Betty Forester

Indiántánc

Folytatás 2

16. fejezet

Ahogy beléptem, tátva maradt a szám:

- Úristen! Mi ez, az elnöki lakosztály?

- Nem – nevetett. – csak egy egyszerű lakosztály, miért?

- Láttad te a szobáinkat? – néztem körül.

Persze túloztam, a mi szobáink is meseszépek, és kényelmesek voltak, de ez! Mintha egy tündérmesébe csöppentem volna. Én voltam valamelyik királykisasszony, és a hercegem épp most vezetett be a paradicsomba. Volt egy hatalmas nappali, ahova az én egész kis házikóm belefért volna, házimozi rendszerrel, és olyan kanapéval, amin egy egész baseball csapat elfért volna. A bárpultról nem beszélve, és kilátás. Hangosan felnyögtem, amikor megpillantottam a Nílust.

Matt mosolyogva megfogta a kezem, és körbevezetett a lakosztály többi részén. Kimentünk a hatalmas teraszra, és meglepve láttam a két napozóágyat, ami a késő délutáni nap felé forgatva állt. A két személyre megterített, romantikus étkezőasztalt. A gyertyák arra vártak, hogy valaki meggyújtsa őket. És a fal mellett egy Hi-Fi állt.

- Mikor szervezted ezt meg? – fordultam Matt felé.

- Amikor ideértünk. Mondtam, hogy a hajón eldöntöttem, hogy meghódítalak.

- Sikerült – suttogtam, és átöleltem.

- Éhes vagy?

- Mint a farkas.

Odavezetett az asztalhoz, és udvariasan segített leülni, aztán a Hi-Fi-hez lépett.

- Szereted ezt a bandát? – mutatott felém egy CD-t.

- Ők a kedvenceim – ámultam el. – Ez ugye az új lemezük, imádom.

Nevetve elindította a lejátszást, és leült velem szemben.

- Akkor ezt kipipálhatjuk. Nekem is ők a kedvenceim.

Lenyúlt az asztal mellé, és elővett egy üveg pezsgőt.

- Ne! Én nem kérek – mondtam gyorsan, amikor a poharam felé nyúlt. – Nem bírom a pezsgőt, ha nem akarod, hogy rosszul legyek, akkor nem itatsz velem.

- Rendben – mondta meglepve. – Mit innál helyette? Máris megrendelem.

- A limonádé tökéletesen megfelel – nyúltam a kancsó felé, de megelőzött, és töltött nekem, majd magának is.

- Miattam nyugodtan igyál pezsgőt.

- Az igazat megvallva, én sem szeretem, de a filmekben mindig azt látom, hogy ez olyan romantikus.

Mindketten felnevettünk.

- Kedves, te már így is elvarázsoltál – mondtam enyhe zavarral a hangomban.

Most ő jött zavarba, félrenézett, aztán gyorsan felállt, és inkább felszolgálta a vacsorát. Fogalmam se volt róla, mit eszünk, valami egyiptomi különlegesség volt, de mivel már megszoktam az ízvilágukat nem ért meglepetésként. Csendesen ettünk, és áhítattal figyeltem, ahogy a nap egyre lejjebb siklik a folyó túlpartján. Miután befejeztem a vacsorát, kedvesen Matt-re mosolyogtam, aki hirtelen megfogta a kezem, és az egyik napozóágyhoz húzott. Szorosan egymás mellé feküdtünk, és összebújva figyeltük a naplementét.

- Hmmm! – doromboltam a mellkasának. – Ezt meg tudnám szokni.

- Egyiptomot? – kérdezte, és megcsókolta a homlokomat.

- Nem, azt, hogy így fekszünk egymás mellett.

- Csak rajtad múlik – suttogta, és még szorosabban magához húzott.

- Jaj, Matt! – lehunytam a szemem, és boldogság járt át. Áttörtem magamban a gátat. Nem volt egyszerű, mert igen vastagra sikerült felépítenem, de most végre kiszabadultam. Nem fogom veszni hagyni azt, amit megszereztem, küzdeni fogok Matt-ért. Ha kell, költözöm, de nem engedem el ezt az érzést.

Hirtelen könnyek szöktek a szemembe, Matt hangja egészen közelről búgott, a fülembe, ahogy halkan énekelt, mégis földöntúlinak hallottam. Áradt belőle a szerelem, legalábbis így éreztem, és én egészen elaléltam:

Hagyj égve egy lámpát

Hát itt az este

A parton vagyok

Keresek valamit,

Ami igazolja, hogy

Amire emlékezem

Az több mint egy láng

A képzeletem tüzében

          Bármit megtettem, hogy megkapjam

          Bármennyire szükségem van megváltásra

          Bármit mondasz

          Akár egy életen át várok

Tudom, esküszöm,

Ha égve hagysz egy lámpát

Ha égve hagysz egy lámpát nekem

Odajövök

Égve hagyhatsz egy lámpát nekem

Lassan itt a reggel

Még mindig egy helyben állok

Keresem az okokat, hogy visszaforduljak

Annyira meglepő

A kedvesség, amit mutattál

Nem tudom elfeledni

          Bármit megtettem, hogy megkapjam

          Bármennyire szükségem van megváltásra

          Bármit mondasz

          Akár egy életen át várok

          Tudom, esküszöm,

Ha égve hagysz egy lámpát

Ha égve hagysz egy lámpát nekem

Odajövök

Égve hagyhatsz egy lámpát nekem

         

Elgyengülve lélegzel

Próbálod elengedni a rab madarat

Elűzöd belőlem a reménytelenséget

Édes kezed hazavezet

Nem vagyok egyedül

Tudom, esküszöm,

Ha égve hagysz egy lámpát

Ha égve hagysz egy lámpát nekem

Odajövök

Égve hagyhatsz egy lámpát nekem

                                             (Duran Duran: Leave A Light On)

Némán hallgattam, ahogy az énekessel együtt énekel, persze nem volt ismeretlen a dal, az egyik kedvencem volt a lemezről, pont ezt hallgattam nem olyan régen, és ő jutott az eszembe, de most, ahogy Matt énekelte nekem, még mélyebb töltetet kapott, és én sírni kezdtem.

- Tudnálak szeretni – suttogtam a féligazságot, és megcsókoltam.

- Én tudlak szeretni – mosolygott vissza, és gyengéden cirógatta az arcomat, miközben mélyen a szemembe nézett. – Szeretlek.

- Alig ismersz.

- Azt már tudom, amit tudnom kell. Nit… – megremegtem. – Anita! Ne haragudj! De miért zavar, ha így hívlak? Mondd el, kérlek!

Mélyet sóhajtottam, lesütöttem a szemem, és belekezdtem. Elmondtam neki mindent, az apámról, még a legutóbbi esetet is.

- És amikor azok után, hogy próbálkozott, te Nit-nek hívtál, akkor felszakadt bennem minden, addig az agyam elfeledtette velem, de akkor bombaként robbant. Nem rajtad akartam kitölteni, csak…

- Bocsáss meg! Ha tudtam volna…

- Nincs mit megbocsátanom – felemeltem a fejem, hogy a szemébe nézzek. – Nem te tehetsz arról, hogy az apám egy perverz állat.

- Ha egyszer találkozom vele, biztosan megmondom neki a magamét – morogta dühösen.

- Felesleges. Ilyenkor általában annyira részeg, hogy másnap nem is emlékszik semmire.

- Nem tudom, szerintem egy ilyen dolgot azért nem felejt el az ember, maximum letagadja, mert szégyelli.

- Te még sosem voltál úgy, hogy filmszakadásig ittál? – kérdeztem.

- Kölyökkoromban, amikor még nem számított semmi, de kinőttem.

- Hát apámnak nem sikerült. Vagyis de, csak aztán visszaszokott. És ezek a dolgai… ijesztőek voltak, és… és…

- Undorító – fejezte be helyettem. – Nem hagyom, hogy még egyszer ezt tegye veled.

- Matt? – felemelkedtem, és lovagló ülésben elhelyezkedtem az ölében. – Hogy tudsz ennyire… ennyire…? – képtelen voltam befejezni, lehajoltam, és forrón megcsókoltam. – Szeretlek.

Úgy ölelt magához, mintha soha többé nem akarna elengedni, szenvedélyesen viszonozta a csókot, csak akkor lazított, amikor már alig kaptam levegőt.

- Esküszöm, elfeledtetem veled! – nyögte. – Soha nem fog rossz emléket jelenteni a neved, Drága Nit!

- Oh, Matt! – szorosan hozzábújtam, és beszívtam férfias illatát. – Köszönöm.

Nevetni kezdett.

- Hogy bírod a szagomat?

- Tessék? – néztem fel.

- Teljesen leizzadtam, nincs kedved úszni egyet?

Értetlenül néztem rá, én már arra készültem, hogy a karjába kap, és bevisz a hálóba.

- Hűtsük le magunkat! Hosszú még az éjszaka, és szeretném, ha annyira élveznéd, amennyire én is.

- Biztos vagyok benne, hogy ez így lesz – suttogtam elfúló hangon.

- Gyere, kérlek!

Felemelt, és mire észbe kaptam volna, már bent voltunk a hálóban, és felém nyújtotta a csomagomat.

- Hát ez? – néztem rá.

- Megkértem Doris-t, hogy intézze el. Idehozattuk a holmidat, így egyszerűbb.

- Micsoda összeesküvő vagy te! – nevettem el magam.

- Csak azt szeretném, ha minden tökéletes lenne. Szeretnék minél többet adni neked.

Hálásan mosolyogtam rá, előkaptam a bikinimet, és a fürdőszoba felé indultam.

- Hova mész? – kérdezte.

- Átöltözni.

- Láttalak már sokkal lengébben is, csak nem lettél szégyenlős azóta?

Zavarba jöttem, de megálltam, és sietősen átöltöztem. Matt a vállamra terített egy puha vastag köntöst, és elindultunk.

A medence már kiürült, most fogtam csak föl, hogy mennyire késő van. Körülnéztem, a kör alakú medencét csak a benne lévő lámpák világítottak meg, így a hihetetlenül tiszta vizet éteri fény járta át. A környező kis ösvényeket apró lámpásokkal világították meg, és a nappali nyüzsgés hiánya, a meghittség, ami körülvett minket… már értettem, mire gondolt akkor, amikor azt mondta, többet szeretne adni nekem.

Gombóc volt a torkomban, nagyokat nyeltem, és sűrűn pislogva néztem rá, ahogy a kezemet fogva a medence széléhez irányított.

Óvatosan beereszkedtem, és meglepve tapasztaltam, hogy milyen kellemes a víz. Lassú tempókkal haladtam, Matt mellettem úszott, és folyamatosan engem nézett, aztán hirtelen mellém siklott, és szorosan a medence falához szorított. Átnyúlt a hónom alatt, megkapaszkodott a peremben, és megcsókolt. Azonnal a dereka köré fontam a lábam, és átöleltem, percekig csak élveztük egymás közelségét, amikor véletlenül megcsikizett, és én nevetni kezdtem. Csillogó szemmel nézett rám, és hirtelen mindketten felszabadultan kacagni kezdtünk.

Percekig csak nevettünk, aztán elkomolyodott, lassan végigsimított a testemen, és forrón megcsókolt.

- Khm! – hallottam meg, és amikor felnéztem Doris guggolt a medence partján, és kaján pillantással méregetett minket. – Ez egy családi hely. Kérem szépen, viselkedjenek!

Könnyed mozdulattal lefröcsköltem, mire nevetve felállt.

- Akkor gondolom, nem veszed rossznéven, ha a te szobádban alszom – mondta, és gyorsan hátrált néhány lépést. – Viszont jobb, ha ti is eltűntök, mielőtt valaki észrevesz, és panaszt tesz.

Elszaladt, mi pedig kimásztunk a medencéből. A feléledő feszültségtől csak botladozni tudtam, Matt megfogta a karomat, és segített talpon maradni.

A vállamra borította a puha köntöst, és sietve terelt az épület felé. A keze közben folyamatosan felfedező úton járt. Remegve simultam hozzá, mondhattam volna, hogy a hideg víz az oka, de mindketten tudtuk, miről van szó valójában.

Csillogó szemmel néztem rá, ő pedig vágyakozva viszonozta. Ahogy beléptünk, azonnal kitette a „Ne zavarjanak!” táblát,  és  szorosan átölelte a derekamat.

- Gyere! Megmasszírozzalak? Annyira feszültnek tűnsz.

- Nem vagyok feszült – suttogtam. – Legalábbis nem úgy.

De nem foglalkozott erőtlen tiltakozásommal, a háló felé terelt, és amikor beértünk, kivett egy hatalmas fürdőlepedőt a szekrényből, és a franciaágyra terítette.

Leültetett és mélyen a szemembe nézett. Nem hagyta, hogy nagyon körülnézzek, de azt láttam, hogy a szoba berendezése hasonló a bungalóéhoz. Ugyanazok a színek uralkodtak, csak itt minden nagyobb volt.

Matt finoman lenyomott az ágyra, fölém hajolt, én pedig máris átöleltem a nyakát, és felnyújtóztam, hogy megcsókoljam.

- No, de Miss. Hanson! Masszásról volt szó, mégis mit akar? – mosolyogva nézett rám, és a szemében ott csillogott a szokásos pajkosság, amitől máris felizgultam.

Kinyitottam a számat, de nem hagyta, hogy megszólaljak, gyengéden hasra fordított, és a fenekemre ült. Először azt hittem, nehéz lesz, de éreztem, hogy a combjára nehezedett, és így nem is éreztem a súlyát.

Lassan felfogtam, hogy komolyan gondolta a masszást, a fejem alá húztam a kezem, és jóleső sóhajjal hagytam, hogy Matt lágyan simogatni kezdje a vállam.

- Így nem lesz jó – suttogta, és kiemelte a karomat.

Úgy igazította, hogy nekem is kényelmes legyen, de ő is rendesen hozzám férjen.

Éreztem, hogy valami kellemesen hűs nedű csorog a hátamra.

- Mi ez? – kérdeztem, halkan.

- Masszás olaj, bőrtápláló, és segít ellazítani az izmaidat.

Finoman kikötötte a melltartóm pántját, és lassú mozdulatokkal simogatni kezdte a hátamat. Először lágy mozdulatokkal, aztán egyre erősebben, ahogy a hátam kezdett ellazulni. Néha éreztem, hogy görcsre talál, ilyenkor halkan felszisszentem, akkor lazított, és óvatosabban masszírozott, aztán már mindenhol könnyedén siklott a keze, és én észre se vettem, hogy halkan, szinte kéjesen nyögök. Halkan felnevetett:

- Élvezed, Drágám? – kérdezte, és éreztem, ahogy előrehajol, hogy a fülembe súgjon. A haja lágyan simogatta a bőrömet, én pedig remegni kezdtem.

- Ez nagyon finom – mondtam halkan. – Nagyon ügyes a kezed.

- Tanultam, az egyetem mellett elvégeztem egy masszőr tanfolyamot. Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy mit akarok, több szálon is talpon akartam maradni.

- Sss! Kérlek, ne!

- Mit ne? – kérdezte értetlenül.

- Ne beszélj magadról!

- Miért?

- Mert nem akarom hallani. Nem akarok tudni rólad semmit.

- Nit, ez őrültség! Épp az előbb mondtad ki, hogy szeretsz, akkor most miért próbálsz eltaszítani.

- Matt…

- Adj egy esélyt nekünk! – kérlelt, és én tudtam, hogy ennek képtelen vagyok ellenállni.

A kezei lassan lesiklottak két oldalra, és vészesen közel jártak a melleimhez – hangosan felnyögtem, és megemelkedtem. Azonnal becsúsztatta a kezeit, és ott folytatta a masszást, közben a hátamhoz simult, és tudtam, hogy férfiassága már teljes készültségben várakozott, hogy beteljesítse a feladatát.

- Matt…! – suttogtam.

- Itt vagyok, Kicsim! – válaszolt, de közben visszahúzta a kezét. – Kérlek! Csak egy esélyt kérek.

Hátrafordítottam a fejem.

- Félek. Nem akarok csalódni.

- Ha rajtam múlik, akkor nem fogsz – suttogta. – Én nagyon szeretném…

- Jaj, Matt… én is szeretném, csak…

- Akkor ne lökj el magadtól! Csak ezt kérem.

- Nem lennék képes rá, még ha akarnám se – mondtam, és nyelnem kellett.

Lassan lecsúsztatta a kezét a combomra, majd a lábam közé siklott, és a nőiességemet kezdte simogatni.

- Szívem, itt még nagyon görcsös vagy.

- Lazítsd el! – nyögtem.

Felemelkedett, és határozott mozdulattal hanyatt fordított. A bikini fölsőm valahol lemaradt, de nem érdekelt. Élveztem, ahogy elölről is alaposan végigmasszíroz, most már nem tudtam megállni, és nyögdécselve vonaglottam.

Aztán a keze eltűnt, ahogy ő is. Kinyitottam a szemem, és kerestem őt, mosolyogva lépett vissza a nappaliból, egy tálcát hozott, amin egy üveg volt. Amikor letette, akkor láttam, hogy egy üveg tequilát, szeletelt citromot, és sót hozott. Felkönyököltem, és érdeklődve néztem:

- Hol a pohár? – kérdeztem.

- Arra nem lesz szükség – mosolygott.

Megint lenyomott az ágyra. Elhelyezkedett fölöttem, a szemembe nézett, aztán a jobb vállamra szórt egy kis sót, az egyik citromkarikát a bal vállamra helyezte. Végül kinyitotta a tequilát, és óvatosan a köldökömbe öntött belőle. Megrándultam, és izgatottan felnevettem, az ital kicsordult, és lefojt a derekamon.

- Óvatosan! Ne vesszen kárba! – dorgált kedvesen.

Lehajolt, és lenyalta a nedűt a bőrömről.

- Istenem! – suttogtam remegve, de ő csak mosolygott.

Újra kitöltött néhány cseppet, aztán a szemembe nézett.

- Akkor egészségedre, Kicsim! – suttogta vággyal telve, aztán előrehajolt.

Finoman lenyalta a sót a vállamról, majd lassan, nyelvével végigízlelte a bőrömet, és a köldököm felé haladt. Amikor odaért, kiitta a tequilát, és elindult a másik vállamhoz, hogy a citromot is megkóstolja. Miután végzett, elégedett mosollyal emelkedett fel, és figyelte, ahogy reszkető testtel, zihálva figyelem őt.

- Úristen! – tátogtam, mert nem jött ki hang a torkomon.

- Most te jössz! – nevetett, és hanyatt feküdt.

Várakozva nézett, miközben követtem őt, én is sót szórtam, és citromot helyeztem a vállára, aztán italt töltöttem a köldökébe. Ő is megremegett, és vágyakozva nyögött.

- Óvatosan! – korholtam mosolyogva.

Lehajoltam, és én is végigjátszottam, amit ő. A végén fel akartam emelkedni, de a karja bilincsként siklott körém, és hevesen az ágyékához rántott.

Még nem akartuk befejezni, de mindketten feszülten reszkettünk.

- Matt, annyira kívánlak! – nyögtem, de ő ekkor eltolt magától.

 Feltérdelt, és a fiókból előkapott egy gumit. Mosolyogva figyeltem, ahogy felhúzza, aztán visszafordul. Szinte letéptem magamról a bikini alsót, és reszketve néztem rá.

- Gyere! – suttogta. – Ülj az ölembe, Kedves!

Megtettem, és úgy éreztem szétrobbanok, hatalmas férfiassága úgy hatolt belém, hogy minden porcikámban éreztem a gyönyört. Hangosan felkiáltottam, és azonnal táncba kezdtem. Félig kábultan néztem, ahogy elkerekedik a szeme:

- Nit!… Édesem!… Annyira…

Nem tudta befejezni, hangosan nyögve húzott magához. Megszűnt a világ, még én irányítottam, és láttam, hogy ő most teljesen elvesztette a fejét, de én is alig voltam magamnál.

Csak azt érzékeltem, hogy repülök, nem érzékeltem mást, csak a gyönyört. Hallottam, hogy hangosan nyög, én is sikoltottam. Aztán minden sötét lett.

„… Nit! Édesem, térj magadhoz! Ne csináld ezt!”

Pislogva néztem rá.

- Matt? Mi történt?

- Elájultál – simogatta az arcomat. – Hogy érzed magad?

- Jól vagyok – suttogtam.

Lágyan megcsókolt:

- Nagyon megijesztettél! – mondta halkan.

- Minden rendben, csak a vérnyomásom néha rakoncátlankodik.

- Én azt hittem, az ilyen mozgás felnyomja – kezdett mosolyogni.

- Én már csak ilyen csodabogár vagyok. – motyogtam.

- Akkor számíthatok rá, hogy ez máskor is előfordul majd?

- Máskor is? – néztem a szemébe, de nem válaszolt, csak a vállamra hajtotta a fejét, és mélyen beszívta az illatomat.

- Annyira finom vagy – suttogta.

Csendesen pihentünk egymás karjában, de Matt úgy gondolta, hogy az éjszakának még közel sincs vége. Nem emlékeztem, hányszor szeretkeztünk még, de tudtam, hogy ilyen gyönyörben már nagyon rég nem volt részem. Emlékszem, többször is indián nyelven suttogott a fülembe, amitől mindig elaléltam. Amikor teljes kimerültségben összebújtunk, már remegni sem volt erőm, elgyengülve simultam hozzá, de mielőtt kábult álomba zuhantam volna, még hallottam, hogy halkan mormol, mintha kántálna.

- Mi ez? – emeltem föl a fejem, hogy a szemébe nézzek.

- Egy apacs ima, még anyámtól tanultam.

- Te szoktál imádkozni? – lepődtem meg.

- Néha – mosolygott rám.

- És miért imádkozol?

- Hogy nekem, és a szeretteimnek békés, nyugodt, és boldog legyen az álmuk.

Miközben beszélt, lágyan simogatta a hátamat, aztán gyengéden megcsókolt, és az arcomat a mellkasához húzta, aztán az álmok elragadtak.

17. fejezet

Kinyitottam a szemem, és először nem Jake-re gondoltam. Mosolyogni kezdtem, ha nem aludt otthon, vagy én mentem valahova, mindig ő járt a fejemben, de most, másvalaki töltötte ki a gondolataimat. Oldalt fordultam, de nem volt sehol. Hallottam a fürdőszobából kiszűrődő hangokat, és mosolyogni kezdtem.

Lassan felkeltem, de nem a ruhámat vettem fel, hanem az ingét, hosszú volt rám, egészen a combom közepéig ért, és szinte elvesztem benne, de tetszett. Éreztem az illatát, és eldöntöttem, hogy veszek egy ilyen parfümöt. Tudtam, hogy butaság, és úgy viselkedem, mint egy szerelmes tini, de azt akartam, maradjon meg belőle valami, miután hazamegyünk, és ez az álom véget ér. Még mindig nem hittem, hogy amit tegnap a fülembe súgott, az igaz, és nem csak a hely varázsa okozta az érzelmi kitörését.

Kisétáltam a teraszra, és a korlátra támaszkodva lenéztem a medencére. Még nagyon korán volt, csak a takarító személyzet szorgoskodott a medencéknél, és a parkban, bár nem sok tennivalójuk akadt. A hatalmas, kör alakú medence kristálytiszta vize csillogott a felkelő nap fényében, hirtelen le szerettem volna szaladni, hogy ússzak, de aztán észbe kaptam, nekem most sokkal kellemesebb elfoglaltságom van, és este már amúgy is kipróbáltuk. Emlékszem, Doris mennyire meglepett minket, amikor látott felszabadultan kacagni, miközben Matt önfeledten ölelt. Rendesen ránk pirított, de igaza volt, itt nagyon szigorúan vették a közszeméremsértést, és nem szerettem volna egy zárkában tölteni az éjszakát.

Annyira csodás volt minden, most úgy éreztem, én vagyok Hamupipőke, bár a herceg tisztában volt azzal, ki is vagyok valójában, és nem fogom itt felejteni a cipellőmet. Talán ha hazamegyünk, az egész illúzió megszűnik. Nem tudtam, mire számíthatok, Matt látszólag akart engem, de én még mindig féltem attól, hogy a távolság megöli majd a kapcsolatunkat, és az utóbbi napokban feléledő „költözési” rohamom mintha elillant volna. Nem hagyhatom magam mögött az életemet. Tulsába köt a családom, a barátaim, a munkám, és Jake iskolája. Ráadásul a baseball is. Persze a játékot ott is folytathatná, de teljesen összeroppanna, ha kiszakítanám ebből a közegből, a csapatából, ahol még Aaron volt az edzője.

Könnybe lábadt a szemem a gondolatra. Hát úgy fest, bekövetkezett, amitől féltem. Eddig tagadtam, de most már el kell ismernem, alaposan beleszerettem Matt-be. Rettegtem attól, hogy mit hoz a jövő, féltem attól, hogy elveszíthetem őt, de majd csak túlélem, ahogy eddig is mindent.

- Hát itt vagy, Kicsim! – a hangja kedvesen zengett.

Megfordultam, és közben vetettem egy pillantást a vacsora romjaira, de mire bármit is mondhattam volna, Matt már előttem állt, és szívdöglesztő mosolyával elvarázsolt:

- Miért szomorkodsz? Egy ilyen gyönyörű hercegnő szeme nem lehet könnyes.

- Csak eszembe jutott az éjszaka – mormoltam. – Annyira csodás volt!

- Akkor örülök, de emiatt ne sírj, kérlek!

- Nem sírok – mosolyogni kezdtem, és engedtem, hogy visszahúzzon a hálószobába.

- Gyere! Korán van, nem kell még felkelnünk – olyan lágyan búgott a fülembe, hogy szinte elaléltam. Vágytól rekedt hangja teljesen kikészített, és én boldogan követtem őt.

Lassan leült az ágy szélére, és az ölébe húzott, mint az éjjel, de most finoman simogatni kezdett, és kigombolta az inget. Nem vettem még le, hagytam, hogy a kezével becézze a testem, aztán a fiókhoz nyúlt, kotorászott benne, majd dühösen belenézett.

- A franc! – nyögte csalódottan.

- Mi a baj? – kérdeztem, de sejtettem a választ.

- Az éjjel elhasználtuk az összes óvszert – nézett a szemembe. – Ne haragudj! Én… nem akartalak felizgatni. Bocsáss meg!

Viszonoztam a pillantását, és hirtelen döntöttem, beletúrtam a hajába, megragadtam a tarkóját, és a mellemre húztam a fejét. Halkan felnyögött, és szenvedélyesen csókolni kezdte, amíg a mellbimbóm megfeszült, jelezve, mennyire vágyom az érintésére. De aztán elhúzódott, az ágy közepéig menekült, és úgy ült, hogy elrejtse előlem vágyának bizonyítékát.

- Matt…! – kezdtem, de közbevágott.

- Nit! Felelőtlenség lenne. – de közben elgyötörten nézett rám.

Utána kúsztam, és az ölébe ültem:

- Nem érdekel! Matt, akarlak!

Megcsókoltam, és nem hagytam, hogy ellenkezzen. Úgy helyezkedtem, hogy kénytelen volt változtatni a helyzetén. Mire észbekapott, én már cselekedtem. Miközben az egyik kezemmel továbbra is fogva tartottam a fejét, a másikkal az ágyékához nyúltam, és egy pillanat alatt a helyemre siklottam. Hangosan nyögött:

- Nit… ezt… nem… ez…

- Ez csodálatos! – suttogtam, és amikor el akart húzódni, mozogni kezdtem.

Elengedtem a haját, és hanyatt löktem. Halkan zihálva kapaszkodtam a vállába, és mélyen a szemébe néztem.

- Nit! – nyögte.

- Ne… merészelj… el… menekülni! – suttogtam, és nem engedtem.

A szenvedély hamarosan elragadott minket, és az élvezettől nyögve szeretkeztünk. A hajam előreomlott, és a vállára borult, láttam, hogy élvezi, önfeledten túrt bele, szorosan megfogta az arcom, és lehúzta a fejem, hogy megcsókolhasson.

- Teremtőm, Nit!… Mit… művelsz… velem?

- Szeretkezünk, Édes! – szinte sikoltottam, annyira felkorbácsolta bennem a tüzet.

Ekkor olyat tett, amire nem számítottam. A szabad kezével odanyúlt, ahol eggyé váltunk, és az ujjával cirógatni kezdte testem legérzékenyebb pontját. Már nem tudtam visszafogni magam, felkiáltottam, és belenéztem a szemébe. Most egészen sötét volt, szinte fekete. Minden porcikám remegni kezdett, és éreztem, hogy a láz tombol bennem.

A telefon csörgése élesen zavart az idillbe, dühösen felnyögött, de nem hagyta abba. Továbbra is engem figyelt, de a telefon kitartóan csöngött. Végül leállt, de nem engedte, hogy arrébb húzódjak, odanyúlt, felvette a kagylót, és morogva beleszólt:

- Mi van?

„Telefonébresztés, Mr. Starr! Jó reggelt kívánok a szálloda nevében…”

- Ébren… vagyok… kösz!

„Szeretné a reggelit is a szo…”

- Ké… később! – nyögte, és lecsapta a kagylót. – Teremtőm, Nit!… Nem bírom!

Újra mozogni kezdtem, ő pedig visszacsúsztatta a kezét. Kicsordultak a könnyeim, amikor a gyönyör már csak pillanatokra volt:

- Nit, Kicsim!… Engedj el!… Nem bírom tovább!… Jövök…

Ívbe feszítette a hátát, hangosan kiáltott, és közben próbált lelökni magáról, de nem hagytam magam. Lehajoltam, szorosan átöleltem, és a fülébe súgtam:

- Így akarom!… Magamban… akarlak… tudni… Tűztáncos!

Együtt nyögtünk, amikor elért a beteljesülés, én pedig mosolyogva simultam a mellkasához.

Lassan maga alá fordított, és még mindig bennem, elhelyezkedett, a kezét a fenekem alá csúsztatta, és gyengéden belemarkolt. A homlokát az enyémhez érintette, és belenézett a szemembe.

- Miféle csapda volt ez? – kérdezte kedvesen néhány perccel később, amikor már kissé lehiggadtunk.

- Csapda? Miről beszélsz? – könnybe lábadt a szemem. – Te beszélsz csapdáról? És te miféle csapdába csaltál?

Élesebben kérdeztem, mint szerettem volna, láttam, hogy megvillan a szeme.

- Milyen csapdába csaltalak én?

- Bajban vagyok – suttogtam.

- Máris? – lepődött meg. – Hisz alig pár perce…

- Nem erre gondoltam – nevettem el magam. – Te érzelmi csapdába csaltál. Elérted, hogy beléd szeressek, de nem tudom, hogy ez jó-e?

- Miért? – kérdezte, és megsimogatta az arcomat. – Miért baj, ha így érzel? Tudod te, mennyire boldoggá tettél az előbb? Még egyetlen nő sem nevezett az indián nevemen. Igaz, egyik sem kérdezte meg, mi az.

- Mert egyik sem akart annyira, mint én – csúszott ki a számon, de nem bántam.

Láttam a szerelmes csillogást a tekintetében.

- Szeretlek, Nit.

- De meddig tarthat ez, Matt? Nekem nem megy a távkapcsolat.

- Nem is kell annak lennie. Kitalálhatjuk, hogy mi lenne a legjobb. Ha mindketten ezt akarjuk, akkor van rá lehetőség.

- Komolyan beszélsz? – néztem rá, a szeme továbbra is csillogott.

- A lehető legkomolyabban, Kedves. A közeledben akarok lenni.

- Istenem, Matt! Nem kell, hogy miattam…

- De én pont miattad akarom. És van számodra egy meglepetésem, ha te is akarod – kezdett mosolyogni.

- Milyen meglepetés?

- Ha visszaérünk Amerikába, elmondom, de addig még van egy kis dolgunk – suttogta, és éreztem, ahogy újra megkeményedik bennem…

Fél órával később a zuhany alatt álltam, és nem tudtam letörölni a mosolyt az arcomról. Halkan dudorászva mostam a hajam, és eldöntöttem, hogy bemutatom neki Jake-t. Ha a fiam egyelőre még csak egy ismerőst lát benne, akkor sincs baj, de éreztem, hogy itt az ideje ennek a lépésnek. Mosolyogva törölköztem, és mire felöltöztem, a reggeli már a teraszon várt.

Úgy ettünk, mint két fiatal szerelmes, egymást etettük, és rengeteget nevettünk, közben úgy néztünk egymásra, mintha más nem létezne rajtunk kívül.

Amikor elindultunk, a móló felé haladva belebotlottunk Dorisba és Debbie-be, ahogy a szemükbe néztem, azonnal tudtam, hogy nekik is fergeteges éjszakájuk volt. Cinkos mosolyt váltottunk, de nem tudtam odamenni hozzájuk, mert Matt szilárdan fogta a kezem. Debbie felkacagott, és kacsintva a matróza mellé sietett.

A hajóút visszafelé lehetett volna unalmas, de kedvesem igazán kitett magáért. Mivel itt is mindenkinek volt kabinja, nem volt gond, hogy visszavonuljunk. Matt még a beszállás előtt gondoskodott róla, hogy a reggeli baleset ne ismétlődhessen meg, és felszerelkezett.

Az út körülbelül nyolc órás volt, de mi kihagytuk az ebédet is, mert úgy aludtunk egymás karjában, hogy nem hallottuk meg a hajókürtöt. A hajó ringatózása, és az átvirrasztott éjszaka megtette a hatását. Bár nem vesztegettük el azt az időt sem, amikor ébren voltunk, de most az is jólesett, hogy csak egyszerűen a karjában tartott. Valahogy éreztem, hogy lesz még időnk arra, hogy elmerüljünk a gyönyörben. Mosolyogva simultam hozzá, és amikor viszonozta, mélyet sóhajtottam:

- Szeretném megállítani az időt, és örökre itt maradni veled.

Halkan felnevetett, és a hajamba csókolt.

- Együtt maradhatunk, ahhoz nem kell Egyiptom.

A szemhéjam megint elnehezült.

- Istenem, mennyire selejtes vagyok – suttogtam álomittasan. – Itt vagyok álmaim pasijával kettesben, és elalszom.

Most már hangosan nevetett.

- Mostanáig nem hagytalak békén, miről beszélsz? – egymásra néztünk. – De bőven lesz időnk egymásra, aludj nyugodtan.

- Szeretlek – motyogtam, és lehunytam a szemem. Boldog voltam, hogy ezt mondta, már tudtam, hogy a lányoknak igaza volt, amikor nem hagyták, hogy elengedjem Matt-et.

A kikötőben is kéz a kézben szálltunk le a hajóról, és a buszon is egymás mellett ültünk. Doris és Debbie pedig udvariasan félrevonultak, és nem zargattak minket. Láttam, hogy megöli őket a kíváncsiság, de azt is tudtam, hogy a szaftos részletek érdeklik őket, arról pedig nem állt szándékomban beszámolót tartani.

Alig értünk oda a szállodához, máris a lakosztálya felé húzott, de akkor megálltam.

- Matt, mondanom kell valamit. Nem mehetek fel veled.

- Mi a baj? – kérdezte, és a hangja feszültté vált.

Kinyitottam a számat, hogy elmondjam, de ekkor a lobbit átszelte Jake hangja:

- Anyuci! Hát megérkeztél? – a következő pillanatban a nyakamba borult, és elhalmozott a csókjaival. – Nézd, mit vettünk neked Karen-nel!

A kezembe nyomott egy hógömböt, amiben a három piramis kicsiny mása volt.

Teljesen összezavarodtam, még éreztem, ahogy Matt keze kicsúszik az enyémből, de nem volt lehetőségem szólni neki. Jake annyira lefoglalt, hogy alig láttam valamit. Mire kiszabadultam a fojtogató, szeretettel teli ölelésből, Matt eltűnt, még láttam, ahogy a becsukódó liftajtó elrejti előlem döbbent, megrökönyödött arcát, aztán csak a hideg ajtót láttam.

Nagyot nyeltem, de jelenleg nem tehettem semmit. Felmentünk a szobába, és igyekeztem nem mutatni, mennyire megdöbbentett Matt reakciója. Szerencsére Jake jelenléte sokat javított a hangulatomon, de láttam Karen tekintetében, hogy észrevette, valami bajom van.

A lányokkal felváltva meséltünk el mindent, egymás szavába vágtunk, és mire a végére értünk, már teljesen kiszáradt a szám.

- De úgy látom – néztem Karen-re. –, hogy a napszúrásod már teljesen elmúlt.

A barátnőm elpirult, de nem mondott semmit. Aztán Jake megfogta a kezem:

- Menjünk vacsorázni, éhen halok!

- Azt hiszem, anya jobban örülne, ha felhozatnánk a vacsorát – vetette közbe Karen.

- Igen, mi is jobban örülnénk – vigyorgott Debbie. – Most nem hiányzik a sok nyálcsorgató arab.

- Mi az? – kérdeztem csendesen, hogy eltereljem a gondolataimat arról a képről a lobbiban. – A matrózok nem váltották be a reményeiteket?

- Viccelsz? Olyan nyálasan nyomultak ránk, hogy ernyőt kellett volna nyitnunk.

- Csak azért nem küldtük el őket, mert megsajnáltuk a kínlódásukat. – tette hozzá Doris.

- Azért reggel úgy tűnt, remek éjszakátok volt – néztem rájuk, és megpróbáltam mosolyogni.

- Ja, azzal semmi gond nem volt, de amikor reggel közölték, hogy elvesznek minket feleségül…

Doris jellegzetes kézmozdulata mindent kifejezett. Most már mind nevetni kezdtünk.

Végül megrendeltük a vacsorát, és együtt ettünk, aztán Jake gyorsan kidőlt, és a lányok is átmentek a szobájukba, mert őket is kifárasztotta a hosszú hajóút.

Amikor Karen és én a teraszon ültünk, barátnőm nekem szegezte a kérdést:

- Mi történt? Azt hittem, rózsaszín felhőn lebegve fogsz visszajönni, te meg olyan savanyú vagy, mint az ecet.

- Nem tudom, mi lelte Matt-et? Illetve sejtem, meglepődött Jake miatt.

- Még nem szóltál neki róla?

- Most akartam bemutatni neki, de Jakcie megelőzött.

- Akkor értem, miért rohant el mellettem úgy, mint egy dúvad – mormolta Karen. – Nem is köszönt.

- Várjunk csak? – néztem rá szomorkásan. – Téged meg sem lepett, hogy itt van?

Lehajtotta a fejét, és alig észrevehetően megrázta.

- Én hívtam ide – suttogta. – Azt hittem, hogy a romantikus helyek, meg az, amit éreztek egymás iránt, elég lesz, és végre egymásra találtok. Nem gondoltam, hogy balul sül el.

- Karen Worth! Te… te… Úristen! Hogy képzelted, hogy beleszólhatsz az életembe! – kiabáltam rá.

- Ne mondd, hogy rosszul érezted magad Luxorban? – kiabált vissza. – Nem az én hibám, hogy Jake kicsit előbb ment oda köszönni, mint ahogy számítottad. Talán el kellett volna mondanod Matt-nek, amikor már tudtad, hogy mit akarsz tőle.

- Ne te mondd meg nekem, hogy mit tegyek! – sziszegtem.

- Jó, igazad van! – csendesedett el. – El kellett volna mondanom, mielőtt elindultok, de valld be, akkor lemondod az utat.

- Talán. Talán nem. – nyögtem. – Nem tudom. Mindegy, ezen nem változtathatok, de attól tartok, hogy Jake kiverte nála a biztosítékot. Tényleg el akartam mondani neki, mert… mert eljutottunk egy olyan szintre, hogy… istenem, megmondtam neki, hogy szeretem.

A kezembe temettem az arcom.

- És ő? Ő mit mondott?

- Ő mondta ki előbb.

- Akkor nincs nagy baj. Menj át hozzá, és beszéljétek meg! Mondd el neki, amit nekem, tisztázzátok, és minden rendbe jön.

- Gondolod? Nincs késő?

- Ilyenhez sosincs késő. Indulj, én vigyázok Jake-re!

Szinte kilökdösött az ajtón.

Tétován mentem fel a legfelső emeletre, ahol a lakosztálya volt, és bátortalanul bekopogtam.

Hallottam, ahogy közeledik, a léptei még az ajtón keresztül is erőteljesen döngtek, aztán kivágódott az ajtó…

- Mit akarsz? – morogta alkoholgőzös hangon. A szeme úgy villogott, mint egy megvadult kutyáé.

- Én csak… szeretnék beszélni veled, arról, ami a lobbiban történt.

- Valóban? – kérdezte ironikusan. – Azt hiszem, mindent láttam. Nincs szükség magyarázatra.

- Igazad van – nyeltem. – Majd reggel, ha józan leszel, megbeszéljük.

- Reggel? Tudod mit? Ne várjunk reggelig! – Megragadta a karomat, és berántott a szobába. – Mondd csak el, mi volt a szándékod? Mit akartál elérni?

A hangja egyre vadabb volt, és én kezdtem megrémülni, de mire felfogtam mit tesz, már bezárta az ajtót, és a kártyát a zsebébe csúsztatta.

- Hallgatlak.

Keresztbefonta a karját, és kissé tántorogva az asztalnak dőlt.

- Én… én el akartam mondani – nyeltem. – Csak a megfelelő alkalmat vártam.

- Hát úgy fest, erről lemaradtál.

- Matt, én nem tudtam, hogy kettőnk közt így alakul a dolog, de amikor Luxorban együtt voltunk…

- Akkor már tudtad, hogy sikerült behálóznod, és eldöntötted, hogy megteszed a következő lépést, igaz? Ez a barom kellően beléd habarodott, most beadagolhatod a kölyködet, és a nyakába varrhatod.

A végén már üvöltött, én pedig annyira megdöbbentem, hogy nem találtam a megfelelő szavakat.

- Matt…

- Tényleg azt hitted, hogy ennyire bepalizhatsz? He? – felemelkedett, és elindult felém.

Annyira megijedtem, ahogy fölém magasodva szinte csörtetett, hogy hátrálni kezdtem, és belehuppantam az egyik fotelba. Fölém hajolt, és a karfára támaszkodott, a pillantása szikrázott, fekete szemei égették a bőröm.

- Matt – tátogtam remegve. – Én nem akartalak…

- Persze, most ezt mondod, mert nem jött össze a terved. De ezzel hiába próbálkozol! Azt hittem, te más vagy! Hogy végre megtaláltam azt a nőt, aki nem a pénzemért van velem.

- Soha nem érdekelt a pénzed! – kiabáltam vissza, de közben reszkettem.

- Oh, persze! – kacagott keserűen. – Téged csak én érdekellek, igaz? Ne nézz hülyének, ANITA! Ismerem a fajtádat. Azt tervezted, hogy behálózol, eléred, hogy elvegyelek, esetleg örökbe fogadjam a kölyködet, aztán meg elválsz valami mondvacsinált ürüggyel, és lenyúlod a pénzem.

- Nem, Matt, én tényleg szeretlek…

- Ne merészelj így a szemembe hazudni! A pénzem kell, igaz?

- Soha nem kellett a mocskos pénzed! – mondtam újra. Ellöktem a karját, felálltam, és elindultam az ajtó felé. – Nyisd ki!

- Nehogy már neked álljon följebb! – kiabált utánam.

- Mégis mit vársz? – fordultam felé, és most már én is felemeltem a hangom. – Részeg vagy, és olyasmivel vádolsz, amit nem követtem el. Nem fogom eltűrni! Nyisd ki az ajtót!

- Micsoda ribanc vagy te! – mondta elkeseredve. Megdöbbentett a hangjában végbement változás, sőt talán meg is ijesztett. – Tudtalak volna szeretni, de te elcsezted. A pénzem kell? Tudod mit? Ha ennyire pénzéhes vagy, megfizetem a szolgálataidat.

- Matt? Miről beszélsz? – kérdeztem remegve. Tényleg nem hallja, amit mondok neki? Pont úgy viselkedett, mint az apám, amikor berúgott.

Leült az asztalhoz, elővette a csekkfüzetét, és rám nézett:

- Akkor számoljunk! Volt egy hosszúhétvége Los Angelesben – megvonaglott az arca. – Felejthető volt, de mindegy. Aztán…

- Matt! – mondtam csendesen.

- Na, jó ez hazugság, minden pillanatát élveztem…

- MATTHEW!

- Rendben, ne aprózzuk! Mit szólnál húszezerhez?

A könnyeim kicsordultak.

- Nem, te ennél többet érdemelsz, osztályon felüli bige vagy. Kapsz százezret, és kvittek vagyunk. Abból jó darabig elleszel, talán még a kölyök iskoláját is fedezi egy darabig, ha ügyesen gazdálkodsz.

A pofon hatalmasat csattant, megrémültem attól, amit tettem, de nem tudtam visszafogni magam. Annyira meglepődött, hogy elkerekedett szemmel nézett rám.

- NEM KELL A NYAVALYÁS PÉNZED! És te sem kellesz! Már bánom a napot, amikor megláttalak! Bár sose találkoztunk volna! Nem vagyok kurva! És most engedj ki innen!

Felállt, és lassan az ajtóhoz lépett. Szó nélkül kinyitotta, én pedig kirohantam. Nem néztem vissza, pedig nem hallottam, hogy becsukta volna. Zokogva rohantam le a lépcsőn, nem láttam a lépcsőfokokat, és amikor megérkeztem az emeletünkre, olyan nagy volt a lendületem, hogy továbbmentem egy fordulót. Kábán fordultam vissza, és akkor éreztem a nyilallást – a feleségem kificamította a bokáját – felszisszentem, és a lépcsőre rogytam. A bokám sajgott, csillagokat láttam, de nem ezért sírtam. Matthew Starr! Hogy tehetted ezt? Miért törted össze a szívem?

Matt:

A pofon nagyot csattant, annyira megdöbbentem, hogy elfelejtettem, miről beszéltem. Csak néztem rá, és hallgattam a szavait. A fájdalom, és düh olyan egyértelmű volt, de nem tudtam hinni neki.

Kinyittatta velem az ajtót, és kirohant, csak néztem utána, és legszívesebben kirohantam volna, hogy megrázzam.

Miért? Miért vagyok ilyen szerencsétlen? Hogy futhatok bele megint ugyanabba a csapdába? Tényleg ennyire vonzom a pénzhajhász szukákat? Pedig azt hittem, Anita más. De megint csalódtam.

Betámolyogtam az ajtón, becsuktam, és háttal nekitámaszkodtam. Lassan csúsztam le, az arcomat a tenyerembe temettem, és átkozódva, gyerekesen sírtam.

- Kicsi Nit, miért tetted ezt velem?

18. fejezet

Amikor kinyitottam a szemem, már sötét volt. A fejem sajgott, és úgy éreztem egy légkalapács dönget benne. Lassan felálltam, de a lábaim meginogtak, ki olvasztotta meg a padlót? Kóvályogva indultam a hálószoba felé, közben a kezem beleakadt valamibe. Odanéztem, és láttam az üres üvegeket, a franc. Szinte a bárpult teljes tartalmát betermeltem, hányingerem lett, ahogy a szoba megfordult velem, szerencsére még időben beértem a fürdőszobába. A WC fölé görnyedve azon gondolkodtam, hogy mi történt, arra még emlékeztem, hogy Nit bekopog, de amikor megláttam a szuka arcát, jött a filmszakadás…

Anita:

Nem tudom meddig ültem a lépcsőn, amikor a lábamban hasogató fájdalom enyhült, lassan bebicegtem a szobába. Karen azonnal odaugrott hozzám:

- Na, mi volt…? Istenem – az arca elárulta, hogy megértett mindent. – Annyira sajnálom.

Átölelt, és az ágyhoz támogatott, felszisszentem, ahogy leültem, és most már szabad utat engedtem a fájdalomnak. Karen átölelt, az arcomat a mellkasához húzta, hogy elnyomja a hangomat, de még így is felébresztettem Jake-t.

- Mi a baj, anyu? – kérdezte, és odamászott mellém.

- Kificamodott… a bokám – szipogtam.

- Nagyon fáj? – nézte meg a lábamat, és apró kezével óvatosan az ölébe húzta.

Gyengéden simogatta, mintha azt várná, hogy ettől csillapodik a fájdalom.

- Máris jobb, Kicsim. – mondtam csendesen, és megsimogattam az arcát. – Köszönöm, szeretlek.

- Én is szeretlek anya. Ugye nem haragszol, hogy keresztanyussal becsaptunk, csak azt szerettük volna, hogy egy kicsit nélkülem is szórakozz.

- Dehogy haragszom rátok – megint sírni kezdtem, ő pedig hozzám bújt, és szorosan átölelt.

Karen hozott borogatást a lábamra, és vigyázva betekerte, aztán segíteni akart, hogy lefeküdjek, de megráztam a fejem.

- Most nem tudnék aludni.

Halkan kopogtak az ajtón, Karen kinyitotta, és a lányok robbantak be:

- Mi ez a mozgolódás? – kérdezte Doris. – Beszéltél vele?

- Kivel? – nézett fel Jake álmosan.

- Senkivel, kicsim – mondtam halkan. – Feküdj vissza, késő van!

Visszamászott az ágyába, és becsukta a szemét.

- Gyere! – fogta meg a kezem Debbie. – Hagyjuk aludni. Úgy látom, neked meg van mit elmesélned.

Ahogy felálltam, azzal a lendülettel visszahanyatlottam, de a lányok megfogták a karomat, és áttámogattak a saját szobájukba. Karen még utánunk szólt, hogy vigyáz Jake-re, pihenjek nyugodtan.

Percekig csak ültünk, a két lány mellém kuporodott, és hagyták, hogy sírjak. Gyengéden simogatták a kezem, nem szóltak, tudták, hogy úgyis elmondom, ha akarom.

- Kurvának nevezett – suttogtam egy idő után. Doris felszisszent. – Azt mondta, hogy csak a pénzére hajtottam, és az egészet kiterveltem, hogy megszerezzem magamnak.

- A mocsok! – nyögte Debbie felháborodva. – Remélem, megmondtad neki a véleményedet!

- Köpni, nyelni nem tudtam, úgy letámadott – mondtam. – Csak néztem rá értetlenül, részeg volt, még sosem láttam ilyennek. Nem mintha sokszor találkoztunk volna – tettem hozzá keserűen.

- Felmegyek! – állt fel Doris hirtelen. – Hányas lakosztály?

- Hagyd, nincs értelme – mormoltam. – Szerintem fel sem fogta, hogy mi van, az sem jutott el az agyáig, amit mondtam neki.

- De nem fogom hagyni – emelte fel a hangját. – Mit képzel ez magáról?

- Hagyd a csudába! – kértem. – Én éreztem, hogy ez lesz. Besokallt Jake-től. Majd lesz más… talán. Igazából nem is kell pasi. Eddig is jól megvoltam, ezután is megleszek.

- Ezt te sem mondod komolyan, Anita! – szorította meg a kezemet Debbie. – Szerelmes vagy belé, ezt a vak is látja. Luxorban úgy néztél rá, mint egy istenre. Ezen nem fogsz túljutni ilyen egyszerűen.

- Dehogynem. A szerelem elmúlik. Mindig elmúlik – feleltem, de a könnyeim megint kicsordultak.

- Na, jó, én megyek – úgy kaptam Doris után, hogy majdnem kiestem a fotelból. A bokám megint sajogni kezdett.

- Nincs értelme – sziszegtem. – szerintem arra sem emlékszik, hogy ott voltam.

- Akkor majd reggel – kuporodott vissza, a hangja azonban még mindig dühös volt.

- Kérlek, Doris! Ne! – most már sírtam. – Nem hinném, hogy segítene.

- De legalább megmondom a véleményemet, ennek a mocsoknak.

- Ne beszélj így róla! – motyogtam. – Nem volt magánál, biztosan Jake sokkolta.

- Még véded ezt a… a…?

- Doris – néztem rá könyörögve.

Mélyet sóhajtott, aztán lekuporodott mellém.

- Rendben, de csak mert ennyire kérsz. Ha rajtam múlna, akkor többé nem lenne arra gondja, hogy mit csináljon egy nővel.

Kinyitottam a számat, de aztán nem szóltam semmit. Én sem értettem, miért védem még ezek után is, de fájt azt hallanom, hogy bántani akarják.

- Gyere, aludd ki magad! – fogta meg a kezem Debbie.

- Inkább itt maradok, nem veszem el az ágyatokat, itt is kényelmes, és fel tudom polcolni a lábam.

Felemeltem, és az asztalra tettem.

- Biztos? – néztek rám.

- Figyelj, ha gondolod, szerzek neked nyugtatót – nézett rám Doris.

- Nem, kösz. Inkább kisírom magam, az biztos segít.

- Ahogy gondolod, de szólj, ha van valami.

- Persze – motyogtam, és kinéztem a teraszajtón.

- Anita, gyere le onnan! – suttogta rémülten Debbie.

Felemeltem a fejem, és ránéztem. Mind a két lány a teraszajtóban állt, és tágra nyílt szemmel néztek.

- Felébredtetekl? – kérdeztem.

- Mit művelsz odakint?

- Csak nézem a kilátást. Gyönyörűek a piramisok.

- És ehhez a párkányra kellett ülnöd? A végén még leesel.

- Nyugi, elég széles, nem lesz baj.

- Én azért szeretném, ha lejönnél.

- Mindjárt – mormoltam, és újra a tájat néztem.

- Anita Hanson, ha nem jössz le azonnal, lerángatlak onnan!

- Mi a baj? Nem tudtok aludni? – néztem Dorisra, aki most felém lépett, és megragadta a kezem.

- Gyere be! Mit gondolsz, mégis mit művelsz? Mi lesz Jake-el, ha leesel? Gondolsz te magadon kívül másra is? A fiad árván marad, ha te lezuhansz. Hogy lehetsz ilyen felelőtlen? – szinte kiabált.

- Miért esnék le? – néztem értetlenül.

- Mert pont úgy viselkedsz, mint aki meg akarja ölni magát.

- Eszembe se jutott – néztem rá megrökönyödve. – Csak nagyon szépek innen a piramisok.

Visszafordultam, de ekkor Doris megrántott, és én lecsúsztam a teraszra.

- Aúúúú! – sikoltottam fel, és villogó szemmel meredtem rá. – Ha nem vetted volna észre, fáj a bokám – sziszegtem.

- Ha nem vetted volna észre, nem fogom hagyni, hogy megöld magad!

- De én nem…

- Nem érdekel a nyafogásod. Befelé!

Behúzott, és lelökött az ágyra.

- Anita, nem csinálhatod ezt! Össze kell szedned magad, Jake miatt! Gondolkodj, mi lesz vele, ha neked bajod esik. Oké, nem akartál meghalni, de mi van, ha megszédülsz? Leeshettél volna, és innen nem éled túl.

- Nem akartam… – elcsuklott a hangom. Doris magához ölelt, én pedig hisztérikus zokogásban törtem ki.

- Szerzek neki nyugtatót – hallottam Debbie hangját.

Néhány perc elteltével a kezembe nyomtak egy poharat, és egy pirulát:

- Ezt most beveszed, és lefekszel! Nincs vita – Doris belém fojtotta az ellenkezést, és lenyomott az ágyra. Perceken belül eltűnt a külvilág.

Reggel alig tudtam kinyitni a szemem, a torkom égett, és fájt a fejem. Úgy éreztem magam, mint aki alaposan megfázott. Lassan kecmeregtem ki az ágyból, és bicegve átbotorkáltam a szobánkba. A fürdőben majdnem elsírtam magam a látványtól, de tudtam, hogy tartanom kell magam. Gyorsan összeszedtem magam, és mire a többiek felébredtek, már többé-kevésbé emberi külsőm volt. Azért a napszemüveget készenlétbe helyeztem.

- Anya, miért sírtál? – kérdezte Jake, amikor meglátott.

- Nem érdekes, kicsim.

- Köze van a bácsihoz, aki veled volt, amikor visszajöttetek?

Nem tudtam válaszolni, megint könnybe lábadt a szemem. Sosem tudtam megszokni, hogy a fiam mennyire éles szemű. Mindent észrevett.

- Tudod, az a bácsi anya egyik ismerőse – segített ki Karen. – Véletlenül találkoztak, de sajnos összevesztek, és anya szomorú emiatt.

- Értem – mondta komolyan, és megfogta a kezem. – Majd kibékülsz vele.

- Talán – suttogtam, és magamhoz öleltem. – Szeretlek, szívem.

- Rendben, menjünk le reggelizni, aztán kimegyünk az élményparkba – mondta Karen.

- Ezzel a lábbal? – néztem rá.

- Majd én elücsörgök veled egy padon, Dorisék meg ellesznek Jake-el, de nem maradsz itthon egyedül.

Láttam, hogy értelmetlen az ellenállás, ezért felálltam, és követtem őket, de azért látványosan bicegtem.

Karen rosszalló pillantást vetett rám, de aztán csacsogni kezdett, mesélt arról, hogy mit csináltak Jake-el, és mire leértünk, a hangulatom javult egy árnyalatnyit.

De amint leértünk a lobbiba, azonnal visszazuhantam. Megláttam Matt-et, aki a recepciónál állt, a vállán egy hatalmas táska, és a lábánál egy bőrönd. Éppen aláírta a számlát, aztán megfogta a csomagját, és elindult a kijárat felé. Közben körülnézett, és meglátott. Legalábbis így hittem, mert a szemét napszemüveg takarta.

Tettem felé egy tétova lépést, de aztán inkább megálltam, nem nekem kell bocsánatot kérnem. Megfogtam Jake kezét, felszegtem a fejem, és határozottan elindultam az étterem felé. Pont előtte mentünk el, de nem vettem tudomásul, hogy engem néz, csak amikor Doris kinyitotta a száját, akkor szólaltam meg:

- Doris, siessünk, olyan rossz itt a levegő, nem bírom ezt a légkört!

A szemem sarkából láttam, hogy megrándul, Jake megállt egy pillanatra, ránézett, de aztán már jött is utánam.

A hátralévő egy hétben olyan voltam, mint egy zombi, csak követtem a lányokat, de szinte semmiben nem vettem részt. Próbáltam ugyan tartani magam Jake miatt, de nehéz volt, és esténként, amikor már elaludt, Karen vállán sírtam ki magamból a feszültséget. Nem hittem, hogy ennyire megvisel majd a dolog.

Amikor Aaron meghalt, azt tudtam, hogy végleges, és nem változtathatok rajta, de most úgy éreztem, elárultak. Hogy Matt csúnyán játszadozott az érzelmeimmel. Hogy hihette, hogy csak a pénze után futok? Hát nem érezte, hogy őszinte vagyok vele, hogy a szerelem, amit érzek az tiszta, és a szívem mélyéből fakad?

Úgy tűnt, nem. De ha neki csak ennyit ért a kapcsolatunk, ha nem volt hajlandó meghallgatni, akkor én sem gyötrődhetek miatta.

Mire elérkezett a hazaút napja, már úgy éreztem, a lelkem megkeményedett. Tudtam, hogy nem fogom keresni, és nem ejtek érte újabb könnyeket.

Itt van nekem Jake, a barátaim, akikre mindig számíthatok. Ez sokkal fontosabb, és semmi sem törheti szét. Nem úgy, mint egy hazug vallomást, amit egy könnyed mozdulattal el lehetett söpörni.

Már tudtam, hogy Matt minden könyörgése, minden szava, és a szerelmi vallomás csak illúzió volt. Ő sem különb, mint azok, akiket Aaron előtt, vagy után ismertem, és akiket olyan könnyedén faképnél hagytam. Talán csak az volt a különbség, hogy Matt okosabb volt náluk, és képes volt irányítani az érzelmeimet. De tanultam belőle, és legközelebb okosabb leszek, még egyszer nem adom ki ennyire a szívem senkinek, nem leszek a prédája egyetlen gátlástalan nőcsábásznak sem.

Éppen Mrs. Dawson arcpakolását mostam le, amikor Britanny szólt, hogy anyám keres telefonon, és azt mondta, sürgős.

- Egy pillanat türelmet kérek, Stephanie – mondtam a vendégemnek, és odasiettem.

- Szia, anya! Mi a gond, mondd gyorsan, mert vendégem van.

- Azt hiszem, komoly baj van Jake-el. Ez nem csak egyszerű megfázás.

- Mi a baj?

- Olyan, mint a fal, teljesen elkókadt, és elkezdett hányni. Kihívjam az orvost, vagy intézed te, azt a másik dokit?

- Nem, hagyd csak, máris hívom Danny-t. Benne megbízom.

Letettem a telefont, de máris tárcsáztam a másik számot.

- Tessék, doktor Chien!

- Szia, Danny! Anita vagyok, zavarhatlak?

- Persze, mondd csak!

- Jake-ről lenne szó…

- Mi a baj? – a hangja azonnal hivatalossá vált.

- Nem tudom, amióta hazaértünk, elég bágyadt, de azt hittem, csak megfázott a repülőn. Viszont most hívott anya, hogy nagyon rosszul van. Meg tudnád nézni valamikor?

- Most végeztem, máris megyek. Mondd a címet!

Megadtam neki, és már intézkedtem is. Mrs. Dawson szerencsére megértette, mi a helyzet, és nem volt kifogása, hogy a kolléganőm fejezze be a kezelést. Britanny is azonnal hazaengedett, így mire Daniel megérkezett, én is befordultam a kocsibeállóra.

Együtt léptünk a lakásba, és láttam, hogy az orvos legalább annyira feszült, mint én. Amióta összejött Karen-nel egyre inkább a keresztfiának tekintette Jake-t.

Alaposan megvizsgálta az elgyengült gyereket, aztán már nyúlt is a telefonért.

- Halló! Kérnék egy mentőt a North Santa fe Avenue 2 – höz. Nyolc éves fiú, valószínűleg fertőzés. Most érkeztek haza Egyiptomból.

Meg kellett kapaszkodnom a szék támlájában, alig hallottam, ahogy az adatokat egyezteti.

- Anita! – fordult felém. – Be kell vinnünk, nagyon kiszáradt, és magas a láza. Ne ijedj meg, csak megfigyelésre vitetem be. Kap némi infúziót, és pár nap alatt összeszedi magát.

- Értem – motyogtam.

- Figyelj, tudnom kell, hogy ettetek-e vagy ittatok-e valamit, ami esetleg nem volt ellenőrizve?

- Nem, csak a szállodában ettünk, és inni is csak palackozott italt ittunk.

- Rendben, biztos gyorsan meglesz a rosszullét oka. Ne idegeskedj!

A mentő pillanatok alatt megérkezett, és percek alatt bent voltunk a kórházban. Daniel gyorsan intézkedett, és Jake hamarosan az egyik külön kórteremben feküdt, a nővér épp bekötötte az infúziót, én pedig a kezét simogattam. A vért már levették, és elküldték a laborba.

Daniel eltűnt, és amikor visszatért, Karen is vele volt:

- Jöttem, ahogy tudtam. Mi történt? – ült le mellénk.

- Jake rosszul lett – feleltem, miközben Daniel újabb vizsgálatokat végzett. – most várjuk a laboreredményeket, egyelőre semmit nem tudunk.

- Valami fertőzésre gyanakszom, de meg kell várnunk a tenyésztést. Jelenleg a legtöbb, amit tehetünk, hogy pótoljuk az elvesztett folyadékot, és csillapítjuk a lázát. Bele fog telni néhány napba.

- Szólok Britanny-nak, hogy kiveszed a betegszabidat – simogatta meg a karomat Karen. – Minden rendben lesz, nővérke.

Visszanyeltem a könnyeimet, és bólintottam, közben néztem, ahogy Jake aludt a fehér ágyban. Annyira sápadt volt, hogy szinte beleolvadt az ágyneműbe, a szemei beestek az üregükbe, és felületesen lélegzett.

- Danny, válaszolj őszintén, mennyire komoly? – néztem a férfira.

- Még nem tudom, de nagyon kiszáradt. Nem vettétek észre, hogy keveset iszik?

- Anya vigyázott rá, és mire én hazaértem, többnyire aludt, de úgy tűnt, csak egy sima megfázás. Kapott teát, sokat pihent.

- Jó, nem okolok senkit – mondta gyorsan. – Ebben a korban akár egy nap is elég, hogy így lerobbanjon, de meggyógyítjuk. Kértek esetleg egy kávét? – nézett ránk, ahogy megsimogatta a fiam homlokát.

- Igen kösz – nézett rá hálásan Karen. – Anitának egy jó erős feketét hozz! Szerintem szüksége lesz rá.

- Rendben – mondta, lágy csókot lehelt az ajkára, és kisietett.

Innen a napok egybefolytak, csak ültem Jake ágya mellett, és figyeltem, ahogy egyre csak gyengül. Semmilyen gyógyszer nem használt, és a fertőzés lassan teljesen legyűrte.

Emlékeztem rá, hogy anya is, és talán apám is meglátogatta. Anyának olyan erős bűntudata volt, hogy nála lett rosszul a gyerek, hogy nekem kellett még őt is vigasztalni.

- Anya, nyugodj meg! Ez akkor is lehetett volna, amikor velem van. Nekem is figyelnem kellett volna.

- De te egész nap dolgozol, én voltam vele.

- Nem látszott rajta semmi, és elég nagyfiú már, hogy igyon, ha szomjas.

- Akkor is jobban figyelhettem volna.

- Anya, kérlek, ne ostorozd magad! Most az a fontos, hogy meggyógyuljon.

- Igazad van – sóhajtott, és leült az egyik fotelba.

 Daniel folyamatosan ellenőrizte Jake állapotát, de láttam rajta, hogy ideges.

- Danny, mondd meg az igazat! Mi a helyzet?

- Semmi jót nem mondhatok, Anita. Azt kiderítettük, hogy vírusfertőzés, de nem tudjuk pontosan, mi ez, és így kezelni sem tudjuk. Szükség lenne valami támpontra, de tanácstalanok vagyunk. Csak remélhetjük, hogy Jake szervezete elég erős, és képes küzdeni ellene.

Sírni kezdtem, mire gyengéden átölelt.

- Nem adjuk fel, Anita. Hallod? Mindent megteszünk, amit lehet. Nem hagyom, hogy Jake-nek baja essen. Már keresgélek, ha kell, az ország összes kórházát felkutatom, hogy találjak egy specialistát, aki segíthet.

- Köszönöm – szipogtam.

Karen belépett, és Daniel azonnal elhúzódott, de ő mosolyogva odalépett mellénk, és átvette a barátja helyét.

- Minden rendben lesz nővérke.

- Bár tudnék hinni ebben – zokogtam.

- Figyelj, szívem! Nekem most el kell mennem egy időre, fontos elintéznivalóm akadt, de hamarosan itt leszek, és melletted maradok. Addig Danny vigyáz rátok, rendben?

- Hova kell menned? – néztem rá, és remegett a szám, ahogy kérdeztem.

- Oklahoma City-be, el kell intéznem valamit a bátyámmal, megkért valamire, és nem mondhattam nemet. Ne haragudj, kérlek!

- Rendben, csak siess! – motyogtam. – Szükségem van rád.

- Nem hagylak cserben, ismersz.

Bólintottam, és figyeltem, ahogy kilép az ajtón. Visszafordultam Jake felé, és aggódva figyeltem, hogy a láza megint egyre feljebb szökik.

19. fejezet

Matt:

Mogorván néztem a telefonra. Tulsa körzetszáma. Ma már vagy negyedszerre. Nem akartam felvenni, nem értettem, most mit akarhat. Elég egyértelműen a tudtára adtam, hogy nem dőltem be neki, legalábbis remélem megértette. Abból, ahogy másnap reggel elhúzott mellettem, erre következtettem. Mit akar akkor még mindig? Talán azt hiszi, ha könyörög, akkor megbocsátok? Nem fogok megbocsátani neki, persze, hogy megint elcsábítson. Egyszer sikerült, most nem leszek olyan bolond. Többé senki nem kopaszthat meg.

Felemeltem a kagylót, és visszaejtettem. „Hagyj már békén!” – gondoltam kétségbeesve.

Dühös voltam, főleg magamra, amiért ennyire fájt. Anita annyira másnak mutatta magát, ő látszólag nem akaszkodott rám, elfogadta, amit adtam, sőt ő volt kettőnk közül a józanabb, tisztában volt vele, hogy ez kettőnk közt nem működhet. Legalábbis ezt hittem. De most már úgy tűnt, ez volt a taktikája, így láncolt magához, hogy aztán a hálójába ragadjak, és pont Egyiptomot kellett választania, hogy megpróbálja bezárni a csapdát. Gondolom, végig tudott mindent, beszervezte Karent is, hogy elhívjon, aztán eljátszotta az ártatlan bárányt, én meg majdnem bedőltem. De szerencsére az eszem hangos volt, és nem hagyta, hogy újból elkövessem ugyanazt a hibát, amit egyszer már sikerült.

Fanyar mosolyra húzódott a szám. Miért fáj most sokkal jobban? Miért érzem azt, hogy vége a világnak?

Nem foglalkozhatok ezzel tovább, lenéztem az iratokra. Megkaptam a bírósági végzést, ami mindent tisztázott, és mellé a bírságot, amiért beengedtük a kiskorút. Most ezt kell elrendeznem. De a betűk összemosódtak, a szavak értelmüket vesztették, és én csak bámultam a papírokat.

A telefon megint csörögni kezdett. A francba! Felálltam, és dühösen kirobogtam az irodából. Láttam Dylan döbbent arcát, de tudtam, hogy ismer már annyira, hogy ne kérdezzen semmit.

A parkolóban felpattantam a motoromra, és meg sem álltam a partig, megkerestem azt az eldugott zugot, ahol együtt voltunk. Leállítottam a motort, és szinte rohantam a víz felé. Útközben ledobáltam a ruháimat, és ahogy a hullámok közé gázoltam, éreztem, hogy kimossák belőlem a haragot. Nem tudom, meddig úsztam, de végül kifáradva vergődtem ki a partra, ekkor vettem észre, hogy az arcom nem csak a tengervíztől sós. Az elkeseredettség most szakadt föl belőlem. Megint sikerült belesétálnom ebbe a csapdába, amiről azt hittem, képes vagyok elkerülni. Szerettem Anitát, még akkor is, ha becsapott. De akkor sem hagyhattam, hogy ez irányítson, túl fogok jutni rajta.

Lassan felöltöztem, és a motorhoz léptem, közben megnéztem a mobilomat, Dylan többször is keresett, de nem hívtam vissza, úgyis visszamegyek, addig ráér – gondoltam.

Ahogy megérkeztem, azonnal nekem esett:

- Főnök, de jó, hogy jössz! Ketten is keresnek, az egyik az a nő, aki Anitával volt itt, amikor…

A többit nem hallottam, dühöngve rohantam föl az emeletre. Minek jött ide? Anita küldte? Mégis miért? Hát nem elég neki, hogy telefonon zaklat?

Befordultam az iroda folyosójára, és beleütköztem a nőbe.

Karen először dühösen, aztán döbbenten nézett rám:

- Matthew?

- Igen, miért ilyen meglepő, ez az én diszkóm. De te hogy kerülsz ide?

Nem válaszolt, csak döbbenten nézett, aztán habozva az iroda felé pislogott.

- Hahó? Mit keresel itt? – kérdeztem.

- Akkor az kicsoda odabent? – nyögte.

- Ki lenne? – indultam meg hirtelen.

Berontottam az előszobába, és ahogy benéztem a két helységet összekötő kis ablakon azonnal megértettem, miről beszél.

Feltéptem az ajtót, és haragosan meredtem a férfira. Brandon az asztalomra hajolt, és keményen dolgozott egy dögös szőkén, aki kéjes nyögésekkel jutalmazta őt.

- Mi a jó büdös francot művelsz az irodámban? Megmondtam, hogy ne hozd ide a lotyóidat!

A férfi zihálva, zavartan felemelte a fejét, a saját szemem nézett vissza rám fátyolosan, a fekete hajzuhatag mögül, aztán kapcsolt, és hirtelen felállt.

- Matt? Te… mikor… Dylan azt mondta…

- Áthúztam a számításod, igaz?

- Bocs, tesó, de nem volt hova mennünk.

- És azt gondoltad, az irodám tökéletes lesz? Barom! – mondtam kimérten.

Kapkodva öltöztek föl, a lány minden porcikája égett a szégyentől, ahogy szenvtelen tekintetemtől kísérve magára kapta a ruháját, és kirohant. Motyogott valami bocsánatkérés félét, de nem érdekelt. Hátranéztem, és láttam, hogy Karen lassan felfogja, miről van szó:

- Karen, ő itt az ikertestvérem, Brandon. Brandon, ő itt Karen, egy jóbarát.

- Üdv – nézett rajta végig az öcsém elismerően. – Látom, az ízléseddel nincs baj.

- Fejezd be! – förmedtem rá. – Tűnj el innen, majd később megbeszéljük a dolgot, de most fontosabb dolgom van.

- Persze, megértem – vigyorgott az öcsém.

- Nem arról van szó, amire gondolsz, de ezt nem most fogom megbeszélni veled. Tünés!

- Oké-oké – hadarta gyorsan, és vigyorogva elindult, kifelé. – Kisasszony! Remélem, még lesz alkalmunk beszélni.

Kaján mosollyal az arcán kisétált, de az ajtóból, még visszakacsintott.

- Ne haragudj! Brandon már csak ilyen.

- Nem gond, csak… megdöbbentett.

- Megértem, gondolom, azt hitted, hogy én vagyok.

- Hát… igen. – mondta halkan. – Döbbenetes látvány volt, azt hittem, neked… nekiugrok, és kikaparom a szemét.

- Megérdemelte volna – vigyorogtam, de aztán eszembe jutott, hogy miért is jött Karen. – Mit akarsz? Miért jöttél? Milyen csavaros tervet találtatok ki már megint?

- Tessék?

- Gondolom, most az jön, hogy Nit ki van borulva, és nagyon sajnálja, amiért hazudott. Szeretné helyrehozni, és a többi.

- Nem értem, miről beszélsz. Miért támadsz? Én nem azért jöttem, hogy számon kérjelek, vagy „behálózzalak” Anitának – mondta furcsa hangon. – Ő sosem hazudott neked, nem tudja, hogy itt vagyok. Amúgy pedig neki van oka haragudni rád, nem fordítva. Ahogy Kairóban bántál vele…

- Tessék? – néztem döbbenten. – Most komolyan ezt akarod beadni nekem? Mit tettem én? Nit volt, aki hazudott, nem én. Tényleg, mi a helyzet a fiával? Jól kiterveltétek, mondhatom, talán ő is be volt szervezve? „Nit nem tudja, hogy elhívlak, meglepetés lesz neki.” – utánoztam Karen hangját. – Persze, jó volt baleknak nézni. Talán, ha őszintén elmondja, hogy van a fia, akkor…

- Anita nem tudta, hogy elhívlak – mondta halkan Karen. – Ő nem akart tőled semmit, sőt, amikor próbáltuk rávenni, hogy fogadja el a közeledésedet, majdnem leszedte a fejünket. Pont Jake miatt nem akart rád akaszkodni.

- Karen, ennek a játéknak vége.

- Igen Matt sikeresen véget vetettél neki. Még emlékszem, hogy néztél rám Tulsában. Amikor arra kértél, hogy segítsek.

- Ja, mekkora balek voltam. – motyogtam, de Karent nem érdekelte.

- Anita szeret téged, végre megnyílt, és Aaron után odaadta szívét valakinek, aki nem érdemelte meg.

Csak álltam, és néztem a nőt, aki ennyi badarságot hord össze. Hát még mindig próbálkoznak? Hogy állíthatnám le, hogy vessek véget ennek a komédiának.

- Mégis miről beszélsz? Még hogy Anita szeret! Olyan ügyesen csalt tőrbe, ahogy még senkinek sem sikerült.

Most, mintha Karen arca nyúlt volna meg.

- Matt, emlékszel te arra, hogy mi történt köztetek Kairóban? Amikor Anita felment hozzád, hogy beszéljen veled?

- Khm – krákogtam, mert igen kényes pontot piszkált meg.

- Anita mondta, hogy kellően el voltál ázva.

- Nem… nem nagyon emlékszem, csak arra, hogy odajött magyarázkodni.

- Igen, szerette volna elmondani neked, hogy Jake a fia, és csak azért nem beszélt róla, mert félt, hogy akkor lelépsz, mielőtt kialakulhatna köztetek valami, de amikor rájött, hogy szeret, ez volt az első, amit el akart mondani. Te viszont úgy bántál vele, mint egy szajhával szokás. Bocsánat, nem is, mert azokat nem alázzák meg úgy, ahogy te tetted Anitával.

- Megaláztam? Mi van?

- Fizetni akartál neki, nem is keveset.

Lerogytam a székre, és elővettem a csekkfüzetemet. Megnéztem a félig kitöltött szelvényt: 100 000 $. És ekkor bevillant a kép, ahogy beírom az összeget, nem emlékszem, mit mondtam, de láttam magam előtt az arcát, ahogy kicsordulnak a könnyei: Nem vagyok kurva! Uramisten! Nyelnem kellett, már emlékeztem a pofonra, arra, ahogy elrohant. Leejtettem a csekktömböt, és Karen-re néztem.

- Ha a pénzed kellett volna neki, elfogadja a csekket.

- Teremtőm, mindent tönkretettem.

- Talán helyrehozhatod, de nem most. Most nem erről akarok beszélni veled, ezt megbeszélhetjük később is, amikor már Tulsában leszünk.

- Mi? Miért mennék én ezek után Tulsába? Biztos, hogy ezek után látni sem akar.

-  Figyelj, nincs időm magyarázkodni. Csak azért hívlak, mert Anita ki van borulva Jake miatt. Nagyon beteg, összeszedett valami fertőzést, vagy vírust, vagy nem tudom, mit Egyiptomban.

- És hogy segíthetnék? Én nem vagyok orvos. Vigyétek kórházba!

- Ott van, de az orvosok tehetetlenek. A barátom, a kórház gyerekosztályának a vezetője, már mindent megpróbált, de… Jake haldoklik. Anita teljesen össze van törve. Nem beszél senkivel, nem eszik, nem alszik, csak ül az ágya mellett, és sír. Kérlek, könyörgöm, gyere el, légy mellette, légy a támasza!

- Nem tudom – mondtam bizonytalanul, mi van, ha az egész csak egy újabb csapda. – Nem hiszem, hogy én kellenék neki.

- Matt, Anita szeret téged, csak fél újra felvállalni, és ezért inkább elmenekül. Mindenkit elküld maga mellől, igaz, hogy a lelkébe tapostál, de talán… Kérlek!

- Ezért hívogatott már napok óta? – kérdeztem, és most úgy éreztem, hogy megint csapdába sétálok. Biztos, hogy hihetek Karen-nek, és ez nem csak valami újabb ármánykodás?

- Nem ő keresett. Lassan már azt sem tudja, ki ő, és hol van. És különben is, hogyan kért volna meg? Nem hagyja magára a fiát, te pedig nem vagy hajlandó felvenni a telefont. – ránéztem. – Igen, Matt, én hívogatlak már két napja. Kérlek, legalább próbáld meg! Szüksége lenne rád.

- Jó, megpróbálom – sóhajtottam. – De nem ígérek semmit. Valószínű, hogy a pokolra kíván.

- Matt…

- Odamegyek, és meglátom. – nem bírtam tovább hallgatni. Sosem tudtam elviselni, ha egy nő megalázza magát.

- Kösz. – sóhajtott.

- El kell még intéznem néhány dolgot, addig…

-  Lent megvárlak – mondta.

- Sietek. Szólok Dylan-nek, hogy intézze el a jegyet…

- Arra ne legyen gondod, már megvettem.

- Honnan tudtad, hogy belemegyek? – kérdeztem meglepve, de sejtettem a választ.

- Te is szereted Anitát – mondta egyszerűen, és kilépett az ajtón. – Hiába haragszol rá.

Leültem az asztalhoz, összeszedtem a Brandon által szétszórt iratokat, belenéztem, de aztán a tenyerembe temettem az arcom. A szemem előtt felvillant Nit arca, vidáman, gondtalanul, és szerelmesen. Lehet, hogy Karen ezúttal nem kavart, és Nit nem tudott semmiről? Szerettem volna ezt hinni, de nehéz volt. Mary-anne után nagyon nehéz. Még mindig bennem volt az a kép, ahogy a gyerek a nyakába ugrik, aztán Mary-anne arca jelent meg, amikor azt mondja: Ne hidd, hogy könnyen megszabadulsz tőlem, még a feleséged vagyok, és remek ügyvédem van.

- Teremtőm, mit tegyek?

Ránéztem a számítógépre, még mindig képtelen voltam törölni a monitorkímélőt, pedig Egyiptom után először látni sem akartam őt, de alig két nap után, szinte öntudatlanul állítottam össze a képekből. Csak két nap volt, és szinte alig engedtem el, de ami képet sikerült elkészítenem róla, azok dörömbölve követelték, hogy NE töröljem, hanem emlékezzek rájuk. A következő kép az volt, amit akkor készítettem titokban, amikor aludt, nem is tudott róla. Olyan volt rajta, mint egy földre szállt angyal. Ahogy hosszú haja koronaként körbefogta az arcát, az elégedett mosoly a szája szegletében…

- Nit! – suttogtam.

Kopogás hozott vissza a valóságba.

- Szabad! – szóltam ki, és azonnal a papírokba mélyedtem.

- Minden rendben? Remélem, nem balhéztatok össze Brandon-nal, én mondtam neki, hogy rossz ötlet, de…

- Nem, semmi gond, tisztáztuk – mormoltam.

- És a kis hölgy, vele is minden rendben? Láttam, hogy lent vár valakire.

- Ja, rám vár, mindjárt megyek.

- Matt, én lépnék, Charlotte szülei várnak minket, tudod, az após születésnapja…

- Persze, menj csak, Andy elviszi az boltot.

Odajött az asztalhoz.

- Itt vannak az elszámolások, a rendelés rendben megérkezett, Andy már tölti a polcokat. Estére minden kész.

- Jó – motyogtam.

- Még mindig Jeff ügye miatt izgulsz? Nincs rá okod, én már befizettem a bírságot. Ott a bizonylat a bírság alatt. És a bíróság is lezárta az ügyet. Jeff-el nem lesz több gondunk.

Hallottam, amit mond, de nem fogtam fel.

- Holnap intézkedj az utalásról! – mondtam.

- Hahó, Matt! – csettintett a szemem előtt. – Már elutaltam.

- Mi?

- Átutaltam a bírságot. Rendben van, érted? Mi van veled? Itt vagy?

- Mi? Ja, persze! Csak… Tulsába kell mennem! Amilyen gyorsan csak lehet.

- Most?

- Igen, most! – mondtam élesen. – Nem lesz gond, csak hazafelé szólj Andy-nek!

- Persze, főnök. Meddig maradsz el?

- Nem tudom, addig számíthatok itt rád?

- Ahogy mindig. Rám bízhatod az üzletet.

- Kösz – sóhajtottam. – Nem tudom, mihez kezdenék nélküled.

- Végeznéd a dolgod, ahogy előttem is tetted.

Feszülten felnevettem, és figyeltem, ahogy elmegy. Örültem, hogy rátaláltam, nála megbízhatóbb asszisztensem nem is lehetett volna. Mindenben számíthattam rá. Fura, de valahogy megkönnyebbülést éreztem a diszkóval kapcsolatban. Tudtam, hogy minden rendben lesz, viszont ezt a kellemes érzést hamar elnyomta valami egészen más. A gyomrom elnehezült, ahogy elképzeltem Anitát, és a fiát a kórházban. Még mindig féltem kicsit, hogy ez az egész csak egy rafinált csapda, de aztán gondolatban felpofoztam magam. Hogy gondolhatom, hogy Anita, ez a csupaszív nő, képes lenne ilyen csalival beetetni. Nem lehetek ennyire ellenséges – gondoltam – egy gyerek életéről van szó, akármit is érzek most éppen az anyja iránt, mert a dühöm még nem múlt el teljesen.

A repülőút nem volt hosszú, de én végtelennek éreztem. Kavarogtak bennem az érzések, látni fogom, de vajon hogy fogad? És mit szól, ha ráerőltetem magam azok után, ahogy bántam vele? Már kezdett visszatérni minden, és én egyre jobban szégyelltem magam. Lehet, hogy elzavar? Megérteném azok után, amiket a fejéhez vágtam.

- Miért nem mondtad, hogy van egy ikertestvéred? – kérdezte Karen.

- Anita miért nem beszélt a fiáról? – kérdeztem vissza, és Karen lassan bólintott.

- Tudod, Aaron halála rettenetesen megviselte, iszonyatos lehetett neki.

- Aaron volt az, aki miatt szomorkodott?

- Igen, a vőlegénye volt, és Jake apja. Az esküvőre készültek, és Aaron egyik este elszaladt, azt mondta, valami meglepetése van. Aztán a rendőrök hívták Anitát. Aaron épp az új autójukat hozta haza, amikor egy piros lámpánál néhány kölyök körbefogta a kocsit, kirángatták, és agyonverték. Furikáztak pár órát, aztán belehajtottak egy betonfalba, és otthagyták a roncsot. Aaront Anitának kellett azonosítania. Ott maradt, két héttel az esküvő előtt, egy hatéves fiúval, aki imádta az apját, és Anitának nem volt elég, hogy feldolgozza, még Jake előtt is tartania kellett magát. Persze az anyja sokat segített neki, de akkor is… én azt hittem, örökre feladja, nem akart újra szeretni, és most persze fél.

- Teremtőm! – suttogtam. – Ez annyira… tudtam, hogy erős asszony, de nem hittem, hogy ilyen tragédia nyomja a vállát.

- Megérted most már, hogy miért nem ismerkedett? Aaron óta volt néhány férfi, aki próbálkozott nála, de egy-két randi után mindet leépítette. Te voltál az első, akivel idáig jutott. És hidd el, sosem a pénz vezérelte.

- És én azt hittem, csak egy egyéjszakás kaland voltam neki.

- Azt szerette volna, mert már nagyon ki volt éhezve, de… te sokkal több vagy neki. Nem akart rád akaszkodni, ezért titkolózott.

- Teremtőm, ha elmondta volna, ha…

- Ha ez, ha az! Mi lett volna? Matt, te is visszakoztál, amikor megláttad Jake-t. Anita tudta, hogy ez lesz, ezért nem mondta el.

- De ha az elején tisztázzuk, akkor…

- Mikor? Amikor a diszkó irodájában élveztétek egymást ismeretlenül, vagy a hétvégén, amikor azt mondtátok, hogy ne foglalkozzatok a jövővel?

- Nem, persze, hogy nem, de amikor megkerestem őt, akkor elmondhatta volna. Ha nem elüldöz, hanem elmondja az igazat…

- Akkor te pattansz le magadtól. Anita nem akart szenvedő alany lenni, inkább megelőzte.

- Nem tudhatjátok, hogy reagáltam volna, és ha tudok Jake-ről, akkor nem borultam volna úgy ki Egyiptomban, és nem nevezem egy ócska, pénzéhes szukának.

Az előttem lévő üléshez támasztottam a fejem, és próbáltam egyenletesen lélegezni.

- Rosszul van, uram? – kérdezte egy kedves hang.

A stewardess azonnal ott termett, és segítőkészen felém hajolt.

- Nem, köszönöm, minden rendben – mondtam. – Kaphatnék egy whisky-t?

- Persze, máris hozom. – eltűnt, én pedig Karen felé fordultam.

- Mit fog szólni, ha meglát?

- Nem tudom – vonta meg a vállát.

- Lehet, hogy látni sem akar majd.

- Nem mered vállalni ezt a kockázatot? – kérdezte kihívóan.

- Csak őt nem akarom még jobban felzaklatni.

- Majd meglátjuk, az biztos, hogy szerintem biztosan tudsz segíteni. – simogatta meg biztatóan a karomat.

Bólintottam, elvettem az italt a visszaérkező légi kísérőtől, de aztán csak néztem a poharat, végül odaadtam a mellettünk ülő utasnak, aki csillogó szemmel felhajtotta.

- Hogy van? – kérdezte Karen az ázsiai orvostól, miután kibontakoztak a forró ölelésből.

- Jake állapota változatlanul romlik, egyre gyengébb, semmit sem tehetek ellene, egyetlen gyógyszer sem használ. Anita pedig… Jobb, ha a saját szemetekkel látjátok.

Odakísért minket a külön kórteremhez, csak az ablakon át néztem be, mert nem voltam megfelelően öltözve.

Alig ismertem meg őt. Lefogyott, sápadt volt, a haja fénytelenül lógott, egy gumi fogta össze hátul, és olyan szomorú kétségbeesés ült a szemében, hogy azt hittem pillanatokon belül összeroppan.

- Nit! – suttogtam, aztán a kisfiúra néztem.

Ijesztő látványt nyújtott, a bőre szürkés volt, mint a kiszáradt pergamen, és szinte a csontjaira száradt. Olyan volt, mint egy múmia. Alig lélegzett, pedig az orrában ott volt az oxigéncső. Vékonyka karjából infúzió lógott. A takaró épphogy megemelkedett a törékeny kis test fölött. Már nem tudtam haragudni Nitre, segíteni akartam, mellette lenni, és megfogni a kezét, magamhoz ölelni, és megmondani neki, hogy minden rendben lesz.

- Hogy engedhették így legyengülni – nyögtem. – Hisz ez a gyerek alig él.

- Tegnap óta lett ilyen – mondta halkan Danny. - Sajnos a kezelés, amivel próbálkoztunk rontott az állapotán.

- Mégis mit művelnek maguk itt? – förmedtem a férfira. – Jake olyan, mint egy… egy… – képtelen voltam kimondani, hogy a fiú olyan volt, mint egy élőhalott.

- Már mindent megpróbáltunk, de ez láthatóan nem elég. – mondta az orvos. – Valami olyan fertőzéssel állunk szemben, amiről semmit sem tudunk. Még a vírustörzset sem tudtuk azonosítani, és Jake nem elég erős, hogy küzdjön ellene, a szervei sorban kezdik feladni.

- Miért nem mondtad Karen, hogy ilyesmiről van szó?

- Mondtam, csak…

- Nem figyeltem eléggé – suttogtam. – Oké, azt hiszem, van egy ötletem. Azonnal visszajövök.

Kirohantam a folyosóra, és zihálva kerestem a mobilomat.

„A francba! Miért zaklat fel ennyire? Ő csak egy vadidegen kisfiú, semmi közöm hozzá.”

„Ő Anita fia! Akarod őt, akarod őket, akkor mi a kérdés?”

Mélyet sóhajtottam, így van. Nem fogom hagyni. Megpróbálok segíteni. Már meg is nyomtam a gyorshívót.

- Starr, tessék! – morogta hosszas csengetés után Brandon zihálva, kissé dühösen.

- Itt szintén! Segítened kell! – feleltem.

- A francba, Matt! Hogy rondíthatsz kétszer is bele a dolgomba egyetlen éjszaka alatt. Jess azt fogja hinni, hogy direkt csináljuk.

- Bocs, Jess! – kiabáltam a kagylóba. -  Szükségem van az öcsémre. Esküszöm, fizetek nektek egy kétszemélyes utat, ahova csak akarod, de most beszélnem kell vele.

20. fejezet

Ahogy visszafelé mentem a folyosón, az orvost kerestem, de nem láttam sehol. A kórteremhez érve hangokat hallottam, belesajdult a szívem, ahogy Nit fáradt, megkeseredett szavai kiszűrődtek:

- Karen, fejezd be! Ehhez most igazán nincs erőm, és elegem van abból, hogy folyton szervezkedni akarsz.

- Anita, talán ő segíthetne neked.

- Nincs szükségem Matt könyörületére. Elég értelmesen megmondta, hogy nem akar a nyakába venni egy „szaros” kölyköt. Én nem fogok ráakaszkodni.

- De…

- Nincs de! – mondta élesen. – Nekem nem kell egy olyan pasi, akinek csak arra kellenék, hogy élvezkedjen rajtam. Ha nem fogadja el a fiamat, akkor menjen csak.

- És ha meggondolta magát? – kérdezte Karen.

- Matt? – nevetett keserűen. – Ugyan már, Karen! Ezt te sem hiszed, ugye? Nem fog miattam megváltozni, ő igazi agglegény, aki falja a nőket. Nem az én kategóriám. De nem is érdekel, most csak Jake a fontos.

Néztem az ablakon keresztül, és ahogy láttam könnyáztatta arcát, már tudtam, mit kell tennem.

Megfordultam, és az egyik nővérhez léptem:

- Elnézést, megmondaná, hol találom a kis Jake orvosát?

- Doktor Chien az orvosi szobában van, a második ajtó a folyosón balra.

Odaléptem, és bekopogtam.

- Tessék! – jött a válasz.

- Zavarhatnám egy percre, dr. Chien?

- Persze, jöjjön csak! Miben segíthetek?

- Azt hiszem, először is bemutatkozom, Karen mással volt elfoglalva. Matthew Starr vagyok.

- Jó napot, Daniel Chien. Nos, miről lenne szó?

- Az a helyzet, hogy az öcsém Los Angelesben ismer néhány jónevű orvost, és megkértem, hogy segítsen. Ha elfogadja a segítséget, itt van egy nagyon jó diagnoszta telefonszáma, kifejezetten az ilyen speciális esetekre szakosodott. Én már beszéltem vele, éppen egy konferencián van Stillwaterben, egy óra alatt itt lehet, csak arra vár, hogy jelentkezzen.

- Jefferson professzor? – mondta elismerően Chien. – Hallottam már róla, remek szakember, maga ismeri?

- Igen, egyszer már kisegített, és reméltem, hogy talán most is…

- Köszönöm, Mr. Starr! Azonnal felhívom, ha valaki, akkor ő segíthet. Én már kerestem a munkahelyén, de nem voltak hajlandóak megmondani, hol találom meg. Tényleg nagyon köszönöm.

- Nincs mit, remélem, tud segíteni Jake-n.

- Én biztos vagyok benne, legalább Anita megnyugszik kissé. Jöjjön, mondjuk el neki!

- Nem, én nem megyek – mondtam, és felálltam.

- De miért?

- Látni sem akar, amit megértek, azok után, ahogy bántam vele. De szeretnék segíteni a fián.

- Azt hiszem, értem – mondta bizonytalanul. – De talán, ha elmondom neki…

- Ne, kérem, ne szóljon neki! Nem azért teszem.

Felálltam, kezet nyújtottam neki, aztán kifordultam a folyosóra. Lassan lépkedtem, a kórterem előtt megálltam, és benéztem, Nit feje az ágyra borult, és halkan, szuszogva aludt. Nyugtalan volt az álma, a szemén még így is látszott, hogy teljesen kisírta. Körülnéztem, felvettem a lábvédőt, és a kikészített köpenyt. Lassan bementem, leültem a mellette lévő székre, és megsimogattam a fejét.

- Kicsi lány. Édesem, remélem, rendbe jön a fiad. És remélem, boldog leszel, igazán megérdemled. Ilyen erős asszonnyal még nem találkoztam. Szeretlek, Nit!

Óvatosan kisimítottam egy tincset az arcából, és puhán megcsókoltam.

- Te vagy a bácsi Egyiptomból? – motyogta halkan egy beteges hang. – Miattad sír, amióta hazajöttünk.

Felnéztem a bágyadt beesett szemekbe. Jake olyan volt, mint egy kísértet, de most fény csillant a szemében, talán a harag fénye.

- Igen, én vagyok az – suttogtam. – És sajnálom, hogy megbántottam az anyukádat. Nagyon szeretem őt.

- Akkor miért bántottad?

- Mert buta vagyok – megsimogattam a gyerek arcát. – De azon vagyok, hogy helyrehozzam. Segítesz nekem?

- Hogy? – kérdezte, és úgy tűnt, kicsit felélénkül.

- Először is, ne mondd el neki, hogy itt voltam, rendben? Én pedig megígérem, hogy szerzek egy doktor bácsit, aki meggyógyít. Áll az alku?

- Áll! – mosolygott halványan, és szánalmasan gyengén, megszorította a kezem. – De miért ne szóljak neki? Biztosan örülne…

- Jake, te csak azzal törődj, hogy meggyógyulj! Anyukádnak ez a legfontosabb. És ha majd egészséges leszel, akkor beszélek anyukáddal, és megpróbálom megvigasztalni.

- Úgy szereted, ahogy apu szerette?

- Azt hiszem, úgy senki sem tudja szeretni, ahogy apukád szerette, de mindent megteszek, hogy boldog legyen.

- Te indián vagy? – kérdezte hirtelen. - Úgy nézel ki.

Láttam, hogy nincs teljesen magánál, talán jobb is így, lehet, hogy nem is fog emlékezni rám.

- Igen az vagyok.

- Törzsfőnök?

- Nem – nevettem. – És harcos sem vagyok, de azért megpróbálok segíteni.

- Mi a neved?

- Tűztáncos.

- Szép név – mormolta. – Nekem sose lesz ilyen nevem.

- Hiszen van neved – mondtam. – mindenkinek van neve, csak a Szellemek még nem mondták meg, de hamarosan megtudod.

- Oké – sóhajtott álmosan. – Ha nagy leszek, én szeretnék harcos lenni. Hogy megvédjem anyát.

- Az leszel – nyeltem. - Most aludj! – simogattam meg. – Csak akkor leszel erős, hatalmas harcos, hogy anya büszke lehessen rád.

- Igen… megkérdezed a nevem a Szellemektől?

- Persze, megkérdezem, és megmondom neked.

- Kö… szö… nöm.

Visszazuhant az álomba, én pedig feldúltan kirohantam a szobából. A folyosón megálltam, a hátamat a falnak vetettem, és zihálva kapkodtam a levegőt.

- Mi a baj? – Karen hangja visszarángatott a valóságba. – Beszéltél vele?

- Alszik – motyogtam. – Nem akarom felébreszteni.

- Danny elmondta, hogy mit intéztél. Köszönöm – mondta elcsukló hangon.

- Kérlek, ne szólj Nitnek! Még ne! Nem akarom, hogy…

- Pedig…

- Karen! Nincs értelme. Visszamegyek Los Angelesbe.

- De ez hülyeség! – csattant fel. – Beszélj vele! Ne legyél már ilyen bolond!

- Hallottam az előbb, mit mondott. Nem kellek neki. Felhívom a repteret, és az első géppel hazamegyek.

- Matt…

Hiába szólt utánam, már szinte rohantam a kijárat felé. Nit! NIT! Zakatolt a fejemben, legszívesebben visszarohantam volna, hogy a karomba kapjam, és védelmezzem, és megértse, hogy mit akarok, de még várnom kell. Először Jake gyógyuljon meg, a többivel ráérek. Kemény küzdelem lesz, de már tudtam, hogy Karen-nek igaza volt, ez a nő csupa jóság, nem hagyhatom, hogy szenvedjen.

Szerencsére volt egy járat, amit még elértem, így reggelre már otthon voltam, és amikor becsuktam a bejárati ajtót, úgy éreztem, végre engedhettem a fájdalomnak…

Anita:

Meglepve figyeltem a belépő ismeretlen orvost.

- Jó napot, Miss. Hanson! Jefferson professzor vagyok. Szeretném megvizsgálni a fiát. Dr. Chien elmondta, mi a helyzet, de szeretném hallani öntől is, hogy mi is történt? Válaszolna néhány kérdésemre?

- Persze – motyogtam álmosan, és próbáltam összeszedni magam.

Közben belépett egy nővér, aki elhozta Jake kórlapját, az orvos alaposan tanulmányozni kezdte:

- Jó, szeretnék kérni egy újabb teljes vérképet, kisrutin, nagyrutin, a szokásos – nézett a nővérre. – És azt hiszem szükséges lesz egy lumbálfunkció is.

- Értem – mondta a nő. – előkészítem.

- Köszönöm – mosolygott rá, aztán felém fordult. – Nos, akkor először is azt szeretném tudni, hogy a családban volt-e hasonló fertőzés a közelmúltban?

- Nem, senki nem volt beteg.

- Dr. Chien mondta, hogy Egyiptomban jártak.

- Igen két hete jöttünk haza, és néhány nappal később Jake rosszul lett.

- Értem. Minden oltást megkapott a kisfiú az utazás előtt?

- Igen, mind megkaptuk, erről Daniel gondoskodott.

- Doktor Chien?

- Igen, ő.

- Ettek, vagy ittak ellenőrizetlen élelmiszert?

- Nem, csak, amit a szállodában kaptunk – mondtam.

- Anya! – suttogta Jake félve. – Én ittam vizet a fürdőszobában.

- Tessék, - néztünk rá döbbenten. – Miért nem mondtad eddig?

- Mert féltem, hogy haragudni fogsz.

- Jaj, Kicsim, dehogy! Csak ezt tudnunk kellett volna, amikor megbetegedtél.

- A lényeg, hogy most már tudjuk – mondta az orvos, és feljegyzett valamit a kórlapra.

- Doktor úr, muszáj megcsinálni a lumbálást? - kérdeztem

- Attól tartok. Talán a tenyésztés kimutat valamit. Az eddigi eredmények csak a fertőzést mutatják, de nem tudták azonosítani a kórokozót. Talán ebből kideríthetjük.

- Értem – sóhajtottam.

Az orvos még magyarázott pár dolgot, de alig fogtam fel, az aggodalom, és a kimerültség kezdett legyűrni, bár még tartottam magam. A vizsgálatokat elvégezték, és most az eredményekre vártunk. Anya lement a büfébe szendvicsért, és kávéért. Jake megint elaludt, vagy inkább kábulatba zuhant.

Tegnap éjjel megijesztett, amikor álmában kiabált, valami Szellemmel küzdött, és közben valami nevet követelt tőle. Alig tudtam felébreszteni, és még akkor is azt hajtogatta, hogy megígérte, és megkapja a nevét.

Jefferson professzor mindent elkövetett, hogy a gerinccsapolásos vizsgálat minél kevesebb fájdalommal járjon, de még így is láttam, hogy Jake-t mennyire megviseli, az egész testén izzadtság gyöngyözött, és a szemét könnyek marták, amikor visszahozták a szobába. Én is a könnyeimet nyeltem, miközben simogattam őt. Lassan álomba merült, én pedig felálltam. Anya ekkor lépett be a szobába, és mondta, hogy menjek, pihenjek le.

Nehezen vettem rá magam. Karen, és Daniel odajöttek hozzám a büfénél, és a férfi olyasmit mondott, amitől jobb kedvem lett.

- A kairói hatóságok megküldték a listáját azoknak a kórokozóknak, amik mostanában fertőzhetnek náluk a vízzel. Reméljük, a tenyésztés egyezést fog mutatni, és akkor megkezdhetjük a kezelést.

- Istenem, Danny! Köszönöm! – ugrottam a nyakába.

- Még ne örüljünk előre, várjuk meg az eredményt.

- Értem, csak annyira vágyom már, hogy jó hírt kapjak.

- Tudom, hogy nem mondhatnék ilyet, de bizakodó vagyok.

- Még egyszer köszönöm – mondtam, és visszasiettem Jake-hez.

Karen szorosan a nyomomban volt.

- Anita, még mindig biztos vagy abban, hogy nem akarsz kibékülni Matt-el? – kérdezte, ahogy leültünk.

- Most komolyan Karen, meddig fogsz még ezzel piszkálni? Megmondtam, hogy nem kell olyan pasi, aki szajhának tart.

- De nem tart annak. Részeg volt, amikor ezt mondta.

- Beszéltél vele? – csattantam fel.

- Nem! – vágta rá, de ismertem már annyira, hogy tudjam, ez nem igaz.

- Karen, hagyd őt békén! És engem se nyaggass vele! Vége van, oké? Ne nehezítsd meg nekem, hogy túljussak rajta.

- Én csak…

- Nincs csak!

- Oké – sóhajtott, és ő is Jake-t kezdte figyelni.

Másnap reggel a vizitnél Danny, és Jefferson professzor is bejöttek.

- Jó reggelt! – köszöntünk egyszerre, és a két férfi mosolyogni kezdett.

- Anita, jó hírünk van – nézett rám Daniel. – Megvan a vírustörzs, és az egyiptomi kollégák informáltak minket a kezelésről. Szerencsére a kórháznak van készleten a megfelelő gyógyszer, máris elkezdjük a kezelést, és Jake remélhetőleg pár napon belül jobban lesz.

- Istenem, köszönöm! – felugrottam, és mindkét dokit megpusziltam, miközben a megkönnyebbülés könnyei kiszakadtak belőlem.

- Nincs mit, csak a dolgunkat végezzük – mondta a professzor, miközben zavartan félrehúzódott.

- Ennél sokkal többet tettek – suttogtam.

- Lehet – motyogta. – Most mennem kell, a többit már ráhagyhatom Chien doktorra. Viszontlátásra!

Kilépett az ajtón, én pedig visszarogytam a székre. Most jött ki rajtam igazán a fáradtság, remegni kezdtem, és hányingerem volt. Daniel azonnal látta, mi a helyzet:

- Menj haza, Anita, és pihend ki magad! Most már minden rendben lesz.

- Így van – tette hozzá Karen is. – Én itt maradok mellette, és ha van valami, azonnal szólok.

Tanácstalanul néztem rájuk, ők is érezték, mi tart vissza:

- Ez orvosi utasítás, Miss. Hanson! – fogta meg a karomat Daniel, és elindult velem az ajtóhoz. – Ha kell, én viszlek haza! Indulás, és délutánig ne is lássunk!

A kezelésnek köszönhetően Jake látványosan gyógyult, szinte napról napra látható volt a javulás. Egyre többet evett, és kezdte visszanyerni az erejét, én pedig boldogan figyeltem őt. Esténként azonban sokat szomorkodtam, hiába volt minden rendben, és a fiam szeretete elsöpörte a gondokat, de a magányos esték eszembe jutatták Matt-et, és ilyenkor az érzelmek kavarogtak bennem. Iszonyatosan dühös voltam rá, amiért úgy bánt velem, mint egy szajhával, de közben fájt, legalább annyira, mint Aaron után. Hiába nem akartam, rengeteg éjszakámat sírtam át, és vágyakozva öleltem magamhoz a párnát. Hiányzott az illata, az ölelése, és becéző szavai, a meleg tűz a szemében. Csak az álmaimban jelent meg, de ilyenkor is csak a fájdalom maradt, amikor egy forró álom után felébredtem.

Jake végre teljesen rendbe jött, és elkezdhette a tanévet, bár két héttel így is lemaradt. Szerencsére nagyon jól tanult, és hamar utolérte magát. Feltűnt, hogy sokat változott, sokkal ragaszkodóbb lett, és néha huncut pillantásokat váltott Karen-nel, utána pedig szorosan hozzám bújt. És végre megint ott volt a vidámság a szemében, amit az apja halála óta nem láttam. Gondolom, a súlyos betegség valahogyan ráébresztette az élet fontosságára, és ez segített neki, hogy túljusson a tragédián. Örültem neki, mert már épp itt volt az ideje. Egyre többet nevetett, és ez nekem is sokat segített.

Ezen a reggelen is meglepett. Szabadnapunk volt, és úgy terveztük Karen-nel, hogy benézünk Kyra-hoz. A barátnőnk említette, hogy megérkezett az új kollekció a régi mentorától, és nekem már régen fájt a fogam egy Roberto Cavalli ruhára, pontosan a fodrászverseny óta.

Jake korábban ébredt, mint én, és mire kábultan, szédelegve kitámolyogtam a konyhába, már elkészítette a reggelit. Persze csak egy kis müzlit tejjel, de már előkészítette a tojásokat, és a szalonnát.

- Szia, anya! Nem nyúltam a sütőhöz, de megcsinálod nekem a rántottát?

- Szia! Persze, máris.

Odaléptem a tűzhelyhez, és feltettem a serpenyőt, a következő pillanatban rohannom kellett. Jake kétségbeesve szaladt utánam:

- Anya, mi a baj? Ugye nem kaptad el te is a betegséget?

- Nem, kicsim – nyögtem. – Ez csak gyomorrontás. Minden rendben van.

Aggódva nézett rám, de végül sikerült megnyugtatnom, de amikor az iskolabusz megérkezett, nagyon nehezen indult el.

Amint egyedül maradtam, leültem, és gondolkodni kezdtem. Amikor Jake a kórházban volt, nem tűnt fel, de most, hogy utánaszámoltam, rájöttem, hogy már a második ciklusom marad ki. Akkor csak a fiamra koncentráltam, és nem tűntek fel a jelek, amik mostanra egyértelművé váltak. Kétségbeesve rohantam el a gyógyszertárba.

Mire Karen megérkezett, már meg is csináltam a tesztet. A barátnőm leült, és döbbenten nézte könnyáztatta arcomat:

- Mi történt?

Szó nélkül elé toltam a pozitív eredményt mutató lapocskát.

- Matt? – kérdezte halkan.

- Ki más? – villant rá a szemem.

- Jó, nem úgy értettem – védekezett. – És eddig nem vetted észre?

- Jake-el voltam elfoglalva.

- Értem. És most mihez kezdesz? – kérdezte, és megsimogatta a karomat.

- Fogalmam sincs. Először is elmegyek a nőgyógyászomhoz. Aztán meglátom. Hat hetes, még van időm dönteni.

- Tessék? Ugye ezt nem gondolod komolyan?

- Miért, mit kéne tennem? Itt vagyok egyedül egy gyerekkel, nem biztos, hogy jó ötlet felvállalni még egy babát, főleg, hogy az apja elhagyott.

- De ő egy kis élet, és talán…

- Ne kezdd el megint!

- Joga lenne tudni.

- Nem tudom, talán, ha úgy döntök, hogy megtartom, akkor elmondom neki.

- Ne vetesd el, kérlek! – könyörgött.

- Még amúgy sem biztos, ez csak egy gyorsteszt. És én már futottam csapdára az ilyennel.

- Tényleg?

- Még Jake előtt, rendesen ráijesztettem Aaron-ra, akkor még csak pár hónapja jártunk.

Nevetni kezdtünk.

- Tudod, mit? Menj el még ma az orvoshoz.

- De ma úgy terveztük, hogy Kyra-hoz megyünk.

- Szerintem belefér az időbe. Hívd az orvost! Estére tudnod kell, mi van. Nem idegeskedhetsz a bulin.

- Nem biztos, hogy menni akarok.

- Na, ez most nem hallottam meg, oké? Megmondtuk, hogy nem engedjük, hogy megint magadba fordulj.

- És szerinted erkölcsös dolog úgy pasiznom, hogy közben egy másik férfi gyerekével vagyok terhes?

- Jaj, Anita! Ne gyere nekem ezzel a kamu szöveggel! Most akkor mit akarsz? Ha nem akarod a kicsit, akkor nem mindegy?

Csak néztem rá, és biztosan kétségbeejtő lehettem, mert felnevetett:

- Szedd már össze magad! Ráérsz még ráparázni a dologra. Gyerünk, most különösen szükséged van a kikapcsolódásra, és Doris egy vagyont fizetett a belépőkért.

- Oké, elmegyek, de ne panaszkodj, ha nem leszek tökéletes társaság.

- Azt majd meglátjuk. Ki tudja, mit hoz az este?

21. fejezet

Ámulva néztem körül, ahogy beléptünk. A lelkifurdalásom még nem múlt el, de amikor anyám felajánlotta, hogy vigyáz Jake-re, már végképp nem maradt ellenérvem. Végül csak megjött a kedvem is.

Most még a délelőtti zsúfolt program se rontott a hangulatomon. Az orvos szerencsére gyorsan fogadott, mire odaértünk, már tűkön ültem.

Az ultrahang igazolta a tesztet, hathetes magzatot hordtam a szívem alatt. Abban a pillanatban, ahogy megláttam a kis maszatot a monitoron, már tudtam, hogy megszülöm. Nincs olyan hatalom, ami rávehetne, hogy elpusztítsam.

Kyra-nak és a lányoknak még nem mondtunk semmit, ez egyelőre kettőnk titka volt, és megkértem Karen-t, hogy Matt-nek se szóljon. Ezt nekem kell elmondanom, akkor is, ha kitekeri a nyakam a hír hallatán.

Az estére mind dögös rucikat választottunk, és elkészítettük egymás toalettjét. Mire anya megérkezett, már készenálltunk.

- Ilyen összeesküvés ellen nem tehetek semmit, de ne higgyétek, hogy ezt megússzátok! – morgolódtam, ahogy a taxi felé tuszkoltak, de már csak dacból, igazából nagyon vártam az estét.

- Ugyan már! Nem fogjuk hagyni, hogy megint befordulj! – mondta Debbie. – Ideje, hogy újra ringbe szállj! Azért, mert nem Matt az igazi, még nem jelenti azt, hogy nem találhatsz rá a szerelemre – átölelte a vállam, és határozottan kinyitotta nekem az ajtót. Nevetve pukedliztem, mielőtt beültem.

A „Nitta csillaga” ma nyílt meg, egy kicsit féltem, hogy nagy lesz a tömeg, de a lányok ragaszkodtak hozzá, hogy idejöjjünk.

Végül nem csalódtam, a hely jó volt. Háromszintes, több teremmel, és kellemes bárral. Így a rengeteg kíváncsi látogató eloszlott, és nem volt zsúfolt.

Karen egyenesen az alsó terembe vezetett, és rögtön a táncparkettre húzott. A DJ kellemes zenéket játszott, és néha még nekem is kifejezetten tetszett.

Aztán egyszer csak megszólalt a dalunk. Könnybe lábadt a szemem, és le akartam ülni az asztalunkhoz, de Karenék nem engedték:

- Nem mész sehova! Ha most eltűnsz, akkor a pasi, aki téged bámul, lelép.

- Milyen pasi? Karen ne csináld! Még egyszer nem megyek bele.

- Jaj, ne legyél már ilyen!

- Te ne legyél ilyen! – csattantam fel. – Eddig elviseltem, hogy játszod a kerítőt, de vége. Matt-el se lett jó vége.

- Még nincs vége – vigyorgott.

- Mi van? – néztem rá, de azonnal elhallgattam.

Megdöbbentem, amikor a DJ rekedtes bariton hangja betöltötte a termet:

- Bocs srácok, hogy megzavarom az estét, de nagyon fontos, hogy ez a dal eljusson ahhoz, akit megillet. Olyasvalakinek játszom, aki nagyon sokat jelent nekem, még akkor is, ha ő jogosan a pokolba kíván. Sajnos csak későn jöttem rá, hogy mennyire értékes, és mit veszítettem, amikor elküldtem. Tudom, hogy nem kérhetem a bocsánatát, mert nem érdemlem meg, csak azt kérem, hogy beszéljük meg, és tisztázzuk. Kérlek, Nit! Beszélj velem!

Elhallgatott, de én nem mozdultam. Mérgesen néztem Karenre, aki továbbra is mosolygott:

- Elmondtad neki? – kérdeztem.

- Egy szót sem váltottam vele, azóta, hogy… szóval jóideje nem beszéltem vele. Csak hallgasd meg!

- Minek?

- Mert szeretném, ha mi ketten tisztáznánk a dolgunkat. – szólalt meg közvetlenül mögöttem.

Megfordultam, és belenéztem a mogyoróbarna szemekbe.

- Mégis mit vársz tőlem? – kérdeztem kimérten.

- Szeretnék bocsánatot kérni. Nem tudom, mi volt velem, amikor úgy viselkedtem.

- Ha gondolod, én elmondom – vetettem oda neki. – Rájöttél, hogy van egy fiam, és ez sok volt neked. Semmi baj, megértem, csak talán ezt nem így kellett volna. Elég lett volna, ha csendesen elmondod, és akkor eltűntem volna…

- De én nem akarom, hogy eltűnj! – mondta halkan. – Nem beszélhetnénk nyugodtabb helyen?

- Mondjuk a galérián? – kérdeztem epésen.

- Itt az nincs, csak az irodám.

- Oh! Szóval ez a hely is a tiéd. Látom, jól megy a bolt, már terjeszkedsz.

- Nit! Kérlek!

- Rendben – sóhajtottam. – De csak beszélünk.

- Igen, persze – mondta gyorsan.

Megfogta a kezem, és húzni kezdett. Hátranéztem, de a lányok csak integettek felém, és nem mozdultak.

Végül engedtem, és hagytam, hogy felvigyen az emeletre.

Az irodája megszólalásig hasonlított a másikra, de nem foglalkoztam vele, annál most sokkal idegesebb voltam, mert amikor hozzám ért, a testem árulkodó módon bizseregni kezdett. Még mindig felkavarta a vérem, hiába próbáltam száműzni a szívemből.

Amikor beléptünk, becsukta az ajtót, de most nem zárta kulcsra, hanem az egyik fotelhez vezetett, és leültetett. Felém fordult, és az asztalnak támaszkodva nézni kezdett.

- Nos? – emeltem fel a fejem.

- Gyönyörű vagy – suttogta.

- Na, nem! Ezt nem játsszuk! – idegesen nevettem, és lehajtottam a fejem. – Mit akarsz mondani?

- Bocsáss meg… ha tudsz!

-  Nem azt mondtad, hogy nincs jogod ezt kérni?

- De! És ez így is van, de mégis ezt kérem. Rájöttem, hogy mekkora barom vagyok, és hogy hibát követtem el. De már csak akkor, amikor elkéstem. Aztán megláttam Jake-t a kórházban, és…

-TESSÉK??? Mi… miről beszélsz? Honnan tudod… Karen! – csaptam a homlokomra. – Az a cserfes fruska! De ezért még számolok vele.

Ránéztem, annyira kétségbeesve nézett vissza, hogy egy pillanatra megszántam.

- Na, jó, akkor most mindent elmesélsz! – mondtam. – Kezdve onnan, hogy olyan finoman beszéltél velem Kairóban.

Ellökte magát az asztaltól, és a komódhoz lépett:

- Kérsz inni valamit? – kérdezte.

- Nem, ezt józanul szeretném végighallgatni – mondtam, és figyeltem, ahogy kitölt magának egy hatalmas adag whiskyt. – Nem is gondoltam, hogy ennyit iszol.

- Nem szoktam, csak most…

Felém fordult, ránézett a pohárra, aztán a szoba sarkában álló mosdóhoz lépett, és kiöntötte. Letette a poharat, és két határozott lépéssel előttem termett.

- Nem ülnénk át a kanapéra, ott kényelmesebb?

- Nekem itt nagyon kényelmes – néztem rá negédesen, amitől megvonaglott az arca.

- Ezt megérdemeltem – motyogta, és leguggolt.

Felemelte a fejét, és segítséget kérve nézett a szemembe, de én rezzenéstelen arccal figyeltem.

- Oké – sóhajtott. – Szóval, amikor eljöttem Kairóból… már a repülőn rájöttem, hogy milyen hülye voltam. Túlreagáltam a dolgot, csak sokkolt, amikor megláttam Jake-t. Az volt a legrosszabb, hogy nem emlékeztem semmire. Teljes filmszakadás volt, Nit. Soha többé nem iszom – ezt csak magának mormolta, de meghallottam. – És Jake annyira megdöbbentett!

- De miért? Ő csak egy kisfiú.

- Igen, csak én… mindegy, ez nem fontos. Az én nyomorom nem magyarázat arra, ahogy viselkedtem. A lényeg, hogy egyszerűen már minden esetben csapdát sejtek, azt hittem, az egészet kiterveltétek, már az elejétől.

- Mégis hogy gondoltad? Nem is ismertünk téged. – mondtam.

- Tudom, de elkezdtem összeesküvés elméletet szőni. A vége az lett, hogy azt hittem, már az elején kiszúrtál magadnak a diszkóban, és ügyesen becserkésztetek, aztán meg eljátszottad, hogy nem érdekellek, és folyton lepattintottál.

- De…

Az ujját a számra helyezte, és folytatta:

- Emlékszel, amikor hazavittelek? Beszéltünk Egyiptomról, és aztán hopp, Karen felhív, hogy odautaztok, és milyen buli lenne, ha utánad mennék, persze, te nem tudsz semmit, és biztosan örülnél neki. Én meg, amilyen idétlen módon viselkedtem, rohantam utánad, mint egy hűséges kiskutya. Aztán megláttam Jake-t, és úgy hittem, bezárult a csapda. Én pedig elmenekültem, még örültem is, hogy nem sétáltam bele. Ha tudtam volna, mekkorát tévedek, ha nem helyeztem volna a makacsságomat a szívem elé…

- És Jake betegsége, honnan tudtál róla?

- Karen eljött, amikor beteg volt. Elhívott, hogy legyek melletted, mert teljesen kikészültél. Akkor kezdtem megérteni, hogy hibáztam, láttam, hogy Karen őszinte, és te tényleg nem tudsz semmiről, és ez az egész, amit kitaláltam, csak egy elvadult elmeszülemény. Megtudtam, hogy mi történt Jake-el, láttam, hogy mekkorát tévedtem, és hogy mennyire hülye voltam. Kérlek, könyörgöm, adj egy esélyt, hogy bebizonyítsam!

- Mit? – néztem könnyes szemébe.

- Hogy akarlak – suttogta. – Jake-el együtt, csak nem mertem elfogadni, mert féltem. Féltem újra elkötelezni magam, ugyanúgy, ahogy te is. Helyre szeretném hozni, boldoggá akarlak tenni. Amikor Karen elmesélte, hogy mi történt Aaron-al…

- Istenem! Ezt is elmondta? Van valami, amit nem mondott el neked? Mert engem bezzeg semmiről sem tájékoztatott. Kezdem azt hinni, hogy inkább ti szőttetek összeesküvést ellenem.

Felálltam, és dühösen vágtam keresztül a szobán. Azonnal éreztem, hogy mögém lép, nem hagyta, hogy kimenjek, szorosan magához húzott.

- Ne menj el! – suttogta feszülten, és a vállamra hajtotta a fejét. – Ne menj el, kérlek!

- Miért? – kérdeztem. – Mondd meg, miért kellene most itt maradnom?

Visszanyeltem a könnyeimet, de megálltam.

- Mert szeretlek – lehelte a fülembe. – Nagyon szeretlek, és nélküled minden értelmetlen. Te és Jake… ti ketten… Csak egy esélyt kérek Nit, hogy boldoggá tegyelek benneteket.

- Mi változott, Kairóban úgy néztél Jake-re, mint valami pondróra?

- Nit, el kell mondanom még egy titkomat. Kérlek, hallgass meg!

Ránéztem, aztán leültem a kanapéra, és magam mellé húztam.

- Én már voltam nős. Tíz évvel ezelőtt. Az asszisztensem volt, Mary-anne, ő huszonöt éves volt, és volt egy kétéves fia. Azt mondta, hogy a gyerek apja, még akkor elhagyta, amikor kiderült, hogy terhes. Rendesen behálózott, ezért hittem először, hogy te is… – könyörögve nézett rám. – Szóval a lényeg, hogy akkor szerelmes voltam, azt hiszem. Elvettem őt, egy ideig minden rendben is volt, de aztán elromlottak a dolgok, már csak veszekedtünk. És egy alkalommal hivatalos ügyben sokáig dolgoztam. Az öcsém…

- Van öcséd? – néztem döbbenten.

- Karen ezek szerint erről sem beszélt. – mosolygott. – Igen, Brandon az ikertestvérem. Akkoriban Chicago-ban élt, ott dolgozott az egyik kórházban, merthogy orvos. De ez most nem lényeges. Megbeszéltük, hogy meglátogat, és amikor hazaértem, fura hangokat hallottam, beléptem a hálószobába, az öcsém épp a feleségemen dolgozott.

Iszonyatosan összevesztünk, előálltak egy olyan magyarázattal, hogy Mary-anne azt hitte, én vagyok az, Brandon meg azt mondta, hogy Mary-anne a bejárónőmnek adta ki magát. Azzal védekezett, hogy azt hitte játszani akarok, és nem gondolta, hogy Brandon tényleg nem én vagyok. Nem tudom, mi volt az igazság, de akkor elköltözött. Utána évekig nem beszéltünk az öcsémmel, de végül tisztáztuk. Igazából köszönettel tartozom neki, hogy megszabadított attól a nőtől. Elváltam, és csak az égieknek köszönhettem, hogy nem fogadtam örökbe a fiát. Így is megkopasztotta a bankszámlámat. Két hónappal később pedig láttam egy fazonnal, a kölyök megszólalásig hasonlított rá. Nem akarok találgatni, úgyhogy nem mondok semmit. De megértheted, hogy én sem voltam épp bizalommal senki iránt. Akár hiszed, akár nem, amikor együtt voltunk, akkor már én is nagyon régen nem voltam senkivel. Aztán megláttalak, és bumm!

Felemelte a kezét, és robbanást imitált. Utánakaptam, és belecsókoltam a tenyerébe.

- Félek – suttogtam.

- Tudom, én is, Kedves. Félek, hogy elveszíthetlek, még egyszer nem viselném el.

- Matt…

Nem tudtam befejezni a mondatot, mert kopogtattak.

- Szabad – szólt ki vonakodva Matt.

Kinyílt az ajtó, és Jake szaladt be, a nyomában Karennel.

- Jake? Te hogy kerülsz ide? Hol van a nagyi? Mégis mi…? Neked nem szabad…

- Anya, Matt segített, ne küldd el őt! Elmondta, hogy ő szerezte azt a specialistát? – döbbenten kapkodtam a fejem. – Neki köszönhetem az életemet.

- De hogyan? – néztem rá könnyes szemmel.

- Karen elmondta, hogy mi a helyzet, és mivel Brandon orvos, vannak ismeretségei. Így szereztük meg Jefferson professzort.

- Köszönöm – suttogtam. – Képes voltál…?

- Mondtam neked, hogy rájöttem, mit érzek, és aztán bementem a kórházba, és láttam, ahogy ott ülsz az ágya mellett, elkeseredve, kétségbeesve. Figyeltem őt, és hirtelen azt éreztem, hogy talán ez az esély, amire mindig is vágytam. Amikor Egyiptomban elutasítottam a fiad, csak az járt az eszemben, hogy eltitkoltad előlem, úgy éreztem, hogy tényleg nem kell neked tőlem más, csak szex és persze a pénzem. Nem volt szép, amit tettem, de fájt, és sértett voltam. Aztán megláttalak benneteket a kórházban, és tudtam, ha Jake-t is elveszíted, akkor te is utánamész. Boldognak akartalak látni, akkor is, ha én már nem kellettem neked. Azt akartam, hogy újra nevess, és megoszd a fiaddal az életedet. Megkerestem Brandont, és megkértem, hogy segítsen. Boldog vagyok, hogy sikerült meggyógyítani Jake-t.

- De miért nem jelentkeztél utána? Miért nem mondtad el?

- Mert nem azért tettem, hogy ezzel szerezzelek vissza, hanem Jake-ért. Eldöntöttem, hogy harcolok érted, de nem ilyen eszközökkel akartam.

- Matt… én… én azt hittem, te nem akarsz gyereket, családot. Hogy irtózol az elkötelezettségtől.

- Sokáig így is volt, de aztán megismertelek, és nem tudtalak kiverni a fejemből, ráadásul a szívembe is befészkelted magad… örökre. Már tudom, hogy te vagy a tökéletes, mindent meg akarok adni nektek, szeretnélek kárpótolni a fájdalmakért.

- De én sosem kértem tőled ezt – néztem rá. – Nem kérem, hogy ennyire elkötelezd magad.

- Miért? Még mindig haragszol? Nem akarsz kibékülni?

- Anya, kérlek! Szeretem Matt-et. – szólalt meg Jake, és könyörögve nézett.

- Nem is ismered – néztem rá mosolyogva

- Ami azt illeti, ismeri – szólalt meg Karen.

- Tessék?

- Amíg te dolgoztál, addig Matt többször is meglátogatta Jake-t.

- De mikor?

- Már itt vagyok egy ideje – vette vissza a szót a férfi. – Amióta beindítottam a diszkóprojektet, itt vagyok, volt időm megismerkedni Jake-el.

- Ezt most nem mondjátok komolyan – hápogtam. – És én most legyek boldog, hogy a hátam mögött szervezkedtetek?

Láttam, hogy Matt pillantása szomorúvá válik.

- Én azt szerettem volna, ha megérted, hogy mit jelentesz nekem, és boldog voltam, hogy Jake rendben van. Szerettem volna megismerni őt, hogy…

- Anya, Matt szeret téged – mondta egyszerűen. – Ne küldd el! Direkt azért költözött ide, hogy velünk lehessen.

Mosolyogva néztem rájuk.

- Te ideköltöztél Los Angelesből?

- Nit, Jake is mondta, szeretlek. Számomra csak az számít, hogy a közeledben legyek. A Los Angeles-i hely vezetését átadtam Dylan-nek, így csak erre kell figyelnem, és persze rátok, ha te is akarod.

- Matt, komolyan ezt akarod? Alig ismersz, képes lennél mindent feladni egy egyéjszakás kalandért?

Nem válaszolt azonnal, letérdelt, és elővett egy kis dobozkát. Kinyitotta, én pedig halkan felsikkantottam, amikor megláttam a zafírköves gyűrűt.

- Már régen rájöttem, hogy többet akarok. Tudom, hogy szinte alig ismerjük egymást, és nem is várom, hogy most dönts. Ez a gyűrű nem eljegyzési gyűrű, ha még nem akarod, csak azért szeretném neked adni, hogy tudd, mit érzek. Szeretnék veletek lenni, és majd egyszer hozzátok kötni az életemet, ha te is ezt szeretnéd. Nem vagyok már fiatal, nincs mire várjak, meg akarok állapodni… melletted… és Jake mellett.

- Akkor ez most egy nem eljegyzési jegygyűrű? – kérdeztem.

- Olyasmi.

Óvatosan kivettem a dobozból, megnéztem, aztán Matt felé fordultam.

- Akkor ne jegyezz el vele! – felemeltem a kezem, és várakozva néztem rá.

Mosolyogni kezdett, és felhúzta az ujjamra, aztán szorosan magához húzott, és megcsókolt. Visszaöleltem, és boldogság járt át.

- Szeretlek, Matt – suttogtam, és a mellkasához bújtam. – Már Los Angeles után is tudtam, hogy érzek valamit, és idővel tisztába kerültem vele. Egyiptomban úgy éreztem, meghalok, amikor elutasítottál, de nem akartam rád akaszkodni. Reméltem, hogy idővel túljutok rajta. De nem ment, szenvedtem, de makacs voltam, hogy megvalljam neked. De most itt vagy, és ilyeneket mondasz, már tudom, hogy nem akarlak elengedni.

- Én is szeretlek, Nit. Melletted maradok, és Jake mellett.

Jake odalépett mellénk.

- Anya, akkor most ugye Matt hozzánk költözik?

Ránéztem a kedvesemre, aki reménykedve nézett vissza rám.

- Ha ő is ezt szeretné – mondtam.

- Minden vágyam – felelt halkan.

- Én szeretném – fogta meg a kezünket Jake. – És azt is szeretném, ha apa feleségül venne.

Meglepve néztünk rá, aztán egymásra.

- Úgy érzed, hogy Matt jó apukád lenne? – kérdeztem, és kibuggyantak a könnyeim.

- Szeretem Matt-et – mondta újra. – És szeretném, ha ő lenne az új apukám.

Félénken nézett a kedvesemre, de ő bátorítóan rámosolygott, megsimogatta a fejét.

- Köszönöm, Napayshni Moki. Megtiszteltetés, hogy így érzel. Szívesen leszek az apukád.

- Napayshni Moki? – néztem rájuk.

- Igen, azt jelenti, Bátor Szarvas – mosolygott Jake. – Matt megkérdezte a Szellemektől a nevemet.

A férfi felé fordultam.

- A Szellemek segítettek Bátor Szarvasnak meggyógyulni, erőt adtak neki.

- Miért érzem azt, hogy kihagytatok valamiből? – kérdeztem.

- Mert ez a férfiak dolga, anya. – mondta Jake határozottan.

Matt lenézett rám, gyengéden megcsókolt, és utána halkan a fülembe súgott:

- Azt hiszem, a fiad nem szeretne várni. Hozzám jössz feleségül?

- De csakis Jake, és a kicsi miatt – feleltem huncut mosollyal, és közben megsimogattam a hasam alját.

- Tessék? – nézett döbbenten.

- Ezt a kis csapdát még nem említettem – sütöttem le a szemem. – de ha te nem akarod…

- Ezt hallani sem akarom! – vágott közbe. -  Negyven évesen nem fogok lemondani egy babáról, főleg, hogy te vagy az édesanyja. Még hogy nem akarom! Micsoda feltételezés? Viszont akkor sietnünk kell Nit, azt szeretném, hogy a babánk házasságban szülessen meg.

- Ezen nem veszünk össze! – mosolyogtam rá.

- Akkor viszont van itt valami más. – mondta. Elővett egy újabb ékszeres dobozt. – Ezzel várni akartam a megfelelő időpontig, de azt hiszem ennél tökéletesebb nem lesz. EZ az eljegyzési gyűrűd.

Kinyitotta, én pedig meglepve kiáltottam fel.

Az elképesztően széles aranygyűrű meseszép volt, fehér és sárgaarany keveréke volt. A két szín összefonódott, és gyémántberakások díszítették.

- Pont olyan, mint mi – mondta halkan Matt. – Két különböző fém, és mégis tökéletes összhangban vannak. Szeretném, ha mi is így élnénk. Együtt, elválaszthatatlanul. Nit, számomra te vagy minden, még ha eleinte nem is akartad. Leszel a feleségem?

- Ez minden vágyam – suttogtam.

Lehajolt, és gyengéd csókot lehelt a számra, közben felhúzta a gyűrűt a bal kezem gyűrűsujjára.

- Soha többé nem hagylak magadra. – mondta halkan.

- Ebben ne legyél biztos, alig ismersz, a hárpiát még nem mutattam meg.

- Szerintem elbánok vele.

Felnevetett, és szenvedélyesen megölelt minket. Boldogan bújtunk hozzá, de aztán Jake elengedett, és elhúzódott.

Karen megfogta a kezét, és kihúzta az irodából:

- Azt hiszem, Jake-nek ideje hazamenni. Ti pedig avassátok fel az irodát, mielőtt Brandon teszi meg. Láttam, hogy nagyon csapja a szelet Debbie-nek.

Nevetni kezdtünk, aztán becsukódott az ajtó.

- Szegény Doris – mondta Matt, ahogy az ajtóhoz lépett, és kulcsra zárta. – Már csak ő árul petrezselymet.

-  Doris szerintem hamar rátalál a pultos fiúra. Nem focizik véletlenül a srác?

- De, bár nem értem, mit szeret az európai fociban.

- Az nem számít, Doris imádja az ilyen fazonokat. Szerintem majd egy kis protekciót fogunk kérni neki.

Matt felvette a telefont:

- Hallo, David? Matt vagyok. Figyelj, láttad Anita barátait ugye?… Igen, a ház vendégei, és külön figyelmedbe ajánlom Dorist, igazi vadmacska.

Kacagva néztem, ahogy elindul felém, és mire odaért, az inge a földön pihent, én pedig újra gyönyörködhettem tökéletes felsőtestében. Lassan fölém hajolt:

- Engedje meg, Miss. Hanson…

Megráztam a fejem:

- Mrs. Starr – suttogtam.

- Mrs. Starr – ízlelgette mosolyogva. – Nos, engedje meg, hogy elrepítsem a mennyországba…

A kanapén feküdtünk, és jólesően simogattuk egymást.

- Matt, hogy jutott eszedbe ez a név Jake-nek?

- Amikor a kórházban voltam, benéztem a szobába. Te annyira ki voltál merülve, hogy nem ébredtél fel, ő viszont magához tért néhány percre, akkor beszélgettünk, és megkért, hogy kérdezzem meg az indián nevét.

- De ő nem indián.

- Mindenkinek van egy neve, amit a Szellemek adnak neki.

- Nekem is? – néztem rá.

- Igen – nevetett. – Szeretnéd tudni?

- Még szép!

- Namid. – mosolygott.

- ÁÁÁ, és mit jelent?

- Csillagtáncos.

- Csodaszép.

- Pont, mint te. – suttogta, és megcsókolt.

- Tudod, ez nagyon kedves, akkor is, ha csak hiedelem.

- Ez nem hiedelem – mondta megjátszott sértettséggel. -  A Szellemek tényleg megmondták. Egy éjjel álmot láttam. Megjelent előttem egy férfi, és arra kért, hogy adjam át az üzenetét nektek. Azt mondta, a Szellemek küldték, és nevet adtak a fiadnak, és neked. A távolba mutatott, ahol egy fiatal hím szarvas ugrándozott boldogan: Napashni Moki, ezt mondta. A bátor gyermek, aki olyan erősen küzdött az életéért, mint egy szarvas. Néztem egy ideig, aztán az állat megindult, egy hatalmas tábortűz felé szaladt. – elhallgatott, mély levegőt vett, és rekedt hangon folytatta. – Én ott álltam a tűzben, először megrémültem, hogy a halálomat látom, de aztán észrevettem, hogy mosolygok, és táncolok, pont, ahogy kisfiú koromban. Boldog voltam, mert tudtam, hogy minden rendben van. Aztán megjelent egy tünemény, fehér fény ragyogta körül, és a tűz mellett lebegett, lassan ereszkedett lefelé, és közben felém nyújtotta a karját, az ajka mozgott, de nem értettem mit mond. A szeme barna volt, és a haja lágyan lebegett körülötte, mintha vízben úszna. Amikor leért mellém, táncolni kezdett, és a csillagok felragyogtak, de még így sem tudták fakítani a lány szépségét. Körbetáncolta a tüzet, és végig engem nézett, a csillagok követték őt, és vele táncoltak. És akkor a lány megállt előttem, felém hajolt, és alig hallhatóan a fülembe súgott: Szeretlek! Kinyújtotta a karját, és kihúzott a tűzből. Te voltál az, Namid. Odavezettél a férfihoz, aki végig figyelt minket, és amikor elé álltam, megszólalt:

- Neveld fel a fiamat, és tedd boldoggá a nőt, akit szerettem! – aztán eltűnt.

Amikor felébredtem, már tudtam, mit akarok. Aztán Jake mutatott egy képet Aaron-ról, őt láttam az álmomban.

Felnéztem rá a könnyeimen át:

- Szeretlek, Tűztáncos! – suttogtam.

- Én is szeretlek, Csillagtáncos!

Forró csókban egyesültünk, és az égbolt csillagai felragyogtak, amikor a boldogságunk elérte őket.

22. fejezet

- Ez most nem megy nekem – sóhajtottam, és lecsúsztam az öléből. – Ne haragudj!

Elfordult, és én tudtam, hogy dühös.

- Édes! – megcirógattam a hátát, de nem reagált. – Matt, kérlek, ne fordulj el!

Nem mozdult, ezért a vállánál fogva visszafordítottam.

- Matt! Tényleg ne haragudj, én csak…

- Azt hiszed, nem tudom, mi van? – kérdezte. – Tudom, hogy velem van a baj, nézz rá, már…

Lenézett az ágyékához, és elkeseredve felhorkant.

- Miről beszélsz? – megsimogattam az arcát. – Nem erről van szó, odalent minden a legnagyobb rendben van veled, csak én most annyira nem vagyok ráhangolva. Lehet, hogy a kicsi miatt, ez nem a te hibád.

- Nit, ne akarj vigasztalni!

- Matt, ha nem hagyod abba, akkor tényleg megtudod, milyen a hárpia énem… az őrjöngő hárpia énem.

Rám nézett, és halványan elmosolyodott. Óvatosan mellé bújtam, és hagytam, hogy magához öleljen.

- Igazából nem a baba miatt van, csak a gondolataim most egészen máshol járnak.

- Mi a baj, Kicsim?

- A szalon. Még nem akartam elmondani, mert nem biztos, de nagyon úgy fest, hogy Brittany nem tudja fizetni a bérleti díjat, meg a többi költséget. Valószínűleg a hónap végén bezárunk.

- Miért nem mondtad el eddig? – nézett rám Matt aggódva, és megsimogatta az arcomat.

- Én is csak ma tudtam meg – sóhajtottam.

- Emiatt ne aggódj! Itt vagyok, együtt megoldjuk.

- Köszönöm. De igazából az bánt, hogy én nem vagyok az az otthonülő fajta. Jó, hamarosan szülni fogok, de mi lesz utána, ha a kicsi már nagyobb lesz? És mi lesz a lányokkal? Nekik ez az életük.

- Kicsim, ha ezen múlik, akkor segíthetek.

- Hogyan? Van ismerősöd? Matt, a közelben csak Brittany szalonja volt, ha bezár, nem lesz másik, és Karen már utánanézett néhány helynek, de sehol nem keresnek embert.

- Pont erre gondoltam – mondta. – A környéken nem lesz senki, és innen mindenki hozzátok járt, igaz? Mi lenne, ha ti négyen nyitnátok egy saját szalont?

- Igen, ez remekül hangzik, de se pénzünk nincs, se egy hely, ahol fogadhatnánk a vendégeket…

- Tegnap beszéltem Mr. Lewis-al, amikor a rózsát hoztam – mosolygott kedvesen. – Be akar zárni, azt mondja, hogy amióta megnyílt az a nagy virágpiac nem messze, az ő forgalma nagyon megcsappant. Talán megkérdezhetnénk, hogy nem adja-e el a bérleti jogot a boltra.

- Már mondtam, nincs annyi pénzünk, hogy beindítsunk egy szalont. Csak a fizetésünkből élünk, abból nem lehet megtakarítani semmit.

- Akkor majd én leszek a csendestárs – mondta határozottan.

- Nem!

- Tessék?

- Nem hagyom, hogy kockáztasd a pénzed! Egyáltalán nem biztos, hogy fenn tudjuk tartani a boltot. Egyikünk sem csinált még ilyet, nincs tapasztalatunk…

Az ujját a számra nyomta.

- Egy: én bízom bennetek! Elég nagy vendégkörötök van, és szerintem, mindenki szívesen követ titeket, vagytok annyira profik. Kettő: nekem van emberem, aki a könyveléssel, és a gazdasági ügyekkel foglalkozik, nem hiszem, hogy ne bírna el ezzel. És három: mi az, hogy a pénzemet? Kicsim, az a mi pénzünk. Együtt élünk, két héten belül a feleségem leszel, csak nem hiszed, hogy a pénzt külön kezeljük? Ami az enyém, az a tiéd is. A miénk, és a gyerekeinké.

- Jake nem a te fiad. Nem akarom, hogy azt hidd, el akarom venni a pénzed, én…

- Nit, fejezd be! Te nem vagy Mary-anne! Soha nem is voltál, és soha nem is leszel, tudom. És Jake… lehet, hogy biológiailag nem a fiam, de úgy szeretem. A sors nem engedte, hogy Aaron nevelje fel, a Szellemek viszont úgy döntöttek, hogy lehetőséget adnak nekem. TE ne vedd el! Ne mondd még egyszer, hogy nem a fiam. Ő ugyanúgy a gyermekem, mint Jaybird – megsimogatta a hasamat. – Sosem kell azt éreznie, hogy a húgát jobban szeretem.

- Oh, Matt! – suttogtam könnyek közt.

- Holnap beszélek a gyámüggyel az örökbefogadás ügyében.

Nem tudtam válaszolni, folyamatosan potyogtak a könnyeim.

- Szeretlek, Nit! És nincs semmi, ami elszakíthat tőled, és a gyerekektől.

 - Nem is engednélek el – sírtam. – Soha-soha!

Hagytam, hogy megcsókoljon, és gyengéden becézzen. Mosolyogva vettem észre, hogy igazam volt… odalent minden tökéletesen működött…

Reggel vidáman készülődtem, izgatott voltam, ma végre megyünk ultrahangvizsgálatra. Amikor először voltam, a kicsi még csak hathetes volt, és semmi sem látszott, de mostanra már lesz szívhang, és látszódni fognak a piciny karocskái, és a lábai.

- Kedves, ha nem iparkodsz kicsit, akkor lekéssük a vizsgálatot.

- Máris megyek – szóltam ki Matt-nek, és már nyitottam is a fürdőszobaajtót.  – Micsoda hajcsár vagy! Lehet, hogy meggondolom ezt az esküvődolgot.

Megölelt, és a nyakamba csókolt.

- Erről már lekéstél, nem engedlek ki a karjaimból.

Felnevettem:

- Meg fogod ezt még bánni. Ha majd akkora leszek, mint egy bálna…

- Miről beszélsz? – kérdezte megrökönyödve. – Láttam azokat a képeket, amikor Jake-t vártad. Gyönyörű voltál, most is az leszel… Anyád mutatta meg a képeket – védekezett nevetve, és futva megkerülte az asztalt, hogy elmeneküljön előlem.

A váróban úgy toporogtam, mintha az első babámat várnám. Hiába tudtam, mire számítsak, most mégis annyira izgatott voltam, mint egy kislány.

- Mi a baj, Kicsim? – szorongatta a kezem Matt, ő legalább annyira izgult, mint én.

- Nincs baj, csak izgulok. De ahogy látom, te is.

- Csodálod? Az első gyerekemről van szó, a kislányomról, még jó, hogy féltem.

- Miért vagy ennyire biztos benne, hogy kislány?

- Nem vagyok, de annyira szeretném, ha lány lenne.

- Azt hittem, trónörököst akarsz, aki továbbviszi a neved.

- Ha Jake-t örökbe fogadtam, akkor ez már meglesz, de egy kislány olyan gyönyörű tud lenni.

- Jaj, Matt! – bújtam hozzá.

- Miss. Hanson! – lépett ki az asszisztens, mi pedig gyorsan bementünk a vizsgálóba.

- Üdvözlöm! – köszönt az orvos, felém mosolygott, én pedig már el is helyezkedtem a vizsgálóasztalon. – Ön gondolom, a férje – nyújtott kezet Matt-nek. – Megkérném, hogy maradjon itt!

Kedvesem leült a felkínált székre, én pedig a függöny mögött várakoztam:

- Miért nem jöhet ide, doktor úr? – kérdeztem.

- Hüvelyi vizsgálatnál sosem lehet jelen más.

- Hüvelyi ultra…? De erről eddig nem volt szó! – nyögtem fel. – Csak a kicsit kell megvizsgálni!

 Matt sem tűrte tétlenül a dolgot:

- Nem csinálhatja! – szólt az orvosra. – Ha valami baja lesz a kicsinek…

- Egy pillanat! – nézett ránk az orvos. Felvette a kórlapot, és megnézte. – Ön nem Mrs. Darnell?

- Nem, Miss. Hanson vagyok, és terhességi vizsgálatra jöttem.

- Clara! – üvöltött fel az orvos.

- Igen, doktor úr?

- Megint összecserélte a kórlapokat! Majdnem rossz vizsgálatot végeztem el a kismamánál.

- Én nem tudom, hogy történhetett, mindent ellenőriztem – védekezett a nő.

- Várjon meg az orvosi szobában, megvizsgálom a kismamát, és beszélünk.

A nővér idegesen nézett rám, aztán könnyes szemmel kiszaladt. Nem tudtam sajnálni. Hogy lehetett ennyire felelőtlen?

Matt leült mellém, és megfogta a kezem.

- Itt maradok – mondta határozottan.

- Rendben, így semmi akadálya – felelt az orvos. – És elnézést kérek. Szerencse, hogy kiderült a dolog.

Kissé remegő kézzel helyezte az érzékelőt a hasamra, de pár pillanat alatt visszanyerte az önuralmát. Szakszerűen nézett végig mindent.

- A mindenit! – szólalt meg egy idő után. – Itt aztán lesz gyermekáldás!

- Tessék? – néztünk rá mindketten.

- Ahogy látom, itt van néhány baba.

- Néhány? – kérdezte alig hallhatóan Matt.

- Ha jól számolok, van itt egy… ket-tő… és… igen. Itt van a harmadik csöppség.

- Jézusom! – nyögött fel Matt. – Teremtőm, mit tettél velünk?

- Azt hiszem, a Teremtőnek ehhez nincs köze. Maga már megoldotta a dolgot, apuka – nevetett fel az orvos, mire én is kacagni kezdtem.

Ránéztem Matt-re, és félelmet láttam a szemében.

- Nem örülsz? – kérdeztem aggódva.

- Dehogynem! Csak… féltelek, Kicsim.

- Nem én leszek az első a világon, aki ikreket vár. – kacsintottam rá.

- Igen, igaz.  De aggódhatok érted, ugye?

- Igen, persze – nevettem fel.

Az orvos végzett a vizsgálattal, és adott egy képet a srácokról. Mosolyogva nézegettem, miközben a folyosón sétáltunk kifelé, amikor valaki elénk állt.

- Sziasztok!

- Szia, Danny! – köszönt Matt.

- Szi… szia! – motyogtam.

- Hogy vagy? Dr. Warner mondta, hogy látott bejönni a nőgyógyászatra. Minden rendben?

- Igen, ultrahangvizsgálaton voltam.

- Hármas ikreink lesznek – vigyorgott Matt, és nem törődött azzal, hogy próbálom elhúzni. – Nézd, itt vannak!

Kivette a kezemből a fotót, és megmutatta Daniel-nek.

Döbbenten figyeltem őket, olyanok voltak, mint két bajtárs, ahogy kedvesem mutogatta a babákat.

- Matt, mennünk kell! Jake már nagyon vár.

- Máris, Kicsim! – felelt rám se nézve. – Nézd, itt van egyikük keze. Remélem, legalább az egyik kislány lesz.

- Biztosan – mosolygott halványan Daniel. – Nagyon aranyosak.

- Igen, csak féltem Anitát.

- Úgy beszélsz, mint akinek nincs ikertestvére.

- Az más. De ő nagyon meglepődött – pillantott felém. – Nem mondja, de szerintem fél.

- Anita – nézett rám. – Nincs okod félni. Minden rendben lesz, és Matt itt van melletted, segíteni fog. Azt tudtad, hogy a terhességek nyolcvan százaléka ikerterhesség, – folytatta, hogy megnyugtasson. – csak az egyik magzat még azelőtt felszívódik, mielőtt kiderülne?

- Tényleg? – néztem rá. – Jake-nek is volt egy testvére?

- Lehet – mosolygott szomorúan. – És mivel Matt-nek van ikertestvére, nálatok nagyobb volt az esély. Sok boldogságot hozzájuk. És gratulálok az esküvőhöz is. Mikor is lesz pontosan?

- Szombathoz két hétre – válaszolt Matt.

- Gondolom, Karen lesz a tanúd? – nézett felém, és most már egyértelműen szomorú volt.

- Igen, és a lányok.

- Értem – sóhajtott. - Hát… még egyszer gratulálok. És megmondanátok Karen-nek, hogy… hogy… mindegy, nem érdekes.

Megfordult, és elindult.

- Danny! – szóltam utána. – Karen nagyon csalódott. Miért tetted ezt vele?

- Nem tettem semmit – állt meg. – Tudom, ez nem magyarázat, de a múltam ellen nem tehetek semmit. Az a baj, hogy ezt nem tudom elmondani Karen-nek, mert nem áll szóba velem. Folyamatosan próbálom keresni, de nem tudom elérni. A telefont leteszi, a szalonban meg nem lehet ilyesmit tisztázni.

- Ha gondolod, segítek.

- Mégis hogyan? – kérdezte tanácstalanul.

- Gyere el az esküvőnkre! – mondtam. – Ott nem rendezhet jelenetet, és beszélhetsz vele.

- De nem vagyok meghívva, és most már nem boríthatjuk fel a terveket.

- Most hívtalak meg – néztem a szemébe. – És a terveinkkel ne törődj!

- Kösz, Anita! – nyelt egy nagyot. – És neked is, Matt.

- Ugyan! – nyújtotta a kezét kedvesem. – Ha segíthetek nektek, akkor megteszem. Remélem, rendezni tudjátok. Tudom, milyen érzés, és senkinek nem kívánom.

- Kösz – motyogta, és zavarodottan elsietett.

- Remélem, kibékülnek – néztem utána. – Karen nagyon szereti őt. Csak ugyanolyan bolond, mint én voltam.

- De észhez tértél – ölelt át Matt. – Igaz, kellett egy kis ráhatás.

- Macsó – kuncogtam.

- Ahogy elnézem, a doki is szerelmes.

- Nem kicsit – értettem egyet.

- Gyere, Édes! Jake már biztosan kíváncsi a húgaira.

Felnevettem, és követtem Matt-et a parkolóba.

Kyra az utolsó simításokat végezte a lányok ruháján, az én kreációm még a fogason lógott, de már csak percek kérdése, és én is elkészülök.

Végignéztem a lányokon, és mosolyogni kezdtem. Amikor a ruhaválasztásra került a sor, alig tudtak dönteni. Kyra kimondottan az elegáns esélyi-, és esküvői ruhákra specializálódott. Akkora választéka volt, hogy mind csak kapkodták a fejüket. Végül sikerült választaniuk, mind a négyen mesésen festettek.

Debbie ruhájának a felső része vállpántos volt, ami a nyakánál záródott, így sejtelmes „V” alakú dekoltázst varázsolt neki, amitől titokzatosnak tűnt. Doris ezzel szemben vállat szabadon hagyó felsőrész mellett döntött. Mindkét felső rész szűk, fűzőszabású volt, és így kiemelte csodás alakjukat.

Karen és Kyra pedig vállnélküli ruhát választott, aminek a felsőrésze kagyló alakban volt kialakítva, és ezeknek is finoman szűk szabása volt, ami szintén arra volt hivatott, hogy megmutassa viselője alakját.

A szoknyájuk „A” vonalú szabást követett, Karen, Doris és Debbie ruhájánál több helyen is visszahúzták az anyagot így lágyítva az esésüket.

Az összes ruha ezüstszínű volt, hogy passzoljanak a ruhámhoz.

Kyra most felém fordult:

- Te jössz, menyasszony! – mosolygott, és megfogta a kezem.

Ahogy a szekrény felé lépkedtem, eszembe jutott a nap, amikor kitaláltuk, milyen ruhát szeretnék. Kyra felvázolta az elképzelését, és épp ámulva csodáltam, amikor Doris odajött, és kifejezte a véleményét:

- Ez lesz a ruhád? – fogta meg a papírt.

- Igen – néztem fel. – Mi a baj?

- Semmi, csak olyan… semmilyen. Szép, de nekem túl egyszerűnek tűnik.

- Doris, pocakosan nem választhatok szűk fazonú ruhát – nevettem.

- Igen, de akkor még nem lesz olyan nagy a pocid.

Felálltam, és kifeszítettem a pólót a hasamon. Már most látható volt az apró duzzanat.

- Kilenchetes vagyok, és már látszik. Mire odaérünk, már igenis látszódni fog, Jake-el is nagy hasam volt, és a második babánál nagyobb szokott lenni. És nekem kifejezetten tetszik ez a ruha. – zártam le a beszélgetést.

Most végigsimítottam a hasamon, már tudtam, hogy hárman szűkölködnek odabent, és örültem a választásnak, és persze Kyra kreativitásának. Kedvenc divattervezőnk segített felvenni az álomszerű ruhát.

Ez is váll nélküli volt, törtfehér színű. A mellem fölött rejtett gumírozás fogta, és lágy redőkben omlott alá egészen a földig. Több vékony, szaténrétegből állt, és a felső réteg a csípőm alatt ért véget, szolid ezüst csipkeminta szegélyezte.

Karen előzőleg finom kontyba rendezte a hajamat, amit hajtűkkel fogott meg, de most Kyra elővett valamit a retiküljéből. Egy gyémántberakásos, háromszög alakú ezüst fésű volt, amit beletűzött a tüllfátyolba, és a hajamba fogott:

- Valami kölcsön. – mosolygott.

Könnybe lábadt a szemem, mire Debbie azonnal mellettem termett:

- Oké, hogy vízálló a sminked, de ha kivörösödik a szemed, azzal nem tudok mit kezdeni. Úgyhogy ne sírj!

- Igyekszem – nevettem el magam. – Köszönöm, Kyra!

- Láttam, hogy a múltkor nagyon nézegetted – igazította meg, hogy tartsa a hajamat.

- Ha már itt tartunk – szólalt meg Karen, és elővett egy hatalmas ékszeres dobozt. – Valami új. Ezt a lányokkal választottuk, remélem tetszeni fog.

Kivette, és mielőtt a nyakamba helyezte volna, hagyta, hogy megnézzem. Elakadt a szavam, a gyémánt nyakék csodaszép volt, az első részén tölcsér alakú ezüstfüggők voltak, nem tudtam rájönni, mennyi, de mindet gyémántok díszítették, és csak úgy ragyogott az ablakon beszűrődő fényben.

- Hogy tehetitek ezt velem? És ne sírjam el magam?

Karen nevetve a nyakamba akasztotta, és eligazította, hogy tökéletesen álljon.

Némán csodáltam magunkat. Életem legszebb napja, hát végre elérkezett, még ha sokat kellett is várnom rá. Igaz, templomi esküvőnk nem lehetett, mert Matt volt már nős, de ez egy cseppet sem zavart.

Az esküvőszervező szinte szárnyalt, amikor Matt letette elé a százezer dolláros csekket. Nagyot nyeltem, mert emlékeztem rá, amikor megírta.

- Ezt a pénzt neked szántam. – súgta a fülembe. – Persze akkor sem azzal a céllal, csak hülye voltam. Így a legjobb dologra költöm el. Jake iskolájára ráérünk még spórolni.

A szervező tudta, hogy a házunk közelében van egy kedves kis tó, azonnal megkereste a tulajdonosát, és kibérelte a legszebb partszakaszt. Megszerezte a környék legjobb fotósát, és olyan menüt állított össze, hogy biztosan mindenkinek ízleni fog.

Kyra felajánlotta, hogy a lányok ékszereit biztosítja, csak annyi volt a bibi, hogy ezeket vissza kellett adniuk. De egyikük sem bánta, a szolid gyöngyfülbevalók, és egyszerű ezüst karperecek nem vonták el a figyelmet a ruháikról, viszont tökéletesen kiegészítették őket. Olyanok voltak, mint valami tavi tündérek.

Mosolyognom kellett, ahogy eszembe jutott, milyen csodásak lesznek a vízparton.

A többiek már kint voltak az esküvő helyszínén, csak anya volt még itthon velünk. Ő vitt ki minket kocsival, most belépett, és könnyes szemmel csodált végig.

- Te vagy a legszebb menyasszony, Kicsim! – suttogta, és átölelt.

Zavartan mosolyogtam, és próbáltam megnyugtatni.

- Minden rendben lesz. Jake?

- Kint van Matt-el, és a többiekkel. – szipogta. – Jaj, nehogy elfelejtsem. Ezt még anyámtól kaptam, csak én nem vettem fel az esküvőn. Attól féltem, hogy elhagyom. Meg is lett az eredménye, úgyhogy neked feltétlenül viselned kell. Valami régi.

Átnyújtotta a dédnagyanyám fülbevalóját, ami tökéletesen illett a nyakékhez. Sandán Karen-re néztem, aki inkább elfordult, hogy ne lássam a cinkos mosolyt az arcán.

Aztán felvettem az asztalról a zafírgyűrűt.

- Valami kék – suttogtam.

A nem eljegyzési gyűrűt is felhúztam, és várakozva néztem a többiekre.

- Indulhatunk – mondta anya, és mind az ajtó felé léptünk.

- Hol vannak a csokrok? – kiáltott fel Doris.

- A konyhában – álltam meg, de aztán már mentem is utána.

- Ha én nem lennék, itt hagytad volna a lényeget – dorgált kedvesen, amikor összeszedtük a fehér rózsákból, és kálákból összeállított csokrokat. A lányoké valamivel kisebb volt, mint az enyém, de egyik sem volt túl nagy. A tóparton úgyis annyi szép virág nőtt, a természetes díszítést semmi sem múlhatta felül, és én ragaszkodtam hozzá, hogy ne rondítsunk bele az idillbe.

Doris még egyszer végignézett rajtam.

- Igazad volt, ez a ruha tökéletes. Gyönyörű menyasszony vagy!

Megöleltük egymást, és pár pillanatig csak álltunk.

- Gyertek már lányok, vagy a vőlegény lelép az oltártól! – szólt be Debbie, és gyorsan követtük őt.

A nászinduló dallamára indultunk el, apa meglepően emberi volt, és büszkeség sugárzott az arcáról. Lassan lépkedtünk, bár én futottam volna.

- Ne siess! Hadd csodáljon meg mindenki – súgta a fülembe apa.

Megszorítottam a karját, és próbáltam az előttem leterített szőnyegre figyelni. A kislányok, akik a koszorúslányaim mögött lépkedtek, nem spóroltak a rózsaszirmokkal. Még egy vastag szőnyegréteget szórtak le, ami a tűsarkúm alatt vészesen csúszott.

- Vigyázz rám apa! – súgtam vissza. – Nem szeretnék elesni.

- Úgy lesz, szívem! És ígérem, soha többé nem kell félned tőlem.

Egy pillanatra megtorpantam, és ránéztem.

- Bocsáss meg minden rosszért, amit elkövettem ellened!

- Jaj, apa! Nincs semmi baj, megbocsátok! – suttogtam elfúló hangon.

- Köszönöm, később még beszélünk erről, de most fontosabb dolog vár rád – próbált mosolyogni. – És egy nálam sokkal fontosabb, és érdemesebb férfi.

Előrenézett, én pedig követtem a pillantását. Matt ott állt az anyakönyvvezető mellett. Egyszerű, fehér öltönyben, és ingben, amihez a ruhám csipkedíszével megegyező árnyalatú nyakkendőt kötött. A haja kibontva omlott le a hátán, és ahogy az enyhe szellő felborzolta, az én szerelmem lángja is magasba csapott. Alig hittem el, hogy az a férfi, akitől csak egy forró éjszakát akartam, most itt áll előttem, és szerelemtől fátyolos tekintete rabul ejt.

Nyelnem kellett, hogy lépni tudjak. Alig láttam, hogy Matt mögött ott áll a fivére, és David, akikkel a lányok a diszkóban ismerkedtek meg, mind fekete öltönyben voltak, és csodásan festettek, de elhalványultak kedvesem mellett. És Matt balján ott volt a kisfiam, ugyanolyan öltönyben, mint a vőlegényem. A kezében tartotta a párnát, amin a gyűrű volt, és a szemei áhítattal csüngtek rajtam. Pont úgy nézett, ahogy Matt.

Végre odaértünk az emelvényhez, apám átnyújtotta a kezemet, Matt pedig úgy kapott utána, mintha attól félne, elszaladok, ha nem teszi. Hallottam, hogy az anyakönyvvezető kérdez valamit, de nem értettem. Aztán Matt megszorította a kezem.

- Kicsim! Rosszul vagy? – kérdezte súgva.

Magamhoz tértem, és láttam, hogy az anyakönyvvezető engem néz:

- Megismétlem a kérdést: Anita Brigitte Hanson akarod-e az itt megjelent Matthew Starrt törvényes férjedül?

- Igen – suttogtam rekedten, és próbáltam mosolyogni.

- Fogadod, hogy hűséges, szerető társa leszel jóban-rosszban, egészségben, betegségben, míg a halál el nem választ?

- Fogadom.

- Most a vőlegényhez fordulok…

Feltette ugyanezeket a kérdéseket neki is, aztán folytatta:

- Kérném a gyűrűt!

Jake felbotladozott mellénk, és kedvesem megfogta az ékszert.

- Tudom, hogy most az következne, hogy ismételjem meg az esküt, de én szeretnék mást mondani.

Az anyakönyvvezetőre nézett. A férfi rámosolygott, és hátralépett egyet.

- Drága szerelmem! Tudom, hogy te sosem hitted, hogy a boldogság újra megtalál, én is ezt hittem. Amikor találkoztunk, csak egy csinos nőt láttam, akivel kötetlenül eltölthetek néhány napot, de amikor először kimondtad a nevem, és először belenéztél a szemembe, már tudtam, hogy többet akarok. Mindent. Sokáig hazudtam magamnak, és emiatt rengeteg szenvedésen mentünk keresztül, de most, itt a családunk előtt megfogadom, hogy mindenért kárpótollak, és boldoggá teszlek. Mert te vagy az én őrangyalom, aki megmentett a tűzből, amiben égtem. Leszálltál értem, és felemeltél magadhoz. Pont ilyennek láttalak az álmomban, szeretlek Egyetlenem, és most ezzel a gyűrűvel hozzád kötöm az életemet.

Felhúzta az ékszert a helyére, és az anyakönyvvezető felé pillantott.

- Ezennel Oklahoma állam által rám ruházott hatalmamnál fogva, férj és feleségnek nyilvánítom önöket. Megcsókolhatja a menyasszonyt!

Az érintése elsöprő volt, a világ megszűnt, és én úgy kapaszkodtam belé, hogy belesajdult az ujjam.

Hallottuk a zavart krákogásokat, de nem engedtük el egymást, csak amikor már nem kaptunk levegőt, akkor Matt megfogta a kezem, és a násznép felé fordított.

- Van szerencsém bemutatni önöknek Mr. és Mrs. Matthew Starr-t! Az ifjú pár fogadja a gratulációkat. – jelentette be az anyakönyvvezető.

A vendégek körénk sereglettek, én csak kábultan álltam, éreztem magam körül a nyüzsgést, de alig fogtam föl.

Villanások jelentek meg előttem, a vacsora, a nevető arcok, és folyamatos gratulációk.

Egyszer csak a terem közepén álltam, és Matt-el táncoltam. A dalunk szólt, és Brandon hangja a hátam mögött búgott:

- Boldog vagyok, hogy a bátyám végre megtalált. Így legalább a többi nő közt egyedül mazsolázhatok.

- Remélem, ezt Debbie nem hallotta – néztem rá, de a barátnőm mellette állt.

- Nyugi, ugyanolyan hangember, mint Matt. – nevetett fel, aztán a fülemhez hajolt. – Hétfőn költözik be a lakásba, amit bérelt – súgta.

- Ideköltözöl, testvér? – nézett rá a férjem.

- Igen, azt hiszem, Debbie az én szívemet is rabul ejtette – kacsintott, és már el is táncoltak mellőlünk.

Figyeltem, ahogy egymásra néznek, és mosolyogni kezdtem. Egyértelmű volt köztük a vonzódás.

A távolban láttam, hogy Doris is összebújva táncol a pultosfiúval.

- David és Doris? – néztem Matt-re.

- Doris majdnem minden este ott van a diszkóban. Úgy tűnik, ők is egymásra találtak – nevetett.

Kyra pedig csendesen ült az egyik asztalnál, és nagyon elmerültek valamiben a kedvesével.

Aztán megláttam Danny-t, aki épp akkor szólította meg Karen-t.

- Menjünk messzebb, ehhez nem kell nekik társaság – súgtam Matt fülébe.

A következő néhány tánc alatt sorban lekértek, és szinte mindenkivel pördültem néhányat.

Matt családja is eljött az esküvőre, és az édesanyja boldogan csillogó szemmel figyelt minket. A nővérei pedig az értésemre adták, hogy Matt a legszeretnivalóbb férfi a világon, és örülnek, hogy én lettem az, aki mellett boldogságra talált.

Néha körülnéztem, mert sehogy sem jutottam a lányok közelébe, Doris volt az egyik legélénkebb a társaságban, most sem tagadta meg magát. Felénk nézett, és hangosan megszólalt:

- Lássuk, ahogy az ifjú férj teljesíti a kötelességét!

A többiek is csatlakoztak hozzá, és valaki behozott egy széket a parkett közepére. Nem ültem le, hanem feltettem a lábam, Matt pedig lassan a bokámhoz nyúlt, és érzékien simogatva, felcsúsztatta a kezét a combomig.

- Nehogy már kézzel! – kiáltott fel Doris, amire hangos nevetés volt a válasz.

Matt elpirult, és zavartan mosolygott, még sosem láttam ilyennek, de teljesítette a kérést. Felemelte a szoknyát, és a fogával lefejtette a combfixet. Amikor a bokámhoz ért lágyan megcsókolta, és átbújtatta a szalagot a lábfejemen. Utána hangos kiáltással a mögötte összesereglett férfiak közé dobta.

Egy pillanatra megdermedt a levegő, amikor Daniel felemelte, de aztán mindenki ellazult.

- Hé, Dannyfiú, ki lesz a szerencsés áldozat?

Hangos nevetés volt a válasz, és Daniel elvörösödve zsebre vágta a szalagot.

Hirtelen megálltam, és Matt-re néztem.

- Mi a baj? – kérdezte aggódva, ahogy meglátta az arcomat.

Én szó nélkül a hasamra húztam a kezét, és ekkor megint éreztem.

- Oh! – kiáltott fel. – Ezek… ők?

- Igen – mosolyogtam.

- Nem korai?

- Hárman vannak, nincs túl sok helyük odabent. – nevettem. Megint éreztük a rúgást.

- Hé, Jaybird! Ne bántsátok anyát! – szólt kedvesen, és a ruhán át megcsókolta a hasam. – Ő csak szeretetet érdemel.

Utószó

Jake az ágyam végénél állt, és kíváncsian figyelt minket.

- Hogy tudjátok megkülönböztetni őket? – kérdezte.

- Pár nap, és neked is menni fog… azt hiszem – mondta bizonytalanul Matt. – Ő ugye Jaybird?

- Nem, ő Winona – nevettem.

- Még jó, hogy Aaron-t nem keverhetjük össze velük – hajolt a harmadik kiságy fölé Jake. – Igaz öcskös?

Lenyúlt a babához, aki azonnal megragadta az ujját.

- Mikor jöttök haza, anya!

- Pár nap szívem, csak tudod a babák kicsit korán jöttek, és Danny doki szerint még kell nekik az orvosi felügyelet.

- A hét végére otthon lesztek – lépett be az orvos Karen-nel az oldalán.

A barátnőm sápadt volt, és lassan mozgott, ahogy leült mellém.

- Baj van? – kérdeztem.

- Nem, csak a tegnapi szusi nem tett jót a gyomromnak. – enyhe rosszallással nézett a párjára. Rápillantott a Matt karjában ficergő kicsire. – Szia, Winona! Lerendezted már apádat?

- Honnan tudod, hogy ő melyik? – kérdezte kedvesem döbbenten, mire mindketten nevetni kezdtünk.

- Férfiak – mormoltam. –, nem látnak tovább az orruknál.

- Még jó, hogy te mindig az orrom előtt vagy – vágott vissza, és megcsókolt.

- És ott is maradok egy életen át.

Megsimogattam, és a szemébe néztem. Tudtam, hogy az egész világ az enyém, ebben az egy férfiban. Soha senki nem veheti el tőlem a boldogságot.

Vége