Betty Forester

Indiántánc

1. fejezet

Sötét volt, és füst. A zene is hangos volt, de ez nem zavart, bár én nem ezért a stílusért voltam oda. De a lányok már nem tudták elnézni, hogy teljesen magamba fordultam. Amióta a vőlegényem két éve meghalt, nem néztem más férfira. Karen addig nyúzott, míg hajlandó voltam elmenni velük a diszkóba, és rájöttem, igazuk volt. Most már megengedtem magamnak, hogy havonta egyszer kimozduljak, és éreztem, hogy jót tett. Végre újra képes voltam nyitni a világ felé, bár ez nem azt jelentette, hogy az első szembe jövő pasi karjába beleomlottam volna.

Most is négyesben buliztunk. Karen, Doris, és Debbie úgy pátyolgattak, mintha a húguk lettem volna, pedig én voltam az idősebb. Ha valaki úgy tolakodott felém, hogy nem tetszett, mindig megvédtek. Komolyan úgy éreztem magam, mint egy szűzlány. Olyan sokáig voltunk együtt Aaronnal, hogy már el is felejtettem, milyen a randizás.

Ezen az estén is inkább csak a zenére figyeltem. Jókat nevetgéltünk az esetlenül próbálkozó srácokon, némelyiket pedig egy jól irányzott megjegyzéssel küldtük el. Ez a mai este sem ígért kalandot, pedig most úgy éreztem, készen állok rá. Sőt, ma kifejezetten arra vágytam, hogy egy ismeretlennel töltsem az éjszakát. Nem voltam az egyéjszakás kalandok híve, de mostanra annyira szükségem lett volna egy kis kényeztetésre, hogy bármire képes lettem volna.

Éhes pillantással kerestem valakit, aki kielégíthette volna a vágyaimat, de csupa kölyök volt körülöttem. Doris ugyan nevetve azt hajtogatta, hogy erre a célra bőven megfelelne egy ilyen kölyök is, de valahogy nem vitt rá a lélek, hogy belemenjek egy ilyen dologba. Ha már rászánom magam, akkor egy érett férfit akarok, de ilyenre itt nem akadhatok, ezt már láttam.

Volt néhány korombeli pasi, de azokról inkább megfeledkeztem.

Karen mosolyogva figyelt, én pedig nem értettem, miért.

- Mit mosolyogsz? – kérdeztem.

- Van egy pasi. Úgy bámul, hogy majd’ kiesik a szeme. Ráadásul szerintem bejönne neked.

- Ja, persze! – mormoltam.

Meg akartam fordulni, de megfogott.

- Várj egy kicsit, ne vegye észre, hogy szóltam.

- Figyelj, én már végignéztem a mai kínálatot. Nincs itt senki, aki érdekelne.

- Szerintem, ő most jött, eddig nem láttam. Csak nézd meg!

Továbbmozogtam a dal ritmusára, és lassan megfordultam. A férfi valóban engem nézett, egy pillanatra kiestem a ritmusból. Idősebb volt nálam legalább egy tízessel, de ez nem vált hátrányára. Karakteres arcát sötét haj keretezte, talán fekete volt, de ezt innen nem tudtam megállapítani. Furán állt, mintha összefogta volna hátul. A szeme feltűnően világított, és kutatva figyelte minden rezdülésemet. Ahogy a pillantásunk találkozott, elmosolyodott, amitől kedves gödröcskék jelentek meg az arcán. Teljesen elaléltam, villámgyorsan visszafordultam, mielőtt észrevehette volna a reakciómat.

- Na? Mit mondtam? – vigyorgott Karen.

- Hát ez… Jézus! Kész vagyok. – zavarodottan álltam, hirtelen elvesztettem a ritmust, a kezem remegett. – Le kéne ülnöm.

- Ne légy bolond, ha most eltűnsz, akkor ez a pasi lelép.

- Nem tudok uralkodni a mozdulataimon, mindjárt elesek.

- Oké, akkor gyere, és igyunk valamit.

- De ott áll a bárpultnál.

- Éppen azért.

- Karen!

- Ne legyél már félénk! Látom, hogy mennyire ki vagy, kell már neked valaki. Miért ne legyen ő?

- Nem tudom… – nyögtem.

- Na, gyere!

Megragadta a kezem, és a pult mellé húzott, közvetlenül a férfi mellé álltunk. Úgy remegtem, mint a kocsonya, nem mertem felé nézni, inkább a pultost szuggeráltam, de ő láthatóan nem vett észre. Előkotortam a pénzt, és igyekeztem felhívni magamra a figyelmet, amikor éreztem, hogy valaki szorosan mellém áll.

- Andrew! – szólt hangosan. A hangjától megborzongtam, kellemesen rekedtes bariton volt. Az a fajta, amitől mindig begerjedtem.

A pultos felé fordult.

- Mondd Matthew!

- A hölgy rendelni szeretne. Ne várasd meg, már itt áll egy ideje!

- Igen. Máris.  Mit hozhatok, kisasszony?

- Valami vodkás koktélt kérnék. Magára bízom – mosolyogtam rá, aztán amikor elfordult, zavartan a férfira néztem. – Köszönöm, azt hiszem maga nélkül szomjan halhattam volna.

- Azt semmiképp nem hagytam volna. Engedje meg, hogy meghívjam.

- Nem. Ez nem szükséges, de köszönöm.

- Ragaszkodom hozzá.

Közben a pultos megérkezett az itallal.

- Parancsoljon, kisasszony!

Már nyújtottam a pénzt, de észrevettem a villanást a két férfi szemében, és Andrew máris a férfi felé fordult, mielőtt fizethettem volna. Matthew odaadta a pénzt, aztán rám mosolygott.

- Én… igazán, én nem… nem fogadhatom el – hebegtem. Felé nyújtottam a pénzt, de ő megfogta a kezem, és visszatolta.

- Nem hagyhattam, hogy szomjan haljon – mondta, és közben mélyen a szemembe nézett.

Remegni kezdett a kezem, és inkább visszahúztam.

- Hát… akkor kösz – motyogtam.

- Szívesen – mosolygott. – Matthew vagyok – felém nyújtotta a kezét.

Zavartan fogadtam el.

- Anita.

- Anita – látszott, hogy ízlelgeti. – Anita. Szép név, mint, aki viseli.

Elpirultam, és gyorsan az italomba kortyoltam, mielőtt végleg elveszítem magam.

Istenem, tényleg olyan voltam, mint egy nyeletlen kétéves. Csak hebegtem, mint, aki képtelen megszólalni, és olyan zavarban voltam, hogy biztos voltam benne, ha eddig érdeklődött is, mostanra lehűtöttem.

- Mit szólna hozzá, ha keresnénk egy csendesebb helyet, ahol beszélgethetünk?

Meglepve néztem rá, nem kertelt, azonnal a lényegre tért. A szeme csillogott, és láttam, hogy mit szeretne. Nyeltem egyet, mielőtt válaszoltam:

- Mégis mire gondol? Talán…

- A galéria csendesebb, és ott van néhány sarokasztal. Nem zavarna minket ez a ricsaj – mosolygott továbbra is.

- Anita, mi a lányokkal meglátogatjuk a mosdót – hajolt a fülemhez Karen, és közben a férfira sandított.

- Rendben, én a galérián leszek… – a partneremre néztem.

- Matthew.

- Matthew-val.

- Rendben, majd később találkozunk – kacsintott, és már el is tűnt.

- Mehetünk? – nyújtotta a karját a férfi.

Belekapaszkodtam, megfogtam a poharamat, és pipacspirosan elindultam mellette.

- Andrew! Küldess fel még kettőt ebből! – nézett hátra, aztán már mentünk is. Határozottan vezetett, szinte fel sem ocsúdtam, és már az emeleten voltunk egy félreeső asztal mellett.

Csak néztük egymást, aztán miután megkaptuk az újabb italt, Matthew felemelte a poharát:

- Arra, hogy találkoztunk!

Félénken koccintottam vele, és nagyokat nyelve, megittam a koktél felét.

- Nyugalom! – nevetett. – Úgy néz ki, mint, aki retteg. Nem fogom megenni, már vacsoráztam.

Oh, ha tudnád, hogy pedig pont erre vágyom – gondoltam, és a szemébe néztem.

- Azt hittem, sokkal bőbeszédűbb – folytatta. – A barátnője mellett úgy tűnt.

- Csak zavarban vagyok.

- Miért?

- Nem szoktam diszkóban ismerkedni. – végre kezdtem megtalálni a hangom, bár a tekintete éhesen kutatott, és ettől rettenetesen zavarban voltam.

- Értem. Gondolom, most azt hiszi, hogy én valami kiöregedett macsó vagyok, aki a fiatal, csinos lányokra hajt.

- Ez eszembe se jutott. Maga egyáltalán nem öreg. És én sem vagyok fiatal, csinos lányka.

- Ezzel vitába szállnék – nevetett. – Rég láttam itt ilyen csinos hölgyet.

- Kérem, ne! Ne hozzon zavarba!

- Rendben, de akkor ne legyen ennyire megszeppenve.

- Jó, megpróbálom – néztem rá.

Most láttam csak igazán a szemét. Mogyoróbarna volt, és aranyos fényben ragyogott. Megint nyelnem kellett, ezért gyorsan elfordultam. Végignéztem rajta. Lezser koptatott farmert viselt, és fehér inget. Semmi különös, de valahogy mégis úgy festett, mintha egy divatlapból lépett volna elő.

- Tetszik, amit lát? – kérdezte, és lágyan megfogta a kezem. – Figyeltem egész este. Vadászott, keresett valakit.

- Nem… én… Mi az, hogy egész este? Én nem láttam magát sehol.

- A DJ mögött álltam. Tudja, ő az unokaöcsém – mosolygott.

- Oh, értem – mondtam halkan, és megpróbáltam elhúzni a kezem, de nem engedte.

- Tényleg el akarsz menni? – váltott tegezésre. – Vagy szeretnél valami mást?

- Én… – megint hebegni kezdtem. – Nem is… én. Nem akarok ismerkedni.

- Lehet, de látom, hogy nagyon szeretnél valami egészen mást.

- Mennem kell – mondtam, és felálltam. – A barátaim várnak.

Ő is felállt.

- Szerintem kibírnak egy órát. Korán van még.

- Mit akar?

- Te mit akarsz?

- Semmit – mondtam gyorsan.

- Biztosan?

- Nem akarok ismerkedni – ismételtem.

- Látom, hogy ki vagy éhezve. Én sem ismerkedni akarok, de szívesen eltöltenék veled egy kis időt. És szerintem te is. Kötetlenül. Felnőtt nő vagy, ha nem akarsz semmi mást, akkor is kell néha, hogy valaki csillapítsa a vágyaidat. Nem kínálok mást, de ha úgy gondolod, ezt felajánlhatom.

Döbbenten néztem rá, ennyire látszik?

- Én… azt hiszem… – motyogtam. – Te nagyon rámenős vagy. Ha ennyire nyomulsz, az már szinte zaklatás.

- Oké, bocs – visszakozott, és ellépett előlem, hogy szabadon elindulhassak a lépcső felé.

De én nem mozdultam, ránéztem:

- Tényleg ennyire látszik rajtam? – kérdeztem elgyötörten.

- Egy figyelmes szemlélőnek biztosan feltűnik.

- És persze te az vagy – suttogtam.

- Van tapasztalatom a nőkkel.

Ezt valahogy sejtettem, de nem tettem szóvá. Lassan felé léptem:

- Én nem vagyok gyakorlott ebben – suttogtam. – Olyan régen ismerkedtem, hogy már nem is emlékszem, hogy kell.

- Csak egy jó szexet ígérek – búgta rekedten, és megfogta a karomat.

- Nem is kérek mást.

Odahúzódtam hozzá, és kábultan figyeltem, ahogy az arca felém közeledik. Az utolsó pillanatban kissé elfordítottam a fejem, így nem tudott megcsókolni, csak az arcomat érte el.

- Mi történt? – kérdezte. – Meggondoltad magad?

- Nem, csak… Talán ezt mellőzhetnénk – mondtam.

- Miért?

- Mert a csók az olyan… intim.

- Az nem intim, amire készülünk? – nevette el magát.

Lehajtottam a fejem, hirtelen nagyon úgy éreztem, hogy hibát követek el. El akartam fordulni, de megfogta a karom.

- Ne menj el! – suttogta. – Nincs csók, de ha már eddig eljutottál, akkor ne add fel! – meglepve néztem rá. – Még nem csináltál ilyet, igaz?

Némán megráztam a fejem.

- Gyere! – hajolt a fülemhez. – Nem kérdezek többet, de azt akarom, hogy ma éjjel megkapd, amit akarsz.

Hálásan néztem rá. Nem akartam, de egyre szimpatikusabb volt. Már egyre kevésbé éreztem zavarónak, hogy megtegyem vele, és ez zavart. Nem a szex, azt már eldöntöttem, hanem, hogy így érezzek. Ismertem magam, és pontosan ez volt az oka, amiért sosem bocsátkoztam ilyen kalandokba. Nekem a testi kapcsolathoz szükségem volt az érzelmi vonzódásra. Persze ebben az esetben erről szó sem volt, hisz nem is ismertem, de megmozdult bennem valami.

Az utolsó mondata visszhangzott a fejemben, én sem akartam kérdezni, de ahogy ránéztem, elgyengültem.

Ahogy kézen fogva vezetett, láttam, hogy igazam volt. A haját hátul gumival fogta össze, a háta közepéig ért, amitől megborzongtam. Elképzeltem, hogy kibontja, és amikor fölém hajol, beborít a fekete selyemzuhatag. Megremegtem, azonnal észrevette, és megállt.

- Baj van? – nézett hátra.

- Nem… csak a hajad…

- Mi van vele?

- Semmi. Szeretem a hosszú hajat.

Elmosolyodott.

- Megkérdezhetek valamit? – suttogtam.

- Persze.

- Indián vagy?

- Igen, talán ez gond? – a hangja egy kissé kimértté vált.

- Nem, dehogy – mondtam gyorsan. – Melyik törzshöz tartozol?

- Az anyám apacs, az apám navajo.

- Csodásan hangzik. – mosolyogtam.

Megállt, és mélyen a szemembe nézett.

- Szereted az egzotikumot?

- Tessék?

- Különben nem érdekes – nevetett. – Ez nem számít.

Megállt egy ajtó előtt, elővett egy kulcscsomót, kinyitotta, és betessékelt. Miután bent voltunk, könnyedén bezárta. Felkapcsolt egy kapcsolót, amitől a helységet lágy fény borította el. Egyszerű szoba volt, kellemesen meleg színű falakkal, egy íróasztallal, néhány székkel, és egy kanapéval. Az iratszekrény polcain nem papírok, hanem bakelit és CD lemezek sorakoztak, és a sarokban egy drágának tűnő Hi-Fi berendezés állt. Matthew egy távkapcsolóval bekapcsolta, halk, lágy dallam járta át a szobát, de nem láttam, hol vannak elrejtve a hangfalak.

Döbbenten néztem körül.

- Az irodám – mondta mosolyogva. – Azt hiszem, ezt még nem mondtam, az enyém a diszkó.

Csendesen álltam, és csak néztem, ahogy lezserül ledobja az ingét. Elkerekedett a szemem, amikor megláttam tökéletesen kidolgozott mellkasát, és hasát. Inkább az arcára néztem, de ez sem segített, a huncut mosoly, ami a szemében játszott, a kedves nevetőráncok, csak fokozták a remegést, ami a gyomromban megindult. Most láttam igazán, hogy milyen karakteres az arca, közel járhatott a negyvenhez, de ezt csak onnan tudtam, hogy a munkámnak köszönhetően jól be tudtam határolni az emberek korát. Egy egyszerű szemlélő biztosan nem hitte volna harmincnál többnek.

- Meggondoltad magad? – kérdezte újra.

Megráztam magam, és közelebb léptem, mire megint mosolyogni kezdett. Gyengéden megfogta a kezem, és a kanapéhoz húzott. Lassan simogatni kezdett, és az ujjai a felsőm pántja alá siklottak. Lehajolt, és megcsókolta a vállam, aztán az ajka végigsiklott a nyakamon, és az államon. Folyamatosan becézte a bőrömet, de a számat kihagyta. A keze felfedezőútra indult, és hamarosan halkan zihálva remegtem a karjában. Hátravetettem a fejem, hogy jobban érezzem, ahogy a nyakam csókolja. Én is simogatni kezdtem, a mellkasa és a hasa keményen duzzadt, feszes volt, és kívánatos a kezem alatt, szerettem volna minél szorosabban hozzábújni.

Végigcirógattam a vállát, és a tarkójára siklott a kezem, az ujjam beleakadt a hajgumiba, és egy pillanatra megdermedtem.

Felemelte a fejét, és mosolyogni kezdett:

- Vedd ki! – suttogta rekedten, és én azonnal kibontottam a haját.

Vágyakozva túrtam bele, élveztem a selymes érintést az ujjaim közt, és halkan felnyögtem. Nevetni kezdett, és felemelte a fejét, hogy a szemünk egy magasságba kerüljön. Bódító volt, ahogy a szemembe nézett, és nekem komoly erőfeszítésbe került, hogy ne csókoljam meg mégis.

- Kérlek vigyázz rám! – suttogtam. – Túl rég volt, hogy én…

- Megígérem – fojtotta belém a szót. – Óvatos leszek.

Gyengéd mozdulatokkal levette rólam a felsőt, a karjába emelt, és a kanapéra fektetett. Aztán már csak arra eszméltem, hogy eltűnt a nadrágom, és egymás mellett fekszünk meztelenül, ő pedig lágyan simogatja a testem.

Az ajkával folyamatosan cirógatott, lassan ízlelte a vállamat, én pedig közben remegő kézzel simogattam a hátát, a mellkasát, és próbáltam egyre közelebb kerülni hozzá. A vágy olyan erővel söpört végig rajtam, hogy a könnyeim kicsordultak, és minden porcikám reszketett.

- Mi a baj? – kérdezte.

- Semmi, csak… akarlak. Sokkal jobban, mint ahogy azt el tudnám viselni. – olyan halkan, zaklatottan beszéltem, hogy nem hittem, hogy megérti, de tévedtem.

Egészen közelhajolt az arcomhoz, és a fülembe súgott:

- Boldoggá teszlek. – Az ajka milliméterekre volt az enyémtől, éreztem a leheletét a számban. – Engedd, kérlek! – suttogta, és megcsókolt.

- Ne! – nyögtem, de nem tudtam ellenállni.

Az ajkunk összeforrt, és én nyögve adtam át magam neki. Követelve tört utat, és szenvedélyesen csókolt. A karomat a nyaka köré fontam, és nem akartam elengedni többé. Éreztem a könnyeimet kicsordulni, de nem érdekelt, nem hagytam abba, élveztem ajkának édes, kissé alkoholszagú ízét, és folytatni akartam.

Egy pillanatra megállt, láttam, hogy elővesz valamit az éjjeliszekrény fiókjából, aztán már hallottam a jellegzetes szakadó hangot. Mire feleszméltem, már fel is húzta a gumit.

De nem azt tette, amit vártam. Kissé felemelkedett, és lágy csókok közepette végigsiklott a testemen. Amikor a csípőmhöz ért, már tudtam, mire készül.

Felkiáltottam, amikor a nyelve a nőiességemhez ért, nem hagyta, hogy elhúzódjak, szorosan megragadta a csípőmet, és vad játékba kezdett. Néhány pillanat múlva úgy éreztem, elájulok. Vonaglani kezdtem, belemarkoltam a hajába, és még erősebben húztam magamhoz.

- Istenem! – sikoltottam. - Matt…

Lebegtem, és süllyedtem egyszerre, nem érzékeltem magam körül mást, csak őt, az egyik kezét elvette a csípőmről, és masszírozni kezdte a mellemet. görcsösen rándultam össze, elért a gyönyör, vergődtem a karjában, próbáltam menekülni, de nem engedett, tudta, hogy még nem végzett. Addig kínzott, amíg már a testem képtelen volt másképp reagálni, csak rázkódott, hangosan sikoltottam, nyögtem, és ziháltam egyszerre. Akkor elengedett, de csak azért, hogy befejezze, amit elkezdett.

Hirtelen a lábaim közé siklott, felemelte a fejét, és ahogy a szemembe nézett mosolyogni kezdett. A derekam köré emelte a lábam, az ajkam szétnyílt, és hangosan nyögtem, ahogy belém hatolt.

- Oh, istenem! – suttogtam.

Nem tétovázott, hevesen mozgott, a nyakamba temette az arcát, és hallottam, hogy egyre jobban zihál.

- Annyira… izgató… vagy – suttogta.

 Hangosan nyögve igazodtam a mozgásához, de nem tudtam megszólalni. Tényleg olyan volt, mintha most veszíteném el a szüzességemet, úgy reagáltam, mintha először szeretkeznék. Gyors volt, de amikor éreztem, hogy az utolsó görcsös lökések után elernyed, boldog voltam. Megtartotta az ígéretét, már nem is emlékeztem, mikor éreztem ezt.

Csak a fáradtságnak köszönhettem, hogy nem mondtam ki hangosan, ami a fejemben zakatolt: Aaron-nak ez csak nagyon ritkán sikerült.

Gyorsan pislogni kezdtem, hogy a könnyek ne áruljanak el, de Matthew túl jó megfigyelő volt:

- Fájdalmat okoztam? Nem volt jó neked?

- Nem! Csodálatos voltál – mondtam elhalóan. – Csak már rég éreztem ilyet, és most túlcsordulnak az érzel… – elhallgattam, ezt nem akartam kimondani.

Matthew mosolyogni kezdett, és lágyan megcsókolt, nem ellenkeztem, pedig tudtam, hogy ezzel mindent elrontok.

- Ne szégyelld, amit érzel – mondta, amikor felemelkedett.

- De nem érzek semmit – hazudtam.

A pillantása elsötétült, felült, és a nadrágjáért nyúlt.

- Remélem, azért nem csalódtál nagyon.

- Várj! Nem úgy értettem – feltérdeltem, és a vállához simultam. – Csodás voltál, csak nem engedhetem, hogy érezzek irántad bármit is.

- Oké, ezt megértem – nézett rám. – Csak úgy tűnt, hogy te nem vagy az egyéjszakás kalandok híve. Azt hittem, vonzódsz egy kicsit.

- Vonz a tested, de…

- De nem akarsz érezni semmit. Megértelek. – Rám nézett, és mosolyogni kezdett. – Azért jó volt neked?

- Viccelsz? – kérdeztem. – Már mondtam, hogy rég éreztem ilyen csodásan magam. Köszönöm. Inkább attól félek, hogy te csalódtál.

- Elképesztő voltál, érzéki, odaadó…

- És ügyetlen – motyogtam.

- Legalább tudom, hogy nem bújsz ágyba bárkivel. Ez megtisztelő.

Zavartan elfordultam, és a ruhám után nyúltam.

- Várj! – súgta a fülembe. – Nem muszáj máris visszamenned.

- A barátnőim…

- Gondolom, megvárnak. – a telefon után nyúlt, és már hallottam, ahogy intézkedik. – Andrew, láttad annak a hölgynek a barátait, akivel feljöttem?… Igen, a ház vendégei… igen, mindent, amit fogyasztanak. – nevetni kezdett. – Értem, kösz.

Felém fordult, és mosolyogva leült előttem a földre.

- A barátnőid remekül szórakoznak.

- Mire gondolsz?

- Szerintem, most nem örülnének, ha megzavarnád őket. Körülzsongják őket a fiúk.

- Oh! – suttogtam meglepve.

- Gyere, hagyjuk őket mulatni.

Feltérdelt, és szenvedélyesen megcsókolt…

2. fejezet

Másodszor sokkal aktívabb voltam, és láttam, hogy ezt ő is értékeli. Szenvedélyesen szeretkeztünk, hangosan nyögve élvezett, ahogy én is. Alig egy órája még nem hittem volna, hogy így alakul az estém, de végre hosszú idő óta, boldognak éreztem magam. Bár tudtam, hogy ez nem tart sokáig, csak erről az estéről szól, de most ezzel is megelégedtem.

Amikor kiléptünk az irodából, gyengéden átölelte a derekamat, és belecsókolt a nyakamba.

- Ne! – nyögtem. – Kérlek, ezt itt fejezzük be!

- Miért? Én nagyon élveztem. Nem muszáj…

- Ami az irodádban történt, az maradjon ott. Ne érts félre, hosszú idő óta nem éreztem ilyen jól magam, de ez csak erről szólt. Szexet ígértél, és adtál. Mást nem kértem.

- De én talán adnék mást is – mondta, amitől megdermedtem. – Szívesen találkoznék veled.

- Az nem fog menni – feleltem, és megálltam, hogy a szemébe nézzek.

- Miért? Mégsem volt jó neked? Nem mondtál igazat?

- Matthew, én csak néhány napig vagyok itt.

- Tessék? Miről beszélsz?

- A lányok és én az országos fodrász- és kozmetikai versenyre jöttünk. Tulsában lakom.

- Ugye most csak viccelsz? Mondd inkább azt, hogy csalódtál, és nem akarsz látni többet.

- De nem így van, én…

Ránéztem, és hirtelen elhallgattam. Nem akartam, hogy bármit is megtudjon rólam, erre úgy csacsogok, mintha kötelező lenne. Nem akartam belebonyolódni, és főleg nem akartam, hogy azt higgye, akarok tőle valamit.

- Jobb, ha én most megyek – nyögtem. – Köszönöm ezt a csodás estét, innen egyedül is letalálok.

Elengedtem a kezét, és a lépcső felé indultam, de visszarántott. A falhoz szegezett, és vadul megcsókolt. Próbáltam ellenkezni, de az érintése megbabonázott, az ajka íze, a határozott, vad és egyszerre lágy csóktól megroggyant a lábam. Tehetetlenül öleltem, és húztam magamhoz, nyögve viszonoztam minden rezdülését, és amikor eleresztett, éhesen kaptam utána.

- Lehet, hogy nem kértél mást – suttogta rekedten. – de a tested többet akar. Te nem az a fajta nő vagy, aki beéri egy éjszakával.

- Nem ismersz. Ez csak azért van, mert már rég nem voltam férfival. De nem akarok mást, kielégítettél, ez nekem most pont elég volt. Ne akarj rám akaszkodni!

A hangom kellően elutasító volt, láttam, hogy megbántottam. Elengedett, hátrébb lépett, és szótlanul figyelte, ahogy elindultam lefelé.

A táncteremben feszülten kerestem a többieket. Amikor megláttam őket az asztalunknál, már tudtam, hogy Matthew nem lódított, a lányok három sráccal beszélgettek.

Amikor Karen meglátott, azonnal felugrott, és vigyorogva szaladt elém:

- Na? Milyen volt? – nézett rám. – Áh, mit is kérdezek? Látszik rajtad!

- Igen – hebegtem. – Csodás volt, de azt hiszem, én visszamegyek a szállodába.

- Mi a baj?

- Semmi, csak elfáradtam.

- Szólok a lányoknak…

- Nem. Maradjatok csak, miattam ne gyertek. Élvezzétek az estét, én úgyis aludni fogok.

- Mégsem úgy sikerült, ahogy szeretted volna? – kérdezte aggódva.

- De. Túl is szárnyalta az elképzeléseimet, csak…

Ekkor megláttam Matthew-t, lassan lépkedett lefelé a lépcsőn. A farmer nem rejtette el feszes combizmait, és ettől újra felidéztem minden mozdulatát, ahogy az ölembe siklott, és a heves, szenvedélyes örömöt, amit okozott. Remegve álltam, de képtelen voltam elfordulni, épp ekkor gombolta be az utolsó gombot az ingén, és miközben összefogta a haját, körülnézett. Találkozott a pillantásunk, de villámgyorsan elfordult.

- Ez most mi volt? – nézett rám Karen.

- Majd elmondom később – suttogtam remegő hangon. – Most inkább megyek. Szórakozzatok jól!

Zaklatottan siettem ki, leintettem egy taxit, és egyenesen a szállodához mentem.

A szalon főnöke nem volt túl bőkezű, amikor az utazás költségeiről volt szó. Szállodának neveztem, de inkább csak egy panzió volt. Egyszerű, kissé talán túl egyszerű, de minket nem zavart. A kétágyas szobák szolidan voltak berendezve, de szerencsére mindhez volt külön fürdőszoba. Azt nem viseltem volna el, ha osztoznom kellett volna másokkal. Doris és Debbie a mellettünk lévő szobát kapták, Karen és én osztoztunk a másikon.

Nem volt sok holmink, csak egy hétre jöttünk, bár Doris és Debbie nem tagadták meg magukat. Jobbnál jobb rucikat hoztak, azt mondták, hogy ők tombolni akarnak. A második napon aztán engem is elrángattak vásárolni.

- Ha ki akarunk mozdulni, akkor kell neked néhány dögös cucc – vigyorgott Doris.

Így vettük régebben azt a felsőt is, amit ma viseltem, szerintem kissé kihívó volt, de élveztem. Végre felszabadultam, és fel mertem venni ilyen ruhákat, bár emlékszem, amikor anyám először meglátta rajtam, elkerekedett a szeme, szerinte már öreg voltam bohócnak. De végül rájöttem, hogy nincs igaza, amikor az első néhány alkalom után besöpörtem a férfiak elismerő pillantásait, visszatért az önbizalmam. Aaron halála után úgy hittem, már kijutott az a boldogság, amit az élet nekem szánt, és nem is számítottam rá, hogy bárki felfigyelne rám.

Most megint úgy éreztem, hogy van esélyem, bár ez csak egy kaland volt, de legalább tudtam, hogy vannak még férfiak, akiket érdekelhetek.

Gyorsan lezuhanyoztam, lefeküdtem, és próbáltam elaludni, de folyamatosan magam előtt láttam Matthew arcát. Újra bizseregni kezdtem, ahogy felidéztem, amit tettünk.

Túl régen voltam férfival – gondoltam. – Igen, biztosan erről van szó. De annyira jóképű, és udvarias, egyáltalán nem volt tolakodó, sőt, ha nemet mondtam volna, biztosan megérti. De nem akartam nemet mondani, életemben talán először hallgattam az ösztöneimre, és nem bántam meg, vagy talán csak azért éreztem így, mert túlságosan felzaklatott.

Hasra fordultam, az arcomat a párnába fúrtam, és próbáltam elaludni. Végül sikerült, mert nem emlékeztem, mikor értek haza a lányok.

A reggeli készülődés kész kínvallatás volt, a lányok megdöbbentően korán felkeltek pusztán azért, hogy halljanak minden szaftos részletet, de csalódást okoztam nekik. Csak szűkszavúan válaszoltam a kérdéseikre, láttam, hogy csalódottak, de ismertek már annyira, hogy tudják, nem fogom kibeszélni az estét.

- De a számodat elkérte legalább? – kérdezte Debbie izgatottan.

- Nem volt ideje. Csak megtörtént, aztán én eljöttem.

- Ne mááár! – hitetlenkedett. – Azért csak beszélgettél vele.

Megráztam a fejem, és a felszerelésem után néztem. Gyorsan bepakoltam a krémeket, és a különböző szerszámokat a táskába.

- Anita!… Nem lehetsz ilyen mulya! – noszogatott.

- Csak egy éjszaka volt, nem lesz folytatás – mondtam. – Zárjuk le, oké?

- Nem jött be a pasi? – ismertem Debbie-t, és tudtam, hogy most estig hallgathatom.

- De, a pasi bejött, csak az nem, hogy van köztünk úgy 1500 mérföld.

- Ugyan már! Ez manapság nem lehet gond. Van internet, telefon, ja, és a repülőről ne beszéljünk. Alig pár óra utazás.

- Ugye nem gondolod, hogy felnőtt fejjel belemegyek egy távkapcsolatba? Tisztában vagyok vele, hogy Matthew egy dögös facér pasi, nem fogja azt várni, hogy én mikor érek rá. A diszkóban minden este válogathat a jobbnál jobb nők között.

- Gondolod, hogy minden este ott van? Nem tűnt annyira bulizósnak – ült le az ágyamra Doris.

- Pedig ez valószínű, mivel az övé a hely – mondtam.

- Hoppá, csajszi! Nem is hittem volna, hogy ilyen magasra törsz. Akkor ezért nem kellett fizetnünk?

- Jaj, fejezzétek már be! Kész vagytok már? Le fogjuk késni a regisztrációt.

- Oké, most békén hagyunk – nézett a szemembe Debbie. – de ne hidd, hogy befejeztük!

- Kifelé, és szedjétek össze a holmitokat!

Kilökdöstem őket a szobából, és Karen felé fordultam:

- Mi van? – kérdeztem.

- Semmi – mosolygott sokat sejtetően.

- Karen, ne kombinálj!

- Én? Szoktam én olyat?

- Mindig.

- Baj, hogy szeretném, ha boldog lennél? – kérdezte megjátszott sértettséggel. – Amióta Aaron nincs, te úgy élsz, mint egy apáca…

- Egy apácának nem lett volna ilyen éjszakája – szóltam közbe.

Elmosolyodott, és folytatta:

- Oké, de ezt rendszeresítened kéne. Egészséges felnőtt nő vagy, szükséged van erre is. Egy férfira, aki szeret, és kényeztet.

- Matthew nem szeret, még csak nem is ismer. És nem hiszem, hogy bármit is akarna azután, ahogy elváltunk.

- Miért? Mi történt? Tényleg, mondtad, hogy elmondod.

- Azt mondta utána, hogy találkozni akar velem.

- És? Mi ebben a baj?

- Karen! Az előbb mondtam.

- Nem értelek.

- Elég durván adtam a tudtára, hogy hagyjon békén. Matthew nem az én súlycsoportom.

- Miért, milyen a TE súlycsoportod? Negyvenes, pocakos, eltunyult?

- Nem, de…

- Jó, nem őt akarod, de keresned kell! Ha nem teszed, magától nem repül az öledbe.

- Igen, tudom, de…

- Anita! Csak annyit tegyél meg, hogy hagyod. Hagyd, hogy rád találjon, és legyél nyitott!

- Oké – mormoltam. Le akartam zárni a beszélgetést.

- Jó, nem nyúzlak – vigyorgott rám. – Kész vagy? Szólok a lányoknak, és mehetünk reggelizni.

Végül sietnünk kellett, hogy időben odaérjünk, de szerencsére nem késtünk el. Karen, mint a csapat főnöke, elintézte a regisztrációt, és elfoglaltuk a számunkra kijelölt helyet.

Furán éreztem magam, remegtem, mint a nyárfalevél, most idiótának éreztem magam. Miért is hagytam, hogy rábeszéljenek? Néztem a többi csapat modelljét, és dinoszaurusznak tűntem.

- Mi a gond? – lépett mellém Karen, miközben reszketeg kézzel kentem fel a hidratálókrémet.

- Nézd meg a többi modellt, mellettük úgy fogok festeni, mint egy satrafa. Inkább neked, vagy valamelyik másik lánynak kellene ezt csinálni.

- Te tiszta bolond vagy! – dorgált. – Gyönyörű vagy, hidd már el! Ezek a lányok itt mind kiégett modellek, benned van élet. És a legfőbb ok, amiért téged választottalak, az a hajad. Ehhez a frizurához ez kell, sűrű, hosszú, és barna. Képzeld el, milyen lenne ez egy szőke modellel.

- Csodás – motyogtam, mire játékosan fejbe kólintott.

- Gyagyás! – nevetett. – Na, készülj, hogy Debbie és Doris kezelésbe vehessenek!

- Jaja – fordult felém Doris, és a kezembe adta a ruhát rejtő szállítózsákot.

- Istenem! – nyögtem. – Nem várhatunk még vele?

- Nyugi! – nevetett a lány. – Felveszel rá egy köntöst, hogy ne piszkoljuk össze, de akkor már nem fogod tudni felvenni, ha elkészülünk. Gyere, itt átöltözhetsz!

Megmutatta az öltözőfülkét, aztán Karen berángatott, és segített felvenni a ruhakölteményt.

- Annyira rosszul érzem magam – morogtam, amikor megnéztem magam a tükörben. – Ez nem én vagyok.

- Dehogynem, csajszi! – nevetett Karen. – Csak fel kell fognod.

Feladta rám a köntöst, és kilökdösött, Debbie és Doris sandán mosolyogtak, ahogy beültettek a székbe. Doris megragadta a kezem, Debbie pedig hátranyomta a fejem.

- És most pihenj! A többit ránk bízhatod – már éreztem, ahogy Debbie sminkecsete az arcomhoz ér.

Hosszan dolgoztak a megjelenésemen, és bár sokszor megcsinálták rajtam a próbák során, most mégis sokkal hosszabbnak éreztem. Ráadásul a gyomrom is háborgott, és rosszullét kerülgetett, szédelegtem.

- Lámpalázam van – motyogtam. – Karikák táncolnak a szemem előtt.

- Persze, mert most sminkelem, és biztos zavar az ecset – kuncogott Debbie.

- Haha! – duzzogtam. – Akkor is nevetni fogsz, ha elájulok a színpadon?

- Nem fogsz elájulni. Káprázatos leszel, és mindenkit leveszel a lábáról.

- Ja, biztos! – motyogtam.

- Kész! Karen győzd meg, én már nem bírok a kishitűségével. Tényleg azt hiszed, hogy hagyjuk, hogy csúnyán lépj fel? Te leszel a legszebb!

- Karen, mi készen vagyunk, most már rajtad múlik! – állt fel mellőlem Doris.

Éreztem, ahogy a barátnőm ujjai a hajamba túrnak, és mesteri ügyességgel formálják a tincseimet. Most inkább hallgattam, a feszültség annyira átjárt, hogy jobbnak láttam, ha másra gondolok. A fejemben mindenféle zenéket kezdtem felidézni, és ez hatásos volt. A következő pillanatban arra eszméltem, hogy Karen szólongat.

- Csajszi, kész vagyok! Hahó, elaludtál?

- Tessék? Nem… csak…

- Jobb is, legalább nem nyafogtál – vigyorgott.

- Milyen lett? – kérdeztem, és tükör felé akartam fordulni.

- Várj! Még nem vagy versenykész.

- De azt mondtad…

- Igen, de az utolsó simítások a színpadon várnak ránk.

- Hadd nézzem meg magam előtte! Tudnom kell, milyen lett a végeredmény, ha már voltatok olyan kedvesek, és a próbák alatt egyszer sem engedtétek. Mielőtt bolondot csinálok magamból, látnom kell, mire számítsak!

- Nem! – mondta határozottan Doris. – Még a végén lefújod.

- Annyira borzalmas? – szörnyülködtem.

- Ellenkezőleg, de téged ismerve, sokkolna a látvány – mondta Karen. – A színpadon, ha elkészülök, megnézheted magad.

- Mondtam már, hogy utállak titeket? – morogtam.

Nevetni kezdtek, aztán Karen a köntöshöz nyúlt. Közben hallottuk, ahogy a zsűri már szólította a versenyzőket.

Lassan elindultunk, és próbáltam nagyon óvatosan lépkedni a magas sarkú szandálban, nehogy az utolsó pillanatban hasra essek, és elrontsak mindent.

Leültem a számunkra kijelölt helyen, és amikor elindították az utolsó félórát jelző órát, Karen újra munkához látott. Szakértő mozdulatokkal fejezte be a frizurámat, és közben halkan dudorászott. Tisztában voltam vele, hogy ő is ideges, és ezzel próbálja nyugtatni magát.

- Most már minden rendben lesz – suttogtam. – Innen már teljesen mindegy, mi lesz. Itt vagyunk. Annyira nem lehet rossz, amit csináltatok, különben már mindenki rajtam nevetne.

- Igazad van – kuncogott idegesen. – én viszont azt szeretném, ha nem csakhogy nem nevetnének ki, hanem elakadna a lélegzetük.

Kicsomagolta a selyemkendőből a tollakat, amiket most a hajamba tűzött.

Nagyot sóhajtottam, eszembe jutott, mekkora őrültségnek tartottam, amikor előálltak az ötlettel, hogy én legyek a modell, de mindenki, a főnököt is beleértve, egyet értett velük. Mondjuk az ő szempontja pusztán anyagi volt, mert így nem kellett külön lányt fizetnie. Viszont megmondtam neki, hogy cserébe a verseny utáni hétvégét még kifizeti nekünk. Így az eredményhirdetés után lesz még két napunk, amikor kipihenhetjük az izgalmakat.

- Jaj, istenem! Legyünk már túl rajta! – nyögtem. – Nagyon gáz, ha lehányom a bírókat?

- Meg ne próbáld! Mély levegő, igyál kólát, vagy mit tudom én! Csak könyörgöm, ne rontsd el!

- Igyekezni fogok – nyeltem.

Végül néhány perccel a vége előtt, Karen befejezte az utolsó simításokat, és elégedetten nézegette a végeredményt. Aztán lassan segített felállni, és a tükör felé fordított:

- Próbálj nem nagyon megdöbbenni! – súgta a fülembe, de így is nehezemre esett hang nélkül reagálni a látványra.

- Jézusom! – suttogtam. – Karen, ez varázslatos! Istenem, ez nem is én vagyok, ki ez?

Halkan felnevetett.

- Te vagy az, csak elfogadhatnád végre, hogy nem vagy csúnya.

- Azt hiszem, ideje hinnem nektek.

"Kérnénk a csapatokat, hogy sorakozzanak fel a zsűrizéshez!"

Remegni kezdtem, és halkan felnyögtem.

- Minden rendben lesz! – nyugtatott Karen. – Mély levegő, és mosoly. Csodás leszel.

Előrementünk a színpad széléhez, a szemem sarkából megnéztem a többi csapat munkáját, és meg kellett állapítanom, hogy szoros versenynek nézünk elébe. A modellek szebbnél szebb sminkkel, és frizurával álltak mellettem. A csodás ruhakölteményekről nem is beszélve. Mind tökéletes összhangban voltak. Egyértelműen látszott, hogy mind gyakorlott modellek, csak reméltem, hogy megállom a helyem.

A zsűritagok végigsétáltak előttünk, mindegyikük sűrűn jegyzetelt a papírjára, és árgus szemmel nézett meg minden apróságot. Próbáltam rezzenéstelen arccal állni, és igyekeztem magabiztosan mosolyogni, de néha megvonaglott az arcom.

Végül a bírák visszavonultak, és a műsorvezető megkérte a modelleket, köztük persze engem is, hogy sétáljunk végig a kifutón, hogy a vendégek is láthassák a kreációkat.

Néztem a fiatal lányokat, ahogy határozott léptekkel haladnak, miközben a bemondó részletesen elmondott mindent a sminkről, és frizuráról, aztán engem szólítottak:

- És most következzék a Tulsából érkezett csapat modellje: a kreáció elnevezése „Indián álom”.

Kiléptem, és elindultam, csak távolról hallottam, ahogy rólam beszél:

"A modellen az őslakos indián kultúra jegyeit ötvözték a modern divatirányzatokkal, a haj két fonatban hullik alá, és olyan hatású, mintha madártoll lenne, ezt hangsúlyozzák, a fonatok közé tűzött páva-, és sastollak is. A smink erőteljes, és vadászó sasra emlékeztet, a színek főként a természetes barna, és fehér árnyalatai közt mozognak, az ajkakon a sas csőréhez hasonló magasfényű, narancsos szájfény ragyog.

A modell ruhája Roberto Cavalli alkotás, ami mesésen ötvözi a két kultúrát. A több darabból szabott ruha különlegessége, hogy az illesztéseknél, bőrszalag fogja össze, ezzel kissé erotikus kisugárzást biztosítva a viselőjének."

                                                                      

Kissé erotikus – gondoltam ironikusan. – Úgy érzem, mintha meztelen lennék, főleg, hogy a hasítékok miatt nem vehettem föl alsóneműt. Most örültem annak, hogy Aaron halála után a depressziónak köszönhetően rengeteget fogytam, és szinte teljesen visszanyertem tinédzserkori alakomat.

Végre visszaértem, és remegve kapaszkodtam Karen karjába, aki bátorítóan mosolygott:

- Vége, megtetted a feladatodat. Mostantól csak élvezd a dolgot! – suttogta.

Közben Doris és Debbie is csatlakoztak hozzánk, és most együtt néztük a többi modell vonulását.

Hirtelen úgy éreztem, elájulok, a nézők közt megpillantottam őt. Kimagaslott a tömegből, legalább egy fejjel. De amúgy is észrevettem volna, hiszen egyenesen rám nézett. Mogyoróbarna szemei tágra nyíltak, az ajka kissé szétnyílt, és nem tudtam nem észrevenni az ámulatot a tekintetében.

Zavartan elfordultam, és próbáltam nem figyelni rá, de a pillantásom időről időre odatévedt. Rezzenéstelen arccal nézett, mint egy szobor, még csak nem is pislogott.

Egy alkalommal aprót biccentettem felé, amit viszonzott, és mosolyogni kezdett. Azt hittem elolvadok, ahogy a vonásai ellágyultak, és megjelent a két kedves gödröcske. Hirtelen úgy éreztem, oda kell futnom hozzá, hogy átöleljem…

Mégis miket gondolok? – dorgáltam magam. – Csak egy éjszaka volt, nem bonyolódhatok bele semmibe.

Elfordultam, és komolyan arra koncentráltam, hogy hallgassam a többi modell leírását, de éreztem, hogy Matthew izzó tekintete nem enged. A testem elárult, a gyomrom megint görcsbe rándult, és fura táncot kezdett járni, az ágyékom felforrósodott.

Úristen! Mire képes ez a férfi, pusztán azzal, hogy rám néz?

Elgyötörten néztem körül, és megláttam Karen arcát, ahogy sejtelmesen mosolyogva figyel.

3. fejezet

„Amíg a zsűri meghozza a döntést, kérjük a versenycsapatokat, és vendégeinket, hogy nézzenek körül a pavilonoknál, ahol a különböző cégek kínálják legújabb termékeiket.”

 Lebotladoztam a színpadról, és egyenesen Karen hátát bámultam, miközben visszamentünk a helyünkre.

- Levehetem már ezt a maskarát? – kérdeztem morcosan.

- Az eredményhirdetésig semmiképp – felelt Karen. – Tudom, hogy unod, de már nem tart sokáig.

- Legalább a tollakat…! – könyörögtem, amikor valaki finoman megérintette a vállam.

- Üdvözöllek, Pocahontas! – búgta a fülembe. – Nem is gondoltam, hogy egy hercegnőt tartottam a karomban tegnap.

A hangjában nyoma sem volt sértettségnek, lassan, pirulva fordultam felé:

- Szia, Matthew! Mi járatban erre? – éreztem, hogy remeg a hangom. Ahogy a szemembe nézett, az felért egy tűzhányó tombolásával. Olyan vágyakat korbácsolt fel bennem, amilyeneket már régen nem éltem át.

- Te mondtad, hogy ma itt lesztek. Kíváncsi voltam, mit alkottok, de arra álmomban sem gondoltam, hogy te leszel a modell – mondta ámulattal, és végignézett rajtam. – Gyönyörű vagy!

- Bolondokat beszélsz – pirultam el még jobban.

- Anita teljesen hibás képet alkot magáról – vigyorgott Karen. – Szia, Matthew! Győzd már meg, hogy szép, nekünk nem hisz.

- Hello! Matthew Starr vagyok, elnézést, kicsit fonáka helyzet. – nézett hátra a férfi a lányokra, akik vihogva mutatkoztak be neki. Miután túl voltak az udvariassági körön, visszanézett rám – Igazuk van, Anita. Csodásan festesz, mint egy indián hercegnő.

- Az indiánoknak vannak hercegnőik?

- Nem úgy, ahogy nektek – nevetett fel.

- Tudom… Pocahontas – mosolyogtam.

- Így van.

- Oh, Matthew! – szólt Doris. – Szeretnénk megköszönni a tegnap estét.

- Nincs mit – felelt, de közben folyamatosan engem nézett. – Máskor is szívesen látunk benneteket.

Elfordultam, mert nem tudtam elviselni az egyértelmű célzást, és a szeméből sütő vágyakozást.

- Karen…! – néztem rá könyörögve, és megfogtam az egyik tollat.

Két kéz rántotta vissza az enyémet.

- Hozzá ne nyúlj! – sziszegte a barátnőm, de én csak az elektromos bizsergést éreztem, ahogy Matthew ujjai végigsimítottak az alkaromon, miközben visszahúzta a kezét.

- Elnézést, kisasszony! – szólított meg egy vadidegen férfi, fényképezőgéppel a kezében. – Készíthetnék néhány képet az újságom számára?

Odanyújtott egy névjegyet. Bambán álltam, nem fogtam föl, mit kérdez, csak hagytam, hogy elkattintsa a gépet, aztán már el is tűnt.

- Rendben, Anita! Még egy kicsit szedd össze magad, aztán pihenhetsz! – duruzsolta a fülembe Karen.

- Én nem is zavarok, látom, hogy nagyon izgulsz. Majd megkereslek az eredményhirdetés után. – Matthew elfordult, és elsétált.

Csak néztem utána, mint valami bábu, most fogtam csak fel, mit látok.

Most elegáns öltöny volt rajta, tejeskávé színű, ami tökéletesen ellensúlyozta a feszes eleganciát, amivel a többi vendég rendelkezett. Úgy tűnt, mintha kifejezetten azért öltözött volna így, hogy kilógjon a többiek közül. A haját szorosan összefogta a tarkója alatt, talán ez volt az egyedüli, amivel be akart illeszkedni. Valamiért zavart, hogy mindig így hordja, szerettem volna szólni neki, hogy kibontva sokkal szexisebb, de aztán eszembe jutott, hogy mit is foglalkozom én ezzel. Két nap múlva hazamegyünk, és többé nem látom.

Karen felé fordultam, aki azonnal igazgatni kezdte a hajamat.

- Mi a baj? – kérdezte. – Most már nem kell izgulnod. A zsűri hamarosan dönt, és túl leszünk az egészen.

 - Aha – mormoltam halkan, de gondolatban máshol jártam.

- Hahó, Anita! Föld hívja Anitát, Anita jelentkezz!

- Hogy? – kaptam föl a fejem. – Mit kérdeztél?

- Semmit – nevetett a barátnőm. – Csak azt mondtam, hogy hamarosan vége, és megszabadulhatsz ettől a ruhától.

- Meg a tollaktól – nyögtem.

- Ennyire zavar?

- Csak úgy érzem, ez nem én vagyok.

- Szívem, ez erről szól, meg arról, hogy minél extravagánsabb legyél.

- Hát azt hiszem, ezt sikerült elérnünk.

- Én úgy láttam, hogy sokaknak tetszettél, főleg egy valakinek. Matthew teljesen el volt ámulva.

- Gondolod? Szerintem csak azért mondta, mert nem akart udvariatlan lenni.

- Figyelted te a szemét, ahogy rád nézett? – kérdezte hitetlenkedve Karen. – Szinte elolvadt.

- Nem, kettőnk közül én olvadtam el – néztem rá.

- Belezúgtál? – vigyorgott.

- Jaj, dehogy! – háborogtam. - Csak… Istenem, még soha senki nem volt ilyen hatással rám. Ha meglátom, olyanná válok, mint egy tapasztalatlan csitri, azt se tudom, merre nézzek, mit mondjak, vagy csináljak. Közben pedig a karjába ugranék, hogy…

- Hogy? Jaj, csajszi, tényleg nagyon szükséged van rá. Talán beszélhetnél vele…

- Nem! És ne akarj győzködni! – fojtottam bele a szót, mielőtt tiltakozni kezdett volna.

- Te tudod – sóhajtott.

- Hol vannak Debbiék? – kérdeztem, hogy másra tereljem a szót.

- Elmentek a pavilonokhoz. Debbie szeretné felfrissíteni az arzenálját, meg fogyóban van a sminkkészlete is.

- Értem – mondtam, és közben lassan körülnéztem.

Figyeltem a nyüzsgést, a modellek a saját helyükön ültek, és várták a verseny végét. Volt, aki nyugodt volt, de a többség ugyanúgy izgult, mint én.

A fotósok a vendégek közt sürgölődtek, és igyekeztek elkapni minden fontos pillanatot. Körülöttem is többen kattogtatták a gépeiket, és feltűnt, hogy az, amelyik odaadta a névjegyét, még mindig a közelemben van, és folyamatosan engem figyel. Kezdtem ideges lenni, ezért inkább hátrahúzódtam, a függöny mögé.

- Rosszul vagy? – kérdezte Karen.

- Nem, csak az a fotós az idegeimre megy.

- Neki is tetszel – vigyorgott, én pedig nyelvet öltöttem rá.

Nevetni kezdtünk, de nem mozdultam, csak amikor a barátnőm jelzett, hogy kamerás lovagom megunta a várakozást, és odébb somfordált.

Végre a lányok is csatlakoztak hozzánk, és a hangosbemondó színpadra kérte a versenyző csapatokat. Felsorakoztunk, és izgatottan vártuk az eredményt.

A fotósok elfoglalták az első sorokat, és persze a már említett illető pont elém furakodott. A rosszalló fintorom se tántorította el, sőt, még szélesebben mosolygott.

Aztán megpillantottam Mattet a vendégek mögött. Mivel jócskán kitűnt a többiek fölött, nem kellett előrejönnie, de engem örömmel töltött el, hogy ott van. Rámosolyogtam, amit viszonzott, és szinte repdestem, amikor felemelte a kezét, és felém intett. Hirtelen minden feszültségem elszállt, és már nem érdekelt az sem, ha orra bukok a színpadon.

- Anita! Minden rendben? – kérdezte Doris, és megfogta a karomat.

- Persze – mosolyogtam hátra. – Miért ne lenne?

- Csak azt hittem, leszaladsz a színpadról – vigyorgott. – Várd meg a végét, aztán mehetsz a lovagodhoz.

- Miről beszélsz, én nem…

- Ja, akkor csak repülni tanultál – suttogta.

Közben elkezdődött a díjátadás, és a teljes figyelmünket ennek szenteltük. Sorban adták át a szponzorok által felajánlott díjakat: a márkás kozmetikai cégek ajándékcsomagjait, a közönségdíjat, ezt szerintem megérdemelten egy tüneményes alkotás nyerte el Phoenix-ből, és végül a szakmai zsűri díjai következtek.

 Már kiosztották a harmadik, és a második helyezést, és most már csalódottan álltunk a többiek közt, amikor végre az első helyhez értünk:

- És következzék a fődíj, ami egy éves teljes kozmetikai és fodrászfelszerelés a nyertes csapatnak, és ezen felül ötvenezer dollár pénzdíj. És amelyik csapat mindezt megnyerte, az nem más, mint a Tulsából érkezett csapat, kreációjuk az „Indián Álom”!

Nem hittem a fülemnek, hallottam a feltörő tapsot, az örömkiáltásokat, és a távolról érkező gratulációkat, éreztem, hogy a lányok magukkal ragadnak, és kisétálunk a többi csapat elé, átvesszük a díjakat, de én az egészből csak azt fogtam föl, hogy valaki mosolyogva tapsol a háttérben, és meleg szemekkel figyeli minden mozdulatomat.

Nagyot nyeltem, és óvatosan felé pillantottam, nem mertem megmozdulni, mert féltem, hogy összeesek. Karen támogatott ki a kifutóra, ahol egymás mellett állva hagytuk, hogy a fotósok kiéljék magukat, kattogtak a gépek, villantak a vakuk, én pedig pislogva, elvakulva álltam, és tűrtem. Hallottam, ahogy néhányan megkérnek, hogy forduljak feléjük.

Végül aztán csitult a dolog, és lassan elindulhattunk a helyünk felé. Ekkor azonban a névjegyes fotós elém állt, és közvetlen közelről lefényképezett.

- Megkérhetném, hogy fejezze be! – mordultam rá, és vakon pislogtam.

- Csak még néhány képet, kisasszony! Annyira csodás, nagyon kifejező a sminkje.

- A hölgy megkérte, hogy fejezze be! – éreztem, hogy erős kéz siklik lágyan a csípőmre.

- Csak még…

- Azt mondtam, NEM! – Matthew hangja mennydörgésszerűen zengett, összerezzentem, de a férfit nem hatotta meg.

- Talán kérdezzük meg erről a hölgyet!

Közelebb lépett, és megpróbált az egyik lámpa alá húzni, de Matthew megszorította a derekamat, és nem engedett.

- Kicsim, szeretnéd, ha ez a goromba fráter tovább zaklatna? – nézett le rám.

- Nem – motyogtam alig hallhatóan.

- Hallotta a hölgyet, ugye? És most legyen szíves elengedni minket, mielőtt hívom a biztonságiakat!

A fotós hátrált két lépést, Matthew pedig még mindig a csípőmön nyugtatva a kezét a kijárat felé terelt.

- Nem tűnhetek el, a lányok…! – próbáltam tiltakozni.

- Majd felhívod őket, hogy velem vagy.

Mire végigmondta, már kint is voltunk az utcán, ő pedig intett a parkolófiúnak, leadta a jegyet, és néhány pillanaton belül megállt előttünk egy hatalmas Audi, a típusát képtelen voltam meghatározni. Matthew már nyitotta is az ajtót, és mire a fiú kiszállt, én már bent ültem.

Beszállt mellém, és padlógázzal indított. Csak ekkor kapcsoltam:

- A csudába! Mindenem ottmaradt a csarnokban! – sopánkodtam. – A telefon, a papírjaim, a ruhám…

- Szerintem van rajtad ruha – nézett felém fél szemmel, és láttam, hogy élvezi a helyzetet. – Bár, ami azt illeti… ha a barátnőm lennél, nem engedném, hogy bugyi nélkül járkálj.

- Tessék? – döbbentem meg. – Honnan veszed…?

- Édesem, egy egyszerű szemlélő is láthatja, hogy a hasíték mögött nem tudsz elrejteni egy fehérneműt. A fotós is kiszúrta. Mit gondolsz, miért nyomult rád?

Éreztem, hogy elvörösödök, lehajtottam a fejem, és próbáltam elrejteni a zavaromat. A két hajfonat előreesett, én pedig dühösen kapkodva nyúltam a tollakhoz, hogy kiszedjem.

Matthew lefogta a kezem:

- Még ne szedd ki! Gyönyörű vagy így.

- Miért jöttél el a versenyre?

- Kíváncsi voltam, már megmondtam.

- Persze, egy bártulajdonos pont egy fodrászversenyre kíváncsi.

- Diszkó. És igen, kíváncsi voltam, de nem kimondottan a versenyre. Téged akartalak újra látni.

- Miért? Mondtam, hogy nem akarok tőled semmit. Nem voltam elég érthető?

- Még nem mondtam, hogy ha eldöntök valamit, akkor nem adom fel? – nézett rám.

- Mit döntöttél el? – elfordultam, és kinéztem az ablakon, nem bírtam elviselni tüzes pillantását.

- Hogy megismerlek.

- Azt mondtad, hogy nem adsz mást, csak szexet. Akkor hazudtál?

Leállította a motort, és komótosan felém fordult.

- Nem, csak közben meggondoltam magam.

- Nem értelek. Mire jó ez az egész?

- Anita! Nem hiszed el, hogy érdekelhetsz? Talán nekem nem elég egy éjszaka.

- Matthew, már megmondtam, hogy…

Nem hagyta, hogy befejezzem az ujját a számra nyomta.

- Oké, nem győzködlek. Csak válaszolj néhány kérdésemre!

Biccentettem.

- Nagyon rég voltál már férfival olyan intim helyzetben, mint velem, igaz?

- Igaz.

- És jól esett, amit tegnap éjjel kaptál tőlem?

- Igen.

- Szeretnél még kapni belőle?

Ráemeltem a szemem, és nem kellett válaszolnom, tudta, mit gondolok.

- Akkor térjünk vissza az eredeti felálláshoz! – suttogta rekedten. – Meddig vagy még itt?

- Vasárnap megyünk haza – mondtam alig hallhatóan.

- Megengeded, hogy addig kényeztesselek? – közelebb hajolt, és finoman végigsimított a számon. – Nagyon szeretném.

- Matt… én nem… tudom, hogy… ez jó ötlet-e? – mi történik velem, megint elvesztettem magam. Csak néztem a szemét, hallgattam bódító hangját, éreztem a leheletét a bőrömön, és végem volt.

- Kérlek, Anita!… Nit! – suttogta vágyakozva.

Nyelnem kellett, gyerekkoromban hívott így az apám, amikor részegen jött haza, és dühös volt rám. Ilyenkor mindig tudtam, hogy verést kapok. De ahogy Matthew mondta, az annyira más volt, most nem zavart, sőt.

- Fel kellene hívnom Karent – nyögtem.

- Látta, hogy velem jössz el, majd később felhívod.

- Matt…

Lassan előrehajolt, és megcsókolt. Lágyan kóstolta az ajkamat, és csak amikor biztos volt benne, hogy engedem, akkor tört előre a nyelvével. Érzéki táncra hívta a nyelvem, hosszan finoman csókolt, és közben egészen szorosan magához ölelt.

- Mit szólnál egy vacsorához nálam? – kérdezte miután elengedett. – Aztán megnézhetnénk egy filmet, utána pedig…

- Ez most úgy hangzik, mint egy randevú. – suttogtam.

- Nem szeretnéd? – miközben halkan duruzsolt, az ajka az államon játszadozott.

Nem emlékeztem, mikor kezdtem simogatni.

- Csodásan hangzik – nyögtem halkan.

- Akkor gyere!

Kiszállt a kocsiból, gyorsan megkerülte, és kisegített. Nem szoktam ilyesmire várni, de most képtelen voltam egyedül megmozdulni, a lábam remegett, és ahogy erős kezével megfogta az enyémet, úgy éreztem, nélküle képtelen lennék megtenni akár egy lépést is.

Átölelte a derekamat, de közben éreztem, hogy a keze finoman csúszik a csípőm felé. Nem ellenkeztem, az érintésétől kellemes bizsergés járt át, szaporábban vettem a levegőt, és szorosabban bújtam hozzá.

Nem voltam már kislány, tudtam, mit akarok. Eldöntöttem, kár lett volna húzni az időt felesleges illendőségi körök lefutásával. Mély levegőt vettem, és amikor Matthew kinyitotta nekem az ajtót, felszegett fejjel beléptem.

A lakás lenyűgöző volt, igazi legénylakás, de a jobbik fajtából, minden makulátlanul tiszta, sehol egy eldobott zokni, vagy alsónadrág. A letisztult berendezés egy pontján sem láttam nyomát egyetlen porszemnek sem. Nem akartam, de gondolom, ha megnéztem volna, a bútorok alatt sem találtam volna porcicát. Körülnéztem, a nappali polcain itt is megszámlálhatatlan mennyiségű lemez volt, de csak az egyik falfelületen, az összes többin könyvespolcok voltak, roskadásig pakolva különféle könyvekkel. A szépirodalomtól kezdve a történelmi, politikai könyvek mellett rengeteg lexikon is volt. És útikönyvek, elképesztő mennyiségű útikönyv.

Ámulva sétáltam a polcok előtt, Matthew mosolyogva figyelt.

- Itt mind jártál? – kérdeztem.

- Voltam néhány helyen, de sokfelé még csak most tervezem. Ausztrália, és Indonézia volt eddig a kedvencem.

- Az én álmom Egyiptom – suttogtam.

- Nekem is szerepel a listámon – mosolygott.

Megfordultam, és elhallgattam. Ingoványos talajra tévedtem. Ha nem akarom, megismerni, akkor én sem beszélhetek neki a vágyaimról. Mintha megérezte volna, mire gondolok, megkérdezte:

- Hagyjuk inkább?

Biccentettem.

- Rám bízod a vacsorát, vagy van valami elképzelésed? Ha gondolod, foglaltatok asztalt, és…

- Ebben a ruhában nem szívesen mennék nyilvános helyre, már így is elég volt.

- Nem tetszik?

- A ruha csodás, csak a hajam… ezekkel a tollakkal annyira nevetségesnek érzem magam.

- Szerintem ez dobja fel. Gyönyörű vagy! – mondta sokadszorra az este folyamán. – De semmi baj, rendelek valamit. Mit szeretnél?

- Kínai?

- Rendben. Ha gondolod, ott van a telefon, amíg elintézem, hívd fel Karent.

Elővette a mobilját, és kifordult a szobából, hogy nyugodtan beszélhessek. Odaléptem a csinos kis asztalkához, amin a telefon nyugodott, tárcsáztam, és közben leültem a kanapéra.

- Halló? – Karen hangja kíváncsi volt.

- Szia, Hugi! Anita vagyok.

- Jaj, szia! Mi van veled? Már elmerültetek a gyönyörben?

- Bolond! – dorgáltam. – Most érkeztünk meg hozzá, épp vacsorát rendel, aztán mozizunk.

- Mi van? Anita, ugye csak viccelsz? Ha most azt mondod, hogy tinirandira készültök, akkor ne merj a szemem elé kerülni, mert kitekerem a nyakad!

- Vacsora, mozi… – itt nyitva hagytam a mondatot.

- Jaaaa, értem – hallottam, hogy mosolyog. – Reggelnél előbb nem akarlak látni.

- Figyelj, a holmim…

- Nyugi! Ugye nem hitted, hogy otthagyjuk? Minden rendben.

- Akkor jó – sóhajtottam.

- De?

- Félek. Úgy érzem magam, mint egy elsőrandis csitri.

- Jelenleg az is vagy, de szerintem Matthew tudja, mihez kezdjen veled.

Idegesen felnevettem.

- Rendben, akkor most szórakozz! Érezd jól magad! És jót ne halljak!

- Úgy lesz! Na, szia!

- Szia!

Megfordultam, és körülnéztem a szobában. A hatalmas plazmatévé uralta az egyetlen szabad fal nagyrészét, alatta méregdrága szórakoztatócenter volt. Matthew még nem ért vissza a hálószobából. Lassan a konyhapulthoz sétáltam, és megint megdöbbentem. Nem gondoltam, hogy egy egyedülálló férfi így felszereli a konyháját jobbnál, jobb holmikkal. Még nekem sem volt ilyen jó kávéfőzőm, vagy turmixgépem. Körülnéztem, egy pohár után kutattam. Nem akartam belenyúlni a szekrénybe, de elől nem találtam semmit.

Visszamentem, leültem a kanapéra, és feszülten várakoztam. Megszólalt a csengő, és zavartan néztem arra.

- Máris megyek – hallottam Matthew hangját. – Azonnal jövök Kicsim – szólt be, de nem láttam őt.

Néhány perc múlva hallottam, hogy belép a szobába.

- Hölgyem! A vacsora tálalva.

Megfordultam, és meglepve felkiáltottam. Egy indián harcos állt előttem, félmeztelenül, csak egy ágyékkötő rejtette a férfiasságát, a lábszárvédő feszesen simult izmos combjára. A haját most kibontotta, és vászonszalagot kötött a homlokára.

 A kínai rendelés dobozai, idétlenül mutattak a kezében, de én most egészen másra figyeltem. Nagyot nyeltem, ahogy megindult felém:

- Drága indián hercegnőm, készen áll egy varázslatos éjszakára, egy apacs harcossal?…

Hirtelen idegesen vihogni lett volna kedvem, de visszafogtam magam. Szerencsére a lenyűgöző látvány segített. Tegnap éjjel nem tűnt fel milyen izmos Matthew teste – talán csak nem akartam észrevenni –, de most teljes valójában magasodott fölém. Karcsú dereka, és elképesztően széles mellkasa minden mást elhomályosított. A karján duzzadó izmok erőről árulkodtak, én pedig hirtelen nagyon gyengének, és gyámoltalannak éreztem magam.

Nagyot nyeltem, ahogy letérdelt elém, és a szemembe nézett:

- Mi a baj? – kérdezte, közben az asztalra tette a dobozokat.

- Gyönyörű vagy – tátogtam szinte hang nélkül.

Mosolyogni kezdett, és gyengéden megcsókolt. Remegni kezdtem, ahogy a keze a combomra siklott, és finoman masszírozni kezdte, lágy, körkörös mozdulatokkal, és közben a combom töve felé haladt.

- Kívánatos, buja hercegnőm, légy az enyém!

Az ajka folyamatosan az állam vonalát simogatta, aztán lassan a nyakam felé siklott. Halkan felnyögtem, és hátradőltem a kanapén.

Kuncogva felemelkedett:

- Milyen mohó asszony vagy! Gyere!

Felhúzott, leült mellém, és kinyitotta a dobozokat:

- Mit kérsz, Édes?

Csalódottan néztem rá, amitől még jobban nevetni kezdett:

- Vacsora, mozi, és majd utána. Tartsuk be a sorrendet – súgta a fülembe.

A vacsorát még kibírtam valahogy, bár nem volt könnyű dolgom, amikor incselkedve adta a számba az egyes falatokat, de aztán úgy döntött, hogy a mai estéhez a Veszedelmes viszonyok a tökéletes film.

Talán húsz percig bírtam, de ahogy ott ült mellettem, és gyengéden simogatta a combomat, a vágyak legyőztek.

Hirtelen felgyűrtem a ruhát a derekamra, és az ölébe vetettem magam. Meglepve nézett rám, de azonnal reagált, megragadta a copfomat, és finoman lehúzta a fejem, hogy megcsókolhasson, aztán a keze a combomra siklott, hogy a ruha alatt megkeresse a gyönyör forrását.

Kínzóan lassan simogatott, halkan nyögdécselve mozogtam az ölében. Éreztem, ahogy a keze egyre följebb tűrte a ruhámat, a vállába kapaszkodtam, de amikor a mellemhez ért a keze elengedtem:

- Várj!… Ez így… nem fog menni – suttogtam. Rám nézett. – Zipzár – mosolyogva hátrahúztam a kezét.

Lassan lehúzta, aztán finoman lefejtette a ruhát a vállamról. Felálltam, és ahogy lecsúszott, remegve kiléptem belőle. Felemeltem a fejem, belenéztem a szemébe. Ellépett mellettem, és határozott mozdulattal lesöpörte a vacsora maradékát a márványlapú dohányzóasztalról. Leült rá, és az ölébe húzott. Finoman masszírozni kezdte a fenekemet, közben pedig az ajkával folyamatosan becézte a melleimet. A csókjától úgy éreztem, megőrülök, minden porcikám bizseregni kezdett, és villám cikázott végig a bőröm alatt, halkan felnyögtem, megragadtam a tarkóját, de a hajpánt miatt nem tudtam a hajába túrni. Vad mozdulattal lerántottam, ő pedig nevetve szétrázta a haját, hogy hozzáférjek.

- Mohó asszony – zihálta.

Feltolt, és gyors mozdulattal megszabadult az ágyékkötőtől, utána háttal fordított magának, és úgy húzott vissza az ölébe. Szenvedélyesen sikoltottam, ahogy belém hatolt, nem tudtam mibe kapaszkodni, de nem volt szükség rá, olyan erősen tartott. Hátrahúzta a fejem, és durván végighúzta a kezét az arcomon, élveztem, hogy ennyire vad. Ahogy maga felé fordított, hogy megcsókoljon, láttam, hogy a tenyere barna a sminkemtől, mosolyogni kezdtem, és az ajkába haraptam. Hangosan, kéjesen nyögve igazodtam a mozgásához. Felemeltem a lábam, és az asztal szélére támaszkodtam, miközben Matthew vad táncot járt alattam. A szoba elsötétült, kivilágosodott, és hirtelen minden nagyon távolinak tűnt, hallottam a hangját, ahogy elkeveredik a zihálásommal, de nem jutott el a tudatomig, csak az élvezet. Aztán valami elpattant, a lábam lecsúszott a földre, és hirtelen ürességet éreztem odabent. Rémülten néztem rá, de a szeme sötét volt a vágytól. Megemelt, és a kanapéra taszított, vadul fölém hajolt, és újra belém nyomult, újra, és újra, és újra… Vad volt, szenvedélyes, és én élveztem, úgy, ahogy még soha. Hallottam, hogy kéjesen morog, és ahogy a vállam csókolta, a fogai néha végigsiklottak a bőrömön, mintha meg akarna kóstolni. Felnyögtem, és én valóban megkóstoltam; finoman a vállába haraptam, amitől még jobban begerjedt, és még hevesebben szeretett.

- Kicsi… Nit! – nyögte. - Csodás… vagy!

- Istenem… Matt! – sikoltottam, és éreztem, hogy fellángol bennem a tűz.

Elemésztett a gyönyör, remegve feküdtem a karjában, ő reszketve ereszkedett rám, a szeme, még fátyolosan a gyönyörtől az enyémbe fúródott. Láttam, hogy mondana valamit, de tudtam, hogy csak a szenvedély okozta, ezért az ujjamat az ajkára nyomtam:

- Most… ne… mondj… semmit! – suttogtam.

Elmosolyodott, a vállamra hajtotta a fejét, és szorosan magához húzott. Néhány percig csak feküdtünk, aztán eszembe jutott valami:

- Mi volt az a zaj? – kérdeztem.

- Eltört az asztallap – kuncogott. – Nem hittem, hogy ilyen vadmacska vagy.

- Istenem, ne haragudj, én…

- Hé, ez már egy ócska vacak volt, úgyis ki akartam cserélni.

Lassan felültünk, én pedig döbbenten néztem az asztal széléből letört darabot.

- Matthew, ez…?

- Márványlap. De nagyon rossz minőségű, ezért is akarom kicserélni.

- Uramisten! – lehajoltam, és végigsimítottam a törés mentén.

- Vigyázz, nehogy megsértsd magad! – visszahúzott maga mellé.

- Kifize…

A számra tapasztotta a kezét:

- Ez hallani sem akarom!

- De… – alig lehetett érteni, mit motyogok.

- Ha törleszteni akarsz, azt a hálószobában tedd, de nekem soha ne fizessen egy nő, ahogy én se fizetek senkinek.

Mire válaszolhattam volna, a karjába kapott, és elindult velem a másik szoba irányába…

4. fejezet

Ábrándos szemekkel figyeltem, ahogy kiveszi a szekrényből a tányérokat, és poharakat. A hátizmai izgatóan játszottak, figyelmeztetnem kellett magam, hogy maradjak ülve. Megráztam magam, álmosan belekortyoltam a kávémba, és igyekeztem másra gondolni.

- Ha indián vagy, akkor nem kéne, hogy legyen indián neved? – kérdeztem.

Visszanézett rám, és pajkosan mosolygott.

- Van nevem.

- Megmondod, mi az?

- Tűztáncos. – lepakolta a tányérokat, és a tűzhelyhez fordult, hogy elkészítse az omlettet – a pirítós már a kosárban várakozott.

- Tűztáncos – suttogtam, és csillogó szemmel néztem őt, a bőröm bizseregni kezdett.

- Nem azért – nevetett, rögtön megértette, mire gondolok. – Gyerekkoromban a rezervátumban állandóan játszadoztunk a fiúkkal, és sokszor táncoltunk a tábortűz körül. A sámánunk azt mondta, hogy amikor a tűz közelébe kerültem, a lángok sokkal magasabbra csaptak. Úgy vélte, én hívom életre az erejüket.

- Igaza volt – mondtam félénk mosollyal. – képes vagy felszítani a tüzet.

Felkacagott, odahajolt hozzám, és megcsókolt.

- Nem volt szükségem az erőmre, te kis vadmacska. Inkább te hoztad ki belőlem.

Mosolyogva lehajtottam a fejem, és végignéztem magamon. Matthew inge úgy lógott rajtam, mint tehénen a gatya, de ő állította, hogy izgatóan festek benne.

Zavarban voltam, az előbb a fürdőszobában alaposan megnéztem magam, a hajam teljesen szétzilálódott, a rengeteg fixálónak és hajlakknak köszönhetően lehetetlen volt rendesen kifésülni, és a fonatok nyoma még mindig benne volt, a kihúzgált tincsek pedig szálkásan meredeztek mindenfelé, inkább kértem Matthew-tól egy hajgumit, és összefogtam, de ez sem segített sokat. A sminkemet mostanra sikerült lemosnom, de az első látvány sokkolt, emlékszem, valamikor a szenvedély hevében Matthew alaposan szétkente az arcomon, és úgy festettem, mint valami démon. Jó fél órámba telt, míg tökéletesen megszabadultam tőle. Aztán gyorsan vettem egy forró zuhanyt, és kisétáltam.

Matthew már a konyhában serénykedett. Mostanra visszavedlett, és egy egyszerű boxert és trikót vett föl. Örültem neki, mert az indián öltözéke csak újra felkavart volna.

Hirtelen egy tányér jelent meg előttem, rajta a frissen sült, illatos omlettel. Felemeltem a fejem, és belenéztem a varázslatos szempárba.

- Elkalandoztál – mosolyogott.

- Csak a tegnapon gondolkodtam – motyogtam zavartan. – Még sose voltam modell.

- Nem tetszett a dolog? Nekem úgy tűnt, remekül megállod a helyed. Mindenki mást lesöpörtél, te voltál a legszebb. – Leült velem szemben, és falatozni kezdett. – Egyél, mielőtt kihűl!

Bekaptam az első falatot, és rájöttem, mennyire éhes vagyok. Gyorsan nekiláttam, és pillanatok alatt eltüntettem mindent.

Mosolyogva figyelt, és ő is befejezte az evést.

- Mit nézel? – kérdeztem.

- Látom az étvágyaddal nincs gond.

- Ja, csak tudnád, mennyi munkám van benne, hogy ne is látsszon meg rajtam.

- Miről beszélsz? Elképesztően nézel ki – nyelt egyet.

- Ja, sejtem. Szénaboglya a fejemen, az arcom, mint egy hulláé…

- Azonnal fejezd be! – csattant fel keményen, és én megszeppenve néztem rá. – Te vagy a leggyönyörűbb nő, akivel hosszú idő óta találkoztam. Pontosan az tetszik benned, hogy természetes vagy, és mindenféle kence nélkül is árad belőled a szépség.

- Matthew…

- Tanuld meg szeretni önmagad! – fojtotta belém a szót. – Ne veszítsd el az önbizalmad! Te egy gyönyörű nő vagy! Bármelyik férfi boldog lehet, akinek odaadod a szíved.

Az utolsó mondatnál furcsa zöngést hallottam a hangjából, ránéztem, és figyeltem, mennyire mélyen néz a szemembe.

- Nem tudom, hogy akarom-e ezt – mondtam. – Mármint odaadni a szívemet.

- Miért ne akarnád? Mindenkinek szüksége van egy társra.

- Bagoly mondja – néztem körül a lakásban. Most feltűnt, hogy a tegnapi rendhez képest mekkora kupit csináltunk. – Nálad sincs jótündér, aki rendet rakjon helyetted.

- Nekem itt van Juanita – mosolygott. – De most nem erről beszélek. Ne mondd, hogy élvezed az egyedüllétet!

- Te is egyedül élsz Matthew.

- Az más, én férfi vagyok.

- Mi a különbség? Ne hidd, hogy annyira különbözünk!

- Akkor most miről beszélünk? Épp most mondtad ki, hogy nem jó egyedül.

- Én most jól elvagyok így – vontam meg a vállam. – Legalább nem kell máshoz igazodnom.

- Félsz elkötelezni magad. Erről van szó, igaz?

- Talán, de ezt nem értheted. Nem ismered az indokaimat.

- Hát mondd el, hogy megértsem!

- Nem, pont ezt nem akarom. Ez csak a szexről szól. Arról, hogy jól érezzük magunkat.

- Nit… – összerázkódtam, ahogy kimondta a nevem, de nem szóltam érte. – Valld be az igazat, te sem ezt akarod!

- De…

- Éreztem éjjel, te nem csak egy egyéjszakás partnert keresel. Neked egy társ kell, aki melletted van.

- De az nem te leszel. – mondtam, mire megrándult. – Bármennyire tetszel is, én nem fogok belemenni ebbe.

- Mégis mibe?

- Először is, nem akarlak rávenni semmire – kezdtem, és gyorsan folytattam, mielőtt közbevághatott volna. – Másrészt, ha úgy is lenne, mégis hogy képzelted? Havonta egyszer találkozunk, mondjuk félúton, és együtt töltünk néhány órát? Neked itt van az életed, nekem Tulsában. Maradjunk meg a megállapodásnál. Én holnap hazamegyek, addig, ha úgy gondolod, szórakoztatjuk egymást, utána pedig megelégszünk a szép emlékkel.

- Nagyon keményen tartod magad, de ez is csak álca – fogta meg a kezem, és felsóhajtott. – Nem erőltetem, ez a te döntésed.

- Így van. – helyeseltem.

- Beérem azzal, amit nyújtasz, egyelőre.

Felkaptam a fejem, a pimasz mosoly mögött azonban láttam, hogy valami más is megbújik. Nem akartam tudni, mi az.

- Visszaviszel a panzióhoz? – kérdeztem. – Ebben a ruhában nem szeretnék végigsétálni az utcán.

- Persze, de máris menni akarsz?

- Rendbe kell szednem magam, és van néhány elintéznivalóm.

- Azért utána még láthatlak, ugye?

Kérlelve nézett rám, én pedig mosolyogva bólintottam.

Kínlódva visszavettem a ruhát, ami közben alaposan összegyűrődött – lesz mit kimagyaráznom a ruhaszalonban – de a zipzárral nem boldogultam. Szerencsére közben Matthew is felöltözött, és a nappaliban várt.

- Segítenél? Ez kifog rajtam.

Hátat fordítottam neki, és visszanéztem. Lassan lépkedett felém, és a tekintete megint éhesen siklott végig a testemen.

- Muszáj menned? – kérdezte.

- El kell intéznem pár dolgot.

- De ugye sietsz? Szeretnélek levinni a partra. – mormolta, és közben óvatosan felhúzta a zipzárat.

- Komolyan randira hívsz?

- Nit, kérlek! Megállapodtunk, azt mondtad, szórakozzunk együtt. És én gyönyörű emlékeket akarok adni neked. Felejthetetleneket.

Az utolsó szót már a fülembe súgta, vágytól rekedten, és azonnal tudtam, mi a célja, én pedig nem akartam ellenállni neki.

- Rendben – suttogtam. – Este randi a parton.

- Oké – engedett el vonakodva. – Valami könnyű, sportos cuccban gyere, és hozz fürdőruhát is, bár…

- Igenis – vágtam közbe. – Könnyű, sportos, és fürdőruha. Viszont most induljunk, a lányok már biztosan izgulnak miattam.

- Jó kifogás – mormolta az orra alatt alig hallhatóan.

Végül nagy nehezen elindultunk, én pedig nagyon kényelmetlenül éreztem magam. Most tudatosult bennem, mennyire merész is ez a ruha. Matthew keze folyamatosan a combomon nyugodott, a slicc tövénél, ami kínosan közel volt ahhoz a helyhez, ahol az éjjel a gyönyört kaptam tőle. Biztosan érezte, mennyire reszketek, de nem engedett el. Félúton járhattunk, amikor megszólalt a mobilja. Morogva vette föl:

- Starr, tessék!… oké Dylan, nyugodj meg, és mondd el, mi a gond… értem, de a papírok rendben vannak, nem?… Ki volt az a barom?… Jeff, gondoltam… Egy órán belül ott tudok lenni, hívd oda, és lerendezem vele… a rendőröket is értesítették?… Hála istennek, legalább nem lesz ügy belőle. Viszont készítsd össze Jeff papírjait… Persze, ez volt az utolsó csepp. Ne mondj neki semmit! Nem akarom, hogy eltűnjön.… Jó, hamarosan ott vagyok.

Bontotta a vonalat, és halkan, fura nyelven morogni kezdett.

- Baj van? – kérdeztem megszeppenve.

- Mi? Ja, nem vészes – úgy tűnt, egészen megfeledkezett rólam. – Csak az egyik beosztottam…

- Mi történt?

- Tegnap éjjel beengedett egy kiskorút a diszkóba, valami ismerősét, és kaptunk egy ellenőrzést, ahol persze lebukott. Ilyenkor persze rögtön a tulajt veszik elő. Már éjjel is kerestek, de Dylan kimentett. A francba, ez nem hiányzott!

- Miattam nem voltál ott. – mondtam csendesen. – Ne haragudj!

- Miről beszélsz? – nézett rám. – Ne butáskodj, amúgy sem vagyok bent minden éjjel. Ez nem rajtad múlt, nehogy magadat okold!

- Oké – sóhajtottam. A támlára hajtottam a fejem, és lehunytam a szemem.

- Komolyan mondom, Anita! Tényleg ne okold magad!

Felé fordultam, lelassított az egyik lámpánál, és finoman megcsókolt. Mosolyogni kezdtem, képtelen voltam ellenállni a varázsának. Megfogtam a kezét, és a tenyerébe csókoltam.

- Kérdezhetek valamit? – néztem a szemébe.

- Persze – mosolygott.

- Gyerekes dolog, ne nevess ki, jó?

- Oké.

- Miért fogod mindig össze a hajad?

- Egyszerű, melegem van. – mosolygott. – Ha hűvösebb az idő, ki szoktam bontani, jobban szeretem úgy. Miért kérdezed?

- Csak mert nekem is sokkal jobban tetszik úgy.

Nem nevetett, hanem hátranyúlt, és egy lendületes mozdulattal kivette a hajgumit, megrázta a fejét, és hagyta, hogy a fekete zuhatag lágy selyemként omoljon alá. Felsóhajtottam, és szinte öntudatlanul beletúrtam, ekkor kezdett nevetni.

- Jaj, Nit! Ha tudnád, mit művelsz velem!

Megremegtem, és visszahúztam a kezem.

- Mi a baj? Rosszat mondtam? – kérdezte, miközben leállította a motort.

- Nem, nincs semmi – motyogtam, és gyorsan kiszálltam a kocsiból.

Most úgy kellett utánam futnia.

- Nit! Várj, nem beszéltünk meg semmit!

- Oh! Ja, igen. Akkor? Mikor találkozunk?

Furcsán idegen volt a hangom, és ezt ő is észrevette.

- Oké, mi történt? Mit mondtam, amivel megbántottalak?

- Semmit, csak gondoltam, most, hogy gondjaid adódtak…

- Ugyan, ez semmiség, gyorsan elintézem, és szabad vagyok. Figyelj, ha végeztem, felhívlak, és érted jövök, rendben?

- Rendben.

- Akkor? Megkaphatom a számod? – kissé lehajolt, hogy a szemembe nézzen, most annyira kisfiús volt, hogy nyelnem kellett.

- Gyere, megkérdezzük a recepción.

Mire felfogta volna, én már bent voltam, megkérdeztem a számot, és ki is léptem. A kezébe adtam a kártyát:

- 210-es szoba – mosolyogtam.

- Aha! – mormolta csalódottan. – Akkor hívlak, ha végeztem. Szia!

Ezzel megfordult, és elsietett.

Addig néztem utána, amíg befordult a sarkon, aztán besétáltam, és egyenesen felmentem a szobánkba. Ahogy kinyitottam az ajtót három pár kéz ragadott meg, és berángattak.

- Mesélj, mi volt?

- Milyen volt?

- Ugye nem csalódtál?

Egyszerre ontották rám a kérdéseiket, hirtelen azt sem tudtam melyikre válaszoljak.

- Eltörtem a márványlapos asztalát – mondtam bután.

Ettől mindhárman elhallgattak, és tátott szájjal meredtek rám. Lassan leültek körém.

- Kicsit hevesek voltunk az éjjel – vontam meg a vállam. – és hát az asztal kényelmes volt, de…

- Istenem, Anita! – áradozott Debbie. – Ha én kifognék egy ilyen pasit…

- Ugyan már! – csitítottam. – Van egy jó hétvégém, és kész.

- Mi van?

- Nem lesz folytatás. Kellett valaki, aki rendbe tesz. Ezt most megkapom, ezután egy ideig elleszek.

- Te hülye vagy! – csattant fel Karen. – Miért nem akarod megfogni? Látom, hogy tetszik neked.

- Mégis, mit kezdjek vele, több száz mérföld választ el minket. Ne faggassatok, oké! – teljesen össze voltam zavarodva, csak hebegtem össze-vissza.

Láttam, hogy összenéznek, de nem nyaggattak tovább.

- És mára van valami terved? – kérdezte Doris, aki közben a kezembe nyomott egy bögre kávét. – Vele leszel, vagy…?

- Akadt valami dolga, de utána szeretne levinni a partra – mondtam halkan. – Abban maradtunk, hogy addig én is elintézem a dolgom, aztán majd jelentkezik.

- Az jó, de mikor?

- Ha végzett.

- Istenem, de mulya vagy! Nem beszéltél meg vele időpontot?

- Majd hív.

- De mikor? És legalább tudja a számod? Ezek után kinézem belőled, hogy azt elfelejtetted megadni neki.

- A panzió számát adtam meg neki.

- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Te nem vagy normális! – szinte egyszerre nyögtek felém.

- Én kitekerem a nyakát! – hőbörgött Doris.

- Elég legyen! – csattantam fel. – Ez az én döntésem, köszönöm, hogy segíteni akartok, nagyon jól esik, és tényleg, ennél jobb hétvégét nem is szerezhettetek volna, de hosszútávra nem Matthew a megfelelő partner – bár lehet, hogy nem lenne rossz, tettem hozzá gondolatban.

- Kár – higgadt le Doris. – Pedig olyan jól mutattatok együtt.

Ránéztem, de nem mondtam ki, hogy mire gondolok, a gyomrom hirtelen összeszűkült.

- Megyek, lefürdök, és átöltözök. – álltam fel. – Ki kéne találnom valamit, különben Kiernan megöl, ha így viszem vissza neki a ruhát.

- Miért, mi van vele? – kezdett vizsgálódni Karen. – Leetted, vagy mi?

- Nem, de teljesen összegyűrődött. Nem igazán figyeltem oda rá.

- Szerinted a bemutatók után hogy festenek a ruhák? Nyugi nem lesz semmi baj, de add majd ide, felakasztom, és kilógja magát.

- Köszi.

Bementem a fürdőbe, levetkőztem, kiadtam a ruhát, és beálltam a zuhany alá. Igaz, hogy reggel megfürödtem Matthew-nál, de most jólesett kiáztatni magamból a feszültséget, igazából csak ezt akartam, megszabadulni néhány percre a lányoktól, hogy kibeszélhessenek. És persze a hajamat is meg akartam mosni. Legalább fél órán át álltam a vízsugár alatt, mire úgy éreztem, hogy képes vagyok szembenézni a lányokkal, csak remélhettem, hogy nem kezdenek ostromolni, és hagyják, hogy én döntsek a sorsomról. Matthew épp eléggé felkavarta az állóvizet. Az történt, amitől mindig féltem, vonzódtam hozzá. Már tudtam, hogy az egyéjszakás kalandot nem csak a gyomrom nem bírja, de a lelkem sem. Ahogy Matthew eltűnt a szemem elől, megjelent az arca a fejemben, és nem akart távozni. Hiába próbáltam másra gondolni, minduntalan visszatolakodott, és pajkosan pimasz mosolyával fogságban tartotta a gondolataimat.

Végül az egyetlen dologhoz menekültem, ami segíthetett; felhívtam anyámat.

- Szia! – kezdtem. – Mi a helyzet otthon?

- Szia, szívem! Minden rendben. Mindenki jól van. Remélem, jól érzitek magatokat. Milyen volt a verseny?

- Nagyon jó, megnyertük. A lányok zseniálisat alkottak.

- Megmondtam neked – nevetett anyám a vonal másik végén.

- Igen, megmondtad – mosolyogtam álmosan.

- És? Volt valami? Karen mondta, hogy bedobnak a mélyvízbe.

- Mondhatjuk, de nem szeretnék erről beszélni, főleg nem telefonon, és nem most.

- Annyira rossz volt?

- Nem, ellenkezőleg, de kérlek!

- Jó rendben, majd itthon mesélsz.

- Beszélhetnék Jake-el?

- Nincs itt a barátainál játszik, majd mondom, hogy kerested, és puszilod.

- Jó kösz, hiányzik a kis öcskös.

- Megmondom neki.

- Megyek, lefekszem, a tegnapi nap kimerítő volt.

- Jól van, kicsim aludj jól, és érezd jól magad a hátralévő időben.

- Kösz, anya. Szia!

Letettem a telefont, eldőltem az ágyon, és pillanatokon belül mély álomba zuhantam.

5. fejezet

Nem aludtam sokat, de kipihenten ébredtem, és azonnal tudtam, hogy sietnem kell. Gyorsan a szekrényhez léptem, és mosolyogva elővettem a bikinimet, egy sárga topot, és egy khaki színű rövidnadrágot. Felöltöztem, megfésülködtem, és leültem az ágyra. Izgatott várakozással szuggeráltam a telefont.

Karen belépett a szobába:

- Jó reggelt, hétalvó! – mosolygott. – Kialudtad magad?

- Úgy tűnik – nyújtózkodtam, és nem vettem le a szemem a telefonról.

- Gondolod, ha folyamatosan bámulod, hamarabb megszólal? – ült le mellém a barátnőm mosolyogva.

Játékosan rámordultam.

- Látom, beindultál a pasira.

- Jaj, maradj már! – motyogtam. – Csak jól elszórakozunk.

- Aha, ebben biztos vagyok. Mit művelt veled, hogy az asztal bánta? – vigyorgott. – Külsérelmi nyomokat nem látok, tehát nem vert meg…

- Bolond! Addig élt volna – nevettem el magam. – Istenem, olyan éjszakám volt, hogy… Ha tudnád!  Bejártam az Édent.

- Ebben biztos vagyok. Úgy csillog a szemed, ahogy már rég nem.

- Pillanatnyilag boldognak érzem magam.

- Érzel is valamit, vagy csak… tudod? – kérdezte.

- Nem tudom, remélem, nem. Nem ismerem, semmit sem tudok róla – Tűztáncos, mert életre hívom a tüzet – így könnyebb.

Könnyedén mondtam a szavakat, de közben próbáltam csendre inteni az agyamat, mert olyasmit kezdett közvetíteni, amit nem akartam befogadni.

- Tényleg nem akarsz tőle mást? Nekem úgy tűnt, ő nem ellenkezne.

- Nem. Megbeszéltük, hogy én csak kalandot akartam, és ő sem várt mást.

- Lehet, de ha egy pasi csak egy éjszakát akar, akkor utána eltűnik. Ő viszont megkeresett, és most randira visz.

- Csak a hétvégét töltjük együtt, ő sem akar mást. – mondtam újra, idegesített, hogy Karen ennyire erőlteti a dolgot. – Miért nyúzol ezzel? Ennek Matthew és köztem nem lesz folytatása. Teljesen értelmetlen lenne. Én nem adom fel az életemet, és tőle sem várom el, hogy megtegye. Ennyi. Most jó, aztán hazamegyünk, és majd otthon találok valakit, aki megfelel.

- Néha nagyon dühítő, hogy mennyire makacs tudsz lenni. – duzzogott a barátnőm.

Megszólalt a telefon, én pedig gyorsan felkaptam, hogy véget vessek ennek a kínos beszélgetésnek.

- Hallo?

- Szia, Anita! Matthew vagyok. Végeztem, mikorra menjek érted?

- Én már készen vagyok – mosolyogtam.

- Rendben, fél óra, és ott vagyok. A fürdőruhát ne felejtsd el!

- Oké.

Miután letettem a kagylót, Karenre néztem, aki vidáman figyelt.

- Ne mondj semmit! – sziszegtem felé.

- Meg se szólaltam – védekezettfelemelt kézzel.

- De akartál. Amúgy hol vannak a lányok?

- Lent a parton, szerintem vadásznak.

- Te miért nem vagy velük? – néztem rá, és közben még egyszer átfésültem a hajam.

- Nem volt kedvem – felelt. – most nem izgatnak a kigyúrt, izomagyú kopaszok.

Felnevettem, és laza lófarokba fogtam a loboncomat.

Vidáman mentem le a recepcióra, leültem az egyik fotelba, és vártam. Amikor Matthew belépett, alig tudtam visszafogni magam.

„Nyugi!” – intett a belső hang. – „Ez csak egy kis kaland.”

Felálltam, és odaléptem mellé:

- Szia, megint! – mosolygott.

- Szia! Minden rendben? Sikerült elintézni azt a dolgot?

- Persze, beszéltem az illetékesekkel, nem lesz semmi komoly ügy belőle.

- Akkor jó – sóhajtottam, és megkönnyebbülést éreztem, bár nem akartam tudni, miért.

- Akkor, mehetünk?

- Igen – néztem rá.

Megfogta a kezem, és már húzott is kifelé. A döbbenettől felnyögtem, amikor megláttam, hogy mivel érkezett. A kétszemélyes quad pirosan ragyogott a délutáni napfényben, és szemkápráztatóan nagy volt.

- Ezzel megyünk? – kérdeztem elhűlve.

- Igen, talán baj? Mást vártál?

- Nem, igen, illetve…

- A parton ez a legjobb közlekedési eszköz – nevetett. Annyira édes volt, hogy beleborzongtam.

Felült, aztán segített, hogy elhelyezkedjek mögötte.

- Istenem, hogy mikre rá nem veszel? – morgolódtam.

- Nem quadoztál még? – nézett hátra. Megráztam a fejem. – Oké, nem kell megijedni, ez nem olyan, mint a motor, a kanyarnál nem olyan gáz, csak kapaszkodj, nehogy egy bukkanónál elveszítselek.

- Jó vicc! – nyögtem, a hátához simultam, és szorosan átöleltem a derekát.

Minden porcikám remegett, és valahol mélyen éreztem, hogy nem csak az enyhe félelem okozza, ahogy a kezem a pólójához ért, és éreztem az alatta feszesen simuló izmokat, jóleső bizsergés járt át. Még szorosabban hozzábújtam, ő pedig megfogta a kezem.

- Ne félj! Vigyázok rád – félig hátrafordult az egyik lámpánál, és kedvesen mosolygott.

- Még jó – morogtam, de közben úgy éreztem elolvadok a pillantásától.

Rám kacsintott, és előrefordult.

Azt hittem, ha leérünk a partra, jobb lesz, mert nem száguldoznak körülöttünk az autók, de tévedtem. Matthew itt rákapcsolt, élvezte, hogy száguldhat. Szerencsére a fövenyes rész egyenletes volt, és legalább nem voltak bukkanók, de a szárazabb részeken nagyon felverte a homokot, és ez zavart. A száguldást meg sosem szerettem igazán, nem igazán értékeltem az ötletét, olyan görcsösen kapaszkodtam belé, hogy hamarosan nem kapott levegőt, megállt, és zihálva felém fordult. Most vettem csak észre, hogy a kezem lecsúszott a derekáról, és a combja tövét szorongattam.

Gyorsan elengedtem őt, és pirulva a víz felé néztem.

- Mi a baj? – kérdezte. – Nagyon megijesztettelek?

- Egy kicsit – nyögtem. – Kissé gyors volt a tempó.

- Oké, akkor lassítunk, még mennünk kell egy keveset, de olyan helyre viszlek, ahol nyugodtan ellehetünk, senki sem fog zavarni.

Ránéztem, és hirtelen felfogtam, hogy a szavainknak mélyebb értelme volt, ettől még inkább elpirultam. Feszülten felnevetett, és gyengéd puszit lehelt az arcomra.

- Miért vagy zavarban?

- Nem tudom – mondtam halkan. – Úgy érzem magam, mint egy tapasztalatlan tini.

Idegesen nevetni kezdtem.

- Hidd el, ezt én egyáltalán nem érzem, és a visszafogottságod csak még jobban izgat. Amúgy mindig eljön a pillanat, amikor ezt teljesen levetkőzöd, és akkor aztán…

 A hátának támasztottam a homlokom, és halkan felnyögtem.

- Ne hozz még jobban zavarba! – kértem.

Nevetve visszafordult, előrehúzta a kezem:

- Indulhatunk? Már csak pár perc, és ott vagyunk.

Beindította a motort, én pedig szorosan hozzábújtam. Úgy irányította a kezem, hogy a csípőjéhez érjen, éreztem, hogy ő is feszült, a vékony bermuda legalábbis erről árulkodott.

Behunytam a szemem, és próbáltam másra gondolni, mielőtt teljesen elveszítem a fejem, de nehezen ment, mert érzetem szaggatott légzését, és az ismerős lüktetést elölről. Amikor néhány perccel később megállt, sietve leszálltam mögüle, és hagytam, hogy kicsit eltávolodjon tőlem. Elővette a csomagtartóból a pokrócot, egy kis piknikkosarat, és egy üveg bort.

Mellé léptem, és segítettem neki elrendezni a dolgokat, de aztán úgy ültem le – vele szemben –, hogy esélye legyen összeszedni magát. A szeme most szinte fekete volt, és nagyokat nyelt, amikor előpakolta a vacsorára hozott szendvicseket.

- Nem baj, hogy csak ennyivel készültem? – nézett rám.

- Viccelsz? – kérdeztem, miközben jóízűen beleharaptam az egyikbe. – Első osztályú a választék. Ilyen finom szendvicset még az életben nem ettem.

Nevetni kezdtünk, és örültem, hogy kicsit ellazul.

- Kérsz bort? – emelte fel az üveget, én pedig mosolyogva nyújtottam felé a két poharat.

Miután kitöltötte, közelebb húzódott hozzám, átölelte a derekamat, és a poharamhoz koccintotta az övét.

- Mondanám, hogy kettőnkre, de neked nem tetszene – suttogta.

- Erre a mesés hétvégére – néztem a szemébe.

Lassan kortyoltam az italba, közben nem vettem le a szemem róla. Hirtelen letettem a poharat.

- Úszni szeretnék – mondtam.

Mosolyogni kezdett, és felhúzott.

- Hoztál fürdőruhát? – végignézett rajtam, mintha csak most tudatosult volna benne, hogy nincs nálam táska.

Válasz helyett lassan gombolni kezdtem a rövidnadrág sliccét, és kaján mosollyal figyeltem, ahogy nagyot nyel. Miután megszabadultam a ruhadarabtól, a fölsőmet is levettem, és elindultam a víz felé. A vállam fölött hátranéztem:

- Nem jössz?

Hirtelen észbekapott, lerángatta magáról a trikót, és a bermudát. A szűk úszónadrág nem volt épp előnyös, hogy elrejtse a gondolatait, de engem nem zavart. Visszafordultam a víz felé, és futni kezdtem. Amikor a hullámok már a mellkasomat nyaldosták, megálltam, hogy bevárjam őt, de szinte azonnal éreztem, ahogy a karja körém siklik.

- Elúszunk a bójáig? – kérdezte rekedten.

- Verseny? – kérdeztem vissza, és már el is löktem magam.

Hamar beért, de nem hagyott le, mellettem tempózott, és amikor megérkeztünk segített kimászni.

- Nagyon jól úszol – simogatta végig a karomat. Ahogy az ujja hegye hozzám ért villámok cikáztak a bőröm alatt, zihálva néztem rá, még szerencse, hogy az úszástól kifáradtam, így könnyedén ráfoghattam.

- Ne mondd már, a suliban mindig az utolsók közt voltam. Csak lubickolok.

- Azért, mert nem vagy olimpiai bajnok? Kikkel úsztál együtt, delfinekkel?

Nevetni kezdtem, szerettem volna, ha nem ennyire kedves, szinte kényszert éreztem, hogy meséljek neki. Szerettem volna elmondani magamról mindent, de szerencsére a belső hang észnél volt, és figyelmeztetett.

- Lehet, hogy azok voltak, néha nem értettem, miről karattyolnak – mondtam inkább.

Egy nagyobb hullám meglökte a bóját, és majdnem lecsúsztam, Matthew az utolsó pillanatban fogott meg.

- Visszamenjünk? Ez már nyílt víz, éjszaka jöhetnek nagyobb hullámok, és akkor nehéz kijutni. Amúgy is hamarosan besötétedik.

- Jó menjünk! – sóhajtottam, és becsúsztam a vízbe.

Visszafelé nem versenyeztünk, többször éreztem, hogy a keze végigsiklik a testemen, de igyekeztem nem figyelni rá. Végül a parttól nem messze megragadta a karomat, odahúzott magához, és megcsókolt.

- Csináltad már tengerben? – kérdezte vágyakozva.

- Nem – ziháltam, és a derekára fontam a lábam.

Vadul csókolt, a keze szenvedélyes táncot járt a hátamon, én pedig hozzányomtam a csípőmet.

Egy hatalmas hullám keresztülcsapott a fejünk fölött, mi pedig prüszkölve, nevetve próbáltunk talpon maradni.

- Azt hiszem, Posszeidonnak nem tetszik az ötlet – nevettem, amikor megszabadultam a számba tóduló sós víztől.

- Igen, talán ezt elnapolhatjuk – köhögött Matthew.

Ránéztem, de úgy tűnt nem vette észre az elszólását, megfogta a kezem, és kisétáltunk a takaróhoz. Kimerülten feküdtem le, és halkan pihegve figyeltem, ahogy elhelyezkedik mellettem. Oldalt feküdt, a könyökére támaszkodott, és úgy tartotta a fejét. Mosolyogva nézett, és én kezdtem megőrülni.

- Ne nézz így rám! – kértem.

- Miért? Nem csodálhatlak?

- Miért csinálod ezt?

- Mit? – kérdezte ártatlanul.

- Úgy viselkedsz, mint aki udvarolni akar.

- Jelen pillanatban egészen mást akarok – kezdett vigyorogni. A pajkos pimaszság egyszerűen kikészített.

- Kipróbálhatom a quadot? – ültem fel hirtelen.

- Most? – nézett rám.

- Igen.

- Hazafelé vezetheted.

- Nem szeretném forgalomban, itt nincs senki. Most akarom kipróbálni.

Felálltam, és várakozva néztem rá. Lassan ő is felállt, és nehézkesen elindult utánam.

Felültem a gépre, ő pedig elhelyezkedett mögöttem, és gyorsan elmagyarázta, mi hol van.

- Indulhatunk? – kérdezte.

Bólintottam, most nagyon gyávának éreztem magam, de nem visszakoztam, nehogy kinevessen.

Beindítottam a motort, és csigatempóban elindultunk. Matthew eleinte még fogta a kormányt, hogy segítsen, de aztán engedte, hogy egyedül menjek.

- Ügyes vagy! – kiabált előre, amikor már a parton száguldottam.

- Kösz – kiabáltam vissza, de közben mereven előre néztem.

- Fordulj vissza! Nagyon messzire eljöttünk.

Bólintottam, óvatosan megfordultam, közben sikerült lefulladnom, amin jót derültünk, de végül szerencsésen megérkeztünk. Leállítottam a motort, és le akartam szállni, de Matthew visszarántott az ölébe, és szenvedélyesen a nyakamba csókolt.

- Gyere! – hörögte.

A keze a bikinim alá siklott, és durván masszírozni kezdte a mellem. Hangosan nyögve feszítettem a hátamat a mellkasának, és amikor lerángatta rólam a bugyit, élvezettel sóhajtottam. Előre nyomott, és nem tétovázott. A kormányba kapaszkodva próbáltam megtartani magam, miközben Matthew éhesen nyögött a hátam mögött. Állatias volt, de imádtam…

A karjában vitt vissza a pokróchoz, és olyan gyengéden fektetett le maga mellé, mintha az előbb nem is vesztette volna el a fejét. Nem tudom, mikor varázsolta elő a másik takarót, de most lágyan magunkra terítette, és szorosan magához húzott.

- Bocs, hogy elvesztettem a fejem – mondta halkan. – De annyira kívánatos vagy, hogy nem tudok ellenállni neked.

- Nincs, miért bocsánatot kérj – bújtam hozzá, és cirógatni kezdtem a mellkasát.

Lassan lehunytam a szemem, és próbáltam elaludni.

Nem sikerült, éreztem a kezem alatt, izmos mellkasát, és remegni kezdtem. Lassan felemeltem a fejem, és az arcát néztem. Milyen jóképű, és én egy ilyen pasi karjában fekszem. Kár, hogy ilyen nagy távolság választ el minket, igaza van Karennek, őt el tudnám fogadni, talán…

„Nem gondolhatsz ilyesmire!”

Visszaengedtem a fejem, a fülem bordáihoz simult, és hallottam a szívverését, szabályos volt, erőteljes, és annyira varázslatos. Elfeledtette velem a bajokat. Mintha csak ő létezett volna, a homok, a part, az óceán, és én.

- Mire gondolsz, kislány? – kérdezte suttogva.

- Ébren vagy? – emeltem fel újra a fejem. – Azt hittem, alszol.

- Melletted, Édes? – mosolygott. – Csak nem hagyom, hogy egy ilyen éjszaka parlagon maradjon?

Gyengéden simogatni kezdte a derekamat, és közben megcsókolt.

Ösztönösen cselekedtem, a kezem az úszónadrág felé siklott, és hamarosan megérintettem a nemi szervét. Szinte azonnal reagált, és éreztem, ahogy pillanatok alatt élettel telik meg. Határozottan köré fontam az ujjaimat, és mozgatni kezdtem.

- Huh! Kislány! Mit művelsz velem? – nyögte, és elhúzta a kezem.

Hanyatt fordított, és miközben a keze végigsimogatta a testemet, szenvedélyesen csókolt, amikor a térdhajlatomhoz ért, megragadta a lábam, és a csípőjére rántotta.

- Kívánlak, Nit! – suttogta elcsukló hangon.

- Istenem, Matt! – nyögtem. Szorosan öleltem a nyakát, és a hajába markoltam. - Én… is… kívánlak!

Feltérdelt, és villámgyorsan megszabadult a nadrágtól, utána pedig vadul rángatta le rólam a bikinit. Alig fogtam fel, mit csinál, és már bennem volt.

Hangosan nyögtem, ahogy férfiassága feszülve nyomult egyre beljebb, a szemébe néztem, de a sötétben csak halvány csillogást láttam.

- Teremtőm! – zihálta. – Annyira finom vagy. – Lehajolt, és gyengéden a vállamba harapott. - Olyan… nagyon… finom.

Minden szónál lökött egyet, de nagyon lassan.

- Matt… Istenem!

Hirtelen felemelkedett, és arrébb húzódott. Fájt az üresség, amit maga után hagyott.

- Mi a baj? – kérdeztem rémülten, és utánakaptam.

- Semmi, csak erre szükség van – mosolygott, és feltépte a gumi tasakját.  – Segíts!

- Az előbb nem zavart – mosolyogtam, ahogy érte nyúltam.

- Ez igaz, de ne kísértsük a sorsot – nézett a szemembe.

A kezembe vettem, és finom, de határozott mozdulattal feladtam rá, aztán nem engedtem el, könnyedén simogatni kezdtem. Hangosan felnyögött:

- Te kis boszorkány! - Elrántotta a kezem, és újra a lábaim közé siklott. – Vadul akarod? Hát tessék!

Keményen tett a magáévá, és én minden pillanatát élveztem, szorosan hozzásimultam, és hirtelen úgy éreztem, nem akarom elengedni többé.

A belső hang most hallgatott, talán ő is élvezte, amit kapott. A gyönyör elsöprő volt, remegve ernyedtem el, amikor Matthew hangosan kiáltva egy utolsó, erőteljes lökéssel elélvezett.

Csendesen feküdtünk egymás mellett, lágyan simogatott, és erőtlenül csókolgatta a vállam.

- Nagyon fájt? – kérdezte. – Amikor megharaptalak?

- Alig éreztem – kuncogtam. – Viszont a többit annál inkább.

Fölé gördültem, és elhelyezkedtem a csípőjén.

- Van még gumid?

- Huh! Te mohó asszony! – nevetett, de közben a keze már a kosárban keresgélt…

Reggel a tengeri sirályok vijjogása ébresztett bennünket. Kimerült, de boldog voltam. Felültem, és néztem, ahogy a visszahúzódó dagály otthagyja maga után a hordalékot. Valami nyomot, ami a következő dagályig még ottmarad.

Matthew csukott szemmel feküdt mellettem, és a hátamat simogatta.

- Szép ez a part – mondtam halkan.

- Még nem jártál itt?

- A nyugati parton még nem. A keleti parton nyaraltam egyszer, és Floridában a párommal… de az már nagyon rég volt – tettem hozzá gyorsan.

- A pároddal? – azonnal tudtam, hogy ezt nem kellett volna mondanom.

- Már nincs velem – néztem rá. – Évek óta.

- Miatta vagy egyedül?

- Igen.

- Nagy szerelem volt?

- Miért kérded?

- Mert elszomorodtál, amikor megemlítetted?

- Az volt, de már túljutottam rajta. Csak az emlékek…

- Értem. – felült, és átölelte a vállamat. – Nem faggatlak.

- Kösz – motyogtam. – Visszamegyünk?

- Máris? – kérdezte, és közben a nyakamba csókolt.

- Igen – néztem rá, és azonnal megértette, hogy miért kérem.

- Rendben, találkozunk még, mielőtt hazamentek?

- Nem tudom.

- Hadd kísérjelek ki a reptérre!

- Jó – sóhajtottam. – Egykor indulunk a panzióból.

- Ott leszek – mondta szomorkásan, és megfogta a kezem.

A reptéri forgatagban alig jutottunk el a terminálhoz, de végül sikerült, most a bejelentkezésre vártunk. Matthew feszülten álldogált mellettem, láttam, hogy mondana valamit, de nem könnyítettem a dolgán. A lányokkal csacsogtam, és csak néha vonultam félre vele. Az egyik ilyen alkalomkor hirtelen megfogta a kezem:

- Add meg a címedet, megkereslek, ha Tulsában járok.

- Matthew, tudod, hogy nincs értelme.

- Akkor legalább a számodat add meg!

- Nem! Matthew, ennyi volt.

Magához húzott, és megcsókolt, próbáltam eltolni, de most erőszakosan szorított magához, a nyelve vadul táncolt a számban, néhány pillanattal később úgy éreztem, megfulladok, felnyögtem, és ekkor végre elengedett.

- Soha nem fogsz elfelejteni – zihálta. – Nem hagyom!

Elengedett, hátat fordított, és szinte futva eltűnt a tömegben.

- Ez mi volt? – lépett mellém Karen.

- Elbúcsúztunk – suttogtam, és nem akartam felfogni, hogy miért keletkezik gombóc a torkomban, és miért fojtogat a sírás.

6. fejezet

Matt:

Nem nyitottam ki a szemem, éreztem, hogy felül, én pedig finoman cirógatni kezdtem a hátát.

Dühös voltam magamra. Sejtettem, hogy nem sikerült elérnem, amit akartam, de mit vártam két nap után. Hogy gondolhattam, hogy néhány menettel meghódíthatom.

Csak ne tetszene ennyire!

Már rég nem voltam szerelmes, persze most sem, de Anita az a típusú nő volt, akibe könnyedén bele tudtam volna szeretni. Aranybarna, hosszú haj, kedves, barátságos, bár kissé megtört tekintet, és csodás alak. Az első éjszaka után, már azt is levettem, hogy nem az a törtető fajta. Átment a teszten, akárhány nőnek említettem meg, hogy diszkó tulajdonos vagyok, mind azonnal rám akart akaszkodni, ő viszont még ezután is tartotta magát a könnyed kalandhoz.

Abban biztos voltam, hogy nem a személyemmel van gondja, különben már az irodámba se jön föl. És fura módon, szinte azonnal éreztem, hogy vonzódik hozzám, átadta magát, közben nem tudott hazudni, a teste engem akart, és néha a szemében is láttam a sóvárgó szeretetéhséget, hiába tagadta.

- Szép ez a part – suttogta.

- Még nem jártál itt? – kinyitottam a szemem, és figyeltem, ahogy körülnéz.

- A nyugati parton még nem. – mondta. – A keleti parton nyaraltam egyszer, és Floridában a párommal… de az már nagyon rég volt – furcsán szomorú lett a hangja.

- A pároddal? – kérdeztem vissza, reméltem, hogy nem az van, amitől féltem.

- Már nincs velem. Évek óta.

- Miatta vagy egyedül?

- Igen.

- Nagy szerelem volt? – nem éreztem azt a könnyebbséget, amit szerettem volna.

- Miért kérded?

- Mert elszomorodtál, amikor megemlítetted?

- Az volt, de már túljutottam rajta. Csak az emlékek…

- Értem. – felültem, és átöleltem a vállát. – Nem faggatlak.

Legszívesebben pedig kiszedtem volna belőle mindent, hirtelen úgy éreztem, a gyomrom lesüllyed, és hatalmas kövek nehezítik el.

- Kösz – motyogta. – Visszamegyünk?

- Máris? – belecsókoltam a nyakába, el akartam vonni a figyelmét, de láthatóan nem ment. Olyan falba ütköztem, amit nem tudtam áttörni.

- Igen. – a pillantása fájdalmat ébresztett bennem.

- Rendben. Találkozunk még, mielőtt hazamentek?

- Nem tudom.

- Hadd kísérjelek ki a reptérre! – kértem.

- Jó – sóhajtott. – Egykor indulunk a panzióból.

- Ott leszek.

Egész úton éreztem, hogy hibát követtem el, nem lett volna szabad hagynom, hogy emlékezzen.

Kezdett megfogalmazódni bennem egy terv, és ezzel most rendesen keresztbetettem magamnak. De nem fogom feladni.

Amikor a panziónál elváltunk, meg akartam csókolni, de elfordult, így csak puszit tudtam adni neki, aztán beszaladt.

Egy darabig még álltam, de végül hazamentem, és kimerülten lerogytam a kanapéra. Csak annyi erőm volt, hogy beállítsam az órát, kábultan feltettem a lábam az asztalra – először lecsúszott, ott, ahol eltört. Halványan mosolyogni kezdtem, ahogy eszembe jutott, mennyire élvezte az éjszakát, ahogy a teste hozzám simult, az édes becézései, amik elhagyták az ajkát, a csókok, a simogatások, a mohó vágy.

Nem létezik, hogy csak ennyi kell neki!

Vagy mégis? Mondta, hogy csak erre kellek, de nem ezt éreztem, ennyire nem értelmezhettem félre a jeleket. Ez a nő többet akar, nem tévedhetek ekkorát. Ki kell derítenem, bizonyosság kell!

Megszólalt az ébresztő, én pedig kábán néztem körül. Gyorsan összeszedtem magam, és már indultam is a panzióhoz.

A reptérre vezető út a hallgatásról szólt, pontosabban én hallgattam, ahogy a lányokkal beszél, alig nézett rám, és szóra sem méltatott. A barátnője, ha jól emlékszem, Karen, többször felém nézett, és szánakozást olvastam ki a szeméből.

Végül, szinte az utolsó pillanatban, a terminál előtt, félrerángattam, nem voltam épp finom vele, de nem hagyhattam, hogy így menjen el.

- Add meg a címedet, megkereslek, ha Tulsában járok. – mondtam sürgetően.

- Matthew, tudod, hogy nincs értelme. – ahogy a szemembe nézett, az olyan volt, mint egy korbácsütés.

- Akkor legalább a számodat add meg!

- Nem! Matthew, ennyi volt.

Nem bírtam tovább, magamhoz rántottam, és durván megcsókoltam, úgy szorítottam, hogy biztosan fájt neki, de nem érdekelt. Próbált eltolni, de hiába, végül halkan felnyögött, éreztem, hogy elernyed, és ekkor engedtem.

- Soha nem fogsz elfelejteni – nyögtem a fülébe. – Nem hagyom!

Megfordultam, és elrobogtam. Muszáj volt, mielőtt felkapom, és elrángatom magammal. Most el kellett engednem, de már tudtam, mit teszek, és ez eltökéltséggel töltött el.

Nem hagyom, hogy eltűnj, Nit! Megszerezlek!

Egyenesen a diszkóba mentem, nem tudtam volna most a lakásban maradni. Az irodából felhívtam a házvezetőnőmet.

- Jó napot, Juanita! – szóltam, amikor felvette.

- Jó napot, Mr. Starr! Miben segíthetek?

- Juanita, a hétvégén egy kicsit elszaladtak a dolgok, megtenné, hogy átjön, és kitakarít? Persze plusz pénzért – tettem hozzá.

- Még ma menjek?

- Ha nem okoz gondot – sóhajtottam.

- A gyerekek csak este jönnek meg az apjuktól, úgyhogy rendben. Nagyon nagy a rumli?

- Hát…

- Értem, semmi gond – nevette el magát. – Máris indulok.

- Ja, még valami. A dohányzóasztal lapja eltört, azzal ne foglalkozzon! Majd elintézem.

- Értem. Minden rendben lesz.

- Köszönöm Juanita, maga egy tündér!

- Jaj, maradjon már! – nevetett az asszony, és letette a telefont.

Kimerülten ültem az asztalnál, amikor Dylan bejött:

- Hello, főnök! Minden rendben?

- Hello! Nagyjából. Itt mi a helyzet?

- Hát, nem sok jó hírrel szolgálhatok. Alan felhívott délelőtt.

- Alan? Az a fickó az erkölcsieknél?

- Aha. Az ellenőr, aki pénteken itt kavart, hivatalból feljelentést tett. Holnap megkapjuk a hivatalos idézést.

- A francba! – nyögtem. – Nem mondtad, hogy elküldtem Jeff-et?

- Dehogynem, de ez a fazon valami karót nyelt aktakukac, aki ragaszkodik a formaságokhoz. Megkenhettem volna, de…

- Ugye ezt most viccnek szántad? – kaptam fel a fejem. – Soha meg ne próbáld! Az engedélyünk bánná, és akkor még finoman fogalmaztam.

- Pont ezért nem tettem, bár úgy tűnt ezt várja, de szerintem csak próbára akart tenni.

- Jó – sóhajtottam. – Illetve nem jó, de ez van, megoldjuk valahogy. Végül is megtettünk mindent, hogy ez többé ne forduljon elő. Remélhetőleg megússzuk egy bírsággal.

- Én is így gondolom – értett egyet Dylan. Merengve figyelt – Jól vagy?

- Ja, csak elgondolkodtam.

Felálltam, és az italos polchoz léptem. Töltöttem magamnak egy pohár whisky-t.

- Kérsz te is? – néztem hátra.

- Aha, kösz – felelt. – Mi a baj, főnök? Te nem szoktál csak úgy inni.

Hátravetettem a fejem.

- Nem érdekes – suttogtam, és közben próbáltam kitörölni a szemem elé tóduló képet.

- Nőügy?

- Olyasmi – mosolyogtam cinikusan.

- Andy mondta, hogy csütörtökön beújítottál egy csinibabát. Róla van szó?

- Ő nem csinibaba – mondtam halkan.

- Oh-hó! Csak nem? Matthew Starr kemény szívét meglágyította egy nő?

- Nem – mondtam gyorsan. – Csak piszok jó hétvégém volt. Ilyen forró nővel már rég nem volt dolgom.

- Ugyan, Matt! Elég sűrűn látlak nőkkel, de egyik után sem vagy ilyen.

- Túl jól ismersz – nevettem keserűen. – Talán le kéne, cseréljelek?

- Ahhoz túl sokat tudok – vigyorgott. – Nélkülem nem mennél semmire.

Visszaültem az asztalhoz, megittam az italt, és Dylan-re néztem.

- Ez a te szerencséd.

- Nem akarsz beszélni róla? – kérdezte. – Jó hallgatóság vagyok, jobb, mint Andy.

Megráztam a fejem.

- Ha ennyire izgat, miért nem hívod fel?

- Azt hiszem, most fontosabb dolgokkal kell foglalkoznom. Mit mondott pontosan Alan? – váltottam témát.

- Csak, hogy menj be hétfőn, és mondj el mindent, amit tudsz. Gondolom, Jeff-ről akarnak majd kérdezni. Végül is te semmiről nem tudsz, még mi sem, de ez a hivatalos eljárás, csak az a nyavalyás aktakukac…

- A munkáját végezte, ne hibáztasd! Viszont át szeretném nézni Jeff papírjait, az ajánlásokat, az előző munkahelyeit. Lehet, hogy benéztem valamit.

- Itt vannak az irattartódban. Készültem. Amúgy én is átnéztem, nincs benne semmi, ha a régi helyekről ilyenek miatt küldték el, akkor nagyon jól hamisította meg a papírokat, sehol nincs nyoma, hogy kihágásai lettek volna.

- Gondolod, hogy ezzel visszaélhet?

- Mire gondolsz?

- Rossz érzésem van. Mi van, ha feljelent minket?

- Miért? Tanúk vannak rá, hogy beengedte a srácot, és Andy többször látta, amikor vizezte a piát. Emlékezz rá, hányszor kellett kiöntenie! Így is sokat elnéztél neki, ha lépni akar, megüti a bokáját.

- Mondhatja, hogy ez volt az utasítás. – forgattam a poharat a kezemben.

- Az ellenőr azt is megnézte, és nem talált semmit, nyugi. Jeff semmit sem tehet.

- A francba! Túlaggódom, igaz?

- Csak lelkiismeretes vagy – veregetett vállon Dylan. – Ezzel nincs semmi baj. Nem tud fogást találni rajtad.

- Oké – nyögtem, és az asztalra hajtottam a fejem.

- Úgy fest, rendesen kiütötted magad a hétvégén. Ennyire lefárasztott a kicsike? – ügyes vágással visszatért az előző témához, és én nem tudtam kivédeni.

- Komolyan mondom, rég volt részem ilyenben – mondtam halkan. – úgy nyomultam rá, mint egy kölyök, aki csak azt akarja.

- Miért, nem csak azt akartad? – vigyorgott.

- De. Vagyis… nem tudom. Izgatja a fantáziámat, annyira máshogy viselkedett, mint a többiek. Nekem kellett futnom utána, hogy ne tűnjön el az első alkalom után.

- Pedig te olyat nem szoktál csinálni.

- Nem bizony, de volt ebben a nőben valami… valami, amitől úgy éreztem, hogy kell nekem. Többet akartam tőle.

- Mégis mi volt benne? – ült le a kanapéra.

Odanéztem, és nyelnem kellett. Dylan észrevette, zavartan felállt, és átült a fotelba.

- Ha tudnám, akkor most nem lennék ilyen. – mondtam. – Tudni akarom, hogy mi ez! Hogy miért érzem ezt?

- Már mondtam, hívd fel!

- Nem adta meg a számát. – sóhajtottam, és megdörzsöltem a szemem.

- Ez mióta akadály? Tudakozó? Nehogy már nekem kelljen csajozási tanácsokat adni.

- Nem tudom, csak a keresztnevét. És Tulsában lakik. Délután ment vissza.

- Ez nagyon gáz – nézett rám. – Egyáltalán semmit nem tudsz róla?

- Csak a keresztnevét – Anita – azt, hogy kozmetikus, és a barátaival megnyerték a fodrászversenyt.

- Hát ez nem sok – sóhajtott az asszisztensem. – De talán elég, nézz rá a verseny honlapjára! Biztos írnak valamit a csapatokról.

- Igazad van, majd megnézem. Kösz.

Közben Jeff papírjához nyúltam, és Dylan azonnal vette az adást. Felállt, és elindult kifelé:

- Itt maradsz estére? – kérdezte az ajtóból.

- Egy darabig maradok, de nem tudom, meddig. Majd meglátom.

- Jó. Én lépnék, vár az asszony.

- Menj csak! – mosolyogtam rá. – Reggel találkozunk. Tényleg, hányra kell mennem?

- Alan azt mondta, hogy reggel kilenc körül hív. Nem kezdenek túl korán.

Rávigyorogtam, ahogy becsukta maga mögött az ajtót, és elmélyültem Jeff munkaügyi papírjaiban.

Anita:

Lassan haladtunk a tömeggel, pedig legszívesebben futottam volna. Sosem szerettem a tötyörgést, és most kimondottan szükségem volt Jake, ölelésére.

Végre ritkult a tömeg, és én megláttam anyámat, aztán már láttam is a felém szaladó kisfiút:

- Anya! – úgy repült a karomba, mintha legalább egy hónapja nem találkoztunk volna, nem pedig egy hete.

- Jake! Öcskös! – szorítottam magamhoz, és ott pusziltam, ahol értem. – Annyira hiányoztál, kicsim!

Most nem bánta, hogy megszeretgetem, pedig néha már észrevettem, hogy zavarja a barátai előtt, de most örömmel csimpaszkodott a nyakamba.

- Olyan jó, hogy hazajöttél!

- Mesélj, mi történt itthon!

- ÁÁ semmi, de a nagyi elmondta, hogy nyertetek. Gratulálok! És nektek is! – nézett most a lányokra, akik mosolyogva léptek mögénk.

- Szia, kisherceg! – borzolta a haját Karen. – Köszönjük, csináltunk képeket anyáról, majd megnézheted, milyen szép lett.

- Oké! – vigyorgott a fiam. – Eljöttök hozzánk? Nagyi csinált vacsorát.

A lányok egymásra néztek, de anyám nem hagyta, hogy kifogást találjanak.

- Annyit főztem, hogy egy hadseregnek is elég lenne. Nem mondhattok nemet, gyerünk!

Így aztán a csomagokat a kocsira pakoltuk, és megindultunk a kijárat felé.

- Biztos, hogy nem lesz gond? – kérdeztem Karent. – Úgy néz ki, mintha egy kutya szájából rángattam volna ki.

- Nyugi már! Egyáltalán nem olyan vészes, és ismered Kiernan-t.

Leállította a motort a divatszalon előtt, és kiszálltunk.

Próbáltam a lehető legóvatosabban kiemelni a ruhát, amitől Karen vidám nevetésben tört ki:

- Nincs porcelánból. Fogd meg, és vigyük!

Beléptünk az ajtón, és mire kettőt pislogtam volna, Kiernan, a szalon tulajdonosa, már előttem állt, és széles mosollyal az arcán átölelt.

- A híretek megelőzött benneteket. Gratulálok! Ügyesek voltatok! És te, csibém, egyszerűen mesés voltál, úgy mutattál a kifutón, mint egy topmodell. Láttam néhány képet rólad, már nem sajnálom, hogy ehhez a ruhához ragaszkodtak a lányok.

- Köszönöm – motyogtam zavartan, és közben felé nyújtottam a zsákot. – Egy kissé megviselt lett, ne haragudj!

- Ugyan, majd kitisztíttatom, ne is törődj vele!

Lerakta a ruhát az egyik pultra, és megfogta a kezemet.

- Viszont látnotok kell az új kreációmat! Marlene Kristoff-nak terveztem az esküvőjére.

Követtük őt a hátsó terembe, és amikor megláttam a ruhát elakadt a lélegzetem. Meseszép volt, törtfehér, egyszerű szabású elképesztően puha selyem, aminek a halcsontok, és az abroncs adta meg a formáját, mell fölött véget ért. A próbababa vállát lágy csipkekendő borította, és a fátyol ugyanennek a csipkének, és tüllnek a keveréke volt.

Marlene híres volt arról, hogy ragaszkodott a déli hagyományokhoz, bár ez már nem volt épp trendinek nevezhető. De a vőlegénye szintén szerette az ilyen dolgokat. Igazi déli nemes család leszármazottja volt.

Még az iskolából ismertem Marlene-t, és boldog voltam, hogy végre megtalálja a boldogságot. Ha valaki, akkor ő megérdemelte.

- Kiernan, ez a ruha mesés, igazán Marlene-nek való – mondtam mosolyogva. – Látta már?

- Persze, már készen van, és imádja – mosolygott Kiernan. – De remélem neked is hamarosan tervezhetek, egy igazán hozzád illő ruhát.

- Ja, persze – motyogtam. – Nem hiszem, hogy még egyszer eljutok odáig, de ha mégis, a régi ruhám is ott van a szekrényben érintetlenül, az teljesen jó lesz.

- Azt felejtsd el! Rossz omen lenne. – mondta Karen – Azt a ruhát el kéne adnod.

- Nem, emlék – mondtam.

- Jó – sóhajtott a barátnőm. – Mondtam már, hogy nehéz eset vagy?

- Egy párszor.

- Azért gyere, mutatok valamit – fogta meg a kezem Kiernan, és Karenre kacsintott.

- Miben mesterkedtek? – néztem rájuk.

- Semmiben – nevetett a lány. – Csak láttalak a fényképeken, és ihletet kaptam, nem szeretném, ha kárba veszne, de ezt majd csak te viselheted. Még csak egy vázlatos rajz, de…

Elém tette a skiccet, és én ámulva néztem a kusza vonalakat. Sikerült kivennem a körvonalakat, a ruha hasonlított arra, amit a versenyen viseltem, csak sokkal szolidabb változatban, és a rajz alapján arra tippeltem, hogy Kiernan valami nagyon könnyű, lágy anyagot képzel el hozzá.

- Arra gondoltam, hogy mivel a rucid is indiános hatású volt, majd ez is olyan lesz. Elmegyek Algoma szalonjába, és beszélek vele, mondta, hogy ha ilyen stílust keresek, ő majd ad nekem ötleteket.

- Jaj, Kiernan, kérlek! Mondtam, hogy én nem…

- Soha ne mondd, hogy soha! Anita, nem zárkózhatsz be, kell neked valaki, és Jake-nek is.

- Jó, le lehet szállni rólam! Most mindenki ezzel fog nyúzni? Mert akkor elköltözöm.

Nevetni kezdtek, de közben éreztem, hogy igazuk van. Csak az a baj, hogy ez a hétvége most alaposan belekavart az érzelmeimbe.

Nem lesz könnyű rátalálnom a megfelelő társra, ha a fejemben egy apacs képe tombol, és folyton azt kiáltja, hogy kellek neki.

De nem! Matthew számára is csak egy kaland voltam, igaz, úgy viselkedett, mint aki többet akar, de ismertem a férfiakat annyira, hogy tudjam, amint találkozik egy csinos nővel, könnyedén elfelejt, hisz semmit sem tud rólam, és a távolság, ami köztünk áll, legyőzhetetlen.

Csak az fájt, hogy ettől az érzéstől a gyomrom elnehezült, és a szememet könnyek kezdték mardosni.

7. fejezet

A napok a megszokott módon teltek, reggel ébresztő, Jake-t átvittem anyámhoz, és irány a szalon. Szerencsére a lányok mindig felderítették a napjaimat, de az estéim sokszor magányosak voltak. Miután lefektettem a fiamat, csak ültem az üres lakásban, néha a számítógép előtt, de általában, csak a tévét bámultam. Bár a lányok hiába mondták, nem vitt rá a lélek, hogy regisztráljak egy társkereső oldalra. Egy párszor megnéztem a képeket, nem tagadom, de egyik sem keltette fel az érdeklődésemet. Az egyik túl szőke volt, a másiknak a hideg, kék szeme taszított, annak túl rövid volt a haja, a másiknak a mosolya volt túl nyálas… Mind olyan kispolgár, nincs bennük semmi izgalmas, mint…

Jaj, istenem! El kell felejtenem!

Mostanában az egyetlen szórakozásomat a zumba jelentette. Hetente kétszer jártunk el a lányokkal, és a testmozgás segített, legalább elfeledkeztem róla, és időnként sikerült annyira kifáradnom, hogy csak bedőltem az ágyba.

Ezen a napon is edzésre mentünk, és épp azzal próbáltam elterelni a lányok figyelmét magamról, hogy az edzőteremben izzadó pasikat mutogattam nekik.

- Nézd Doris! Az a srác szerintem pont hozzád való – nevettem.

Doris ránézett, és fintorogni kezdett.

- Megint terelsz. Ne nekem keresgélj! Én találok magamnak, ha kell. Inkább azt nézd, melyik illene hozzád!

- Ezek közt? – nevettem. – Túl fiatalok, és…

- És egyik sem Matthew – fejezte be.

- Ugyan, miről beszélsz? Ki az a Matthew?

- Azért ez nem ennyire egyértelmű, igaz? – igazította meg a dresszét Karen. – Miért nem hívod fel? Mondd meg neki, hogy meggondoltad magad.

- Szállj le rólam! – nyögtem. – Nem gondoltam meg magam, és amúgy is, hogy nézne ki, hogy azok után, hogy úgy lepattintottam, most kuncsorgok?

- Szerintem tetszene neki – vigyorgott Karen.

- Ja, persze! Adnék egy jó nagy lökést az egójának. Na, menjünk! Mindjárt kezdünk.

Ahogy a folyosón mentünk a terem felé, az üvegfalon keresztül benéztem a konditerembe, és alaposan végignéztem a kínálatot. Végül is akadt néhány egész elfogadható fazon, de nekem a legtöbb túl izmos volt. Igaz, Matthew sem volt éppen vézna, de az ő teste arányos volt, és nem pumpálta föl magát szteroidokkal. Éreztem az izomkötegeiből áradó erőt, nem csak látszat volt, igazi munka volt mögötte.

Megráztam a fejem, és gyorsan a lányok után fordultam, majdnem beleütköztem Karenbe, aki valamit nagyon nézett.

- Jaj, bocs! – motyogtam.

- Ne, én bocs, kicsit elbambultam – vigyorgott.

Gyorsan bementünk a többiek után, és elhelyezkedtünk a hátsó sorban. Az edzés elég kemény volt, az edző szerint néha nem ártott egy kicsit jobban átmozgatni minket, de szerencsére már mind jó formában voltunk, így nem okozott gondot a gyakorlatok elvégzése.

De aztán hirtelen kiáltásra lettünk figyelmesek, Karen összecsuklott mellettem. Azonnal odaugrottam hozzá, és mire a lányok is leguggoltak, az edző is mellettünk volt.

- Vigyük oda a padhoz! – adta ki az utasítást.

Óvatosan odahúztuk, és leültettük.

- Máris szólok az orvosnak – mondta az edző, de ekkor valaki bekopogott a nyitott ajtó keretén:

- Elnézést, orvos vagyok. Talán tudok segíteni.

Félrehúzódtam, hogy a férfi odaférjen a barátnőmhöz. Leguggolt, és nagyon óvatosan levette a cipőjét, majd a zokniját, Karen felszisszent, én pedig erősen megfogtam a kezét. Láttam, hogy elsápad – gondolom, nagyon fájt a lába.

- Hogy hívják? – kérdezte ekkor a férfi.

- Karen. – a barátnőm úgy válaszolt, mint, aki nincs is itt, csak kábultan nézte az orvost.

- Nos, Karen, valószínűleg kificamította a bokáját. – mondta, és egyik kezét a bokája alá csúsztatta, nagyon lassan megmozgatta, és közben óvatosan kitapogatta a megfelelő helyet. – Ha készen van, akkor helyrerakom. Megpróbálom a lehető legkisebb fájdalmat okozni.

Karen aprót bólintott, aztán becsukta a szemét. Csak egy pici roppanást hallottam, a barátnőm hátravetette a fejét, összeszorította a fogát, és próbált nem kiabálni, de a szemhéja alól kibuggyant néhány könnycsepp. Erősen szorítottam a kezét, ahogy a hasához húzta. A másik karommal átöleltem őt, és figyeltem az orvost.

- Tudna hozni valamit, amivel rögzítem, amíg beérünk a kórházba? – nézett az edzőre.

- Kórház? – kapta fel a fejét Karen, mint aki most fogja fel, mi is történik vele.

- Igen. Én most helyreigazítottam, de meg kell röntgenezni, hogy milyen komoly a sérülés. Lehet, hogy ínszakadása is van, vagy repedés, ezt így nem tudom megállapítani.

- Értem – motyogta Karen, és rám nézett. – Ugye bekísérsz?

- Persze – mondtam, és miután az orvos bekötötte a bokáját, segítettem felállni neki.

- Menjetek csak – szólt utánunk Debbie. – Mi majd utánatok visszük a holmitokat.

- Rendben – néztem rá.

- A Szent Ferenc Kórházba megyünk – szólt neki az orvos.

A férfi mondta, hogy a kocsija az edzőterem előtt áll, elvisz minket. Bicegve kilépkedtünk az előcsarnokba, az orvos elszaladt a holmijáért, aztán már mentünk is.

Hamar beértünk, a kórház a szalon közelében volt, és a férfi azonnal a sürgősségi felé irányított minket. Szerzett egy kerekesszéket, hogy Karennek ne kelljen erőltetnie a lábát. Egy pillanatra eltűnt, aztán egy másik orvossal tért vissza.

- Karen, ő itt dr. Warner, az ügyeletes orvos. Ő fogja megvizsgálni.

- És maga? Nem lehetne, hogy… – hebegte Karen.

- Én gyerek szakorvos vagyok, és nem is vagyok ügyeletben.

- Oh, azért köszönöm, hogy segített.

- Dr. Warner-nél jó kezekben van, ő az egyik legjobb.

Amíg ők beszélgettek, én próbáltam körülnézni, aztán csak azt vettem észre, hogy az orvos eltűnt, és a másik pedig a kerekesszék mögé áll.

- Elnézést – mondta. – El kell vinnem a barátnőjét vizsgálatra. Megengedi? Addig itt várhat.

- Oké, persze – feleltem gyorsan. – Itt várlak csajszi, nem lesz semmi baj.

- Aha – nézett rám Karen, aztán eltűnt a folyosó kanyarulatában.

Egy pár pillanatig még álldogáltam, aztán lassan megfordultam, és a váróterembe mentem. A büfében vettem egy üveg ásványvizet, és nézegetni kezdtem az újságokat.

Hirtelen megakadt a szemem az egyik bulvárlap címlapján:

D.J. STAR KIKÉSZÍTI AZ EMBERÉT!

Láttam a fényképet, és nem hittem a szememnek, Matthew volt rajta, és dühösen próbált elmenekülni a paparazzik elől. Azonnal elmarkoltam egy példányt, kifizettem, és olvasni kezdtem a cikket:

A kilencvenes évek legnagyobb D.J-e azzal hívta fel magára újra a figyelmet, hogy az egyik beosztottját mondvacsinált okok miatt bocsátotta el a diszkójából.

Matthew Starr (D.J. STAR) közel nyolc éve vonult vissza a szakmából, és azóta átállt a másik oldalra. Mindezidáig tökéletesnek hitt diszkója most botránytól visszhangzik. Jeffrey Collins azzal vádolja volt főnökét, hogy azon felül, hogy kiskorúakat is beengedett az intézménybe, az italokat rendszeresen hígította, és a beszállítói is kétes körökből kerültek ki.

Mr. Starr természetesen tagadja, és rágalmazásnak minősíti Mr. Collins vádjait, de erről majd a bíróság fog dönteni, ugyanis mindkét fél pert indított a másik ellen. Mr. Collins jogtalan elbocsátás, Mr. Starr pedig rágalmazás, és hitelrontás miatt.

Kíváncsian várjuk az ügy fejleményeit.

Legalább háromszor átolvastam a cikket, és döbbenten néztem a képeket, amiken láthatóan kiskorúak álltak a bárpult mellett, de nekem nagyon ismeretlen volt a hely. Igaz, én csak az egyik teremben jártam, lehet, hogy ez a másik helységben volt.

De akkor is, az nem lehet, hogy Matthew ilyen eszközökkel vezetné a diszkóját. Nem volt időm túlságosan megismerni, de azt éreztem, hogy ő a velejéig tisztességes, és még emlékeztem, mennyire kiakadt, amikor kiderült Jeff ocsmány húzása. Nem! Ő biztosan nem tudott ezekről.

Néztem azt a képet, ahol épp a diszkó előtt áll, és a kocsijába akar beszállni, és önkéntelenül végighúztam az ujjam az arcán.

- Nem, te ilyesmire nem lennél képes! Ugye nem?

Eltettem az újságot, és belekortyoltam a vízbe.

- Na, itt vagyok – gurult mellém Karen.

Döbbenten néztem végig rajta, a lábán szoros kötés volt, de ezt leszámítva vigyorgott.

- Hé, nem halok meg – mondta. – Mi van veled? Úgy nézel rám, mintha kísértet lennék.

- Nem, dehogy! Csak… miért van bekötve a lábad? Eltört?

- Nem, csak alaposan megzúzódott. Pár napig pihentetnem kell, fekvés, semmi erőltetés.

- Akkor jó, megijedtem, hogy rosszabb a helyzet.

- Nyugi, pár nap, és a régi leszek – mosolygott. – A lányok ideértek már?

- Nem, ismered Debbie-t, mire összeszedi magát, lemegy a nap.

Nevetni kezdtünk, aztán Karen körülnézett:

- Nem láttad a dokit, aki behozott?

- Nem, úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Miért? – sejtelmesen néztem rá.

- Csak meg akartam köszönni a segítségét.

- Már megköszönted – most már vigyorogtam, ahogy figyeltem Karent. Úgy járt a feje, hogy alig tudtam követni. – Na, mondd csak! Bejön, igaz?

- Nem, dehogy! – mondta gyorsan. – Csak… olyan kedves volt. Nem lett volna kötelessége segíteni.

- Karen, most hülyének nézel? Úgy keresed, hogy azt nem lehet félreérteni. Látom, hogy tetszik.

- Na, jó, egész jól néz ki – sóhajtott. – De nehogy elmondd a lányoknak, mert kiszekálják a lelkem!

- Oké – nevettem fel. – Nem vagyok kávéfőző, hogy kotyogjak.

Odatoltam Karent a pulthoz.

- Elnézést, meg tudná mondani, hol találom meg azt a gyerekorvost, aki nemrég behozott? – kérdezte a barátnőm a recepcióst.

- Doktor Chien-re gondol?

- Nem tudom a nevét, de igen arra a jóképű ázsiai orvosra gondolok.

- Akkor biztosan ő lesz az – mosolygott kedvesen a nő. – Dr. Daniel Chien. Az előbb beteghez hívták.

- De ő ma szabadnapos, nekem legalábbis azt mondta.

- Igen, de behoztak egy asztmarohamos kisfiút, és az ügyeletes épp egy másik gyereket látott el. Dr. Chien besegített neki.

- Értem. Megtenné nekem, hogy köszönetet mond a nevemben: Karen Worth vagyok az edzőteremből.

- Természetesen átadom az üzenetet, Miss. Worth – nézett rá a recepciós.

Közben befutottak a lányok, kitoltam Karent a bejáraton, beültünk a kocsiba, és elindultunk hazafelé.

- Jobban vagy már? – kérdezte Doris, ahogy hátrafordulva Karen lábát vizsgálta. – Csak mert nagyon elsápadtál a teremben.

- Naná, azt hittem elájulok, amikor a doki meglátta a lábam.

- Miért, mi van vele? – kérdezte.

- A körmeim! – siránkozott. – Le van kopva a lakkozás! Ez a te hibád!

- Tessék? – döbbent meg Doris.

- Te mondtad, hogy nem érsz rá! – csattant fel Karen.

- Figyelj! Én nem tehetek arról, hogy sem neked, sem nekem nem volt egyetlen szabad óránk sem, hogy meg tudjam csinálni.

- Ne haragudj, csak annyira gáz volt, amikor meglátta így a lábam.

- Jaj, maradj már! Szerintem a doki nem a körmeidet figyelte. – szólalt meg Debbie. –Tudod, ő orvos, és a bokádra koncentrált.

- Meg egy kicsit feljebb – tette hozzá Doris.

Én csak kapkodtam a fejem, miről beszél ez a két lány? Igaz, én csak Karenre figyeltem, de nekem semmi ilyesmi nem tűnt fel.

- Nem értem, miről beszélsz – nézett rá Karen, és halkan felszisszent, ahogy megmozdította a lábát.

- A doktor bácsi rendesen megnézte a virgácsaidat is, amikor megvizsgált – nevetett Debbie. – Tényleg nem vetted észre?

- Mással voltam elfoglalva – dohogott a barátnőm. – Tudod, a bokám sajgott, mint a fene.

- Jó, igaz. De szerintem felfigyelt rád.

- Ja, persze, mint bármelyik betegére – mormolta Karen, és láttam, hogy feszélyezi a téma.

- Ugye milyen remek érzés, ha rád akaszkodnak? – kérdeztem halkan, hogy a másik két lány ne hallja meg.

Bocsánatkérő pillantást vetett rám:

- Sajnálom! – súgta vissza.

Nevetni kezdtem.

Közben megérkeztünk hozzájuk, elköszöntünk Doris-tól, és Debbie-től, felkísértem Karent, és megvártam, hogy elhelyezkedjen:

- Nyugi! El tudom látni magam – morgolódott.

- Biztos? – kérdeztem.

- Sipirc haza, Jake már várja az anyukáját!

- Oké! – nevettem. – Ha gond van, azonnal hívj, és jövök.

- Persze, persze, úgy lesz. Nyomás, aludni akarok!

Kilökdösött az ajtón, és én ott álltam joggingban, most jöttem rá, hogy még át sem öltöztem. Még jó, hogy a táskámat nem vitték el a lányok. Taxit hívtam, és hazamentem.

Matt:

Dühösen gyűrtem össze az újságot, a szemetesbe dobtam, és a hajamba túrtam.

Rohadt firkászok! Hogy mennének a pokolba!

Dylan aggódva figyelt:

- Figyelj, ez csak egy pletykalap. Tudom, hogy rengetegen olvassák – mondta gyorsan, amikor kinyitottam a számat. – De ez is reklám, amióta megjelent, nőtt a forgalmunk.

- Sokat érek vele, ha két hét múlva bezárják a kócerájt.

- Te is tudod, hogy amit Jeff állít, az csak rágalom. Minden rendben lesz, és még hasznot is húzhatsz belőle.

- Gondolod? – néztem rá.

- Persze – mosolygott.

- Csak ne lenne ez a vizsgálat! – nyögtem.

- Ez elkerülhetetlen, de legalább tisztázod magad. Nyugi!

- Remélem, igazad van.

- Biztos. Alan is mondta, hogy ez csak formaság. Az ellenőr miatt muszáj végigcsinálni, de a jegyzőkönyv minket igazol, és még a költségeket is Jeff nyakába varrják majd.

Kopogtak az ajtón, mindketten odanéztünk, ahogy Alan belépett:

- Hello! Én végeztem a vizsgálattal, a srácokat is kihallgattam. Minden rendben van, megírom a jelentést, nem lesz gond. Az egyetlen, amit nem tudtok kivédeni, az az lesz, hogy beengedték azt a kiskorút. Jeff-nek viszont rendesen befűthettek. Nem tud olyan jó ügyvédet szerezni, akivel igazolhatja a rágalmait, de azért ti is beszéljetek a sajátotokkal.

- Már megtörtént – néztem rá. – Kösz. Hálás vagyok a segítségért!

Felálltam, és kezet nyújtottam neki.

- Csak a munkámat végzem – nevetett.

- Hát én azért hálás vagyok, főleg ha megmented a hátsómat. – most már megkönnyebbültem kissé. – Remélem, egyszer majd viszonozhatom.

- Ezt meg sem hallottam. – mondta gyorsan.

- Nem pénzre gondoltam, semmi lefizetésre. Csak talán egyszer majd te is segítségre szorulsz, mondjuk egy végzős bál a srácaidnak, vagy ilyesmi. Akkor nem kell helyszínt keresnetek.

- Oké – nevetett fel. – Majd megemlítem nekik. Imádni fogják. Most mennem kell, van még egy hely, amit ellenőriznem kell.

- Rendben, még egyszer kösz!

- Hamarosan megkapjátok a vizsgálat eredményét, arra viszont számíts, hogy Jeff nem hagyja annyiban a dolgot, de nem kell félnetek tőle. – mondta, miközben összepakolta az iratokat.

- Viszlát!

- Viszlát! – figyeltem, ahogy kimegy, és nagyot sóhajtottam.

- Na, mit mondtam? – nézett rám Dylan. – Nyugodj meg!

- Ja, most már jobban érzem magam.

Beletúrtam a hajamba, és hátradőltem a széken.

- De még nem az igazi – Dylan a vesémbe látott.

- Nem érdekes, majd túljutok rajta.

- Miért nem keresed meg?

- Próbáltam, de keveset tudok róla.

- Ha gondolod, megkérdezhetek pár embert.

- Nem kösz, ez az én…

- Küldetésed? – vigyorgott.

- Olyasmi – nevettem fel. – A sorsra bízom.

- Te tudod, de csak szólj, ha már nincs ötleted.

- Jó majd szólok.

- Megyek, megnézem, mennyi vizet tölt Andy a vodkához.

 Nevetve szaladt ki, amikor utána dobtam az egyik gumilabdát az asztalról.

Figyeltem, ahogy a labda összevissza pattog, aztán megáll a kanapé tövénél. Mosolyogni kezdtem, és a gép felé fordultam. Nem voltam híve az internetnek, csak a legszükségesebb dolgokra használtam, de az utóbbi néhány hétben folyamatosan a gépen lógtam. Tudtam, hogy kevés az esélyem, de nem akartam feladni.

Először persze a verseny honlapját néztem meg, de csalódnom kellett, sajnos csak a csapatok nevét említették meg, viszont az összes képet letöltöttem. A legjobban sikerült most a hátteremet díszítette.

Aztán nehéz szívvel regisztráltam az egyik társkereső oldalra, és beírtam a keresőbe: Anita, Tulsa. Nem tudom, mit vártam, azonnal több ezer találatot hozott ki. Dühösen írtam be a korhatárt, bár fogalmam se volt róla, hány éves lehet. Ez valamennyire csökkentette a számot, de még így elkeserítő volt az eredmény. Csak a csodában bízhattam, de az nem jött.

Volt, hogy egész éjjel a képernyő előtt ültem, ilyenkor reggelre rendesen kikészült a szemem, de mostanra feladtam. Anita vagy nincs rajta ezeken, vagy álnéven jelentkezett be, ami eleve kizárja, hogy megtaláljam.

Ma este viszont úgy döntöttem, hogy regisztrálok a legnagyobb társasági oldalra, bár ez se kecsegtetett jobb eredménnyel, de már nem volt más ötletem.

A kereső persze először megint több ezer találatot hozott, de amikor szűkítettem, kor szerint jelentősen csökkent a számuk, és itt munkahelyre is kereshettem. Beírtam, hogy „szépségszalon”, és a megjelenő eredmény láttán felkiáltottam, alig három tucat találatot hozott. Kapkodva gördítettem végig a képeket, és az egyiken megakadt a szemem.

„Név: Anita Hanson.

  Kor: 32

  Családi állapot: egyedülálló

  Munkahely: Brittany szépségfarmja” – milyen eredeti név, vigyorogtam, de nem sokáig foglalkoztam a dologgal.

- Nit! – suttogtam, és remegő kézzel jelöltem meg ismerősnek.

8. fejezet

Anita:

A laptop előtt ültem az ágy szélén, és a mailjeimet néztem át. Anya vállalta, hogy néhány napig vigyáz Jake-re, aminek most örültem, Karen idegesítően önálló akart lenni, így jobbnak láttam, ha odaköltözöm, amíg jobban lesz.

- Ülj már le a fenekedre! – szóltam rá. – Így az életbe nem jön rendbe a lábad. Az orvos is megmondta, hogy legalább egy hétig pihentetned kell.

- De már nem fáj! – nyafogott.

- Persze, de ha nem tartod be az utasítást, akkor fog. Hidd el, van tapasztalatom. Nekem is kiment egyszer a bokám, és nem pihentettem rendesen, akkor ugyanígy viselkedtem, és most böjtölök miatta. Egy csomószor fáj, amikor egy kicsit is megerőltetem.

- Igen doktornéni! – morgolódott. – A WC-re azért kimehetek?

- Ha-ha! – visszafordultam a géphez.

Odakúszott mellém, és hanyattfeküdt.

- Mostanában annyira mufurc vagy – mondta.

- Tessék? – mormoltam, de közben egy értesítést néztem éppen.

- Megint depis vagy.

- Ja, persze!

- Hahó, itt vagy? Hozzád beszélek. – oldalba bökött.

- Jaj, ne haragudj, csak kaptam egy értesítést a társasági oldalról. Valami „Ismeretlen hódoló” bejelölt.

- „Ismeretlen hódoló”? – kérdezte, és felkönyökölt.

- Aha. Ilyen megnevezést még sosem láttam. Gondolod, hogy ez a felhasználó neve?

- Nem tudom, nézd meg, ki az!

Fintorogva néztem rá.

- Nem szeretem az ilyet – mondtam elgondolkozva.

- Jaj, ne legyél már ennyire nyuszi. Mit veszíthetsz? Legfeljebb elutasítod.

Úgy néztem rá, hogy nevetni kezdett, és mire észbe kaptam, megnyomta a gombot.

- Na, jelentkezz be! Kíváncsi vagyok a hódolódra – kacarászott. – És ne nézz már ilyen anyátlanul!

- Piszok idegesítő tudsz lenni – mondtam.

- Te meg nyuszi vagy. Hogy akarsz pasit szerezni, ha megijedsz egy bejelöléstől is?

Bejelentkeztem, és megkerestem a hódolót, döbbenten nyögtem fel:

- Ez nem lehet!

- Hoppá! – vigyorgott Karen. – Tűztáncos? Ez egy tök szuper nickname.

- Ez nem nickname – suttogtam. – Ő Matthew.

- Mi van? Biztos vagy benne? Nyisd meg a fényképét.

- A Tűztáncos Matthew indián neve. Száz százalék, hogy ő az. Hogy talált meg?

- Szerintem keresett – nevetgélt tovább Karen, és megnyitotta a képet – Elég egyértelmű. Jelöld vissza!

- Nem.

- De miért?

Lefogta a kezem, mielőtt az „elutasít” gombra klikkelhettem volna.

- Nincs értelme. Egyáltalán, mit akarhat tőlem? – nyöszörögtem.

- Na, akkor most figyelj rám Anita Hanson! Már L.A.-ben is mondtam neked, hogy Matthew többet akar tőled egy éjszakánál, de te hajthatatlan voltál. Aztán hazajöttünk, és…

- És én lezártam a dolgot.

- Nem, Anita! Nem zártad le, csak ezzel áltatod magad! Amióta visszajöttünk, te nem vagy itt igazán.

- Dehogynem! Miről beszélsz?

- Arról, Nit, hogy megint depis vagy! Pont, mint amikor Aaron… – emelte fel a hangját.

- Nem vagyok depis, és ne hívj Nit-nek! – vágtam közbe. – Senki nem hívott így, csak apám.

- És Matthew. Te pedig imádtad!

- Nem…

- És amióta itthon vagy igenis depis vagy. A szíved ott maradt.

- Hülyeség!

A kurzort az „elutasít” gombra irányítottam. Karen továbbra is fogta a kezem.

- Ne szalaszd el Anita! Adj neki egy esélyt! – kért csendesen.

- Karen…

- Csak jelöld vissza, abban nincs semmi rossz! Érdekel, hogy mi lehet vele. Tudom, hogy izgat, hogy mi történt a diszkóval. Láttam az újságcikket a könyvedben.

- Kutattál a cuccaim közt? – néztem rá döbbenten.

- Nem, csak amikor elaludtál olvasás közben, kicsúszott a lapok közül, és megláttam. Nem őrizgetnéd, ha nem érdekelne.

Sóhajtottam, és megnyomtam a „megerősítést”.

- Valami azt súgja, hogy ezt megbánom – suttogtam.

- Nekem pedig azt súgja az ösztönöm, hogy csak egy dolgot veszíthetsz: a magányt.

Elgyötörten néztem rá, Karen pedig most már szívből kacagott:

- Istenem, téged kolostorba kéne zárni! Hogy lehetsz ennyire mulya?

- Mégis milyen legyek? A pasi ezerötszáz mérföldnyire lakik, mi lehet ebből?

- Szerelem? Költözés? – nézett rám.

- Kizárt, hogy L.A.-be költözzek – mondtam határozottan.

- Akkor ő költözik – felelt egyszerűen.

- Persze, negyvenévesen majd mindent felad értem. Ébresztő, nem ő a mesebeli herceg.

- Miért? Csak mert nem szőke, és nincs fehér lova?

- Hát, lova akár lehetne is – nevettem el magam.

- Bolond! Nézd, fent van a chaten.

- Nem izgat.

- De azért válaszolsz neki, ugye? – mutatott a felnyíló ablakra:

„Hello, Nit! Annyira örülök, hogy rád találtam. Hogy vagy? Hiányzol!”

Megszeppenve néztem a gépre.

- Honnan tudja, hogy bejelentkeztem?

- Automatikusan beléptél a chatre. És azt látja.

- De hogyan? ÁÁÁÁÁ! Utálom, hogy nem értek ehhez a vacakhoz.

- Majd korrepetállak – vígasztalt Karen. – De most válaszolj neki!

- Nem. Nem merek. Inkább kilépek.

- Azzal megsérted, és tartozol neki ennyivel.

- Nem is.

- De is. És én most kimegyek a mosdóba, ha megengedi a doktornéni. Úgyhogy nyugodtan beszélj vele!

Csak ültem, és kábán meredtem a monitorra, aztán lassan a billentyű fölé emeltem a kezem:

„Szia, Matthew! Én remekül vagyok. Veled mi a helyzet?”

Rövid szünet után jött a válasz:

„Minden rendben, csak hiányzol.”

„A diszkóval is? Olvastam az újságcikket. Az a Jeff rendesen befűtött neked.”

„Nem vészes, csak vagdalkozik. Teljesen alaptalanok a vádjai, hamarosan lezárjuk a dolgot.”

„Ennek örülök.”

„Mi van Veled, Nit? Hogy vagy mostanában?”

„Remekül, dolgozom, élem az életem.”

„Miért vagy ennyire távolságtartó?”

Az ujjaim megálltak a billentyűk fölött, mit írjak erre? Már megmondtam neki, hogy nem akarok semmit.

„Mit vársz tőlem?” – kérdeztem.

„Azt hittem, egy kicsit örülni fogsz nekem.”

Még így is kiéreztem a csalódottságát.

„Fáradt vagyok, mennem kell.”

„Várj, Nit! Ne menj még! Annyira jó, hogy megtaláltalak.”

„Matthew, mennem kell. Majd még keressük egymást.”

Karen visszaért, és én idegesen fordultam felé:

- Hogy kell kilépni erről a szarról?

- Mi van? – nézett rám.

- Csak mutasd!

Megmutatta, és én gyorsan kiléptem.

- Mi történt? – kérdezte. – Miért sírsz?

- Nem sí… – ekkor éreztem meg a könnyeket, amik az arcomon csorogtak. – Én ezt nem akarom, ennek nincs értelme, ez a pasi túl messze van, túl sok nekem! Annyira más világban él, én képtelen lennék igazodni hozzá!

A végén már zokogtam.

- Anita! Gyere ide! – Karen mellém mászott, és átölelt. – Nem kell így lennie! Ne legyél már ennyire makacs! Csak egy kicsit kell tenned érte, és boldog lehetsz.

- Nem tudhatod, ahogy én sem. Nem is ismerem őt, csak pár nap volt, és direkt nem beszéltünk magunkról. Csak annyit tudok róla, hogy isteni szerető, de ez nem elég.

- Jaj, istenem! Anita, miért zárkózol el ennyire mindentől? Mitől félsz?

- Nem tudom, hogy akarom-e azt, hogy valaki betolakodjon az életünkbe. Jake-el már olyan jól berendezkedtünk, megvannak a szokásaink, minden tökéletesen működik, és boldog vagyok.

- Boldog! Ezt te sem mondod komolyan. Csak belenyugodtál ebbe az állapotba, de az nem boldogság, hogy alárendeled magad egy nyolcéves fiúnak.

- Ő a fiam, Aaron fia. – néztem fel.

- És ez feljogosítja arra, hogy kisajátítson?

- Nem sajátít ki.

- Dehogynem. Te már csak Jake-t nézed, azt, hogy neki mi a jó. A te vágyaidra ki figyel? Ugyanúgy megérdemled a boldogságot, mint bárki más, sőt, jobban! Ne ásd el magad!

- De nem Matthew a megfelelő…

- Honnan tudod? Meg sem próbálod megismerni. Esélyt sem adsz neki. Talán pont ő az, akire szükséged van, talán ő lehet a nagy ő. Tudom, neked Aaron volt az – mondta gyorsan, amikor kinyitottam a számat. – De nem hiszed, hogy az ember életében nem csak egy nagy szerelem lehet? Annyian élünk a földön, én nem hiszem, hogy a lelkednek csak egy párja lenne. Keresd meg azt, aki újra felébreszthet, aki boldoggá tehet! Talán pont Matthew az!

- Nem tudom – motyogtam.

- Te félsz – simogatta meg az arcom. – Félsz újra szeretni. De hidd el, ami Aaronnal történt, az nem fog megismétlődni, ilyen nincs! Engedd őt a közeledbe, engedd, hogy megismerjen, és szeressen!

- És ha csalódok benne? Ha fájni fog?

- Ennyi kockázat kell! Ha nem próbálkozol, nem találhatsz rá a boldogságra.

Megtöröltem az arcom.

- Jó, majd beszélek még vele – próbáltam határozottnak látszani.

- Ez az csajszi!  - ölelt át. – Most gyere, segíts megfürödni!

Vigyorogva belekapaszkodott a karomba.

Jake álmosan kóválygott a szobába.

- Anya, mit csinálsz?

- Csak megnézek pár dolgot a gépen. Feküdj le, mindjárt megyek!

- Jó, csak siess!

Rámosolyogtam, aztán visszafordultam a géphez. Az utazási iroda remek lehetőségeket kínált. A lányokkal megbeszéltük, hogy a pénznyereményt nem fogjuk okos dologba fektetni. Mind a négyünknek szüksége volt egy jó alapos pihenésre, ezért elhatároztuk, hogy valóra váltjuk az álmunkat. Régi vágyunk volt eljutni Egyiptomba, és ezt most megtehettük. A keresést rám bízták, mivel én Jake-t is vinni akartam, és azt mondták, hogy olyan helyet keressek, ahol ő is jól érezheti magát.

A társasági oldalt napok óta kerültem, féltem újra beszélni vele, nem tudtam volna, mit mondani, és az ostromától pedig rettegtem. De most kénytelen voltam bejelentkezni, mert meg akartam nézni valamit a szállodával kapcsolatosan. Azt még mindig nem tudtam – Karen direkt nem mondta el – hogy miként kerüljem el, hogy automatikusan rákapcsolódjak a chatre.

Igyekeztem minél gyorsabban elintézni, de úgy tűnt Matthew-nak van egy figyelő programja, és amint bejelentkeztem, máris keresett:

„Szia, Nit! Rég jártál erre, csak nincs baj?”

„Szia! Minden rendben, csak nagyon elfoglalt voltam.”

Direkt nem érdeklődtem a hogyléte felől, de nem tudtam kivédeni a kérdését:

„Hogy vagy mostanában?”

„Csak úgy a szokásos módon.”

„Találtál valakit?”

Micsoda kérdés ez? – döbbentem meg.

„Nem! Ez hogy jutott eszedbe?”

„Csak mert annyira eltűntél? Azt hittem, mással vagy elfoglalva.”

„Nem értem, ez téged miért zavarna?”

Egy ideig vártam, de nem jött válasz, láttam, hogy még nem jelentkezett ki, talán sikerült megbántanom, és hirtelen úgy éreztem, ezt nem kellett volna.

„Itt vagy még?” – írtam. – „Nem, nincs senkim, nem keresgélek. Időm se lenne, meg amúgy is…”

„Amúgy? Hogy?” – kérdezte.

„Sehogy! Mennem kell!”

„Miért menekülsz mindig, ha igazán beszélgetni kezdhetnénk?”

„Nem menekülök, csak fáradt vagyok.” – próbáltam úgy fogalmazni, hogy ne sértsem meg.

„Jól jön, hogy nem láthatlak, igaz? Azt írhatsz, amit akarsz. Nit, találkozni akarok veled!”

„Ez hülyeség! Mégis hogyan?”

„Lesz néhány szabad napom az ünnepek alatt, meglátogatnálak.”

„Az ünnepeket az apámnál töltöm. Már megbeszéltem vele.”

„Nem mondhatnád le?”

„Apámat hónapok óta nem láttam. Nem fog menni, bocs.”

„Értem, de azért összehozhatjuk valamikor?”

„Persze, de most mennem kell, tényleg. Nálunk már későbbre jár, álmos vagyok. Ne haragudj! Jó éjszakát!”

„ Jó éjszakát! Hiányzol!”

Kilépett, és én is gyorsan követtem a példáját. Remegett a kezem, nem értettem, miért zaklat fel ennyire. Nem tagadom, jól esett, hogy ennyire keres, és találkozni akar, de tisztában voltam azzal, hogy ilyen távolságból nem fog működni a dolog. És én már így is nehezen álltam ellent neki, ha hagyom, hogy még mélyebben belemásszunk, akkor csak fájni fog. Nem akartam újabb fájdalmat. Nem akartam megint elveszíteni olyasvalakit, aki fontos lehet. Ő inkább ne legyen az enyém, minthogy fél év, vagy egy év múlva azt mondja, hogy megunta az utazgatást, és fejezzük be.

Kikapcsoltam a gépet, és bementem Jake szobájába.

- Idebújsz mellém? – kérdezte álmosan.

- Persze – lefeküdtem, betakartam magunkat, és pár perc múlva már nem emlékeztem semmire.

Matt:

Néztem sötét képernyőt, hallottam lentről az R’n’B teremből felszűrődő hangokat, és az ujjammal az asztalon doboltam.

Miért utasít el? Nem akarom elhinni, hogy ennyire közömbös. Amikor azt írta, hogy nem kéne, hogy zavarjon, ha mással van, akkor úgy éreztem a gyomrom kiugrik a helyéről, és utána mentegetőzött. Miért? Sosem értettem a nőket. Ha akar valamit, akkor miért ódzkodik tőle? A távolság nem lehet akadály, mondtam, hogy én odamegyek. Jaj, Nit? Mit akarsz? Akarsz engem, vagy én képzelgek, mert már annyira akarok valakit magam mellett?

Felálltam, összeszedtem a holmimat, és elindultam haza. Eszembe jutott, hogy még mindig nem intéztem semmit asztalügyben, és mosolyra húzódott a szám. Ahányszor ránéztem a törött márványlapra, Nit arca jelent meg előttem, ahogy a szenvedélytől elvakultan nyög a fülembe, remegő keze, ahogy belém kapaszkodik, sötét óaranyszín haja, ahogy fölém borul, és beborít bódító illatával. Vajon milyen parfümöt használ? Legközelebb megkérdezem, talán egyszer meglephetem vele.

Makacs voltam, egyre inkább éreztem, hogy kell nekem ez a nő, már csak azért is, mert ennyire ellenkezik. Ez nem szerelem, de a vadászösztönöm hajt, és azt el kell ismernem, hogy Nit érdekel, sokkal jobban, mint eddig bárki más. Van benne valami, ami vonz hozzá, és amit ki kell derítenem. A közelében akarok lenni, bár nem tűnt egy védtelen kislánynak, de valami miatt mégis ezt éreztem. Amikor szóba került az előző kapcsolata, bezárkózott, vajon milyen trauma érte őt, hogy ennyire bezárkózott utána. Reméltem, hogy nem a férfi bántotta őt, de ha mégis, megkeresem, és ellátom a baját…

Istenem! Miket gondolok, nem is ismerem őt, nem várhatom el, hogy megossza velem a gondjait, de ezt szerettem volna.

Megráztam a fejem, és beültem a kocsiba. Bekapcsoltam a rádiót, és megszólalt a kedvenc bandám egyik új száma, a szöveget hallgatva megint eszembe jutott, hogy mennyire nem akarom elveszíteni ezt a nőt. Mosolyogva indítottam, és eldöntöttem, hogy nem adom fel.

Anita:

Reggel a telefon csöngésére ébredtem, korán volt még, de a hang annyira követelőző volt, hogy muszáj volt felvennem:

- Tessék? – motyogtam álmosan.

- Jó reggelt! Elnézést a korai zavarásért. Daniel Chien vagyok. Én voltam, aki segített nemrég a barátnőjének, amikor kificamodott a bokája.

- Igen? – értetlenül pislogtam. Miért keres engem ez az orvos.

- Karen most hívott, beviszem a kórházba kivizsgálásra, elég rosszul érzi magát. Remélhetőleg nem komoly, de jobb, ha megnézünk mindent. Ő kért, hogy szóljak magának.

- Oké, köszönöm. A Szent Ferencbe viszi? Utánamegyek, de mi van vele?

- Ahogy elnézem, influenza, de a csúnyább fajta. Biztos, ami biztos, jobb ha látja szakorvos.

- Értem, mondja meg neki, hogy szólok bent, azzal ne legyen gondja, elviszem a fiamat az anyámhoz, és már megyek is utána.

- Rendben, és kösz – mondta a férfi, és letette a telefont.

Gyorsan lezuhanyoztam, addig még hagytam Jake-t aludni, aztán felkeltettem, és amíg összekészült, csináltam neki egy szendvicset, és felhívtam anyámat, hogy hamarabb viszem át.

- Kicsim, elkészültél? – kiabáltam ki a konyhából.

- Igen, itt vagyok – lépett be.

- Jól van. Gyere, sietnünk kell, majd útközben megeheted a szendvicset.

- Miért sietünk? – kérdezte.

- Keresztanyus megbetegedett, most hívott a doktor bácsi. Átmegyek hozzá, és segítek neki.

- Nagyon beteg? – a hangjából aggodalom csengett.

- Nem, kicsim, csak nagyon megfázott, de szeretnék segíteni neki. Most biztos nem fog tudni bevásárolni, pihennie kell.

- Mondd meg neki, hogy gyógyuljon meg! Vele akarom nézni a tűzijátékot.

- Jó megmondom, de július 4-ike még egy hét, addig biztosan rendbe jön.

- Oké, igyon sok teát, és pihenjen! – mondta komolyan. – Nekem is mindig azt kell, neki is segíteni fog.

- Persze megmondom. Na, gyere, induljunk, a nagyi már vár.