – Amikor átöleltél, felötlött bennem az emlék.

- Rendben, értem. De lehetőleg a férjed előtt ne hozd szóba. Ismered a véleményét a rézbőrűekről.

- Ahogy a tiédet is – nézett az apja szemébe.

A férfi elgondolkodva viszonozta, aztán pislogott kettőt, és megszólalt:

- Kicsim! Vissza kell menned, a vendégek már hiányolnak!

- Igen – felelt, és felállt.

A szédülés elmúlt, és levegőt is könnyebben kapott, segített neki a kényszerpihenő. Apja oldalán visszament a vendégek közé, és kedvesen mosolygott.

Conrad mellé lépett, aki kissé már kapatos volt az elfogyasztott italmennyiségtől, de még volt ereje táncra hívni a feleségét. Jordan azonban visszautasította, azzal, hogy még mindig nem érzi teljesen jól magát. Nem vette észre a férfi szemében felvillanó haragos fényt, ahogy a háta mögött összesúgó kisasszonyokat sem, akik cinkosan tudni vélték titokzatos rosszullétének okát. Sajnálkozva figyelték, ahogy próbált folyamatosan mosolyogni.

De legbelül borzalmasan érezte magát, nem tudta meghatározni az okát, de tudta, ez az esküvő nem úgy sikerült, ahogy eltervezte. A vendégek álszent viselkedése dühítette, és legszívesebben hazazavart volna mindenkit.

Nem sokkal éjfél előtt Conrad odalépett hozzá:

- Drága Jordan! – kezdte botladozó nyelvvel, és letérdelt. – A mai nap életem legcsodálatosabb napja. Elnyertem a nő kezét, akit szeretek, most szeretnék bebocsátást nyerni az ágyába is.

Megfogta a lány kezét, felállt, és magával húzta. A vendégek felé fordultak, és Conrad elnézést kért, amiért kis időre visszavonul a feleségével.

Jordan reszketve követte a férjét, aki kéjesen röhögő katonái közt vezette ifjú feleségét a ház felé. Jordan apja aggódva figyelte, ahogy egyetlen lánya az asszonnyá válás útjára lép. Csak remélni merte, hogy boldog lesz. Conrad jóképű, intelligens fiatalember, akik ismerik, mind csupa jót mondanak róla. És Jordan is gyengéd érzelmeket táplál iránta.

De Max Cassidy-nek rossz érzése volt, nem tudta, honnan ered, de mélyen befészkelte magát az idős férfi lelkébe.

Conrad bevezette a lányt a házba, fel az emeletre, és megállt a hálószoba előtt. Kinyitotta az ajtót, kedvesen mosolyogva előreengedte a feleségét, majd miután belépett utána, gondosan kulcsra zárta.

Jordan ijedten rezzent össze, amikor Conrad keze vad hevességgel a mellébe markolt. Maga felé fordította a lányt, és olyan vad tűz lobogott a szemében, amilyet Jordan még sosem látott. Remegve próbált hátrálni, de a férfit már elragadta vágy.

- Ne menekülj! – suttogta zihálva. – Ma éjszaka az enyém leszel, Mrs. Scott! – a lányt meglepte a férfi viselkedésében beállt hirtelen változás. – Most már nem kell tartanod a csípős nyelvektől. Holnaptól tisztességes asszonyként fognak rád nézni az emberek.

- Ezt most miért mondod? – nézett fel Jordan értetlenül. – Rólam nem…

- Ugyan drágám! Mit gondolsz, mit beszélnek az emberek? Hogy élhetted túl az apacsokat? Tudják, hogy a szajhájukká tettek.

- Nem, dehogy! – hirtelen elhallgatott. – Te is ezt gondolod?

- Tudom, drágám. De én visszaadom a tisztességedet.

- Conrad, kérlek! Higgy nekem, én még soha…

Vad csókkal némította el a lány erőtlen próbálkozását. Durván feszítette szét az ajkát a nyelvével. Jordan ügyetlenül viszonozta. Remélte, a férfi észreveszi tapasztalatlanságát, de úgy tűnt, tévedett.

- Conrad…

- Hallgass! A mocskos apacs beléd mászhatott, a férjedet nem akarod beengedni?

- Dehogy! Én csak…

- Akkor miért vonakodsz?

Jordan Conrad szemébe nézett, de nem látott, csak éhes vágyat. Egyáltalán nem volt magánál. Durva mozdulattokkal szabadította meg a menyasszonyi ruhától. Amikor Jordan alsóneműben állt előtte, elégedetten szemlélte végig zsákmányát. Bár ebben a házasságban számára nem Jordan volt az érték, hanem a föld, tudta, hogy rengeteg irigyet szerzett magának az ifjú agglegények körében. Hátrált két lépést, és gyorsan vetkőzni kezdett.

Jordan némán figyelte a férfit. Amikor az utolsó ruhadarab is lekerült a róla, a lány hátrálni kezdett. Rettegve meredt az ágaskodó hímtagra. Hatalmas volt, és fenyegetően meredezett előre, mint valami gyilkos lándzsa. Jordan szeméből kicsordultak a rémület könnyei. Hiába beszélt neki erről Juanita, nem erre számított. Amikor a nő elmondta, hogy hova kell a férfi szervének bejutnia, Jordan ártatlan gyermeki kíváncsiságában megpróbálta megkeresni a helyet a kezével, de olyan éles fájdalmat érzett, hogy feladta. Ha az ujja nem fért hozzá, akkor ez a hatalmas meredező, gusztustalan valami, biztosan nem fog bejutni. A teste görcsbe rándult.

Conrad nem vette észre a lányban feléledő rémületet, alkohol mámorban úszva közeledett felé. Amikor közvetlenül elé ért, vágytól elvakultan lökte hanyatt az ágyon. Még sosem volt dolga érintetlen nővel. A bordélyházak odaadó lányai nagyon képzettek voltak, tudták, hogy miként okozzanak örömöt. A férfinak nem tűnt fel a különbség, ködbe burkolózó aggyal feküdt Jordanra. Letépte a csipkeszegélyű, selyem alsónadrágot, szabaddá téve az utat.

- Conrad… kérlek! Kérlek, ne! – könyörgött, de a férfi nem törődött vele.

Vágyakozva nyomta a lábát a lány combjai közé. Szétfeszítette, megragadta Jordan térdeit, és durván beléhatolt, azonnal hevesen pumpálni kezdett. Hangosan nyögött, ahogy megérezte a szűken, görcsösen feszülő ágyékot hímtagja körül. Nem hallotta meg a lány kétségbeesett, fájdalmas sikolyait.

Jordan rettegve feküdt a férfi alatt, az agya próbált védekezni, nem érzékelte, ahogy szétfeszíti a lábait, és erőteljesen a válla felé nyomja, de a mindent elsöprő fájdalom, ahogy szerető férje belényomta azt a valamit, minden bástyát lerombolt. Sikított, remélte, hogy Conrad ettől észhez tér, de tévedett. Csak még inkább felgerjesztette benne a vágyat. A lány rettegve, eltorzult arccal zokogott. Elfordította a fejét, hogy ne kelljen látnia férje kéjesen vonagló arcát, ahogy élvez fölötte. Szerencsére gyorsan végzett. Hörögve gördült le róla, és lihegve pihent.

Jordan mozdulatlanul feküdt, gyengének, megalázottnak érezte magát. Úgy érezte, soha többé nem lesz képes emberek közé menni. Reszketett, ahogy a férfi megmozdult.

Conrad felállt, és lenézett rá.

- Kelj fel! – mondta közömbösen.

Végignézett a lányon, és a szeme megakadt az ágyékánál. Pillantása meglepetést tükrözött.

- Hát mégsem? – mormolta. Elégedett vigyor jelent meg az arcán. – Azt mondtam, kelj fel! Öltözz! Várnak a vendégeink, Mrs. Scott!

Lenyúlt, megragadta Jordan karját, és felrántotta az ágyról. A lány rémülten engedelmeskedett. Gyorsan felvette a menyecske ruhát, és rémülten rándult össze, amikor a férfi a derekához nyúlt.

- Csak segítek felöltözni – a hangja most negédesen kedves volt. – Miért nem mondtad, hogy még ártatlan vagy?

- Próbáltam elmondani – suttogta Jordan.

Hatalmas pofon csattant az arcán.

- Ne hazudj az uradnak, asszony!

Könnyek lepték el a szemét, de csöndben maradt, érezte, hogy az ajka felrepedt.

- Fésülködj meg! Úgy nézel ki, mint egy koszos utcalány. Öt perc múlva pedig lemegyünk, és te mosolyogni fogsz! Te leszel a legodaadóbb háziasszony!

Jordan szótlanul nyúl a keféért.

- Hallottad, amit mondtam? – Conrad megragadta a karját.

- Igen – nyögött fel a lány.

Öt perc múlva valóban elindultak, és Jordan mosolygott, de a szeméből örökre eltűnt a gyermeki ártatlanság, helyét mély fájdalom vette át. A férfi egyik karjával fogva tartotta őt, a másikban büszkén maga előtt vitte a lepedőt, a lány ártatlanságának bizonyítékával.

Kiléptek az udvarra, a hadnagy füttyel hívta fel katonái, és a vendégek figyelmét. Feje fölé emelte a lepedőt:

- Mrs. Scott érintetlen volt! – kiáltott. – Ha még valakitől meghallom, hogy apacsok szajhájának nevezi, azt megölöm!

Az ágyneműt ledobta a porba, és magával ragadta ifjú feleségét a következő táncra.

Jordan rendületlenül mosolygott, de Max Cassidy a háttérből látta őt, és fájdalommal telve jött rá, hogy élete legrosszabb döntése volt, amikor áldását adta erre a házasságra.

Jordan másnap kábán ébredt, először nem is tudta, mi történt vele, a szája kiszáradt, nem tudta kinyitni, bár nem is akarta, lassan oldalra fordult, és megpillantotta a férfit.

Elkerekedett a szeme, hogy kerül az ágyába Scott hadnagy? Aztán tisztulni kezdett a kép. Tegnap hozzáment, Conrad mostantól a férje, hites ura. Semmi kivetnivaló nincs abban, hogy mellette fekszik. Akkor miért szomorú? Aztán ez is eszébe jutott. Juanita elmondta, hogy mit tesz a férfi a nővel, amikor egyesülnek, de azt nem mondta, hogy ez ennyire fájdalmas, gyötrelmes, és főként megalázó.

Felült, hogy rendbe szedje magát, de az ágyékába hasító éles fájdalom megijesztette. „Istenem” – gondolta – „még mindig fájnia kell?” Könnyek szöktek a szemébe.

Lassan felállt, és botladozva a fésülködő asztalhoz lépett. Belenézett a tükörbe, és elborzadva nyitotta sikolyra a száját, amitől újabb éles fájdalom hasított bele. Ezúttal sebzett ajka repedt fel újra. Lerogyott a székre, és hagyta, hogy az elkeseredettség könnyei utat találjanak.

Miért nem mondta el Juanita, hogy ez ilyen? Talán azt hitte, nem jön rá? Vagy ez így természetes, és ezért nem mondta?

Kétségek gyötörték, amikre nem kapott magyarázatot.

Mozgolódást hallott a háta mögül. Kiegyenesedve várt, amikor Conrad mögé lépett, és gyengéden megsimogatta a vállát, amitől a lány összerezzent.

- Jó reggelt, kedvesem! – köszöntötte, és lágyan megcsókolta a nyakát. Jordan rémülten húzódott arrébb. – Mi a baj?

- Semmi – mondta halkan a lány.

Conrad felemelte a fejét, és meglátta Jordan sebes száját.

- Istenem! – nyögte. – Ezt én tettem?

Letérdelt mellé, és maga felé fordította a lányt.

- Én tettem, kedvesem?

Jordan aprót biccentett, szemében félelem villant.

- Bocsáss meg! Hogy tehettem? Istenem, hogy lehettem ilyen vadállat? Bocsáss meg! Azt hiszem, túl sokat ittam, nem emlékszem semmire.

Jordan ölébe hajtotta a fejét, átölelte a derekát, és a hasába motyogott:

- Bocsáss meg, kérlek! Soha többé nem teszek ilyet.

- Rendben – suttogta a lány.

Conrad felemelte a fejét, könyörgés volt a tekintetében:

- Szeretlek.

- Én is szeretlek, Conrad. – válaszolt, és nehézkesen felsóhajtott.

 A férfi felállt, és a szekrényhez lépett. Jordan félénk pillantásától kísérve, kinyitotta, és kivett belőle egy utazóruhát, amit a legutóbbi alkalommal vett neki.

- Ezt vedd fel, kérlek! Megreggelizünk, és azonnal indulunk New Orleansba. A levegőváltozás mindkettőnknek jót fog tenni.

- De hiszen úgy volt, hogy csak a jövő héten indulunk – ellenkezett Jordan.

- Azt mondtam, ma indulunk. Jobb, ha minél hamarabb elmegyünk. Szeretnék távol lenni innen, amíg megnyugszunk. Valahogyan ki kell érdemelnem a bocsánatodat, amit tettem az … istenem, hogy üthettelek meg. Még csak nem is emlékszem rá.

- Megbocsátottam. És ha ezt szeretnéd, akkor menjünk.

Conrad rámosolygott, odavitte neki a ruhát, aztán kilépett a szobából.

Jordan visszafordult a tükörhöz, és nézte az arcát. Nem volt nagy a seb, de rettenetesen fájt, ahogy az ágyéka is. De a legnagyobb fájdalmat a lelkében érezte, és ezt a fájdalmat nem tudta, mi fogja meggyógyítani. Percekig csak ült, és nem mozdult.

Juanita bejött, hogy elkészítse Jordan fürdővizét, de amikor meglátta a lányt, hangosan felkiáltott.

- Kicsikém, mi történt veled?

- Semmi komoly, Juanita – mondta a lány.

- Ezt a hadnagy tette?

- Igen, de csak, mert sokat ivott. Nem is emlékszik rá, és megesküdött, hogy többet nem tesz ilyet.

- Jaj, kicsikém…

- Azt mondta, már ma elutazunk, hogy kivívja a bocsánatomat. Minden rendben lesz. – halványan elmosolyodott, és megsimogatta az asszony könnyes arcát.

Amikor Pedro kivitte őket az állomásra, Jordan jókedvűnek látszott, de csak az apja, és Juanita tudta, hogy a lány lelkében micsoda fájdalom van.

Jordan alig tudta visszafogni őket, amikor meglátták őt reggel. De a lány addig győzködte őket, míg végül engedtek.

- Papa, Isten előtt tettem esküt. Ezt nem másíthatom meg. És Conrad megbánta. Én hiszek neki.

- Ahogy gondolod, kicsim! De ha még egyszer meglátom, hogy bánt, megölöm.

- Papa, kérlek! – nyögte Jordan.

- Rendben, de ebből nem engedek.

Jordan most a szállodai lakosztály nappalijában ült. Három hete voltak New Orleansban. Szomorú szemmel nézett ki az ablakon. A város esti fényei majdnem nappali világosságba vonták az utcákat. A lányt taszította ez a nyüzsgés. Az egész életét a birtokon töltötte, és a város is csak poros falunak tűnt ahhoz képest, ami itt volt. A bérkocsik zaja, a kiabálás, a szórakozóhelyekről kihallatszó hangos zene olyan kavalkádot alkotott, amitől Jordan feje folyamatosan fájt. És mindezt egyedül kellett elviselnie.

Conrad a harmadik éjszakán megelégelte, hogy fiatal felesége nem adja meg neki azt, amit elvár tőle. Csak görcsösen feküdt alatta, az arca undort tükrözött. Arra sem volt képes, hogy felkeltse a vágyat a férfiban. Így Conrad az estéit a bárokban töltötte, és készséges pincérlányok társaságát kereste.

Jordant különösebben nem zavarta a dolog. Tudta, mit művel a férje. Csak azt nem értette, hogy lehet, hogy ezek a lányok örömet leltek abban, amit a férje tett velük. Amikor egy-egy éjszakán mégis Jordan ágyában keresett élvezetet, a lány csak fájdalmat, és gyötrelmet érzett.

Próbált kedves lenni a férfihoz, de amint meglátta férje árulkodó vágyát, a teste tiltakozásul görcsbe rándult, és képtelen volt annyira elengedni magát, hogy egy csöppnyi örömöt is leljen a dologban.

Végül Conrad megunta a város nyüzsgését, és bejelentette, hogy hazatérnek. Jordan végre talált valamit, aminek örülhetett. Otthon legalább nem lesz magányos. Mellette lesz az apja, és Juanita. A városban pedig találkozhat a többi kisasszonnyal, és most már nem lesz oka szégyenkezni.

A férje a nászút alatt elmesélte, hogy mindenki úgy vélte, összeszűrte a levet az apacsokkal, amikor hazahozták.

Már tudta, hogy hálával tartozik a férjének, amiért mindezeket a híreszteléseket megcáfolta, és ő emelt fővel, büszkén mehet az emberek közé.

De itt egyedül volt, és kezdte kirekesztettnek érezni magát. Természetes volt, hogy örült a férje bejelentésének, és örömmel ugrott a nyakába.

Conrad magához húzta, és hevesen megcsókolta. Jordant megint elragadta a jeges rémület. Tiltakozni próbált, de a férfi vágyát felébresztette a lány hirtelen érzelmi kitörése, úgy értelmezte, hogy végre megtörte az ellenállását. Az ágyra fektette őt, és lázasan fosztotta meg a ruhájától.

- Oh, Jordan! Annyira vártam már erre – lihegte elvakultan.

- Conrad, kérlek! – suttogta elhalóan a lány.

A férfi felemelte a fejét, már tudta, hogy tévedett, de ezúttal sem hagyta magát. Jordan karját a feje fölé feszítette.

- Kellesz nekem – hörögte.

- Ne! – nyögte Jordan, de a férfi agyát elborította a düh. Hatalmas pofont kevert le a lánynak, amitől elkábult.

- Miért ellenkezel folyton? – kérdezte. – A férjed vagyok, jogom van hozzád, akár tetszik, akár nem.

Jordan csukva tartotta a szemét, és összeszorította a száját, amikor a férfi beléhatolt. Nem mert sikoltani, de a fájdalom a mellkasáig hatolt. Conrad vad, heves lökései, mint megannyi késdöfés, kiöltek minden érzelmet a lányból. Némán tűrte, hogy a férfi befejezze, szemei üvegesen meredtek az ablakra, és már a könnyeket sem érezte.

A közösülés után olyan durván rántotta fel az ágyról, hogy a lány karján zúzódások jelentek meg.

- Pakolj össze! – köpte felé a szavakat. – Reggel indulunk.

Elfordult, felöltözött és kivonult a szobából.

A tábor ezen a reggelen nyüzsgött. Mióta felállították a téli tábort, a férfiak már csak apróvadakat találtak, azokat is egyre kevésbé. Az állatok menedéket kerestek a téli hideg elől. Mostanra tartósították az élelmiszereket, kikészítették a bőröket, és megvarrták a téli ruhákat.

Ma reggel azonban az egyik felderítő jelezte, hogy rábukkant egy kisebb, elkóborolt antilop csapatra. A vadászok már elindultak, az asszonyok pedig lázasan készülődtek. A friss hús reménye, mindenkit izgalomba hozott. A téli tartalékokkal takarékosan kellett bánniuk. Az idei évben a nagy bölényvadászat nem volt olyan sikeres, mint szerették volna.

Tukayoo is a vadászokkal tartott, és kivette a részét a portyából. Amikor este visszatértek, átadták a zsákmányt a nőknek, akik ízletesen elkészítették, és este nagy ünnepséget tartottak.

A férfi elfogadta az ételt, amit a húga adott neki, de utána elvonult a sátrába. Shadi halála óta nem vett részt az ilyen eseményeken, senki sem neheztelt rá, tudták, hogy a gyász milyen mélyen érintette őt.

De ma reggel keserű remény éledt benne. A felderítő nem csak az állatokról hozott híreket. Találkozott néhány marhahajcsárral az út során, akik elmesélték, hogy a hírhedt indiánvadász, gyűlölt ellensége, Conrad Scott, megnősült.

Tukayoo-ban estére megszületett a terv, és bár ez ellenkezett a neveltetésével, eltökélte, hogy úgy áll bosszút a sápadtarcún, hogy pontosan azt teszi vele, amit ő is tett.

Elveszi, és megöli az asszonyát.

8. fejezet

A téli hónapok gyötrelmesen teltek Jordan számára. A kertben nem volt teendője, Conrad pedig teljesen eltiltotta attól, hogy „alantas szolgamunkát” végezzen az állatoknál, és a földeken. Be volt zárva a házba. Néhanap kiment lovagolni, de csak olyankor, amikor a férje a városban múlatta az időt. Ilyenkor felnyergelte Diablo-t, és órákon át száguldott a birtok körüli területeken. Conrad biztosan megfenyítette volna, ha tudja, hogy férfiruhába öltözik, és vadóc kislány módjára viselkedik. Nem merte elmondani az apjának, hogy a hadnagy veri, mert attól félt, az apja olyat tesz, amivel elveszítheti. Az ütések nyomát ügyesen elrejtette, így senki, még Juanita sem jött rá, mi történik a pár csukott hálószobaajtaja mögött.

A szórakozást az jelentette, amikor a férje vendégséget adott. Ezt sűrűn megtette, a városban gondosan megőrizte jó hírnevét, és mindenki kedvelte őt. A nemesek szívesen jöttek hozzájuk, és Jordan legalább ilyenkor úgy érezhette, hogy fontos. Mostanra tisztelték, és senki nem szólt egyetlen rossz szót sem. A kisasszonyok irigységét azonban nem tudta élvezni. Az igazat megvallva ő irigyelte a lányokat. Látta, ahogy a fiatalemberek udvarolnak nekik, úgy ahogyan régebben neki is, és ők örömmel fogadják a közeledésüket. Neki ebben már nem lehetett része. Persze kapott bókokat, de mind udvarias, és távolságtartó volt, ahogy az egy tisztes úriasszonyhoz illett. A szerelem, amelyre mindig vágyott elkerülte őt. Semmi másra nem vágyott, csak arra, hogy valaki gyengéden bánjon vele.

Boldogtalan volt, de ezt remekül palástolta. Senki nem vett észre semmit. Gyötrelmes éjszakáiról pedig csak ketten tudtak. Conrad egy idő után már nem is törődött azzal, hogy megpróbálja felszítani a vágyát. Érzéketlenül a magáévá tette, de csak azért, mert remélte, hogy a lány hamarosan teherbe esik, és örököst ad neki. De az élvezetet már nem Jordan ölében kereste. Voltak nagyon készséges szolgálók, és a városi szalonok buja utcalányai is tökéletesen kielégítették az igényeit.

Mivel Fort Stocktonban szükség volt rá, így szívesen visszatért a hadsereg soraiba, legalább így is kevesebbet kellett otthon lennie.  Ezen a kora tavaszi napon is éppen a városban volt, és az embereivel ünnepelte, hogy kapitányi rangot kapott.

Jordan megkönnyebbülten beszélgetett az apjával a dolgozószobában, de nem volt felhőtlen a nyugalom.

- Mi aggaszt, papa?

- A gazdaság pénzügyei. – válaszolt a férfi. – A férjed úgy szórja a pénzt, mintha egy feneketlen kútból kapnánk.

- Nagyon rosszul állunk? – kérdezte Jordan aggódva.

- Nem, de ha így folytatja, hamarosan gondjaink lesznek.

- Próbálj meg beszélni vele, papa!

- Rám nem hallgat. Te vagy a felesége, neked kell megtenned.

- Nem – vágta rá a lány. – Én ilyesmit nem hozhatok szóba.

A lánya hangjában bujkáló rettegés azonnal feltűnt Max-nek.

- Még mindig bánt? – kérdezte haragosan.

- Nem érdekes, papa – felelt a lány csendesen.

- Már hogyne lenne az! – kiáltott fel felháborodva. – Nem hagyom, hogy ezt tegye veled! Beszélek a békebíróval, hogy tegye semmissé a házasságot.

- De semmit sem tehetsz! A férjem, Isten színe előtt, ezt senki nem tépheti szét.

- Akkor is tenni fogok ellene – mondta eltökélten az apja.

A következő napokban a férfi folyamatosan figyelte a lányát. Amikor Conrad visszatért, megpróbált beszélni vele, de csak egy kiadós veszekedés lett az eredménye. Aztán este Jordan még gyötrelmesebb éjszakán ment keresztül.

Max Cassidy csak egy megoldást látott a helyzet rendezésére. Belovagol a városba, és megkeresi a békebírót. Egyrészt semmissé teszi azt a szerződést, amely a halála után Jordan férjére ruházza a birtok tulajdonlevelét, másrészt módot keres rá, hogy magát a házasságot is megszüntessék.

A kapitány elérkezettnek látta az időt, hogy megszilárdítsa a birtok fölött tulajdonjogát.

Amikor Max egy kora tavaszi, verőfényes napon belovagolt a városba, Conrad az egyik emberét azonnal utána küldte.

Jordan két napig hiába várta az apját. Már majdnem beleőrült az aggodalomba, amikor egy marhaterelő csapat visszatért, és kétségbeesve, megtörten hozták Max Cassidy megskalpolt holttestét.

- Apacsok tették – mondta elgyötörten a hajcsárok vezetője.

Jordan alig állt a lábán, minden tagja reszketett, de erősen tartotta magát. Odalépett az apja mellé, mély levegőt vett, és ránézett. A gyomra kavargott a látványtól, de a pillantása azonnal a nyílvesszőre tévedt, ami árulkodón meredt ki a férfi szívéből. A fém nyílhegy, és a színes tollszár beszédes volt a lány számára.

- Nem apacsok voltak – suttogta.

- Ugyan, kedvesem – mondta Conrad, és gyengéden megölelte a feleségét.

- Ez kiowa nyílvessző, megismerem – felelt, és lerázta a férje karját. – Azok tették, vagy talán a te bérenceid, és az indiánokra akarták terelni a gyanút. – köpte Conrad felé a szavakat.

A férfiak döbbenten néztek feléjük.

- Kedvesem, ezt most a fájdalom mondatja veled. Hogy gondolhatod, hogy képes lennék ártani az apádnak, vagy neked? Gyere, pihenj le! Én intézkedem a temetésről, neked nem kell tenned semmit.

Jordan kábán ment a szobájába, bezárkózott, az ágyra vetette magát, és keservesen felzokogott. Tudta, hogy a pokol kapui most zárultak be mögötte véglegesen.

A tábor felbolydult, mindenki készült a költözésre.

- Bátyám, apánk hív. Menj! Addig én lebontom a sátrad, és összepakolom a holmidat.

- Köszönöm, Tehya – mondta Tukayoo, és elindult az apja sátra felé.

- Apám, hívtál. Itt vagyok.

- Fiam, itt az ideje, hogy elbeszélgessünk arról, amire készülsz. Komolyan úgy véled, hogy azzal állsz bosszút, ha megölsz egy védtelen asszonyt?

- Scott hadnagy sem törődött azzal, hogy Shadi ártatlan, vagy a fiam. – morogta a férfi. – Esküt tettem. Ne akard, hogy megszegjem!

- Nem akarom. Állj bosszút, de gondold át, mit teszel! Ne máson állj bosszút, csak a bűnösön!

- Már döntöttem. Elveszem az asszonyát…

- De nem szükséges, hogy megöld. Legyen a rabszolgád, de a vére nem kell, hogy a lelkeden száradjon. Gyáva dolog megölni egy védtelen nőt.

- Átgondolom – mondta csendesen Tukayoo, felállt, és visszament a húgához, de közben magában dühöngött.

Nem akart vitába szállni az apjával, mert mélységesen tisztelte, de haragudott, amiért beleszólt az életébe, és a döntéseibe.

- Köszönöm, hogy összerámoltál. – morogta a húgának nem túl kedvesen.

A lány megszeppenve bólintott, és nézte, ahogy a harcos felül a lovára, és csatlakozik a többi férfihoz.

A temetést követően Jordan teljesen magába zárkózott. Minden idejét otthon töltötte, az egyetlen, akivel beszélgetett, Juanita volt, és amit eddig eltitkolt előtte, azt most mind elmondta. Az összes megaláztatást, fájdalmat, és a szörnyű gyanúját, hogy apja haláláért a férje a felelős.

Az asszony elkerekedett szemmel hallgatta a lányt, és tudta, hogy tehetetlenek. Semmit sem tehetett, hogy megvédje Jordant a kapitány kénye-kedvétől, zsarnokoskodásától. Az egyetlen megoldásnak az látszott, ha megöli, de ehhez nem volt bátorsága.

Csak azért imádkozhattak, hogy a férfi minél kevesebb időt töltsön a birtokon, ami szerencsére így volt, hisz Conradot gyakran elszólította a katonai szolgálat, és a városi utcalányok nyújtotta gyönyör.

Most is az erődben volt, és a tábornokkal tárgyalt egy újabb portyázó túra részleteiről.

Jordan úgy döntött, hogy bekocsizik a városba, és beszerez néhány dolgot, a jövő heti nagy vendégséghez. Gyűlölte a fekete ruhát, de ilyenkor kénytelen viselni, különben az emberek megszólták volna.

Amikor belépett Greyson boltjába, érezte magán a kíváncsi, sajnálkozó tekinteteket. Nem foglalkozott velük, egyenesen az öreg tulajdonoshoz lépett:

- Jó napot, Eric!

- Isten hozta Mrs. Scott! Miben segíthetek?

A lány nem vette észre a négy kalapos marcona mexikóit, akik felkapták a fejüket a név hallatán.

- Kellene néhány dolog a jövő heti vendégséghez. – mondta halkan Jordan. – Itt a lista, összeállítaná nekem?

- Természetesen, asszonyom. Elsa, szórakoztasd a kapitány feleségét, amíg elkészülök! – szólt a lányához az öreg.

Jordan nem volt épp beszélgetős kedvében, de udvariasan mosolygott, és válaszolt a fiatal lány csacska kérdéseire.

A négy mexikói, visszarakott mindent, amit válogattak, és szó nélkül kisétáltak.

Greyson gyorsan összeszedte a listán szereplő dolgokat.

- Mrs. Scott, elkészültem, kivigyem a csomagot a kocsihoz?

- Igen, Eric, köszönöm. – sietve odalépett a férfihoz, és kifizette a számlát.

Miután a férfi végzett a pakolással, Jordan szó nélkül felült, és elindult.

- Szegény Miss Jordan – mondta Elsa. – Amióta meghalt az apja, olyan, mint egy kísértet.

- Neked ő Mrs. Scott! De igazad van. Teljesen megváltozott. Már nem is emlékeztet arra a vidám kislányra, aki egy évvel ezelőtt volt.

- Megértem, hogy szükséges a fekete ruha a gyász miatt, de miért van szüksége a fátyolra? Alig lehet felismerni.

- Talán nem akarja, hogy az emberek lássák a fájdalmát. Nagyon szerette az apját, hatalmas csapás volt neki az elvesztése.

- Igen, talán igazad van, apa. Én is így éreznék, ha elveszítenélek. – mondta csendesen Elsa, és melegen átölelte az apját.

Jordan eközben elindult, és egyenesen a birtok felé hajtott. Egy pillanatra sem állt meg, csak némán biccentett az őt üdvözlő ismerősöknek. Nem vette észre a nyomában haladó négy alakot.

Már messze kint járt a városból, amikor zajt hallott, és hátrapillantva meglátta a porfelhőből kibontakozó négy lovast. Sombrerójuk, és ponchójuk azonnal elárulta őket Jordannak. Rémülten fordult vissza, és gyorsabb tempóra ösztökélte a lovat, bár tudta, hogy reménytelen. Az öreg igavonó képtelen volt olyan gyorsan futni, hogy lehagyja üldözőit.

A négy férfi hamarosan beérte őt, és közrefogták. A lány könnyes szemmel, rémülten nézett fel a hozzá legközelebb álló lovasra, de semmit sem látott, mert a kalap alatt porfogó kendő takarta az arcát. Pont olyan, amilyet a rablók hordanak.

Rekedten, szinte suttogva, megszólalt:

- Vigyenek mindent, itt a pénzem.

A férfi felé nyújtotta a kis táskát, de az durván félrelökte. Közelebb hajolt hozzá, és megragadta a karját. Jordan sikoltva próbált ellenállni, de hasztalanul. Az erős szorításból nem szabadulhatott. A szíve eszeveszett tempóban zakatolt, és a következő pillanatban ájultan rogyott vissza az ülésre.

Tukayoo lehúzta a kendőt az arcáról, és ádáz tekintettel nézte az eszméletlen asszonyt, majd erőteljes mozdulattal maga elé rántotta, az embereire nézett, aztán vad vágtára fogta a lovát. Lootah kifogta az igavonó lovat a kocsi elől, és mind a hárman vezérük után indultak.

Estig meg sem álltak, akkor egy sziklacsoport védelmébe húzódtak, és letáboroztak éjszakára.

- Gondolod, hogy elég messzire jutottunk? – kérdezte Hok’ee.

- Majd figyelünk! – felelt Tukayoo. – De gondolom, mire észreveszik az eltűnését, és csapatot szerveznek a keresésére, eltelik némi idő. És sokat haladtunk. Ha el is indulnak, nem juthatnak el idáig.

- Nem értem, mi ez a rengeteg ruha rajta. – nézte a fiatalabbik. – És minek ez az arca elé.

Felemelte a kezét, hogy elhúzza a fátylat, de Tukayoo megállította.

- Várj! Biztosan oka van, talán a por miatt.

Leguggolt a lány mellé, és megrázta a vállát.

- Ha meg akarod ölni, akkor miért ébreszted fel? – kérdezte Kohana.

Tukayoo nem válaszolt, csak újra megrázta a lányt. Most összerezzent, és ijedten felsikkantott, ahogy meglátta a fölé magasodó sötét alakot.

- Mutasd az arcod! – dörrent rá a férfi.

A lánynak ismerős volt a hang, de nem mert megszólalni, csak némán, remegő kézzel nyúlt a fátyolhoz, és feltolta a kalap tetejére.

- Jordan? – döbbent meg a harcos.

- Tukayoo? Tényleg te vagy az? Mi… mi ez az egész?

Felállt, de azonnal megtorpant, ahogy a dühtől eltorzult arcba nézett.

- Tukayoo?

- Te… te vagy Conrad Scott felesége? – kérdezte a férfi döbbenten.

- Igen, az vagyok, de mi ez az egész? Hol vannak a mexikói…? – ekkor végignézett a harcosokon. – Istenem! Ti voltatok? Ti raboltatok el? De mégis miért?

- A férjed miatt – sziszegte Tukayoo.

- De hát, mit tett ő ellenetek? – Jordan-ben feléledt a düh. – Te sem vagy más. Ugyanolyan vagy, mint az összes, mocskos rézbőrű. Azok a szavak, hogy ti nem raboltok, és nem bántjátok az ártatlanokat, csak mese volt, igaz?

- Mert te más vagy? Hozzámentél a legaljasabb sápadtarcúhoz. Még te mondtad, hogy zavar, amiért ártatlanul vádolnak minket, de annak a felesége lettél, aki a legaljasabb módon írt ki minket.

- Hogy mondhatod ezt? – kiabált a lány.

- Hallgass, vagy kipeckelem a szád! Nem akarom a hazug beszédedet hallgatni. – dörgött rá a harcos. – Még egy szó, és az út hátralévő részét összekötve teszed meg.

- Köss csak meg, különben nem megyek veletek! – sziszegte Jordan.

A férfi felmordult, felrántotta a földről, és a lovához húzta. Elővett egy keskeny bőrszalagot, és szorosan összekötötte a lány kezeit, aztán egy közeli fához rángatta, és kikötötte hozzá. A száját is kipeckelte, ahogy mondta, és közben ádáz szemekkel figyelte a reakcióját.

Jordan meg se mukkant, annyira megdöbbentette az indián viselkedése. Némán ült, és igyekezett nem figyelni a másik három harcosra, akik szintén döbbenten figyelték a kettejük közt zajló vitát. A lány könnyes szemmel figyelte, ahogy a férfi visszamegy a többiekhez, leül a tűz mellé, és csendes beszélgetésbe merül velük.

A szája gyorsan kiszáradt, és öklendezni kezdett. Tukayoo odanézett a lányra, de csak dühösen szikrázó szemeit látta a sötétben. Visszafordult, mintha nem hallaná köhögését.

Jordan nem akarta megadni az örömöt, hogy a férfi szenvedni lássa. Elfordította a fejét, és próbált nem törődni a fojtogató érzéssel, de egy idő után már úgy érezte, megfullad.

Ekkor az indián megkönyörült rajta, visszament, kiszabadította a száját, és egy tömlőből vizet adott neki.

- Köszönöm – motyogta Jordan.

Belenézett a férfi szemeibe, és nem látott benne, csak kegyetlen, higgadt gyűlöletet.

- Én…

- Hallgass! – sziszegte Tukayoo. – Mostantól a foglyom vagy, csak akkor beszélhetsz, ha megengedem.

- Miért gyűlölsz? – kérdezte Jordan. – Nem ártottam neked.

- A néped ártott.

- Én nem vagyok…

- Azt mondtam, hallgass! Itt van, egyél pár falatot, aztán aludj, hajnalban továbbmegyünk.

Eloldotta a lány kezét, megvárta, amíg megeszi az ételt, aztán újra megkötözte. Felállt, és visszaindult a többiekhez.

- Tukayoo!… Sajnálom, ami Shadival történt.

A férfi megdermedt egy pillanatra, visszanézett, de most nem haragot, hanem együttérzést látott a smaragdszemekben.

- Köszönöm – suttogta, és visszament a többiekhez.

Nem értette a lány viselkedését, tudnia kell, mit művel a férje. Hisz tud Shadiról is. Csak az a mocskos, aljas féreg dicsekedhetett el azzal, hogy megölt egy védtelen, várandós asszonyt. Micsoda dicső tett! – dühöngött magában. – Igazán büszke lehet rá!

Visszanézett a lány felé, aki most összekuporodva feküdt a fa tövében, szemei csukva voltak, és egyenletesen lélegzett.

- Most még kívánatosabb, mint egy évvel ezelőtt – mondta halkan Kohana.

Tukayoo szeme rávillant.

- Még mindig akarod őt? – kérdezte.

- Csak, ha te lemondasz róla, főnök.

A törzsben mostanra mind elfogadták, hogy az apja halála után őt illeti majd meg a cím. Az utóbbi egy évben olyan harci érdemeket szerzett, amelyek ezt egyértelművé tették. Mind tudták, hogy a bosszú élteti, de azt senki sem sejtette, hogy kergeti a halált. Nem akart élni. Minden csatába úgy indult, hogy készen állt a végzetére. Az első sorban lovagolt, a legvadabb küzdelmek sűrűjébe vetette magát, de mindig győztesen került ki belőle.

Mostanra rájött, hogy a Nagy Szellemnek valami célja van vele. Talán az, hogy megszabadítsa a népét attól a kegyetlen gyilkostól.

Igen, ez a feladata, és a sors most fegyvert adott a kezébe. Megint Jordan felé nézett. Tisztában volt vele, hogy nem tudja megölni, és nem csak azért, mert egyszer tett neki egy esküt. Egy ilyen szépséget nem pusztíthat el. Egy évvel ezelőtt még csak gyereklány volt, mostanra nővé érett, igaza volt Kohanának. Fura gondolat fészkelte be magát a lelkébe. Nem öli meg, az ágyasává teszi. Fanyar mosoly jelent meg az arcán, így még könyörtelenebb lesz a bosszú. Már most kíváncsi volt Scott hadnagy arcára, amikor rájön. Ha majd meglátja kedves, hű feleségét, egy apacs karjai közt.

Arra gondolt, hogy már az első találkozásukkor milyen vágyakat ébresztett benne a lány. Most már senkinek nem tartozik hűséggel. Még mindig gyászolta Shadit, de tudta, hogy az ágyéka megváltásért üvölt. A faluban nem volt egy olyan asszony sem, akinek az ágyában megváltást keresett volna, bár több önként jelentkező is akadt az özvegyek közt. Sokan büszkén lettek volna az asszonyai, de ő mindenkiben halott feleségét kereste.

Ahogy azonban Jordanra nézett, sápadt bőrére, aranyszín hajára, ő teljesen más érzéseket keltett benne. Pusztán fizikailag vonzotta, ez a különleges lány. Az ágyéka felforrt, ahogy ránézett, még így ebben a fekete, förtelmes ruhában is csábítóan vonzotta magához.

Visszafordult, Kohana szemébe nézett, és a másik harcos már tudta a választ. Bólintott, és a tűz felé fordult.

- Ezek szerint nem ölöd meg – mondta halkan.

- Tudom, hogy ezzel az esküm ellen teszek, de ő ártatlan, nem fizethet olyanért az életével, amit nem ő követett el.

- És még mindig kívánod – vigyorgott a férfi, mintha az az egy év el sem telt volna.

A másik két harcos is halkan felnevetett, és Tukayoo is mosolyogni kezdett.

- Itt az ideje, hogy tovább lépj! – mondta Hok’ee. – Shadi a nővérem volt, én is szerettem, de nem temetted el magad vele. És Jordan igazán kívánatos nő, még akkor is, ha fehér.

- Ne győzködjetek! – mondta Tukayoo. – Döntöttem, az ágyasom lesz, és mielőtt megölöm a férjét, visszadobom neki, mint valami használt rongyot. Igen, használni fogom, amíg kedvemet lelem benne, és Scott hadnagy tudni fogja a halála előtt, hogy megszereztem tőle a legdrágább kincsét.

Másnap kora hajnalban indultak. Lootah felkeltette Jordant, aki kábán, ellenkezés nélkül ült fel a lóra. Nem figyelte, hogy a kezeit összekötik, és a lova gyeplőjénél fogva húzzák.

Csak valamikor délelőtt döbbent rá minderre, amikor a nap már elviselhetetlenül tűzött, a haja, és ruhája vizesen tapadt a testére. Akkor tudatosult benne, hogy mi is történik vele. De az agya nem akarta elfogadni a tényt, hogy azok, akik egy évvel ezelőtt megmentették, most elrabolták, és fogolyként viszik egy indián táborba. Hirtelen rettegni kezdett. Hallott történeteket arról, hogy mit művelnek az indiánok a fehér foglyokkal, a válogatott kínzásokról, amit az asszonyok követtek el, miközben élvezettel figyelték áldozatuk szenvedését.

A forróság ellenére reszketni kezdett.

Tukayoo visszafordult a lován, amikor meghallotta Jordan összekoccanó fogait.

- Rosszul vagy? – kérdezte közömbösen.

A lány csak megrázta a fejét, de a szemét könnyek lepték el. Nem amiatt sírt, ami történt vele, hisz annál bármi jobb volt, mint ami a férje mellett várta. Az indián miatt sírt, amiatt a férfi miatt, akivé vált. A barátságos fiú a múlté volt, helyette egy kegyetlen harcos vezette most a lovát. Ha néha eszébe jutott az a pár nap, mindig kedves emlékek ötlöttek fel benne, és most elkeserítette a tény, hogy elrablója egy kíméletlen vademberré vált.

Nem tudta, mire számítson, nem merte remélni, hogy amikor megérkeznek, nem adja a törzs asszonyainak kezére, hogy azok bosszút álljanak rajta a halottaikért.

A félelem újabb hulláma söpört végig rajta, de keményen állta a férfi tekintetét.

Tukayoo látta a lányban zajló érzelmek harcát, és megsajnálta. Nem akarta, hogy szenvedjen, de azt sem akarta, hogy az emberei gyengének lássák. Lelassított, és Jordan mellé léptetett, odaadta neki a vizes tömlőt.

- Hamarosan megpihenünk – mondta halkan. – Javaslom, vedd le a ruhádat, különben rosszul leszel.

Mivel a lány tisztában volt a sivatag kegyetlenségével, nem ellenkezett. A pihenőnél levette a fekete gyászruhát, és csak az alsónemű maradt rajta. Most örült, hogy a vászonblúzt is felvette, mert így nem kellett elviselnie a harcosok sóvár tekintetét a nedves ruha ellenére sem.

Tukayoo a rövid pihenő után gyorsabb tempót diktált a kis csapatnak, estére meg akart érkezni a táborba. Jordan mostanra kimerült a feszültségtől, a könnyei elapadtak, és a combjába hasító fájdalmat sem érezte. Mindez csak halvány visszhangja volt mindannak a fájdalomnak, amit a férje mellett kellett elviselnie. Ám, amikor megpillantotta a hatalmas folyó, és az erdők védelmében felállított indiánfalut, újra elkapta a rettegés.

Rémült szemét Tukayoo-ra meresztette. A férfi visszanézett rá, és megértette a pillantást:

- Az én foglyom vagy, az engedélyem nélkül senki sem nyúlhat hozzád. – mondta halkan, hogy megnyugtassa a lányt, aki most már egyértelműen remegett a félelemtől. – Senki sem bánthat. Erre megesküdtem. – emlékeztette régi ígéretére a lányt.

9. fejezet

Büszkén lovagolt be a faluba, maga mögött vezette a foglyát, a másik három harcos pedig mosolyogva követte.

Jordan rémülten pillantott körbe, a gyűlölködő tekintetek végigkísérték, amíg elértek a főnök sátráig. Igyekezett nem figyelni rájuk, inkább a falut pásztázta.

Nem tudta felmérni a tábor nagyságát, de amennyire megfigyelhette körülbelül száz sátor volt elszórtan a folyópart, és az erdő védelmében. Mindnek kelet felé nézett a bejárata, és mindegyik előtt fura keretre emlékeztető tákolmány állt. Némelyiken kifeszített bőr száradt. Jordan azonnal rájött a rendeltetésére. A sátrak előtt asszonyok főztek, de mikor megjelentek, kíváncsian odasereglettek az érkezők köré. A kutyák csaholva ugrándoztak körülöttük, a gyerekek pedig játékosan uszították őket a fogoly felé.

Néhány asszony nyíltan Jordan felé kapott, megrángatta a lány ruháját, és számára érhetetlen, becsmérlő szavakat kiabáltak.

Tukayoo dühösen feléjük dörrent valamit, mire mind meghunyászkodva húzódtak vissza. Nem nézett Jordanra, de remélte, a lány érzi, hogy megvédi őt.

Jordan egyedül a férfi előbbi szavaiba kapaszkodhatott. Eddig sosem hazudott neki, de most mások voltak a körülmények. A törzs előtt erősnek kellett mutatnia magát. Hallott már történeteket kereskedőktől, hogy miként bánnak az indiánok a foglyaikkal, és hogy csak egyetlen módja van a túlélésnek, a feltétlen engedelmesség, és alázat. Ha Tukayoo megtartja magának, van esélye, de ha átadja egy másik harcosnak, vagy az asszonyoknak, az a halálát jelenti. Kínoktól meggyötörve fog könyörögni a megváltásért.

Amikor a harcos megállt, és leszállt a lóról, Jordan ismét remegni kezdett. Könyörögve nézett rá, de Tukayoo arca kifejezéstelen volt. A törzsfőnök felé fordult, és a lány számára érthetetlen nyelven beszélni kezdett:

- Apám, a sors kegyes volt hozzám. Megtaláltam Scott hadnagy feleségét, és magammal hoztam. Az engedélyedet kérem, apám, hogy megtarthassam.

A törzsfőnök végignézett a fián, majd megszemlélte a foglyot:

- Már nem akarod megölni?

- Nem, megtaláltam a megfelelő módját a bosszúmnak. Használom, a szolgámmá, és ágyasommá teszem. Ennél jobban nem büntethetem álnok férjét. És amikor már nem elégít ki, visszadobom a férjének, aki így egy szajhával kell, hogy éljen.

- Legyen – bólintott az apja.

Tukayoo büszkén körbenézett.

- A lány a foglyom, és bosszúm eszköze, kizárólag én rendelkezem felette – mondta fennhangon, hogy mindenki jól hallhassa kizárólagos igényét. Jelentőségteljesen az asszonyokra nézett, akik megértették a figyelmeztetést.

Ezután a lányhoz lépett, és angolul folytatta.

- Szállj le! – a hangja kemény volt.

Jordan remegő tagokkal lecsúszott az állat hátáról. Alig állt meg a lábán, de nem kért segítséget. Elgyötört pillantását a férfira vetette, de nem talált vigaszt.

Tukayoo a húgához fordult:

- Vidd a tipimbe, és készítsd fel! Hamarosan én is megyek.

Jordant a másik, kedves arcú, de kemény tekintetű lány elé lökte. A lány szó nélkül megragadta a karját, és maga után húzta. Jordan figyelte, és azon gondolkodott, hogy Tukayoo talán új asszonyt talált magának. Megértette volna, az indián feltűnően jóképű volt, és most, hogy férfivá érett, biztosan sok nő verseng a kegyeiért. És ez a lány csinos, és szép volt, illett a harcos mellé.

Botladozva követte az indiánlányt, aki az egyik sátor előtt megállt, és a fejével intett, hogy lépjen be. Követte az utasítást, de amikor megfordult a lány nem volt sehol. Nem mert visszalépni, csak ijedten nézett a bejáratra, de a súlyos bölénybőr eltakarta a kilátást. Megfordult, és körülnézett a sátor belsejében. Meglepően tágas volt, nem is emlékeztetett arra a sátorra, ahol egy éve aludt, amikor az indián megmentette. Az a sátor kicsi, és kényelmetlen volt. Ennek a belseje tágas, tiszta és barátságos volt. Igazi otthon hangulatát keltette. A bejárattól balra volt elhelyezve a harcos ágya, amit puhára dolgozott szarvasbőrrel vontak be. Az egyik végénél egy láda állt, Jordan szerint ebben tarthatta a férfi a holmiját. A sátormerevítő rudakra fegyvereket, és egyéb használati tárgyakat lógattak. A középen található tűzhely fölött a sátort borító bölénybőrök szétnyíltak, hogy a füstnek szabad utat engedjenek.

Jordan félelméről elfeledkezve, ámulattal nézett körbe.

Amikor zajt hallott a bejárat felől, ijedten fordult meg, de csak az idegen lány jött be, és egy furcsa halmot hozott magával. Szó nélkül a sátor falához dobta, majd gyakorlott mozdulatokkal ággyá formálta, és letakarta egy őzbőrrel. Felállt, a lányra nézett, aztán az ágyra mutatott. Jordan megértette, és félénken bólintott. Ekkor olyasmi történt, amire nem számított, a lány bátorítóan rámosolygott. Az arca most egészen megváltozott, gyermekien kedvessé vált, a szeme melegen csillogott.

Jordan leült, ő pedig megint kiment. Néhány perc múlva visszatért egy tállal, és egy ronggyal és egy ruhával a kezében.

Letérdelt Jordan előtt, és megmerítette a rongyot a vízben.

Amikor felé nyúlt, Jordan ösztönösen hátrébb húzódott.

- Miért menekülsz? – kérdezte a lány értetlenül. Tökéletes angolsága meglepte Jordant.

- Mi… mi az? – nézett rá bizalmatlanul.

- Víz. A bátyám megkért, hogy segítsek neked, rendbe szedni magad, és átöltözni.

- A bátyád?

- Tukayoo. Ő hozott ide. Azt mondta, azt akarja, hogy tiszta légy, amikor az asszonyává tesz.

- Micsoda? – rémült meg Jordan. – Nem! Ezt nem teheti! Ő megígérte nekem, hogy soha nem bánt.

- Persze, hogy nem bánt. Ez megtiszteltetés. Ő a főnök fia, még az is nagy tisztesség, hogy a szolgája lehetsz, de ő többet akar tőled.

- Nem! Nem teheti! Menj innen! – majdnem sikoltotta a szavakat. Rettegve kúszott a sátor falához.

Reszketve ölelte át a térdeit, kicsordultak a könnyei.

- A bátyám azt akarja… – kezdte a lány döbbenten, de ekkor Tukayoo belépett.

- Menj ki, Tehya!

A lány engedelmesen eltűnt.

Tukayoo Jordan elé térdelt, kezét a lány reszkető karjára helyezte.

- Miért nem mosakodtál meg? – kérdezte halkan, de kimérten.

- Nem mindegy neked, milyen vagyok? Így is meg tudsz erőszakolni. Képtelen vagyok védekezni.

- Nem akarlak megerőszakolni – mondta egyszerűen.

- Most mondta a húgod. Az asszonyoddá akarsz tenni.

Az indián döbbenten nézte a rémült lányt.

- Tudod te, miért vagy itt? – kérdezte.

- Mert elraboltál – köpte felé megvetően.

- És azt tudod, hogy miért raboltalak el?

- Mert egy civilizálatlan, barbár vadember vagy!

Tukayoo megrándult, de más reakciót nem mutatott.

- A férjed, a civilizált, úriember, katona férjed, lerohanta a falut, amikor én téged vittelek haza. Eljött a régi táborhelyünkre, és megölte Shadit, és a fiamat. Leszúrta őket. Egyetlen döféssel ölte meg a nőt, akit szerettem, és a testében növekvő gyermekemet. – keserűen sziszegte a szavakat.

Jordan szemét ellepték a könnyek, befogta a fülét, és megrázta a fejét.

- Nem, nem, nem! Ez hazugság, ő nem tenne ilyet. – de a lelke mélyén tudta, hogy a férfi igazat beszél.

- Tehya látta, végignézte az egészet. – mondta halkan, lehajtotta a fejét. – hónapokon át kerestem a családom gyilkosát. Most végre megtaláltam.

- És most bosszúból megkínzol, vagy megölsz engem?

- Nem akarlak bántani – suttogta.

- Akkor miért hoztál ide?

- Elveszlek tőle, ahogy ő elvette tőlem Shadit. – felemelte a fejét. – Használlak, aztán, ha megunlak, visszaadlak neki. De akkor már tudni fogja, hogy egy mocskos apacs járt ott, ahol csak neki lenne joga.

Jordan elborzadva nézett a fiúra. Mert most fiú volt. Az arca fájdalmas elszántságot tükrözött, egy gyermek dacát, akitől elvették a játékát, és most bosszút forral. Csak ez nem egy gyerekjáték volt. Ez egy sokkal fájdalmasabb veszteség volt, Conrad Scott az életét döntötte romba. És most ő, Jordan lett a bosszú eszköze. Haragudott a férjére, hogy ezt tette vele. És azért is, hogy a józan, megfontolt, ártatlan Tukayoo-t – aki alig egy évvel ezelőtt megmentette őt – egy bosszúálló, hidegfejű szörnyeteggé változtatta.

Elhúzta a férfi keze alól a karját, de csak azért, hogy megfoghassa a kezét.

- Ne akarj kedves lenni velem! – mordult fel. – Én nem leszek az veled. Csak arra kellesz, hogy megalázzam a férjedet.

Jordan szó nélkül felállt, levette a ruháját, és a vízzel teli tálhoz lépett. Lassú mozdulatokkal letörölte magáról a mocskot. Ijedten rándult meg, amikor megérezte a férfi érintését a vállán.

- Nem kell megtenned! Nem ma éjjel.

- Akkor mégis mit akarsz? – suttogta Jordan. – Az előbb még erről beszéltél.

- Látom, hogy megrémítettelek.

- Mit érdekel az téged? Ha így akarsz bosszút állni, legyen. Nekem mindegy.

Tukayoo értetlenül eresztette le a karját, nem tudta, miről beszél a lány. Hátrébb lépett, és már ki akart menni a sátorból, amikor a pillantása a meztelen keblekre tévedt. Még sosem látott ilyen hamvasan fehér, telt idomokat. Hatalmasat nyelt, és visszafordult a lányhoz.

Jordan látta a jól ismert tűz villanását a fekete szempárban. Elégszer jelezte neki a férje gerjedelmét hasonló pillantás. Körülnézett, és tekintete megakadt a puha, őzbőrrel borított ágyon.

- Ott akarod? – kérdezte a férfit.

Tukayoo némán bólintott, vágyakozva figyelte, ahogy a fehér asszony hanyatt feküdt. Tekintete végigsiklott a testén. A formás, izmos lábaknál kezdte, lassan haladt felfelé, megnyalta kiszáradt ajkát, ahogy megpillantotta az aranyszínű ágyékot, a lapos, feszes hasat, a telt kebleket, a finom ívű vállat és a kecses nyakat. Az eltelt idő alatt a kislányból, kívánatos nő lett. Vágyott rá, hogy megérintse a tejfehér bőrt. Milyen bársonyos lehet, Jordan testét nem szívta ki a nap, a gyermeki puhaság, és selymesség még így is látszott.

Nézte a lány testét, de az arcát nem akarta látni. Lelkifurdalást érzett, amiért ez a hamvas bőrű idegen olyan vágyat keltett benne, mint egykor Shadi. Tudta, hogy ezt a vágyat csak egy módon csillapíthatja, de a testi vágy nem ugyanaz, mint, amit a felesége iránt érzett. Csak a vágyainak enged, a szívét örökre bezárta. Használni fogja Jordant, aztán ha megunja, visszadobja a gyilkosnak. És amikor a hadnagy rájön, hogy ki, és hogyan alázta meg, odamegy, és megöli. Így lesz teljes a bosszúja. Lassan letérdelt Jordan mellé, és fölé hajolt.

A lány hanyatt fekve várta a harcost, végignézett a testén. Csupa izom volt, az apró ágyékkötő árulkodóan jelezte, hogy a meredező valami hamarosan beléhatol. Még most sem volt képes félelem nélkül tekinteni a szervre, bár most nem a férje állt előtte, de a gyűlölt testrész annyi fájdalmat okozott már neki, hogy most is ösztönösen görcsbe rándult a teste.

Lehunyta a szemét, és várt. Nem akarta elismerni, hogy a vad indián teste furcsa, eddig nem tapasztalt érzéseket keltett benne. Idegen forróságot érzett a hasa aljában, de ez az érzés valahogy kellemes volt.

Összerezzent, amikor Tukayoo fölé hajolt, és összefont haja megcsiklandozta a hasát. A férfi hátravetette a két fonatot.

- Kérlek, nyisd ki a szemed! – suttogta. – Szeretném látni a szemed. Még sosem szeretkeztem zöld szemű asszonnyal.

Jordan engedelmeskedett, és megijedt. A férfi arca alig néhány centire volt az övétől. A fekete szemek melegen, vágyakozva merültek el Jordan tekintetében.

Kapkodni kezdte a levegőt. Megint elkapta a rettegés, tudta, hogy pillatokra van csak a következő gyötrelmes éjszakától, de tudta, mi a kötelessége. Beletörődve nézett a sátornyílás felé, szeme rémületet tükrözött, és kicsordultak a könnyei, de szétnyitotta a combjait, és hagyta, hogy a férfi közéjük ereszkedjen.

Tukayoo halk sóhajjal siklott a lábai közé, és lassan simogatni kezdte a lány testét. Azóta kísértette ez a vágy, amióta először meglátta a hamvas fehér bőrt, a kivillanó dekoltázsban. Most úgy érezte, a Nagy Szellem kényezteti őt. De amint a keze Jordanhoz ért, a lány halk, ijedt nyögéssel rántotta el magát. Megremegett az érintésétől. A férfi egy pillanatra leállt, de a vágya erősebb volt, kezét a lány combjára simította, és gyengéd erőszakkal húzta feljebb.

Jordan ajkát egyre gyorsabban hagyták el a rémület nyögései, halkan zihált. Tukayoo kihallotta belőle a félelmet. Döbbenten emelkedett fel.

- Mi van veled? – kérdezte.

- Nem értelek – suttogta Jordan. – Ezt akarod, nem? Vagy annyira sem vagyok jó neked, hogy használj?

- Miért félsz?

- Én…

- Csak addig voltam jó neked, amíg épségben hazavittelek? – a hangja haragot tükrözött. – Most már csak egy mocskos rézbőrű vagyok, igaz?

Jordan képtelen volt túllépni a félelmén.

- Nem, de azt ígérted, hogy sosem fogsz bántani.

- Nem is áll szándékomban.

- Ezt komolyan mondod, hisz pont arra készülsz?

Tukayoo értetlenül meredt a lányra.

- Miért bántanálak?

Jordan könnyei újra kicsordultak.

- Jordan, mi a baj? Ne félj tőlem! – mondta, és közben a kezét, gyengéden a lány lábai közé helyezte, és megsimogatta nőiessége központját.

A lány rettegve megrándult, és rémülten felkiáltott.

Tukayoo olyan gyorsan térdelt fel, hogy a lány megrémült.

- Miért félsz? – kérdezte újra. – Férjnél vagy, tudnod kell, hogy mire számíts!

- Igen, tudom – suttogta Jordan remegve, és elfordította a fejét.

Tukayoo-ban szörnyű gyanú ébredt. Lassan visszaereszkedett, lágyan megfogta a lány arcát, és maga felé fordította:

- Bánt téged?

 Jordan nem válaszolt.

- Erőszakos veled?

A lány vállához nyúlt, hogy felültesse, de ő felszisszent. A férfi ekkor vette észre a gyógyuló zúzódást.

- Szentséges Manitu! – nyögte, és felállt.

Dühösen járkált a szűk helyen, aztán hirtelen a lány mellé térdelt, és megrökönyödve nézett végig rajta. Most látta meg a lány sebzett karját.

- Mit tett veled? – kérdezte.

- Semmit – motyogta Jordan.

- Bánt téged.

- Nem. Csak figyelmeztet, ha nem fogadok szót neki.

- Jordan, a férjed egy vadállat. Senki nem tehet ilyet egy asszonnyal.

Elvette a tál mellett felejtett tunikát.

- Vedd ezt fel! – mondta kedvesen.

Jordan sírni kezdett.

- Nem foglak bántani, pihenj! – suttogta Tukayoo, és kiment a sátorból.

A lány döbbenten, megszégyenülten ült az őzbőr takarón, és nézte a ruhát. Nem értette, mit csinált rosszul.

Tukayoo megállt a sátor előtt, most még egy okkal több volt a bosszúra, de tudta, hogy ennek nem engedhet. Veszedelmes lenne hagyni, hogy ez a vágy eluralja. Emlékezett rá, amikor hazavitte a lányt. Már akkor is felkeltette benne a gerjedelmet. Bűnös, tiltott gondolatokat ébresztett benne. Nem érzelmet, arra csak Shadi volt képes. Az egyetlen nő a világon, de ez a lány…

Csak fehér bőre, izgató, arany haja, és smaragdzöld szeme keltett benne testi vágyat. Jordan volt az első fehér nő, akit látott. Tudta, hogy csak erről van szó. Kiéli a vágyait, használja a nőt, aztán visszaküldi.

Akkor pont olyanná válik, mint a hadnagy.

Nem!

Ő sosem teszi meg a lány engedélye nélkül. Rá fogja venni, hogy megengedje, bár tisztában volt vele, hogy iszonyatosan nehéz feladatra vállalkozik. Látott már fogoly nőket, akiket a harcosok megerőszakoltak, és azt is látta, hogy reagálnak ezek a nők egy ilyen dolog után a férfiak közeledésére. Jordan majdnem ugyanígy tett. Amikor meglátta félelemtől reszkető testét, és érezte görcsbe ránduló izmait maga alatt, szánalom töltötte el a lány iránt. A reakciójában volt még azonban valami, amitől Tukayoo-ban őrjöngő harag ébredt. Jordan megalázottan felajánlotta magát, az egyetlen érzelem, amit képes volt mutatni a félelem, és a belenyugvás a fájdalomba.

Mit tett vele az a vadállat, hogy a kedves, élettel teli, erős lányból egy megtört, rettegő asszony lett?

Egyszer esküt tett, hogy nem bántja, most egy újabb eskü fogalmazódott meg benne, ezt csak önmagának tette, de erősebb volt minden eddigi esküjénél. Újra visszaadja a lány életét.

Mély levegőt vett, és visszalépett.

Jordan hanyatt feküdt, felvette a tunikát, és egy takarót húzott a csípőjére, de a lábait szabadon hagyta. Lehunyta a szemét, és próbált úrrá lenni szégyenén. Mi rosszat tett, hogy nem kell az indiánnak? Talán undort keltett benne, hogy egy másik férfi úgy bánik vele, mint egy szajhával? Vagy talán úgy véli, ő maga is egy szajha, ha ezt engedi?

Hallotta a férfi könnyed lépteit, ahogy visszatért. Nem reagált, most nem lett volna képes a szemébe nézni. A derekánál vibrálni kezdett a levegő. A következő pillanatban a takaró lecsúszott róla. Nem mozdult, remélte, hogy a férfi azt hiszi, elaludt, és nem bántja. Ekkor azonban erőteljes tenyér siklott lágyan az ágyékára. Felpattant a szeme, és rémülten nézett az indiánra.

Tukayoo visszarántotta a kezét, ahogy meglátta az elgyötört szemeket.

- Én nem foglak bántani, esküszöm. – suttogta gyengéden. – Sosem fogok fájdalmat okozni neked. Soha.

Visszahúzta a takarót, Jordan arcához hajolt, és lágy csókot lehet az orcájára.

- Aludj nyugodtan! Biztonságban vagy.

Átment a saját fekhelyéhez, és lefeküdt.

Jordan hamarosan nyugtalan, zaklatott álomba merült. Tukayoo csendben figyelte. Nézte az arcát, a bájos gyermeki arcot, ami most, az öntudatlanság jótékony leplének köszönhetően megbékélt, és újra feléledt benne a harag. Hogy tehette ezt a hadnagy ezzel a törékeny szépséggel. Hisz szinte még gyermek volt, amikor összeházasodtak. Igaz ő is fiatalon nősült, és a felesége is ennyi idős volt akkor, de soha eszébe sem jutott, hogy durván közeledjen az asszonyához. Soha nem vett részt a harcosok durva játékaiban, amikor a foglyokat gyötörték, ellenkezett a jellemével, hogy nőt bántson.

Jordan megrándult, az arca eltorzult, és rémülten felkiáltott álmában:

- Ne!

Tukayoo vele együtt rándult össze. Szívesen a lány mellé bújt volna, hogy védelmezőn átölelje, de tisztában volt vele, hogy Jordan ezt nem így venné, hanem támadásnak vélné a közeledést, ezért inkább nem mozdult.

Órákig nézte a lányt, ahogy az álmait is kísértik a múlt eseményei. Aztán hirtelen Jordan felült, rettegve nézett körül, de látszott, hogy nem tudja, hol van. A rémület teljesen letaglózta, és zokogni kezdett.

Tukayoo azonnal mellé kuporodott.

- Ne sírj! – suttogta. – Biztonságban vagy. Senki sem fog bántani.

Csak a kezét fogta meg, nem mert jobban közeledni. Jordan ránézett, kezdte felfogni, mi történik körülötte. Belenézett a férfi fekete szemeibe, és megnyugodva látta, hogy most csak féltés van benne, az esti vágyakozás most eltűnt.

- Szeretnéd, hogy melléd feküdjek? – kérdezte a férfi.

Jordant meglepte a kedves, atyáskodó hang. Az apja beszélt így hozzá, amikor kislányként egy-egy nagyobb vihar alkalmával hozzá menekült. Halványan elmosolyodott, és már bólintani akart, amikor eszébe jutott, mit is akar tőle valójában a harcos. A szeme elsötétült, és feszülten nemet intett.

Tukayoo megértően biccentett, és visszament a helyére.

„Miért vagyok kedves vele? Nem lehetek ilyen!”

„De csak így leszel képes eloszlatni a félelmeit. Csak így érheted el, amit akarsz.”

Az indián két énje hadakozott, a harcos küzdött a vágyakozó férfival. A harcost csak a könyörtelen bosszú éltette, a férfit a vágyai, és a késztetés, hogy segítsen a gyámoltalan lánynak.

Lefeküdt, és hátat fordított a lánynak, igyekezett úrrá lenni feszítő sóvárgásán, az ágyéka megkönnyebbülésért kiáltott, de tudta, ha most letámadja, azzal végleg megöli a lány bizalmát. Csak azt nem tudta, hogy ez miért zavarná. Hisz csak élvezetet keresett benne, és a lány megadóan készséges volt, neki csak annyi lenne a dolga, hogy élvezze, amit ad. Pontosan ez zavarta a férfit, ez a lány képtelen adni, tőle eddig csak elvettek. Semmit sem adhatott önként, és Tukayoo nem ezt akarta. Nem erőszakkal akarta megszerezni a lányt, azt akarta elérni, hogy önként nyújtson örömöt neki, hogy a férje utána tudja, másnak adta mindazt, amit ő várt el tőle.

Zaklatott álomba merült, egész éjjel a lány kísértette. Megjelent előtte az érzelmekkel teli, de főként vidám lány, akinek a kacaja, és még gyermeki teste tiltott vágyakat keltett benne. Aztán hirtelen átváltozott, és fájdalommal telt meg a szeme. Könnyek áztatták az arcát, és Tukayoo magához ölelte az álomképet, megnyugtatóan duruzsolt neki, amíg a könnyek felszáradtak, és a lány szerelmesen nézett rá.

Jordan eközben a másik ágyon kétségbeesetten feküdt, még hosszú ideig nem aludt vissza, csak nézte a harcos izmos hátát, ami a sátor tetején át beszűrődő holdfényben óarany színben ragyogott, és nem értette a viselkedését.

„Ne akarj kedves lenni velem! Én nem leszek az veled.”

A férfi viselkedése ellentmondott a szavainak, és ez teljesen összezavarta a lányt. Arra számított, hogy azt teszi vele, amit a férje is, ez lett volna a természetes, hisz ezt akarta, és majdnem meg is tette. Miért állt vajon le? Conrad befejezte volna. Vajon azt akarja elérni az indián, hogy könyörögjön neki? Vagy ő ajánlkozzon fel? Azt sosem fogja megtenni, hiába vár rá ítéletnapig. Nem fogja önként elviselni a fájdalmat. Soha nem fogja kérni tőle, hogy tegye meg. Nem enged a férfinak. Kedvelte őt, mindazok ellenére, amit most tett, még örült is, hogy megszabadította a férjétől, de nem akarja újra átélni a megaláztatást, amit a férje mellett kellett. Szolgálni fogja, engedelmes lesz, és teljesíti minden egyéb kívánságát. Ezerszer inkább lesz az indián szolgája, mint Conrad játékszere. Vetett még egy pillantást a bronzosan ragyogó széles hátra, majd megfordult, és lassan elaludt.

Álmában ő is az indiánnál járt, látta a büszke harcost, aki védelmezi, és harcba száll érte, de aztán eltaszította őt, és ő zokogva nézte, ahogy a férfi magára hagyja. Könnyáztatta arccal ébredt a nap első sugaraival, és megtörten nézett a sátornyílás felé.

10. fejezet

Pillanatok alatt teljesen éberré vált, és körülnézett. Gyorsan eszébe jutottak az elmúlt két nap zavaros emlékei, és most kezdte csak felfogni, hogy mi is történt vele. Tukayoo és az emberei elrabolták, de valamilyen oknál fogva ez nem keltett félelmet benne. Az indián egyértelműen a törzs tudtára adta, hogy csak az övé. A harcosok elfogadták az ifjú akaratát. Attól sokkal jobban félt, hogy viszonyulnak majd hozzá az asszonyok.

Az a lány tegnap kedvesnek tűnt, amikor a sátorban voltak, de vajon a többiek előtt is így fog viselkedni. Körülnézett, de Tukayoo nem volt itt, hogy megkérdezze tőle.

Hamarosan választ kapott a kérdésre, a bőrszárny fellibbent, és mosolyogva belépett a lány:

- Jó reggelt, Jordan! Az én nevem Tehya. Tegnap este nem volt módom bemutatkozni.

- Jó reggelt! – felelt bátortalanul a lány, meglepte a másik választékos modora, de aztán eszébe jutott, mit mesélt egyszer régen Tukayoo a neveltetéséről.

- Gondolom, a bátyám tegnap nem sokat mondott neked arról, hogy mi is lesz itt veled.

Jordan megrázta a fejét.

- A foglya vagy, és a törzs előtt bejelentette a kizárólagos igényét rád, így senki nem nyúlhat hozzád, vagy bánthat. De ha valakivel engedetlen vagy, akkor büntetést kapsz, és ezt ő sem akadályozhatja meg.

- Akkor bárki parancsolhat nekem? – nézett rá rémülten.

- Nem, de vigyáznod kell, hogy mit csinálsz. Az én feladatom, hogy tanítsalak, igyekszem végig melletted lenni, és védeni, de nem biztos, hogy mindig sikerülni fog.

- Értem, és köszönöm. Megkérdezhetem, miért vagy ennyire kedves velem?

- Mert Tukayoo megkért rá. – mondta egyszerűen. – Öltözz fel, és fond be a hajad! Kint várlak.

Ledobott egy ruhát az ágyra, és kilépett. Jordan gyorsan engedelmeskedett.

A napja azzal telt, hogy Tehya útmutatása mellett elvégzett minden házimunkát, bogyókat, zöldségeket gyűjtött, és fát a tűzrakáshoz. Az indiánlány a körülményekhez képest barátságosan bánt vele, nem hajtotta túl, és nem volt durva. Jordan ennek örült, mert így nem érezte megalázónak a helyzetet. Mindent maradéktalanul elvégzett, amit a másik lány kért tőle, és mire délután a harcos megérkezett az aznapi zsákmánnyal, már mindennel elkészültek.

A férfi lerakta az elejtett őzet a sátor elé, aztán távozott a férfiakkal.

Tehya odaintette Jordant.

- El kell készítenünk a vacsorát. Csináltál már ilyet? – kérdezte a fehér lányt.

- A birtokon vágtunk állatokat, és segítettem benne.

Tehya meglepve nézett rá, de nem szólt, ahogy arról sem szólt mennyire elégedett volt a lány munkájával a nap során. Egy panaszszó sem hagyta el a száját, engedelmesen dolgozott. Nem úgy, mint más foglyok, akik lázadoztak, és ezért állandóan büntetni kellett őket. Nem értette a lány viselkedését, de örült, hogy a bátyja ennyire engedelmes foglyot bízott rá. Sosem szerette bántani a foglyokat, ebben ő is, és Tukayoo is a szüleikre hasonlítottak. Az egész törzsben tudta mindenki, hogy az ő foglyaiknak jó soruk van, de ezt nem rótták fel gyengeségnek, mert látták, hogy megkövetelik a nekik járó tiszteletet. Tehya persze nem tudhatta, hogy Jordan számára a házimunka sosem volt idegen, édesanyja nélkül a lány kénytelen volt már gyermekként hozzászokni a házvezetéssel járó munkákhoz. Juanita ugyan próbálta lebeszélni, de Jordan, mint annyi minden másban is, ebben is hajthatatlan volt.

Amikor Tukayoo este belépett a sátorba, frissen elkészített ragu fogadta, és a két lány a férfi szakadt ruháit hozta rendbe.

- Jó estét! – köszöntötte őket angolul, mire mindketten felkapták a fejüket, és visszaköszöntek.

A húga kiszolgálta a harcost, majd intett Jordannak, hogy most már ő is ehet, aztán elköszönt, és magukra hagyta őket.

Szó nélkül vacsoráztak, közben mindketten a másikat figyelték.

Jordan megkönnyebbülten látta, hogy a férfi tegnapi ellenségessége teljesen elszállt. Most töprengve figyelte a lány mozdulatait.

Tukayoo-ban kavarogtak a gondolatok, egyrészt büszke volt, mert a lány illendően viselkedett, és elfogadta a helyzetét, másrészt sajnálta, mindazért, ami történt vele, és amivel ő maga tetézte a szenvedéseit. Szerette volna megvigasztalni, de nem tudta, hogyan közeledjen felé. A barátság annyira törékeny kötelék volt köztük, alig ismerték egymást, és a lány most rettegett tőle. Először a bizalmát kell megszereznie, hogy érezze, nem fogja bántani.

Majdnem felnevetett a helyzet iróniáján, méghogy nem bántja. A lehető legaljasabb módon készül megalázni a testét, és még azt is eléri, hogy majd a lány fogja kérni tőle.

Jordan zavartan figyelte a férfi fürkész tekintetét, aztán lesütötte a szemét, és elfordult. Érezte, hogy az arcát halvány pír lepi el.

- Mi zavar? – kérdezte Tukayoo gyengéden.

- Az, ahogy bámulsz – suttogta a választ.

- Csak csodállak. Csodálom az erődet, a kitartásodat.

Jordan keserűen felnevetett:

- Erő? Kitartás? Miről beszélsz?

- Anyám egész nap figyelt. Azt mondta, ugyanolyan keményen dolgoztál, mint a többi asszony. És ugyanolyan jól végezted a dolgod – mosolyogva a tűz mellé helyezett üstre mutatott. – Ne mondd el neki, de finomabb vacsorát készítettél, mint ő. Köszönöm. Büszkévé tettél.

- Sosem okozott gondot a munka – motyogta Jordan, és most már pipacs piros volt zavarában.

- Igen, emlékszem, beszéltél erről. Én tudom, de ők nem – intett kifelé. – Ha továbbra is ilyen engedelmes leszel, hamarosan elnyered anyám elismerését.

Jordan halványan elmosolyodott, de a szája megrándult. Tukayoo mellé térdelt, és leült a sarkára, két tenyerét Jordan combjaira simította. A lány megmerevedett, de nem mert megmozdulni. A férfi érezte a lányban keletkező görcsöt, és nem mozdult.

- Boldogtalan vagy – jelentette ki gyengéden.

Jordan könnyes szemmel nézett vissza rá.

- Mit tett veled? Hova lett az a kedves, erős lány, aki voltál? – kérdezte suttogva.

Jordan kérdéssel válaszolt a kérdésre:

- Mit tett veled? Hova lett az a jólelkű, nemes harcos, aki voltál?

Tukayoo pillantása ellágyult, elfeledkezett minden rossz gondolatáról, csak a lányt látta, aki itt ül előtte, és szenved. Felemelkedett, így az arcuk egy magasságba került. Lassan előrehajolt, és lágy csókot lehelt a telt ajkakra. Az érzés robbanásszerűen rohanta le, az ágyéka görcsbe rándult, ahogy a félelemtől reszkető édes ajkak a szájához értek. Nem akarta elengedni, de erőt vett magán, mert érezte, hogy a lány teste megfeszül, és remegni kezd.

Elhúzódott, és gyengéden mosolygott, pillantásával igyekezett megnyugtatni az óceánként hullámzó zöld szemek gazdáját.

- Ne félj tőlem! Sosem bántanálak – suttogta.

Jordant nem lepte meg a férfi próbálkozása. Amióta Tukayoo belépett a sátorba, a lány erre várt, és félt a pillanattól. De most, amikor a harcos óvatosan hozzáért, és a csókja nem durvaságról, hanem gyengédségről árulkodott, teljesen összezavarodott. Még sosem csókolta így senki, nem volt erőszakos, nem követelt, csak nyugalmat árasztott. Meleg szemei kedvességet sugároztak, és a szavai megnyugvást. A tegnap esti furcsa érzés a hasa aljában megint életre kelt, és arra vágyott, hogy a férfi ajkai újra megérintsék. Nem mondta ki, mert megesküdött, hogy nem könyörög a férfinak, de a szeme vágyakozva tapadt, az izgalomtól telt szájra.

Tuakyoo lágyan elmosolyodott, és újra közelített. Amikor újra megérezték a másik ajkát, nem álltak ellen a csábításnak. A férfi Jordan karcsú dereka köré fonta a karját, míg a lány a nyakába kapaszkodott. A férfi nyelve lassan körbeízlelte Jordan száját, és óvatosan tört utat beljebb, hogy a nyelvét is táncra hívja. Érezte, ahogy az édes kapuk szétnyílnak, és ő azonnal bejutott. Lassan ismerkedtek az érzéki csókban, egyikük sem mozdult. Jordant a félelem bénította meg, Tukayoo-t a hirtelen fellángoló vágy. Pár másodperccel később elengedték egymást, és némán néztek egymásra.

Aztán a férfi lassan megmozdult. Gyengéden lefektette a reszkető lányt, és mellé feküdt. Átölelte, és érzéki ajkait kereste a szájával. Közben halkan duruzsolt:

- Semmi olyat nem teszek, amivel fájdalmat okoznék.

A keze nagyon lassan, puhán kalandozott a lány vállán, karján, aztán óvatosan az oldalára siklott. Jordan megremegett, de a férfi most nem hagyta abba, lejjebb haladt, egészen a kerek csípőig, és ott megállt. Felemelte a fejét, és belenézett a smaragdszemekbe.

Jordan minden ízében reszketett, de a félelembe most újfajta bizsergés keveredett, ahogy a férfi hozzáért. Nem próbálta letépni a ruháját, azon keresztül simogatta, és az ajka most még lágyabban becézte. Amikor a keze leállt, és felemelte a fejét, hogy a lányra nézzen, meleg borzongás öntötte el Jordan ágyékát. Nem ismerte ezt az érzést, de ennél kellemesebbel még sosem találkozott. A harcos mosolya lehengerlő volt.

- Csak annyit teszek, amennyit engedsz – suttogta. – Ha úgy érzed, rossz neked, azonnal szólj, és abbahagyom.

Lassan lejjebb csúsztatta a kezét, és lágyan Jordan combjai közé csúsztatta. A lány megmerevedett, de nem szólt. A férfi gyengéden simogatni kezdte a finom domborulatot, amitől Jordan hirtelen forróságot érzett. A gerincén remegés futott végig, megrázkódott, és önkéntelenül felnyögött.

Tukayoo kihallotta a nyögésből az elfojtott vágyat, de érezte, hogy még nem oldotta fel a lány félelmét. Visszahúzta a kezét, gyöngéden megsimogatta Jordan arcát, és újra megcsókolta.

- Nem erőltetek semmit – lehelte, mintha félreértette volna a lány reakcióját. – Aludj jól! Biztonságban vagy. – ismételte előző esti szavait.

Gyengéden betakarta a puha őzbőrrel. Csókot lehelt az arcára, és visszafeküdt a saját ágyára.

Jordan néma döbbenettel figyelte a férfi önuralmát, ahogy lefekszik, és hátat fordít neki. Nem is sejtette, mekkora kínt él át Tukayoo, hogy felajzott állapotban magára kell hagynia a lányt, de tudta, hogy még nem jött el a megfelelő idő. A félelem még csöppet sem csillapodott a szemében, de ezen nem is csodálkozott. Várnia kell még, bár most már önmaga előtt nem titkolhatta, hogy vágyik a lányra. Felesége halála óta Jordan volt az első nő, akit megkívánt. Ha eszébe jutottak a törzsbeli asszonyok, lányok, akik szinte nyíltan felajánlották magukat, rosszullét kerülgette. Nem akarták elfogadni a gyászát. Ma látta az arcukat, miután visszatért a vadászatból, a gyűlölet, és irigység csak úgy sütött a pillantásukból. Már örült, hogy tegnap nyíltan a magáénak nyilvánította, és a védelme alá vonta Jordant. Ezek a hárpiák halálra kínoznák, ha hagyná. Reggel beszél a húgával, és az anyjával, hogy vigyázzanak rá, amikor nincs itt. Szerencsére a családja megértette őt, és elfogadták a döntését, még az apja is, akitől a legjobban tartott. De ő volt az, aki lebeszélte a gyilkosságról, és ma ő is elismerte a lány jó tulajdonságait.

Ezek a gondolatok segítettek a férfinak, hogy lehiggadjon, ekkor hallotta meg a furcsa hangot a másik fekhely felől.

Jordan végképp megzavarodott, az érzések, amiket az indián előhívott benne, teljesen ismeretlenek voltak a számára. A teste olyan új jeleket küldött az agyának, amiket nem tudott feldolgozni. A lágy, gyengéd érintések, a becéző szavak, és a visszafogott vágy, amit Jordan egyértelműen kiolvasott a fekete szemekből, új élményként hatottak rá. És mégsem teszi meg, nem bántja, nem erőszakos, hanem megértő és türelmes. A lány nem értette, miért. Csak azt tudta, hogy az érzékeit felkorbácsolta ez a viselkedés, és vágyott rá, hogy újra érezze. És ettől félt, rettegett attól, hogy így érezzen egy férfi iránt, aki fájdalmat okozhat. Bár Tukayoo megesküdött, hogy nem teszi meg, de mit tudhat ő arról, min megy keresztül egy asszony, amikor a férfi a magáévá teszi. Akkor csak a saját élvezetével foglalkozik, nem a nőével.

De az a csók, az érzéki játék a nyelvével, kiváltotta belőle azt a bizsergető, borzongató érzést. Az ujjával az ajkához nyúlt, végigsimította, és nem vette észre, hogy kétségbeesetten zihálni kezd. Újra át akarta élni, azt akarta, hogy Tukayoo csókolja.

Lassan a férfi felé fordult, és elkerekedett a szeme. Nem vette észre, mikor fordult felé a harcos, de a sötétben is látta, hogy csillogó szemmel őt figyeli. Percekig némán nézték egymást, nem szóltak, és nem is mozdultak, de a szemeik nem engedték el a másikat. Nagy sokára Jordan szemei lassan lecsukódtak, és nyugodt álomba merült.

A harcos felállt, és kiment a sátorból. Nem mutatta a lány előtt, de a perzselő zöld pillantás megint felélesztette benne a vágyat. Meg kellett szabadulnia a látványtól, friss levegőre volt szüksége, képtelen volt ilyen közel feküdni mellette anélkül, hogy hozzáérjen. Tudta, hogy nem sokáig lesz képes ellenállni a csábító vonzerőnek.

Nem tudta, hogy egy bölcs szempár figyeli a mozgását, és aggódik érte. A törzsfőnök sem aludt, miután beszélt a fiával, sétálni indult. Tukayoo az este folyamán elmondta neki, mit művelt a lánnyal Scott hadnagy, és ő képtelen újabb kínnal tetézni a szenvedéseit. Büszke volt fia önuralmára, mostanáig azért aggódott, hogy Shadi halála kiölt minden érzelmet belőle. Most reménykedni kezdett, végre úgy reagált, ahogy egy embernek reagálni kell. De pont egy lélekben megtört asszonyt kellett találnia? Olyasvalakit, aki nem nyújthat megnyugvást az ő fájdalomtól meggyötört lelkének? Milyen szándékai voltak ezzel a Nagy Szellemnek? Nem tudhatta, csak remélte, az idő választ ad a kérdéseire.

A következő pár nap a gyötrelemről szólt. Jordan napközben Tehya, és most már az anyja, Mahal mellett is segített. Ellátta Tukayoo háztartását, és rengeteget tanult. Nem tudta, miért kapott kiemelt figyelmet a törzsfőnök feleségétől, de az asszony soha nem hagyta magára. Ha Tehya-nak máshol akadt dolga, az asszony azonnal mellette volt, és egy pillanatra sem tágított a közeléből. Hamarosan rájött, hogy az egész család beszéli a fehérek nyelvét, így a kommunikáció nem okozott gondot. A családfő ragaszkodott hozzá, hogy mind megtanulják.

Jordan önmagában elkönyvelte, hogy az idősödő vezér nagyon bölcs ember.

Éppen ezért mindent megtett, hogy ne okozzon csalódást nekik, ráadásul gyorsan rájött, hogy védelmezik őt. Ő is észrevette a nők bosszúra éhes pillantásait, és bár nem mondta ki, félt tőlük. Tukayoo pedig nem volt a közelében, hogy tiszteletet parancsoló jelenlétével visszatartsa őket. Távolról hallotta a megvető megjegyzéseket, nem kellett értenie, elég volt a hangsúly.

Hiába állt Tukayoo, és a családja védelme alatt, a szóbeli gúnyolódásoktól nem tudták megóvni.

Az éjszakáktól azonban rettegett. Bár a férfi semmit sem tett vele, amit ő nem engedett, de tudta, hogy eljön az a nap, amikor nem fog leállni. Megmondta: használni fogja, és akkor adja vissza, ha megunta. Minden éjjel kicsit továbbjutott, és Jordan képtelen volt ellenállni a vonzerejének.

Az ötödik éjszakán történt meg. Tukayoo bemászott a sátorba, ahogy minden éjjel, és ruganyos mozdulatokkal mellé feküdt. Az ágyékkötő rejtette vágyait, de Jordan érezte, hogy ez csak idő kérdése. A haja most ki volt bontva, és bársonyosan omlott le a hátán, és a mellkasán, egészen a csípőjéig.

Félkönyékre támaszkodva járatta végig a tekintetét, az izgató idomokon, és már érezte, ahogy a vér férfiassága felé tódul. Nehezen tudta csillapítani szapora légzését, ma különösen vágyott a lány teste után. Ma éjjel végre meg akarta kapni, és félt, hogy Jordan megint elutasítja.

Lassan lehúzta a lányról a takarót, és éhesen nézte a fehér combok rejtette aranybarlangot. Be akart jutni. Óvatosan simogatni kezdte a lány lábát, és lassan odacsúsztatta a kezét, gyengéden masszírozni kezdte.

Jordan már tudta, hogy a férfi érintése nem okoz neki olyan fájdalmat, mint várta, a keze varázslatos, és egyben bűnös vágyakat keltett életre bensőjében. Az égető forróság, ami az érintése nyomán ágyékában keletkezett, minden éjjel egyre kínzóbbá vált, és többet akart. De ezt nem merte bevallani. Néha úgy érezte, meg kellene érintenie a férfi szervét, kísértést érzett, hogy megtegye, de amint ránézett elborzadt. Tukayoo szerve nagyobb volt, mint Conradé, ha a férje olyan nagy fájdalmat okozott neki vele, akkor el sem merte képzelni, mi történne, ha az indián próbálná ugyanazt tenni.

Reszketni kezdett, ahogy meglátta a dudorodó ágyékkötőt. Tukayoo követte a pillantását, és ösztönösen megszabadult a csöppnyi ruhadarabtól, felfedve vágyának meredező bizonyítékát.

Jordan rémülten felnyögött, és könyörögve nézett a férfira.

- Ne félj! – suttogta Tukayoo. – Csak annyi fog történni, amennyit megengedsz. Azzal ott lent ne foglalkozz!

Lágyan megcsókolta a lány ajkát. Simogatni kezdte Jordan dús, feszes kebleit, olyan gyengéden, mintha selymet húzna végig a bőrén. Aztán lassan lesiklott a combja közé, és ismét becézni kezdte a rejtelmek kapuját. Jordan halkan felnyögött, és ösztönösen széjjelebb nyitotta a lábait. Lehunyt szemmel próbált ellazulni, egyre kevésbé zavarta ez a fajta közelség. Halkan zihálni kezdett.

Tukayoo nagyot nyelt, ahogy meglátta a szaporán emelkedő kebleket, és nem tudott ellenállni. Ajka lecsapott, bekapta az egyik mellbimbót, és csókolni kezdte. Jordan halkan felsikkantott, és megrándult. A férfi felemelte a fejét.

- Bocsáss meg! Elragadott a vágy.

Belenézett a csodás smaragdzöld szemekbe, és látta, hogy nem a fájdalom okozta a lány reakcióját. Felbátorodott.

- Megengeded, hogy az ujjammal beljebb hatoljak? – kérdezte rekedten. – Esküszöm, nem fog fájni.

Jordan csak bólintani tudott, de a teste megmerevedett félelmében.

Tukayoo végtelenül lassan betolta egy ujját, és halkan felsóhajtott. Alig mert haladni, folyamatosan a lány szemét figyelte, a fájdalom jeleit kereste, de csak valami mást látott. Valamit, amit az első éjszaka óta várt: vágyat. Halványan elmosolyodott. És újra megcsókolta a lányt. A másik kezével az arcát cirógatta.

Jordan furcsán érezte magát, az indián ujja benne volt, és nem okozott fájdalmat, sőt ellenkezőleg, kellemes érzéssel töltötte el. A forróság ugyan nem csillapodott, de jó volt odabent érezni. A csókot követően a kísértés, hogy megérintse a másikat, gyötrően erőssé vált. Felemelte a kezét, és megsimogatta a férfi arcát, aztán lassan lejjebb haladt a mellkasára. Érezte a finom remegést az ujjai alatt, belenézett a fekete szemekbe, és az újra fellobbanó vágy most nem töltötte el rémülettel. Engedni akart neki. Félt, de mégis akarta. Bátortalanul csúsztatta lejjebb a kezét, egészen az indián ágyékáig. Remegve simított végig férfiasságán, amitől most Tukayoo nyögött fel, és ő kezdett reszketni.

Jordan még szélesebbre tárta a combjait, a férfi pedig azonnal közéjük siklott. Kihúzta a kezét:

- Megengeded, hogy továbbmenjek? – kérdezte alig hallhatóan.

Jordan nagyot nyelt, és bólintott.

- Mondd ki! – kérte lágy hangon a férfi.

- Megengedem, hogy továbbmenj.

Tukayoo a lány térdei alá nyúlt, és gyengéden megemelte a lábait. Duzzadó férfiasságának a hegyét Jordan ágyékához érintette. Nem hatolt be, csak óvatosan hozzásimította. Azonnal megérezte, hogy a lány megdermed, és görcsbe rándul. Nem szólt semmit, csak visszahelyezte a kezét, és betolta az ujját. Jordan szemében felvillant a rémület.

- Csak az ujjam – suttogta. – Nem fog fájni.

Lassan mozgatni kezdte a kezét, a lány érezte, hogy ugyanazt a mozgást végzi, mint a férje szokta azzal a másik dologgal, de most nem volt rossz érzés. Megint zihálni kezdett, a melle szaporán emelkedett, alig pihegett. Lehunyta a szemét, és halkan felnyögött.

A férfi ujja egyszer csak eltűnt.

- Most – suttogta Tukayoo, lehet, hogy kérdésnek szánta, de nem várt választ, cselekedett.

Jordan megérezte a vaskos hímtagot, ahogy lassan, nagyon óvatosan belécsúszott. Megint remegni kezdett, de a várt fájdalom elmaradt.

Tukayoo halk sóhajjal hatolt egyre beljebb, nem sietett. Egészen besiklott a szűk, görcsösen kötött barlangba. Ekkor megállt, felemelte a fejét, és a lány szemét kereste.

- Nyisd ki a szemed, kérlek! Szeretném látni közben! Még sosem szeretkeztem zöld szemű asszonnyal. – ismételte meg az első éjjel kimondott szavakat.

Jordan engedelmeskedett, és ahogy kinyitotta a szemét, megpillantotta az indián ónix szemeit, alig néhány centire a sajátjától. Melegen, vágyakozva nézett rá.

- Emeld fel a lábad! – suttogta csendesen. A lány értetlenül nézett rá. – Fond a derekam köré! Bízz bennem!

Jordan megtette, és ekkor Tukayoo megmozdult, lassan kiemelkedett, hogy aztán visszacsúszhasson. Nem sietett, pedig szinte elemésztette a forró vágy, de tudta, hogy ettől most sokkal több függ, mint az ő öröme. A lányt kell boldoggá tennie.

Jordan felnyögött, és kezdett hinni a férfinak. Elsöprő forróság járta át, és olyan hely felé repítette, ahol eddig nem járt. A karja önkéntelenül Tukayoo hátára siklott, kezével megragadta a férfi tarkóját, és dús hollófekete hajába túrt. A férfi ajka lecsapott, és heves vággyal vette birtokba a lány száját is. A külvilág megszűnt Jordan számára, csak az ölében fekvő indián létezett, aki örömet szerzett neki, most először, amióta megismerkedett a szexualitással.

Remegni kezdett, és nem tudta visszatartani a feltörő sikolyt.

Tukayoo leállt, és felemelte a fejét, de azonnal látta, hogy a lány ajkát a gyönyör sikolya hagyta el. Az élvezettől haragos zölddé sötétült szemek forró vágytól ragyogtak.

- Mondd ki, most mire gondolsz? – kérte a lányt.

- Ez lehet ilyen? – zihálta.

- Mindig ilyennek kell lennie. Vagy még jobbnak. – suttogta a férfi. – Mire gondolsz?

- Többet akarok belőle!

- Megkapod. Tőlem megkapod. – biztosította a férfi mosolyogva.

Megragadta a lány kezét, összekulcsolta az ujjaikat, az őzbőrre feszítette, és újra mozgásba lendült. Most nem fogta vissza magát, hevesen lökte magát a lány ágyékába. Néhány másodperc múlva érezte, hogy Jordant elragadják az ösztönök, megemelte a csípőjét, és szorosan hozzápréselte magát. Tukayoo felemelkedett, szabad karját a lány csípője alá csúsztatta, és ahogy a sarkára ült, magával húzta. Jordan még mindig ölelte őt, felemelkedett vele. A férfi meglepődött, amikor a lány ösztönösen mozogni kezdett. Ritmikusan táncolt az ölében, amitől a férfi az őrület határára jutott. Vadul csókolta a lány melleit, és vágyakozva zihált.

- Jordan! – nyögte.

- Még többet akarok! – zihálta a lány, és elhomályosult tekintettel nézett a férfi szemeibe. – Még!… Még!

Visszazuhantak az őzbőrre, Jordan hagyta, hogy magával ragadja a férfi vágya, szorosan fogta a derekát a lábával, a kezük összefonódva feszült egymásba. Úgy szorította a férfi kezét, hogy szinte összeroppantotta a csontjait… és sikoltott. A férfi nevét kiáltotta élvezettől elcsukló hangon. Ha az előbb úgy érezte, hogy nem létezik más csak az indián, akkor most már tudta, hogy tévedett. Az indián volt a mindenség, elsöpörte minden addigi félelmét, a világ kigyulladt, csak azért, hogy az ő örömét táplálja, égető, gyönyörrel teli tűz járta át. Görcsösen megrándult a férfi karjában, a hangja bejárta a tábor minden zugát, amikor a beteljesülés elérte. Nem érdekelte, ki hallja meg, csak azt akarta, hogy Tukayoo tudja.

Ő pedig tudta, érezte a lány reszkető gyönyörét, ahogy még szorosabban szorítja a kezét, hogy aztán hirtelen ellazuljon, egy időben a gyönyör sikolyával. Még jobban magához húzta, ő még nem végzett, de nem akart lemaradni. Most már elengedte magát, bár képes lett volna tovább fokozni a lány extázisát, de nem akart mindent elsőre megmutatni neki. Tovább mozgott a lány barlangjában. Egy pillanatra találkozott a tekintetük. Jordan szeme lenyugodott, ismét smaragdfényben ragyogott.

Leállt, de ekkor a lány mosolyogni kezdett:

- Fejezd be! Ne csak rám figyelj! – suttogta lágyan, ám a lábai keményen reagáltak. Nem eresztették el a férfi ölét. – Fejezd be… harcosom!

Tukayoo szemére köd ereszkedett, heves mozgásba kezdett, és közeledett a csúcsra. Jordan megint lángolni kezdett, megragadta a férfi arcát, és összekulcsolta a tekintetüket. Kapkodva zihált, és amikor az indián a csúcsra ért, ő is újra a paradicsomban volt. Együtt ernyedtek el. A férfi kimerülten rogyott le rá, Jordan reszkető kézzel simogatta a hátát, arcán boldogság ömlött szét. Lehunyta a szemét, és hagyta, hogy fogvatartója csókokkal borítsa el minden porcikáját.

Aztán a férfi lelassult, gyengéden mellé feküdt, és a mellkasára húzta a lány fejét. Szorosan átölelte, és néhány percen belül mindketten elaludtak.

11. fejezet

A hajnal egymás karjában találta őket. Mindketten ébren voltak már, de egyikük sem mozdult. Jordan a férfi mellkasán pihentette a fejét, és mosolyogva nézett végig a lapos, izmos hasfalon, majd lejjebb. Most is elpirult, amikor meglátta az elősző éjszaka gyönyörének a forrását. Tudta, hogy bűnös dolgot tett, megvetendőt. Megcsalta a férjét, ráadásul egy indiánnal, és mindezt még élvezte is, de mégsem érzett bűntudatot. Furcsa érzelmek kavarogtak benne, amiket nem értett, de jóérzéssel töltötték el. Nem akarta, hogy ezek az érzések elmúljanak, vágyott rá, mint az éhező egy falat kenyérre.

Többször szerették még egymást az éjjel, és a lány mindannyiszor elképzelhetetlen magasságokba jutott, és olyan boldogságot élt át, amiről nem is álmodott.

Szorosabbra fonta karját a férfi derekán, erre válaszul, érezte, ahogy puha ajkak csókolnak a hajába, és gyengéd kéz simogatja meg a hátát.

Lassan felemelte a fejét, és belenézett a fekete szempárba. Meleg mosolyt kapott válaszul, de észrevette, hogy Tukayoo valahol a lelke mélyén szomorúvá válik.

- Mi a baj? – kérdezte Jordan. – Megbántad, amit tettél?

- Nem – simogatta meg a lány arcát. – Csodálatos gyönyört adtál nekem. Arra gondoltam, hogy a hadnagy miért bánt úgy veled, mint egy szajhával.

- Kapitány – suttogta alig hallhatóan Jordan.

- Tessék?

- Kapitány. Tavasszal előléptették. Erről nem tudtak a felderítőitek?

- Nem – keményedett meg Tukayoo hangja. – Milyen hőstettet hajtott végre, hogy kiérdemelte? Hány testvéremet ölte meg a címért?

- Bár tudnám! Mindenesetre nagyon kérkedik vele.

- Meg fogom ölni – mondta egyszerűen a férfi, és Jordan szemét fürkészte, hogy miként reagál a szavaira.

A lány azonban meg sem rezzent, zöld szemeiből nem olvasott ki sajnálatot, vagy rémületet. Állta a férfi pillantását, sőt az ajkán halvány mosoly jelent meg. Felemelte a kezét, és lágyan megsimogatta a férfi ajkát.

- Nem is érdekel, amit mondtam? – kérdezte megzavarodva Tukayoo.

- Most nem akarok Conraddal foglalkozni.

A szeme lázasan villant, és az indián lelkébe félelem mart. Néhány napja, álmában a lány ugyanígy nézett rá, szerelemmel telve. Nem akarta ezt, nem szeretheti a lány, hiszen megalázta, most vette el a becsületét.

Talán csak az éjszaka történtek hatása – nyugtatta magát –, ha mindketten intézik a dolgukat, elmúlik ez az érzés. Hisz ő maga is elégedettséget érez, a lány az összes igényét teljesítette. Az ágyéka megkönnyebbült, és éket vert a had… kapitány és felesége szerelme közé. Befurakodott, és készen áll szétzúzni a boldogságát, mielőtt megöli.

Aztán eszébe jutottak Jordan sebei, és az első esték, amikor rettegve, boldogtalanul várta, hogy mit tesz majd vele. Talán Jordan tényleg nem bánná, ha megszabadulhatna a férjétől.

Ezzel nem törődhet, csak az számít, hogy a kapitány szenvedjen, és lássa, miként válik szajhává a felesége. Nem engedi, hogy a lány belészeressen, úgy bánik vele, ahogy eredetileg tervezte. Csak a testét használja, akkor nem fog így nézni rá, azt sem fogja bánni, ha gyűlöli, csak ne kelljen még egyszer látnia ezeket a gyönyörű szemeket ilyen fényben ragyogni.

A kapitány őrjöngve vágta földhöz a whiskey-s üveget, ami ezer szilánkra robbant szét a simára döngölt földön. Tántorogva ment a priccséig, leült, és a felderítők jelentésein gondolkodott. Már hat napja, hogy úton voltak, és semmi nyomát nem találták a rablóknak.

Conrad éppen otthon volt, és már a megfelelő büntetésen járt az esze. Nem hagyhatta, hogy a felesége ilyen sokáig időzzön a városban az engedélye nélkül. Az utóbbi időben teljesen a befolyása alá vonta a lányt, és ez az engedetlenség most nagyon feldühítette. Talán itt lenne az ideje, hogy alaposan megfenyítse, eddig csak fenyegetőzött, és néhány kisebb pofonnal elintézte az ügyeit, de nem használt. Ha komolyabb büntetést kap, akkor szófogadó lesz.

Ekkor lovagolt be az udvarra néhány katona. Conrad épp az udvaron veszekedett Pedroval.

- Kapitány úr! Találtunk egy kirabolt kocsit félúton a városból.

- Milyen kocsit? – üvöltötte mennydörgő hangon.

- A… felesége… kocsiját – nyögte reszketegen a közlegény.

- Pedro, hozd a lovamat!

Egy óra múlva, már az elhagyatott kocsi mellett állt, és féktelenül dühöngve átkozta felesége elrablóit.

Nem késlekedett, hívott egy kiowa nyomolvasót, aki tartozott neki egy szívességgel.

- Chankoowashtay, eljött az idő, hogy segíts nekem! Mit látsz a nyomokból?

A zömök férfi vizsgálódni kezdett, hosszasan nézte a nyomokat, időnként leguggolt, és megérintette a földet, körberajzolt néhány nyomot. Végül felemelkedett.

- Indiánok voltak. Talán apacsok. Követték őt dél felől. – magyarázta erősen gesztikulálva közben.

- Így van, uram – szólt közbe az egyik újonnan érkező altiszt. – A városban is láttak néhány fura alakot, de azt mondták, mexikóiak voltak.

- Ezek a nyomok indián lovaktól származnak – mutatott az indián a földre. – a feleségét az egyik maga mellé ültette, az igavonót vezetőszáron vitték magukkal. Kelet felé mentek.

- Uram – szólt a katona, mikor látta, hogy a kapitány dühtől tehetetlenül áll – szervezhetnénk egy mentőcsapatot.

- Igaz – nyögte. – Persze, intézkedjen!

- Igen, uram! Egy órán belül készen állunk.

- Chankoowashtay, te velünk jössz! Szükségem van rád.

A kiowa bólintott, és rezzenéstelen arccal csatlakozott a tiszthez.

Most itt ül, hat nap telt el, bejárták az egész környéket, de reménytelen volt. Egy nagyobb sziklacsoportnál elvesztették a nyomukat, még az indián nyomkövető sem talált rá újra. Most csak találomra indultak minden irányba, de hasztalan volt.

Conrad elkeseredésében az italhoz nyúlt. Ma már túl volt a harmadik üveg whiskey-n, és már kezdték kényszerképzetek kísérteni. Rémképek jelentek meg előtte, hogy mit művelhetnek a feleségével az indiánok. Sejtette, hogy már túl van az első erőszakon, de vajon hányan élvezik a bájait? Hirtelen keserűen felnevetett; bájait. Ő sem lett volna ennyit távol, ha a felesége megosztja vele a bájait, és mindez meg sem történik. Talán a vademberek rájönnek, hogy semmi örömöt nem lelhetnek egy érzéketlen nőben. Az esküvő előtt Jordannak szerencséje volt, a jóisten védte őt, amikor olyan apacsok kezére adta, akik nem bántották. De most, már tudják, hogy nem egy ártatlan virágszállal van dolguk. Bár ez sosem zavarta a barbár vadembereket. De Jordan – ha még él – halálos veszélyben van. Nem fogja hagyni, hogy elvegyék tőle a feleségét.

Megpróbált felállni, hogy beszéljen a nyomkövetővel, el akarta küldeni, már nem vette hasznát. A nyomok használhatatlanná váltak. Újabb tervet kell kitalálnia a felesége felkutatására.

De ahogy megpróbált felemelkedni, szédülni kezdett, majd öntudatlanul a priccsre zuhant.

Tukayoo eltolta magától a lányt, felkelt, felöltözött, és szó nélkül magára hagyta. Jordan mosolyogva készülődött, és vidáman nézett föl, amikor Tehya belépett. A lány is észrevette a változást, és még kedvesebb volt vele. Jordan örült, hogy legalább egy vele egykorú lány elfogadja.

A nap folyamán Tehya még inkább mellette volt, mint eddig.

- Miért véded a szajhát? – kérdezte élesen Suletu, amikor épp visszatértek a bogyógyűjtésből. – Talán Tukayoo fehér lotyót akar maga mellé venni asszonynak, a büszke és szép Shadi helyére? Ennyire nem tiszteli a népét?

- Fékezd a nyelved Suletu! – szólt rá Tehya. – Jordan a bátyám szolgája, nem pedig a szajhája.

- Azért hallottam az éjjel, hogy az ágyban is milyen remekül szolgálja a bátyádat. – vágott vissza élesen a lány.

- Féltékeny vagy egy szolgára? – kérdezte Tehya. – Hallgatózol, kutakodsz a bátyám után? Képes vagy ennyire megalázni magad, hogy megszerezd? A bátyámnak nem kell olyan nő, aki felajánlja magát, mint egy szajha.

- Gondolod, hogy a fehér lotyó nem ajánlkozott fel? Azt reméli, így jobban bánik majd vele.

- Lehet, de ő egy fehér nő, aki tudja, hogy semmi mást nem kaphat. Tudja, hogy örökre fogoly, és szolga marad. Te mire számítasz? Féltékeny vagy rá, amiért kiszolgálja a bátyám igényeit?

- Közülünk valót kellene választania!

- Majd választ, ha asszonyt akar. Most beéri egy szolgával.

Ezzel megfordult, és karon fogva elvezette az értetlenül álló Jordant.

- Gyere! – mondta halkan. – Ne nézz vissza! – mondta halkan, amikor Jordan feje elindult. – Meg kell őriznünk a felsőbbrendűséget. Nem hiheti, hogy figyelemre méltatjuk a szavait.

- Mégis, mi volt ez az egész? – kérdezte Jordan ijedten.

- Majd a sátorban elmondom.

Kissé durvábban lökte be a lányt, mint várta, így majdnem orra bukott.

- Ne haragudj! Azt kell látniuk, hogy haragszom rád, amiért féltékennyé tetted őt.

- Féltékennyé? Suletu féltékeny rám?

- Majdnem minden lány az.

- De hát én csak egy fogoly vagyok.

- A bátyám ma éjjel megosztotta veled az ágyát. Sokan szerették volna ezt Shadi halála óta, és ő téged, egy sápadtarcút választott. Dühösek rád.

- Akkor most meg fogsz büntetni? – nézett rá.

Tehya felnevetett.

- Semmi rosszat nem tettél. De, ha így is lenne, a bátyám foglya vagy, csak ő büntethet.

- Mi van, ha Suletu panaszkodni fog rám?

- Lehet, hogy megpróbál bemocskolni, de a bátyám ismeri őt, és kettőnk közül nekem fog hinni. Ne aggódj! Ne félj attól, hogy bántani fog!

Megsimogatta Jordan karját, a mitől a lány megrándult.

- Nem tudom, min mentél keresztül, de látom, hogy sokat szenvedtél. A bátyám nem fog bántani.

- Tudom – suttogta Jordan. – És köszönöm.

Lekuporodott a tűhelyhez, és meggyújtotta. Mire a férfi megérkezett, elkészült a vacsorával.

Zord tekintettel lépett be a sátorba, és ahogy leült, folyamatosan Jordanon tartotta a szemét.

A lány sejtette, hogy a gyanúja beigazolódott, és Suletu panaszkodott rá, de fogolyként nem hozhatta szóba.

- Mi történt? – kérdezte a férfi.

- Mire gondolsz?

- Suletu azt mondta, sértegetted. – mondta vádlón.

- Mivel nem beszélem a nyelveteket, ez nehezen ment volna – csattant fel Jordan. – De te vagy az úr, dönts belátásod szerint, én nem fogok vagdalkozni.

- Mondd el, mi történt!

- Vitáztak Tehya-val miattam, de semmit sem értettem belőle. – mondta csendesen a lány.

- Tehya szerint Suletu féltékeny, és sértéseket mondott rád. Miért véded?

- Én nem…

- Dehogynem. Ha nem mondod el, hogy bántanak, nem tudlak megvédeni.

Jordan meglepetten nézett rá.

- Meg akarsz védeni? Egy fehéret a fajtáddal szemben? Tukayoo, ennek nincs értelme. Ezzel megingatod a tiszteletüket.

- Megvédem a tulajdonomat.

- Ennyi vagyok? – sápadt el a lány. – A tulajdonod? Értem.

Felállt, és odaadta az ételt a férfinak. Tukayoo elvette, és mosolyogva nézett fel rá.

- Gyere ide! – paskolta meg maga mellett az ágyat. – Nem lehetsz több a szolgámnál.

- Szajhát akartál mondani. – suttogta a lány. – Mindenki így tekint rám, főként Suletu.

- Ő szívesen lenne az asszonyom, de nekem sosem kéne. Féltékeny, mert hallotta mi történt a múlt éjjel. Dühös rád, és rám is, mert valami különleges volt köztünk.

Jordan reménykedve nézett a férfira.

- Nem tekintelek a tulajdonomnak, de kifelé ezt kell látniuk. Viszont nem szeretném, ha félreértenéd a helyzetet. A foglyom vagy, és egy napon visszamész a férjedhez.

- Elégedetlen vagy velem, igaz? – sóhajtott. – Nem nyújtom azt, amit szeretnél. De tudnod kell, hogy én még soha nem voltam így, Conrad soha nem törődött azzal, hogy én…

- Sss – fojtotta belé a szót Tukayoo. Gyengéden a szájára nyomta az ujját. – Nem tudom szavakba foglalni, mennyire elégedett vagyok. Csodás éjszakával ajándékoztál meg, és még jó ideig élvezni szeretném, de csak a foglyom vagy. Ezen semmi sem változtat. Annyit ígérhetek, hogy a családom és én megvédünk, amíg itt vagy.

- És az meddig lesz? Két hét, három? Vagy talán egy-két hónap?

- Nem tudom. Amíg nem unok rád. – mondta sóhajtva. Nem mert még csak gondolni sem arra, hogy mennyire kívánja a lányt. Tegnap éjjel olyasmit kapott tőle, amire nem számított, lényegében Jordan neki adta a szüzességét.  Mert Tukayoo számára egyértelműen kiderült, hogy a lánynak szemernyi tapasztalata sincs, pusztán az ösztönei vezették. Amit a kapitány tett vele, az kegyetlen erőszak volt, egy ártatlan tündérrel. Tukayoo szemét elhomályosították a könnyek, amikor a lány szemében felcsillant az öröm, és a vágy, a felismerés, hogy a szeretkezés jó is lehet. Nem akart erre gondolni. Nem engedheti közel magához, hatalmas, megbocsáthatatlan hiba lenne. Akkor képtelen lenne visszaküldeni, és a törzs előtt megszégyenülne. Ráadásul az apjára is szégyent hozna a gyengeségével.

Jordan felé nézett, látta a szomorú szemeket.

- Ne nézz így rám! – kérte a lányt.

- Hogy nézek?

- Elesetten. Megmondtam, ne várd, hogy túl kedves legyek. Fogadd el, hogy nem maradhatsz velem!

- Tisztában vagyok vele – nézett a férfi szemébe Jordan. – De addig…

- Addig a sátram, és a családom védelmét élvezed. Megosztom veled az ágyamat, mint a szolgámmal. Nem, mint a szajhámmal – tette hozzá, és megsimogatta a lány arcát, akinek könnyes lett a szeme.

Jordan is érezte a különbséget a két jelző közt, és halványan elmosolyodott.

- Sosem tekintenélek a szajhámnak. – suttogta Tukayoo, és lágyan megcsókolta. – Akkor osztoznom kellene rajtad másokkal. Azt pedig nem viselném el.

Az utolsó két mondat mélyen beleégett Jordan szívébe.

Az elmúlt évben többször eszébe jutott az indián, emlékezett, hogy már az első találkozásukkor is védelmezte. És most, bár még csak néhány napja volt itt, sokkal nagyobb biztonságban érezte magát mellette, mint a férje mellett. Tukayoo-tól a körülmények ellenére csak gyengédséget, és megértést kapott, és a férfi segített neki, hogy csökkenjenek a félelmei. Nézte a markáns arcot, a meleg szemeket, amelyek tökéletesen ellentmondtak az elhangzott szavaknak, és a lelkét elöntötte valami újfajta melegség. Nem tudott hála nélkül nézni a férfira.

- Ne nézz így rám! – kérte újra a férfi, de a hangja elcsuklott a vágytól.

- Hogyan? – suttogta érzékien a lány.

Elvette a kiürült tányért, és elindult, hogy elmossa, amikor megérezte magán a férfi kezét.

- Várj vele! – búgta a fülébe. Gyengéden a lány nyakába csókolt, Jordan ijedtében elejtette a tálat, ami kettétört. Rémülten nézett Tukayoo-ra, de ő csak mosolygott.

- Semmi baj, gyere!

Visszahúzta az ágyhoz, átölelte a derekát, és maga elé állította.

- Ne félj tőlem!

A keze lassan a lány combjaira siklott, gyengéd erőszakkal szétfeszítette a lábait, és az ölébe húzta.

- Engedd el magad! – súgta Jordan fülébe, és óvatosan megharapta.

A lány ujjai a férfi vállába markoltak, és halkan felsikkantott.

- Ez…? – nyögte vágyakozva.

- Rossz volt neked? – nézett a szemébe az indián.

- Nem, csak… nekem minden olyan új, én…

- Szólj, ha rossz, és leállok – mosolygott a férfi.

Lassan a lány nyakára tapasztotta a száját, és lágyan becézni kezdte az artériáját a nyelvével. Jordan nyögve vetette hátra a fejét, és vágyakozó mosolyra húzódott a szája. Közelebb nyomult a férfi mellkasához, aki a reakciótól felbátorodott, szorosabban ölelte, és nyögve csókolta tovább.

Valaki megzörgette a sátornyílást takaró bölénybőrt, és a következő pillanatban belépett Mahal.

Tukayoo az anyjára nézett, bűntudatos, kisfiús pillantással tolta maga mellé Jordant, aki igyekezett összeszedni magát, és csillapítani heves zihálását.

Az indián nő a földön heverő összetört tányérra nézett, aztán a lány csapzott külsejére, de nem tett megjegyzést.

- Tehya beszámolt a délutáni vitáról – mondta kertelés nélkül. – A szolgád bölcsen csöndben maradt, így nem adott okot a büntetésre.

- Nem is állt szándékomban megbüntetni – nézett rá Tukayoo. – Ok nélkül nem bántom.

A nő megint a tányérra nézett.

- Nem Jordan hibája – mondta gyorsan a fia.

- Értem – nézett jelentőségteljesen. – De azért ne legyél túl elnéző vele. Megértem, hogy kedveled, és nem akarsz szigorú lenni, de ne engedj meg neki mindent. Tudnia kell, hogy te vagy a gazdája.

- Köszönöm a figyelmeztetést, anyám, de tudom, hogy bánjak vele. – nézett fel a férfi, dühítette, hogy az anyja még mindig gyermeknek kezeli, és beleszól a dolgaiba. – Eddig azt hittem, kedveled.

- Így is van, de ha hagyod, hogy a maga feje után menjen, előbb-utóbb kivívod a néped megvetését.

- Megszabom a határokat, Jordan tudja, hogy a szolgám, és nem szegül ellen. Teljesíti az utasításaimat. Mi mást kellene még tennem?

- Ahogy érzed, fiam. – megint az összetört tányérra nézett, majd a lányra.

Jordan ijedten nézett vissza rá, aztán szó nélkül felkapta a cserepeket, és kivitte a sátorból.

Conrad Scott a következő hetekben folyamatosan rajtaütéseket szervezett különböző apacstáborok ellen, amivel elérte, hogy az összes törzs haragját kivívta maga ellen. A törzsfőnökök tárgyalást szerveztek, hogy megbeszéljék az ellencsapást.

A megbeszélést egy távoli helyre szervezték, ahol nem kellett a fehér ember rajtaütésétől tartaniuk. Csak a főnökök, és egy-két harcos volt jelen.

Tukayoo apja beszámolt minden részletről, és előzményről, ami elvezetett idáig.

- Értem – mondta az egyik főnök. – A kapitány a feleségét keresi, talán vissza kellene adni neki, és akkor véget érne, ez a mészárlás.

- Ezt te sem hiszed, testvérem – mondta Tukayoo apja. – Tudod, hogy fehér ellenségeink mohósága nem ismer határokat. Hiába küldenénk vissza a fehér nőt.

- Apám, talán igazuk van, ha…

- Fiam, a kapitány és az emberei nem jelenthetnek komoly veszélyt, ha összefogunk, legyőzhetjük őket.

- Mi mellétek állunk – mondta a másik törzs főnöke. – A harcosaim együtt fognak lovagolni a ti harcosaitokkal.

- Köszönjük, testvérem. – mondta Tukayoo rezzenéstelen arccal, de magában megkönnyebbült.

- Távozzatok békével! Remélem, a fehér asszony megéri – nézett a harcosra.

Tukayoo nem válaszolt, elfordult, mielőtt az arca elárulta volna. Felült a lovára, és elindult az apja után.

Az út vissza a táborba két napig tartott, de a férfi olyan gyors tempóra ösztökélte a lovát, hogy másfél nap alatt visszaért. Hajtotta a vágy, hogy újra lássa Jordant, rossz érzése volt. Félt, hogy baj éri, most, hogy nincs ott, hogy megvédje.

Jordan szomorúan figyelte, ahogy Tukayoo az apja oldalán ellovagol. Érezte magán Suletu izzó pillantását, de nem reagált rá. Szó nélkül visszament a sátorhoz, hogy ellássa a feladatát. Néhány perc múlva meghallotta, hogy valaki a bejáratnál motoszkál. Kilépett, és szembe találta magát az indián lánnyal, és a barátaival.

Megvetően mérték végig, és számára idegen sértéseket vágtak a fejéhez. Szótlanul tűrte, de közben megremegett. Most senki sem volt itt, hogy megvédje, és ő nem vághatott vissza nekik következmények nélkül.

Suletu felé nyúlt, és megrángatta a haját, közben tovább szidalmazta. Amikor elengedte, a kezében jó csomónyi hajszál éktelenkedett.

- Mit műveltek? – csattant egy éles hang.

- Ne szólj bele, Nara! – nézett vissza Suletu. – A fehér szajha tiszteletlen volt, megbüntetjük.

- Semmit sem tett, láttam. Ne hívjátok ki Mahal, és a főnök haragját! Hagyjátok békén!

- Miért véded? Megbabonázott?

- Nem tűröm, hogy ok nélkül bántsátok. – mondta Nara egyszerűen.

Jordan semmit sem értett, de hálásan nézett a segítségére siető lányra. Mostanáig egyszer sem adta jelét, hogy foglalkozna vele, így most meglepte a fehér lányt, hirtelen reakciójával.

Közben Tehya is odaért, mert hiába várták Jordant a sátrukban. Látta a jelenet végét, és hálásan biccentett Nara felé. Suletu látva, hogy hátrányba került, vetett még egy gyűlölködő pillantást Jordan felé, aztán szó nélkül visszavonult.

- Mi történt? – kérdezte Tehya Jordant.

- Nem tudom. Kijöttem, ők itt álltak, beszéltek hozzám, de nem értettem, aztán jött Nara, és megvédett. – mondta egy szuszra, aztán a másik indián lány felé fordult. – Köszönöm. Tehya, hogy mondják a nyelveteken?

A lány lefordította Narának, aki kedvesen elmosolyodott.

Ettől a pillanattól kezdve a három lány elválaszthatatlanná vált. Jordan lassan kezdte megérteni a szavakat, és néha próbált beszélni velük, de ez inkább csak nevetésre adott okot. Mindenesetre Nara, és Tehya mindig a közelében voltak, és nem hagyták, hogy a többiek bántsák őt, és ettől Jordant újabb melegség járta át. Örült, hogy barátokra lelt, és nem kell egyedül szembenéznie az egész törzzsel.

A következő napon, amikor éppen végeztek a házimunkával, és begyűjtötték a csapdákból az apróvadakat, hangos kiabálásra lettek figyelmesek. Ők is odanéztek, és Jordan torkából hangosan tört fel a megkönnyebbülés okozta nyögés. Tukayoo és az apja bevágtattak a faluba. A férfi tekintetével a lányt kereste, és a fény, ami megcsillant a szemében, Jordan számára megváltást jelentett, és egy gyönyörrel teli éjszaka ígéretét.

12. fejezet

Kilépett a dolgozószobából, és olyan erővel vágta be maga mögött az ajtót, hogy az ablaküvegek beleremegtek. Hiábavalók voltak a portyák, az emberei már hőbörögtek, parancsmegtagadásról beszéltek. Úgy vélték, Scott kapitány lassan beleőrül a kutatásba, de abban mind biztosak voltak, hogy megszállottá vált.

Conrad mindenkibe belekötött, aki a közelébe jutott, folyamatosan üvöltözött. Juanita rettegett, ha meglátta, félt, hogy éppen milyen ürüggyel fogja megbüntetni.

De ezen a napon a kapitány mosolygott. A sátáni vigyor oka pedig nem volt más, mint az, hogy megtalálta a megoldást felesége felkutatására.

Jordan csendesen kelt fel a harcos mellől, nem akarta felébreszteni. Mosolyogva végigsimított a feszes mellkason, aztán a saját ágyához lépett.

- Miért mész el?

Összerezzent a kérdéstől.

- Meg kell mosdanom – mondta csendesen. – Mostantól néhány napig nélkülöznöd kell a… – pirulva elhallgatott.

Tukayoo elmosolyodott:

- Használd az asszonyok sátrát!

- Suletu is ott van a napokban, én inkább nem mennék oda. Zavarna?

- Nem – ült fel. – Ha téged nem zavar.

- A fehér nőknek is megvannak a módszerei erre az időszakra, és nem vonulunk félre a férfiaktól.

- Értem.

- Sietek vissza – mosolygott a férfira.

Amikor visszatért, Tukayoo még mindig ülve várta, tekintete feszült volt

- Mi a baj? – nézett felé.

- Sokáig voltál oda, azt hittem, elszöktél.

- Nem bízol bennem? – kérdezte elszomorodva. – Nem bizonyítottam eléggé?

Leült Tukayoo mellé, és a kezét a férfi vállára simította.

- Miért mennék el? Jobb sorom van itt a szolgádként, mint ott a birtok úrnőjeként.

- Ne beszélj így, megzavarnak a szavaid. – az indián szavai keményen csengtek.

- Valóban így érzem. Hogy értessem meg veled? Conrad cudarul bánt velem, sőt arra nincsenek is szavak, ahogy velem bánt. Te könyörületesebb vagy. Az a vadállat, minden éjjel megerőszakolt, már amikor gusztust kapott rám. Mert szerencsére inkább kereste a szajhák társaságát. Örültem, amikor így tett, de a megaláztatásnak nem. Bár lett volna bátorságom számon kérni őt! Bár mertem volna megölni, mielőtt elvette apám életét!

Jordan kifakadása megdöbbentette az indiánt, sosem hallott még ennyi keserűséget elhangozni egy asszony szájából.

Felé fordult, magához húzta a lányt, és átölelte. Tudta, hogy nem lenne szabad így bánnia vele, mert bátorításnak veszi, de az elmúlt órákban olyan érzelmi gátakat rombolt le a lányban, hogy ő maga is látta, egyedül képtelen megbirkózni vele. Amikor visszatért a tárgyalásról, meglátta a csillogást a szemében, úgy örült a viszontlátásnak, amennyire ő is. Boldog volt, hogy balsejtelmei nem igazolódtak be, és a lány vidáman fogadja. Alig várta az estét, hogy kettesben lehessenek, és nem csalódott. Jordan odaadóbban szerette, mint eddig bármikor.

- Ennyire gyűlölöd? – kérdezte, hogy elterelje a gondolatait. Most néhány napig fékeznie kell a vágyait.

- Miért kéne szeretnem?

- Akkor miért mentél hozzá?

- Amikor udvarolt, egy teljesen más embert láttam benne, másnak mutatta magát, udvariasnak, igazi úriembernek. Soha nem hittem volna, hogy képes mindarra, amit tett.

- Szeretted őt valaha?

- Talán… az elején. Annyira kedves volt, és jóképű, és én naiv voltam. Csak később tudtam meg, mit gondolnak rólam az emberek. Ha egy fehér nő indiánok közt tölt, akár csak egy napot is, megbélyegzik. Kikiáltják szajhának, nem hisznek a tisztességében. És ő mellém állt, visszaadta a becsületemet. De csak azért, hogy kihasználjon, és magához láncoljon. – Könnyek lepték el a szemét. – Most már tudom, hogy csak Casa de Sol kellett neki. Most boldog lehet, megkapta. Már nem vágyom vissza oda.

Tukayoo nem szólt, a lány szavaiból tudta, hogy egyre jobban kötődik hozzá. Fanyar mosolyra húzódott a szája, ezt akarta, de azt nem, hogy beleszeressen. Teljesen összezavarodott. Most jött rá, hogy a két dolog mennyire nem fér meg egymással, hogy köthetné magához a lányt, anélkül, hogy az ne szeressen belé?

Mostantól úgy kell kezelnie, mint egy foglyot, nem lehet barátságos vele. Ellen kell állnia a csábításának, örült ennek a néhány napnak, mert így kialakíthat kettejük közt egy kis távolságot. Gyengéden eltolta a lányt.

- Pihenj le! Kimerültnek tűnsz.

- Megviselt, hogy elmentél.

- Nem harcba mentem, csak egy békés törzsi megbeszélésre – nevetett fel halkan.

- Tudom, de hiányoztál, és… és féltem Suletu-tól.

- De nem volt okod rá. Anyám és Tehya vigyáztak rád.

- És Nara – mosolygott Jordan.

- Nara? Lootah asszonyára gondolsz?

- Igen, a barátom lett.

Tukayoo mélyet sóhajtott.

- Örülök, de most aludj! Kimerültél, és én is.

- Igen – mondta halkan a lány. – Jó éjszakát!

- Jó éjszakát!

A következő néhány napban Tukayoo rengeteg időt töltött az apjával, és a többi férfival. Volt ideje gondolkodni, és arra jutott, hogy meg kell tartania ezt a távolságot, csak így lesz képes uralni a helyzetet. Megpróbált minél közömbösebben viselkedni a lánnyal, aki ettől megzavarodott. Értetlenül figyelte, hogy a férfi barátságos viselkedése megváltozik, és nem tudta, milyen hibát követett el. Amikor rákérdezett, Tukayoo kitért a válasz elől.

Próbált erről beszélni Tehya-val, de ő sem értette a bátyját, azzal magyarázta, hogy így áll ellen addig a néhány napig, amíg nem lehetnek újra együtt.

Jordan ezen a reggelen vidáman készülődött. Tukayoo már elment, és nem szólhatott neki, hogy este már nem kell megtartóztatniuk magukat, de egész napra felvidította a gondolat.

Délután kilépett az erdőből, szorosan fogta a halom tüzelőt, és mosolyogva indult a sátor felé. A következő lépésnél egy pillanatra megdermedt, és a lába a levegőben maradt.

Tukayoo, kedvesen simogatta meg az asszony karját, és csillogó szemmel nézett rá. Vidám kacaja az egész falut bejárta.

Jordan szemét ellepték a könnyek, hangos nyögés szakadt fel belőle, és dühösen eldobta a rőzséket.

Többen felé néztek, köztük a férfi is, és értetlenül figyelte, ahogy a lány haragtól villogó szemmel közeledett felé.

- Mégis mit képzelsz? – sziszegte az indián felé.

- Mi bajod van? – kérdezte Tukayoo.

- Oya anyja ennyire elbódított? Látom, mennyire jó kedved van, ha vele vagy.

- Szedd össze a fát, és vidd a sátorba! – mondta keményen a férfi, magában azonban jót mulatott a lány féltékenységén.

- Nem!  - szegte fel az állát büszkén.

- Azt mondtam, vidd be! – sziszegte most az anyanyelvén.

Jordan nem jött rá, hogy mi a célja a férfinak. Eddig szinte mindig angolul beszélt vele, de már nem okozott gondot, hogy megértse.

- Vitesd be Oya anyjával, ha az ágya jó neked, akkor szolgáljon ki ő! – sziszegte haragosan.

Elrobogott Tukayoo mellett, hogy a sátorban keressen nyugalmat, de a férfi erős kézzel megragadta a karját, és maga felé fordította.

- Szedd össze, és vidd a sátramba! – sziszegte indián nyelven.

- Nem!

A pofon hangosan csattant, többen odakapták a fejüket. A következőt Jordan már alig érezte, mert az elsőtől is elkábult kissé. Döbbenten nézett a harcos dühtől szikrázó fekete szemeibe. A harmadik pofontól felrepedt az ajka, és ahogy Tukayoo elengedte a karját, ernyedten rogyott a földre.

- Szedd össze a fát, és vidd be! – mondta remegő hangon a férfi. Háttal áll a többieknek, így senki sem láthatta a szemében megjelenő bűntudatot. Legszívesebben a karjába kapta volna Jordant, hogy most azonnal a bocsánatáért esedezzen. Gyűlölte, hogy nem tehette, gyűlölte, hogy meg kellett ütnie.

Felemelte a fejét, rendezte a vonásait, és rezzenéstelen arccal nézte, ahogy Jordan támolyogva felállt, elmegy a fáért, összeszedi, és szó nélkül bemegy a sátorba.

Megfordult, és szembe találta magát a törzzsel. Többen elismerően néztek rá, az asszonyok pedig egyenesen kárörvendően vigyorogtak. Ekkor találkozott a pillantása az apjáéval. A törzsfőnök szótlanul intett, hogy kövesse a sátrába.

- Mi volt ez az egész? – kérdezte, amikor a bölénybőr lehullt mögöttük.

- Jordan engedetlen volt. Túl sokat enged meg magának.

- Mi sosem ütjük meg a foglyainkat.

- Meg kellett tennem, apám. Nem hagyhattam, hogy nyíltan szembeszegüljön velem.

- Tudod, hogy van más módja is a büntetésnek.

- Igen. De Jordan az én foglyom, én döntöm el, hogy miként fegyelmezem. Teljes jogú harcos vagyok, úgy élem az életemet, ahogy jónak látom.

- A törzsfőnök fia vagy, a népünk elvárja, hogy eszerint élj, és cselekedj. Követned kell a törvényeinket!

- A törvényeink nem tiltják, hogy megfenyítsem a foglyomat, ha engedetlen.

- Jordan nem volt engedetlen, bátyám – szólt közbe Tehya. – Úgy érezte, megalázod, amikor Oya anyjának udvaroltál.

- Nem udvaroltam…

- Ő ezt így értelmezte. Senki nem tűri el, ha megalázzák mások előtt, akkor sem, ha csak fogoly.

- Úgy tűnik, túl barátságos voltam vele. Keményebbnek kell lennem.

- Ezt tanultad a sátramban? – kérdezte döbbenten az apja. – Mit tehet ez a lány arról, hogy nem bírsz parancsolni az ágyékodnak. Ő úgy érezte, ha magatok vagytok, akkor nem csak egyszerű szolgáló. Ha annak tartod, közöld vele, és aszerint fog viselkedni. De ezt nem veréssel kell elérned.

- Nem akarok változtatni azon, ahogy bánok vele. Nem akarok kemény lenni vele, épp eleget szenvedett a férje mellett. De úgy érzem, kezd túlságosan kötődni, ennek gátat kell szabnom.

- És ezért ütötted meg?

- Igen, és mert a törzs úgy véli, hogy… hogy nekem ő sokkal többet jelent, és legyengít. Az asszonyok féltékenyek rá, féltem, hogy előbb-utóbb bántalmaznák. Most legalább látták, hogy nem így van.

- Védelmet ígértél neki, ezt most megszegted.

- Megyek, és beszélek vele. – állt fel.

- Várj! Adj időt neki, és a húgodnak. Megpróbálja megnyugtatni.

Tukayoo körülnézett, most vette észre, hogy a húga eltűnt a sátorból.

Tehya óvatosan lépett be, de Jordan így is ijedten húzódott hátrébb. Az indiánlány leült mellé, és kivette a kezéből a benedvesített kendőt, amivel a száját próbálta letörölni. Óvatosan borogatta a lány duzzadt ajkát.

- Nem volt bölcs dolog, amit tettél – mondta csendesen.

- Tudom, de amikor megláttam, nem tudtam uralkodni magamon, én…

- Jordan, mindegy, hogy te mit érzel, Tukayoo nem vállalhat fel a törzs előtt. A szolgája vagy, semmi több. El kell fogadnod! Soha nem lehetsz az asszonya. Nem is viselkedhetsz úgy. És ő nem engedheti, hogy így viselkedj mások előtt. A sátorban megteheted, ha engedi, de odakint csak egy szolga vagy. És még örülhetsz neki, hogy nem a szajhájaként kezel, és nem ad oda valamelyik harcosnak. Így is büntethetne, de nem teszi. Ne játssz a türelmével, és a becsületével.

Jordan arcán szakadatlanul csurogtak a könnyek, elkeveredtek az ajkából szivárgó vérrel, és a sós íz összeszorította a torkát, alig tudott nyelni, nehezen nyögte ki a szavakat:

- Apád nagyon haragszik rám, amiért ilyen helyzetbe hoztam, igaz? Szégyent hoztam mindnyájatokra.

- Nem, de csak azért, mert a bátyám megbüntetett. Ha ezt válasz nélkül hagyta volna, akkor most szégyenkezhetnénk. De nem ért egyet azzal, hogy a bátyám megütött.

- Bocsánatot kell kérnem tőle, és anyádtól.

- Nem kell, csak viselkedj bölcsen!

Felállt, hogy kimenjen. Pillantása a tűz fölött rotyogó üstre tévedt.

- Ragut készítesz neki?

Jordan csendben bólintott, Tehya pedig halványan mosolyogva kiment.

Még mindig szomorúan ült a sátorban, amikor a férfi belépett. Nem nézett fel, nem tudta, mi jár a férfi fejében. Félt, hogy megtört köztük az a bizalom, ami eddig megvolt, és mostantól ugyanaz a sors vár rá, mint a férje mellett. Tukayoo sem nézett a lányra, még mindig zavarodott volt. Az apja szavai még mindig a fejében visszhangzottak, és bűntudat gyötörte. De ugyanakkor dühös is volt, amiért Jordan az egész falu előtt felemelte a hangját, és vitába szállt vele, kikényszerítve ezzel, hogy megüsse. Amióta csak élt, még soha egyetlen asszony, főként fogoly asszony, nem mert így beszélni a férfival, aki ellátta. Ő pedig úgy perlekedett vele mindenki előtt, mintha a felesége lenne. Ezt nem hagyhatta, ugyanakkor tudta, hogy nem engedhette volna, hogy így reagáljon.

Ráadásul, bosszantotta a tudat, hogy amikor a lány haragosan kiabált vele, a szemei méregzöld szikrákat szórtak felé, és a keble úgy emelkedett és süllyedt izgalmában, hogy őrjítő vágyat ébresztett a férfiban. Amikor beküldte a sátorba, csak egy hajszál választotta el attól, hogy utána menjen, és fényes nappal a magáévá tegye, elfeledkezve a kötelességéről. Gyűlölte, hogy nem tud ellenállni neki.

Most, ahogy Jordan összekuporodva ült, és az ő ingét varrta, elszállt minden haragja. Látta a lány kisírt szemeit, és szerette volna megbékíteni, ám amikor a pillantásuk találkozott, Jordan szemében félelem villant, és ez szétzúzta a pillanatot.

A lány felállt, és a kész ételt elvette a tűz fölül, szedett a harcosnak, és némán odaadta. Aztán szedett magának is.

Vacsora után Jordan visszaült, és folytatta a varrást, a harcos pedig magában morogva a ládájához lépett, és kotorászni kezdett benne. Nem tudta, mit keres, de el akarta foglalni magát, hogy ne kelljen a lányra figyelnie. Gondolkodás nélkül dobálta ki a holmiját.

- Remélem, nem várod el, hogy majd én rámolom vissza! – mormolta halkan Jordan. – Vagy ezért is megütsz?

- Semmit sem várok tőled – sziszegte. – De nem foglak megütni. – bántotta a tudat, hogy Jordanban újra előhívta a félelmet, amit végre sikerült elűznie.

Már majdnem üres volt a láda, amikor megtalálta a furulyát, amit régen mindig elől tartott. Elővette, és elbambult. Szinte minden este játszott rajta. Most inkább félredobta.

Jordan odanézett, és megakadt rajta a pillantása. Az egyszerű, fából faragott hangszert tollak, és színes szalagok díszítették. Óvatosan a kezébe vette, és csodálta.

Tukayoo felemelte a fejét, először ki akarta venni a lány kezéből, de aztán meggondolta magát.

- Tudsz játszani rajta? – kérdezte.

Jordan a fejét rázta.

- Zongorázni tanultam gyerekkoromban – felelt.

- Zongora – ismételte a férfi, hallott már a fehérek fura hangszeréről. A városi szalonokban láttak ilyet néhányan. Lenézően felhorkant.

- Nem a kocsmai hangszerre gondolok – Jordan azonnal megértette a férfi gondolatát. – Hanem a hangversenyzongorára. Nagyon szép műveket lehet eljátszani rajta.

- Értem – mondta halkan.

- És ezen ki játszik? – kérdezett vissza a lány félénken.

- Én játszottam… régebben.

- Most már nem játszol?

- Nem – mondta zordan.

- Miért?

- Shadi-nak játszottam, amikor szomorú volt… vagy megbántottam. Így kértem bocsánatot.

Ez a mondat mellbe vágta Jordant. Szó nélkül letette a furulyát, visszafordult az inghez, és nem nézett újra a férfira.

„Még mindig szereti” – gondolta. – „Mire számítottam, hogy miattam elfelejti a nőt, akit imádott?”

Megint szomorúság költözött a szemébe, de megfogadta, hogy nem sír az indián előtt.

Az első hangoknál fel sem fogta, mit hall, aztán könnyes szemmel fordult a férfi felé. Lassan maga mellé tette az inget.

Tukayoo észrevette a lány szomorúságát, ahogy visszafordult. Nem akarta ilyennek látni, azt szerette volna, hogy mosolyogjon, és megbocsásson neki. A szájához emelte a furulyát, és játszani kezdett egy kedves dallamot.

Ahogy Jordan megfordult, meglátta könnyben úszó szemét, és még erősebb késztetést érzett, hogy megvigasztalja. Tekintetét a lányéba fúrta, és csak akkor hunyta be a szemét, amikor biztos volt benne, hogy Jordan nem fordul el.

A tipi előtt Mahal már emelte a kezét, hogy bezörgessen, amikor meghallotta a játékot. Meg akarta kérdezni, hogy a fia rendezte-e a vitát a lánnyal, de ebben a pillanatban már tudta a választ. Hangtalanul megfordult, és könnyek közt mosolyogva visszament a férje sátrába.

Tukayoo végigjátszotta a dalt, a furulyát visszahelyezte a régi helyére az ágy fölé, és lassan felnézett Jordanra.

- Meg tudsz nekem bocsátani?

Jordan nem válaszolt.

- Ha lett volna más lehetőségem, akkor nem teszem ezt. Én soha nem ütöttem meg nőt, és…

- Én már megszoktam, rajtam gyakorolhatsz. – Jordan hangja közömbös volt.

- Ne, ne mondd ezt! Soha többé nem ütlek meg. – mondta a férfi, és könnyek lepték el a szemét.

- Ezt már hallottam. – mondta a lány keserűen.

Tukayoo villámgyorsan előtte termett, letérdelt elé.

- Bocsáss meg! Könyörgöm. – a kezét Jordan combjára helyezte, mint az első éjjel, és a lány most ugyanúgy hőkölt vissza. – Jordan! Könyörgöm! Mondd meg, mit tegyek! Annyira szer… szer… annyira szeretném meg nem történtté tenni. Szeretném átvenni a fájdalmadat, amit okoztam, a sebet, amit ejtettem rajtad.

- Az esküvőnk éjszakáján… – kezdte Jordan, és félrenézett, nem akarta észrevenni, hogy Tukayoo megrándul –, miután megerőszakolt… akkor kaptam tőle az első pofont. Az még fájt… a többit már nem éreztem. Egészen mostanáig. Ez a pofon nagyon fájt. Akkor ő is azt mondta, hogy nem üt meg többször, de tudtam, hogy hazudik. Nem hittem neki, és igazam volt. Amikor az előbb te mondtad, hinni akartam neked. A te szemedben látom a megbánást, amit az övében sosem láttam. Ne engedd, hogy csalódjak!

- Oh, Jordan! Köszönöm! – suttogta könnyek közt, a fejét a lány hasához szorította. – Oya anyja semmit sem jelent nekem. Nem is történt köztünk semmi.

Felemelte a fejét, és meglátta a zölden csillámló tengert, és a benne rejtőző fájdalmat a lány tekintetében.

- Bocsáss meg! Megesküdtem, hogy soha nem bántalak. Sem a testedet, sem a lelkedet, és most mindkét eskümet megszegtem. Remélem, egyszer feledtethetem veled ezt a csalódást. Nem kerestem megkönnyebbülést más asszony ölében, és nem is fogok.

Jordannak ennyi elég volt, látta az őszinte megbánást, és tudta, hogy Tukayoo valóban így is gondolja. A tenyerébe fogta a férfi arcát, és felhúzta. Ő engedelmesen felemelkedett, amíg az arcuk egy magasságba került. A harcos felemelte a kezét, és nagyon óvatosan végigsimított a felsebzett ajkakon. Szomorúan nézte, az arca megrándult, ahogy az ujja hozzáért.

- Hogy tehetném jóvá? – kérdezte elgyötörten.

- Légy velem gyengéd! Hitesd el velem, amit mondtál! Hinni akarok neked.

- Bebizonyítom – suttogta, közel hajolt, és óvatosan megcsókolta, vigyázva, hogy ne okozzon újabb fájdalmat.

Lassan érzékien simogatta a lányt, aki az érintése nyomán végül megnyugodott. Lefektette az ágyra, és mellébújt.

- Itt maradhatok? – kérdezte a férfi.

Jordan válaszul átölelte.

Hosszan, gyengéden szeretkeztek. A férfi végtelenül figyelmes volt, folyamatosan a lányra figyelt, közben többször a bocsánatáért esedezett. Egyikükben sem tudatosult, hogy ennél közelebb nem is kerülhettek volna lélekben.

Késő éjjel, amikor Tukayoo zaklatott álomba merült – legalábbis Jordan így hitte – fejét Jordan mellkasán pihentetve, Jordan szomorúan nézett ki a sátor nyílásán. Könnyes szemmel simogatta a férfi haját, és átkozta a sorsot, amiért így érzett. Nem tudott haragudni rá, pedig az ő pofonjai sokkal nagyobb fájdalmat okoztak neki, mint azok, amiket a férjétől kapott. Nem fizikailag, az a fájdalom csupán néhány percig tartott. Tukayoo ütései a lelkét sebezték meg, és mégis tudta, hogy a férfi megbánása sokkal őszintébb volt, mint a férje mentegetőzései. Tudta, hogy hihet neki.

Mintha erre kapna választ. A harcos karja szorosabban ölelte a derekát:

- Bocsáss meg! – motyogta.

Jordan elmosolyodott, újra megsimogatta a férfi haját, lehunyta a szemét, és elaludt.

Tukayoo érezte, amikor a lány elaludt. A simogató kéz megállt, és ellazulva, lágyan a tarkójára csúszott. A férfi mélyet sóhajtott.

„Miért nem tudok ellenállni neki? Nem tudok távolságot tartani, pedig muszáj lenne. Nem hagyhatom, hogy magával ragadjon!”

Óvatosan felemelte a fejét, látta a lány arcán bujkáló kedves mosolyt, és ő is mosolyogni kezdett. Gyengéden megcsókolta a lány melleit, amitől Jordan jólesően megborzongott. Mellé gördült, szorosan magához húzta, és ő is álomba merült.